Hát veronik neked sem lehet könnyű. Ez az a helyzet mikor az anyóspártiak rögtön replikáznak hogy viseld el, legyél megértő, légy tisztelettudóbb, és amikor az anyós ellenpártiak (ÉN) pedig kiakadnak azon hogy mi történt. Vito azéert itt például kielemezhetnéd, hogy az anyós mennyire tartotta tiszteletben egy már önálló család életvitelét, hogy az anyuka szeme fényei fiúk inkább vállalják az életük társával való összezördülést, semmint hogy anyukát megbántsák stb. Ez az mikor egy kapcsolat már régen nem az őszinteségen alapul, mikor az anyósnak semmit nem lehet mondani mert mindenen megsértődik, persze azt is a meny háta mögött, na ettől a színjátéktól tudok a falra mászni a saját anyósomnál is. És tisztelni lehet egy olyan asszonyt, aki beleszól abba, hogy a te saját munkáddal megkeresett pénzt mikor mire költöd el?? MI köze van hozzá?? Ez olyan mintha én beleszólnék az anyósom pénzügyeibe, hogy mit miért vett meg stb. Az meg már csak különösen tetszett hogy a büszke anya-apa elvonult egy szem kicsi csillagfény fiukkal aki olyan de olyan ügyes hogy megkapta a diplomáját, rögtön meg is kell örökíteni a családi albumba, hogy otthon majd az utcán mindenkit meg lehessen állítani hogy na a fiacskám, nézzétek milyen fess legény, ez éppen a diplomaosztó után készült... Az meg hogy mellette a meny biztosította a nyugodt környezetet hogy a férj leállamvizsgázhasson senkit nem érdekel ugye?? A meny csak gonoszkodik, megbánt, hát maradjon is otthon, mert érdemtelen arra, hogy a fotón ott legyen.
Na ez most így durva kirohanásnak tűnhet, elnézést kérek az érintettektől, nem annak szántam. Nem vagyok olyan vérbosszús anyósgyűlölő, most éppen egészen lanyha (pozitiv értelemben) a kapcsolatunk, csak amikor ilyent olvasok akkor mindig előjönnek azok a kis bosszúságok amik velünk is megestek annak idején. Én életemben egyszer mertem megmondani a véleményem az anyósnak, egy nagy-nagy összeveszés után következett fél éves kommunikációbeszüntetés után, mikor is az én részemről kezdeményezett megszervezett békülési találkozókor (az összeveszés anyós miatt történt- a saját fia sem volt hajlandó vele szóba állni fél évig), szóval mikor a békülési találkozón közölte velünk hogy a múltat el kell felejteni és Ő megbocsát nekünk. Na itt robbantam, jellememmel ellentétben sikerült teljesen kultúráltan de megmondanom a véleményem. Az hiszem jó volt. Azóta anyós ügyel magára, én is megpróbálom, és így vszonylag elviselhető módon rendeződött a nagy-nagy ellentét. Ettől függetlenül azért nem szerettük meg egymást, inkább megtanultuk elviselni egymást.
Bocsánat a szófosásért.
Új privát üzeneted érkezett!
2000.06.26 12:37
Zorkanya!
Nem csak te szenvedsz szófosásban, de ha az embernek valamit ki kell beszélnie magából az általában nem két mondat.
Nme tudom ki mennyire tudja követni a leveleket, hogy melyik kié, de az én esetem sz, hogy három hét múlva megyünk és kb másfél hónapig együtt leszünk. De én ezt most nagyon nem hiszem. fogalmam sincs mennyire megbántás ha mindent elkövetek, hogy inkább nxaralni menjünk vagy kiköltözünk a düledező "ingatlanba" csak ne velük. Valamiféle közeledés szükséges anyós részéről, mert én ezt magamtól megbocsátani nem fogom. Párom azóta felhívta őket telefonon, nem tudom mire jutottak, mindenestre hozott nekem egy csokor szellőrózsát. (Ez volt a mennyasszonnyicsokrom is)
Abba maradtunk a párommal, hogy nem érdekel mit mondanak rólam a szülei, ho neki mondják azt neki mondták akkor is ha üzenetként adták elő. Ha azt akarják, hogy reagáljak akkor személyesen nekem. most érik a kapcsolatunk. Én egy lépést se teszek az biztos.
Veronik
Nem csak te szenvedsz szófosásban, de ha az embernek valamit ki kell beszélnie magából az általában nem két mondat.
Nme tudom ki mennyire tudja követni a leveleket, hogy melyik kié, de az én esetem sz, hogy három hét múlva megyünk és kb másfél hónapig együtt leszünk. De én ezt most nagyon nem hiszem. fogalmam sincs mennyire megbántás ha mindent elkövetek, hogy inkább nxaralni menjünk vagy kiköltözünk a düledező "ingatlanba" csak ne velük. Valamiféle közeledés szükséges anyós részéről, mert én ezt magamtól megbocsátani nem fogom. Párom azóta felhívta őket telefonon, nem tudom mire jutottak, mindenestre hozott nekem egy csokor szellőrózsát. (Ez volt a mennyasszonnyicsokrom is)
Abba maradtunk a párommal, hogy nem érdekel mit mondanak rólam a szülei, ho neki mondják azt neki mondták akkor is ha üzenetként adták elő. Ha azt akarják, hogy reagáljak akkor személyesen nekem. most érik a kapcsolatunk. Én egy lépést se teszek az biztos.
Veronik
2000.06.27 10:48
Veronik, Zorkanya!
Beszélgessetek az anyóssal (vagy apóssal), minél többet és minél személyesebben és a végén még ők fognak megvédeni titeket a férjetektől. Az emberi kapcsolatoknak megvan az a diszkrét bája, hogy mindenki valamilyen szinten manipulálható. Tudatosan használjátok ezt ki.
És emlékezzetek arra, hogy a faltörő kos gyakrabban törik el, mint a titkos ajtók kulcsa.
vito
u.i. és persze "boldogok a sajtkészítők...".
Beszélgessetek az anyóssal (vagy apóssal), minél többet és minél személyesebben és a végén még ők fognak megvédeni titeket a férjetektől. Az emberi kapcsolatoknak megvan az a diszkrét bája, hogy mindenki valamilyen szinten manipulálható. Tudatosan használjátok ezt ki.
És emlékezzetek arra, hogy a faltörő kos gyakrabban törik el, mint a titkos ajtók kulcsa.
vito
u.i. és persze "boldogok a sajtkészítők...".
2000.06.27 20:36
Vito!
Most már megöl a kíváncsiság, ha nem vagyok túl indiszkrét akkor megkérhetnélek hogy írj magadról?? Többek között izgat hogy hány éves vagy, és mi a végzettséged?? Persze még sok más is, de azt már illetlenség lenne megtudakolni ugyebár....
Egyébként rossz ómen vagy, Zorkot ma vinni kellett a dr. nénihez olyan lázas volt, anya meg majd megőrült a félelemtől. A dr. néni meg közölte hogy lehet hogy himlős lesz, én meg majd elájultam 14 hetesen. Ilyenkor mi van???
Na ebbe semmi anyós-após- elnézést tőlük.
Zorkanya
Most már megöl a kíváncsiság, ha nem vagyok túl indiszkrét akkor megkérhetnélek hogy írj magadról?? Többek között izgat hogy hány éves vagy, és mi a végzettséged?? Persze még sok más is, de azt már illetlenség lenne megtudakolni ugyebár....
Egyébként rossz ómen vagy, Zorkot ma vinni kellett a dr. nénihez olyan lázas volt, anya meg majd megőrült a félelemtől. A dr. néni meg közölte hogy lehet hogy himlős lesz, én meg majd elájultam 14 hetesen. Ilyenkor mi van???
Na ebbe semmi anyós-após- elnézést tőlük.
Zorkanya
2000.07.01 15:43
Sziasztok!
Valami vidámabbat ide!!!
Anyósékkal nagy szerencsém van, fiatalok, kedvesek, és hagynak élni. Ráadásul a babát is rájuk lehet bízni, imádják, talán túlságosan is engedékenyek vele. (pl. tépheti a hajukat, leszedheti a szemüveget...) És nem is olyan beszariak, mint a saját mamám. Ahogy elnézem, miktől ijed meg, csodálom, hogy megtanultam járni. Vagy bármit.
Az István Kórházban azt tanultam az alvásról, hogy oldalt feküdjön a baba (így kikerülik a BH-t, illetve a félrenyelős megfulladást. Ha ugyan.) Én is nagyon aggódtam a bölcsőhalál miatt, 6 hónapos koráig nem hagytam a babát hason aludni. Egyébként a Papi mondott okosat, miszerint: nemcsak a fekvő pozíció számít, hanem az is, hogy
legyen kedve a babának élni.
Sziasztok!!!!
HakaMama
Valami vidámabbat ide!!!
Anyósékkal nagy szerencsém van, fiatalok, kedvesek, és hagynak élni. Ráadásul a babát is rájuk lehet bízni, imádják, talán túlságosan is engedékenyek vele. (pl. tépheti a hajukat, leszedheti a szemüveget...) És nem is olyan beszariak, mint a saját mamám. Ahogy elnézem, miktől ijed meg, csodálom, hogy megtanultam járni. Vagy bármit.
Az István Kórházban azt tanultam az alvásról, hogy oldalt feküdjön a baba (így kikerülik a BH-t, illetve a félrenyelős megfulladást. Ha ugyan.) Én is nagyon aggódtam a bölcsőhalál miatt, 6 hónapos koráig nem hagytam a babát hason aludni. Egyébként a Papi mondott okosat, miszerint: nemcsak a fekvő pozíció számít, hanem az is, hogy
legyen kedve a babának élni.
Sziasztok!!!!
HakaMama
2000.07.03 10:24
Sziasztok!
Szerintem nekem van a legrémesebb anyósom. A sógornőm nem bírta már tovább és miatta vált el a férjétől (az anyós egyik fiától). Én még bírom, de nehezen. Amióta ismerem ezt az asszonyt, azóta félek tőle. Mindenkit kikészít, el akar marni a fiai mellől, hogy hazaköltözzenek hozzá a gyerekei és őt tartsák el, körülötte ugráljanak.
Minden héten 3-4 alkalommal kell őt meglátogatni, mindig van valami baja. Elvált asszony és sok figyelmet követel, egy zsarnok, haragtartó, önző és gonosz alak. Mindig csak a hibákat keresi.
Nagyon pletykás és mindig álhíreket, gonosz hazugságokat terjeszt.
A gyerekei pedig ragaszkodnak hozzá, félnek, hogy ha nem ugrálnak, ahogy ő fütyül, akkor kitargadja őket az örökségből.
Van, valakinek hasonló tapasztalata?
Szerintem nekem van a legrémesebb anyósom. A sógornőm nem bírta már tovább és miatta vált el a férjétől (az anyós egyik fiától). Én még bírom, de nehezen. Amióta ismerem ezt az asszonyt, azóta félek tőle. Mindenkit kikészít, el akar marni a fiai mellől, hogy hazaköltözzenek hozzá a gyerekei és őt tartsák el, körülötte ugráljanak.
Minden héten 3-4 alkalommal kell őt meglátogatni, mindig van valami baja. Elvált asszony és sok figyelmet követel, egy zsarnok, haragtartó, önző és gonosz alak. Mindig csak a hibákat keresi.
Nagyon pletykás és mindig álhíreket, gonosz hazugságokat terjeszt.
A gyerekei pedig ragaszkodnak hozzá, félnek, hogy ha nem ugrálnak, ahogy ő fütyül, akkor kitargadja őket az örökségből.
Van, valakinek hasonló tapasztalata?
2000.07.04 07:18
Sziasztok!
Azért most megint megmondom a "überfrankót": vannak kezelhetettlen állapotok, illetve emberek!
Hogy némi vidámságot lopjak eme szomorú oldalakra megemlíteném a feleségem keresztanyának eseteit:
- A nászéjszkán az anyós átszól a fiának: "Jenő, légyszives ne csukd be az ajtót és siess vissza, mert aludni szeretnék!!!!" Magyarán, a pár nyitott ajtók mellet ejtette meg az aktust, a mama füle hallatára és aztán a fiának át kellet mennie az anya szobájába, ahol eddig aludt!!! No comment.
- Az anyós rendszeresen mosdatta a 40 éves fiát.
Nos ez az anyós kezelhetetlen volt... És hogy tűrte a lány? Mérhetetlen optimizmussal és még mindig boldog családban élnek 2 gyerekkel és 6 unokával!!! De ez megint csak alkati kérdés, bevallom, én nem bírtam volna ki és a nászéjszaka után talpon lőttem volna az anyóst.
Apropó, miért viccelődnek folyton a vő-anyós és nem a meny-anyós párosról, nem tudjátok????
vito
u.i. Kedves Zorkanya! Mit akarsz tudni rólam? És főleg miért? Mióta? Minek? Mi célból? Kinek az érdekében?
Van rá engedélyed?
Azért most megint megmondom a "überfrankót": vannak kezelhetettlen állapotok, illetve emberek!
Hogy némi vidámságot lopjak eme szomorú oldalakra megemlíteném a feleségem keresztanyának eseteit:
- A nászéjszkán az anyós átszól a fiának: "Jenő, légyszives ne csukd be az ajtót és siess vissza, mert aludni szeretnék!!!!" Magyarán, a pár nyitott ajtók mellet ejtette meg az aktust, a mama füle hallatára és aztán a fiának át kellet mennie az anya szobájába, ahol eddig aludt!!! No comment.
- Az anyós rendszeresen mosdatta a 40 éves fiát.
Nos ez az anyós kezelhetetlen volt... És hogy tűrte a lány? Mérhetetlen optimizmussal és még mindig boldog családban élnek 2 gyerekkel és 6 unokával!!! De ez megint csak alkati kérdés, bevallom, én nem bírtam volna ki és a nászéjszaka után talpon lőttem volna az anyóst.
Apropó, miért viccelődnek folyton a vő-anyós és nem a meny-anyós párosról, nem tudjátok????
vito
u.i. Kedves Zorkanya! Mit akarsz tudni rólam? És főleg miért? Mióta? Minek? Mi célból? Kinek az érdekében?
Van rá engedélyed?
2000.07.04 08:45
Szia Donvito!
Szuper volt a történeted, kicsit meg is jött a kedvem az élethez. Köszi! Igen, egy kezelhetetlen anyóshoz nagy optimizmus kell.
Én megpróbálom elfoglalni magam, hogy ne mindig csak rá gondoljak: pl. továbbtanulással.
De akkor is megőrjít a nő!
Tulajdonképpen klassz lenne a házasságunk, ha ez a nő nem lenne a képben.
Azt találta ki legutóbb, hogy odaköltözik, ahova a férjem jár iskolába és így havonta egy hetet együtt lehetnek majd.
Szerencsére, ez csak poén volt. Akkor állított le a férjem, amikor éppen 20 cm-esre nőttek a körmeim és indultam, hogy kikaparjam a szemeit...
Engem halálra dicsér az anyósom, hogy milyen toleráns és rendes vagyok és milyen kis alkalmazkodó. Közben pedig csak nem tudja, hogy minden nap a lövészeten az ő fényképén gyakorlok, és a viaszbábuját szúrkálom tűkkel.
Abban reménykedem, hogy ennek is vége lesz egyszer, ez a zűr is elmúlik egyszer és akkor végre a férjem az én férjem lesz és nem az anyjáé.
Szuper volt a történeted, kicsit meg is jött a kedvem az élethez. Köszi! Igen, egy kezelhetetlen anyóshoz nagy optimizmus kell.
Én megpróbálom elfoglalni magam, hogy ne mindig csak rá gondoljak: pl. továbbtanulással.
De akkor is megőrjít a nő!
Tulajdonképpen klassz lenne a házasságunk, ha ez a nő nem lenne a képben.
Azt találta ki legutóbb, hogy odaköltözik, ahova a férjem jár iskolába és így havonta egy hetet együtt lehetnek majd.
Szerencsére, ez csak poén volt. Akkor állított le a férjem, amikor éppen 20 cm-esre nőttek a körmeim és indultam, hogy kikaparjam a szemeit...
Engem halálra dicsér az anyósom, hogy milyen toleráns és rendes vagyok és milyen kis alkalmazkodó. Közben pedig csak nem tudja, hogy minden nap a lövészeten az ő fényképén gyakorlok, és a viaszbábuját szúrkálom tűkkel.
Abban reménykedem, hogy ennek is vége lesz egyszer, ez a zűr is elmúlik egyszer és akkor végre a férjem az én férjem lesz és nem az anyjáé.
2000.07.18 14:54
Kedves Zorknya!
Anyukám azt mondta, hogy amikro megszült, így néztem ki mint egy csecsemő, de én nem hiszek neki: biztosan tudom, hogy idősebb voltam.
A többi maradjon néma csend!
Lányok!
Hogy mennek a dolgok az anyós-após fronton?
A feleségem már 3. hete anyáméknál van, pedig akár el is mehetne a szüleihez (OK, egy hét itt, egy hét ott, de ma megint megy vissza), pedig anyám se egy piskóta, bevallom töredelmesen. Tőle örököltem a természtemet!
vito
Anyukám azt mondta, hogy amikro megszült, így néztem ki mint egy csecsemő, de én nem hiszek neki: biztosan tudom, hogy idősebb voltam.
A többi maradjon néma csend!
Lányok!
Hogy mennek a dolgok az anyós-após fronton?
A feleségem már 3. hete anyáméknál van, pedig akár el is mehetne a szüleihez (OK, egy hét itt, egy hét ott, de ma megint megy vissza), pedig anyám se egy piskóta, bevallom töredelmesen. Tőle örököltem a természtemet!
vito
2000.07.18 21:18
Szia Vito!!
Nem ZORKNYA vagyok, hanem Zorkanya- lányom a ZORKA nevet kapta a keresztségben (ne ez nem igaz, mert pogány, az anyja meg ráadásul még ateista is), mindegy, szóval így jön össze a Zorkanya. Tényleg kiváncsi lettem volna de mindegy, lelki szemeimmel úgyis látlak. (Kopaszodsz és szemüveges vagy). Ha-ha. A kopasz férfiak egyébként egyes nőket rettenetesen vonzanak (köztük engem is). Na, téma lezárva üdv, most amúgy is gyorsan ki kell lépnem mert nagyhajú férjem már közeleg, és vérig sértődne.
Zorkanya (és nem Zorknya)
Nem ZORKNYA vagyok, hanem Zorkanya- lányom a ZORKA nevet kapta a keresztségben (ne ez nem igaz, mert pogány, az anyja meg ráadásul még ateista is), mindegy, szóval így jön össze a Zorkanya. Tényleg kiváncsi lettem volna de mindegy, lelki szemeimmel úgyis látlak. (Kopaszodsz és szemüveges vagy). Ha-ha. A kopasz férfiak egyébként egyes nőket rettenetesen vonzanak (köztük engem is). Na, téma lezárva üdv, most amúgy is gyorsan ki kell lépnem mert nagyhajú férjem már közeleg, és vérig sértődne.
Zorkanya (és nem Zorknya)
2000.07.20 20:19
Vito!!
remélem nem sértődtél halálra, ez különben sem illene az "álomképedhez"...
úgy látszik az anyósok/apósok megembereltékmagukat hogy ennyire nem szidja senki őket, (vagy csak visszafogták magukat az ilyen kis gonoszkodó menyek (én) magukat.)
azért kiváncsi lennék Veronikra hogy bírja a nyári együttlétet anyukával..
üdv minden megbántott vitónak, anyósnak, apósnak stb...
Zorkanya
remélem nem sértődtél halálra, ez különben sem illene az "álomképedhez"...
úgy látszik az anyósok/apósok megembereltékmagukat hogy ennyire nem szidja senki őket, (vagy csak visszafogták magukat az ilyen kis gonoszkodó menyek (én) magukat.)
azért kiváncsi lennék Veronikra hogy bírja a nyári együttlétet anyukával..
üdv minden megbántott vitónak, anyósnak, apósnak stb...
Zorkanya
2000.08.04 21:48
Nyuszi vagyok, de megvártam amíg a családom apraja (Zork) és nagyja (apa) elbóbiskol, hogy megírhassam legújabb szívfájdalmama anyósügyben. (Most úgyis olyan nyugi van itt ebben a témában, gondoltam egy kis színt viszek az oldalra).
Szóval...
Amin igazából kiakadtam megint, pedig hülyeség, de most egyébként is a szokásos (nem kicsi) érzékenységem sokszorosa a normál állapot a terhességem miatt, szóval megnehezteltem.
Anyós már pár hónapja nem telefonál. Soha. Nem haragszik ő, most egész jóban vagyunk, csak nem érdekli mi van velünk. Ha valami történik velünk, akkor mi hívjuk fel, többek között ilyen apró cseprő mindennapi események bejelentésével hogy elköltözünk, hogy lehet hogy fogyatékos lesz a pocakban lévő gyerekem, hogy a Zork leesett a székről és kórházba kellett vinni olyan csúnyán felrepedt a feje. A reagálás elég lanyha, de udvarias.
Szóval ezen rágtam be.
Tudjátok Zorkkal is így csináltam végig a 9 hónapot, hogy soha egy büdös telefont meg nem eresztett volna hogy na hogy vagyok vagy ilyesmi. Jó, ezt bevettem. Na de azt, hogy itt zajlik lassan 3 hete a beteg lesz-e nem lesz beteg a pocaklakó mizéria, és annyi de annyi nem fér bele, hogy ha nem is miattam, de a második unokája miatt ideszólna, hogy na mégis mi a fene volt mondjuk a vizsgálaton, vagy mit szóltak, vagy hogy Zorknak lett ez a sebe, engem lelkileg nagyon megviselt a dolog, és hogy csak egy egymondatos sajnálkozás telik tőle a hírre, szóval ez elképesztő. Nos ez az egyik.
A másik. Persze ez is hülyeség de bosszant.
Anyósom mint nagymama elég furcsán viszonyul az első és eddig egyetlen unokájához. Persze imádja őt, mindenkinek dicsekszik vele, és mégis az van hogy magasról leszarja az unokáját. Mikor Zork még a hasamban volt másról sem beszélt csak hogy ő ezt nézte ki az unokának, azt veszi meg neki, és mikor látta a ruhákat amiket én vettem neki, akkor közölte hogy ó hát ennek a gyereknek mennyi ruhája van, akkor ő nem is vesz már semmit neki, pedig milyen gyönyörűt nézett ki. Eljött Zork első szülinapja, na akkor kapott egy nadrágot, de semmi felhajtás. Sőt még egy kis sértődés is, mert a másik mamánál még tortás buli is volt. Eljött a névnap, majd az utána való 2 héttel későbbi hazamenetel, ahol apa mutatta anyósnak Zork ajándékát (amit tőlünk kapott), merthogy most volt a névnapja. Igen?? Kérdezte az anyós. Ennyi. Mikor legközelebb hazamentünk akkor ott előttünk az ágy aljából előkotort egy plüssnyuszit, amit még a sógorm kapott valamelyik kis imádójától, és ezt nyomta zORK kezébe névnapi ajándékként.
Szóval ez bánt. Nem pénzről szól ez, hanem a közönyösségről, érdektelenségről. Csak egy telefon nem több. Csak egy csoki nem több. De tudjuk hogy azt tényleg szeretetből adja, és azért mert gondol rád.
Túl sokat várok el tőle???
És legfőképpen azért bánt mert hozzá sokkal távolabbi kapcsolatban lévő emberekkel (főnök, munkatárs) mindig olían figyelmes, ajándékokat vesz nekik ha valami ünnep van. Akkor az unokája miért nem élvezheti ezt a figyelmet???
Zorkanya
Szóval...
Amin igazából kiakadtam megint, pedig hülyeség, de most egyébként is a szokásos (nem kicsi) érzékenységem sokszorosa a normál állapot a terhességem miatt, szóval megnehezteltem.
Anyós már pár hónapja nem telefonál. Soha. Nem haragszik ő, most egész jóban vagyunk, csak nem érdekli mi van velünk. Ha valami történik velünk, akkor mi hívjuk fel, többek között ilyen apró cseprő mindennapi események bejelentésével hogy elköltözünk, hogy lehet hogy fogyatékos lesz a pocakban lévő gyerekem, hogy a Zork leesett a székről és kórházba kellett vinni olyan csúnyán felrepedt a feje. A reagálás elég lanyha, de udvarias.
Szóval ezen rágtam be.
Tudjátok Zorkkal is így csináltam végig a 9 hónapot, hogy soha egy büdös telefont meg nem eresztett volna hogy na hogy vagyok vagy ilyesmi. Jó, ezt bevettem. Na de azt, hogy itt zajlik lassan 3 hete a beteg lesz-e nem lesz beteg a pocaklakó mizéria, és annyi de annyi nem fér bele, hogy ha nem is miattam, de a második unokája miatt ideszólna, hogy na mégis mi a fene volt mondjuk a vizsgálaton, vagy mit szóltak, vagy hogy Zorknak lett ez a sebe, engem lelkileg nagyon megviselt a dolog, és hogy csak egy egymondatos sajnálkozás telik tőle a hírre, szóval ez elképesztő. Nos ez az egyik.
A másik. Persze ez is hülyeség de bosszant.
Anyósom mint nagymama elég furcsán viszonyul az első és eddig egyetlen unokájához. Persze imádja őt, mindenkinek dicsekszik vele, és mégis az van hogy magasról leszarja az unokáját. Mikor Zork még a hasamban volt másról sem beszélt csak hogy ő ezt nézte ki az unokának, azt veszi meg neki, és mikor látta a ruhákat amiket én vettem neki, akkor közölte hogy ó hát ennek a gyereknek mennyi ruhája van, akkor ő nem is vesz már semmit neki, pedig milyen gyönyörűt nézett ki. Eljött Zork első szülinapja, na akkor kapott egy nadrágot, de semmi felhajtás. Sőt még egy kis sértődés is, mert a másik mamánál még tortás buli is volt. Eljött a névnap, majd az utána való 2 héttel későbbi hazamenetel, ahol apa mutatta anyósnak Zork ajándékát (amit tőlünk kapott), merthogy most volt a névnapja. Igen?? Kérdezte az anyós. Ennyi. Mikor legközelebb hazamentünk akkor ott előttünk az ágy aljából előkotort egy plüssnyuszit, amit még a sógorm kapott valamelyik kis imádójától, és ezt nyomta zORK kezébe névnapi ajándékként.
Szóval ez bánt. Nem pénzről szól ez, hanem a közönyösségről, érdektelenségről. Csak egy telefon nem több. Csak egy csoki nem több. De tudjuk hogy azt tényleg szeretetből adja, és azért mert gondol rád.
Túl sokat várok el tőle???
És legfőképpen azért bánt mert hozzá sokkal távolabbi kapcsolatban lévő emberekkel (főnök, munkatárs) mindig olían figyelmes, ajándékokat vesz nekik ha valami ünnep van. Akkor az unokája miért nem élvezheti ezt a figyelmet???
Zorkanya
2000.08.05 20:36
Kedves Zorkanya!
Még sosem írtam ide, de gondoltam megírom Neked nem vagy egyedül.
Anyósom soha fel nem hív minket, mert DRÁGA A TELEFON. A férjuram hívja, amikor már nagyon kíváncsi az anyjára. Ajáddékok dettó: képzeld el, olyan ajádnékokat hoz, amiket annak idején 8-10 éve vett, mert:
van három lakása, az egyik egy emeletes betoncsoda (kertes), másik egy kis kertes ház, a harmadik egy panellakás egy másik városban. A betonkolosszust tíz éve épíytette, (az volt az álma-vágya, hogy egyszer házat épít magának, hát megtette), BE VAN RENDEZVE (bútor, hűtő, fagyasztó - de szeretném én azt a hűtőt meg a fagyasztót!!) és tíz éve senki sem lakik benne! Ahogy elkészült, soha nem lakott benne senki egy napig sem!! Ott eszi a berendezést a kor (meg a por). Van egy babagyűjteménye, aztán ott van étkészlet, mittudoménmi, vett macikat, plüssállatokat (tíz éve) éas most azokat hordja föl a fiamnak. A párom harminchat évesen jutott el odáig, hogy hosszú évek kuporgatásai után tudott venni egy lakást, az öccse a három gyerekkel-feleséggel egy másfélszobás panelban nyomorog, de az anyjuk nem ad nekik (és soha nem is adott) egy fillért sem, mert Ő IS MEGKÜZDÖTT A SAJÁTJÁÉRT, MINDENKI KÜZDJÖN MEG A SAJÁTJÁÉRT. Hát anya az ilyen? Egyszer adott KÖLCSÖN a páromnak 60000 Ft-ot, azóta is állandóan emlegeti. Amikor nálunk van látogatóban, a másik fiát meg a menyét szidja, amikor náluk van, akkor minket. A sógornőmmel ezen jókat szoktunk röhögni. Mondanom sem kell, hogy (természetesen, ezek után) egyik fia sem jön ki vele. Sajnos apósom meghalt '76-ban, amikor a fiúk 14 és 15 évesek voltak, azután az anyjuk már nem törődött velük. (Motoron ült anyós-após, volt egy csúnya balseset, sajnos az apósom meg is halt, az anyóspajtás két hétig kómában feküst, a lába darabokra tört, a szemével is baj van): Sajnálnom kellene, de egyszerűen képtelen vagyok rá. Férjuramnak olyan történetei vannak, hogy csak csodálkozni tudok, hogy léterzik egyáltalán ilyen anya a földön?!
Zsóka
Még sosem írtam ide, de gondoltam megírom Neked nem vagy egyedül.
Anyósom soha fel nem hív minket, mert DRÁGA A TELEFON. A férjuram hívja, amikor már nagyon kíváncsi az anyjára. Ajáddékok dettó: képzeld el, olyan ajádnékokat hoz, amiket annak idején 8-10 éve vett, mert:
van három lakása, az egyik egy emeletes betoncsoda (kertes), másik egy kis kertes ház, a harmadik egy panellakás egy másik városban. A betonkolosszust tíz éve épíytette, (az volt az álma-vágya, hogy egyszer házat épít magának, hát megtette), BE VAN RENDEZVE (bútor, hűtő, fagyasztó - de szeretném én azt a hűtőt meg a fagyasztót!!) és tíz éve senki sem lakik benne! Ahogy elkészült, soha nem lakott benne senki egy napig sem!! Ott eszi a berendezést a kor (meg a por). Van egy babagyűjteménye, aztán ott van étkészlet, mittudoménmi, vett macikat, plüssállatokat (tíz éve) éas most azokat hordja föl a fiamnak. A párom harminchat évesen jutott el odáig, hogy hosszú évek kuporgatásai után tudott venni egy lakást, az öccse a három gyerekkel-feleséggel egy másfélszobás panelban nyomorog, de az anyjuk nem ad nekik (és soha nem is adott) egy fillért sem, mert Ő IS MEGKÜZDÖTT A SAJÁTJÁÉRT, MINDENKI KÜZDJÖN MEG A SAJÁTJÁÉRT. Hát anya az ilyen? Egyszer adott KÖLCSÖN a páromnak 60000 Ft-ot, azóta is állandóan emlegeti. Amikor nálunk van látogatóban, a másik fiát meg a menyét szidja, amikor náluk van, akkor minket. A sógornőmmel ezen jókat szoktunk röhögni. Mondanom sem kell, hogy (természetesen, ezek után) egyik fia sem jön ki vele. Sajnos apósom meghalt '76-ban, amikor a fiúk 14 és 15 évesek voltak, azután az anyjuk már nem törődött velük. (Motoron ült anyós-após, volt egy csúnya balseset, sajnos az apósom meg is halt, az anyóspajtás két hétig kómában feküst, a lába darabokra tört, a szemével is baj van): Sajnálnom kellene, de egyszerűen képtelen vagyok rá. Férjuramnak olyan történetei vannak, hogy csak csodálkozni tudok, hogy léterzik egyáltalán ilyen anya a földön?!
Zsóka
2000.08.08 15:02
Hát, lányok...
Egyrészt őszinte résztvétem, ez tényleg nem semmi, azt hittem csak a filemkben van ilyen, de látom az élet lealázza a mozivásznat! Kész, horror.
Másrészt, "... allways look on the bright side of life, tul leszek, param, parararara-rararara, ..."
Fel a fejjel
vito
u.i. Zorkanya - ne mardosson a lelkiismeret, van elég bajod neked nélkülem is, "param, parararara-rararara,". Csak elfelejtettem benézni a topicba. De majd Éva ír ide helyettem is, mert most nálunk van az anyám!
Egyrészt őszinte résztvétem, ez tényleg nem semmi, azt hittem csak a filemkben van ilyen, de látom az élet lealázza a mozivásznat! Kész, horror.
Másrészt, "... allways look on the bright side of life, tul leszek, param, parararara-rararara, ..."
Fel a fejjel
vito
u.i. Zorkanya - ne mardosson a lelkiismeret, van elég bajod neked nélkülem is, "param, parararara-rararara,". Csak elfelejtettem benézni a topicba. De majd Éva ír ide helyettem is, mert most nálunk van az anyám!
2000.08.24 12:49
Sziasztok!
Az én anyósom se semmi, amikor a férjemnek már saját keresete volt, anyósom azt is elvárta, hogy a mosóport megvegye ahhoz, hogy kimossa neki a ruháit. Amikor a férjem gyerekkorában az apósom a konyhában volt, a férjem nem mehetett be. Ha a férjem 4-est hozott haza az iskolából, anyósom nadrágszíjjal verte el. A legfelháborítóbb az, hogy még mindig a férjemet hibáztatják, ő a fekete bárány, pedig nem kívánok senkinek ilyen gyerekkort, amit ő átélt, folyamatos megaláztatást 20 éven át. Bezzeg az öccsét pátyolgatják, kap lakást, kocsit már kapott, és nem is akármilyet... Hát, ilyen az élet... Olivérnek, a fiunknak az anyósom az első karácsonykor egy repülőgépek business osztályán ajándékként ingyen osztogatott plüssállatot küldött!!!! (Csak az a ciki, hogy ez egy kis cetlin angolul rá volt írva a plüssállatra - anyósom meg nem tud angolul, nem gondolhatta, hogy rájövünk!)
Na, ennyit az anyósokról...
Üdv: Krisztina
Az én anyósom se semmi, amikor a férjemnek már saját keresete volt, anyósom azt is elvárta, hogy a mosóport megvegye ahhoz, hogy kimossa neki a ruháit. Amikor a férjem gyerekkorában az apósom a konyhában volt, a férjem nem mehetett be. Ha a férjem 4-est hozott haza az iskolából, anyósom nadrágszíjjal verte el. A legfelháborítóbb az, hogy még mindig a férjemet hibáztatják, ő a fekete bárány, pedig nem kívánok senkinek ilyen gyerekkort, amit ő átélt, folyamatos megaláztatást 20 éven át. Bezzeg az öccsét pátyolgatják, kap lakást, kocsit már kapott, és nem is akármilyet... Hát, ilyen az élet... Olivérnek, a fiunknak az anyósom az első karácsonykor egy repülőgépek business osztályán ajándékként ingyen osztogatott plüssállatot küldött!!!! (Csak az a ciki, hogy ez egy kis cetlin angolul rá volt írva a plüssállatra - anyósom meg nem tud angolul, nem gondolhatta, hogy rájövünk!)
Na, ennyit az anyósokról...
Üdv: Krisztina
2000.08.25 22:24
Sziasztok!
Eddig én sem írtam még soha ide, pedig vannak tapasztalataim. Hasonló eseteink voltak már nekünk is (és vannak is), és olyankor én is utálom, de aztán valahogy lecsillapodok. Pedig ez nem is olyan könnyű, mert mi az ő házuk tetőterének felét "uraljuk". Tudnék írni olyanokat, amitől talán még Ti is meglepődnétek. A legjobban az zavar, hogy ők odalenn 150nm-en élnek ketten, mi meg idefenn 35nm-en négyen, és sírnak, hogy nem tudják kifizetni a rezsit, és jó lenne ha támogatnánk őket. De valahol azért meg is értem Őket. Gondoljatok bele, mi minden történt az életük során (gyerekkor háborús nyomorúságok között, aztán újrakezdés), azért van oka, hogy így megkeseredtek. Szóval minden összezörrenésünk ellenére azért szeretem és tisztelem Őket! Minden anyósnak vannak pozitívumai, csak meg kell találni! Utána lehetnek szép napjaitok is!
Régebben én is minden mondatukon felhúztam magam, ma már néha csak meghallgatom, bólogatok, és aztán az ajtó mögött már ki is rekesztem a mondottakat a fejemből.
Ami még nagyon fontos, hogy a párod kitartson mellettetek!!! Erre viszont szerintem mindig Nektek kell rávezetni őket - tudjátok, női praktikák. Ha nem megy, ott valami gond lehet a kapcsolattal (hiszen a házasság valahol: ketten együtt egymásért mindent, mindenáron, stb)
Ja és még valami, a mi szüleink az ő anyósuk, mégis EMBERNEK tekintjük őket, és nem egyfajta ... anyósnak!
Üdv: Bobo
Eddig én sem írtam még soha ide, pedig vannak tapasztalataim. Hasonló eseteink voltak már nekünk is (és vannak is), és olyankor én is utálom, de aztán valahogy lecsillapodok. Pedig ez nem is olyan könnyű, mert mi az ő házuk tetőterének felét "uraljuk". Tudnék írni olyanokat, amitől talán még Ti is meglepődnétek. A legjobban az zavar, hogy ők odalenn 150nm-en élnek ketten, mi meg idefenn 35nm-en négyen, és sírnak, hogy nem tudják kifizetni a rezsit, és jó lenne ha támogatnánk őket. De valahol azért meg is értem Őket. Gondoljatok bele, mi minden történt az életük során (gyerekkor háborús nyomorúságok között, aztán újrakezdés), azért van oka, hogy így megkeseredtek. Szóval minden összezörrenésünk ellenére azért szeretem és tisztelem Őket! Minden anyósnak vannak pozitívumai, csak meg kell találni! Utána lehetnek szép napjaitok is!
Régebben én is minden mondatukon felhúztam magam, ma már néha csak meghallgatom, bólogatok, és aztán az ajtó mögött már ki is rekesztem a mondottakat a fejemből.
Ami még nagyon fontos, hogy a párod kitartson mellettetek!!! Erre viszont szerintem mindig Nektek kell rávezetni őket - tudjátok, női praktikák. Ha nem megy, ott valami gond lehet a kapcsolattal (hiszen a házasság valahol: ketten együtt egymásért mindent, mindenáron, stb)
Ja és még valami, a mi szüleink az ő anyósuk, mégis EMBERNEK tekintjük őket, és nem egyfajta ... anyósnak!
Üdv: Bobo
2000.08.25 23:29
Azt hiszem nagyon kevés azon nők száma, akik elviselik az anyósukat. Persze ebben nem mindig csak az anyós lehet a hibás, én észrevettem magamon, hogy bizonyos dolgok már csak azért esnek negatív megítélés alá, mert azt az anyósom csinálta, mondta stb. A helyzet mindig rosszabb, ha első unokáról van szó, és a férjed az anyukája szeme fénye, te meg a gonosz tündér vagy, aki mindkettőt elrabolja tőle. Az anyósom másik problémája a család definiálásából fakad, talán a baba megszületése után nyertük el a "család" definíciót.(Zorkanya)
Szerintem nekem van a legrémesebb anyósom. A sógornőm nem bírta már tovább és miatta vált el a férjétől (az anyós egyik fiától). Én még bírom, de nehezen. Amióta ismerem ezt az asszonyt, azóta félek tőle. Mindenkit kikészít, el akar marni a fiai mellől, hogy hazaköltözzenek hozzá a gyerekei és őt tartsák el, körülötte ugráljanak.
Minden héten 3-4 alkalommal kell őt meglátogatni, mindig van valami baja. Elvált asszony és sok figyelmet követel, egy zsarnok, haragtartó, önző és gonosz alak. Mindig csak a hibákat keresi.
Nagyon pletykás és mindig álhíreket, gonosz hazugságokat terjeszt. (Kisné Andi)
Tulajdonképpen klassz lenne a házasságunk, ha ez a nő nem lenne a képben.
Azt találta ki legutóbb, hogy odaköltözik, ahova a férjem jár iskolába és így havonta egy hetet együtt lehetnek majd.
Szerencsére, ez csak poén volt. Akkor állított le a férjem, amikor éppen 20 cm-esre nőttek a körmeim és indultam, hogy kikaparjam a szemeit...
Engem halálra dicsér az anyósom, hogy milyen toleráns és rendes vagyok és milyen kis alkalmazkodó. Közben pedig csak nem tudja, hogy minden nap a lövészeten az ő fényképén gyakorlok, és a viaszbábuját szurkálom tűkkel. (Névtelen)
Van felénk egy mondás: Rossz a rosszal, de rosszabb nélküle! Igaz ez az anyós após viszonyban is. Sajnos az én anyós -apósom már nem él és nagyon sajnálom. Amit mondani szeretnék, az csak annyi, hogy két különböző kultúra "Ahány ház annyi szokás" találkozik. Te is anya, ő is! És bizony össze kell csiszolódni. Gondoljatok arra, miként élnétek meg, ha a Te szüleidet nem viselné el a férjed! Akármilyen rossz is a természeted, csak olyat tegyél, amit ha az édesanyáddal tennének elviselhetőnek találnál.(Haraszti Gáborné, Timi)
Sok dolog nem tetszik, de hiába is mondanám meg a véleményem akár én akár a fiúk, úgy vannak vele, hogy Ők az idősebbek, ők már csak jobban tudják.
Na azóta a jószándékú tanácsaiknál én szépen végig hallgatom Őket és egyik fülemen be a másikon ki, amit én úgy gondolok, hogy tényleg nem jó. Ha meg tényleg jó tanácsot ad azt persze elfogadom.
Régebben mi anyósommal nagyon jó barátnők voltunk, legalábbis én sokáig ezt hittem, aztán rájöttem, hogy az egész csak látszat.
Sajnos nagyon ritka a jó anyós. Nem hiába van annyi anyós vicc.
Persze itt most jól kibeszéljük Őket, aztán egyszer mi is anyósok leszünk. (Szilvy)
Olyan fokú gyűlöletet hozott ki belőlem, amiről azt hittem, hogy nem is létezik. Szabályosan rosszul vagyok tőle, de NEM HAGYOM MAGAM!!!!!!!
Nem adom meg neki azt az örömet, hogy bosszankodni lásson. Egyik fülemen be, a másikon ki. Ritka gonosz és rosszindulatú, a lányához is az, csak a férfiak lényegesek a családjában, és ráadásul micsoda pletykafészek! (Anikó)
Hát sokat nevettem, miután elolvastam a tegnapi gyűlölködéseket. És én még azt hittem nálam rosszabb nincs!! A párom itt bámulja az EB-t, de csemegéztem neki a tegnapi termésből, bizonyítván, hogy nem csak bennem lehet a hiba, hogy nem kedvelem az anyját, lám itt mindenki utálja az anyósát. A párom megjegyezte, hogy na csak néznénk, ha az anyósok is elkezdenének csevegni meny témában, azt hiszem valami hasonló kerekedne ki, mint ez.
(Zorkanya)
Az én anyósom nagyon kedvel engem, sőt, soha nem a fiát hívja fel telefonon, hanem engem. Őszintén szólva néha már megőrülök tőle, de közben meg annyira kedves, hogy miután puffogok rá - "hogy mi a frászért hív már megint engem, nem én vagyok a gyereke" - utólag egy kicsit elszégyellem magam, mert tényleg nagyon kedves. (Garam)
A férjek többsége, élükön az én férjemmel inkább nyuszi, semmint megbántsa az anyját. Így minden rossz szokását el kell fogadni, nem szabad soha megbántani, még ha igazunk is van, le kell nyelni tőle mindent, mert ő az ANYA. (Zorkanya)
Az a rossz az egészben, hogy amúgy szeretett férjemet ilyenkor egy kicsit nem szeretem annyira. Mert hogy lehet ennyire anyámasszony katonájának lenni, te jó Isten. Mindent nekünk kell elintézni???(Milla)
Az általatok leírtakból, a saját gyereketek nagymamájáról igen elgondolkoztató képet lehet rajzolni...Esetleg szabadna figyelmeztetnem benneteket arra az apróságra, hogy szeretett csemetétek az Ő génállományát is hordozza és előfordulhat, hogy amit a legjobban utálsz benne, vissza fog köszönni? A birka jelzőt pedig a férfiak nevében visszautasítom! Neki az anyósod az édesanyja, akivel igen meghitt pillanatokat élt át és nagyon fáj nekem is, ha valaki az anyámat bántja, még akkor is, ha az eszemmel tudom, hogy igaza van! (Haraszti Gáborné, Timi)
Nekem sem esik jól, ha az anyámat szidják, de az értékrendembe belefér, hogy meghallgatom, sőt olykor elfogadom mások negatív ítéletét a saját anyámról- mindennemű sértődés nélkül- ellenben a férjemmel, aki erre képtelen. Az pedig hogy én milyen anyós leszek, csak rajtam múlik, függetlenül attól, hogy imádom a gyermekem. Ha pedig az anyós olyan minta anya- csak mert meghitt pillanatokat élt át a férjemmel, akkor számomra érthetetlen, hogy önző módon a saját érdekeit helyezi előtérbe, nem pedig a fiáét. (Zorkanya)
Mert hiszen az ember - társas lény, és a szociális élet alapja - a kommunikáció. Ha nem beszélgettek (emberi módon) velük/egymással, akkor fennáll az esélye annak, hogy nem ismernek eléggé titeket. Ha ismernek titeket, akkor ismerik a szabályokat, ha ti ismeritek őket, akkor ti is elkerülhetitek a konfliktusokat eredményező szituációkat. Egy idő után kialakulnak azok az íratlan szabályok, amelyek irányítják majd az életeteket.
Továbbá szeretném felhívni a figyelmeteket egypár tényre:
- azokat az emberek idősebbek, minimum kétszer, mint ti vagytok, ennek következtében megérdemlik a tiszteletet, illetve azt, hogy ti, mint fiatalabb, eltűrjétek a rigolyáikat;
- a korkülönbség következtében jelentős mennyiségű tapasztalattal rendelkeznek. Ha odafigyelnétek a szavaikra, akkor talán még tanulnátok is valamit.
- nem beszélve arról, hogy imádatotok tárgyának szülei, és ezért is tisztelnetek és szeretnetek kell őket.
Én, mint felnőtt ember, felügyelek arra, hogy ne kerüljek információs vákuumba az anyósom/apósommal, és imigyen előzöm meg az esetleges konfliktusokat. Ezt, mint intelligens embertől elvárom a feleségemtől is, aki eddig szerencsésen meg is úszott mindent nagyobb konfliktusok nélkül (Donvito)
Szerintem nem fair, hogy én tiszteljem az anyósomat, ő meg úgy kezel engem, mint egy taknyost, akinél ő minden tekintetben többet tud, és akinek a tanácsait nekem feltétel nélkül követnem kéne. Nekem ne célozgasson arra, hogy ő mennyivel jobban ért a gyerekneveléshez, amikor a saját fiát nadrágszíjjal verte, ha négyest hozott haza, és az életben nem találta meg vele a közös hangot. A saját unokája meg majdnem megfulladt a kezében, amikor pár hónaposan kb. 5 percre rábíztam, amíg telefonáltam, mert annyira hallgatózott, hogy nem vette észre, hogy zsebkendőt tömött a szájába a pici (anyósom kezéből vette ki). És még sorolhatnám, hogy hogyan esett ki a babakocsiból a 6 hónapos fiam, mert az anyós kikötötte, aztán elfelejtette kivenni, aztán hogy okozott traumát a fiamnak azzal, hogy amikor kakilnia kellett megvárakoztatta, aztán jól letolta, amiért bekakilt (a fiam következő éjszaka felriadt álmából, és azt motyogta: nem tudok, nem tudok szólni) stb. Szóval szerintem az életkor nem szavatolja a bölcsességet és a hozzáértést, a tisztelet pedig legyen kölcsönös, vagy szart se ér az egész!!!!! (Krisztina)
Azt pedig nekem senki ne tanácsolja, hogy
a, nyeljek le mindent és mosolyogjak, mert a kompromisszumhoz 2 ember kell, és tőlem senki ne várjon kedvezményeket, ha azt viszonozni képtelen
b, pakoljak ki, és tegyem helyre, mert ez egyszerűen nem megy, a férjed miatt sem, csak az anyja, meg a környezet miatt sem. (A férjem családjában az anyósom elbeszélései alapján így is én vagyok a rossz meny. Mindenki ferdén néz rám, fene tudja miket mesél rólam) (Zorkanya)
El kell mondjam nektek, hogy vannak az anyósok között fehér hollók, mert az enyém olyan. Kezdetben mintha barátnők lettünk volna. Mostanában inkább én vagyok a türelmetlen, meg ő panaszkodik, hogy keveset megyünk hozzájuk. De tény, jobban kijövök vele, mint az anyámmal. Anyám valóban nem túl jó anyós, de mivel két lánya van, a férjek meg ugye elég csöndesek, így szerencsés. Bár én vele veszekszem sokat, ő nem veszi-vette be sose az én nevelési elveimet.
Szóval csak azt akarom mondani, hogy sokszor az anyósok nem feltétlenül rosszabbak, mint az anyák, csak másképp viszonyulunk hozzájuk. (Pethes Ildikó)
Én az anyósommal jobban kijövök, mint a saját anyámmal, akit néha sajnálok, de többnyire irritál, hogy rám akarja tukmálni az összes elvét, mert az jó, hiszen lám én is felnőttem.
Anyósom meg csendesen elmondja, hogy másként is lehet, és az úgy jobb. Ilyet írni istenkáromlás? (Erzsi)
Beszélgessetek az anyóssal (vagy apóssal), minél többet és minél személyesebben és a végén még ők fognak megvédeni titeket a férjetektől. Az emberi kapcsolatoknak megvan az a diszkrét bája, hogy mindenki valamilyen szinten manipulálható. Tudatosan használjátok ezt ki. (donvito)
Nektek férfiaknak mindig könnyebb az alkalmazkodás az anyóshoz, tekintve hogy alig van közös dolgotok, ellenben a meny/anyós viszonnyal, amely teljesen más alapokon nyugszik. Ezért tehát úgy gondolom te nem vagy kompetens annak megítélésében, hogy a menyek milyen problémát látnak az anyósukkal való viszonyukban, arra pedig jogod sincs hogy ezt még meg is kritizáld. Mint ahogy én sem értek az autószereléshez, a focihoz, ezért aztán nem is állok neki okoskodni ebben a témában. (Zorkanya)
Valóban nehéz ügy a másik családja, mi úgy próbáljuk megoldani, hogy mindenki a saját családját "teszi helyre", a saját csemete többet megengedhet magának, anélkül, hogy megsértődnének.
Ennek ellenére a kórház utáni első hét legrosszabb élményeim egyike. Sajnos a szüleim nagyon korán meghaltak, így hamar önálló lettem, már otthon is én irányítottam nevelőapánkat és a húgomat és nehezen tudom elfogadni a segítséget, főleg az anyósomét, aki azt hitte a császár után majd ágyban fekve hagyom, hogy átrendezze az életünk". (Staudt Gáborné, Csilla)
Annyira fel tudtam magam heccelni anyós-após miatt, hogy már szinte remegtem. És egyszer csak leesett a tantusz! Azzal, hogy bennem gyűl a méreg csak saját magamnak csinálok rosszat. Mert senki sem változik meg, ezért muszáj volt nekem megváltoznom. Egyszerűen nem bírtam tovább a feszültséget, ami felgyűlt bennem. Már ott tartottam, hogy azt mondtam, többet az életben ne lássam anyósomat és apósomat. De aztán itt van az első, egyetlen, fiú unokájuk. És nem tilthattam el őket. Ezért aztán, fokozatosan, lassan, kialakítottam, hogy amit mondanak azt meg se hallom, amit csinálnak nem veszem észre, csak "kedvesen" vigyorgok, és így most már valahogy kibírom a jelenlétüket. Persze nem gyakran, hetente max. kétszer. Nagyon nehéz, becsszóra, de nem találtam jobb megoldást. Nekem annyi viszont a szerencsém, hogy legalább a férjem belátja, hogy sokszor elviselhetetlenek a szülei, viszont velem is beismertette, hogy rajtuk már változtatni nem lehet. Ezért mi kell elviselhetőbbé tegyük az életünket. Milyen igaz az a mondás, hogy "A barátait megválaszthatja az embert, de a rokonait nem." (Ani)
Meg kell mondanom, én se szívesen vállalom a "villámhárító" szerepét. Sőt!!! Úgy gondolom, sokkal inkább képes egy kapcsolatot tönkrevágni az, hogyha állandó jelleggel rajtad csapódik le mindkét fél problémája. Természetesen, sokat beszélgetünk a párommal anyámékról, hiszen a sérelmeink közösek, és őt is meghallgatom, ha bármi baja van bármelyikükkel, de már az elején megmondtam neki, hogy nem leszek a szócsöve. Ugyanez érvényes az anyámékra is. Ha bajuk van a kedvesemmel, beszéljék meg vele, ne nekem vagdossák a fejemhez. Felnőtt ember mindkét fél, meg kell tudni beszélni. Hozzáteszem, hogy nem vagyok hajlandó olyan dologban az anyámék pártját fogni, amiben szerintem nincs igazuk és ez ugyanígy áll a kedvesre is. Ugyanakkor számtalanszor elmondom és éreztetem a szüleimmel, hogy nekem sokkal fontosabb a párom, mint hinnék, és hogy valójában már ő számít nekem családnak, de azért az is rosszul esik, ha valami miatt a párom folyamatosan puffog rájuk a hátuk mögött. De ilyenkor neki szólok és csak, ha kettesben vagyok vele. Soha nem veszekszünk ezen, hiszen sokkal fontosabb most már a mi egységünk, már csak a baba szempontjából is, mint az, hogy az anyámékkal milyen a viszonyom. (Dia)
A férjemet (35 éves) egyszerűen nem hagyják felnőni. Semmi nem jó úgy, ahogy csinálja és mindig kijavítják, vagy egyszerűen közlik, ezt Ő nem tudja, majd Ők. És most megszületett az unoka. Természetesen én vagyok a legrosszabb anya a világon, én nem tudhatok semmit. Ez a legrosszabb, már néha magam is elhiszem, hogy mi semmire nem vagyunk képesek. (Pongrácz Viki)
Akkor most egy kis jellemrajz párom szüleiről:
anyós: nagyon kedves és aranyos, még egy békát is megcsókolna a fia kedvéért, de pont ez zavar benne, én akár egy béka is lehetnék. Elfogadta azt a felállást a saját házasságában , hogy az ő legfontosabb feladata a háztartás, a karriert, szórakozást, barátokat kizárólag a férjeknek találták ki. Apósom előtt megalázkodik, de ez egy megkövesedett helyzet, néha annyira felháborít, de hogy szólhatnék én ebbe bele? Azt hiszi, nem szeretem eléggé a fiát, mert he szeretném akkor nem nézném el, hogy ő csináljon magának és nekünk vacsorát, azt meg végképp nem érti, mi bajom nekem az apósommal, amikor egész egyszerűen imád engem.
Após: egész egyszerűen imád engem. Amíg Emese még nem született meg, az én fotóimat mutogatta minden munkatársának, olyanokat is, amik szerintem intimebbek voltak annál, hogy kitegye az irodájában. Ha együtt vagyunk, annyira a nyakamra mászik, hogy a párom már hozzám sem fér. A fiát nem tartja szellemi nagyságnak, engem nyaggat azzal, hogy mit tervezünk és hogyan. Helyettünk akarja élni az életünket. Mintha az övében már nem lenne semmi. Bántóan tolakodó, minden szinten. Benéz a szekrényekbe, hogy rendeztem be azokat, szegény zárkózott nagymamámnál is égnem kellett helyette: Nagyi több mint húsz éve egyedül él, apósom meg mikor a szülésem után nála jártak invitálás nélkül végigvizslatta az egész lakást, a hálószobáját sem kímélve. (Veronik)
Anyósékkal nagy szerencsém van, fiatalok, kedvesek, és hagynak élni. Ráadásul a babát is rájuk lehet bízni, imádják, talán túlságosan is engedékenyek vele. (pl. tépheti a hajukat, leszedheti a szemüveget...) És nem is olyan beszariak, mint a saját mamám. Ahogy elnézem, miktől ijed meg, csodálom, hogy megtanultam járni. Vagy bármit. (Hakapeszi)
Én majd októberben fogok szülni, és ez lesz az első unoka a családban. Na az anyósom a következőt kérdezte tőlem múlt hét végén a telefonon: "Majd úgy szervezem a dolgaimat, hogy ott legyek nálatok, mikor szülsz. Bejöhetek a szülőszobára veletek a szüléskor??!!!!!" Hát Isten bizony megáll az ember esze!! A saját anyám nem lesz ott. Majd biztos pont őt szeretném, ha a seggemben állna és okoskodna! (Ági)
Gyakran leülök velük és elmondom a fő nevelési csapásirányokat és megkérem őket az együttműködésre. Erre mindenképp szükség van, mert apósom itt lakik Pesten és hetente kétszer ő vigyáz Ubira, amíg iskolában vagyok. Ezért is muszáj együttműködnünk. Persze ennek a segítségnek megfizetem az árát.... Kell, hogy a nagyszülők is fontosnak érezzék magukat, meg kell próbálni elébe menni a dolgoknak, úgy hogy feladatokat adtok nekik. (Garam)
A kéretlen segítség nálunk a gyerek születésekor jött, és most sokan megkövezhetnek, de az a pár nap nekem nem igazán a pihenés volt. Nagyon nem tudott segíteni, főzni főztem, mert megszoktam, különben is én tudom, mi hol van a konyhában, és ha az embert már századszorra kérdezik, hogy ebbe főzhetem-e, hol tartjátok a valamit, akkor az ember inkább maga csinálja meg. Én inkább nyűgnek éreztem, dög fáradt voltam, de még őt is szórakoztatnom kellett, gondoskodni kellett, hogy legyen mindig kaja, kerülgettük egymást a másfél szobánkban, éjszaka, ha üvöltött a gyerek, azonnal felpattant a kisszoba ajtaja és már jött is, én meg csak azt éreztem micsoda anya vagyok, még megnyugtatni sem tudom a kis pockot, szóval zavaró volt. Persze én is negatívan állhatok a dolgokhoz, nem tudom az anyukámat is ilyen zavarónak éreztem volna-e. Decemberben megszülöm a második pockost, és már előre félek, na nem a szüléstől, hanem az anyóstól. A férjem úgy élte meg az egészet, hogy én utálom az anyját, ezért viselkedtem így, sokat is veszekedtünk emiatt.(Zorkanya)
Nálunk szóba sem jöhetett, hogy akár anyukám, akár az anyósom odaköltözzön hozzánk pár napra segíteni. Tudtam, hogy nem viseltem volna el, és a férjem sem, ezért inkább megegyeztünk a férjemmel, hogy ő vesz ki két hét szabadságot, és veszi át a "háziasszony" szerepet, hogy én tudjak pihenni a babával (Ez tényleg segítség, sőt ünnep volt: olyan volt, mintha 2 hétig karácsony lett volna!)(Krisztina)
Nekem az anyósom mindig pakol valamit, ha hétvégén ott eszünk. Gondolhatjátok...
"Fiam, úgy lefogytál, hogy-hogy?"
Vitatkozást a férjemmel is kerülnöm kell, de még a legapróbbat is, pl. "szerintem azt egy másik boltban láttuk...", különben jönnek egy pár hét múlva a kérdések, de azért nem veszekedtek otthon hangosan? Vagy nem verekedtek, igaz?
Apósom szeret, sőt imád beleszólni az életünkbe, amitől MEGŐRÜLÖK!!!!!
Pl. autóvásárlásnál elszóltuk magunkat, hogy egy BMW-n gondolkodunk, már meg is néztük, stb.
Erre ő nem elmegy a helyre, majdnem szétszedeti az autót, belenéz, tanácsot kér, stb. Aztán örömmel felhív, hogy szerinte jó az autó, nyugodtan megvehetjük. Azt hittem megölöm.(Milla)
A kéretlen segítséget nyugodtan UTASÍTSD VISSZA, mondván, hogy elég nagylány vagy a megoldásához, de ha esetleg valamiben mégis jól jönne a segítség, azért szólj nekik, így nem fogják magukat teljesen kirekesztve érezni. /Nálunk akkor sincs segítség, ha kérjük. Ez még rosszabb és megalázóbb, mintha nem kéred, de van./ (Dia)
Nálatok is bámul(t)az anyósotok titeket, amikor szoptattatok? én már külön szobába is megyek, de jön utánam, na mondjuk anyám ugyanúgy...
Nézi, nézi, nézi, nézi....
Az nem zavarja őket, hogy engem ez már kurvára zavar, de azért csak nézi, nézi, nézi...
Egyszer mondtam, hogy nem kéne, mert akkor a gyereknek sem jó, nem figyel oda (ezt csak kitaláltam), azóta messziről nézi, nézi, nézi....
Múltkor (még az első hónapokban) a szokásos "esti sírások" korszaka alatt egyszer nálunk voltak, amikor is elmagyaráztam nekik (könyvekben, szakirodalomban iratokkal alátámasztva), hogy ez teljesen normális, nem tudunk mit csinálni, ez így van, ki kell várni, amíg elmúlik ez a korszak, stb.
Nekem úgy tűnt, megértették. Aztán pár nap múlva jön a hír, hogy ez nem lehet "normális", hogy ez a gyerek így sír. Itt valami nincs rendben. (Milla)
Engem is nézett az anyósom szoptatás közben, simogatta a baba fejét, és ami a legrosszabb volt, néha a mellemet böködte, hogy "nem kap levegőt a gyerek" (Anikó)
Jó, első unoka, ritkán látja, de az már túlzás, hogy a pár hónapos pici baba üvölteni kezd, mert fél az idegen környezetben, az anyós meg el nem engedi, mert ennyi jár neki, úgy kell kitépni a kezéből, hogy hagy nyugtathassam meg a saját gyerekem. (Zorkanya)
Tőlünk ezer kilométerre él, és mikor mesélem, hogy milyen messze van, mindenki azt mondja, de szerencsés vagyok! Szóval tök egyedül vagyok itt a nagy távolban ( mármint családtól távol ).
Nekem egy kicsit ellenkező a problémám, mint nektek! Én azt szeretném, ha egy kicsit jobban szeretnék az unokájukat az anyósék! Férjem testvérének éppen egy héttel később születtek iker unokái. És fiúk! Ők együtt laknak ( mármint az anyósék és a férjem testvérének a családja ), minden az ikrek körül forog, a lányom az csak van. Szóval nálunk az a helyzet, hogy nagyszülei nem lesznek a lányomnak. (Alma)
Aztán anyósom el van ájulva, hogy apósom mennyire (!!!!!) odavan az uncsiért. Minden este puszilgatja a fényképét, kirakta a lakást a fotókkal, stb. De ha eljön, akkor nem hazudok, 5 percig ha foglalkozik vele, majd félrevonja, sőt kisajátítja a férjemet magának, és csak vele beszélget.
Megjegyeztem már, hogy akkor ez meg miért van. Hát még túl kicsi, nem tud mit kezdeni vele. Akkor a férjem, meg más férfiak miért tudnak egy 4-5 hónapos gyerekkel játszani???
Anyósom meg ráadásul olyan idétlenül játszik avval a kisbabával, aztán csodálkozik, ha gyorsan sir. (Milla)
Attól tartok, hogy egész nap nyúzni fogják Emesét. Most tud egyedül játszani, van hogy egy egész délelőtt tulajdonképpen csak felügyeletet igényel, de mi lesz ha elfelejti, hogyan kell egyedül érdekes dolgokat csinálni?
Hogy mondhatnám nekik azt, hogy mondjuk délelőtt hagyjátok őt magában nyomulni, majd a déli alvás után a tiétek lehet, ha egyszer ott van a kész válaszuk: mi csak most látjuk, hadd élvezzük ki a mi kis egy szem unokánkat. Csak azt felejtik el, hogy nekem meg a lányom. Egyszer már sajnos a fejükhöz vágtam, hogy magunknak szültük és nem nekik. (Veronik)
Hogy némi vidámságot lopjak eme szomorú oldalakra, megemlíteném a feleségem keresztanyjának eseteit:
- A nászéjszakán az anyós átszól a fiának: "Jenő, légy szíves ne csukd be az ajtót és siess vissza, mert aludni szeretnék!!!!" Magyarán, a pár nyitott ajtók mellet ejtette meg az aktust, a mama füle hallatára és aztán a fiának át kellet mennie az anya szobájába, ahol eddig aludt!!! No comment.
- Az anyós rendszeresen mosdatta a 40 éves fiát.
Nos ez az anyós kezelhetetlen volt... És hogy tűrte a lány? Mérhetetlen optimizmussal és még mindig boldog családban élnek 2 gyerekkel és 6 unokával!!! De ez megint csak alkati kérdés, bevallom, én nem bírtam volna ki és a nászéjszaka után talpon lőttem volna az anyóst. (donvito)
Szerintem nekem van a legrémesebb anyósom. A sógornőm nem bírta már tovább és miatta vált el a férjétől (az anyós egyik fiától). Én még bírom, de nehezen. Amióta ismerem ezt az asszonyt, azóta félek tőle. Mindenkit kikészít, el akar marni a fiai mellől, hogy hazaköltözzenek hozzá a gyerekei és őt tartsák el, körülötte ugráljanak.
Minden héten 3-4 alkalommal kell őt meglátogatni, mindig van valami baja. Elvált asszony és sok figyelmet követel, egy zsarnok, haragtartó, önző és gonosz alak. Mindig csak a hibákat keresi.
Nagyon pletykás és mindig álhíreket, gonosz hazugságokat terjeszt. (Kisné Andi)
Tulajdonképpen klassz lenne a házasságunk, ha ez a nő nem lenne a képben.
Azt találta ki legutóbb, hogy odaköltözik, ahova a férjem jár iskolába és így havonta egy hetet együtt lehetnek majd.
Szerencsére, ez csak poén volt. Akkor állított le a férjem, amikor éppen 20 cm-esre nőttek a körmeim és indultam, hogy kikaparjam a szemeit...
Engem halálra dicsér az anyósom, hogy milyen toleráns és rendes vagyok és milyen kis alkalmazkodó. Közben pedig csak nem tudja, hogy minden nap a lövészeten az ő fényképén gyakorlok, és a viaszbábuját szurkálom tűkkel. (Névtelen)
Van felénk egy mondás: Rossz a rosszal, de rosszabb nélküle! Igaz ez az anyós após viszonyban is. Sajnos az én anyós -apósom már nem él és nagyon sajnálom. Amit mondani szeretnék, az csak annyi, hogy két különböző kultúra "Ahány ház annyi szokás" találkozik. Te is anya, ő is! És bizony össze kell csiszolódni. Gondoljatok arra, miként élnétek meg, ha a Te szüleidet nem viselné el a férjed! Akármilyen rossz is a természeted, csak olyat tegyél, amit ha az édesanyáddal tennének elviselhetőnek találnál.(Haraszti Gáborné, Timi)
Sok dolog nem tetszik, de hiába is mondanám meg a véleményem akár én akár a fiúk, úgy vannak vele, hogy Ők az idősebbek, ők már csak jobban tudják.
Na azóta a jószándékú tanácsaiknál én szépen végig hallgatom Őket és egyik fülemen be a másikon ki, amit én úgy gondolok, hogy tényleg nem jó. Ha meg tényleg jó tanácsot ad azt persze elfogadom.
Régebben mi anyósommal nagyon jó barátnők voltunk, legalábbis én sokáig ezt hittem, aztán rájöttem, hogy az egész csak látszat.
Sajnos nagyon ritka a jó anyós. Nem hiába van annyi anyós vicc.
Persze itt most jól kibeszéljük Őket, aztán egyszer mi is anyósok leszünk. (Szilvy)
Olyan fokú gyűlöletet hozott ki belőlem, amiről azt hittem, hogy nem is létezik. Szabályosan rosszul vagyok tőle, de NEM HAGYOM MAGAM!!!!!!!
Nem adom meg neki azt az örömet, hogy bosszankodni lásson. Egyik fülemen be, a másikon ki. Ritka gonosz és rosszindulatú, a lányához is az, csak a férfiak lényegesek a családjában, és ráadásul micsoda pletykafészek! (Anikó)
Hát sokat nevettem, miután elolvastam a tegnapi gyűlölködéseket. És én még azt hittem nálam rosszabb nincs!! A párom itt bámulja az EB-t, de csemegéztem neki a tegnapi termésből, bizonyítván, hogy nem csak bennem lehet a hiba, hogy nem kedvelem az anyját, lám itt mindenki utálja az anyósát. A párom megjegyezte, hogy na csak néznénk, ha az anyósok is elkezdenének csevegni meny témában, azt hiszem valami hasonló kerekedne ki, mint ez.
(Zorkanya)
Az én anyósom nagyon kedvel engem, sőt, soha nem a fiát hívja fel telefonon, hanem engem. Őszintén szólva néha már megőrülök tőle, de közben meg annyira kedves, hogy miután puffogok rá - "hogy mi a frászért hív már megint engem, nem én vagyok a gyereke" - utólag egy kicsit elszégyellem magam, mert tényleg nagyon kedves. (Garam)
A férjek többsége, élükön az én férjemmel inkább nyuszi, semmint megbántsa az anyját. Így minden rossz szokását el kell fogadni, nem szabad soha megbántani, még ha igazunk is van, le kell nyelni tőle mindent, mert ő az ANYA. (Zorkanya)
Az a rossz az egészben, hogy amúgy szeretett férjemet ilyenkor egy kicsit nem szeretem annyira. Mert hogy lehet ennyire anyámasszony katonájának lenni, te jó Isten. Mindent nekünk kell elintézni???(Milla)
Az általatok leírtakból, a saját gyereketek nagymamájáról igen elgondolkoztató képet lehet rajzolni...Esetleg szabadna figyelmeztetnem benneteket arra az apróságra, hogy szeretett csemetétek az Ő génállományát is hordozza és előfordulhat, hogy amit a legjobban utálsz benne, vissza fog köszönni? A birka jelzőt pedig a férfiak nevében visszautasítom! Neki az anyósod az édesanyja, akivel igen meghitt pillanatokat élt át és nagyon fáj nekem is, ha valaki az anyámat bántja, még akkor is, ha az eszemmel tudom, hogy igaza van! (Haraszti Gáborné, Timi)
Nekem sem esik jól, ha az anyámat szidják, de az értékrendembe belefér, hogy meghallgatom, sőt olykor elfogadom mások negatív ítéletét a saját anyámról- mindennemű sértődés nélkül- ellenben a férjemmel, aki erre képtelen. Az pedig hogy én milyen anyós leszek, csak rajtam múlik, függetlenül attól, hogy imádom a gyermekem. Ha pedig az anyós olyan minta anya- csak mert meghitt pillanatokat élt át a férjemmel, akkor számomra érthetetlen, hogy önző módon a saját érdekeit helyezi előtérbe, nem pedig a fiáét. (Zorkanya)
Mert hiszen az ember - társas lény, és a szociális élet alapja - a kommunikáció. Ha nem beszélgettek (emberi módon) velük/egymással, akkor fennáll az esélye annak, hogy nem ismernek eléggé titeket. Ha ismernek titeket, akkor ismerik a szabályokat, ha ti ismeritek őket, akkor ti is elkerülhetitek a konfliktusokat eredményező szituációkat. Egy idő után kialakulnak azok az íratlan szabályok, amelyek irányítják majd az életeteket.
Továbbá szeretném felhívni a figyelmeteket egypár tényre:
- azokat az emberek idősebbek, minimum kétszer, mint ti vagytok, ennek következtében megérdemlik a tiszteletet, illetve azt, hogy ti, mint fiatalabb, eltűrjétek a rigolyáikat;
- a korkülönbség következtében jelentős mennyiségű tapasztalattal rendelkeznek. Ha odafigyelnétek a szavaikra, akkor talán még tanulnátok is valamit.
- nem beszélve arról, hogy imádatotok tárgyának szülei, és ezért is tisztelnetek és szeretnetek kell őket.
Én, mint felnőtt ember, felügyelek arra, hogy ne kerüljek információs vákuumba az anyósom/apósommal, és imigyen előzöm meg az esetleges konfliktusokat. Ezt, mint intelligens embertől elvárom a feleségemtől is, aki eddig szerencsésen meg is úszott mindent nagyobb konfliktusok nélkül (Donvito)
Szerintem nem fair, hogy én tiszteljem az anyósomat, ő meg úgy kezel engem, mint egy taknyost, akinél ő minden tekintetben többet tud, és akinek a tanácsait nekem feltétel nélkül követnem kéne. Nekem ne célozgasson arra, hogy ő mennyivel jobban ért a gyerekneveléshez, amikor a saját fiát nadrágszíjjal verte, ha négyest hozott haza, és az életben nem találta meg vele a közös hangot. A saját unokája meg majdnem megfulladt a kezében, amikor pár hónaposan kb. 5 percre rábíztam, amíg telefonáltam, mert annyira hallgatózott, hogy nem vette észre, hogy zsebkendőt tömött a szájába a pici (anyósom kezéből vette ki). És még sorolhatnám, hogy hogyan esett ki a babakocsiból a 6 hónapos fiam, mert az anyós kikötötte, aztán elfelejtette kivenni, aztán hogy okozott traumát a fiamnak azzal, hogy amikor kakilnia kellett megvárakoztatta, aztán jól letolta, amiért bekakilt (a fiam következő éjszaka felriadt álmából, és azt motyogta: nem tudok, nem tudok szólni) stb. Szóval szerintem az életkor nem szavatolja a bölcsességet és a hozzáértést, a tisztelet pedig legyen kölcsönös, vagy szart se ér az egész!!!!! (Krisztina)
Azt pedig nekem senki ne tanácsolja, hogy
a, nyeljek le mindent és mosolyogjak, mert a kompromisszumhoz 2 ember kell, és tőlem senki ne várjon kedvezményeket, ha azt viszonozni képtelen
b, pakoljak ki, és tegyem helyre, mert ez egyszerűen nem megy, a férjed miatt sem, csak az anyja, meg a környezet miatt sem. (A férjem családjában az anyósom elbeszélései alapján így is én vagyok a rossz meny. Mindenki ferdén néz rám, fene tudja miket mesél rólam) (Zorkanya)
El kell mondjam nektek, hogy vannak az anyósok között fehér hollók, mert az enyém olyan. Kezdetben mintha barátnők lettünk volna. Mostanában inkább én vagyok a türelmetlen, meg ő panaszkodik, hogy keveset megyünk hozzájuk. De tény, jobban kijövök vele, mint az anyámmal. Anyám valóban nem túl jó anyós, de mivel két lánya van, a férjek meg ugye elég csöndesek, így szerencsés. Bár én vele veszekszem sokat, ő nem veszi-vette be sose az én nevelési elveimet.
Szóval csak azt akarom mondani, hogy sokszor az anyósok nem feltétlenül rosszabbak, mint az anyák, csak másképp viszonyulunk hozzájuk. (Pethes Ildikó)
Én az anyósommal jobban kijövök, mint a saját anyámmal, akit néha sajnálok, de többnyire irritál, hogy rám akarja tukmálni az összes elvét, mert az jó, hiszen lám én is felnőttem.
Anyósom meg csendesen elmondja, hogy másként is lehet, és az úgy jobb. Ilyet írni istenkáromlás? (Erzsi)
Beszélgessetek az anyóssal (vagy apóssal), minél többet és minél személyesebben és a végén még ők fognak megvédeni titeket a férjetektől. Az emberi kapcsolatoknak megvan az a diszkrét bája, hogy mindenki valamilyen szinten manipulálható. Tudatosan használjátok ezt ki. (donvito)
Nektek férfiaknak mindig könnyebb az alkalmazkodás az anyóshoz, tekintve hogy alig van közös dolgotok, ellenben a meny/anyós viszonnyal, amely teljesen más alapokon nyugszik. Ezért tehát úgy gondolom te nem vagy kompetens annak megítélésében, hogy a menyek milyen problémát látnak az anyósukkal való viszonyukban, arra pedig jogod sincs hogy ezt még meg is kritizáld. Mint ahogy én sem értek az autószereléshez, a focihoz, ezért aztán nem is állok neki okoskodni ebben a témában. (Zorkanya)
Valóban nehéz ügy a másik családja, mi úgy próbáljuk megoldani, hogy mindenki a saját családját "teszi helyre", a saját csemete többet megengedhet magának, anélkül, hogy megsértődnének.
Ennek ellenére a kórház utáni első hét legrosszabb élményeim egyike. Sajnos a szüleim nagyon korán meghaltak, így hamar önálló lettem, már otthon is én irányítottam nevelőapánkat és a húgomat és nehezen tudom elfogadni a segítséget, főleg az anyósomét, aki azt hitte a császár után majd ágyban fekve hagyom, hogy átrendezze az életünk". (Staudt Gáborné, Csilla)
Annyira fel tudtam magam heccelni anyós-após miatt, hogy már szinte remegtem. És egyszer csak leesett a tantusz! Azzal, hogy bennem gyűl a méreg csak saját magamnak csinálok rosszat. Mert senki sem változik meg, ezért muszáj volt nekem megváltoznom. Egyszerűen nem bírtam tovább a feszültséget, ami felgyűlt bennem. Már ott tartottam, hogy azt mondtam, többet az életben ne lássam anyósomat és apósomat. De aztán itt van az első, egyetlen, fiú unokájuk. És nem tilthattam el őket. Ezért aztán, fokozatosan, lassan, kialakítottam, hogy amit mondanak azt meg se hallom, amit csinálnak nem veszem észre, csak "kedvesen" vigyorgok, és így most már valahogy kibírom a jelenlétüket. Persze nem gyakran, hetente max. kétszer. Nagyon nehéz, becsszóra, de nem találtam jobb megoldást. Nekem annyi viszont a szerencsém, hogy legalább a férjem belátja, hogy sokszor elviselhetetlenek a szülei, viszont velem is beismertette, hogy rajtuk már változtatni nem lehet. Ezért mi kell elviselhetőbbé tegyük az életünket. Milyen igaz az a mondás, hogy "A barátait megválaszthatja az embert, de a rokonait nem." (Ani)
Meg kell mondanom, én se szívesen vállalom a "villámhárító" szerepét. Sőt!!! Úgy gondolom, sokkal inkább képes egy kapcsolatot tönkrevágni az, hogyha állandó jelleggel rajtad csapódik le mindkét fél problémája. Természetesen, sokat beszélgetünk a párommal anyámékról, hiszen a sérelmeink közösek, és őt is meghallgatom, ha bármi baja van bármelyikükkel, de már az elején megmondtam neki, hogy nem leszek a szócsöve. Ugyanez érvényes az anyámékra is. Ha bajuk van a kedvesemmel, beszéljék meg vele, ne nekem vagdossák a fejemhez. Felnőtt ember mindkét fél, meg kell tudni beszélni. Hozzáteszem, hogy nem vagyok hajlandó olyan dologban az anyámék pártját fogni, amiben szerintem nincs igazuk és ez ugyanígy áll a kedvesre is. Ugyanakkor számtalanszor elmondom és éreztetem a szüleimmel, hogy nekem sokkal fontosabb a párom, mint hinnék, és hogy valójában már ő számít nekem családnak, de azért az is rosszul esik, ha valami miatt a párom folyamatosan puffog rájuk a hátuk mögött. De ilyenkor neki szólok és csak, ha kettesben vagyok vele. Soha nem veszekszünk ezen, hiszen sokkal fontosabb most már a mi egységünk, már csak a baba szempontjából is, mint az, hogy az anyámékkal milyen a viszonyom. (Dia)
A férjemet (35 éves) egyszerűen nem hagyják felnőni. Semmi nem jó úgy, ahogy csinálja és mindig kijavítják, vagy egyszerűen közlik, ezt Ő nem tudja, majd Ők. És most megszületett az unoka. Természetesen én vagyok a legrosszabb anya a világon, én nem tudhatok semmit. Ez a legrosszabb, már néha magam is elhiszem, hogy mi semmire nem vagyunk képesek. (Pongrácz Viki)
Akkor most egy kis jellemrajz párom szüleiről:
anyós: nagyon kedves és aranyos, még egy békát is megcsókolna a fia kedvéért, de pont ez zavar benne, én akár egy béka is lehetnék. Elfogadta azt a felállást a saját házasságában , hogy az ő legfontosabb feladata a háztartás, a karriert, szórakozást, barátokat kizárólag a férjeknek találták ki. Apósom előtt megalázkodik, de ez egy megkövesedett helyzet, néha annyira felháborít, de hogy szólhatnék én ebbe bele? Azt hiszi, nem szeretem eléggé a fiát, mert he szeretném akkor nem nézném el, hogy ő csináljon magának és nekünk vacsorát, azt meg végképp nem érti, mi bajom nekem az apósommal, amikor egész egyszerűen imád engem.
Após: egész egyszerűen imád engem. Amíg Emese még nem született meg, az én fotóimat mutogatta minden munkatársának, olyanokat is, amik szerintem intimebbek voltak annál, hogy kitegye az irodájában. Ha együtt vagyunk, annyira a nyakamra mászik, hogy a párom már hozzám sem fér. A fiát nem tartja szellemi nagyságnak, engem nyaggat azzal, hogy mit tervezünk és hogyan. Helyettünk akarja élni az életünket. Mintha az övében már nem lenne semmi. Bántóan tolakodó, minden szinten. Benéz a szekrényekbe, hogy rendeztem be azokat, szegény zárkózott nagymamámnál is égnem kellett helyette: Nagyi több mint húsz éve egyedül él, apósom meg mikor a szülésem után nála jártak invitálás nélkül végigvizslatta az egész lakást, a hálószobáját sem kímélve. (Veronik)
Anyósékkal nagy szerencsém van, fiatalok, kedvesek, és hagynak élni. Ráadásul a babát is rájuk lehet bízni, imádják, talán túlságosan is engedékenyek vele. (pl. tépheti a hajukat, leszedheti a szemüveget...) És nem is olyan beszariak, mint a saját mamám. Ahogy elnézem, miktől ijed meg, csodálom, hogy megtanultam járni. Vagy bármit. (Hakapeszi)
Én majd októberben fogok szülni, és ez lesz az első unoka a családban. Na az anyósom a következőt kérdezte tőlem múlt hét végén a telefonon: "Majd úgy szervezem a dolgaimat, hogy ott legyek nálatok, mikor szülsz. Bejöhetek a szülőszobára veletek a szüléskor??!!!!!" Hát Isten bizony megáll az ember esze!! A saját anyám nem lesz ott. Majd biztos pont őt szeretném, ha a seggemben állna és okoskodna! (Ági)
Gyakran leülök velük és elmondom a fő nevelési csapásirányokat és megkérem őket az együttműködésre. Erre mindenképp szükség van, mert apósom itt lakik Pesten és hetente kétszer ő vigyáz Ubira, amíg iskolában vagyok. Ezért is muszáj együttműködnünk. Persze ennek a segítségnek megfizetem az árát.... Kell, hogy a nagyszülők is fontosnak érezzék magukat, meg kell próbálni elébe menni a dolgoknak, úgy hogy feladatokat adtok nekik. (Garam)
A kéretlen segítség nálunk a gyerek születésekor jött, és most sokan megkövezhetnek, de az a pár nap nekem nem igazán a pihenés volt. Nagyon nem tudott segíteni, főzni főztem, mert megszoktam, különben is én tudom, mi hol van a konyhában, és ha az embert már századszorra kérdezik, hogy ebbe főzhetem-e, hol tartjátok a valamit, akkor az ember inkább maga csinálja meg. Én inkább nyűgnek éreztem, dög fáradt voltam, de még őt is szórakoztatnom kellett, gondoskodni kellett, hogy legyen mindig kaja, kerülgettük egymást a másfél szobánkban, éjszaka, ha üvöltött a gyerek, azonnal felpattant a kisszoba ajtaja és már jött is, én meg csak azt éreztem micsoda anya vagyok, még megnyugtatni sem tudom a kis pockot, szóval zavaró volt. Persze én is negatívan állhatok a dolgokhoz, nem tudom az anyukámat is ilyen zavarónak éreztem volna-e. Decemberben megszülöm a második pockost, és már előre félek, na nem a szüléstől, hanem az anyóstól. A férjem úgy élte meg az egészet, hogy én utálom az anyját, ezért viselkedtem így, sokat is veszekedtünk emiatt.(Zorkanya)
Nálunk szóba sem jöhetett, hogy akár anyukám, akár az anyósom odaköltözzön hozzánk pár napra segíteni. Tudtam, hogy nem viseltem volna el, és a férjem sem, ezért inkább megegyeztünk a férjemmel, hogy ő vesz ki két hét szabadságot, és veszi át a "háziasszony" szerepet, hogy én tudjak pihenni a babával (Ez tényleg segítség, sőt ünnep volt: olyan volt, mintha 2 hétig karácsony lett volna!)(Krisztina)
Nekem az anyósom mindig pakol valamit, ha hétvégén ott eszünk. Gondolhatjátok...
"Fiam, úgy lefogytál, hogy-hogy?"
Vitatkozást a férjemmel is kerülnöm kell, de még a legapróbbat is, pl. "szerintem azt egy másik boltban láttuk...", különben jönnek egy pár hét múlva a kérdések, de azért nem veszekedtek otthon hangosan? Vagy nem verekedtek, igaz?
Apósom szeret, sőt imád beleszólni az életünkbe, amitől MEGŐRÜLÖK!!!!!
Pl. autóvásárlásnál elszóltuk magunkat, hogy egy BMW-n gondolkodunk, már meg is néztük, stb.
Erre ő nem elmegy a helyre, majdnem szétszedeti az autót, belenéz, tanácsot kér, stb. Aztán örömmel felhív, hogy szerinte jó az autó, nyugodtan megvehetjük. Azt hittem megölöm.(Milla)
A kéretlen segítséget nyugodtan UTASÍTSD VISSZA, mondván, hogy elég nagylány vagy a megoldásához, de ha esetleg valamiben mégis jól jönne a segítség, azért szólj nekik, így nem fogják magukat teljesen kirekesztve érezni. /Nálunk akkor sincs segítség, ha kérjük. Ez még rosszabb és megalázóbb, mintha nem kéred, de van./ (Dia)
Nálatok is bámul(t)az anyósotok titeket, amikor szoptattatok? én már külön szobába is megyek, de jön utánam, na mondjuk anyám ugyanúgy...
Nézi, nézi, nézi, nézi....
Az nem zavarja őket, hogy engem ez már kurvára zavar, de azért csak nézi, nézi, nézi...
Egyszer mondtam, hogy nem kéne, mert akkor a gyereknek sem jó, nem figyel oda (ezt csak kitaláltam), azóta messziről nézi, nézi, nézi....
Múltkor (még az első hónapokban) a szokásos "esti sírások" korszaka alatt egyszer nálunk voltak, amikor is elmagyaráztam nekik (könyvekben, szakirodalomban iratokkal alátámasztva), hogy ez teljesen normális, nem tudunk mit csinálni, ez így van, ki kell várni, amíg elmúlik ez a korszak, stb.
Nekem úgy tűnt, megértették. Aztán pár nap múlva jön a hír, hogy ez nem lehet "normális", hogy ez a gyerek így sír. Itt valami nincs rendben. (Milla)
Engem is nézett az anyósom szoptatás közben, simogatta a baba fejét, és ami a legrosszabb volt, néha a mellemet böködte, hogy "nem kap levegőt a gyerek" (Anikó)
Jó, első unoka, ritkán látja, de az már túlzás, hogy a pár hónapos pici baba üvölteni kezd, mert fél az idegen környezetben, az anyós meg el nem engedi, mert ennyi jár neki, úgy kell kitépni a kezéből, hogy hagy nyugtathassam meg a saját gyerekem. (Zorkanya)
Tőlünk ezer kilométerre él, és mikor mesélem, hogy milyen messze van, mindenki azt mondja, de szerencsés vagyok! Szóval tök egyedül vagyok itt a nagy távolban ( mármint családtól távol ).
Nekem egy kicsit ellenkező a problémám, mint nektek! Én azt szeretném, ha egy kicsit jobban szeretnék az unokájukat az anyósék! Férjem testvérének éppen egy héttel később születtek iker unokái. És fiúk! Ők együtt laknak ( mármint az anyósék és a férjem testvérének a családja ), minden az ikrek körül forog, a lányom az csak van. Szóval nálunk az a helyzet, hogy nagyszülei nem lesznek a lányomnak. (Alma)
Aztán anyósom el van ájulva, hogy apósom mennyire (!!!!!) odavan az uncsiért. Minden este puszilgatja a fényképét, kirakta a lakást a fotókkal, stb. De ha eljön, akkor nem hazudok, 5 percig ha foglalkozik vele, majd félrevonja, sőt kisajátítja a férjemet magának, és csak vele beszélget.
Megjegyeztem már, hogy akkor ez meg miért van. Hát még túl kicsi, nem tud mit kezdeni vele. Akkor a férjem, meg más férfiak miért tudnak egy 4-5 hónapos gyerekkel játszani???
Anyósom meg ráadásul olyan idétlenül játszik avval a kisbabával, aztán csodálkozik, ha gyorsan sir. (Milla)
Attól tartok, hogy egész nap nyúzni fogják Emesét. Most tud egyedül játszani, van hogy egy egész délelőtt tulajdonképpen csak felügyeletet igényel, de mi lesz ha elfelejti, hogyan kell egyedül érdekes dolgokat csinálni?
Hogy mondhatnám nekik azt, hogy mondjuk délelőtt hagyjátok őt magában nyomulni, majd a déli alvás után a tiétek lehet, ha egyszer ott van a kész válaszuk: mi csak most látjuk, hadd élvezzük ki a mi kis egy szem unokánkat. Csak azt felejtik el, hogy nekem meg a lányom. Egyszer már sajnos a fejükhöz vágtam, hogy magunknak szültük és nem nekik. (Veronik)
Hogy némi vidámságot lopjak eme szomorú oldalakra, megemlíteném a feleségem keresztanyjának eseteit:
- A nászéjszakán az anyós átszól a fiának: "Jenő, légy szíves ne csukd be az ajtót és siess vissza, mert aludni szeretnék!!!!" Magyarán, a pár nyitott ajtók mellet ejtette meg az aktust, a mama füle hallatára és aztán a fiának át kellet mennie az anya szobájába, ahol eddig aludt!!! No comment.
- Az anyós rendszeresen mosdatta a 40 éves fiát.
Nos ez az anyós kezelhetetlen volt... És hogy tűrte a lány? Mérhetetlen optimizmussal és még mindig boldog családban élnek 2 gyerekkel és 6 unokával!!! De ez megint csak alkati kérdés, bevallom, én nem bírtam volna ki és a nászéjszaka után talpon lőttem volna az anyóst. (donvito)
2000.08.26 08:22
Hát igen! Ilyen "igazságokat" én is tudok írni. Pl.: Tisztelni kell őket, mert felnevelték nekünk a gyerekeiket. Állítólag csak jót akarnak. Ők minket is nagyon szeretnek. Az ő életük is szőrnyű volt anno.
Csak azt nem értem, hogy ilyen "aranyos", "kedves", "szeretetreméltó" "emberek", hogy képesek időnként ilyen balgaságokat csinálni.
Az enyém például beosztaná a mi pénzünket, mert állítólag én meg a fia csak hülyeségekre költjük. Berendezné a lakásunkat, sőt itt is lakna. Mióta megszületett a fiam fel is nevelné, mert én a 28 évemmel még gyerek vagyok akinek nem szabad egy gyereket szülnie. Felelőtlenek vagyunk, és érzéketlenek, mert szeretnénk saját életet élni, amiben ő nem vehet részt minden másodpercben. Az elköltözésünket úgy élte meg, hogy: "Ha elmentek, akkor veszek kötelet és szappant."
Nos? Még mindig jóképet kell vágni hozzá? Megvallom én nem tudok.
Üdvözlök mindenkit
Hajni
Csak azt nem értem, hogy ilyen "aranyos", "kedves", "szeretetreméltó" "emberek", hogy képesek időnként ilyen balgaságokat csinálni.
Az enyém például beosztaná a mi pénzünket, mert állítólag én meg a fia csak hülyeségekre költjük. Berendezné a lakásunkat, sőt itt is lakna. Mióta megszületett a fiam fel is nevelné, mert én a 28 évemmel még gyerek vagyok akinek nem szabad egy gyereket szülnie. Felelőtlenek vagyunk, és érzéketlenek, mert szeretnénk saját életet élni, amiben ő nem vehet részt minden másodpercben. Az elköltözésünket úgy élte meg, hogy: "Ha elmentek, akkor veszek kötelet és szappant."
Nos? Még mindig jóképet kell vágni hozzá? Megvallom én nem tudok.
Üdvözlök mindenkit
Hajni
2000.08.26 18:31
Sziasztok Lányok!
Én azok közé tartozok aki kb.40 km-re él az anyósáéktól. Szeretem,tisztelem őket,de sokszor igen fel tud idegesíteni. Ilyenkor próbálom leplezni a dolgot, majd ha eljöttünk tőlük akkor a férjemmel megbeszélem az egészet így eltávozik a dühöm általában hamarosan. Ők sokmindenre úgy hiszik, hogy nálunk jobban tudják, mert ők az idősebbek. Lehet,hogy sokszor igazuk van,de én is érzem magam annyira felnőttnek, hogy legyenek saját elképzeléseim bizonyos dolgokról és az nem feltétlenül rosszabb mint ahogy ő gondolja csak más. Most mióta Bogi baba megszületett (4 hónapos) mindig van valami megjegyzése ami felidegesít, mert én úgy érzem, hogy én tudom igazán, hogy mi kell a lányomnak és nekünk mi a jó. Az öltöztetés örök téma. Szerinte nem kéne ilyen lengén öltöztetni a babát, mert megfázik. Álandóan takargatja mikor nála vagyunk, de mindenféle mást is másképp kéne csinálnunk. Talán a legrosszabban közli ezeket a dolgokat, mert kijelenti amit gondol és nem megkérdez, hogy nekem mi a véleményem. Nem szeretek veszekedni, ezért nem szoktam neki inkább semmit válaszolni, úgy teszek mintha meg sem hallottam volna. Másik verzióm, mikor azt válaszolom, hogy igaza van, de mégis úgy csinálom, ahogy én akarom.
Üdv.:Sissy
Én azok közé tartozok aki kb.40 km-re él az anyósáéktól. Szeretem,tisztelem őket,de sokszor igen fel tud idegesíteni. Ilyenkor próbálom leplezni a dolgot, majd ha eljöttünk tőlük akkor a férjemmel megbeszélem az egészet így eltávozik a dühöm általában hamarosan. Ők sokmindenre úgy hiszik, hogy nálunk jobban tudják, mert ők az idősebbek. Lehet,hogy sokszor igazuk van,de én is érzem magam annyira felnőttnek, hogy legyenek saját elképzeléseim bizonyos dolgokról és az nem feltétlenül rosszabb mint ahogy ő gondolja csak más. Most mióta Bogi baba megszületett (4 hónapos) mindig van valami megjegyzése ami felidegesít, mert én úgy érzem, hogy én tudom igazán, hogy mi kell a lányomnak és nekünk mi a jó. Az öltöztetés örök téma. Szerinte nem kéne ilyen lengén öltöztetni a babát, mert megfázik. Álandóan takargatja mikor nála vagyunk, de mindenféle mást is másképp kéne csinálnunk. Talán a legrosszabban közli ezeket a dolgokat, mert kijelenti amit gondol és nem megkérdez, hogy nekem mi a véleményem. Nem szeretek veszekedni, ezért nem szoktam neki inkább semmit válaszolni, úgy teszek mintha meg sem hallottam volna. Másik verzióm, mikor azt válaszolom, hogy igaza van, de mégis úgy csinálom, ahogy én akarom.
Üdv.:Sissy
2000.08.26 20:25
Kedveseim,
a Sógornőm egészen addig hallgatta anyóspajtástól, hogy "én aggódom" (mármuint a gyerekek nevelése miatt, amire ugye a menye és a fiacskája képtelen, ellenben ő gyönyörűségesen nevelte két gyxermekét,) míg a gyerekek iskolába nem kezdtek járni és nagyon jó tanulók nem lettek (ettől aztán megnyugodott). Mellesleg szerintem a srácok nagyon jól vannak nevelve, bár nekem sikerülne így...
Most én és a hites uram hallgatjuk ugyanezt (én aggódom!), és mikor elutaztunk ősszel az USA-ba (három hónapra) magához akarta venni az akkor másfél éves fiamat, mondván, hogy nála jobb helyen lesz (mint az édes szüleinél).
Nekem ne mondja senki, hogy az olyan embert tisztelnem kellene, aki 15 és 14 éves korukban teljesen magára hagyta a fiait (etette őket, kimosott rájuk, slussz). Akkor halt meg az apósom, érthető, hogy anyós összetört, de azéert a legtöbb embert az valamiképpen hajtja, hogy ott a két "neveletlen" gyerkőc, akiket még fel kell nevelni. Ez értelmet ad az emberek életének. Ő ráéjuk se bagózott.
Párom egy hónapja elutazott külföldre, egy hete kaptam anyóstól egy levelet, hogy miért nem hívtam fel(miközben három sorban azt taglalja, hogy ő azért nem telefonált, mert mittudoménmilyxen csomagra van előfizetése, és drága a telefon), hogy Zoli miért nem hívta fel elutazása előtt elbúcsúzni (felhívta), hogy a fiai miért nem hívták fel amikor pár hete Szegeden kórházban volt (csupáncsak azért nem, mert ő nem közölte, melyik kórházban van, a fiúk pedig nem gondolatolvasók, hogy kitalálják, Szeged melyik klinikáján-kórházában fekszik); hogy eljönne meglátogatni (nem akarom, hogy jöjjöm, kilenc hónapos terhesen még egy púp és az anyós hiányzik, semmi más). Ja, a sógorom mondta neki, hogy telefonálhatott volna a kórház telefonfülkéjéből, megadta voklna a számot, ők pedig visszahívták volna, hogy ne kerüljön pénzébe. Hja, ez eszébe sem jutott - mondja ő.)
Most már csak abban reménykedem, hogy csak akkor jön meglátogatni, amikor Zoli már itthon lesz. Normálisan még sosem sikerült a nlégy év alatt egy szót váltanunk (egyébként ráadásnak még Hit gyülis is). Hallgattam én már térítést, hogy ő mennyit imádkozik-zott értünk, meg UFÓ-król, stb.stb.
Perzse, felnevelte (úgy-ahogy) a fiait, köszönet érte. De ennyi! A fiúk jobbára saját maguknak (és csak 14 évig ismert apjuknak) köaszönhetik, hogy tisztességes és normális emberek lettek.
Nekem ne mondja senki, hogy egy ilyen embert tisztelnem kellene.
Na, most megint jól felhúztam magam...
a Sógornőm egészen addig hallgatta anyóspajtástól, hogy "én aggódom" (mármuint a gyerekek nevelése miatt, amire ugye a menye és a fiacskája képtelen, ellenben ő gyönyörűségesen nevelte két gyxermekét,) míg a gyerekek iskolába nem kezdtek járni és nagyon jó tanulók nem lettek (ettől aztán megnyugodott). Mellesleg szerintem a srácok nagyon jól vannak nevelve, bár nekem sikerülne így...
Most én és a hites uram hallgatjuk ugyanezt (én aggódom!), és mikor elutaztunk ősszel az USA-ba (három hónapra) magához akarta venni az akkor másfél éves fiamat, mondván, hogy nála jobb helyen lesz (mint az édes szüleinél).
Nekem ne mondja senki, hogy az olyan embert tisztelnem kellene, aki 15 és 14 éves korukban teljesen magára hagyta a fiait (etette őket, kimosott rájuk, slussz). Akkor halt meg az apósom, érthető, hogy anyós összetört, de azéert a legtöbb embert az valamiképpen hajtja, hogy ott a két "neveletlen" gyerkőc, akiket még fel kell nevelni. Ez értelmet ad az emberek életének. Ő ráéjuk se bagózott.
Párom egy hónapja elutazott külföldre, egy hete kaptam anyóstól egy levelet, hogy miért nem hívtam fel(miközben három sorban azt taglalja, hogy ő azért nem telefonált, mert mittudoménmilyxen csomagra van előfizetése, és drága a telefon), hogy Zoli miért nem hívta fel elutazása előtt elbúcsúzni (felhívta), hogy a fiai miért nem hívták fel amikor pár hete Szegeden kórházban volt (csupáncsak azért nem, mert ő nem közölte, melyik kórházban van, a fiúk pedig nem gondolatolvasók, hogy kitalálják, Szeged melyik klinikáján-kórházában fekszik); hogy eljönne meglátogatni (nem akarom, hogy jöjjöm, kilenc hónapos terhesen még egy púp és az anyós hiányzik, semmi más). Ja, a sógorom mondta neki, hogy telefonálhatott volna a kórház telefonfülkéjéből, megadta voklna a számot, ők pedig visszahívták volna, hogy ne kerüljön pénzébe. Hja, ez eszébe sem jutott - mondja ő.)
Most már csak abban reménykedem, hogy csak akkor jön meglátogatni, amikor Zoli már itthon lesz. Normálisan még sosem sikerült a nlégy év alatt egy szót váltanunk (egyébként ráadásnak még Hit gyülis is). Hallgattam én már térítést, hogy ő mennyit imádkozik-zott értünk, meg UFÓ-król, stb.stb.
Perzse, felnevelte (úgy-ahogy) a fiait, köszönet érte. De ennyi! A fiúk jobbára saját maguknak (és csak 14 évig ismert apjuknak) köaszönhetik, hogy tisztességes és normális emberek lettek.
Nekem ne mondja senki, hogy egy ilyen embert tisztelnem kellene.
Na, most megint jól felhúztam magam...
2000.08.27 08:30
Kedves Zsoka, hat oszinte reszvetem, egy ilyen anyos meg Hit gyuli nelkul is nagy csapas, hat meg azzal egyutt. Vigyazz vele nehogy rad kuldje az ima-kommandot :0)))
Mondd meg neki, hogy ne latogasson meg, egy ilyen anyos tenyleg csak bajt hozna rad, szegeny-nem eleg neked, hogy a ferjed tavol van mar regota, es meg egy darabig tavol is lesz- pont az anyos hianyozna a haztartasodbol.
Nehanyan tenyleg nem tudjak, hogy mit cselekszenek.
Amit irtal rola, meg engem is felhuzott!
Udv, kitartas:
Eva
Mondd meg neki, hogy ne latogasson meg, egy ilyen anyos tenyleg csak bajt hozna rad, szegeny-nem eleg neked, hogy a ferjed tavol van mar regota, es meg egy darabig tavol is lesz- pont az anyos hianyozna a haztartasodbol.
Nehanyan tenyleg nem tudjak, hogy mit cselekszenek.
Amit irtal rola, meg engem is felhuzott!
Udv, kitartas:
Eva
2000.08.27 18:05
Kezcsok es Öleles!
En sem szeretem az anyosomat es ö sem engem, de
mivel februar ota nem beszeltunk 10 szot igy oke.
Azota pedig,hogy egy baratom kuldött nekem egy viccet folyamatosan röhögök az egeszen.
A vicc a következö: Honnet lehet tudni,hogy a nagyin nincs bugyi? Korpas a papucsa...
Puszi Totya
En sem szeretem az anyosomat es ö sem engem, de
mivel februar ota nem beszeltunk 10 szot igy oke.
Azota pedig,hogy egy baratom kuldött nekem egy viccet folyamatosan röhögök az egeszen.
A vicc a következö: Honnet lehet tudni,hogy a nagyin nincs bugyi? Korpas a papucsa...
Puszi Totya
2000.08.27 19:27
Sziasztok,
köszönöm az együttérző szavakat. Csak egy baj van: ahelyett, hiogyx megnyugodnék, újabb és újabb
jócselekedetei jutnak róla az eszembe.
Pl. amikor a sógoroméknál az első lurkó (3 van) megszületett, magához akarta venni, hogy ő majd felneveli (és ezt halálos konmolyan gondolta). Szegény sógornőm ma már nevetve meséli, de el tudom képzelni, mit érzett akkor.
Mellesleg (és ez nem vicc, hanem komoly!!!) nem most, mert akkor kopnak a ruhák (sic!), nem takarít (ő nem vesztegeti ilyenekre az ideját (imádkozik helyette). Ő tud spórolni, nem úgy, mint mi (persze, egyedül él, a tyúkokkal fekszik, mosógépe a fentebb említett okok miatt nem működik, tehát villanyszámlája gyakorlatilag nincs), a telegfonnal spórol (vagyis nem telefonál) és ő bezzeg havi 3000-et költ kajára (a leglottyadtabb leárazott krumplit veszi meg, és szárazbabot, mert abból kevéssel is jól lehet lakni és ugye tele van fehérjével.
Négy éve vagyunk együtt Zolival, de most nyáron mentünk először megnézni a szülői házat. Háááát, látszik rajtza, hogy vmikor szép lehetett, Zoli apukája afféle ezermester volt, tényleg ügyesen megcsinált egy-két dolgot a lakásban. Csak az a kosz, csak azt tudnám feledni!!
köszönöm az együttérző szavakat. Csak egy baj van: ahelyett, hiogyx megnyugodnék, újabb és újabb
jócselekedetei jutnak róla az eszembe.
Pl. amikor a sógoroméknál az első lurkó (3 van) megszületett, magához akarta venni, hogy ő majd felneveli (és ezt halálos konmolyan gondolta). Szegény sógornőm ma már nevetve meséli, de el tudom képzelni, mit érzett akkor.
Mellesleg (és ez nem vicc, hanem komoly!!!) nem most, mert akkor kopnak a ruhák (sic!), nem takarít (ő nem vesztegeti ilyenekre az ideját (imádkozik helyette). Ő tud spórolni, nem úgy, mint mi (persze, egyedül él, a tyúkokkal fekszik, mosógépe a fentebb említett okok miatt nem működik, tehát villanyszámlája gyakorlatilag nincs), a telegfonnal spórol (vagyis nem telefonál) és ő bezzeg havi 3000-et költ kajára (a leglottyadtabb leárazott krumplit veszi meg, és szárazbabot, mert abból kevéssel is jól lehet lakni és ugye tele van fehérjével.
Négy éve vagyunk együtt Zolival, de most nyáron mentünk először megnézni a szülői házat. Háááát, látszik rajtza, hogy vmikor szép lehetett, Zoli apukája afféle ezermester volt, tényleg ügyesen megcsinált egy-két dolgot a lakásban. Csak az a kosz, csak azt tudnám feledni!!
2000.08.28 13:47
Valahol azért megnyugtat, hogy nem vagyok egyedül ezzel az anyós problémával! Mi egyébként Totya-módra kezeljük a kérdést a férjemmel: szintén február óta (mikor nyugdíjas anyósom kijelentette, hogy nem hajlandó Olivérre vigyázni 1 hétig, amíg mi sítúrán lennénk a férjemmel, mert apósom nem tud tőle aludni, és különben is inkább raknánk félre a pénzt mint ilyesmire költenénk, és mindezt akkor mondta, amikor a foglaló már be volt fizetve...) szóval február óta nemigen beszéltünk mi se 10 szónál többet. Nagymamám halálhírét megkapva felhívott ugyan, de csak azért, hogy közölje: sajnos nem tud eljönni, mert nem szóltunk időben (mert ugye a temetést aztán jó előre el lehet tervezni...)... Na, jó, nem folytatom, mert én is csak felhúzom magam...
Üdv.: Krisztina
Üdv.: Krisztina
2000.08.29 09:16
Kedves Mindenki!
Engedjétek meg, hogy erre a keserves oldalra felírjak egy hihetetlennek tűnő történetet.
Én nagyon szeretem az anyósomat! Sőt! Az apósomat is.
Minden vicc és gúny nélkül: mindketten csodálatos emberek.
Kb. hét éve ismerem őket - és a férjemet. Az első pillanattól kezdve szimpatikusak voltunk egymásnak. Imádtam náluk ebédelni! Először is Zsóka, az anyósom, remekül főz, másodszor az ebéd nem abból áll, hogy eszünk. Közben és utána beszélgetünk, nevetgélünk, esetleg Scrabble-t játszunk és pontos statisztikát vezetünk arról, hogy ki, hányszor és mennyivel győzött. Az, hogy meglátogassuk őket, nem kötelező program. Szeretünk menni.
Hetente többször találkzunk, főleg ők jönnek, mert nálunk kicsit spéci a helyzet: apa van GYES-en és én dolgozom. Van, hogy Zsóka-mama vigyáz a kisfiamra, Apa meg a Tatával ezt-azt barkácsolnak a ház körül: csatornát javítanak, kecskeólat építenek, nekem fűszertartót a konyhába, Máténak mászókát a kertbe. Mikor este hatra hazaérek, ragyog a lakás: Zsóka rendet rakott, elmosogatott, kivasalt, és mindent úgy, ahogy én szoktam, semmit nem kell keresgetnem és mindzet úgy teszi, hogy egyáltalán nem ciki, hogy helyettem takarít!
És ragyog a kicsi fiam is, mert a mami mellesleg óvónéni volt és pontosan tudja, mivel lehet elszórakoztatni a kisembereket.
És Zsóka pontosan úgy neveli a gyerekemet, ahogy egyébként nevelve vagyon. Még akkor is, ha azt ő anno nem úgy csinálta a fiaival. És másképp neveli a másik unokáját, ha náluk van. Pontosan úgy, ahogy a sógoromék nevelik. És ez neki természetes és soha nem mondja, hogy ő jobban ért bármihez is, még akkor se, ha a végén kiderül, hogy tényleg.
Na, most abbahagyom, mert csak egyre több jó dolog jut eszembe róluk, és már így is utópisztikusnak tűnhet a családunk.
Csak szerettem volna, ha tudjátok, hogy ilyen is van.
Sziasztok.
Anita
Engedjétek meg, hogy erre a keserves oldalra felírjak egy hihetetlennek tűnő történetet.
Én nagyon szeretem az anyósomat! Sőt! Az apósomat is.
Minden vicc és gúny nélkül: mindketten csodálatos emberek.
Kb. hét éve ismerem őket - és a férjemet. Az első pillanattól kezdve szimpatikusak voltunk egymásnak. Imádtam náluk ebédelni! Először is Zsóka, az anyósom, remekül főz, másodszor az ebéd nem abból áll, hogy eszünk. Közben és utána beszélgetünk, nevetgélünk, esetleg Scrabble-t játszunk és pontos statisztikát vezetünk arról, hogy ki, hányszor és mennyivel győzött. Az, hogy meglátogassuk őket, nem kötelező program. Szeretünk menni.
Hetente többször találkzunk, főleg ők jönnek, mert nálunk kicsit spéci a helyzet: apa van GYES-en és én dolgozom. Van, hogy Zsóka-mama vigyáz a kisfiamra, Apa meg a Tatával ezt-azt barkácsolnak a ház körül: csatornát javítanak, kecskeólat építenek, nekem fűszertartót a konyhába, Máténak mászókát a kertbe. Mikor este hatra hazaérek, ragyog a lakás: Zsóka rendet rakott, elmosogatott, kivasalt, és mindent úgy, ahogy én szoktam, semmit nem kell keresgetnem és mindzet úgy teszi, hogy egyáltalán nem ciki, hogy helyettem takarít!
És ragyog a kicsi fiam is, mert a mami mellesleg óvónéni volt és pontosan tudja, mivel lehet elszórakoztatni a kisembereket.
És Zsóka pontosan úgy neveli a gyerekemet, ahogy egyébként nevelve vagyon. Még akkor is, ha azt ő anno nem úgy csinálta a fiaival. És másképp neveli a másik unokáját, ha náluk van. Pontosan úgy, ahogy a sógoromék nevelik. És ez neki természetes és soha nem mondja, hogy ő jobban ért bármihez is, még akkor se, ha a végén kiderül, hogy tényleg.
Na, most abbahagyom, mert csak egyre több jó dolog jut eszembe róluk, és már így is utópisztikusnak tűnhet a családunk.
Csak szerettem volna, ha tudjátok, hogy ilyen is van.
Sziasztok.
Anita
2000.08.29 14:13
Kedves Anita!
Nem semmi ez a történet! Valóban egy kicsit hihetetlen az egész mindamellett, hogy nekem lényegében semmi bajom anyósommal (lehet, hogy a semmi egy kicsit túlzás?). Azt azonban el kell ismernem, hogy anyósom remekül főz és imádja az unokáját. Node a kivételek erősítik a szabályt, nem igaz? Sziasztok, Bea
Nem semmi ez a történet! Valóban egy kicsit hihetetlen az egész mindamellett, hogy nekem lényegében semmi bajom anyósommal (lehet, hogy a semmi egy kicsit túlzás?). Azt azonban el kell ismernem, hogy anyósom remekül főz és imádja az unokáját. Node a kivételek erősítik a szabályt, nem igaz? Sziasztok, Bea
2000.08.29 16:49
Kedves Anita!
Ti ezen a világon éltek? Istenem, de irigyellek. Bár nekem is ilyen tapasztalataim lennének. Most meg fog ölni a sárga irigység, mert nekem nem ilyen anyós jutott. Ha tényleg olyan amilyennek leírtad, akkor becsüld meg, de nagyon. Hiszen olvashattad, hogy milyen az élet sötétebbik oldala, ha nem olyan tündéri anyósod van.
Esetleg nem vállalna pótanyosságot. Akkor mondhatnám a sajátomnak, hogy bocsi nekem már van egy anyósom.
Hajni
Ti ezen a világon éltek? Istenem, de irigyellek. Bár nekem is ilyen tapasztalataim lennének. Most meg fog ölni a sárga irigység, mert nekem nem ilyen anyós jutott. Ha tényleg olyan amilyennek leírtad, akkor becsüld meg, de nagyon. Hiszen olvashattad, hogy milyen az élet sötétebbik oldala, ha nem olyan tündéri anyósod van.
Esetleg nem vállalna pótanyosságot. Akkor mondhatnám a sajátomnak, hogy bocsi nekem már van egy anyósom.
Hajni
2000.08.31 08:41
Sziasztok Hitetlenek!
Jelentem, hogy igen, ezen a világon élünk és minden egyes szó igaz. Sőt, az apósomról még nem is beszéltem!
Ez a "pótanyósság" nem is rossz ötlet,délután meg is említem neki, bár biztos nem érti majd, hogy miért dicsekedek olyasmivel ország-világnak, ami teljesen természetes.
Anta
Jelentem, hogy igen, ezen a világon élünk és minden egyes szó igaz. Sőt, az apósomról még nem is beszéltem!
Ez a "pótanyósság" nem is rossz ötlet,délután meg is említem neki, bár biztos nem érti majd, hogy miért dicsekedek olyasmivel ország-világnak, ami teljesen természetes.
Anta
2000.09.01 09:10
Kedves Hajni!
Kérlek, ne sárgulj!
Ez a szín nagyon keveseknek áll jól, azoknak is csak 70-en túl.
Megkérdeztem Zsókát, hogy vállal-e pótanyósságot.
Köszöni a megtiszteltetést, de pillanatnyilag nagyon elfoglalt (elfoglaltuk, bocs). A hamadik fiúunokája megszületését várja izgatottan. A sógornőm 39 hetes terhes.
De adott, egy jó tanácsot: ha valakit egyáltalán nem találunk szimpatikusnak, mint felnőttet, képzeljük el, milyen édes, kicsi baba lehetett egykoron.
Hát, jó sok képzelőerőt kívánok!
Anta
Kérlek, ne sárgulj!
Ez a szín nagyon keveseknek áll jól, azoknak is csak 70-en túl.
Megkérdeztem Zsókát, hogy vállal-e pótanyósságot.
Köszöni a megtiszteltetést, de pillanatnyilag nagyon elfoglalt (elfoglaltuk, bocs). A hamadik fiúunokája megszületését várja izgatottan. A sógornőm 39 hetes terhes.
De adott, egy jó tanácsot: ha valakit egyáltalán nem találunk szimpatikusnak, mint felnőttet, képzeljük el, milyen édes, kicsi baba lehetett egykoron.
Hát, jó sok képzelőerőt kívánok!
Anta
2000.09.03 15:03
Sziasztok!
Azomkívül, hogy én is szájtátva irigykedek, világosítsatok fel egy kicsit a rooni kapcsolatokról. Jól vettem ki, hogy Anita anyósa az a Zsóka aki egyébként is írni szokott (lásd aug 29) a babanetbe és jobbnál jobb tanácsokat ad , pl altatás ügyekben vagy csak névazonosság van?
Veronik
Azomkívül, hogy én is szájtátva irigykedek, világosítsatok fel egy kicsit a rooni kapcsolatokról. Jól vettem ki, hogy Anita anyósa az a Zsóka aki egyébként is írni szokott (lásd aug 29) a babanetbe és jobbnál jobb tanácsokat ad , pl altatás ügyekben vagy csak névazonosság van?
Veronik
2000.09.04 15:29
Sziasztok !
Olvasvan ezeket az oldalakat Anita leveleig
azt hittem csak en vagyok az egyetlen szerencses !
Ugyanis en is imadom az anyosomekat !
Habar lehet hogy az is kozrejatszik hogy
1350 Km-re laknak ?! ( Milano-Catania )
Ah, nem !
Mikor megszuletett a kislanyom az anyosom
eljott tobb mint 1 honapra a 1 1/2 szobas
lakasunkba es kivaloan kijottunk egymassal !
Onnan tudtam meg,hogy 24 orabol 24-et is
kibirok Veluk, sot mi tobb szivesen !
Az en anyosom is, Anita-ehoz hasonloan,
mos,vasal,foz, takarit ,unokara vigyaz stb.
Szoval egy angyal !
Az aposom is ! Most is eppen a kicsi
Sophie-t tologatja valamelyik parkba
( mert itt van 1 hetre- bar tobb ideig maradna !)
mig en itt internetezem Veletek.
Hat sajnos nem irigyellek Titeket .
Sziasztok,
Csilla
Olvasvan ezeket az oldalakat Anita leveleig
azt hittem csak en vagyok az egyetlen szerencses !
Ugyanis en is imadom az anyosomekat !
Habar lehet hogy az is kozrejatszik hogy
1350 Km-re laknak ?! ( Milano-Catania )
Ah, nem !
Mikor megszuletett a kislanyom az anyosom
eljott tobb mint 1 honapra a 1 1/2 szobas
lakasunkba es kivaloan kijottunk egymassal !
Onnan tudtam meg,hogy 24 orabol 24-et is
kibirok Veluk, sot mi tobb szivesen !
Az en anyosom is, Anita-ehoz hasonloan,
mos,vasal,foz, takarit ,unokara vigyaz stb.
Szoval egy angyal !
Az aposom is ! Most is eppen a kicsi
Sophie-t tologatja valamelyik parkba
( mert itt van 1 hetre- bar tobb ideig maradna !)
mig en itt internetezem Veletek.
Hat sajnos nem irigyellek Titeket .
Sziasztok,
Csilla
2000.09.11 06:14
Hát eddig tartott a jó hangulatom. Tegnap majdnem kimenekültem a világból is. Természetesen anyósomnak is nagy szerepe volt a dolgokban.
Az egész úgy kezdődött, hogy szombaton este a kiscicánkat ügyeletre kellett vinni, mert beleakadt valamibe és felsértette a hátsó lábát. Ott kimosták a sebét és azzal eresztettek el, hogy naponta 2x kell ezt otthon is csinálni. Közben a kisfiam megfázott tehát kicsit nyügösebb volt a kelleténél, a férjemen meg minden eddiginél jobban ütött ki az allergiája (egész nap tüsszög és az orrfolyása...). Egyiktől a másikig rohangálni nem kis dolog, közben meg a cicára is figyelni. Délután végre volt egy kis szabad időm, mert a fiam hosszabban aludt és a férjem is kivételesen jobban lett. De a nagy nyugalomnak hamar vége lett, mert jött az anyósom, hogy most azonnal mossuk ki a cica sebét. A férjem természetesen elhajtotta, hogy most pihenünk és amúgy is csak este felé kell kimosni. Fél óra múlva megint itt tipródott, aztán fél óra múlva megint. Aztán mikor már kimostuk a sebet, akkor azzal tipródott itt, hogy mégis csak bent kéne tartani a cicát, mert még megfázik a sebe. Azután miután már megbeszéltük, hogy nincs hova behozni és az állatorvos sem tartotta olyan fontosnak. De azért jött a rémtörténeteivel, hogy ha nem is fázik meg, akkor sem tud elfutni a fájós lábával a kutyák elől és önhatalmulag behozta a MI LAKÁSUNKBA. Persze kiraktuk, de csak miután hazament, nem kockáztattunk még egy lelkibeszédet.
Hát ennyi... jó volt kiadni magamból.
Hajni
Az egész úgy kezdődött, hogy szombaton este a kiscicánkat ügyeletre kellett vinni, mert beleakadt valamibe és felsértette a hátsó lábát. Ott kimosták a sebét és azzal eresztettek el, hogy naponta 2x kell ezt otthon is csinálni. Közben a kisfiam megfázott tehát kicsit nyügösebb volt a kelleténél, a férjemen meg minden eddiginél jobban ütött ki az allergiája (egész nap tüsszög és az orrfolyása...). Egyiktől a másikig rohangálni nem kis dolog, közben meg a cicára is figyelni. Délután végre volt egy kis szabad időm, mert a fiam hosszabban aludt és a férjem is kivételesen jobban lett. De a nagy nyugalomnak hamar vége lett, mert jött az anyósom, hogy most azonnal mossuk ki a cica sebét. A férjem természetesen elhajtotta, hogy most pihenünk és amúgy is csak este felé kell kimosni. Fél óra múlva megint itt tipródott, aztán fél óra múlva megint. Aztán mikor már kimostuk a sebet, akkor azzal tipródott itt, hogy mégis csak bent kéne tartani a cicát, mert még megfázik a sebe. Azután miután már megbeszéltük, hogy nincs hova behozni és az állatorvos sem tartotta olyan fontosnak. De azért jött a rémtörténeteivel, hogy ha nem is fázik meg, akkor sem tud elfutni a fájós lábával a kutyák elől és önhatalmulag behozta a MI LAKÁSUNKBA. Persze kiraktuk, de csak miután hazament, nem kockáztattunk még egy lelkibeszédet.
Hát ennyi... jó volt kiadni magamból.
Hajni
2000.09.11 13:27
Szegény Hajni! Ne vedd a szívedre! Tényleg nagyon idegesítő helyzet lehetett, de az ember az ilyeneket csak akkor képes ép idegekkel megúszni, ha nem veszi a lelkére. Nekem már sikerült elérnem, hogy néha mulatok magamban az anyósomon, és abszolút nem veszem komolyan. Fel a fejjel!
Üdv: Krisztina
Üdv: Krisztina
2000.09.12 22:27
Kedves mindenki!
Nem fogjátok elhinni, de én eddig csak egyszer találkoztam az anyósommal, és kétszer beszélgettem vele telefonon.És higgyétek el, hogy igazán jól kijöttünk egymásal. Persze, 1oo km választ el egymástól, és szerintem ez így van jól.
Végül is, nekem az a fontos, hogy úgy nevelte a fiát, hogy nekem tökéletesen megfelel, és mindig ezt tartom szem előtt. És emellett tiszteletben tartja az életünket, hagyja, hogy boldoguljunk.
Ez igy van jól.
ilus
Nem fogjátok elhinni, de én eddig csak egyszer találkoztam az anyósommal, és kétszer beszélgettem vele telefonon.És higgyétek el, hogy igazán jól kijöttünk egymásal. Persze, 1oo km választ el egymástól, és szerintem ez így van jól.
Végül is, nekem az a fontos, hogy úgy nevelte a fiát, hogy nekem tökéletesen megfelel, és mindig ezt tartom szem előtt. És emellett tiszteletben tartja az életünket, hagyja, hogy boldoguljunk.
Ez igy van jól.
ilus
2000.09.22 00:16
Üdvözlök mindenkit
Zorkanya vagyok aki csak úgy csöpög a gyűlölettől ha az anyósáról beszél. Ezúttal ha sikerül kommentárok nélkül szeretném veletek megosztani életem elmúlt 1 hónapjának történetét, már akinek lesz türelme elolvasni. Aug 10-én elköltöztünk a régi lakásunkból Budaörsre, ám az új lakás felújítása még nem készült el, ezért hazaköltöztünk szüleinkhez, akkor úgy gondoltuk kb 2 hétre. (Csak emlékezetfrissítés: Mindkét anyós özvegy már, egy városban laknak. Anyósom korán megözvegyült, az akkor 16 éves férjem kapta meg az apaszerepet, amiben a mai napig is leledzik.) Szóval a férjem onnan járt fel dolgozni, megbeszéltük hogy ne legyen harag itt is lakunk majd meg ott is. Az elején még ment a dolog, de mint várható volt a helyzet elkezdett romlani, főleg mikor a Budaörsi költözködés időpontja csak tolodótt tolódott. Mivel nem szeretem az anyósom hamar összegyűlt annyi, ami betette a kaput. Csak csemegézve:
- mikor megérkeztünk akkor megállt a kocsi fölött és csak nézte ahogy mi a bőrndöket elkezdtük behordani. Ő állt, én 5 hónapos terhesen hordtam be a számítógépet, a bőröndöt miegymást.
- kifejtette idővel, hogy micsoda dolog hogy az én 18 hónapos lányom 8 órakor még nem alszik, bezzeg az ő gyerekei rendre voltak szoktatva
- hiába kértem többször is hogy ne tömje a gyereket vacsora előtt mert nem eszik rendesen tömte, állandóan chipses, csokis miegymás zacskókat csörgetett neki
- nem tetszett neki a gyermekem táplálkozási szokása, többek között hogy én miért kakaót adok este lefekvéskor, adjam csak neki a ..-t. Hiába bizonygattam hogy nem eszik ilyenkor mást, ő csak dugdosta a szájába a krumplit, a húst meg miegymást.
- este békésen üldögéltek, én pedig rohangáltam fel alá, fürdettem, kakaót csináltam, a gyerek csak üvöltött, és csak a csitítást hallgattam, mindjárt hozza anya a kakaót...
- vendég volt nála, akinek mindenben a kényelmére volt: többek között mikor ez a hölgy segíteni akart a kipakolásban, akkor rászólt hogy Annus azt ne emeld, az nehéz, így aztán én vittem be terhesen, nekem nem volt nehéz
- vagy egyik este dinnye volt, meghagytam a felét, micsoda pazarlás, másnap mikor a 4 embernek csak 3 adag volt már akkor odatolta az utolsó darabot a vendég elé, egye csak meg ő, nekem nem kell mert én tegnap sem ettem meg.
- és persze a szokásos gyere kisfiam megfőztem a kedvencedet, királyi egyesben invitált esti vacsorák.
Na ekkor besokalltam, és is morcos voltam már, nem mosolyogtam úgy és annyit amennyit kellett, végül odáig jutottunk hogy egy reggel már vissza sem köszönt.
Az uram már neheztelt rám, ugyanis megint én viselkedtem undorítóan az anyjával, és emiatt hogy gondolom megbüntessen nem jött el a mi családunkban tartott keresztelőre. Én pedig ezen sértődtem meg, és nem voltam hajlandó visszamenni hozzájuk, hazaköltöztem az anyámhoz Zorkkal. Azt hittem kicsit durcáskodik az uram ahogy szokta de nem. 2 hétig éltünk külön, ő az anyjával én az enyémmel. Velem nem beszélt, köszönni sem köszönt, a lányát 2-3 naponta eljött megnézni 5 percre, aztán rohant vissza a megbántott anyjához. Tőlem meg sem kérdezte hogy vagyok, mi van a pici babával. Lelkileg teljesen a padlóra kerültem, Zork is csak üvöltött éjszakéánként mert nem tudta hol az apja, ha elment akkor is üvöltött, és én is kiborultam, csak sírtam minden 5 prces találkozás után. Teljesen kiakadtam azon, hogy elhagyott bennünket, és az anyja pedig ott mahinált a háttérben és megint örült hogy a fia lám csak őt választja. Az anyukám azon akadt ki hogy egész nap csak sirok, és felhívta az anyósomat, tulajdonképpen azért hogy miért csinálja ezt, mikor terhes vagyok, miért jó neki hogy magához láncolja a fiát mikor látja hogy mennyire szükségem lenne rá. Veszekedés lett a dologból, és végül anyám le önző dögözte, meg feketelelkűzte, ami ugye csak olaj volt a tűzre. Végül elkészült a lakás és felköltöztünk, bár nem tudtuk hogy mi lesz együtt vagy külön, a férjem albérletbe akart menni. Aztán lehiggadhatott, mert idejött ő is. Azóta a viszonyunk már normalizálódott úgymond, de ez csupán baráti viszony, mellőz minden érzelmet, odafigyelést, csak a lánya az, aki számít. Én pedig magamra maradtam, és bár az anyós nincs itt, de nagyon magányosnak érzem magam, és nagyon nagy lelki válságon mentem keresztül. Igazából egy világ omlott össze bennem, akkorát csalódtam a férjemben, és ma sem tudom mit akarok, akarok-e egyáltalán még valamit tőle. Mert azt bebizonyította hogy semmit de semmit nem jelentek számára, még így sem hogy a második gyermekünknet hordom a szívem alatt.
Hát ez történt, nem is akarom kommentálni. Csak ez az mikor az anyós már a kapcsolatot is veszélyezeteti, és ez az mikor az ember 8 év után döbbben rá, hogy talán nem is ismeri azt, akit élete párjául választott.
Zorkanya
Zorkanya vagyok aki csak úgy csöpög a gyűlölettől ha az anyósáról beszél. Ezúttal ha sikerül kommentárok nélkül szeretném veletek megosztani életem elmúlt 1 hónapjának történetét, már akinek lesz türelme elolvasni. Aug 10-én elköltöztünk a régi lakásunkból Budaörsre, ám az új lakás felújítása még nem készült el, ezért hazaköltöztünk szüleinkhez, akkor úgy gondoltuk kb 2 hétre. (Csak emlékezetfrissítés: Mindkét anyós özvegy már, egy városban laknak. Anyósom korán megözvegyült, az akkor 16 éves férjem kapta meg az apaszerepet, amiben a mai napig is leledzik.) Szóval a férjem onnan járt fel dolgozni, megbeszéltük hogy ne legyen harag itt is lakunk majd meg ott is. Az elején még ment a dolog, de mint várható volt a helyzet elkezdett romlani, főleg mikor a Budaörsi költözködés időpontja csak tolodótt tolódott. Mivel nem szeretem az anyósom hamar összegyűlt annyi, ami betette a kaput. Csak csemegézve:
- mikor megérkeztünk akkor megállt a kocsi fölött és csak nézte ahogy mi a bőrndöket elkezdtük behordani. Ő állt, én 5 hónapos terhesen hordtam be a számítógépet, a bőröndöt miegymást.
- kifejtette idővel, hogy micsoda dolog hogy az én 18 hónapos lányom 8 órakor még nem alszik, bezzeg az ő gyerekei rendre voltak szoktatva
- hiába kértem többször is hogy ne tömje a gyereket vacsora előtt mert nem eszik rendesen tömte, állandóan chipses, csokis miegymás zacskókat csörgetett neki
- nem tetszett neki a gyermekem táplálkozási szokása, többek között hogy én miért kakaót adok este lefekvéskor, adjam csak neki a ..-t. Hiába bizonygattam hogy nem eszik ilyenkor mást, ő csak dugdosta a szájába a krumplit, a húst meg miegymást.
- este békésen üldögéltek, én pedig rohangáltam fel alá, fürdettem, kakaót csináltam, a gyerek csak üvöltött, és csak a csitítást hallgattam, mindjárt hozza anya a kakaót...
- vendég volt nála, akinek mindenben a kényelmére volt: többek között mikor ez a hölgy segíteni akart a kipakolásban, akkor rászólt hogy Annus azt ne emeld, az nehéz, így aztán én vittem be terhesen, nekem nem volt nehéz
- vagy egyik este dinnye volt, meghagytam a felét, micsoda pazarlás, másnap mikor a 4 embernek csak 3 adag volt már akkor odatolta az utolsó darabot a vendég elé, egye csak meg ő, nekem nem kell mert én tegnap sem ettem meg.
- és persze a szokásos gyere kisfiam megfőztem a kedvencedet, királyi egyesben invitált esti vacsorák.
Na ekkor besokalltam, és is morcos voltam már, nem mosolyogtam úgy és annyit amennyit kellett, végül odáig jutottunk hogy egy reggel már vissza sem köszönt.
Az uram már neheztelt rám, ugyanis megint én viselkedtem undorítóan az anyjával, és emiatt hogy gondolom megbüntessen nem jött el a mi családunkban tartott keresztelőre. Én pedig ezen sértődtem meg, és nem voltam hajlandó visszamenni hozzájuk, hazaköltöztem az anyámhoz Zorkkal. Azt hittem kicsit durcáskodik az uram ahogy szokta de nem. 2 hétig éltünk külön, ő az anyjával én az enyémmel. Velem nem beszélt, köszönni sem köszönt, a lányát 2-3 naponta eljött megnézni 5 percre, aztán rohant vissza a megbántott anyjához. Tőlem meg sem kérdezte hogy vagyok, mi van a pici babával. Lelkileg teljesen a padlóra kerültem, Zork is csak üvöltött éjszakéánként mert nem tudta hol az apja, ha elment akkor is üvöltött, és én is kiborultam, csak sírtam minden 5 prces találkozás után. Teljesen kiakadtam azon, hogy elhagyott bennünket, és az anyja pedig ott mahinált a háttérben és megint örült hogy a fia lám csak őt választja. Az anyukám azon akadt ki hogy egész nap csak sirok, és felhívta az anyósomat, tulajdonképpen azért hogy miért csinálja ezt, mikor terhes vagyok, miért jó neki hogy magához láncolja a fiát mikor látja hogy mennyire szükségem lenne rá. Veszekedés lett a dologból, és végül anyám le önző dögözte, meg feketelelkűzte, ami ugye csak olaj volt a tűzre. Végül elkészült a lakás és felköltöztünk, bár nem tudtuk hogy mi lesz együtt vagy külön, a férjem albérletbe akart menni. Aztán lehiggadhatott, mert idejött ő is. Azóta a viszonyunk már normalizálódott úgymond, de ez csupán baráti viszony, mellőz minden érzelmet, odafigyelést, csak a lánya az, aki számít. Én pedig magamra maradtam, és bár az anyós nincs itt, de nagyon magányosnak érzem magam, és nagyon nagy lelki válságon mentem keresztül. Igazából egy világ omlott össze bennem, akkorát csalódtam a férjemben, és ma sem tudom mit akarok, akarok-e egyáltalán még valamit tőle. Mert azt bebizonyította hogy semmit de semmit nem jelentek számára, még így sem hogy a második gyermekünknet hordom a szívem alatt.
Hát ez történt, nem is akarom kommentálni. Csak ez az mikor az anyós már a kapcsolatot is veszélyezeteti, és ez az mikor az ember 8 év után döbbben rá, hogy talán nem is ismeri azt, akit élete párjául választott.
Zorkanya
2000.09.22 07:20
Szia Zorkanya!
Nagyon örülök, hogy újra itt vagy!!!
Én is hasonló "piti" dolgok miatt szoktam néha annyira elkeseredni, hogy én sem tudom, menjünk-e (a fiammal) vagy maradjunk. Idén nyáron egy hetet töltött itt az anyós nálunk, teljesen padlóra kerültem, a végén már csak a fiammal beszéltem, hozzájuk egy szót sem szóltam. Hidd el, most nem az a legfontosabb, hogy milyen az anyósoddal a viszonyod, koncentrálj a babára, és ha már rendeződött a kapcsolat a férjeddel, próbáljatok beszélni róla, és azt is mondd el, hogy hiányzik az odafigyelése. Túl nagy a teher most rajtad, Zorkkal, a babával és magaddal törődj leginkább. Közhelyes tanácsok, de tényleg ti vagytok most az elsők!
Egyébként tudod már, hogy fiú lesz vagy lány? Ha napközben van időd, néha fent vagyok a chat-en, gyere!
Remélem minden rendeződik!
Üdv: Judó
Nagyon örülök, hogy újra itt vagy!!!
Én is hasonló "piti" dolgok miatt szoktam néha annyira elkeseredni, hogy én sem tudom, menjünk-e (a fiammal) vagy maradjunk. Idén nyáron egy hetet töltött itt az anyós nálunk, teljesen padlóra kerültem, a végén már csak a fiammal beszéltem, hozzájuk egy szót sem szóltam. Hidd el, most nem az a legfontosabb, hogy milyen az anyósoddal a viszonyod, koncentrálj a babára, és ha már rendeződött a kapcsolat a férjeddel, próbáljatok beszélni róla, és azt is mondd el, hogy hiányzik az odafigyelése. Túl nagy a teher most rajtad, Zorkkal, a babával és magaddal törődj leginkább. Közhelyes tanácsok, de tényleg ti vagytok most az elsők!
Egyébként tudod már, hogy fiú lesz vagy lány? Ha napközben van időd, néha fent vagyok a chat-en, gyere!
Remélem minden rendeződik!
Üdv: Judó
2000.09.22 07:27
Kedves Zorkanya!
Elborzadva ülök, és nem tudom, hogy mit is írjak neked, amivel megvigasztalhatlak egy kicsit. Én is sokszór félek, hogy a 7 éve megismert féjemet egyszercsak idegennek fogom nézni. Az én anyósom is ilyeneket csinál, de nálunk még engem választ a férjem nem őt. Így nem is igazán tudok mit mondani neked, hacsak azt nem, hogy nagyon sajnálom ami veletek történt és remélem, hogy mégiscsak megoldódik valahogy ez a helyzet.
Kérlek írj a továbbiakban is, mert szeretnék tudni a fejleményekről.
Hajni
Elborzadva ülök, és nem tudom, hogy mit is írjak neked, amivel megvigasztalhatlak egy kicsit. Én is sokszór félek, hogy a 7 éve megismert féjemet egyszercsak idegennek fogom nézni. Az én anyósom is ilyeneket csinál, de nálunk még engem választ a férjem nem őt. Így nem is igazán tudok mit mondani neked, hacsak azt nem, hogy nagyon sajnálom ami veletek történt és remélem, hogy mégiscsak megoldódik valahogy ez a helyzet.
Kérlek írj a továbbiakban is, mert szeretnék tudni a fejleményekről.
Hajni
2000.09.27 13:11
Kedves Zorkanya!
Először is nagyon örülök, hogy újra olvashatlak.
Másodszor: szerintem egyáltalán nem piti, amit leírtál! Nagyon-nagyon megdöbbentett. Nem is az anyósod viselkedése, mert rajta a korábban írtak alapján nem is csodálkozom, hanem a férjedé. Szeretnélek megvigasztalni, vagy valami biztatót mondani, de nem tudok.
A legjobb barátnőm nővére van így, hogy a férje számára mindenben anyuci a szent, neki rögtön ugrik, de a családja van hogy szinte napokig nem látja, olyan későn jár haza. Ő próbált a férjurára hatni egy kiadós beszélgetéssel, hogy hogyan is gondolja a családdal járó felelősség kérdését, próbálta elmondani neki, hogy miért érzi bántónak azokat a dolgokat, amiket az anyós mond vagy csinál. Az eredmény egyelőre csak annyi, hogy azzal, hogy sikerült kiharcolnia, hogy a lakásukat a saját elképzeléseik szerint alakíthassák át, és ne úgy, ahogyan az anyós szeretné, viszont még jobban magára haragította az anyósát, a férje még jobban "elbizonytalanodott", és ő pedig ritkán utazik el a férjével az anyósáékhoz.
Nekem időnként kilátástalannak tűnik az ilyen anyós-meny harc, elviselhetővé csak az tehetné, ha a férj merne a felesége mellett kiállni. De sokuk nem mer. Pedig a közös életükről van szó, a közös gyerekeikről. Nem értem.
Kérlek, írj, hogy hogyan alakulnak a dolgaitok. Nagyon szorítok érted!
Ancsa
Ui.: Judónak igaza van, Zork, a baba és Te vagytok a legfontosabbak! Magatokkal törődj, próbáld kikapcsolni az anyósodat. A párod pedig remélhetőleg nemsokára megenyhül.
Először is nagyon örülök, hogy újra olvashatlak.
Másodszor: szerintem egyáltalán nem piti, amit leírtál! Nagyon-nagyon megdöbbentett. Nem is az anyósod viselkedése, mert rajta a korábban írtak alapján nem is csodálkozom, hanem a férjedé. Szeretnélek megvigasztalni, vagy valami biztatót mondani, de nem tudok.
A legjobb barátnőm nővére van így, hogy a férje számára mindenben anyuci a szent, neki rögtön ugrik, de a családja van hogy szinte napokig nem látja, olyan későn jár haza. Ő próbált a férjurára hatni egy kiadós beszélgetéssel, hogy hogyan is gondolja a családdal járó felelősség kérdését, próbálta elmondani neki, hogy miért érzi bántónak azokat a dolgokat, amiket az anyós mond vagy csinál. Az eredmény egyelőre csak annyi, hogy azzal, hogy sikerült kiharcolnia, hogy a lakásukat a saját elképzeléseik szerint alakíthassák át, és ne úgy, ahogyan az anyós szeretné, viszont még jobban magára haragította az anyósát, a férje még jobban "elbizonytalanodott", és ő pedig ritkán utazik el a férjével az anyósáékhoz.
Nekem időnként kilátástalannak tűnik az ilyen anyós-meny harc, elviselhetővé csak az tehetné, ha a férj merne a felesége mellett kiállni. De sokuk nem mer. Pedig a közös életükről van szó, a közös gyerekeikről. Nem értem.
Kérlek, írj, hogy hogyan alakulnak a dolgaitok. Nagyon szorítok érted!
Ancsa
Ui.: Judónak igaza van, Zork, a baba és Te vagytok a legfontosabbak! Magatokkal törődj, próbáld kikapcsolni az anyósodat. A párod pedig remélhetőleg nemsokára megenyhül.
