Társalgó főoldal » Házasság, család » Anyukák anyukája / a nagymama

De jó, hogy már 1,5 éve senkinek sincs baja a mamájával!
Hát nekem van. Megõrülök tõle. Falnak megyek. Felforr az agyvizem.

Elvileg imádja a kicsit, mégis, ahányszor csak itt vannak, mindig minden rosszul van, mindennel baja van, semmit sem csinálok jól.

Kajla a füle, mert rosszul fektetem. Beszívja az alsó ajkát, vegyek cumit, az majd kiigazítja. Hogyhogy még mindig szopik éjszaka? Miért vizet iszik? Tejet igyon, abban van kalcium, kell a növéshez! Hogyhogy még nem lehet, te már 5 hónapos korodban azt ittál, mégse lett semmi bajod! Folyton csak ül! Gerincbajos lesz! (Egyébként magától ül fel. Mit kéne csinálnom, pólyázzam be, hogy feküdjön?) Persze, az a baj, hogy nincs járókában, ott rögtön felhúzná magát állásba. (Mert az jobb lenne ám a gerincének!) El van kényeztetve! Már csak ezért is járókába kéne raknom. Sír? Az a dolga!
Még mindig nem fogytam le?? Jaj, de ciki az a kis toka az állam alatt! Nagyon ronda a hajam. Nehogy megbántódjak, nem azért mondta!

Naponta felhív, elmondja, mennyire aggódik attól, amit múltkor látott és figyelmeztet, hogy mit nem csinálok jól, és majd meglátom! Ha nem vagyok hajlandó megadni magam, egy óra múlva újra hív. Csak az a baj (teszi hozzá), hogy a szegény gyerek issza majd meg a levét!

Õ mindent jól csinált, mindent tud. Én voltam a tökéletes gyerek, csak kár hogy felnõve ilyen tökéletlen lettem. Persze csak azóta, hogy magam felelek magamért. Magamat is én rontottam el, ahogy a gyerekemet is fogom.

Nehogy valaki azt mondja, hogy beszélgessek el vele errõl, mert elképzelni sem tudja, hogy valamit nem úgy kéne csinálni, ahogy õ gondolja. Volt már, hogy megkérdeztem tõle: te tökéletes vagy? Elgondolkodott! Nem tudott mondani hibát magában!

Tény, hogy nem tud beavatkozni az életembe, de komolyan megkeseríti a napjaimat. Minden telefont rossz szájízzel teszek le, és amint elmúlna, újra hív. SEGÍTSÉÉÉÉÉG!

Laura,

O a Te babad. Te vagy erte felelos, ezert ugy kell nevelned, hogyha baja esik, akkor az a Te felelosseged.
Es itt jon a lenyeg:
"Miert kellene mas szajize szerint nevelned, amikor a kovetkezmenyekkel Te fogsz szembenezni?"

Allitsd le anyudat, ha tudod finoman, ha nem tudod akkor kemenyen.

Udv, ZoliApu.

UI: Anyud is mondhat okos dolgot, tehat ne mindent utasits el!

Szia Laura'

Azt hiszem segítségedre lehetne egy könyv (amúgy minden szülõnek melegen ajánlom):
Susan Forward
Mérgezõ szülõk
A Háttér Kiadó adta ki.
Ebben szerintem megtalálod majd anyukád leírását (persze ezt csak nagyon feltételesen merem mondani, mert nem vagyok pszichológus és az infó is kevés, amit leírsz) és néhány tanácsot is, hogy hogyan kezeld vele a kapcsolatodat.
Nekem úgy tûnik nem sikerült feldolgoznia, hogy önálló és nagy lány vagy, ANYA, akinek nincs szüksége RÁ, ezért megpróbálja bebizonyítani, hogy nélküle bizony nem jutsz semmire (valószínû nincs nagyon rendben magával).
Szerintem az a legjobb, ha higgadtan megmondod neki, hogy nem értesz vele egyet és hogy a megjegyzései bántanak és nem segítenek.
De mondom, ebben a könyvben nagyon sok magyarázatot és segtítséget találsz.

Szia
Milla

Én csak durva megoldást tudtam annak idején mikor ilyenek mentek nálunk. Akkor még nem volt gyerekem, de egyenesen életképtelennek nyilvénitott az anyám. Aztán nem látott közel két évig. Ennek négy éve. Azóta nagyon jó a kapcsolatunk. Én is változtam, õ is.
Amikor vaciláltam, hogy hogyan adjam a tudtára, sok beszélgetésen keresztül amiknek bõgés a vége vagy orditozás, vagy vegyem a sátorfámat és léc, nem birtam volna végigcsinálni a beszélgetõset. Nm bántam meg. Annyi minden van még igy is amit tisztáznunk kell. Életünk végéig elég lesz, ha igy kiméletesen haladunk. De a lényeg tiszteljük egymás autonómiáját, és ami végképp nem a mi dolgunk azt nem véleményezzük a másik életében. Csak ha a másik kéri. Igy nem esik szó a férjeinkrõl és az anyagi helyzetünkrõl.
Szóval azóta felhõtlen a viszonyunk. De ezt egy ötvenes, klimax közepén járó instabil nõvel nem tenném meg.

Laura van egy ilyen alternativa is: pihenteted anyát egy pár hónapig. Mintegy idõt adva neki, hogy elkezdj vágyakozni rá.

Szeretettel
Zsunya

Laura! Nagyon egyutterzek veled. Az en anyam is detto. Korabban a ferjemmel azzal vicceltunk, hogy a nyakunkra kuldi a gyamhivatalt es elveszi tolunk a gyereket, mert alkalmatlanok vagyunk a nevelesere. Az en anyukam hala az egieknek dolgozik bar amikor megtudta hogy terhes vagyok, akkor azonnal kerte a nyugdijazasat, hogy legyen aki neveli az a szegeny gyereket. Szerencsere nem ment vegul nyugdijba. Meg.

Jo megoldast en sem tudok, bar ami nemi javulast hozott a viszonyunkban az az volt, hogy "zsaroltam" az unokajaval. Tehat ha nem tartotta magat ahhoz, hogy ne karogjon es ne hivogasson, ne mondjon rolunk rosszat (foleg ne a gyerek elott barmilyen pici volt is) akkor nem lathatta az unokajat. Neha meg kihuzom a telefont. Ja es egy ideig azt vezettuk be hogy csak akkor johetett amikor a ferjem is itthon volt, mi pedig egyaltaln nem mentunk hozza.

El tudom kepzelni milyen lelekrombolo helyzet ez, de probalj meg nem erezni buntudatot, es ne ketelkedj a tetteid helyessegeben!! A ferjed lehet az egyeduli tamaszod ebben a helyzetben. Es kulonben is van egy szep, okos aranyos gyereked es az toled szep, okos aranyos nem az anyukad miatt.

Sziasztok!

Az én anyámmal pont a másik véglet a gond. Az, hogy abszolút nem érdekli az unokája. Itt lakik tõlünk 5 percre, és az elmúlt másfél évben 4-szer volt nálunk. Mi kéthetente megyünk hozzájuk ebédelni, de õ ekkor sem foglalkozik az unokájával. Sokszor rá sem néz. Ezzel szemben viszont mindenhol és mindenkinek dicsekszik az unokájával, mutogatja a fényképeit. És nem érzi, hogy valami nem ok. Ami még rettenetes, hogy anyósom nagyon szivesen unokázna, de õ 240km-re lakik tõlünk. Így az elmúlt 1,5 évben nem voltunk sehol kettesben a párommal, és a sulit is úgy kell megoldanunk, hogy közben a párom van itthon a gyerekkel, és itthonról dolgozik.
Nagyon bánt, hogy nem érdekli az unokája, bár általában már nem foglalkozom vele, de most kistesó ügyben elõjött

cory

cory!
Mi is hasonló cipõben járunk. A különbség csak annyi, hogy a párom anyukája áll így a manóhoz. Hozzá kell tennem, hogy a manó az egy szem "várva-várt?" unokája.
A látogatások a köv. séma szerint zajlanak. Megérkezünk, örvendezik, ölbe veszi, majd beküld minket a szobába, mert a gyereknek árt a dohányfüst. Én a szobában játszom a gyerekkel a látogatás végéig amíg õ egyik cigarettáról a másikra gyújtva a párommal beszélget a konyhában. Ha a párom bejön hozzánk azonnal kihajtja a konyhába valami fontos dolog miatt. Ezek után csodálkozik, hogy csak sátoros ünnepeken lát minket.
Vacskamati

Nahát, ahogy titeket olvaslak, azt mondom, nagyon szerencsés vagyok. Anyukámmal húszéves koromtól kezdve voltak konfliktusok, de ahelyett hogy megbeszéltem volna vele a dolgokat, inkább eljöttem. Az a döntés helyes volt, hogy akkor eljöttem, és az is, hogy nem akartam Pesten élni (itt sokkal jobb), de most, hogy gyerekem van, és születése után néhány nappal rendbe jöttek a dolgok, ahogy õ nagymama lett, most bizony sokszor hiányzik. Úgy örülnék, ha kéznél lenne, és segítene néha. A gyereknek is jobb lenne.
Szóval nálunk egyrészt épp az oldotta meg a gondokat, hogy megszületett a baba, álmai unokája, másrészt az is, hogy van egy menye, aki nagyon más, mint én, és anyukámra erõsen hatással van. Két év alatt már annyit változtatott rajta, hogy el se hiszem. Nekem - mivel köztünk már rég le voltak osztva a szerepek - sose lett volna merszem olyan õszinte beszédhez, amit a sógornõm természetesnek érzett, és amivel olyan egyszerûen hatott rá.
De azt nem tudom, hogy ha annak idején nem jöttem volna el olyan határozottan, akkor is így tiszteletben tartaná-e most felnõtt mivoltomat. Lehet, hogy most már akkor is.
De azért az biztos, hogy egyszer le kell válni, és az legalább az egyik félnek fájni szokott. Aki ezt a fájdalmat meg akarja spórolni, az majdnem biztos, hogy rosszul jár hosszú távon. Szerintem.

Mar megint megjavultak a nagyik?????

Dehogy javultak. nálunk legalábbis katasztrófális a helyzet. Kb mint Lauráéknál, csak nem az unokával hanem inkább velem kapcsoltaban. És a baj tetőzése mi együtt lakunk. Szétköltözésre egyenlőre esély sincs. Nem kapunk két lakást a mostaniból még hitellel együtt sem. Ő szerinte semmibe sem szól bele, szerintem meg mindenbe beleszól. Megjegyzéseket tesz a férjemre, az a anyagi helyzetünkre, hogy nélküle minden az én nyakamba szakadna. Ha ellentmondok megsértődik. és még ő depressziós. Gyógyszert is szed, de nem sokat ér. Ő egyedül van, apukám rég m,eghalt. Még csak tesóm sincs. Egyre jobban kivagyok. Őt sem hagyhatom magára hiszen senkije sincs, de nem bírom ezt a helyzetet sem. Én mit meg nem adnék ha cska mindennapi telefonjaival kűzdenék. az életbe nem fogja elfogadni hogy felnőttem. Ha szól valamiért és én ellentmondok akkor sír hogy ő ebben a házban már meg sem szólalhat. ha nem mondok ellent akkor addig ismételgeti amíg úgy nem lesz ahogy ő tervezte.

Most inkább névtelen

Kiváncsi vagyok a véleményetekre!

Szüleim kertes házban élnek. Egy utcával arrébb, mintegy 15 éve vásároltak egy telket (szántót) potom pénzért, termelgetnek rajta ezt-azt. Van mindenféle zöldség, gyümölcsfák. Időnként apám dolgozgat rajta, időnként felbérelnek valakit, hogy kapálja/öntözze meg, időnként eszegetnek a termésből, de azért szó sincs róla, hogy abból élnének. Anyám ugyan nyugdíjas, de apám még nem, és jól keres. Elég az hozzá, hogy a telek ér piaci áron kb. 1-1,5 milliót.

Namármost jelentkezett egy fickó, aki fóliázott a szomszédban, és most terjeszkedik. Felajánlott a telekért 5 milliót! Apám rögtön igent mondott. Anyám viszont kerek-perec megtagadta az ajánlatot. A dolgot a következőkkel indokolta. (1) A telek ennél többet ér - Kommentár: utánanéztünk a telekáraknak a környéken. Ezzel szemben ő nem hajlandó felbecsültetni a kertet! (2) A "hátralevő 10 évében, amikor majd egyre kevésbé tud kimozdulni itthonról", hogyan fog friss zöldséghez, gyümölcshöz jutni? -Kommentár: nem tanyáról van szó, hanem a peremvárosról. Kb. 500 m. az élelmiszerbolt. Ezen kívül 3 autójuk van, igaz, hogy mind 5-10 éves. (3) Ha ugyanezt az "infrastruktúrát" meg akarná valósítani egy másik környékbeli telken (víz, villany, gyümölcsfák, szőlő), az elvinné a pénzt. - Kommentár: nyilvánvalóan okos gazdálkodással 2 milliónál nem volna többe. De miért is akarnák megvalósítani? Apám így 60 év fölött nem akar már kapálni. Anyám viszont soha nem dolgozott ebben a kertben! Maximum megette, amit apám megtermelt. (4) A fickót, aki meg akarja venni a kertet, utálja. - Nincs kommentár (5) Fél, hogyha nem lesz telek, nem lesz, ami apámat "ott fogja" és apám elköltözik. - Kommentár: ez tűnik a valódi oknak.

A voltaképpeni konfliktus ott kezdődik, hogy a telek az enyém, vagyis az én nevemen van. Az én terhem lett hát, hogy döntsek vagy anyám vagy apám ellenében, úgy, hogy apám már az ajánlat megkapása után tájékoztatott: a pénz egy részéből anyám kibővítheti a házuk konyháját egy óriási ebédlővel, a másik részéből pedig felújítják a nyaralójukat. Vagyis a pénzből nekünk semmi nem jut. Ez megintcsak kommentárt érdemel. Anyámék vagyona a következőkből áll: két kertes ház, egy nyaraló, egy 300 négyszögöles őspark, és az említett 3 kocsi. A mienk: egy panellakás. Kocsink nincs. A nyaralót nem tudjuk használni, ugyanis lakhatatlan és túl messzire is van tőlünk. Nyilván szeretnénk kertes házba költözni, meg kocsit is, meg egy nyaraló sem lenne rossz, de a fizetésünkből élünk. (Javukra szóljon, a panelt anyámék vették.) Szóval egy kicsit piszkál, hogy nem kapunk a pénzből... holott pont kitelne belőle a vágyott ház, ahol a kertben szaladgálhat a gyerek, vannak fák, árnyék, levegő..... Zavar, hogy elúszik a pénz, és majd csak a most 2 éves lányom (pontosabban gyerekként csak a lányom gyereke) fogja - remélem - élvezni mindazt a jót, amit végül is mi is élvezhetnénk, ha a szüleim akarnák.

Ezért aztán felmerült bennem, hogy megtartom a pénznek a telek piaci ára fölé eső részét.... vagy három felé osztom, és megtartom az egyharmadát (pont futná kocsira!), vagy...

Ti mitévők lennétek?
Mókusnyúl

Férjed mit mond???
Én azt hiszem, a legtisztább, ha az egészet beteszed a bankba a lányod nevére. (én ha nem lenne gyerekem, az egésszel nem foglalkoznék, visszaadnám annak, aki a nevemre iratta a telket, - a szüleimnek; aztán csináljanak vele, amit akarnak) Aztán ha a viharfelhők elmentek, higgadtan meg lehet tartani a családi kupaktanácsot és leosztani a kártyákat. Legrosszabb esetben a lányodnak lesz egy jó 18.szülinapi ajándéka. (ami, ha jól értem, eredetileg a nagyiéktól származik) Ha az ember nem csak magára kell, hogy gondoljon már, akkor a piszkos anyagiakkal is kell törődni sajnos. Bár lehet, hogy nem lenne bátorságom a saját tanácsomat végrehajtani (nem lenne jókislányos viselkedés). Meghát tényleg a telket ha csak a nevedre íratták, de te nem tettél érte semmit... Igaz, papíron meg a tiéd, azt csinálsz vele, amit akarsz. Hát nem tudok segíteni, bocs.
ui: én úgy vagyok vele, amit a szüleimtől kapok, azt megköszönöm, de el nem várok tőlük semmit, felneveltek, onnantól kezdve megteremtem magamnak a betevőt. Ha olyan szüleid vannak, akik mindenben segíteni akarnak, szerencsés vagy, ha meg egoisták, akik nem törődnek a felnőtt gyerekeikkel, akkor kár lenne bármit is elvárni tőlük.
Anyám egyik kedvenc mondása: ha adnak, fogadd el, ha ütnek, szaladj el!
Namármost, talán azt kéne tisztázni, hogy amikor a nevedre íratták a telket, akkor azt UGYE neked adták?