Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!
Bekukkantottam ide is hátha tudtok tanácsot adni?! Mi még tápszerezünk, napi egy alkalommal-reggel.Ez van kb 7-7.30 között. Az éjszakát átalussza, ritka ha éjjel 2x felébred.
Igazából az érdekelne mikortól lehet a baba ágyáról a rácsot levenni, és működne rendes ágyként?! A baba lassan 17 hónapos lesz.
Addig is köszike a segítséget: Helga


azt tudnám hogy csinálja de gyerekem idejön rácsap a billentyűzetre és az egész mindenség kikapcsol. az előbb minden elszállt...
szóval Helga!
én minden gyerekemet két éves kora körül tettem át a heverőre ( rendes ágyba ). az első három gyerek úgy került ki a kiságyból, hogy már ki tudtak belőle mászni ezért értelmét vesztette.
a legkisebb egyidős a tieddel 8-án volt 17 hónapos, nos nála lehet előbb lesz, de legkésőbb augusztusban a heverőre váltás, mert vissza kell adni a kiságyát. érdekes nála sokszor úgy érzem ha nem egy rácsos ágyba kéne lefeküdnie szívesebben menne aludni , ezt abból is gondolom, hogy olyan jókat ejtőzik este lefekvés előtt a nagy tesók ágyában - szóval nem tudom, egyelőre azért marad a kiságyában, a biztonság kedvéért.
 


Szia "Nullácska" !
Köszönöm a tanácsot majd figyelem a tehetségét, idáig nem vettem észre, hogy ki akarna mászni, bár néha már volt pár próbálkozás.Alex is nagyon szeret az ágyunkban rosszalkodni, biztosan azért szeretik, mert nem csak egy pici helyük van és nagyobb a mozgásterük. Szépek a gyerkőcöid, nekünk még csak egy van.Az én fiam elég rossz evő, sokat szenvedek vele, mindig töröm a fejem mit adjak neki enni. Ráadásul elég válogatós is. Most csak ennyire futott, szerintem mindjárt felébred! Reggel 7.30 körül már evett, utána még alszik 1-2 órát. Még egyszer köszi, remélem lesz még időm visszanézni.

 
 

Helga!
az enyém is pont ezt csinálja : felkel kicsit korán - ez változó hajnali 5 órától 06.30 ig terjedő időszak - utána pedig alszik tovább

tapasztalatom szerint ezzel a rossz evés dologgal az a legjobb ha nem foglalkozol. nem eszik, nem eszik éhen nem fog halni a XXI. században Európában. nekem az ikreim nagyon rossz evők a mai napig. válogatósak, viszont azt vettem észre, hogy időszakonként rengeteget esznek, valószínűleg ezek a növekedési szakaszaik. telejesen változó , hogy mikor, ilyenkor még azt is megeszik amire előzőleg azt mondták, hogy fúj. Én sosem fogalalkoztam ezzel, ha éhesek úgyis esznek...
 


Sziasztok!

Nullácska! Üdv. itt!
Nagyon helyesek vagytok a képen! Látszik, hogy milyen vidám család vagytok!

Szagok:
Képzeljétek, mi a férjemmel egy januári nagyon ronda orrfolyós, köhögős vírus után, kb. 70%-ban elvesztettük a szaglásunkat. Még azt sem érzem, ha bekakil Peti, pedig tudom, hogy nagyon büdi.
Pedig már teljesen kitisztult az orrunk.
Mindig egymást kérdezgetjük, te érzed ezt?
A lányom lett a családi "szimatos", mert csak ő érez szagokat.

Botanika!
Kértél tündéres történetet, röviden írok egyet.

Kittikém 2 koráig nem aludt át egyetlen éjszakát sem, sokszor felébredt, nehezen aludt vissza stb.
Ráadásul az ebéd utáni alvás is nagyon gáz volt, altatás, hiszti, altatás, hiszti, majd 20 perc alvás.
Főleg emiatt adtam bölcsibe, azt hiszem ezt már írtam.
2 hét volt a beszoktatás, az első hét péntekén megpróbálta a gondozó néni letenni, de én is ott voltam. Persze nem sikerült, nagyon sírt. Megjegyzem, kis kempingágy szerű, alacsony, nagyon könnyen "elhagyható" ágyak voltak, Kittit le sem bírtam fektetni. (rácsos ágyhoz szokott, amit nem szokott használni Kép )
Nem baj, mondta a gondozó néni, majd hétfőn. Jó korán keljünk fel, hogy álmos legyen délre.
Jó. Nem hittem hogy valaha sierülni fog.
Hétfőn ebéd után kiküldtek, én meg kint füleltem, hogy mikor kiabál fel minden gyereket az én lányom. Eltelt egy kis idő, kijön a nő; Anyuka, hazamehet, Kittike már alszik!
Nem hittem a fülemnek!
Ekkor 18 hós volt.
2 hét bölcsi után, már itthon is lefeküdt magától délután, úgy hogy levettük a rácsos ágy egyik rácsát.

Ez számomra tényleg csoda volt!

Helga!

Ebből a történetből kiindulva, én akkor venném le a rácsot, amikor már ott marad magától is az ágyban ha rászólsz hogy alvás van! Mert ha aludni kellene de ő kimászik az ágyból az elég vesztes menet szerintem.

Na, most már alszom egy kicsit, mert Peti még mindig 5 körül ébred.

Jóccakát!
Andi
 
 


Sziasztok!

Jelige: rugalmasan!

De előbb köszi a tündér történetekért. Azon én már gondolkodtam mi történik a bölcsiben a gyerkőcökkel, hogy hajlanak a szép szóra. Miféle varázslók a dadusok? Mit tudnak ők? Naponta sétálok a játszótér felé a bölcsi mellett el és gondolkodom azon (ha most nem lennénk nagyon rendben meg is tettem volna már), hogy beszélgetni kellene valakivel ott, hogy ők hogy csinálják. Nyilván ők se egy két gyereken találják ki valszeg többnyire működő módszereiket! Szóval jó lenne tudni. Csak úgy is. Andi nem kérdezted meg véletlenül?

Nullácska,

Voltatok végül alváslaborban, vagy oldódik a probléma? Milyen gyakran ébred most a kicsi? Nekem azt mondták az éjszakai evésről azért kell leszoktatni, mert különben a megszokás miatt tényleg éhséget érez éjjel és az is felébreszti.

Visszatérve a rugalmassághoz. Hugimnak van egy barátnője immár 3 gyerkekkel, akikkel egy egyszobás lakásban élnek nagy szeretetben. Na ott azért nehezen oldható meg, hogy altatgassa külön, meg stb. Nem aludtak egy ágyban azt tudom, sajnos részleteket nem, de miattuk már sokat rágta a Hugim a fülem, hogy miért csinálok ilyen mizériát ebből a kérdésből. Mert hát ugye ők se és milyen szépek a kicsik és jól vannak. Mondom részleteket nem tudok, de mostanában tény, hogy már nem aggódom annyira. (Haha, könnyű úgy, hogy jól alszik éjjel a gyerkőc (ma is fél hétig este fél 8-tól).) A nappali alvás meg hol kétszer, hol egyszer, hol séta köben véletlen mint most is, hol a kiságyában ebéd után. Hol két óra, hol csak 1. Lényeg, most már bírja a strapát. És itt jön a válaszom. Most már könnyebben vagyok rugalmas, mert gyerkőc felpofozza magát este, mikor már látja hogy nagyon álmos és még bevet valahonnan titkos energiákat a vidám hancúrhoz, másrészt éjjel azért rendesen alszik és már nem ellenség az ágy soha a lefektetéseknél így ugye nekem sincs már gyomorgörcsöm se a ringatástól beszakadó hátam.

Szóval még emlékszem a korábbi sanyarúságra és azt mondom, ha valakinek szerencséje van és nem kell az alvásnevelésen átmennie az könnyen veszi könnyebben. És kívánom, hogy mindannyian egyre könnyebben vegyük! Sok-sok jóalvó babócát kívánok!
 


SziasztokKép

Nem tudom tudtok-e nekem segíteni 1-2 tanáccsal, de azért megróbálkozom. Sajnos nincs időm visszaolvasni régebbre, ezen az oldalon meg nem találtam hasonló korú babát.
A kisfiam most 6 és fél hónapos. Mikor még egészen pici volt nagyon jól elaludt nappal. Mikor láttam rajta, hogy elfáradt, akkor letettem a hasára és már aludt is. Éjszaka mivel szopizott (és szopizik ma is) kelt 1x, majd hajnalban 5-6 között mégegyszer. Aztán ahogy egyre nagyobb lett és egyre kevesebb nappali alvást igényelt, úgy romlottak el az elalvásai is. Először simizgetni kellett a buksiját, meg a hátát, aztán már mindenféle apró trükköket kitalálni, hogy elaludjon, de egy ideje csak ringatással lehet elaltatni. Különben nem alszik, de akkor meg fél 6 körül már totál szét van esve. Kb. 2 hónapja az éjszakáink is fokozatosan elromlottak, most ott tart a dolog, hogy eggyel többször kel, és szopizik is. Fogalmam sincs miért van az egész, olvastam sokat utánna, de azért megvan bennem egy jó nagy adag bizonytalanság.Kép Mert a Kismamaújságban azt írták, hogy életkori dolog és majd elmúlik, de közben meg mindenhonnan azt hallom, hogy ha ennyit szopizik éjszaka, akkor azt megszokja és nem fog elmúlni magától.
Hozzá kell tennem, Gergő nagy súlyjal született, 4270 gramm volt és már 4 hónaposan megduplázta a születési súlyát. Imád szopizni, már majdnem 10 kiló. Igazándiból az éjszakai szopizással nekem nincs is nagy bajom, mert ahogy mellreteszem már alszom is tovább, ott alszik Ő is velünk az első keléstől kezdve. De, hogy nappal is ekkora gond az elalvás, az idegesít. Mert közben meg úgy érzem szüksége lenne rá. Tanácstalan vagyok.Kép

Köszi, hogy leírhattam, esetleg ha valaki tud tanácsot adni, annak nagyon örülnék!

Orsi

 
 


Sziasztok!
A segítségeteket kérném. Lányom, Anna 5 és fél hónapos. Alvás ügyben az a gondom, hogy rászokott a cumival alvásra. Napközben nem mindig, de éjjel csak azzal alszik el. Ebből következik, hogy ha kiesik a szájából és felébred éjjel, akkor nekem fel kell kelni és belerakni, majd kis simi után visszaalszik. De van, hogy ez 1-2 óránként megtörténik.
Szeretném valahogy leszoktatni. Enni már nem kap éjjel, kb. 8-kor eszik este, aztán 7-ig bírja.
Inni se kap mást, cumisüvegből főleg nem, csak pohárból néha, most már egy kis gyümilevet.
De ez nem ide tartozik Kép a fő, hogy milyen módszerrel szoktassam le az éjszakai cumival alvásról? tudom, elrontottam, éjjelre nem kellett volna adnom, de most már mit csináljak? Kép
 
 


Orsi!

Ancsi lányom ugyanezt adta elő ekkora korában. Nappal 30 perceket aludt, ennyi idősen már csak kétszer. Ez igy ment kb 11 hós koráig, amikor jött a tavasz és jött az, hogy saját lábán lehetett odakint. És egyszercsak csoda történt és másfél órát aludt egyben. Csak úgy, egyik napról a másikra, egyedül ez a kinti "séta" (totyogás) volt a különbség. Első nap még kétszer másfél óra volt, aztán másnaptól az egyszer másfél órát rendszeresítette.
Éjjelről pedig itt feljebb láthatod a "sikersztorit": neki is kellett a cici, csak azzal tudott visszaaludni (hozzá a minimum 3-4 ébredés éjjelenként), de most, 22 hós korára megérett rá, hogy tudjon nélküle is aludni és minden balhé és sírós szoktatás nélkül viszonylag gyorsan elhagytuk az éjjeli szopit.


Leddy, két ötletem van. Az egyik, hogy vársz még pár hónapot, és megtanulja magának visszarakni a cumiját. Éjjelre teli kell pakolni az ágyat cumikkal, hogy találjon, és önkiszolgál. Meg úgy amúgy is igaz az, hogy javul az alvókájuk idővel.
A másik, hogy próbáld meg azt, hogy amikor elalszik, kilopod a cumit. Ha hagyja. Harmadik, hogy fogsz valami módszert, bekeményíted a lelked, kidobod az összes cumit, vállalsz pár igen nehéz estét és éjjelt, és valahogy megtanul nélküle aludni.
Nem tudom, én melyiket választanám..... első gyerkőcöm volt cumis, 2 éves korig....ennek alapján az elsőtKép.

Ildi

Ildi
 
 


Pildi: Köszi a tanácsot!
Tegnap napközben megoldottuk cumi nélkül az alvást, szopi után beájulva, éjjel próbáltam ugyancsak szopival altatni, sikerült is, de többször felébredt éjjel is. Nem adtam cumit neki, simivel elaludt, de 4 körül már úgy elkezdett sírni, hogy jobbnak láttam mégis cumival elaltatni. Aztán 5-kor megint fölkelt, akkor már a cumi se segített, úgyhogy hasrakerült, így aludt 8-ig.
A teljesen cumimentességet szerintem megsínylenénk, nem akarom annyira bántani. Lehet, hogy marad a cumi, csak próbálom kevesebbet adni.
Az a baj, hogy visszasírom azt az időt, amikor nem ébredt fel egyszer sem éjjel és mióta cumizik, mindig fenn van többször is, akár 5-6x éjjel... ami nem jó...
 
 


Hahó,
Orsi,
az én lányom ugyan nem ezt adta elő (ő három hetes korától fogva keveset aludt nappal, és kb. olyan négy hónapos korától igen sokat ébredt éjszaka, és az alvása csak most, két éves korára rendeződött igazán, remélem most már véglegesen), de a történetünk végül is hasonló Ildiékéhez, mert jó sokáig jó sokat ébredt éjjel, és a nappali alvásra általában séta közben sikerült sort keríteni, vagy szopival, ha éppen nem lehetett kimenni. Egy idő után (16 hónaposan) mi már besokalltunk, és Apa segítségével a tőlünk telhető legkíméletesebb módon leszoktattuk az éjjeli szopiról. Attól kezdve kicsit kevesebbet ébredt, de ébredt továbbra is, tehát nem a szopi volt a ludas, hiszen akkor már szopi nélkül is vissza tudott aludni. 22 hónapos kora óta egyáltalán nem szopizik, de még kellett neki több mint két hónap ahhoz, hogy egyedül el tudjon aludni, ill. éjjel visszaaludni, ha éppen felriad valamiért. Na itt tartunk most Kép
Amúgy van egy olyan történetem, ami hasonló a tiétekhez: a baba egy szundigép majdnem féléves koráig, amikor is hirtelen elkezd ébredezni (előtte három hónapos korától átalussza az éjszakát). A helyzet egyre rosszabbdik, egyre többször ébred, egyre többet van ébren éjjel is, nappal is. Tíz hónaposan végleg elbúcsúzik a szopitól, az éjszakák változatlanok, még 15 hónaposan is. Aztán anyuka megágyaz maguk mellett egy matracon a kölöknek (miután köztük a nagyágyban a leányzó fél éjjel csak vergődött), attól kezdve mintha az egész gondot elvágták volna. A kiscsaj most lesz kétéves hamarosan, és alszik, mint a mormota (ha jól tudom, már a saját szobájában).
Különbözőek vagyunk...

Üdv
Kriszi
 
 


Orsi,
nálunk is az volt, hogy a lányom kb. öt hós koráig három óránként ébredt éjjel, aztán volt egy hónap, hogy 7 órákat aludt egyben, onnantól viszont egyre romlott, és odáig jutottunk, hogy 5-15 alkalommal ébredt. Ilyenkor cicivel aludt vissza (ő eredetileg is azzal aludt el), ami kb. 5-10 percbe telt, de amikor konkrétan jött a foga, akkor volt, hogy fél órát is. Nálunk jött a tesó, ezért 16,5 hós kora körül szoktattam le az éjszakai szopiról, ami meglepetésemre nagyon könnyen sikerült, egy nehéz éjjel, három picit rossz, aztán teljesen jó. Mostanság egész jól végigalussza az éjszakát, kivéve, ha front van, ilyenkor 3-4 alkalommal ébred, de simizésre hamar visszaalszik. Nekem meggyőződésem, hogy azért sikerült ilyen könnyen leszoktatni, mert megérett már rá, és többször elmondtam neki, hogy éjjel alszik a cici is, és ezt megértette. Ja, a nappali alvásról annyit, hogy az én lányom katasztrofálisan aludt, két hós korától nyolc hós koráig semmit! sem aludt nappal (hidegfrontokat leszámítva), aztán a mászás kezdetétől kb. fél-háromnegyed órát napi egy alkalommal, azt is séta közben, aztán talán két hónapja kezdett el nappal szintén egy alkalommal 1,5-2 órát aludni, fogalmam sincsen, hogy minek a hatására, de most is csak séta közben alszik el. Az esti altatás nálunk kb. 30 percig tart mostanában, de pl. az utóbbi két napban 1-1 óra volt. Azért reménykedem, hogy egyszer eljutunk oda, hogy magától is elalszik majd.Kép

Hát, bár tanácsot nem tudtam adni, azért remélhetőleg jobban érzed magad egy kicsit attól, hogy más is járt/jár hasonló cipőben.Kép

Minden jót!

Kóbor
 
 


Sziasztok!
Kezdek átbillenni a túloldalra Kép Ugyanis az lenne még a kérdésem, mennyire baj, hogy most elveszem a cumiját? Már 3 napja jól bírjuk, bár így ringatva kell elaltatni és általában sír előtte napközben, este meg cicivel alszik el, de neki is biztos jobb lenne cumizással elaludnia, mint sírással. Esetleg van értelme nappalra adni éjjelre meg nem? Vagy ő nem tesz különbséget alvás és alvás között?
 
 


Hellóka !

Leddy!
Én majdnem 6 éves koromig cumiztam és nem tudtak leszoktatni, hiába dobtuk vagy 3x a cumimat a Dunába az Erzsébet hídról, addig nem aludtam el, amíg szegény szüleim nem kerestek egy másikat.

Ehhez képest egész jól rászoktattam Petit, főleg amikor elutaztunk Erdélybe a nyáron és olyan sokat ült szegény az autóban.

