Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!


Csilla vagyok négy gyerkőcöm van.
Kiváncsi lennék Ti mire nevelitek a gyerekeiteket amikor bántják az oviban,suliban.
Én nemrég mindíg azt mondtam Krtisz fiamnak ha valaki bántotta szólj az óvónéninek de ebből elég volt.Mert hiába szólt mert ha még meg is büntették a verekedő palántát legkésőbb másnap újra a fiamat tépázta.És utolsó cseppként a pohárba az került amikor mentem érte az udvaron voltak az óvónénik szokásukhoz híven beszélgettek Kriszt két ovistársa támadta éppen az egyik lefogta a másik dobta rá a homokot a kislapáttal.Én szóltam rájuk.Nem gyenge a fiam hisz harmadik gyerek és akinek ennyi van tudja hogy edzetek a tesók közt csak jól nevelt ha akarta volna megvédhette volna magát.De ezután azt mondom neki add vissza. Azóta annyira nem is bántják mert mosmár nem hadja magát.
Ez az óvodai történet.És most jön az iskolai.
Szabi hatodikos magasságra és súlyra akkora mint a negyedikes huga,szóval nem egy nagy darab gyerek.Ügyeletesek voltak (nem tudom ki volt az az idióta aki kitalálta hogy egy hatodikos gyereknek szót fog fogadni egy nyolcadikos kölyök aki még a tanárokat is le.....a.)Szóval gyermekem kötelezségéhez híven nem engedte be őket szünetbe ezért rányomták az ajtót belevágták a szekrénybe rugdosták ütötték öten.A másik ügyis elszaladt tanárért mert az ügyis tanár kitudja hol volt és egyik barátja próbált neki segíteni Ő ütötte a nagyokat.A fél iskola tanuja volt de csak röhögtek rajta.Most ott tart az ügy mert ez egy hete történt hogy sehol kapnak egy oszfőit kiröhögik kapnak esetleg egy igazgatóit azt is kiröhögik mert azt hiszik ők a suli nagymenői.Tegnap mentem a suliba a gyerekért mert ha ugyanannyi órájuk van mint a verőknek nem mer hazajönni egyedül nehogy az uton megverjék.Na mondja meg nekem valaki ha tudja mi ilyenkor a teendő!?És persze borzasztó kiváncsi lennék a másik oldal szüleinek a véleményére is akinek a gyereke a verő.

kunkli
 
 


szia!
Kár, hogy írásodra nem reagált senki. Engem is érdekelnének a vélemények.
Döbbenetes, hogy milyen világot élünk.
Én még mind az előtt állok, amiket te már (sajnos) megtapasztaltál.
Nekem 3,5éves kislányom van. Én azt szoktam mondani neki, hogy "nem szabad bántani senkit, de ha téged bántanak, üss vissza, ne hagyd magad!"

Ugyanakkor, utóbbi időben gondolkodtam ezen a dolgon, és nem biztos hogy helyes ez a megközelítés, mert agresszió, agressziót szül, ha visszaüt, az is visszaüt... és így tovább, talán jobb lenne, ha megtanulná elkerülni az ilyen helyzeteket. Na de ezt, hogy tanítsam meg neki? Amikor nem biztos, hogy el lehet ezt kerülni.

Tőlem nem lettél okosabb, szóval ebben a témában én is tanácstalan vagyok. Jól jönnének érvek, ellen érvek ebben a témában.

üdv.

Erika

Erika
Kép
Kép
 


Szia Erika!

Örülök hogy írtál!

Elkerülni nem rossz ötlet lenne, csak sajnos nem nagyon lehet.Nemtudom jártál e manapság iskolába ,mert mi amikor Szabi ovis volt még de logopédushoz a suliba kellett hordani szünetben látott gyerekek viselkedésétől ledöbbentünk a férjemmel.Nem vagyunk öregek Ő 36 én 32 de előjöttünk azzal a szöveggel amit régen nagyon utáltunk hallani a szüleinktől ,nagyszüleinktől a "bezzeg a mi időnkben".És bocsánat a kifejezésért és bocsánat azoktól a gyerekektől akik nem ilyenek tisztelet nekik ,de azt mondtuk "ezek állatok".Most hogy eltelt pár év Szabi már hatodikos sajnos a véleményünk a férjemmel csak rosszabb lett.Csak remélni tudom hogy ha kikerülnek az álltalános iskolából komolyodnak egy kicsit.Én nem mondom hogy az én fiam egy angyal hisz követni kell a többieket különben kinézik de ok nélkül sőt még okkal sem verekszik.Bár ezek után vettem neki egy kis sulyzót hogy legyen egy kicsit jobb kondiban hogy megvédhesse magát legközelebb.
A csajokkal szerencsére nincs gond.Józsikának pedig még látom odébb van a sulikezdés :D
De viszont a játszótéren is előfordulhatnak hasonló esetek.

Szia
Csilla

kunkli
 
 

 
 

Szia Csilla!

Végre megtaláltam ezt az oldalt. Elfelejtettem, milyen cím szó alatt szerepelt, és nem bírtam ráakadni.
De itt vagyok.

Én még arra gondoltam, megelőzés gyanánt:
Mi nagylánnyal rendszeresen járunk uszodába. Tanul úszni általam, nem oktatóval, aztán szeretném majd ha (nagyobb lesz) járna táncolni. Jövőre már mehet. Szóval ez ad egy kis edzettséget, gondolom én. És majd szeretném, ha tanulna, valamilyen önvédelmet, karatét, vagy valamit, hogy meg tudja védeni magát. És, ha azt látják, hogy erős... akkor talán nem kötnek bele... persze, ha többen támadják, akkor tehetetlen...
Törekszem, hogy legyenek barátai, ha többen vannak, akkor talán könnyebb...
pl, most a játszótéren, igyekszem én barátságot kötni, anyukával, ezáltal gyerekeink többet játszanak együtt, összeszoknak... és hátha vigyáznak egymásra. Járunk baba klubba, ami szintén ezt a célt szolgálja, hogy mi anyukák ismerkedjünk, gyerekeink közösségbe legyenek, összeszoknak, hiszen nagy valószínűséggel együtt járnak majd oviba is...Ez persze nagyvárosban nehéz. Mi falun lakunk, ahol könnyebb szerintem.

Ennyi gondolatot fűznék még a fent leírtakhoz.

Ha erre jársz, írj magatokról, mi újság van veletek.

Úgy tűnik, kényes témát dobtál fel, mert azóta sem írt rá senki. Pedig olyan jó lenne ha sokan reagálnának ide (is).

Üdv.

Erika
Kép
Kép
 


Sziasztok!

Talán a cím nem volt oylan figyelemfelkeltő,hogy mások is belekukkantsanak a topikba :).Pedig a téma nagyon jó és nagyon aktuális. :roll:

Az egyik ok,amiért írok az,hogy nekem is kicsik még a gyerekeim és bizony az óvodában érik atrocitások a nagyot.A bölcsiben talán még nem vészes.....

És bizony nagyon nehéz eldönteni,hogy mi is a helyes megoldás ilyenkor :?.... Én is alapvetően arra nevelem őket (illetve a férjemmel együtt MI :D),hogy ne kezdeményezzen verekedést, veszekedést,vagy bmit,amitől mások sérülnek,megbántódnak(nekem ide tartozik a casúfolodás is :oops:).
És hát baromi szar azzal szembesülni,hogy bántják a gyerekünket :(.Mert ugye ilyenkor (gondolom nálatok is) előtör az anyatigris és legszívesebben az ember nekiugrana az illető gyereknek,pláne,ha már többedjére fordul elő a dolog(nálunk is vannak módszeresen maceráló gyerekek,sőt,az egyik próbálja a fiamnak sugalni,hogy ne mondja el nekem :shock:!)...
Hát én két módot választottam a dologra.Az egyik az volt,hogy a folyamatosan maceráló gyereket elkaptam az óvodában,amikor a fiamért mentem és elbeszélgettem vele.Az óvónők sem szóltak semmit,mert sajnos elég agresszív,az apuka katona,szl tanul otthon mindenfélét :?.... Elmondtam neki,hogy nagyon nem tetszik nekem,ahogy a többiekkel,főleg a fiammal bánik és nem szeretném mégegyszer megtudni,hogy piszkálja,mert akkor velem akasztja össze a bajszát.Ez hatásosnak bizonyult egyenlőre.Persze tudni kell hozzá,hogy azért ezzel a kisfiúval én jóban vagyok,szl csípjük egymást.....
Na de nem tudom,hogy mondjuk iskolában,ahol már megy a kiközösítés stb erősen,mennyire lenne ez megoldás...
A másik,amit a fiamnak szoktam javasolni,ha bántják,akkor jó hangosan kiabáljon rá az illetőre,hogy EZT NEM SZABAD CSINÁLNI,és akkor az óvónénik is felfigyelnek,ha esetleg nem vennék észre és árulkodásról sem beszélhetnek :).
Egyenlőre ez is bevált...

A másik,amiért a dolog nekem aktuális,mert pedagógus vagyok,igaz középiskolában,de sajnos itt sem csökken a brutálitás.A mi iskolánk vizsonylag "nyugodt",de azért vannak érdekes esetek.Sokszor nem is a testi,inkább a lelki brutalitás a durva.Egyrészt iszonyatosan közönyösek tudnak lenni a gyerekek,másrészt az elfogadás-elfogadtatás miatt sok butaságra képesek :(...

Szl való igaz,ahogy Csilla írta,egyre rosszabb a helyzet :(.


Na bocsánat a hosszú sorokért,de a téma tényleg nagyon jó és talán valaki tudja az ötleteimet hasznosítani :)!

Sziasztok!

 
 


Anyapoc!

Örülök, hogy erre jártál/írtál.
Ötleted oviskorban jól hasznosíthatónak tűnik. Ezt köszönöm.
Már előre félek kicsit a jövőtől. És csak remélhetem, hogy gyermekeimben, most kicsikorban sikerül megalapozni valamit, és nem tévednek, majd általam rossznak ítélt útra. És találnak, majd olyan barátokat, és társat, aki hasonló képen gondolkodik, mint mi/ő.

Gyere erre máskor is.

Üdv.

Erika
Kép
Kép
 


Erika

Biztos vagyok benne,ha mindig ugyanazt az értékrendet látják tőletek,akkor nem fognak rossz útra térni :).Az biztos,hogy ezt megvalósítani nagy energiabefektetés,de hát a szülőség erről szól :).

Sajnos azt látom,hogy családnál egyszerűbb a gyerekre bmit ráhagyni,mint vitatkozni vele,állandóan konfrontálódni,vagy a "rossz" szülő szerepében lenni :(.Pedig meghozza a gyümölcsét,ha az ember ésszel csinálja... :roll:

Na persze nagy a szám,egyenlőre az én gyerekeim sincsenek farkasok között :D!Na de remélem,hogy jó útmutatással felvértezve nem lesz gondjuk :).

Azért én is kíváncsi lennék olyanok véleményére,akik gyereke a másik oldalon van... :roll: Bár gyanítom,ezt senki nem szívesen teszi terítékre :roll:...

Nálunk olyan gyerek is van az óvodában,aki szinte pszichológiai hadviselést folytat nemcsak a szülei,de a társai ellen is :shock:!
Na ez az,ami engem igazán megdöbbentett :(...

Na eldugulok :)!

Sziasztok!

 
 


Sziasztok!

Megdöbbentő amit olvasok és dühítő. Én biztos hogy patáliát csapnék, csak az a baj, hogy a verekedők szülei is olyanok! Nem érdekli őket akkor mit lehet tenni?

Kisfiam 4 éves lesz, de azért megpiszkálják, mondjuk ő is benne van a sűrűjébe, de verekedést nem kezdeményez, nem durva a társaival. Az hogy visszaadja azt nem nagyon büntetem. Egyszer visszaadja utána nem piszkálják.
Nem tudom mi lesz ha iskolába megy. Igazából minden iskolában van pár idióta (már elnézést de azok), azokkal kellene valamit csinálni de nem tesznek semmit.
Ennyire kiment a divatból az atyai pofon? Nem azt mondom hogy agyon kell verni meg állandóan ütni kell szegény gyereket, de egy jól célzott atyai pofon még senkinek sem ártott.
És a szülők erre mit mondanak? Nem győzöm kérdezni hogy az én fiam csinál-e valami nagyon durvát, de az ovónénik azt mondják nem. Volt hogy a nyakát az asztalhoz nyomogatták. Akkor aztán szóltam hogy még egy ilyen durva és én beszélgetek a gyerekkel meg a szülőkkel.
Én is jól "kidühöngtem" magamat, bocsánat, de sajnos a tehetetlenségem dühít a legjobban.

Azrt mindenkinek jó napot kívánok sziasztok :)

Tündi
Kép
Kép
 


Tündi

szia :).
Nem a pofon ment ki a divatból,hanem a nevelés :?...egyszerűbb a gyerekkel nem-foglalkozni,rácsukni az ajtót,mint megbeszélni vele a dolgokat,szájat tépni,vitatkozni,veszekedni,hogy valamiféle értékrendet közvetítsen a szülő.

Ha megfigyeled esetleg,a a problémás gyerekek szülsei azok,akik nem kérdezik meg,mi volt aznap a gyerekkel,jó volt-e...ha esetleg mégis elmondja az óvónő,akkor bárgyún vigyorog,vagy nevet rajta :(.
míg egy lelkiismeretes szülő ott helyből előkapja a gyereket,jhogy hna mi is volt ez????

Sajnos olyan a tendencia,hogy könnyebb a gyereknek (később) pénzt adni,menjen el,csak ne legyen otthon.Így nevelő hatás sem éri.

A pedagógus 8akár óvónő,akár tanító v tanár) meg szív,mert egyszerűen nincs a kezében fegyelmező eszköz.

itt nálunk a suliban az 1-esre, a beírásra csak röhögnek.még a tantestületire is,mert tudják,h év végén elévül :?...

Így ugyan mire megyünk vele,Kizárni nem lehet,mert 18 éves koráig tanköteles...

És amikor a szülő is beront,h nem ért egyet a gyerek meghurcolásával,akkor ugyan mit leht tenni? :(

Na,én is kidühöngtem magam :).
De igazad van,sajnos tehetetlenek vagyunk.Illetve mi szülők csak úgy tehetünk vmit,ha felvértezzük a gyerekeinket ezek ellen.és bizony ne kezdeményezzen,de védje meg magát.valahogy :)!

Pusztok!

 
 


Sziasztok !

Üdv Mindenkinek!

Bocsánat hogy nem írtam ,de mivel sokáig nem válaszolt senki egyidő után már nem is néztem.Most is csak véletlenül.Lehet hogy igazad van Anyapoc és tényleg a cím nem jó.
Örülök hogy hasonló a véleményetek mint az enyém.
Ha még jártok erre szívesen folytatnám az eszmecserét.

Jó hétvégét!

kunkli
 
 


Szia Kunkli :)!


Én itt vagyok,ha még jársz erre :).

Nálunk most a bölcsiben van gond,az egyik kisfiúnál ugyanis a konfliktus helyzet megoldása a harapás :(.
A lánykám tegnap egy akkora harapásnyommal jött haza,hogy ihaj (azt már nem is mondom,hogy a gondozónők nem szóltak,igaz,mire mentem érte, összevont csoport volt... :evil: ).

Ma kérdeztem a du-stól,hogy mi a helyzet ezzel és szegény mondta,hogy egyszerűen nem tudnak mit kezdeni vele,hiába mondják a szülőknek (zárójelben megjegyezte,mivel jóban vagyunk,hogy egy nagyobb kislányt "ráuszítottak",hogy adja vissza neki ezeket).Mondtam,h én is ezt mondtam a csajomnak,ha bántja,bizony adja vissza!Akármennyire is ellenkezik az elveimmel és a gyerek először szegény tiltakozott is,de aztán belement :).Persze sziforúan csak akkor,ha bántják.

Szerencsémre a kisfiúért pont akkor jött az anyuka,amikor ott voltunk,így kedvesen megmutattam naki,hogy mit művelt a fiatalúr :).Hát nem nagyon tudott mit kezdeni a helyzettel,mert ugye ismerte a saját gyerekét.Tipikusan az a gyerek,aki még nem beszél (holott lassan 3 éves), és ugye másként nem tudja a problémáját kifejezni,így harap a verbalitás helyett.

Megkérdezte tőlem,mit tegyen,hogy ne harapjon,mert ez náluk gond.Hát sokat nem tudtams egíteni,mert nálunk ilyen nem volt,mondtam is neki.Azt mégsem mondhatom,hogy effektív vágja szája otthon a kölyköt,ha iylet csinál.

Az alap probléma az,hogy nem foglalkoznak otthona kisfiúval,ezt régebbről tudom :(...


Szl sehol nem menekül ilyen elől az ember :(:(...

Na bocs a panaszkodásért :)!

Sziasztok!

 
 


Szia Anyapoc!


Sajnos ez a helyzet az erőszak mindenhol ott van.Nagyon hibáztatom a meséket amiket mostanában adnak a tvben amiket persze szerintem már mesének sem lehetne nevezni.Mert mitcsinál a szülő amikor nem ér rá foglalkozni a gyerekkel beküldi a szobába tvzni.
Az én nagyfiam is harapott amikor kicsi volt és Ő is későn kezdett el beszélni akkor lehet hogy Ő is így fejezte ki magát!?Ezt nem gondoltam.De Szabi csak minket harapdált nekem sem szokásom verni a gyereket de én szájba csapkodtam érte hisz nem kell nagyot csak hogy értse hogy nem szabad.Pár alkalom után le is szokott róla.
Szerencsére Krisznek megoldódott a problémája az oviban:Mostmár hogy visszaadta egy párszor már nem is próbálkoznak nála.Szeptemberben kezdi a sulit nagyon kiváncsi vagyok milyen osztálytársakat kapunk.

Most mennem kell megyünk a logopédushoz mert R ésL betükkel van egy kis gondunk.

Hello

kunkli
 
 


Sziasztok!

Kunkli! Mi újság van felétek? Hogy tetszik Krisznek az iskola? Milyenek az osztálytársai? (már amilyen tapasztalatot le lehet szűrni 2 hét után). És a tanítónéni?

Hogy megy a beszéd? R-L betűk? Gondolom sokat fejlődött a nyáron.

Ha még jársz erre, szívesen beszélgetnék. Különösen mert több gyermeked van, ezáltal több tapasztalatod hozzám képest. Néha jól jönne némi tapasztalat csere. :)

Anyapoc, Tündi? Ti jó vagytok?

Erika
Kép
Kép
 


Szia Erika!!! :D

Köszi Krisznek jól megy a suli. A tanítónénijei nagyon kedvesek.Már nem kell járnunk logopédushoz.
Az hogy több gyerekem van nem bizti hogy ügyesen jól nevelem Őket. :wink: :D De néha jol jönne nekem is valami segítség. :lol: Sajnos csak most vettem észre hogy írtál én is szívesen csevegnék veled és persze a többiekkel is!!!
Nálatok mi újság hogy vagytok???
Kép

kunkli
 
 


Sziasztok!

Látom,hogy itt vagytok :)...kicsit elfelejtettem a topikot :oops: ...

Hát nekünk ismét voltak érdekes szituációink...:roll:

A "jó" gyerekek közül kettőt elkezdtek a szülők taekwondo-ra járatni.Mondanom sem kell,baromira örültem,hiszen egy eleve fegyelmezetlen, agresszív gyerek nem biztos,hogy úgy profitál belőle,ahogy kell... :roll:
A harmadikat meg apuci otthon tanítgatja harcművészetre,mondván,hogy a gyerek tudja megvédeni a szemüvegét,mert mindig leverik neki (na de úgy,hogy harcol??? :shock: ).

No,nem kellett sokat várni,megjelentek az ütések-rúgások az oviban.Az oviudvaron délután gyakoroltak a gyerekek egymáson,nagy mellénnyel mutogatták a dolgokat és próbálták ki mindenkin...Én szóvá is tettem az óvónéniknek,akik megjegyezték a szülőknek.Van,ahol értő fülekre talált,de sajnos nem minden szülő és gyerek veszi a lapot...

Na a lényeg,édes kisfiamnál a hétvégén itthon többször is észrevettem, hogy hasonló arcfelé ütésekkel próbálkozik a hugicáján...Amiért rá is szóltam,de nem kapcsoltam,honnan származik a dolog.Míg nem talán kedd reggel volt egy kis eksön köztük,amikor bekukkantottam,láttam,hogy sutyiban a hugi felé rúg.... :shock: Ahogy azt a többiektől látta (amúgy egyáltalán nem ilyen típus a fiam!!!)...

Na kapott a seggére és végre összeállt a kép.Megkérdeztem,hogy kiktől látta.Elsorolta a neveket és amikor bementünk az oviba,akkor a 2 nagyfiút szépen odahívtam az ajtóba és elmondtam nekik,hogy amit tanulnak,az nem az óvodába való.Ne mutogassák senkinek,ez csak az edzésre, otthonra való.Elmondtam nekik,hogy Bulcsú ezért kapott ki,mert a húgán próbálgatott olyan dolgot,amit ugye nem is tud...és hogy a hugi nem biztos,hogy meg tudja magát védeni stb....Szl megkapták a fejmosást.Meg is szeppentek és persze délután a szülőknek is szóltam,hogy beszélgettem a gyerekekkel.Teljesen egyetértettek velem,remélem,hogy ők is osztani fogják az észt azért otthon.... :roll:


A másik szitu uez az egyik nagyfiúval volt.A fiam aznap panaszkodott,hogy kaptak kis gereblyéket az udvaron,h a faleveleket összehúzkodják.És ő elkérte ettől a gyerektől a gereblyét,mire ő azt mondta,majd odaadja,ha kedve lesz hozzá :shock: !
Na még ezt is megkapta tőlem aznap reggel.Elmondtam neki szépen,hogy az önkényuralomnak jó,ha vége lesz(szeret főnököt játszani és ezt mondja is,hogy ő a főnök :?...).Mert ha ezt így folytatja,akkor az iskolában mindenki utálni fogja,ha így viselkedik.És hogy nem az a válasz,hogy odaadja,ha kedve lesz,hanem mondja azt,hogy még egy kicsit dolgozik vele és odaadja....hát elég furán nézett rám a kölök,de aztán másnap a fiam boldogan mesélte,hogy amikor megint kérte tőle a gereblyét,akkor ezt válaszolta és oda is adta....


Na mit szóltok?????



Csilla


örülök,hogy rendeződtek a dolgok az oviban :).AKkor azért megérte foglalkozni a dologgal :wink:!


Erika,szia :):):)!

 
 


Szia Anyapoc!

nagyon örülök hogy eszedbe jutott ez a tobik :D
Kriszel szerencsére nincs gond.De Szabi osztálytársaira már nem lehet szavakat találni.Hetedikesek és azt hiszik ők a királyok.Öten vannak akik nem bírnak magukkal mult héten volt bent a férjem az oszfővel beszélni.Szerintetek volt értelme?nem mert ugye ők nem tehetnek semmit.Azt mondják a kölkök csak játszanak de úgy hogy hasbarugják a másikat vagy pofozgatják?nekem ez nem játék.És ha én lepofozom és azt mondom csak játszottam?szerintetek mit szólnának hozzá a kedves szüleik akik persze aszülőire sem képesek eljönni.
Na megyek kidühöngtem magam
Puszi Nektek

kunkli
 
 


Csilla

Sajnálom,hogy megint akadt gond,én is tapasztalom a suliban, hogy az általánosból iszonyatos dolgokkal jönnek a gyerekek :?...
Éppen elsős osztályom van...és hát igen csak vasszigorral kell kezelnem őket,pedig ők még jónak mondhatók :D!De van értelme,mert így 2 hónap után már egészen kezes bárányok és tudják,mit lehet,mit nem.
Itt ugyan testi agresszió nem jellemző,de a szóbeli annál inkább :(.... Na azt sem könnyű náluk kiiktatni,de jó úton haladunk :wink:...
Szl még a középsuliban is azt hiszik,hogy ők a királyok :D:D:D!De én megmutattam nekik,hogy nem :wink:!

Viszont nálatok tényleg nagy a tehetetlenség,mert Te nem mehetsz oda a gyerekhez úgy,mint én,mert cikinek fogja tartani a fiad.De hogy a pedagógus nem tud semmit tenni,azt nagyon nem hiszem.Vagy megvárja,amíg baj történik? :shock:

Egyébként én mennék tovább az igazgatóhoz és elmondanám neki,hogy az ofő nem hajlandó tenni semmit.

Vagy suli után elkapni a gyereket,amikor egyedül van és elbeszélgetni vele.Úgy fogja magát szégyellni,hogy nem fogja elmondani senkinek :D!

 
 


Sziasztok!

Én eddig a játszón meg mindenhol arra neveltem a lánykámat,hogy kérje el a játékot,na elvegye, ha kérik az övét adja oda megnézni, álljon sorba a csúszdánál és vigyázzon a kicsikre.

Múltkor egy fizetös játszóházban egy nagyobb kölök elkezdte csak úgy bántani az én kis drágám meg olyan kis barátkozós,hogy ment azért utána meg nem küldte el.

2* szóltam a gyerekre meg az enyémre,h ne játszon vele, aztán jöttünk haza, és szépen elmagyaráztam neki,hogy ha valaki bántja, menjen arrébb, szóljon a felnöttnek, ha tovább bántja akkor addig üsse amig nem sir a másik.

Ez van, én nem igy voltam nevelve, de Ö igy lesz.

És amint lehet küzdösportra is beiratom, h ne csak a szája legyen nagy :lol:
Vendég
 


Ui: Önvédelemröl beszélek, nem az eröfitogtatásról,arra továbbra sem lesz nevelve de nem lesz áldozati bari se :)
Vendég
 


Engem nagyonmegdöbbent,hogy mennyi " Anyuka" képes kezet emelni a kisgyerekére...Levágnám a kezem,ha ezt tenném.Pedig az enyém is rosszalkodik rendesen:)


Szerintem se jó, ha agresszióra neveljük a gyereket, abból nem származik semmi jó. Én is elítélem azokat a szülőket, akik ütik a gyereket, sajnos több ilyen ismerősöm is van. :(
A gyerek csak azt tanulja meg, hogy mindenre erőszak a megoldás, ő is veréssel fog megoldani mindent. Ezt nem szabad!
Persze az sem jó, ha hagyja magát, de szerintem semmiképp se üssön vissza, inkább másképp oldja meg, ha lehet.
Persze én nem voltam ilyen helyzetben szerencsére, de most azt mondom, ne tanítsuk erőszakra a gyereket! Inkább menjen el, szóljon valakinek, ne játsszon vele többet....
 
 

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Vissza: Gyermeknevelés

Jegyzetfüzet:

 

XTrefl