Új privát üzeneted érkezett!

Mert az összes többi üzenet az elküldött fiókba került, csak ez ment a kimenőbe.
Doo, írhatok Neked privit? Egy csomó kérdés van bennem a szeparációs szorongással kapcsolatban. Azt hiszem ezerrel benne vagyunk, mert fél órát bír ki mással, aztán torkaszakadtából üvölt míg haza nem érek. Mikor meglát még szipog néhányat és már semmi gond.
Vendég
 


hajni, én úgy vettem észre h a legutolsó üzenet a kimenőbe kerül, a többi már az elküldöttben van.
írhatsz privit is, de sztem itt is megbeszélhetjük. enyém már 4 hónaposan is uilyen volt - sőt, ő még másfél órát sem bírt ki mással. de azért akkor még korai lett volna a szep.szo. sztem. mit szeretnél tudni? (ha tudok, válaszolok szívesen)
sztem a privi gyerek-dolgokban felesleges, hiszen azért vagyunk ezen a fórumon h infókat gyűjtsünk - előbb-utóbb mindannyiunknak eljön egy ilyen korszaka, nem árt, ha beszélünk róla, aki meg már átélte, az nagyon sokat tud hozzátenni a témához. úgyh én ezért favorizálom jobban azt h "nyilvánosan" beszéljük meg a dolgokat. de a priviknek is örülök, mert az meg olyan "bizalmas" dolog és mint minden lány, imádom a "titkokat" (hm, lehet h ezért is lettem pszichomókus? :wink: :oops: )
Vendég
 


Sziasztok,

Mocsok egy idő van :(
Képzeljétek voltam ma a kardiológudnál, aki vigyázott a Marcira és rám a terhesség alatt (műbillentyűm van).
Mint írtam egy gyógyszer allergia húzta át a szoptatást, és felmerült, hogy nem lehet több gyerekünk.
Most viszont azt mondta a doki, hogy olyan gyönyörű a prototípus, hogy nyugodtan gondolhatunk a következőre. A gyógyszer allergia miatt pedig kitalál vmt. Neki el is hiszem :)
Szóval repülök :P Marcika meg durmol - annyit alszik az utóbbi napokban és olyan mosolygós :lol:
Ja képzeljétek tegnap észrevettem, hogy alul kijött az első foga :o
Pár napja volt egy éjszaka mikor kétszer megébredt és reggel is nyügösen kellt és ennyi. Engem meg mindenki rémisztget a fogzási időszakkal, jó lehet még a neheze hátra van, de akkor is olyan ügyes kislegény :!:
Az lehet, hogy kezd kúszni :?:
Imádom, igazi fiús anya lettem, a barátnőim szerint jaj a mennyemnek :D
 

 
 

sztem egy többemeberes baba mamáját már semmivel nem lehet megrémíteni :!: :lol: legalábbis én úgy gondolom h annál nehezebb már semmi nem lehet, mint amilyen az elején volt. biztosan lesznek még nagyon nehéz percek-órák-napok-hetek, de sztem azt az üvöltést, ami az elején volt, azt nem lehet überelni :roll:

a napokban jópárszor előfordult h csak onnan vettem észre h ébren van h hallottam a csörgőit a szobából! :shock: el se hiszem! tök jó :D
enyém is kúszik ezerrel. marha édes. úgy örülök, mert nekem nagy parám volt ez a mozgásfejlődés - de úgy néz ki h szépen végig fog menni a fejlődési fázisokon, kihagyás nélkül. most már csak amiatt kell izgulnom h nehogy veszélyes helyekre kúszizzon - pontosabban h kicsit biztonságosabbá tegyem a lakást :roll: erre van ötlete vkinek?

ja, timcsi - már napok óta fogalmazom neked a fejemben a választ :oops: sztem nem biztos h az intelligensebb embereknek van többemberesük - egyelőre az internet inkább a magasabban kvalifikált csoportokban elterjedt sztem. pl a májusi topic, ahova még írogatok, ott is legalább a topic fele felsőfokú végzettségű - már akiről tudom. (és egyiké sem többemberes)
viszont abban meg "hiszek" h mindenki olyan babát "kap", amilyennel elbír v akinek az ő habitusára, tudására van szüksége. és utólag belegondolva azt hiszem h képes vagyok/leszek az én kis lyánykám terelgetésére - ahogy sztem nagyon eddig sem lőttem mellé a "nevelésével". legalábbis a fussy baby című könyv elolvasása ebben erősített meg. (persze azért az is igaz h mindenki azzal kell h megbirkózzon, ami adatik, és azelőtt én sem gondoltam volna magamról h az ilyesmit kibírnám.)
Vendég
 


Sziasztok!

Kpetro, nagyon hamar meglátogatta Marcit a fogmanó! De a legjobb, hogy könnyebb viselte.
Mit csinál, amiért kérdezted, lehet-e hogy kúszik?

Doo, akkor felteszem itt a kérdéseimet, elvégre ebben a témában nincs semmi "titkos".
A legnagyobb kérdőjel bennem a helyzet kezelése. Olvasgattam róla, amit nem kelett volna mert így végképp nem tudom mi a helyes megoldás.
1. nézet: ebben a korszakban ne hagyd még a nagyszülőre sem a gyereket
2. nézet: ne foglalkozz az üvöltéssel, búcsúzz el tőle, és határozottan távozz otthonról.
3. : azért sír mert nem elég jó a memóriája és nem tudja felidézni, hogy az Anya máskor is elment és visszajött, és neki a külön töltött idő végtelennek tűnik.
Én viszont kevés vagyok ahhoz, hogy ezekből kiszűrjem a középutat. Mert ha úgysem emlékszik rá, hogy tegnap is elmentem, minek trenírozzam? De ha mindig velem van tényleg nem fog mással maradni . Elég bénán fogalmazok, de remélem érted, hogy mi a problémám. Röviden, mindig rohanjak haza, ha üvölt, vagy hagyjam, majd megszokja címen? Bár a legutóbbi alkalommal a tömb előtt hallottam a sírását (IV-en lakunk), a lépcsőház pedig zengett. Annnyira sajnáltam. Ezt nem szeretném újra, de van heti 2x1 órám amikor muszáj valakire bíznom. Már előre félek a következő alkalomtól. Apára persze ez nem vonatkozik, vele ugyanolyan szoros a kacsolata mint velem.

Tim-csi, majd leírom a sétás kavalkádunkat is. Tök jó, hogy Kevin profin tud már kúszni.
Ja, kúszásról jut eszembe, Doo, szerintem az egyetlen tuti balesetmegelőzés ha folyton szemmel tartod és 1 méteren belül követed. Mondjuk én minden veszélyes dolog elé tettem valamit, de néha saját magától is meg kell védenem. Nem egyszerű. Sokszor már betegesen félek attól, hogy nem tudom megőrizni a testi épségét és rémképeim vannak mi minden történhet vele.
Vendég
 


Halihó,

Hajni, voltunk ma bhrg alapítványnál. Igazán Marci nappali alvásai szépen alakulnak, így elsőre furcsálotta a csajszi, hogy mit keresek ott :) De aztán ő is igazat adott, hogy igen görcsös a kisfiú és sajnos csak jobbra csinál minden mozdulatot (fejfordítás, fordulás). Szóval kaptunk tornát, aminek azért is örülök, mert különben is szereti a teszek-veszek rajta-vele (imád mindent ami a pelenkázón történik) Szóval roppant tanulságos volt!

Elmondta, pl hogy a kuszást ne segítsem, hogy ne húzzam fel ülő helyzetbe és ne menjünk baby úszásra :oops:
Bennem kialakult, hogy minden kezdő Anyukának jót tenne egy ilyen látogatás :idea:

Timcsi, nálunk megszűnni látszik a napirend :cry: Marci nem akar enni, ma pl 14-kor evett utoljára és 17,45-kor lefeküdt aludni. Még alszik. Mivel pár napja elutasította a kaját 4 óra "koplalás" után a doki néni mondta, hogy semmit ne befolyásoljam és csak akkor adjak neki enni ha sír érte. Azért most marha ideges vagyok :(

Vki mindta, hogy amelyik eszik nem alszik és amelyik alszik nem eszk. Hát nekem az előbbiből, az utóbbi lett :cry:

Nektek volt hasonló?

Köszi
Kata

ps Hajni, bár az én fiam még csak 3 hó, de van egy barátnőm, aki 2 db bolondos babóval rendelkezik. Az egyik már egy angyal - 2,5 éves, kicsi fiú még csak 1 éves és ő még többemberes. Szóval, 8-9 hónapos korától nem marad meg senkivel és egyre rosszabb lett a helyzet. Inkább utaztatja 150 km-t, míg az üvöltést.
 


sziasztok!
majd írok bővebben, különös tekintettel hajni kérdésére - már ezerszer megfogalmaztam fejben :roll: - csak most nincs időm és vszeg holnap sem lesz. szal csak szólok h nem feledkeztem meg a dologról!
pusz minden többemberesnek és mamáiknak!
Vendég
 


Sziasztok!

Köszi, Doo már nagyon várom, de persze mindenki véleménye érdekel. Kpetro, nem nyugtattál meg hogy ez még rosszabb lesz.
Ma pl. Vele voltam, mégsem engedte meg egy számára idegennek, hogy felvegye. A kezemből aztán nevetett rá és nyújtogatta felé a kezét. Az én kis gyáva oroszlánom :) .
Kata, gondoltam Rátok szombaton. Örülök, hogy nem érezted hiábavalónak. Remélem Marci szeretni fogja. (Mert ha nem, tudom, kemény dolog rendszeresen végigcsináltatni Vele.) Egyébként Hangi is sokáig "baloldalas" volt. Eléggé meg voltam ijedve, csináltattam is Vele a sok szimmetrikus gyakorlatot, de a mászással tűnt el ez a tünete teljesen.
A nem evéshez nem tudok hozzászólni, Hangi elég egyenletesen eszik. De biztos csak egy átmeneti állapot. Szoptatsz v. tápszer? Mennyit eszik egy nap?
Tim-csi eltűntél! De megbocsájtjuk, mert gondolom mióta Kevin kúszik Őt kergeteg egész nap. :D
Vendég
 


Sziasztok!

Köszi, Doo már nagyon várom, de persze mindenki véleménye érdekel. Kpetro, nem nyugtattál meg hogy ez még rosszabb lesz.
Ma pl. vele voltam, mégsem engedte meg egy számára idegennek, hogy felvegye. A kezemből aztán nevetett rá és nyújtogatta felé a kezét. Az én kis gyáva oroszlánom :) .
Kata, gondoltam Rátok szombaton. Örülök, hogy nem érezted hiábavalónak. Remélem Marci szeretni fogja. (Mert ha nem, tudom, kemény dolog rendszeresen végigcsináltatni Vele.) Egyébként Hangi is sokáig "baloldalas" volt. Eléggé meg voltam ijedve, csináltattam is Vele a sok szimmetrikus gyakorlatot, de a mászással tűnt el ez a tünete teljesen.
A nem evéshez nem tudok hozzászólni, Hangi elég egyenletesen eszik. De biztos csak egy átmeneti állapot. Szoptatsz v. tápszer? Mennyit eszik egy nap?
Tim-csi eltűntél! De megbocsájtjuk, mert gondolom mióta Kevin kúszik őt kergeteg egész nap. :D
Vendég
 


Bocs, 1x akartam elküldeni.
Vendég
 


na, lehet h több részletben fogok írni, de azért nekilátok. :wink:
2. pontot nem igazán értem: sztem ez inkább nagyobb gyerekekre vonatkozik - pl oviba szoktatásnál. ilyen pici bébiknél azért még másképpen működnek a dolgok.
sztem nem memória problémáról van szó, legalábbis tudtommal, de az igaz h az idő számukra még végtelennek tűnik.
sztem a trenírozás abban az értelemben h majd megszokja, meg majd abbahagyja nem működik - pontosabban lehet h abbahagyja idővel, de nem azért mert hurrá, végre megszokta h anya nélkül is van élet, hanem mert LEMONDOTT arról h az anyjára számíthat! egy éves korukig mindenképpen nagyon sérülékenyek a babák, ilyenkor alakul a kötődés és az emberekbe és általában az életbe vetett bizalom. én is jártam szimultán két suliba is, amit úgy gondoltam, szeptembertől folytatni fogok, mégis úgy láttam h ez még nem megy és azt mondtam h akkor majd jövőre. én azért nem maradok le igazán semmiről, az ő életében viszont tényleg meghatározó hónapokról van szó.
egy tanárom mondta bölcsen h minden sírástól megmentett perc az elkövetkezendő 40 évben mosolygássá változik. ezt azóta hallottam mástól is, de akkor engem mélyen megérintett és ehhez igyekeztem magam tartani. nem mondom h Viktória soha nem sírt - nagyon is - de ha éppen nem kellett wc-re szaladnom, felöltöznöm, akkor mindig rajtam lógott és már most úgy veszem észre h ez a "befektetett energia" megtérült, mert nagyon derűs, barátkozós kislány lett belőle. (úgy beszélek, mintha már legalább 5 éves lenne, mi? :lol: )
ja és az sem igaz h ha megszokja h mindig veled van, akkor majd mással nem marad el soha! sőt, minél inkább bízhat benned, annál jobban fog tudni/merni eltávolodni tőled, ha itt az ideje. pontosan azért, mert most megtapasztalja h LEHET BÍZNI benned és másokban és nem fog hoppon maradni semmilyen értelemben.
uakkor sztem a szélsőségektől érdemes tartózkodni: ez a SOHA ne bízza nagyszülőre, azért azt hiszem, nem reális.

most rendkívül "bölcs" tanácsok következnek (azért az idézőjel, mert gondolom, ezeket részben v egészben már te is végigzongoráztad, de hátha mégsem teljesen): magaddal nem viheted Hangát? mert pl ha suliról van szó, akkor akár az is beleférhet. én számtalan olyan képzésre jártam, ahova hozták magukkal a szülők a kisbabájukat. akár be az órára is v kint vigyázott vki a babyre, amíg tűrte, aztán kiszaladt hozzá az anyuka, amikor kellett. és akkor a kecske is jóllakik és a káposzta is megmarad. ha nem lehetséges, akkor vszeg megpróbálnám ezeket az egy órás elmeneteleket kiiktatni egy időre, ha lehetséges VAGY apára bízni, ha vele tényleg olyan jól elvan, akkor is, ha te nem vagy. kire bízod különben? fontos h gyakran lássa az illetőt máskor is, ill ne csak olyankor legyen jelen, amikor te nem vagy. nálunk eddig beválik h ha már álmosodik, de még nem aludt el, akkor anyum el tudja altatni és mire megébred, én visszaszáguldok - mert az ébredés sokszor nyűgös, kell cici, meg ilyenek, de az altatás megy mással is. így max egy órára el tudok menni ügyeket intézni. ez nyilván vagy akkor működik, ha van és alakítható a napirendetek v akkor ha a távozás ideje rugalmasan változtatható.
valóban kihagyhatatlan ez a 2x1 óra? nyilván ezt kell mérlegelni. vagyis azt h esetleg néhány hónap "áldozatról" van szó részedről, azonban neki ez az idő az életében viszont visszahozhatatlan. ha mégis olyan h ezt nem lehet megtenni, mármint az eltávokat kihagyni, akkor viszont érdemes azért abba is belegondolni h ha a hét 168 órájából 166-ot vele töltesz, akkor 2 óra külön töltött idő vszeg "belefér", hiszen nem lehetünk tökéletes szülők, ha szeretnénk sem és a gyereknek "elég jó szülőre" van szüksége, vagyis aki többnyire, általában, nagy többségében, stb kielégíti az igényeit. és hát sajnos valóban vannak elkerülhetetlen szenvedések. még egyszer mondom, azt a mérleget neked kell megvonnod h ez valóban elkerülhetetlen-e v sem.

remélem, válaszoltam a kérdéseidre. ha vmi nem vili, akkor szólj.
Vendég
 


Hajni
Hát nem azért nem írtam, mert Kevint "kergetem", hanem mert nem mindig "jutok" géphez, mivel tesóméról szoktam (nekünk nincs sajna) és ha ő dolizik, akkor tudok hozzáférni, de akkor is csak úgy ha Kevin "engedi"..
A kúszás meg egyenlőre az ágyon "megy", földre is letettük de ott még kevés ideig van el, az ágyon jobb neki, mert ott tud pörögni-forogni is, ami ugyebár a másik "kedvenc" elfoglaltsága.. :lol:
Amúgy szarakodunk az alvással, hol megy-hol nem, ja és az éjszakáink mostanában borzalmasak..mióta átrendeztük a szobát, úgy látszik neki nem jön be :roll: :roll: remélem megszokja, ha nem kénytelenek leszünk visszarendezni, pedig így sokkal jobban elférünk és neki is jobb helyen van a kiságya, dehát a szükség törvényt bont esete lesz lehet... :roll:
Doo neked mostanában hogy alszik a bébid?
Jól? És mennyit? Mennyi idős is? (Bocsi, de mindig elfelejtem kié mennyi idős is.., bár úgy rémlik mintha egyidősek lennének Kevinnel)
Ennyi most, mert mindjárt lekúszik az ágyról :roll: :roll:
Vendég
 


Ja és még egy gyors kérdés
Doo:
Kipróbáltad a chamomilla 200 Ch-t?
És ha igen, bevált?? :roll:
Vendég
 


Húúúú, nagyon köszönöm. Tényleg sok, számomra fontos dolgot leírtál. És örülök hogy Te sem gondolod úgy ha sokat van Velem nem lesz el mással. Merthogy az egész család ezzel szekál, hogy hogy "kéne egy kicsit máshoz is szoktatni", "miért nem hagyom másnál is aludni" stb. Csak ép senkivel nincs mindennapos kapcsolatban és ehhez szerintem ez kellenne. JA és a férjem idegesít folyton azzal, hogy ha nem adjuk oda senkinek majd ilyen "anya szoknyája mögé bújó" gyerek lesz és Ő ezt nem akarja. Dehát én is szégyenlős gyerek voltam, pedig sokat vigyáztam rám a nagyszüleim. Cáfolj meg ha hülyeséget írok, de szerintem zárkózottság vagy nyitottság nemcsak nevelés hanem alkat kérdése is.
Az a heti 2 óra fontos, de keresem rá a megoldást, hogy az üvöltéseket elkerüljük. Mivel munkaidőben van általában csak Apukám tud rá vigyázni, de az nem kizárt, hogy magammal vigyem.
Ami megkönnyítené a dolgom ha aludna a babakocsiba, mert akkor tényleg bátran el mernék Vele menni. Így viszont ha elálmosodik és nem tudom letenni, esetleg a babakocsiba merészkednék lefektetni :shock: , hát az égszakadás-földindulás :cry: :cry:
Vendég
 


kata, ezt az úszást már hallotam korábban h nem annyira szeretik, bár pontosan nem értem h miért. az ülésbe húzás világos. de a kúszást megintcsak nem értem: nekem pl gyógytornász mondta h annyit nyugodtan csinálhatok h kicsit feltolom a lábait a popsijához, vagyis inkább kitámasztom a lábát ilyen kis béka pozícióban és onnan ő löki el magát. én csináltam is néha és nem is bánom. sztem ez nem volt erőltetés v a "megerőszakolása" a gyereknek. azzal maximálisan egyetértek h nem kell olyan mozgásformát erőltetni, amire még nincsen felkészülve: ültetni, felállítani, járatni a babát. bár azért ezzel kapcsolatban is néha eszembe jut h az előttünk járó generációk is felnőttek, sőt sztem különösebb mozgásszervi problémák nélkül, pedig sztem azokkal is csináltak mindent a szüleik, amire ma esetleg azt mondanánk h juj-juj, nem szabad.

meg nem tudom hajni, lehet h rosszul gondolom, de a babáknál nincs olyan h azért egyik irányt jobban preferálják? miért lenne ez feltétlenül gond, ha egyébként képes a másik oldali mozdultaokat is végrehajtani, csak ritkábban teszi? sztem tökéletes szimmetria biztos nem létezik!

timcsi, nemtom, mit mondjak az alvásunkról. napközben lényegesen többet alszik, mint korábban. legalábbis egyhuzamban többet, de azért összeadni nem tudom, mert mindig változó. mondjuk de. egy-másfél óra jellemző egyhuzamban, akár kettő is. és aztán ált. még egy alvás van du., az rövidebb. de ezek nem törvényszerűségek. napirendet hozzá igazítani képtelenség! az éjszakáink viszont rosszabbak, mint eddig, mert sokkal hamarabb felébred, már éjfél előtt többnyire, ill. nagyon későn alszik el. többször előfordult h pl 11 körül aludt csak el. addig milliószor megszoptattam, meg még játszott, meg ringattam, aztán újra uez elölről, amíg el nem szundított. ez van.
chamomillát végülis nem próbáltam.
ja a kora meg látszik a vonimon. nekem van :wink: szal egy hét múlva lesz 7 hónapos.

hajni, az anyja szoknyája mögé bújásról azt tudom mondani h ÉPP ELLENKEZŐLEG! minden életkornak megvan a maga igénye: ha azt abban az időszakban kielégítik, akkor zökkenőmentesebben képes továbblépni a következő szakaszba a bébi. ranschburg idézi több helyütt morrist, aki a könnyen érthető ölelj át-tegyél le-hagyjál békén szakaszokat írja le. most az ölelj át van, de lassan belépünk a tegyél le korszakba, amikor már kevésbé igénylik a szoros kontaktust. ez nem azt jelenti h már nem lesz szükség az anyára, csak másképpen és kevésbé intenzíven. a hagyjál békén időszakról nem is beszélve! :lol: azok a gyerekek magabiztosabbak, önállóbbak és kreatívabbak is, akik az elején megtapasztalták h anyjukra MINDIG számíthatnak. ősbizalom, satöbbi. ezt most nem részletezném. és az elméleteket alátámasztja pl az a csaj is, akitől a hordozókendőt vettem: ő azt mesélte h náluk kimaradt a hiszti korszak, mert a gyerekei megtanulták h rögtön reagál a jelzéseikre és nincs szükség a tombolásra ahhoz h célt érjenek. ő is azt mondja h az elején több energiabefektetést tett, de ez idővel megtérült.
én vszeg megpróbálnám ezt h hordozókendőben vinném magammal a bébit és abban nyugodtan alhat is. mi pl így sétizünk és Viktória jókat durmol rajtam.
ja és igen: a zárkózottság-nyitottság valóban alkat is! a többemberesek állítólag mindig "szülőigényesebb" gyerekek maradnak pl. de azért nem mindegy h az alkatból mit hozunk ki. pont h azt gondolom h egy alkatilag szorongóbb gyereknél csak fokozzuk a problémát, ha megkíséreljük csecsemőkorában arra trenírozni h "önállóbb" legyen. azért józan paraszti ésszel is elég bődületesen hangzik, nem?! :evil:
és még egy fontos: aki piciként megtanulja h a kapcsolta szoros, biztonságos és lehet bízni az anyában, később pedig ezáltal a világban, az sokkal nyitottabbá tud válni a környzetére. lehet h ezt már írtam, de nem tudom eleget hangsúlyozni: az anya-gyerek kapcsolat a világ működésének az első MINTÁJA. itt tanulja meg kicsiben h mi az ábra és aztán ezt viszi tovább más kapcsolatokba - óvó nénivel, barátokkal, szerelemmel, házassággal kapcsolatban. szal pont fordítva van, mint ahogy sokan azt hiszik. (nem véletlenül az a tapasztalat h a korán bölcsődébe adott generáció érzelmileg nagyon is sérültté vált. nem beszélve a csecsemőoothonok lakóiról - akik ugye az okoskodás szerint igazán talpraesett gyerekek kellene h legyenek, hiszen kezdettől annyi mindenki foglalkozott velük!! de azt mindannyian tudjuk h az eredmény mégsem ez!) nem tudom h elég világos-e, de nem akarok nagyon terjengős lenni.
Vendég
 


huh, pedig azért így is sikerült elég bő lére eresztenem :oops:
Vendég
 


Doo
Irigyellek az alvásért..mi még kínlódunk, hol vissza tudom altatni, hol nem.. Most pl. fél órás üvöltés után aludt el végre..de valószínű ismét csak egy fél órára... :cry:
Ja bocsi, hogy bamba voltam és nem vettem észre a vonalzót..hát ez már csak a fáradtság miatt lehetett :roll:

Amúgy mesélek egyet nektek gyorsan..
Uncsitesómnak 3 gyerkőce van, már mind "nagy" tehát iskolások..
Tegnap beszélgettünk és felhozódott a nyűgösség..Erre ő elmesélte h a legkisebbik fia iszonyúan nyügi volt, de a terhesség is az volt..így emiatt lehetett..amúgy a másik kettővel semmi gond nem volt..de ez ordítós baba lett..én meg rákérdeztem és mit csináltál vele..
Hát mit? Rázártam az ajtót és hagytam ordítani :roll: :roll:
Mondom:úristen..mert ez végképp nem egyezik az elveimmel....erre ő: de mondd meg Timi h tudtam volna csinálni a dolgaimat mellette??
Hát igen a párja egész nap melózott, a másik kettő pici volt, az egyik 1 éves, a másik azt hiszem 3, ráadásul építkeztek is..muszáj volt főznie meg stb...
És kérdeztem tőle h meddig tartott a nyügi? Hát kb. 1.5 éves koráig :roll: amikor külön szobába került...
Nah mit szóltok ehhez a "történethez"??? :shock:
Vendég
 


Jah és ahogy mondtam nekem ez nem egyezik az elveimmel..de mondjuk ti mit csináltatok volna a helyében?
És még egy kérdés ti mertek így majd vállalni többi babót és ha igen mennyi korkülönbséggel??
Vendég
 


Sziasztok!

Az én kis Marcim megint nem nagyon alszik, viszontma emellett már nyügös sem volt, így nem is idegesít :)
Viszont imád étterembe, kávézóba, stb menni. Hála istennek ezt én is imádom :) Így télen nem is rossz program...

Ma a barátnőm többemberes babójával együtt ültünk le enni, hát az ő kisfia még félős is volt, ezért összeültettük őket. Mindjárt feloldódott 8)
Most próbálom letöltenni a képet róluk.

Babahintát használ valamelyiktek?
Köszi
 


sziasztok,
nagy itt a pangás :? sajnos, most nekem sincs időm írni. az estéink elég rázósak 1-2 hete, mert marha sokáig ébren van, így eléggé kinyúlok a nap végére. pl most is :roll:
gyertek többiek és írjatok!!! ringatás közben olvasni azért néha tudok :wink:
Vendég
 


Sziasztok!

Lehet, hogy nem én vagyok a többiek, de itt vagyok.
Doo, köszi, hogy megerősítettél abban, amit én is gondolok. Már csak a családdal kell megértetnem, hogy nem attól lesz "anyámasszonykatonája" hogy sokat van velem. Bár ez a téma mostanában nincs terítéken itthon, úgyhogy minden ok. A héten 2x anyu vigyázott rá, én altattam el, de vele ébredt és nem volt semmi gond. Azt persze jó volt látni, hogy örült mikor hazajöttem. Imádom!
Mitől nyűgösek az esték? Lehet, hogy túlfárad?
Kpetro, irigyellek, hogy már ilyen pici babával étterembe tudtok járni. Én még a boltba is 5 hónapos korában vittem el először. Azóta persze imádja a boltokat. Főleg amióta ül a bavásárlókocsi lehajható gyerekülésében. Látni kéne az a büszke arcot, hogy Ő már mit tud. Ilyenkor mindenkivel gagyarászik, mosolyog.
Nekünk van elektromos babahintánk, ha ilyesmire gondolsz. Nem igazán szereti. 5-10 percet elücsörög benne, de aztán nyafog. A játszótéren viszont imád hintázni. Ott akár ülve elalszik, de nem veteti ki magát. Mondjuk ez télen nem sokat fogja élvezni, sajnos.
Vendég
 


hajni, mi az h te nem vagy többike?! hát még ilyet! igenis az vagy! :D
hát nem annyira nyűgösek, mint inkább maratoni ringatás-szopi-ringatás-szopi-etcetera. igen, szóba jött h túlfárad, úgyh előbbre vettem a fürcsit fél órával. ez kétszer volt eddig - vmivel jobb a dolog, de nem vagyok benne biztos h a túlfáradás az egyetlen v igazi oka a dolognak. ma pl egyszer másfél órát, utána egy óra múlva pedig 3 órát aludt :shock: ötkor ébredt és f7kor már fürdettem, mert már dörzsölgette a szemét. sztem vmi front is lehetett ma, nem? ennyit aludni :shock: pedig azt hittem h f8nál előbb nincs értelme fürdeni vinni ezek után. aztán végülis f9kor aludt csak el, de az nem rossz. tegnap 10kor, de már az is jobb volt, mint előtte napokban. mondjuk hallottam h mikor elkezdenek mozgolódni, az vhogy kifárasztja őket és enyém most kezdett mászni, stabilan ülni, meg jó nagyokat dumálni (bababbababa...:)mondjuk utóbbi nem annyira mozgásfejlődés:lol: )sztem fogacska is lehet a dologban. már kettő kijött.

elektromos hinta?! óóó, hogy én arra hogy fentem a fogam az első hónapokban! csak nagyon drága volt. mi megoldottuk azzal h fellógattuk a hordozóját mintha hinta lenne - hát, az nem megy magától, az biztos... :roll: de azért nem rossz így sem - pl megreggelizni simán lehet így is h közben ezt löködöm :lol: meg felöltözni.
Vendég
 


timcsi, a tesó témát is kifejtem majd legközelebb.
hova tűntél különben?
Vendég
 


Tényleg nem olcsók ezek a hinták, de mi ajándékba kaptuk. Ez azt hiszem 14000 ft. volt, ennél a többi jóval drágább volt, szóval ez még nem is tartozott a csillagos ég kategóriába. DE mint írtam nem is jött be annyira mint én hittem hogy jó lesz.
Viki mászik?!?! Akkor hamarosan fel is áll és aztán állandóan a nyomában kell lenni, míg meg nem tanul egyedül is visszaülni. De ez nem baj, én imádom hogy ilyen mobil. Egy ilyen fejlődési ugrás szerintem simán lehet oka a nehezebb elalvásnak. A fogáról nem is beszélve. Hanginak is 3 jön egyszerre.
Már a kistesón gondolkodtok? Mi is sokat beszélünk róla, de nem tudom mi lenne az ideális időpont. Mondjuk nem vagyok olyan fiatal, hogy éveket várjak, de két kicsihez nem vagyok elég bátor.
Vendég
 


Szasztok :D !
Nem tűntem el teljesen, csak azt hiszem már említettem h én csak tesóm gépéről tudok netezni és most nem volt jó 1 hétig..
Amúgy mi változóan "vagyunk el" hol nagyon jó napunk-hol a másik véglet..
De az éjszakák elég sz.rak, már bocsi a kifejezésért..
Doo
Irigyellek h már mászik a babód, én is várom már, hátha jobb lesz a helyzet, meg az ülést is, mert akkor pl. babakocsiban is fog tudni nézelődni és hátha jobban fogja élvezni..régebben imádta, de mióta nagyobb a mozgásigénye meg lehet amiatt is h be van öltöztetve kb. fél órát bír ki benne..

Pont most láttunk mi is elektromos hintát, nálunk 30-ért árulják, mondtam is a páromnak, ó..ha én ezt hamarabb látom, tuti megveszem neki, mert az első hónapokban biztos bejött volna neki, mostmár szerintem nem, mert nem nagyon bírja a kötöttséget..de az is lehet h élvezné, mert azt imádja ha "dobáljuk"..de azért mostmár megvárom a "normális hintás" időszakot annyi kidobnivaló pénzünk nekünk sincs..

Doo
Még annyit h érdekes h mennyivel "többet tud" a te babód, pedig nem sok korkülönbség van köztük és mégis..na hátha utolérünk mi is benneteket :lol:
Vendég
 


Sziasztok,

Hajni, mi azért "járunk" mindenfelé,mert akkor sokkal boldogabb a csemete. Te miért vártál 5 hónapos koráig? Különben én először a piacra vittem, és a melósokkal lángosoztam, ez a kuka megvigyorgott rám a babakocisból. Így vettem észre, hogy tetszik neki...

Képzeljétek a nappal nem alvó-nyügős csemetém pár napja éjjel kell óránként. Majdnem belehaltam. Soha, de tényleg, nem volt még ilyen. De szerencsére ma éjjel csak kétszer kelt, mondjuk 5 és 6,40 között tett-vett az ágyikóban rendesen. Ezt nem tudom mi. Nektek van ilyen? Mocorog, nyög, forgatja a fejét, kúszik, sztem ébren van, de nem sír. Ma olyan hulla voltam, hogy nem mentem megnézni. Meg mindenki azt mondta, hogy oda ne menjek, amíg nem sír... :oops:

Képzeljétek vettem neki járókát és azóta játszik. Eddig csak szőnyeg, dívány volt és állandóan nyüglődött. Azt mondta, egy barátnőm, hogy próbáljam ki a járókát, mert akkor azt a saját területének érzi majd talán. Szerencsére bejött :roll:

Doo, babód tényleg sokat fejlődött igen rövid idő alatt!!!

Pusz
 


Sziasztok!

Kata, régen voltál, jó, hogy írsz. Én azért nem jártam vele boltba, mert Ő folyton üvöltött a babakocsiba, és tudom nem kellett volna, de engem borzasztóan idegesített mikor nyilvános helyen rázendített. Ráadásul Ő sosem nyöszörgött, mindig izomból üvöltött. És azok a tekintetek ahogy néznek rám olyankor az emberek... nem is folytatom. Szóval úgy jártunk levegőzni, mikor már nagyon álmos volt, akkor kis sírással elaludt, de ilyenkor sem mertem bemenni sehova, mert tuti akkor ébredt volna fel. 5 hónaposan viszont javult a helyzet, mert hordozós babakocsija lett és abból kilátott. Kicsit túlmagyaráztam, de ez volt az oka. Mondjuk a babakocsi még most sem kedvenc, de kb. fél órát már kibír benne, ez elég egy bevásárláshoz, vagy kimenni a játszótérig.
Más... ha éjszaka nem sír szerintem is csak úgy nézz rá, hogy Ő ne vegyen észre. Azt nem tudom miért, de nálunk is volt egy időszak, mikor éjjel elég sokszor felkelt. Általában 5 perc alatt vissza is aludt de nagyon kemény volt 7-8x kellni egy éjszaka. Úgy emlékszem 3 és 4 hónapos kora közt. Nagyjából mint Ti most. Aztán magától helyreállt a rend. Én sose hagytam ilyenkor sírni, mindig kivettem megvigasztalni, de enni nem adtam neki ne szokjon rá. Abban biztos voltam, hogy nem éhes. Szóval kitartás szerintem átmeneti állapot.
A járóka nekünk is működött , míg el nem kezdett kúszni (5 hónapos koráig). Azóta csak azokra a bizonyos 5 percekre teszem be, de gyakran azt is végigüvölti. :evil:
Minden korszak hoz valami újat, könnyebbséget nehézséget egyaránt.
Tim-csi, láttam a másik topicba Kevint. Gyönyörűűűű!
A mászás miatt ne aggódj, minden babának más a tempója és Ti még bőven időben vagytok!
Doo, mi újság az esti lefekvésekkel? Ja, és a balesetmentesítést hogy oldottad meg?
Én legalább 1000x elmondom egy nap hogy "Neked ezt nem szabad". Szegénykém, még elég sok tiltásba ütközik, de úgy tűnik érti, mert ha elég határozottan szólok felhagy a tiltott tevékenységgel. Ez biztos nem sokáig lesz így. :wink:
Vendég
 


Hajni
Köszi szépen a bókot Kevin nevében is :lol:
Majd ti is tehetnétek fel képeket, mert kíváncsi lennék a ti babócáitokra is..meg rátok is :lol:
A járóka amúgy nekünk sem jött be, a kiságyában jobban el van, persze csak egy ideig :roll: ....
Vendég
 


Sziasztok!

Valakivel meg kell osszam az örömöm!!! Ma az én Hangaszálam 2 és fél órát volt babakocsiban. Ilyet utoljára 11 hetes korában csinált, akkor nagyon elaludt benne. Ma is úgy indultam, hogy alvásidő következett, ezért eleve hasrafektetve tettem be a kocsiba, 5 perc alatt el is aludt másfél órára és aztán ébren is tök jól elvolt míg haza nem értünk. :D :D :D Úgy látszik szereti a hideget, mert azóta többet tudunk sétálni. Jaj, remélem így marad, már úgy szeretnék gondtalanul kocsit tologatni, nem mindig a rezdüléseit figyelve mikor kezd üvölteni.
Tim-csi, majd ha a férjem ráér teszek fel képet, én még a vonalzót sem tudom, hogy kell beilleszteni. :oops:
Náluk is ez van, a kiságyba több időre be tudom tenni mint a járókába. Miért van ez? Pedig kisebb,és olyankor is egyedül hagyom, mégse üvölt... Néha olyan jó a fejükbe látni.
Vendég
 


Azt akartam írni, hogy jó LENNE a fejükbe látni.
Vendég
 


Kedves Édesanyák, Édesapák!

Pszichológus, családkonzulens édesanya vagyok. Négy éves ikergyermekeim egyike súlyos fejlődési rendellenességgel született, az ő fokozott ápolása, gondozása miatt munkámat itthonról végzem. Így elmondhatom, hogy elméleti tudásomat ugyan az egyetemen szereztem, de ikergyerekeim és a betegséggel járó teendők sok mindenre megtanítottak a gyakorlatban.

Gyerekneveléssel, családi gondokkal, párkapcsolati nehézségekkel, személyes jellegű problémákkal küzdő személyek bizalommal keressenek fel egy e-mailben, segítek megtalálni a jó megoldást és kivitelezni azt. Akinek egy kis bátorításra, problémáinak megoldásában segítségre lenne szüksége, de a távolság miatt, vagy bármi más okból kifolyólag nem tud személyesen keresni fel egy szakembert, annak ideális megoldás lehet az e-mail-en át történő konzultáció (pszichotanacs@freemail.hu). Lásd még: www.pszichologia.mlap.hu

A www.pszichologia.multiply.com oldalon ingyen letölthető anyagok várják a kicsiket és a nagyokat egyaránt: babazenék, gyerekzene, kifestők, rajzfilmek (angol, magyar), oktatóprogramok, könyvek, zene minden kornak... A feltöltés folyamatos, érdemes többször benézni.

üdvözlettel, Nisreen
 
 


Hajni
Én sem értem, miért van ott el jobban..
De szerintem nekünk azért nem jött be, mert a "hálón" keresztül nem úgy látott ki, a kiságyból azért rendesen szét tud nézelődni..legalábbis szerintem ez lehet az oka..
Persze én is nagyon-nagyon szeretnék a kis fejükbe "lesni"..meg alig várom majd h elmeséljem neki h "anno" mennyi mindent elkövettünk annak érdekében, hogy neki jó legyen..de ez még odébb van..így marad az h kitaláljuk mikor-mi jó neki :roll:
Vendég
 


Én azt hiszem majd kamaszkorába mesélem el neki, mikor rámvágja az ajtót és csakazértis randizik egy tetovált, loboncos pasival. :D :evil:
Vendég
 


nah, itt vagyok. estéink picivel jobbak, de asszem lemondhatok arról h belealudjon a szopiba :( - mindig ringatni kell utgána 1-2-3 órát. néha picit leteszem és még játszik egy kicsit, de este már hamar megunja a dolgot. tegnap elég gyorsan, 9kor elaludt, aztán 10 előtt felébredt szopizni, aztán meg nemtom mikor hajnalban. szal azért most nem panaszkodom - annyira :wink:

timcsi, igen, sok mindent tud már az enyém - fel is állt már a kanapé szélébe kapaszkodva :shock: modnjuk ezzel még bőven ráérne. de ahogy hajni mondja, teljesen ugrászerű volt a változás, egyik napról a másikra történtek a dolgok és hát minden így egyszerre. szal lehet h a tiednél is így lesz. de azt mondják h a fiúk kicsit lassabbak (nem tudom h ez igaz-e), úgyh az se furcsa ha sokkal később csinálja ezeket.
kistesóban egyelőre konkrétan nem gondolkodunk - nekem a csaszi miatt úgyis min egy évet kell várnom, meg hát Viktóriával sem akarok kitolni, mert sztem neki nagyon nagy igénye van még rám és gondolom h ez jó darabig így is lesz. ráadásul én veszélyeztetett terhes voltam, szal pár hetet feküdnöm kellett - úgyh talán érdemes lenne úgy időzíteni, amikor már nme kell annyit emelgetni a leányzót. sose lehet tudni alapon.
timcsi, az unokatesódnak jó nehéz leheztett az biztos :shock: de azért vannak módszerek, amiket én biztos megpróbállnék egy üvöltős második-harmadikkal. lehet h ő is megtette, nem tudom, de sokaknak eszükbe sem jut. pl a hordozókendő, a hinta. leőre lefőzni-fagyasztani egy csomó kajcsit h ne azzal keljen tölteni az időt napközben. pl olyankor elkészíteni egy hétre való ebdédet, bébikaját, amíg apa otthon van v nagyszülők egy de/du vigyáznak a csemetékre. meg hát vszeg én nem építkeznék 3 kisgyerekkel :shock: anélkül is épp elég nehéz! egy építkezés meg sztem gyerek nélkül is nagy falat...

Hajni, tök jó h babakocsiztok! :D
képzeljétek, már asszem 2 hete mi is!! mert mikor ülni kezdett, már döntött támlával be mertem tenni és amikor elaludt, akkor letettem a támlát vízszintbe. és tényleg el tudott már így is aludni - tök jó! és aludt tök nagyokat benne a levegőn. sőt, háromszor meg fel tudtam már hozni úgy is h kivettem a kocsiból, letettem és aludt tovább! :D (ja, mert egy nap, amikor 2 órát aludt, utána azon paráztam h remélem, nem fázott meg, úgyh megfogadtam h egy óránál többet nem grasszálunk odakint, de felébreszteni sincs szívem, tudva h nem olyan könnyű ez a visszaalvás és nem igaz az h ha nem pihen sokat napközben, akkor majd este jól alszik - legalábbis nálunk ilyesféle összefüggés soha nem mutatkozott.)

járókát én is szeretnék szerválni, kölibe, de főleg azért h legyen hova tennem, ha wc-re megyek pl. v esetleg reggelit készítek, meg amíg séti előtt magamra húzom a kabátot. különben lehet h nálunk is beindul ez a szeparációs szorongásos időszak, mert ha kilépek a látóteréből, akkor nyűglődik, úgyh már kétszer bevittem magammal a mosdóba, ott meg elvolt :shock:
Vendég
 


Sziasztok!

Doo, nem akarlak lebeszélni a járókáról, de mi pont azon gondolkodunk, hogy szétszedjük és eltesszük. Ha WC-re megyek a
kiságyba teszem, abban eltűri annyi ideig, de a járókában 1 percet se.
És ha eddig nem volt neki még nehezebb lesz hozzászoktatni. De nem akarok vészmadárkodni, ha kapsz kölcsön akkor nincs mit vesztened, próbáld ki. Meg tudom, hogy vannak szituk mikor ha sír, ha nem biztonságba kell Őket tenni.
Ugyeeee milyen jó végre babakocsizni? Nekünk kengurunk volt régebben de az Ő 8 és fél kilója az én 52 kilómhoz elég sok. szóval már egy ideje nem bírom ezzel cipelni és ez most nagy megváltás. Biztos hogy Ők szeretnek a hidegben aludni, ha jól be vannak bugyolálva, mert Hanga mindig akkor aludt el, mikor olyan hideg volt, hogy épp csak a boltig akartam vele elmenni. Aztán körözhettem még vele egy órát míg Ő horpasztott. Én is féltem iyenkor a megfázástól de úgy vettem ki a kocsiból, hogy még az orra hegye is meleg volt.
Timcsi, Te hogy állsz a kistesó kérdéssel? Mi pont a hétvégén beszélgettünk róla de nem tudom. Jó lenne előbb elköltözni, arra viszont egyelőre nincs sok esély. Panelban lakunk, negyediken, és gyerek nélkül ez nagyon elég volt, de mostmár nehéz egy 8 kilós gyerek + szatyor... meg hát egy pici udvar nagyon jó lenne.
Ja, és a mászás. 10 hónapos korig belefér a mászás, de ha Kevin már kúszik nem fog addig várni. Szóval egyetlen aggódalmas perced se legyen miatta.
Kata?! Hogy vagytok?
Vendég
 


Már megint itt vagyok, 2 dolgot elfelejtettem.
Először is nagy puszi a ma 7 hónapos Kevinnek.
És még a szep. szor.-ra akartam reagálni. Szóval ebben nálunk is romlik a helyzet. Eddig is ha kimentem jött utánam, de most amint hátatfordítok és elindulok erögtön sírva fakad és addig sír míg utol nem ér és fel nem veszem, vagy a lábamba kapaszkodva feláll. Pedig nálunk a konyha nappali egy légtér, tehát lát, de 2 méternél több nem nagyon lehet köztünk. De nem hozzám ragaszkodik ennyire, mert ha itthon van az Apja vagy van nálunk valaki akit ismer ottmarad vele. Szerintem csak az egyedülléttől fél.
Vendég
 


Köszi Hajni, nagyon aranyos vagy :lol:

Majd írok még, de most csak bekukkantani volt időm...
Vendég
 


egy nap (na jó, csak néhány óra :wink: ) késéssel is gratula Kevinnek! :D

hajni, sztem a a szep szo természete olyan h az egy darabig romlik, aztán majd ez is lecseng. de nem örökre, mert aztán meg majd jön a shadowing korszak úgy másfél éves kor körül, amikor megintcsak ordítanak a wc ajtó előtt :shock: :lol:
Vendég
 


Doo, Te nem szeretsz aludni? :D
Igen, nagyobb gyerekes szülők mesélik, hogy még a Wc-re is megy velük. Majd kiderül. Ez a mostani helyzet még nem olyan vészes, de azért jobb lenne ha ki tudnék menni a konyhába egy kávéért anélkül, hogy keservesen zokogva loholna utánam. De ezt tényleg ne vegyétek panaszkodásnak, így imádom Őt ahogy van.
Képzeljétek, tegnap 2 foga jött ki egyszerre. Már 2-3 hete láttam, hogy készülnek, minden reggel megtapogattam az ínyét és egy éjszaka tört át mindkettő. Így mostmár 5fogú lett az Életem.
Felébredt, mennem kell.
Vendég
 


Köszönjük még1x a "felköszöntést" :lol:

Hajni
Kérdezted a múltkor a kistesó kérdést..
Hát én az "első időszakban" úgy gondoltam h nekem aztán több gyerekem tutira nem lesz..annyira ki voltam és nem így képzeltem ezt az egészet..de mára már lenyugodtam, úgyhogy lesz, csak később..
Úgy tervezzük h 2 évesen visszamennék dolgozni, ha lesz hova, mert elküldtek (tudjátok e.ügy létszámleépítés...) bár ígérik h vissza fognak venni..elvileg anyu maradna itthon vele h ne menjen bölcsibe..dolgoznék kb. 2 évet, aztán jöhetne szerintem a kistesó, de az biztos h min. 3 év korkülönbséget várok, mert én nem fogok elbírni 2 gyerekkel "kicsiként"..főleg ha ilyen "egész emberes" babó lesz a 2. is..Bár azt is tudom h sok mindent másképp fogok csinálni a 2.-dal, de szerintem ezzel mindenki így van..

Mi is elszeretnénk költözni nagyon-nagyon...csak nekünk az anyagiak nem teszik egyenlőre ezt lehetővé..így marad a "szülőkkel" való közösködés, ami nem mindig egyszerű a mi esetünkben..

És nálatok hogy van a kistesó tervezése?

Ja és Kevin szerintem napokon belül mászni fog, mert négykézláb előre-hátra "himbálja" magát, és állítólag ez már annak az előjele...
Ez igaz?
Vendég
 


Timcsi, ez a hintázás négykézláb tényleg a mászást készíti elő, mi úgy hívtuk a mászás előszobája. Ezzel a hintáztatással a testsúlyáthelyezést gyakorolja, mielőtt elindulna. Hogy ez kinél, mennyi idő nagyon változó. Minél idősebb a gyerkőc annál hamarabb átlép a következő mozgásfejlődési szakaszba. Hanga pl. 5 hónaposan elkezdte magát hintáztatni, de csak 6 és fél hónaposan kezdett mászni. Viszont a mászás is egy hétig elég vicces volt, gyakran keverte a végtagok sorrendjét, így időnként orrabukott. Aztán egyszercsak ráérzett és azóta meg sem állt.
De 7 hónaposan biztos, hogy ez sokkal rövidebb szakasz lesz.
Úgy tűnik sok közös pont van az életünkben, nekem is megszűnt a munkám. Nekem a munkaköröm szüntette meg az önkormányzat, így feleslegessé váltunk. Annyi szerencsém volt viszont, hogy más munkakörbe át tudtak tenni, így elvileg van munkahelyem. Bár jobban szeretném a régi munkám csinálni. De most ez van.
Kistesó kérdésben nem tudok dönteni, mert csomó érvem van pro és kontra, a nagy és kis korkülönbség mellett is. Szívem szerint várnék 4-5 évet mert akkor megint olyan jó lesz babázni, ha hamar szülnék attól félek 1-2 év múlva malomkeréknek fogom érezni. Így is rám tud jönni időnként a gyes-betegség. Viszont nem szeretnék idős szülő lenni, bár így sem vagyok már fiatal Anya.
És az is fontos szempont amit Doo is írt, hogy szeretnék még sokat foglalkozni vele és kiélvezni egymást. Két kicsivel mindkét gyerek sokkal kevesebbet kapna, szerintem. Nem érzelmileg, csak időben.
Vendég
 


Hát igen, egy véleményen vagyunk..

Amúgy azt, hogy nem így képzeltem (mármint a gyerkőcnevelést) kicsit jobban kifejtem...
Szóval nekem a környezetemben nem volt pici gyerek, azaz "távolabb" volt, de azt láttam vagy fél óra erejéig és ennyi volt, tehát nekem abszolút semmi tapasztalatom nem volt babók terén..
Max. annyit láttam belőlük pl. az utcán, hogy "jaj, de aranyosak" aztán ennyi.. Fogalmam sem volt, hogy esetleg gonddal is járhat(nak)..
Azaz rózsaszín ködként képzeltem az egészet..Így valamilyen szinten csalódás ért az első időkben, de persze ezt azóta már másképp látom...Nagyon sokat bénáztam, de szinte mindenben:szoptatás, tisztába tétel, stb...
Ja és azért is voltam csalódott, mert Kevin az első 4 napban "álombébi" volt, evett-aludt, vagy ha fent is volt, csak békésen nézelődött, tehát a kórházban "mindent tudtam csinálni" mellette..(mindenki mondta is, hogy milyen nyugodt baba) aztán itthon kezdődött a "rémálom" ami az első kb. 3 hónapra volt jellemző, mármint ordítás-terén...valamilyen szinten azóta is tart, de persze már nem rémálomként élem meg, "csak" majdhogynem "24 órás szolgálatként" bár ez így mégsem igaz, na jó legyen kb 12 órásnak mondható :lol: :lol: :lol:
Vendég
 


Ja és még annyit, h tényleg sok mindenben egyezünk a többiekkel, pl. veled is Hajni több mindenben is..
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Vendég 2008.11.16 21:08-kor.
Vendég
 


Timcsi, ahogy olvastalak egy csomó minden eszembe jutott a mi életünkből. A többieket nem akarom vele untatni, de majd ha több időm lesz privibe kifejtem mire gondolok.
Többiek? Hogy álltok a gyes-betegséggel? Én imádok Vele lenni, de tavaly október óta itton vagyok és néha úgy érzem muszáj társaságba mennem, miközben nincs is igazán társaságom mert mindenki dolgozik. Hétvégén meg örülök ha együtt vagyunk, akkor jobban tudunk mászkálni. Visszaolvasva látom milyen kusza mondat, de nem tudom másképp megfogalmazni.
Szóval én nem is lepasszolni akarom, én szívesen viszem magammal ahová lehet, de így télen hová menjünk állandóan?
Nyáron ez egy szuper város, de télen ... nincs semmi.
Vendég
 


nem ér privizni, én is én is kíváncsi vagyok!! :lol:
aludni aludnék, ha csemetém hagyna... tegnap 4kor megébredt és csak 5 után aludt vissza, én meg csak 6kor :roll: hát a reggeli "ébresztő" húzós is volt... bár az nagyjából minden reggel az :?
hajni, hol laktok?
nekem is hiányzik a társaság, és nekem sajna néha gyerekmentesen is :oops: és szinte nem tudok nélküle elmenni, mert annyit cicizik. egy-egy órára tudok elszabadulni, de az is csak arra elég h azon izguljak h visszaérek-e addig h ne legyen gond. mostanában szerencsére nem volt. de csak ilyen helyekre megyek h fodrász, biokertész, munkaügy :roll: ha meg barinőkkel talizom, pláne gyerekesekkel, akkor meg egymásra figyelni nem lehet a bébiktől/gyerkőktől. sokszor csak azzal telik a dolog h őket terelgetjük h ne lépjenek egymásra, ne nyomják ki egymás szemét, stb. :roll: :evil:
Vendég
 


Sziasztok!

Bocs, Doo nem miattad akartam privit írni, csak vannak dolgok amit nem szeretnék, hogy évek múlva is még itt díszelegjen, mert pár év múlva lehet, hogy már Hanga is elolvasssa :D . De majd küldöm duplán a privit, ha egyáltalán hagy nekem időt megírni. Mostanában nem nagyon mászik ki a f...emből.
Gyerekes barátnők téma: igazad van, a múltkor 20 percbe telt 2 zacskós kávét kikavarni :shock: :D , de ettől függetlenül én szeretem ha jönnek hozzánk.
De szerntem természetes, hogy az ember gyerekmentesen is elvágyik, mert ez a szolgálatkész állapot elég kimerítő tud lenni. Bár nem panaszkodom, mert nálunk most elég jó a helyzet, ejátszik viszonylag sokáig egyedül. Csak nehogy kimenjek :shock: :cry: !
Ja és Gyulán lakunk, nyáron nagyon klassz, csomó rendezvény, azt imádta Hangi is. A tömegben még a babakocsiban sem ordított, mert elterelték a figyelmét. Na jó azért órákig nem bírta de nálunk 1 óra a kocsiban nagy teljesítmény volt.
Reggeli ébresztésért nem irigyellek, ez az amit nem lehet megszokni. Én annyi kávét iszom mint egy vizsgaidőszakban.
Doo, készül a könyved? Valahol olvastam, hogy foglalkozol vele. Nekem egy barátnőm férje könyvkiadó. Ha gondolod, és ott tart a dolog felvehetjük a kapcsolatot.
Vendég
 


hajni, köszi :D könyv persze h nem készül :? :roll: :oops: pedig annyiszor gondolok rá. de azért ahhoz kellene h legyen egy kis szabadidőm, amikor gondolkodni tudok és leülni a gép elé - nem feltétlenül két éjszakai ébredés között :roll: :evil:
enyém ma megint leesett fejjel az ágyról :roll: :oops: erre ébredtem... :oops: szerencse h megfogadtam livus tanácsát és körbe van bástyázva az ágy párnákkal. úgyh puhára pottyant.
Vendég
 


Szegény kicsim Viki! Kinőtte a francia ágyat? Jó, hogy nem lett baj. Tegnap Hanga 3x esett akkorát, hogy koppant a feje, mindezt úgy hogy ott voltam mellette. Milyen anya vagyok? De ahol már 100x felállt biztonságggal, ott nem számítok rá hogy el fog esni, de mostmár tudom, hogy ez nincs így. Viki vissza tud ülni a felállásból vagy még Téged riaszt ezért?
Ja és azt visszavonom az előző hsz.-omból hogy jól eljátszik. Ma egész reggel nyafogott és csimpaszkodott és sehol nem a szekrénybe kapaszkodva állt fel hanem a lábamba, hogy ne tudjak arrébblépni és ha letettem a kezét a földre az megint újabb ok volt az üvöltésre. Ááááááááá! Most alszik, biztos fáradt volt ha ilyen hamar visszaaludt a reggeli kelés után.
Vendég
 


Nem mondjátok, hogy egyedül maradtam itt. Vagy Nektek is frontos napotok volt tegnap? Hangi egész nap üvöltött. Persze csak addig míg haza nem jött az Apja. Szerintetek velem van a baja, engem utál, vagy az öröm, hogy hazajött Apa kizökkentette? Olyan kudarc érzésem van ilyenkor.
Vendég
 


Dehogy vagy egyedül Hajni..itt vagyunk sorstársként mi is veled :lol:

Csak nekünk is borzasztó napunk volt tegnap..rég sírt annyit, mint tegnap este..annak köszönhetően h kemény 15 percet aludt déután...phú nagyon kimerített bennünket..alig vártam h végre elaludjon, szerencsére be is ájult (szerintem a kimerültségtől) 20.30-kor..
Remélem a mai nap már jobb lesz (eddig az volt ) de nála aztán sosem lehet tudni..

Ja és ma anyuék vigyáztak rá, mert rákszűrésen voltam és addig tök jól elvolt velük (állítólag) de ahogy mi beléptünk az ajtón egyből elkezdett "nyávogni" mondták is anyuék h na megjöttek anyáék lehet hisztizni...
Sokszor szerintem is nekünk szól a "műsor"..pedig pont fordítva kellene h legyen..bár mondjuk máskor meg meglát és fülig ér a szája..zsivány egy portéka az biztos...


Amúgy a védőnő tegnap azt mondta h cm-re kb 1 évesnek megfelelő annyira hosszú baba, és szerinte sok mindent "tud" és nemsokára mászni fog..1 lépésre áll tőle..úgyhogy fel lehet kötni a gatyeszt... :roll: :roll: :roll:
Vendég
 

Vissza: Gyermeknevelés

Jegyzetfüzet: