Kiemelt témák

Sziasztok!

Kisfiam Tamás lassan egy éves lesz és egyre erõsebb bennem az a gondolat, hogy nem akarok még egy gyereket. Ennek számtalan oka van:
- anyagi (jó ha egyet fel tudunk nevelni)
- egészségügyi (terhességi cukorbetegségem volt, a fiam császárral született)
- önzés (magamra is szeretnék idõt szakítani, hogy a hobbiaimnak élhessek, nem akarom magam feláldozni a gyermekeim oltárán)
Nagyon röviden ennyi.
Szeretnék véleményeket olvasni, hogy Ti hogyan gondoljátok?
Muszáj testvért szülni?
Kíváncsi vagyok az érvekre és az ellenérvekre.

Írjatok!

Üdvözlettel:
Mamacica

Mamacica!

Nahát még csak most szültél és már egy éves a kisfiad?

bigacsiga Kata

Nekem három gyerekem van, a világ legnagyobb boldogsága, mással nem pótolható: a testvér.Teljesen más az élet, hogy vannak egymásnak is. Egybként nem igaz, hogy pl.2 gyerek kétszer annyiba kerül.
Talán még korai Neked, hisz csak 1 éves lesz a picur, tesó lehet késõbb is, bár ha kettõt tervezel, nem ajánlom a túl nagy korkülönbséget, sokkal jobb az összhang, ha nem túl sok az év.
Most éppen még itthon vagyok a kicsivel, de két éves kora után dolgoznom kell, lakást újítok fel(festés, parketta, bútor, csempézés, stb) egyedül, a férjem távol dolgozik, másodéves fõiskolás is vagyok, és a nagyok egésznapos programjait is én vezényle, edzések, órák stb. Jut idõm 2-3 konditeremre hetente, és netetni is.
zsomimama

Mamacica!

Csak hogy a stílusodnál maradjak
Kisfiam most 17 hónapos, március végére várom a kistesót, így 21 hónap lesz közöttük a korkülönbség. (Az elsõ szülinapja után 2 héttel sikerült összehozni a babót).
A második babó vállalásának nálunk számtalan oka van:
- anyagi körülmények (szerencsére nem rosszak)
- egészségügyi (Danó nagyon nehezen jött össze, a tesónak igazándiból 3 hónappal késõbb akartunk nekiállni "komolyabban". Viszont azt mondta az orvos, hogy nekünk 2 babára van keretünk)
- Danó nagyon jó baba, 8 hetes kora óta átalussza az éjszakát, eleven de szófogadó, van melette idõm saját magamra és a páromra is.

Szerintem muszájni nem muszáj, mert ha annak érzed, nem érdemes! Lehet, hogy 4 év múlva teljesen be leszel indulva a kistesóra... na akkor érdemes, de akkor se muszály!

Pusszantás!
Zsófi

sziasztok.

nekem két gyerkõcöm van. Bettina 4 éves lesz 27-én Norbi 19 hónapos. 26 hónap van köztünk. z, hogya második baba legyen teljesen természetes volt számunkra. bár még nem volt saját lakásunk, de az érzés meg volt és sokkal többet ért. viszont amiokor megszületett utánna nagyon sokáig azt mondtam hogy 5 évig biztosan nem szülök még egyet sõt lehet hogy még több idõ múlva. és most 19 hónapos a fiam és újra érzem azt hogy babát szeretnék, egy harmadikat. de ez az érzés most alakult ki kb2 hónapja. a férjemben sajnos még nem alakult ki ez az érzés, vagy inkább csak attól fél mi lesz 3 gyerekkel. kifog vigyázni rájuk ha valahova el kell mennünk. ezt még én sem tudom, de lehet hogy már csak 9 hónap van arra hogy ezen gondolkozzunk.

szóval szerintem sem muszály egy kistestvér csak azért hogy legyen, majd akkor ha már te is akarod.

Gabi1

Mamacica!!!!!

Sziaaaaa!!! Hát jól eltûntél! Irgum-burgum!!!!

Érvek? A leg: rászántuk magunkat a negyedikre!
Tudod, ismersz, ismered a melómat, a srácokat, csaszis múltamat. Babanetes vonzódásomat.

Korai még. Ikrek-csaszi után 3 év otthon következett, és el voltam negyedik nélkül is. Plátóian sose zártam ki, de nem hiányzott. És lõn, azóta bekövetkezett, olyan érzéssel, hogy muszáj. Beleképzeltem magam, hogy nem, soha többé, és rettenetes volt.

Várj még! Kapcsolódj ki mellette, bízd rá olykor nagyszülõkre (stb) és mozdulj ki, élj a hobbijaidnak.

Azért ha kedved-idõd gyõzi, gyere el babanetezni!

Ildi

Mamacica!
Kapcsolódom a fentiekhez. Nálunk 19 hónap van a két fiú közt, és imádják egymást. A testvéri szeretet nagyon erõs, és ha már mi szülõk nem leszünk, õk még ott lesznek egymásnak. És az idõrõl is beszéltél. A legjobb, ha több gyerek van! a fiaim 3 és 4,5 évesek, és már zavarnak ki a szobájukból, hogy õk most játszanak, nem is hagyják már, hogy beüljek melléjük. Már elég nagyok, hogy a nagyi elvigye õket akár egész hétvégére (mivel én is most írom a szakdolim + munka + vizsgák, na meg egy kis szórakozás). Lehet, hogy most "elvesz" 2-3 évet az életedbõl, amíg nem tudsz annyira kimozdulni, de utána sokkal többet kapsz.
És ahogyan már írták: nem kerül kétszer annyiba!
Timi

Kedves Mamacica!

Én sose voltam oda a gyerekezésért, borzasztó fárasztó. De azt mondtam a férjemnek, vagy egy sem, vagy három. Nekem ui. két testvérem van, és tudom, hogy az nagyon jó. És bár anyxagilag nyilván megterhelõbb a több (ha nem is többszöröse, de sok), de az idõdet nem veszi el sokkal jobban. Illetve az elején biztosan - mi most várjuk a másodikat.
Mónika

Kedves Lányok, Kismamák!

Nagyon örülök a soraitoknak! Igaz, ennyi még nem elég ahoz, hogy akarjak egy másodikat, de legalább látom, hogy talán törvényszerû, hogy majd egyszer akarni fogom.
Sajnálom, hogy olyan még nem írt akinek csak egy gyermeke van. Szeretném volna tudni õk mit gondolnak, õk miért nem akartak testvért. Várom hát az õ véleményüket is a témáról!

Zsomimama,
Csodállak, hogy a gyermekeid mellett ennyi idõd jut magadra. Én nem tudok ilyen laza lenni, de persze ez az én bajom.

PIldi,
Szia! Nálunk a nagymama kérdés (gyerek lepasszolása) kissé zûrös. Anyukám dolgozik, anyósomhoz meg inkább nem adnám ha nem életbevágó.... Hosszú, hogy miért. Neked gratulálok a negyedikhez! Hú, nem semmik vagytok!

Mindenkinek puszi!

Mamacica

Nekunk sajnos csak egy van es valszeg nem lesz tobb, pedig szeretnenk. Ez az egy is lombik, a masodik lombikra nincs penzunk. Gondolom nem lesz belole lelki rokkant ha egyke marad sem, bar egy teso jo lenne. Talan kesobb orokbefogadunk
Szerintem anyagi oka nem lehet egy gyereknek. A hatodiknak talan, de hogy egy vagy ketto, az majdnem mindegy. Persze barmi okod is van ra, az a fontos hogy ne erezd kenyszernek barmit csinalsz is. Es hat egy ev utan meg friss lehet az elmeny, virrasztani, pelenkazni allandoan, mellproblemak. Bar kesobb jon mas ...

Soha ne mondd hogy soha!

Mi most várjuk a másodikat, aki teljesen tervezett baba, mégis menet közben arra gondoltam, h. várnunk kellett volna, akár éveket is. Nekünk annyi gyönyörûséget ad a lányunk, hogy már most sajnálom, h. nem fog rá annyi idõ jutni, és nem csak rá tudunk majd figyelni, a lelki oldaláról nem is szólva. Féltékenység, irigység, tök felesleges ezeknek kitenni õt, ha nem muszáj.
Úgyhogy én megértem, ha valakinek elég egy gyerek, még akkor is, ha nekünk nem sokára kettõ lesz.

Idike,
nem vag a topic temajaba, de ugy tudom, most mar egy sikeres lombik utan is fizeti a biztosito a kovetkezot. Nekem is lombik babaim vannak, de spontan jott egy kovetkezo, ezert nem volt szukseg alaposan utanajarnom a lehetosegeknek.
Udv,Molnarka

Idike!

Én az elmúlt egy évben 2 olyan családdal találkoztam, ahol az 1. lombik után a 2. spontán sikerült. Pedig papírjuk volt arról, hogy nem lehet természetes úton gyerekük.
Úgyhogy akár simán is összejöhet.

Sziasztok!
Nekem ugyan 7 hónapos a fiam, de a tesó téma mindennapos. Nekem van egy 15 évvel fiatalabb húgom. Gyakorlatilag egykék vagyunk. A páromék hárman vannak kis korkülömbséggel testvérek. A testvér mellett szól ezer dolog. Ellene csupán az anyagi jövõ kiszámithatatlansága és amir RJuli is irt, hogy megoszlana a figyelem, kevesebb az egyre forditható idõ. Akinek sok testvére van persze azt mondja, hogy sebaj, mert kapnak egymástól annyi pluszt, hogy végülis jobb tesóval mint nélküle. Én most a vacilálós stádiumban vagyok. De valójában nagyonsok sikerélményt és örömet adott a fiam ez alatt a 7 hónap alat. Amitõl egyre jobban hajlok a nyári babagyártásra.

Szóval ahogy már mondtátok: akkor kell szülni, amikor az ember helyesnek érzi.

Zsunya

Koszi a biztatast, mi nem az a csalad vagyunk ahol spontan osszejon Mar tul vagyunk ket sikertelen probalkozason, en belefaradtam. Most Londonban elunk, itt a lombik remenytelen, draga stb. Mostanra jutottam el oda hogy egy gyerek is gyerek . Ez a ket lombik iden tavasszal majd nyar vegen, minden eromet kivette es tulkeppen beletellett 3 honapba amit a fiamtol, a paromtol vettem el. Akkor masra sem tudtam gondolni, a gyogyoktol a hangulatingadozasaim remesek voltak. A masodik utan 2 hetig fekudtem! Csalad a Balcsin, en annyi tv-t eletemben nem neztem osszesen mint akkor.

Amugy Olaszorszagban (ott is eltem) ez nem lenne kerdes. Max 2 gyerek, de inkabb csak egy. A szulokepes koru nokre 1,3 gyerek jut, ami azt jelenti hogy a vilagon az utolsok. De ezen nem is filoznak sokat, egy is eleg, mondjak. Itt Angliaban meg majdnem a fiam az egyetlen az oviban akiert nem babakocsis szulo jon, esetleg dupla kocsival Van babakocsi+kengurus variacio is

Sziasztok!

Mamacica

A kislányom hét és fél hónapos, de én is elég sokszor gondolkodok ezen a kérdésen. Igazán még én sem tudom eldönteni, mert:
1.A pocakosságom nekem is elég problémás volt/vérezgetések, terhességi cukor, trombózisra való hajlam/ és 8 hónapra született a babám is szerencsére teljesen egészségesen.
Aki ezt meghallja tiszta hülyének néz, hogy ezek után én vállalnék még egy terhességet.Elgondolkodtató, nem is magam miatt, hanem a születendõ gyermek egészsége szempontjából. Fõleg, hogy miután a kislányom megszületett ,,kézzel foghatóvá,, vált a dolog, hogy mit veszíthetek.
2. Szerintem, és most ne vessetek meg, nem vagyok benne biztos, hogy két vagy akár több gyereket lehet-e egyáltalán egyformán szeretni. Ezzel a nézetemmel nem arattam sikert az ismerõseim körében, pedig õk /is/ az élõ példa rá, hogy nem. Valaki azt mondja, hogy egyformán ha nem is, mindegyik gyerekben mást. Hát az nekem nem elég!
3.Testvérféltékenység, idõhiány stb. Ezek talán a kisebb problémák.
Ami viszont mellette szól:
Szeretném még egyszer átélni az érzést, hogy életet adhatok és életet hordhatok a szívem alatt. Ennél nagyobb boldogság nincs.
Azaz mégis: a kislányom és ne felejtsük el a páromat sem, mert így vagyunk igazi család.
A picimnek se jönne rosszul egy testvér, azt biztos tudjátok miért.
Az sem elhanyagolható érv, hogy a babám megszületésétõl kezdve szinte minden napba kapaszkodom, mert olyan gyorsan elrepül ez az idõ és minden pillanatot ki kell használni, hogy csodáljam a fejlõdését, kibontakozó értelmét, szeretetét.

Végül, de nem utolsósorban azért az apuka véleménye is fontos. Vagy nem?

Most már tényleg eldugulok.

Shane

Kedves Mamacica és Mindenki!
Nekem is mindíg legalább 2 gyerek volt a vágyam! Azután amikor Kittikénk megszületett, valahogy abszolute nem vágytam másodikra. A barátnöm akinek 16 hónap van a két gyerek között, próbált rábeszélni, de én semmiképp nem éreztem a második hiánytát! Azután teltek a hónapok és eljött az idõ amikor már kezdett valahogy hiányozni egy kisbaba. Persze ez a hiány azért korántsem volt olyan sürgetõ, mint elõször. Engem nem érdekeltek az olyan érvek, hogy milyen rossz a gyereknek egyedül. Én is egyke vagyok és szerintem nem is olyan rossz dolog. Szerintem hiba azért vállalni a másodikat, hogy legyen tesó az elsõnek. Meg kell hogy érjen a szülõ arra, hogy újból ugyanúgy vágyjon a gyerekre, mint anno elõször. Ideális korkülömbség pedig nem hiszem, hogy létezne.
Egy ideig azután a párom nem akart gyereket, és ez engem arra sarkalt, hogy én szeretnék. Amikor viszont már õ szeretett volna, akkor megint beijedtem! Szóval, 3 évvel Kitti megszületése után, végre abbahagytuk a védekezést és most már mindketten akartunk gyereket! Na, ekkor meg 6 hónapig semmi sem lett a dologból!!!!Hiába szerettük volna mostmár, lehet hogy lelkileg nem voltunk felkészülve.
Nehéz döntés volt, de szerintem megérte kivárni a számukra megfelelõ idõszakot! A kisbaba pedig igaz, még csak pár milliméter, de itt van! Nem is jöhetne jobbkor!
Sziasztok!
Andi

Sziasztok!

Most néztem be elõször ebbe a topikba, nagyon tetszik, annál is inkább, mert nekem is sokat jár az eszemben ez a kérdés mostanában. Ákos 13 hónapos, imádom, a várandósságot is élveztem, és a szülésre is jó érzéssel gondolok vissza.
Nekem is mindig 2 vagy 3 gyerek volt a vágyam, de nem tudom, megvalósul-e. Áki sem jött könnyen, igaz, lombikra nem kellett, hogy sor kerüljön. Mostanában sokan kérdezik, mikor lesz kistesó. Minimum 4-5 év még. Ha anyagi akadálya nem lenne, akkor sem biztos, hogy helyt tudnék állni az "egyik kicsi, másik pici" helyzetben. Ugyanakkor azt sem szeretném, ha Áki egyke maradna (nekem ugyan vannak testvéreim, de olyan nagy a korkülönbség: 38, 41, 43 évesek, én meg 24, hogy olyan mintha egyke lennék.)

Lehet, hogy kicsit zavaros ez az egész, de az érzéseim kuszaságát pontosan tükrözi.

MIndenkinek Boldog Új évet kívánok!

Zsu

Sziasztok!
Én is most néztem be elõször ebbe a topikba, de nem állom meg, hogy ne írjak.
Én egyedül nõttem fel, tehát egyke gyerkõc voltam, a férjemnek van egy huga, köztük 8,5 év a korkülönbség. Én világ életemben nagy családra vágytam, úgyhogy bennem fel sem merült, hogy csak egy gyerekem legyen. Az elsõ és második között 27 hónap a korkülönbség. Amikor megszületett az elsõ kb. 2 hónapig azt mondtam, hogy soha többé nem szülök, nincs az az isten. A második szülésem után ott a szülõágyon elhatároztam, hogy még szülök. Ez persze azért volt, mert két fiam volt. Persze hiába határoztam el, hogy szeretnék még egyet, de azért még vártam 6 évet, hogy jöhessen a 3. baba.
A 3. baba elõtt kivizsgáltattam magam, hogy minden rendben van-e, mert azért minden áron nem akartam szülni, csak akkor ha biztosan egészségesen indulok neki a terhességnek. Harminc év felett meg jobb ha vigyázok. Tudom természetesen, hogy van aki ilyenkor szüli az elsõ babáját, de nekem már ott volt kettõ, akit fel kell hogy neveljek, és az én önzösségem miatt, hogy kell egy lány mégsem hagyhatom õket magukra. Tehát amikor azt mondták, hogy minden OKÉ, és zöld utat kaptam a terhességhez, nekiláttunk a dologhoz.
Most van egy 15 hónapos lányom, aki a család szemefénye, és rosszabb, mint a két fiú együtt volt.
Az anyagi dologról pedig az a véleményem, hogy ügyesen, okosan mindent meg lehet oldani. Félreértés ne essék, ezzel nem azt akartam mondani, hogy mi hû de okosak, és ügyesek vagyunk. Ezzel csak azt akartam mondani, hogy meg kell próbálni. A ruha, játék ügyben nincs gond akárhány gyerek van, fõleg kis korban, mert akkor még a kicsik nem teszik azokat tönkre. Kajáról kell "csak" gondoskodni, ami persze egyre nehezebb, mert a két fiú kezd kamaszodni, és állítólag ilyenkor megjön az étvágyuk.

Szóval szerintem csak az vállaljon 2 vagy több gyereket, aki nem muszájnak érzi a gyerekeket, aki nem áldozatnak tekinti azt, hogy õ szülõ. Ezzel nem akarok senkit sem megbántani, de csak azért, hogy legyen testvére a babámnak, azért nem kell hogy szüljek. Valaki írta az elõzõekben, hogy arra is gondolni kell, hogy nem élünk örökké, mi szülõk sem, és akkor kihez tud majd fordulni a gyerek, ki lesz a támasza felnõtt korában? Sajnos ilyeneket is szem elõtt kell tartani szerintem.

sziasztok Zsuzsa

Kedves Mamacica és többiek!
Én csak most találtam ezt a topicot és csak egy belsõ kényszer visz rá, hogy írjak, amúgy inkább csak olvasója vagyok a fórumoknak. Valójában csak kíváncsi lennék, hogy van-e valaki hasonló helyzetben, mint én, és milyen megoldást talált rá.
Van egy 4 éves kisfiam, akit természetesen imádok. Az én terhességem is megvolt evvel-avval fûszerezve, terhességi cukorbetegségem volt, a fiam császárral született. De már ott a kórházban mondam az orvosomnak, hogy ezt az élményt meg kell ismételni (én egyáltalán nem tartozom az elkenõdött császárosok közé). Van egy öcsém, 4,5 évvel fiatalabb, mindig is tudtam, hogy min. 2, de inkább 3 gyereket szeretnék, ha lehet kisebb korkülönbséggel, mint nálunk volt. A férjem egyke, de ezt még bõven gyerek elõtt tisztázuk, hogy nekünk nem lesz egykénk. Aztán, ahogy meglett a kisfiunk, úgy kezdett megváltozni férjem véleménye evvel kapcsolatban. Nem mert ne szeretné õt, de számára megterhelõ a gyerek-kérdés. Tudom, hogy õ egy elég "különös" alak ilyen szempontból, de úgy tûnik, meggyõzhetetlen egy második gyerek ügyében. Mára már én is megelégednék 2 gyerekkel, azt hiszem csak ennyire lenne energiám. Persze azóta a kiskorkülönbség is messzeszállt, én pedig egy éve, mikor lejárt a gyesem elég beteg lettem (sokizületi gyulladás), amivel kapcsolatban szintén nem túlzottan ajánlanak újabb gyerekvállalást. De mivel meg vagyok gyõzõdve arról, hogy a betegségem részben pszichés eredetû, hogy ugyanis visszamegyek dolgozni, és nem lesz több gyerekem - mai napig szenvedek a gondolattól, hogy nem lesz testvére a kisfiamnak. Pedig már 35 elmúltam, sok idõm nincs a gondolkodásra. Szerintetek hogy lehet elfogadni, hogy egy gyerek is gyerek? Pláne, ha többet szeretnék?

Kati

Sziasztok!


Én 21 éves vagyok, elég fiatal fizikailag, de a megélt években elég öreg ahhoz, hogy én is teljes biztonsággal kijelentsem, hogy egy gyereket szeretnék, aki meg is született 3,5 hónapja. Döntésemet, illetve a döntésünket, nem anyagi okok vezérelték (jól állunk), nem is egészségügyi, bár császárral szültem, és a terhesség alatt voltak veseproblémáim, még az sem bánt, hogy a szép melleimbõl fonnyadt valamik lettek, mert ez a kis csöppség, aki nap mint nap rámmosolyog, mindent megért... de nem kell mégegy, nincs magyarázat, egyszerûen nem akarok, és csak remélni tudom, hogy elfogadja a helyzetet, hogy nem fog haragudni ránk, mert Neki nem lesz testvére, és a társainak lesz, és hiszem, hogy megért majd minket, hiszen tudni fogja, hogy Õ a mindenünk...

Sziasztok!

Én is most olvasom elõször ezt a topikot. A kérdés jogos; mindenkinek meg kell vívnia a a maga csatáját.

Én mindig sok gyereket szerettem volna. - Két bátyám van és egy nyolc évvel fiatalabb húgom. - Tapasztalhattam eleget, hogy mennyi elõnnyel jár, de... Egy szülõ csak akkor vállaljon gyereket, ha szívbõl teszi; és ne muszájból. Nekem 19 hónapos a fiam és nem volt egy könnyû várandóság. A "reggeli rosszullétek" kicsit durván jelentkezttek, a nap 24 órájában bármikor, bárhol átlagosan 20-25-ször egy nap, vért köptem a végén, kiszáradás kórház stb. Mindez az elsõ öt hónapban végig. Ennek ellenére az elsõ pillanattól kezdve vágyom az újabb pocaklakó után.

2-3 hónapos lehetett a fiam, amikor elkezdtem mérlegelni:
1. A kedves munkáltatom jóvoltából, nem vagyok jogosult a gyed-re. Hosszú évekig csak egy fizetés...? Hármunknak is kevés, hanem is a duplája a két gyerek, de több!
2. Mikor a Peti megszületett éppen utolsó éves két fõiskolában egyszerre. Az egyik diplomám már meglett azóta, a másik helyen most készülõk az államvizsgára. Milyen lehetõségeim lesznek évek múltán a munkaerõpiacon: két diploma, semmi gyakorlat? A megszerzett tudásom leértékelõdik...!?
3. Éget a vágy, hogy jöjjön a következõ. És már az elsõnél is mindenki azt mondta, hogy rosszkor jön: Nem volt igazuk!
4. Jó lenne már neki is egy testvérke. Imádja a gyerektársaságot, megtanulhatna alkalmazkodni és egyátalán megfizethetetlen ajándék egy testvér az ember életében.

Az eredmény 2:2 lett nálam. Ha már az érvelés döntetlen, akkor a szívemre hallgatva én a gyerek mellett döntöttem; de legmélyebb sajnálatomra a testem nem. Az elmúlt másfél évben nem estem teherbe, bár valójában a szoptatás még mindig felborítja a hormonháztartásomat és így nincs ciklusom.

Tehát én azt mondom, hogy az érzlmeinkre hallgatva hozzunk döntést - ne az anyagiak és ne a társadalmi elvárások döntsenek helyettünk -, de arról se feledkezzünk meg, hogy sokan a "nem" döntésüket idõszakosnak tervezik, de mivel a nõi szervezet kiszámíthatatlan lehet, hogy amikor már akarjuk már nem is olyan egyszerû a fogantatás.

Bocs a terjedelemért, kicsit grafomán vagyok!Lil

Sziasztok!
Én is csak most olvastam bele.
Nos, én a gyermekemet 34 évesen szültem. Most 10 hónapos a kislányom. Azért ilyen késõn, mert egyáltalán nem akartam gyermeket. Csúnyán hangzik, de ez van.Imádtam, imádom a hobbimat, az úgymond szabad és problémáktól mentes életet.
Aztán terhes lettem. Sokat vívódtam, mi legyen. A párom nagy rendes volt velem, már régen elfogadott olyannak amilyen vagyok, igaz, Õ azért szeretett volna babát. Nem csak Õmiatta, úgy döntöttünk, ám legyen. Most vagy soha! A korban is jócskán benne vagyok!
A terhességem elején volt öklendezõs korszak, azon kívûl teljesen problémamentes voltam.
Igaz császárral szültem (megmondom: nem bántam meg!)és olyan jó kislánnyal áldott meg a sors, hogy az szinte hihetetlen! Gyönyörû, aranyos, mindig mosolyog, szóval egyáltalán nem bántam meg!
De!
Még egyet nem akarok!
Túlontúl önzõ vagyok és félek a második esetleges problémáitól.
Ugyanakkor hiába próbálja az apja úgy intézni, hogy Õ is sokat lehessen a kislánnyal, nagyon hiányzik az addig megszokott szabadságom és hobbim.Csúnyán hangzik, de alig várom, hogy 3 éves legyen és oviba kerüljön, Õ gyerekek közé, én meg szabadabb lehessek.
Szóval ilyen is van!
(Gondolkoztam, hogy Névtelenül írjam-e, vagy vállaljam magam, itt a sokgyermekes anyukák között))) vállalom.)

Ilusta, nagyon tetszik, hogy vállalod ezt a hozzáállást. Szerintem nagyon sok olyan anyuka, aki az önfeláldozásról és önzetlenségrõl papol, sosem dolgozott olyasmit, amit igazán szeretett volna, nem csinált olyasmit, amiben megtalálta volna élete értelmét. Így hát nem is áldoznak fel semmit, legfeljebb az üres semmittevést, soppingolást, stb.
Ami engem illet, én félúton vagyok eközött és közötted. Ha nálunk pár évvel korábban jön a baba, ugyanazt mondtam volna, amit te. De azóta a munkámba kicsit belefásultam, már inkább pénzkeresés volt, mint hivatás. Ennélfogva én inkább örülnék, ha itthonmaradhatnék vele - meg egy esetleges testvérkével -, feláldoznám magam , ha lehetne, de sajnos nem lehet, mert a férjem fizetésébõl nem élünk meg. Szerintem ez az igazán ciki, hogy én dolgzni fogok még a GYES lejárta elõtt, de nem azért, mert imádom a munkám/hobbim, hanem mert muszáj.

Kedves Anyukák!

Köszönöm mindenkinek az írásokat! Kérlek benneteket, hogy írjatok még! (főleg azoknak a véleménye érdekel akiknek elég egy gyerek - de mindenkiét szivesen olvasom) Ritkán tudok ide eljönni, hogy megnézzem az írásokat, de amikor lehetőségem van megteszem.
Velem még mindig ugyanaz a helyzet, imádom a fiam de elég belőle egy is. A picike babákkal leginkább úgy vagyok, mint a zsiráffal: megnézem, tetszik, de otthonra nem kéne....

Mindenkinek puszi!

Mamacica

Mamacica, tetszett a zsiráfod !
Örülök, hogy anno nyitottad ezt a topikot, mert bár tőlem nagyon távol áll ez az életérzés, nekem is érdekes olvasnom olyanok véleményét, akik ennyire másként állítják fel a fontossaági sorrendet. Ha belenézel a profilomba, látni fogod, miről beszélek... Ezért szerintem is sokat veszít az a gyerek, akinek nincs testvére, és abban biztos vagyok, ha valaki ezt belátja, és a második gyerek mellett dönt, akkor már nem csak kényszerből fogja megszülni azt a gyereket, mint fentebb írták. Hogy nem jut majd ugyanakkora figyelem az egyre? De jut a kettőre, és akkor azt is meg lehet figyelni, hogyan viselkednek a gyerekek egymással, ami ugyancsak óriási élmény!
Shane korábban azt mondta, nem hiszi el, hogy több gyereket ugyanúgy lehetne szeretni. De, de igen!!! Én még csak azt sem mondom, hogy másként! Persze, valóban minden gyerek, minden ember más, ezért mindekiben mást szeretsz, de a hőfok és a mód - anyai szeretet - ugyanaz!
Mára ennyi, sziasztok!

Hát, én Mamacicával értek egyet e pillanatban, pedig nekem kettő van. Tervezett gyerek a 2. is, de mégis annyira felborította az életünket (és nem jó irányban), hogy ha újra kezdhetnénk, nem vágnánk bele. Remélem, fél év múlva könnyebb lesz és másként fogok gondolkodni, de most úgy érzem, hogy egy "idilli család" romjaira hullott, a nagyobbik teljesen kivan, pedig mindent "tankönyv szerint" igyekeztünk csinálni. Pihenés, játék, heverés, beszélgetés, szabad programok kettesben vagy hármasban =0. Kinek jó ez, azt nem tudom, csak azt, hogy nekünk nem.

Sziasztok!
En is most tlaltam ra erre a topicra!
Mamacica! De jo hallani feloled!
Szamomra, aki tobb gyereket szeretne(2 van, de 1-t mindenkepp, de 2-t is ha a ferjem belemegy meg szeretnek), furcsa, ha valaki nem vagy csak egyet szeretne. De en is azt mondom, ha nem erzed belulrol azt a vagyat, hogy megorulsz egy kisbabaert, akkor nem szabad csak azert szulnod, mert testver kell. Nekem sincs tesom, bar mindig nagyon szerettem volna, de nem lehetett. Felnottem igy is, de hianyzik. Foleg azert, mert anyuek idosek mar. Talan ezert is szeretnek tobb gyereket. 5 ev van Viki es Martin kozott, es nekem igy jo volt. Viki most lesz 2, felallasban visszamegyek osszel dolgozni, es ha befejezem a sulit jovo decemberben, akkor johet a kovetkezo. Szivem szerint ikreket szeretnek, 1 fiut es 1 lanyt, vagy 2 lanyt. Bar mar most odavagyok a 3.-ert, de az anyagiak miatt meg nem lehet. Hulyen hangzik, de en gondolok arra is, hogy mi lesz, ha felnonek, es egyetemre, vagy fosulira jarnak majd. Eygszerre 2-t vagy tobbet segiteni nehez. Igy nagyobb korkulonbseggel egyszerre csak egyet kell tamogatni.
Moni

Rjuli,
lazíts, ne vedd olyan tankönyvesre a dolgot! Tudom, az első idők nehezek, az egyről a kettőre való váltás minőségi váltás. De csak néhány hónapig tart, amíg összerázódtok. Nem kell mindent tökéletesre csinálni, az a titka! Elég, ha te és a gyerekeid tökéletesek, nem? Hanem te csak nyugodtan pihenj és játssz, oda se neki, ha fut a konyha, vagy ha nincs kivasalva.
Szóval: ígérd meg, hogy nem várod el magadtól, hogy egy személyben legyél anya, feleség, szakember és házi mindenes! Jó?

Kíváncsi
Köszi a bíztatást. Valahogy én is úgy gondolom, hogy egyről a kettőre sokkal nagyobb különbség, mint a további létszámváltozás, de még az első születésénél is nagyobbnak érzem a különbséget.
Az a baj, hogy a kicsi folyton sír, ha ébren van, de kézben is, pedig még csak nem is hasfájós, szóval nem 2-emberes, hanem idegőrlő.
A tankönyv szerintiséget csak a féltékenység-kezelésre értettem. Külön programok, fürdetésben segítés stb., stb.
OFF: Ha már szakemberségnél tartunk, írtam neked mail-t a múltkor. Nem kaptad meg, nem válaszoltál, vagy én nem kaptam meg a választ?
Mi újság a legfiatalabbal?

Mamacicaaaa!

De jó látni téged! Alig van már valaki abból a régi koradélutáni csetelve melózó bandából! Gyere gyakrabban jó???!!!!

Ildi

off
rjuli,
most nem tudom pontosan, arra gondolsz, amelyikben megírtad a telefonszámodat? Azt megkaptam, köszi. Csak azért nem jelentkeztem, mert egyrészt nem kértél rá választ, másrészt azóta folyamatosan Bécsben vagyok és még leszek is min. két hétig, aztán megyünk csak haza. De jó is, hogy szóba jött, mert azóta rendszerfelújítás volt, így sok korábbi levelem eltűnt - többek között a tiéd is. Megküldenéd még egyszer a mélt? Ha erre gondoltál. Ha nem, akkor azt meg én nem kaptam meg.
on
kicsit off
Mennyi idős a kicsi? lehet, hogy még a háromhónapos bőgés korszakában van? Hát, nem irigyellek! Nekem a negyedik volt nagyon rossz alvó, már javult a helyzet, de még mindig bőgve ébred hajnalhasadtán. Nem tudom, ha ő az első vagy a második, vidáman gondoltam volna-e további terhességekre ?
A nagyobbik meg féltékeny? Biztos, vagy csak te vagy túlterhelt a kis "magyarnóta énekes" miatt?
on
Mamacica, mi az a hobby, ami miatt kicsi a lakás (még)egy zsiráfnak?

Sziasztok!
Szegény Rjuli!
Igazán sajnálom, hogy nem úgy jönnek össze a dolgaid a második babával, ahogy elképzelted...
Nos ezért sem szeretnék másodikat!
Az első mostmár 1 éves, azóta is áldott jó, tündéri kislány, semmi gond vele. Mi a garancia arra, hogy a 2. is ilyen lesz? Semmi!
Amúgy sem vagyok az a nyugodt tipus, megőrűlnék egy állandóan síró babától!
Aztán nesze, neked anyai ösztön és szeretet!
Szeretném, igen biztos, amikor nyugton van...
Magyarul, tisztában vagyok a magam természetével és nem szeretnék rosszat egy második babának.
Hiába 1 éves Trixike, még mindig nem vagyok szabad, nem tudok oda és akkor menni, amikor szeretnék! Néha úgy érzem, kalitkába vagyok zárva, pedig ismerőseim szerint szinte aranykalitka.. Akkor is!
Hiányzik a jövés-menés, hobbi...
Ha szülnék mégegyet, csak rontanék a helyzetemen, lehet, hogy bele is őrűlnék, vagy elmenekülnék...
Sajna én ilyen vagyok, lehet hogy pszichológiai eset..

Az az igazság, hogy valahol tudtam előre, hogy ilyen lesz, csak nem időben jutott eszembe. Múltkor olvastam vissza a topicot és láttam, hogy írtam is erről korábban. Hát, bejött, amitől tartottam. Állítólag vannak magukat beteljesítő jóslatok. Lehet, hogy ez is ilyen. Abban azért bízom, hogy pár hét, max. hónap alatt elmúlik a sírós időszak, a nagyobbik is belerázódik és akkor ok. lesz.

Igen rjuli!
Igazad van, vannak magukat beteljesito joslatok! En ezt ugy szoktam fogalmazni, hogy amit nagyon szeretnenk, az egyszer ugy lesz, vagy amitol nagyon felunk az ugy lesz. Egyszoval amire erosen gondolunk az bekovetkezik.
De legyel turelmes, bar neha nehez, de hidd el, ha nyugodtabb, turelmesebb vagy, akkor a pici is az lesz!
Moni

Sziasztok!

Egy 22 hónapos kisfiam van és gondolkodunk a tesó kérdésen.
Nekem nagyon furcsa, hogy valaki úgy ir a gyereknevelésröl, hogy feláldozza magát. Miért lenne ez áldozat? Én inkább szerencsésnek érzem magam, hogy részem van benne.

Mamacica! Eddig én is csak gondolkodtam azon, hogy mikor legyen a következö baba, de kb.1hónapja valami vágy keritett hatalmába és tudom, hogy kell még egy baba. Nem tudom, hogy honnan jött ez, de mostmár csak erre tudok gondolni. Mikor megszületett a kisfiam, és gondolkoztam a tesón, azt mondtam, hogy akkor lesz testvére, ha eljön az az idö, hogy őt is úgy akarom majd mint annak idején a kisfiamat. És most eljött az az idö.

