Új privát üzeneted érkezett!

Szia Balatonszelet!!
Olvastam mit írtéál hátha ma tul jutsz rajta mint emiledben írztad nekem.Nejedről tudod nagyon jól meg van a véleményem azóta mióta engem is lekiabált ismeretlenül is.A lányod nála van tudod legjobban én nem értek egyet ezzel hiszen te 100* szor töbett törödsz a lánnyal mitn ő de meglásd megnő a lány én önmaga fogaj ott hagyni az anyját.
Virág
 


Tegnap elváltam. (nehezen,de sikerült)
Ma reggel viszont már kaptam egy telefont.
" Ha nem hozod el nekem azokat a dolgokat,amiket összeirtam,akkor többen átmennek és elhozzák tőlem."
Ehhez mit szóltok?
Az már az ő baja, hogy én ezt felvettem magnóra.
De most jelentsem fel? Válás után?
Balatonszelet
 


Szia Balatonszelet!

A kislányoddal mi újság? Hogyan állapodtatok meg?

Sok sikert az életben!
Marha jó, hogy még válás után sincs nyugtod.

Üdv Atiapuka
Atiapuka
 

 
 

A lány maradt az anyukánál. Minden 2. hétvége az enyém,+ a párosok 2. fele,+ a nyáriból 2 hét,+ a szünetek 2. fele.
Tegnap a biróságon egyeztünk meg, hogy július 2. felében lesz nálam 2 hetet, ez foganatba is ment. Most reggel azt mondta,hogy ő nem adja akkor oda,hanem júli 31.-től aug 12.-ig.
Én csak nevetek ezen.Mondtam: NEM!!!
Bár sikerült egy kicsit felidegesitenie reggel.Ennek a nőnek börtönben a helye.Valakinek meg kellene már nevelnie,ha már az anyja meg az élet képtelen volt rá.
Balatonszelet
 


Gondoltam, hogy ez a szemét mocskos bíróság, (jó lenne, ha olvasná egy t. bíró is!) az anyja mellé áll. Erröl beszéltem neked az elején!

Na befejezem, mert megy föl a pumpám.

Szia Atiapuka
Atiapuka
 


Minden bíróság ilyen anyapárti?
Nem tudtok ellenpéldát?
Névtelen
 


Sziasztok!
Nagyon kivancsiva tett ez a tema. tenyleg eleg bonyolult egy valas ha nem tudnak megeggyezni a felek. Szerintetek mi a helyzet akkor ha van gyerek es en akarok valni (bar a parom a vegen beleeggyezne)termeszetesen en szeretnek a gyerekkel maradnid, de a parom is kituno apa mindent megcsinal a gyerekkel es a lakasban is ha kell, a gyerek imadja, de en mar nem nagyon birom tovabb. Lelkiismeretfurdalasom lenne elszakitani az apjatol.Raadasul kulfoldi a ferjem o sokkal jobb anyagi helyzetben van. Nagyon inteligens es jo a ferjem talan nalam hagyna a gyereket es ha nem? Tudom neki is ugyanolyan nehez lenne lemondani rola. Azt gondolom, hogy egyebkent nekunk itt kint kell valnunk, tehat masok a torvenyek. Ha valakit erdekel a tortenetem akkor majd irok bovebben. Koszonom, hogy "meghalgattatok".
Névtelen
 


Szia Névtelen!

Mennyi idös a csemetéd? Kihez ragaszkodik inkább?

Mindenesetre úgy látom, hogy intelligensen el fogjátok intézni a dolgokat és ennek ezért örülök, hogy azért ilyet is hallani.

Atiapuka
Atiapuka
 


Szia Atiapuka!
A csemetenk 2,5 eves. Mind kettonkhoz ragaszkodik, mert a ferjem is sokat foglalkozik vele es a hetvegeket pedig teljesen neki szenteli. Mivel meg eleg kicsi es egesz nap en vagyok vele es az apja nelkul mar voltunk tobbszor 1 honapot is, talan jobban kotodik hozzam ami szerintem teljesen normalis.
Szia
Névtelen
 


Szia Névtelen!

Akkor valószínüleg jobb ha Veled marad. És apja, hogy fogja látni. Hétvégéken hazaugrik külföldröl?
Talán nem lesz akkora törés a kis életében, mivel mondod, hogy már többször volt apja nélkül 1 hónapot.

Sok sikert Nektek, a legfontosabb, hogy bármit is csináltok, mindig a gyerek javát szolgálja és gondoljátok át, hogy ö mit szeretne!

