Kiemelt témák

Azért nyitok ilyen topikot, mert ezt a témát nem találom sehol máshol... Előre is bocs, ha rosszul kerestem, és lett volna már.

Olyan anyukáktól kérnék tanácsot, akik tapasztaltak (vagy láttak más családban) hasonló problémát.

A kisfiam elég erős és nagy gyerek. A viselkedése még elég babás, nemigen lehet "megbeszélni vele a dolgokat", mert tkp. azt csinál, ami nem lehetetlen számára. Ha rászólok, nem zavartatja magát, csak az hat rá, ha elhúzom a tiltott dologtól, vagy ha erre nincs lehetőségem, akkor a rászólások közül csak az emelt hangon való rászólás. Az apja néha a kezére üt, de ha nem elég "durva" a dolog, akkor viccre veszi, és csinálja tovább. Zsarolni nem tudjuk, mert csak néz ránk, bólogat, és nem hogy utána, de közben is csinálja azt, amiről épp azt mondjuk, hogy nem szabad. Szóval nagy huncut. Amúgy nem sírós, nem sértődős, nem hisztis (még sose hisztizett), nagyon jókedvű, árad belőle az életerő. Ez jó is nagyon. Csak épp az nem annyira jó, hogy emiatt nem könnyű elérni, hogy amit nem szabad, azt ne csinálja, amit meg meg kéne tennie, azt megtegye.

Eddig bevált az, hogy beraktam a járókába, ha nagy huncutságot csinált (persze előtte figyelmeztettem, hogy járóka lesz, ha asztalra mászik pakolni, járóka lesz, ha játékkal veri a tv képernyőjét, járóka lesz, ha megveri a barátnőjét, stb). Ez általában hatott is, vagy abbahagyta, vagy ha nem, akkor tényleg járókába raktam. De ma megtanult kimászni a járókából. És délután nagy vidáman kimászott a kiságyból is. Ötször mászott ki, mire hajlandó volt benne maradni, de nem éppen szép szóra. Mostmár ez mindig így lesz? A járóka viszonylag békés eszköze volt a huncutságok megakadályozásának. Mostantól hogy fogom abbahagyatni vele azt, amit nem szabad?
Ja, még nincs két éves, beszélni néhány hónapja tud, de még nem egészen jól, több mindent mond, mint amennyit megért (sokszor bólogat, de tudom, hogy fogalma sincs, mit mondok). Iszonyú eleven, semmi sincs tőle biztonságban, ő maga is csak azért van biztonságban, mert a lakás teljesen hozzá van berendezve.
Hogy ha nagyon akarom, persze meg tudom rendszabályozni, de nem akarom ezentúl úgy, hogy ordibálok vele, vagy hogy a kezére ütök. A járókás zsarolás nagyon jól működött. Mostantól mi legyen? Utcán pl. az van, hogy egy másodpercre sem figyelek máshova, csak rá. De a nap 24 órájában nem élhetünk így...

Aki azt írná, hogy "beszéljem meg vele a dolgokat", vagy hogy "ugyan, hisz gyerek, nem kell neki megtiltani semmit", vagy hogy "legyek türelmes, és ebben a röpke pár évben rendeljem alá az életünket az ő dolgainak", az inkább ne írjon, mert azzal előre tudom, hogy nem fogok egyetérteni. Vekerdyt olvashatnék én is, ha akarnék. De nem tetszik. Normálisan szeretnénk élni, és nem tartjuk helyesnek (senki a családból) a gyereknek totálisan(!) alárendelt életvitelt.

Ja, és ilyen gyakorlati gondjaim vannak: ha éjjel felébred, és kimászik az ágyból, és mászkálni kezd a lakásban, akkor mit csinálok? Ezentúl nem alhatok majd nyugodtan? (Akik erre azt mondják, hogy ilyen gyerek nincs, azok tévednek, az én fiam tényleg nagyon eleven.) És tényleg eléggé kicsi még ahhoz, hogy mindenféle eszetlenségeket csináljon, ha nincs többé fizikai korlát. Ezt meg tapasztalatból tudom.

Adrienn! A tapasztalatok engem is érdekelnének, mert hugomnak szintén ez a problémája a kisfiával (21 hónapos). Csak Ő még nem tud kimászni a kiságyból, de nem sok hiányzik hozzá. Náluk szintén a "beraklak a kiságyba, ha..." zsarolás működik, de ki tudja meddig.
És Hugi mindig engem kérdez, hogy mit csináljanak, mert sem a popsira ütés (kineveti őket), sem az elmagyarázás, sem a hangos szó nem használ.
Szóval a problémával nem vagy egyedül (gondolom ez nem vígasztal), de megoldást sajna nem tudok. És okoskodni sem akarok.

Kívánom, hogy kapjál használható tanácsokat.

Üdv: Beatrix

Beatrix! De vigasztal!!! Sovány vigasz, de vigasz.
Az én fiam 22 hónapos. És ma kezdte a kimászást. A húgodnak még van egy kényelmes hónapja.

Tudod, az én fiam miket csinál? Mindenre felmászik, ha nem esik le, akkor lepakolja a holminkat, bemászik a kádba, öntöget mindenhová a cumisüvegből, belekajál mindenkinek az ételébe, ha van rá lehetőség, a játék elsősorban az nála, hogy szétdobál mindent, a szeretetét úgy mutatja ki, hogy ugrál az emberen, amit a barátnője nem nagyon szeret, de így terhesen én se, kapcsolgatja a háztartási gépeket, tehát megsüti az üres tepsiket, elmosogatja a mosogatógépben a semmit, megfőzi a negyven fokon elindított mosást, kimegy mezitláb az ajtón az udvarra (feléri a kilincset), játszásból feldönti az állólámpát, stb. És amit nem csinál, mert már kemény módon (bármi áron) leszoktattam róla: wc kefével való játszadozás, kakás pelusban való kotorászás, konnektorok piszkálása.
Ja, és még amit csinál: teregetek föl, ő meg jön, és egyenként leszedi, amit én föltettem. Amit összehajtok, azt meg elviszi a lakás különböző pontjaira. A seprűt meg a mocskos cipőket időnként behozza a szobába a szőnyegre. Na, ezeket csinálja itthon. És hogy vendégségben mit művel, azt nem is merem részletezni.

Szóval nála nem jönnek be a papíron-nagyon-szépen-hangzó nevelési elvek, mert kizárólag fizikai korlátozásokkal, továbbá zsarolással tudom ezeket a tevékenységeket abbahagyatni vele. Fogalmam sincs, mit csináljak, hogy ne ordítva meg verve neveljem, de mégis együtt lehessen vele élni már most is. Ezen a "már most is" kitételen van a hangsúly, mert azt én is tudom, hogy ha nagyobb lesz, mit tegyek. De addig? És ráadásul három hónap múlva jön a kistesó, szóval nem lehet folyamatosan Ádámra figyelni. Meg nem is akarok, én nem hiszek a minden áldozatot meghozó nevelés helyességében. Szép, meg nyugodt lesz tőle az ember lelkiismerete, de az eredmény nem minden gyerek esetében az, amit a szülő szeretett volna.

Egyébként jó hallani, hogy más anya is küzd hasonló problémákkal, mert a legtöbb ember magát úgy állítja be, hogy ő sose kénytelen a gyerekét megütni, vagy erősen rászólni, és ebből arra tudok következtetni, hogy más gyerekek önként vagy szép szóra tiszteletben tartják az alapszabályokat, vagy hogy más szülők képesek a nap huszonnégy óráját a gyerek "igényeinek" alárendelve tölteni el. Nekem mondjuk mindkét verzió kicsit gyanús... Szóval ha tanács nem is, de már a sorstársak létéről tudni is jól esik.

Adrienn! Akárcsak a tesóm fiáról olvastam volna. Ha felmászik valahova, és leesik, üvölt egy sort, de újra felmászik. Hasztalan még a saját rossz tapasztalata is! Ha valamit nagyon akar, játékot, lábast, hagymát, szóval bármit, mégha össze is töri magát menet közben, megszerzi. A fürdőben semmi nincs tőle biztonságban, de elzárni mindent, azt ugye nem lehet. Az evőeszközök már régen a felső polcon, a zománcos lábasok (ami ugye lepattoghat) eldugva, mert a kiskölöknek semmi sem szent. Hiába mondták el már százszor szépen, hiába kiabáltak rá százszor csúnyán, nem és nem akarja megérteni.
Érdekes, hogy anyuéknál visszafogottabban történik minden, ott valahogy hallgat a szóra (anyuéra és apuéra). Ő akkor ilyen kis gézengúz, ha a szülei is ott vannak.
Tesómnak ráadásul már most megvan a második baba is, ő 3,5 hónapos. És valóban nagyon nehéz neki.
Én már azon gondolkodtam (csak nehogy valaki "megkövezzen" a gondolat miatt ), hogy nem kellene-e a gyerkőcöt bölcsibe adni, mondjuk fél napra. Mert lehet, hogy a (nagyobb) gyerektársaság, a "csoportfegyelem" jó hatással lenne rá. De ezt nem tapasztalatból mondom, az én fiam 3 éves, de nem volt bölcsis, oviba is csak szeptembertől megy.

Azért jó lenne, ha volna valaki, akinek van tapasztalata, aki tudna tanácsot adni. Mondtam Huginak, hogy van már ilyen topic is (neki nincs internethozzáférése), és reménykedve várja a tippeket, ötleteket.

Beatrix, én is reménykedve várom.
A bölcsi már nekem is eszembe jutott, de sajna az én fiamat nagyon óvni kell minden vírustól, mert (viszonylag komoly és ijesztő) krupphoz vezet nála minden, szóval a doki azt mondta, az egy amit tehetek, hogy nem engedem vírusközelbe, bármilyen nehéz is ezt megszervezni. Anyukáméknál egyébként ő is nyugodtabb kicsit, és tudod, miért? Mert ott mindig van valaki, aki vele foglalkozik. Ha minden percet vele töltenék, itthon is minden csodás lenne. Sokáig így is volt, de most jön a kistesó. Egyrészt lustább lettem, így az egész napos fizikai aktivitás nem annyira tetszik, másrészt szándék is van a dologban, kicsit hagyom néha egyedül, hadd szokja, ne az öcskös legyen majd az oka a szemében a hirtelen változásnak.
Ma lesz az első olyan éjszaka, hogy tudom, hogy ki bír mászni az ágyból. Nem tudom, hogy alszom majd.

Ja, ma ilyen párbeszédek zajlottak az apjával: - Vegyünk neked ketrecet? - kérdezte az apja viccből. Mire Ádám lelkesen bólogatott, hogy jó. Ugyanígy tett arra a - szintén poénból feltett - kérdésre is, hogy "megverjelek?". Na, erre is vigyorogva bólogatott. Szóval nem nagyon érti, mit mondunk neki, de már annyira önálló, amennyire még nem kéne neki.

Sziasztok!

Hááát, én is nagyon kíváncsi lennék néhány tanácsra, mert az én fiam még csak 15 hónapos, de hasonló 'tüneteket' produkál .
Már látom a jövőnket.
Üdv, Virág

Csak egy ötlet: Mi volna, ha hálózsákban altatnád Ádámot? Nekem a 3 éves Csabim is abban alszik (igaz már nem kiságyban). Menni tud benne , de a rácsokon nem tudna átmászni.

Adrienn,

ilyen gyerek van. Az enyém is ilyen, már 3.5 éves, de kicsi kora óta "macerás" gyerek volt. 9 hónapos koráig gyakorlatilag rajtam lógott egy kenguruban, egész nap. 9 hónaposan fogta magát, és elkezdett önállóan járni. És a mai napig 24 órás odafigyelést igényel, nincs szünet, nincs házimunka,stb. És reggeltől estig beszél, de tényleg, onnantól, hogy kinyílik reggel a szeme, az esti elalvásig. Napközben természetesen nem alszik, 2 éves koráig kínkeservesen elaltattam, de aztán megszületett Anna, és nem volt időm órákig dalolni. Neki sem lehetett nemet mondani, ha szigorúan rászóltam, roppant viccesnek találta. Az okos könyvek szerint ugye ne tiltsunk sok dolgot, de azt a keveset nagyon: na igen, akkor mit csináljon az a szülő, akit a büdöskölök percenként újabb rémtettekkel kápráztat el?
De a fény az alagút végén: kb. 3 éves kora óta szép lassan javul a helyzet (nem mintagyerek, de már talán nem életveszélyes), ma pl. mikor megkértem, hogy ne ugorjon le még egyszer a mászókáról -nem írom le, milyen magasról-, akkor csodák csodája, nem tette. Bár az is igaz, mikor hazajött az apja, és kitöltött egy pohár sört, rögtön kapott bele néhány Lego kockát, még mielőtt megszólalhatott volna.
Iszonyú sokat kell vele foglalkozni, óriási mozgásigénye van (remek telünk volt, képzelhetitek), és most már ott a kicsi is, szóval tényleg egész napos elfoglaltság, és ráadásul nagyon fárasztó is, mert állandóan résen kell lenni. A játszón sokszor szédülök, mert természetesen a tér két végén kezdenek el játszani, én többnyire a kicsivel kell, hogy menjek, de közben figyelni kell Malackát is.
De mára már vannak dolgok, amik lekötik, pl. elég sokat rajzol, mondanom se kell, azt sem úgy, mint az átlaggyerek, hanem minimum napi 1 spirálfüzetnyi mennyiségben. Megdöbbentően ügyesen és karakteresen rajzol, és ez nem anyai elfogultság. Nálunk most pl. a papírmegvonás a fő nevelőeszköz.

Egyébként, leszámítva az anyanyúzó üzemmódot, egy nagyon jó gyerek. Nem bánt senkit, nem irigy, nem hisztis, nem sunyi, stb.
A dackorszak nehéz volt, mert ott sem szokványosan működött, tehát nem nagyon lehetett a "ne figyelj rá, abbahagyja" tanácsot megfogadni, mert a gyerek tökéletesen tudta, mi az, amire _muszáj_ odafigyelni, pl. minden fürdés előtt meztelenül lefeküdt a kőre őrjöngeni egyet.
Na most jó zagyva voltam biztos, de a srác még nem alszik. Konkrét tippem sajnos nekem sincs, én is csak túlélésre hajtottam. Talán annyi, hogy minnél többet rohangáljon a srác a jó levegőn, olyan helyen, ahol nem kell "viselkedni".
Ja, meg az jutott még eszembe, hogy már kezdek megőrülni az "inkább ilyen legyen, mint tejbetök!", "én is ilyen IGAZI kisfiúra vágyom..."(viheti) típusú bölcsességektől.

Zulu

Még valami: sajnos én is azt tapasztalom, hogy akinek "átlagos" gyereke van, az nem érti meg, milyen kiborító és fárasztó egy mini ajatollah uralma alatt élni. Apósom pl közölte, hogy nem érti, miért fogom fel ilyen tragikusan a dolgokat, szerinte a gyerek teljesen normálisan viselkedik. Mondtam neki, várom szeretettel bármely hétköznap, reggel 8-tól este 7-ig, kiosztom a kötelezőket, bevásárlás, vasalás, főzés, kölkök ellátása, és játszótér, majd lelépek, és megmutathatja a tutit. Azóta megkímél a bölcsességeitől.

Zulu

Hú, Beatrix, ez jó ötlet, köszi!
Zulu, én megértelek. Szerencsére az én fiam ennyire nem gáz, de elhiszem, hogy van ilyen gyerek, mint a tiéd, és hát nem irigyellek, én nem is bírnám idegekkel. Hozzá tartozik, hogy nem vagyok épp a türelem mintaképe, sőt, nem is akarok az lenni. Ja, és én is kábé ilyen gyerek voltam, és a szüleim lelkifurdalás nélkül alkalmazták a diktatúrát (el is jutottam a felnttkorig, viszonylag sértetlen állapotban), ami be is jött nekik. Csakhogy manapság megkövezik azt a szülőt, aki a diktatúrát alkalmazza. Nos, néha viszont muszáj. Úgyhogy próbálok egyensúlyt tartani: amiben nagyon fontos, abban tényleg diktatórikus vagyok, amiben kevésbé, azt el sem várom tőle, ne tűnjön úgy neki, hogy én elmondom, mit kéne, aztán ő meg azt csinál, amit akar. Szóval van egy kevés szabály, de azokat mindig és minden körülmények közt be kell tartani. Nos, ezek betartatásának eszköze volt eddig a járóka... Milyen egyszerű volt...
Egyébként a kifárasztás módszere nekünk is bejön, szerencsére az udvarunk 3500 nm . Szóval futkoshat. Futkos is, és mióta ide kiköltöztünk, kevesebb is vele a gond.
Na, várom a további ötleteket, és ha nekem jutna valami eszembe, majd leírom én is.
De tőlem lélek-kímélő megoldásokra ne nagyon számítsatok. Az én fiam elég virgonc egyébként, úgyhogy a lelki sérülésektől egyelőre nem féltem. A fizikaiaktól viszont lépten-nyomon. És minél önveszélyesebb, annál gyakrabban jut eszembe, hogy ha baleset érné, milyen borzalmas lenne az. Már-már a paranoia szintjéig rettegek érte, de hát nem képzelődés, hisz ötpercenként kitalál valami hülyeséget. Közben meg imádnivaló, mindig teli képpel vigyorog, és telisteli van naiv jóindulattal. Tudom, hogy hihetetlen, de így van. Szóval féltem. Én eleven voltam ugyan, de undok, tüskés és hisztis is mellé, így talán nem lehetett olyan nehéz megbüntetni, ha nagyon rosszalkodtam. De az én fiamat büntetni nekem a legszarabb. Rosszabb, mint neki magának.

Ja, egyébként van még egy szerencsém, hogy a mi fiunk viszonylag jó alvó. Esti elalvással semmi gond, délutánival se jellemző. Eddig legalábbis még csak nyafi sem kísérte egyiket se. Neki magának van rá igénye, hogy kialudja magát. Babakorában altattuk, vagyis ott ültem mellette, míg el nem aludt. De zavarni nem volt szabad, azt nem szerette. Csak ott ülni. Aztán egyszer csak megunta, és már nem aludt el, míg ott voltam. Csak ha egyedül hagytam. Úgyhogy muszáj egyedül hagyni, különben nem alszik el, hacsak nem nagyonnagyonnagyon álmos...

Adrienn!
Szia sorstárs
Hát igen a többemberes babák,látom a helyzet válltozatlan
Jókat derültem azon amiket írtál,az én kis 15 hónaposom is ilyen "édes" dolgokkal lep meg nap mint nap.
A mosógépbe rendszeresen kifőzte,vagy megszárította a ruháimat,most a gombokat szedi ki,miközben felmásziik a mosóporos doboz tetejére és a kádba bedobál minden mozdítható dolgot. Porszívózni már csak úgy tudok ha az egyik kezemben magát a porszívót tartom aminek a vezetéke már nem érintkezik rendesen,a másik kezemben a cső aminek a fejét már össze szikszalagoztam mert letörte a forgófejét. Cipős szekrény kipakolása nálunk is működik,és hol itt hol ott landol egy-egy cipő,mondjuk rendes mert ezután ha szólok neki visszarakja a helyére. Főzni mi is ketten főzünk,jobban mondva én főzök,ő a gombokkal foglalatoskodik,és a szikrásztató gombot nyomkodja. Ki- be pakol a konyhaszekrényből (vissza is amit kivesz!) A cumis üvegéből ő is mindent szétlocsol, a pohárról már ne is beszéljünk. És mindezek közepette néz a szemembe és széles szájjal vigyorog és várja a hatást. Viszont érdekes ő vendégségben jó kisfiú.
És hogy én mit csinálok ilyenkor? Először dühöngtem,és őrjöngtem,most szó szerint röhögök ezeken a dolgokon. Tudom ez nem vígasz,és tanácsot sem tudok adni csak jó leírni,ja és az én kicsi uraságom még hisztis is. pl: Egy játszótéres kiruccanás a következő: 10 perc bújócska,és fogócska az ölltözésnél,aztán 10 perc ordiba az elindulásnál,mert anya nem cipeli,és sétállnia kell.
Nálunk az a bevállt módszer,hogy ha rossz,vagy hisztizik,akkor kézen fogom és bevezetem a szobájába. Persze előtte elmondom neki ha nem fejezi be akkor ott fog kikötni,és a kezére is kap,ha nem hadja abba a gombok tekergetését. Szóval van amikor elég elmondanom neki,és már abba is hadja,de legtöbbször a szobácskájában landol,ahonnan addíg nem jöhet ki amíg hisztizik. Eleinte 10-szer is visszavezettem egymás után ma már csak bemegyünk és ő akkor jön ki magától ha úgy érzi tud viselkedni. És tényleg így van,kijön se sírás se rosszalkodás,mosolyog és jókisfiú egy darabig
Az ajtót nem csukom rá,csak egyszerűen nem jöhet ki.
Szóval most nem lettél okosabb,csak egy újabb történet ami arra utal közhelyesen:nem vagy egyedül Én is az előttem szóló Zulu után a "túlélésre" hajtok.
Noémi

Beatrix,

én kölköm levette a hálózsákot. Még a kiságy kiszedhető rácsait is be kellett csavarozni, mert egy éjjel azt is kiszerelte. Édes volt, hajnali egykor rángatta a takarómat, hogy "aja, itt vadok!"

Zulu

Aludni a tesóm fia is alszik, szerencsére délután is, és este is. Ő is jólelkű, nem durva (más gyerekekkel), nem undok, de tud hisztizni! Büntetni nem nagyon lehet, nem fogja fel. Ha a kiságyba kerül, akkor kér mesekönyvet és "olvas", amíg meg nem unja. Tündér egy gyerek, csak ahogy Zulu is mondta, teljes odafigyelést igényel. Csak ez a pici mellett nem megoldható, ha nem akar tesóm kibukni. Szóval nem egyszerű.
Ahogy Zuluék esetében látom, vígasz lehet az, hogy idővel tompul a dolog. Jól látom?
Adrienn! Az én fiamat sem szabad zavarni elalváskor, még simizni sem szabad! De délután nem alszik. Mondjuk nem panaszkodom, mert nyugisan el tudom végezni mellette a dolgomat, csak rajta tartom a szemem. Eleven ő is, de a szabályokat megértette és nagyjából tartja is. Azért ő is képes fejjel lejönni az ágyról, a támlán keresztül (azt hittem akkor, hogy a nyakát törte , de szerencsére kicsi sírás, aztán ment tovább ). Vagy nekiindult a Duna-parton lefelé, ahol a csónakokat engedik le. Többszöri bukfenc után Apa kapta el, de ezt is megúszta. Csak ő szerencsére tanul ezekből az esetekből. Amúgy én is képes vagyok agyon aggódni magam, úgyhogy együttérzek Veletek.
Zulu! Akkor Ti is "eszitek" a füzeteket? Annyit veszek, hogy egy iskolai osztálynak is elég lenne. A múltkor a bankban kapott a fiam olyan régi fajta leporellót, mert a nyomtatójuk állandóan több lapot dob ki, így azt osztják az ügyfelek gyerekeinek rajzolásra. Így egy időre a papírgondunk megoldódott. Csak az olló ne kerüljön a kölök kezébe, mert akkor egész nap a fecniket szedegethetem.

Zulu!

Az enyém lehet, hogy nem is akarja levenni?!

Én is féltem az éjszakai császkálásoktól, amikor Apával úgy döntöttek (kb 5 hónapja), hogy babából nagyfiúvá érett, a rácsos ágy pedig babáknak való . Szétszerelték a rácsost, és "beüzemelték" a gyerekágyat, amiről oldalra ugyan nem tud legurulni, de lábvégről nyitott. Így attól is féltem, hogy leesik fejjel, mert forogni ugyebár forog alvás közben. Egy plédet összehajtva a lábához tettem, így még nem sikerült leesnie.
Ja! És nem járkál, szól, ha felébred és kell neki valami. Lehet, hogy csak kényelmes? Igaz, én is bírnám, ha valaki ágyba hozná az innivalót, ha éjjel megszomjazom.

Beatrix,

mi már mozgósítottuk a rokonságot, barátokat, hogy minden hulladéknak szánt papírt hozzanak el a munkahelyükről. Sőt apósom (a bölcs) már a szelektív szemetessel is megegyezett, ha nagy rakomány használható papír érkezik, tegye el neki.

Noémi,
és bent marad a szobájában? Az már egy jó dolog! Én megpróbálkoztam egyszer a sarokbaállítással, de egyszerűen nem maradt ott a gyerek.

Bünti nálunk eddig nem nagyon működött, kicsi volt még, hogy felfogja, na meg láthatóan nem szándékos bosszantásként csinálta, egyszerűen ilyen gyerek. Most, hogy nagyobb, azért van már bünti, többnyire valami számára kedves dolog megvonása.
Utólag én is sokszor röhögök a gaztetteken, de akkor és ott nem találom annyira mókásnak.

Zulu

Sziasztok!
Én hol viccesnek találom a huncutságait, hol meg nehezen takaríthatónak. Utóbbi esetben szoktam kiakadni. A lakásunkban minden vadiúj, és szép. Nemrég költöztünk ide, és nem akarjuk fél év múlva az egész lakberendezést kicserélni. Úgyhogy muszáj megtanulnia tiszteletben tartani a mi holminkat. A cd-ket és a videót szintén, mert utána ő lesz a legmérgesebb, ha mondjuk a tönkretett Misi Mókus dvd nem indul el... Na, meg apa is persze.

Az vigasztal, hogy van, amiről már sikerült leszoktatni. Pl. a vécékefét már nem nagyon piszkálja... Most a háztartási gombokon küzdünk, és bizony van kézreütés is, de hát nem lehet mindent megcsinálni, amit eszébe jut. Főleg a sütő téma zavar, mert az veszélyes is. De nem örvendeztem akkor se, mikor az egyetlen terhes nadrágomat megfőzte, felvettem, és azonnal elszakadt, alul meg a bokámig se ért . És nem volt mit felvennem aznap, meg utána se, míg nem szereztem be újat. Na, szóval muszáj néhány dologról leszoktatni, még akkor is, ha csúf üvöltöző banya vagyok a leszoktatás során.

Ja, éjszaka szerencsére eszébe se jutott az ágyból kimászni. Csöndesen nyafizott egy kis vízért, kortyolt egyet, mikor vittem neki, aztán visszafeküdt aludni.

Sziasztok!

Előre le kell szögeznem, lehet, hogy az vagyok, akire Adrienn a nyitó hozzászólásban írta, hgoy ne is írjon, de azért megpróbálom.
Másik amit le kell szögeznem, hogy az enyémek nem voltak ilyenek, pontosabban nem volt olyan sok zűr velük.
Egész biztos, hogy vannak ilyen meg olyan babák és a "nevelési elvek" nem egyformán válnak be náluk.

AMin én elgondolkodtam. Szerintem ők még ebben az életkorban nem igazán értik ezt az egész nem szabad dolgot. Nem látják át, hogy az veszélyes vagy bajt csinál, mert az ok-okozati összefüggések nem minden esetben direktek. Ők azt látják, hogy csináltam valamit, amitől anyu odajött hozzám és csak velem foglalkozott (még ha ez kézráütés, rászólás, járókába dugás is), otthagyta értem a vasalást/főzést/takarítást. Szelídebb verziónál egyszerűen csak ez egy jó játék, én csinálok valamit, amire anyu reagál.
Lányom -aki persze kisebb és igy tutibb, hogy ez van mögötte- csinálta konnektorral, olvasólámpa-rángatással ezt, egyértelműen azért, mert ő úgy vélte, ez is egy játék.
Durvább esetben pedig tényleg a figyelemfelkeltés, a gyere és foglalkozz velem anya is állhat a háttérben. Nem akarom azt mondani ezzel, hogy nem foglalkoztok eleget vele vagy ilyesmi csak próbálom megfejteni az ő logikájukkal a dolgot.
Kérdés:
amikor olyan nap van, hogy egész nap nem kell semmi házimunkát csinálni (egyet egyet biztos össze lehet hozni ilyenből) akkor is vannak ezek a gondok? Valaki irta, hogy vendéségben jobb eset a gyereke. Erről megint ez jutott eszembe. Enyémek nem önállóak, ők inkább nyafognak (belémkapaszkodva bőgnek) ha nem velük foglalkozom. Szerintem ez valahol mélyen ugyanaz a jelenség csak másképp jön náluk elő. És enyémeknél a program mindig bejött, mert akkor nem kellett közben háztartást stb csinálni, és tényleg minig foglalkozott velük valaki.
Persze lehet, hogy tévúton járok, de ez azt hiszem viszonylag simán kipróbálható, ha szántok rá egy-egy napot, amikor tényleg ha ébren van, akkor foglalkoztok vele (sok kinti mozgás, bent leülni mellé várat épiteni, autózni, olvasni stb), érdekelne, hgoy ilyenkor is ilyen nehéz-e velük?
Egyébként ismerek olyanokat, akik megcsinálták, hogy amig a gyerekek kicsik voltak (értsd ovi-kor előtt), addig ha ébren voltak, akkor csak velük foglalkoztak. Házimunkát meg a gyerek alvására időzitették (mint irjátok, többnyire jól alszanak a csemeték, biztos sok mindent meg lehet azidő alatt csinálni).

Ildi

Sziasztok!

Én mostanában pont azon gondolkoztam, amit PIldi írt. Azaz valszeg az van a háttérben, hogy azt szeretné, hogy csak vele foglalkozzak. Mert ha pl. felmászik a fotelra és a CD-ket ledobálja, akkor odamegyek, leveszem (amit Ő játéknak gondol), elrakom a dolgokat és kezdődhet a móka újra -mármint az Ő szemszögéből. Mert ha vendégségbe megyünk olyan, mint egy kisangyal, hiszen Ő van a középpontban, vagy annyira lekötik a másik játékai, hogy észre sem veszi, hogy én mást csinálok (persze fél szemmel őt figyelve).
Gondoltam már rá, hogy akkorra kellene időzíteni a házimunkát amikor alszik, de én nem tudom. Amikor alszik, akkor én szeretek kikapcsololódni, gyorsan újságot olvasok, megnézem a netet, inni nyugodtan egy kávét stb. stb. Ha nincs erre napi 1 órám akkor még elviselhetetlenebb vagyok , ráadásul az alvásigényem is nagy, így éjszaka sem tudok fentmaradni túl sokáig. Meg éjszaka hogy porszívózzak ? A vasalás, felmosás már így is esti programmá vált, mert máskor reménytelen. A játékokat igyekszem már csak naponta egszer összeszedni, méghozzá fürdés előtt. De viszont muszáj délelőttönként rendet raknom. Talán ismerős : férj koszos zoknijának összeszedése, az éjjeli nasijának feltakarítása: morzsák, kakaós bögrék stb. és persze a szokásos: ágyigazítás, mosogép indítása, száraz ruhák leszedése, mosogatás stb. stb. Csakhogy mire végzek valamivel, addigra a gyerkőc tutira kupit csinált egy másik helységben és tulképp kezdhetném előlről az egészet. De mostanában nem kezdem újra, hanem lemegyünk sétálni, játszóterezni.
De ez a leülős dolog sem igazán működik, mert ha leülök mellé játszani, akkor is elrohangál, nyitja-csukja az ajtót (ha becsukja azért sír, ha kinyitom azért), nem érdekli, amiket mutatok neki és nem is hoz oda másik játékot, hogy mit szeretne. Így aztán egy idő után nyűglődés az egész .
Tehát a mi esetünkben igaz, amit PIldi írt, ha jól látom a dolgokat. Valamit változtatnom kellene a saját napirendemen és akkor könnyebb lenne mindkettőnknek, csak még nem tudom mit és hogyan. Most éppen iszonyú lelkiismeretfurdalásom van amúgy, hogy nem foglalkozom vele eleget, rossz anya vagyok, mert nincs hozzá türelmem, kiabálok, dühöngök (ezeket tényleg nem kellene, de az egész napos nyafogás erősen próbára tesz). De keresem a megoldást .
Engem az is frusztrál egy kicsit, hogy van egy barátnőm egy hónappal idősebb fiúval, mint Levi és az a kisfiú olyan szófogadó: ha az anyja azt mondja, hogy tegyen le valamit, akkor leteszi, nem szed fel mindent a földről (az enyém gyorsan a szájába tömi, ha próbálom elvenni tőle), ha azt mondja gyere ide odamegy (az enyém elindul a másik irányba), a gyerek leül ha azt mondja neki (az enyém elszalad), konnektorba nem nyúl (az enyém mindent megpróbál beledugni). Hihetetlen, nem ?

Na eldugulok, jól kipanaszkodtam magam, bocs.
Üdv, Virág

Adrienn!
Azt áruld el, hogy sikerült leszoktatnod a WC kefézésről? Én még semmiben nem értem el eredményt: sem a konnektorokkal kapcsolatban, sem a WCben, sem a gombokkal (TV-n, videón leragasztva, számítógép dobozolva). Bár Levi még azért fiatalabb a Te gyerkőcödnél, de azért érdekelne.

Sziasztok!

Nalunk igy elviselheto az elet:
1. a lakas ugy van berendezve, hogy amihez nem szabad hozzanyulni, az el van pakolva. A tiltas igy csak a WC-re, forro sutore stb korlatozodik. Ha kipakolja az evoeszkozoket, akkor egyutt visszapakoljuk. Vagy ha nincs hozza turelmem (ha kiabalok, akkor plane nem hallgat ram), ram marad a dolog.

2. Probalom korlatozni azt az idot, amikor nem vehetem fol, ulhetek le vele stb. Peldaul mosogatas reggeli utan, fozes. Ezutan tudok ra figyelni, amikor szuksege van ra.

3. A tobbi munkat pedig ugy vegzem, ahogy o engedi. Az en lanyom mindig ott akar lenni, ahol en vagyok (= en legyek ott, ahol o akar lenni). Ha a szobaban jatszik, hajtogathatom a ruhakat, vagy pakolaszok. Valamint belevonom a teendobe, pl segit teregetni. Ezt nagyon elvezi, a figyelem kozpontjaban all ugye, es el is van foglalva. Egy picit tovabb tart az egesz, de ket legyet utottunk egy csapassal.

4. RUTIN. Ezt hogyan magyarazzam? A mindennapos dolgok valahogy megnyugtatjak, biztonsagot adnak. Ezen kivul, aktivan bekapcsolodik. Tehat pl. hozza a cipojet, kabatjat stb. a delelotti setahoz, tehat nem en kergetem a lakason keresztul, hogy oltozzon mar.

5. Nem torekszem tokeletessegre. Igy kevesebbet idegeskedem (bar egy bejarono jol jonne )

A tiltas nalunk sem mukodik. Nem ert a szobol. Ha meg odaig fajulunk, hogy kiabalok, o vagy rohog , vagy csak nez ram nagy szemekkel, hogy mit akarok most tole.
O is jo alvo, ami egy +, mert en is szeretem kialudni magam.

Vegulis van egy boldog, kiegyensulyozott gyerekem, akivel orom lenni. Rengeteg idot es energiat igenyel. Biztos van nektek is olyan ismerosotok, akinek a gyereke uvolt 'allandoan'. Nem jobb a huncut, de joszandeku?

Adrienn,
Szerinted te nem a szuloi diktaturatol lettel esetleg hisztis?

Kati

Kedves Ildi és Kati!
Azt hiszem, mások az elveink, a természetünk, más való nektek és más nekem.

Ettől függetlenül nem szoktam házimunkát csinálni úgy, hogy azalatt a gyerekkel nem foglalkozom. Abszolút együtt csináljuk, a maradékot meg az alvása alatt szoktam, ennyi eszem nekem is van, már csak a saját kényelmem érdekében is. Meg hát nincs olyan sok házimunkám, pontosabban nem töltök vele sok időt, mivel gyerekkoromban rá lettem nevelve, így elég gyakorlott vagyok.

Én egyszerűen a jó nevelést máshogy képzelem, mint mostanság szokás. A teljes önfeladást, az "én csak érted élek kicsikém" tipusú szülői életformát nem tartom nekem valónak. Mi nem ilyenek vagyunk. Van akinek ez jó, de nem nekem. Meg a célom se ez, mert nem ilyen stílusban nevelt gyereket szeretnék, hisz akkor a saját gyerekem válna olyanná, amilyenné nem akarom.

Kati, nem ismersz, nem ismered a családomat. Úgyhogy köszi a kérdésedet, nincs kedvem erről vitába szállni veled. Én szeretem és tisztelem a szüleimet. Most, felnőttként jöttem rá, hogy milyen sokat köszönhetek nekik. És nem nagyon szeretnék "teljesen más" módon gyereket nevelni majd.

Pedagógusként egyébként sok gyereket láttam, sok családot. És még nem volt meg az enyém, de már nagyjából éreztem, melyik nevelési stílus az, ami hozzám közel áll, melyik tipusú családok gyerekei azok, akik nekem szimpatikusak. És tkp. már akkor eldőlt, hogy én valószínűleg nem a modern elveket követem majd. Biztos nem rosszak azok, de tőlem távol állnak. Iskolából is a kemény, szigorú sulik tetszenek. Ez van. Ilyen ember is van. Én se bántom a ti elveiteket, ezért is indítottam külön topikot (hogy ne menjek oda valahová fikázni az ott kialakult nézeteket), viszont kérem, hogy ti se állítsátok úgy be, hogy az én elképzeléseim rosszak. Nem rosszak, csak mások. Vagy régiek. Vagy divatjamúltak. Vagy ilyesmi.

Szóval nem azért akarom leszoktatni a fiamat a huncutságokról, hogy legyen időm a házimunkára, hanem egyrészt azért, hogy megtanuljon vigyázni magára akkor is, ha épp mondjuk a kistesót szoptatom, és nem tudok odarohanni Ádámhoz a veszélytől elrángatni, másrészt azért, mert bármilyen fura is, nagyon szeretem a lakásunkat rendben tudni. Van akinek ez elképesztő, de hát én NAGYON szeretem a tisztaságot és a rendet, és a gyereknek meg kell tanulnia emiatt néhány dolgot. Na, nem ragozom tovább, lényeg, hogy hadd gondoljak mást a nevelési szokásokról, sőt célokról is, mint ami ma divat. Azért kezdtem azzal, amivel. Tuti, hogy nem vagyok egyedül ezen elképzeléseimmel, és nem csak az idősebbek generációjában vannak olyanok, akik hasonlóan látják a kérdést. Bár a tanári karban anno tényleg főleg a férfi tanárokkal és az ötven fölötti tanárnőkkel tudtam egyetérteni, de azért a fiatalok közt is akadt néhány, aki még a szigorú, konzervatív oktatás híve volt. Ugyanígy el tudom képzelni, hogy szülők közt is akad azért, akinek hasonló a meggyőződése, mint nekem, és még csak nem is szégyelli.

Ildi, még egy valamit hozzátennék. Én is tudom, hogy ebben a korban még nem érti. Akkor is meg kell tanulnia. Nem érti azt se, hogy mért nem lehet elvenni a boltban mindent, ami eszébe jut. Nem is nagyon fogja még egy darabig. Mégis meg kell tanítanom neki, hogy nem szabad. És még ezer példát tudnék. Amelyeknél tök mindegy, hogy érti-e. Ha azt mondom, nem szabad, praktikusan meg kell tanulnia, hogy azt nem csinálja. Ilyen az élet. Mi is megtanultuk, pedig akkortájt több ilyen megtanulnivaló volt, hisz nem voltak bababarát lakások, nem lehetett mindenhová kocsival járni, nem volt annyi játszótér, játszóház, stb. És sok szülő munka után még házimunkázott is, mosogatógép és mikró nélkül! Igazán nem csodálom, hogy a nagyszülők sokszor csóválják a fejüket a mai kényeztetésen. Nem mondom, hogy tök ugyanúgy kell csinálni MINDENT, mint anno ők...

Adrienn! Nagyon megértelek, igazat is adok abban, hogy az elveidet véded. Kati viszont nem akarta ezeket megváltoztatni, csak leírta, náluk milyen az élet. Tudom, az utolsó mondata nem tetszett Neked. De csak egy ártatlan, másképpen gondolkodó kérdés volt.
Bevallom, én szinte teljesen alárendelem magam a gyerekemnek, és hidd el, ettől ő se nem rossz, se nem hisztis, nem rosszabb, mint egy szigorúan fogott 3 éves. Nem ezen múlik szerintem. Minden gyereknek megvan az alaptermészete. Irányítgatni tudjuk őket, de megváltoztatni nem. Hiába akarnám, hogy csendes, nyugodt gyerek legyen a fiam, ha megfeszülök sem lesz olyan. Nem hiszem, hogy minden a nevelésen múlik.
Mi sem vagyunk egyformák, mást és mást viselünk el.
Mint írtam már az én fiam, Csabi nem tartozik a nehezen korlátozható gyerekek közé. Pedig körülötte forog minden, szinte minden az ő igényeihez igazodik az életünkben. Ettől függetlenül az alap nevelési elvek, mint pl a tiszteletre szoktatás, stb ugyanúgy nálunk is alapelv. Amióta megszületett, rongyosra beszélem a számat, mindent (ha kell) százszor elmagyarázok neki, persze időnként kiabálok, időnként a kezére csapok. De NEM EZEN MÚLIK! Egyszerűen más a természete. Nincs elkényeztetve, nagyon barátságos, jólelkű gyerek.
Az elveiden nincs is mit szégyellni! És klassz, hogy nyíltan felvállalod azokat, de ne érts félre másokat, senki nem bírált Téged.

Kati! A nehezen korlátozható gyerekek is boldog, kiegyensúlyozott gyerekek ám, csak olyan kis rosszcsontok. Saját tapasztalat, keresztfiam is ilyen ördögfióka természetű.

Beatrix

Sziasztok!

Kati!
A lakás ennél bababarátabb már nem nagyon lehet: pl. könyvek elpakolva a hálóba, tehát nem tudja lepakolni mert oda nem járunk be napközben, TV, videó, DVD, monitor gombjai leragasztva, hogy ne kelljen állandóan rászólni, hogy ne nyomkodja (egyelőre működik), számítógép letakarva dobozzal, a konyhában csak olyan edények vannak a lenti szekrényekben, amit nem gond, ha kipakol (szokta is) stb. stb. De pl. az ajtót nem tudom (és nem is akarom)leszerelni, mert állandóan azt csapkodja. Ha becsukja az a baj, ha kinyitom neki az a baj (ez komoly), a tévét nem tudom felszerelni a plafonra. Ha rászólok valamiért, hogy ne csinálja, akkor engem néz és gyorsan belegyorsít a dologba, hogy mielőtt odaérek minél többször meg tudja csinálni a tiltott dolgot.
És hát az van, hogy én is szeretem ha rend van a lakásban, nem hevernek játékok mindenfelé, nincsenek maszatos kéznyomok mindenhol (tegnap ezeket távolitottam el a szekrényajtókról) és egyelőre a fiam nem vesz részt a házimunkában, mivel még kicsi. Remélem később sikerül bevonnom a dologba. Nem tudok mindent éjszaka csinálni.

Én sem vagyok az Adrienn által említett anyatípus , egyelőre keresem a helyes arányokat, úgy hogy mindkettőnknek jó legyen.
Jó összevisszaságokat írtam, de sietnem kell.
Üdv, Virág

Sziasztok!

Adrienn, értelek én, csak. Szerintem ha valamihez még kifejezetten kicsi, akkor annak "erőltetése" csak frusztráció, gondok forrása. Igen, tanítsd meg neki, amit meg szeretnél, de ne túl korán! ez kicsit arra emlékeztet, amikor nagyanyáink félévesen bilire ültették a gyereket és lőn, apránként kondicionálták arra, avagy addig ült a gyerek ott, hogy valami a bilibe jusson, holott ma már tudjuk, hogy biológiailag nem érett rá. A szorzótáblát sem tanitod neki még, nem? Pedig azt is meg kéne tanulnia. Majd.
Szerintem az én gyerekeim a saját környezetükben a relative szigorúan tartottak közé sorolódnának. 11 és 9 évesek, de: "engedélyt kérnek" sokféle tevékenységhez, elég erős feladat-kötelesség tudatuk alakult ki, szerintem nem lettek túlontúl eleresztve.
Vannak olyan gyerekek, akik picinek is el vannak maguknak, csendesen eljátszadoznak stb. De vannak, akik nem. Az jó, ha vannak nevelési elveid, csak szerintem sokkal könnyebb lenne mindannyiótoknak ha valahogy az elveket és a gyerek adottságait összeillesztenéd. (erős példa: lehet elvem, hogy a gyerek tanuljon zenét, de ha botfüle van és utálja az egészet, akkor csak örök problémaforrás lesz belőle, ugyanakkor lehet, hgoy más művészeti ágban nagyot alkothatna).
Még csak nem is azt mondom, hogy ne tanitsd meg erre vagy arra, mert szerintem is tanulja meg, hogy ne piszkálja a sütőt, a wc kefét és igy tovább, csak a módszer. Szerintem a gyerekek többsége előbb utóbb megtanulja ezeket, nem lesznek attól "túlliberálisan" nevelve, hogy 1,5 évesen inkább elrakom előle a cd-ket, és majd 3 évesen tanulja meg, hogy azokkal hogyan kell bánni. A mottóm csak az: mindent a maga idejében!

MÉg egy gondolat jutott eszembe. Első gyerkőcnél, mikor pici volt, állandóan vártam, mikor fog már ezt vagy azt csinálni. Többemberes baba volt, 4 hónapig totál sírós, persze voltak mosolyog stb, de nagyon nehéz volt. És csak vártam, legyen már 3 hós, jaj, csak forduljon hasra, majd könnyebb lesz stb stb. És közben nem tudtam örülni annak, ami akkor volt. Legalábbis igy utólag. Ancsi is társaság-igényes fajta, viszont őt análkül babusgattam, hogy ezen bosszankodtam volna, elfogadtam, hogy ilyen, és élveztem igy.
Félre ne érts, nem azt mondom, hogy most nektek igy hű de rossz, csak azt, hogy talán könnyebb lenne, kevesebb dolgot élnél meg problémaként, ha elfogadnád, hogy ő még kicsi ehhez, és másra van igénye.

És persze lehet, hgoy totál nincs igazam, azért is volt az a bizonyos kérdésem, hogy ha 1 napot másképp csináltok, akkor is vannak-e a problémák.

Ildi

Sziasztok!
En nem probaltam senkit kritizalni. Nem irtam a gyerekemrol reszletesen, mert ugy ereztem, hogy ti mar mindent leirtatok!!! Annyira megorultem a topiknak, meg hogy nem vagyok egyedul. Adrienn, nem az a lenyeg, hogy megbeszeljuk? Nem tippeket kerestel? En biztos, hogy nem kivulallokent predikalni jottem ide

Virag,
nalam is pont az van, hogy nem tudok, nem akarok ejszaka takaritani. Csak eppen 6 honapja meg az volt, hogy ha Lili ebren volt, akkor semmit sem lehetett csinalni, annyira foglalkoztam vele. Aztan rajottem, hogy ugy is foglalkozom vele, ha kozben vegzem napi dolgaimat.

Adrienn,
Bocsanatot kerek a kerdesemert, nem akartam szemelyeskedni. Jobban ki kellett volna fejtenem.
Latom ismeroseim gyerekeit, akik hozzam hasonloan gondolgoznak. Figyelnek a gyerekre, es a gyerek igenyei is fontosak. Ezzel szemben talalkoztam mar olyanokkal, akiknel a szuloi akarat elerese a legfontosabb, azt minden aron el kell erni, minden helyzetben. 'Idomitsuk' a gyereket, szeliditsuk meg. Az o gyerekeik a rendetlenkedok, hisztizok. Bocsanat az altalanositasert, de en igy latom.
NEM ROLAD BESZELEK. Ez az utobbi 'neveles' fajta nem egyenlo a szigorral. Mindenkinek megvannak a maga hatarai, szabalyai, es elvei. Ez igy van rendjen.

En sem elek csak a kicsiert, sot igenis meg vannak a sajat igenyeim.

Beatrix,
"A nehezen korlátozható gyerekek is boldog, kiegyensúlyozott gyerekek ám, csak olyan kis rosszcsontok." Pontosan ezt akartam mondani. Mert az enyime is az!

Tegnap nagyon jo napunk volt, hosszu es faraszto. Magyar baratnomet latogattam meg a szomszedos varosban. Lili is kiszaladgalta magat az egyeves gyerkoccel.
Majd ha egy total kaosz nap vegen irok, meglatjatok mennyire mukodnek a tanacsaim

Kati

OFF

Kati! Tetszik a profilodban az idézet!



Beatrix

Beatrix, köszi amit írtál, jól esett a megértés.

Virga, nálunk is egy határig bababarát a lakás, de van, amit nem lehet bababaráttá tenni. És van, amit meg nem kell, hisz igenis tanulja meg... Nem kell értenie. Csak megtanulni nemcsinálni. Például konnektorba nyúlkálás. Nálunk mind be van dugva, mégis a kezére ütök ha belenyúl. Ugyanis a nagyszülők nem dugják be a saját konnektoraikat. Szokja meg, hogy a konnektor a szigorúan tilos kategória. Inkább én üssem meg őt sokszor, mint az áram egyszer.

Kati, jobban örülnék, ha nem fejtenéd ki bővebben a kérdésedet, legalábbis személyes irányban nem. Amúgy meg nem értek egyet azzal, amit írsz, pontosabban az általánosításoddal. De kár volna vitatkoznunk, valami azt súgja, nem fog közeledni az álláspontunk.

Ildi, pl. a cédék. Mindet elpakoltuk előle, és mi lett? Apukámnál is meg a barátnőméknél is rendre lerámolta a cédéket. És nem vették jónéven. A wc kefe is jól el van dugva. Itthon. De ha otthagyom a nagyszülőknél? Anyósom gyakorlatilag utol se éri, ha valamire készül. Mondjuk épp emiatt már nem is nagyon merem otthagyni. Azt gondolom, a gyereknek sokmindent meg kell tanulnia magyarázat nélkül, mert az életébe vagy az egészségébe kerülhet, ha nem tanulja meg. Ezért csinálom a konnektorok tiltását is, függetlenül attól, hogy nálunk mind be van dugva gyerekdugóval.

Amúgy nekem NEM célom, hogy együttműködő, lelkiismeretes jókisfiam legyen. Ha lányom lenne, akkor se lenne célom. Az viszont mindenek előtt célom, hogy életben maradjon, sőt a baleseteket is elkerülje. Mert az ilyen dolgok visszacsinálhatatlanok. A lelki sérülést túl lehet élni, de ha nem szokta meg, hogy engedelmeskedni kell szóra is, és mondjuk nem érek oda, mielőtt a következő veszélyes huncutságot megcsinálná (mondjuk vendégségben a konnektorba nyúlás vagy a forró leves lerántása a terített asztalról), az az egész életét tönkreteheti vagy elveheti. Szerintem első a fizikai egészség megóvása, és csak második a lelki egészség.
Na, igen, ráadásul én mást nevezek lelki egészségnek, mint amit manapság annak szokás nevezni. Nem bánom, hogy rosszcsont a gyerekem, mert számomra ez az életrevalóságot is jelenti. Ha ötös lenne a magatartása a suliban, elgondolkodnék, mit csináltam rosszul. De sajátmagára vigyáznia MUSZÁJ megtanulni. Minden szempontból. Pont azért, hogy megbízhassak benne, hogy ne kelljen magamhoz láncolnom, ha biztonságban akarom tudni. Ez egyelőre számomra azt jelenti, hogy beidomítom arra, hogy mi az, amit semmiképp sem tehet meg, mert esetleg nyakát töri. Ha nem érti, akkor is meg kell tanulnia, ez van. Amilyen tempója neki van, még magamban sem bízom meg, hogy én meg tudom óvni mindentől. Hát még a nagyszülők vagy mondjuk egy óvónő majdan, akinek húsz gyerek van a nyakán. Engem is megtanítottak vigyázni magamra. (én is olyan voltam, mint a vihar, kezdettől fogva.) És utána pl. már oda mentem bicajjal, ahová akartam. De ennek előtte sok átmeneti lelki sérülés volt az ára. Mert ha meglátták, hogy pl. szétnézés nélkül megyek keresztül az úton, kemény bünti volt, ordibálás, esetleg verés. Viszont élek. És elmehettem bárhová, ami nagy szabadság volt számomra, sokat tanultam belőle. Mindeközben semmi, de semmi baj nem ért. Ez mondjuk négy felnőtt érdeme, szüleimé és a nagyszüleimé. Stramm gyereket szeretnék én is, nem anyuci kedvencét. Ma már ez nehezebb, még többet kell tanulni, mert kicsit veszélyesebb lett a világ. De érdemes megtanulni, aztán biztonságban beleugrani a világba.

Ja, és még szempont itt a saját önzésem is, amit szintén nem szégyellek. Meg kell tanulnia, hogy jár nekem idő arra, hogy pl. nyugodtan reggelizzek akkor is, ha ő a sajátját már befejezte vagy abbahagyta. Ez csak egy példa a mindennapi konfliktusaink közül.

Adrienn,
Nagyon kezdem mar szegyellni, amit irtam tegnap. Jobban meg kellett volna gondolnom. Ma reggel sem azt feszegettem tovabb, hanem azt, ahogy en latom a gyereknevelest.
A te helyzetedhez (gzerekori) semmi kozom, es nem is erdekel. Hacsak meg nem akarod osztani persze. Maskepp kellett volna fogalmaznom, mert igazabol nem arra akartam kerdezni es nem is lett volna szabad.

Az az erzesem, jobb lenne ha most mar elhallgatnek a temarol, de tisztazni akartam ezt. Nem volt szandekom tolakodni. Ne haragudj !

Nem fog kozeledni az allaspontunk? Nem akarlak meggyozni. Sot, ha tanacsrol van szo, szerintem elony, ha maskepp csinaljuk a dolgokat. Igy sokkal gazdagabb lehet a tapasztalatcsere! Nem gondoljatok?

Nalunk amugy az van, hogy itthon viszonylag konnyen kezelheto a lanyom. Mert ugye hozza kepest bababarat a lakas (mas gyerkocok viszont nyulkalnak oda, ami Lili elott biztonsagban van) A butorzatot, lepcsoket is ismeri, tehat nem esik le egykonnyen. Mert ez a lany aztan tenyleg mindenhova felmaszik!
Akkor vagyok gondban, ha mashova megyunk. Szaladgalhatok utana, hogy ezt nem szabad megfogni, azt ne dobd le... Az epsegerol pedig ne is beszeljunk.



Kati

Sziasztok!

Nnnna, volt egy jó délutánunk és egy jó délelőttünk .
Tegnap délután ébredés után együtt játszottunk, labdáztunk, járkáltunk a lakásban, pakoltunk a játékosládájában stb. kb. 1 órán keresztül, semmi mást nem csináltam.Késő délután pedig vendégségben voltunk.
Ma, a reggeli dolgok után (reggeli, öltözés, stb.) hagytam, hogy játsszon magában, ahol csak akar, utána pedig együtt pakoltunk. Segített beágyazni (na persze nem tökéletes ) segített szétválogatni a szennyest. Így egész jól elvoltunk, nem volt nagy 'vitánk'. Azt nem mondom, hogy szófogadó gyerkőc lett belőle, de ma működött a dolog. Remélem lesz türelmem folytatni.

De konnektorügyben még mindig nincs ötletem . Ha rászólok, akkor még bőszebben dugdossa az ujját, vagy bármilyét a lyukba (nem mennek bele a vakdugók , olyan furi konnektorok ezek), ha csak finoman rávágok a kezére, akkor semmi reakció, ha meg erősen, akkor sír kb. fél percig és újrakezdi. És minden mással így vagyunk.
Már elkezdtem azt, hogy ha nagyon nem működik a fegyelmezés, akkor beviszem a szobájába és rácsukom az ajtót. Hagyom kb. 2-3 percig üvölteni aztán kihozom, az ölembe veszem, elmondom, hogy szeretem őt, csak azt nem, ha ezt vagy azt csinálja és megvigasztalom.
Szoktunk járni baba-mama klubokba, bölcsis fejlesztő foglalkozásokra és ott mindig azt látom, hogy a többi gyerek az anyukája közelében üldögél, játszik esetleg az ölében nézelődik, na az én gyerekem sosem. Én vagyok az, aki mindig rohangál a gyerek után, hogy hol van, mit csinál, ki ne szökjön az ajtón, ne essen le a játékokról, mászókáról, ne guritsa el a babakocsikat máshova, ne csapkodja az ajtót stb. stb. És meg sem hallja, ha szólok .
Üdv, Virág

Sziasztok!

Adrienn, töröm a fejem, hogy mit lehetne tanácsolni nektek (hivatkozván a topiknyitó irásra, mi szerint végtére is tanácsokat, ötleteket kérsz), azzal a kitétellel, hogy bár nem akarod ütni, de ha kell, kezére ütsz sokszor is, és azzal, hogy nem olyan fontos ebben most a lelki egészsége, csak a fizikai.
Legnagyobb gondod, hogy az eddig relative békés járóka-kiságy megoldás már nem működik. Vegyél-csináltassál a tetejére plusz egy rácsot, lesz egy ketreced, abból nem fog kimászni a gyerek. Szerintem lelkileg pocsék ötlet, de fizikailag tuti biztonságban lesz ott a gyerek.
Vagy kérdezd meg a szüleidet, ők mit csináltak veled. (ezt ide is megirhatnád, kiváncsi lennék), hisz mint irod, ugyanilyen voltál, s ők ugyanezen elvek szerint neveltek téged.
Engem nem vertek meg sem konnektor felé nyúlkálás, sem úttest miatt, mégse ütött el (kop-kop eddig) autó, nem rázott meg az áram. (történetesen ha simán üres kézzel belenyúl a konnektorba, nem is fogja megrázni, lévén a kis lukba kéne benyúlni, továbbiak erről és egyéb baleset-megelőzésről itt:http://www.babanet.hu/ujgep/discus4/messages/279/40972.html)
Én inkább hiszek a százszor is elviszem a konnektor mellől a gyereket- közben magyarázva- , avagy elterelem a figyelmét (pl paradicsompalánta kiborogatás ellen (magason van épp csak eléri) a gyere, felemellek, megnézzük) módszerben, legalábbis ebben az életkorban, mint a büntetésben, különösen ha az fizikai. Mint ahogy inkább nevelni, mintsem idomítani próbálok.
Ne haragudj, hogy használható tanácsot nem tudok írni, azért ha nem haragszol, olvasgatni továbbra is fogom ezt a topikot, vannak benne érdekes dolgok.
Huh, átolvastam újra, remélem nem bántódsz meg rajta, nem szándékoztam bántani. Oké? Hangsúlyozván ezt:


Ildi

Lányok! Van egy igaz mondás: "akinek nem ilyen a gyereke az úgy sem érti." Tény,hogy saját magamon is meglepődök,hogy idáig is eljutottam,és nevetek dolgokon. De rájöttem könnyebb ha elfogadom,mintha folyamatosan bosszankodom. Én leginkább Adrienn nézeteit értem meg,mert egy cipőben járunk,csak ő nem tudja magát olyan könnyen túltenni azon,hogy egy többemberes gyerkőccel mindíg is nehezebb lesz
Pl Kati,akinek jó gyermeke van,az nem is érti meg milyen az amikor a gyerkőc minden nap felbosszant sorozatosan. Ezerrel pörög,és egyik csínytevésből a másikba fog. Mi a babáinkal annyi türelmet megélünk 1,2 év alatt amennyit más 3,4 év alatt egy jó kisbabával. És a türelem bizony nagyon fogy. Nekem is hányszor a fejemhez vágták a hasonló gondolatokat,mint amiket most pl Kati,Adrienéhez,aztán mikor kicsit több időt tölltöttek velünk,azt mondták,"hát szegény nemirigyellek,veled sem cserélnék".
Visszatérve ahhoz,hogy ki,mikor milyen házimunkát végez el,és mikor foglalkozik a gyerekével:
Aki ismer többemberes babát az tudja,hogy egy ilyen gyerek egésznapos elfoglaltságot igényel. Ezalatt azt értem,hogy amikor megszületik annyira sír mindíg,hogy ha akarod,ha nem akkor is csak vele tudsz foglalkozni. És ez bizony nagyon fárasztó. Házimunkára akkor van idő,mikor alszik,már ha alszik,mert pl az énfiam 2órát üvöltött,és 5 percet aludt azt is rajtam. Szóval házimunka,főzés az akkor volt ha valaki jött és felválltott a ringatás alól. Bizony. Nálunk sokáig 8 hónapig tartott.
Adrienn!
Ötletem még mindíg nincs csak a megértés,és hogy ne foglalkozz azzal ki mit mond,a nevelési elveiddel kapcsolatban. Ha jónak látod fogadd meg,ha nem nézz át rajta,mert úgy sem értik meg a te nézeteid
Noémi

Lehet, hogy ezzel kellett volna legeloszor is kezdenem.
Egy honapja vagyok ismet foallasu anyuka, amikor meg dolgoztam a helyzet sokkal rosszabb volt. De meg most is, legutobb nehany napja, elfog a ketseg, hogy nem birok ezzel a gyerekkel . Hogy biztos velem van a gond, mert az apjat - mikor egy heten egyszer latja - nem zavarja, hogy egy percig sem tud nyugton maradni, hogy nem lehet raszolni. Nehany leiras ebben a topikban tokeletesen raillik a lanyomra, peldaul Noemie. (Csakhogy eppen Lili mar nem baba es most mar le lehet tenni.)
Olyan topikot kerestem itt, ahol masfel-ket ev koruli gyerekek szuleivel beszelgethetek. Vagyis olyan gyerekek, mint akit Adrienn leirt a nyito uzenetben.

Noemi, attol fugg mit ertesz jo gyerek alatt. Ha azt, hogy szot fogad, ha raszolok, vagy csendesen ul, akkor az enyem biztos nem az. Viszont, mint Adrienn fia, nem siros, nem hisztis, arad belole az eletero. Ez nalam jo gyerek, igen. Jo termeszetu.
Csak azert, mert a tied esetleg elevenebb (bar ezt nem tudhatjuk) en mar nem szolhatok bele? Vagy en lennek tul erzekeny, hogy tamadasnak veszem?

Kati

Ja, es egy papiron-szepen-hangzo tanacs az agybol valo kikeleshez:
Kezen fogjuk, es szo nelkul visszavezetjuk az agyba, lefektetjuk. Nem veszekszunk vele, se nem olelgetjuk, puszilkodunk. Semmi erzelmet nem mutatunk. Ezt annyiszor megtesszuk, ahanyszor kijon az agybol, es allitolag nehany ejszaka utan megertik, hogy mi van.
Nalunk ez meg nem volt gond, de a kisagyban valo felallas az igen (mert ugy ugye nem tudott elaludni) - szerencsere csak este

Tudom, Adrienn, hogy te kerdezted, es terhesen nekem sem lenne hozza kedvem. De mint irtam: papiron szepen hangzik.

Kati

Kati!
"Jó gyerek" Igazad van relatív,tág fogalom. Kinek ez,kinek az a jó gyerek. Nálam azt jelenteti,hogy nem sír 24-ből 20 órát,csak ha gondja van(Újszülöttnek). Legalább egy kicsit lefoglalja magát,és newm folyton rajtam lóg. Egyedül kb 1 hónapja hajlandó játszani akkor is max10 percre. Főzni is csak ezóta tudok úgy hogy ne sírjon csak néha dünnyögjön a lábamnál.
Nem, a jó gyerekre, nem azt értem hogy beül egy sarokba,és el van,és az is inkább ritka hogy rászólok és ő rögtön szót is fogad. Az én kisfiamból is árad az életerő,nagyon tud harcolni,buzgómócsing, központi személyiség. Most már ő sem sírós,csak éppen akaratos,erős jellem. Az hogy ez jó-e,vagy sem azt döntse el mindenki maga. Most nehéz,de valószínűleg az életben , két lábbal helyt fog állni,legyen szó bármiről. Az,hogy az akaratát tüzön-vizen keresztül viszi,sem utolsó (szerintem).
Nem igazán értem miért kérdezted ezt: "Csak azért,mert a tied esetleg elevenebb (bár ezt nemtudhatjuk) én már nemszólhatok bele? Mit vettél támadásnak? Én nem akartalak támadni. Valamit félreértettél,vagy én fogalmaztam rosszul
Noémi

Sziasztok!
Nos, sokmindenben igazatok van. Ildi, neked is, de mondjuk el tudom képzelni, hogy te a saját gyerekkorodat könnyen élted túl szülői keménykedés nélkül is, valszeg nem voltál egy ördögfióka. Pl. az öcsémmel se kellett olyan keményen bánni, mint velem. De velem valószínűleg muszáj volt, ma azt gondolom, egy szülő se hobbiból keménykedik a gyerekével. Amúgy a tanáraim közül volt, aki hiperaktívnak titulált. Valószínűleg nem volt igaza, de azért a szüleim helyzetét jól mutatja ez. És az én fiam is tényleg percenként mászik fel valahová, ahonnan TUTI, hogy leesne, ha nem én veszem le. De ahogy Noémi írta, ezt az tudja csak elképzelni, akinek hasonló gyereke van.
Az áram... Hát, az egyszer engem megrázott. Emlékszem rá, de nem mertem elmondani senkinek, mert tudtam, hogy ezerszer elmondták, hogy nem szabad odanyúlni. Egyszer odanyúltam kíváncsiságból, de már elég nagy voltam akkor. Azért is lehettem ott egyedül. Máskor meg hatalmasakat zakóztam, nagyokat hisztiztem, és utáltam köszönni. Amellett rendszeresen hazudtam, rossz jegyeket vittem haza, és ha nem vagyok keményen nevelve, letagadtam volna őket. És most nem lennék sehol... A kaját sose ettem meg, és nem aludtam. Mindenkire ráugrottam puszta lelkesedésből, vízben pedig egyenesen életveszélyes voltam. Másokra.
A fiam ezerszer könnyebb eset, mint én voltam. A szüleimet nem fárasztja le túlságosan. Bezzeg a jógyerekhez szokott anyósékat...

Amúgy nem működik az ütleg. Ma - jobb híján -kétszer is kipróbáltam. De semmi hatás. Nézett rám csodálkozva. Abszolút nem zavarta, folytatta a huncutkodást. Szóval valami mást kell kitalálni. Az, hogy ezerszer is elmondom és elhúzom onnan, az talán használna. De mi van, ha a kilencszázharmadik esetnél nem érek oda időben? Vagy ha nincs türelmem vagy időm erre. Az ágyba visszarakás meg... Örülök, ha egyszer beteszem. Már nehéz, én meg a hetedik hónapot kezdem. És az első meg a harmadik trimeszter nálam amúgy se számít egyszerű időszaknak. Mármint nem ilyenkor vagyok a legjobb formában idegileg. És erre pont most romlik el a járókás megoldás... A felső rács nekem is eszembe jutott, de amíg nem muszáj, nem csinálok ilyesmit. Valahogy nem visz rá a lélek. Pedig ő nem bánkódna, sőt, érdekesnek találná, tudom. De nem bírnám nézni. Ahogy a kézreütés is azért nem használ, mert nem tudok nagyot ütni. Az apjának ez működik, és el is ért eredményeket. Mert ő akkor üt, ha nagyon mérges. Én meg akkor, ha előre megmondom, hogy kezére ütök, x dologért, szóval nem dühből. És egyrészt sajnálom már közben is, másrészt szégyellem magamat is. De ma volt egy dühből ütés is, és véletlen félrecsúszott, és az emiatt véletlen fájhatott is neki, de eredményt nem értem el így sem. Persze, hisz rögtön bocsánatot kértem. Szóval tök fölösleges megütni. Csak az én lelkiismeretemnek tesz rosszat, meg ő tanul rosszat.
A családtagok nem tudtak semmit javasolni. Apukám tudom, hogy kiabálással bírt hatni. Az volt a legeredményesebb. A nagyszüleim türelemmel. De én nem a nagyanyja vagyok, hanem az anyja. A nagynéném a sajátjait bevallotta, hogy többnyire megverte. Anyukám azt mondta, nem emlékszik. De ismerem, nyilván ő is odasózott időnként. De ő se hatott ránk ezzel, emlékszem, a pofonok nem tartottak vissza semmitől. Apu kiabálása és lelkifröccsei (emelt hangon vagy megvető hansúllyal) annál inkább. De azért az sem volt jó, mert abból meg az el-nem-fogadás áradt, és az sem épp követendő példa. De hát egy férfitől el tudom fogadni, ha nem egy pszichológus finomságával kezeli a gyereknevelést. Ezért mondom, hogy nekem semmi bajom velük, azt tették, amit jónak gondoltak. És végül is az eredménnyel én elégedett vagyok . De hogy én most mi a fenét csináljak... Ezen törhetem a fejem még egy darabig. Hogy abszolút türelmesen csináljam, és éveken át - ehhez én nem vagyok elég türelmes. Hisz még ahhoz sincs türelmem (sose volt), hogy megvárjam, míg a virsli megfől Ma is kivettem félig hidegen a vízből, és betömtem. És ez csak egy példa. Szóval szép lehet a türelmes gyereknevelés, de nekem megfogadnom is kár, mert csak frusztrálna, hogy nem megy. Magamnál türelmetlenebb emberrel még nem nagyon találkoztam. A nagyapám nem győzött visszafogni. de nem sikerült neki se.
Nekem inkább az szokott bejönni Ádámmal, hogy sok program van. De most valahogy nincs annyihoz kedvem és energiám. És később időm nem lesz, hisz két gyerek nem ugyanaz, mint egy. Na, mindegy. Nehéz lesz. Anyukám megígérte, hogy segít majd. Benne azért megbízom. És talán a férjem is segít majd. Már most is nagyon együttérző . Sőt, segít is.

Adrienn! Írtam neked mailt a profilos címedre - ugye, működő cím?

Nevelésügyben nem hiszem, hogy nagyon egyetértenénk, úgyhogy saját tapasztalatot nem írok, de az egyik barátnőm talán hasonlóan gondolkodik hozzád. Ő teljesen veszélytelenné tette a gyerekszobát és tett rá zárat, ha ő alszik vagy a kicsivel van, bezárja Bencét. Néha a kezére/fenekére is csap. Én nem hiszek ezekben, de ő állítja, hogy működik. Ha van kertetek, ott is elkeríthetsz rendes kerítéssel egy nagyobb játszóhelyet, ahol otthagyhatod Ádámot egy kicsit egyedül is. Nekem szintén nem tetszik, de van, aki TV-t nézet a gyerekével vagy videokazettát. Nálunk ezt valamelyest a cd hallgatás helyettesíti - néha hajlandó elcsendesülni a zenére. Esetleg ha a szoptatások idejére kap vmi félig tilos tárgyat? Ez nálunk bejön - pld felnőtt újságot, telefont, nyáron lötykölni való vizet, amit máskor nem annyira hagytam neki, csak ilyenkor... mégsem bírtam ki saját példa nélkül.

Márti

Noemi,
mennyi idos a fiad? Vagy irtad mar valahol?
Lili nalam hordozokendoben volt egesz nap kiskoraban, mert tenyleg ugy volt ahogy irod. Semmit sem lehetett csinalni. Meg most is van ugy, hogy beleteszem, ha pl faradt, vagy mas baja van (Vagy munka utan nem hajlando lemondani rolam, mivel egesz nap nem latott ) Olyankor a csipomon ul. Egyik kezem nem teljesen szabad, de lehet fozni.
A masik dolog, amit lehet vele neha csinalni az, hogy odahuzzuk a kisszeket es nez. Persze, ha epp nincs elmosogatva, akkor nem jo otlet, es az evoeszkozos fiokot is elkezdte mostanaban kiramolni. De o mar majdnem masfel eves, ez kb. 2 honapja mukodik. Es ez sem mindig erdekli.
De komolyan, hordozokendo nelkul at sem eltem volna az elso evet

Adrienn
Le a kalappal elotted . En terhesen olyan voltam mint a zombi, nem hogy egy orokmozgo utan szaladgaltam volna


Azert van egy dolog, ami nalunk eszrevetlenul mukodott. Ma jottem ra csak.
Szoval van a konyhaban egy szekreny, ahol a papir hulladekot tartom, meg ures uvegeket. Oda soha nem volt szabad neki, de ha megis kiramolta, hat nem all meg a vilag.
Azt hiszem egyeves kora korul fedezte fel. Akarmikor ha kinyitotta, raszoltam, hogy "becsukni" - ez volt az elso magyar szo, amit megertett Ha nem ertem oda idoben, akkor szo nelkul, nyugodtan visszapakoltam. Ki tudja hanyszor, mondom, nem vettem eszre.
Es tudjatok mit? Nem is erdekli az a szekreny. Hacsak nem azert nyitja ki, hogy rauljon az also polcra

Kati

Sziasztok!

Én csak szedem az igéket Tőletek.
A topicnyitóval majdnem egy cipőben járok.
Az első hozzászólásától kezdve olvasom és én is abban bíztam, valaki hátha nekünk is megfelelő tanácsot adhat, de nem.

Szinte minden igaz az én 22 hónapos Dodómra is. Nekem ő a 3. lányom, de tanácstalan vagyok vele.
Abban nem tudok egyetérteni veletek, hogy a figyelmet akarja magára felhívni, mert ha csak és kizárólag vele foglalkozom, akkor is ugyanilyen.
Pl. remegve engedtem el a nagyszüleivel amikor fogászatra kellett mennem, mert tudom, hogy egy pillanat alatt kirántja a kezét és elszalad, akár az út közepén is.
Azt hogy miért kell fognia a kezem pl. naponta tudjátok hányszor mondom el? Reggel amikor a tesót visszük suliba, délelőtt ha lemegyünk, du. ha megyünk a tesóért a suliba, és a délutáni sétánál. Tehát napi 4 alkalommal, de egy-egy alkalommal többször, mégsem érti meg. Ma pl. szvsz. nem fogtam elég erősen a kezét és kihúzta. Persze a lendület miatt el is esett.
Tehát mi úgy nézünk ki ha átmegyünk az úton a háztól a kocsiig, hogy ő visít és rángatja a kezét én meg próbálom sürgetni, hogy mihamarabb átérjünk.
A számítógép nem lehet bekapcsolva ha nekem dolgom van, mert azonnal ott áll meg. Hiába kérem szépen, csúnyán, hogy ne, akkor is.
Van egy kissámlija amin kezet mosunk. Eddig a kádba raktam előle, mert feláll rá és pakol. Már a kádból is kiveszi.
A tv-ket állandóan kapcsolgatja, nyomkodja. Egyszerűen nem lehet Dodobaráttá tenni a lakást.
Én a kézreütést egyszer próbáltam, mert már nagyon a plafonon voltam, de higyjétek el nekem jobban fájt és persze a fenyítés abból állt, hogy ráütöttem a kezére, majd megöleltem, mert nagyon megbántam, hogy megütöttem.

Különben egy nagyon értelmes gyerek. Folyékonyan beszél, mondatokat. Tudja, hogy ha találkozunk valakivel köszönni kell és köszön is. 10-ig bármit megszámol, leves kivételével mindent egyedül eszik.
Egy baromira jó alvó, születése óta 2 éjszaka ébredt fel. Ebből az egyikkel talán az életünket mentette meg. Mindegy, ez nem ide tartozik.
Tehát a felfogásával nincs baj, jó alvó, ügyes gyerek.
Ja, és még nem beszéltem a folytonos vísításról. Ha a nővérkéje nem úgy és nem azt teszi amit ő akar, akkor torkaszakadtából elkezd visítani. Pedig soha, az első perctől nem volt ráhagyva semmi a tesóval kapcsolatban.


Adrienn!
Mondhatnám, hogy mélységesen átérzem a gondod, de nem teszem, mert én nem várok babát. Csak bízni tudsz benne, hogy bírod majd türelemmel és a családtagok segítségével.
Persze azt nem mondom, hogy ha valami mégis bejön, lásd Kati szekrényes afférját, akkor azért írd le, jó?
Ha kipróbáljuk azzal nem vesztünk semmit. Persze nem konkrétan erre a szekrényes dologra gondoltam, hanem úgy általában. Mert én pl. olyan dolgoktól félek amit lehetetlenség elpakolni előle.

Ennyit akartam.

Jó éjt! K.

Sziasztok!
Van két szekrény a konyhában, amit kipakolhat. Épp ezért. Általában egy perc alatt végez az egyikkel, másik perc alatt a másikkal. Aztán hozza a kissámlit a kagyló alól . De azt a múlt héten eltettem. Először én is a kádba, de kivette. Azóta a kamrában van. Így viszont a kézmosás nem megy. Sebaj, törölgetem szalvétával.

Jó alvónak az én fiam is egész jó alvó. De azt nem mondhatom, hogy az örökmozgósággal párhuzamosan nagyon gyors fejlődésű lenne. Igazából tegnap jöttem rá arra, hogy azért is vagyok most (vagyis terhesen) kiborulva kicsit tőle, mert tkp. őt még mindenhova úgy kell odarakni. Nehéz, nagy gyerek, de mozgásfejlődése némileg késésben volt egy éves koráig. Mostanára nagymozgásokban már helyén van, de semmit se tud még egyedül megcsinálni, öltözés, autóba rakás, stb szempontjából totál babaként kell vele bánni. Esténként izomlázam van. . De a napokban rászoktunk a babakocsi nélküli sétálásra, és ez nagyon jó, csak némi stresszt okoz nekem. A szerencsém az, hogy a város főtere olyan, amilyen, nem kell annyira autóktól félni, inkább bicajoktól. Ja, és a kezét pánikszerűen markolom... Most kezdem megérteni az angolokat. Akkor, mikor láttam, hogy pórázon sétáltatják a tipegő gyerekeket, nagyon elhúztam a számat. Nos, én még mindig azt mondom, hogy nem tennék ilyet. De lehet, hogy ha a mindenhol szűk angol városokat rónám a gyerekkel, én is magamhoz láncolnám, hisz ott mindenhol karnyújtásnyira van az úttest.

Egyébként a figyelemfelhívással úgy vagyok, hogy tök mindegy, hogy simán csak kíváncsiságból sodorja magát veszélybe, vagy a figyelmet akarja felhívni. Bármi is az indok, le kell szoknia róla.
Ja, legújabb szokása: nálunk rács van az ablakokon, amit elvileg nappalra felhúzunk. Olyan rács, mint ami a tescoban a kisboltokat zárja éjszakára. Ugyanis olyan világvége helyen lakunk, hogy több napra nem mernénk elmenni, ha nem lenne a rács. Szóval ő ezeken a rácsokon kezdett felmászni, mint egy kis majom. Nem tudom, ha nem megyek oda leszedni, megáll-e a plafonig. Vagy a leesésig.

Tegnap volt nálunk egy ismerősöm a fiával. Nos, az én fiam egyszerűen alig volt hajlandó tolerálni, hogy egyrészt mi egymással beszélgettünk, másrészt hogy néha, míg az ismerősöm vécére ment, vagy bármi, addig a fiára is figyeltem.
Hú, mi lesz itt, ha az öcskös megszületik?

Adrienn!

Ármin is hisztirohamot kapott a hozzánk látogató kisbabás ismerősök babáitól, én meg nagyon pánikoltam, hogy mi lesz, ha megszületik a baba. Az lett, hogy szereti Féltékeny kiskorában egyáltalán nem volt rá, csak mióta önálló akarata és ehhez megfelelő mozgási készsége is vav Vilkának. (Ármin most 28 hónapos, Vilka 10) Az elejétől azt mondtuk, hogy Vilka a "mi" babánk, vagyis az övé is. Sosem mondtuk, hogy szeresse, csak azt, hogy mi nagyon szeretjük. És hogy a Vilka baba nagyon szereti őt. És a születésekor, mikor hazahoztuk a kórházból, Vilka hozott egy motort Árminnak - akkor Ármin még nemigen tudott beszélni, csak pár szót, de a motor és a baba szavak azonnal és együttesen megjelentek a szókincsében... hátha nálatok is beválik!

Márti

Szia Márti!
Igen, ezek szerepelnek a terveink közt.

Nehezen korlátozható gyermekem ma egész nap angyali jó volt, kivéve az étkezéseket. Ugyanis egész napra szerveztem neki programokat. Szóval nem volt ideje unatkozni. De ehhez egy ilyen napfényes, jókedvű nap kellett. Kár, hogy nem mind ilyen. De talán most már elkezdődik végre a tavasz... Tavaly is az én energiával való tavaszi feltöltődésem véget vetett a problémáknak. Egész novemberig.

Tegnap voltunk az egyik boltban, amelynek hátuljában van egy mini játszóház. A fiam és még néhány baba próbált volna bemenni csúszdázni, de egy három-négy év körüli kislány egymaga totál belepte az egészet. Sikítozott, föl le mászkált a csúszda csúszórészén, ugrált, stb. Ez mind nem baj, ha egyedül van. De ő abszolút nem törődött azzal, hogy ott mások is vannak. A bajom nem vele volt, hanem hogy nem akadt egy felnőtt, aki rászólt volna. Na, az ilyen szülőre nagyon haragszom. Aki nem veszi észre, vagy lusta észrevenni, hogy a gyereke mások kárára jókedvű. Vagy mikor a szülő nem meri a gyerekével felvállalni a konfliktust, és ezért hagyja, hogy a gyereke más gyerekekkel kiszúrjon.
És az a vicc, hogy aztán az ilyen gyerek nagyon vidám, irányító kisugárzású, fesztelen, kiegyensúlyozott kis emberke lesz, már oviban is. És még majd neki fog udvarolni a többi, az társaságát keresi majd a többi. És egy életen át lesz örök nyertes. Hát, ilyen "kiegyensúlyozott" gyerekem inkább ne legyen. Most akkor én az enyémmel kiszúrok, ha én szigorú vagyok vele? Már többször elgondolkoztam rajta, hogy ha normális viselkedésre nevelem (erőszakra odébbállással reagáljon, ő maga sose zsákmányoljon játékokat másoktól, stb), akkor ezzel egyszersmind arra is nevelem, hogy konfliktushelyzetben lúzer legyen? Mert tegnap egyértelműen az volt, méghozzá az én irányításommal. Ugyanis elmentünk onnan, anélkül hogy játszhatott volna. (Ja, hozzáteszem, a kiscsajra rászóltam, de mintha a falnak beszélnék. A többi anyuka meg rá se szólt.)

Adrienn! Ezt én is tapasztaltam a játszótéren, ott nagymama "vigyázott" az unokáira, akik 3-8 évesek lehettek, öten. Az én akkor még 2,5 évesem semmihez nem fért hozzá, ha a csúszdán volt, szinte letarolták (ha Apa nem kapja ki, meg is teszik), a homokozóból kiszorították, stb. És nagymama békés türelemmel, üdvözült mosollyal, büszkén figyelte az ő okos, erős unokáit . Így eljöttünk onnan, azóta sem mentünk.
Nem vagyok biztos abban, hogy azok a típusú gyerekek lesznek örök nyertesek. Az én fiam is arrébbáll, ha erőszakot lát, és nem veszi el a játékot más gyerektől. Viszont ez vérmérséklet kérdése is. Mert az okosok azt mondják, hogy a gyerek fejlődésében természetes állomás, hogy elvesz, ill. nem ad oda játékokat. És idővel megtanulja, hogy lehet osztozkodni, cserélgetni, stb. Mondom, én fiam sem veszi el mástól, de megélte, mikor tőle elvették és megtanulta egy idő után, hogy nem kell mindent odaadni, mint ahogy ő sem kap meg mindent (pl. kedvenc játékokat) más gyerektől.
Szerintem nevelésedtől nem lesz kisfiad "lúzer" konfliktushelyzetben. Tudni fogja, hogy mikor álljon ki a saját igazáért, mikor éri meg konfliktusba bonyolódni. Nem lesz "lúzer", csak nem fog mindenáron harcolni. És ettől még kiegyensúlyozott emberkévé válik. Mint az én fiam. (Legalábbis ezen "dolgozom" )

Beatrix, az én fiam olyan kis kedves és aranyos. Naiv mosollyal közeledik más gyerekekhez, szereti a társaságot, odaad mindent a másik gyerkőcnek, de őt - mivel nagyon kis szeleburdi, és sokszor akarata ellenére fájdalmat, ijedtséget tud okozni szertelenkedés közben - sok gyerek lepasszolja, elég undokul. Akik nem, azokat a gyerekeket nagyon szeretem, és szívesen viszem közéjük Ádámot. De hozzá kell tegyem, a korosztályával meg az elkényeztetett gyerekekkel és a nyafkákkal nagyon nem boldogul, csak a magafajta kis jóhiszemű virgoncokkal. Meg a szintén jószándékú, szintén virgoncabb fajta nagyokkal.
Csak hát én azt látom, hogy rengeteg elkényeztetett, nyafka lány van. Lehet, hogy csak simán nem értem meg a lányos szülők problémáit, és ezért látom így? Csak hát ott az ellenpélda, hogy azért jónéhány aranyos, jópofa kislányt is ismerek. Na, jó, nem aggódom hülyeségeken, még ráér a fiam a nemlúzerséget megtanulni, ha kell egyáltalán tanulnia. Csak mindig eltöprengek, hogy jógyerekségre neveljem-e (konfliktushelyzetben pl. rábeszéljem-e, hogy hagyja rá a másik gyerekre a dolgot), vagy hagyjam, hogy a maga módján megoldja a konfliktust. Nem szoktam hagyni, mert ha ő verekedni kezd (pontosabban ráugrik az ellenfélre széles vigyorral), annak nem biztos, hogy jó vége lesz, mert ő nehéz, és erőteljesek a mozdulatai.

Kedves Adrienn!
Az én nehezen korlátozhatóm ma 16 éves, épp ma kapott egy taslit (3 év kihagyás). Ezért elég rosszul érzem magam. Az írásod alapján eszembe jutottak a régi "szép" emlékek.Ismerős az érzés, amikor kirántja a kezét és nevetve átszalad az úton. Megfogta az izzó vasat, belelépett a 100-as szögbe, miután megkérdezte,hogy átszúrná-e a cipőjét, még be sem fejeztem a magyarázatot. Betört a feje, eltört az ujja. Az egyik kötés le se került róla, már jött az új. Ismerősök voltunk a gyereksebészeten. Nem lehett veszélymentesíteni a környezetét, mert a fűtéscsövön is felmászott a plafonig. Bizony egy-egy fenékütés, kézrácsapás volt a visszatartás. Meg is vetettek érte: "Tanárnő és veri a gyerekét! Micsoda dolog!" Makarenkoval értettem értettem egyet: egy jó időben, jó helyen elcsattant pofon többet ér mint... Én nem biztatlak arra, hogy verd a gyerreked, semmire se biztatlak. Nekem is sokat kellett azon dolgozni, hogy elfogadjam magam, mert én sem tűrök el mindent a gyerektől. Én akarok irányítani.
Nem keserítés gyanánt, van még hátra.... DE a helyzet azért javulni fog. Törődő anya vagy, figyelsz, úgy akarod csinálni, hogy jó legyen. Megteszed, amit meg kell. Hidd el néha nem a te gyerekeddel van baj, hanem a hülye világgal(üzlet, játszótér). Szimpatikus a hozzáállásod, beszélnék veled chaten is.
Egy kicsit irigykedek is. A kisebbik fiam nem született egészségesen, főként mozgásproblémái vannak. Magam számára is hihetetlen, mégis azt kívánom, hogy bárcsak ő is...

Kati!
Dominik lassan 16 hónapos.

Adrienn!
Hallottam már olyat (és láttam is),hogy egy kistestvér születése csitítja le a nagyobbik gyerek "nehezen korlátózhatóságát". Tehát remény van,mondjuk én még várok 1,2 évet. A játszótéri,és egyéb vitákat a gyerekek között,én úgy reagálom le,hogy általában hagyom had rendezzék le egymás közt. Jó,ha látom hogy a fiam esetleg verekszik(nem jellemző) akkor közbelépek. Ha nagyobb gyerek, vesz el tőle valamit (erőszakosan,dúrván),és látom hogy segélykérően rámnéz a gyerkőcöm,akkor bíztatom,hogy ne hadja magát. Persze,ha a másik gyerek a sajátját veszi vissza,akkor azt vissza is kell adnia,mert az nem a mienk. A mi játékainkat is "kölcsön" kell adnia,mert neki is odaadja a másik gyerek. Ha esetleg nemtetszését nyílvánítja (amikor más veszi kölcsön az ő játékát) akkor azt mondom neki,hogy jól van akkor a másik kisgyerek sem addja neki oda a dolgait. Ez annyira bevállt,hogy saját kezüleg adja oda a másik gyereknek. Sőt azt is érti,hogy nem a mienk,és nem akarja hazahozni. Van még valami amire nagyon büszke vagyok: Ha pl:játékboltba tévedünk,és rászólok,hogy nem nyúlhat semmihez,akkor nem pakol. Persze,ezt folyamatosan mondani kell neki. Ha mégis valamit levesz,és én azt elveszem tőle,akkor nem vág le iszonyatos hisztiket Azt is megfigyeltem,hogy ha már jól ismert gyerek veszi körül,akkor attól nem veszi el a játékokat(sajátját). Sőt ha mondom neki,hogy ezt vagy azt adja oda amit a másik gyerek kér,akkor odja is adja Megmondom őszintén én ebben nagyon szigorú voltam mindíg,és lehet hogy annak is köszönhető,hogy mindíg sok gyerek vette körül,tehát már idejében elkezdtem ehhez szoktatni.

Adrienn!
Kicsit meredek,de tényleg bevállt tanács!
Legalább is nálunk bevállt. Egy kismama barátnőm,akinek hirtelen lett munkalehetősége megkért,hogy vigyázzak a kislányára. A kislány ellentéte a fiamnak,egy valami volt bennük közös az:AKARAT. Tudtam,hogy nehéz lesz,és nem a kislánytól,vagy attól hogy ketten vannak,hanem a fiamtól féltem. De miután nagy szüksége volt a segítségemre a barátnőmnőmnek (se mama,se dédi,apa is dolgozott) így nem hagyhattam cserben. Rettegtem az első naptól,és a félelmem be is igazolódott. Maga volt a pokol. A kislány egy angyal volt,bezzeg a fiam Gyomorgörcs végig,míg valaki nem jött a kiscsajért). És ez ment kerek 2 hónapig amíg a kislányt fel nem vették a bölcsibe. Dominik irigy volt még a "wc" papirra is. Ha a kislány fél méteren belül közelített hozzám már ordított,szóval képzelheted De a végére belejött. Már nem volt irigy,már nem sírt ha meglátta stb...
Nekem is jót tett,mert muszály volt igazságot tennem,és nem elfogultan döntenem,és mert egy új oldalát ismertem meg a fiamnak,és neki is,mert megtanult alkalmazkodni(na nem teljesen,de a másik gyerekhez való viszonyát).
Lehet,hogy a te fiadnak is ez kell,egy másik valaki aki "helyre billenti" a kis személyiségét,hogy nem csak ő és ő létezik a világon,nekem ez egy nagy de tanulságos feledat volt
Szólj ha inkább ne bombázzalak az irományaimmal,mert reakciót nem nagyon látok tőled.

Noémi

Sziasztok!

Találtam egy hasonló topikot: "Nem szabad" hisztizés, dackorszak előtt, ugyanezen a témán belül hasonló problémával. Jelenleg felülről a hatodik .
Igaz, elég régen írtak bele, de érdekes olvasnivaló.
Üdv, Virág