. Az első babánál egyáltalán nem szedtem vitamint, de a másodiknál javasolta a dokim, azt mondta jobb lesz nekem is és a babáknak is. Tényleg jobb lett, ahogy elkezdtem szedni az Elevitet, elmúltak a rosszullétek
. Elővigyázatosságból be kellett feküdnöm a kórházba a 33. héten, de aztán a 38. héten tervezett császárral születtek, mert a bátyjuk is így jött világra. Nem mondhatom, hogy kis súlyúak voltak: Bence 3,30 kg (51 cm), Marci 2,85 kg (53 cm)
. Szoptatni már a kórházban a második naptól tudtam, a negyedik naptól pedig már próbálkoztam az egyszerre szoptatással. Egy hét után hazaengedtek minket, ugyanúgy, mint az első babával. Otthon is tudtam őket egyszerre szoptatni, volt külön erre a célra kialakított fotelom párnákkal és szoptatós párnával
. Fél éves korukig kizárólag anyatejes babák voltak, aztán még 15 hónapos korukig szoptak
. Ha Orsit tudtad szoptatni, akkor most is menni fog
.
(szerdán délben szültem, és szombaton reggel már hazaengedtek) Remélem azért minden rendben lesz a terhességemmel, és a pindúrok nem lesznek koraszülöttek, sem császározni nem kell - én legalábbis így szeretném.
és remélem az ikreket tudom majd szoptatni, lehetőleg egyszerre, hogy maradjon időm Orsira is meg magamra is - tudom: én naiv!!!
Meg is lett az eredménye a sok-sok jókivánságnak meg imának mert a Babák nagyon jól vannak
Szépek, okosak, ügyesek én meg nem is vagyok elfogult...

Csak Gerikém alvókáját rontották el a Kaáliban...visszaviszem szervizeltetni, egy évig garanciális

RosszKutyaBetyár de most már megtartjuk

Szépek vagytok a Profilodban
Nálatok is sok a huncutság ahogy elnézem







, de végre bejött.


Lehetetlen dolog ez a lakáshitel....
! minden megoldás érdekel! Fontos infó lehet, hogy itt a babaneten jutányos szopis párnákat kínálnak, sajna én későn vettem észre! Remélem ez az üzenetem átmegy, mert másodszor írom meg! Üdv: Claire (Klári)

Minden segítséget szervezz meg előre: ki fog mosni, vasalni, takarítani, főzni. Ne légy szégyellős, használj ki mindenkit, aki felajánlja a segítségét.
Ha másra nem, arra mindenki jó, hogy ott üljön a srácok mellett, amíg te kimozdulsz egy órára. Ha meg nagy gáz van, úgyis hívnak mobilon.(Ha van
) Szóval csak csatlakozni tudok Ribizlihez, ne keseredj el, készülj fel! 

Gyerekek hogy bírták? És Te? Mert gondolom a pakolás nagy része rád maradt...
)
már a csak pénz kell és akár szeptemberben költözhetünk is!!!
Én egy halom köünyvet áttanulmányoztam szülés előtt, hogy ne utána kelljen bénázni.
Fiúk, lányok? Lehet tudni? Vannak itt hármasikresek is. Tőlük sok mindent megtudhatsz. Nekem "csak" két fiam van. 39. hétben császárral születtek, és a mai napig is szopiznak. Csak szülni mentem be a kórházba, addig otthon pihentem.
Értekezhetnénk akár e-mailben is, a címem:eszter28@freemail.hu
Nagy öröm ez. Holnap megyek az orvosomhoz, szombaton 4D-s uh-ra, remélem mindent rendben találnak náluk. 

| X EZT MÁR OLVASTAD? |
|
![]() |
|