Új privát üzeneted érkezett!

Igen, köszönöm Kép
Kati
kat_ica
 
 


Sziasztok!

Gondoltam, bejelentekezem Hozzátok, talán tudtok egy kis erőt adni. Ma volt a békítő tárgyalásunk. Nem hittem volna, hogy én valaha eljutok idáig, még most sem hiszem. Valami miatt még mindig bízom benne, hogy nem lesz válás ebből. 13 éve ismerkedtünk meg a férjemmel, 12 éve élünk együtt, 3 éve volt az esküvőnk, a kisfiunk most lesz 2 éves. A férjem szerint már régen megromlott a kapcsolatunk, nem volt boldog. Nem értem, mért kellett megvárnia, amíg egy ártatlan gyerek is belecsöppen ebbe az egészbe??? Na mindegy, nem akarok megint kiakadni. Arra lennék kíváncsi, hogy aki hasonló cipőben jár, az hogy tette ezen túl magát, hogy a gyerek lehetőleg ne vegyen észre semmit ebből / ez lehetetlen, tudom/, és hogy viselik ezt a kicsik? A fiam imádja az apját, az apja is őt. Még együtt élünk egyébként. El sem tudom képzelni, hogyan lesz kistesója Balázsnak, pedig az kell! És anyagilag hogy lehet ezt megoldani? Teljesen padlón vagyok, bocs, hogy bombázlak Benneteket a kérdéseimmel!

Köszönök mindent előre is!
Judit
jucc
 
 


Sziasztok!

Még valami: keresem Ranschburg Jenő: Gyerekségek c. könyvét. Tud valaki segíteni? A könyvesboltokban azt mondták, reménytelen, mert már nagyon régi kiadás /'96/...
Köszi!
Judit
jucc
 
 

 
 

Sziasztok!

JuditKép
Hasonló cipőben járok, ha időben visszaolvasol megtalálod a történtem. Talán annyival egyszerűbb, hogy az én kislányom már úgy született, hogy apukája nem lakik velem. Már 10 hónapja, hogy elköltözött. Egyébként mi 9 éve voltunk együtt, és 7 éve voltunk házasok. Az én férjem sem volt boldog, és állítása szerint szintén régebb óta nem érezte jól magát itthon. Ez abban tornyosult, hogy megcsalt az egyik barátnőmmel. Én meg rájöttem. Neki választania kellett. és elköltözött. Ha jól tudom, együtt él a nővel. A gyerekte imádja, napont jön hozzá. Kistesó kérdés engem is foglakoztat, de majdcsak lesz valahogy.
Eléggé padlóra kerültem ám, amikor a férjem elment, és mivel 5 hetes terhes voltam, és 3 hónappal előtte volt egy hasonló korú terhességem, ami sajnos vetéléssel végződött, én bizony felkerestem egy pszichiátert. Kb. 8-10 alkalommal voltam nála, de sokat segített.
Sajnos, azt nem tudom, hogy a kicsik ezt hogy viselik. Az én manóm készen kapja ezt a szitut.
Mi egyébként még nem válunk, szóbe sem került eddig. Én egyenlőre nem forszírozom. Nekem egyenlőre nincs senkim, nem hiszem, hogy a közeljövőben ez változni fog. Akkor meg részemről minek. Férjem sem forszírozza a dolgot. A kérdést én is feltettem magamban, hogy a gyereket akkor miért "gyártottuk", mert tervezett baba volt ám, mikor ő már tudta, hogy nem sok van nekünk hátra (3 hét). Mondjuk, én kifejezetten örülök, hogy Nádját még összehoztuk.
Ja, és én sem gondoltam soha, hogy ez velem megtörténhet.

Könyvet a következő helyeken nézd meg:
www.antikvarium.hu
www.bookline.hu
www.antikva.hu

Ha éppen nincs is, elő lehet jegyezni. Előbb-utóbb mindig befut egy példány. Én egy gyerekkori olvasmányomat évekig hajkurásztam, de már megvan! Aztán előjegyeztem, és bár majd 1 évet tartott, de már megvan!

Mariann
tmarianna
 
 


KatiKép
Sajnálom, hogy magányosnak érezted magad. Velem is előfordul, pedig anyuék mellett lakom, és pl. a férjem is majd mindennap látom, meg amúgy is falun lakom, tehát sok embert ismerek, és mégis. Ilyenkor a társ hiányzik.
Arra nem gondoltál még, hogy visszaköltözz Magyarországra?

EnikőKép
Hát igen, Magyarország még mindig nagyon Bp. központú. Szerncsére csak 20 km-re van tőlünk. Igaz, bejutni a Belvárosba akár 2 óra is lehet kocsival, mert olyan nagy a forgalom. Nagyon sokan költöztek ki erre felé az utóbbi 5-6 évbenKép

Mariann
tmarianna
 
 


Mariann!

Köszönöm a segítséget, és a kedves szavakat. Olvastam a korábbi leveleket is, azokból próbálok erőt meríteni. Voltunk mi is együtt pszichológusnál / házassági tanácsadónál/, de miután bármilyen "házi feladatot " kaptunk, egyikhez sem fogott hozzá a párom, én nem láttam értelmét, hogy továbbra is elmenjünk. / pedig ő volt, aki felkutatta, és akarta mindezt/. De a válást is ő akarta. Igazság szerint nem tudja még, hogy valóban akar-e válni, de szerinte nem szabad ezzel várni, sokáig tart egy válás, és addig nem tudunk új életet kezdeni, amíg nem váltunk el. Nem igazán értem, mi ilyen sürgős, mért ne kereshetne párt magának ezalatt is? A tárgyaláson ráadásul mindketten jól felhúztuk magunkat, kinek hiányzott ez?! És ez a bizonytalanság is rossz. Rendezzem át a gondolkodásomat asszerint, hogy egyedül maradok, osztozkodni kell, stb., vagy marad, és meg kell próbálni normálisan élni, és boldoggá tenni őt? Persze annak én is örülök, hogy Balázs megszületett, de én felhőtlen gyermekkort terveztem neki, nem akarom, hogy elvált szülők gyereke legyen! / nekem is elváltak a szüleim, tudom, miről beszélek/. Persze biztos lesz valahogy, a tegnapihoz képest már sokkal jobb a hangulatom.

Üdv:
Judit
jucc
 
 


Judit!
Az a lényeg, hogy nem szabad elkeseredni. Ja és a szép oldalát kell előtérbe helyezni. Ez most hülyén hagzik, de működik. Nem kell magad sajnálni, sajnáltatni, hanem a pozitív dolgokat kell szem előőt tartani (mert bizony vannak). Pl senki sem fog beleszólni a gyereknevelésbe, szabadon dönthetsz bármiről, senki sem kapcsolgatja a tévét....stb Kép Ahhoz, hogy ezt (az elejét) átvészeld, igenis, ilyenekre kell gondolni, és hidd el meg fogsz nyugodni! Aztán meg az idő begyógyítja majd a sebeket!

Sztem nem szabad a gyerek előtt úgy csinálni, mint ha nem történt volna semmi. A gyereknek őszintén meg kell mondani mi van. Meg fogja érteni hidd el, csak a saját "szintjén" kell neki elmondani. Egyébként csak az elején lesz furcsa, utána megszokjátok, hogy ketten vagytok! Megfelelő odafigyeléssel (tőled), meg lehet előzni, hogy mély nyomot hagyjon benne a válás. A lényeg, hogy az apjáról soha semmi rosszat ne mondj a gyereknek, még ha úgy is gondolod. És ez vonatkozik apára is! Békében és megértésben kell elválnotok, mint 2 intelligens ember. Sztem menni fog, csak apát is világosítsd fel erről!

Ja és majd, ha úgy érzed eljött az idő, igenis keress magadnak párt. Nem vagy te magányra kárhoztatva, csak azért mert egyszer valakivel nem sikerült. Így van, vagy így van? Kép
És most biztosan állati szarul vagy, de hidd el sokkal előbb túl fogod tenni magad rajta, mint hinnéd. meg fogsz lepődniKép Az ember az elején hajlamos bolhából elefántot csinálni......de tudod mit, ez legyen a legnagyobb bajod az életben. Ennél nagyobb "tragédia" sose érjen. Kép Figyusz, minden erőddel koncentrálj a kisfiadra és minél előbb válj el, hogy le tudd zárni az életed ezen időszakát. Sok sikert hozzá! Kép És kitartást! Menni fog hidd el! Kép

Kati: Jövő héten bevetem magam kazi ügyben. Köszi neked Kép

Mariann: Hát igen, egyébként Szegedről Budapestre (Blahára), múltkor 1 óra és 50 perc alatt értünk felKép Szóval semmivel sincsenek jobb helyzetben azok, akik pölö Pest vonzáskörzetében élnek. Nincsenek olyan többsávos utak, óriási a forgalom, nem lehet haladni. Meg is őrülnék, ha minden nap kocsival kéne bejárnom valami faluból Pest vonzáskörzetéből Pestre. Egyébként Ti merre laktok?

Puszóka
Enikő

Enikő és Marci 13 , Bogi 9, Viola 6, Zalán 3,5
ceniko
Szeged
 
 


Judit,
Én azt mondogattam anno magamnak, hogy ha nem akar maradni, akkor egyikünk sem lesz boldog. A gyermekünknek pedig sokkal jobb lesz két szülövel, akik bár nem élnek együtt, de szeretik egymást és kulturáltan tudnak viselkedni egymás társaságában. Ismerem annyira a volt barátomat, hogy el tudjam képzelni, milyen is lett volna, ha nem hagy el. Az biztos, hogy nem lett volna jó a kicsinek!
Szerintem ne arra várj, hogy a férjed meggondolja-e magát. Döntsd el, hogy nektek (neked és fiadnak) mi a jó. A válás mindig fájdalmas, de ha a házasságnak vége, akkor jobb lezárni.
Számomra az jelentette a fordulópontot, amikor a közös albérletböl (ahol Ö már nem lakott) kiköltöztem. Persze még korántsem tettem magam túl rajta, de valahogy új szakasza kezdödött életemnek, Nélküle.

Mariann,
A magány elmúlik egy kicsit, ahogy nö a gyerek. Lili már beszél, simogat, nevet stb. Már tényleg nem EGYEDÜL élek. Persze ez nem elégíti ki a társaság utáni vágyamat, de az a fajta, elviselhetetlen magány, amit régen éreztem, már nincsen Kép Azért családdal mégiscsak jobb lehet, mint anélkül!
Magyarországra... Hár nem tudom, nincs ott senkim. Úgy hogy nyaralni megyünk, imádok mindent. De azért ott élni azért más. Az a legnagyobb kérdés, hogy miböl élnénk, meg hol laknánk. Közben meg álmodozom, hogy egy napKép (Azért itt is jó, csak nem tetszik a nagyvárosi élet - gyerek nélkül biztos jobban tetszene)

Enikö,
Megkaptad a mélt? Vettem, majd küldöm.

Kati
kat_ica
 
 


Enikő, Kati!

Köszönöm a tanácsokat, jólesnek a szavaitok!
Az előbb begépeltem egy rohadt hosszú levelet, de elszállt, sehonnét nem tudom előbányászni. Nincs most erőm újra kezdeni, csak röviden... Mindenesetre most jól vagyok, várok, nem teszek semmit. Én most nem tudok dönteni, valószínűleg ha nem lenne Balázs, tudnék. Bár ez sem biztos. Ha válunk, rendesen fogunk, ez viszont biztos. Látta valaki az Apák c. filmet vasárnap este a Dunán? Olyan szempontból volt tanulságos, hogy így nem szabad válni. Ebben egyetértettünk a férjemmel. Semmiképp nem szeretnék egyedül maradni, de elképzelni sem tudom, honnét szednék össze magamnak egy rendes hapsit? 31 éves nő, gyerekkel??? Szerintem a hozzám valók mind nősek, vagy elváltak, de egy rakás gyt-t fizetnek, nem futja új családra. Vagy túl pesszimista lennék?

Na megyek aludni, sziasztok!
Judit
jucc
 
 


Sziasztok,

JuditKép
Én 30 vagyok 1 gyerekkel (2 hónapos). A pasi kérdés számomra is talány. Sosem voltam pasizós típus, ráadásul ugye 20 évesen jöttem össze a férjemmel. Tehát az a kevés "gyakorlatom" is régen volt már. Tehát ha rájösz a megoldásra pasi ügyileg osztd meg velem a titkot Kép. Egy pesszimista realista vagyKép

KatiKép
Az, hogy nincs senkid, az azt jelenti, hogy egyáltalán senki. Szüleid, régi barátok, osztálytársak ilyesmi. Nagyon régóta vagy Angliában? Gyerkőc előtt mi volt a foglalkozásod?

Mariann
tmarianna
 
 


Mariann!

Na, ettől nem lettem boldogabb! Igaz, ma érdekes tapasztalatot szereztem: strandon voltunk a gyerekkel, és ő mindenkit elbűvöl, nagyon barátkozó. Ha valaki barátságosan néz rá, netán még szól is hozzá, akkor azonnal dobálja a puszikat / ha az illető szimpi neki/. Az egyik úszómester nagyon bejött neki... Jó, hozzám fiatal volt, de kezdetnek nem rossz, lehet, hogy Balázs lesz a csalim?

Üdv:
Judit
jucc
 
 


Mariann,
Próbáltam már háromszor is válaszolni, de olyan negatívra sikerül mindig Kép Majd összeszedem magam, megígérem!
Kati
kat_ica
 
 


Kata,
ne légy szomorú! A fentiekből legalábbis azt szűrtem le.

Judit,
gyerek, mint csali nem rossz ötlet Kép. Bár én ugye, ha valakit gyerekkel látok abból indulok ki, hogy nem egyedülálló. ÚszómesterKép, nem semmi. Strand nem rossz. Bár én idén nem merészkedek ki. Mondjuk a napalergiám miatt amúgy sem mennék. De bébiúszásra akarok majd menni, 1 hónap múlva el is kezdhetjük.

Mariann
tmarianna
 
 


Sziasztok!
Most dühös vagyok Kép de ezt szerencsére le tudom írni. Pénz gondok vannak, ami abból fakad, hogy járna nekünk elvileg ez a segély, csak az önkormányzat nem képes elintézni a kérelmet. AAAAARRRGGHH
Sírva felhívtam az ex-et, ö meg annyira begurult, hogy felhívta öket helyettem. Felhívja öket és elkezd kiabálni, hogy a másfél éves kislánya miattuk lesz hajléktalan, bla bla bla Kép Kép Kép (ekkor letették a kagylót) Persze lehiggadt és újra tárcsázott, de akkor is megérdemelték! Ja, most menjek be még egyszer, és vigyem újra a papírt, mert állítólag nem kapták meg. Ugye én 3 és fél hónapja vagyok munkanélküli, és azóta járna.
Hozzáteszem, nem éhezünk, csak lakbérre nem futja majd a hónap végén.

Mariann,
Októbertöl egyetemre járok majd, ha összejön (levelezö tagozat). Tehát 4 év múlva elvileg lesz diplomám. Akkor már sokkal jobb kilátásaim lesznek, akár itt élünk, akár hazatelepülünk. Jelenlegi végzettségem érettségi, ami nem valami sok. Itt Angliában elég jó a helyzet, tudok vele munkát találni (ezt például Mo-ról nem tudom, hogy hogy van). Illetve inkább azzal, hogy ilyen tapasztalatom van, meg olyan. Utolsó munkám pénzügyi asszisztens volt, de ott inkább a számítógéphez értettem és nem a pénzügyekhez. Kép Nem akarok azon a téren dolgozni amúgy.
Azért nincs család Mo.-n, mert német-magyar család vagyunk, és mostanra mindenki (tesók, mindkét szülöm, pedig apám magyar) kint lakik Németországban.

Húú, képzeljétek, meghalt a másik nagypapám is. A magyar. Nagyon furcsa, évekig nem láttam (szüleim válása óta alig), és pont most voltunk látogatóban. Ekkora mázlit! Nagyon örült, nekem is, Lilinek is. És én is örülök, hogy így sikerült. Kép

Enikö,
bocs még nem küldtem el. Elhagytam a pénztárcámat is (jó hetünk van, mi?) De megvettem, majd írok, ha sikerül elküldeni.

Kati
kat_ica
 
 


Sziasztok!
Ha már senki nem ír, én elújságolom.

1. Lili tegnap belepisilt a WC-be (A bili még mindig nem érdekli, úgyhogy ma vettünk egy WC-ülökét)

2. Vasárnap megvolt az elsö mondata: OTT A BABAAA!! (A hangsúlyt sajnos nem tudom érzékeltetni, de nagy volt az öröm, hogy megtalálta Kép)

És vettünk egy nagyon olcsó repülöjegyet, a hónap (vagyis július) végén megyünk Németországba. Már alig várom. Anyukám a város szélén lakik, egy erdö mellett, Lilivel majd jókat sétálunk. Ráadásul az erkélyre egész nap rásüt a nap - Lili mesztelenkedhet még akkor is ha én épp lustálkodom Kép

Mindenkinek szép napot!

Kati

Ui. Kinga, mi van veled? Levizsgáztál már? Nincs még baba, ugye?
 
kat_ica
 
 


Kati! Megjöttek a kazik!!! Hát csudajók Kép Nagyon tetszik Boginak bár még csak az egyiket látta. Nagyon nagyon szépen köszönjük! Akkor én majd agusztus közepén küldöm neked amit igértem. Megpróbálok keresni magyar népmesés kazikat! Remélem találok. ha nem, akkor valami másmilyen magyar mesét küldök! Soxor puszillak benneteket!
KöszikeKép

Bogi is bilizik! lyan büszke vagyok rá. Éjszakára még teszek fel neki pelust, de reggelre mindig száraz és ébredés után megy a bilihez! Nagyon édes Kép Már azt hittem sose fog bilizni.....Kép Aztán egyik napról a másikra, teljesen magától...Kép Imádom!

Többiek hogy vagytok?????? Kinga mi van veled????
Enikő

Enikő és Marci 13 , Bogi 9, Viola 6, Zalán 3,5
ceniko
Szeged
 
 


Sziasztok!
Lili még nem bilizik, úgy döntöttem várok egy-két hónapot. Közben voltak újabb sikerek, látom, hogy már tanulgatja. Esetleg a nagymamánál belevágunk? (Hogy ne az én szönyegemet pisiljük már össze-vissza Kép)
Enikö, örülök, hogy tetszenek a kazik.

Van közben egy kérdésem, remélem többen is olvassátok. Ma az ex bejelentette, hogy amikor elköltözik más városba (feltéve, hogy megkapja az állást, amit kilátásba helyeztek neki), szóval, hogy önála lakjon Lili minden héten 3 napig. Mire én, hogy szó se lehet róla, milyen élet az egy 2évesnek, hogy ide-oda cibáljuk, ne beszéljen ökörséget. De szerinte én beszélek hülyeséget, mert hogy Lilinek nála is megvan a biztonság (jobb szó most nem jut eszembe).

Mit mondhatok egy (amúgy intelligens) felnöttnek, hogy belássa? Nem elég szegény gyereknek, hogy nincs "normális" családi élete???
Egyébként tudtom szerint neki semmiféle jogai nincsenek, mert sosem voltunk házasok (Erkölcsileg pedig - terhesen ott hagy, mert ö nem akar gyereket, menjen már a francba!) Ezt persze nem mondhatom neki, mert akkor "én el akarom töle venni a lányát". Ezt már hozzám vágta többször is, pl amikor azon veszekedtem, hogy nem foglalkozik vele eleget (logikus!).
SEGÍTSÉG!!

Pedig amúgy tök jó napunk volt. (Addig legalábbis). Busszal elutaztunk egy várhoz, és ott találkoztunk 2 anyukával, akiket egy másik fórumon ismertem meg. A három gyerek (1, 2 és 3 évesek) úgy játszott együtt, hogy azt öröm volt nézni. Egész nap semmi veszekedés! Az anyukák is kedvesek voltak. Véletlen, de egyik norvég, másik német. (Angliában vagyunk ugyebár) Három nyelven beszéltünk a gyerekeinkhez Kép

Kati
kat_ica
 
 


KatiKép Ez tök jó lehetett KépKépKép Mármint a várnál a játék Kép
Apuka nevén van a Lili? Apuka fizet gyerektartást? Milyen gyakran látogatja? Mindenestre tökéletesen igazad van. Én se adnám oda. Azt hiszem, hogy itt Mo-on törvénybe van foglaltatva, hogy apuka, anyuka nélkül, a gyermek 3 éves koráig, el sem viheti a gyereket! Még 1 órára sem. Nemhogy több napra másik városba..... Ez nevetséges. Egy ekkora gyereknek elsősorban az édesanyjára van szüksége, nem a néhanapján őt meglátogató apjára. Azért van bőr ennek a fickónak a képén, már bocs! Mond meg neki, hogy felejtse el, nem adod neki oda a gyereket. ha látni akarja, semmi akadály jöjjön el, de amíg ilyen kicsi addig felejtse el, hogy bármikor is elviheti!!! Egyébként apucinak van új nője? Milyen körülmények között él? Ő "origin" angol?

Enikő

Enikő és Marci 13 , Bogi 9, Viola 6, Zalán 3,5
ceniko
Szeged
 
 


Sziasztok,

KatiKép
Szerintem is nagyon rossz ötlet egy ilyen pici gyereket össze-vissza rángatni. Szrintem is az anyukájánál van a helye. Esetleg havonta 1-2 hétvége beleférhet (maximum!), ha neked is jó úgy és a picinek is. És mindenféleképpen csak lassan. kezdve mondjuk egy nappal indítani.

Nálunk ilyen gond még nincs szerencsére. Amitől én irtózom, hogy a férjem nőjével találkozzon majd a gyerekünk. Tudom, ha továbbra is együtt maradnak előbb-utóbb elkerülhetetlen lesz a dolog. És úgysem tilthatom meg, hogy találkozzanak, és nem is akarom. Csak utálni fogom a dolgot.

Azon szoktam gondolkodni néha, hogy hogyan magyarázom meg a dolgokat majd a gyereknek. Hogy apa miért nem lakik velünk, és miért lakik egy másik nénivel, és anya miért nem akar a nénivel találkozni stb. Ti mit gondoltok erről?

Ja, és mit fogsz tanulni majd?

Mariann
tmarianna
 
 


Sziasztok!

Gondolkoztam a dolgon. Sztem egyáltalán nincs miröl vitatkozni vele, nem lesz úgy és kész. Miért fordítanánk életünket a feje tetejére, csak mert ö úgy dönt, hogy elköltözik? Majd ha egy nap Mo.-n élünk, nem várom el töle, hogy minden vasárnap látogassa meg Lilit - mert kábé az lenne hasonló szinten.

Nincs új nöci, bár nagyon jóban vannak a volt csajával, akivel már akkor udvaroltak egymásnak, amikor még terhes sem voltam Kép (Tízévvel fiatalabb nála - mekkora közhely!) Állítólag semmi nincs köztük, bár én lennék az utolsó, aki megtudja.
Teljesen megértelek Mariann. Én is arra gondolok, hogy márpedig ö nem fog azzal a k***val boldog családosdit játszani. Az én gyerekemröl van szó, és amikor ö elment lemondott nagyon sokmindenröl. Nem érdekel, hogy egy megváltozott ember (tényleg az Kép), meg az sem, hogy Lilinek kell az apja. Én vagyok az elsö, és most elöször önzö leszek.
Ha már 3 éve is az lettem volna, valszeg rég ott hagytam volna, nem hiszem el, mekkora hülye voltam. Nem baj, itt van cserébe Lili Kép

Enikö,
Apuka nevén van, de az semmit nem jelent. Mivel nem voltunk házasok, Lilinek még angol állampolgárság sem jár automatikusan. Gyerektartást fizet, bár a "CSA" még csak most vizsgálja ki, hogy mennyi jár. Egy héten egyszer látja + ami belefér a munka mellett. De ez utóbbit mindig én szervezem, telefonálok, ráérsz-e kedves. (Ö azt mondja, hogy próbálja Lilit gyakrabban látni, de úgy látszik csak gondolatban. Még arra sem képes, hogy eljöjjön a reptérre értünk, miután Lilit nem látta 2 hétig, mert PONT aznap kell elmennie a szomszéd városba) Húúúú, de felhúztam magam
[ kifúj... belélegez... kifúj.. Kép ]

Mariann,
"International Studies" a neve, nem tudom magyarul hogy hívnák. Spanyolt választottam nyelvnek, már alig várom Kép
Majd gondolkozom a kérdéseden!
kat_ica
 
 


Mariann: őszintén, az igazat kell neki majd mondani. Az ő szavaival az ő értelmi szintjéhez igazodva. Meg fogja érteni. Biztos, hogy sokat fog kérdezni, és minden, de minden kérdésére kimerítő választ kell adnod/adnotok majd. Hogy te miért nem akarsz találkozni a "nénivel"? Mert semmi dolgod vele! Amikor meg a párod elviheti (3 éves kora urán nélküled és találkozik majd a nénivel), addigra már nem is biztos, hogy együtt lesznek (kis gonosz vagyokKépKép) Sztem ezen kár rágódni. Én sem gyötröm ez miatt magam. Majd ahogy az élet hozza.....Egyébként Bogi 2,3 éves és még nem érdeklődött, pedig beszél már és nagyon értelmes kislány!!!!!

Kati: Akkor már meg is van a kérdésedre a válasz! Sztem egyértelmű volt, csak ne hagyd magad befolyásolni a gyermeked érdekében!!! Bár nem olyannak "ismerlek" akit lehet KépKép

Akkor ez lesz a 4. nyelved amit majd beszélni fogsz?? le a kalappal előtted Kép A spanyollal én is szemeztem, de nem nyílt számomra megfelelő kurzus (időbeosztás miatt)!

Pusz
Enikő

Enikő és Marci 13 , Bogi 9, Viola 6, Zalán 3,5
ceniko
Szeged
 
 


Sziasztok!
Holnap utazunk nyaralni (csak anyuhoz, de HÁROM hétre Kép) Úgyhogy addig is eltünök.

Enikö, remélem jól vagy. Valaha oroszul is beszéltem, de már nem. Lilit pedig holnaptól tanítjuk németre, úgyhogy már ö is kezdi. Remélem jó meleg lesz, és nem kell majd pelenkázni. Szurkolj nekünk!

Kati
kat_ica
 
 


Sziasztok!

Az utóbbi hozzászólások alkalmával felmerült néhány téma, amin én is rengeteget törtem a fejem. Remélem, tudok hasznos tanácsokat adni, ha tapasztalataimat megosztom veletek.
1: A kicsik akkor nyugodtak, ha biztonságban érzik magukat. A születésük kezdetétől megszokott ritmusban és személyek közelében élnek. Ha ebből kizökkentik őket, ingerültek lesznek, nem találják a helyüket és napokig is eltarthat, amíg újra visszaállnak a régi kerékvágásba. Semmiképpen ne tegyétek ki őket szokatlan helyzeteknek. Ezért én sem engedném, hogy a gyerek huzamosabb ideig az apjánál egy idegen környezetben legyen.
2: Próbáljátok megérteni az apukákkal, hogy mindenben, még a legapróbb dolgokban is, csak a gyerek érdekeit nézze. Máskülönben semmit sem fog jelenteni neki. Az én kisfiam apja nem éppen korrekt és ezt már a gyerek is érzi. Sosem beszél róla, de emleget olyan embereket, akikkel egyszer találkozott. Szóval, így értéktelenek az együtt töltött órák..
3: Nem fog hátrány származni abból, ha a kicsik abba nőnek bele, hogy csak az anya van velük. Ez természetes lesz. Amikor közösségbe kerülnek, majd fognak kérdezni. Mindenben csak az igazat mondjátok, persze megfelelő körítéssel. A gyerekek hajlamosak mindent magukra venni és hibáztatni magukat a történtekért. Erre nagyon figyeljetek!
4: Csak akkor engedném a fiamat az új nő közelébe, ha látnám, hogy stabil a kapcsolat és megfelelő a hozzáállás a harmadik személy részéről. Nem igazán tesz jót lelkileg, ha egy olyan apa/ férfiképet lát a gyerek, ahol egyik nő jön, másik megy.
Tömören ennyi. Ha hasonló ügyben van kérdésetek, írjatok!
Erika

