Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!

Támadt egy merész ötletem. Őszintén szólva olykor alkalmatlanságérzéssel küszködöm ezzel kapcsolatban, de ha nem próbálom meg, szerintem az a legrosszabb.

Szóval arra gondoltam, azt látom, hogy nekünk, nőknek, valójában senki nem védi igazán az érdekeinket. Csak akkor érvényesülhetünk, ha mi magunk is férfiassá válunk. Úgy kaphattunk látszólagos egyenjogúságot, szavazati jogot, (lásd emancipációs mozgalmak, szüfrazsettek (bocsánat, nem tudom, hogy kell írni franciául)), hogy nőelődjeink is farkasokká váltak. Hálás vagyok azért, amit tettek, mindemellett ezzel sajnos azt tették lehetővé és szerintem követendővé, hogy férfiként harcoló nők legyünk.

Egyetlenegy férfiak vezette párt nem fogja ezeket a dolgokat szem előtt tartani, ezért égetően szükség lenne szerintem egy nőpártra.

Majdnem minden nő azt próbálja bebizonyítani a munkahelyén, hogy ér annyit, mint egy férfi.

Annyi, mintha egy alma és egy körte közé egyenlőségjelet tennénk. Véleményem szerint ugyanúgy értékesek a férfiak, mint a nők. Ugyanannyira szükség van rájuk, mint miránk. Csak másutt. A férfi főleg logikus, a nő inkább a szívére hallgat. (Félreértés ne essék, itt nem feltétlenül a hím vagy női testet viselőkről, hanem a pszichológiai szempontból feminin vagy maszkulin egyénekről van szó. Vagyis egy férfi is lehet feminin, őt is vezetheti a szíve, míg egy csomó nőre ez nem igaz.)

Azt már tudjuk, hová vezet, ha a férfiak uralják a politika színterét. Pár napja olvastam, hogy az elmúlt 3000 évben 5000 háború volt. A Föld a végsőkig ki lett zsákmányolva. Atomfegyverek és egyéb tömegpusztító eszközök vannak, amikkel (szintén a napokban olvastam) 300-szor el lehetne pusztítani a földet. Elég csak a 300-ad része... Ha megnézzük a parlamenti tudósításokat akár Mo-on, akár máshol a világon, egymás ellen és a hatalomért harcoló, érzelmileg általában unintelligens férfiak vagy férfi lelkületű nők vitatkoznak egyáltalán nem fontos dolgokról. Hatalmas energia megy el egymás szapulására, forintmilliók egymás befeketítésére, meghazudtolására. Destruktívak.

Van más lehetőség. Én legalábbis hiszek benne. Ha értelmileg és érzelmileg intelligens, lágy, tisztelet- és szeretetteljes és bölcs nők lennének az ország élén, ha a parlamentben és a kormányban ilyen nők (vagy ilyen lelkületű férfiak) ülnének, akik őszinték magukhoz és másokhoz, akik sosem a saját, hanem az ország, az emberek, a TE érdekeidet néznék, akik elutasítják a korrupciót (valóban, nem csak a hangzatos beszédekben), akkor gyökeresen megváltozik ez az ország.

A következő hozzászólásban idemásolom, amit én célként kitűznék. Ezek nem kidolgozott tételek. Bennem is sok a "hogyan?", nem tudom, mennyi pénzbe kerülnének mindezeknek a dolgoknak a megvalósításai, és nagyon sok szegmensét nem érintettem még az égető belpolitikai problémáknak. Például az agráriumot, az oktatást, a környezetvédelmet, az infrastruktúrát, adókérdéseket, vállalkozások segítését, stb.

Ezért az ÉPÍTŐ segítségeteket szeretném kérni. Mindenkinek, aki nő, aki nőies lelkületű - és minden férfinek is, aki legalább részben egyetért a lenti célokkal. Mert szükségünk van az éleslátásukra (és még mennyi nagyszerű tulajdonságukra), nélkülük nem élet az élet. Kép

Végül: A lenti sorok idealisztikusak, sőt talán olykor utópisztikusak is lehetnek. A történelmet áttekintve azonban azt látni, hogy egyetlen forradalom, egyetlen gyökeres változás nem volt előre láthatóan realisztikus, kicsi esély volt a megvalósulásra.

Miért ne adnánk egy esélyt magunknak?
 


Céljai

A női értékek, a női bölcsesség segítségével emberivé, családbaráttá tenni országunkat, politikánkat, környezetünket



Mit szeretnénk adni ...

...a fiatal lányoknak?

- időben történő felvilágosítást
- anonim, azonnali és tiszteletteljes nőgyógyászati segítséget országszerte
- ingyenes fogamzásgátlót

...azoknak a nőknek, akiknek nincs kiskorú gyermeke?

- valódi esélyegyenlőséget férfiak és nők között a munkavállalásban
- továbbtanulásnál magas ösztöndíjat a nem GYES-en, GYED-en lév?knek (ösztönözend? f?leg a középkorúakat, hogy bátrabban jelentkezzenek, járjanak egyetemre, f?iskolára)

...a várandósoknak?

-a várandósság utolsó 3 hónapjára (veszélyeztetett terhesség esetén a szülésig) szabadon igénybe vehető fizetett várandóssági szabadságot
- emberhez, nőhöz, újszülötthöz méltó szülést, születést
- tisztelettel teli, partneri orvosi hozzáállást
- kiváló szakmai, tárgyi körülményeket
- minden kórházba (szükség esetén teljes munkaidőben) alkalmazott pszichológust a várandóssággal, szüléssel, gyerekneveléssel kapcsolatos problémák feloldásához
- a szülésre való felkészítés keretén belül vagy azon kívül kis- vagy nagycsoportos beszélgetés pszichológussal a csecsemők lelki szükségleteiről, a velük való optimális bánásmódról, minden esetben laktációs tanácsadó előadása is


...a kis- és nagyobb gyermekes nőknek és családoknak?

- közterületek, bevásárlóközpontok bababaráttá tételét (pelenkázók, szoptató helységek, babakocsifeljárók létrehozásával)
- BKV emberségessé tétele ( udvarias, türelmes sofőrökkel, TV- és rádióreklámokkal, óriásplakátokkal a helyátadásról és egymás segítéséről)
- lakáshoz jutás megkönnyítése
- megfizethető bérlakásrendszer kialakítását
- GYES, GYED és a családi pótlék jelentős (legalább 100%-os) emelését
- születési támogatás (?) megemelését -kisbabák utáni munkavállalás megkönnyítését -nevelési tanácsadók számának növelését - minden kórházba (szükség esetén teljes munkaidőben) alkalmazott pszichológust kórházi tartózkodás esetén mind a szülőknek, mind a gyermekeknek segítségképpen


...a nagycsaládosoknak?

- a hivatásos anyaság reformját (a 3. gyermek 3. életévétől kapható lenne függetlenül attól, van-e, lesz-e még gyermek a családban) ennek legalább 100%-os emelését, de inkább többet


...a családalapítóknak?

- lakáshoz jutás megkönnyítését


...az apáknak?

- kisbabájuk születése után 10 nap plusz szabadságot

...a nyugdíjasoknak?

- jelentős nyugdíjemelést
- különböző szociális juttatások (pl. fűtési vagy temetési) emelését
- BKV emberségessé tételét ( udvarias, türelmes sofőrökkel, TV- és rádióreklámokkal, óriásplakátokkal a helyátadásról és egymás segítésér?l)


...mindenki másnak?

- az egészségügy gyökeres reformját
- emberhez méltó béreket
- hálapénz megszüntetését tiszteletteljes, partneri beteg-orvos viszony megtartásával, létrehozásával
- a védőnői hálózat, a gyermekorvosok, csecsemősök, szülésznők, nőgyógyászok továbbképzését a laktáció szakterületén
- szoptatási tanácsadók széleskörű alkalmazását kórházakban, orvosi rendelőkben
- tápszervásárlás erős megszigorítását (csak receptre, csak patikában)
- tápszerrel való orvoslátogatás megtiltását és ennek betartatását
- anyatejleadást több pénzért, hatékony anyatejközvetítést, ennek reklámját

- lobbizás beszüntetését (fogalmam sincs, hogyan)
- Országimage kp. bezárását (talán)
- totális korrupciómentességet (na ezt is sajnos csak magamra tudom egyelőre megígérni KépKépKép)
- ingyenesen hívható telefonszámokat és internetes fórumokat, hogy mindenki, akinek sérültek a jogai, vagy kérdése, tanácsa van, választ, jogorvoslatot vagy köszönetet kaphasson, vagyis egy nyitott pártot (kormányra kerülés esetén)
 


Ez az ország az elmúlt ezer évben nagyon ritkán tudott összefogni. Itt az ideje, hogy ne legyen igaz, hogy 3 aranyforintot nem adnának össze a nemesurak (hölgyekKép) az ország megmentéséért.

Ez a párt még nincs megalapítva. Legalább 10 alapító tagra van hozzá szükség. Aki szívesen csatlakozna, kérem, írjon a virag78@axelero.hu -ra. Köszönöm,

Virág
 

 
 

Virág,
nézd meg ezt, légy szíves. Nem tudom, segít-e, de eszembe jutott.
www.minok.hu
www.mona-hungary.org

Az első tartalma eléggé avult (nincs pénz tartalomfejlesztésre), a másikon már régen nem jártam. A www.notars.hu-n még nincs semmi (ez a Nőtárs Alapítvány, ami a magyar női civil szervezeteket fogja össze).

Ja igen, és most látom, ilyen is van:
www.mnp.hu

Üdv
Kriszi
 
 


Szia, Kriszi!

A harmadik felkeltette az érdeklődésemet. De csalódtam. Ez a párt nem tűnik élőnek vagy életképesnek. Legalábbis a honlapjuk nem az. Pedig arra is gondoltam az elején, ha már van Magyar Nőpárt, minek egy teljesen hasonló. Aztán rájöttem: mert ha belelendülünk, hamarosan nagyon sokan tudhatnak rólunk. A netet segítségül hívva villámgyorsan gyarapodhatunk. Egy lendületes csapatra van szükség. Erről a pártról miért nem hallottam még? Az összes róluk írt cikk 2000-es és 2001-es.

Azt kérdezik: "Szavazna a Magyar Nőpártra?" Én sosem tennék fel ilyen kérdést. Ha a társadalom igényel egy ilyen pártot, és lehetőséget adunk a velünk hasonló gondolkodású nőknek és férfiaknak, hogy tudjanak rólunk, és ha akarnak, csatlakozzanak hozzánk, megteszik. És ha csak pár százan, vagy akár jó pár ezren állnak a hátunk mögött, azt írnám: "Kérem, szavazzon ránk!" Nem közvéleménykutatnék. Kép

Ha van még akár ötleted, javaslatod, akár még hasznos linkjeid, nagyon fogok örülni. Kép

Virág
 


Sziasztok!

Virág!
Esetleg fölvenni velük a kapcsolatot? Tapasztalatcsere, -gyűjtés ügyében??

Puszi: Pele
 
 


Szia, Pele,

jó ötletnek tartom, de csak azután, hogy megalakult a párt, nem csak 10-en vagyunk, hanem jóval többen, és sokkal jobban kidolgozott programunk van. Szerinted?

Virág
 


Sziasztok

Szerintem Virág ötlete nagyon jó, bár a mai magyar közéletet nézve nem nagyon tudom, hogy mennyi realitása van ennek. Illetve tudom, amennyit mi teszünk. Ahogy olvasgattam a babanetet, számtalan helyen előkerült mint probléma pl. a szoptatás kérdése. Gyakorlatilag alig van olyan hely, ahol meg lenne oldva, hogy kultúrált körülmények között lehessen egy csecsemőt tisztába tenni, megetetni.
Vagy a hálapénz kérdés, és nagyon sok minden, amit Virág leírt, meg amit nem írt le. Sajnos ma mo-n csak akkor van esély bármit elérni, ha jelentős szavazóbázist érint a kérdés. Mi, nők azért vagyunk annyian, hogy számítson a véleményünk:-)))

Virág
Még nem teljesen tiszta előttem a kép, hogy milyen formában szeretnéd ezeket megvalósítani, de azt gondolom, hogy nagyon jó lenne, ha ezekért és hasonló célokért tudnánk és mernénk harcolni.

Anna
 
 


Szia, Anna! Kép

Közélet: véleményem szerint ha nem becsurgunk oda, hanem tömegesen betörünk, és mi valóban tiszták maradunk eltökélten, azzal a közélet is erős változáson fog szükségszerűen keresztül menni. (Jól látom szerinted?)

Ez nagyon tetszett, szlogennek is tökéletes:

Mi, nők azért vagyunk annyian, hogy számítson a véleményünk

Még előttem sem tiszta. Nyilvánvalóan a fenti nem egy 4 éves program. Én nem vagyok szakember. Amit adni tudok: maga az ötlet, lendület, önbizalom, őszinteség, önkritika, vezetési képesség, emberismeret. Ha "csak" valaki egyetért, és nem ad mást, mint a voksát, véleményét, javaslatait, vagy ami most nagyon fontos, a tagságot, az már óriási erő. De ha emellett valaki szakértő akármilyen itt használható területen, és kész megosztani a tudását, az fantasztikus volna.

Ezért kérek szépen mindenkit, aki olvassa a topicot, szóljon hozzá bátran. Tudom, már előttem sokan megmondták: senki sem próféta a saját fórumában KépKépKép, de azt kellene látni, hogy itt nem rólam van szó. Én itt egy porszem vagyok, aki azt kiabálja: "hahó, többi porszem, lepük el az eget!" Egymagunk nem tudunk megváltoztatni szinte semmit, de együtt akármire képesek vagyunk. Az erő nem bennem, hanem a mi magunk alkotta tömegben van.

Félve hoztam ki ezt az 5. gyerekemet ide, a Vének Tanácsa elé, és vacak, hogy csak hallgatnak. Jó lenne tudnom, lehajítjuk-e szegényt a Taigetoszról, vagy életképes. Kép De komolyan. Kíváncsi vagyok a véleményetekre.

Virág
 


Életképes!!!

Csak olyan nehéz hinni benne, nem? Valahogy annyira megszoktuk, hogy úgyis minden a fejünk fölött dől el, és nem tehetünk semmit. És talán ezt a legnehezebb legyőzni az emberekben.
Még gondolkozom ezen az egészen (na meg el kell mennem mosóport venni:-)), de jövök még.
Egyébként ne keseredj el. Szerintem ez egy nagyon átgondolandó téma, és nem lehet csak úgy csípőből hozzászólni.

Anna
 
 


Anna,
oké. Kép És nem, dehogy keseredek! Kép

A férjem szerint, és lehet, hogy igaza van, lehet, hogy érdemesebb volna valamilyen egyesületként elindulni, és később alakulni párttá. Mit gondoltok róla?
 


Virág,
rengeteg női egyesület van, azért linkeltem be a MiNőket, mert ott van egy nagyon elkötelezett nő, aki szeretné összefogni a női civileket. Ja és van egy Női Érdek nevű szervezet is, csak erről nem tudok többet, mert nem figyeltem oda rendesen.
De ha gondolod, kotorászok a dolgaim között, és keresek róla valamit.
Én nagyon örülnék a kezdeményezésnek amúgy. De azt tudnod kell, hogy van egy nagyon komoly buktatója: a "csúnyaöregkövérkielégítetlenirigybajszosleszbifeminista" stigma. Ez képes éppen a női szavazótábort eltántorítani ("nehogymár feministának nézzenek!"), és nem tudom, van-e olyan szervezet ma, amelyiknek sikerült elkeülnie ezt a csapdát. Egyelőre ötletem sincs, hogyan lehetne elkerülni, de gondolkozom rajta.

Üdv
Kriszi
 
 


Virág!

Gondolkodom már egy ideje.

Az a helyzet az egésszel, hogy ez mind szép és jó, és sokan értünk egyet vele, de pártként ez édeskevés, még ha ismertté is teszed a pártot, akkor sem lesz átötő, egy-két ember meg sajna nem tud hatalomközelben sem csodát tenni, csak belerokkanni.
Tovább kell gondolni, teljes egésszé, úgy, hogy valóban programot, megoldást is tudjon ajánlani az embereknek.
Sajnos ez elengedhetetlen (köz)gazdasági stb ismeretek nélkül, hiszen azért a célok tekintélyes része anyagi ráfordítást is kíván.

Párod elgondolása inkább tűnik megvalósíthatónak. Mondjuk tény, ott van egy rakás szervezet, akár abszolút nem politikai is, amelyek esetleg még ismertek is (pl.a NOE), és mégis alig hallani róluk. Nem vagyok benne egyikben sem, nem tudom, mi az oka. Gyanítom az, hogy a kezdeti lelkesedés a kudarcok után kifúlt.

Programcélokba erősebben tenném bele -hogy valami konkrétot is írjak- a családalapítás, gyermekvállalás és nevelés elismerésének támogatásának növelését és itt nem pusztán az anyagiakra gondolok (mert röhej, hogy főállású anyaságnak indult gyet ott maradt a minimálnyugdijnál és igy fele sincs a minimálbérnek, ime az állás, állami és fehér, amelyre még minimálbért sem fizetnek), hanem az erkölcsiekre, az emberek fejében lévő dolgokra.
Ugyanez igaz a szopitémára is. Ezek olyan dolgok, amik nem igényelnének akkora anyagi terhet -talán-, inkább munkát, propagandát, illetve a médiában, közéletben szereplők fejének megnyerését.

Summasummárum a cél szép és nemes, csak rettentő nehéz, nagyon sokaknak ment már ilyesmire rá élete, idegrendszere, energiája, sok esetben hiába, szóval nagyon kitartónak és keménynek kell lenni, ha valami újat akar tudni felmutatni e téren az ember.

Ildi

Ildi
 
 


Kriszi,
ha annyira szeretné összefogni a női civileket, miért nem megy neki? Komolyan. Miért nem hallottunk még róla? Feminizmus: Határozottan nem vagyok feminista, és ez egyértelműen kiderül abból, amit írtam. Tudom, hogy te ezt látod, és azt is, hogy ez sokakat nem fog meggátolni abban, hogy lefeministázzanak. Mondjanak, amit akarnak. Aki jobb világot akar, aki megérti, amit mondunk, ahhoz szólunk. De lehet, hogy megkeresem őket.

Tudja valaki, mik az egyesület/szervezet... alakításának feltételei? Vagy ha csak magát a jogszabályt kapom meg, az is jó.

De mondasz valamit. Abban is tökéletesen benne lennék, hogy csatlakozzak egy ilyen meglévő szervezethez, és azon belül bevigyünk minél több nőt, amennyiben egyetértek a céljaikkal. AKkor megspóroltunk pár hónapot, és még ki tudja mi mindent.

Ildi,
végigolvastalak, és megfontolom minden szavad.

Élet-rámenés: elhatároztam, hogy nem csinálom ezt minden áron és utolsó vérig. Csak ameddig a családomnak és nekem jó.

Virág
 


Virág,
azért, mert rettentő sok van, és akik neteznek, egyelőre azokat sikerül(get) nagyon lassan, nagyon nehezen. A Női Érdek idén alakult, a Nőtárs Alapítvány is. A MiNők, ha jól emlékszem, 2001-ben. És ez is nagyon pénzkérdés. Pályázatírásra stb. megy el nagyon sok idő, energia.
A jogszabályt elkérem, és elküldöm neked mélben. Csak kérek pár napot, mert fülig benne vagyok most valami teljesen másban. Jaja, és az összefogás azért is nehezen megy, mert a civilek - ahogy egy civil szervezetben dolgozó lány nemrég mondta - csak vágják a fát, de nincs idejük élezni a fejszét...
És persze látni, hogy mit csinálnak, ahhoz benne kell lenni, ez is egy külön világ. Én csak egy picit vagyok benne (MiNők-tag vagyok), de néha elbámulok, ha kapon a millió levelet a listákról, mi minden is megy egyszerre. Ja és miért nem hallunk róla? Mert a kampányhoz pénz kell (de pl. a családon belüli erőszakot ellenző médiakampányban vastagon benne voltak, ugye arra volt pénz, dominánsan az GYISM-től)
Mennem kell etetni,
üdv
Kriszi
 
 


Szia, Kriszi! Kép

Köszönöm a válaszodat. Miért olyan nehéz a netező nőket elérni, felkínálni a tagságot nekik? A jogszabályért nagyon hálás leszek. A pártalapító megvan, az egyéb civil szervezethez való kéne.

A miért-nem-hallunk-róla dologgal csak részben tudok egyetérteni. Lehet, hogy naiv vagyok, de szerintem a netet felhasználva igen sok embert lehet elérni. Nagy a szám. Kép Majd most lehetőségem lesz bebizonyítani. Kép Legfeljebb tévedtem. Kép

Nem lehet, hogy azért nem megy a tagtoborzás elég gyorsan, mert különféle ügyek mellett kötelezik el magukat? (Pl. családon belüli erőszak, stb.) Ami egyáltalán nem baj! Sőt! Fantasztikus, hogy vannak ilyen emberek, akik a szabadidejüket ilyen ügyekre áldozzák.

Ha viszont volna egy szervezet, ami azt tűzné ki célul, hogy országos szinten változtat a mentalitáson és a politikai élet nemi arányain, tehát nem foglalkozna mással, akkor is ilyen lassan menne szerinted?

Létrehoztam egy listát, hátha úgy jobban megy majd a beszélgetés (újabb naivitás? Kép): fogjunkossze-feliratkozas@primlista.hu Itt inkább tudunk magunk közt véleményt cserélni. A listára szabadon fel lehet iratkozni. Minde konstruktív véleményt szívesen látok, látunk. Puszi,

Virág
 


Szia Virág,
átolvastam a programodat.
Az általad felsorolt pontok háromnegyede költségvetési kérdés, hiába követelsz magasabb családi pótlékot, ösztöndíjat, fizetett 3 hónapos szabadságot a szülés előtt, ingyen fogamzásgátlót, ha egyszer az államháztartás ezt nem engedi meg.
Úgy, hogy emiatt nem érdemes pártot alapítani.
Az emberséges anonim stb ellátás az egészségügyi rendszer teljes átalakításának a függvénye, de eddig ebbe akárhány kormány belekezdett, mind belebukott, szóval nem hinném, hogy ezt éppen a nők mint olyanok lennének képesek végrehajtani.
A tápszerszigorítással pedig egyenesen nem értek egyet, nehogy már kötelező legyen a szoptatás elrendelése!

Ami ezek után benne maradt, azzal egyetértek.
 


Szia, Alice!

Sajnálom, hogy nem értettél meg. Lehet, hogy nem fogalmaztam jól.

Ezek pusztán irányelvek. Azt szándékoztam megmutatni, én milyen mentalitást tartok jónak, merre kellene fejlődnie az embereknek. Arra utalok, hogy a matriarchatust sokkal jobb megoldásnak tartom, mint a patriarchatust, ami jelenleg van - hiába a feminista mozgalmak, ők csak látszólagos felszabadulást hoztak. Valójában férfivá tették magukat.

Véleményem szerint messze nem csak költségvetési kérdésről van szó. Nyilvánvalóan arról is. És nem követelek semmit. Kép Félreértesz. Kép Arról írok, mit akarok megvalósítani. Magamtól nem követelek dolgokat. Kép Nyilvánvaló, hogy jelenleg messze nincs annyi pénz az államkasszában, ami ezt fedezné. Lehet, hogy 10-14 év múlva lesz. Arról nem is beszélve, hogy ezek közül jópár nem igényelne egyáltalán nagy befektetést. Csupán egy kis figyelmet.

Nem emlékszem, hogy egyetlenegy párt is át akarta volna gyökeresen alakítani az egészségügyet... Megmondanád, melyik kormány volt és mikor? Az, hogy privatizálták a háziorvosi rendszert, véleményem szerint közel sincs az átfogó változtatáshoz. Akkor mire gondolhatsz?

"nem hinném, hogy ezt éppen a nők mint olyanok lennének képesek végrehajtani."

Hááááááááááát... Nincs nagy önbizalmad. Sőt. Miért tartod a nőket alacsonyabb rendűeknek a férfiaknál?

Tápszerszigorítás: Szó sincs róla, hogy kötelezővé tenném a szoptatást. Aki nem akar, ne szoptasson. De csak és kizárólag akkor dönthessen szerintem emellett, ha már tisztában van azzal, hogy milyen hatást gyakorol(hat) ezzel a babájára, a babával való kapcsolatára és magára. Ha ezzel mind tisztában van az anyuka, és még mindig nem akar szoptatni, az ő dolga. A környezetemet elnézve a nemszoptató anyukák kb 90-95%-a azért nem szoptat, mert nem kapta meg a kellő információt, támogatást, bíztatást.

Valami konstruktív?

Virág
 


Jó, leszek konstruktív is...
Mindezeket az irányelveket inkább az Esélyegyenlőségi Minisztériumhoz kellene eljuttatni, mert ezek közül jópár pont metgvalósítható egy rendes kampánnyal pl. Az E.M. többek közt a nők egyenlő esélyeiért is küzd. (Legalább kapnak valami konkrétat is, bár amennyire tudom az általad vázolt pontok közül számos már előkészités alatt áll..)

Egyébként eddig mindegyik kormány át akarta alakítani az egészségügyi rendszert, de amint csak hozzányúltak, már óriási felháborodás volt.

A szoptatással kapcsolatos felvilágosítást és a kórházakban laktációs szakember jelenlétét és aktív közreműködését támogatom, ugyanakkor nagyon ellene vagyok annak a mostani szopikampánynak, ami csak arra jó, hogy megfélelmítse azokat a nőket akiknek nem sikerült a szoptatás. És nem hinném, hogy ez mint kormányprogram elmenne.

Én nem érzem magam alacsonyabb értékünek, egy politikusnál pláne nem vagyok alacsonyabbrendű sőőőőőt!!!! De ha a NŐK valóban azt akarnák, hogy több nő - esetleg többségében nők - üljenek a parlamentben, akkor nem kéne mást tenniük, mint női képviselőjelöltekre szavazni pl.

Csak meg akarlak óvni egy csalódástól... mit gondolsz, ha lenne Nők Pártja akkor arra szavaznának a nők? (Pl. azok a nők, akik eksztázisba esnek, hacsak egyik ellenzéki politikusunk - tán sejted kire utalok - beszélni kezd?)

Viszont nagyon támogatnám az erős civil kezdeményezést.
 


Gondolod, ha eljuttatom a még nem előkészítés alatt álló javaslatokat az EM-nak, jobb lesz? (A kérdés komoly.)

Ki háborodott föl, amikor az eü-t át akarták alakítani?

Szopi: személyesen is ismerek elég sok laktációs tanácsadót és LLL vezetőt, és az én meglátásom és saját tapasztalatom, hogy amikor úgy ítéltem meg, hogy nem vagyok képes több fájdalmat elviselni azért, hogy a babám szopizzon, senki nem keltett bennem lekiismerefurdalást, pedig még csak 2 hónapos volt. (offtopic: pár hét múlva újra csak szopizott az ő segítségükkel, de sosem nyomultak, csak akkor adtak tanácsot, ha kértem.) Nem célom bárkire is ráerőltetni a szoptatást, de azt akarom, hogy tudják a nők, mit csinálnak pontosan, amikor úgy döntenek, hogy nem szoptatnak. És vannak azok a nők, akik ha a fejük tetejére állnak, sincs tejük. Biológiai rendellenesség, lelki probléma, vagy akármi más miatt. Az általam ismert jópár tanácsadó ilyenkor vígasztalja az anyukát. Lelki támaszt nyújtanak. Mert tudják, hogy van ilyen. És tudják, milyen fájdalom van ilyenkor az anyákban. És SOHA nem félemlítenek meg senkit. (Ha ehhez még hozzá akarsz tenni valamit, sztem menjünk át az egyik negatív szopitopicba.)

Azt, hogy szavaznának-e a nők a Nők Pártjára, azt majd a jövő megmutatja, ha eljutunk odáig. Sajnos én egyik párttal sem tudok sem egyetérteni, sem azonosulni. (Stílus, tétlenség, korrupció, mocskolódás, stb., stb...) Ezért egyik párt női képviselőjére sem adom le a voksomat. Tiszta lappal tudnánk indulni. Tiszta emberek. Tiszta múlttal és tiszta jelennel. Azt csak remélhetnénk, hogy a jövőnk is tiszta marad.

Csalódás... Kép Nem fogok csalódni. Nem függök érzelmileg ettől. Megpróbálom. Benne van a pakliban, hogy elbukik. Akár a legelején, akár később. De ott van a lehetőség, hogy sikerül. És amíg egy picike lehetőség is van, és ameddig ez nem kerül a családom boldogságába, addig csinálom. Ha azt látnám, hogy a tépelődéseim ártanak nekik, akkor most azonnal is abba tudnám hagyni - amit még el sem kezdtem tulajdonképpen - méltósággal. Nem szégyellném magam. Nem érdekelne, mit gondolnak rólam, mert ilyen hamar megfutamodtam. Ez az én életem, és semmiért nem áldozom fel. Egy részét az időmnek és energiámnak igen, de ésszel.

Eksztázis: igen, vannak elfogult nők. És lesznek is. Nem számítok arra, hogy minden nő ránk szavazna. De ha van esély jobbá tenni a világot, nem azt mérlegelem, ki nem fog ránk szavazni. Arról nem is beszélve, hogy hol van még az? Kép Először civil szervezet lennénk.

És ha támogatod, mint ahogy írtad is, nagyon örülök. Mit jelentene ez a gyakorlatban? (A választ, ha nem akarod ide, írhatod a mélemre vagy a listára.)

Virág
 


NO akkor kezdjük elölről...


"A női értékek, a női bölcsesség segítségével emberivé, családbaráttá tenni országunkat, politikánkat, környezetünket " - oké ez így jól van, bár nem kenyerem a béjcsevej.



"Mit szeretnénk adni ...

...a fiatal lányoknak?

- időben történő felvilágosítást
- anonim, azonnali és tiszteletteljes nőgyógyászati segítséget országszerte"
EGYETÉRTEK!
"- ingyenes fogamzásgátlót"
Ezzel is egyetértek elviekben, de gyakorlatban meg kéne vizsgálni pénzügyileg, hogy olcsóbb-e a küreteket támogatni, avagy az ingyenes fogigátló, ez költségvetési kérdés, ebbe ne menjünk bele, maradjunk abban, hogy szép álom.


"...azoknak a nőknek, akiknek nincs kiskorú gyermeke?

- valódi esélyegyenlőséget férfiak és nők között a munkavállalásban"
EGYETÉRTEK VASTAGON

"- továbbtanulásnál magas ösztöndíjat a nem GYES-en, GYED-en lév?knek (ösztönözend? f?leg a középkorúakat, hogy bátrabban jelentkezzenek, járjanak egyetemre, f?iskolára)"
KÖltségvetési kérdés, sajnos nem tudok azonosulni, én inkább a fizetendő tandíj mellett vagyok, és a tehetségesek ösztöndíjazásában.


"...a várandósoknak?

-a várandósság utolsó 3 hónapjára (veszélyeztetett terhesség esetén a szülésig) szabadon igénybe vehető fizetett várandóssági szabadságot" - ez szintén szép álom egyszerűen nincsen olyan gazdag állam ami ezt megengedheti magának.


"- emberhez, nőhöz, újszülötthöz méltó szülést, születést
- tisztelettel teli, partneri orvosi hozzáállást"
EGYETÉRTEK - lásd emberi jogok

"- kiváló szakmai, tárgyi körülményeket
- minden kórházba"
Ehhez az teljes egészségügy átalakítása kéne, ami nem fog menni súlyos véráldozatok és igazságtalanságok nélkül, előre szóltam!

"(szükség esetén teljes munkaidőben) alkalmazott pszichológust a várandóssággal, szüléssel, gyerekneveléssel kapcsolatos problémák feloldásához
- a szülésre való felkészítés keretén belül vagy azon kívül kis- vagy nagycsoportos beszélgetés pszichológussal a csecsemők lelki szükségleteiről, a velük való optimális bánásmódról, minden esetben laktációs tanácsadó előadása is"
egyetértek, bár maradjunk egyelőre a szép álom fogalomnál, és v.ö. e.ü teljes átalakítása...


"...a kis- és nagyobb gyermekes nőknek és családoknak?

- közterületek, bevásárlóközpontok bababaráttá tételét (pelenkázók, szoptató helységek, babakocsifeljárók létrehozásával)"
Ez már elkezdődött, az EU normák előírják.

"- BKV emberségessé tétele ( udvarias, türelmes sofőrökkel, TV- és rádióreklámokkal, óriásplakátokkal a helyátadásról és egymás segítéséről)"
EGYETÉRTEK, de ehhez csak egy rámenős hosszas kampány kell.

"- lakáshoz jutás megkönnyítése
- megfizethető bérlakásrendszer kialakítását
- GYES, GYED és a családi pótlék jelentős (legalább 100%-os) emelését
- születési támogatás (?) megemelését -kisbabák utáni munkavállalás megkönnyítését "
KÖLTSÉGVETÉS, szép álom kategória.

"-nevelési tanácsadók számának növelését - minden kórházba (szükség esetén teljes munkaidőben) alkalmazott pszichológust kórházi tartózkodás esetén mind a szülőknek, mind a gyermekeknek segítségképpen"
EGYETÉRTEK, bár sok kórházban már van állitólag, és a trend effelé megy.

"...a nagycsaládosoknak?

- a hivatásos anyaság reformját (a 3. gyermek 3. életévétől kapható lenne függetlenül attól, van-e, lesz-e még gyermek a családban) ennek legalább 100%-os emelését, de inkább többet"
Az elvvel EGYETÉRTEK, az emelés lásd költségvetés.


"...a családalapítóknak?

- lakáshoz jutás megkönnyítését"
Megtörtént, sajnálom de így van, ahhoz hogy még könnyebb legyen, az átlagbéreknek kellene sokkal többnek lennie, de ez is KÖLTSÉGVETÉS, szép álom kategória.


"...az apáknak?

- kisbabájuk születése után 10 nap plusz szabadságot"
Mármint egyszeri alkalommal, vagy évi plussz 10 napot? Az egyszeri még belefér a realitásba, az évi a szép álom kategória.

"...a nyugdíjasoknak?

- jelentős nyugdíjemelést
- különböző szociális juttatások (pl. fűtési vagy temetési) emelését"
KÖLTSÉGVETÉS


"- BKV emberségessé tételét ( udvarias, türelmes sofőrökkel, TV- és rádióreklámokkal, óriásplakátokkal a helyátadásról és egymás segítésér?l)"
EGYETÉRTEK, de u.a. mint a kismáknál, egy profi hatásos kampány sokat segítene, lásd Esélyegyenlőségi Minisztérium.


"...mindenki másnak?

- az egészségügy gyökeres reformját
- emberhez méltó béreket
- hálapénz megszüntetését tiszteletteljes, partneri beteg-orvos viszony megtartásával, létrehozásával
- a védőnői hálózat, a gyermekorvosok, csecsemősök, szülésznők, nőgyógyászok továbbképzését a laktáció szakterületén
- szoptatási tanácsadók széleskörű alkalmazását kórházakban, orvosi rendelőkben
- tápszervásárlás erős megszigorítását (csak receptre, csak patikában)
- tápszerrel való orvoslátogatás megtiltását és ennek betartatását
- anyatejleadást több pénzért, hatékony anyatejközvetítést, ennek reklámját

- lobbizás beszüntetését (fogalmam sincs, hogyan)
- Országimage kp. bezárását (talán)
- totális korrupciómentességet (na ezt is sajnos csak magamra tudom egyelőre megígérni )
- ingyenesen hívható telefonszámokat és internetes fórumokat, hogy mindenki, akinek sérültek a jogai, vagy kérdése, tanácsa van, választ, jogorvoslatot vagy köszönetet kaphasson, vagyis egy nyitott pártot (kormányra kerülés esetén)"
na ez az utolsó bekezdés egy vegyes felvágott, némely részét már kitéárgyaltam feljebb, és mint említettem, én nem szavaznék olyan pártra, amelyik a szoptatást kormányzati feladatnak tekinti.

Hát igyekeztem részletesen válaszolni, és hidd el, hogy nem a piszkálódás vezérelt.

Ha bármi olyat tesztek, amihez odaírtam, hogy EGYETÉRTEK, számíthattok a névvel, címmel szeméyli számmal ellátott aláírásomra.
Üdv: Aliz
 


Ez igen! Kép

Nagyon alapos voltál, és nem, dehogy veszem piszkálódásnak. Te jóval jobban átlátsz egy csomó dolgot, mint én. Szükség van a meglátásaidra.

Fogok még írni a hsz-odhoz, de ma már nem megy. Majd holnap.

Jó éjt,

Virág
 


Kedves Virág,
én amúgy a legtöbb elveddel azonosulok, de mielőtt ilyen programot írsz - ami nagyon szép elismerem - kérlek vedd figyelembe, hogy ippeg a kapitalizmust építjük... kb 40 évet éltünk szocializmusban - hiszed nem hiszed, de akkor az ottani elvek éppen a te programoddal voltak egyenlőek. És képzeld, nem ment. Nem a hazafias forradalomtól omlott össze ez a rendszer, hanem éppen amiatt, hogy ez a mindenkinek minden jót NEM MENT. Iszonyatosan eladósodott asz országunk - és nem csak a miénk hanem mindegyik, sőt a nagy agresszor a SZU is.. és hát lényeg ami lényeg, valahogy úgy alakult, hogy az uralmon lévők inkább belementek egy békés kapitalizmus átalakításba, mintsem megvárják azt, míg az emberek nem a vajat féltik e kenyérről, hanem magát a kenyeret. Nem tudom egyszerűbben megmagyarázni, de azt hiszem a pénztárca fogalmát te is ismered, meg azt is, hogy az havi/évi bevételeitekből mire futja és mire nem. És ebben nemcsak a kaja, ruha, szórakozás, rezsi ven benne, hanem bizony a lakásbiztosítás, a kocsiüzemanyag, és még egy olyan csomó költség is benne van, amit elsőre nem is bírsz átlátni, csak akkor, ha jön egy csekk amit te jogtalannak érzel aztán kiderül, hogy jogos.... jobban nem tudom megvilágíatni azt a szót, hogy költségvetés.

És nehogy azt hodd, hogy én politikus vagyok! Igaz, 1990-94 között voltam önk. képviselő, de TÉYNLEG véletlenül - mindensetre arra jó volt ez a 4 év, hogy azóta nem legyek fogékopny a demagóg és populista szövegekre. (demagóg-populista=olyan jelszabakat közvetít, amit mindenki szeretne, csak éppen nincsen - nem is lesz soha - rá pénz...)

Szóval én aszondom, hogy maradjunk a civil kezdeményezésnél. ÍEgy jó civil kezdeményezés sokszor többet el tud érni mint egy hülye párt.
(lásd pl a metró építkezés, amit most éppen egy noname civil kezdeméynezés akasztott meg hosszú hónapokra...)

Üdv: Aliz
(és sok sikert a lelkesedéshez...)
 


Mégiscsak ébren maradtam.

Értem, amit írsz, és igazat is adok. Valóban nagyon sok pénz kéne ahhoz, hogy minden véghezvigyünk. Semmiképp nem gondoltam kölcsönökből. Igen, eléggé szociális (nem feltétlenül politikai szempontból, de abból is) vagyok. Ami nem azt jelenti, hogy a kapitalizmus ellen vagyok. Valóban igaz az, hogy nem lehet mindenkivel jót tenni, nem lehet mindenkinek tele a zsebe. (Miközben ezt írom, dübörög bennem a kérdés: "De miért nem???" Nem tudom elhinni, hogy nem lehet egy olyan társadalmat létrehozni, ahol mindenki, aki becsületesen dolgozik, elegendő - értsd: a megélhetéséhez szükségesnél egy kicsit több - pénzt keres. Na mindegy.)

Fogamzásgátló - küret: véleményem szerint ennek nem volna szabad pénzkérdésnek lennie. (Ideális esetben.) A küret nagyon sok lelki és fizikai kárt tehet, sokkal többet, mint a tabletta esetleges mellékhatásai.

" inkább a fizetendő tandíj mellett vagyok, és a tehetségesek ösztöndíjazásában."

Nem voltam világos, igaz. Nem alanyi jogon gondoltam, hanem a tanulányi eredmények fejében, de mégiscsak érdemes volna támogatni. Bár ha emberhez méltó fizetések volnának, nem volna szükség támogatásra.

De mi lesz a kevésbé tehetségesekkel? Ráadásul az, amit egy ember egy kollokviumon vagy szigorlaton teljesít, egyáltalán nem biztos, hogy tükrözi a tehetségét. De ezen nem lehet változtatni. Csak egy mellékvágány volt.

eü - igazságtalanságok : Mire gondolsz?

apák 10 napja: csak a baba születése után egyetlenegyszer. Kép A férjemnek 40 nappal több szabija lenne, az úgy 70 napot jelentene évenként. Kép Bírnánk nagyon. KépKépKép

Tápszer: úgy rémlik, az előző kormány ideje alatt csak patikában lehetett kapni.

Program: valahogy el kellett kezdenem. Kép Így jött ki. Az, hogy enyhén szólva finomítunk rajta út közben, szerintem nem baj. Én vagyok a tapasztalatlan lelkes, és milyen jó, hogy ti vagytok, akik viszont észnél vagytok. Kép

Virág
(köszönöm a lelkesítést. Kép)
 


No én viszont már tényleg megyek aludni... Kép
Virág kedves, hidd el, higy jobb ha kezdetnek egy civil mozgalmat indítasz el, sok neked a párt... beletörik a bicskád hidd e.
Viszont mint civil mozgalom, szerintem egész jó ötlet.
Üdv: Aliz

(Majd holnap folytatjuk, jó éjt!Kép)
 


KépKépKép
 


Sziasztok!
Virág, nekem tetszik az ötletedKép
Alíz: ezek a pontok nem fognak megvalósulni 4 éven belül, de ez majdnem minden programra igaz lenne... ez csak az utóbbi néhány év következménye, h mindenki szigorúan 1 ciklusra tervez...Kép
a nőknek pedig szvsz egyáltalán nincs hatékony érdekvédelmi szerve, mert minden civil szervezet csak a problémák egy-egy körére koncentrál ( elsősorban családon belüli erőszak, esetleg munkavállalás), márpedig bizony egy általános társadalmi-politikai koncepció kéne, több minisztérium, civil szervezet, akár magáncég összefogásával. ezt pedig csak egy ( kormányKép) párt lehet esetleg képes elérni, azt pedig el kell valahol kezdeniKép
viszont a programhoz lenne egy hozzáfűznivalóm: a nőknek választási joga legyen! ezen azt értem, h a munkavállalási jog valóban JOG legyen, és ne "kötelesség". vagyis ha egy nő a gyereke(i) mellett SZERETNE dolgozni, akkor valóban ne érje hátrányos megkülönböztetés, azonban ha nem akar, mert inkább nevelné otthon az x gyerekét, akkor egyetlen feminista se nézzen rá ferde szemmel, és az állam ezt igenis ismerje el társadalmilag hasznos munkának! tehát támogassa anyagilag ( ha már egy fizetésből nem lehet megélni...) lehet h ez kicsit hosszúra sikerült, de sajnos a környezetemben sokszor látom ( egyetemista vagyok) h a lányok ugyan szívesen tanulnak tovább pusztán érdeklődésből, esetleg büszkeségből, de egyáltalán nem szeretnek belegondolni, h a hiper diplomájukkal dolgozhatnak mint egy ló, ahelyett, h gyereket nevelnének... persze lehet, h az én ismerőseim túl extrémek, akkor sorry a sok dumáért.Kép

Nyw
nyw
 
 


Nyw,
az ismerőseid nem túl extrémek. Vagyunk így egy páran. Én sem megyek dolgozni (legalábbis alkalmazottként nem) 4 gyerek szülése után, és nem is vennének fel sehova. Csak üzletkötőnek. De valahogy azt köszönöm, nem szeretném.
DE! Sajnos való igaz, hogy ezt 2 gyerek mellett támogatni lehetetlen költségvetési szempontból. Mert "túl sok" az egy-két gyerekes ahhoz, hogy mindenki otthon maradhasson. Ahhoz egy jól kereső férj kell, hogy a feleség háztartásbeli legyen. Viszont 3 gyerek ellátása már elég sok otthoni munkát igényel, elég sokszor maradhatnak otthon betegség miatt, és elég valószínű, hogy sehová sem veszik fel dolgozni, és így erősen indokolt a főállású anyaság legalábbis megduplázása.

Minden szavaddal egyetértek. Kép Mit tanulsz? Volna kedves csatlakozni?

Aliz,
mennyi nagycsalád él kb az országban? Tudsz erről valamiféle adatot? Csak mert szerintem olyan sok nem élhet, hogy csődbe menne az ország, ha emberhez méltó pénzt kapnának a fa-k. (Meggyőződésem, hogy sok-sok forint milliót-millárdot csúsztatnak a mindenkori kormányközeli pártok zsbébe, olyan hatalmas összegeket, amik erre-arra elegek volnának. Nyilván nem mindenre, de pár dologra mindenképp.)

Más. Pár napja beszélgettem egy barátnőmmel, aki elmondta, hogy a férje(!) nem kapott munkát, amikor megtudták, hogy 5 gyerekük van. Ahhoz, hogy munkát kapjon, le kellett tagadnia őket!!! Ez nagyon-nagyon szomorú! Arról nem is beszélve, hogy a munkáltatók annyira korlátoltak (tisztelet a kivételnek)(és ez abszolút igaz a 40 év fölötti nőket nem-alkalmazókra), hogy nem látják, mennyivel jobban járnak egy többgyerekessel vagy egy 40 fölötti nővel??????????????? Nem hiszem el!

Pedig ennyire korlátoltak.

Na ehhez kellene egy óriási szemléletváltás.

Virág
 


Sziasztok,

Pár napra elutazunk. Szerda-csütörtök tájékán jövünk vissza. Addig is írjatok mindent le, ami eszetekbe jut, ha időtök engedi.

Jó hétvégét mindenkinek,

Virág
 


Hahó,
csak gyorsan:

NyW,
tudod, hogy amit a nők otthoni munkájának elismeréséről írsz, az feminista alapelv? Vicces, nem? Amúgy én dolgoztam a (nem annyira hiper-szuper) diplomámmal, mint egy ló, és viszonylag jó pénzért is, de köztünk szólva itthon ülni és gyereket nevelni semmivel sem könnyebb - csak sokkal kevésbé becsülik meg (sőt, alábecsülik). És nem a feministák...hanem a társadalom am Block (l. szerető férjem néha véletlenül zsigerből elejt olyanokat, hogy el vagyok tartva, illetve hogy én most nem dolgozom - na ilyenkor kap is a fejére, és észreveszi magát; l. kb. minden második ismerősöm a baba hírére azt kérdezte, és meddig akarok vele otthon maradni ill. mikor megyek vissza dolgozni). Szóval nagyon egyetértek veled Kép

Virág,
Egy fiatal és még független ember a köztudatban rugalmasabb, jobban rángatható, legalábbis bizonyos munkakörökben. Ja és sokszor kevesebb pénzért megkapható. Egyébként egy-két éve mondta egyik ismerősöm, hogy egy céghez kimondottan ötvenes egyedülálló női munkaerőt keresnek (na puff neki, félsiker).
Egyébként a civil szervezetek - igaza van Aliznak - tényleg egy-egy kérdéskörre koncentrálnak. A női szervezeteknél még árnyalja a képet a klasszikus nőegyleti imázs, ami azt jelenti, hogy minden szociális kérdéssel (is) próbálnak foglalkozni, és ebben szétforgácsolódik az energia. Ja és a nettel azokat lehet elérni, akik neteznek. És a civilek közül még sokan nem neteznek, egyszerűen mert nincs rá pénzük, illetve mert még mindig nagyon sokan vannak, akiknek nem egyértelmű a nethez fordulni, azt használni (főleg az idősebb nők között).

Mára ennyi, megyek vissza a Prosperóra, amíg a család alszik,
üdv
Kriszi
 
 


Sziasztok!

Bár megfogadtam, hogy nem érdekel a politika, valahogy eljutottam odáig, hogy senkinek nem hiszek, mégis felkeltette az érdeklődésemet a Nők Pártja.
Sajnos semmi okosat nem tudok nektek írni, azon kívül, hogy a célok nagyon is nemesek amiket írtok.
Viszont lenne egy ötletem, amit én már szerettem volna valamilyen fórumon előadni, de még nem tettem. Egy elég látványos megmozdulásra gondoltam, ahova eljöhetnének a gyermekes anyukák. (apukák) Nagyon elegem van abból, hogy naponta cipelem a babakocsit az aluljárókon fel, le. Szerintem akik ezeket a lépcsőket betoncsík nélkül építették meg, valószínű még nem cipeltek fel egy 15 kilós gyereket babakocsival együtt. A megmozdulás arra írányulna, hogy a Főváros, ill. bárki (BKV?) akihez ez tartozik, építsen a lépcsőkre betoncsíkot, amin tolni lehet a babakocsit. Szerintem ennyi igenis jár nekünk! Nem hiszem, hogy olyan nagy összeg lenne, amit az anyukák életének megkönnyítésére fordíthatnának. (Mivel főleg mi toljuk a kocsikat ugyebár.)
Ez egy jó lehteőség lenne az összejövetelre a Nők Pártja, vagy akárhogy is fogjuk hívni magunkat számára.
Kérlek ne nevessetek ki, én nem értek a politikához, de ha nem harcolunk valamiért, azt nem is fogjuk megkapni.
Természetesen egy békés összejövetelre gondoltam, legális, engedélyezett formában, valamelyik forgalmas aluljáróban, vagy felette.
Mit gondoltok?
Andi
 
 


sziasztokKép

örülök h mégsem mi vagyunk teljesen dilisekKép
Virág: a gond az, h 3 és több gyerekkel sem ( pontosabban még kevésbé) tud otthon maradni az anyjuk ( még ha egyébként van apa is) mert több gyerekhez több pénz kell, a családi pótlék, egyebek, pedig sajnos finoman szólva is nevetséges összegűek...Kép bár talán az a legnagyobb probléma, h a családi alapon járó juttatásokat mindenki "segélynek" tekinti. pedig nem segély, hanem " fizetés"Kép ( nem találtam jobb szótKép) végülis az állam (is) szív, ha én pénzügyi okokból nem, vagy csak kevesebb gyereket vállalok... ( ld. több nyugdíjas mint kereső, h a " fogy a nemzet" problémáról ne is beszéljünkKép) egyébként közgázra járok ( sajna még erősen az elejénKép), csatlakozáshoz esetleg lenne kedvemKép
Kriszi: sajna hiába feminista alapelv, sehol nem tartunkKép
amitől pedig én általábban tüzet okádok: a mai vállalatok az időnként abnormális napi munkaidőn felül rendszeresen szerveznek gyakorlatilag kötelező hétvégi továbbképzéseket/szimpla " ismerjük meg egymást" bulikat, azzal a felkiáltással, h "mi egy nagy család vagyunk" illetve " ezzel javítjuk a munkamorált". namost: a fiatalok gyakorlatilag csak a munkatársaikkal találkoznak ( kinek van kedve ezután máshoz mint otthon kialudni magát?!), vagyis a párkeresés erősen beszűkül... a kicsit idősebbek, akiknek esetleg férjük/feleségük, gyerekeik vannak, mennyit lehetnek így velük?! vagyis ez a rendszer magányos nők ill. karrierista p*csák "kitermelésére" alkalmas...grrrr >Kép
na megint jól kipöfögtem magamKép

Nyw
nyw
 
 


Sziasztok!

Én csak a több gyerekes férfi foglalkoztatásához szólnék hozzá. Teljesen megdöbbentett, amit Virág írt, hogy volt akit ezért nem vettek fel. Szerintem a legmegbízhatóbb munkaerő az ilyen ember. Az egyedülálló fiatal lehet hogy olcsóbban is hajlandó dolgozni, és akár többet is, de biztos, hogy könnyebben le is lép, ha épp úgy jön ki a lépés. Egy családos nem ugrálhat, el kell tartania a családot.

cory

cory + Liza 2006.03.11. + Zsoma 2003.08.31. + Balu 2001.09.12.
cory
Budapest
 
 


Csak egy kérdést szeretnék feltenni Virágnak. Ha nöként ennyire hátrányos helyzetünek érzi magát, mégis hogy jut ideje négy gyerek mellett ennyi idöt eltölteni internetezéssel, nöi párt alapítással, stb.
Egyébként számomra ijesztönek tünik a "farkasokká váló" nöi horda csaholása.
Azt már tényleg tudjuk, hogy hova vezet, ha a férfiak uralják a politika szinterét, de Isten ments attól, hogy azt is megtudjuk, hová vezetne az, ha ilyen nök törnének hatalomra.
 
 


Szia Virág,
kénytelen vagyok sokat copyzni, mert különben zagyva lenne a mondanivalóm.

"Értem, amit írsz, és igazat is adok. Valóban nagyon sok pénz kéne ahhoz, hogy minden véghezvigyünk. Semmiképp nem gondoltam kölcsönökből. Igen, eléggé szociális (nem feltétlenül politikai szempontból, de abból is) vagyok. Ami nem azt jelenti, hogy a kapitalizmus ellen vagyok. Valóban igaz az, hogy nem lehet mindenkivel jót tenni, nem lehet mindenkinek tele a zsebe. (Miközben ezt írom, dübörög bennem a kérdés: "De miért nem???" Nem tudom elhinni, hogy nem lehet egy olyan társadalmat létrehozni, ahol mindenki, aki becsületesen dolgozik, elegendő - értsd: a megélhetéséhez szükségesnél egy kicsit több - pénzt keres. Na mindegy.)"

Olyan állam nincsen, ahol MINDENKI annyit tud keresni a tisztes munkáért, hogy a szükségesnél egy kicsivel több pénze legyen. Olyan állam van, ahol a NAGY TÖBBSÉG így keres, de olyan nincs ahol mindenki, sajnálom.

"Fogamzásgátló - küret: véleményem szerint ennek nem volna szabad pénzkérdésnek lennie. (Ideális esetben.) A küret nagyon sok lelki és fizikai kárt tehet, sokkal többet, mint a tabletta esetleges mellékhatásai."

Mondom: valaki hozzáértőnek ki kellene számolni. Én inkább a felvilágosításra tenném a hangsúlyt, ugyanis az a havi 1000 forint amibe a tabletta belekerül - bár elismerem, hogy egyszerre csak 3 havi adagot lehet kiváltani, és az 3000 forint - nem olyan megfizethetetlen összeg azoknak, akik gondolkodnak is nem csak úgy élnek bele a vakvilágba. Utóbbiak kaphatják akár ingyen is, úgyse veszik be...

"" inkább a fizetendő tandíj mellett vagyok, és a tehetségesek ösztöndíjazásában."

Nem voltam világos, igaz. Nem alanyi jogon gondoltam, hanem a tanulányi eredmények fejében, de mégiscsak érdemes volna támogatni. Bár ha emberhez méltó fizetések volnának, nem volna szükség támogatásra.

De mi lesz a kevésbé tehetségesekkel? Ráadásul az, amit egy ember egy kollokviumon vagy szigorlaton teljesít, egyáltalán nem biztos, hogy tükrözi a tehetségét. De ezen nem lehet változtatni. Csak egy mellékvágány volt."

Az egyetemi vagy főiskolai teljesítmény nem egy szigorlaton vagy vizsgán múlik. És már elnézést, de hol van az megírva, hogy mindenkinek egyetemre kéne menni? Éppenhogy hatalmas hiány van a szakképzett emberekből, és Dunát lehet rekeszteni az állástalan egyetemet végzettekből. Mióta volt szerencsém megismerni pár egyetemet végzett síkhülyét, nagyon is a tandíj bevezetése mellett vagyok. Ösztöndíj pedig az éves teljesítmény után járjon, ha valaki jól tanul akkor kapjon ösztöndíjat, ha közepesen akkor ne kelljen tandíjat fizetni, ha ennél rosszabb fizessen mint a katonatiszt. Nincsen sok kedvem ösztöndíjjal támogatni Jucikát, aki kicsit tovább akar bulizni fiatalon, meg Lajoskát aki még sokáig a mama szoknyája mellett akar ülni, mert büdös neki a munka. Vissza kéne állítani a felsőfokú végzettség tisztességét... - de ahogy látom nem is ez köztünk a vita, illetve nincs is nagyon vita.

"eü - igazságtalanságok : Mire gondolsz?"
Arra gondolok, hogy ha gyökeresen megreformálnák az egészségügyet, akkor nem lenne ám mindenkinek TB kártyája, csak azoknak, akik TB-t fizetnek pl. És akinek nincsen kártyája, az csak alapellátásra lenne jogosult - hidd el, hogy rengetegen élnék meg igazságtalanságként - mint ahogyan az is, hiszen ellenkezik az alkotmányban leírt alapjoggal, miszerint mindenkinek joga van az egészséges élethez... Gondolom nézted már az E.R-t a tévében egyszer-kétszer, legközelebb figyelj kicsit jobban oda, mikor valami csóringernél megállapítanak valami olyan bajt amire csak drága gyógymód lenne hatásos, hogy olyankor mit mondanak...

"apák 10 napja: csak a baba születése után egyetlenegyszer. A férjemnek 40 nappal több szabija lenne, az úgy 70 napot jelentene évenként. Bírnánk nagyon."
Azt elhiszem, mindenki bírná nagyon!Kép Viszont ez az egyszeri 10 nap egyáltalán nem hülyeség, sőt... ezt tán még kim is lehetne harcolni minden különösebb vita nélkül.

"Tápszer: úgy rémlik, az előző kormány ideje alatt csak patikában lehetett kapni."
Tökmindegy, hogy teljes áron hol lehet kapni, csak patikában vagy nagyobb üzletekben. Receptre meg most is csak a patikában lehet kapni, de ez egyáltalán nem egy vasziszdasz kérdés, ha én tápszert akarok venni, akkor veszek és mindegy, hogy patikában vagy üzletben, nincsen ennek jelentősége semmi...

Üdv: Aliz
 


Sziasztok

Kicsit összevissza leszek, de már annyi téma van...:-)))

Szóval költségvetés. Van egy olyan mondás, hogy nem vagyunk olyan gazdagok, hogy mindenből a legolcsóbbat vegyük. Szerintem nagyon sok olyan terület van, ahol olcsóbb lenne megelőző intézkedéseket tenni. A társadalom alapja a család, és ha egy családban rendben vannak a dolgok, akkor van esély arra, hogy lelkileg és fizikailag egészséges gyerekeket neveljenek. Ha egy gyerek megkapja a figyelmet, szeretetet, stb., akkor kisebb az esélye, hogy drogos legyen, alkoholista, falfirkákkal ékesítse az épületeket, stb. Ha egy anya otthon tud maradni, akkor nem kell annyi bölcsödei hely, napközi, stb. Ami azért nem kevés pénzbe kerül az államnak. Ahogy a drog és alkoholelvonók sem, vagy a falfirkák lemosása, stb. Persze ez hosszú távú elképzelés, és nagyon lassan térül meg. De nagyon sok házasság helyrehozható lenne tanácsadásal, de ezek nem elérhetők a legtöbb ember számára. Gyakorlatilag csak magánterápiák vannak, azoknak az árai viszont.... Pedig még ha válásra is kerül a sor, könnyebb lenne mindenkinek, ha legalább azzal tisztában lennének az emberek, hogy milyen folyamatok játszódnak le bennük, és nem kell mindenért a társukat meggyűlölni. Persze itt van ellenpéldának a nőgyógyászati rákszűrés, tüdőszűrés, mammográfia. Hiába van rá lehetőség, ha az emberek nem élnek vele. De persze a gyógyezelés mindenkinek jár, és ezt nem is akarom elvitatni, de ki lehetne azt is számolni, hogy az időben észrevett betegségek kezelése mennyivel kerül kevesebbe, és hogy ez a különbség hogy viszonyul a megelőző vizsgálatok költségeihez.

Más. Lehet hogy pesszimista, vagyok, de szerintem az ország nagy részére ráférne valamilyen lelki, vagy fizikai segítség. De azt gondolom, hogy ezt is csak a gyerekeknél lehetne elkezdeni, pl. iskolai pszichológusokkal, az iskolában történő nevelő munkával. Félelmetes mennyiségű tananyagot akarnak a gyerekek fejébe csöpögtetni, miközben nem tanulnak meg élni, különböző helyzetekben viselkedni, nincs önismeretük, önbizalmuk. Pedig a gyerekek fogékonyak a környezetvédelemre, az egészséges életmódra, és mindenre, ami jó. Persze ha a szülői háttér ezt nem támogatja, akkor elég nehéz, de legalább hallhatnának más lehetőségekről.

Szoptatás. Nagyon sok segítség kellene minden friss anyukának. Sajnos átéltem ahogy a rokonság sorolja a "jobbnál jobb" tanácsait, miközben egyetlen épeszű információt nem kapok. És a védőnők ha már nem értenek a szoptatáshoz, legalább ismerhetnék a LLL-t, vagy az István kórház szoptatási tanácsadását, vagy lehetne náluk egy-két füzet, ami némi informatív segítséget jelent.

Nem tudom, hogy ezeket és a többi célt milyen formában lehet megvalósítani, és mennyi időbe kerül, de az tény, hogy erre fel kellene hívni a figyelmet. És ez szerintem csak akkor működik, ha van annyi nő, férfi gyerek, akinek a megjelenésére már felfigyelnek. De ehhez szólni kell. És emberek kellenek, akik ott állnak egy cél mögött.

Anna
 
 


Hahó,
Virágnak nincs mélcíme a profilban, én me gyorsan akarom, úgyahogy beteszem ide:
Törvények, jogszabályok civil szervezeteknek:
http://www.nonprofit.hu/torvenyek.html

Majd még jelentkezem,
üdv
Kriszi
 
 


Ja, eszembe jutott még a szoptatásról.
Szerintem sem megoldás a tápszerhez jutás megszigorítása. Ezt tüneti kezelésnek érzem, a hozzáállást nem változtatja meg, illetve nagyon népszerűtlen lenne, és nem érné meg. Viszont a tényleges tájékoztatásra, naprakész, elérhető segítségra égető szükség van. Én erre mozdítanám a dolgot inkább, de ez sokkal nehezebb persze, hiszen ehhez az egészségügyi szakemberek tényleges és hatékony továbbképzésére van szükség, az információterjesztés nem kampányszerű, hanem folyamatos és mindenütt jelenlévő módjaira, a személyes segítség bármikor elérhető lehetőségére (jelzem, pl. Pécsett mégg szopis csoport sincs), méghozzá úgy, hogy valaki olyan irányítja az egészet, aki naprakészen felkészült, tájékozott, és tudja, miről beszél )pl. nem hiszi azt, hogy a védőnői hálózat jelenlegi állapotában erre tökéletesen megfelel).

Legközelebb egyébként küldök linkeket női civilekről, de most megyek mosni (a nagy mátriárka Kép )

Üdv
Kriszi
 
 


Kedves Hölgyeim,
engedjék meg, hogy egy férfi is hozzászóljon a témához.
Úgy gondolom, hogy egy kizárólag nöi párt semmiképpen sem szolgálja a közösség javát, a családok és velük együtt a férfiak a körön kívül rekednének.
Inkább annak lenne értelme, hogy növédelmi szervezetek jöjjenek létre nyugati mintára. Pl. Németországban létezik család- és nöügyi minisztérium. Szerintem ezt mindenképpen meg kellene valósítani MO-n is.
Ilyen szándékkal szeretett volna a Fidesz 1998-ban kormányt alakítani. Azt is tudom, csak azért nem jött annakidején létre a "Nö- és Családügyi Minisztérium", mert Orbán nem talált egyetlenegy db nöt sem, aki alkalmas lett volna a miniszteri poszt betöltésére!
Kedves Hölgyeim, kissé szégyen ez részetekröl, hogy SENKI sem találtatott alkalmasnak közületek. Ezekután miért beszéltek még egyáltalán nöi pártról?
Oroszlan
 


Kedves Oroszlán,
ez roppantul provokációszagúnak tűnik Kép
Te KOMOLYAN gondolod, hogy egy egész országban egy darab nő sincs, aki alkalmas volna miniszternek? Akkor menjünk tovább.
Ezen az alapon állíthatnád azt is, hogy a nők am Block nem alkalmasak politikai pályára. De nem hinném, hogy erre gondoltál (hiszen nyilván számos ellenpéldát tudnál mondani). Akkor csak a magyar nők ilyen alkalmatlanok? Ebben az esetben hibás a génállomány, amiről nem kis részben a magyar férfiak is tehetnek Kép Akkor kinek a részéről a szégyen? Kép

A férfiúi hozzászólás egyébként jó és kívánatos, de nem hiszem, hogy ezzel nagyon előrevitted volna a beszélgetést. Kizárólag női pártról egyébként tudtommal senki sem beszélt.

Üdv
Kriszi
 
 


Kezemet tördelve ismerem be, hogy tényleg provokatív volt az elözö hozzászólásom. Éppen azért akartam provokatívan fellépni, hogy valaki végre már merjen elvállalni egy ilyen fontos posztot. Hátha pont innen a babanetröl.
Oroszlan
 


"Azt is tudom, csak azért nem jött annakidején létre a "Nö- és Családügyi Minisztérium", mert Orbán nem talált egyetlenegy db nöt sem, aki alkalmas lett volna a miniszteri poszt betöltésére!
"

Marhaság. Orbán tipikus hímsoviniszta, és azt a családügyi meg miegyéb minisztériumot is csak azért akarta létrehozni, hogy a nőket szellemileg visszavezesse a "templom-konyha-bölcső" szellemébe.
Ha AKART volna, találhatott volna nőt az élére - bár engem az sem zavart volna, ha férfit talál, nem vagyok én feminista, én szeretem a férfiakat is. Sőt... engem pl. nagyon zavar, mikor sok nő van együtt... olyan EGÉSZSÉGTELEN lesz a légkör olyankor...

szóval kéretik nem etetni ilyen baromsággal a kismamikat. Ők nem hülyék, csak éppen olyan nők, akiknek éppen kisgyereke van teccik érteni?
 


Sziasztok!
Kezdetektől olvasom a topikot és egy valamit nagyon furcsállok: a legtöbben úgy tiltakoztok az ellen, hogy feministának tituláljanak Benneteket, mintha az valamilyen pejoratív fogalom lenne. A feminizmus a nők egyenjogúságáért való küzdelmet jelenti. Tehát küzdelmet olyan célokért, hogy a munkahelyeken egyenlő bánásmódot kapjanak a nők és a férfiak vagy hogy az otthoni, gyereknevelésre, családösszetartásra fordított munkájukat elismerjék, megbecsüljék vagy akár hogy a kisbabások is ki tudjanak mozdulni otthonról, legyenek nyilvános helyeken, közintézményekben kultúrált szoptatásra alkalmas helyiségek. És még sorolhatnám a Többetek által támogatott célokat. Akkor mi a baj a feminizmussal? Lehet, hogy ez nagyon ciki, de én annak tartom magam. Ami persze nem jelenti azt, hogy kizárólag a nők egyenjogúsága mellett vagyok elkötelezett, más csoportok jogait ugyanilyen fontosnak tartom.
Ami a pártalapítást illeti: szerintem egy komoly pártnak a kiadási oldal mellett kötelező a bevételivel is foglalkozni. Egy olyan pártprogram, amelyik nem foglalkozik az ország gazdasági állapotának javításával és ezzel a célok eléréséhez szükséges anyagi források biztosításával, az csak utópisztikus lehet. Tehát bár a célok nagy részével természetesen én is egyetértek, első lépésként szerintem is csak a civil szervezet jöhet szóba. A civil szervezetek ugyanis maguk szedik össze a kitűzött céljaikhoz szükséges anyagi erőforrásokat pályázatokból, állami forrásokból, magánszemélyektől és cégektől. (Ezt egyébként lobbizásnak hívják, ami történhet jó cél érdekében is - ha jól emlékszem, valamelyik korábbi hozzászólásban ez is tisztán pejoratív fogalmként szerepelt.)
Így persze csak kis célokkal érdemes és lehetséges elindulni szerintem. Az aluljárók, lépcsők kérdése pl. pontosan ilyen.
Minden esetre részben a hatékony lobbizáshoz, részben ahhoz, hogy később esetleg a párt irányába tovább lehessen lépni, minél több gazdasági szakemberre is szükség lenne a szervezetben.
Anna
 


Sziasztok!
Akkor eljönne valaki az aluljárós demonstrációra, vagy csak "koptatjuk a szánkat"?

(Lásd: Az előző hsz-em.)

Üdv.
ANdi
 
 


Hahó,
Anna,
minden szavaddal egyetértek Kép Nem vagyok egy harcos alkat, ezért nem nyomtam ezt a tévhitek a feminizmusról témát, de pont ezt gondolom én is.
Ha érdekel vkit, majd egyszer, ha lesz időm, felteszek ide egy kis összeállítást, a leggyakoribb, feminizmusról-feministákról szóló tévhitekről.

Aliz/Alíz (bocs, hirtelen nem emlékszem, hosszú vagy rövid i-vel írod-e a nevedet),
nem piszkálni akarlak, istenbizony Kép, csak pl. ez is tipikus tévhit, hogy a feminista nem szereti a férfiakat. Az a leszbikus Kép Na komolyra fordítva a szót, a normális feminista azt mondja, a férfi és a nő nem ellenségek, és nem ellenfelek, legalábbis semmiképpen nem kívánatos, hogy azok legyenek. De becsüljük már a férfit azért, amit férfiként jól tud, és a nőt azért, amit nőként jól tud, mindenkit érdeme szerint. A helyzet az, hogy a nyugati társadalom mindenképpen versengésorientált, ez hozza elő azt a helyzetet, hogy a férfi és a nő közötti társas viszony nagyon sokszor (többnyire) versengésként vagy harcként, szóval hatalmi kérdésként jelenik meg (elég baj az nekünk, a nőt nem szocializálják versengésre, még ma sem). Na abbahagyom, mielőtt túlságosan belemelegednék, ez nem feminista topik, bár a politikai téma miatt előre kódolva volt, hogy a feminizmus kérdése elő fog jönni.

Üdv
Kriszi
 
 


Ja bocs,
Andi,
kicsit messze vagyok, hogy el tudjak menni, de ha innen támogathatom valahogy, akkor nagyon szívesen.
Üdv
Kriszi
 
 


Sziasztok



Andi

Szerintem jó ötlet, de azért ehhez elég sokat kéne szervezkedni. Már legalábbis kéne hozzá elég ember. Ha egy aluljáró tele lenne, az jó, de akkor eléggé utálnának minket az arra közlekedők. És nem biztos hogy ez a cél, nem? Be kéne jelenteni????(--nem tudom,) meg kéne fogalmazni és leírni, hogy mit szeretnénk, el kéne juttatni az illetékesekhez, stb. A Virág csinált egy levelezőlistát,
( fogjunkossze-feliratkozas@primlista.hu )
ezt lehetne reklámozni, és ott jobban meg is lehetne beszélni a részleteket. Esetleg szólni néhány védőnőnek, hogy értesítsék a kismamákat. Mivel sokan vagyunk többgyeresekesek, olyan helyet érdemes választani, ahol a nagyobbak tudnak valamit csinálni, de legalábbis nem vesznek el:-)))) Egyébként hajrá!!! Kezdetnek jó ötlet, mindjárt lehetne reklámozni is az alapítványt, vagy ami lesz ebből. Ha már a tetteknél tartunk, akkor fel kéne állítani valami sorrendet, hogy milyen lépéseket kell meglépni.


Anna
 
 


Sziasztok


A feminizmus témához elég nehéz hozzászólnom, mert engem nem érdekel, hogy kire milyen megnevezést/bélyeget akasztanak. Ember-ember. Ennyi. Az hogy a babanetre leginkább nők írogatnak gondolom abból az állapotból is fakad, hogy mi vagyunk otthon a gyerekekkel. De azért mindenkinek van párja, aki egy cél érdekében ugyanúgy tud tenni, mint a nők. Pl. eljönne egy rendezvényre, hogy a párjának esetleg könnyebb legyen a közlekedés babakocsival. Vagy nem? Sok jogi, informatikai segítséget nyújthatnak, vagy amihez értenek. ( Főzhetnek bográcsgulyást:-))))
Ha valaki tenni akar valamit, akkor teljesen mindegy, hogy femintista, leszbikus, roma, afroamerikai, vagy akármi. A célok nem csak a nőkről szólnak, hanem egy mindenki számára élhetőbb életről.
Az hogy nők pártja elnevezéssel indult a téma, csak egy kiindulópont volt, és az eddigi hozzászólásokból eléggé az derült ki, hogy senki nem ragaszkodna a párt formához.
Tehát, lehetne monjuk konkrét ötleteket írni, hogy ki csatlakozna egy szervezethez, és hogy az mi legyen. Vagy miben tudna segíteni, miben nem.
Pl. ha van kedvetek egy személyes találkozóhoz, ahol lehetne erről bővebben beszélni, vállalom a szervezést.

Anna
 
 


Sziasztok!

Ezt most igaziból nem ide kéne irnom, de itt jutott eszembe, a tápszer-tiltás témájáról.
Piszok durva lenne, -már a tápszergyártóknak- de ha kivitelezni lehetne (ki lehetne vitelezni??? nem, igy rosszabb):
Most is van a tápszerreklámokon (tápszereken???) olyan szöveg, kötelezően, hogy a legjobb az anyatej stb. Mi lenne, ha ezt kötelezően ki kéne egésziteni egy olyan telefonszámmal-cimmel-elérhetőséggel, ami szopihoz valóban értő szervezetet takar (pl. az LLL). Valami ilyesmi szöveggel, hogy a szoptatási gondok megoldásában kérje ki orvosa, védőnője, szoptatási tanácsadója segitségét!

Hajrá konkrétumok, hajrá az aluljárókért!

Ildi

Ildi
 
 


Kriszi,
Örülök, hogy egyetértünk Kép. Engem érdekel az anyag a feminizmusról szóló tévhitekről, ha lesz időd tedd fel.

ANdi,
Én messzemenőkig támogatom az ügyet és el is megyek, ha lesz ilyen megmozdulás. De ha jól értem, akkor ez még csak egy ötlet és a szervezése komoly előkészületeket igényelne. Ha így van, akkor pedig érdemes lenne elgondolkozni Anna javaslatán a személyes találkozásról.

Anna,
A személyes találkozást jó ötletnek tartom Kép. És szívesen segítek is a megszervezésében.

Anna
 

Vissza: Mi, nõk!

Jegyzetfüzet: