Társalgó főoldal » Házasság, család » Szörnyűség a családban

Ez nem az én történetem ,csak meg szeretném vígasztalni a szasszonyomat. 3 lányuk van 7, 5, 3 évesek többnyire minden rendben van a családban, de nyáron szörnyűség történt velük! Vidéken nyaraltak a gyerekek a nagynéninél (neki egy 12 éves fia van) . Agyerekek egy szobában aludtak és a fiú a két nagyobb kislányt molesztálta . Nagyobb baj CSAK azért nem történt mert még nem tudja használni a szerszámát. Orvosnál már voltak a gyerekekkel külső nyoma nem maradt az esetnek. Most ott tartanak, hogy a szülők ki vannak bukva az 5 éves kislány is, a 7 pedig nagyon komoly lett. Adjatok tanácsot, hogyan lehet ilyenkor vkinek segíteni mert lassan a házasságuk is rámegy. Anikó

Mindenképpen gyermekpszichológust javasolnék!
Ebben talán tud segíteni az az orvos, aki megvizsgálta a lányokat.
Addig is legalább a szülők ne mutassanak otthon pánikhangulatot! Ha a lányok kérdeznek (bár ezt kétlem), akkor próbáljanak higgadtan válaszolni.
Jó lenne a fiút is szakemberhez vinni, de nem tudom, milyen azótaa kapcsolat a nagynénivel?

Pontosan hogy élik meg ezt a lányok? Azóta a nagynéni is tabu? A fiúval találkoztak? Beszélnek az esetről?

Jelentekezz!
Márti

És a nagynéni hogy reagált a történtekre?
És a fiú?
Nagyon megdöbbentő és szomorú!
Szerintem is pszichológushoz kéne vinni MIND A KÉT felet.Mármint a fiút is!
Kanga

A pszichológust én is javasoltam neki, de azt modja még nem tud elmenni hozzá mert nem elég erős. A védőnőnél is voltam ő is küldött neki egy papírt neki. A nagynéni 50 körüli vidéki asszony nem is merte elmondani a hugának mi történt a gyerekek mesélték el. Szasszony jár a nővéréhez de csak gyerekek nélkül. A fiuval nem rendeződött a dolog de azrt beszél néha vele. azt olvastam az a kamasz aki ilyet tesz, azzal valószínűleg hasonló dolog történt kis korában. Anikó

Hali!

Én is a pszihológus segítségét javasolnám, de úgy, hogy a szülőknek is segítsen. Gondolok itt olyanra, hogy hogyan reagáljon le egy helyzetet, mit mondjon a lányoknak, hogyan győzze meg őket, hogy a fiúk nem ind ilyenek.
Én a Vadaskert Gyermekpszihiátriát ajánlanám. Sajnosa a pontos címet nem tudom, de a Hűvösvölgyi útról nyílik egy másik utca és ott van. A Moszkva tértől busszal 5 megálló... de hgoy melyik busz... A tudakozó ennyiből már bőven tud telefonszmot csiholni.
Ez elvileg TB támogatott foglalkozás, tehát fizetni nem kell érte. Legalábbis a szülés utáni depinél nem kellett, gondolom ennél sem.

sasha

Sziasztok!
Látom már elég régen járt erre valaki,én mégis leírnám ami eszembe jutott az esetet olvasva.
Elgondolkoztat a történetben az hogy a különnemű gyerekek miért is alszanak egy szobában?Persze vendégségben más a felállás gondolom, de ha egy mód van rá,az lenne a tisztességes megoldás.
A történet számomra azt sugallja egyébként,hogy a fiú kései gyerekként talán el lett kényeztetve, és talán úgy hiszi mindent megengedhet magának.?
Talán papás-mamást akartak játszani és túl komolyra sikerült?A túlzott érdeklődést a szexualitás iránt kiválthatja hogy látott-hallott valamit pl.:TV-ben,újságban,v. a szülők hálószobája körül..
A gyerekek-mert a fiú egyébként még nagyon is az- azt "játsszák" el ami tetszik nekik,v. amitől félnek.(Lehet az utóbbi is!)
Így dolgoznak fel vmilyen traumát,megrázkódtatást,számára félelmetes
helyzetet..
Én a gyermekeimet mindenesetre megtanítanám arra,hogy ha valaki bántani akarja őket:VÉDEKEZZENEK!!!Kiabáljanak segítségért,szaladjanak el.Hol voltak a szülők?Az egyik kislány elszaladhatott volna segítségért.
Így utólag is biztosan büntetném a fiút lelki alkatától függően,és elmesélném neki hogy ha ezt felnőttként teszi mi lenne a következménye.Lehet,hogy a verés is jótékonyan hatna a személyiségfejlődésére!!
A minimum persze a bocsánatkérés mindenkitől.
A lányok szüleinek javasolnám ,hogy inkább ők beszélgessenek el a lányokkal,és biztosítsák őket arról,hogy ha kell minden módon megvédik őket,de tanítsák meg megvédeni magukat is!!!Remélem bárki olvassa is ezt merít belőle!E.

Hat En a veresel nem ertenek egyet.Meg akkor sem ha ovono irta.Szerintem az csak egy megijesztes rovid idore ami agreszivitast falthat ki a fiunal es ki tudja abbol meg mi lehet mennyire fajulhat el a dolog az evek soran.Nagyon egyet ertek a gyerekpszichologust keresni a fiu szamara is.Ez egy nagyon nehez dolog ugy a kis lanyok szamara mint a kisfiujera.Meg kellene keresni az okat hogy ez mitol is kerult elo ilyen drasztikus formaba.Ezt pedig szerintem legjobb szakemberre bizni.A gyerekeknek pedig nagy szeretett es megertest biztositani.Ebbol erzik hogy egy szulo mennyire szereti oket.Vegul is ez egy nagyon osszetett es nehez dolog.De remelem mindenki talalt segitseget es lassan sok szerettetel ugy a kislanyok mint a fiu valaszt kaptak a kerdeseikre.

Misike!
Ha figyelmesen olvastál,láthattad,hogy a verést említettem utoljára,és hogy feltétlenül figyelembe kell venni a fiú lelki alkatát!!Nyilván egy érzékenyebb lelkűnek elég egy nézés,egy félmondat.Sajnos azonban én nagyon sok nagyszájú,szemtelen,vakmerő fiút ismerek,akinek ez meg se kottyanna,sőt csak nevetne az egészen.
Egy 12 éves fiú abban a korban van amikor talán még lehet rá hatni.Ha egyébként szeretetben nőtt fel,és tudja,hogy a szülei csak akkor büntetik,ha az igazságos,(nem indulatból,nem mondvacsinált okokkalPl. munkahelyi problémák miatt,nem alkoholisták stb.)akkor érezni fogja,hogy jogos volt.Ha nem érzi,hanem agressziv lesz,lázad,akkor ott a problémák nem akkor kezdődtek,és lehet,hogy már elkéstek a neveléssel.Előbb kelett volna szeretni,bizalmat kiépíteni,és fegyelmezni.Utánna már sokkal jobban fog számítani a barátok,kortársak véleménye,mint a szülőé,és végérvényesen elvész a lehetőség a nevelésre.A banda,a haverok véleménye,elfogadása számít a legjobban.
Azért lenne fontos vhogy nyomatékosítani a fiúnál,hogy ez rossz volt és még egyszer ne történjen meg.Utána azért mindenképpen biztosítani a szeretetünkről,és hangsúlyozni,hogy őt elfogadjuk,csak a viselkedéséről van rossz véleményünk.
Mivel nem akarunk kis bűnözőket nevelni.
Franciaországban most erőszakolt meg három 12 éves fiú egy 4 éves kisfiút.
Remélem kellően elborzaszt ez mindenkit,és arra ösztönöz,hogy odafigyeljen a gyermekére,időt töltsön vele,beszélgessen vele,fegyelmezze.Mert van amikor már késő,és a mulasztásokat nem lehet helyrehozni.
E.

Kedves E!
Ne haragudj nem volt szandekomba megbantani senkit.En csak siman nem hiszek a veresben.Miert lehet a szulonek megverni egy gyereket.Viszont mi arra tanitjuk oket hogy az nagyon rossz dolog.Azon kivul teljesen egyet ertek veled.De szeretnem hangsulyozni hogy a szuloi szeretet itt kezdodik hogy ilyen nehez helyzetben is azt tudjak mondani hogy szeretunk es meletted vagyunk.Szerintem soha nem szabad feladni a harcot meg ha neha ugy erzik is a szulok hogy a haverok velemenye fontosabb.Na tovabb nem is akarom feszegetni a temat.Nagyon remelem hogy a kis lanyok talaltak segitseget es probalnak tovabb menni az eletben.Megegyszer is Kedves E ez csak az en velemenyem volt.
Tundi

Tündi!
Nem bántottál meg,csak fontosnak érzem pontosítani a dolgokat,nehogy vki.rossz színben lásson engem,mint óvónőt.
Az engedékenység és a szeretet nem ugyan az!
A szeretet nem gyengeség.A szeretet erős,igazságos,ami korrigálni tud.Tud büntetni,ha kell,csak hogy megóvjon a bajtól.Nem rövidlátó,hanem a gyerek hosszútávú érdekeit nézi.
Lehet,hogy rosszul esik a korrekció,de később hálás lesz érte a gyerek,és a szülő sem fog szégyenkezni miatta.
A kényeztető nevelés legalább olyan káros,mint a brutális bánásmód.Ha vki. nem érez együtt,hogy mi fáj a másiknak és emellet soha nem mondtak még a szülei semmire NEM-et,v.nem lett következménye a rossz cselekedeteknek,akkor félő,hogy önző,egoista,gátlástalan ember lesz az ilyen gyerekből,aki mindenkin átgázol,ha érdeke úgy kívánja.
Feladni persze egy szülői szív soha sem tudja a harcot,de nem árt tisztában lenni vele,hogy később egyre kisebb lesz a foganatja.
Addig is sok sikert,hogy mindenki jól szeresse a gyermekét,és még időben elég figyelmet szenteljen neki.
E.
Még vmi.
Egyébként szerintem gyerek ne kezdeményezzen sekivel verekedést(felnőtt,gyerek),mert az tényleg rossz dolog,de ha védekeznie kell,és máshogy nem tud,az indokolt.
A szülőt pedig tilos megütni,erre kicsi kortól meg kell tanítani őket.Akkor is igaz ez,ha ő már kapott pacsit vhova.Nincsenek ugyanis egy szinten,nem egyenrangúak.
Mostanában büntethetővé akarják tenni a szülőt,ha fizikálisan fegyelmez.Mindezt a gyermek bejelentése alapján.Értem az elgondolást,de azért ez visszaélésre ad okot.
E.

Bocsi, hogy belekotyogok...
Mit jelent az, hogy "nincsenek egy szinten, nem egyenrangúak"?
Ez elég félelmetesen hangzik számomra!
A gyerek is ember! Hány éves korig nem egyenrangú a felnőttel? Vagyis akkor mondjuk 14 éves koráig megüthetem? Utána már nem? Aztán már ő üt vissza, mert akkor már egyenrangú? Vagy még akkor sem és akkor is üthetem még?
Persze ez a topik nem a verésről szól, vedd úgy Szilde, hogy a kérdéseim költőiek, és nem feltétlenül várok rájuk választ. Tudomásul veszem, hogy nem egyformán gondolkodunk, csak úgy kibuggyant belőlem.

Viszont ebben az esetben semmiképpen nem büntetném veréssel a fiút! Akármilyen mentalitású is. Azzal csak árthatunk neki. Ha valójában molesztálás történt és nem játék, akkor ott komoly lelki problémák vannak a háttérben, amik szakemberért kiáltanak! Ellenkező ezetben maradandó szexuális deformitás alakulhat ki.

Jó kérdés volt fentebb valakitől, hogy miért nem kiáltoztak segítségért a lányok? Talán mert nekik is játéknak tűnt. Vagy pontosan mit is takart a molesztálás. Az hogy megnézegették, ne adj isten megtapogatták egymásét, ezt még olyan gyerekes ismerkedős játéknak is gondolhatnánk. Persze ezt sem hagynám szó nélkül, elbeszélgetést, magyarázatot igényel mindkét fél (fiúcska, leányok) egyaránt.

Ha többről volt szó, akkor megint csak a szakemberhez tudok kilyukadni. De semmi nyílt botrány, még a bocsánatkérést is megkérdőjelezném, mert az megalázó mindkét fél számára. Nem rágnám agyon a témát, hanem rövidre zárnám, és megfelő helyen, megfelelő szakemberekkel tárgyalnám újra.
Dove

Kedves Dove!
Régen találkoztunk.Direkt provokáltalak benneteket,mert tudtam,hogy vki előbb-utóbb ráharap.
Kifejthettem volna azonnal is az egyenrangúság témát,de akkor csak olvasni kellett volna.Így meg mindjárt akad beszélgető partner.
Naszóval ne félj,nem 'úgy 'gondoltam az egyenrangúságot.Minden ember egyenlőnek születik.Jaj ezt hol is hallotam?És milyen igaz.
Korra,nemre,bőrszínre,foglalkozásra,vallási meggyőződésre stb. való tekintet nélkül egyenlők az emberek jogi értelemben.
A gyermek nem kis felnőtt,nem úgy működik,mint a felnőttek.Mások az életkori sajátosságai,alakulóban vannak képességei.Nem azért nem tud,nem ismer,vmit mert buta,kétbalkezes,hanem mert később kezdte a világot megismerni mint mi.
Kevesebb a tapasztalata,nem látja át úgy az összefüggéseket,gyakrabban irányítják az érzelmei mint a felnőtteket.
Szóval nem vagyunk egy szinten abban ,ahol a világ megismerésében tartunk.Ennél fogva kisebb az esély arra,hogy helyesen ítél meg egy helyzetet...
Na hagyok megint elvarratlan szálakat.

Azért azt hadd mondjam el,hogy jelen esetben mi sem ismerjük az érintetteket,sem pedig a körülményeket,így könnyen lehet,hogy csak találgatunk.Hogy melyik gyerek milyen,és milyen nevelés válik be azt legjobban a gyakorlat hozza.Ezen kár is vitatkozni.
Jó lenne,ha Anikó írna erről,hiszen ő tudja a legtöbbet,a leghitelesebben.

Anikó!Hol vagy?

Dove!
Azért nem árt,ha újra olvasod az elejétől,mert elég felületesen kell ahhoz olvasni,hogy ne lásd a család szörnyüségként élte meg a dolgot,a lányok kibuktak,megkomolyodtak,a szülők házassága válságba került.Ha játéknak is indult a dolog később eldurvulhatott,a lányok akarata ellenére.
Talán azért nem kiabáltak mert féltek.Pedig...

Amúgy egy gyerek jogilag 18 éves koráig az,az én szememben meg úgy 15-16 éves koráig amikor is felelősen tud dönteni fontos dolgokról,és sok szempontból önálló.

Érdekes lenne utánanézni,mikortól büntethető egy gyermek törvényileg.Mi a menete a fiatalkorúak ügyeinek.Tudna erről vki írni?Esetleg másik,v.új topicba?

Érdekes,hogy majdnem mindenki úgy helyezkedett bele a helyzetbe,mintha ő lenne a fiú szülője.Mi lenne,ha megpróbálnátok most a kislányok szüleinek szerepébe beleélni magatokat?Akkor is ilyen higgadtak maradnátok,ha a ti gyereketeket molesztálják,rosszabb esetben megerőszakolják???

A gyerek szó hallatán,ne a saját aranyos gyermeketek képe ugorjon be.Megátalkodott fiatalok pedig igenis vannak,akiknek kisiklott az életük vmikor és nem sikerült megjavítani,és ők sem akarják!!!Nem is tudják,hogy máshogy is lehet élni.
Kérem,hogy akinek van tapasztalata javítóintézetről,fiatalkorúak börtönéről v.csak nehéz sorsú fiatalokról jót-rosszat ,írjon.Köszi.

Mielőtt bárki rámugrik olvassa el újra figyelmesen az előző írásaimat,hogy ne kelljen magamat ismételnii.Köszönöm.E.

Edit,
Ez már nagyon off, de..
Én nagyon igyekszem büntetések (és föleg verés) nélkül nevelni, és belátom, hogy igencsak át lehet esni a ló másik oldalára. DE ez nem jelenti azt, hogy büntetések hiányában engedékeny, kényeztetö lesz a szülö. Igen, a szülö legyen ura a helyzetnek, és irányítsa, korrigálja a gyerekét, de ehhez nem muszáj verés (vagy kézreütés), sarokbaállítás. A kényeztetés meg az lenne, ha mindent odaadnék neki amit akar.

On
Ha az én gyerekemet molesztálnák, a higgadtság lenne a legjobb (ha ez lehetséges egyáltalán). Hogy lennék amúgy képes a gyerekemet átsegíteni egy ilyen helyzeten? Nem helyezhetem rá még az én gondomat is! A gyereknek erös szülö kell, akivel beszélhet, aki vállán sírhat.

Miért nem kiabáltak a kislányok? Lehet, hogy nem bíztak meg a jelenlevö felnöttben? (Talán jogosan, hisz a szülöknek nem ö mondta el, mi történt.) Valamint a molesztálás nemcsak fizikai szinten történik, hanem érzelmileg is.
(Lakott az utcánkban egy idös bácsi, 11-12 lehettem, mindig lesmárolt. Nem mertem elmondani senkinek, de még elszaladni sem. Pedig az utóbbi egyszerü lett volna - így felnött fejjel. Én voltam a gyerek, ö a felnött. Hatalma volt felettem.)

Azt hiszem, itt a megelözés a célom. Olyan gyereket nevelni, aki igenis fel mer kiáltani. Aki megbeszéli velem, ha valami történik. Állítólag az ilyen gyerekeket nem szokták kiszúrni az ilyen perverzek (Felnöttekre gondolok, nem a fiúra).

Kati

Húúú!
Kati!
Felfordult a gyomrom a szomszédbácsitól,megyek há..
Még jó,hogy mással nem próbálkozott!
Azt hiszem vhogy. vmikor el kell kezdeni felvilágosítani a gyerekeket arról,hogy nem minden felnőtt akar jót,sőt..
Nekem is az a célom,hogy erős,stram,bátor legyen a kislányom,jó értelemben vett vagány,amennyire csak lehet.
A higgadtságban igazad van,de nem biztos hogy azonnal menne az esetleges hír hallatán.Idővel..
Igen,erősnek kell lennünk,legalábbis kellene.De azért a szülő is ember,ő sem mindig van toppon.
Törekedni kell rá.
Lehet,hogy félre értett itt mindenki,de én sem ütöm verem a gyerekeket,a sajátomat sem.És nem is fogom valószínű,mert kezdettől fogva úgy nevelem,hogy ne kelljen.
Max. elküldöm egy kicsit gondolkodni,utána beszélgetünk.A fiú szüleinek is ezt kellett volna anno,akkor talán nem jut idáig,szerintem.
Az Anyák lapja 2002 decemberi számában B.Szabó Éva írt egy remek cikket Indulatok hálójában címmel,az utolsó bekezdés kifejezi a véleményemet a testi fenyítésről.E.

Edit,
Én sem gondoltam, hogy ütöd a gyerekeidet, egy késöbbi hozzászólásra válaszoltam. Csak úgy látom szülök között, hogy engem (és hozzám hasonlóan gondolkozókat) félreértenek. Hogy ha nem fegyelmezek, akkor a gyerekemnél nincs fegyelem. Pedig az belülröl is jöhet, nemcsak a szülötöl való félelemtöl (Ha ezt vagy azt csinálom, kikapok.) Érted hogy mondom?
Kimaradt fent, a gyerek az én vállamon sír, én pedig (késöbb, nem a gyerek elött) barátok vállán. Nagyon fontos, hogy nekünk is legyen aki támogat, még a mindennapokban is.

Szomszédbácsi... Velünk szemben lakott egy lány, velem egy idös volt. Ö mindig azt mondta, hogy milyen kedves bácsi! (kirázott a hideg) Szerencsére nem maradt lelki nyoma nálam.

Kati

Sziasztok!

Egy pici megjegyzés, bár Kati tulajdonképpen hasonlót írt:

Csak találgatás, de a lányok talán határozottabban mertek volna fellépni, ha nem olyan a lelkiviláguk, hogy a sárga földig ledominálódnak ilyen helyzetben és gyakorlatilag alávetik magukat, nem mernek ellenkezni, szólni.
Az ilyen lelkivilág eléréséhez pedig a legjobb út, ha a szülő a gyerekkel érzékelteti, hogy ők két külön kategória, feltétel nélkül szót kell fogadni, tisztelni kell a szülői tekintélyt meg ilyenek, különben dádá, vagy lelki terror lesz. Az ilyen gyerek nem csak a szülőkkel lesz ilyen, hanem az egész világgal. Szinte bevonzzák az ilyen emberek az olyan szituációkat, ahol alá tudják vetni magukat.

Szerintem ha egy szülő nem ilyen, az nem egyenlő az öntörvényű, herót gyerekkel. Én a megoldást a személyes példa erejében látom, de persze ez a legnehezebb módszer.

Bocsi, mégsem lett olyan pici a megjegyzés...

Bóbita

Ja, meg a lényeget kifelejtettem:

Az egészet azért írtam, hogy a lányok oldaláról közelítve mondjam el, hogy (többek között) miért nem tartom jónak a fiú fegyelmezését veréssel.
Mert hogy egy gyerekben semmi sem erősíti annyira az érzést, hogy a teste (és lelke) nem az ő magántulajdona, mint a verés.

Bóbita

Sziasztok! Szia Szilde!

Na ja. Figyelmetlen voltam. Valóban átsiklottam a lányos szülők érzelmei felett, de ez sem sokban változtat a véleményemen.
Katival nagyon is egyetértek abban, hogy a higgadtság a fontos. Ne tetézzük a gyerek ijedtségét saját pánikunkkal. Azzal csak rontunk a helyzeten. És nem érzem úgy, hogy a higgadt helyzetkezeléssel bagatellizálnánk a dolgot.

A másik megint az a dolog, hogy miért nem kiabáltak a lányok? Bóbita fején találta a szöget, én csak kivesézem kicsit.
Többé-kevésbé háromféle szitu állhatott fenn. (most én is a lányok helyébe képzelem magam.)
1.
Ha a fiú csak úgy hipp-hopp rámugrana és bántana és én semmi felhívást nem tettem "keringőre", már csak ösztönből is visítanék. Még akkor is, ha a szüleim nem éppen túl bizalmas viszonyban vannak velem. Gyakorlatilag bárkinek kiabálnék, hogy segítsen rajtam.
2.
De ha eleinte szelíd játéknak indult a dolog és aztán durvult el, akkor előbb meggondolnám a segítséghívást, ha a szüleim szigorúak, prüdek és sokkal jobban félek a szülőktől, attól, hogy kiderül, mit játszottam és büntetést kapok érte, mint attól, hogy a fiú ezt vagy azt csinál velem.
Ha bízom szüleimben és kellően bizalmas viszony van köztünk, akkor biztosan kiabáltam volna, még akkor is, ha én is ludas lettem volna a játék elkezdésében.
3.
A harmadik eset, hogy a fiú annyira megfélemlít, hogy nyikkanni sem merek.

Ezeken érdemes elgondolkodni, de ez már nem a mi dolgunk, hiszen ennyire részletekbe menően nem ismerjük a hátteret, a körülményeket.

Kati! Igen! Olyan gyereket kell nevelni, aki fel mer kiáltani! És közben szembe kell nézni azzal, hogy velünk szemben is olykor-olykor felkiált, amikor mi teszünk olyat, ami neki rossz. És nekünk ezt tudni kell kezelni, és nem a szülői hatalom erejével.

Szilde! Egyetértek Veled abban, hogy a gyerek nem kis felnőtt és sehol sincs hozzánk képest tapasztalatban, tudásban, és nem győzhetem meg úgy dolgokról, mint egy velem egy szellemi szinten lévő felnőttet. De ez nem ugyanaz, hogy őt nem emberként kezelem!
De ez már megint OFF volt. Bocsi.

Dove

Hello Mindenki!
Kösz,hogy írtatok.
Dove!Asszem a 2-es v.3-as esélyes.
Egy kicsit úgy érzem magam mintha folyton magyarázkodnom kellene.Ahány gyerekkel csak találkoztam életemben szinte mindegyiknek szívébe loptam magam rövid időn belül.(Évek múlva is kérdeznek rólam.)Valószínűleg nem azzal hogy a 'hatalmamat' fitogtattam,hanem azzal,hogy 'leguggoltam' hozzájuk,hogy halljam örömüket,bánatukat,titkaikat amiket elmondanak,és szívesen megosztanak.
Szinte barátok voltunk,mivel ha tisztelettel közelíti meg a kis személyiségüket az ember,bíznak benne.
Tudták mikor csináltak rosszat,és mindent megbeszéltünk.Nekem ők a legjobb kritikusaim.
Egyetértek a személyes példamutatással.A szülő aki bort iszik és vizet prédikál,rövidúton elveszti a tekintélyét.Egyébként a tekintélyi viszony adott mivel a gyermek léte,étele,ruhája,természetesen tőlünk függ.
Naaa!Nee!Kötözködést szüntess!!!Viszont a tekintély ,tisztelet nem feltétel nélküli,hanem pont a személyes példával,jófejséggel lehet kivívni.Tudni kell engedni,és bocsánatot kérni is a gyerektől.Nem baj ha látja a kisebb gyengeségeinket,ezáltal fogadja el magát is.Ne legyen a szülő töléletességmániás,mert az szükségszerüen képmutatóvá és agresszívvé teszi.Tőlünk függnek.Anyagilag,érzelmileg...
Ez így van ,de mi válaltuk őt-őket örömmel.Akartuk őket.Ha a szülő-gyerek viszony nem a szeretetről szól az már régen rossz és beteges dolog.A 'család' ahol lelki terror zajlik az maga a pokol.Én nem ilyenről beszélek,és hadd mondjam el,hogy nem is ilyenben élek.
Dove!Ki nem kezel kit emberként?
Bóbita!A 'magántulajdonról' később.
Nnnnna őszintén!Azért érdekelne,hogy hogy élitek meg gyakorlatban a nevelést,ha nem 'büntettek'?,A .gyerek már azt is úgy éli meg,ha nem az van amit ő akar.És vajon nem éltetek meg ezzel a 'módszerrel' néha kudarcot.Nagyon ciki mikor a szülő ég,mint a rongy.
Most ennyire fusssa.Jóccakát!E.

Sziasztok!

Így, felnőtten már nem, de kicsi koromban tutira egy szót sem mertem volna szólni, és nem azért, mert megfélemlített volna a fiú, hanem mert úgy voltam "nevelve", hogy az "alávetett" szerepen kívül mást nem is ismertem, nem tudtam volna, hogy kell kiállni magamért.

Szilde!
Teljesen egyetértek avval amit mondasz, hogy a tekintélynek VAN szerepe a szülő és gyerek között, akkor, ha magától alakul ki (az említett személyes példa). Ha viszont "csinált" tekintély, akkor az egyszerűen "erőből politizálás" a szülő részéről.

Még gyorsan leírom egyik kedvencemet, a kályha-hasonlatot (valamelyik keleti vallásfilozófiában találták ki). Lényege, hogy minél közelebb áll hozzád valaki, annál több szeretetet sugározz rá, mint a kályha a meleget.
Na, a megfélemlített, agyonnevelt, "jó" gyerekek gyakran ellen-kályha emberekké válnak, a tőlük távolállókkal egész jól elvannak, nem is nagyon mernek határozottan fellépni velük szemben, ugyanakkor minél közelebb áll hozzájuk valaki, annál inkább ki merik mutatni a foguk fehérjét.

Bóbita

Bóbita!
Amit irtál korrekt.Borzalmas ha egy gyerek megtanul 'viselkedni',úgy,hogy közben belül nem változott semmit.Ennél már az is jobb,ha nyíltan ellenáll.Nem bábokat akarunk,hanem hús vér gyerekeket,akiket a meggyőződésük,a józan belátásuk vezet.A túl jó gyerekek belül sokszor nagyobb lázadók mint a társaik,csak a félelem ami visszatartja,hogy kiadják magukból.Az indulataikat pedig jobbhíján maguk ellen fordítják.Gyakran okoznak meglepetéseket az ilyen gyerekek serdülőkor táján,amikor kifordulnak önmagukból az ellenkezőjére,és a környezet csodálkozik:Mi lett ezzel az áldott jó gyerekkel!
Ezek a fiatalok szinte túlszárnyalják társaikat bepótolva a lemaradást,kiadva az addig felgyülemlett feszültséget.A szülő csődöt mond(hat),mert valójában egészen idáig nem nevelt,hanem idomított.A cél pedig ,ugye nem ez lett volna.
Hogy a testük magántulajdon-e?Jó kérdés.Ezen még nem gondolkodtam.Talán igen is, meg nem is.
Igen abban az értelemben,ahogy személy,mint mindenki más.Nem,mert az életük drága kincs,ami ránk van bízva megőrzésre.Jogunk,és kötelességünk óvni őket olyan dolgoktól,amik épségüket,egészségüket,sorsukat veszélyezteti,negatívan befolyásolja.Nem minden széltől.
Van egy nagyon jó hasonlat erre.A szakadék szélén a korlát nem azért van,hogy korlátozzon a szabadságodban,hanem,hogy védjen.Na a szülő is ilyen kell,hogy legyen!Üdv.E.

Sziasztok!

Szilde!
Amit az idomított gyerekről írtál, akár rólam is írhattad volna, egy az egyben stimmel, úgyhogy ismerem a jelenséget, pl. amikor kamaszkorban kitör az emberen a dili.

Az, hogy a test az ember legfontosabb magántulajdona, én az egyik legfontosabb alapelvnek tartom az életemben. Következik belőle egy csomó más dolog, pl., hogy a sorkatonaság miért ellentétes az ember ember voltával, stb.
Szerintem arról van szó, hogy úgy 70 évre kaptál egy tárgyat, amin keresztül érzékelheted a világot, nézheted az "ingyenmozit", meg kell becsülni, jól kell bánni vele.
A gyerek teste pedig rád van bízva addig a néhány évig, amig ő maga nem tud teljes felelősséget vállalni érte. Tehát felelős vagy érte, és nem az van, hogy azt csinálsz vele, amit akarsz.
És akkor a lélekről még nem is beszéltünk, de lehet, hogy jobb is, mert az nem anyagi dolog, hanem a fene tudja, hogy micsoda, és létezik-e egyáltalán.

A kályha hasonlatról közben eszembe jutott, hogy a Kis Hercegben az a bizonyos Rózsa-dolog is erről szól.

Bóbita

Szilde,
nem értem a kérdést. Én még soha sem büntettem. Sztem egy (majdnem) kétéves még nem tudja belátni, hogy ha (megütöm x-et), akkor (anyu sarokba állít). Barátnöm, minden alkalommal amikor a fia megüti a lányomat, 1. bocsánatot kéret vele, 2. felcipeli a gyerekszobába miközben 3. magyaráz, hogy nem szabad ütni. Én a gyerekben nem látom, hogy megértené, inkább annyira ki van akadva, hogy az én lányom aggódva követi öket. (Ez sokszor megtörtént)
Ezután elbeszélgettem a barátnömmel, hogy én hogy látom, és egyetértett velem. Tegnap megint náluk voltunk, én nem tudom mi változott, de egyetlen egyszer sem kellett szétválasztani öket, legfeljebb a lányom néha visszaszaladt hozzánk.

Én abból indulok ki, hogy minden gyerek alapvetöen jó. Szociális lények, természetböl adódóan felnéznek ránk, tetszeni akarnak nekünk és azt teszik amit elvárunk tölük. (Ez nem feltétlenül = azzal, amire megkérjük öket)
Én is MINDIG "jó kislány" voltam, mindig azt csináltam, amit mondtak. Az utóbbi években megvetettem (erös kifejezés), hogy szüleim nem adtak több "szabadságot". Ma már úgy gondolom, én AKARTAM azt csinálni, amire megkértek. Mert a gyerekek alapvetöen jók és szociális lények...

Mi most az un. dackorszak felé közeledünk (bár már minimum féléve tudja a kisasszony, hogy mit akar, és tudatja is ) Öszintén szólva, nem vagyok képes kimondani a hiszti (tantrum, angolul) szót, amikor pontosan tudom, hogy miért ordít, és nem tudok rajta segíteni. Pl fáradt, és mi a város közepén vagyunk. Ez nem hiszti, hanem kimerültség. Vagy mindenféle figyelmeztetés nélkül kikapom a kezéböl a könyvet, és kijelentem, hogy megyünk az ágyba. Én is ordítanék! Ha valaki csak úgy felkapna és vinne és semmi beleszólásom nem lenne !
Nem tudom érthetö-e. Az a véleményem ,hogy gyakran a szülö nem tud mit kezdeni a helyzettel, vagy nem elég rugalmas, és akkor a gyerekre fogják, hogy problémás (lsd dackorszak, tinédzserkori lázadások stb)

Kati

Bóbita!
Nem az számít,hogy mi mit akarunk,hanem mi az ,ami a gyerek javát szolgálja.Mi vagyunk a gyerekért és nem ő értünk.Nem azért van a gyermek,hogy legyen kin uralkodni,hogy vkinek érezhesse magát az, akinek ez alapjáraton nem megy.Egy gyerekkel könnyű elbánni,tulajdonképp gyáva az az ember aki egy nálánál gyengébbel kezd.
Próbálná csak meg a saját súlycsoportjában..
A lélek:érzelem,értelem,akarat,indulat.Ezek minden nap megnyilvánulnak bennünk,és bizonyítják,hogy van egy láthatatlan valóságunk,ami így fejezi ki magát a külvilág felé.Én ebben hiszek.

Hogy is van ez a Rózsás sztori?Alfélajtéttam.Régen olvastam.
Valami azért halványan dereng..

Meg hogy felelős lettél azért, akit megszelídítettél.

Kat_ica!
Teljesen igazad van.Sokkal könnyebb megérteni a gyerekeket,ha beleéljük magunkat a helyzetükbe.Végülis ez empátia,beleérző ,együttérző képesség.Nekem gyakran eszembe jut,hogy x.helyzetben én mit éreztem gyerekként,és rávetítem a gyerekre akihez viszonyulok.Ezeket az élményeket nem is akarom soha elfelejteni,mert ez segít abban hogy szem előtt tartsam,mit érez egy gyerek.

Valószínű,hogy a barátnőd túlságosan meg akart neked felelni,nem akarta,hogy megromoljon a jó kapcsolat. Felszabadulhatott,amikor megtudta,mi a te véleményed a helyzetről,és nem görcsölt tovább.
Egy kétévestől sokmindent nem lehet még elvárni.Legtöbbször azért jogosak a szükségei,ha sír,csak még nem tudja,hogy az ANYU,nem tud mindent megadni.pl.Fáradtságot megszüntetni.Így sír,megpróbálja,hátha anyu még ezt is tudja,hiszen ő mindent tud..
Jó éjszakát!E.

Nem kellene átmennünk egy másik topicba?

Dackorszakban(3-5-7 é.) soha nem szabad megtörni a gyerek akaratát,mert most próbálgatja magát.Tudni kell,hogy nem a felnőtt ellen irányul a törekvése,csak felfedezi,hogy ő egy különálló lény,nem egy az anyával.Legjobb módszer,ha választási lehetőséget ajánlunk fel neki ,v.eltereljük a figyelmét(kisebb korban ez könnyebb).Nem könnyű időszak,de erős akaratú kitartó,elszánt gyerek lehet az eredménye,aki kiáll magáért,másokért tud harcolni,és tudja,mit akar.
És mi ezt akarjuk!
Kat_ica!
Jól teszed,hogy nem regulázod állandóan a gyermekedet!

Szilde,
Igazad lehetne a barátnövel kapcsolatban, de e konkrét helyzetben azt hiszem másról van szó. Hogy én kívülállóként megláttam, hogy náluk hogy vannak a dolgok. Nem mintha elöre vinné a beszélgetést, csak gondoltam elmondom.

Mehetünk igen, csak szólj hova. Csak nehogy aztán mindenki eltünjön

Kati

Elszállt az előző hozzászólásom.
Megpróbálom rekonstruálni.

Szilde!
"A szülőt pedig tilos megütni,erre kicsi kortól meg kell tanítani őket.Akkor is igaz ez,ha ő már kapott pacsit vhova.Nincsenek ugyanis egy szinten,nem egyenrangúak."
Ezt a mondatodat értettem én rosszul. Illetve talán nem is rosszul értettem, hanem nem jól éreztem, mi van a háttérben. Azt gondoltam, hogy te a szülői felsőbbrendőség, hatalomelvűség képviselője vagy.
A következő hozzászólásaidból viszon világossá vált számomra, hogy NEM.
Nem is akarom már megmagyarázni, hogy hogyan értettem azt, hogy "emberként bánni". Hiszen azt hiszem, te ezt nagyon is jól tudod!
Azth iszem, végül is egyetértünk a gyerekkel való bánásmódban.
Talán csak abban nem, hogy én továbbra sem tartom célravezetőnek a verést. Még megátalkodott rossz gyerekeknél sem.
Az a gyerek, akire már csak ez hat, azt valószínűleg így nevelték, ezt a "nyelvet" tanulta meg.
Dove

Sziasztok!

Szilde!
A kályha hasonlat sztem pont az, amit írtál, hogy felelős vagy azért, akit megszelidítettél.

A lélek témába nem mennék bele, mert arról én csak azt tudom, hogy semmit nem tudok róla. (Amiről nem lehet beszélni, arról hallgatni kell.)

Bóbita

Dove!
Nagyon örülök,hogy végre olyannak látsz,amilyen vagyok.Néha nem könnyű megfogalmazni pontosan a véleményünket.Egy dolog amit,mondani akarunk,egy dolog ahogy sikerül megfogalmazni,megint más ahogy végülis érti akihez "beszélünk".
Hja!A kommunikáció rejtelmei...

Sajnos vannak olyan gyerekek akiknél a rendszeres bántalmazás azt eredményezi,hogy immunisak lesznek minden fegyelmezésre,mert olyan magas az ingerküszöbük.Van aki pedig ilyen bánásmód mellett már egy símogatni készülő kéztől is megretten.Mindkettő nagyon káros.A gyógyszerek ált.jók,de ha túladagolják őket...Na jó tudom..

Bóbita!
Eszembe jutott még egy hasonlat!
"Ha nem akarod,hogy sípoljon a teáskanna,vedd le a tűzről,mielőtt felforr a víz."

Ha nem akarod,hogy olyat tegyél,v. mondjál amit később meg kell bánnod,akkor akkor még időben lépj ki abból a helyzetből.Ha érzed hogy vmi feszít,inkább menj el lenyugodni,mosd meg az arcod,tegyél be zenét,v. tégy olyat, ami nyugtatólag hat rád.
Egyébként az a biz. Anyáklapja cikk az indulatokról,remekül leírja a belső folyamatokat.Ha lesz időm,teszek fel belőle.
Most mennem kell.Bye.E.