Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!

ZZZ: pedofilia akkor áll fenn, ha kiskorúval és legalább 6 év korkülönbségnél!

cory
cory
 


ZZZ! Sajnos még mindig nem tudom összeegyeztetni a homoszexualitást a pedofilíával és egyéb "tévedésekkell". Az utóbbiról mindenképpen azt mondom, hogy bizony betegség, és ezt tartom a szado-mazo dolgokról is, amin meg lehet próbálni segíteni, és valójában a pedofília az, ami bizony veszélyezteti a környezetét. A szado-mazo csak akkor, ha ugyanúgy rákényszerítik másra, mint bármi mást.
Egyszerűen a homoszexualitást be tudom helyezni ebbe a kategóriába is, ha az erőszakosan történik egy másik fél felé. De ha a "normális" vonulatát nézzük....vagyis megpróbálod lélek és szerelmi szinten megközelíteni a dolgokat. Ha v.ki szerelmes, és szeret v.kit, bizony akkor az illető lelkét szereti. A lélek pedig nemtelen....
A lélek szépségét.

Innét jut eszembe. Hogyan szereted a gyerekeidet? Azon kívül, hogy nagyon...szinte szerelmesen,vagy nem? Ezt már a "nagyok" is megírták..."szerelmetes gyermekem". Gondolom erről is elvitázgathatnánk. Bocs egyébként, ez csak egy hirtelen kitérő volt. De ha már a pedofília ide fér, ez miért ne...

Na szóval, létezik, hogy valaki nem azért lesz homokos, mert a saját neme izgatja szexuálisan. Hanem azért mert véletlenül azt a lelket szereti, aki ugyanolyan neműre sikerült ebben az életben mint ő. Erről mit gondolsz?
kati
 


Ajjaj, akkor az én egyik volt barátom biztos pedofil... Én 17 voltam, ő meg 26...
Ja és a tanárom is volt...Kép

Mondjuk mindig is sejtettem...Kép

Puszi:

Dia
Dia
 

 
 

Hello, mindenki.Itt elég sokan veszekednek egy olyan kérdésen, ami egyértelmű.Ezek intim dolgok és nem érdekel a homoknak a vonulása.Felőlem megválthatják a világot és lehet, hogy egyszer a heterok vonulnak fel a jogaikért?Miért kell nekem néznem, és hallgatnom(most a felvonulásról beszélek)azt, hogy iylen meg oylan szerelem.Szerintem a homoknál nem a szerelem a vezér, sokkal inkább a szexuális inger. Mindenki abba szerelmes akibe akar, de a szex már egész más dolog. Ne bizonygassa nekem, hogy a homo dolgok normálisak, mert nem azok.Otthon azt csinál amit akar, de erőszakkal ne befolyásoljon senkit a homo lét felé.Neki úgy jó, hát éljen úgy, szabad országabn élünk, talán túl szabad, mindenkinek mindent szabad. Bocs, ha túl őszinte voltam, de felháborít, hogy a homoszexuális emberek, a hátrányosságukat bizonygatják és megkülönbözteteve érzik magukat. Én mikor megyek ki az utcára, több heteroval együtt, hogy hirdessük az igét? Csináljunk ellen felvonulást?Megfogom a férjemet és a gyerekeket és leülök az utcára és elmondom, hogy sértik a jogaimat, mert hirdetik, hogy mindenki legyen buzi(mivel a sziget tájékoztatóján az állt, hogy eseménybeszámoló). És igenis a kiskorúakra való tekintettel leállíthatnák a nagy kampányt. na pá, remélem nem sértettem meg senkit
nyuszimama
 


Totya!
A "hemofilia" nem a fehérvérûség latin neve. A hemofilia gyûjtõfogalom,, több öröklõdõ vérzékenység tartozik bele. Amire te gondoltál az a "leukémia"
Bocs, de ha már fitogtatsz meg leszólod ZZZ-t...
Maminti
 


Kedves Maminti!

Szo sem volt fitogtatasrol, a kijavitast köszönöm.
Nem szemelyeskedtem, csak ö szolitott meg erre reagaltam. Leszolni az ugymond normalis emberek szoltak le a maskent gondolkodokat.
Legyen egy szep napod!
Udv,
Totya
Ui: A tevedesem - ha az volt- ellenere van mire fitogtatnom. :o))) Csok.
Totya
 


Csak egy szerintem ideillö vicc enyhiteskent:
Ket hazaspar elhatarozza, hogy partnert cserelnek.
Masnap reggel az egyik ferj megszolal: Mit gondolsz szivem a lanyoknak is ilyen marha jo estejuk volt?

Bocs, meg kellett tennem.
T
Totya
 


Totya !
Az utóiratodban egy percig sem kételkedem..., nem vagy az a típus..
Jó hétvégét!
Maminti
 


Fiúk, Lányok!

Mindenki elmegy a kérdés mellett: Hogyan magyaráznátok meg a gyereketeknek, hogy "miért sétálnak a bácsik kézenfogva"?
Pedig hátha tanulnánk toletek...

Iboly
Iboly
 


Kedves Iboly!

Az egeszben en azt nem ertem, hogy eredetileg itt nö utan vagyakozo nö nyitotta ezt a topicot. Vagyis nö szeretne növel agyba bujni. Miert kellet ebbe kezenfogva setalo bacsikat belekeverni? Kezenfogva setalo nenik az franko, csak a bacsik a csunyak? Mondd a gyereknek, hogy szeretik egymast a bacsik, ahogyan ö is szereti az oviban a baratjat es ö is megfogja a kezet. Nem fogja meg latni a kulönbseget. Egyebkent az arab allamokban teljesen elfogadott, hogy ferfiak kezenfogva setalnak, mert baratok. A dologban semmi szexualitas nincsen. Csak a "kulturalt" Europaban ekkora jaj istenem, ha ket ember megfogja egymast. A sok evszazados, az egyhaz altal az emberekbe vert hulyesegeket le kellene mar vetközni igy 2001 környeken.
Sok szeretettel,
Totya

Ui: Ja, mar a papa is megaldotta a "buzikat". Akkor ti miert törtök palcat felettuk?:o))) Nekem ugy tunik, mintha kenyszeritene titeket valaki arra, hogy kiprobaljatok a dolgot. Szo sincs rola, a dolog meg csak nem is ajanlott, de szabad a palya.
Totya
 


Totya ugy nez ki elobb megvalaszolta a dolgot, de en is valami olyasmit mondanek, igy fejezik ki, hogy osszetartoznak, hogy fontosak egymas szamara. Egy idosebb gyereknel, ha az meg rakerdez mar a dolog szexualis oldalara is, akkor eloszor is biztosan van mar fogalma arrol is, hogy heteroknal hogyan mukodik, valamilyen szinten ezt is el kell magyarazni. (Amugy nehany hetero kapcsolatban is elofordul az, ami egy homo par haloszobajaban zajlik). Attol, hogy valaki ugy erzi, hogy nem helyes, ha ket bacsi kezenfogva maszkal az utcan, meg fognak kezenfogva bacsik maszkalni az utcan, mint ahogy lesznek koldusok, drogosok, es egyebek is.
De tovabbmegyek, azt is el kell tudnod magyarazni a gyereknek, ha az egy peniszet huzogato ferfit lat a jatszotertol par meterre, vagy a lanyodnak, hogy miert nyultak a laba koze a strandon a medenceben. Ha egyaltalan elmondja, es nem belulrol eszi az egesz. Es ezek mar valoban olyan dolgok, amik veszelyeztetnek egy kiskorut.
De en azert tovabbmennek, es ennek mar tenyleg semmi koze ahhoz, hogy valaki nore vagy ferfira vagyik, szoval kedves Iboly es ZZZ, mit mondasz a gyerekednek, ha egy Downos kislanyt latsz a jatszoteren, vagy egy kisfiut, aki nem viseli el, ha a mamaja felall, es rogton nyafogva odarohan es visszaulteti. Mert a tapasztalat az, hogy a tobbseg nem mond semmit, csak gyorsan arrebb viszi par meterrel a gyereket. Csak ha mar igy a toleranciarol beszelunk.
Keke
Keke
 


Kedves Keke!

Szivemböl szolottal!

Ismeretlenul is udv,
Totya
Totya
 


Kedves Totya!

Azt, hogy hogyan kerültek ide a sétáló bácsik, kérdezd Évától. Bár szerintem, a homoszexualitásról beszélgetünk itt most, tehát részletkérdés, hogy nénik vagy bácsik.
Azt azért ne felejtsd el, hogy egy érdeklodo gyerek nem feltétlenül hagyja abba a kérdezést az elso válaszod után. Ha pedig már van fogalma a nemiségrol, egy ilyen mellébeszélos válasz alaposan összezavarja.
Tudtommal, a pápa egyáltalán nem áldotta meg a buzikat, sot, a melegfesztiválon épp ezt követelték.
Apropo: buzik. Miért írod idézojelbe ezt a szót? Mocsonaki László, a Háttér Baráti Társaság a Melegekért Egyesület elnöke minden mondatában ezt a kifejezést használja a homoszexuálisokra.

Keke! Nem adsz konkrét választ. PONTOSAN mit mondanál, ha rákérdezne a dolog szexuális oldalára?
Down-kóros gyermek láttán ugyanazt mondanám a gyermekemnek: Beteg.
Szerintem a Down-kóros gyermekek szülei számára meglehetosen sérto, ha egy kalap alá veszed oket a homokosokkal.

Üdv. Iboly
Iboly
 


Iboly!

Egyetértek veledhogy a Down kór nem egy lapon kezelendő a homoszexualitással.Igaz, hogy mindkettő fogyatékosság, csak az egyikről (Down kór) nem tehet a gyerek és meg sem tudja akadályozni, a homoszexalitás ellen viszont lehet tenni.Persze akinek jó az csinálja, de ez egyéni akarat kérdése. A Down kór sajnos nem az, mert ki akar Down kóros lenni, egyértelmű, hogy senki.De buzik sokszázan akarnak lenni és büszkék is rá.Arra a témára, hogy mit mondok a gyerekemnek, hát az igazat a maga szintjén én biztosan nem vezetném félre, hogy Ő is ezt csinálja a barátjával az oviban, mert még a végén azt mondaná, hogy Ő is homokos és a többi kis ovitárasa is az.Mert ugye nagy a különbség a barát és a szexpartner vagy a szerelem között. Természetesen nem ecsetelném egy ötévesnek, hogy hogyan csinálják, de biztos hogy helytelennek ítélem a homoszexualitást és ezt adnám neki tovább, aztán, ha elég nagy lesz és felnő akkor ,majd Ő is kialakít egy véleményt.
Még valamiannak idején tényleg felszisszentek öreganyáink a kivillanó boka láttán, de azért ez még sem ugyanaz. Valóban nem tartom helyesnek, hogy a mostani emberekből több látszik mint kellene, de ez főként a divat kérdése és nem tartozik a szexuális hovatartozáshoz.Több száz nő megy az utcán, kint lógó mellel és olyan rövid szoknyába, hogy akár a lelkét is láthatnám, ha érdekelne,de engem nem vonzz a saját nemem, akár szép akár nem.
Még egy idetartozó témát írnék.Egyszer kaptam egy ajánlatot kb 16 évesen az egyik barátnőmtől, hogy probáljam ill. próbáljuk ki milyen együtt az ágyban, mert ő kiváncsi. Hát én nem próbáltam ki, mert rögtön elhánytam volna magam, és utána már az érintésétől, ami lehetett akár baráti, attól is viszolyogtam. Nem érzem magam prűdenk, de nem tartom, azt hogy mindent ki kell próbálni, az erkölcsnek és a kiváncsiságnak is vannak határai.
nyuszimama (nyuszimama)
 


Kedves Iboly!

Semmi mellebeszeles nincsen abban, hogy szeretik egymast a bacsik. Ez van es passz. Ha meg mar van fogalma a gyereknek a nemisegröl akkor akar el is mondhatod neki mi a helyzet.
Azt , hogy a papa megaldotta a homoszexualisokat egy homoszexualis papnövendektöl hallottam, akinek belefert az ertekrendjebe, hogy meleg legyen a leendö hivatasa mellett.
Azert tettem a buzi szot idezöjelbe, mert nem szeretem. Egyszeruen azert mert vulgaris.
Lassan ez az egesz dolog a Nemecsek Ermö fele gittragasra kezd hasonlitani. Csak beszelunk, irunk, de nem törtenik semmi. En egyszeruen nem hiszem el, hogy ekkora problema ez az egesz. Amit itt egyesek csinalnak az semmivel sem kulönb, mint az, hogy egyik ember barmiert megkulönbözteti a masikat barmilyen alapon. Lassan ugy erzem, hogy mindenkinek cimket aggatnatok a ruhajara: ez homokos, ez beteg, ez heteroszexualis, ez meg hottentotta. Ki es mi jogosit fel barkit arra, hogy megszolja a masikat?
Abba a klubba kell jarni, ahol jol erzi magat az ember. Mindenki valamiben kulönbözik a masiktol es elfogadni kellene egymast nem pedig irtani akar csak szoban is. Eleg nagy a vilag, ferjunk mar el benne!
Sok szeretettel,
Totya
Ui: Az eletet " szalvetaval" elöknek kezcsokom.
Totya
 


Popper Peter 168 ORA

Melegek parádéja. Az egész homoszexualitás és leszbikusság problémája túl van beszélve, vitatva, tárgyalva. Az ember kíváncsi, pletykás és kéjvágyó lény. Persze mindig érdekelte, hogy mi történik mások ágyában. Molnár Ferenc nem azt tartotta pornográfiának, ha például valaki lefest vagy lefilmez egy szeretkezõ párt, hanem ennek csoportos nézegetését. A szex ízlésességének és ízléstelenségének határát az intimitás vonja meg. Szerinte nemi aktust, kitárulkozó emberi testet csak egyedül lenne szabad szemlélni. A pornográfiát a közös élvezkedés teremti meg.

A történelmi idõk során már annyiféleképpen fogták fel a homoszexualitást. Az antik görögök a szexuális kiélés egyik természetes formájának tartották. Volt társadalom, ahol betegséget láttak benne, máskor erkölcsi kilengésnek, bûncselekménynek, genetikai zavarnak, rossz beidegzõdésnek minõsítették.

A melegek gyûlölete a fasiszták, a saját homoszexualitásukat mélyen elfojtó és titkoló agyatlanok jellemzõje. Megölnéd a melegeket? Vigyázz, hogy egy napon ne magadat kelljen megölnöd!

Azt gondolom, hogy a melegek demonstrációja lehet jól vagy rosszul sikerült heppening, nyárspolgárok riogatása, egyenlõ jogok, elõítéletek nélküli társadalmi elfogadás követelése. Ám legyen. De a Molnár Ferenc-i értelmezése szerint: ízlésesen. Heteroszexuálisok részérõl is botrányos a nyilvánosság elõtti szeretkezés. Gusztustalan-e a szeretkezés? – kérdezték egyszer Woody Allentõl. Csak ha jól csinálják - válaszolta. A nyelvét kilógató, nyálát az alatta fekvõ fiatalember szájába csöpögtetõ kopasz hérosz látványa biztosan nem tesz jót a melegek ügyének, még akkor sem, ha egy bulvárlap elsõ oldalán jelenik meg. Ne tessék túllõni a célon!

Egyékbént a melegek körüli nagy tudományos és áltudományos hápogásban szinte sohasem hangzik el az elõítéletek eredete. Talán nem véletlenül. A tiltás ugyanis a Bibliából származik, az Ó- és Újszövetségbõl. A pogány életöröm számos megnyilvánulását a zsidó és a keresztény erkölcs kriminalizálta, vagyis bûnnek nyilvánította.

"Férfiúval ne hálj úgy, mint asszonnyal hálnak: utálatosság az." (Móz. 3. 18. 22.)

"És ha valaki férfival hál, úgy amint asszonnyal hálnak: utálatosságot követtek el mindketten, halállal lakoljanak, vérük rajtuk." (Móz. 3. 20. 13.)

"Annakokáért adta õket az Isten tisztátalan indulatokra, mert az asszonynépeik is elváltoztatták a természet folyását természetellenesre.

Hasonlóképpen a férfiak is elhagyván az asszonnyal való természetes élést, egymásra gerjedtek bujaságukban, férfiak férfiakkal fertelmeskedvén, és az õ tévelygésüknek méltó jutalmát elvévén önmagukban." (Pál. Róm. 1. 26. 27.)"

A hitközségek és az egyházak hallgatnak. Szeretnek hallgatni. Mindenesetre ma jó zsidó vagy jó keresztény nem lehet meleg!

Csatlakoznek az elöttem szolo es nagyra becsult ferfiuhoz.
Mivel szemelyesen ismerem, bizton allithatom rola, nem homokos csak iszonyatosan okos, vilagszerte elismert szakember.
Sok szeretettel,
Totya
Totya
 


"Down-kóros gyermek láttán ugyanazt mondanám a gyermekemnek: Beteg. "
Ugyanazt mint kire ?????
Es ha utana megkerdezne, akkor miert nem fekszik otthon az agyban?

Abban nem vagyok kompetens, hogy Downos gyerekek szulei sertesnek veszik-e, ha egy kalap ala veszik oket a homoszexualisokkal, en egyszeruen csak arra probaltam ramutatni, az emberek hozzaallasa a fogyatekosokhoz eleg hasonlo, mint altalaban minden massaghoz.(Es egy ilyen eset az orrom elott tortent meg).
Nekem autista gyerekem van (a kisfiu, aki ultetgeti a mamajat a jatszoteren). Emelt csaladi potlek, ehbererert otthon maradhatok vele tiz eves koraig, felnottkorara nagy valoszinuseggel ovo kornyezet, stb... Es velem is megtortent mar, hogy miutan kozoltem a gyerek furcsa viselkedesenek okat, arrebb vitte az edesanya mellolunk a gyereket. Sot ennel kulonbeket is kaptam mar. Azt is tudom, milyen erzes, amikor egy bolcsodeben kulon asztalnal egyedul ebedeltettek az amugy nagyon szepen evo senkit nem banto gyermeket, vagy amikor egy kislany felt a kisse furcsa viselkedesetol, es nemes egyszeruseggel kitettek minket, a tobbi szulore hivatkozva. Vagy amikor Mikulaskor kozolte a jatszohaz gyogypedagogusa, hogy nem most kellett volna elhoznom a gyereket. Azt is tudom, milyen erzes, amikor minden ovodabol elutasitanak, vagy amikor az onkormanyzatnal a gyamugyet es a nevelesi segelyt emlegetik ovoda helyett. Es en meg fel sem jelenthetem tisztelt Tarlos urat. Egyedul meg nem igazan alkotnek tunteto tomeget a Fo teren.

Iboly, es a tobbiek is, azert elmeselek nektek egy mai tortenetet. Jatszoter, fiamat feltettuk egy koteles maszora, aki kisse ijedten kapaszkodott. Megjelent egy testverpar, egy vele egykoru, es egy kicsit nagyobbacska gyerek, akik szinten mentek volna folfele, de mivel a fiam ott szerencsetlenkedett, nem tudtak. Es akkor kitalaltak, hogy o meg kicsi, ezert segiteni kell neki. Es elkezdtek biztatni.

Tovabbi jo vitatkozast!
Keke
Keke
 


Sziasztok!

Nyuszimama: szerintem nagyon nincs igazad. Mi az, hogy homoszexuális akar lenni valaki? Szerintem nem olyan jó nekik, hogy azok, pont azért nem, mert nem fogadják el õket. Az lehet, hogy szexuálisan jó nekik, de a világban nem! Akkor most szenvedjen otthon is meg az emberek között is??

cory
cory
 


Cory, ha nem lenne jó nekik sajnáltatni magukat akkor nem vinnék az utcára a szennyüket, mert én sem mesélem el a szexnek minden részletét, van dolog ami az otthonra tarozik.Ugyanúgy nem örülnék, ha prostik állnánkak az utcán és vonulnának a Fő téren hirdetve az elnyomottságukat, mert volt idő amikor még a prostik is nyilvános házat kaptak és mellesleg az jobb volt, gondolom nekik is.Ha a kurvák nem állhatnak az utca szélén, akkor a homoknak miért lehet.Én nem akarom hogy szenvedjen otthon is és az utcán is.Sehol ne szenvedjen.Nem attól rossz vki, ha buzi, hanem attól, ha állandóan a szerencsétlenségükre hivatkozva feltűnést kelt.Mert mindenki kiállhatna az utcára, hogy neki miért rossz, de azt hiszem a jó dolgokat is meg kellen látni.
nyuszimama
 


Keke
Ne haragudj, de én nem tudom mit is jelent az autista, bocs de ebben tájékozatlan vagyok, elképzeléseim vannak. Én egy beteg gyermeket nem különböztetnék meg, nem tarom fertőzőnek ha vki Down kóros, autista stb.Nem is említeném egy lapon a szexuális elferdülésekkel.Aki beteg , főként ha gyerek általában nem tehet róla, nincs sok ráhatása és nem tanít rosszra senkit.Nekem még eygszer mondom nem a homo-kkal van gondom, mert biztos sok rendes is van köztük, csak azzokkal, akik kiállnak sajnáltatni magukat és hirdetik azt hogy jó amit Ők csinálnak. Én nem köpnék le senkit azért mert homokos, csak a gyerekeimnek ne tanítson senki olyat amit én szülőként helytelenítek.a fiatal fogékony, sok mindent ki akar próbálni és könnyű rávenni a hülyeségre én csak ettől féltem a gyerekeimet.Lehet, hogy maradi a gondolkodásom.Ahogy kurvákat sem szívesen látok, ahogy árulják magukat, ahogyan alkoholistákat és drogosokat is kerülöm, és a szektásoknak sem igen állok, meg így kimaardnék a homok hittérítéséből is.Valójában nem értem miért vitázom a sziget kérdésén, mert azok akik oda járnak(tisztelet a kivételnek)már mindegy, hogy kivel vagy mivel mit csinálnak az ágyukban
nyuszimama
 


Szia Nyuszimama!

Akkor mindenkivel bajod van, aki kimegy az utcára tûntetni? Pl. a pedagógusok, hogy kevés a bér. Minek mutogatják? Nekem is kevés. Szerintem a társadalom, és az országvezetés hozzáállásán nem nagyon tudnak másképp változtatni, csak, ha megmutatják magukat, hogy igenis sokakat érint a probléma, és nem lehet ezzel nem foglalkozni!!

cory
cory
 


szia cory, benéztem én is.Valahol mindenkinek igaza van, még a nyuszimamának is, de neked is.Mondjuk bennem is vannak előítéletek, a melegek iránt.Figyusz, én nem védenék senkit, de más a kevés bér és a szex.Az intim dolog, tényleg nem kellene ennyire felfújni.Szabad emberek vagyunk mindenki azzal csinálja akivel akarja, csak ne rontsák meg a gyerekeket.Cory, még valami te sem gondolhatod, hogy az a normális aki a saját nemét szereti.Nem mondom, hogy el kell ítélni, de nem szabad helyes, követendő útnak tekinteni.Jó volna ha soha senki sem lenne megkülönböztetve, de ilyenek vagyunk mi emberek.

Sziasztok
molnam
 


Szia Molnam!

Én azt sem tartom normálisnak, hogy egy pedagógus keveset keres! Az emberek többsége a bérét is magánügynek tekinti, és mégis kimennek tûntetni.
Nem értem ezt az ellenérzést a melegekkel kapcsolatban! Nem egy fertõzõ betegség!! Úgy gondolom, hogy nekik is joguk van egymásra találni. Ehhez ki kell mutatniuk, hogy melegek. Mint ahogy te is, én is kimutattuk, hogy heteroszexuálisak vagyunk, mikor a párunk közeledett, nem?

cory
cory
 


Sziasztok!

Nekem most csak egy kérdésem lenne: komolyan gondoljátok néhányan, hogy a homoszexualizmust választja az ember? Hogy ez olyan választás, minthogy egyetemre megyek vagy dolgozni kezdek?
Nekik ez a normális, lehet, hogy nekünk nem, de nekik igen. És nekik az az abnormális, hogy mi ilyenek vagyunk, nekik ez a furcsa. Ez nem választási lehetöség, hanem állapot. És nem igazán tudnának rajta változtatni, még ha akarnának sem. Söt, inkább az a jellemzö, hogy nehezen fogadják el ök maguk is.. Sokáig vívódnak, nem értik mi van velük... Nem csak úgy elhatározzák, hogy na én mától homokos leszek.

Az utcára vonulást bizonyos mértékig igenis megértem. És eddig még nem csináltak semmi olyat, ami annyira felháborító lenne. Ennyi erövel a katolikus körmeneteket is ítéljük el, mert én nem vagyok az, és számomra az az abnormális, ha valaki az... Persze, ezt csak összehasonlításként mondom, sosem zavartak a vallásos jellegü megmozdulások. Mindenkinek a magánügye az is, hogy miben hisz.

Puszi:

Dia
Dia
 


Cory, neked mindegy lenne, hogy a fiadra majdan egy csinos lány kacsint rá, vagy egy helyes fiú hívja randira? És ha azt hiszi, hogy ez természetes, akkor lehet, hogy a fiúval megy el, pedig nem is volt benne homoszexuális hajlam? Így mégiscsak fertoz...
Egyébként a pedagógus lét egy hivatás, a homoszexualitás pedig nemi eltévelyedés.

Dia, igenis, van aki választja. Mert a munkahelyén negatív diszkriminációban részesül, ha nem lesz a fonök "kedvese". Aztán úgy marad...
Felvonulás: még nem csináltak semmi olyat, ami annyira felháborító lenne? Mi háborít fel "annyira"? New Yorkban egy ágyat is vittek nyitott kamionon magukkal, ahol éloben ment a felvilágosító propaganda. A TV is közvetítette.
És egy kis hazai: a Mucsarnok mögött álló nyitott Cadillac-en pózol néhány tranzvesztita, akikre egy kopaszra nyírt fickó rámászik, végignyaldossa a testüket, a mumellektol le egészen a térdükig, a fotósok kameracsattogtatásától kísérve.

Keke, megértelek és oszintén sajnálom, ami veletek történik, de éppen ezért, pont neked nem kéne egy kalap alá venned az ilyen jellegu betegségeket a homoszexualitással.

Totya!
"A melegek gyûlölete a fasiszták, a saját homoszexualitásukat mélyen elfojtó és titkoló agyatlanok jellemzõje. Megölnéd a melegeket? Vigyázz, hogy egy napon ne magadat kelljen megölnöd!"
Popper Péter és a 168 óra véleménye számomra nem mértékadó, éppen az ilyen és ehhez hasonló sületlenségek miatt.
Amúgy, ti ott a "toleráns" oldalon, folyton gyulöletrol beszéltek. Mi azt sem tudjuk, mi az. Csupán nem toleráljuk a nemi eltévelyedést.
Olvass inkább Demokratát!

Soxeretettel egy jobb világért (ZZZ után szabadon)

Iboly
Iboly
 


Sziasztok,szerintem mindenről a gének tehetnek és nem befolyásolás kérdése !Valaki nem válik csak azzá,minden belülről jőn!Van ahol pénz kérdése és átoperálják az embert olyanná amivé szeretné,van olyan ország ahol újszülött korban genetikai vizsgálatot végeznek és ha a test jellegei nem felelnek meg a gének szerintivel,a szülök dönthetik el,hogy akarják -e a plasztikai műtétet(ill. van pénzük rá?).És ez megint egy olyan dolog,hogy lehet,hogy nagykorában a gyermek elnyomta volna a benne lévő érzelmeket és a teste nem okozott volna problémát stb.és ekkor a család lehet,hogy rosszul döntött amikor a másik nem felé terelte a külsőségeivel!
De szerintem a nők 50%-ban van egy olyan érzés,hogy kipróbálná a saját nemét,de csak azért mert mindenkit vonz az ismeretlen és tiltott gyümölcs(férfiak töbségét nem vonza egy szőrős férfi test szerintem),de mégsem teszi meg mert a génjei a helyén vannak és esetleg jó a sex-kapcsolata az xy-kromoszoma hordozokkal!
Bocsi ha valakit megsértettem-mások szerint ez is egy vélemény!(cory?Dia?)
Kandi72
Névtelen
 


ha pártfogolni kell, akkor Ibollyal értek egyet. Igaz vki nem választja, hanem ösztönösen a saját nemét szereti, de sokan tehetnének ellene és ebben az illető családja is hibás lehet, ha nem áll mellé és nem segíti megmutatni a helyes utat.Sokan a pénzért választják a homoszexualitást, mert sok gazdag tévés, showman, zenész homokos és hát ők összetartanak.Van aki kiváncsi és ott ragad, van aki csak eltévelyedik.Mindannyian hibázunk, ez tény, de nem mindegy, hogy a hibánkat belátjuk e, vagy hirdetjük, hogy jó amit teszünk.Mert a nemi eltévelyedés,a hogy a mondatban is van eltévelyedés, letérés a helyes útról.Tudjátok, hogy a lakosság döntő része katolikus, tehát hite szerint elítéli a homoszexualitást.Szerintem értehető, hogy féltjük a gyerekeinket az eltévelyedéstől, nem a homokosoktól, hanem azoktól, akik ezt hirdetik, vagy bármi rosszra tanítják csemetéinket.Még egy kérdés.
Szerintetek miért jobban elítélendő két férfi, mint két nő, mert szerintem nem jobb egyik sem?Vannak pasik akik izgulnak a leszbikre, de sokkaíl kevesebb nőnek tetszik a két pasi együtt formáció.Pedig szerintem a leszbik se jobbak, mert jó példát egyik sem mutat.
Én nem tagadnám ki a gyerekemet, ha homokos lenne, megpróbálnék neki segíteni, de világossá tenném, hogy amit tesz nem helyes, bármiért is teszi.
molnam
 


"de éppen ezért, pont neked nem kéne egy kalap alá venned az ilyen jellegu betegségeket a homoszexualitással. "
Annak, hogy az emberek hogyan allnak hozza egy ilyen kisgyerekhez, semmi koze ahhoz, hogy en hogyan gondolkodom.
En nem nagyon latok kulonbseget akozott, hogy egy faluban fogyatékosoknak az elme-szociális intézetbõl családi házba való kiköltöztetése ellen foglalt állást a szavazásra jogosultak több mint 50 százalékának több mint 90 százaléka, vagy azon kijelentese kozott egy polgarmesternek, hogy ha rajta mulna, nem engedne be a homoszexualisokat a Szigetre.
A sajnalattal nem sokra megyek, meg ha oszinte is.

Keke

"..A fogyatékosság nem oly szörnyű dolog, de a félelem, a tudatlanság és az elszigeteltség, amely kiséri az szörnyűséges."
Keke
 


Kedves Iboly!

Nem csalodtam benned. Ismet a lenyeget sikerult megjegyezned az egesz cikkböl. Gratulalok hozza.
Szerintem egy betegseget egy allapottal összehasonlitani nem igazan hasznos. Keveritek Giziket a gözekevel.

Sok szeretettel,
Totya

Ui: A Demokratarol es a benne publikalokrol annyit, hogy remelhetöleg meg van egy evuk aztan visszamennek abba a kanalisba ahonnet elömasztak, a Popper meg ugyanott ugyanugy fog irni es marad az a szakember aki eddig is volt. A politikai hovatartozast talan egy masik topicban kellene megbeszelni.
Totya
 


Totya!

Miért volt lényeges megjegyezned, hogy P.P. nem buzi?
hites
 


nEM TUDOM TI MENNYIRE ISMERITEK A SZIGETET, DE AMIT ÉN LÁTTAM BELŐLE ÉS AMIT AZ ISMERŐSEIM MESÉLTEK NEKEM, HÁT EGY HOMOSZEXUÁLIS SÁTOR KÉSZ FELÜDÜLÉS LENNE A SOK SZENNY KÖZÖTT, MERT OTT A DROGOSOK, ŐRÜLTEK ÉS AZ ALKOHOLISTÁK KEVEREDNEK.bOCS ATTÓL AKI ODA JÁR, DE NEKEM ILYEN TAPASZTALATAIM VANNAK, SEM ÉN SEM A GYEREKEIM(HA TŐLEM FÜGG) NEM MENNEK ODA.
molnam
 


Lehet hogy én azért viszolygom a melegektől, mert rossz tapasztalataim vannak.Általában a férjem ennek a célpontja, vagyis olyan ajánlatokat kapott ismerőstől és idegentől egyaránt, ami több mint felháborító, az hogy egyszer egy nyilvános wc-ben tört rá egy buzi és ajánlatokat tett neki, hogy orálisan kielégítené.Hát nem tudom kedves férfiak maguk mit szólnának, ha nagy Wc közben valaki erőszakoskodna és tapizgatná magukat, hogy szexuális kapcsolatot létesítsen. Többszöri figyelmezetetés után az illető a szemközti csempén landolt.Most akkor ki a rossz.Mert, ha nőként rámtörné vki az ajtót, legyen az akár férfi vagy nő, hát én ugyanezt tenném.Lehet, hogy én nem is a melegeket, hanem inkább az erőszakokodókat utálom.
nyuszimama (nyuszimama)
 


Sziasztok!

Azt hogy valaki szexuális ajánlatokat tesz a másiknak, és erõszakoskodik, azt elítélem, akár meleg, akár nem! És ez intelligencia kérdése, és nem annak, hogy homoszexuális-e vagy heteroszexuális-e az illetõ. Neked még nem tettek undorító megjegyzéseket a buszon férfiak? Nekem igen, sõt, már a fenekemet is megfogták. Õk azt hiszem, teljesen heteroszexuálisak voltak. Akkor én most legyek meleg???
Azt nem tudom, hogy ez genetikailag hogy van, mert nem értek hozzá. Csak azt tudom, hogy biztosan nem választott dolog!
Ha a fiam meleg lenne, természetesen nem lennék boldog, de elfogadnám, és mindenben támogatnám õt. És tudod, miért? Mert otthon engem erre neveltek. A szüleim ateisták, ez volt az otthoni nevelés is. Az öcsém mégis 2 éve muzulmán, és elfogadják, pedig nem örülnek neki! De ettõl még az õ gyerekük, és nem lett más!
Én sokat voltam kint a Szigeten 1-2 évvel ezelõttig. Akkor jött be a techno sátor a maga közönségével, és drogjával. Az elõtt max 1-1 füves cigi jelent meg, ami szerintem bocsánatos bûn, azzal együtt, hogy én nem próbáltam ki, és nem is szándékozom!
Alkohol: szerinted attól valaki rossz ember, hogy fiatalon néhányszor berúgott? Ha igen, akkor én rossz ember vagyok, de vállalom.

Bocs mindenkitõl, hogy ilyen rabszodikusan válaszolok, de csak arra reagálok, ami nagyon megragadt bennem!

cory
cory
 


Sziasztok!

Már régóta gondolkozom azon, hogy leírjam-e ezt. Olvastam egy könyvet, azt hiszem A férfiak elárulása a címe, ez leszbikusokkal való beszélgetéseket ír le. A leszbikusokat alapvetõen több csoportra osztja:
1. férfiak erõszakossága miatt lett az
2. nõvel volt elsõ szexuális élménye, és ezek után nem tud mást elképzelni
3. volt férfival is, és nõvel is, és nõvel jobb
4. ilyennek született
5. csak férfiak jelenlétében jó neki nõvel
Érdekes dolgokat mondanak el! Az egész könyvben nincs olyan interjú, amibõl az derülne ki, hogy fertõzésként kapta volna el!! A 2. csoportban lévõknél esetleg felmerülhet ez a dolog, de a többieknél biztosan nem! Érdemes lenne másoknak is elolvasni, mert tanulságos lehet!

cory
cory
 


Kedves Hites!

Azert jegyeztem csak meg, hogy egy szegregacios lehetöseget kiszurjek a sok közul. Mondjuk le lehetne zsidozni, mert az amint en is,de az mar ugye csunya dolog?
Bar elitelni valakit azert mert meleg legalabb akkora rasszizmus, mint ciganyozni, arabozni avagy zsidozni.
En jelenleg egy olyan orszagban elek elegge hosszu ideje ahol - a napi problemaktol nem mentes- demokracia van es nem csak Demokrata ujsag es senkinek nem jut eszebe a masikat megkulönböztetni a nemi beallitottsaga es semmi egyebe miatt, söt buntetik is az ilyet.
Van meg hova fejlödni, föleg az emberek fejeben Magyarhonban mielött eljutunk a hön ahitott Europaba.
Sok szeretettel,
Totya

Ui: Ja, Svedorszagban elek ha nem mondtam volna.
Totya
 


Hello Totya!

Ui-dre.
Tolerancia...
udv
zsolt
Zsolt
 


Lehet, hogy nem idevalo, es azt is tudom, nekem ekorul forog az agyam (mar egyfajta psziches allapot). CSak van benne egy mondat, amit en ideillonek talaltam.
"Ha valaki autista, az nem azt jelenti, hogy nem ember. Azt azonban jelenti, hogy idegen. Azt jelenti, hogy ami masok szamara normalis, az az en szamomra nem noramlis, es ami az en szamomra normalis, az masok szamara nem normalis. Bizonyos szempontbol borzaszto hianyosan vagyok felszerelkezve a vilagban valo tuleleshez, ugy, mint egy foldonkivuli, aki tajekozodasi utmutato nelkul ittrekedt. Szemelyisegem azonban erintetlen. Enem sertetlen. ERTEKESNEK ES ERTELMESNEK TARTOM AZ ELETET, ES NEM SZERETNEM HA KIGYOGYITANANAK ABBOL, HOGY ONMAGAM LEGYEK... Tiszteljenek meg azzal, hogy a kepessegeimnek megfeleloen erintkeznek velem, - ismerjek fel, hogy mi egyforman idegenek vagyunk egymasnak, hogy az en letezesi modjaim nem csupan az Onok letezesi modjainak hibas valtozatai. Hatarozzak meg a sajat felteteleiket. Dolgozzanak velem egyutt azon, hogy hidat tudjunk epiteni egymas kozott,"
Jim Sinclair
Keke
 


Sziasztok!

Keke! Gyönyörü az idézet! Nagyon tetszett! És mennyire igaz, és gömbölyü. Na, ezt jelentené a másság elfogadása!

Eröszakoskodás: ez mindig undorító. De engem eddig csak a heteroszexuális férfiak találtak meg. Leszbikus nökkel még nem volt dolgom. De gondolom, hogy az is felháborítana. De nem a homoszexualitás miatt, hanem az eröszakoskodás miatt. Nyuszimama, szerintem akkor téged ez borzaszt el! Nem maga a tény, hogy valaki homokos, hanem az, hogy olyan homokosokról van tapasztalatod, akik ilyen negatívok voltak. De sose szabad általánosítani. Azért mert 1-2%-a ilyen ezeknek az embereknek, nem szabad elítélni a többi 98-99%-ot. Ugyanígy, igaz, hogy a cigányok egy része lop, csal és hazudik, kerüli a munkát, stb. (bár a "normál lakosság jó része is, csak az valahogy nem tünik úgy szembe), nincs jogom azt mondani, hogy MINDEN cigány, munkakerülö, lop, csal és hazudik. Ezt hívják sztereotípiának (méghozzá elég negatívnak), ami ugyan normál esetben segít megítélnünk az embereket, egy elsödleges képet kialakítani róluk, de sok esetben téves, vagy hibás következtetésekre jutunk miattuk.

Molnam!
Én eddig is sokat voltam a Szigeten, 95 óta szinte minden évben kint voltam. Idén is megyek, söt, lehet, hogy Borit is kiviszem egy-két délutánra. Egyáltalán nem jellemzö a sok drogos, stb. Az alkohol pedig mindenhol ott van, bár ma már a mezei szórakozóhelyek mindegyikén is a levegöben terjeng a spangli szaga. Az az egy hét pont arról szól, hogy engedd el magad és érezd jól magad, hogy ismerkedj meg és beszélgess olyan emberekkel, akik mellett a hétköznapokon elmennél az utcán. A müsorok kifejezetten színvonalasok, sok színházi, vallási, stb. sátor is van. Van még reiki, véradás, drog-busz (pont a drogok elleni felvilágosításról, és az esetleges, de tényleg esetleges túllövések ellátására szolgál.) Van sport lehetöség és még sok minden más. Zeneileg a klasszikustól, a Kalákán keresztül mindenki megtalálja az ízlésének valót, és amit nagyon jónak tartok benne, sokszor a klasszikust együtt hallgatja a punk és a rocker a klaszzikusért rajongó emberrel, a heavy metal koncerten meg ott kuksizik az is, aki eddig nem hallgatta meg, csak beesett oda. És a legjobb buli évek óta a Táncdal-fesztivál sátor, ahol Zalatnay Cini, Uhrin Benedek úr, Neoton família és a többi lép fel, minden este, telt sátor elött, és több ezer ember viháncol, táncol és ordítja teli torokból együtt a mindenki által ismert dalokat. Hát szerintem, ez nem olyan program, ahova nem érdemes kimenni.
Ja, és amúgy is nagyon figyelnek az emberekre, évröl-évre egyre ügyesebben szervezik a dolgokat. Ma már az egészségügyisek kis mopeddel járnak, hogy gyorsabban eljussanak egy-egy szenvedö alanyhoz, és a bejáratnál mindenkit átmotoznak, hogy ne vihessen be olyat, amivel a saját vagy más egészségére törhetne. Szerintem a délutáni müsorok között tutira találnál olyat, amit a gyerekeid és te is élveznél! Próbáld ki, majd meglátod!

Iboly! Aki ilyenbe belemegy, az megérdemli. Ha velem történne ilyen, hogy a fönököm azt mondaná, hogy vagy vele leszek vagy repülök, hát ö dobna egy szépen ivelt hátast, aztán rácsapnám az ajtót. Amúgy ezek még egyáltalán nem olyan hú,m de forró dolgok, nézd meg a Berlini Love Parade-ról közvetített müsorokat, na, ott a kamera elött félmeztelenül, meztelenül táncolóktól kezdve, a majdhogynem premier plánban szeretkezö heteroszexuális párocskától kezdve mindent látni... (Homokost ott sem!) Ja, na erre a rendezvényre én is meggondolnám, hogy kiengedjem-e a gyerekem... De lehet, hogy megtenném, megpróbálnék bízni benne, hogy van annyi esze, hogy tud magára vigyázni.

Kandi! Igazad van. Söt, még egy gondolatot hozzá is tennék. Lehet, hogy azzal, ha csak szimplán a család a nemileg "eltévelyedett" gyereket úgymond a helyes irányba próbálja visszaterelni és nem elfogadni a másságát, sok lelki sebet ejtenek a gyerekükön. És nagyon valószínünek tartom, hogy nem járnának sikerrel! És azt is, hogy csak vesezkedés, összeveszés, kitagadás lenne a vége...

Puszi:

Dia
Dia
 


A szigetről: 5 ve voltam ott utoljára, és nagyon szomorú lennék, ha most tényleg ez lenne ott a helyzet. Iszonyú jó heteket töltöttem ott, mindegyiken kinn voltam 1 egész hétig 96-tal bezárólag. Akkoriban szerintem nagyon kevés őrült volt kinn, mind kedves és vicces figura.
Azóta született 2 gyerekem, így nem járok arrafelé... Lehet, hogy soha többé.
Timi, a szigetsirató
csillag (csillag)
 


Totya!

Nem azt kérdeztem, hogy miért írtad meg Pipiről, hogy nem buzi, hanem hogy miért jegyezted (emlékezet) meg, hogy nem buzi.
Neked számít?
hites
 


Hites!

Nekem nem szamit, de itt ugy velem lenne akinek igen. De szerintem a kerdesedre valaszoltam.
Igy elfogadod?:o)))

Udv,
Totya
Totya
 


Tüzetesen nem olvastam el hozzászólásaitokat, mert későn kapcsolódtam be, de átfutottam. Én senkit se akarok bírálni, csak saját véleményemet szeretném leírni a dologról.
Szerintem ez az egész egy kormányszintű elterelési hadművelet volt. A szigeten tavaj is volt szivárványsátor, aki akarta megnézte, aki nem az nem. Semmi nem változott, csak kis botrány kellett, hogy ne arra figyeljünk amire kéne. Közben Simicska az OTP vezérigazgatója lett, meg egyebek.
A cigányokat nem lehet provokálni, mert törnek zúznek, annyi fekete sincs az országban, hogy érdemes lenne, a sárgák plőttyedtek, és megesról szarnak bele, a zsidók......na ők is azok, maradtak a melegek, akiket ha megpiszkálnak, csak békésen tüntetnek, és erről lehet cikkezni.
Ez pusztán genetika, nem úgy kezdték ezek az emberek, hogy rábeszélték őket a "buziságra".
Mindenki nézzen mélyen magába, és gondolja át, hogy őt rá lehetne -e beszélni ilyen dolgokra. Valószínüleg nem.
Mindenkinek magánügye az ágyban mit hogyan csinál. De megkérdezném, hetero kapcsolatban elítélendő az anális közösülés? Nem. Nőknél az önkielégítés, vibrátorhasználat. Nem. Akkor miért baj, ha egymásnak, egymással csinálják. És mellette szeretik egymást. Sok homoszexuális él monogám párkapcsolatba, és ez a nagyobb részük. Őket észre se vesszük, akiket észreveszünk, azok a transzvsztiták, mert látványosak. De ez a kisebb hányad. Köztük is vannak olyanok, akik mintsok hetero is sűrűn vált partnert..., de könyörgöm heteroknak szabad homoknak nem. Hangsúlyozom, nem ez a tőbbség.
Nem tudom miért kell elítélni őket. Az útszéli k... nem hurcolják meg, akihez tisztes családapák járnak.. Ez a vicc, és a szalonk.. meg már vonzó bige? Na neeee

Léda
Névtelen
 


Totya!

Látom, kibukott beloled a tolerancia. Már vártam...

Üdv. Iboly
Iboly
 


Dia!

Nem értetted: "felvilágosító propaganda" azt jelentette, hogy "szeretkeztek".

Üdv. Iboly
Iboly
 


Kedves Iboly!

A tolerancia egy gyönyöru szo de csak akkor muködik, ha mindket fel gyakorolja.
A felsöbbrendu, lekezelö modort nem allhatom.
Egy textusbol kiemelni egy reszletet es azon lovagolni, nem pedig az egeszet nezni demagogia.
Vegul is a Demokrata Ujsag sem tesz mast, amit olyan melegen ajnlottal nekem.
Elegge meddö mar ez a vita velemenyem szerint.
A melegek köszönik jol vannak.
Sok szeretettel,
Totya

Ui: Zsolt ha nekem azt irtad tolerancia, akkor eddig merre jartal?
Totya
 


Iboly!

Ugyanezt tették a Love Parade-on is. És a heteroszexuális fiatalok. Még olyat is láttam, hogy a kisfickó a péniszét belenyomta a lány kezébe és ott helyben ment a kézi munka. És ez is simán lement a tévében. Csak azért, mert Love Parade?
A transzvesztitákat nem összekeverni a homokosokkal. A transzvesztiták általában teljesen normális heteroszexuális nemi életet élö emberek, akik szeretnek a másik nem ruhájába bújni, akár szórakozásból, a hecc kedvéért, akár kicsit ennél több indíttatásból...
Vagy vegyük azt, amikor a méltán híres, hírhedt Yoko Ono és John Lennon kitették ágyukat az utca közepére és a Make Love, Not War jegyében pár napig ott élték mindennapi életüket. Beleértve a nemit is. Ez akkoriban ugyanekkora botránynak számított, de ma már csak azt mondjuk, hogy ejha...

No, most megyek csettelni. Puszi Mindenkinek:

Dia
Dia
 


Sündisznó a gyökérkefén

A saját nemükhöz vonzódók azon igyekezetükben, hogy maguknak különleges előjogokat csikarjanak ki, egy sajátosan hamis szóhasználattal élnek: azt mondják magukra, ők a homók, s azt mondják a többiekre, ők a heterók.
Homo eredetileg azt jelenti, ember. A homoszexualistás körülbelül úgy fordítható le, hogy emberi nemiség, vagy emberi testiség. (Mi abban az emberi, hogy egy férfi nem egy nő ölének örül, hanem egy másik férfi ülepének?)
A hetero eredetileg különböző neműséget, eltérést jelent, a heteroszexuális tehát azt, hogy valaki egy másik nem iránt vonzódik... egyfajta unalmas, divatjamúlt másság.
Itt álljunk meg. Ez a megkülönböztetés ugyanis nem igaz. Aki nem meleg, az nem hetero, hanem egyszerűen normális, egészséges, jelző nélküli ember. A világ úgy van teremtve, hogy kétpólusú benne minden, s a két pólus csak együtt alkot egészt. A párosság az egészség, mondja a zseniális magyar nyelv. Ezért hívja a férfi asszonyát a feleségének. Az emberpár (miként az élővilágban minden lény a földigilisztát kivéve) olyan egy és oszthatatlan egység, melyben egy nő és egy hím együttléte jutalmaként a nőben új élet fogan meg.
Ha két azonos pólus él együtt, akkor az nem másság, hanem tévedés, a természet szánalmas fintora. Két férfi egymással vagy két nő egymással: sündisznó a gyökérkefén.
Heterók és homók nem egyenrangúak, ez a megkülönböztetés hazug és hamis. A heterók - tehát az egészségesek - tartják fenn a világot, őáltaluk születnek meg és nőnek fel az új nemzedékek. A homók pedig szerencsétlen, nyomorékok. Egy részük diszkréten viseli a baját, más részük azonban hangosan tüntet vele: szeretnék az egész világot magukhoz fertőzni, hogy nyomorult másságukat elviselni tudják. Pimasz, tolakodó pojácák, akik meglovagolják a hanyatló civilizáció beteges politikai kurzusait, színes rongyaikban, hangosan zsivalyogva lepik el a civilizáció romjait, mint a döglegyek. Végzetük elborzasztó: az emberi történelem legiszonyúbb pestisét, az AIDS-t hordozzák és terjesztik.
Ha a melegek és leszbikusok kisebbséget alkothatnak és politikai jogokat követelhetnek, akkor előbb-utóbb a kecskefartúrók és birkaszeretők is előlépnek, hiszen nekik is vannak történelmi előképeik, s ki merné vitatni, hogy ők is kisebbséget alkotnak (még szerencse, hogy nem többséget), aztán jöhetnek másféle szodomisták, fetisisták, pedofilok, nekrofilok, mazohisták és szadisták és mindenféle perverzisták... Ôket majd mind tűrnie, sőt támogatnia kell a többséget alkotó egészségeseknek, ha belépünk az Európai Unióba? De miért? Mi készül itt?

-------
En erre rohadtul nem tudok mit irni ....
Névtelen
 


Nevtelen!

Erre nincs is mit. Ez maga a "tökely".
Totya
Totya
 


Totya!

Örülök, hogy magadtól elhagytad a kedvesezést. Rossz emlékeim vannak róla.
Örülök, hogy neked sem számít, hogy Pipi buzi.
A válaszodat elfogadom.
Miért kellett megemlítened, hogy zsidók vagytok?
hites
 


Névtelen!

Komolyan gondolod, hogy pl. õk terjesztik az AIDS-et?
Egyébként a csiga is hímnõs!
A többihez nincs mit szólnom, mert ha ezt így gondolod, az elég szánalmas!!

cory
cory
 

Vissza: Mi, nõk!

Jegyzetfüzet:

 

cron