Új privát üzeneted érkezett!

Szia Katy!

Én mindkét gyerekemet oltatom, sőt mi a férjemmel már meg is kaptuk tegnap az oltást. Egy hónappal ezelőtt még mindenki azt mondta, hogy nem kell semmiféle oltás, de hétfőn én fölhívtam a SOTE klinikát és rákérdeztem, hogy mi az álláspont. Ők javasolták nagyon, és a Szent László kórház leghíresebb gyermekorvosával való konzultációra hivatkoztak, de a mi gyermekorvosunk Egerben is egyértelműen javasolta, hogy oltassunk. Korábban ő azért utasította el az egészet, mert nem ismerte az oltóanyag összetételét stb. Most a környékünkön már sorba oltják a gyerekeket, főleg, hogy itt a szomszéd faluban is tegnap bezárták az iskolát. Egyébként azt mondják, hogy a gyerekeknél nagyon csúnyák a szövődmények, sok a kórházi ápolást igénylő kicsi. Szóval az enyéimet a jövő héten oltják.

Szia

Kriszta
 
 


Sziasztok!

Ha szeretnétek a gyereknek egy remek mesekönyvcsomagot nyerni, gyorsan ragadjatok billentyűzetet, és írjatok egy Mikulás-történetet - lehet megtörtént is, a családi legendáriumból, esetleg kitalált is.

További információ a Kölökneten:

http://koloknet.hu/949-mindennapi-trtneteink

A könyvcsomagban remek illusztrátorok és írók munkái találhatók meg, ráadásul még odaérhet Télapóig!

Üdv:

Dia
dia
Budapest
 
 
 


Sziasztok!

Továbbra is sok a probléma Encsivel, a régiekre utalok, és emelléé két hete eltörtem a térdemet. Igy teljes a káosz. Van segitség, de igy is nagyon nehéz. Enci nagyon nehezen dolgozza fel a történteket. Egyik pillanatban szeretget, a másik pillanatban üti a gipszes lábamat. Igy nem tudom vinni arra a 10 órára sem a suliba. Karácsony elött pár nappal veszik le a gipszet.

Az inluenza oltással kapcsolatban Én is azt hallom most már a szakemberektöl is, hogy oltassuk be a gyereket, és magunkat is.

Katy! Hogy vagytok? Szomoruan olvasom amit egy kisgyerekröl irtál. Nem tudom, hogy mia probléma pontosan, de eszembe jutott az Enikö eddigi 9.5 éve, ami nagyon nehéz volt. Hogy van azóta a baba?

Üdv Mindenkinek: Anna
 
 

 
 

Sziasztok! December 9.-én szültem a kisfiamat a Sote I.-en. A 32. héten derült ki, hogy sok a magzatvízem. Addig semmi bajom nem volt és a babának sem. Akkor nem láttak nála gyomortelődést sem, addig viszont igen. A Fehérvári kórház bent fogott kivizsgáláson, de a 6 bent töltött nap alatt nem csináltak semmit. Mivel mindent okénak találtak a sok vízen kivül felküldtek a Sotéra és nagyon bolodgok voltak, hogy átvett. Ott se találták okát mi baja a babának csak találgattak. Több mint 4 hetet töltöttem bent és a végén azt mondták 38 hetesen megindítják a szülést. A baba viszont közbeszólt. Előbb jött. Egy pillanatra láthattam, azonnal elvitték. Néhány óra múlva pedig az I. számú Gyerekklinikára szállították. Másnap megakarták műteni, de sajnos kiderült kétszer akkor a nyelőcső hiány mint a röntgen mutatott. Így gyomorszondát kapott és nyálszívót. Most várják, hogy nőjön a baba, és így vele együtt a nyelőcső is, hogy összetudják varni. Szerencsére hamar lekerült (néhány óra után a lélegeztető gépről), a súlya stagnál (2500gramm), ma már nem kapott antibiotikumot sem, és lehet vinni anyatejet is neki. Sőt annyit ehet, mint bármely másik egészséges újszülött baba. Szerencsére szép, nyugodt baba. Csak lelkileg és anyagilag nagyon nehéz nekünk a párommal. Bízunk benne, hogy szépen fog nőni és minél előbb sor kerülhet a második műtétre és végre hazahozhatjuk a kisfiúnkat.


Szia Dominik Anyuka!

Örülök, hogy idetaláltál. A leirtakat olvasva nem könnyü, de minden alakul szépen. Kitartás, sok erö, és türelem. Most mennem kell, mert Eniköt le kell fektetni, majd jelentkezem.

Addig is minden jót kivánok, gyarapodjatok: üdv: Anna
 
 


Kedves Dominik Baba,

ha bármiben segíthetünk nyugodtan kérdezz!!! Ezek a gyerekek nagyon strammok ám, tele életörömmel!!! Nekünk az első év volt nagyon kemény, de mostanra sokkal erősebb, jobb az immunrendszere (kopp-kopp).
Szóval kitartás és nyugodtan írj, ha segítség vagy csak pár jó szó kell :)

Üdv.,

Viri
 
 


Sziasztok!
Köszönöm szépen a kedves fogadtatást. Örülök neki, hogy rátok találtam és, hogy vannak pozitív tapasztalok ezzel a dologgal kapcsolatban.
Szerencsére eddig bíztató eredményeket hoz a kis babucink. Reméljük, így is marad. Bízunk benne, hogy januárban hazakerülhet, bár én félek attól, hogy fogja viselni a környezetváltozást, megismer-e bennünket, fog-e tudni szopni vagy etetni kell....? Szóval rengetteg kérdés van bennem.:-)


Tartsd fenn a tejed, nagyon sokat jelent nekik. Nekem a szopi jól ment, a cumiba bele kellett tanulnia, mert nehezen nyelt, habzsolt, de pár hónap alatt ez is beállt. Az én tapasztalatom, hogy nagyobb odafigyelést igényelnek a normál babáknál, de kezelhető a helyzet. Ha én a születésekor láthattam volna, hogy egy éves korára milyen erőtől duzzadó lesz...sok idegeskedést megspórolhattam volna :wink:
Ki a dokitok?

Viri
 
 


Sziasztok!

Enikö ahogy hazakerült, és erösödött megtanult szopizni. Bizzál benne, hogy sok mindent megtanulnak ezek a gyerekek. Sok-sok türelem kell, és sikerülni fog.

Üdv: Anna
 
 


Verebély professzor úrnak a betege. Sok jót hallottam róla. Meg a személyes tapasztalatom is az, hogy nagyon rendes.

Naponta látogatjuk de mind a dokik, mind a nővérek nagyon kedvesek.

Szerencsére tetszik neki az anyatej. Mivel sokat nem kap (25 ml egy evésre) ezért csak annyit visszünk neki amennyi elfogy a többit lefagyasztom.


Sziasztok!

Viri! Örülök, hogy jól vagytok. Ha van egy kis idöd irjál többet Magatokról!

Dominik Anyu! Örülök, hogy jó dolgokat irsz. A babának milyen készülékkel oldották meg a gyomorsztómáját? Gasztrotubus, vagy button. Ajánlom a www.nutricia.hu oldalt. Ök foglalkoznak a mesterségesen tápláltakkal Magyarországon, és van Otthonápoló szolgálatuk is. Ehhez ajánlom a www.szondatáplálás.hu honlapot. Ha van kérdésed irjál, és számolj be a jó dolgokról továbbra is.

Üdvözlöm a Többieket is

Üdv: Anna
 
 


Szia Anna,
már jobb hangulató a leveled, ezek szerint meggyógyult a család motorja? :)
Nagylányod hogy van?

Velünk szerencsére nincs semmi, a tesótól egyre ritkábban kapja el a megfázást, egy hét alatt kijön belőle, ezért nagyon boldogok vagyunk!!! Még pépeset eszünk csak. Sajnos néha hozzáeszik egy kis könyvet, száraz virágot, hungarocelt, hogy legyen min izgulnom. Mindent a szájába vesz, folyton figyelni kell (rághatnéka van, mint egy nyuszinak).

...

Verebélyről csak jót írtak a többiek! Inkubátorban van még a kicsi?
Üdv.,

Viri
 
 


Köszönöm encsi az ajánlott oldalakat, meg fogom nézni, mert most sietek, mert nemsokára megyünk a babához.

Sajnos nem tudom, hogy melyikkel oldották meg. Egy piros cső van a gyomrában, meg egy nyálszívó a szájában. Annyit látunk a képeken.

Inkubátorban van még a pici.

Jövő héten fogunk beszélni a prof úrral, hogy akkor hogyan tovább.

Lenne egy kérdésem, hogy mit csinálnátok a helyünkben: Van rá esély, hogy az ünnepekre hazahozhatnánk a babát. Szerintetek bevállaljuk? Félre ne értsétek nagyon jó lenne vele lenni, csak félünk, hogy esetleg összeszed valamit, vagy megviselné a környezetváltozás, főleg, hogy utána megint vissza kellene mennie.


Sziasztok!

Viri! Nem gyógyultam meg, csak gyógyuló félben vagyok. Gyógytornász jár hozzám, s remélem igy még gyorsabban gyógyolhatok. Továbbra is van böven feladaat.

Encsi jól van, de nem tudom igy suliba hordani.Azn elözö levelekben irt dolgok még nem oldóttak meg, továbbra is keresem a megoldást. Ritka eset az Enikö, igy nem tudják a problémát megoldani.

Ha jobban tudok közlekedni, és nem lesznek ilyen rossz idök találkozhatnánk. Ugy tudom nem messze lakhatunk egymástól.


Dominik Anyu! Kérdezzétek meg, hogy mi várható, és mikor vihetitek haza? Ha az inkubátorból kikerül, utána még egy darabig bent szokták tartani. Sok mindentöl függ ez.

További szép napot, és üdv Mindenkinek: Anna
 
 


Sziasztok!
Megszakadtak a levelek dec. 19-én. Dominik babáék vajon jól vannak? A fehérváriakon azért vagyok meglepve, hogy nem tudták mi lehet a baj, mert 6 éve ugye a Bence is ott született, s utána nagyon okosak voltak, még külön értekezletet is tartottak, hogy miért nem vették észre. Hamar felejtenek. De azt elhiszem, hogy megkönnyebbültek, amiért felmentél Pestre. jellemző. minket is a Verebély műtött. Jó doki. De ha fehérváriak vagytok v. környékiek, mi Fehérváron élünk, s ha bármiben segíthetek, vagy tanács kell, vagy jó lenne látni, ahogy szépen eszik már 6 évesen, :), mint bármelyik másik gyerek, szívesen találkozunk veletek. Nem szeretnék tolakodónak tűnni, csak tudom, hogy én hat éve nagyon szerettem volna beszélni, találkozni olyasvalakivel, akinek van tapasztalata.
Judit
 
 


Upsz, most látom, hogy Pákozd. Oda járunk lovagolni. Remélem hamarosan hallunk felőletek! S szívből remélem, hogy minden rendben volt Dominik babával az elmúlt 1 hónapban.
Judit
 
 


Kedves Judit!

Köszönjük szépen az érdeklődésedet. Mostanában nem jártunk erre, így most láttuk, hogy írtál. röviden mi történt velünk: December 28.-án átküldték Dominikot Fehérvárra, mert szállást nem tudtam nekem biztosítani, a napi feljárás meg nagyon sokba került, így kiharcoltam a Bókaynál, hogy helyezze át. Fehérvár pedig nem értette miért van egy ilyen gyerek kórházban. Különlegesnek tartották és mindent tőlem kérdeztek. Itt teljesen nekem kellett ellátnom, na meg ide könnyebb volt bejárnom naponta. Január 2.án jöhetett haza, addig nézegették ott, hogy ez mégis milyen "betegség". Eleinte nehéz volt vele, nagy volt a félsz is meg ügyetlenek is voltunk, de azóta nagyon ügyesek vagyunk.:-) Jan.19.-én voltunk fenn a Verebélyinél. Ő volt a legjobban meglepve, hogy mennyire sokat nőtt a csonkja. De mivel azok a babák akiket nem lehet rögtön műteni azokat leghamarabb 2-3 hósan lehet így most megyünk megint 8.-án, és nagyon úgy nézz ki, hogy meg is műtik. Bízzunk benne, hogy így lesz, hogy könnyebb legyen mind a hármunknak.:-)
Judit


Ez lemaradt: Szívesen találkoznánk majd veletek, ha Dominik túl lesz a műtéten.


Sziasztok!!

Van valaki aki adott pénzt dokinak?Mert érzésünk szerint itt a pénz beszél??


:D utólag igen...

Viri
 
 


Sziasztok,

Nekünk pénteken született meg Beni és sajnos szülés után derült ki, hogy a nyelőcsöve nem ér össze, és sajnos sipolya sincs.
Ma már meg is műtötték a I. Gyermekklinikán a Kiss doktor, és kapott egy gyomorszondát, holnap már meg is nézhetjük.
Azt mondták most kb fél év várakozás lesz, és utána reméljük, hogy össze lehet majd húzni a nyelőcsövet.

Tudna valaki abban segíteni, hogy mi vár ránk otthon, mik a legnagyobb problémák, mire kell leginkább figyelni, mi lesz a legnehezebb majd a gyakorlatban? A műtét után majd hogyan tanul meg enni?

Nagyon köszönöm.

Simi


Írtam nektek privit, mert mi vagyunk azok akiknek a babája így született.


Rólunk egy gyors beszámoló: Február 8. Verebélyinél kontroll és röntgen, Február 9. légcsőtükrözés, Február 17. nyelőcsőtükrözés, és a lényeg ÁPRILIS 6. MŰTÉT!!!!!!!!!!!!!! :lol:


Sziasztok!!!
Csak beköszönök, még nem volt időm visszaolvasni, de azt látom, hogy Dominik alakul már :D
Beni születéséhez is gratulálok, nálunk Alex OA/TOF-os, úgyhogy én nem tudom hogy sipoly nélküliek hogy működnek. A sajnos részt miért írtad? miben rosszabb ha nincs TOF-ja?

Rólunk annyit, hogy kemény volt a nov/dec, minden szart benyaltunk, 40 fokos láz mindkettőnek (karácsonykor nagyiéknál, ott az uncsitesó hozott egy cifrát, még a szeméből is folyt a takony), antibigyó és orrszívás... Alex nagyon ügyes az orrfújásban és a szívásban is, inkább a Leoval voltak neházségeink... Aztán hazajöttünk és azóta folyamatos taknyolódás van, de az elmúlt két hónapban hőemelkedésnél magasabb nem volt, pedig torokgyussz, meg fülgyulladás is befigyelt... Szegény porszívónk már túlmelegszik és behal egy kis időre, minden héten vehetek egy marimert. Nevetséges. Úgy várom már a nyarat!!!!

Az éjszakai köhögőrohamok (dokinéni szerint krupp sztem csak takony) következtében belejöttünk a hörgőtágítók használatába, idáig a teofilinen kívül nem használtunk még mást, de most egy arzenált bevetünk, nem igazán érzem hogy használna, de lehet hogy nélküle még rosszabb lenne.

Ja és a sima alap TOF-os köhögése megint tök erős, kezdhetem a magyarázkodást megint, legutóbb azzal jött haza,hogy a népitánc tanár azt mondta neki, hogy biztos beteg mert hogy "furán köhögsz Alex". szuper, mehetek elbeszélgetni vele.

Amúgy érdekes, mert semmilyen betegségtudata nincsen, neki tök természetes hogy néha elkad a kaja és hogy ugatva köhög, néha beszélünk arról hogy műtötték de még az éves tágítást is úgy veszi hogy az mindenkinek jár, normális dolog. Én úgy érzem, meg is akarom ezt tartani :)

Na megyek is mert lassan ágyba kell dobni őket

sziasztok
Katy


Szia Katy!

Dominik is összeszedett egy tüdőgyuszit, én meg egy hányás-hasmenést, amivel a párom is megfertőztem. Úgy látszik a tél ezt hozza, de már jobban van nálunk mindenki.
Remélem nálatok is, mindenki meggyógyul.

Annyiban rosszabb, hogy nincs sipolya, hogy nem műthető azonnal, várni kell, még a csonkok megnőnek annyira, hogy egyesíthetőek legyenek, ez nálunk 2 hó alatt megtörtént, csak a várólista hosszú, így majdnem 4 hós lesz mire műtik. De van olyan is ahol közel egy év után is csak gyomorfelhozatallal sikerült. Ezért más a mi esetünk. Így ez egyrészből előny, másrészből hátrány. Na meg nálunk ritkábban van tágítás, majd a műtét után. Na azt meg már nagyon várjuk, nincs már olyan messze a vége.
Illetve a műtétig gyomorszondán keresztül kell táplálni, és hát szívni kell a nyálát állandóan, ami nem kis felelősség, hisz nagy a fulladás veszély.

Sajnos sok ilyen ember van mint ez a Tanárnő. Mi így a 3 hónap alatt is többel találkoztunk és nem értették meg, hogy Dominiknak mi baja van.

Különben meg kitartás, hétvégére közel 20 fokot jósolnak.:-)


Lányok! Lenne egy olyan kérdésem, hogy a műtétkor hol vágták fel a gyereketeket? Mert erről több variációt is hallottam és nagyon érdekelne mi az igazság.


Sziasztok!

Régen nem jártam erre, mert sokat betegeskedtünk, ill. Nekem is gyógyulni kellett a törésböl.

Nyelöcsö mütétnél, hogy hol nyitják fel a gyermeket szerintem az attól is függ, hogy milyen az alsó, és felsö nyelöcsö hossza. Eniköt az elsö mütétnél elöször oldalt a mellkasnál, de mivel nem találták az egyi csonkot, igy ugyanakkor kellett a nyaki részen is nyitni. Második mütétnél 7.5 évesen csak a nyaki részen mütötték. Encsi esete nem egyszerü emiatt telt ennyi idö a két mütét között. Fél évesen gyomorszondája lett, mert összeszükült a nyelöcsöve. Remélem másoknál ilyen nem történik.

Simi!

Ne izgulj elöre, mindent megfogsz oldani, tanulni, igaz az elején egy kicsit lassabban megy, de belejössz. Szerintem minden eset más, igaz vannak amik általában megfigyelhetök. Enikö az elsö mütét után fél éves koráig tudott szájon át enni, elöször cumis üvegböl, majd megtanult szopizni is. 7.5 évesen volt a második nyelöcsö mütét, s rá kb. 1 év és két hónap mulva evett ujra szájon át. Hihetelennek tünt, de megtanult enni ujra, nagyon akarta. Jelenleg vegyes tápláláson van szondán át és szájon át is. Igaz az elmult torokgyulladás óta ujra nem akar szájon át enni. Röviden ennyit Magunkról. Örülök, hogy idetaláltál. Ha valami kérdésed van irjál!


Remélem mindenki nagyon várja a tavaszt, és hamarosan be is köszönt.

További szép napot, és jó idöt kivánok Mindenkinek: üdv: Anna
 
 


Sziasztok!

Én is régen írtam, most sincs túl sok időm. Judit, Te kérdezted, hogy hol vágtak műtétkor. A Nóri esetében a jobb hónalja alatt vágtak, egy kb 2 cm-es vágás látszik, de tök szépen megcsinálta a Kiss doktor. Mi egyébként jól vagyunk, Nóri most 2 éves és 2 hónapos, és ugyanazt eszi amit mi, semmit nem turmixolok neki, csak mindent nagyon apróra vágunk, meg villával összenyomunk neki. Egy fél évvel ezelőtt még azt gondoltam, hogy sose fogunk idáig eljutni. Úgyhogy mindenkinek kitartás! Nekem olyan problémáim vannak, hogy nagyon keveset eszik, és igencsak válogatós. A másik nagy gond nálunk még a kakilás. Mivel keveset iszik, plusz kevés rostosat eszik, így nehezen megy neki. Fél is tőle, ezért visszatartja. Én már adok neki Laevolac szirupot, meg olyan vitamint ami székletlazító, de nem sokat ér. Ha 3 napig nem kakil, adom neki a glicerines kúpot, az meg persze nem tetszik neki. Fogalmam sincs, mikor rendeződik ez a problémánk. Ha valakinek van valami tuti ötlete, szívesen veszem.

Üdv: Kriszta
 
 


Sziasztok!

Katy! Örülök, hogy irtál Magatokról. Gratulálok Alexnek, hogy ügyes, és bátor nagy fiu. Ti körzrtihez jártok, vagy a Bókayba valaki dokihoz? Arra emlékszem, hogy a környéken laktok. Ha van közgyógyotok akkor pulmunológussal, vagy gégésszel fel lehet olyan készüléket iratni ami igy ingyen van, és orrés garat sziváshoz is jó, és annak van külön tartálya. S ezzel a készülékkel lehet csinálni a PREUTZ kezelést. Hallottál már róla. Ajánlom a www.gyogysapka.hu oldalt, és a Somi Ildikó által irt Gyözelem a nátha felett cimü könyvet.

Kriszta!

Örülök, hogy Nóri szépen eszik most már darabosat is. Kakilás, székrekedés ügyben Mi a következöket próbáltuk ki. Müzlis kaják/ Encsinél a darabos dolgokat turmixolom, és ugy kapja meg/ 7 gabonás pehely, ez bármibe belekeverhetö, joghurtok, szilva, öszibarack kompót, vagy befött, sok fözelék, reggel éhgyomorra 5ml olivaolaj, és 5ml citromlé. Natur joghurtba szoktam tenni lenmagliszt örleményt, buzacsirát, és mézes müzlit, és ezt összeturmixolom. Ajánlották még, de azt nem próbáltam, a gyógyszertárban kapható Mira vizet, ezzel óvatosan kell bánni, mert hasmenést okzhat, ha többet iszik valaki, magnézium só van benne.
Ajánlom a www.nutricia.hu oldalt ahol fel lehet hivni a dietetikust, Kálmán Mártát, és Ö elmondja Neked a dolgokat.. Ennyit sikerült most fejböl összeszedni.

Mindenkinek További szép napot kivánok: Anna
 
 


Sziasztok!
Én csak ritkán írok mert egy kicsit mi kilógunk a sorból ,nálunk több betegség is van nyelőcső,légcső,végbél,gerinc)
A nyelőcső miatt ide tartozunk de a többi is nagyban befolyásolja az állapotát és ....
Mi is január eleje óta küszködünk a váladékkal hol kevesebb hol több de folyamatosan van és szívni is kell.
És nálunk még a nagyfokú légcsőszűkülete miatt még nehezebben űrül a váladék.2x szedtünk a antibiotikumot.
A vágás : a lányomnál is jobb hónalj árok de nekünk 7-8 cm-es a hegünk és van egy a hátán a cső miatt igaz nálunk volt trachea sipoly .
Az evés nálunk is nyögve nyelős ,többször kevés,sőt volt olyan nap hogy 1 tej szelet + 1 joghurtot evett slussz passz semmi több.
De én már beletörődtem hogy így eszik.Az a lényeg hogy gyarapodik, igaz nagyon lassan (3,5 éves és 12 kg)
A széklet sem egyszerű nálunk sem ,bár nálunk tudjuk hogy a végbél szűkület illetve a végbélműtét utáni hegesedés miatt is van. Mi rendszeresen szedjük a paraffint illetve ha 2 napig nincs széklet akkor beöntés.
A megfelelő rost mennyiséget és folyadékot nem tudjuk bevinni bármennyire is akarom és odafigyelek.
Üdv mindenkinek !
Anita

Anita
 
 


Szia Anita!

Talán Enikövel még jobban kilógunk a sorból, ez igy van, és igy kell elfogadni. Szerintem ilyen esetben a szülö, és a szakembereknek az a feladata az, hogy a lehetöségekhez képest a legjobbat megkeresni, és megtalálni a gyereknek. Összetett esetekben ez igen nagy, és nehéz feladat. S a legtöbb feladat szerintem a szülöre hárul, vagy háritják. Ez lassan 10 éves tapasztalat. Nem tudom mások ezt hogyan látják? Továbbra is foglalkoztat, hogy hogyan lehetne segiteni legjobban az ilyen gyermekeket nevelö szülöknek. Ez a topic nagyon sokat segit, de ettöl több is kellene. Mi a véleményetek?

Mindenkinek jó éjszakát kivánok: Anna
 
 


Sziasztok!

Köszönöm szépen. Akkor bízom benne, hogy nem lesz nagy vágása, és leginkább abban, hogy nem lesz feltűnő. De gondolom Dominiknak a szonda miatt a hasát is varrni fogják, na meg a gyomorkívarrás miatt annak a helye látszik (ott már nincs benn a varat) de nem feltűnő.

Annának igaza van. Minden dolgot a szülőre hárítanak és azt mondják old meg ahogy tudod. Ők nem vállalják semmiért sem a felelősséget. De lássuk be nem olyan gyakori ez a dolog és hát rám is furcsán néznek, hogy van ilyen?! Mi már csak abban bízunk, hogy kicsit könnyebb lesz a műtét után. Még se kell majd nyálat szívni, és szondán etetni.

Dominiknak is nagyon kicsi a súlya a korához képest.:-( De ez van, attól még egészséges.

Nekünk a Bókayban írták fel a nyálszívót receptre. Ezzel kell szívni az orrát és a száját. Ez így 500 Ft-ba került decemberben, közgyógyra ingyenes. Csak a cső a drága hozzá, még receptre is.:-(

Légcsőszükülette Dominiknak is van. Ezt a Bókayban a Kovács doki nézte a pulmon. Nagyon rendes orvos. Megnyugtatott, hogy kinővi. Na köszi, csak az még soká lesz.

Szerintem nem lógtok ki ezért a sorból. Attól még tudunk egymásnak tanácsot adni.:-)


Sziasztok!

Remélem Mindenki jól van. Mi elkezdtük a sulit ujra, de Enikö mindenben ellenáll. Keresem a megoldást.

Nem tudom Nálatok is ,de nálam az elözö irásaimból csak részletek láthatóak. Arra emlékszem amikor megirtam rendben volt minden.

Jelentkezni fogok, ha lesz idöm. Ha valakinek kérdése van akkor irjon privátba, vagy az email cimemre.

Akit tudok majd telefonon is megkeresem.

További szép tavaszi napot kivánok Mindenkinek: üdv: Anna
 
 


Sziasztok!

Most látom ez a levél sem ugy ment tovább, ahogy megirtam. Tud erre valkaki megoldást?

Üdv: Anna
 
 


Bizonyos sorokat kitöröl! Üdv: Anna
 
 


Sziasztok!

Most látom, hogy most minden olvasható a régi irásaimból, valószinü az internet kapcsolattal volt a probléma.

Mindenkinek további szép napot kivánok. Irjatok, ha van idötök!

Üdv: Anna
 
 


Lányok! Lenne egy olyan kérdésem, hogy tudom, hogy a Ti babáitokat azonnal műtötték, de kb. hány nap múlva ehettek a szájukon át, illetve meddig voltatok kórházban?


Sziasztok!

Mindenkinek kellemes husvéti ünnepeket kivánok: Anna

Dominik anyu! A mütét után egyéntöl, és körülményektöl függöen altatják, ébresztik. Néhány nap után megnézik az átjárhatóságot, röntgenen nyeletéses vizsgálat, és endoszkópos vizsgálat. Ha minden rendben van akkor elkezdik szájon át etetést apró kevés mennyiséggel, és, ha jól emlékszem teával, majd kajával. Eniköt elsö nyelöcsö mütét után két hétig, a második mütét után 3 napig altatták. Elsö mütét 1 naposan, második 7.5 évesen történt. Ha van kérdésed irjál, akár privátba is. Minden jót Nektek, és gyomorsztóma és szonda táplálás területén ha van kérdésed irjál!

Üdv: Anna
 
 


Sziasztok!

A Dominik anyukája kérdezett a műtét utáni dolgokról. A mi esetünkben egy héttel a műtét után lehetett elkezdeni etetni, ami azt jelentette, hogy szopott és tápszert is kapott. Nálunk elég nehezen ment ez, mert nagyon kicsiket evett egyszerre, az ápolónők nem győzték kivárni míg megeszi az adagját, így inkább benyomták a kaját a szondán. Mivel ez nekem nem tetszett, így inkább én ültem bent a kórházban egész nap, és én etettem szép lassan. Mi összesen 3 hetet voltunk a kórházban, tehát az etetés elkezdése után még 2 hetet. Otthon aztán már minden sokkal jobban ment, mintha megérezte volna, hogy most már jó helyen van.

Kriszta
 
 


Sziasztok!

Anna és Kriszta köszönöm nektek a választ.

Dominikot ma sikeresen megműtötték. Benn van az intenzíven és ott lesz 2 napig altatásban, utána kikerül a sebészetre. Szerencsére az állapota stabil és a műtét is jól sikerült, bár feszül az összevarrás. Nekünk is azt mondták, hogy a szájon át való evés 1 hét múlva lesz lehetséges (ha jó lesz a röntgen) addig infuzió majd szondás táplálás.
Én egész nap vele leszek, hisz azért már 4 hónapos és keresne. Nem értené, hova lettem. Na meg a nővéreknek tényleg nincs se kedvük, se idejük megvárni míg ő megeszi az adagját, nekem meg lesz.:-P


Kedves Dominik Anyu!

Nagyon örülünk, hogy sikeresen (kop-kop) túl vagytok a műtéten!!!
Ricsi 13 napot töltött benn, mi kb. 1 hét után ettünk szinte cseppeket lefejt tejből. Ahogy Kriszta írta, nálunk is úgy ment: altatás, lassan le a lélegeztetőről, nyeletéses röntgen, ami ha jól megy kezdődhet az etetés. Már nem emlékszem tökéletesen de 2-3 napig ment a cseppekkel etetés, aztán ÉN! kértem hagy szoptassam amint lehet és ekkor tették át már másnap inkubátorból a lift melletti részlegre (mi csecsemősre nem mentünk, mert ujjszülött volt). Itt 4 napot töltöttünk, ebből 1 napig etették szondával, aztán én szoptattam és éjjel egyszer ők üvegből. Ricsi első perctől mohón, kiválóan evett. Azt nézik mellécsorog-e a száján, milyen tempóval megy, stb.
Nekem itt volt egy rossz élményem sajnos: én megszopiztattam este, erről szóltam a nővérnek, majd jött az éjszakás, az infó elveszett és benyomta szondával az adagot. Ettől totál megtelt a gyerek és visszahányta. A légzésfigyelő sípolására vették csak észre, hogy baj van. Nem lett baja szerencsére, és riogatni se akarlak, de tanulságként el akartam mondani.
Ha a külön épületben lévő csecsemősre kerülsz, ott nekem olyan tapasztalatom volt, hogy teljesen a szülőre hagyják a gyerek ápolását, gondozását, de annyira, hogy 10 percre is alig mertem magára hagyni?!

A legjobbakat kívánom!!!

Viri
 
 


Sziasztok!
Nagyon restellem, hogy így eltűntem, pedig Dominik babáék válaszoltak. Elolvastam az előző leveleket, hál isten, hogy túl vagytok a műtéten. Bence 5 napig volt mélyaltatásban, neki is feszült a varrat egyébként, s a hóna alatt műtötték, jobb oldalon, hosszan, plusz a drill lyuka is látszik, s a nyakán egy kis vágás. Most voltunk éves kontrollon a Verebélynél 1 hónapja, s megint nem tágított, mert a Bence teljesen úgy eszik, mint más, ugyanazt. Egy afrikai dokinőnek mutogatta a Beni vágásait, hogy hogy műtötte, a gyerek majd elájult félelmében. :)
Ez a tél rettenetes volt. 2 hét köhögés, 2 hét nyugalom. Így telt végig. Bence nem lázas, az orrát fújja szépen, de rettenetesen köhög állandóan. Váladék nem jön egyébként a torkából. Mi a Heim Pálba járunk pulmonológiára. Szeptemberben kezdjük a sulit, így el kell hagynunk valahogy ezt az állandó köhögést. Tavaly télen csak 2x volt beteg. Idén viszont...
Jó egészséget, s gyors jó időt mindenkinek!
És nyáron szívesen benéznénk majd hozzátok, Dominik babáék, s addigra már minden kórházasdi csak emlék lesz nektek is!
Judit
 
 


Sziasztok!

Lekopogom, de eddig minden jól megy.:-)

A külső cscecsemőről megvan véleményem nekem is. Ott volt Dominik decemberben mikor kikerült a PIC-ről. Hát hasonló mint neked. Most ha kikerül az intenzívről akkor az USI-ra kerül. Odafevették fel még múlthét pénteken.
Most a műtét után ezt mondták mint nektek volt. 48 óráig altatták, tegnap lekerült a lélegeztetőgépről is, csak most elvonási tűneteti vannak a gyógyszer miatt. Hétfőn lesz evés próba aztán meglátjuk, hogy mi lesz.
Dominiknak az oldalát vágták fel jobb oldalon, elég hosszú vágása van és alatta a cső ami a sebbe vezet, olyan mint a gyomorszondája. Hát remélem azért idővel elhalványul, mert hát "nem szép".

Judit, mi is találkoztunk az afrikai dokinővel. Dominiknak nagyon tetszett.:-) Még sajnálta is, hogy áprilisban lesz műtve,mert akkor ő már nem lesz itt.
Akkor majd a találkozót megbeszéljük, és tényleg remélem, hogy addigra már csak emlék marad.

Tényleg, hogy kell elképzelni ezt a tágítást?


Illetve Judit remélem jobban lesz a kisfiad.

Szép hétvégét és jó időt kívánok mindenkinek!


Most már biztos több híred is van Dominikról, kíváncsian várjuk, hogy vagytok!

A tágítást kérdezted: reggel mész viszonylag éhgyomorra, kb. 5 perc az egész vizsgálat: szondát szájon, vagy orron lenyomják a szűkület alá, gyomorig és ennyi. Doki kikérdez a baba súlyáról, evési szokásáról. Először 2 hetente jártunk, aztán ahogy a szonda mérete nő, úgy a találkák gyakorisága csökken.

Üdv.,

Viri
 
 


Sziasztok!

Ma vették ki Dominik gyomorszondáját. Szépen eszik már, és már nem csak tápot hanem pépeset is.:-) Egyre szebben eszik kanállal is.:-)

Szerencsére eddig tágításra nem volt szükség. A műtét után 3 héttel meg ma nézték és mind a kétszer simán lement a szonda. A doki volt a legjobban meglepődve.:-) Így már csak 2 hó múlva kell mennünk.

Remélem mindenki jól van!

Judit


Sziasztok!
Örömmel olvasom, hogy Dominik jól van, s gyönyörűen eszik. Most már minden rendben lesz, meglátjátok. Csak az a fránya köhögés és magyarázkodás miatta, az kellemtelen sokáig nekünk, de le van tojva minden értetlen, mi tudjuk, hogy milyen szuperek a gyerekeink!!! :):):) (És az anyukák is, akik végigcsinálják velük. :) )
Judit
 
 


A köhögés, hörgés nálunk is megmaradt.:-( Hát nem kellemes miatt a magyarázkodni és persze nem éri meg.... Ilyenkor úgy kivagyok akadva.

Tényleg valakinek volt problémája a nyálzással?
Dominak most jön a 3. foga rengeteg nyállal és van mikor nem bírja lenyelni.

Vagy előfordul, hogy hány a pépes ételtől, de sok sűrű nyálat inkább. Valakinek tapasztalat?

Illetve a babátoknál kellett gyógyszert szedni? Ha igen akkor meddig?


Sziasztok Üdv mindenkinek!

A köhögés,hörgés van de nálunk van + légcsőszűkület.
Illetve a csuklás ami nagyon gyakori.
Gyógyszert mi 3 hónapos kortól szedtünk Ranitidines port 1 éves koráig.
Aztán 20 hónapos kortól pedig a motiliumos port illetve most már Domperidon (ugyanaz a ható anyaga) napi 3x 4x 2 mg.
Emellett vannak időszakok amikor Ulcogant szuszpenziót esténként.
Jelenleg évente járunk már a gasztroshoz (szeptemberben)
Nálunk még az a jellemező hogy mindent rág főleg amit nem kéne mint pl:papír,pulcsi zsinórja ,ruhája megkötője vagy éppen a játékok
Másnál is van ilyen?
Ősszel kezdjük az ovit ,de nem vállalják az ebédeltetést az oviban ,külön megkértek illetve csak azzal feltétellel vettek fel az oviba ha nem marad ott ebédre
Az lenne a kérdésem hogy kinél milyen volt az oviban a kaja,mármint vállalták az ott étkezést nem volt gond, félrenyelés stb
Várom már az őszt de félek is egy kicsit igaz csak heti egy-két délelőttöt megy csak egyenlőre!
További szép nyarat mindenkinek és ha van időtök írjatok !
Üdv Anita

Anita
 
 


Szia!

Dominak is van légcsőszűkülete, ami 80% a középső harmadban.
Úgyhogy félévente van pulmonológiai kontroll. Gasztoenterologus nekünk a gyerekorvos, úgyhogy oda azért járunk elég sűrűn.
Domi születése óta Controlocot szed, és műtét óta Motiliumot is. Azért kérdeztem, hogy meddig kell szedni, mert májnagyobbodása van a sok gyógyszertől.:-(

Domi is rág mindent, de ő még csak 7 hós.

Az ovin kiakadtam. Nekem a bölcsire mondták azt, hogy felejtsem el, így nem veszik fel. Arra meg nem gondolnak, hogy nem véletlenül akarok visszamenni majd dolgozni.

Judit

Vissza: Gyermeknevelés

Jegyzetfüzet:

 

cron