Üdv Atiapuka
Atiapuka
 


Szia atiapuka!
Sajna azert nem ugralgathat haza a ferjem hetvegeken sot anyagilag az azert kicsit sok lenne meg dolgozik is maradnanak a szabik karacsony,husvet, nyar. Ez gyhonap tavollet utan meg a gyerek mar alig varta az apjat. Szep az hogy a gyerek javat szolgalja, de ha le kell mondani rola az nagyon nehez remelem meg hejrehozhato a kapcsolatunk. Nehez amikor egy orszagban elok valnak hat meg igy.
Szia
Névtelen
 


Kedves Névtelen!

Legyetek azon, hogy helyrehozzátok a kapcsolatotokat. Nagyon okos és érző embernek tüntök, ne adjátok fel. Túlságosan ragaszkodós a csemetétek! Egy ismerösömtöl hallottam egyszer egy mondatot, s szerintem nagyon találó: A válás után már semmit sem lehet jól csinálni csak optimálisan. (ez akkor hangzott el, amikor arról beszélgettünk, hogy miként tegyek, hogy a gyermekem ne "igya meg a levét").
Nagy igazság van benne-szerintem.

Szóval kitartást, és ne rontsátok el egy drága kisgyerek életét!!!

Üdv Atiapuka
Atiapuka
 


Szia Atiapuka !
Hàt ez az. Es az èn èletem!?
Névtelen
 


Szia Atiapuka!
Koszonom, hogy ilyen kitartoan valaszolgatsz nekem.
Névtelen
 


Szia Névtelen!

Biztos vagy benne, hogy ha elválsz, akkor szebb lesz az életed??? Higgy nekem, én már sajnos megtapasztaltam. Úgy sem volt jó, de így még rosszabb.
Tudod nekem is van egy csemetém, akit túlságosan szeretek. Az exnejemmel mostmár normálisan viselkedünk egymással, s mégis amikor arról van szó, hogy a fiam ekkor meg akkor vele lesz, még mindig meghasad a szívem. Nagyon nehezen viselem el a magányt nélküle, örülten hiányzik, pedig csak hetente 1 nap telik úgy, hogy nem látom. Az elején ezeken a napokon a gyerekszobába sem mentem be.
Szóval mindenkinek azt mondom, hogy nagyon át kell rágnia magát egy válás elött, hátha még van egy kis vékony szál, ami békésebb és emberibb megoldást igér!!!

Üdv Atiapuka
Atiapuka
 


Szia Névtelen!

A Te életed??
Azt hiszem, éppen most készülsz elrontani. Ha még helyrehozhato a kapcsolat.

Bocs, hogy beleszolok, lehet, hogy tévedek, de nagyon kikivánkozott.

üdv:zsolt
Zsolt
 


sziasztok! nekünk 2 pici gyerekünk van és nagyon sokat veszekszünk, főleg a férjem. bár nagyon szereti a lányokat, mégsem bírja öket elviselni. a kérdésem a következö: ha közös megegyezés alapján válunk akkor az kb mennyi ideig tart? és ha minden 2.hétvégén elviheti a lányokat és a nyári szünetben 2 hetet, akkor azt én nem élem tul. még nagyon picik és én borzasztóan féltem öket. még 1 órára sem szívesen hagyom anyosoméknál stb.. nagyon félek . kérlek adjatok tanácsot
Mea
 


Szia Atiapuka ès Zsolt!
Nehèz igy elmondani, hogy mièrt is szeretnèk vàlni
talàn majd ràszànom magam. Es ha most "elhalasztom" mèg alig vagyok tùl a 30-on kèsobb talàn mègnehezebb lesz ès ezèrt nem akarok mègegy gyereket, mert nem tudom, hogy mit csinàljak. Nem mindig az a jò agyereknek ha a szulok egyuttmaradnak, mert megèrzik, hogy valami nincs rendben az èn szuleim miattam nem vàltak el pedig èn alig vàrtam. Persze nàlunk nem olyan durva a helyzet mint a szuleimnèl volt. Azt gondolom ha meg tudjuk oldani (ha vàlàsra kerulne a sor) kulturàltan èn bàrmikor engednèm az apjàhoz ès kifosztani sem akarom a fèrjem.
Mièrt gondoljàtok, hogy a vàlàssal fogom elrontani az èletem?
Sziasztok
Névtelen
 


Szia Névtelen!

Nem biztos, hogy közvetlenül rontod el az életedet. De abban biztos vagyok, hogy egy kisgyereknek nem tesz jót egy válás (még akkor sem ha békésen történik-ami nálatok is valószínü). Viszont emiatt, lehet, hogy Neked is keserü lesz az Életed. Szóval nagyon jól gondold meg!

Szia Atiapuka
Atiapuka
 


Kedves Mea!

Ezt nem értem: "nagyon szereti a lányokat, mégsem bírja öket elviselni".
Ha valakit nagyon szeretek, azt el tudom viselni.
Tényleg ezt szeretted volna írni? Nem vagyok ki egy kicsit idegileg? Nem bántani akarlak, de itt valami nem stimmel, vagy én értem félre a dolgot.

Üdv Atiapuka
Atiapuka
 


Bocs Mea de elírtam valamit, helyesen így szól: Nem vagy ki egy kicsit idegileg?
Atiapuka
 


Névtelen!

Bocs, lehet hogy félreértettelek, de jun 13-i hozzászolásban irtad (vagy másik névtelen?): "remelem meg hejrehozhato a kapcsolatunk. "
én csak erre reagáltam, nem ismerem a konkrét helyzetet.
üdv: zsolt
Zsolt
 


Sziasztok!

Ha megromlott a kapcsolatotok a férjeddel - feleségeddel, az akkor is kihat a gyerekre, ha nem váltok. Csak maskeppen. Akkor azt kell eldonteni, hogy nagyobb bekeben tudtok-e a gyerek felé fordulni, így, különváltan. Jobb ket békés, kiegyensúlyozott szülõ, esetleg új családdal, továbbmegyek: stabil élettel, mint egy házaspár, de akik olyanok, mint akik puskaporos hordón ülnek. És akiknek a gyerekük folyton attól retteg, meddig bírják még a szülei, mikor válnak.

Ez nem igazi megoldás, persze, mert az az ásó-kapa-nagyharang, de a "gyerek érdekeben", "gyerek miatt" együttmaradt párok, aztán majd életük kudarcát, családon belüli elmagányosodását, sokszor megaláztataásia ne fogák rá majd évek múltán a gyerekre. De lehessen a gyerek bûnbak a szülõk tudatalattijában. Nem vicc az a "ha lelõttem volna, most szabadulnék" vicc!

Én sokáig tûrtem egy megcsalást, egy harmadikat, csak hogy összetartsam a családomat. A végén nekem lett belõle elegem és akartam a válást. Egyszerûen kiprovokálta belõlem, túlfeszítette a húrt. Egyébként mocskos dolognak tartottam, hogy nincs benne annyi maradék férfiasság, hogy döntsön: mit akar kezdeni magával. Az exem csodálozott a legjobban, amikor a végén elküldtem, bár õ testálta rám...

Nem oldódott meg minden problémám egy csapásra, mert újak jöttek. Megteszünk mindent, hogy "normálisak legyünk" egymással a gyerekek felé, miattuk. Szerintem értékelik, érzik és hálásak is érte, nem könnyû, nem is megy mindig simán. Magamban jókat szoktam dühöngeni :-)

Sok kívülálló, akik nem ismerik a hátteret, mondja a gyerekekre, hogy feltûnõen kiegyensúlyozott, vidám lányok. Ennek nagyon örülök, mert ezek szerint nem az elfogultság mondatja ezt velem.
A válásunkkal nem tettük gondtalanná az életüket, de szépen gyõzzük egyik napot a másik után. És én is hálás vagyok a lányoknak, hogy elfogadják a helyzetet.

Azóta, már több éve, nekem is párom, megint teljes az életem. És nagyon örülök, hogy egy lehetetlen élet helyzetbõl sikerült kimásznunk és a jelek szerint nem is rosszul!!

Ha bárkinek segíteni tudok a csuda nagy tapasztalatommal (láthatás, hétvégék, nyár, hogy reagálj, ha a gyerek ezt vagy azt meséli - kérdezi,) és meghallgattok, írjatok!
Maminti
 


Szia Maminti, nekem speciál igen sokban tudnál segíteni, úgyhogy kérlek írd meg az E-mail címedet ide, hogy írhassak neked!
Köszi, egyelőre névtelenül, de nem sokáig Kép
Névtelen
 


Szia, Névtelen!

Ide irj: mamintii@freemail.hu
(igen, két i-vel van a vége!)
Maminti
 


HELP!
Tavaly elváltam a feleségemtől.Viharosan,de megegyeztünk.Segitettem anyagi kölcsönnel lakást venni.Van egy lányunk,aki vele él.Elég szép gyerektartást fizetek.Most küldött az ügyvédemnek az ő ügyvédje által egy levelet,hogy kéri hogy fizessek neki 15eFt-ot rendkivüli kiadás cimén.(radir,tolltartó,gyermekorvos,1 pár zokni,tankönyv,dzseki....Pedig kap támogatást is iskolakezdéshez.Mit tegyek? Ha egyszer fizetek,akkor rászokik.Egyébként,ha jól tudom,akkor ezért fizetem a gyerektartást...nem?
Bonanza
 


Kedves Bonanza!

Azt sajna nem tudom, hogy ilyen esetben mi a teendö, de azt sajna igen, hogy az én ex-férjem havonta 4.000 Ft. (!!!!) gyerektartást fizet.
A közös fiunk negyedik osztályos, és még soha, egyetlen forintot sem kaptam töle a gyerektartáson kívül, pedig a válásunk óta négy iskolakezdés volt, rengeteg zoknit, nadrágot, tolltartót, ceruzát, tornacipöt használt el az évek alatt. Mi is járunk orvoshoz, fogorvoshoz, edzésre, bérlet is kell a gyereknek, meg millió más dolog, a kajáról, meg a villanyszámláról nem is beszélve.
Nem tudom, hogy te mennyi pénzt fizetsz havonta gyerektartásra, de ha nem keveset, akkor nem értem a plussz-pénz követelést.
A törvény szerint a gyerek havi kiadásainak egyik felét az egyik szülö, másikat a másik biztosítja. Azt kell megnézni, hogy az általad fizetett összeg megkétszerezve (apa+anya egyenlö arányban kell, hogy biztosítsa az ellátás összegét) biztosítja-e a gyermek kiadásait.
Magyarul, ha te például fizetsz 20.000 Ft.-ot, ehhez az anya hozzáteszi a maga 20.000 Ft.-ját, akkor a havi 40.000 Ft. elegendö-e?
Ezek alapján én havi 8.000 Ft.-ból kellene, hogy eltartsam a gyermekem.Kép No comment.
Üdv: cscs
cscs
 


Szia cscs!

Nos elárulom: 21eFt-ot. Ezek szerint havi 42eFt jut a lányomra.Szerintem ez bőven elegendő.Hiszen az iskola (napközi,irószerek) kiadása szerintem max.10eFt.Ha minden hónapban vesz neki 10eFt ruhát,..oké.A kaja ráeső része 15eFt max.Akkor is marad egyebekre 6eFt. Ha ez nem elég,akkor mit szóljon olyan szülő,mint te (8eFt),....igaz?
Hogy kellene diplomatikusan lerendezni a dolgot szerinted? Hogy adjam a tudtára,hogy ha nem elég a pénze,akkor ne járjon sűrűn kozmetikába,fodrászhoz,szoláriumba,és nem kell annyi új ruhát vennie? Mert az én volt feleségem sajnos a gyerekét annyira nem szereti,hogy inkább háborúzni akar velem,minthogy a gyerek szempontjából a legmegfelelőbb kapcsolatot akarná kialakitani velem.Nekem már új feleségem van,aki egy okos nő,és nem érti hogy egy anya hogy lehet ilyen buta és ilyen érzelemszegény.
Bonanza
 


Szia Bonanza!
Csak óvatosan merek beleszólni, mert hál' Istennek nem ismerem közelről a problémát. De szerintem: Ne adj pénzt. Ajánld fel, hogy következő évben te iskoláztatod be a gyereket. Vagy következő szezonváltáskor te ruházod fel.
Vagy vállalod valamelyik különóra költségeit. De te fizesd be a csekket Kép Ezek tényleg komoly költségeg. De a pénz lehet, hogy nem oda folyik...
És..(bocs) akkor sincs jogod bírálni másvalaki életvitelét. Ő bírálja a tiédet, te az övét... békülj meg. Mutass példát a lányodnak Kép, hogy később ne kritizáljon téged Kép
Üdv.
Malacka
Malacka
 


Malacka!

Elfogadom amit irtál.Szólj bele nyugodtan,mindenkit meghallgatok(elolvasok).Egy kicsit félreértettél.Nem birálom az exet,mert nem érdekel.Csak néha felbosszant,hogy mennyire szeretne harácsolni a volt férjétől...,pedig neki kellene megmutatnia hogy "kit vesztettem el",...nem????
Bonanza
 


Szia Bonanza!
Igazad van. És dühöngd ki magad...végül is erre van (erre is) ez a topic. Kép
Üdv.
Malacka
Malacka
 


Szia Bonanza!

Ilyenkor a gyerekre közvetlenül költendö pénzen kívül (kaja, ruha, tanszer, orvos) a ráesö rezsit is bele kellene számolni a kiadásokba, mert ha ezt nem fizetné ki senki, akkor nem volna hol laknia.
Szóval 42.000 Ft. szerintem nem kis összeg, már, ha az ex-nejed is biztosítja neki a ráesö 21.000 Ft.-ot. Ha ez neki nem sikerül, akkor szerintem ez nem a te problémád. Bár, ha ö el tud járni kozmetikába, szoláriumba, fodrászhoz rendszeresen, söt, új ruhákra is jut, akkor szerintem a lányod sem nélkülöz.
Szerintem ezt csak úgy lehet elmagyarázni neki, ha leültök, és higgadtan megbeszélitek, hogy te nem értesz egyet azzal, hogy több pénzt fizessél, hiszen a gyerek ellátására kellö pénzt biztosítasz. Esetleg kérhetnél töle pontos, tételes kimutatást arról, hogy mikor, mire és mennyi pénzt költött a lányodra. Abból talán kiderülne, hogy valóban fedezi-e a kiadások felét az általad gyermektartásként kifizetett összeg, és nincsenek-e túlzások a kiadásokban. Ez talán elveszi a kedvét a követelésektöl, hiszen talán kiderülne, hogy a kiadások fedezve vannak az általad fizetett összegböl. Ha pedig valóban többe kerül a lányod, mint amennyit fizetsz, még mindig elgondolkodhatsz, hogy fizetsz-e, vagy sem.
Nem ismerem a bírósági szokásokat, de szerintem ott sem úgy ítélik meg a pót-fizetést, hogy ránéznek az emberre, hanem tételesen, akár hónapokra visszamenöen kimutatást kérnek a kiadásokról, és ennek tudatában ítélkeznek. Legalábbis szerintem ez volna a normális. Ha nem így van, akkor szerintem nincs igazság!! Esetleg megkérdezhetnéd az ügyvédedet, hogy mi ilyenkor a bírósági eljárás.

Üdv: cscs
cscs
 


Szia cscs!

Nagyon jó ötletet adtál.Összesen csak az a bajom,hogy ezzel még jobban elmérgesiteném a helyzetet,....vagy nem? (nem tudom).De ha nem lesz más választásom, akkor ezt megteszem.
Most mondjátok meg: Miért kell még háborúznom a volt feleségemmel egy válás után,amikor én egyáltalán nem akarok háborúzni,hanem megbékélni,tűzszünetet akarok.De ezt egy ILYEN nő nem értheti meg.Az ügyvédjétől kapott levélben még mindig felperesnek szólitanak,pedig május végén vége lett a tárgyalásnak,érvényes birósági végzés van.Mintha életünk végéig pereskednénk egymással.Ez hülyeség.
Bonanza
 


Kedves Bonanza és Többiek !!

Szerintem nem úgy számolódik ki a gyerektartás, hogy mennyibe kerül egy gyerek egy hónapban, hanem az apa keresetének bizonyos százaléka alapján. És akkor mi van, ha az apa jól keres és az anya - aki sokszor a házasság alatt háttérbe szorította a karrierjét - annál csak sokkal kevesebbet tud?
Mesélhetnék arról, hogy az exem a tárgyaláson azt bizonygatta, hogy havi 60 ezret keres összesen, de nem mesélek, mert én is minden erõmmel leárni igyekszem a múltat. De látom, hogy mindannyian tele vagyunk tüskékkel.

Malacka nagyon jó ötletet adott. Segitsd õket plusszal ha tudod, de ne készpénzzel, így mindenki megnyugodhat.
Üdv: Maminti
Maminti
 


Szerintem is irasd ossze a nejeddel mi kell, es vidd el a lanyt vasarolni. A nejed tudja hogy ceruza meg fuzet kell, a lany pedig valassza ki hogy keket szeretne vagy sargat. Meglesz a gyerek iroszere es Te is nyugodt leszel hogy nem szolariumba kerult a penzed. Es ez mas helyzetekre is mukodhet, ruha, cipo, kulonora.
idike
 


Szia Ildike!

Igazad van,jó ötlet.Kicsit nagy a távolság közöttünk (60km),de kéthetente igy is megoldható.
De győzz meg Te is, hogy miért nekem kell fizetnem,amikor ott a gyerektartás, ott a beiskolázási hozzájárulás (gyermekét egyedül nevelő nő)...? Amióta elváltunk,azóta is én, és az anyukám (nagymama) veszünk neki ruhákat,az anyja nem.Nem inkább a szoláriumról kellene lemondania? Vagy egy nőnek ez fontosabb,mint a gyereke????
Bonanza
 


Bonanza !!
Ne foglalkozz ezekkel, csak saját magad és a gyerek elõtt kell a lekismertet tisztázni!! Az a szülõ, aki a különválás után nehéz helyzetbe kerül és könnyítésképpen kiszúrósdit játszik, annak majd számot kell errõl adni a gyereknek, aki hipp-hopp gyorsan felnõ és emlékezik meg kérdez!!! Ne a jelennek, hanem a jövõnek éld át ezeket a napokat!! Ez mindkét félre vonatkozik, nemre és korra való tekintet nélkül: késõbb minden lépésedet meg kell magyaráznod a gyereknek, mert érdekelni fogja, meg akarja fejteni ezt a nagy rejtélyt, mi miért történt !!
Maminti
 


Maminti!
JOGOS!!!
Tudod,már most is azt mondja,hogy engem szeret, az anyját pedig nem.
Tudom azt is,hogy most 8 éves múlt,de pár év,és akkor dönthet saját maga,hogy kivel tovább.Ha engem választ,ami nagyon vlószinű,hiszen most is már engem választana,akkor az egy nagy pofon lesz az anyának.Igazam van?
Bonanza
 


En is valok es kifakadtam az ugyvedemnek hogy miert ilyen szemet az ex stb... Erre o elmagyarazta hogy a valasok 10 %-a "bekes", mindketten akarjak, meguntak egymast de baratok vagy egyforman utaljak a masikat es latni sem kivanjak a jovoben. A gyerekes valasokban ez az arany meg kisebb hiszen a gyerek miatt muszaj talalkozni. A maradek 90 %-ban valaki jobban serul mint a masik es "betart". Ha a kevesbe serult fel is "bekemenyit" abbol harc lesz es nagyon ronda, aminek csak a gyerek issza meg a levet igazan. Bonanza, ahogy en most latom, ebben a valasban az exed az inkabb serult (ez meg attol is fuggetlen lehet hogy kinek a "hibaja" vagy ki kezdemenyezte a valast), neked van mar uj eleted, uj csaladod. Amugy "igazad" van, a gyerektartassal megfizetted a beiskolazast es a ruhazkodast meg a cipoket is. Ha egy fizetos sportra vagy hobbira jaratja a lanyodat a nejed akkor arrol meg kellene elotte kerdeznie es ha mindketten benne vagytok akkor a felet fizetned kell, persze miutan bemutatta a szamlat rola. De ha anyagilag meg tudod engedni magadnak, legyel "nagylelku". Tudom hogy nem konnyu, de hidd el mindenkinek jobb lenne. Persze mondd el a nejednek hogy szerinted ez nem "jar" es nem adsz penzt de megveszed amire szerinted szuksege van a lanynak. A lanyodnak ezzel is peldat mutatsz.

Az viszont nem tetszik amit legutobb irtal :-(
A Te velemenyed az exedrol maradjon felnott-tema. Egy 8 evesnek ne kelljen "valasztania" a szulei kozott. Persze ha nalatok jobb helye lenne, menjen oda de ne tagadja meg az anyjat. Az mindenkeppen a serulesehez vezet. Abba is gondoljatok bele az uj felesegeddel hogy mas egy 8 evest 2 hetente kenyeztetni es mas naponta "nevelni". Nem lehet hogy nalatok "mindene" megvan, otthon pedig szerenyebbek a korulmenyek? Egy 8 eves kislanynak mar esetleg fontos az uj ruha markaja is nem csak a szine. Ezt az anyja esetleg akkor sem adhatna meg neki ha nem jarna szepitkezni. En talan 6 hetente jarok fodraszhoz, kozmetikusnal 5 eve nem voltam, az ilyesmire forditott kiadasaim minimalisak de meg tudom erteni ha valakinek ez a fontos.

Neked mar ne legyen fontos hogy az anyja "nagy pofont" kap.
Persze nem ismerlek, sem a tobbi szereplot, lehet hogy tevedek, csak hangosan gondolkodtam :-)
idike
 


Szia Ildike!

Most én sem tudok igazat adni neked,mert egy 8 éves kislány is tud már felnőtt módon gondolkodni.Ha ismernéd a lányomat,....
Szóval azt a pár évet nehéz kivárni,amig a biróság a kislány véleményét is bevonva nekem itélné a gyermeket.Addig is sérül ám.Nem is kicsit.Főleg,amikor pl. anyukával fel kell mennie az éppen aktuális új barátjához és éjszaka egy ágyban alszanak 3-an.A lányom mesélte,hogy úgy tett,mintha aludt volna.De nem tudott,mert "nagyon mozgott" az ágy.
Van gyereked?????
Bonanza
 


Bonanza, nem olvastad el az utolso mondatomat. Nem ismerlek Benneteket, senkit a tortenetbol es ezert nem iteletet mondtam hanem szigoruan maganvelemenyt :-)
Ha amiket irsz igaz az remes! De errol kotelesseged a Gyamugyet ertesiteni, akik a kislanyt is meghallgatva lepnek majd.
De egy 8 eves azert meg kislany :-)

Van gyerekem es remesen idegesito tud lenni harmaddikkent az agyban :-) Bocs most cinikus voltam, ne haragudj. Ebben lepned kell!
idike
 


Szia Maminti!

Azt tudnod kell a gyerektartás kiszámolásával kapcsolatban, hogy az esetek nagy részében, egy gyermek esetében általában a jövedelem 20 %-át ítéli meg a bíróság gyermektartásként. Viszont, ha a fizető fél nagyon-nagyon sokat keres, akkor nem kell automatikusan a jövedelme 20 %-át kifizetnie, hanem a bíróság határoz meg egy összeget, amennyi szükséges ahhoz, hogy a gyermek kiadásait fedezze. Például, ha az apa keres 1 millió forintot, akkor nem fizet gyerektartásként havonta 200.000 Ft.-ot, hanem meghatároznak neki egy minimum összeget, amennyi a gyermek ellátásához szükséges. Precedens értékű bírósági ítéletek szoktak megjelenni a Törvénytárban, és ott olvastam, hogy egy apa sokat keresett, és a jövedelme 20 %-át túlzónak találta gyerektartásként kifizetni, a bíróság pedig csak annyi összeget ítélt az anyának, amennyiböl el lehet tartani a gyermeket. Remélem, elég érthetöen írtam le, és mindezt csak azért, hogy tisztábban lássunk.
Ja, és arra az esetre, ha az anyának nincs elegendö jövedelme, találták ki az asszonytartás-intézményét. Csak nehogy ötleteket adjak.Kép

Bonanza:
Lehet, hogy a pontos kiadás-kimutatás elmérgesíti a helyzetet, de az nem elég felháborító, hogy plussz pénzt követel töled az "ex" akkor, mikor te nem is tudod valójában, hogy az általad fizetett pénz ténylegesen, és teljes mértékben a lányod kiadásit fedezi? Szerintem teljes mértékben jogod van tudni arról, hogy miért fizetsz plussz pénzt, illetve, hogy valóban jogos-e a fizetés.
Sajna, te most mág világ életedben felperes maradsz, még akkor is, ha a tárgyalás már lezárult. Ez már csak ilyen ügyvéd-dolog, szerintem így szokás.
A háborúskodás egy darabig még meg fog maradni, hiszen elég frissek még a válás emlékei. Én 4 évvel ezelött váltam el, mára már azt mondhatom, hogy nyugi van, de a válás után legalább 1 évig ment a herce-hurca.
Gondolom, az "ex" nem tud valamiért megbocsátani, no meg nincs az a pénz, ami ilyenkor elegendö volna, most valószínüleg próbál minden bört lehúzni rólad. Én azt gondolom, ha hagyod magad, akkor ennek soha nem lesz vége. Valahol meg kell húzni a határt. Vegyél a lányodnak, amit gondolsz, de ne adj pénzt, hisz tényleg nem tudhatod, hogy valóban ö kapja-e.
Sziasztok: cscs
cscs
 


Sziasztok!

Az én ex feleségem egy buta (de tényleg) nő volt egész eddigi életében. Most meg az ügyvédem szerint egy pzichológiai eset.Üzente nekem a szüleimen keresztül,hogy egyetemre fog járni Szegedre. Kép))) De hiszem érettségizni is csak estin tudott,ott is csak tanári segitséggel sikerült neki 2-essel. Kép) -Persze tudom,ez irigység,mert nekem a házasságunk alatt,munka mellett lett két diplomám. De hogy lett! Úgy,hogy amikor mentem államvizsgázni,reggel azzal köszönt el tőlem,hogy "bárcsak meghúznának és bárcsak összetörném az autót." -Ez utóbbi be is következett. Kép( De a diploma 5-ösre sikerült még aznap. Kép) -Szóval ilyen volt az én feleségem..
CSCS! Ildike!
Köszönöm.Hasznos tanácsokat adtatok.(Azért női szemmel nézve más....hallgatok rátok.)Az ügyvédemmel tegnap beszéltem,javasolta hogy próbáljam meg a gyermekelhelyezés felülvizsgálatát kérni.Szerintetek?
Bonanza
 


Háááát, ha úgy gondolod, hogy egy még jobban megsértettel ex-el a gyereked élete könnyebb lesz?....
Borzasztó, amiket írtál, de az exed sem érezheti túl jól magát. Zavart, zaklatott, nem gondolkozik jól, kapkod és rossz dolgokat csinál. Ajánld fel, hogy legyen nálad egy picivel többet a kislány és akkor marad ideje a magánéletére is. BESZÉLJ VELE elõször, ne a gyámügynél kezd!
Fogalmam sincs.
Maminti
 


Sziasztok!

Bocsánat, hogy belekotyogok, de kérdeznék valamit. Bonanza, ha világéletében buta volt, miért vetted el? Nem kötözködésképpen, hanem komolyan érdekel!!!

Puszi:

Dia
Dia
 


Dia az en ferjhezmenetelemet egy egesz csalad nem ertette! SENKI. Es megis hozzamentem :-( Ilyeneket nem lehet kerdezni. Illetve lehet de a valasz nem fog beleferni egy babanetes hozzaszolasba. Nekem 2 ev analizisbe kerult mig rajottem miert mentem eppen a ferjemhez :-) De mar valunk. Es nalunk is vannak jocskan horrorok. Az o hibajabol megy a valas (elegge durva dolgot csinalt) es most engem kurvaz le mert van valakim. Amirol csak sejtesei lehetnek, bizonyossagot nem tud. Es mar tobb mint egy eve nem elunk egyutt.

Egy kollegamnak van egy ilyen zuros valasa, anyuka iszonyu primitiv es a parnat kihuzna a volt ferj feje alol pedig az ott segit ahol tud es magasan a megszabott folott ad penzt stb. Nem is o beszelt az asszonyrol hanem ugyanaz az ugyvedunk es nala talalkoztunk es amikor en mentem be megkerdeztem hogy es mi ujsag a Belaval? (kollega) Elkomorult az ugyved arca es o mondta hogy a titoktartason tul sem szivesen beszel rola mert az asszonnyal lehetetlen komunikalni, a primitiv szot is o hasznalta. De ez igy mar pletyka :-)

Mamintinak igaza van egy "normal" esetben de itt szerintem az ugyvedre kellene hallgatni es felulvizsgalatot keretni. Egy agyban a 9 evessel???? Van amikor csak egy nagyon durva sokk segit embereket magukhoz terni. Sajnos neha az sem.
idike
 


Dia!
Mert beleszerettem,mert "egy kis ázott verébnek tűnt" rossz családi háttérrel(alkoholista apukával),...szóval megsajnáltam,beleszerettem..stb.
22 éves koromban nősültem,élettapasztalatok nélkül.De ennek 10 éve.Minden ember változik,van aki jó,van aki rossz irányban.Gondolod,hogy most hibáztatnom kellene magamat,hogy akkor elvettem? Ez hülyeség,...hiszen ott a lányom,akit nagyon szeretek.Ő nem tehet semmiről.
Dia! Nem szabad ennyire visszamenni a múltba és késsel piszkálgatni a sebet.Ha te igy gondolod,az nagy baj...és nem értek vele egyet.
Bonanza
 


Ildike!
Köszi. Sajnos az én exem is a primitivek táborába tartozik.Ahelyett,hogy felfogta volna,hogy adtam neki pénzt a rájutó pénzen kivül,hogy tudjon lakást venni,....ezenkivül én úgy mentem el otthonról albérletbe,hogy nem vittem el otthonról csak a TV-t(amit előtte 1 hónappal vettem),de úgy hogy adtam neki egy másikat helyette.Szóval a szőnyegen aludtam egy hónapon keresztül az albérletben,mert ágyam sem volt.Azután a fizetésemből vettem ágyat.Az albérletben a fűrdőkádban mostam hónapokon keresztül kézzel magamra,mert az új automata mosógép maradt otthon.
Most ezek után miért követelőzik még?
De ez a múlt.Azóta már én is kezdek rendbejönni.Vettem fel kölcsönt és vettem egy kertes házat egy faluban.Jól érzem magam,mert azóta találtam valakit,akivel minden rendben van,szeretjük egymást.Már ketten állunk szemben az ex-el.
Bonanza
 


Sziasztok!

Bonanza! Eszemben sincs azt mondani, hogy magadra vess, vagy hogy hibáztál. CSak pusztán érdekelt... Szó sincs itt személyeskedésröl, csak érdeklödésröl. Azt is csak azért, mert olyan sokan leírták már, hogy az exük így buta, úgy buta meg primkó volt már világéletében... És mert nem értettem, hogyha ez ennyire kiviláglik, akkor hogyan köttetett a frigy. Vagy ez anno még nem volt ennyire világos? Vagy útközben változnak meg ennyire azok az emberek, akikkel összekötjük a sorsunkat?

Szóval, tényleg csak érdeklödtem, nem akartam bántani senkit, csak túl kiváncsi vagyok, és most úgy gondoltam, itt az alkalom, hogy kérdezzek.

Amúgy örülök, hogy van már egy olyan ember melletted, akire számíthatsz és támaszkodhatsz rá. Ez azt hiszem, mindenkinek alapvetö szükséglete. Kívánom, hogy nagyon BOLDOG légy vele!!!

Puszi:

Dia
Dia
 


Szia Dia!
Nincs semmi baj. Minden párkapcsolatban lehetnek akadályok.Mi eltávolodtunk egymástól, azt hiszem.Én azt láttam,hogy akit valaha szerettem, az már nem úgy viselkedik,ahogy régen.Eltűnt a kedvesség,eltűnt az összetartozás.Csak a piszkálódás van és a kritizálás.
..Akkor még nem volt ennyire tiszta a kép, tudod a szerelem elhomályosit mindent.Akkor még nem voltam tisztában azzal,hogy ha valami komolyan nem tetszik egy nőben,akkor még időben szakitani kell (de diplomatikusan és kedvesen),és csak azt szabad kiválasztani a "mezőnyből",akivel tényleg zökkenőmentesen lehet együtt élni.Ehhez egy hullámhosszon kell lenni és abszolút toleránsnak a kisebb hibákat illetően.Ja! És mindent megbeszélni,ez is nagyon fontos.
Bonanza
 

Vissza: Házasság, család

Jegyzetfüzet: