Új privát üzeneted érkezett!

Szia Nanácska !

OK. majd ha vissza jöttetek a nyaralásból, akkor találkozhatunk.
Mi Érden lakunk, úgyhogy nem túl messze egymástól.
Nem tudok Neked emilben írni, mert valami rosszul van beállítva. Maradjunk annyiban, ha vissza jöttetek a nyaralásból, akkor jelentkezz itt és megbeszéljük a időpontot.
Addig is jó nyaralást kívánok ! Szia Szilvy
Szilvy
 


Sziasztok Hölgyek!

Mivel kértétek férfiak hozzászólását, hát én írok.
Végigolvasván a beszélgetéseteket, úgy veszem észre, szinte mindenkinek a saját kinézetével van baja (annak ellenére, hogy a szülés utáni szexről van-lenne szó(tudom összefügg a kettő)). Nekünk a feleségemmel a terhesség alatt nem igazán jött össze a szex. Szerintem az ÉN hibámból. Ő sokkal többször szerette volna, mint ahányszor én. A szülés után pedig a már ismertetett okokból nem igazán rendeződött a szexuális életünk (Garamként már leírta).

Az apák zöme, mint ahogy én is, teljesen tisztában vagyok azzal, hogy a terhesség csak nagyon ritkán tűnik el "nyomtalanul" a nőkről. Számomra pedig az egyik legnagyobb féregfajta az az apa (férj), aki ebben nehéz időszakban hagyja el vagy csalja meg a feleségét. Ez nem általános. Mindig törekedni kell a megoldások keresésére. Viszont azt sem szabad elfelejteni, ahogy tőlünk is elvárják, hogy ne csak férjek hanem apák is legyünk, úgy mi is azt szeretnénk, ha feleségeink sem csak anyák, hanem nők is maradnának.

mindezek mellett, mindig büszke és hálás leszek feleségemnek, hogy azt a napot (amikor Ubi nevű lényunkat megszülte)kibírta és végigcsinálta. Ott voltam vele minden nap és a szülés napján is, tehát tisztában vagyok azzal, mit csinált végig (apás szülés volt). Visszatérve az eredeti témára, mi a lakáscserében látjuk a saját problémánk megoldását.

Kezeket a paplanalá, éljen a sex!

UbiPapa
UbiPapa
 


Halihallo!

Nagyon szivesen és élvezettel olvastam Ubi-papa mondandojat!!
lanyok, ne adjuk fel a reményt, vannak még IGAZ FéRFIAK (a mi férjeink utan természetesen).

Igaz, hogy a nöknek mindig a kinézetükkel van a bajuk, az a leggyengébb pontunk. Ha megbantanak azért, ha dicsérnek azért...

én ma megnéztem egy-két régi fotot magamrol, és meg kellett allapitanom, hogy elég jol néztem ki rajta. Haj szuper, bör, alak. nem sorolom...
Rögtön el kezdtem tornazni, szoval mindjart lett célom, miért...
megjegyzem, hogy szerintem, ha valaki le akar fogyni, akkor ne supermodellek fotoit, hanem egy-két jo fotot sajat magarol helyezzen el a hütöre, pénztarcŕba (boltban valo fizetésnél mindjart meggondolod, mit veszel...), és nem utolso sorban a férjek orra elé.
Hogy bizony én igy is kinéztem mar, és hamarosan ujra igy fogok. De ez a téma megérne egy uj Témakört, itt legyen tényleg a SEXé a szo.

Szoval, ujitsatok, ha még nem tettétek:
Tippjeim:
ször le (ha még a "helyén" van),
manikür, pedikür, hajmosas, kis smink, enyhe parfüm, sexi fehérnemü, nem sorolom, klasszikus csabito praktikak. DE KELL, mert ujra meg kell hoditani az elveszett romantikat.
és ne csak estére, hanem több napig, a boltba, ismerösökhoz, vacsora csinalashoz is, szoval mindig sexisnek kell lenni.

Ezt mondom én, aztan itt ülök egy undorito poloban és egy biciklis nadragban a Computer elött.Egy fülledt nap utan, és még nem is fürödtem...
de van aki erre bukik, igaz?
nem azt mondom, hogy a kiskosztümödbe vagy legszuperebb börnadragodba préselödve melegitsd a vacsinak szŕnt töltött paprikat, de egy probalkozast megér a dolog.


De ha igy is csak akadozva menne, akkor megpedzenék még egy variaciot kedvcsinalasnak:

mi lenne egy jo kis sex-videoval? Esetleg porno?
Most biztos mindenki a szajat huzza, hogy minek az, anélkül is van kedvünk, stb.
és ha nem? Néha egy-két "dögös" csaj lattan bennem is felpezsdül a vér...
Vagy legyen gyors a sex, nem kell orakig gondolkodni rajta, kezdetnek nem rossz.

utolso javaslatom, ha 20 masodpercnyi csok utan
nem éreztek "kéztetést" az együttlétre, akkor hagyjatok aznapra.
Ha ez honapokig kitart, akkor mashol van a probléma.


Ennyit mara...

jo hancurozast!

milla
milla
 

 
 

Drága UbiPapa!

Légy üdvözölve a meghízott, önbizalomhiányyal küzdő, de szexre éhes anyukák körében. Mint első férfi hozzászóló, mély tisztelet, elismerés miegymás az irányodban. Mivel egyenlőre egyedül te képviseled itt a hímneműeket, szeretném ha saját tapasztalataidra hagyatkozva válaszolnál arra a kérdésre hogy:
a, miért kívánják a férfiak kevesebbszer a szexet a terhesség alatt???
b, és még kevesebbszer a szülés után???
c, valóban nem zavar benneteket a lötyögő lufi??
Fel a fejjel, őszinte híveid:
a nimfomán anyatigrisek
Névtelen
 


Üdv Milla!

Amíg EB van addig semmit sem érnek a tippjeid. Úgyhogy flangálhatsz te akármilyen szegecses szerkóban, a párod szerintem azt sem tudja hogy a világon vagy. (A pornófilmről nem is beszélve, tudod mikor tudsz te itt videót nézni!!!)
Úgyhogy július 2-ig itt csak az önmegtartóztatás lesz!
Zorkanya
Zorkanya
 


hello,

nemrég irtam egy esszét a sex és co.-rol, de aztan rajöttem, hogy még valamit hozza kell irnom.

Lŕnyok, harcra fel, elkezdödött a Foci EB!!!
Aki most célba ér, annak minden elismerésem...

milla
milla
 


Nanácska!!

Az előbb elfelejtettem, engem is izgatott a te problémád, de mielőtt cenzúrás névtelen nagy testvérünk lehurrogna hogy ez nem szextéma- csak császármetszés- és húzzunk innen egy külön "topicra", kérlek ugorj át a szülési módokat is taglaló részbe, és üzenek még neked az anya hiányzol-ban is. Keress!!

Zorkanya
Zorkanya
 


Zorkanya, egy volt a gondolatunk, csak 3 percet késtem.

:)))


Mostanaban biztos több hozzaszolasunk lesz!!!

milla
milla
 


Megint én vagyok. nincs jobb dolgom. :(

Tudna valaki az alabbi költöi kérdéseimre valaszt adni?

1. Miért abrazoljak a 3 gyermekes csaladanyat a legtöbb reklamban ugy, mintha egy 25 éves manökenjelölt lenne?

2. Miért vonzobbak az apukak, akik kisgyermeküket tologatjak, kenguruban hordozzak, mint a frissensült anyucik, akik versenyt futnak a busszal bevasarlas utan megpakolva babakocsival?

3. Miért vannak olyan undorito nök, akik pont az ilyen csalados apukakra hajtanak. Büszkén. Akaratosan. és elöbb-utobb hatasosan...
?

ezek altalanos kérdések, és nincs kivel megbeszélnem.

milla
milla
 


Milla!

A 3-as pont meglökte írói kedvem...

Igenis vannak, hisz itt a neten nem egy hirdetést lehet feladni, ezzel a szöveggel: "gyermek nem akadály".
Nos, ez úgy néz ki a gyakorlatban, hogy anyuk, mint lelkes háztartási cicamicák, mire mindennel végzünk, olykor ájultan zuhanunk az ágyba. És vannak a "menet közbeni" felsírások. Ezt meg lehet férfinépnek unni...
És könnyebb házon kívül elintézni, hiszen munka előtt-után-közben egy röpke óra a fennt említett kiéhezett nővel. Az tutin fog menni a randira.

Bennem is felmerült, hogy miért nem hívják feleségeiket randizni a férjek?
Én 38 évesen, 17 év házassággal a hátam megett -többek szerint is- jobban nézek ki, mint valaha.
Nem szabad kívülről is látszódnia a konyhai és takarítási, stb. ártalmaknak. Célt lehet érni, ha nagyon akarjuk!!!

DE! Mi van a hosszú évek alatt pocakot eresztett manusainkkal? Ha nekik jól esik, hogy jól nézünk ki, akkor ők miért "folynak" el? Mert én negyven feletti kívánatos pasit még nem láttam! Lehet, hogy rossz helyen szemlélődtem? És itt a kopaszodás is...ők inkább, mi nők meg szép hajjal feszítünk mellettük. Nos? Ez is egy érdekes gondolat, nem? Vélemény?

Evelyn
Pap Éva
 


Helló Csajok!

Most, hogy vége a meccsnek, válaszolok.
a./ Minket nem befolyásolnak a terhesség alatt megjelenő hormonok. Az ember vagy ráhangolódik és kapva kap a megnövekedett alkalomszámon, vagy marad a kielégítetlen feleség.
Amúgy sajnos nekem is megfordult a fejemben néha, hogy ott belül van még valaki és lehet, hogy ezt nem kéne.
b./ Most ebben a pillanatban beszéltük meg pindúr feleségemmel (Garam), hogy nálunk ez két tényezőből áll. Az első, hogy abszolút megváltoztak a szerepeink. Ő feleségből anya, én pedig férjből apa lettem és ez más "felállást" ;-) eredményezett mind a kettőnknél. A másik pedig a már említett 1 szoba. Sajna amíg marad az 1 gyerek, 1 szoba, 4 kerék verzió, addig nem lesz sokkal sűrűbb a kedv. Hacsak nem a 4 keréken...
c./ Sötétben vagy hátonfekve nem látszik. Komolyra fordítva, a hasra vagy a mellekre gondoltál? Sem a pocak, sem a mell egyáltalán nem zavar. SŐT!!!

Továbbra is fel a fejjel és várja kérdéseiteket UbiPapa.

ui.: Azért néha fogadjátok meg Milla tanácsát a dögös szerkóról és a videóról, mert nagyon nem hülyeség (tapasztalat).
UbiPapa
 


Kedves Milla!

Bár kérdésed költői, UbiPapával elgondolkodtunk rajta. (Belejöttünk a csevegésbe)

1. A reklám mindig arról szól, amilyennek látni szeretnénk magunkat - s a férjeink is minket.
2. A gyermekét babusgató apa is egy női álomkép, idea.
3. Egyszerűbb egy családos apa szemében vonzónak és fiatalnak tünni, a lestrapált, esetleg "megunt" anyák mellett, és igy a férjek is fiatalabbnak és vonzóbbnak érzik magukat.


Persze ezeket a válaszokat mindenki ismeri, de ha jobban belegondolunk, mi is felelősek vagyunk értük - főleg az első kettőért. Mi teremtjük az ideáinkat.
Én egy Anya-szépségversenyről gondolkodom időnként, ahol nem az a lényeg milyen vékonyak és fiatalok vagyunk, hanem mennyire látszik a harmónia önmagunkkal és a környezetünkkel.
Szeretném ha nem a vézna nő lenne a "szép", hanem a természetes teltség. (Néha megrémit, hogy olyan vén vagyok, hogy be sem nevezhetnék egy szépségversenyre, de vajon miért kell 16-nak lenni a szépséghez???)
Azt azért tudom, hogy bár a férfiak a szőke, hosszúcombú nőket hajtják, a feleségük alacsony, barna és telt.

Szex és a szépségideák elválaszthatatlanok, hisz befolyásolják az önbizalmunk, ami pedig nagyon fontos a jó szexben.

Nekem azt hiszem szerencsém van, hisz a férjemmel (mint láthatjátok), erröl is lehet beszélni.
A jó szex (és a harmónia) titka a jó kommunikáció.

Üdv Garam (aki UbiPapáné)
Garam
 


Nekem olyan, mintha Ubiék itt leveleznének egymással...

Ez az Ubi Ubul, vagy Uborka?
Névtelen
 


Kedves Névtelen!

Képzeljétek, mi sem tudjuk biztosítani a 3 gyerek 3 szoba...stb.-t

Se kocsi, és csak 2 szoba, a nagyobbikat adtuk a gyerekeknek, (2 fiú+1 lány). Ebből 1 fiú, 1 lány már kamasz...mellettük meg bravúr és leleményesség kell a szexhez!

Nos, mi kitaláltuk (persze én, mint férfinép voltam a kezdeményezője), hogy igenis levelezünk feleségemmel a neten, itt a szobában. Olyan felspanoló levelek készülnek, hogy el sem hiszitek!!! És lehet lehalászni a netről igen kedvező fotókat mellékletként!!!
Ez oly jól működő dolog, hogy kamaszok mit sem érzékelnek ebből (nem a fülük hallatára és látványára történik, hisz csak egy TV van, amit előszeretettel este későig néznek) és mire magunkra maradunk, hát már előjáték sem kell.

Szerintem követendő példa lehet...

Egy férj+apa=szeretője feleségének
Steve
 


Sziasztok!
Felháboritonak tartom, hogy igy kell nyomolnunk a férjeinkre hogy ugyanmár döntsenek le(hál'isten nálunk ezzel nincs gond).
-Elöször is szülünk nekik egy gyereket
-Másodszor minden féltett kincsünket odaadjuk önzetlenül (mell,stb.)
-Harmadszor a jó háziasszony szerepe is ránk vár(fözés,takaritás)
- ....
-Sokadjára mindaddig mig férjeink dolgoznak csinos nök és férfiak társaságában mi fitten, soványabban mint valaha, sexéhesen,dögös macaként várjuk őket itthon, (meleg kaja,jó kedv,tiszta lakás,gyerekkel se legyen gond...)Holott egész nap jó ha a boltossal találkozunk.
Ne értsétek félre nálunk semmi ilyen gond nincs,de kicsit feldühitettek a látott levelek.
És nekem ez az ubipapa is ilyennek tünik.
Móni
 


Helló Steve!

Amit írtál az teljesen helyénvaló. Sajna elég sokan vagyunk, akik nem tudnak gyerekszámnak megfelelően "szobázkodni". A névtelen bekiabálókról pedig mindig meg volt és meg is marad a véleményem.

Üdv.: UbiPapa

ui.: Örülök, hogy már nem vagyok egyedüli férfi a beszélgetésben.
UbiPapa
 


Szia Móni!

Vagy én nem írtam elég érthetően, vagy Te nem olvastad elég figyelmesen a leveleimet. Nem állok neki megvédeni magamat, mert nem érzem szükségét. Ha te ezt így félreértetted én azt sajnálom. Még a feleségem sem érti, hogy mit olvastál amit ennyire félreértelmeztél.

Üdv.: UbiPapa
UbiPapa
 


Sziasztok,
Visszatérve as szexre és az újításokra:
Nem lehet az ember mindig maximalista. Ugye az a legjobb, ha az együttlét romantikus, sokáig tart, van benne vad és gyengéd ölelés is, függetlenül attól hogy te (hölgyek)egyszerkétszer esetleg többször is elérsz a csúcsra az utolsó együtt... Szóval ez a tökéletes. Hát néha igen.
Azt hiszem akiknek sok gondjuk van a kedvhiánnyal, az a a bajuk, hogy azt hiszik a repertoárt csak bővíteni szabad.
Természetes fogamzásgátlás, hely és időhiány miatt stb, a körülményeink elég változatosak.
Ha valakit érdekel, ma délelőtt, ebben a dög melegben, bent a hűvös szobában, Emese déli alvása alatt, úgy tudtunk szeretkezni, mint egy kezdő szerelmes pár.
Nem történt behatolás csak ami még a pettingbe belefér és nem tudtuk, akartuk tovább húzni, mint tíz-tizenöt perc.
Szóval a változatosság visszalépés is lehet.
Egy időben mintha a tökéletes sexre törekedtünk volna, még a kapcsolatunk elején, én biztos hogy beleuntam,, de szerintem a párom is. Mindenesetre a fásultságtól menekülve addig kerültem míg már tényleg nagyon hiányzott és tiszta lappal kezdhettünk. Szerintem fontos, hogy akinek nincs igazán kedve az a párja kedvéért se játsza meg vagy menjen bele, havsak nem így: "Ugye nem baj ha én közben alszom?"
Veronik
Veronik
 


Én azt tapasztaltam, hogy gyerekmentes nyaralás, akár egy hétvége nagyon inspiráló lehet - más környezet stb. És néha engedni kell a férfiak esetenként meglepő igényeinek is pl. mi hétvégén egy erdei kilátó tetején, hmmm... Nagyobb lesz a férfikedv, ha az ő "titkos vágyai" is teljesülhetnek! (Én először ódzkodtam, hogy persze, így is kevés nekem, aztán még én tegyek az ő kedvére, de tévedtem, mert így most ő is gyakrabban kívánja.)
Krisztina
 


Ubi Papa elso hozzaszolasara reflektalva: az en pasi, sajna egy " feregfajta", ez a terhessegem idejere vonatkozik.
ilyenkor mi van?
Akkor most ne legyen a gyereknek apja?
Névtelen
 


Kedves Névtelen!
És hogy jöttél rá? (Ettől én is gyakran szorongtam a terhességem alatt, mert tudtam, hogy a férjemnek nem tetszem terhesen...) Hogy "kezelted le" a dolgot?
Krisztina
 


Hello Ubipapa!

Felbozdulva kioktató válaszodon, miszerint én mindent félreértettem
újra átolvastam leveledet.
Elöször is te azt a férfit tartod férednek aki elhagyja a feleségét abban a bizonyos időszakban, holott leirod,hogy te sem nyultál igazán a feleségedhez akkor.Pedig mi nök tudjuk, hogy nekünk a sex akkor még sokkalta fontosabb,mert hormonálisan és érzelmileg is többet jelentene,na meg persze irtozunk a szaporodó kiloktól és ekkor ki mástól várjuk el a támaszt mint a férjeinktöl.
Rád ugyan nem hatottak a terhességi hormonok, de gondolom te elvárod az asszonytol, hogy amikor te fickos vagy akkor rámászhass.
Ja és ez szerinted meg az apák zöme tisztában van vele, hogy ez nem is tünik el nyomtalanul, mert ti zet már csak tudjátok.Nem igaz?
Erre csak egy ellenpélda az egyém 5 kilot hiztam a terhesség alatt és ebböl a a szülés utáni 2.hónap végére leadtam 15 kilót.Ja és a fiam 3680 volt.

Kiváncsi lennék ubipapa alakjára amit feláll a csodálatos EB elöl (gondolom sörrel a kezében) mert ugye csak akkor van ideje bármire is.
Szerintem nem a lakás a fő gond ez csak egy tökéletes ürügy.
Kicsit néha önvizsgálatot kellene tartani.

Persze te azt hiszed, hogy azzal mert végig mellette voltál a 9 hónap alatt (ez olyan nagy szám?) és végig ott voltál a szülésen ettöl hanyatt kell esni?Manapság már majdnem minden apa kiváncsi, hogy hogyis születik egy baba.
Remélem most nem értettem félre a leveledet, de szivesen veszem a védőbeszédedet.


UI:Mivel te is itt jegyezted meg azok után ugyebár ,hogy te felnézel a feleségedre,még ő csináljon neked müsort(videó,börszerkó,stb.)a sexhez.
Hát tudod...
Móni
 


Szia Móni!

NO COMMENT!
UbiPapa
 


Kedves Féregférjes névtelen!!

Én nagyon sajnállak téged bárki is légy. Elkeserítő, hogy a szülés után a féreg biztos eljátszotta a büszke apát a környezetben lévőknek. Nem egy ilyen ismerősöm van, és a gyomrom felfordul, ha csak meglátom őket. A féregfeleségek meg meghunyászkodnak, senki nem akarja egyedül felnevelni a gyerekét. Rohadt egy férfivilág ez. Azt azonban ne feledjük hogy a történet kétszereplős, valószínűleg a féreg macája is tudja a terhességet, mégis rástartol egy kis kamatyolás miatt a férfira. Kérlek válaszolj Krisztina kérdésére, erről is halljunk, ne csak a csodás apák sztorijairól.
Névtelen
 


Kedves Móni !

Téged nagyon megbánthatott valaki, de az nem UbiPapa volt. Mellesleg az én férjem is nézi az EB-t, de nem sörrel a kezében. Rengeteget dolgozik, a gyerek körül is segít és ennyi szórakozás neki is jár.(Mellesleg az EB-nek köszönhetem, hogy végre én is idefértem a gép elé és megtaláltam ezt a társalgót) Nálunk is akadozik a szex a szülésem óta, de ez nem a pocaknaknak és stb.-nek köszönhető, hanem annak, hogy fáradtak vagyunk. De megértjük egymást és úgy gondoljuk, ami nem megy nem kell eröltetni. Mindennek eljön az ideje. Fiatalok vagyunk, a gyerek majd felnő és több időnk jut egymásra (vagy ez csak álom?).

Viki
Pongrácz Viki
 


Kedves Móni!

Úgy látom, nem Te vagy a nép hangja. Amúgy a többiek már láthatják, hogy miért nem írnak a férfiak.

UbiPapa
UbiPapa
 


Kedves Mindenki!

Szerintem ne szidjuk itt a férjeket/apákat, mert hibát ugyan mindenkiben lehet találni (bennünk is!), de a nyíltságot, pozitív hozzáállást igenis értékelni kell!! Amúgy meg mit csinálnánk a férfiak nélkül? Én nem szégyenlem: imádom a férfiakat, és néha jobban kijövök velük, mint a nőkkel. Mellesleg egy kapcsolatot két ember alakít ki, és nem kötelező együttélni senkivel. Tehát csak ne panaszkodjunk, lányok, (bár néha bizony jól esik), mert aki együtt él a férjével/kedvesével, az a saját választásából döntött így, és biztosan nem annyira szörnyű egyik félnek sem, ha még mindig együtt vannak. Ha meg mégis, akkor azon gondolkodjunk, hogy tudnánk megjavítani, ne pedig azon, hogy szidjuk le a másikat - az sose vezet eredményre. Ja, és vannak azért női praktikák, amikkel rakoncátlan férjünket az ujjunk köré tudjuk csavarni!!! (Csak meg kell találni, mi a gyengéje)
Krisztina
Krisztina
 


Emberek!

Az eleddig elhangzott (sic.) hozzászólások hatására megvilágosodott elmém, miszerint én egy perverz alak lehetek (hát, az is vagyok szó-ami-szó!!!), mert én igenis kívánatosnak találtam a feleségemet a terhesség időszaka alatt (is), és most is fenemód kívánom. Csak ne lenne az a teljes és visszavonhatatlan kóma,amely alászáll 8 óra tájt, annyira fáradtak vagyunk mind a ketten esténként! Nappal meg ott vannak a csöppségek, pedig lenne alkalmam hazaszaladni .
Azt hiszem mind a kettőnknek hiányzik az interperszonális kapcsolatok eme nyilim-nyalim változata, de akceptálván kedvesem fáradságát (kölkök, lakás, kaja - érthető) és enmagam szomatikus illetve pszichés lestrapáltságát, inkább az EB-t nézem egy sörrel a kezemben.
Ő meg ide firkál keményen...

vito

u.i. Pongrácz Viki, kedves, drága! Meséljél még arról a rózsaszín ködbe burkólódzott korra, amikor: " a gyerek majd felnő és több időnk jut egymásra".
donvito
 


Kedves Vito !

Mit is írhatnék ?!

Amikor Dávidot vártuk mindenki azt tanácsolta, aludjak sokat, mert utána 20 évig semmi! Na ebből még hátra van 19 év és 2 hónap. Nehéz lesz, de végig csináljuk. A végén még nem is leszünk öregek. Ezután a gyermek megnősül, férjhez megy és lesz egy, esetleg több éved is, amíg meg nem születik az unokád. De azt mondják az jobb, mert Te csak kényezteted és, ha problémák adódnak visszapasszolod a szüleinek.

Elég rózsaszín?

Viki
Viki
 


Valaszul Krisztina levelere
(Kedves Névtelen!
És hogy jöttél rá? (Ettől én is gyakran szorongtam a terhességem alatt, mert tudtam, hogy a férjemnek nem tetszem terhesen...) Hogy "kezelted le" a dolgot? )
Nos, szerintem holnap reggel megirom, most eppen marcel akartam kuldeni az emilt, mikor bejott elmeselni a foci EB allasat, es zavaromban persze toroltem mindent.
Szoval meg van a velemenyem mind az osszes pasirol, akinek a parja terhesen " nem tetszik".
Na, de mindegy.
Szerintem probalj meg nem aggodni, dehat jotol kapod at tanacsot, en nem aggodtam, aztan megis.
Nalunk egyebkent eleg szabadon van hagy va az ur: nem tudom hova megy , mikor jon, stb, szoavl ugy erzem, hogy az eletenek cska kb.: 10szazalekaban vezsek reszt en es a Fiam/Fiunk, ahogy tetszik.
Mit gondoltok errol? Nalatok hogy mukodik mindez?
Mennyire tudtok arrol, hogy a haz ura hogyan , mivel, kivel stb tolti, mulatja az idot???
ERdeklodve verom, akar uj temakent is:NEVTELEN
Névtelen
 


Kedves Névtelen!
Nekem sincs sokat otthon a férjem, bár azért legalább igyekszik foglalkozni velem és a gyerkőccel, ha otthon van. Nálunk is szabadon jár-kel ő, gyakran jár haza éjszaka, de mindig beszámol róla, hogy merre járt, én meg bízom benne. Bár próbálom rábírni, hogy többet legyen otthon, kevesebbet mászkáljon el, de a legfőbb gondom mégis az, hogy gyakran arra se veszi a fáradságot, hogy hazatelefonáljon, hogy későn jön. Sajnos nem tudok rá haragudni, mert akárhogy is próbálom leteremteni, a vége mindig az lesz, hogy szerelmesen "egymásnak esünk". Ki érti ezt?
Krisztina
Krisztina
 


Egy férj igenis ugyanugy vegye ki a gyereknevelésböl és a hazimunkabol a részét, ahogy mi is.

Nekem egyedül (többször) kijarni azt jelentené, hogy ö VELEM nem érzi jol magat. Miattam megy el, mert nélkülem jobb.

A baratok is nagyon tapintatlanok tudnak lenni.
Elfelejtik, hogy "vége" a régi szép idöknek.
én ezt uj gyönyörü idöknek hivom.

milla
milla
 


Kedves Veronik!
Most olvastam felajánlásod gerincmasszírozás terén. (Igaz, már jó rég írtad.)
Aktuális még? Lassan már menmni sem tudok, és a baba szülertéséig még 3 hónap hátravan. Elmennék hozzád, ha aktuális még a dolog. (Persze ez függ attól is, merre laksz).
Írhatsz privátban is,
köszi
Zsóka
Zsóka
 


Hello Mindenki!

Engem ugymond kiközösitettek a kispapa oldalról,mert megfogalmaztam amit itt olvastam a "jó" apákról.
Persze már tudom,hogy itt mindenki csak a saját bajáról irhat máséba nem ütheti az orrát.Akkor minek is irogatunk egymásnak?
Nekem nagyon tetszik Milla hozzáállása, mert szerintem is két ember vállalta a gyereket akkor szerintem mindent közösen kell csinálni.
Én mindenesetre nem birnám elviselni, ha elmászkálna a férjem és azt sem tudnám mikor kivel van.
Az én férjem mindig siet haza hozzánk és 100% -an kiveszi a részét mindenből.
Nem esnék kétségbe ha kettesben kéne maradniuk a gyerekkel mindent ugyanugy meg tudna csinálni mint én, szerintem ez igy van rendjén és ez természetes.
Sajnálni tudom azokat akiknek nem ilyen a férjük,
igaza van ebben Krisztának,hogy mi magunk választunk és ha valaki ezt igy fogadta el,hogy jöhet -mehet a férje akkor az ne sajnáltassa magát hisz még vele van.Vagyis a döntés csak a miénk,ha nem tetszik szerintem van jogunk szová tenni,megbeszélni, ha az se megy akkor tényleg komoly gond van.
Móni
 


Szia Zsóka,
A masszir még mindig áll. Jelenleg Kaposváron vagyok és még tart a vizsgaidőszak, de ha minden igaz 28-én végzek az utolsóval. Még 12-ig helyhez vagyok kötve, de tulajdonképpen ráérek, aztán irány a nyár. Írj, valahogy összehozzuk, most mennem kell.
Veronik
veronik
 


Sziasztok!
Teljesen egyetértek abban, hogy az apa vegye ki a részét mindenben (sőt, a szülés utáni első hetek nem nem baj, ha kifejezetten kíméli is meggyötört feleségét), meg hogy ugyanannyi szabadsága legyen mindkét félnek.
Ugyanakkor az is igaz, hogy akármennyire körültekintően választ is az ember párt, nincs 100%-os biztosíték, meg kell dolgozni egy jó kapcsolatért. Na és persze nem mindenki választ annyira nagyon körültekintően párt, hiszen eleinte talán nem is tűnik föl a sok eljárogatás, vagy nem gondol bele az ember lánya, hogy milyen lesz, ha ő babázik otthon és nem mehet el a férjével bárhova. És ilyenkor már nagyon nehéz visszakozni.

adgj
adgj
 


Viki, rosszul tájékoztattak a 20 évvel kapcsolatban. ennél jóval kevesebbről van szó, hiszen kamaszkorukban úgy déltájt már fel tudnak kelni az előző esti bulizás után. Akkor már kialudhatod magad :)

Névtelenek! Nem egy jó módszer, mert nem tudjuk, hogy kinek is írjunk, éppen melyik névtelenhez szólunk. Válasszatok egy keresztnevet és azon jelentkezzetek be, mint ahogy, gondolom, sokan tesszük.

Kamilla
Kamilla
 


Érdekelne azok álláspontja, akik arról írnak, milyen sokat van távol a férjük. A kapcsolatotok elején is így volt? Vagy csak a gyerek születése után? Nem lehet, hogy a problémája abban keresendő, a mama és a baba annyira egymásba révednek, hogy kirekesztik az ifjú papát, aki neem tud mit kezdeni a szituációval? Próbáltátok megbeszélni mindezeket?

Kamilla
Kamilla
 


Sziasztok!
Nalunk a parom mindig is eleg nagy szabadsaggal rendelkezett, szoval szerintem az a normalis, ha mind ket felnek adott egy nagy adag szabadsag, es azzal tudnak megfeleleloen elni.
Eleinte ugy tunt, ez mukodik si, aztan minden " atalakult" , persze ehhez tudni kell, hogy a pasimrol anno senki sem tudta elkeptzelni, hopghy osszekoltozik egy novel es itt a hangsuly az EGY szon van.
Hat nem tudom, kutyabol nem nagyon lesz szalonna, meg 30 folott mar nem nagyi valtozik az ember megha csak eppen 30í folott van akkor sem.
Lenyeg, hogy a babankkal hazajottem a korhazbol, es az elso heten max. 6 aktiv orat itthon toltott.
Ezt nevezzetek tamogatasnak, meg ilyeneknek.
En elhiszem, hogy a ferfiaknak nehezebb, nem bennuk el az a kis valaki, de akkor is.
Ha megkaptam, hogy jo ezt a GYES, masbol sem all, mint gyereket toligalni az alamfank alatt. Hat igen, de kozben mostan, foztrem, karpitot es szonyegettisztitottam, amikor aludt a mano, de ezek nem mennek munka szamba.
EGYEDUL VAGYOK EZZEL???
Lilla
Névtelen
 


Exnevtelen Aniko Moninak -felrelepesanalizisrol.
Nos, hat tok prozai az estem, es nagyon stilustalan.-
Pakolaszas kozben a papirkak kozott talaltam egy ovszerrol szolo szamlat, es ugye terhessegem reven eleve kizart volt, hogy rolam szoljon a dolog.
A dolgot az tzette " romantikussa" hogy karacsony masnapjan " akadtam ra". Eloszor azt hittem, hogy direkt rakta igy kozvetve az ortrom, ele, de nem.
Nem hisztiztem, egy kozos baratunkkal osztottam nmeg a dolgot, aki egy gentleman. Hat O elhivta paromat egy sorre, es eloadta, hogy ha nem is mindent tudok, de azewrt van fogalmam a kimaradasai nemeély okarol.
Aztan otthon atbezseltuk, erre a kozjatekra atzeerrt volt stulseg, hogy ne dorongoljon le4 vedekezeskepp.
szoval megbeszeltuk.
de azota , hat ne tudom, valami osszetort. Vilag eletemben patkanysagnak tartotta, ha valaki megcsalja a terhes asszonyat. Hat most, hogy ez velem fordult elo, nem konnyu ugy erezni, hogy ez az elet rezse. miert ez az eklet resze? El lehet ezt fogadni?
Parom egyebkent egy videki felsooktatasi intezmenyben tanit, persze nyelvszakon, csupa no, kepzeljetek, meg sex-revalo felhivast is kapott Emilen egy tanitvanytol!
Mire nem jo a technika?
Ti mit tenetek adott helyzetben?
exnevtelen Aniko
 


En azokat a noket sem tudom megerteni, akik kepesek egy varandos-kisbabas mama ferjere kivetni halot, pedig vannak szep szammal. Es akadt olyan ferfi is az ismeroseim kozul, aki arra hivatkozott nalam, hogy a szulesnel ott volt, es azota nem tud ranezi sem a felesegere, azt gondolta, hogy ezzel szanalomra meltonak talalom, es karjaiba omlok. Ki tudja, mi jatszodik le ilyenkor egy ferfi agyaban?
En szerencsesnek mondhatom magam(legalabb is remelem...-erre sosincs garancia), a ferjem szamos ifjukori "kaland" utan monogamnak bizonyult, es nagyon halas vagyok erte, nagyon megviselne, ha valami olyan tortenne, mint Anikoval. biztos, hogy valahogy megbocsatanek neki, de ELFELEJTENI sosem tudnam. Megertem, hogy osszetort benned valami, a legkevesebb, ami tortenhet.
Egyebkent kivancsi vagyok, hogy forditott esetben mit tennenek a ferfiak, ha mondjuk MI lepnenk felre, amikor ok vannak nehezebb helyzetben...
Eva
Eva
 


Kedves Éva!
Furcsa a világ! Nekem volt részem abban, hogy várandós-kisbabás mama férje próbálta volna RÁM kivetni a hálót (ezen csak ámultam), sőt, olyan is, hogy amikor én voltam várandós, rám próbálta kivetni a hálót egy egyedülálló férfi. Megbolondult a világ, vagy mi van?
Krisztina
Krisztina
 


Sziasztok,
Nekem volt már részuem megcsalatásban, és házt mit mondjak, elég volt. Van, akinél működik az "engedd hoasszú pórázra és akkor nem megy el " módszer. Hát nálunk a hosszú póráz nem tartotta vissza semmitől. A tragikomikus a dologban az, hogy egy hétéves kapcsolat után én, a feleség tudtam meg utoljára (mint a hülye filmekben), hogy megcsal. A legjobb barátnőmmel, aki egyben a kolleganőm is volt. A ráadás pedig az, hogy a hét év alatt végig volt barátnője, én pedig semmit sem tudtam. Ügyesen csinálta... Soha nem aludt máshol éjjel, ha a "haverokkal volt", akkor is legkésőbb éjjel kettőre hazajött. Nem tudtam megbocsátani. Nem is lehet (szerintem). Felejteni pedig végképp nem. Még ha az ember talán meg is tud bocsátani, örökké ott lesz benne az agondolat, hogy "talán éppen most is valakivel van. Azért késik, azért nem jön haza. Lehet, hogfy nem is a barátjával dörözik, hanem egy nővel van." Szóval ilyenkor nem is a megcsalás a legszörnyűbb dolog (talán), hanem a bizalom elveszétse - örökre.
Most a második (és remélem, utolsó) házasságomban élek, és (bár az ember ugye soha semmiben nem lehet biztos), azt hiszem, a férjemben megbízhatok. Hát úgy legyen.
Ilyen esetekre tanácsot sem könnyű adni. A gyerek egy nagyon erős kapocs. Nekem az volt a szerencsém a szerencsétlenségben, hogy az első férjemtől nem lett gyerekem. Nem tudom, mit tettem volna. A baráti körömben pedig azt látom, hogy aki egyszer félrelépett, az nem fog "megjavulni". Bár biztos vannak kivételek, és kívánom, hogy legyenek is!!
Zsóka
Zsóka
 


Sziasztok!

Nekem szerencsémre nincsenek megcslalatási problémáim, de sajnos a legjobb barátnőm átesett hasonlón és én közelről találkoztam a dologgal. A legfurcsább az, hogy ő már képes elfogadni a kialakult helyzetet, de engem még mindig bánt. Ami számomra megbocsáthatatlan ebben a dologban, az nem maga fizikai megcsalás, hanem a rengeteg hazugság. Talán egy korai őszinte beszélgetés, vallomás helyrehozhatja a megromlani készülő dolgokat, de legalábbis kisebb sebeket ejt. Persze tudom, mindenki aki ilyet tesz, azt hisz sosem derül ki és miért ne tegye, hisz amig nem, tudja senki, addig nem is fáj. Ezek a nézetek elfogathatatlanok számomra.
Szerintem a túl nagy szabadság egy kapcsolatban nem vezet jóra. Mi a férjemmel mindenhova együtt járunk és se én se ő nem vágyunk arra, hogy egyedül "bulizzunk". Azt hiszem, akkor jönnek majd a bajok, ha egyikünk már egyedül akar majd menni. Én mindig úgy gondoltam, ha valaki nem jár haza, nem érzi ott igazán jól magát és ennek mindig oka van. Hosszútávú s főleg gyermekes kapcsolatot nem szabad ilyen, bizonytalan alapokra helyezni.
Láttam megromlani sok "engedjük egymást szabadon szárnyalni" kapcsolt megromlásást.

Üdv Garam
Garam
 


Garam előző soraihoz kapcsolódva továbbra is fenntartom a kérdésemet, mert csak ez adhat magyarázatot a félresikerült kapcsolatokra:
A kapcsolatotok elején is így volt? Odafigyeltetek egymásra, beszélgettetek eleget, összeillő párnak ítéltétek meg magatokat? Vagy abban reménykedtetek, hogy a szerelem majd megoldja az ellentéteket?
Kamilla
 


Kedves Éva! Megbocsátani annyi, mint elfelejteni!Üdv: Timi
Haraszti Gáborné
 


A te velemenyed szerint. De errol meg en nem akarok tovabb vitatkozni veled.
Eva
Eva
 


Sziasztok!
Én jónak tartom a kapcsolatom a férjemmel, sokat beszélgetünk, a gyerekkel ő is bizalmas és nagyon jó kapcsolatban van, és jól is érezzük magunkat együtt, a férjem mégis sokat megy sörözni haverokkal vagy kollégákkal. Igaz, a kollegiális sörözésekben van egy kis "munka" is, de én mégsem tudom ezt megérteni. A férjem azt állítja, hogy nagyon jól érzi magát velem. Mégis átlag heti 2-szer éjfélekig sörözik másokkal. Semmilyen egyéb téren nincs vele bajom, csak ez. Na, erre mit mondtok? És mindigis így volt. Na, ez most jó házasság vagy éppen romlófélben lévő? Mit kéne tennem szerintetek? MÁr próbáltam hisztit, logikus érveket, próbáltam én is kimaradozni (elég keserves volt számomra, mert nekem ez nem lételemem), de hiába. Semmi se hoz változást. Arra, hogy megcsalna, semmi sem utal, és én bízom is benne, hogy hűséges. Akkor most fogadjak el mindent így, ahogy van?
Krisztina
Krisztina
 


Szia Krisztina'
Ezzel a problémával nme vagy egyedül és nem jelent romló kapcsolatot, de attól tartok labilis. Az én párom is szívesen eljár sörözni meg éjszakai horgáaszatra, magamban néha letámadom, hogy köztük nem is a barátság a lényeg hanem a közös kocsmázás, de ez nem véltoztat a dolgokon. Kezdetektől fogva tudtam, hogy ilyen és tulajdonképpen el is fogadható, de nem számíthatok rá és ez nagyon rossz. Egy vizsga miatt megbeszéltük, hogy valamelyik nap délelőtt vigyáz Emesére, de pont előző éjjelre esett egy elhalaszthatatlan buli a haverokkal. Már hajnali négykor hazajött, és tenyleg nem volt már kapatos sem, mert éjfél óta csak üdítőket ivott, mégis valódi felügyelet helyett úgy töltötte a délelötöt, hogy Emese játszott a szobában ő meg aludt az ágyon. 2 Nem történt semmi baj.."
Ehez mit szólsz?
Veronik
Veronik
 


Kedves Veronik!
Úgy látszik, ez a sörözgetés "elterjedt férfiszokás"! Mellesleg az én férjem is néha csak ennyire képes gyerekvigyázás címén, bár többnyire azért foglalkozik is a gyerekkel.
Az biztos, hogy nem volt szép dolog ez a férjedtől! Főleg, hogy előre megbeszéltétek. Na, igen, ilyenkor az ember maximum megmondhatja a véleményét a férjének, és ennyi. Engem tegnap a férjem nagyon megbántott a viselkedésével, erre én bőgve odamentem hozzá, hogy árulja már el, mi a baja velem (nehezen viselem el, ha igazi ok nélkül bánt valaki), mire közölte, hogy neki semmi, ő nem bántott meg engem, ha én mégis megbántódtam, akkor az csakis az én hibám, őt hagyjam békén. Na most ilyen hozzáállás mellett elég nehéz szót érteni. De az ember mégis elnézi, mert többet veszítene, mint amit nyer, ha "hadjáratot indít". Lényeg az, hogy ne érezd tartósan úgy, hogy kevesebbet kapsz, mint amit várnál (vagy mint amit adsz). Bár csúnyán hangzik ez az adok-kapok elmélet, de valahol azért működik...
Üdv: Krisztina
Krisztina
 

Vissza: Házasság, család

Jegyzetfüzet: