Új privát üzeneted érkezett!

Hát igen, kicsit lassan megy burkolás. A konyha már teljesen kész a fürdő kb 95%-os. Hátra van még az előszoba és a szobákba a laminált. Talán az gyorsaban fog menni. (remélem)

A fogyi megyeget, bár az első hónap vége május 5.-én lesz. :oops: Így alakult, nem jött össze az április vége. És július 5.-én fejezem be.
Úgyhogy addig számonkérhettek minden 5.-én! :D

Natasa méretei :D :D
 
 


Hahó!

Megemberelem most már magam és írok és bocsánat. Életjel, ha úgy tetszik :wink:

Ildi, Mira, jobban vagytok? Gyógyuljatok meg gyorsan!

Kicsit önzőzök, magunkól írok, jó?

Ma délelőtt lógós vagyok, úgy döntöttem, hogy pihenek és nem csinálok semmit. Miksa oviban van, Ede pedig alszik mellettem a babakocsiban. Vigyorog épp álmában :wink: Vettem egy Kismamát meg egy Csodakertet, gondoltam, olvasok, de eddig neteztem :oops: Mondjuk voltam már az oviban Miksával meg be is vásároltam. Délben pedig a szomszédasszony hozza el, mert nekünk pillanatnyilag egy kocsink van péntek óta, eladtuk az uram Passatját, és ha minden igaz, holnapra meglesz a másik kocsi. Még nem írtuk alá a papírokat, talán majd ma, és addig nem is akarnám elkiabálni, de majd mondom, ha meglesz. Jó kocsi lesz :wink:

Miksáék tegnap megint voltak úszni, tisztára oda van meg vissza, nagyon-nagyon tetszik neki. Az úszás is meg az egész körítés, az utazás, maga az uszi és minden. Örülök neki, mert mostanában úgy különben kicsit gáz a kölyök, épp készülünk szakemberhez. Nincs nagy baj, de úgy tűnik, van benne egy adag feszültség, amit nem tud levezetni egyedül. Ede is benne lehet, meg anyukám halála is, sőt, én arra is gyanakszom, hogy összeköti a kettőt, mármint anyu eltűnését Ede érkezésével. A bűnbak meg nagyjából én vagyok. Mások különben nem vesznek észre a gyereken semmit, aranyos és kedves, de itthon sokszor nem az, és tudom, hogy nagyon sok minden kortünet, de van, ami nem lenne az előbb felsorolt események nélkül. Naszóval Miksával ez van.

Edével ma megyünk féléves vizsgálatra. Forog, pörög, dumál, nevet, menne Miksa után, ha tudna (kicsit tud, 1-1,5 méterre elküzdi magát valahogy), ha Miksa foglalkozna vele... Szereti Miksa, meg büszke rá, időnként megsimizi, a kezébe is adom, mindig is szabadott neki hozzányúlnia, csak a kutacsát nem hagytam neki piszkálni, de valahogy nem tudja fölvenni vele a kapcsolatot. Sokszor nekem mondja, hogy "mama, mondd meg az Edének, hogy...", bakker, ez így nem maradhat. Ede néz rá várakozóan, meg nevet rá, Miksa meg észre se veszi. Vagy nem akarja. Azért néha lefekszik mellé, vagy hagyja magát, de gyorsan be is fejezi aztán. Ez is az egyik fő gondom. De amúgy megvagyunk, megy a küzdelem, meg nekem nagyon-nagyon hiányzik anyu, és nem vagyok annyira kiegyensúlyozott, mint szeretném, de igazából nem akarnék erre panaszkodni itt mindig. Még csak 5 hónapja, szóval ez normális, de szegények nem tudtok rá úgyse mit mondani.

Megint ide lyukadtam ki. Szóval Ede. 7 kiló fölött van, majd ma megmérik. 68-74-es ruhákat hord, és nagyon édes szerintem. Mostanra kifejezetten kiegyenszúlyozott lett, szóval okés kiskölyök.

Kajákkal sehogy se vagyok, se nem fogytam, se nem híztam. Ebédre gastroyalos egészséges, diétás kajákat eszem, de amúgy meg kilengek tejszeletekkel, ilyesmivel. Egyhét múlva kezdjük a hozzátápit, akkor elkezdek én is rendesen odafigyelni, mint annak idején Miksánál. Néztétek a Gastroyalnak az egész napos kajáit? 1300 froncsiért reggel, ebéd vacsi, és akkor nem lenne más választásom. Az uram szerint jó ötlet, ti miccóltok? A szétválasztásost néztem, szerintetek?

Keresek képeket:

Kép Kép

Kép Kép

szirom, Miksa és Ede

Kép

Kép
 
 


Sziasztok!

Szirom,
örülök, hogy írtál! Már aggódtam, olyan régen nem jelentkeztél! Hívni is akartalak, de olyan béna vagyok, egyszerűen semmire nem jut időm :(
Nagyon helyesek a gyerekek! Ede hogy megnőtt! És milyen vigyori! :):):)

Ildi, Mira,
jobbulást mindkettőtöknek!

Rita, Motiot??? Nagyon eltűntetek! Minden rendben?

Most én is csak ennyit tudok írni. Remélem, tudok jönni picit, amikor Lacus alszik :)

Puszi!

 
 

 
 

Megint kicsit bekukk ... :wink: :D

Gabi: Kicsi és nagy Zsoltoknak picit megkésve, de boldog névnapot! :)

Kép


Szirom: A tesós kép nagyon jó! Ilyen közöseket tegyél még fel, én imádom őket :)

Mira: Jobban vagy?

Rita: ... és nálatok a gyerkőcök???

Ildi: Te se írsz már sehova se! Ennyire ledöntött a kórság? :(

De rossz olvasni ezt a sok nyavaját :( Most már mindenki gyógyuljon meg hamar, itt a tavasz! :) Délután 24 fok lesz :shock: Vagy az már nyár??? :roll:

Rólam: Tegnapra ígérték a masinát, rákérdeztem, persze nem kapták meg a nagy Ámerikából, majd csak hétfőn :( De kedden már lehet menni érte, szerintem azonnal ki is fogom próbálni, ahogy hazaértünk :) Majd jövök, beszámolni :wink:

Vali

KépKép

KépKép
 


Sziasztok!

Vali,
nagyon szépen köszönjük a köszöntést :):):) Nagyon kedves vagy :)
Hú, kiváncsi vagyok, milyen lesz majd a géped! Mindenképp írj róla!

Szirom,
jó sokmindenre szeretnék most reagálni :)
Örülök, hogy Miksának tetszik az úszás! Én is szeretném Zsoltikát járatni, de majd csak jövőre, akkor ő is mehet az ovival :)
Hát, az biztos, hogy az általad említettek bizony feszültséget okoznak Miksában. Kiváncsi vagyok, mit mond a szakember... Hová viszitek, és mikor?
És mik Miksa "tünetei"?
Az együttjátszáshoz szerintem még kicsi Ede. Zsoltika is inkább most érdeklődik Lacus iránt, amikor már együtt tudnak szaladni, na meg amikor már Lacus is kiveszi Zsoltika kezéből a játékokat, picit tud már beszélni, együtt labdáznak, csúszdáznak, már lehet Lacust gyömöszölni, csikizni :D Szóval szerintem ahogy telik az idő, összenőnek nálatok is a fiúk! :)
Ede ügyi a pörgés-forgással, és örülök, hogy ilyen rendes kispasi :)
Fogyid: ez a Gastroyal-os egész napos kaja egész jól hangzik! Az ára is rendben van szerintem. Kicsit fura, hogy az ebéd és a vacsi ugyanaz minden nap... VAgyis ha jól látom, szénhidrátnapon nem :D De neked nagyon jól ment a 90 napos régen, úgyhogy tényleg érdemes lenne ezzel megpróbálkozni!
Igazából nekem is tetszik, egész jó ételeket sorol fel, lehet hogy használna :D
Éljen az új autó!!! És milyet vettetek? Miért adtátok el a régit?

Én kicsit fáradtka vagyok ma, de Lacus nagyon rendes, egy jó nagyot aludt, így jutott időm arra, hogy elpakoljak egy hatalmas halom kimosott ruhát (már nem tudtunk leülni tőlük sehová).

Hétfőtől újra járok tornázni :) Mármint most hétfőn kezdtem ismét, oltári izomlázam lett keddre, de szerdán is voltam, és rádolgoztam :) Ma is kéne menni, majd felpörgetem magam :wink:

Tegnap Zsoltikát köszöntötték az oviban, annyira aranyosak voltak a gyerekek: énekeltek neki, kapott egy kis ajándékot, aztán meg is simogatták sorban, úgy elérzékenyültem! Vittünk gyümölcslevet meg sütit, volt egy kis buli is ebéd után :)

Lacus kedden volt másfél éves :shock: Ma vittem is oltásra, sírt nagyon szegénykém, de persze gyorsan megnyugodott, ahogy ez lenni szokott. Utána a játszón már vígan szaladgált, csúszdázott... Tudtam, hogy ott majd nem hagyja magát mérni, így itthon ráállítottam a mérlegre, és 13,4 kiló ruhában!

Nagyon kihasználjuk a jóidőt, tegnap is sötétedésig a játszón voltunk, ezért is nem tudtam írogatni. De úgy örülök a jó melegnek!

Szép hétvégét mindenkinek, és tessék jönni, Lányok, legalább néhány sort írjatok!!!

Puszi!

 
 


Sziasztok!

Gabi, utólag szeretnék nagyon boldog névnapot kívánni Zsoltikának!!!
De jó, hogy jársz tornázni! aerobickra?
Lacus jó súlyban van. :D

Olyan jó, hogy itt a jó idő! :D :D Rengeteget vagyunk kint. Gondolom Ti is és ezért nem jöttök.

Szirom, annyira jók a képek!! Miksa milyen nagy fiú! Ede meg kis tündérbogár! :D
Mikor viszed Miksát szakemberhez? Nem lehet most könnyű, de hátha tudnak vmit segíteni. A feszültségnek ki kéne jönnie....

A párocskám csinálja a házikót ezért sokat vagyok egyedül Andrissal még 7végén is. Ma délelött játszótéren voltunk, olyan aranyosan eljátszik egyedül jön-megy, motorozik. De azért már várom, hogy 3man is tudjunk mászkálni.

A náthám iszonyúan elhúzódik, még mindig tart és alig van hangom...
Ildi neked?
 
 


Hahó!

Először is bunkó módra elfelejtettem a Zsoltikat, Gabi, ne hari, nagyon boldog névnapot a Zsoltijaidnak!

Kérdeztétek a szakembert, csak dióhéjban mondom: egyelőre én voltam pénteken beszélgetni, jövő héten meg a gyerekkel megyünk. Nincs vele nagy gáz valszeg, volt néhány ronda hisztije, és én itt megakadtam. Meg hogy Edével úgy vannak, ahogy, meg hogy nem eszik, ez is bánt, és szükségünk lenne néhány jó tanácsra. Szerintem meg is kapjuk, ezt mondom, most így a beszélgetés után. Az kiderült, hogy nekem is kéne valami támogatás, mert azt mondta a psz., hogy amíg én nem tudom földolgozni a dolgokat, addig a gyereknek se könnyű. Mondjuk ezt sejtettem, de reméltem, hogy az idő segít, de eddig nem segített. Úgyhogy megoldáskeresés jön.

Gabi, kérdezted a kocsit, nahát megvan, Volvo V70-es, naon szép :lol: 3 éves, dízel, automata. A régi, a Passat 10 éves volt már, 7 éve használtuk és nagyon-nagyon szerettük, de most már mindig volt vele valami. És elég sok km-t futott, ha nem adjuk el, később nehezebb lett volna.
Húúú, a tornával irtóra ügyes vagy! Mennyit tudsz menni? És addig Zsolti vigyáz a fiúkra?
Gastroyalban láttam norbis menüt is, neked meg az szokott bejönni :wink:

Mira, ráhibáztál, mi is sokat vagyunk kint :wink: Tök jó, hogy végre tavasz van, bár ma erre rácáfolt az idő, de most már télleg tavasz van :wink:

Betegek, hogy vagytok?

szirom, Miksa és Ede

Kép

Kép
 
 


Sziasztok!

Szirom, Mira,
köszi a köszöntést Nektek is :)

Szirom,
remélem, segít majd a pszichológus :) Az új autótokat majd egyszer megcsodáljuk, jó? :D
Torna: 2x voltam csak a héten, pénteken már nem tudtam menni. Igen, Zsolti van addig a gyerekekkel :) Olyan jó, mert itt van a sarkon a konditerem, tehát 1 perc alatt ott vagyok, tusolni is itthon szoktam, így aztán alig több mint 1 órát vagyok távol :)
A fiúk remekül eltöltik az időt addig is!

Mira,
a múltkor sokmindent kérdeztél tőlem, én meg elfelejtettem válaszolni :oops: Bocsi!
Szentesi költözés: minél hamarabb szeretnénk!!! De amíg nincs házunk, addig ugye nem megy :wink: Továbbra is nézelődünk, érdeklődünk, de egyenlőre nincs meg a "befutó".
3 év korkülönbség: szerintem egész jó :) Zsoltika ugye már nagyfiú, a Lacus születésekor is mindent meg tudtunk beszélni, nem volt már pelusos, kinőtte a dackorszakot... Testvérféltékenység sem igen lépett fel nálunk, inkább irigység a játékokra, de szerintem ez minden testvérkapcsolatban így van, akármekkora a korkülönbség. Kicsit könnyebb lett volna, ha Zsoltikát 3 évesen oviba íratom, de ezt ugye nem tettem meg, viszont az első év azért nehéz volt, hogy egész nap együtt voltunk mindhárman.
Most azt látom, hogy délelőtt, amíg Zsoltika oviban van, Lacus unatkozik, nagyon követel engem. Délután vígan elvannak.
Nálatok is időszerű most már a kistesó-projekt, ugye? :D
Torna: én női tornára járok, ebben nagyon kevés ugrabugra van. Ez fontos szempont nekem, a szopi miatt nem merek nagyon rázkódós gyakorlatokat végezni, nehogy mellgyuszi legyen a vége :shock:

Többiek,
hogy vagytok?

Mennem kell, vár a család!
Puszi!

 
 


Csak bejelentkezem, egy életjel erejéig.
Este vagy holnap jövök!!

Ildi!

Minden rendben? Legutóbb azt írtad, beteg vagy, de azóta nem írrtál. Már néztem a hozzászólásokat, de máshova sem. :cry: Jól vagy??? Gyerekek is??

KépKép
KépKépKép
 
 


Na, akkor ma én is beköszönök!

Nagyon bocsánatot kérek az eltűnésért, holnap du jövök bővebben, és magyarázkodom, mesélek, maradok...:) :)

Mindig bekukkantottam ám, nem telik el nap nélkületek...

Rita
KépKép
KépKépKép
 
 


Szégyen, de ígértem ellenére nem írtam...
Most már nem is ígérek.

Pici Simonom elég nyűgi az utóbbi napokban, sokat szeretne szopizni. Elég nehéz vele. De azért igyekszem jönni.

KépKép
KépKépKép
 
 


Hahó!

Senki se ír, de én azért elújságolom, hogy valószínűleg műxik ez a gastroyalos diéta, merthogy szerda óta eszem és lement az első kilócska :lol: Egész kibírható is, meg fincsik a kaják. Többé-kevésbé :wink:

Egész héten iszonyatosan keveset aludtam különben, de ma valahogy sikerült a pótlás: 3/4 10-kor jött át Miksa :shock: De mondjuk ránk is fért. Edének valszeg jön a foga. Éjszakára nem merem a láncot rajtahagyni és volt, hogy nappal is elfelejtettem, és persze nem tudni, mitől, de elég nyűgös napjai voltak. Meg mostanában kristályosodott kis, hogy ő inkább hason aludna, nem háton. Mire rájött, eltelt három éjszaka, annak egy részét hason, emelt fejjel töltötte nyüszögve. Én meg erre mindig megetettem, mer mit csináljak vele hajnalban? :lol: Aztán letette a fejét és most már úgy alszik. Ma már negyed 5-ig ment is neki :D

Csajok, mindenki jól van? Ildiért különösen aggódom, ő a mi lógásaink ellenére is rendesen jött! Ildi, oksa minden!

Gabi, naná, hogy megnézitek, gyertek bármikor! Meg a többieknek is mondom! :wink:

Jajj, még azt nem meséltem, hogy Ede kóstolgat, kissé béna, sok jön kifelé, de tetszik neki, hogy ő is ehet :wink:
Miksával voltunk pszichonéninél, egy órát játszottak, de még nem mondott semmit, majd a köv. után beszélünk. De a hét eleji mélypont után most tök jó fej a kölök napok óta.

szirom, Miksa és Ede

Kép

Kép
 
 


Sziasztok!

Én is bejelentkezem! :D 5 napig a szüleimnél voltunk mert a férjem szakmai úton volt külföldön, én meg nem akartam 5 napot egyedül lenni. Így sem volt könnyű Andrissal. Esténként nagyon kezelhetetlen volt, biztos az apahiány miatt...

De most már itthon leszünk és tudok jönni! :D Holnap mesélek miket rosszalkodott Andris.

Szirom, örülök, hogy működik a diéta!!
Aranyos lehet, ahogy Ede kóstolgat! :D Mit kapott már?
Mikor mentek legközelebb pszichonénihez? Kiváncsi vagyok mit mond.

Gabi, drukkolok, hogy minél hamarabb találjatok házat!
Tornáért irígy vagyok! :wink: Meg a szorgalmadért! :wink:

Többiek tényleg gyertek!!
Jó éjt!
 
 


Sziasztok!

Nagyon eltűnt mindenki :( Jó, jó, hétvége volt, de akkor is!

Szirom,
örülök, hogy megtört a jég, és csak így tovább! Le a kilókkal! :):):)
Ede és a fogak... Jajj! Mi is itt tartunk, még mindig, jó sokáig eltart ez a fogzás...
Majd írd meg, mit mond a következő alkalom után a pszichológus! Épp ma jutott eszembe, hogy talán Zsoltikát is el kellene vinnünk egy szakértőhöz. Azt csinálja ugyanis, hogy ha valamit nem akar megtenni, vagy néha reggel, oviba induláskor is fájlalja a hasát :shock: Ez a történet már nemegyszer előfordult, és mondtam is neki, hogy elmegyünk a doktornénihez, megmutatjuk a pocakot. Na erre kiakadt a gyermek, sírva fakadt, közölte, hogy ne menjünk... Igen ám, de én komolyan aggódom: hátha valami belső feszültségtől, idegességtől, stressztől fáj a pocakja? Fáj-e egyáltalán? Ő nem szokott handabandázni, de azért mégiscsak furcsa, hogy pl. enni hívom, és az addig önfeledten játszadozó Zsoltikám összegörnyed, és elhaló hangon közli, hogy neki fáj a hasa...

Mira,
jó, hogy írtál! Mesélj majd, kiváncsi vagyok :)

Beszti, Rita, Ildi? Minden rendben Veletek?

Motiot is ezer éve nem jelentkezett :(

Én is Ildiért aggódom a legjobban - na meg persze mindenki mást is hiányolok. Írjatok, Lányok!

Mi meg náthásan, vagyis Lacus eléggé, szegénykémnek írtó folyik az orra. Nekem és az uramnak torokfájás :( Zsoltikának semmi baja (fetnt említett pocakfájáson kívül :)

Megyek, nagyon késő van!

 
 


kkll
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára vas 2012.07.11 09:36-kor.
vas
 
 


Ildi,
végre!!!
Épp most pötyögtem sms-t neked!
Na de a fő, hogy minden okés. Gyere majd, írj!

 
 


ÉN IS ITT VAGYOK, NE HARAGUDJATOK!

Olyan sok írnivalóm volt mostanában, hogy a billentyűzetet a hátam közepére kívántam, de ettől még megígértem, hogy írok múlt csütörtökön (ha jól emlékszem), csak jár a szám, mint a Kép
Most sem fogok sokat írni, mert bár mindenki tökjól elvan, az uram rágja a fülem a vacsora miatt (nem szó szerint! :) )

Nagy sajnálattal látom, hogy pang a szívem csücske topikunk, ezért elhatároztam, hogy missziómnak tekintem az újra felvirágoztatását. :)
Remélem követőkre lelek...:)

Gabi, sajnálom a családi gyengélkedést, remélem a tavasz most már kiirt minden betegséget nálatok (is).
Zsoltika miatt én sem lennék nyugodt a helyedben, valóban meg kéne kérdezni egy szakembert. NEM azért, mert azt gondolom, hogy nagy baj van vele, hanem mert abszolút orvos-párti vagyok :)
:oops: , és a kis bajon is érdemes és kell segíteni szerintem. Én is ilyen voltam elsős koromban, anyukám is elvitt orvoshoz. Azt hiszem, ki is derült, hogy csak szorongó vagyok (mindmáig, nagyon), de valahogy ennek kepcsán derült ki az is, hogy vesegyulladásom van. A hasam nem emiatt fájt, de... azért ez sem volt hiábavaló...:)
Torna miatt kicsit irigykedem, nekem erre most sajnos kilátásom sincs. Viszont kaptam kölcsön egészen véletlenül egy szobabiciklit, és egyszer (:)) már rá is ültem egy negyed órára. Tervem, hogy ma a Vészhelyzet alatt továbbtekerek. Kint van a bringa a teraszon amikor nem használjuk, tegnap este az uram rápattant, vicces látvány lehetett az utcáról...:D Pedig jó ötlet, lehet, hogy levetkőzöm a gátlásaimat és én is kint fogok tekerni, sokkal élvezetesebb, mint a szobában...:)

Mira, örülök, hogy minden rendben veletek, kíváncsi vagyok, Andris miket rosszalkodik! :)
Mi a férjed foglalkozása?
(fogyi?):)

Szirom, akkor Ede ügyesebb mint Peti, ez a kis pálcikaember alig eszik valamit, mostanában kezd töredezni a jég, de nem könnyű..
Örülök, hogy bevált a diéta, annyira jó, amikor (ha lassan is, vagy akárhogy de) elindulnak a kilók, ugye? Én is szemezek a gastroyallal, a norbis kajákkal, de állítólag a tőzsdefutár is jó, ezt ismeritek?
Új kocsi: SZUPER! (Nekünk is új van! :) Zs lecserélte a nyolcéves Peugeot-t egy négyéves szuper Renault-ra - Grand Espace, automata, nagyon tuti! -
ezennel belevágtunk életünk első hitelébe iis.. :? )

Ildi, a másik topikban én is kerestelek, láttam, jajj... :( :( :(

Beszti, tudod, nagyon szívesen olvasnék rólatok, hogy él a másik négygyerekes família, mesélj már! :)
Persze értelek én, itt is van egy zsizsegő apróság, és tart még a munkád is?

Nálunk most minden nagyon gömbölyű (kopp-kopp-kopp), iskolában viharszünet, múlt héten befejeztem a gyakorlatot, ezt írtam, nagyon nagy kő volt, meg letettem egy vizsgát is, kettes lett :shock: :roll: :) :( , és összegeztem mi van előttem, nem is OLYAN tragikus. Kicsit szebbnek látom a világot és benne a tanszéket, mint egy hónapja. Kezdem elhinni, hogy akár még diplomám is lehet, akár januárban is. Istenem... de jó lenne! :)
Gyerekekkel is minden oké, Maja okos, Bernát humoros, Adél irtó karakán nő (egyúttal hisztis is veszettül), Peti meg... imádnivaló!
Zsolttal is minden oké, csak hogy ki ne hagyjam :D.

Mostan tényleg megyek, mert az uram megint feltette a kedvenc kérdésemet: "Lesz ma vacsora?" :evil: :evil: :evil: GRRRR!
Megyek!

Puszi!!

Rita
KépKép
KépKépKép
 
 


Rita!

Igen, és a négygyerekesség mellé nagggyon tuti Grand Espace tulajokként is mellénkálltatok! Ugyen milyen szupi kocsi? Én már majd 3 éve vezetem, de semmivel nem szeretem kevésbé, mint az első időben.
Igen, a munka még megvan, de most nem haladtam vele. A házimunka nagyon sok időmet elveszi, kicsit úgy érzem, hogy nem lesz vége, elérjük-e valaha azt az állapotot, hogy ha csak véletlenül valaki eljön hozzánk, akkor épp rend van, és nem azon kell magyarázodnom, hogy miért nincs. Pedig csinálom! (Tegnap pl. 5-kor keltem, de este 6-kor lent még semmi látszatja nem volt, pedig tényleg csak enni álltam meg, és akkor sem órákra.)
A jövő hétfőn a párom elmegy majd két hétre külfödre, azzal is van dolgom (pl. a holmik beszerzése, mert ugye nem fog tudni mosni-vasalni, de kell majd minden nap tiszta, mert meleg-izzadós helyrre megy).

Meg váratlan események is közbejönnek, ma pl. azzal hívtak az oviból, hogy Hanna leesett a libikókáról, és az orvos azt mondta, hogy vinni kéne sebészetre. Na, ott jön a várakozás, majd a mérgelődés.
Magyar egészségügy, orvos 8-18-ig dolgozik, de egyedül, betegirányító rendszer nincs, ezért hiába várakozunk több, mint 1 órát egy rossz ajtó előtt a 3 gyerekkel (ahová az információnál irányítottak, tehát nem saját fejből mentem oda, még az ajtószámot is mondta az információs pultnál a nő), mire kiderül, hogy mindenkit egy másiknál hívnak be, ahol persze korábban már beszedték a TAJ-kártyákat olyanoktól is, akik utánunk érkeztek. Én persze a feszültség miatt már majdnem bőgtem, de aztán végre behívtak minket, Hanna fejét összevarták (még jó, hogy Simon viszont nyugodt, békés volt (igaz mászkált, meg huncutkodott, de nem hisztizett)). Én meg a végénél majdnem elájultam (csak azért nem, mert éreztem, hogy el fogok, és lefektettek (eddig életemben egyszer ájultam el, de már ismerős volt az érzés)), mert persze reggel óta nem ettem (du. 3 volt), és jónéhány órája már nem is ittam. Utána 1 óra a röntgen, persze enni továbbra sem tudtam, mert ugye még a leletet is meg kellett várni. Holnap kontroll... De lehet, hogy apjával küldöm el, vagy együtt megyünk! :D:D

Amúgy meg ugye itt a tavasz (időnként) és a kert...

Ildi!

Örülök, hogy megvagy! :):)

Szirom!

A gyerkőcök nagyon aranyosak.
Miksával kapcsolatban érdekel, hogy mit mondatak. Voltatok?
Mondjuk én Edével kapcsolatban azért nem biztos, hogy aggódnék. Azért ő már sokkal nagyobb, nem biztos, hogy érdeklni egyenlőre a pici. Később, ha Ede már közreműködőbb lesz, alakulni fog. Legalábbis szerintem... (Mondjuk először lehet, hogy zavarni fogja, hogy a pici rástartol a játékaira...)

Korkülönbség: én azt látom, nálunk a 2 év jobban bejött, mint a 3. Hanna és Nátán sokkal jobban elvan együtt, Nátán gondoskodóbb is (lehet, hogy amúgy is az lenne) Hannával. Ráadásul az "évvesztesség" miatt mire Nátán elsős lesz, Beni már ötödikes, hiába iskolások mindketten, az ugye már felső.

KépKép
KépKépKép
 
 


Hahó!

No, csak-csak előkerültök :wink: Kérdeztétek többen a pszichonénit, még nem tudok semmit. 8-án megyünk legközelebb, majd utána. Mindenesetre most egészen rendben van a kölyök. A múlt héten volt egy beszélgetésünk, ő hozakodott elő a témával. Többek között ez is nyomasztotta, mert mióta megnyugtattam, elfújták a hisztiket: a haverjaink voltak itt, és poénkodtak vele, hogy az egyik kertben talált virágtól kinő a szárnya. Ez most így hülyén hangzik, de télleg kifejezetten hülyültek. Namost a gyerek komolyan vette és összekombinálta a nagymama halálával. Őt mindig izgatta, hogy a nagymama hogyan ment föl az égbe, mármint a gyakorlatban hogyan ment föl. És most kérdezi tőlem, hogy ugye a tündérek viszik föl az embert? Mondtam, hogy nem tudom. Lehet. Ugyanezt mondtam arra is, hogy talán kinő a szárnya annak, aki fölmegy az égbe? De akkor már majdnem sírt, és akkor esett le bakker :roll: Úgyhogy fölhívtuk a srácot, hogy ugye csak viccelt, és így sikerült megnyugtatni. Huhh... (sóhajszmájli)

Beszti, én azt látom, hogy érdekli Ede, csak van benne egy gát. A szomszédok egy hónappal fiatalabb babájával kapcsolatban nincs benne ilyen, meg a barátok totyogós babájával szemben sem. Szóval ezért zavar, de hagynám, ha nem tartanék attól, hogy összekapcsolódott a fejében a nagymama eltűnése és Ede születése. Bajt nem csinálunk ezzel a pszichonénivel, Miksa nagyon-nagyon jól érezte magát, és nekem is pozitívak a benyomásaim. Meg különben ezen a téren is van javulás a héten, nagyon örülök neki.

Csajok, mennem kell, délután tudom folytatni. Most palántaültetésre megyünk az oviba, délelőtt én is ott leszek.

szirom, Miksa és Ede

Kép

Kép
 
 


Sziasztok!
De jó, hogy ilyen sokat írtatok! :D

Rita, hajrá szobabicikli! :D A terszon tuti hangulatosabb tekerni.
Hú, akkor mindjárt végzel! Ezzel együtt még egy félév van hátra? Az már tényleg nem sok. Pikk-pakk elszáll meglátod!

Andrissal amúgy gondban vagyok. Nagyon aranyos meg minden, csak ha átmegyünk játszani a barátokhoz akkor sokszor kezelhetetlen. Ma pl átvittünk egy hátizsákot. A kislány szerette vna megnézni, de Andris nem engedte. Iszonyú mit levágott. De azt elvárja, hogy ő mindennel játszhasson... Ha meg hozzánk jönnek akkor semmit nem ad oda. Bármit megfog a vendég gyerek ő rögtön a földre veti megát és hisztizik. Ezzel mit lehet tenni???

Anyukáméknál meg jókat mulattunk rajta. Egg délelött hívott, hogy "aji gyeje" nem mentem rögtön csak pár perc múlva mert azt hittem, hogy apukámmal van a szobában és mutatni akar vmit azért hív. Kiderült, hogy a fürdőben volt és a kádnál alapos kézmosást végez a samponnal... Mondanom sem kell, hogy minden samponos lett... Ő meg nagyon büszke volt...
Másnap meg megszerezte anyukám szemüvegét és abban botorkált hozzánk a konyhába... Miket kitudank találni! :D

Beszti, örülök, hogy Hanna jól van! Jó, hogy nem lett nagyobb baja.
Házimunka ismerős, de én még 1 gyerek mellett a végére érek. :)
Majd ha átköltözünk, akkor lesz mit csinálni... Már várom!
 
 


popo
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára vas 2012.07.11 09:37-kor.
vas
 
 


"Ígérgetések mentek-jöttek..." Igazad van Ildi, de hidd el, tényleg hiányoztatok, de egyszerűen... nem ment az írás...
(((Meg amióta négyen vannak, valahogy gyakrabban rámtör valami hülye hangulat, nagyon nyomaszt a felelősség asszem, nyilván a suli is hozzáteszi a magáét, de ilyenkor pláne úgy érzem, nem érdemes kinyitnom a szám, elég ha a családom szenved tőlem.)))
Azt nagyon megértem, ha a másik topikban történtek miatt neked sem volt kedved írni.
Csak szerintem mindenki, aki téged különösen hiányolt, arra gondolt, hogy te vagy itt a leginkább megbízhatóan jelen, ezért feltünő, ha már te sem írsz... ÉRTED?!? :)
(Kukkoltam megint, hol jártál te tegnap, mondd?? :D
És hol van Lagmagic-Vali :) Visszatér még, ugye???)

Még nem is írtam asszem, hogy sajnálom, hogy beteg lettél a "nászutatokra", nagyon rossz volt végig, vagy hogy alakult? Csak mérsékelten vagyok kíváncsi, a részletekbe ne avass be :), csak tudom, hogy nagyon készültél (naná!!!), és annyira sajnáltam, hogy beteg lettél. Ősszel sem volt minden tökéletes, nem? Akkor voltatok együtt Sopronban, jól emlékszem? Ettől kicsit én is tartok, annyira várom a nyári kiruccanásunkat (hogy hová, még most sem tudom :shock: :) ), de tartok tőle, hogy valamelyik gyerek beteg lesz, vagy mi, vagy mindenki, vagy valami megkeseríti azt a három napot. Jó lenne, ha nem így lenne, csak olyan pesszimista tudok lenni. :oops:
Meg az is benne van ebben asszem, hogy - mint nyilván sokunknak - olyan rettentően kevés alkalom nyílik a kettesben-levésre (júliusban is hármasban megyünk :D), hogy ha ezt felvetem Zs-nak, mindig az a válasz, na, majd júliusban... :roll: De ha nem sikerül??? :? Na mindegy, bíznom kéne abban, hogy minden jól megy...

Apropó: meséltem már nektek, hogy megkérdeztem a doktornőnket, szerinte lehet-e, hogy a gyerekek a sok távollétem, feszültségem miatt voltak idén többet betegek? (végére értetek a mondatnak? :)) És megerősítete a gyanúmat, egyértelműen igennel válaszolt. :( Ennek tkp örültem, mert nem köntörfalazott, meg nem arról van szó, hogy gyengült az immunrendszerük valami rejtélyes ok miatt. Azt is hozzátette, ne emésszem magam emiatt (áááá, neeeem... ismertek...), mert szükséges amit csinálok, nem a magam passziói miatt hanyagolom el őket, és ez később hasznos lehet (mármint a suli meg a diploma). Ez akkor is érdekes, megható is, meg egy kicsit elkeserítő is.
De csak annyit tudok tenni, hogy NAGYON elhatároztam, hogy első hely a családé, a suli csak a második. Ezt meg minden nap el kell mondanom magamnak, amikor azt mérlegelem, mikor tanuljak, elmenjek-e órára, vagy a hétvégén a családdal legyek-e vagy a tanulnivalóimmal.
Jajj, hosszú lett, erről ennyit! :)

((Uhh, mindjárt balett, naméggyorsan:))

Beszti, az autó tényleg szuper, bár vezetni ezt sem fogom, de kényelmes, Zs nagyon örül neki, és nekem meg az nagyon jó érzést ad, hogy öt csillagos biztonságú (vagy hogy kell ezt mondani). SZóval klassz. :)
Hanna: jajj Istenem!!! Szegények, mindketten, te is, ő is! Mi történt, hol sérült meg? És varrni kellett? Szegénykém, hogy majdnem elájultál! Ez a rendelői várakozás meg :evil: :evil: :evil: !
Mi ma a két középsővel megyünk fogorvoshoz míg Maja balettozik, de akkora ökör vagyok, hétfőn voltam Majával, neki egyet tömni kellett, és elfelejtettem megkérdezni a bejelentkezéskor, hogy nem mutathatnám-e meg Bernátot és Adélt. Ott kaptam észbe, most mehetek velük külön.. Peti meg persze mindig díszkíséret. :)

Megyek, muszáj indulni, pedig a két kisebb még alszik.

Kedves négyévesek anyjai, a ti gyerekeitek alszanak délután??? Adél olyan nehezen szánja rá magát, de ha elalszik, húzza legalább másfél órán át, hacsak fel nem ébresztem, min most pl.

Jövök még! (de ez nem ígéret, csak ...:))

Rita
KépKép
KépKépKép
 
 


Hahó!

Kidöglöttem rendesen az oviban, de szépet csináltunk, szép lett a kert. Mongyuk azt hittem, sokkal többen eljönnek, de nem voltunk sokan.

Ildi, teljesen igazad van, te télleg iszonyat rendesen jöttél. Benéztem a másik topikotokba, istenem, szörnyű :cry: . Nem tudom, mi történt, de még belegondolni is félelmetes, kirázott a hideg.

Mira, háááát, nem tudom, mit lehet csinálni. Talán a többieknek volt ilyen gyerekük. Miksa odaadta a játékait, inkább ő nyusziskodott.

Beszti, basszus, nem is írtam semmit a Hannával végigjárt kálváriátokra. Jobban van, ugye? Meg te is, remélem! Anyukám mindig mondta, hogy sehová nem indulunk el anélkül, hogy 2 dl víz és pár keksz ne legyen nálunk. Én se tartom be sokszor, de igaza volt.

Rita, akkor most jobban vagy. Örülök. És tök jó. És bicajozz! A teraszon :lol: És gratula a kocsihoz!
Te figyu, annyit akartam már kérdezni, Adél kaksiügye megoldódott?
Ja, még a kaja: nem is hallottam ezt a tőzsdefutárt, de hát mi kint vagyunk az erdőben ugye :wink: A gastroyalos Top diétát csinálom én, és bár nincs meg még a második kiló, de majdnem. Viszont a norbis egésznaposukat meg dicsérik, de állítólag nem naon fogynak tőle. Túl jó vagy mi... :lol:

Gabi, hallottam már ilyen hasfájós történeteket, de ezekkel azért van baj, mert az ember sose tudhatja,hogy mikor igaz, mikor indok csak, és totál összezavar. Miksa is átvert a fülével valamelyik nap bakker...

szirom, Miksa és Ede

Kép

Kép
 
 


Jajj még egy, futtomban:

NAGY KERTÉSZEK: Szeretnék tanácsot kérni, milyen nyári virágot érdemes-lehet még most ültetni, ami szép, nyílik tutira, nem kell neki nagy szakértelem és megvan a mi kissé árnyékos vagy nagyon napos kertünkben, ahol a fű minden évben tönkremegy??

Olyan szívesen ültetnék valami szép virágoskertet, de nem értek hozzá!

Pussssz!

Rita
KépKép
KépKépKép
 
 


(Határozott nauyka bejelentkezik Lefújtam minden délutáni programunkat, mert Majának fáj a lába (tegnap kaptak kullancs elleni oltást), tehát balettozni nem nagyon tudna, és randán esik az eső, nincs kedvem fogorvoshoz bkv-zni.
Ha valaki itt van, én itt vagyok! :))

Rita
KépKép
KépKépKép
 
 


Rita, egy-két hónapja hagytuk abba az alvást, mert hiszti volt mindig miatta és már olyan rossz volt a szájízem ettől. Mindig elcsesződött a délután. Így meg kicsit lüke estére, de 8-kor fürcsi, 9-kor alszik.

szirom, Miksa és Ede

Kép

Kép
 
 


Szirom!

Hát igen, nálunk nem kellett a halállal szembesülniük. Ugyan amikor Beni pici volt, akkor halt meg az egyik nagyapjuk, erről tudnak, de ez még a múlt számukra, nem egy általuk ismert és szeretett személy ment el.
És a gyerekeknek lehetnek furcsa összekapcsolásaik.

Mira!

Andris viselkedése teljesen normális. Ez még irigységnek sem nevezhető ilyen korban. Egyszerűen annyiról van szó, hogy van egy saját köre, amit nem szeret, ha megbolygatnak (ha jól emlékszem, ilyenkor a dolgok nem is az "övéi", hanem "ő maga").
Persze mutatni kell neki, hogy oda lehet adni dolgokat (ti is játszatok ilyet (tessék-köszönöm), vagy boltosat, vagy játékbabák adjanak egymásnak játékokat), de egy idő után amúgy is kialakul. A tesó egyébként jót tesz :wink::D. De még ott is kell hagyni egy saját kört, ahová a pici nem megy rombolni, elvenni, hanem nyugalomban játszhat.

Ildi!

Szerintem is igazad van, de egyszerűen tényleg nem volt időm többre. Még beleolvasgatni igen, de írni több idő kell.

Rita!

A keddi élmények után a szerdai kontroll tök jól sikerült. Odaértünk, persze ezren. Várakoztunk, de az első alkalomkor meglátott minket a korábbi napi asszisztens. Kilépett az ajtón, mindenki azt hitte, hogy bevesz papírokat, de erre mondta, hogy nem "csak Hannáét kérem" (de így név szerint :)). És bevette, aztán kettővel később mi mehettünk be, igaz 2 perc alatt végeztünk is. Na a tegnapi kontroll viszont nem volt ilyen kellemes, 2 órát vártunk a 2 percre. Hihetetlen antiszociális érzékenységéről tesznek tanubizonyságot az emberek. Egynek sem jutott eszébe, hogy a 3,5 éves gyerekkel talán nem kellene végigvárnunk a sorunkat (igaz, most Simi nem volt ott, a párom rá tudott vigyázni). Az orvos persze mentegetőzött bent, amikor meglátta, hogy egy alvó gyerekkel megyek be (korábban látta, hogy ébren volt), de mondta, hogy ő nem akar igazságot tenni, amit meg is értek.
Úgyhogy újra csak az a kívánságom, hogy ne legyünk betegek!
Én nem altatom Hannát. Heti egyszer szokott az oviban, amikor Nátán úszni megy du. és én csak 4-re megyek értük (egyébként 1-re), de akkor este elaltathatatlan. Lehet, hogy kellene neki az alvás, de én ezért nem hagytam egyiket se egy idő után, mert akkor 10-11 felé alszanak el. Így is előfordul, hogy elalszik, de sokszor nem.

KépKép
KépKépKép
 
 


Sziasztok!

Ne haragudjatok, hogy én sem jövök túl szrogalmasan... Kezdenek sűrűsödni a tenneivalók a ház körül. :) Bár még mindig nem tudom, hogy mikor költözünk.

Rita kérdezted a fogyit. Most úgy vagyok vele, hogy inkább nem kiabálnék el semmit, ha meglesz a havi méreckedés akkor beszámolok. Ok?

Nem tudjátok véletlenül, hogy az algida light fagyi hányas kódu?

Beszti, köszönom amit írtál, megnyugodtam.
Tudom már tesó kéne... :D
 
 


Én újra itt, de látom, csak Mira írt.

Ma elmegy a párom maj 2 hétre, pakolok neki, és meglátjuk mi lesz velem a 4 gyerekkel! :D:D
Mostanában a gépet is alig kapcsoltam be.

Hanna feje jól van, a sebe nagyon szép. Hú, most jut eszembe, vinnem kellene ma megint kontrollra. Bár szerintem már felesleges vinni (de nem tudom, a varratokat kiszedik-e), tegnap én ragasztóztam át, teljesen szép a seb.

Remélem szép idők lesznek a héten és a jövő héten, akkor tudom csinálni a kertet. Olyan jó, úgy szeretem ezt az időt. Nincs se hideg, se meleg, ez való nekem! :)

Gyertek, én megígérem, hogy írok (és tényleg, erre a topikra lesz időm legalább naponta egyszer megnézem), csak legyen mire válaszolni!

KépKép
KépKépKép
 
 


Itt vagyok én is!

Húúú Beszti, kemény két hét elé nézel! És nagymamák nem tudnak besegíteni egy kicsit? (Én tuti lelépnék utána egy napra! :))

Hanna hol sebesült meg, az arcán? Hol van a seb?
Majának a jobb arcán, kb két cm, U alakú. Az unokatesóim időnként rajzolnak neki a seb fölé két pöttyöt így: :) Szóval nem is szomorú látvány...

Még jövök, de egész délelőtt dolgozatot írtam, Peti már őrjöng, nem bírjuk ma egymást... :(

Rita
KépKép
KépKépKép
 
 


Na, megint itt.

A párom elment, legalábbis a repülőtérre kivitték. :D:D
Remélem mindent elvitt magával, többször végiggondoltuk a kellő dolgokat. Nem tudom, mikor fog jelentkezni, nem elképzelhetetlen, hogy csak a leszállás után, amikor visszajött.

Rita!

Mindkét nagyival beszéltem, de ugye elég messze vannak. Anyum 3 napra bevállalta a két nagyobbat, anyósom talán el tud jönni hozzánk 2-3 napra. Mondjuk szerintem az alapdolgokat simán bírni fogom, inkább a lelki része nehezebb.
Hanna a homlokán sérült meg, egyik szeme fölött, még jó, hogy a szemét nem érte. Az orvos kb. 2 cm-esnek jellemezte. Na, jó anya vagyok, most jut eszembe, kontollra kellett volna vinnem :shock:, csak a pakolási dolgok miatt elfelejtettem... Na, holnap elvisezm, remélem nem kapok ki.
Nem bírjátok egymást Petivel? :?:

Itt egy pár napos Simikép:
Kép

KépKép
KépKépKép
 
 


Beszti, és hová ment a párod, hogy csak hazajövetel utáb tud jelentkezni??? :shock:

Megértem, én is a lelki részétől tartanék. Zs is majdnem minden évben elutazott egy-egy hétre a céggel, és az egészből arra emlékszem leginkább, milyen jó volt, amikor hazajött. :D Igaz, az egy hét volt és csak egy-két-három gyerek. Azért a nagyanyai segítséget fogadd el, jól fog az jönni!

Szóval HAJRÁ BESZTI!!! :)

Kontroll miatt ne aggódj, Majánál sokat bosszankodtam, hogy mennyire felesleges, hiszen a fedőkötést én is ki tudom cserélni.

Petivel rendeződött a kapcsolatunk, undok vagyok, hogy ilyet írtam, csak nagyon-nagyon kellett volna dolgoznom, és 10 hónapos létére ezt nem tolerálta csendes játékkal. :D Szörnyű nem? :) Szegény mellettem állt, bőgve rángatta a nadrágomat, nekem meg a dolgozatomat kellett volna villámtempóban befejezni. De megvagyunk, kiengeszteltem. :)

Simi milyen tündéri nagyfiú lett!!!

Megyek, legoújságot kell keresnem, Bernát meg akarja mutatni az új liblingjét. Erről még írok, de most ..... rohanok! :)

Rita
KépKép
KépKépKép
 
 


Nem céges ügyben utazik, ezért a céges mobilt nem akarja használni (nem is tudom, tudná-e).
Nem lesznek végig egy helyen, hanem 2-3 szálláson is lesznek a 10 nap alatt, nem biztos, hogy lesz Internetkapcsolat valahol (bár 3-4 csillagos szállodában száll meg), ha meg van is, nem nagyon akarjuk, hogy ilyenre költsön, van itthon most jobb helye a pénznek.

A nagymamai segítséget elfogadom, mert amikor suli van, akkor úgysem tud menni Beni, akkor biztosan velem lesznek, az is elég lesz, így ez a 4 napos ünnep jól is jön.

Pont beszéltük tegnap a párommal, hogy már évek óta nem ment ennyi időre, sőt ennyi időre még egyáltalán nem ment, csak rövidebbre, de akkor még nem volt 4 gyerek.

Siminek is mindig akkor jut eszébe rajtam lógni, amikor nagyon nem kellene. Amikor épp nincs annyira sürgős-fontos dolgom, akkor sokkal jobban elvan, lehet, hogy valahol meg is érzik, hogy most éppen nagyon el kellene foglalniuk magukat, és csakazértse :D:D.

Mi a legújabb szerelem? Nátán Legorendőrséget fog kapni majd 2 hónap múlva :D (3 részes készlet) már megvan, mert épp voltunk játékbeszerző körúton, és nem lehetett otthagyni.
Igaz, Beni szülinapja meg mostanában lesz, de rá is gondoltunk, így csak a tortarendelést kell egyedül elintéznem.

KépKép
KépKépKép
 
 


Bernát legújabb szerelme:

http://www.legomarkabolt.hu/kepek/2008/8147_prod.jpg

Ez azért nagy megkönnyebbülés, mert 3 napja még a luxus tehervonat készlet tetszett neki (36000.- körül :) :shock:), ezt akarta kérni karácsonyra. Az ő születésnapja 8 hónap múlva lesz, ezért ezzel még várok :D :D

Azt akartam mesélni, hogy amikor jöttünk haza Pécsről, 4-kor felszáltunk a vonatra, Bernát kinyitotta a legó katalógust a vonatnál, és 17.20-ig azt az egy lapot nézte (figyeltem az órát!). Egy kicsit evett közben, egyébként csak álmodozott. :) :) :)

Hát Beszti, bámullak, én nagyon nehezen viselném, ha 10 napig nem tudnék semmit az uramról!
Vagány nő vagy!

Majának most lesz a születésnapja (Adélnak is, de ő egyszerű eset :)), gondban voltam, mit kapjon, most ezt találtam, szerinted milyen?

http://www.zooloretto.hu/

(Persze fülbevalónak, nyakbakötős pólónak, további menő cuccoknak is örülne... de ilyenek azért vannak már... meg jobban szeretem, ha az ajándéknak van jövője... nem tom...)

Rita
KépKép
KépKépKép
 
 


Na, újra itt. :) :) :)

Rita!

Bernát szíve vágyát mi is néztük Nátánnak, de végül egy rendőrséges készlet nyert. De szerintem későb még szóba jöhet. Igaz, mostanában a Playmobilra erősítettünk rá, bár többször Simi szájából kell kiszednem a kis dolgokat. Viszont legalább Hanna szobájában tudnak játszani magukracsukva az ajtót.
Meg jókat lehet rajta veszekedni, hogy kié a kék autó és kié a zöld... :D:D Az élet nagy kérdései!! :D
A társast néztem, meg a hozzászólásokat is. Volt, aki nagyon dícsérte, de olvastam olyat, hogy 8-9 évesnek már unalmas. Igaz, a társasoknál nem igazán lehet előre megmondani, kinek mi jön be. Jó lenne előre kipróbálni valahol... Ha megveszitek, monddd majd el a tapasztalatokat, meg hogy mennyire bonyolult.
Végül beszéltünk ám a párommal. Csak internetezett és azon keresztül telefonáltunk. Szuper jól érzi magát.
A 4 nap jól telt, szombaton egy csapattal bográcsoltunk, tegnap meg elmentünk az innen elköltözött barátnőmékhez.

Többiek?

KépKép
KépKépKép
 
 


Jó reggelt!

Tanulok piszkosul, csütörtökön kettőből vizsgázom (és lehet, hogy holnap is egy tárgyból, tkp jó lenne, csak FÉLEK :shock: )

Így aztán csak röviden:

Beszti, örülök, hogy jól telik a párodnak is z utazás, meg te is jól bírod, úgy érzem a soraidból. :)

Nekünk si jó volt a hétvége, jó sűrű! Volt Maja-Adél születésnpi családi vendégség, Balatonpart, cirkusz, Maja családi felköszöntése, Kecskemét. :)

A társast megvettem végül, jó is, de még tanuljuk, egyszerűen nem volt időnk belemélyedni! De egyleőre nagyon tetszik, illetve egyre jobban. Majd leírom a tapasztalataimat is ha lesznek!

Playmobil: jó is az! :) És mik vannak nektek? Nekem az erdős a kedvencem! :) :)

Bernát azóta már kétszer is váltott, nem baj, messze még a karácsony! Bár néha kissé borzol, hogy egy rakás játékuk van, ő meg mint egy koldusgyerek áhitattal és ÓRIÁSI vágyakozással bámulja a katalógusokat. :?
(De ha belegondolok, én is szívesen nézegettem ilyesmit, é vágyakoztam különböző játékokra, a szintén játékban bő gyerekszobánkban ülve. :D)

Megyek, vár a diszlexia! :)


JAJ!!!

Kedves Eltünt Motiot, BOLDOG NÉVNAPOT KÍVÁNOK! (Igaz, egy nap késéssel, bocsánat!)

Rita
KépKép
KépKépKép
 
 


((hibákért bocsánat, kapkodtam...))

Rita
KépKép
KépKépKép
 
 


Rita: Majának boldog 8. szülinapot! :D

Kép


:wink: :wink: :wink:

Vali

KépKép

KépKép
 


lopo
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára vas 2012.07.11 09:38-kor.
vas
 
 


kooo
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára vas 2012.07.11 09:39-kor.
vas
 
 


Rita!

Jaj, a legfontosabb reggel lemaradt:
Boldog szülinapot Majának!!! :):) (Adélnak mgé nem... :D:D)
Jól bírom? Aha, időnként. Időnként meg nem. Tegnap kiosztottam a csapatot, mert megint mind úgy gondolta (már amelyik már elég érett hozzá), hogy anyuci az egyszemélyes bejárónőcsapat. Főleg Beni a kiakasztó.
Playmobilból mi inkább a "City" vonalt építgetjük. Van egy családi ház, berendezéssel együtt, de az most nincs forgalomban, mert mindig szétszedték az ajtajait, ablakait, ezért elraktam. most talán elő lehet venni, mert a többi apróbb dolog jobban van kezelve (van egy hordozható ház, meg autók, biciklik, bevásárlós dolgok). Nekem egyébként tetszenek, és szerintem Bernáttal sincs gond, én felnőttként is szeretem nézegetni a katalógusokat, és mindig van olyan, amit szívesen megvennék a gyerekeknek az ötmillióegyedik játékként... :D:D
A társastapasztalatokat majd várom.

Ildi!

:):)
Örülök, hogy újra itt, reménykedtem, hogy nem hagysz fel az írással végleg.
Norbi: nekem is kellene, de én már úgy vagyok vele, mint Rita, hogy majd ha 2-3 hetet stabilan tudok tartani, akkor szólok. Eddig még nem jött össze... Mennyitől szeretnél megszabadulni?
Jók a képek!

KépKép
KépKépKép
 
 


Itt vagyok, NAGYON KÖSZÖNJÜK A KÖSZÖNTÉSEKET!!! :) :) :)
(Vali, üdv itt újra! Milyen a lábvarázs??)

Beszti, igazad van, én is szívesen nézem a katalógusokat, és (sajnos) én is szívesen veszek ötmilliomodik játékot. Bármilyen indokkal. :) :)
Ez a bejárónősdi ismerős ám!!! Ez a négy :) is nagyon el van kényeztetve, és időnként nálam is borul a bili ebben a témában (is).

Ildi, HELLÓ-BELLÓ!!!! :)

Képek szuperek! Merre jártatok?? Nagyon hasonló úton sétáltunk egy hete a Vértesben! :)
Nézd:

Kép

Natasa arca mitől sebes???
Miért vagy rokkant? Mi történt? Fáj a csípőd? Milyen futás volt ez, verseny?
És mikor mentek legközelebb egy kis édeskettesre? Nagyon rátok férne egy GONDTALAN kikapcsolódás!
Projektek nagyszerűek, nálatok mindig zajlik az élet!

Futással elvben kacérkodom, de nincs rá időm egyszerűen, illetve inkább erőm. Éppen arra gondoltam ma, hogy asszem megérett az idő Peti éjszakai evéseinek leépítésére, mert már kezdek kipurcanni a kétóránkénti evéstől és a közbeeső rugdosástól. VÉGE! Viszont ha nem is alszom és nem is eszem... Mi örömöm marad az életben? :D

R-go koncert?????????? Még koncerteznek??? Ha szeretnél Robival találkozni, itt lakik a környéken, hetente látom! Kérjek neked autogrammot? :)

DE TE MI A CSODÁNAK NORBIZOL??? Csak hogy a rászorulókat égesd? :) :)
Elvben én is csatlakozom, ma egy joghurtos diétát kezdtem el, de örök ellenségeim, a maradékok ma is bekevertek egy kicsit (nem az ettem, ami elő van írva...) De ez csak három napos, addig igyekszem tartani, aztán majd... áááá, inkább nem mondok semmit, majd két hét múlva, jó? :)

Egy beteg gyerekem van ismét... :(

Telefonáltak ma az oviból, hogy Adél reggel óta sír, hogy fáj a füle :shock:

Elmentünk az orvoshoz, torka-füle piros... Holnap elviszem fülészetre, ha ez így marad, mert szerdán-csütörtökön csak a János kórházba tudnám vinni, oda meg nem akarom. :roll:
Holnap emellett valóban vizsgázom is. Szép nap lesz! :roll:

Megyek, Peti már lerágta rólam a szoknyát...

Rita
KépKép
KépKépKép
 
 


bbbbbb
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára vas 2012.07.11 09:30-kor.
vas
 
 


Na jól van, Ildi megint itt vagy, ezt már szeretem!
Csábítsd vissza Valit is, oké? :)

Távirati stílusban, jön ide az uram dolgozni, nekem meg mesélnem köll...

Ildi, segíts nekem Norbizni lécci, írd le, miket eszel, jó?

Szegény Nata, elég jól ki van dekorálva! :shock:

Peti: nappal 3-4-5x szopik, plusz éjjel ((eddig szintén 3-4-5)), de most éjjel keménykedés van, tegnap csak kétszer evett, éjfélkor és hatkor, ha közben aludna az frankó lenne. De egyelőre nem alszik, simogatom, satöbbi, remélem hamar megoldódik, aludnék szívesen.
Most egy kicsit jobb a helyzet, eszeget ezt-azt, tésztát, joghurtot, banánt, húsos-gyümölcsös bébiételt, kenyeret, sajtot, túrót. Kb ennyi. Meg némi zöldséget is, párolva.

Nyaralni menjetek mindenképp! Az nagyon kell! Valami kicsike legalább! (Anyukádhoz nem szoktatok menni, vagy nem tudtok ott aludni?)

R-go-Robi: Én is elugrálgatnék most bármire, olyan baromi fáradt vagyok, meg kicsit kezdek besokallni a sulitól, pedig hol van még a vége... :roll:
Szóval ha van Korda-koncert csak szólj! :D

Mit láttál a mérlegen, 63 kilót? Vagy annyit se? Uhh, attól én is dobnék egy hátast hallod! :D

Megyek, a banda őrjöng... (Sose fáradnak el??????? :shock: :roll: :shock: :roll: )

Rita
KépKép
KépKépKép
 
 


HAHÓ!!!!!!!

GYERTEK MÁR!!!

Kép

Rita
KépKép
KépKépKép
 
 


Hahó!

Napok óta akarok jönni, aztán tegnap este el is kezdtem írni, erre elment a netünk :evil:

Képek tök jók, Natasa a táskájával zseniális, Rita férjét meg még nem is láttam :lol: Ő az, ugye? És még az előző oldalon Beszti legkisebbje is irtó édes!

Hétvégén mi sem voltunk itthon, vagyis már hét közepén lementünk Szekszárdra, mert így jól jött ki. Érettségi találkozóm volt, 20 éves :oops: , és még el is bírtam menni, mert a keresztanyám nagyon-nagyon rendes volt, és eljött vigyázni a kölkekre. Így délután ott voltam a suliban, aztán haza szopiztatni, majd az urammal a vacsira, és mégeccer haza szopiztatni (Ede úgy alszik el), és végülis 1-ig kimaradtam :lol: Jó volt, meg az is, hogy nem kellett folyamatosan koncentrálnom a kölkekre. Megünnepeltük az unokatesó szülinapját is, Miksa irtóra lelkesen választott neki ajándékot, vett neki többek között nyakláncot meg karkötőt, és nem bírta kivárni a köszöntéssel a tortát, hanem már adta is, és azonnal el is mondta, mi van a csomagban, egytől egyig fölsorolta :wink:

Most meg majd jön a Bükk, hűű, ezt naon várom. Majd mesélek :wink: .

Ede közben elkezdett eszegetni, egyre ügyesebb. Sütőtök meg szilva viszont fúúújjjj, pedig ezek pont lazítóak, namindegy. És kúszik is most már, még nem tökéletes a mutatvány, de eljut elég szép távolságokra, és kutyázik is. Örülök neki, ügyes nagyon. Ez a gyerek is izgága, mint a teljes családunk :lol:
Kép

Meg testvérszinten is van javulás:
Kép

Fogyiról annyi, hogy eszem a Gastroyal Top diétáját, és eddig 3 kiló ment le. Tök jól elindult. Hétvégén kissé kilengtem, de alapvetően jól bírom. Most még a mozgást kéne mellétenni, és akkor nyárra valszeg jobban fogok egy fokkal kinézni, meg jobban is érzem majd magam. Megyünk Görögországba, ha minden igaz :lol: Most szervezem, ha lefogaltuk, akkor megmutizom :wink: Oda, ahová tavaly is akartunk, csak akkor a doktor nem javasolta. Most megnézzük, picit fázom a kocsiúttól, de nem is a távolság miatt, hanem mert mégiscsak Szerbián kell átmenni, de már annyian nyugtattak. Remélem, összejön.

szirom, Miksa és Ede

Kép

Kép
 
 


Szia Szirom!!!!!


De jó hogy jöttél! :)

Először is, Ede valami bűbáj, ez a kis kerek pofi! És nagyon hasonlít a bátyjára, viszont hogy a szülők közül kire hasonlít ez a két hasonló fiú :), azt nem tudom. Kire?
A testvéres kép meg... olyan helyesek, nagyon harmonikus!!

Nagyon örülök, hogy sikerült az osztálytalálkozó, eljutottál, szuper! Mi volt a benyomásod, sokan megváltoztak? Olyan kíváncsi vagyok én is a miénkre, nagyon izgalmas!
(Ugyanakkor sokszor nem tudom, elmenjek-e egyáltalán, dagi vagyok meg ragyás a hülye hormonok miatt, tökciki...:()

Te, mi ez a Bükk?? Most mentek, hétvégén?

Fogyókúra... jó neked, mást nem mondhatok... :( :) de ez csak az egészséges irigységem, NAGYON ÜGYES VAGY!!! :)

(Ha esetleg azt gondolnátok, hogy biztos nem is tanulok, mert állandóan írok, hát DE! :) Csak akkor írok, mikor Peti ébren van és nem számít rám. Vagy aikor éppen nagyon is rám számít - szoptatás közben :oops:
De most végzett, ő megy aludni, én TANULNI (tényleg!)

Csók!

Rita
KépKép
KépKépKép
 
 


Sziasztok!

Végre tudok jönni! :D Több mint 1 hétig rossz volt a gépünk. Se kép se hang. Már azt hittem minden képünk menthetetlen ami a gépen van. Eddig nem mentetünk le semmit. Andrisról az összes rajta van... De szerencsére megcsinálták!! :D

Rita, először is Isten éltesse Maját! (Még benne vagyok a 8 napban.)
Adél hogy van?
Vizsgákkal hogy állsz? Sok lesz? Lassan itt a vizsgaidőszak...

Ildi, hú szegény Natasa. Jól megüthette magát...
Kérlek nekem is segíts norbizni!!! Lement 3 kiló, de múlt héten nem tartottam ettem össze-vissza és 2 vissza is jött. :shock:
Most megint nagyon elhatároztam, hogy betartom, egyszer már tényleg szeretném végigcsinálni!!! 3 hónap alatt simán le kéne dobnom 9-10kilót, ugye?

Szirom, de ügyi vagy a kajával! Akkor neked ez bevált.
Nagyon aranyosak a fiúk! :D
Sokat változtak a volt osztálytársaid 20 év alatt?

A házunk szépen halad. kész van a burkolás, laminált. Írtunk egy listát ami még hiányzik végül is nem is olyan hosszú... :D Költözés jó kérdés, talán június. :wink: Szerintem az már menni fog. Bár előtte még takarítóbrigádot kell toboroznom mert töb napnyi kosz van. De ez már a jó része!! :D
 
 


kkkkkk
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára vas 2012.07.11 09:31-kor.
vas
 
 


Hú, Ildi KÖSZÖNJÜK ez nagy segítség lesz!!! :D :D
Igazad van a diétás kajcsikal kapcsolatban, nagy a választék.
Most már azért is megcsinálom!!! :D :D
 
 

Vissza: Mi, nõk!

Jegyzetfüzet: