Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!

Kicsit nézegettem a fórumot és láttam, hogy Zuglóban "vidám kis csapat" van OA-s babákból, gondoltam én is csatlakozom.

Csenge tegnap volt 3 hónapos, OA-val született. 41. hétre, mindössze 2800 grammal. Ja és egy vesével, viszont egy bónusz pár bordával.

Nekem minden bajom volt a terhesség során, túl sok magzatvíz, magas vérnyomás, magas cukor és vérezgetés is, mégsem vett észre semmit az orvosom. Máig sem térek magamhoz abból a megrázkódtatásból, amikor a baba helyett a kórházban a gyerekorvos jött, és kérte a beleegyezésemet az elszállításhoz. Másnap meg is műtötte Verebély prof., szerencsére sikeresen. Így alig három hét múlva már haza is jöhettünk a PIC-ből, addigra már szépen szopizott. És azóta is.

Tele vagyok bizonytalansággal, annyi kérdésem lenne, hogy fel sem tudom sorolni. De a legfontosabb, a Zuglóiaktól szeretném kérdezni, hogy nem tudtok ajánlani egy jó gyerekorvost? Aki esetleg már látott ilyen babát? Akihez körzetileg tartozunk biztosan nem rossz doki, bár nem látom túl sűrűn, asszem túl sok a gyerek nála. Úgy érzem, hogy Csenge nem kapja meg azt a kis plusz figyelmet, amire szüksége lenne. De még azt a figyelmet se, amire egy teljesen egészséges babának szüksége lenne, pl. nem sikerült vele megbeszélnem (két hete csak az asszisztensig jutottam telefonon), hogy milyen választható védőoltásokat kellene beadni, tekintettel pl. az egy vesére. Szóval tudnátok valakit sürgősen ajánlani?

A másik kérdésem az lenne, bár erre még van egy kis időm, mert legalább fél éves koráig szoptatni szeretném, de segít valaki abban, hogy hogyan kezdjük el hozzátáplálni? Fog bárki bármit is mondani ezzel kapcsolatban, hogy mit és hogyan ehet? vagy ezt mindenkinek magának kell kitalálnia? Erről érdemes megkérdezni a Verebélyt vagy inkább keressek egy dietetikust?

Előre is köszi a válaszokat!
 
 


Kedves Csenge anyu!

Üdvözöllek, mi egy 10 éves vacterl asszociációval született kislányt nevelünk a két nagy fiu mellett. Enikönek is egy veséje van, ami patkó alaku, volt nyelöcsö mütéte, és több sziv mütéte is, s jobb kezénél van fejlödési eltérés.. Sok mindenen átment, de a körülményekhez képest jól van, sok-sok egyéb megoldandó feladattal. Röviden ennyit.

Több éve azt tapasztalom, hogy általában a körzeti orvosok a ritka betegségekröl keveset tudnak. Az egyéni beállitottságon mulik, hogy mennyire néz utána dolgknak. Mi körzetünk átlagos, de mi a XIII. kerületben lakunk, igaz nem messze Zuglótól, Vasas pálya közelében. Mit szeretnél, hogy egy körzeti orvos
mire figyeljen? Mostanival nem tudod megbeszélni az elképzelésedet?

Ha van kérdésed irjad meg, biztos, hogy tud valaki segiteni. Minden jót kivánok Nektek! Üdv: Anna
 
 


Sziasztok!Mire végigolvastam a fél éves írásokat, kicsit elszégyelltem magam, hogy ilyen régen jártam erre. :(
Fura most olvasni a hasonlóságokat a terhességgel kapcsolatban, nekem is sok volt a magzatvíz már a 29. héttől, s a cukorra gyanakodtak. Engem pl a magándokim úgy küldött be a kórházba, hogy ne izguljak, a babának semmi baja, velem van a gond. Aztán persze nem. Totál sokk volt 33 hetesen, mikor kikapták, mert a szíve nem vert rendesen, s mivel nem nyelte a nyálát, megröntgenezték, s kiderült, nincs mivel nyelje. 2003-ban irodalom a témáról nulla, csak angol honlapokon találtam anyagot.
Mi elkezdtük a sulit, Bence nagyon ügyes, szereti nagyon, de ehhez az is közrejátszik, hogy minden délelőtt intézünk egy plusz puszit, mert én a felsőben tanítok ugyanabban a suliban. :) Hát persze, hogy első hetekben mindig befutottam az ebédlőbe, ha az 1.c ebédelt! :)
Most megyünk kontrollra március elején, de nekünk kb. 4 éve nem volt már tágítás. Csak megkérdezi a Verebély, hogy megy az evés, elmondjuk, hogy mindent eszik, s ennyi. :)
Egyébként nálunk volt popsi probléma is, amiről senki nem mondott semmit, én kérdeztem meg 2 éves korában, hogy miért van egy kis lyuk a fenekén, s akkor mondták, hogy van egy kanyar a végbelében+ egy sipoly felette. 3 és fél évesen zárta le neki a Verebély. Iszonyú szorulásos volt kicsinek, de nekünk TÉNYLEG segített az Actimel. Minden nap iszik 3 éve.
Remélem mindenki jól átvészelte az őszi szokásos köhögős időszakot, a tél talán nem olyan vészes. :)

Üdv: Judit
 
 

 
 

Csenge anyu!
Nekünk senki nem segített. Tapasztalat, próbálkozás. De azok közül, akiknek itt kicsi a gyermeke, biztos mindenki szívesen segít! :) Én csak arra emlékszem, hogy a klasszikus krumpli, sütőtök, sárgarépával indítottam, de nem szabad meglepődni, ha majd sűrű nyállal együtt jön vissza a pép. Na azt kell igazán megszoknod. Az állagát kell jól eltalálni! Kitartás, menni fog. Biztosan. :)
Judit
 
 


Sziasztok!

Mi egy tüszős mandulagyulladással indítottuk az évet amit a házi orvos nem vett észre. Szóval ennyit a dokikról. A magándoki akihez elvittük, meg a Verebélynek volt az évfolyamtársa az egyetemen és ő így hallott már ilyen babáról. De sok orvosnál megfordultunk már és az a tapasztatalat, hogy jó esetben hallott már ilyent.

Nekünk se segít senki pedig Domi csak 13 hós. A sebészek nem tudnak ebben segíteni. Sőt nekünk belgyógyász sem, se dietetikus, se gasztroenterológus. Egyik se látott még ilyen babát.

Judittal egyetértek. A hányást kell megszokni, na meg nagyon eltalálni az étel állagát. Én a hozzátáplálást úgy csináltam mint a többi babánál csinálják, Domi mindent eszik mit lehet, csak pépesen, na meg a túl sűrű sem megy le neki, pedig neki sem tágítanak. 2 havonta járunk kontrollra Verebélyhez. Na meg kényes Domi gyomra azt vettem észre.


Sziasztok!

Köszönöm szépen a válaszokat, megmondom őszintén, hogy nem dobtatok fel túlságosan. :(

Mi havonta járunk Verebélyhez tágításra, holnap megyünk legközelebb. Múlt hónapban már nála is rákérdeztem az etetésre, de mindössze annyit mondott, hogy minden baba más, van akivel sokat kell szenvedni, de olyan is, akinek semmi baja sem lesz az evéssel. Még van néhány hónapom, hogy reménykedjek abban, hogy Csenge az utóbbi csoportba fog tartozni. De azért nem árt felkészülni előre. Ez tényleg borzasztó, hogy senki nem tud segíteni, jó, hogy legalább ez az oldal működik. :)

Anna, megkérdezhetem, hogy az egy vesével volt-e bármi gond? Mármint azzal is külön kell járni orvoshoz, meg ilyesmi?

Üdv.:

Zsófi
 
 


Kedves Zsófi!

Nálunk nem volt eddig a vesével gond, de jobban oda kell figyelni. Érdemes egy nephrológussal felvenni a kapcsolatot. Ö elmondja milyen dolgokat kell megnézni idönként a vizeletböl és a vérböl ami a vese müködésére utal. Enikö a Tüzoltó utcai gyermekklinikához tartozik, és ott van jó vesés szakember. Ezen osztály fönövérét is jól ismerem és az osztály is nagyon jó. De gondolom a Bókayban is van ilyen szakember.

Evéssel kapcsolatos dolgokat pedig figyelni kell a gyereknél, és biztos ha kell megtalálod rá a megoldást. Enikö második nyelöcsö mütéte után a sebészt megkérdeztem hogy hogyan kell megtanitani enni, azt mondta próbálni kell, mint egy egészséges gyermeket. Hihetetlennek tünt, de végül is sikerült. Ö csak folyadékot és pépeset ehet, mert szük a nyelökéje. De ugy gondolom Enikö a kivételek közé tartozik sok mindenben. Lehet már találni evésterápiával foglalkozó szakembereket, de ezeknek sincs sok tapasztalata, és borsos árat kérnek el egy foglalkozásért kb. 4000-töl a felsö határt nem tudom. Van egy két elérhetöség, ha valakit érdekel megkeresem, és megirom. Elöre ne izgulj, hogy mi lesz, gondolj arra, hogy meg tudod majd oldani. Most jut eszembe, hogy Enikö elözö sebésze azt mondta arra a kérdésre, hogy hogy fogom megtanitani enni: olyan ügyes az anyuka, hogy ezt is megoldja. Igen sok mindent megoldottam, de még mindig van megoldandó feladat. Most az evésre, iskolai, és viselkedési dolgokra gondolok.

Mindenkinek kivánok sok eröt, kreativitást, és pozitiv gondolkodást gyermekének nevelgetéséhez. Üdv: Anna
 
 


Sziasztok!!

Teljesen egyetértek az előttem szólókkal --- a kulcs mindenhez a megfelelő állag. A sűrű tapadós megakad úgyhogy inkább legyen felvizezve és én nagyon kicsi korától megtanítottam csőröspohárból inni hogy minden falat után öblögessen vízzel, ami lemossa a cuccot.

A darabos ételeket is próbáltam mikor a "normális" babáknak ajánlják, egy nagy kivétel volt, gyümölcsöt csak felügyelet alatt és sosem egészben. Hamarabb engedtem csipszet enni mint narancsot vagy almaszeleteket, a játszóra is ilyen ételekkel jártunk, minden anyuka jól lesajnált hogy szemetet etetek a gyerekkel. :P Azt biztos írtam is, hogy mekkorát röhögtem, a kicsi 8 hós volt, a nagy 2 éves és 8 hós mikor mindketten először kaptak egy egész almát. :lol:

Hányás: nálunk ment a kontrollált hányás, ha megakadt, torokcsiki és jött ki a keresztbeállt darab (az első ilyen egy gyümölcsdarabos joghurt volt :shock: ) Ma már egyáltalán nem kell hányáshoz folyamodnia (olyan 4 évesen állt le vele teljesen) és már reflexszerűen nyomja le a perisztartika miatt megakadt dolgokat, ő észre se veszi hogy hüvelykujjal nyomja a torkát miközben nyel.

Az első két elakadás az szívmegállítóan riasztó, az elsőnél mi még mentőt is hívtunk, a harmadik meg a negyedik már lazább, később meg beszélgetés közben, fél kézzel lerendezed a gyereket az ikea kantinjában - zsepi elő öklendező gyerek szája elé, csavart mozdulattal szájtörlés, míg a gyereknek vizet adsz,eltünteted a nyomokat mindezt anélkül hogy megakasztottad volna a beszélgetés fonalát. Körülötted persze mindenki totál sokkban.

Csenge anyu, ne keseredj el, nem lesz olyan nehéz mint egy válogatós gyerek (nálam a kicsi) aki nem AKAR enni. Na ő kihívás evés közben.

Még arra gondoltam hogy a családtagoknak is milyen nehéz ezt feldolgozni. Apám évekig nem mert egyedül maradni Alexszel ha etetés idő is volt, mert mi van ha nála akad meg Alexnek valami -- semmit nem mert neki adni enni. Szóval sajnálom a rokonságot meg a barátokat.


Sziasztok Lányok!

Én is jól kimaradtam, lemaradtam...

Terhesség
Minden a legnagyobb rendben ment, kiváló eredmények, stb. Ami bibi volt, az kis vérezgetés az elején, torokgyulladás pár hetes terhesen (első naptól gyógyszert kaptam), 33. héten észlelt szívritmuszavar a babánál (születéskor "kinőtte"), sok magzatvíz amit a szívnek tudtak be. Kismamáknak mondom: ezt a rendellenességet a megszületett babákon se látják UH-val, takarásban van a nyelőcső, röntgenezik őket, de a lényeg csak a műtét során derül ki. Mindössze onnan tudják, hogy a szonda nem megy le a szájukban végig (születéskor protokoll lenne ezt megpróbálni, de ki szokták hagyni).
Visszanézve én örülök, hogy nem tudtam beteg gyereket szülök, mert akkor lettem volna csak igazán para és ez ránézve nem lett volna jó. Úgyse tudunk már az első hónapok után mit tenni, csak várjuk a végét, nemde?

Zuglói TOF Klubtagoknak:
Csenge, melyik részen laktok? Én a Dorozsmai utca végében.
Kaján még korai rágódnod. Ha visszaolvasod az írásaim biztos benne van, hogy kezdtük az etetést. Ahogy mindenki írta nagyon híggal kell kezdeni, a tejpép le se ment eleinte. Ha bármi kis csomó kerül a kajába hány. Gyerekfüggő, neked kell kitapasztalnod milyen kaja jó, mikor és mennyit kell innia. Nekünk eleinte jó volt, ha ivott evés közben, most már 2,5 évesen nem jó, sőt gáz, csak utána 5 perccel, különben a felgyülemlett kaja + víz hányást vált ki. Pohárból inni is később tanult meg, csőrös pohár ki is maradt, mert nem bírt egyszerre sok folyadékot leküldeni.
Van nekik az összetoldásnál a merev heg, meg nekünk perem is, amin megáll a darabos és nyomja a légycsövét és hány. Arra tanítottam, hogy magát hányassa, mert mi van, ha én nem vagyok ott. Persze 99%-ban csak én merem darabossal etetni, nálunk is mindenki fél.
Doki kérdés:
én se bírtam a miénket, de az összes többit se, mert úgy nézik a Ricsit, mint egy cirkuszi majmot. Forgatják, fogdossák és én magyarázom a műtét menetét?! Sokak azt se tudják, hogy már endoszkóppal műtik őket a hónuk alatt. UTÁLOM ezeket a perceket. Mostanra összecsiszolódtunk a körzetimmel, tudja miért megyek már sima náthával is időben hozzá, elfogadta mi jó neki mi nem. Ő Dr. Illin Ágnes, a Ráskay Lea utcában rendel. Olyan dokit nem is tudok, akinek lenne itt TOF-os a betegei között. Nagyon kicsi korában Dr. Sal Péterhez vittem, de hozzá csak magánban lehet, annyira népszerű, honlapja is van. Ő homeopátiában utazik, de ha gázosabb a gyerek ad rendes gyógyszert is. Elérhetőségek ha kellenek szóljál!
Ha nagyobb gáz van a Bethesda Csecsemő osztálya sokkal jobb, mint az I. Gyerekklinika Csecsemő osztálya, itt a főorvos pulmonológus, sok TOF-os babát is látott, nekik is van honlapjuk. A nefrológiát is kipróbáltam itt, és abban is jók, meg közelebb is van.

Más:
Be vagyok kicsit parázva, mert Ricsi most lesz 2,5 éves és hát nagyon gyéren megy a darabos kaja. Keksz, csoki, plusz nagyon odafigyelve darabos bébiétel megy, de normál kaja szóba se jöhet. A félelmem oka, hogy 3 évesen szeretném, ha oviba járna, mert megyek vissza dolgozni. Nagy gyerekesektől kérdezem, hogy nálatok ez ment 3 évesen? Oviba mit mondtatok a tavaszi felvételinél, hogy ne dobjanak ki azonnal?

Köszi, sziasztok:

Viri
 
 


Viri!
ovi- ételgondok: én rögtön terítettem, hogy mi az ábra azt mondta az óvodavezető hogy majd odafigyelnek, és az első 3 félévben ott ült mellette a dadus evés közben. Viszont Alex nagyjából már evett normális kajákat (nestlé 3 éves babakaják mentek a legjobban) de mindent össze kellett darabolni. Emiatt nem dobhatnak ki.

Hajniék ha jól emlékszem bölcsiben találkoztak ezzel a problémával először, és mintha azt mondta volna hogy ott simán turmixoltak. Oviban is biztos meg lehet oldani, ha nincs turmixuk, kölcsön adsz nekik egyet.


Sziasztok,

csak szeretnék helyzetjelentést küldeni Nektek: a legutóbbi ultrahang kontrollon szerencsére normál gyomortelődés volt, így visszakerültem a normál terhesgondozásba. Azért a következő rutin UH-okon majd figyelnek még erre, de egyelőre úgy tűnik hogy rendeben van a babóca. Magzatvíz még mindig normál menniységű, szóval remélem hogy tényleg minden ok a manóval. Most tartok 24hétnél. A para azért bennem maradt egy kicsit, de tudom hogy jelenleg nem tehetek semmit akkor se ha véletlenül mégis van valahol egy fisztula. De remélem hogy nincs, csak ijesztgetett a gyerkőc. Köszönöm nektek a hozzászólásokat.

limun
limun
Baja
 
 


Limun!

Remélem, hogy minden rendben lesz. Kitartás!
 
 


Sziasztok!

Viri, mi az Angol utcában lakunk, közel a Bosnyák térhez. úgy döntöttem, hogy egyelőre maradok még a mostani dokinál, főleg az oltások miatt, de lehet, hogy bepróbálkozom később a Te dokidnál, ő legalább már látott ilyen babát. Az oltásokról jutott eszembe, Ti oltattatok rota ellen? csak mert engem le akar beszélni az orvos...

Amúgy mindenkinek köszi a biztatást.

Zsófi
 
 


Üdv Mindenkinek aki olvassa!

Ebben az évben február 26-án lesz a RITKA NAP a Magyar Mezögazdasági mMuzeumban. Programját a www.rirosz.hu honlapon található.

Tavaly voltam, jó volt a program, és a gyerekeknek is jó müsorok voltak. Itt ha gondoljátok találkozhatnánk. Nem tudom más volt-é már ezen a rendezvényen?

Üdv: Anna
 
 


Kedves Zsófi,

Ricsi annyira beteges volt első évében, hogy nagyon lemaradtunk a kötelező oltásokkal, így az opcionálisak szóba se jöttek. A rotát mindkét gyerekemnél kihagytam, olyan sok oltás van, hogy valahol meg kellett húzni a határt.
Ha szeretnél látni egy 2,5 éves ilyen gyereket és szeretnél velem beszélgetni, örömmel látlak nálunk! A részleteket már babaneten kívül beszéljük meg ez esetben. hyrossne@gmail.com
Üdv.,

Viri
 
 


Sziasztok!

Most 10.-én voltunk Verebélynél és olyan jó volt a tesztelés, hogy csak fél év múlva kell mennünk. Domi holnap lesz 14 hós.
Darabosról álmodni sem merek, mert az igaz, hogy lenyeli csak megakad. De ezzel még bőven ráérünk. Örülök, hogy nem válogat és pépesen mindent megeszik.

Limun kívánom, hogy minden rendben legyen a babával.

Rota: Domi megkapta. Mi már a párommal többször voltunk hányós-hasmenésesek, ő egyszer sem kapta el. Sőt én egyszer akkor kaptam el mikor vele voltam kórházban, és végig fertőztem mindenkit aki az azt követő pár napban jött hozzánk (jó pár ember) és Dominak semmi baja nem volt. Szóval én nem bántam meg, de azt is tudom, hogy másfajta ilyen hányós-hasmenéses vírus is van.


Kedves Topiklakók!

Csak azért írok ide (is), hogy szóljak: a Babaneten múlt hét óta kommentelős játék van! Írjatok kommentet cikkeinkhez, és ezt nyerhettek a héten.

Facebook csoportunkhoz is megéri csatlakozni, mert ott is leesik ez meg az hébehóba!

További szép napot kívánok a Babanet csapata nevében:

Dia
dia
Budapest
 
 
 


Sziasztok!

Most már mi is csúszunk az oltásokkal, sikerült bekapnunk az első betegséget. Én el sem tudtam képzelni, hogy ez ilyen kemény. :( Az elmúlt egy hétben nem aludtam többet egyhuzamban másfél óránál... ja, és a porszívó az egyik legjobb barátommá vált. nem tudom, hogy mikor lesz ennek vége. Még szerencse, hogy egy hétig nálunk volt anyósom és segített, különben már kb. éhen haltam volna.
Ráadásul Csenge nem hajlandó rendesen enni ciciből, vagy elalszik, vagy megunja és elkezd ordítani. Most már minden etetés úgy végződik, hogy lefejem és a maradékot megkapja üvegből. így az egész napom egy nagy etetésnek tűnik.

Viri, írok e-mailt.

Zsófi
 
 


Sziasztok,

azoktól kérdezem, akik már nem járnak igazi tágításra: az utolsónak leküldött szonda emlékeztek hányas (ch) volt? Esetleg piros végű volt?
Köszike:

Viri
 
 


Kedves Topiklakók!

Ismét jó szándékkal spammelek itt (is): folytatódik a Babanet kommentjátéka, azok között, akik a héten kommentelnek, a Jaffa Kiadó könyvcsomagját sorsoljuk ki!

Facebook csoportunkhoz is megéri csatlakozni, így nemcsak a cikkekről kaptok értesítést, de további nyereményjátékokban is részt vehettek.

És végül, de nem utolsósorban: várjuk a Ti történeteiteket is A Te történeted rovatba. Kinek ne lenne a tarsolyában egy olyan történet, amit 1-2 oldalban meg lehet írni? Lehet vicces, tanulságos, dühítő, szomorú, elgondolkodtató, szüléses, gyerekneveléses, párkapcsolatos, családos. Akiből kikívánkozik a grafomán énje, történetét Word dokumentumban küldje el erre a címre: szerkeszto kukac babanet pont hu.

Köszi a figyelmet!

Üdv:

Dia
dia
Budapest
 
 
 


Sziasztok!

képzeljétek, Verebély azt mondta, hogy csak fél év múlva kell legközelebb mennünk tágításra. fura, hogy először kicsit megijedtem, hogy ilyen sokáig orvosi felügyelet nélkül marad, de most már örülök. :) ha ilyen jól haladunk, akkor talán tényleg nem is lesz gond az etetéssel.

Viri, jövő héten kapunk remélhetőleg oltást, addig burokban tartom, mert már másfél hónapos csúszásban vagyunk így is, de utána hívlak.

Zsófi
 
 


Kedves Sorstársaim!

Már többször beleolvastam ebbe a topikba és már sokszor elhatároztam, hogy írok is Nektek! Egy kis bíztatást és segítséget szeretnék adni azoknak, akiknek még csak pár hónapos a babája és nem tudja mire számíthat! Íme a mi történetünk és tapasztalataink (1,5 éves a kislányom):

Normális terhesség, semmi probléma a 3 trimeszterben, 39. héten tervezett császármetszés, minden a legnagyobb rendben még mindig (persze a gyerekorvos nálunk is elmulasztotta ledugni a születés után a szondát, mert akkor rögtön kiderült volna a baj). Hagyták a gyereket egész nap nyálat "hányni" a születése után, hiszen nem tudta lenyelni! Reggel született, éjszaka jött a gyerekorvos Hozzám, hogy valami baj van a nyelőcsővel és viszik a PIC-re! Ezt a borzalmat mindenki átélte, nem kell leírni, hogy mit éreztem!

Másnap operálta meg Verebély prof (nekünk Ő a csodadokink), nagyon megnyugtatóan beszélt Velünk, szinte elhittem, hogy nem lesz gond (aztán tényleg nem lett)!
Az operáció jól sikerült: 1 hét után megtanult szopizni a gyermek (6 hónapos koráig csak szopizott) és egy újabb hét elteltével haza is engedték. A kórházban töltött 2 hét alatt mindig minden rendben volt, elsőre sikerült a nyelőpróba stb.
Először hetente kellett kontrollra járnunk, utána havonta és egyre ritkábban. Tavaly szeptemberben voltunk utoljára és ha nincs gond, akkor nem is megyünk csak telefonálunk Verebélynek, hogy minden rendben.
Mi sem tudtuk, hogy mire számíthatunk, nem mondta senki, ki kell tapasztalni. Könnyű utólag mondani: egyszer nálunk is volt ballonos tágítás 2 hónapos korban, nagyon megijedtünk, de többször nem volt. Sokkal többet aggódtam én is az elmúlt 1,5 év alatt, mint amennyit kellett volna, de a mi esetünk nem volt olyan súlyos (remélem)!

Hozzátáplálás:
6 hónaposan kezdtem reszelt gyümölccsel és 4 hónapos Hipp-pel! Sok köhögés volt evés és ivás közben, de hányás nagyon ritkán! Kb 2 hónap alatt tanult meg köhögés nélkül enni, az ivásnál még mindig előfordul köhögés. Én életkorának megfelelő bébiétel tudtam neki adni, de óvatosságból mindig megcsúsztattam ( 8 hónaposan kapta a 6 hós bébiételt, 10 hónaposan a 8 hósat stb.), nem volt gondunk vele és nagyon jó evő a lányom, egy szavam sem lehet rá.
Darabos bébiételt 1 évesen kapott először, azt is simán ette! Most 1,5 éves: tud kenyeret enni (héj nélkül), mindent ami puha: sült tojás, gofri, palacsinta, fánk, kalács, sütemény, ma evett vajas pirítóst, persze a Túró Rudi sem akad meg :D (ezeket mind harapva eszi, tehát nem kockázom vagy katonázom neki), de ami nekünk is probléma az a gyümölcs: banánt eszik néha harapva és valamikor nincs gond ,valamikor meg már az első falat sem megy le. Alma, narancs stb csak pépesen, de néha még így is előfordul, hogy visszajön! Ezt tudja valaki, hogy miért van így? Hogy lehet az, hogy a pépes alma gondot jelent a kenyér, a pirítós pedig nem?

Evés közben ritkán iszik, inkább utána és két étkezés között! Nem is szabad itatni, amikor elakad, hiszen felfelé próbálja kitornázni a nyelőcsövéből ( legalábbis nálunk így van).

8 hónapos korban elkezdtük használni a baby safe feeder-t ( ha beírod google-ba megtalálod). Erről az angol tof-os honlapon olvastam. Kekszet, dinnyét, almát stb tettem bele és a baba kiszopogatta belőle. Akinek kell, szívesen odaadom a mi baby safe feeder-ünket ( egy etető és 4 db original csomagolású háló). Azt gondolom, hogy érdemes kipróbálni, mert ráveheted a rágásra a babát, ami nagyon fontos, de ez is mindenkinél más és más, hogy beválik-e!

Egyébként a lányom már tud babakekszet enni (szigorú felügyelet mellett) és amit én jónak tartok még az a kölesgolyó (ezt csak 15 hónaposan próbáltuk ki, előtte féltem tőle), hiszen rágni kell, ropog ( ez tetszik nekik), de ugyanakkor szét mállik a szájban!

Elnézést, ha elnagyoltan írtam a tapasztalatokrók, vagy ha olyat írtam, amit már előttem 100szor leírtak ( nem olvastam el, csak a legutóbbi néhány bejegyzést), de ígérem, hogy figyelni fogom a topikot és írok, ha van kérdés.
Az emailem: judicskaklein@yahoo.com
Ezen elértek és írjatok, ha kell a baby safe feeder!

Aki tud angolul, az pedig olvassa az angol tof-os honlapot is!

Városi Anitát üdvözlöm ezúton is ( beszéltünk többször telefonon), mert az én lányomnak is Vacterl gyanúja van: egy vese, végbélnyílás közelebb van a hüvelyhez.

Egyébként én azzal bíztatom magam, hogy azért vagyunk ilyen kevesen itt a topikban, mert a többieknek nincs problémájuk, hiszen, ha lenne, akkor nyilván keresnék a lehetőséget a segítség kérésre. Vagy nem?


Minden jót nektek!
Judit
judit000
Budapest XI. kerület
 
 


Kedves Topiklakók!

Még ma játékba lehet szállni az Aquaworld családi belépőért! Csak egy komment kell hozzá a Babanet valamelyik cikke alatt, és Ti is esélyesek vagytok a holnapi sorsoláson!

És még mindig várjuk a Ti történeteteket! 1-2 gépelt oldal terjedelemben, wordben, szülésről, gyermekvállalásról, problémákról, gyerekekről, a szülőségről, az életről, a gyereknevelésről, a párkapcsolatról. Ide: szerkeszto kukac babanet pont hu

Ha pedig még nem csatlakoztatok a Facebook rajongói csoportunkhoz, akkor gyorsan tegyétek meg!

Fontos! A Facebook megváltoztatta a beállításokat, ezért, ha a továbbiakban is szeretnéd látni a Falon a Babanetes bejegyzéseket, akkor állítsd át a Beállításokat úgy, hogy minden ismerősöd és lájkolt oldalad látni szeretnéd. Vagy: lájkoljátok a Babanetes bejegyzéseket, netán ott is szabad kommentelni!

További szép napot:

Dia
dia
Budapest
 
 
 


Sziasztok!

Már nagyon régen jártam itt az oldalon,bár olvasni olvasgattam mit irtok,de írni még nem nagyon volt időm. Bálint nagyon jól van most már 2,5 évesek vagyunk. Tavaly júniusba voltunk Vörös doktor úrnál nekünk ö az orvosunk. És a legnagyobb szonda ment le gond nélkül. De hogy hányas volt az nem tudom mert közölte velünk hogy legközelebb csak 1 év múlva kell visszamenni hacsak nemlessz valami gond és annyira megörültünk neki hogy elfelejtetem megkérdezni. Az evéssel úgy álunk hogy a rizs nagyon szépen megy,tejberizs is. Turó rudi csokistól is nagyon szépen esszük. Kenyért is igaz néha van tőle elakadás vagy fuldoklás,de akkor vagy kijön neki vagy már néha szépen lemegy. Persze a kenyeret csak szigorú szüllői felügyelet alatt. Bioköles és kekszet is szépen esszük. Húslevest imádja répával és tésztával. Villával összenyomkodom neki és úgy nagyon szépen eszi. Főzeléket még csak pépesen merem neki oda adni. Banánt és almát csak turmixolva. Amúgy nagyon jól vagyunk,most esett át egy hasmenéses hányásos víruson amit a gyerekorvosunk gyomor rontásnak mondott,de az egész család elkapta. Beszélni még nem nagyon akar csak a mama az megy meg most a torta aztán ennyi. Doki logopédushoz akar küldeni,de nem tudom mit kezdene vele a logopédus amikor 2 percre nem tudd megülni néha. Amugy 95 centi és 15 kiló. Hát röviden ennyit rólunk. Mindenkinek további szép napot kívánok Reni!
 


Sziasztok!

Aki ezen a héten kommentel a Babanet valamelyik cikkéhez, az egy cuki Figurka álommanót nyerhet!

Kép

Úgyhogy mondjatok véleményt bátran: mi az, amit feleslegesnek tartotok megvenni a babának? Mit szóltok az új, otthonszülést szabályozó rendelethez? Vagy pl. szerintetek milyen praktikákkal lehet ránevelni egy gyereket az olvasásra?

Kedden sorsolunk!

Üdv:

Dia
dia
Budapest
 
 
 


Sziasztok Sorstársak.
Ica vagyok Csepelről,most lett csak netünk,a fiam OA/TOF-al született még 2008-ban.Szeretnénk csatlakozni hozzátok.A történetünk dióhéjban:Pistike tervezett terhességben fogant,a3.hónaptól a vérnyomásom egyre feljebb ment,vérzés nem volt.Jártunk rendesen minden vizsgálatra,uh is ok volt.36.héten elfolyt a víz és 24órán túli burokrepedés után vákuummal jött világra a kisfiam.Nem sírt fel,leszívás kellett,első agpar6/8. hamar kiderült az OA/TOF mert nagyon puffadt is volt,a levegő a gyomrába ment,inkubátorban oxigéndús levegőn jól volt.3.életnapon a SOTE 1en DR. Kiss Imre műtötte.Sikerült egy lépcsőben megoldania,de sajnos 2-3 hetente altatásban végzett ballonos tágításra szorul,mert annyira visszaszűkül.18mm-essel szokták. közületek jár valaki ilyen gyakran?
légyszi a véleményeteket a címemre írjátok meg,hogy minél előbb olvashassam.Nagyon aggódom!Közösségbe nem nagyon járunk még mert Pistike süket,de ezt genetikailag örökölte,benne volt a pakliban. több mint 1éve cochleáris implant várólistán vagyunk.
Örülnénk egy hasonló kis barát/nő társaságának.Előre is kösz.
kovacs.dani75@citromail.hu
aranyhaj
Budapest XXI. kerület
 
 


Kedves Judit, és Ica!

Üdvözöllek Benneteket a topicban, és örülök, hogy irtatok a történetetekröl.

Engem érdekelne, hogy Magyarországon kapható.é a baby safe feeder? Csak angol nyelvü cikkeket találtam. Judit! Melyik külföldi honlapot szoktas olvasni?

Ica! Régeb mi is laktunk Csepelen. Enikönél is a második nyelöcsö mütét után altatásban tágitottak fél évig hetenként, majd negyed év két hetenként. Enikö a Tüzoltóba tartozik, és Jenövári Zoltán a sebész orvosa.

Reni! Örülök, hogy jól vagytok, és szépen fejlödik Bálint. Doki miért akar logopédushoz küldeni? Ha kell ilyen téren segitség akkor irjál!

Többieknek is minden jót, üdv: Anna
 
 


Sziasztok Topiklakó!

Ha még ma kommentelsz, holnap a Tiéd lehet a Figurka Design álommanója a Babanet kommentelős játékán!

Kép

Például bakiparádét tartunk szülőségből itt! Ha Neked is van mókás bénázás a tarsolyodban, oszd meg velünk!

Folytatódik a Születésnapló is! K. immár a 30. héten jár, és cseppet sem unatkozik.

Talán végre tényleg szabályozva lesz az otthonszülés! Te kipróbálnád? Szerinted milyen alapvetéseket kellene belevenni a törvénybe?

Egyre több az olyan gyerek, aki nem szeret olvasni. Íme, néhány tipp, hogyan neveld olvasóvá a kicsit! Ha vannak további ötleteitek, mi kíváncsiak lennénk rá!

És továbbra is várunk Facebook csoportunkban mindenkit, aki még nem csatlakozott!

Üdv:

Dia
dia
Budapest
 
 
 


Kedves Anna!

Magyarországon szerintem nem kapható a baby safe feeder (legalábbis én nem találtam sehol). Én USA-ból rendeltem a honlapon, 1 hét alatt itt volt!

Ez a honlap nagyon jó:

http://www.tofs.org.uk


Ezen belül 'About TOF/OA', nagyon jó leírások vannak benne pl. a műtétről, képekkel illusztrálva (Procedures). A topic része egy kicsit szedett-vedett szerintem!

Majd írok mailt is!



Sziasztok

Judit
judit000
Budapest XI. kerület
 
 


Csak bekukk, én Angliában vettem egy baby safe feedert Alexnek, eszméletlen jó ötletnek tartottottam, nem is volt drága. Aztán a gyakorlatban max kétszer használtuk, most dobtam ki egy hete, öt évig tartogattam hátha jó lesz valamire. Nekünk nem jött be. Egyszerűbb volt megtanítani enni.


angol tof-os oldal: lehet beszélgetni tini tofosokkal, meg idősebbekkel is, szívesen segítenek meg adnak tippeket meg elmesélik a tof-os szemszöget.


Szia Encsi!
Sziasztok Sorstársak!

Köszönöm,hogy írtál,kicsit megnyugtatott. Eddig minden OK.
Sajnos ez a szűk nyelőcső nagyon megnehezíti az életünket, mivel Pistike nem hall,ezért sok mindent nem tudok neki megmagyarázni
/Pl:szereti összegyűjtögetni a kaját a szájába,mint egy hörcsög, utána meg persze hogy nem megy le/ most 3 hétig bírtuk tágítás nélkül. Minden jót mindnyájatoknak.
aranyhaj
Budapest XXI. kerület
 
 


Kedves Kati!

Ne haragudj, hogy csak most reagálok a kérdéseidre! Beteg a kisfiam, és gyakorlatilag minden időmet elveszi! Jobban, mint anno a Zoé. A refluxal gyakorlatilag 1 éves kora óta nincs semmi problémánk, azóta már gyógyszert sem kell szednie! Kórházba általában obstructiv bronchitissel kerültünk. Nagyon sokáig nem jöttek rá Tatabányán, hogy refluxa van a gyerkőcnek! A Vörös Péterrel beszéltem meg a problémát, ő elirányított a Balog Lídia dr.-höz. Felírt a kisasszonynak mindenféle földi jót, ezután már nem volt gond! Orvoshoz sem kell járni, "kidobott" a dr., azért évente egyszer szeretettel vár minket! Az elakadás kiszámíthatatlan volt. Ha nem figyeltünk oda kellően, szinte bármitől előfordult. Akaratos a Zoé, mindent meg akart enni. Sokszor türelmetlen volt, és nem mindig rágta meg az ételt. Az ovit nagyon szereti! Rettegtem, de nagyon szeretett volna menni, így engedtem. Csináltam listát, kitűzőt az óvonénik felé, hogy mindig szóljanak rá. Szerencsére 1x sem volt gond! Kop-kop! Nagyon jól eszik! Sokszor többet eszik, mint otthon! Én nem tudatosítottam benne, hogy beteg. Nem is kezelem úgy! Megértettem vele, hogy mindent ehet, de nagyon meg kell rágni! Megértette, elfogadta! Amitől még tartok a zsömi, kifli, narancs, mandarin. A kiflit-zsömit is megeszi, piciket harap. A citrusoknak meg kiszívja a levét.
mszilvi79
Kecskéd
 
 


Kedves Topiklakók!

A Babanet kommentelői között, nyereményjátékunk keretében, a jövő héten egy remek Chicamaca baba és gyerekfüggőágyat sorsolunk ki a Fuggoagy.hu jóvoltából!

Kép

Érdemes hát elmondani a véleményeteket, például arról, hogy szükség van-e napirendre egy baba életében, vagy sem!

Osszátok meg velünk (is), Ti milyen példát szeretnétek mutatni a gyereknek, és mi mindenben változtatok a gyereknevelés során.

Folytatódott Születésnaplónk is: K. már betöltötte a 30. hetet, most Á. naplójába kukkanthattok bele, ha kíváncsiak vagytok, mit él át egy férfiember várandós felesége mellett.

Megtaláltok minket a Facebookon is, ha van kedvetek, csatlakozzatok, nagyon jó kis közösség alakult ki ott is!

Üdv:

Dia
dia
Budapest
 
 
 


Sziasztok!

Kicsit most pánikban vagyok, Csenge nem nagyon akar mostanában hízni. És mivel nő, mint a bolondgomba, egyre soványabbnak látszik. A háziorvos azt javasolta, hogy kezdjem el a hozzátáplálást, mert valószínűleg nem elég tápláló neki az anyatej magában. Pedig azt hittem, hogy ezzel ráérek még egy pár hónapot. Szerintetek van értelme annak, hogy Verebéllyel is beszéljek mielőtt megkapja az első krumplit, vagy úgysem tud sokat segíteni? Olyan bizonytalan vagyok. Gondolom jó hígnak kell lennie, hogy ne tapadjon le. Vagy nem?

Viri, alig várom, hogy találkozzunk és elmeséld a tapasztalataidat!

Üdv,

Zsófi
 
 


Gyors helyzetjelentés: úgy néz ki hogy rendben van a gyerkőcünk, a 31hetes ultrahangon végre "bőséges gyomortelődést" láttak. Mutatott a doki még valami "behúzódást" a baba gyomrában hogy az is már csak nagyon kicsi. Fogalmam sincs hogy ez milyen behúzódás, eddig egyik doki se említette, de remélem ez már nem jelent semmi bajt. Már csak pár hét és megszületik Olivér - remélem makk egészségesen és elfelejthetjük ezt az egész históriát.
szép napot nektek
limun (32+0) :-)
limun
Baja
 
 


Sziasztok!

Domi túl van egy gégegyulladáson. Úgy nézz ki elég fogékony a légúti betegségekre és elég elhúzódik nála. :-S De legalább így megkapta a 15 hós oltást.

Erről jut eszembe. Melyik ajánlott oltást érdemes szerintetek beadatni? Domi a prevenart és meningococcus ellenit kapta meg.

Nekünk is azt mondta Verebély, hogy fél év múlva kontroll. Hát érdekes, hogy ilyen sokáig nem megyünk. Remélem nem is lesz gond és akkor tényleg nem kell menni.

Evés nálunk jó is rossz is. Étvágya az szép neki. Bár sok mindent nem bír a gyomra, de itt még ne is legyen panaszom, de a darabos az nem megy neki. 8 hós bébiételt próbáltunk neki. Érdekes az egyik üveg simán lement neki, másnap egy másikból semmi szinte, harmadik nap a nagyobb darabok nem a több igen. Ez miért lehet? Egyedül a kuki az amit megeszik, de ha mohó akkor hány tőle. A babapiskótát is szereti de a mohósága miatt általában lenyel nagyobb darabot és az megakad. Szóval mi itt tartunk.
Mit tudnák még neki adni? Esetleg tapasztalat tipp, hogy mit csinálhatnák?


pumpkin: Mi is Verebélyhez járunk. Felesleges megkérdezni, mert azt mondja minden gyerek más. És ez itt is tapasztalható.
Mi úgy kezdtük a hozzátáplálást, hogy eléggé felhígítottam neki, aztán egyre sűrűbbet. 1 éves elmúlt Domi mire sűrű ételt meg bírt enni.

Üdv az újaknak! Erről jut eszembe. Szerintem nem azért vagyunk kevesen, mert másnak nincs problémája (biztos van ilyen is), csak sokan ezt nem merik felvállalni.


Kedves Topiklakó!

Kommentelj még holnap estig a Babanet cikkeihez, hátha Te leszel az a szerencsés, aki nyereményjátékunk keretében ezen a héten egy remek Chicamaca baba és gyerekfüggőágyat nyer majd, a Fuggoagy.hu jóvoltából!

Kép

Nemcsak nyerhettek, de segíthettek is azzal, ha például eláruljátok: ha már szükség volt rá, miképp szabadították meg a gyereket a fejtetvektől?

Elő a farbával: szerintetek szükség van-e napirendre egy baba életében, vagy sem?

Kedves Olvasónk írását is kommentelhetitek, ahol a maguk kálváriáját osztja meg számtalan praktikus tanáccsal fűszerezve, húgyúti fertőzés témakörében.

Hasonló jellegű, igényes és praktikus írásokat egyébként szívesen publikálunk, nemcsak a Te Történeted rovatban - bár oda is várjuk történeteiteket. Írásaitokat erre a mélcímre küldjétek: szerkeszto kukac babanet pont hu.

Megtaláltok minket a Facebookon is, ha van kedvetek, csatlakozzatok, nagyon jó kis közösség alakult ki ott is!

Üdv:

Dia

[size=12:d15e2bdd2c][color=blue:d15e2bdd2c][b:d15e2bdd2c]Gyerekszoba blog - Neked is volt gyerekszobád?[/b:d15e2bdd2c][/color:d15e2bdd2c][/size:d15e2bdd2c]
dia
Budapest
 
 
 


Sziasztok!
16 hónapos kisfiam még mindig szopizik és csak pépes ételt eszik. Az ivással mi is hadilábon állunk. Néha gyönyörűen iszik 5-6 kortyot, néha viszont alig megy le 1-2 korty és persze jön a köhögés. Mi csak pohárból iszunk, lehet, hogy túl sok korty megy le egyszerre?
Nálunk is már volt ballonos tágítás 2x, de nem altatásban, hanem ambulánsan, de utána mindig vérzett egy kicsit.
Arra tudtok-e választ adni, ha elakad az étel mit csináltok?
(Lassan szeretnénk megpróbálni a darabosabb ételt, de nem merem, mert mi lesz, ha megakad?)
Üdv
Pat
 


Szia Pat!


Én is nagyon óvatosan próbálkoztam a darabos étellel! Az én lányom most 18 hónapos és mi a puha ételeket már tudjuk enni (pl muffin, puha bundás kenyér, kenyér belseje vajjal sajttal, fánk, fasírt, Túró Rudi stb) Banán NEM!

Én a darabos evést a darabos bébiétellel kezdtem (Hipp 8-12 hónapos)! Azt tudja enni a kisfiad?

Kölesgolyót én azért adtam, hogy rágásra bírjam, és szereti is!

Judit
judit000
Budapest XI. kerület
 
 


Kedves Sorstársak!

Napokban kaptam levelet a Bókayból, hogy április 17-én a Városligetben lesz egy találkozó azon gyermekeknek, és szüleinek akik az I. és a II. gyermekklinika PIC osztályán voltak régen. Kapott-é valaki még ilyet?

Remélem sikerül menni. Jó lenne találkozni Veletek. Üdv: Anna
 
 


Sziasztok!

Anna, én nem kaptam ilyen levelet, de végül is még jöhet. Pedig 10 napot töltött a kisfiam a PIC-en.

A kisfiam majdnem 16 hós, mi is próbálkozunk darabossal több kevesebb sikerrel. Ha elakad neki ő magától hány, ha meg csak erőlködik akkor meghánytatom.

Judit


Szia Judit!
Köszönöm a válaszodat!
Egyszer próbáltam csak husis darabos spenótot, de az első falatnál öklendezett, sajnos nem mertem azóta.
Gabonafélét pl. még nem is evett, mert a tejpépet is kiöklendezi (lehet persze, hogy az ízét nem bírja).
Nálunk az operáció helyén van egy komoly görbület, mert néha a tágításnál sem tudja könnyen ledugni a prof. a csövet!
Nektek nem volt ilyen probléma?
A másik problémám, hogy mindent a szájába vesz (papír, szösz, amit a földön talál) így tulajdonképpen csak akkor lehet pihennünk, ha alszik, ha ébren van, folyamatosan figyelni kell, hogy mit csinál. Irtó fárasztó. Nem tudom mikorra múlik el ez a korszak, lehet, hogy azért is van, mert nem tudja kiélni a rágási kényszerét az ételeken?
Mi is kaptunk meghívót a PIC-től a Városligetbe ápr. 17-re.
Még az a kérdésem, hogy itatod-e evés közben, vagy csak a végén?
Mit tapasztaltál, hogy nem megy jobban le a falat, ha iszik rá?
Tehéntejet adsz már a kislányodnak?
Pat
 


Sziasztok!

Gondolom Mindenki kapni fog levelet, és aki tud jönni azzal találkozunk is majd. Remélem az idöjárás is kedvez.

Pat!

Üdvözöllek itt. Minden gyereknél van szájba szedös korszak, ezt a nagy fiaim révén is tapasztaltam régebben. Lehet, hogy az ilyen tipusu gyerekeknél tovább is tarthat. De gondolom ez gyereke is válogatja.

Darabos kaja bevezetésénél sok, sok türelem kell, és megfigyelni, hogy hogy jobb a gyerköcnek. Én ezt vettem ki a régi irásokból. Enikö csak pépeset, és folyadékot ehet, ihat szájon át, mert szük a nyelökéje. Ö esete elég ritka a táboron belül is, ahogy Én tapasztalom. Sok eröt, kitartást, türelmet kivánok mindenben.

Szép hétvégét kivánok mindenkinek, üdv: Anna
 
 


Szia Pat!

Egyszerübb ha írsz a mail címemre:
judicskaklein@yahoo.com

Írd meg a tel.számod és felhívlak!
judit000
Budapest XI. kerület
 
 


Sziasztok!
Rég voltam. Még nem kaptunk mi se levelet,pedig a Bókayba járunk.
Én se tudtam hogy elakadásnál itassam-e vagy se,mi segít jobban.
De mostanra már kiderült,hogy nem kell inni mert ő ki szeretné erőltetni és sajnos nem tudsz segíteni csak biztatással.
Ha már kijött a "falat" utána mindig kér vizet.
Üdv mindenkinek.
aranyhaj
Budapest XXI. kerület
 
 


sziasztok! mi sem kaptunk levelet, de kinézünk mindenképpen ha minden gyerek jól lesz.

Mindkettő most esett át a bárányhimlőn (Alex passzolta le Leonak, úgyhogy nem is egyszerre vakarództak hanem két hét eltéréssel) és a Leo már megint középfüles lett. Uh. Lassan elviszem a Heim Pálba megnézetni, mert már igazán kinőhetné hogy minden betegség(vírus/baci tökmindegy) a fülén jön ki.

Alex minden falat után iszik vizet, pici kora óta, ha nagyon nem akar lemenni, akkor simán kihányja. Régen sugárban, aztán már kontrollálva (diszkréten szalvétába) de már négy éves kora óta nem volt precedens rá, mindent leküzd. Az elején én is besegítettem a hányásba ha kellett de nagyon hamar rájött mit kell csinálnia. És sosem élt vele vissza, nagyon jó evő lett, mindent megpróbál és nem válogatós.

Nem hiszem hogy a szájbavevés rájuk jellemző... Ha összehasonlítom a gyerekeket, a nem TOFos sokkal veszélyesebb volt mint a tof-os. Igaz Alex cumizik, hozzánőtt, úgyhogy mindig volt valami a szájában, a Leo meg sosem cumizott.


Sziasztok!

Szörnyű hétvégénk volt. Vasárnap délután mintha elakadt volna a reszelt alma. Nem tudom eldönteni, hogy csuklani kezdett és ettől félrenyelt, vagy tényleg elakadás volt-e, mindenesetre némi küzdelem után kihányta. De azért sikerült halálra rémisztenie. Hétfőn pedig lepottyant az ágyról játék közben. Szerencsére nem magas ágy, de azért persze volt bömbölés és én ismét halálra rémültem. Remélem másnál kicsit nyugodtabban telt a Húsvét...

Üdv,

Zsófi
 
 


Sziasztok!

Domi már idén 4.szer beteg gégegyulladás. Sajnos hajlamos rá + a légcsőszűkület rátesz. Sőt most a gyomra se jó neki, semmi nem marad benne, bár 98%ban a folyékony igen.

Erről jut eszembe. Valakinek van allergiás gyereke vagy gyomorproblémás?

Üdv az újaknak!

Kisfiam 16 hós és még mindig megenne mindent amit talál.:-S Ma már kihányja ha elakad neki. Korábban még ez nem ment neki akkor meghánytattam. Az itatás nálunk evés közben nem vált be, evések között viszont szépen iszik, de csak cumisüvegből.

A darabos ha kicsi lemegy neki, rágni nem hajlandó.


Kedves Domi Anyu,

sajnos ez szerintem normális a TOF-osoknál. Nálunk 1 éves koráig volt rázós, minden megfázás a hörgőire ment, 4x voltunk kórházban, mert befulladt. Aztán egyre kevésbé ment rá neki és a lefolyása is enyhébb lett, ahogy nőtt.
2 éves koráig Ricsi se rágott ételt, csak cipőt, meg ami a keze ügyébe akadt. Ehhez a kis értelmüknek is fejlődnie kell. Most 2 év 9 hónapos és sokszor hány, mert nincs türelme mikrora rágni a kaját, amit valahol meg is értek.
Az ivással dettó így vagyunk. A cumis üveget jóval 2 év után hagytuk el, mert akkorra tudott nagyobb mennyiségű italt komfortosan leküldeni.
Gyomorproblémánk nem volt, ahhoz nem tudok szólni.
Üdv.,

Viri
 
 


Sziasztok,
elköszönni jöttem tőletek mert szerencsére makk egészségesen született Olivér. Minden ijesztgetés ellenére teljesen rendben van a gyomra és a nyelőcsöve is, valószínűleg csak a véletlen műve volt hogy sorozatosan nem volt tökéletes a gyomortelődés az ultrahangokon. Köszönöm nektek a hozzászólásokat és a segítséget.
limun
limun
Baja
 
 

Vissza: Gyermeknevelés

Jegyzetfüzet:

 

cron