Imola

Imola! Mintha az en gondolataimat olvastam volna! Ugyanez a velemenyem nekem is. Es en mar most szeretnem a 3.-at, de nem lehet, es ez olyan rossz! Es en sem erzem aldozatnak, sot sosem ereztem annak, es sosem fordult meg olyan a fekemben, hogy mi lenne ha nem lennenek! Imadom oket, es orulok hogy vannak es egeszsegesek! De egy gyerkocot tenyleg csak akkor szabad vallalni, ha ott legbelul erezzuk hogy vagyunk ra, mert anelkul onfelaldozasnak erezhetjuk!

Mamacica! Nem szeretnelek megbantani, remelem nem haragszol a velemenyem miatt, de lehet, hogy korai volt meg vallalnod babat, ha ugy erzed, hogy onfelaldozas reszedrol egy gyermeket nevelni. Mert nekem sosem volt ilyen erzesem. Igy semmikepp ne vallalj megegyet!

Moni

Moni,
ez jó gondolat! Lehet, hogy tényleg ez a bajuk azoknak, akik nagy tehernek érzik a gyerekeket, hogy már az első is túl korán jött!? Itt csak azt nem értem, hogy manapság a fiatalokat annyira kikímélik otthon, annyi idejük marad - úgymond - kitombolni magukat, hogy nem tudom, miért nem jut arra is idő, hogy felkészüljenek a gyerekvállalásra?

Talán túl szigorú vagyok, de már régen kikívánkozik belőlem: alapvető emberi parancs, hogy szaporodjunk. Ez az emberségünk egyik leglényege, amióta ember él a földön, s még korább óta, hiszen a szaporodás parancsa nélkül mi sem lennénk itt mostan, hogy csevegjünk...
Az emberi szervezet pedig úgy van "kitalálva", hogy a szaporodáshoz két ember kell, nevezzük őket akár emberpárnak, így tehát két ember csak legalább két újabb emberke révén tudja fenntartani az emberi fajt. A gyermek vállalása tehát csak egy picit kedvtelés kérdése, csak egy picit attól függ, hogy van-e hozzá kedvem, vagy nincs - mondja, maga megbolondult, hogy mindent kétszer mond, kétszer mond? - alapjában véve lényegesen több annál: kötelesség! Sajnálkozunk azért, hogy kihal egy állatfajta? És azért miért nem, hogy veszélyeztetett maga az emeri faj? (S most nem helyes a túlnépesedéssel jönni, mert ahol ez valós probléma, ott nincs is meg az anyagi fedezet a népességrobbanás kezelésére.) (De itt megvolna!)
Na most jött el az a pont, hogy elátkoztok, hiszen ez a beszélgetés pont azért jött létre, hogy bebizonyítsa az egykézés létjogosultságát, én meg itt most bemondom a tuti eretnek dumát. De: amiként egyikőtök sem vitázik azzal, hogy pl. dolgozni kell, mert ettől megy tovább az élet, mert ezzel értéket teremtünk, mert a társadalom ezt egyrészt elvárja tőlünk, másrészt magunk is átérezzük e kötelességünket, belátjuk, hogy ha nem dolgoznánk, méltán vethetne meg minket a környezetünk, akként kell(ene) a gyerekvállalás kérdését is kezelnünk. Miért, melózni mindig van kedvünk? Mosogatni, takarítani mindig van kedvünk? A főnökünk sosem idegesít? Egyszer sem éreztük úgy, hogy a pokolba a munkával, a hivatással, ha az mindig kötelesség, ha éppen egy porcikánk sem kívánja? Hogy legszívesebben hazamennénk, olvasnánk, kirándulnánk, tévét néznénk, szerelmeskednénk, vagy csak vakargatnánk a köldökünk táját? EZT mégis mindenki vállalja, míg a gyerekre sokan azt modnják: jaj, az olyan megterhelő! És? Akkor mi van? Igen, az, sokszor megterhelő, de csak úgy, mint az élet más területei. Viszont ott a bizonyosság, hogy ha gyereket nevelünk, annak VAN értelme, a többinek, meg, ki tudja?
Mondok mást. Biztosan láttatok már magára hagyott öregembert/asszonyt. Lehet, hogy nekik konkrétan voltak gyerekeik, nem is erről van most szó. De bizonyára tudjátok, hogy mindig az aktív népesség termeli meg az idősek-betegek ellátására fordítható összeget. Azt várjátok el egyetlen gyermeketektől, hogy ő egyedül cipelje a gondozásotok összes terhét? Ha az anyagiak adottak is, nyilván adottabbak, mint többgyerekes családokban, vannak egyéb terhek is, betegség, magány, amiket az egykés családokban kizárólag a féltve óvott gyerekre zúdítotok.
És mondok még mást. A társadalmi összterméket (biztos nem szabatos közgazdasági kifejezés, de ilyenre futotta), mint mondtam, az aktív korúak hozzák létre. Az időseket akkor is meg kell becsülni, anyagilag is, ha kevés a fiatal. Az egykés családok két idős tagjának éppúgy
folyósítani kell a nyugdíjat, mint azoknak, akik több áldozatot - nevezzük így, ha így szeretitek - vállaltak. És kik fogják ezt a különbözetet megtermelni? Azoknak a gyerekei, akik a maguk fiatalságát is "beáldozták" a nagycsalád oltárán! Azok a mai gyerekek, akiknek egész gyerekkouk alatt kevesebb jutott, mint a körbeimádott egyetlennek! Fairnek érzitek ezt?
Elfogadom, lehet úgy dönteni, hogy csak egy gyereket akarok, vagy akár egyet sem. Még azt is elfogadom, hogy az ilyen családokba jobb is, ha nem születik (több) gyerek. De ezektől az emberektől elvárnám cserébe azt, hogy valami mást, ami tényleg komoly, ami tényleg a többiek hasznára válik, letegyenek az asztalra. Legyenek híres tudósok, művészek, alapítsanak szeretetotthonokat, segélyegyleteket, vidámítsák a humorukkal a kétségbeesetteket, gyógyítsák az éhező kontinensek lakóit, mindegy, csak szóljon. De az ilyen, hogy nem szülök még egyet, mert önző vagyok, magammal akarok foglalkozni, vagy azért, mert csak...! Na neee...
Nna, most egyetek meg!
Nem kérek bocsánatot, hogy hosszú voltam, ezt rövidebben nem lehet. És nem is haragszom, de ezeket el kellett itt és most mondanom. Remélem, ti sem haragusztok meg majd.
Sziasztok, és jó babázást, valamint sok erőt az elviselhetetlennek érzett feladathoz!
Kíváncsi

Kiváncsi!

Valahol van igazság abban amit irsz, de azért szerintem ilyen alapon nem lehet babát vállalni. Szerintem aki úgy érzi, nem tudná cseppet sem élvezni ha lenne ill. több lenne gyereke, az igenis ne vállaljon, mert csak nyűgnek fogja érezni, és az a gyereknek a legrosszabb. Ami szerintem a baj, hogy sokan azért nem vállalnak, mert akkor hogyan fogunk megélni, mi lesz az állásommal, mit fognak szólni a faluban stb. Pedig lelkük mélyén szeretnének. Szerintem népesedéspolitikailag ezek a meg nem született gyermekek jelentik a hiányt, nekik kéne segiteni, hogy megszülethessenek. Megfelelő anyagi és erkölcsi háttérrel, azzal, hogy az anyaszerepet a társadalom tisztelje! Hogy ne kelljen senkinek azt mondani, én CSAK anya vagyok. HOgy ne az legyen, hogy hangosan azt mondjuk, hú az igen, vállalt ennyi gyereket, magunkban meg h*lyének gondoljuk. HOgy ne az legyen, hogy ha 7,5 év szünet után szülök egy negyediket, akkor mindenki aki meglátja azt kérdezze (sokszor csak magában): tervezett baba volt, vagy becsúszott? Mert sokan ugyan nem kérdezik meg, de érzem, hogy azt hiszik, hogy lányom becsúszott gyerek, holott nem, nagyon-nagyon akartam és terveztem őt. HOgy ne azt kelljen olvasnom a köz véleményében, hogy bizony felelőtlen az, aki ennyi gyereket szül, mert bizony majd ha tanulniuk kell (stb) mennyi kiadással fognak járni. Mert hogy milyen életet szánok én nekik, ha sose lesz pénzem ide vagy oda elvinni őket. Stb stb stb tudod te ezeket. Szerintem ez a probléma és nem az, hogy aki nem érez vágyat a baba iránt, az nem is szül.

Ildi

Ildi,
amít írsz, mind igaz, és valóban megnehezíti a több gyereket akarók döntését. Az enyémet ugyan nem, mert ha gyerekről van szó, én nem gondolkozom előre, csak megyek fejjel a falnak .
Mindenekelőtt leszögezem: nem haragszom, csak vitázom. Azzal vitázom, hogy a gyeekvállalás olyan kérdés lenne, mint az, hogy tartok-e otthon kutyát pl. - vagy zsiráfot, mint Mamacica írta . Nem, ezt visszautasítom! Gyereket nem kedvtelésből tart az ember, hanem mert ez a Élet Rendje, így, nagybetűkkel. Akinek nincs kedve gyerekeket (felétlenül többesszámban) tartani, az formálja át magát, ha egyedül nem megy, járjon pszichológushoz, hogy fel tudja dolgozni azt a traumát, ami nyilván érte valamikor, s ami oda vezetett, hogy elutasítja a gyerekeket. S ha ezt nem teszi meg, akkor kerüljön olyan elbírálás alá, mint aki nem dolgozik, vagy mint aki nem tudja kezelni az alkoholproblémáit. Nem tudom támogatni azt, hogy erkölcsileg legalizáljuk az egykézést, pláne ne a szingli, gyermektelen életformát. Szememben ez deviancia, éppúgy, mint a szerektől való függőség vagy a munkakerülés.
Természetesen nem azt mondom, hogy kerüljük el az efféléket, hogy ne barátkozzunk velük, szó sincs róla. Minden ember értékes, mindnekiben lehet valamit becsülni. De ezt a döntésüket NE fogadjuk el, és legyen bátorságunk ezt hangoztatni is, amikor szóba kerül! El kellene érnünk azt, hogy ne nekünk, többgyerekeseknek kelljen pironkodnunk, hogy milyen felelőtlenek vagyunk, ahogy Ildi is írta, hanem azoknak, akik csak magukra, a kényelmükre és az anyagi biztonságukra gondolnak, akik a máért feláldozzák a holnapot.
Kemény voltam, de az is akartam lenni.
S most újra leszögezem: nem haragszom, csak vitázom!
Kíváncsi
Ui: a mai baráti körünkben is akad részeges, akad gyerektelen és egygyerekes, van, aki - szerintünk - nem fordít kellő figyelmet a gyerekére, meg ki tudja, ki mindenki. A legtöbben tudják, az élet mely területe megy nekik gyengén.
Uii: tudom, senkire se lehet ráerőltetni a gyereket, nem is akarom, ők maradnak ki a tutiból, nem én . Csak legalább ne őket ismerje el anyagilag, erkölcsileg a többség.

Kíváncsi!

Én visszautasítom ezt a leállatiasított szaporodási kötelezettséget! Pont az a fő különbség az ember és az állat között, hogy mi nem ösztönlények vagyunk, vannak érzelmeink, tudunk gondolkodni, időben is tájékozódni, ok-okozati összefüggéseket meglátni. A férfiakat hányszor szidják, hogy mennek a farkuk után, amikor minden szembejövő nőt megdugnak. Pedig, ha a Te gondolatmenetedet veszem, ők is csak a fajfenntartási ösztöneiknek engedelmeskednek és nem gondolkodnak a következményelen(lelki, testi). A cigányokat is mennyit bántják, hogy összebújnak ész nélkül és szaporodnak, mint a nyulak, aztán sem eltartani, sem gondoskodni nem tudnak róluk. Ezek szerint ez mégis helyes lenne? Vagy nekik nem, de a "fehéreknek" igen? Aztán azt is érdemes lenne kiszámolni, hogy mennyibe kerül egy országnak a sok lelkileg rokkant nemkívánt gyermek, majd ember, a maguk pszichológiai, pszichiátriai állapotukban, devianciával, stb.
És nézzük meg, mit hoz a konyhára egy "kiművelt emberfő", aki szeretetben, türelemmel, odafigyeléssel nevelkedett.
Ilyen szélsőségesen nemhogy a Fidesz, de még a Miép sem politizál utódlási kérdésben.(és ezzel nem politizálni akarok, nehogy valaki ezért rontson nekem!)
Szóval nem lehet így lerohanni az embereket. A te saját dolgod, hány gyereket szülsz, nevelsz, tartasz el, de tiszteletben kell tartani, ha más meg máshogy gondolja. És, ha az a másik letesz valamit az asztalra(tudomány, művészet,akármi, ami maradandó és hasznos), akkor igenis meg kell becsülni. Hányszor hallani, hogy azért van kevesebb nő a tudósok, művészek között, mert nincs akkora lehetőségük kibontakozni, mert a társadalom más szerepet oszt rájuk. Talán, ha egy sokgyerekes anya leáll mondjuk kettőnél és visszamegy a kutatólaborba, ma már megvan az AIDS,rák, akármi ellenszere, ki tudja? És az is életeket jelentene.

Judit!
Na, ezt sem mondták még nekem, hogy szélsőségesebb vagyok, mint a Fidesz, sőt, a Miép. Pedig egyikkel sem szimpatizálok . Ezek nem politikai kérdések az én szememben. Majd ha jobban megismersz, rá fogsz jönni. De most csak ennyit írok, majd gondolkodom az okos válaszon, adj még néhány órát!

Sziasztok!

Kiváncsi! Nagyon tetszett a irásod, a gyerekvállalás ezen oldaláról még nem is gondolkodtam, de igazad van.
Szerintem azonban akik ebben a topikban arról irnak, hogy igaz van egy gyerekük, de nem akarnak másodikat, azok nem biztos, hogy pár év vagy hónap múlva is ezt gondolják. Valószinü csak most érzik ezt, mert még nem jött el az idö, hogy másodikat vállaljanak. De el fog jönni náluk is, biztos vagyok benne. Legalább is magamból indulok ki.

Amúgy én megértem azt is, ha valaki csak egyet vállal. Pl. a barátnöm kisfia folyamatosan sir(másfél éves), még most is állandóan kézben akar lenni(!), nem tud az anyja nélkül létezni, már nagyon kivan szegény anyuka, ráadásul a barátnömnek türelme sincs hozzá. Tiszta ideg állandóan, mert sir a gyerek. Ö ilyen tipus. A nyafogástól ö kiborul idegileg, én ugyanebben az esetben még simán tök nyugodt vagyok, mert én meg ilyen tipus vagyok. Ö nem igazán tud foglalkozni a gyerekkel, én egész nap képes vagyok játszani vele és közben tényleg jól érzem magam és nem anyasági kötelességböl játszom vele.
Ezt csak azért irtam le, mert a barátnömnek pl esze ágában sincs még egy gyereket vállalni, de én megértem öt, mert ö ilyen tipus. Plusz valószinü benne van az is, hogy az elsö gyereke sem a legnyugisabbak közül való.
De azt mondom, hogy ha igy idegesit valakit egy gyerek vagy nem élvez minden pillanatot, akkor tényleg ne vállaljon többet.

Szóval vannak kimondott anya tipusok, meg vannak nem ilyenek, azoknak jobb ha visszamennek dolgozni.

Sziasztok, Imola

Kíváncsi!
Sajnálom, hogy egy ilyen hosszú hsz-ból egyedül az a rész ragadott meg, amire direkt felhívtam a figyelmet, hogy nem pol. célzatú hasonlat, és nem aza lényeg. Az összes többi gondolatot válasz nélkül hagytad.

Sziasztok!
Újra végigolvasva a hozzászólásaitokat feltűnt, hogy úgy vélitek, nem kell azoknak a gyerekeknek megszületniük, akiket nem akarnak/várnak. Mivel én is így gondolom, de ez nem derült ki számotokra az írásaimból, megkísérlem jobban kifejteni a gondolataimat, mert nyilván nem voltam világos, ha így félreértettetek.
Én nem azt szeretném, ha azok is szülnének, akiknek ehhez semmi kedvük, hanem azt, hogy legyenek olyanok a mentális és a piszkos anyagi körülmények is, hogy ne legyen olyan, akinek nincs kedve két gyerekhez! Szvsz egyébként ez sokkal inkább mentális, mint anyagi kérdés. Olyan társadalomban szeretnék élni, ahol azok, akik ilyen-olyan ok miatt elfordulnak a gyerekvállalásról, vagy egy után leteszik a lantot, kapjanak támogatást és biztatást ahhoz, hogy (újra) kedvet kapjanak ehhez a valóban nehéz, embert-asszonyt próbáló feladathoz. Ne arra kapjanak biztatást és felhatalmazást, hogy éljenek csak magukban, mint Marci Hevesen, hanem abban támogassuk őket, hogy igenis képesek elviselni a gyereksírást, a dackorszakot és az összes kellemetlenséget. Hogy a nőnek ne kelljen feláldoznia a karrierjét, támogassuk a papákat abban, hogy az egyik gyerekkel pl. ők maradjanak gyesen - ennyi jár a nőnek, is, hogy érvényesüljön, nem? Eközben azt látom-hallom, hogy a vállalkozó kispapákat a játszótéren kiközösítik a csajok, mert nyámnyilának tartják, mert nincsen vele közös témájuk, stb. Itt tehát erkölcsi támogatás kell mindkét nemnek. De: azt mindenképpen szem előtt kellene tartani, hogy a két gyerek - kövezzetek meg, ha akartok! - morális kötelesség a társadalommal szemben!
Többféle út állhat ma már a nők előtt és a férfiak előtt is, mint néhány évtizeddel korábban. De a közös cél az egészséges (nem az egészséges fejbőr típusúakra gondolok) családok és a reprodukálódni képes társadalom. Ehhez pedig be kell látni, hogy mit kell teljesíteni, és végig kell gondolni, hogy hogyan. Lemondani róla nem szerencsés.
Nna, ha még mindig nem világos, szóljatok!
Kíváncsi

Judit!

Nem vagy te egy kicsit türelmetlen? Nem gondoltam, hogy ilyen izgalmasakat írok, alig bírod ki, hogy elolvashasd...

No de komolyra fordítva a szót: elég nehéz úgy vitázni/beszélgetni, ha valaki folyton támadja az embert. De azért megpróbálok higgadt maradni.

Mint már tegnap említettem, szükségem volt néhány órára, hogy átgondoljam, miket is írjak neked. A tegnapi estét ezért nem a gép előtt, hanem különféle könyvek között töltöttem, valamint beszélgettem a férjemmel, aki e téren (is) nagyon gondolatébresztő. Másrészt iszonyú fáradt voltam tegnap este, mert már hetek óta alig négy-öt órákat alszom.

No vegyük akkor sorra!
Első olvasatra meglehetősen hatásosnak látszanak a soraid, még majdnem én is elhittem!
De ha sorról-sorra vesszük, kicsit más a helyzet.
"Én visszautasítom ezt a leállatiasított szaporodási kötelezettséget! Pont az a fő különbség az ember és az állat között, hogy mi nem ösztönlények vagyunk, vannak érzelmeink, tudunk gondolkodni, időben is tájékozódni, ok-okozati összefüggéseket meglátni."
Hm. Leállatiasított? Szerinted állatias az a látvány, hogy a szülőszobán az anyuka magához öleli az alig egy-két perces apróságot?
Szaporodási kötelezettséget én nem írtam elő. Soha nem is tenném. De van elvárható minimum, amit teljesíteni kell(ene). Nem kell mindenkinek nagycsaládot vinni, de üdvös lenne legalább két gyereknek életet adni. Ez - függetlenül az adott ország pillanatnyi pártpreferenciáitól - egész Európában népességpolitikai, családpolitikai törekvés. A népesedéspolitika célja éppen az, hogy ösztönözze a családokon belüli szaporulatot. Ez ugyanis nem magánügy, hanem össztársadalmi kérdés! Vajon miért hoznak a legtöbb államban olyan intézkedéseket, hogy támogatják az anyákat, a családokat pótlékokkal, gyessel-gyeddel, könnyített munkaidős munkákkal? Gondolod, csak azért, hogy az illető anyának jobb legyen? Nem. Azért, mert ez az egész társadalomnak érdeke. Azért része az adópolitikának is a családok támogatása. Ha ugyanis túlontúl kevés gyerek születik, bizony elfogy a munkaerőpiaci utánpótlás, mégpedig nem lassan, hanem igen gyorsan. És akkor nem lesz elegendő számban, aki adókat fizessen, és akkor nem lesz pénz a közösen ellátandó feladatokra sem.

Nem tudom, ismered-e a vonatkozó statisztikákat, de számomra elképesztő, hogy milyen ütemben apad a szaporodási kedv még azokban az országokban is, ahol néhány évtizede még javarészt nagycsaládok éltek. Olaszország, Görögország, Spanyolország népesedési mutatói 1,2 és 1,4 közé esnek, ami azt jelenti, hogy két szülő csak alig több, mint egy utódot biztosít. Csak számold ki, mit jelent ez! Vegyünk pl. 100 felnőttet, ilyen mutatók mellett hány év múlva hány marad belőlük? Nálunk sem nagyon rózsás a helyzet, nem éri el az 1,7-es értéket - bár nem egészen mai az adatom, lehet, hogy most kicsit módosult. Nyugat-Európában egyre súlyosbodó gond az, hogy az idősek, eltartandók nemzedéke nőttön nő, míg a fiatalok nem szívesen vállalnak utódot. Ennek súlyos anyagi vonzata is van. Itt, Ausztriában az elmúlt hetekben éppen azért voltak sztrájkok, mert a kormány csökkenteni készül a nyugdíjakat, emelni a nyugdíjkorhatárt. Persze, ez nem tetszik senkinek, de kérdem én, miből finanszírozzák a - hála istennek - egyre egészségesebb, ezért egyre tovább köztünk élő nyugdíjakat, ha nincs, aki előteremtse rá a fedezetet?
A szimpla reprodukció, amiről beszélek, a két gyerek tehát, minden fejlett országban elérendő cél.
Nem kötelező megmászni a Mont Everest-et, arra csak a legedzettebbek és a legelszántabbak képesek, de a Gellért hegyre azért fel kell tudni mászni. Ha valaki nem képes rá, kutatni kell az okát, mert ott nagy baj van! Beteg a szíve, elhízott, kórosan mozgásszegény életet él? Változtatni kell ezeken, hiszen ez alapvető egészségügyi kérdés is! (Gondolom, világos a hasonlat.)
Mondd, neked tényleg azonos súllyal esik latba, hogy veszek-e kerékpárt, tartok-e kiscicát, vagy szülök-e gyereket? Mert amíg az első kettő valóban magánügy, ez utóbbi...

Mi nem vagyunk ösztönlények - írod. Dehogynem, kedves Judit! Na persze, nem csak azok vagyunk, de ha nem működnek az ösztöneink, az baj, nagy baj! A fajfenntartás ösztöne szorosan a létfenntartás ösztönét követi. Ha valaki elutasítja az élelmet, anorexiás lesz, orvosi eset. Sajnáljuk és orvoshoz küldjük, mert szeretnénk, ha egészségesen élne, s mert neki is az lenne a jó. Meg nekünk is. Ha valaki nem akar szaporodni, miért más eset? Nem gondolod, hogy valami nagyon nyomaszthatja, valami nagyon erős félelmei vannak a jövőt illetően? Vagy túlontúl csak magára gondol? A társadalom együttmaradását az is veszélyezteti, ha az egyedek túl önzően kezdenek gondolkodni.
Igen, vannak érzelmeink. Szerencsére vannak. Az állatoknak, legalábbis legtöbbjüknek nincsenek. De miért? Gondolkoztál már ezen, hogy vajon miért kaptuk mi, az emberiség az érzelmek képességét? Nem állítom, hogy ez az egyedüli oka, de részben igaznak vélem: azért kaptuk az érzelmeket, mert az emberre, éppen emberi mivoltánál fogva annyi idegi teher hárul - társadalmi szerepek, világmegváltás igénye, önérvényesülés vágya, művészeti törekvések, miegyéb -, amennyit nem tudna úgy teljesíteni, ha érzelmi motiváció nélkül kellene. Ugyan kinek volna kedve kizárólag racionális alapon elviselni évtizedekig a (nem ritkán romló egészségű) szüleit, a férjét/feleségét vagy a gyerekeit? Ám ha már az érzelmeknél tartunk, ennek kifejeződnie kellene abban is, hogy szeretjük a gyerekeinket annyira, hogy tudjuk, a jövőt nem biztosíthatjuk számára, ha egyre elfogadottabban egykézünk. És itt érkeztünk el az általad említett időbeni tájékozódásra, ok-okozati összefüggésekre.

"A férfiakat hányszor szidják, hogy mennek a farkuk után, amikor minden szembejövő nőt megdugnak." Na te is tudod, hogy nem erről szóltam!

"A cigányokat is mennyit bántják, hogy összebújnak ész nélkül és szaporodnak, mint a nyulak, aztán sem eltartani, sem gondoskodni nem tudnak róluk. Ezek szerint ez mégis helyes lenne?" Ezt a témát külön meg kellene vitatnunk, mert nagyon bőséges. De: én soha egy cigányt sem bántottam azért, hogy szaporodik, mint a nyulak, köztük is számosan vannak, akik, ha nehéz körülmények között is, de tisztességgel felnevelik a "nyúlcsapatot". Én nem általánosítok, nem kell ahhoz cigánynak lenni, hogy valaki felelőtlen legyen.

"Vagy nekik nem, de a "fehéreknek" igen?" Ezt azonban kikérem magamnak. Még csak hasonlót sem olvashattál soha, sehol tőlem!!! Ha valami tőrdöfés, és csak hangulatkeltésre jó, akkor az ilyen kijelentések azok!

"Aztán azt is érdemes lenne kiszámolni, hogy mennyibe kerül egy országnak a sok lelkileg rokkant nemkívánt gyermek, majd ember, a maguk pszichológiai, pszichiátriai állapotukban, devianciával, stb."
Erre megpróbáltam válaszolni az előző hozzászólásomban, talán láttad. Azért azt is érdemes lenne ugyanakkor kiszámolni, hogy mennyibe kerül az országnak az a sok magára maradt felnőtt, az ő lelki egészségük visszaállítása, ha egyáltalán lehetséges, akik 50 éves fejjel ráébrednek, hogy egyetlen rokonuk sincs, mivel az egész család úgy gondolkodott hosszú évtizedekre visszamenően, hogy minek az a sok gyerek, elég egy is, az kapjon meg mindent. Magam is ismerek ilyeneket, egyikük sajnos önkezével vetett véget életének néhány éve. Gondold el, egyszál magad, mint az ujjad! (Bár én ezt a hasonlatot nem értem, hiszen tíz ujjunk van, nem? )
És mit kezd majd magával az a szülő, aki azt az egyetlen gyermekét veszíti el? Sajnos, nagyon sajnos, de van ilyen!

"És nézzük meg, mit hoz a konyhára egy "kiművelt emberfő", aki szeretetben, türelemmel, odafigyeléssel nevelkedett." Ez lenne a cél, csak nem egy, hanem kettő .

"Ilyen szélsőségesen nemhogy a Fidesz, de még a Miép sem politizál utódlási kérdésben.(és ezzel nem politizálni akarok, nehogy valaki ezért rontson nekem!)" Nem én, te rontottál nekem, holott épp azt mondtam, hogy ez számomra nem politikai kérdés. Úgy gondolom, amiről most beszélünk, az érvényes volt száz évvel ezelőtt és száz év múlva is az lesz még - ha lesz kinek beszélgetnie róla. Ez amolyan mélyen Emberi kérdés, nagybetűvel. Ezelőtt száz évvel másként hívták a pártokat, száz év múlva meg reményeim szerint másként fogják. Abban is reménykedem, hogy jobbak lesznek, mert én egy ilyen mafla idealista vagyok.
De: szélsőségesen az politizál, aki a gondolatait előírja másoknak, nem ismer el más, lehetséges megoldást. Én nem írom senkinek sem elő, hogy szüljön sok gyereket, egyidejűleg lehetőség szerint el is kerülöm a politikai köröket. Ettől még ami tény, az tény: ha nem reprodukálódik a népesség, akkor kihalunk. Lehet így is dönteni, csak én mondjuk nem szeretném.
Másként megfogalmazva: attól baloldali a gondolat, hogy nem ragaszkodik a fennmaradáshoz? Vagy attól jobbos, hogy igen? Na neee...

"Szóval nem lehet így lerohanni az embereket. A te saját dolgod, hány gyereket szülsz, nevelsz, tartasz el, de tiszteletben kell tartani, ha más meg máshogy gondolja."
1. Nem rohantam le senkit, te viszont többször is, engem.
2. Nem csak a saját dolgom, hogy hány gyereket szülök, bár kétségtelen, hogy a társadalmi minimumon felül már lehet saját döntés kérdése.
3. Tiszteletben tartom, de nem helyeslem. Engedtessék meg nekem is!
A téma közepéhez: kellemetlen manapság ilyesmiről beszélni, nem divatos téma, de vannak kötelességek is. Vannak minimumok, amiket teljesíteni kell. (liberális minimum, minimálbér, vizsgakövetelmények minimuma, etc.) 16 éves korig iskolába kell járni, még ha nem is szeretjük az osztályfőnököt vagy a fizikatanárt. Be kell fizetni az adót, még ha utáljuk is az Adóhivatalt. Ki kell fizetni az áramdíjat, különben kikapcsolják a villanyt. Be kell tartanunk a törvényeket, mert azok minket is védenek. Ez olyan, mint a két utód felnevelése. Ők ugyanis, mint a törvények, minket is védenek.

"És, ha az a másik letesz valamit az asztalra(tudomány, művészet,akármi, ami maradandó és hasznos), akkor igenis meg kell becsülni. Hányszor hallani, hogy azért van kevesebb nő a tudósok, művészek között, mert nincs akkora lehetőségük kibontakozni, mert a társadalom más szerepet oszt rájuk. Talán, ha egy sokgyerekes anya leáll mondjuk kettőnél és visszamegy a kutatólaborba, ma már megvan az AIDS,rák, akármi ellenszere, ki tudja? És az is életeket jelentene."
Mintha ugyanezt már én is leíertam volna három hozzászólással ezelőtt. Hogy lehet mást is csinálni, nem kötelező gyerekekkel boldogítani a társadalmat, de akkor tegyünk le valami mást az asztalra, ami - mondjuk - egyenértékű. Ami hasznos mindenkinek.
Csakhogy én úgy érzem, hogy pont az a gondolkodás, amit te is képviselsz, miszerint mindenkinek magánügye, hogy hány gyereket vállal, vezet oda, hogy kevesebb a nő a fontos munkahelyeken. Hogy nem egyeztethető össze az alkotó tevénység és a család. Hiszen, ha te, mint nő is úgy véled, hogy magamnak kerestem a bajt a kölykeimmel, miként gondolkodna egy (rendszerint férfi) munkaadó?
Nem, szerintem ez akkor működne jól, ha teljesen természetes lenne, hogy a nőnek/férfinak gyerekei vannak (legyen mondjuk csak kettő, ahogy te is írtad, nekem az elég), és adott esetben a gyerekek fontosabbak, legalábbis időben előre sorolandók. Ha az nem lenne akadály, hogy az aktív anyák fele munkaidőben otthon dolgozzanak, vagy az apák dönthessenek így, ha az a jobbik megoldás. Hogy természetes lenne a telefonos-számítógépes munkavégzés azok számára, akik ezt megtehetnék. Ha nem az lenne az érték a munkaadó számára, hogy a beosztott legyen független és ő (főnök) korlátlanul gazdálkodhasson az idejével. Ha belátnák, hogy azok, akiknek gyerekeket kell felnevelniük, értelemszerűen megbízhatóbbak, hiszen kell nekik a munka, mert gyerekeket akarnak felnevelni.

Na, a végére értem. Jutott eszembe még számtalan szebbnél szebb gondolat, de hagyok felületet másoknak is.
Remélem, nem hagytam benned megválaszolatlan kérdést, ha igen, csak támadj újra rám!

Kíváncsi

Sziasztok!

Sok minden eszembe jutott nekem is, többségét Kiváncsi már leirta. Egyik legmegragadottabb gondolat Judittól: "Talán, ha egy sokgyerekes anya leáll mondjuk kettőnél és visszamegy a kutatólaborba, ma már megvan az AIDS,rák, akármi ellenszere, ki tudja? " Tudod, én második szülés után (történetesen ők ikrek lettek, igy második gyerek után nem tudtam) megpróbáltam "leállni", és visszamentem, pontosan a kutatólaborba. Ahol a 3 éves szerződésem vége felé kifejtették a főnökeim, akik messze a magyar átlag felett megértőek és rugalmasak voltak, hogy nem való ez nekem, túlontúl lekötnek a gyerekek. Én meg 3 évig úgy éreztem, hogy nem jut semmi időm a gyerekekre, és nem lehet számomra a munka olyan fontos, hogy őket hanyagoljam emiatt. (végül további másfél év munka a laborban után újra babázok itthon) Mert ma mindkettőt teljes bedobással nem lehet csinálni, valamelyik igenis sérül.
Én nem az egyes egyének fejében keresném a bajt, hanem a társadalomban, és azokban akiknek módjukban áll irányitani azt. Az, hogy x nem akar gyereket, még nem lenne baj, dehogy a singli lét,meg a homo és egyéb nem fajfenntartó életformák ennyire reklámozva vannak, az már baj.
Azt végképp nem értem, és nem tudom elfogadni (oka tiszta sor, lásd politizálós topik), hogy mi köze az itteni véleményekhez a fidesznek. Mért pont a fideszt kellett ide emlegetni? De erre nem várok választ, szerintem ne politizáljunk itt.

Az a beteg dolog, hogy az emberi fajban azt nézik le, tartjék bolondnak, deviánsnak, nem normálisnak, aki szaporodik. Mutass még egy ilyen fajt, amelyik igy áll hozzá!

Ildi

Újra mindenkihez!
Azt írtam, ...többféle út..., ezt javítsátok ki több féle útra!
Egyébként láttam, hogy a hozzászólásaimban többször is írtam: én nem haragszom. Azt hiszem, azért van, mert attól féltem/félek, hogy ti viszont igen...

Sziasztok!
Kivancsi! Pildi! Judit! Amiket irtataok nagyjabol nekem is ez a velemenyem. Mindengyikotoknek igaza van.
Sajnalom en is, hogy sokan a 3., vagy tobbedok gyereknel megkerdezik, hogy becsussant? Es foleg akkor, ha az elozo ketto kulonnemu. Mar felek elore en is. En 4-et szeretnek alapbol, de a ferjemet a 3.-ra is nehezen beszeltem ra. A 3.-ra is kell meg 2-3 evet varnom. De a baratnom tavaly szult harmadikat, es sokan megkerdeztek tole a fenti kerdest... Neki is kulonnemu az elso 2. Es tenyleg szornyu ez a hozzaallas a tobbseg reszerol. Pl. a lepcsohazunkban lako egyik csaj azert nem akar masodikat, mert olyan sok gond volt/van az elsovel. Most mult neki 1 eves, 2-szer volt mar korhazban. Ha igy allnak sokan a dologhoz, akkor tenyleg bekovetkezik, hogy elfogyunk... Es tenyleg akinek 3 vagy tobb gyereke van, arra mar sokan ferde szemmel neznek... Sajnos a ferjem is ilyen, de azert harcolok vele! Talan sikerul megvaltoztatnom!
Moni

Moni,
egy szakállas vicc jutott az eszembe arról, amit írtál:
A zsidó rabbi beszélget az ifjú zsidókkal. Azt mondja az egyik: rabbi, rövid életem során rájöttem, hogy a pénz nem boldogít! Mire a rabbi rábólint, igazad van, fiam.
Erre egy másik ifjú felcsattan: de rabbi, hiszen a pénz az üzleti élet mozgatórugója, a családi biztonság alapja! Hogyan is lehetnénk boldogok munka és család nélkül? Neked is igazad van, fiam - mondja a rabbi.
Mire a harmadik ifjú is közbeszól: rabbi, hiszen az nem lehet, hogy neki is igaza van, aki meg az ellenkezőjét mondja, annak is igaza van!
A rabbi megvakarja a fejét: neked is igazad van, fiam!