Új privát üzeneted érkezett!

Uj beszelgetest szeretnek kezdeni arrol, ki hogyan oldotta meg azt a helyzetet amikor vissza kellett allnia munkaba es a gyermeke nagyon hianyolta.
Van egy 21 honapos Zsolt nevu kisfiam. Szerettem volna minel tovabb itthon maradni vele, de a korulmenyek ugy hoztak, hogy be kellett allnom dolgozni. Napkozben a nagyszulok vannak Zsolttal, nagyon szereti oket, jokat jatszanak. Delutan mi szulok vagyunk vele. Az esti lefekvessel van a gond. Egyszeruen nem akar kiengedni a szobajabol.
Csak az en olomben hajlando elaludni de amint megerzi, hogy megprobalom betenni a kisagyaba azonnal megebred, elkezd sirni es keri, hogy vegyem vissza olbe. Az olomben azonnal visszaalszik de nem engedi hogy letegyem. Egy ora altatas utan mar teljesen kifaradok. Ha a kisagya melletti agyra fekszem es o bent van a kisagyban, miutan elaludt probalok kiosonni, de azonnal meghallja es mondja, hogy "Anya gyere vissza".
Az a helyzet, hogy egy eves koraig mellette aludtam, de minden mozzanatara megebredtem es fuleltem, hogy most felebred vagy csak fordult egyet. Nagyon eberalvo vagyok, ezert soha nem aludtam jol ejjel, nappal meg nincs mikor. Most hogy dolgoznom kell muszaj ejjel aludnom, es ez csak akkor lehet, ha nem alszom mellette. Hogyan ertessem meg Zsolttal, hogy nem hagyom el ha atmegyek a masik szobaba? Hogyan keruljem el azt hogy ne alakuljon ki benne az, hogy nem szamithat ram, mivel napkozben sokszor nem vagyok otthon amikor keres, mert dolgozom?
Ani
Ani
 


Kedves Ani!
Ez nagyon nehéz kérdés!! Szerintem a gyereknek előbb-utóbb hozzá kell szoknia, hogy anya nem lehet mindig mellette, mint ahogy ahhoz is, hogy éjjel anyának is szüksége van alvásra. Ez nagyon szigorúnak tűnik, de ha belegondolsz, tényleg így van. Az én fiamnak is volt olyan időszaka (de én akkor még nem dolgoztam), amikor nélkülem nem volt hajlandó aludni. Egy ideig bírtam, aztán azt mondtam, elég volt. Eldöntöttem, hogy 2 hetet szánok arra, hogy rászoktassam az egyedül alvásra. Innentől kezdve este betettem az ágyba, adtam neki egy puszit, villany le, anya ki. Fiam persze üvöltött. 10 perc múlva visszamentem, megsimogattam, mondtam neki, hogy aludjon, én is alszom, itt vagyok a másik szobában. Persze tovább üvöltött a megcsorbított "jogaiért". 10 perc múlva ismét bementem, elmondtam azt, amit az előbb is, de közöltem vele, hogy legközelebb már csak reggel jövök. Fiam üvöltött 1-2 órát, majd álomba sírta magát. Persze éjszaka is felébredt, és sírni kezdett, akkor ugyanezt eljátszottuk. 3-4 napig ez ment. Aztán az 5. napon éjszaka már nem ébredt föl sírva, és elalváskor se sírt már olyan sokáig. Másfél hét elteltével már sírás nélkül aludt el egyedül éjszaka, és ha éjjel felriadt, sírás nélkül egyedül visszaaludt. Máig sincs vele semmi alvási probléma, sőt, gyakran kizavar engem a szobából, hogy most már aludni szeretne. Tudom, hogy drasztikusnak és kegyetlennek hangzik ez a módszer, de nekem semmilyen más módszer nem vált be. És valljuk be: ha te kipihent vagy, azzal a gyermeked is jobban jár. Amiatt pedig, hogy dolgozol, és nem tudsz vele lenni napközben, ne legyen lelkiismeret-furdalásod, hisz előbb-utóbb mindenképp sor került volna erre az "elszakadásra". Szerintem nagyon fontos, hogy a gyerek érezze, hogy nem kizárólag körülötte forog a világ, hogy anyának is vannak szükségletei, amiket neki éppúgy tiszteletben kell tartania, mint ahogy te tiszteletben tartod és igyekszel teljesíteni az ő szükségleteit a lehetőségekhez mérten. Sok sikert kívánok!
Krisztina
Krisztina
 


Sziasztok!

Ani, ami az alvás-problémát illeti, van egy könyv, "Aludj jól, gyermekem!", olvasd el, nagyon sokaknál bevált. A módszere olyasmi, mint amit Krisztina irt, magyarázatokkal és hasznos tanácsokkal kiegészitve.

Sok sikert: Jutka
Jutka
 

 
 

Kedves Ani és Krisztina! Nekem öt gyerekem van ( ha valaki még nem tudná :-)) és nagyon csendesen jegyzem meg: Egy anya soha se legyen drasztikus. Nem megoldás. Hazudnék, ha azt mondanám én soha sem voltam drasztikus, de a tapasztalat azt mutatja, hogy mindent meg lehet oldani MÁSKÉPP. Ne legyetek kegyetlenek! Kedves Ani! Csak ismételni tudom magam! A gyermeked érzi rajtad, hogy sajnálod, hogy ott kell hagynod őt! Ők még éreznek, mint értenek. Legyél szíves magaddal számolj el! Megint ismétlek: vállald önmagad!
A lelkiismereted szerint és nem utolsósorban a szíved szerint cselekedj! (A negyedik gyerektől egyébként ilyen problémák nincsenek!:-))) A lelkiismeretfurdalást a gyerekek azonnal megérzik és kihasználják! De ez nem az ő hibájuk, hanem az anyáké! Üdv: Timi
Haraszti Gáborné
 


Sziasztok mindenkinek!
Koszonom a tanacsokat.Termeszetes, hogy "mindenki maskepp csinalja".Sajnos nalunk az ajanlott konyvet eleg nehez beszerezni(Erdely).
Krisztina! Nagyon meleg hangon irtal es en is ugyanugy cselekszem mint te.
Most dolgoznom kell. Meg irok
Ani
Ani
 


Kedves Timi!
Egyetértek veled. A drasztikusság alatt nem kegyetlenséget értettem, inkább következetességet. Teljesen igazad van, én is úgy gondolom, hogy először magunkkal kell elszámolni, mert a gyerek érzi, ha gyötrődünk, bizonytalanok vagyunk, és szinte mindig megtalálja a "kiskapukat". Anyukák! Nektek is jogotok van arra, hogy lelkiismeret-furdalás nélkül tudjatok pihenni és néha szórakozni, hogy ne csak ti figyeljetek oda a család többi tagjára, hanem ők is odafigyeljenek rátok! Engem a férjem vezetett rá arra, hogy a gyerek csak része a családnak, és az senkinek sem jó, ha csak a gyerek körül forog a világ. A családban mindenkinek vannak jogai és igényei, amiket a többieknek igyekezniük kell tiszteletben tartani. Így minden családtag jól fogja magát érezni, a gyerek megtanulja (akkor is, ha egyke), hogyan kell másokra is odafigyelni, az anya nem fogja úgy érezni, hogy "feláldozza magát" a gyerekéért, az apa pedig nem lesz féltékeny a gyermekre. Szerintem ebben a szellemben élve a család az öröm legcsodásabb forrása, igazi szimbiózis, ahol meglelhetjük a közös boldogságot.
Krisztina
 


Kedves Ani!
Örülök, hogy segíteni tudtam, és nagyon drukkolok neked, hogy sikerüljön!!
Krisztina
 


Kedves Ani!

A Baba magazin júniusi számában pont ennek a problémának a megoldásáról olvastam. A megoldás kulcsa egy un. vigasztárgy bevezetése. Válasszatok ki valami puha, meleg, kedves tárgyat (plüss állat, textilpelus, kispárna stb.). Ezt elaltatáskor mindig add oda neki, szokja meg, hogy vele van. Ha minden jól megy hamar ragaszkodni kezd hozzá és valamiféle anyapótlékká válik. Abban az esetbe is jó szolgálatot tesz, ha a gyermek vigaszra szorul vagy megbetegszik.
Ha éjjel felébred és egyedül érzi magát és ott van a vigasztárgy, akkor megnyugszik.
(A vigasztárgy feltétlen sajátossága az "illata", amihez a gyerek ragaszkodik, igy elég nehéz mosni!)

Remélem beválik.
Üdv Garam
Garam
 


Kedves Garam !
Pont erre gondoltunk a ferjemmel a multnap, hogy probaljuk ravenni Zsoltot aludjon valamelyik jatekaval. De a helyzet az, hogy a plussallatokkal nem jatszik, pedig van belole eleg, csak az autok erdeklik. Nem hittem volna, hogy ilyen kicsi korban megnyilvanul a fius jelleg. Szoval az autok egy kicsit kemenyek ahhoz, hogy egyutt aludjon veluk a gyermek, foleg, hogy forog almaban.
Kedves mindenki !
A csaladdal kapcsolatban az a megjegyzesem, hogy ha en faradt vagyok, mert nem aludtam eleget, az senkinek sem jo. Ingerult vagyok, turelmetlen mindenkivel es a gyermek ezt is megerzi es ilyenkor meg nyugosebb, a ferjemrol nem is beszelve. Gondolom sokaknak ismeros ez a helyzet.

De a vigasztargy kivalasztasat nem adom fel, hisz nekem is es a ferjemnek is volt, es meg megvan.
Sziasztok Ani
Ani
 


Kedves Ani!

A vigasztárggyal nem kell, hogy játszon, sőt az a jó ha csak éjszakára vagy a szorult helyzetekre korlátozódik (eleinte) - legalább is ezt vettem ki a cikkből.