Enikő! Nagyon örülök, hogy jól alakulnak a dolgaid. Csak így tovább! Szorítok neked!
horoge3
 
 


Erika: Köszi Kép

És minden mondatoddal egyet értek!Kicsit írjál magadról! A bemoldalad sincs rendesen kitöltve. A kisfiadról sem tudunk semmit Kép Légyszi írjál magatokról!

Kati: Jól, csak nem nagyon bírom ezt a meleget Kép De amúgy köszi, jól! Nektek meg jó nyaralást kívánok Kép

Puszi
Enikő

Enikő és Marci 13 , Bogi 9, Viola 6, Zalán 3,5
ceniko
Szeged
 
 


Enikö,

Hi-hi, elkéstük a repülöt Kép Kép Kép Kellett nekem taxi helyett buszozni a reptérre... Egy nap egyszer van ez a járat, de felár nélkül kaptunk helyet a másnapira. Közben anyut meg "megnyugtatta" a féltestvére, hogy ezek az olcsó repülötársaságok több jegyet adnak el, mint amennyi a hely, pedig nem is így volt.
Jó volt. A végén már nekem is egy kicsit sok volt a nagy meleg, de örültem, hogy legalább minden nap süt a nap. Meglátogatott az öcsém az unokahúgommal, ez volt a legjobb az egészben, pedig csak néhány napig voltak. Tölük Lili tanult néhány szót németül. Azonkívül viszont magyarul beszéltünk, amiböl szintén tanult, jó sokat.

Lili már bilizik és wc-zik, de mindig közbejött valami, úgyhogy még nem vagyunk pelenkamentesek (pl. vendégségben nem lenne valami népszerü, ha összepisilné a szönyeget, vagy utazás közben a repülöt).

Ö már szundít szorgosan, én is csatlakozom hozzá.

Kati Kép
kat_ica
 
 


Kati! Örülök, hogy jól telt a családlátogatás Kép Ügyes Lili, hogy már bilizik!! Csak így tovább Kép
Írtam neked mélt! Kép
Puszi
Enikő

Enikő és Marci 13 , Bogi 9, Viola 6, Zalán 3,5
ceniko
Szeged
 
 


Arra lennék kívánvsi, van-e olyan itt a babaneten, aki két gyerekkel döntött úgy, hogy ennél még egyedül is jobb?
Milyen tanácsaitok vannak egy újrakezdő számára?
fido16
 
 


Szia Fido!

Én most várom a másodikat egy másik apukától, de ugye nincs rá garancia, hogy életünk végéig együtt maradunk! Szóval én zokszó nélkül bevállalnám, hogy inkább egyedül nevelem fel a 2 avgy akár 3 gyerekemet, mint egy szar kapcsolatban. Sajnos a mai pasikban nem lehet megbízni (tisztelet a kivételnek), úgyhogy én ehhez a mostani kapcsolatomhoz is úgy álltam anno hozzá, hogy az se érdekel, ha elhagy, de feltétlenül kell egy kistesó Boginak, meg nekem még egy gyermek. Sztem ne vacillálj, hanem tedd azt amit a szived diktál. Ha rossza a kapcsolatod a férjeddel, azt a gyerekeid is érzik,látják és hidd el nem tesz nekik jót! Sokkal nyugodtabb egy gyerek akkor ha egy kiegyensúlyozott nyugodt, nem ideges anyukája van, mintsem egy "rendes családmodell"(papamamagyerekek) akik folyton marják egymást!
Én nem maradnék együtt senkivel csak a gyerekek miatt, mert annak épp a gyerekek innák meg a levétKép Egy nő sokkal erősebb,talpraesetebb mint egy pasi. Minden tekintetben. És jobb a problémamegoldó képessége is. Szóval én biztosan belemennék zokszó nélkül.
Ez csak az én véleményem!
Tanács? Ugyanazok, mintha 1 vagy 5 gyermeked lenne. Hát mire vagy kiváncsi? Konkrétan?
Üdv! És fel a fejjel, ennél már csak jobb lehet, tudod...KépKép
Enikő

Enikő és Marci 13 , Bogi 9, Viola 6, Zalán 3,5
ceniko
Szeged
 
 


Lányok hol vagytok?? Sehol senki?? Kép Ezt szomorúan látom!! Írjatok!!
Enikő

Enikő és Marci 13 , Bogi 9, Viola 6, Zalán 3,5
ceniko
Szeged
 
 


Sziasztok,

Itt vagyok! Először is gratulálok a pocaklakóhoz!!! Mikorra várod? Lehet már tudni Róla valamit? Fiú/lány? Mi lesz a neve?

Nádja szépen növöget. 4 hónaposan 6800 gramm és 64 cm volt. 2 hete elkezdtük a bébiúszást, még csak 1x voltunk, de kedden ismét megyünk. Hátról hasra fordul, fordítva még nem műveli.

Szeptember 6-án megyünk Nádjával nyaralni. Édeskettesben, 4 napra. Már nagyon várom!

KatiKép
Mi újság apukával, sikerült tisztázni a problémát?

Mariann
tmarianna
 
 


Sziasztok! Én is itt vagyok.

Mariann,
próbáltam elképzelni, milyen lehet most Nádja. Meg is néztem az albumodat - nincs új kép! Pedig én nagyon kiváncsi vagyok Kép

Apukával annyi lett, hogy mégsem költözik el. Viszont, múlt héten kettesben elutaztak, a nagyszülökhöz. Lili imádta (a telefonban csak öt hallottam a háttérben, nevetgélve, sikongatva). Azóta meg az apja felé sem akar menni. Emlegeti, meg örül mikor megérkezünk, de csak hozzám bújik, még a kezét sem hajlandó megfogni. Ex kiakadva. Mondogatom, szerintem fél, hogy megint elviszi majd tölem. Lilit meg "szoktatjuk", lassacskán.
(Azt még nem említettem neki, hogy akkor szerinte a heti három nap milyen hatással lett volna a gyerekére..)

Enikö,
Te is írjál! Kép Köszi szépen a kazit mégegyszer. Mégsem sikerült vasárnap megnézni.
Holnap szülinapra megyünk, ahhoz a családhoz akinél au-pair voltam. A kislány már 11 éves. Náluk laktunk másfél hónapig tavaly, Lilit imádják Kép

Kati
kat_ica
 
 


Sziasztok,

KatiKép
Igen, már rég frissítettem az albumot. A lenti kép szombaton készült. Liliről is kaphatnánk egy képet?

Kép

Mariann
tmarianna
 
 


Oké, megpróbálom Kép

Kép

és
Kép

Mindkettö az ex mobilján készült, a nagyszülöknél (illetve kirándulni voltak). Ja, és a frizura! Szégyenszemre levágtam (hogy akkor majd jobban nö!). Már azelött is fiúnak nézték Kép Kép most meg már a rózsaszín nacik sem segítenek Kép

Kép Kati
kat_ica
 
 


Mariann,

És még meg sem dicsértelek! Kép Puszilgatni való!! Hasonlít rád?

Kati
kat_ica
 
 


Sziasztok,

KatiKép
Hát, ha nagyon éber és nagyra nyitja a szemeit akkor inkább rám hasonlít. Ha kómás-álmos, akkor tiszta apja. A szája egyébként az apjáé. A szeme az változó. Álla enyém inkább, meg az orra is. Bár a kisbabáknak általában krumpliorruk van, na ez nekem megmaradt később isKép
Szóval összességében megoszlanak a vélemények. Ki ezt mondja, ki azt.
Arra vagyok kíváncsi milyen színű lesz a szeme. Az enyém sötétbarna, az apjáé zöld. Nádjáé meg most valahol a kettő jözött van.

Nagyon helyes kis szöszke lány Lili. És azok a szemek! Kék, ugye?
Engem is mindig fiúnak néztek kislány koromban, mert nekem is mindig rövid hajam volt. Pedig volt fülbevalóm és akkoriban fiúk még nem hordtakKép

Lili azóta megbarátkozott ismét az apjával?

Mariann
tmarianna
 
 


Mariann,
A szeme... hangulattól függ (vagy inkább a fény állásától Kép). Mostanában nagyon zöld, de néha olyan kékes-szürkés. A közepében van neki egy kis barna, mint nekem, a széle pedig egy sötét karika. Az útlevelében nem tudom mi áll majdKép Kép

Apja szerdán eljött munka után, Lili nagyon örült, végig rajta ugrált Kép Vasárnap majd nem én "adom le", hanem ö jön majd el érte. Hátha az segít. Persze mindenképpen itthon kell lennem, amikor este visszajön. Csak nehogy ez a nagy barátkozás a mi kapcsolatunk (Lili és én) rovására menjen majd - ma egyáltalán nem fogadott szót a városban, jó kis futkározás volt (meg idegeskedés, hogy most vajon hova tünt Kép)

Kati
kat_ica
 
 


Sziasztok,

Nádjával elutazunk egy kicsit pihenni 4 napra. Kettesben! Ha hazajöttünk majd beszámolok.

Mariann
tmarianna
 
 


Marianna: Gyönyörű ez a baba KépOlyan kis komoly a képen, biztosan valami fontos dolgon gondolkozott! Az élet nagy dolgain Kép
Február 19-re vagyok kiírva hivatalosan, de nem bánnám, ha előbb érkezne valamennyivel. Mondjuk január végén, ha kérhetném...Kép Amúgy jól vagyok, köszi, csak nagyon hányós vagyok, és minden szagtól vukkolok! Kép A pocakom is sokat keményedik, pihennem kéne, de egy aktív 2,5 éves mellett hogyan??? Kép

Kati: Majd megnézitek a kazit, remélem, hogy tetszeni fog Lilinek. Nagyon édes a gyerkőcKép Tényleg kisfiúnak tűnik, de ha ez megnyugtat Bogit is sokan lefiúzzák, pedig fülbevalós, úgyhogy most elkezdtem növeszteni a haját.Kép De csak akkor növesztem ha hagyja, hogy csattal feltűzzem. Nem szeretném ha a szemébe lógna a frufruja és a látásának a rovására menne.... Akkor inkább legyen kisfiúsKép örülök, hogy apával rendben van minden. Nálunk is okés minden, nagyon rendes apája. Nem tudom eddig hol tartotta ezt a nosmális énjét! Amióta elköltözött tőle a barátnője, azóta mintha kicserélték volna.Kép

Na mentem szunyálni, jóéjtKép!
Enikő

Enikő és Marci 13 , Bogi 9, Viola 6, Zalán 3,5
ceniko
Szeged
 
 


Sziasztok!

Képzeljétek, negyed kilenc, és Lili már két órája alszik!!! Csak reggel bírjak felkelni veleKép Mondjuk azért ilyen korán, mert egész nap nem aludt, és azért teljesen estig még nem bírja.
Látogatóban voltunk magyar barátnömnél Bath-ban (két pici fia 18 és 2 hónaposak) ÉS egy bababoltban összfutottam néhány ismerössel, úgyhogy a végén három gyerek szaladgált sikítozva Kép Nagyon jó napunk volt, viszont hulla vagyok én is.

Mariann, milyen volt az üdülés?

Enikö,
végülis azért vágtam le Lilinek a haját, mert nagyon a szemébe lógott. (Meg hogy jobban nöljön is) Most már lehet látni az arcát is, söt újabban megint dicsérnek, hogy milyen szépKép

Azért próbálj pihenni, nekem a fáradtságtól is hányingerem volt Lilivel. (Elsö hetekben nem reggel hánytam, hanem este Kép)
Kép Mindenesetre jobbulást Kép

Kati
kat_ica
 
 


Sziasztok!

Keresek Budapesten, a XII. kerületben gyerekét/gyerekeit egyedül nevelö anyukát, akivel a hétvégék nehézségeit átvészelnénk, közös séta, fözés, beszélgetés, babázás "keretében". Nekem egy 5 éves és egy 6 és fél hónapos kisfiam van.

Anna
Annamár
 


Anna,
Sajnos nem tudok segíteni. Tényleg szükség lenne ilyesmire.
Én is észrevettem, hogy hétvégén senkivel sem lehet találkozni, mert mindenkinek otthon van a párja. Pedig hát így csak azt látja a gyerekem, hogy mindenkinek van anyukája, apuka meg sehol Kép
Tényleg, akármikor jönnek hozzánk látogatóba, a férfiakat mindig megbámulja Lili. Legyen az ritkán látott nagypapa, ismerös hapsija, kisbarát apukája... nem számit.

Remélem sikeres lesz a keresés, Anna Kép

Kati
kat_ica
 
 


A szeptember 18-án kelt levelem kiegészítéséül ideírom az e-mail címem, akinek van kedve, ide írjon:

anna3m@freemail.hu

Kati, köszönöm a kedves soraidat.

Anna
Annamár
 


Hol van mindenki??

Ma utaztak el látogatóink (barátnöm és kétéves kislánya). Ilyen fárasztó hetem már rég nem volt. Majdnem mindennap volt valami program Kép, otthon pedig azon dolgoztunk keményen, hogy a két kicsi ne kapjon hajba. Mert ugye nincs elég játék, PONT az kell, amit a másik épp kinézett magának... Ma korán fekszem, és remélem Lili is átalussza az éjszakát (ö is hulla).
Közben sikerült megfáznom Kép

Kati
kat_ica
 
 


Sziasztok,

KatiKép
Én itt vagyok ám. Nyaralásról elkezdtem írni, de még csak az első napig jutottam Nádja blogjában
Akkor jól telt az elmúlt hetetekKép Hát igen, mindig az a legérdekesebb játék, ami másé.
Lassan kezdesz iskolába járni, ugye? Lili oviba fog járni? Van egyáltalán olyan ovi, mint nálunk?

AnnaKép
Gyere, csatlakozz a 2004. tavaszi kisbabák topikba. Oda is írok rendszeresen. Korban is beillik a kisebbiked.

Mariann
tmarianna
 
 


Sziasztok!

Valaki kérdezte, hogy van-e itt olyan aki két gyermekkel van egyedül. Nos van.
Nekem egy majdnem hatéves lányom és egy négyéves fiam van. Eddig rendben is lenne a dolog, de van egy óriási hátrányom: én az apukájuk vagyok!
brizsa
 
 


És az miért hátrány? És kinek?
fido16
 
 


Sziasztok!

AndrásKép
csatlakoznék Fido kérdéséhez, miért is hátrány ez?

FidoKép
Látom idetaláltálKép

Mariann
tmarianna
 
 


Ja-ja, mindig sóvárogva olvaslak titeket. Tudom, hogy ez így hülyén hangzik, de végülis a nehezén ti már túlvagytok, bár nyilván így más nehézségek adódnak. Szóval, szeretném, ha én is lezárhatnám már a dolgot formailag is, utána pedig lelkileg.
fido16
 
 


Miért is hátrány?

Bizonyított tény, hogy a nők egyszerre több dologra képesek figyelni.
Enni szeretek, de a főzőtudományom finoman szólva is véges.
Eddigi tapasztalataim szerint a nőknek könnyebb társat találni. Persze ez igen szubjektív.
És nem utolsó sorban, az anyáknapi ünnepségen bizony sajnálom a babusokat. Azért ez kívülről nem látszik.

Azért elkeseredve már nem vagyok!
(hogy lehet smilet rakni ide?)
brizsa
 
 


Fido!
Ugyan nem tudom, hogy te hol tartasz, de az én tapasztalatomat szívesen megosztom veled. A végső konklúzió az, hogy ugyan jóval időigényesebb(fárasztóbb) így az élet, de az idegrendszeremet sokkal kevésbé terheli meg. Persze ennek felismeréséhez kellett egy kis idő! :-)
brizsa
 
 

Vissza: Házasság, család

Jegyzetfüzet: