Sziasztok!
Tegnap óta az emlékeimben kutatok.
Nekem szerencsém volt, mert Bence nem volt az a klasszikus mindent megrágós gyerek, meg ha adott neki valaki valamit, először nekem hozta, hogy ezzel mi van, már egészen csepp korától. Igazából kb 4 éves koráig a husit nagyon apró, mikromnyi darabkákra vagdostuk, a mekis sültkrumliról még rutinból ma is lecsippentem azt a kemény sarkot, s mindig rám szól, hogy anya, meg tudom rágni.
A rizst ette könnyen, ez fura, mindenféle trutyis szósszal, bocsi, csak én tanár vagyok, s a suliból viszem haza az ebédet, így a menza ebédhez szokott hozzá pici korától, s abban vannak ilyen Petőfi szelet, bakonyi szelet, szóval tokány szerűek rizzsel, azokat szereti, de a húst azokban is mikromnyira összevágva. Ugyanezek mentek tésztával, de nem a sulis tészta, az kemény volt, otthon főztem hozzá puhát és azt villával és késsel összevágtam kicsire. Ilyen derelye, gombóc féle, nudli helyett mini csoportban még vittem főzeléket inkább, de 4 évesen azt is megette, csak apróra vágtam. Tehát végül 2 évesen már változatosan, mindent evett, de szigorúan apróra vágva. És ez az apró tényleg apró. És ez az oviban is így volt. A dadus mindent apróra vágott, a levesben összetört mindent villával, ezt nagyon komolyan így csinálták, volt egy lista, jegyzeteltek, hogy mit hogyan. Pl. zsemle és kifli helyett neki mindig volt kenyér, de ugye héj nélkül. A 4 éves kor volt vízválasztó, akkor már volt olyan "érett", hogy meg lehetett bízni benne, hogy próbálgassuk, hogy egyedül megrágja. 3 és fél éves volt, mikor egy virsli darabka a torkán akadt. Azzal 2 napig fenn voltunk a Bókay utcában, mert nem ment le semmi kaja a torkán, de a cső lement, így nem értették. Mindegy, 2 nap után felköhögte a virslit. Az volt az utolsó. (Lekopogtam.)
Amit megfigyeltem az évek során, hogy akadás akkor volt, ha hurutos volt, köhögött. Ami az elején gyakori volt. És egy dolog, ami megmarad. Ők lassabban étkeznek. Az oviban is. Sokkal lassabban, mint a többi gyerek, mert ők alaposan meg kell, hogy rágják, míg a többiek csak letolják. Így soha nem esznek rendesen ott. A Bence volt, hogy a többiek már lefeküdtek aludni, ment a mese, ő meg az asztalnál ült még. De gyerekből van, így ő is inkább abbahagyja már előbb. Így otthon kell etetni majdnem egész délután, hogy behozza. Mert nem egy vastag gyerek, nyurga magas, ám ez genetika, az apja családja. És az óvodáról még annyit, hogy az óvó néniknek meg kell tanítani a technikát, hát kihúz, mély levegő, szuszá, legalább 3-szor, aztán a nagy korty víz. Hangosan, hogy halljam a kortyot.
:):) S ha azt állítja lement, jön a 3 egybefüggő korty, mert csak akkor hiszem el, hogy lenn van.
Mi ezt így szoktuk. De mindenkinek gondolom saját technikája van erre. Ja, kenyérhéj is olyan 4 és fél éves kora körül, meg alma egyben, gyümölcsök a kezébe adva egyben. De pl a szőlőt, szilvát még ma is úgy eszi, hogy kieszi a gyümölcsöt a húsából, a héját meg visszarakja a tányérba.
Ja, és a 20 foga 2 éves korára kijött, úgy, hogy az első 2 10 hónaposan, pedig ugye nem rágott kicsinek. Hisz mindent pépesen kapott. Nem befolyásolta. De ő nem volt refluxos, mert azt mondták tuti az lesz, mivel a gyomra feljebb van, de még csak nem is bukott soha.
Na mára ennyi, remélem tudok segíteni, vagy legalább bíztatni.
Én sokszor nagyon el voltam keseredve. Egyébként az iwiw-en megnézheti, aki szeretné, Bódis Bence, Székesfehérvár, és szőke szemüveges, 2003. okt. 8-i, mert van Fehérváron még ilyen nevű kisfiú. Egyébként az 1 napos nyelőcső műtét után 1 hetesen volt egy szívműtétje, mert tüdővérzést kapott még a lélegeztető gépen, a Botalloja nem zárult, aztán 3 és fél évesen kis popsi korrekcio, mert volt egy "plusz" lyuk a popsiján, de csak vak járat, azt lezárták, s mivel a kancsalságán a 4 évig tartó szemtakarás nem segített, 2 szemműtétje volt, a második most áprilisban, az már sikeres volt, pici 2-3 fok maradt vissza, mert így, hogy egyenesen állnak a szemei, még van kis esély, hogy megtanul együtt nézni a szemeivel, mert külön használja őket életem, s így nincs térlátása. Így a szemüvegről megismerhető. Szóval nem egyszerű a dolog senkinél, gondolom, de kitartunk, s sok erővel látjuk el őket! Mert nekik a legnehezebb. Ami másnak természetes velejárója az életnek, az evés, az nekik minden nap egy komoly koncentrációt igénylő feladat. Kitartást mindenkinek, lesz jobb, de türelemmel kell lenni, nem szabad siettetni őket. Szerintem.
Üdv: Judit