További jó kisérletezést, és mielöbbi eredményeket.
Garam

ui.: még mi sem találtuk meg a megfelelőt!
Garam
 


Kedves Krisztina! Először vártam itt a babaneten, hogy valaki megsértődik attól, amit Írtam. Örülök, hogy nem tetted! Értetlenül állok, ezek előtt a pótlék dolgok előtt, nem hiszem (ez szigorúan különvélemény, ne akarjatok utánozni! :-)), hogy pótlékra van szüksége egy olyan gyereknek akinek eddig nem volt. Ha szüksége lett volna, akkor már megtalálta volna az ujjacskáját! Egyébként pedig le a porosz módszerekkel. Ha megfigyeltétek állandóan és joggal amerikát majmoljuk, ám a nevelésünkben ragaszkodunk az erős iskolákhoz, idejét múlt módszerekhez és szerfelett büszkék vagyunk arra a néhány emberre aki túlélte a magyar oktatási rendszert... Ez is hosszú! Üdv: Timi
Haraszti Gáborné
 


Kedves Timi!
Az oktatási rendszerünk szerintem is úgy rossz, ahogy van (van némi tapasztalatom, mindkét szülőm tanár, mint ahogy az egyik legkedvesebb barátném is...). De a változtatáshoz egyrészt idő kell, másrészt értelmes és következetes reformok. Nézd csak az egészségügyi rendszerünket - mindenki tudja, látja, hogy nem jó, vannak ötletek is a változtatásra, de az ésszerű megvalósítást szinte kilátástalannak érzem. A gond az, hogy ide nem "tüneti kezelés" kéne, hanem igazi, mélyreható változtatások, amiket senki nem mer felvállalni (mármint a döntéshozók közül). Na, jó, hagyjuk a politikát. Én azért reménykedem...
A neveléssel kapcsolatban annyit mondanék, hogy nem lehet minden gyermekre általánosan alkalmazható nevelési elveket felállítani. Van akire ez hat, van akire meg más. Általánosságban persze igaz, hogy nem szabad drasztikusnak lenni (kegyetlennek viszont tényleg nem szabad soha lenni), azonban a világon semmi sem fehér és fekete, és az árnyalatok között igenis van néha létjogosultsága a szigornak. De csakis a szeretet táplálta szigornak, ha szabad ilyen látszólag paradox kitételt tennem. Az anya, aki mélyen szereti a gyermekét, aki lelkileg is közel áll a gyermekéhez, az hitem szerint érzi, hogy mikor meddig szabad vagy kell elmenni a szigorral. A lényeg tehát a szeretet, és a gyermek lelkivilágához igazodó nevelési módszer, ami a szülő és a gyermek mély szeretet-kapcsolatára épül. Tanácsokat kérni és adni persze lehet, mert valljuk be, mindannyian elbizonytalanodunk néha, de ezeket a tanácsokat mindig a fentiek tükrében, egyénre szabva szabad csak alkalmazni.

Kedves Timi! Miért sértődnék meg? Ha valakinek más a véleménye, de azt kultúráltan közli, akkor ott úgy érzem, nincs se helye, se értelme a sértődésnek. Mint ahogy az az írásaimból talán kitűnt, eléggé individualista nézeteket vallok, szóval pártolom az egyéni nézeteket!
Luptákné Kovács Krisztina
 


Kedves Krisztina!
Tokeletesen egyetertek Veled. Es mint latom az oktatasi- meg egyeb rendszerek nem sokban kulonboznek Erdely es Magyarorszag kozott.
Szerintem is a szeretet a legfontosabb, meg annak aran is ha masok azt mondjak, hogy elkenyeztetett a csemete. Ha a gyermek erzi a biztonsagot, szeretetet es a megfelelo szintu szigort, kiegyensulyozott lesz. Es azert tudjuk mindannyian, hogy ugy szeretni es ragaszkodni mint egy kicsi gyermek senki nem tud, mert ok meg oszintek, es nem viselkednek.
Ani
Ani
 


Keves Ani!
Tényleg a szeretet a legfontosabb, és szerintem nem a szeretet az, ami elkényeztetetté tesz egy csemetét, hanem a túlzott engedékenység. Néha szeretetre vallóbb cselekedet nem megengedni valamit a gyerkőcnek, vagy nem csinálni meg helyette, amire már egyébként képes lenne, mint mindent ráhagyni. Valójában könnyebb mindent megengedni. Bár ebbe a hibába inkább a nagyszülők szoktak beleesni, hogy annak érdekében, hogy a gyerek szeressen velük lenni, mindent megengednek neki. Pedig a ragaszkodás nem ettől függ. (Bár nálunk az anyósom például a másik végletet képviseli: a lakásukban például a fiam nem játszhat kisautóval, nehogy tönkretegye a bőrgarnitúrájukat.) A józan középút képviselőivel sajnos elenyésző számban sikerült még csak találkoznom.
Szerintem olyan értékrendet és viselkedéskultúrát kell kialakítani a gyermekben már kezdettől fogva, ami majd az egész további életében használható lesz számára. Úgy kell lelkileg "kézenfogva" fokozatosan bevezetni a "világba", hogy közben megtanítod az önállóságra, a saját vélemény kialakítására, az egymásra való odafigyelésre, toleranciára, és ami az egyik legfontosabb: arra, hogy nem kaphat meg mindent azonnal. Szóval fő a szeretetteli demokrácia a családban!
Krisztina
 


Kedves Ani és Krisztina! Nagyjából egészéből igazatok van. De ez a "szakma" ( értsd: anyaság) roppant nehéz ám, ha jól akarod csinálni. Ezeket a konfliktusokat, meg kell oldani és nézetem szerint úgy, hogy lehetőleg kikerüld ezeket az ordítós helyzeteket! Újfent kegyetlen leszek: van rá megoldás, csak éppen nem találod, vagy túl fáradt, szétszórt vagy ideges vagy a megtalálásához. Vagy csak egyszerűen nincs tapasztalatod. Ne mond nekem, amikor a gyereked ordít a másik szobában, hogy Te attól jól érzed magad! Ez egy porosz megoldási stílus, 60-70-es évek anyáinál ez volt a standard! De néha pofon egyszerű a megoldás csak meg kellene találni. Rövidre zárom: nincs általános jó tanács a megoldás egyedi. Könnyen beszélek. Az ötödiknél már kikerülöd eleve a problémát mielőtt létrejönne az esetek többségében...Üdv: Timi
Haraszti Gáborné
 


Kedves Timi!
Kerlek, ne csak altalanossagokban beszelj. Meseld el konkretan Te hogyan oldottad meg ezeket a helyzeteket, foleg ot gyermekkel.Hiszen akkor nem egy gyermek kialthatta, hogy "Anya gyere ide".
En bevallom oszinten, nem tudom elkepzelni, hogyan fektetsz le egyszerre ot gyermeket.
Elore is koszi.
Ani
Ani
 


Timi!

Ha már úgyis kaptál egy kérdést, én is megkérdezném, hogy intézitek az esti vacsi és alvás nevű cirkuszt? Nálunk a 3 gyerekkel is elég strapás, főleg ha én szeretném ha iparkodnának (reggel 6-kor keltenem kell őket, este viszont 7-fél 8 előtt képtelenség leülni enni). Naívan úgy vélem, az ovódában már nem nagyon alvó 7 évesnek kéne éjjel a 10 óra alvás, ez viszont fentiek mellett 8 órai villanyoltást jelent. Ők viszont esténként (szerintem) rém lassan vetkőznek stb. mindig 9-ig eltart mire mindenen (beleértve a mesét is) túl vagyunk. Hogyan dirigálsz egyszerre ötöt?
Köszi:

Ildi
Pethes Ildikó
 


Kedves Anyatŕrsaim!

gyors hozzaszolasom a témahoz.
1. egy gyereket 1 éves koraig nem lehet elkényeztetni.
2. Ha mégis, az sem valik hatranyara
3. Szeresdd gyermeked, ö legyen az elsö, ne a sajat igényeid (legalabbis az elsö idöben)
A gyerekek jobban tudnak alkalmazkodni, mint mi azt gondolnank.
4. az arany középutat az üvölteni hagyni és az azonnal kézbe venni között a legegyszerübb megtalalni.
Halgass a szivedre, ösztöneidre.
Néha "megéri" 10 perc üvöltés, néha nagy sebeket okozhatunk vele. Magunknak is...

és még egy. Az élet ne legyen egy ilyen kis emberkének egy "futoszalagon forgo stressz-szinpad", elég ha mar nekünk ugy néz ki.

Ha mar egyvalaki megértette a mondandom lényegét, akkor mar érdemes volt leirnom.

Sok szép percet és évet kivŕnok magunknak a gyerekeinkkel.
20 év mulva lehet, hogy éppen ö fog Téged "üvölteni" hagyni... :))

milla
milla
 


Szia Milla!
Egyetertek veled. De leirom neked, hogyan jottem ma reggel el munkaba. A fiam egyvegtebe "nyoszorogte" ANYA NE MENJ!. Szivem szerint mellette maradtam volna.Hiaba magyaraztam, hogy nekem sincs kedvem munkaba mennni, de o meg nem erti. Neki csak annyi marad meg, hogy hiaba keri az anyjat, hogy maradjon vele, az megis elmegy.Pocsek egy erzes.
Ani
Ani
 


Kedves Timi!
"Más" megoldás mindig van, ez tény. De ne légy kegyetlen! Tartsuk tiszteletben egymás tapasztalatait. A cél egymás segítése, nem pedig egymás sértegetése. Szóval javaslom, hogy ennek jegyében folytassuk tovább a diskurzust. Egyébként én is kíváncsi lennék a te altatási módszereidre. Ugye, megosztod velünk?
Krisztina
Krisztina
 


Kedves Mindenki!

Ti hogy oldanatok meg a kovetkezo helyzeteket?

1. Ataludta a gyermek az ejszakat egeszen 3 honapos koraig. Majd kevesebb lesz a mama teje es rajon, hogy ejjel sokkal tobbet szopizhat. Ezert negyorankent megint felkel enni ejjel. Viszont nappal alig eszik. Elvetve szopizik, nem ehes. Ugy tunik, hogy az ejszakat osszecsereli a nappallal.
Mit tennetek?

2. A gyerek hasa ket honapos koraig faj. Csak ugy lehet megnyugtatni delutanonkent, ha a mama hordozgatja. Majd elmuli a kolika es a gyerek meg mindig elvarja a hordozgatast. Szegeny mama egesz delutan tovabbra sem tud mast csinalni, mint gyermeket hordozgatni. Nyugodjon bele, hogy egyszer csak magatol leszokik, vagy szoktassa le az anyuka errol? De hogyan?

Szoval evvel csak azt akarom mondani, hogy vannak olyan helyzetek, amit nem lehet kikerulni, es a vegen megoldani nagyon nehez. siras nelkul szinte lehetetlen. En mindenkivel nagyjabol egyetertek!
De Timi! Biztos, hogy sose hagytad egyik gyerekedet sem sirni? Gondolj vissza egy kicsit! Mert ha siras nelkul minden konfliktushelyzetet meg tudtal oldani, le a kalappal elotted!
Timi! Ne legyel kegyetlen! Mert ha a legegyszerubb megoldast szeretnek a tobbiek valasztani, akkor nem irtak volna erre az oldalra! Tenyleg irjal konkretumokat! Ne csak az ellenvelemenyedet!
Mindenki szamit Rad, Neked van a legtobb tapasztalatod!

Alma.
Alma
 


Sziasztok! Kezdjük a magyarázkodással: a kegyetlenséget arra értettem, hogy én speciel attól ki lennék akadva, hogy a gyerekem üvölt a másik szobában és nem tudom, hogy mit kell tennem. Ráadásul még valaki azt is modja, hogy rosszul csináltam akkor egészen végem lenne. Erre gondoltam a kegyetlenkedéssel...
Továbbá soha nem állítottam azt, hogy jó anya vagyok. Akkor sem, ha a környezetem megpróbálja belém beszélni! :-(, csak a felgyülemlett tapasztalataimat próbálom megosztani veletek. Öt gyerek mellett irgalmatlanul összeszedetten kell élni és én bizony most egy mély gödör fenekén vagyok anyaságilag. Előbbre helyeződött bennem a nő, mint az anya és ezt még le kell harcolnom önmagammal!
Továbbá: Az esti műsor a következőképpen zajlik. Vacsora: 18-19 h, fürdés: 19 -20 h, mese, jóéjt puszi, betakargatás, nyuszi, maci, sárkány keresés 20-20.30 p. Ehhez azonban a "top"-on kell lenni, ha tartani akarom a műsort.Nem mindíg sikerül,ha fáradt vagyok, feldúlt akkor meg végképp nem.
Esti bőgés nincs. Ez "A" tapasztalat és ez az ötödiknél már biztosan így volt, de úgy emlékszem, hogy már a harmadiktól is. Amíg szoptattam, szoptatás közben meséltem. Kisviziló, akivel sok minden előfordul, általában a gyerekek mindennapjaiból, vágyaiból stb. A nagyobbak délután kapnak tündérmesét, vagy valamit ami érdekli őket, mundjuk egy gép vagy egy jelenség leírása stb. Ezt már az ő bevonásukkal teszem.
Természetesen volt és van sírás, ezt azonban mindíg személyes kudarcként élem meg és nem gyártok hozzá ideológiát, hogy miért kell sírni.
Első nekifutásra ennyi. Ha elfelejtettem valamit, jelezzetek! Üdv: Timi
Haraszti Gáborné
 


Kedves Alma! Azért írok külön, mert máris kimaradt: Nyugodj meg, mert a kicsik többsége szerintem attól ideges, hogy az anyuka nyugtalan. Időnként még az ötödik gyereknél is előfordult, hogy egy-egy délutánt, netán délelőttöt ( éjszakát azonban, becsszóra, soha) hordozgattam, de az belefért. Beteg gyerekről nem tudok nyilatkozni, mert amig nem jártak oviba nem igazán voltak betegek. Éjszaka pedig együtt aludtunk a bajban, a közös családi hajóban. Néha rengetegen...Üdv: Timi
Haraszti Gáborné
 


Kedves Timi!

Leirhatom - szerencsere -, hogy nalunk jelenleg semmi gond nincs. Az elozo problemak elmeleti problemak voltak. Cak azert irtam le, hogy bizonyitsam, hogy minden konfliktushelyzetet nem lehet kikerulni!

Szerencsere elmondhatom, hogy ennel kipihentebb meg nem voltam, elvezem a lanyomat. Es ha nem lenne meg elottem az egyetem befejezese, mar vallalkoznek a kovetkezore!

Alma.
Alma
 


Kedves Timi!
Én nem próbáltam ideológiát gyártani, már lassan belefáradok, hogy ismételgessem: csak a saját tapasztalatom merészeltem leírni (ezt, ugye, szabad?), és egy szóval sem említettem, hogy ez az egyetlen követendő módszer. Mellesleg nekem ez az első gyerekem, és gondolom az elsővel a legnehezebb. De mindettől elvonatkoztatva nem győzöm hangoztatni, hogy szerintem igenis VAN létjogosultsága a különböző tapasztalatoknak, eltérő véleményeknek, és NINCS egyetlen követendő út. Viszont újfent kérlek, hogy tartsuk tiszteletben a mások eltérő véleményét, eltérő tapasztalatait - ne ítélkezzünk mások felett, ne sajnáljuk le a másikat, hisz ez senkinek sem esik jól (tegnap például egészen borús lett a hangulatom az éles bírálatodtól). Na, szóval cél, hogy itt tapasztalatot cserélhessünk (egészen pocséknak tűnő tapasztalatokat is!!!), segítsünk egymásnak és jól érezzük magunkat. Nem?
Krisztina
Krisztina
 


Sziasztok !
Ujdonsagaim vannak! Zsolt negy napja este nem az olemben, hanem a kisagyaban alszik el. Ezt ugy ertem el, hogy elkeztdem neki meselni, az aznap tortentekrol, kozben pedig azt mondtam neki, "Most leteszlek a kisagyba mert, az olomben nagyon meleged van, de tovabb meselek". Mostanaban, hogy ilyen meleg van,tenyleg leizzadt az olemben. A tegnap este peldaul o mondta, hogy "Oda be", es ramutatott a kisagyra. En leultem egy szekre es elkezdtem meselni, o lassan elaludt. Az az igazsag, hogy eddig enekelve probaltam elaltatni, arra gondolvan, hogy ha meselek neki, az felcsigazza az erdeklodeset es nem alszik el. De szerencsere nem igy van. Es eleg hamar elalszik, habar meg mindig meg kell varnom, amig jo melyen alszik, hogy ki tudjak jonni a szobabol. Szamomra ez mar haladas.
Ani
Ani
 


Gratulálok, Ani! Csak így tovább! Szorítunk neked!
Krisztina
 


Koszi Krisztina!
Egyebkent Te mar dolgozol, vagy otthon vagy?
Volna meg egy gondom. Nem tudom eldonteni mit csinaljak reggel, amikor jovok el otthonrol.A helyzet a kovetkezo: Edesapam atjon hozzank reggel 7-re. Mi a ferjemmel fel 8-kor indulunk el.
Ha kozben Zsolt megebred, ilyenkor mar a nagytata megy be hozza, maskulonben nem tudunk idoben elindulni. Viszont Zsolt hallja, hogy kint a konyhaban motoszkalas van. Ilyenkor hiv. De ha bemegyek, akkor ker hogy ne menjek el. Ha viszont nem megyek be, es o megis hallja, hogy meg otthon vagyunk, akkor ugy jon ki, hogy hiaba hiv. Szoval nem tudom mi a jo. Persze a nagytata probalja elterelni a figyelmet. Csak addig van a gond amig mi el nem jovunk. Utana mar szivesen marad a nagyszulokkel. Lehet, hogy megint "ki fogok kapni"
de eppen azert kerek tanacsot, mert szivem szerint bemennek hozza, de fizikailag nincs ra idom. Van ugy, hogy mar nem birom hallgatni, hogy hiv, bemegyek, adok neki egy puszit, es mondom neki, hogy "Anyanak most el kell mennie dolgozni", de ilyenkor meg nagyobb a siras.Persze, hogy erzi, hogy bizonytalan vagyok, hiszen nekem sincs kedvem igy munkaba indulni.
Ani
Ani
 


Szia, Ani!
Én már dolgozom, egy éve. Nálunk szerencsére zökkenőmentes volt az "átállás", de lehet, hogy azért, mert a fiam se marad otthon, őt az apja viszi később a bölcsibe.

Én a helyedben bemennék a kislurkóhoz elköszönni (csak egy percre), úgy, ahogy teszed is néha. Ne aggódj, szerintem előbb-utóbb a gyermeked is rá fog jönni, hogy ez így megy, ezen ő nem tud változtatni, és ha erre rájön, akkor arra is rá fog jönni, hogy nincs értelme sírni emiatt, és talán leszokik róla. Mióta megy ez így nálatok? Én látatlanban azt tippelném, hogy 1, max. 2 hónap alatt meg fogja szokni az új helyzetet, és legfeljebb alkalmanként pityergi már csak el magát. Szorítok, hogy így legyen!
Krisztina

UI: Van gyerektársasága a gyermekednek? Nem lehet, hogy jobban ellenne egy bölcsiben, gyerekek között? Az én fiam amikor bölcsis lett már minden reggel várta, hogy mehessen a játszópajtásaihoz (tesója még nincs), és - talán ezért - rá se hederített, hogy én meg dolgozni mentem. Egyébként nekem még így, felnőttként is rossz érzés, ha pl. én otthon maradok, a férjem meg elmegy dolgozni vagy valahová. Vagy nem lenne az megoldás, ha a nagypapa elvinné reggel őt sétálni, és akkor ő is "menne valahová", és nem "otthonmaradna cserbenhagyva"? Csak találgatok, lehet, hogy butaságokat írok, de nagyon szeretnék neked segíteni!
Krisztina
 


Kedves Krisztina! Azt hiszem nagyon elbeszélünk egymás mellett. Egyábként aminkor vártam, akkor nem sértődtél meg, most viszont igen és ez meglep. Nem bánnám, ha magánban leírnád pontosan miről van szó,(mivel érzed magad megbántva!) mert én nagyon értékelem a hozzáálásodat ebben a vitában, amelyben két különböző állásponton állunk ugyan, ennek ellenére úgy gondolom, hogy alternatívát állítunk fel, a tévedhetetlenség kizárásával. Nem gondolom, hogy aki az én módszereimet (még csak azt sem mondom, hogy különböző nevelési elvekről van szó) az jó és aki egy másikat az rossz. MÁS. Mindenki azt csinál amit akar! Megegyszer bocsánat, nem akartalak megsérteni. Én ide teljesen érzelemmentesen jövök. Üdv: Timi
Haraszti Gáborné
 


Szia Nanácska!

Hasonló szitut éltél át, mint amit én fogok, decemberben megszületik a jelenlegi kis pocaklakó. Zorka lányom akkor ha nem is 23, de 21 hónapos lesz. Kérdésem: hogyan fogadta a nagyobbik lurkó az eseményeket. Főleg az érdekel, hogy hogyan viselte azt az időt amig te a kórházban voltál, voltak e bajok (alvási, evési), illetve utána mi történt mikor hazamentél az újszülöttel?? Akkor voltak e a fenti problémák, volt-e féltékenység?? Légyszives írj ezekről, de várom más anyukák beszámolóit is, akik hasonló korkülönbséggel szültek...
Írjatok
Zorkanya
Zorkanya
 


Csak egy szóra...


Én amolyan tigris-anya-féle vagyok. (tigris jegyben is születtem a kínai szerint)
Amit mondani szeretnék, az az, hogy lehet, az én egyéni érzékenységem, de rosszul esett, amikor nagyon felkészített és borzasztóan boldogan iskolába készülő kislányom mellett azt kellett hallanom a TV-ben, hogy az a természetes, ha a gyerek sír és toporzékol iskola kezdés előtt. Mert - most figyeljetek! - aki örömmel megy el otthonról, annak nem volt jó otthon!!! Ezt Ranschburg Jenő mondta a nyolcvanas években. Remegtem az idegességtől, mert én tudtam, igenis mennyi munka volt a mögött, hogy elsőském ne világvégi frászos hangulatban kezdje ezt az új életet, helyzetet.
Amikor valaki szájából elszáll egy vélemény, az nem egyformán csapódik le...de ez természetes. És nem kell szégyellni az indulatokat! Az már jó! Jelzi azt, hogy beindult az illető. És a változások sokszor nem kellemesek, de fejlesztő hatásúak. Nem csak kisdedeink, mi is fejlődhetünk, változhatunk akár egy kellemetlen lekiállapot után is.
Amikor hozzám jöttek a kiscsopisok, sokszor lepofozták rólam a szemüveget, meg kék-zöld folttal mentem haza. De tudom, majdnem együtt sírtam velük és az anyákkal is...Az első szülőin pedig elmondtam, sokszor az a gyerek válik a legjobb ovissá, aki az elején a legjobban tiltakozik!!! Volt olyan, aki valóban csak az anyunak csinálta a "műsort". Egy viszont biztos, az volt a könnyebb elszakadás mindenkinek, ha ez gyors volt. Az elnyújtott búcsúcsókok csak megerősítik a gyereket abban, hogy vele baj lesz, hiszen mami is remeg...

Nagyon nehéz!!! És ez egy igazi hivatás, az Anyaszerep. Ilyenkor javasoltuk, hogy olyan hozza el a gyereket otthonról, akihez azért nem annyira kötődik. Fel a fejjel! Ezek valószínű megedzik a kis lelkeket, felvértezik őket az életbe. Egyet viszont valóban érezzen: a feltétel nélküli szeretetet!!!

Evelyn
Pap Éva
 


Kedves Evelyn!
Sajnos saját általános tapasztalatból tudom: az, hogy a búcsúcsók elnyújtott-e, vagy remegek-e, nem szabadon választott, hanem a saját, akár születésem előttől számított élettörténetemből és a személyiségemből fakad. Egyelőre a részletekbe most nem mennék bele, csak azt szeretném mondani, hogy szerintem az ilyen esetekben mindenekelőtt a saját érzéseimmel kell szembenézni, és azokat elfogadni ahhoz, hogy segíteni tudjak a gyerekemnek. Ez pedig általában nagyon nehéz és fájdalmas, bár mindenképpen megéri. Bocsánat, hogy ilyen bonyolult és patetikus voltam...
Dóra
Rozgonyi Dóra
 


Kedves Éva! Valami olyat mondtál ki, ami feltétlenül el kellett volna, hogy hangozzon ezen a lapon. A feltétetel nélküli szeretet.
A gyerekeink nem azért fognak szeretni minket, mert sok narancsot, szuper kerékpárt és menő bakancsot vásárolunk nekik! Üdv: Timi
Haraszti Gáborné
 


Timi!

Írtam Neked személyes levelet, de választ még nem kaptam!

Örülök, hogy legalább elgondolkodtunk együtt egy kicsit Mindannyiótokkal...

Evelyn
Pap Éva
 


Timi!

Írtam Neked személyes néhány sort, de választ nem kaptam még. Egyáltalán célba ért?

Azért jó volt Veletek elgondolkodni, mert én úgy vélem, ha valaki egy problémát már meg tud fogalmazni, azt félig már meg is oldotta...

Evelyn
Pap Éva
 


Sziasztok!
En is koszonom a hozzaszolasokat.Igen, a feltetel nelkuli szeretet a megoldas. Mert ez az amit a gyermek biztosan erez es biztonsagot is nyujt neki. Tudja, erzi, hogy ha anyanak el is kell mennie, szereti ot es vissza jon hozza. Es az az oleles amit kapok tole amikor belepek a hazba, az mindent meger.
Ani
Ani
 


Szia, Timi!

Nincs harag! CSak kicsit lekezelőnek éreztem egyik-másik írásod. De felejtsük el, nem érdemes róla többet "beszélni". Főleg azok után, amit legutóbb leírtál, lehet, hogy félreértettelek. A hétvégén egyébként rájöttem valamire: ami a legfontosabb a feltétlen szeretet mellett, az a hozzáállás. Az, hogy a gyermekünket partnerként kezeljük, vagyis önálló, saját önérzettel, érzelmekkel, intelligenciával rendelkező emberként, és ne csupán egy nevelendő lurkóként, akiből majd mi fogunk embert faragni (ez utóbbi az anyósom hozzáállása).
Krisztina
Krisztina
 


Kedves Éva! Már meg kellett volna kapnod a levelem!
Kedves Krisztina! Azt hiszem tudsz valamit. Ezt szerintem, már mint, hogy partnernek tekintsd a gyermeked könnyebb megtaulni egy nagycsaládban, nagycsaláddal, de nem lehetetlen egy gyermek mellől sem. Lekezelésről pedig részemről szó sincs. Nem tartom magam megfellebezhetetlen szaktekintélynek! Sőt! Nagyon sok problémával küszködök! Ja! Óvakodjatok a nagymamáktól!
(És most tisztelet a kivételnek!) Nevelési kérdésekben szerintem sokszor nagyon nem jó nézeteket vallanak! Üdv: Timi
Haraszti Gáborné
 


Lányok!!!

Még mindig várjuk a reagálásokat a jún.11-i problémánkra, eddig ugyanis senki sem írt...

Üdv:Zorkanya
Zorkanya
 


Kedves Zorkanya!

Nehogy már válasz nélkül maradj, bár ha jól emlékszem a téma már valahol futott. Nálunk 24 hónapos (és 2 hetes) volt az első fiú, amikor jöttek az ikrek. Az ő szülinapjakor államvizsgáztam, a ráeső hétvégén ünnepeltük a szülinapját, majd irány a kórház.(Örülhettem, hogy 36 hétig szabadlábon hagyott a doki.) A kórházban 10 nap után születtek a kicsik, és mivel császár volt (elhelyezkedés), ezért további 8 nap volt mire jöhettünk haza. Szóval majdnem 3 hétig voltam kórházban. Ezt az időt ő a nagymamánál töltötte, de az apja is kiköltözött a nagymamához. Persze néhány naponta bejöttek hozzám. A kistesók érkezése elég jól el volt neki magyarázva, a korához képest szerintem kifejezetten jól megértette az egész folyamatot. (egész jól lehet egy 2 évest felvilágosítani a kisbabák első 9 hónapjáról). Ő mondjuk kisebb korában is sokat volt a nagyszülőkkel, tekintve hogy közben én egyetemre jártam, így ez nem okozott neki gondot. A mai napig emlékszik rá, amikor bent a csecsemős nővérek kihozták megmutatni a tesóit. (Két éves kor és előtti élmények ritkán maradnak meg, de erre emlékszik (most lesz 7 éves)). Aznap költözöött ő is haza, amikor mi jöttünk, arra ügyeltem, hogy egy kicsivel előbb legyen ő otthon, hogy ő fogadhasson minket és ne ő érkezzen arra, hogy itt közben mi van.
A klasszikus kistesóérkezési problémákról csak annyit, hogy ő addig nagyon cumis volt (játszócumi), azzal aludt stb. Akkor, 2 héttel azután, hogy hazajöttek a tesók, elharapta a cumiját, és ennek kapcsán megváltunk tőle. NAgyfiúnak kezeltük, hiszen a többbi mellett tényleg az volt, de ezt talán kicsit eltúloztuk. Előtte rengeteget olvastam neki (egy-másfél órát egyhuzamban olvastatott!), nos ez ezután úgy ment, hogy szoptatván a kicsiket, közben mellémtéve a könyvet olvastam neki.
Azt hiszem ő örült a tesóknak, igazából semmi visszaesés nem volt, sőt nagyobb önállóságra kényszerült. A "féltékenység" dolgok inkább később jöttek, vagy akár manapság, ha valami nem egyformán van hármójuknak, akkor úgy véli, hogy biztos ő járt rosszul. De mostanában egyébként is ez a hozzáállása.
A szobatisztaság témát én előtte inkább nem erőltettem, mondván, hogy ált. ilyenkor visszaesnek, így aztán csak a következő nyáron 3 évesen lett szhobatiszta. (de akkor pisiügyileg 1 hét sem volt, csak a kakival küzdöttünk , többekhez hasonlőan ő is csak a pelusba akarta).
Na, most hirtelen ennyi.

SZia:

ILdi
Pethes Ildikó
 


Kedves Zorkanya! A kedvenc vesszőparipámat fogom elővenni neked! Vigyázz arra, hogy ne érezze a "nagy", hogy Te emiatt aggódsz, mert a Te aggályaidat biztosan megérzi! Próbálj neki nagy örömmel beszélni a kis jövevényről, hogy ő is örömmel várhassa! Vigyázni kell arra, nehogy háttérbe szorulva érezze magát, de az a hiba is elkerülendő, amibe én estem, hogy a második (jó baba volt, kevés gonddal), nem kapott elég figyelmet, annyira vigyáztam a legnagyobbra, (köztük 11 hónap van) és bizony (6 éves) ő talán a legnehezebben kezelhető. A kórház alatt a két éven aluliak egyszerűen nem vettek rólam tudomást.Hiába telefonáltunk, hiába jöttek be hozzám, egyszerűen levegőnek néztek! Nagyon tud ám fájni! Üdv: Timi
Haraszti Gáborné
 


izsá
 

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Vissza: Gyermeknevelés

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?