Amikor ide kezdtem írni, tavaly november tizenvalahányadikán, akkor szokott le róla 3 nap alatt. (érdemes elolvasni) Kép
Én elég kemény voltam, sajnos semmi humán módszer nem vált be, és hagytam sírni.
Mivel még nem tudta visszatenni a cumit, leszokott róla, és most már nagyon örülök, hogy így van.
Én ha már "nevelés" folyik, beszüntetném a cumit.

Nálunk az lett a cikis, hogy azóta a cumisüveget sem fogadja el, de már egyre profibb a pohárból ivással.

Botanika!
Jó régen kérdeztél, bocsi hogy csak most.....

Anno kérdeztem a gondozónénit,mi a titok, és szerinte ők mindent ugyanúgy csinálnak, mint a szülőknek kell(ene). Komolyan veszik az elhatározásukat, hogy ezt kell csinálni és kész.
Semmi bizonytalanság.
De szerinte a fő dolog, hogy a bölcsiben leutánozzák egymást, és emiatt van az is hogy egyszerre nem szoktatnak 2 gyereknél többet be.
Na, meg nagyon sok gyerek a szülőn éli ki a "hatalmi vágyát" és idegen helyen sokkal fegyelmezettebb. Nekem azt mondták, nem is látott még ilyen szófogadó, fegyelmezett másfél évest, és higyjem el hogy nekem soha nem lesznek a Kittivel iskolai problémáim.
Hát remélem igaza van!!!!!

Jóccaját!

Puszi!
Andi
 
 


Szia!
Olvastam az akkori írásaidat, de ott csak ciciről volt szó, nem cumiról, vagy rosszul értelmeztem valamit? Kép
Az a baj, hogy nem bírom ki, hogy akár 5 percig is sírjon, inkább felveszem.
Oké, cumi beszüntetve, de így mivel altassa el magát? A kezére még nem talált vissza én meg nem szeretném minden alváskor ringatni...
Nincs ötletetek?
 
 


Sziasztok

Nagyon köszi a biztató üzeneteket. Azóta volt 2 éjszakánk, amikor a régi menetrend ment, vagyis csak 1 szopi éjjel és egy hajnalban. Tegnap megint kelt már éjfél előtt, de most kicsit nyűgi is, szerintem egy fogacska a ludas. Az esti elalvásokban pedig nagyot léptünk előre, már nem altatom ringatva és úgy néz ki rájött, hogy felesleges próbálkozni, mert nagyon határozott vagyok. Így már kis simi, néha mese és ének, de ringatás nélkül alszik el. Nap közben változó, ma például nem aludt el, de amikor szopiztunk, akkor kidőlt. Tehát fél óra alvás van délután és 1,5-2 délben a babakocsiban. Szóval annyira nem vészes. Meg én is elfogadom, hogy Ő ilyen, egyszer majd csak alszik éjjel. Addig meg győzködöm magam, hogy kitartás.Kép
De köszi a biztatást.Kép

PusziKép

Orsi

 
 


Sziasztok!

Köszi Andi a választ, tanulságos. Én is ezt szoktam érezni, hogy gyerkőcnek komolyan kell vennie engem, de ez csak akkor megy, ha én is komolyan veszem magam és amit elhatároztam. Mert megérzi ha nem. És logikus a jó példa is ami ragadós.

Leddy, Avocado,
Sajnos az én történetem kevésbé "bababarát" mint más mamiké. Nálunk nem működött simi, éneklés, mondóka, ringatás (gyerkőc fél évesen már 10 kg volt, de azért azt is próbáltuk), rábeszélés és ciciről lebeszélés se. Picike fél éves korától kezdve próbálkozgattam némi sírni hagyással, ami hetekre használt, aztán újra bepróbálkozott én meg bedőltem. Így ment ez míg 1 éves nem lett, akkorra elfogytak a tartalékaim és kipurcantam.
Akkortól komolyabban vettem a dolgot, előkészítettem környezetet, elolvastam többféle szakirodalmat, kértem tanácsot itt és ott. És végül igazából most egy hónapja, hogy úgy csinálom, ahogy a mi esetünkben mindig is kellett volna. Nem a sírni hagyás a lényeg. A következetesség, csak ez a nehéz, mert oly sokszor gondoltam én is, hogy jön a foga,most tényleg éhes, most biztos fázott, vagy a süvítő szél.

Következetesség rugalmasan. Rugalmas: Tegnap épp nem akart aludni délelőtt ahogy ma se. Én azt hittem fog, beraktam az ágyba 10kor ő meg elkezdett játszani. Amúgy nincs el magában 3/4órát, de a kiságyban egy ideje újra igen. És játszik és karattyol közben. Aztán telerakja a pelust én meg kiveszem, mert úgy nyilván nem alhat és akkor már nem rakom vissza mert jön az ebéd. Utána viszont mindenképp alszik. És jó hír nekem azóta hajlandó gyerkőc délután egyben két órát aludni mióta elindult. Nyilván ez mostanában rendesen lefárasztja.

Következetes: Ha fél hatkor próbál ébredni, nem veszem ki, elmagyarázom még korán van. Most már megérti, vagy kis antennáival veszi a nonverbális adást. Max kétszer megcsinálja egymás után, utána már rendesen alszik újra pár hétig kb.1/27-ig 7-ig.

Szóval csak annyit szeretnék mondani,hogy ha nagyon fáradt vagy, amikor már tényleg ott tartasz, hogy nem megy tovább, akkor próbálj meg lépni. Az, hogy te altatod a gyereket akár szopival akár mással a felriadásainál a hiányod okozza, ezért keres téged és fog is. Nem a szopi a ludasKép, hanem az a kérdés ott vagy-e?

Aztán persze van olyan csemete (ahogy Kriszi írta) aki bír aludni a matracon anyuék mellett is. Annyira sokfélék ők! Nektek együtt kell kitalálni hogy legyen.

Sokszor félünk változtatni, a gyerekhez igazítunk mindent aztán kiderül ő is bír alkalmazkodni, és bír megszokni dolgokat pl. elalvás magától, elválasztás, bölcsi, stb.

Remélem megtaláljátok ti is a számotokra elfogadható és pihentető megoldást mielőbb!Kép
 


Haho " Nullácska" hová tűntél?


Sziasztok Csajok!
Ahogy olvasgatom az írásokat nem lehet könnyű dolgotok.
Na az enyém sem a legrózsásabb.
Nálunk kelés 7-8 között, alvás 12 körül. Ez idáig oké. Délután játék, séta.19.30-kor fürdetés, utána alvásig szenvedés. Sajna este 10 óránál elöbb nem nagyon akar aludni.Aztán van úgy, hogy este felsír. Akkor úgy pattanok ki az ágyból mint akit pi.... lőttek. Ennél rosszabb nincs, ha az ember így ébred.Mi csak kevés ideig szopiztunk, de szomszédban a kislány aki még 1 évesen is cicizett ő sokkal késöbb aludta át az éjszakát.Déli alvásnál is azon aludt el.
Remélem lesznek nyugisabb napjaitok is, és többet fognak pihenni a babák. Reméljük jobban elfáradnak napközben, többet szaladgálnak a szabadban ha már ideért a tavasz.

Üdv. mindenkinek: HelgaKép


Sziasztok!

Úgy látszik nincs semmi gond, mert senki sem panaszkodik! Ez jó!

Nálunk is okés az alvás, igaz ez a hajnali kelés az, amiről nem tudunk leszokni.
Reggel 5-6 óra között felébred és csak cicivel alszik vissza. Akkor 8-ig alszik, de úgy, hogy cici, alvás, cici, alvás folyamatosan. Felébredni nem akar, csak cicit.
Van aki egy másik topikban azt kérdezi, miért nem örülök hogy egyáltalán visszaalszik.
Én örülök, de azért ez a 1-2 óra szopizás nekem nagyon nem fekszik, bár szendergek én is közben, de mégsem nekem találták ki. Jobb lenne ha felébredne normálisan, de olyan kómában van még ilyenkor.
Szerintem kevés a tejem, ezért csinálja ezt, de mégsem fogad el SEMMIT helyette.
Most már egyre jobban érlelődik bennem az elhatározás, hogy elutazom 3 napra, és apára hagyom. Tőle amúgy is sokkal jobban elfogad bármi kaját.
A védőnő szerint is jó ötlet, de így drasztikusan befejezzük a szopit, amit nem igazán akartam. Kép
Na, még a 15 hós oltásig várok. (1hónap)

Hellóka!
Andi
 
 


Szia Andi!
Tényleg nem lehet kellemes, hogy a baba ilyen szakaszosan alszik.Gondolom mire vissza tudnál aludni akkor ő ébred.Nálunk is szokott ilyen lenni, és egyáltalán nem kellemes.
Én mindig is irigyeltem aki ilyen sokáig tud ciciztetni, pont azért mert nálunk ez elég rövid ideig tartott.Érdekes a mi gyerekünk pedig pont a máamától fogad el mindenféle sz.rt. Akármit meg tud vele etetni, az igaz hogy lukat beszél a hasába.Eleinte 2-3 féle kaját is képes voltam elé tenni, aztán azt mondtam, hogy elég nem hagyom hogy hülyét csináljon belőlem.
Remélem nálatok is jobbra fordul a dolog.
Szerencsére itt a jó idő, hátha a szezonos dolgokból jobban válogat.
Üdvözlet mindenkinekKép


Helló!

Végül is az evéssel nincs is gond, mert eszik őkelme, de az ivás! Mert nem szereti a tápszert, a tejet, a kakaót, most nem sorolom, semmi folyadékot, csak egy kis víz, vagy tea, de max. napi 1 deci. No és a szopás, de már biztos nincs elég tejem, azért is csinálja ezt a szakaszos dolgot reggel. Meg úgy égnek néha már a mellbimbómim 1-2 óra "reggelizés" után, hogy inkább kiugrom az ágyból.
Azért köszi a biztatást!

ÜDv.
Andi
 
 


Hahó Kép
Hát nálunk most az a helyzet, hogy úgy döntöttem, hátha szomjas éjjel, azért nem tud aludni, úgyhogy tegnapelőtt éjfélkor etettem meg aztán aludt 4-ig, majd 6-kor evett újra. Tegnap meg 2-kor kellett etetnem, mert már nem tudtam vele mit csinálni éjjel. Aztán 7-kor evett. Nem tudom, jól tettem-e, remélem később sikerül majd leszoktatnom az éjjeli kajáról, de hátha most jó neki, úgyhogy csinálom. Szerintetek?
 
 


Hellóka Mindenki!

Leddy!
Mi újság cumi ügyben?
Ha nem akarod hogy sírjon, nem lesz más választás vagy cumi vagy kaja.Nekem soha semmi más nem jött be éjszaka egyik gyereknél sem.
Egyszer majd csak eljön az az idő amikor már nem igényli. KIvárhatod vagy úgy jársz, mint én, hogy eleged lesz és bekeményítesz. Baja biztos nem lesz az éjszakai etetéstől. Az én lányom dettó ugyanez volt, de nagyon fárasztó volt 2 éven át. Talán ezért voltam olyan erős Petivel.
Szerintem amíg bírod nyugodtan etesd éjszaka, az a bizonyos keménykedés meg vagy eljön vagy nem!!!Kép Vagy majd a második gyereknél! Kép

Sok szerencsét!
Andi
 
 


Cumit adok neki, akár az éjjel közepén is, mikor úgy érzem, hogy azzal talán sikerül elaludnia és nem kell etetni, de úgyis eldönti, hogy kell-e neki vagy nem Kép
Napközben ritkán kap cumit, de ha épp nincs kedvem hurcibálni a fenekét, akkor adok neki, ha ő is beleegyezik.
Szerintem második gyereknél se lesz szívem hagyni, hogy sírjon, mert úgy érzem, ilyenkor csalódik bennem és az nem jó, ha neki se jó, nekem se, akkor miért hagyjam? Bár ezt a nevelés szitut még nem éltem át teljesen, lehet, hogy itt kezdődik valahol? Kép
 
 


Hát valószínű tényleg itt kezdődik valahol! Kép

Én sem hagytam még Kittit sírni, csak egyszer kétszer, de akkor is nagyon megbántam. Én nem mondom, hogy jó módszer a sírni hagyás, tényleg nem. Nagyon nagyon nehéz.
Azért mégsem bántam meg, hogy Petivel már olyan kemény voltam, de másodszorra már tényleg sokkal nehezebben bírtam az éjszakázást.

Hellóka!
Andi

Ui.
Most meg aludhatnék de nem tudok. Kép
Ez is a két év virrasztásnak a következménye.
 
 


Hát nem tudom mit kéne csináljak... most ugye pár napja kap éjjel hamit, lehet, hogy rászokott?
Asszem a vége mégis az lesz, hogy elalszik magától és nem vesszük ki akárhogy sír, mert mostanában azzal is elkapattam szerintem. Már evés után se alszik el rendesen, teljesen kivagyok Kép
Lassan át kéne költöztetni a saját szobájába is, de addigra szeretném, ha magától elaludna és nem enne éjjel.
Hogy csináljam?
 
 


Helga!
nem tudtam jönni, mert kicsit besokaltunk
sorra betegek voltak a gyerekek . Benő kórházban is volt. aztán síelni voltunk, aztán megint elutaztunk
mintegy három hét betegség szünet után ma reggel Benő újra lázasan ébredt.
az alvása most úgy néz ki, hogy délutánonként úgy alszik el mint egy kis angyal, szinte már várja, hogy betegyem az ágyába.
az esték viszont egy rémálom: most már koreográfia szerint üvölt kb. 10-15 percet, már nem is érdekel, hagyom, öt percenként bemegyek, kicsit leszidom aztán kijövök, aztán egyszer csak elalszik
hogy őszinte legyek már nagyon unom, főleg mert tőhangerőn nyomja és a nagyok sem tudnak tőle aludni, plusz estére már én sem nagyon tudom ezt tolerálni
most meg ugye újra beteg, így aztán újra elnéző szűlők leszünk és vissza fogunk esni altatásilag is - asszem
 


Hellóka!

Nehéz dolog a sírni hagyás, de szerintem szép szóval még nagyon sok időbe telik mire hatni lehet rájuk. Vagy kivárjuk azt a bizonyos 2 2és fél éves kort, vagy marad a sírni hagyás. Persze van akinél simi,ringatás, éneklés stb. más is bejön, de nekem ezek soha nem váltak be.

Leddy,
Én a te helyedben betenném a szobájába, ha sír éjszaka nem mennék be kb. 3-5 pecig, ha letelt az 5 perc és még mindig sír, megkockáztatnám kipróbálni valami más megnyugtatást, mint a kaja. Na ez még nekünk sem megy, szinte mindig cicin alszik vissza ha az éjszaka közepén felébred, de mivel nem megyek be azonnal sokszor belealszik.
SZerintem érdemes kb. 3 napig próbálni, de akkor nagyon szánd rá magad, mert különben nem fog sikerülni.
Ha 3 nap alatt nincs javulás, akkor marad a várakozás.
Persze ez csak egy ötlet, és TUDOM milyen soknak tűnik öt perc sírás is, főleg az éjszaka közepén.

Nullácska!
Néha Peti is nagyon sír ha beteszem az ágyba, nálunk ez bármikor előfordulhat akár du. akár este. Sajnos még most sem tudom mindig eldönteni, hogy azért sír mert nagyon álmos, vagy azért mert még nem akar aludni.
Szerintem azért is lehet mert elég ritkán kerülnek olyan nyugodt lelkiállapotba, hogy megérezzék hogy most az alvás az amire szükségük van. Peti is néha olyan nagyon fáradt, mégis minta a mérgezett egér, szalad, esik, szalad,esik, és a ciciről is 2 percenként felkapja a fejét. (főleg ha a tesója ott ugrabugrál) Én azt szoktam csinálni, hogy amikor már végképp eldöntöm,hogy most leteszem, akkor beviszem a szobájába, tök sötétet csinálok és picit sétálok vele oda-vissza, vállamon a fejecskéje. Persze nem mindig jön be,mert tolja el magát, le akar menni, ha meg leteszem fel akarja hogy vegyem. Na, ilyenkor beteszem az ágyba és jóccakát, de nagyon ritkán sír 10 percnél többet. Ha meg sikerül lenyugtatni a vállamon, nem várom meg hogy elaludjon, csak hogy ne izegjen-mozogjon már annyira, akkor egy nyikk nélkül elalszik az ágyában.

Sok sikert!
Andi
 
 


Miután ide írtam este találtam egy fórumot, amiben a suttogó módszerről találtam egy idézetet és el is kezdtem alkalmazni, úgyhogy most már ott tartunk, hogy lerakom és pici sírás után már alszik is, akár 4-5-ig is húzza a lóbőrt, akkor eszik, egyre később, aztán 9-10-ig is tudunk még aludni, bár néha azért felsír, de sokkal többet alszom, mint eddig Kép
Saját szobájába majd ha már tuti nem ébred fel teszem át de lehet, hogy a hétvégén nekiesünk.
 
 


Naaaaaaaaaa! Szuper! Hol van az a fórum?
Hol van az idézet?
Én is, én is! Suttógót! Kép Kép Kép
Tényleg mi a MÓDSZER?

Hellóka!
Andi
 
 


Sziasztok Csajok.
Nálunk alvásilag ugyan az a helyzet mint "Nullácskáéknál". Lefeküdni nem óhajt már sokszor ég a pofám a felső szomszéd miatt, mert már párszor megjegyezte, hogy szokta hallani amikor Alex még késő este is sír. Ez főleg akkor volt jellemző amikor 9- 1/2 10-ig is képes volt aludni. Aztán a déli alvás is elhúzodott, ezzel együtt az esti is. Ebből jött ki az, hogy én már rég aludtam volna amikor ő még játszani akart. Végül a párom mondta amikor reggel felébresztem enni utána ne hagyjam visszaaludni.Csak az történt a napokban reggel 3/4 6-kor felébredt nem akart visszaaludni.Hát én meg még nem igazán akartam ilyen korán kelni.
Szokott olyan is lenni ha nem vacsorázik rendesen hajnalban sírás mert éhes.Ez a legrosszabb amikor ki kell ugrani az ágyból és gyorsan csinálni a dolgokat, hogy lehetőleg minél rövidebb ideig üvöltsön.

"Nullácska" NAGYON örülök, hogy végre előkerültél.
Mindenkinek jó éjszakát: HelgaKép


Itt a fórum: http://forum.index.hu/Article/showArticle?t=9075288, a végén van az idézet.
 
 


Köcke! Kép
 
 


Andi mesélj, hogy sikerül a szoktatás? Kipróbáltad a módszert?
Nekem mostanában nincs alkalmam rá, mert fekvés előttre jön ki a kaja és azzal ájul be, aztán valamikor felsír, akkor vagy kis simire abbahagyja vagy ordítás van, de azért pár órát alszik egy huzamban, általában 4-5 körül ébred még mindig.
Átköltöztetéssel még várok, hadd szokja meg rendesen ezt az altatást, hisz hova siessek? Kép
 
 


Sziasztok!

Praktikus kérdésem lenne: Ha a gyerkőc elalváskor telerakja a bugyort, kibírja a popsija, hogy 2-3 órán át benne legyen? Most 17 hós, már rendesen eszik mindent.

(Ma mikor bementem az alvót betakarni éreztem a szagokat, átpelusoztam, de felébredt rá. Most szidom magam, szegény így alig aludt 30 percet, mert persze a matatásomra felébredt s nem tudott visszaaludni.)

Szóval lehet aludni tele bugyorral piros következmények nélkül? Vagy felébredt volna rá amúgyis -bár ha elaludni elbírt benne szegény?

Bocs a hülye kérdésért, de vevő lennék a tapasztalatra. Köszi!
 


Sziasztok!

BOtanika! Szerintem azért jobb elkerülni a bugyorral alvást ha lehet. Persze gondolom nálatok is csak véletlenül csúszott be. Nálunk is volt ilyen. Volt hogy bennehagytam, de Peti tényleg hamarabb felébredt, nem tudott kakisan jót aludni. (gondolom a bukéja is zavarta szegényt) A bőre nem szokott szernecsére felmaródni,(szerntem egy normál kaka nem marja ki olyan hamar, de ha paradicsomot, vagy kivit, vagy citrusféléket kajált akkor biztos gyorsabban.) mert jóóóó vastagon bekenem mindig, pont az ilyen esetek miatt, hogy hátha nem veszem észre időben a kakcsit, vagy mondjuk éppen a bankban vagyunk, akkor ne kelljen azonnal tisztába tenni. Szerencsére nem annyira érzékeny a bőre, mint a lányomnak. Szóval sok mindentől függhet.
Amúgy Peti is olyan, hogy ha kizökkentem a majdnem elaludtam fázisból, akkor nagyon nehéz visszanyugtatni.
Na, jó sok marhaságot összepötyögtem, de talán csak van valami használható benne, a többit ne vedd vigyelembe! Kép

Leddy!
Nem találtam meg pontosan miről is van szó, az az igazság. Olvastam elég sok hsz-t az INdexen, de aztán feladtam. Nem írnád le?
Persze csak kőrvonalakban, ha van időd.
Nálunk most elég hamar bealszik, ha jó álmosan teszem le, max. 3-6 perc sírás.

Viszont ma olyan ügyesek voltunk, a szokásos napi ezer cicizés helyett, ma reggel 5-től fél 7-ig teljesen kiszopizta magát, (ez mondjuk az én véleményem, Peti már 10 órakor máshogy gondolta!) és este fél 8-ig nem adtam neki!!! Ilyen még nem volt, és nagyon jól eltereltük a figyelmét, ivott is némi teát és vizet. Meg de. kakaót.
Érdekes, nem is feszült a mellem. Szerintem ez azt jelenti, hogy máskor a rengeteg szopizás mellett sem jut sok anyatejhez.

Hellóka, és Kellemes Húsvétot!!
Andi
 
 


Botinka!
Nálunk is volt egyszer ilyen, hogy kaja után becsinált, és úgy aludt. A feneke nem pirosodott ki, de szerintem kényelmesebb ha nem úgy kell aludnia. Szerintem ha evés után figyeled biztosan észre lehet venni amikor alkot. Nálunk Alex olyankor legugol, és nyom. Látom egyidősek a gyerekeink, nálatok hogyan megy a dolog


Andi!
Próbáljuk meg mégegyszer, mert azért nehéz leírni Kép
http://forum.index.hu/Article/showArticle?na_start=400&na_step=100&t=9075288&na_ order=
Ebben a 17-es hozzászólás, a hosszú idézet.
Érdemes elolvasni, sok hasznos dolgot ír le.

Sok locsolós húsvétot nektek!
 
 


Jó sok ideje volt v.kinek pötyögni, mert a gép is 5 oldalra nyomtatta ki. Remélem lesz időm elolvasni!!!


Leddy

Én valamit nem értek! A suttógó módszer és az Aludj jól gyermekem az ugyanaz? Én azt hittem ez két külön könyv... Én az utóbbit olvastam, meg írtam is róla a véleményem ahogy más is. Azt hittem a suttogó, amiről nekem a barátnőm mesélt valami más árnyalat. Hm?

Amúgy korai volt azt gondolnom, hogy alvás problémáink már nincsenek. Hála az óraátállításnak, a 15 hós oltásnak, a tavasznak, kitudja? Babám most épp ricsajozik, pedig eddig nem volt gond szál se hetek óta. Most legyek következetes! Jaj nekem. Sőt ajjjjjjjajjjjjajjjj ahogy babám mondja épp. ÚÚÚÚtálom ezt.

Na most kapott mégegy párnát hátha azzal több kedve lesz aludni. Remélem. Valamit csillapodott a bömbi.

Andi és Helga,

Először is nagyon szépen köszönöm a tanácsaitokat! Megpróbálom nem kiszedni legközelebb ha "baleset" lesz a pelusából ha már alszik. Igazság szerint egy időben ebből sportot űzött, hogy egész nap nem, de mikor berakom az ágyba akkor szinte rögtön bugyor telepakolás és azért nem aludt el - ha kivettem pelusoztam közben remekül felébredt (most is ez történt, csak most kemény szívemmel visszaraktam az ágyába, mert reggel 7 óta fenn van és nemigaz, hogy nem kell neki az alvásKép). Szóval tele pelussal eddig csak egyszer aludt el és akkor párom is itthon volt hétvégén és segített. Amúgy én nem látom mikor csinálja, egyedül akkor gyanakodhatok, ha nagyon nyugton elvan magában és csöndes. Elég rendszertelen ő még.

Ja, most időközben (2perc után abbamaradt a bömbi), úgy látszik bejött a másik párna és a gondolatátvitelem. Kiderül még megírom.
 


HellóKépKépKépKépKép

Legyetek elszántak és következetesek. Alszik a csemete! Összesen 5 percet ha bömbölt, de már olyan régen hallottam bömbizni utoljára (hetek óta semmi ilyesmi nem volt), hogy azt hittem most tényleg valami baja van. Hát úgy tűnik próbálkozott. Sebaj így kell tesztelni anyut.Kép
 


Botanika nem tudok véleményt alkotni a két könyvről, mert nekem egyik sincs meg Kép
Ezt az idézetet találtam, Blau írta vagy ki és ez bevált, de az aludj csakról én is elég rosszakat hallottam. Asszem ott nem kell bemenni? nem tom.
Örülök, hogy sikerült elaltani Kép Mekkora is babód?
 
 


Sziasztok!
Megint megpróbálta a tegnepi bugyros trükköt (lehet, hogy már igenis tudja szabályozni, de képességét csak ezen alkalomra tartogatja nekemKép?), de mivel tegnap és (nyomorult kattogó fűtésünk miatt ma hajnalban is kénytelen voltam következetes lenni) ezért okult és nem is bömbizett. Pedig míg átpelusoztam nekiállt úgy csinálni mint akinek eszébe sincs 5 perc múlva aludni...Kép Jó kis színész! Aztán be az ágyba, anya ki és pici "magányos" (kb. 15 plüss állat és a kispárnája a társasága!)játék után elszunnyadt. Már be is takartam. Tegnap két órát aludt egy huzamban, ma is remélem fog annyit.

Amúgy 17 hós most pont és a későn kapott 15 hós oltás következményeinek is jelenleg szenvedő alanya. Pici láza volt délelőtt, dolgoznak benn most gondolom az ellenanyagok. Lehet ezért is ébredt hajnali 5kor. Lényeg, akkor 10 perc bömbi után de aludt 8-ig.

Igen, ez a könyvbéli idézet az Aludj jól gyermekemből van. És nem mind rossz amit ott írnak. Inkább a könyv agresszív stílusával és kizárólagos megoldásként való tündököltetésével van a baj...szerintem.
 


Sziasztok!

Mónika!
Nem megbántás, de szerintem félreértettél.Szerintem pont az a lényeg, hogy minél kényelmesebben aludjon.Valahol olvastam, hogy a babák pisilése, és csomagkészítése nem tudatos kb másfél éves koráig. Alex is azt élvezi ha valahová odapisil, hogy látja a tócsát amit maga után hagy.Én ennek kevésbé örülök de ha látom, hogy készülődik hozzá rá szoktam szólni, és odébb megy. Ezek után minél gyorsabban igyekszem bepelenkázni.
Az idézetet én is olvastam de szerintem a suttogó más lehet.


Helló, Helga persze értem én, hogy nem arra bíztatsz, hogy pelusa tele aludjon.Kép Csak mondom az általános szitu az, hogy az ágyban végzi dolgát és aztán kiabál. Ha bealszik, akkor van a gond, mert akkor nem kéne csak felébresztenem. Na mindegy túlbonyolítom.Kép Nem is érdekes, ez is egy olyan "probléma" lesz majd amire annyira nem fogok emlékezni, hogy nem is értem majd mi volt ez az egész?Kép

Azért arra a bizonyos Suttogó dologra kíváncsi lennék. Megyek is a Googlere. Ha van valami érdekes hozom majd.

Üdv!
 


Megtaláltam. Tényleg egy új könyv. Ha valaki olvasta kíváncsi lennék a véleményére nagyon. Itt a címe: A suttogó titkai

http://www.europakiado.hu/index.php?l=d&s=1&n=413
 


Akkor ez azt jelenti, hogy az Aludj csak gyermekem vagy valami ilyen című egy másik könyv ugye? Kép
Melyiket érdemesebb megvenni? Érdemes még megvenni bármelyiket is? Kép
 
 


Helló!

Leddy inkább kérd kölcsön. Az aludj jólt én is úgy kaptam és bár vannak dolgok amiket hasznosítottam belőle, és az én gyerkőcömre pont bejött nagyjából, ezért megérte elolvasnom és felülemelkednem a berzenkedésemen.

A suttogó titkaiba pénteken végül egy könyvesboltban beleolvastam, de mindössze 5 percem volt rá vagy még annyi se. Két dolog maradt meg: Minden gyermek más (meglepetés!) ill. bizonyos csoportokba azért besorolhatóak és így jobban megérthetőek a szükségleteik s aztán az elvárásainkat, szokásainkat, hozzáállásunka lehet végre a baba valós temperamentumának megfelelően kiigazítani. Ez szerintem rendben van és érdekes lenne erről többet olvasni.

Ugyanakkor ha a könyv útmutatásait követem (nem olvastam részletesen mondom újra de ez jött le), akkor a gyerkőcöm kb. 3 hetesen le kellett volna szoktatnom az éjszakai szopizásról (4,5kg, hoz köti a dolgot és az én manóm ezt kb. akkorra érte el - volt még egy másik határjelző, de arra nem emlékszem /lehet persze, hogy életkor és akkor hülyeséget írok!Kép/) és cumit adni a szájába ha ezt ő másképp gondolja. Állítólag pár nap alatt tuti megszokja és mosolyogva alszik tovább ha cumizhat és aztán már az se kell, mert átalussza az éjszakát hipp-hopp. Nos ez nekem azért ez kicsit furcsa, bár biztos van, hogy ez megtörténik. Számomra elfogadhatatlan a cumi alkalmazása - és ajánlgatása bárki számára - számtalan potenciális hátránya miatt(lehet, hogy csak az első gyerekkel leszek csak ígyKép), ezért a könyv nálam leesett az elolvasandó listáról.

Ára amúgy nem oly vészes 2500 kb.

Ha valaki viszont végig olvasta akkor kíváncsi vagyok továbbra is a véleményére! Mert lehet benne azért nyilván sok jó ötlet még.
 


Oksi, majd megpróbálom megszerezni.
Képzeljétek, tegnap 9-kor kaja után kidőlt, fél 12-kor felsírt egy picit, akkor hasra raktam és fél 8-ig aludt!!! Akkor ettünk cask, aztán még 9 körül sikerült egy fél órát kicsikarnom belőle Kép
 
 

Vissza: Gyermeknevelés

Jegyzetfüzet: