Új privát üzeneted érkezett!

Ma hallottam a rádióban, hogy csütörtökön(?) a Kossuth téren a Greenpeace babakocsis demonstrációt tart, hogy trv-ileg kötelezzék a gyártókat a babákra ártalmas vegyszerek elhagyására a babakozmetikumokban.
No, ez jó magyartalan lett, de én már át nem fogalmazom.
Ildi: "kivitelezhető lenne"?Kép
 
 


Ha egy civil szervezetet alapítanátok, akkor az pl. egy jó ügyvéd segítségével meg a média segítségével lobbizhatna, harcolhatna a félmunkaidőért is, ami elég nagy segítség lenne. Technikailag azt is kivitelezni lehetne, hogy egy munkakört két nő töltene be, akik váltanák egymást. Így mindketten dolgoznának is meg otthon is lennének. De a rendes félmunkaidő sem egy nagy csoda, akár azért is lehetne harcolni. Egy csomó munkakör van, ami napi négy vagy hat órában is végezhető. De valami miatt eszébe se jut sem a munkaadóknak, hogy ilyet lehet csinálni, sem a munkavállalóknak. Pedig - ha rendesen legalizálnák ezt a dolgot - nem származna belőle kára a munkaadónak, a munkavállaló meg egész jól járna.

Egyébként szerintem is két fontos dolgot kéne a nőket képviselő szervezetnek betartani: nem pénzt kérni elsősorban, mert az eléggé sziszifuszi munka, ráadásul többnyire másra megy el a nyert pénz, mint kéne. Hanem JOGOKAT kéne kérni, lehetőségeket, média-segítséget.
A másik: konkrétumok. Ez is fontos!
A tápszereken hogy mit kellene felírni, nem pénzkérdés, hanem jogi. És ráadásul megvalósítható is lenne. Ugyanúgy, ahogy a cigin is fel van tüntetve, hogy milyen veszélyes.
Ja, és még ami szerintem fontos lenne: sokszor már meg is vannak a törvények, csak a kutya se tartatja be őket. Láttatok már olyat, hogy boltban bárkit is megbüntettek volna azért, hogy cigit ad el gyereknek? Mert itt a pedagógusnak is a képébe röhog a boltos, ha a pedagógus szólni merészel, hogy ezt nem kéne.
Úgyhogy még az is egy nagy feladat lenne, hogy a nőket (akiknek a jámborságával sokszor visszaélnek) tájékoztatni a jogaikról, valamint arról hogy hogyan lehet a jogaikat érvényesíteni. Pl gumicicám a kecskeméti kórház, ahol simán lekapják a szopó újszülöttet az anya cicijéről, ha lejárt a fél óra. És ami megdöbbentő: még nem akadt senki, aki emiatt tiltakozott volna. Pedig joguk lenne hozzá! És mégse. És ilyen dolog még sok van. NAgy hiba, hogy sokszor inkább nyel az ember (főleg a nők), mint hogy a megfelelő helyre fordulna. Persze kéne megfelelő hely is, az is fontos lenne. Mondjuk valami jogászokból álló társaság, akik jogi tanácsokat adnak. Mondjuk, ha tagjai e szervezetnek, akkor akár ingyen is, de ha ennek a szervezetnek van egy kis pénze, akkor nem ingyen kéne. Nagyon sokszor lenne szükség rájuk. És a felvilágosító kampányra, hogy "igenis jogod van hozzá, hogy...!"
És a szoptatásra alkalmas helyek - ez is nagyon fontos lenne, sok-sok pontján a városoknak és az üdülőhelyeknek. És érdeke is lenne sokmindenkinek, hisz a családosok fogyasztók is egyben. Ahonnan valami miatt kizárva érzik magukat, onnan jelentős vásárlóerő esik ki. És csak egy pici helyiség meg egy fotel kéne, mint mondjuk a Madrinában. Strandokon is lehetne, továbbá játszótereken és közlekedési csomópontokban. Nem kell bonyolult építmény, csak egy olyan, ami tiszta, le lehet pakolni, le lehet ülni, és ami a lényeg: el lehet vonulni az emberek elől! Csak persze kérdés, hogy ki ellenőrizné, hogy tényleg kismama használja-e. Bár... A kulcsot leadni a strand, pláza, buszmegálló, stb. információjánál mondjuk nem kerül semmibe.

Szabó istvánné
adrienn
9100 Tèt Hunyadi ut
 
 
 


Kellene egy alapos oktatási reform is. A mai iskolarendszer rengeteg (helyenként elavult) lexikai tudást ad át, és semmi olyan készséget nem fejleszt, ami a kapitalizmusban szinte a túléléshez kell.
Ehhez jön még a jóféle Rúzsa Sándor-mentalitás, miszerint a törvények merényletek ellenünk, áthágásuk nem bűn, hanem dicsőség. Pedig az adócsaló a mi GYESünket (is) csökkenti, a TB-t nemfizetők miatt (is) lepukkantak a kórházak.
Ha nem lenne nemzeti sport az adócsalás - racionálisabb adókulcsok+szigorúbb ellenőrzés - több pénz jutna a fent taglalt célokra is.

(Amúgy legyen kötelező olvasmány Fekete Gyula Triszexe - ha egyszer idejutok nyitott szemmel, elmesélem azt is, hogy miért.)

Borcsa

Borcsa
KépKépKép
 
 

 
 

Lányok, kérlekkérlek, keressetek rá, hogy milyen női szervezetek vannak már az országban, és ezek mivel foglalkoznak. Ha jól tudom, 10-12-nek van honlapja is Kép
Azért szólok most, mert nagyon beindultak az ötletek, és nagyon nem kellene felesleges köröket futni, sok-sok fáradságot ölni abba, amit mások már megcsináltak, illetve tudnak. Én nem tudom most ezt végigkeresgélni, borzasztóan el vagyok kapva, és ázik a lakás, de pl. a www.nonprofit.hu-n nagyon érdemes keresgélni.

Rohannom kell,
üdv
Kriszi
 
 


"...szóval kéretik nem etetni ilyen baromsággal a kismamikat."

- Én ott voltam, Te nem... Akkor meg mit okoskodsz?

"... teccik érteni? "

- Érdemes lenne újrajárnod az általánost.
Oroszlan
 


Kedves oroszlán,
sajnálom ha megsértettelek, nem ez volt a célom. (Kicsit indulatos voltam, valóban.) Tényleg nem voltam ott (mellesleg a 8 általánost kijártam), én csak a végeredményt láttam, ami egyezik a véleményemmel a konyha-templom-bölcső elmélettel. Ha OV. valóban a nőknek akart volna jót, akkor nem Harrach Pétert választja végül is, aki egy 100 év elkőtti modellt akart megvalósítani.

És itt kapcsolódnék bele megint a képzeletbeli "Nők pártjába", ugyanis máris megmutatkozik, hogy az, ha valaki nő ivarú, még nem jelenti azt, hogy az összes többi nővel is egyetért. Éppen emiatt van egy ilyen "párt" halálra ítélve. Vannak dolgok ami mellé odaállnék, és vannak dolgok ami mellé nem. Pl a kocsifeljárók dolgát igencsak pártolom, de már elnézést, a Green Paece egyetlen tüntetésére sem megyek el, mert szélsőségeseknek tartom őket pl.
Az apák plussz 10 napját támogatnám, de a tápszertiltást nem.
A szoptatási helységeket és a szoptatási ismeretek elterjesztését támogatom, de a harcot a tápszergyártók ellen nem, ugyanis én nem tartom őket az emberiség megrontójának.

Az egyenlő munkavállalási feltételeket is minden erőmből támogatom, és még van egy csomnó dolog amit igen. De olyan pártot nem támogatnék, ami abból indul ki, hogy az a "normális" ha a gyerek családban nő fel - ugyanis az a VALÓSÁG, hogy a gyerekek majdnem fele egyedül
lló szülő mellett nő fel élete egy bizonyos szakaszában.
És ha azt az elvet támogatom, hogy az a normális, ha egy ygerek családban nő fel, akkor már nem is feminista vagyok, hanem egyenesen őskonzervatív... szóval azt mondom, hogy jobb a kis dolgokkal elkezdeni, a jóérzésű nők és anyák hagyják a pártalapíytást a francba, nem nekik való... ők nem "POLITIKUSOK" ...

... ők még tisztességesek...
 


Hát nem tudom, azért attól, hogy sok gyerek csonka családban nő fel, szeirntem nem kéne ezt normálisnak tartani és azt mondani, igen, igy van rendjén, konzervativok akik azt tartják, hogy jobb a teljes család! Lehet, hogy nem szabad abból kiindulni, hogy a gyerek teljes családban nő fel, mert sajnos lassan nem ez az átlag, de azért szerintem a "cél", a kívánatos állapot inkább az lenne, hogy olyan kapcsolatok alakuljanak ki a felnőttek között, amelyek elég erősek akkor is, ha már gyerkőc van, és a gyerkőcök ne csonka családban nőjenek fel. És szerintem a civil szervezeteknek meg a politikának is nagy szerepe lehetne abban, hogy a társadalmi állapotokat befolyásolja, hogy a fiatalok-gyerekek által körülöttük látott példák -a tvben is- milyenek. Sőt, továbbmegyek, a hires emberek saját élete -család, gyerekek, többszöri nősülés stb- is lehet formáló tényező.

Ildi

Ildi
 
 


Ildi,
ezen azért elgondolkodtsm egy kicsit. Mert tényleg az a kívánatos, ha egy gyerek teljes családban nő fel, hiszen az a norma, az etalon - a mi kultúránkban és pillanatnyilag. Hiszen a család kultúra és történelem által formált fogalom, és mint ilyen, folyamatosan változik. A mi családképünk a 18-19. századi nyugati urbánus polgári társadalomban gyökerezik, és mai formáját a huszadik század második felének nukleáris családmodelljében érte el. Ennek viszont semmi köze a törzsekhez, nemzetségekhez, klánokhoz, falusi nagycsaládokhoz, a keleti poligám életmódhoz, vagy bizonyos társadalmak poligén életformájához (hogy csak egy-két ismert példát említsek). Érdemes e témában elolvasni Bereczkei Tamásnak A génektől a kultúráig c. könyvét.
Na az egészből csak azt akarom kihozni, hogy bár én is elkötelezett híve vagyok a hagyományos családfogalmunknak, tudomásul kell venni, hogy a családfogalom változik, nemcsak nálunk, hanem az egész nyugati társadalomban (a keletiben is, csak abban nem vagyok képben). És semmiképpen nem volna jó, ha a hagyományos családkép normájában megbélyegezve érezné magát az a gyerek, aki csonka (micsoda kifejezés Kép ) családban, illetve bármilyen szempontból a normától eltérő családban nő fel. Hiszen a kiegyensúlyozott fejlődéshez a gyereknek nagy szüksége van elfogadásra, de ezt te sokkal jobban tudod, mint én Kép Egyébként egyetértek veled abban, amit a politika szerepéről írtál.
Üdv
Kriszi
 
 


Kriszi, én csak csodálkozom, hogy milyen jól meg tudtad fogalmazni azt, amit én csak foszlányokban bírtam az érzéseimből összeszedni.

Alice, neked meg azt javaslom, Oroszlán koma által ne hagyd magad provokálni. Nem látok mondanivalót abban, amit ír, kötekedést viszont annál többet. De arra meg minek reagálni, ha lehet helyette normálisan (tartalmasan) is beszélgetni.

Oroszlán, ha utálod a nőket (amint az már egy másik topikon eléggé nyilvánvalóvá vált), akkor minek jársz nők közé locsifecsizni? Komolyan nem értem. Most nyilván megvetően elküldesz a búsba vagy kioktatsz. Előre szólok, csak a válasz érdekel, más nem. Tehát: ha utálod a nőket, miért vagy itt, ahol csupa nő van?

Egyébként Alice, abban igazad van - ha nem értettelek félre -, hogy csak azon az alapon, hogy nők vagyunk, nem lehet pártot alapítani. A párt normális esetben elvi kérdések mentén jön létre. Attól viszont hogy nők vagyunk, még nem biztos, hogy egyet is gondolunk. Ha valaki nőpártot alapítana, és mondjuk totál mást képviselne, mint amit sok nő helyesnek tart, akkor kicsit kiakadnánk, hogy hogy mer az illető az egész női nem nevében hirdetni egy kisebbségi álláspontot. Ez csak egy példa a lehetséges konfliktusokra. A nők érdekképviselete valóban lehet szép cél, de pártot alapítani nemi hovatartozás alapján szerintem sem túl előrelátó gondolat. Meg aztán az érdekképviselet tkp. hatékonyabb dolog, mint a párt. És az érdekképviselet is megjelenhet a politikában, ha kell. És érvényesíthet többségi jószándékot a döntéshozásban is, ha a demokrácia jól működik.

Szabó istvánné
adrienn
9100 Tèt Hunyadi ut
 
 
 


Sziasztok! Kép

Igyekszem mindenkinek külön-külön minden felvetésére, gondolatára reagálni.

Kriszi!

"Egyébként a civil szervezetek tényleg egy-egy kérdéskörre koncentrálnak."

El tudod képzelni, hogy lehet globálisan átfogni a nők érdekeit civil szervezetként?

A jogszabályokat nagyon köszönöm. Jól értettem, hogy az egyesületté válást ugyanaz a törvény, az egyesülési törvény szabályozza, mint a pártalapítást?

Mélcímem már a profilban van. Kép

Szopi-tápszer: végiggondoltam, amit írtál, és nagyjából igazat adok. Még viaskodom magamban. Azért én jobb szeretném, ha csak patikában lenne kapható, és ha a bébiételek üvegeire valós hónapok kerülnének. Így még mindenki számára elérhető lenne a tápszer, csak egy recept kellene hozzá, azt meg nem neháéz szerezni.

A feminizmusról, a tévhitekről én szívesen olvasok.

Amit a család intézményének történelmi hátteréről írtál, azon lepadlóztam. Kép Egyébként (ezt nagyon csendben jegyzem meg Kép) szerintem a kommuna a mai világban sokkal jobban működő, és a gyermekek számára is kívánatosabb közeget jelentenének.

Virág
 


Andi,
szerintem nagyon jó ötlet, amit írtál. Megnyugtat, hogy én sem értek a politikához? Kép AMint megalakulunk (inkább valószínű, hogy civilként, de ezt majd kifejtem később), mehetünk demonstrálni. Kép De erről akkor majd a szervezet dönt. Csatlakoznál egy civil szervezethez?

Nyw,
igazad van, amit a két gyerek - több gyerek dilemmáról írtál. Sajnos. Kép Ez tényleg költségvetési kérdés valószínűleg. De szerintem mentalitás kérdése is.

Amit a vállalatokról írtál, sajnos az is így van. De abba aztán nem szólhatunk bele, azt hiszem. Attól tartok, ez a kapitalizmus mellékterméke...

Cory,
ezért állok én is döbbenten a jelenség előtt...

Aliz,
fogamzásgátló: igen, nagyon fontos volna a felvilágosítás. Számomra teljességgel érthetetlen, hogy az erre legtökéletesebb társadalmi egység (értsd a család) nem képes ezt az igazán nem nagy dolgot véghezvinni. Csak el kéne beszélgetni a gyerkőccel, amikor kérdez. És kérdez. Csak figyelni kell rá. És válaszolni. De ha már a szülők jó része nem képes hatékonyan kommunikálni a gyerekekkel, akkor sajnos más mód kell.

Bocsi a hosszú léért. Kép Emlékszem a gimnáziumi felvilágosításra. KépKépKép Egy 70 év körüli nő Kép elmagyarázta fiúk-lányok előtt közösen, hogyan kell egy bizonyos tampont fölhelyezni. Vinnyogtunk a röhögéstől... Kép És nem azért mert zavarban voltunk. Egy 15-16 éves társaságnak nem a tampon felhelyezését kell elmagyarázni, ráadásul a zömének a nemi felvíilágosítás is eléggé elkésett...

Nem csak azoknak van TB kártyája, aki TB-t fizet??? (Mi az az ER? Nem nézek tv-t.)

Amit a családokról írtál, elgondolkodtató volt.

Tápszer: amit írtam, az az én véleményem. Nem szeretném mindenképpen keresztül vinni. Amikor megalakulunk, úgyis közösen döntünk, sokat beszélgetünk.

Virág
 


Anna,

nem vagy pesszimista. A legtöbb embernek szüksége volna pszichológusi segítségre. Egy nagyon kedves barátnőmmel tervezük, hogy majd nyitunk egy olyan iskolát, ahol a kötelező tantárgyak mellett helyet kapna a pszichés nevelés, pontosabban szólva egy életmóddá válna, hogy megmutassuk, mik azok a játszmák pl., hogy megtanítsuk őket játszmamentes életet élni, hogy átláthatóvá tegyük számukra a felszín alatt zajló folyamatokat, stb. Mert ugyan kötelező fizikát, kémiát, történelmet, stb. tanulni, de ezt igen kevesen használják a későbbiekben. Viszont a pszichológiát egész életünkben mindenki tudja használni, és rendkívül sokat változtathat pozitív értelemben az egyének életén. (A sajátomon is látom.)

Léteznek a családsegítőkben párterápiák, DE! Heti egy alkalommal veheted őket igénybe, alig tudnak róla az emberek, kicsi a kapacitásuk, és kis országunkban sajna az az alapfelfogás, hogy ha epeköved van, arra még büszke is lehetsz, de ha nyaktól fölfelé van gondod, azt szégyellned kell. Amióta szembesültem ezzel az elég nagy gondolkodásbeli problémával, azóta határozottan és kedélyesen említem meg annak, akinél ez szóba került, hogy milyen nagyszerű is volt terápiára járni. De ez is sok év lehet, amíg ez megváltozik.

Tüntetés - sok ember: igen. Sok ember kell. Ehhez meg kell alakulnunk. 10-en már lehetünk, ahogy elnézem. Kép Ezt is alább.

Tetszik a kedd - 13h 27-es hsz-od. Kép

Tinalila,

feminizmus: semmi bajom azzal, hogy a nők harcolnak a jogaikért, érdekeikért. Csak az nem tetszik, hogy ezért sokan férfiassá váltak. Érdemes pl. elgondolkodni azon, a szüfrazsettek milyen módszereket is tudtak alkalmazni. Pl. Churchillel szemben: először szénnel dobálták, aztán lovaglóostorral verték a fejét, miuán pedig nem értek célt, megfenyegették, hogy elrabolják a kislányát. Nem véletlenül ódzkodom ezen elődök után a "feminista" egy kalap alá vevéstől. Nyilván, ha a szó legnemesebb értelmében vesszük, úgy feminista vagyok.

(Ajánlott olvasmány: Dr. Christiane Northrup: Női test, női bölcsesség. Mindenkinek. Kép)

Lobbyzás: semmi bajom nincs a lobizással önmagában. Azzal van bajom, amit most így hívunk. És ez az én fogalmaim szerint leginkább a lefizetésnek felel meg.

És valóban szükség van gazdasági szakemberekre.
 


PIldi,
nekem nagyon tetszik a kötelező feliratos ötleted. Gondolom, ez nem lep meg. Kép Nézd, ha a cigarettákon fel lehet tüntetni...

Család: részben igazat adok neked. Azonban ha körülnézek akár a közvetlen környezetemben, akár messzebb, nem sok teljes családot látok. (Pl. az apám is és az anyám is 3-szor házasodot... Kép) Nem tudom, hogy ez társadalmi összefogással megoldható probléma-e, én túlságosan mélynek érzem a házasság, mint intézmény válságát. Mintha nem passzolna a mostani generációkhoz. (Kommuna Kép)

RJuli,
köszi, amit írtál. A témához közvetlenül van valami ötleted? (Komolyan kérdezem.)

Adrienn,
látom, te is a cigit hoztad fel. Kép Az ötleteidet nagyon jónak tartom. Tényleg az az egyik nagy probléma, hogy rengetegszer nem vagyunk tisztában a jogainkkal.

Borcsa,
az biztos, hogy az oktatási rendszert is erősen meg kéne reformálni. Várom a nyitott szemmel idetévedésedet. Kép

Na azt hiszem, mindenkinek reagáltam, akinek akartam.
 


Akkor most én jövök. Kép

Tegnap volt szerencsém egy jó hosszút beszélgetni egy hölggyel, aki 10 éve vesz részt aktívan a politikai életben. Korábban egyik nagy pártunkban, majd onnan kiválva több kicsi alapításánál is ott volt. Nagyon sokat mesélt arról, mire száíthatunk pártként, milyen kötöttségekkel jár egy civil szervezethez képest, és még sok-sok mindenről szó esett. Sok szempontból szimpatikusabb lenne egy párt számomra. Viszont mind itt, mind a személyes ismerőseim körében is egy erős pártoktól való félelmet tapasztaltam. Ígyhát akkor legyük civilek.

Először is találkoznunk kéne. A jövőhét nekem nem jó, utána viszon igen. Vagyis júli 5-től. Kérlek benneteket, akik benne volnátok abban, hogy alapító tagok legyetek, és azokat is, akik egyelőre kíváncsiak, szóval mindenkit, aki szívesen eljönne egy ilyen beszélgetésre (gyerekekkel nyugodtan), írjon egy mélt nekem ( virag78@axelero.hu ), így könnyebben tudom megszámolni, hányan vagyunk.

Puszi mindenkinek,

Virág
 


Szia Virág

Üdv itthon. A kedd 13.27-es üzenetet Kriszi írta, de szerintem is jó:-))))))
Anna
 
 


Virág,
Írtam mail-t, benne vagyok a találkozásban Kép.
Üdv!

Anna
 


Anna,
nem téged tévesztettelek el. Kép Kriszi is nagyon jót írt, emellett a te hsz-aidra gondoltam. A 13:30 és 49-esre. Kép Az időpont nem volt ok. Kép Bocsi.

Tinalila,
mél jött, köszi. Kép

Cory,
mél jött, de dekódolni kéne. Valahogy kisilabizálom nagyjából, de jó lenne tutira tudnom, mi van benne. KépKépKép

Virág
 


Sziasztok!

Köszönöm mindenkinek a reagálásokat az én kedvenc aluljárós akciómhoz! Szerintem azt kellene megtudni, milyen engedélyek kellenek, nem baj ha nem vagyunk több százan, viszont bizonyos időközönként elmehetnénk demonstrálni, (mondjuk havonta?) mindig egy bizonyos helyre, amíg nem csinálnak valamit. Én mondjuk a Deák térre gondoltam, itt tényleg egyetlen egy lépcső sem járható babakocsival, és ugyebár ez a "világ közepe". Itt még a gyerekeknek is lenne hely szaladgálni, a Gödörnél. Így a nem netező anyukák is láthatnák, hogy ott vagyunk és a köv. alkalomra már ők is jönnének.
Üdv.
Aluljárós Andi Kép
 
 


"Oroszlán, ha utálod a nőket.."

- Nem utálom a nöket, söt... Azt viszont utálom, ha ok nélkül bántó vagy valótlan dolgokat vagdos valaki a fejemhez. Ilyenkor ennek megfelelöen reagálok. Próbálj légyszives nem félreérteni. A tisztelet még látatlanban is kijár mindenkinek, még egy férfinek is. Aki ezt nem adja meg a másiknak, ne csodálkozzon ha elküldik a búsba.
Oroszlan
 


Sziasztok!

Miért van az, hogy ha egy pasi beteszi a lábát egy topikba, akkor ott egyből rossz lesz a hangulat és a dolog elkezd arról szólni, hogy beszólogatunk egymásnak?
Már régebb óta figyelem a jelenséget és tényleg nagyon ritka a kivétel...

Bóbita
 
 


Sziasztok!
Különösen ebben a topikban fontosnak tartom megjegyezni, hogy ha igaz, amit Bóbita ír (én még nem vagyok olyan régi babanetes, hogy ezt meg tudnám ítélni), csak véletlen egybeesés lehet Kép. Nem hiszem, hogy valaki csak azért mert pasi hajlamosabb lenne a rossz hangulat keltésére és a beszólogatásra, mint a nők.
De Oroszlánnal konkrétan (függetlenül attól, hogy férfi-e vagy nő - amiben ugye az Interneten nem is mindig lehetünk biztosak Kép) sajnos az én tapasztalatom is ez Kép.
Anna, a feminista Kép

Aluljárós Andi,
Mit szólsz a személyes találkozóhoz? Másképpen szerintem nem nagyon lehet ehhez hozzákezdeni. Szerinted?
 


Volt már itt nem egy apuka, aki jó fej volt, akinek mindenki örült.
Viszont vannak olyanok is, mint Oroszlán, akiről ki se derül, mit akar itt, nem apuka, aki beszélgetni vágyik, hanem elkezd kötekedni, mint pl. volt egy pasi a Rubint Réka topikon, vagy más topikon is. És nem volt semmi kötődése, nem tudtuk mért jött, nem tudtunk róla semmit, csak azt, hogy nem beszélget, hanem kötekedik. Éppen lehetne akár nő is, nem a nemével van a baj. Hanem a kötekedő hozzáállással. A beszólogatással. Nők is csinálnak ilyet szerintem.
Egyébként még mindig nem értem, mi hozta ide azokat a pasikat, akik itt cél nélkül beszólnak időnként. Nem értem azt a fickót sem, aki a Rubint Réka topikon hergelte azokat, akiket lehetett, és nem értem Oroszlánt sem, miért nem keres egy olyan fórumot, ahol olyan emberekkel beszélgethetne, akikkel vélhetően jobban megértenék egymást. Mi ebben a jó ezeknek a férfiaknak itt? Mi vonzza őket a Babanetre? Persze erre a kérdésre most sem válaszolt. Pedig nagyon kíváncsi vagyok, komolyan.

Szabó istvánné
adrienn
9100 Tèt Hunyadi ut
 
 
 


Sziasztok! Kép

Home. Vagy reload, kinek hogy tetszik jobban. Kép Térjünk vissza a jól bevált taktikához, kedves lányok. Kép Nyugodtan lehet ignorálni.

Virág
 


Sziasztok lányok, Oroszlán!


Nem akartam hozzászólni a dologhoz, de azért mégisKép
Szerintem kicsit több humorérzékkel kéne kezelni mindkét részről a hozzászólásokat. Oroszlán első hozzászólása tényleg elég provokatív volt, de én sem Kriszi, sem Alíz válaszát nem találtam sértőnek. Szerintem nem gond ha Oroszlán a maga stílusában mondja el a véleményét, de
kedves Oroszlán,
akkor ne sértődj meg, ha ugyanazt kapod vissza.
Egyébként meg teljesen igazad van Virág, úgyhogy bocsiKép

Annag
 
 


Nem akartam kötekedni. Egyébként ötszörös apuka vagyok - tegnap óta.
Oroszlan
 


Gratulálunk! Akkor nagyon elfoglalt lehetsz mostanában. Kép
 


andi! az aluljárók járhatatlanságával és ennek az állapotnak a tarthatatlanságában teljesen egyetértek veled! viszont számomra a deák tér az egyik leginkább használható aluljáró - ugyanis vezet mozgólépcső a felszínre! igaz, csak egy oldalon és onnan aztán zebrán lehet átjutni máshová, de zebrák is vannak. azt a javaslatom, hogy gyújtsük össze a kijavítandó helyszíneket, a babakocsival járhatatlan utakat a városban! ezzel a "listával" a kezünkben talán érthetőbbé válna, mi a gond! (mert szerintem aki még sosem közlekedett babakocsival, esetleg + kisgyerekkel, + nagypocakkal, az nem is értené, mi a baj...

számomra pld nagyon elkeserítő, hogy a nagyvárad téri metrónál egyáltalán nincs sem lift sem mozgólépcső a metróból az aluljáróba vezető sem, sem pedig az aluljáróból az utcaszintre. holott itt van a heim pál gyermekkórház, ahová nap mint nap érkeznek babakocsival szülők - sokan nagyobb gyereket is ölben cipelve! de úgy általában az aluljárók kikerülhetetlenek, hiszen baromi messze van zebra a ferenc krt-üllői út találkozásnál, a kálvin térnél, az astoriánál (bár ott röpke kb negyed órás plusz úttal legalább képes vagyok a felszínen kerülni...)

márti
 
 


Stadionok állomás (korábban Népstadion) is ilyen, bár talán azt gondolták, hamár stadion, vegyük sportosra? Itt pedig buszpályaudvar is van (meg a troli, ami a Városligetbe visz....). Én az Örsön levő aluljárót is utálom, bár tény, hogy az Árkád révén ki lehet kerülni, de ahhoz megintcsak negyedórát kell mászkálni áruházakban, mozgólépcsőn stb. (ugyanakkor szeretem az Árkádban a mozgólejtőt (tudomisénmineve), sokkal jobb azon babakocsizni, mint a mozgólépcsőn).

Blahán fel tud menni valaki valahol lépcső nélkül? Egyáltalán ezek a belvárosi metró pontok mind elég forgalmasak. Nyugatiban is cigöltem nemrég. Vagy a Kö-Ki, ahol lefelé muszáj lépcsőzni (ez felüljáró, nem alulKép)
Egyáltalán, kizárásos alapon azokat kéne összeszedni, ahol felszinre lehet jutni lépcsőzés nélkül!

Ildi

Ildi
 
 


Oroszlán, ez azt jelenti, hogy tegnap született meg az ötödik gyereked?
Na, akkor mindjárt világosabb, hogy mit keresel a Babaneten Kép.
És fiú vagy lány? És a többiek?

Szabó istvánné
adrienn
9100 Tèt Hunyadi ut
 
 
 


Metróból fel lehet jönni a Moszkva téren (de aztán onnan pld a 21-es buszhoz feljutni már nem lehet lépcső nélkül), a Batthyány és a KOssuth téren, a Deákon - ezen a vonalon azt hiszem, ennyi. A másikon a Klinikáknál, a Deákon (azon az egy helyen), az Arany J. utcánál és a Nyugatinál - de az elég bonyolult... Újpest felé ennél tovább nem sokszor utaztam még, de szerintem másutt nincs mozgólépcső a felszínig. És mondjuk a babakocsi+kétéves gyerek kombináció mozgólépcsővel sem triviális feladat Kép

Márti
 
 


Ja, kihagytam: a Délinél vannak rámpák, ott kikerülhetőek a lépcsők - némi helyismerettel Kép Kép
 
 


Lányok,
ez nem EU-s szabvány? Nem megy ez magától is?
 


Virág! Ha utánanézel, minden eddigi felvetés, ami itt elhangzott, az vagy törvényben vagy szabványban már szabályozott dolog... megy magától?
 
 


Tegnap 23 óra 43 perckor született meg Hunor fiam 3650 gramm súllyal és 53 cm magassággal pontosan a kiírt idöpont napján.
Oroszlan
 


Márti,
oké, oké. Kép De még nincs 2 hónapja, hogy tagállam vagyunk. Kép
 


Sziasztok


Ha ilyen ügyben akarunk valamit, akkor mindenképpen fel kéne venni a kapcsolatot valamilyen rokkant, vagy mozgássérült szervezettel. Nekem mindig az jutott az eszembe, hogy van aki egész életében tolókocsival közlekedik, és nála nem az a kérdés, hogy cipelni kell-e a babakocsit. Ennyit az esélyegyenlőségről. Nekik biztosan több információjuk van arról, hogy hol kellene nagyon sürgősen megoldást találni a közlekedési problémákra. Egyébként meg az EU-s normák szerint szerintem mindenhol biztosítani kell a mozgáskorlátozottaknak a bejutást, ill, a közlekedést. És ez azért megoldás a kismamáknak is. És akkor visszaértünk a költségvetés kérdéshezKép
Annag
 
 


Sziasztok!

Szívesen csatlakoznék az aluljárós demonstrációhoz! Lehetőségeimhez mérten a szervezésben is segíthetek.
Mi a Pöttyös utcai metrómegállónál lakunk. Mozgólépcső nincs, és a metróból kijőve át kell menni az Üllői út másik oldalára. Aluljáróba le, majd fel. A Határ útnál is lépcsőzni kell, a Népligetnél is.

Ági
Kép
Kép
 
 


Oroszlán, gratulálok hozzá, jó egészséget neki!

Szabó istvánné
adrienn
9100 Tèt Hunyadi ut
 
 
 


Hahó,
nem tűntem el, csak nagyon el vagyok havazva, bocs. Meg aztán babakocsival még sosem voltam Bp-n, és nemigen tudok hozzászólni ahhoz, hogy hol nem lehet babakocsival közlekedni. Ha jobban belegondolok, a cicós pestezéskor csak megálltunk ótóval a Műegyetem előtt, meg az Ikeánál. De oda nem kellett babakocsi.

Ja és csak eszembe jutottak Oroszlán fellépése kapcsán a csoportalakulás fázisai Kép

Majd írok érdemlegeset is, ha nem kapkodok annyira.

Üdv
Kriszi
 
 


Sziasztok!

Kriszi, hát akkor ezt én most jól elizéltem.Kép A megfigyelésemet, hogy a pasik demoralizálják a topikokat, nyugodtan írhattam volna sok másik topikba is, annyi helyen megfigyeltem a dolgot. Itt viszont most úgy tűnik, mintha - azért, hogy minél inkább a közösségbe tartozónak tudhassam magam -, egy esetből általánosítanék. Ráadásul pont én, aki -ha jobban belegondolok - egyetlen egy csoportra sem mondom azt, hogy velük együtt én vagyok a "mi". Köztük sok olyan csoportra sem, amikhez tartozónak lenni általában maximálisan pozitív elbírálás alá esik.

Bóbita
 
 


Kriszi,
Ha lesz időd, ezt a csoportalakulás fázisai dolgot kifejted egy kicsit részletesebben?

Bóbita,
Amikor reagáltam a "pasis" hozzászólásodra, semmi olyat nem gondoltam Rólad, mint amit az előző hozzászólásodban írtál. Csak gondoltam, ne riasszuk el azokat a férfiakat, akik esetleg konstruktívan hozzátennének a topikhoz Kép.
Remélem, nem bántottalak meg.
Anna
 


Anna!

Dehogy bántottál meg, sőt igazat adok, hogy ha egy normális pasi erre jár, lehet, hogy őt meg az én megjegyzésem hervasztja. Úgyhogy vissza az egész.Kép
Normális pasik, hol vagytok?
(Itt fekszem melletted, te meg helyettem a buta géppel foglalkozolKép)

Bóbita
 
 


Sziasztok!

Most sajnos rohannom kell aludni, mert lemaradásom van! Kép

Nekem jó a Nagyvárad téri demo is, tényleg mindegy hogy hol, csak csináljuk!

Természetesen szívesen találkozom is veletek bármikor, kiv. amikor elutazunk július 9-től 3 hétig kizárva.

Most rohannom kell!
Üdv.
Aluljárós A.
 
 


Anna,
Rudas János: Delfi örökösei c. könyvében nagyon jól benne van, többféle elmélet szerint, én most a Tuckman-félére gondoltam.

Szóval a csoportok kialakulása-fejlődése a következő fázisokban megy végbe:
1. Próba és függőség, tájékozódás. A csoporttagok megpróbálják feltárni, milyen szerepek és viselkedések elfogadhatók a csoportokban, illetve a feladat (ha van) természetét és határait térképezik fel. Próbálják definiálni a helyzetet a vezetőt és a szerepeket (de ez még nem fejeződik itt be). A vezetőnek fontos orientáló-katalizáló szerepe van ebben a fázisban.

2. Konfliktusok, érzelmi reagálások a feladatközlésekre. Ütközések során definiálódnak a szerepek, kialakul a csípésrend, illetve megpróbálják a vezetőt. Aki ebben a fázisban csatlakozik a csoporthoz, annak nincs könnyű dolga, hiszen rögtön ellenséges reagálásokkal találja szembe magát.

3. Csoportkohézió kialakulása (leginkább egy nagyobb konfliktus lecsengése-megoldódása után), személyes ügyek, dolgok megbeszélése a feladatmegoldás során is. Aktív munkafázis, ebben a fázisban lendül be először a feladatmegoldás. A szerepek már elég jól definiáltak.

4. Funkcionális szerepösszefüggések kialakítása, belátás, olykor viselkedésváltoztatás a csoport normáinak érdekében. A csoport már fontos a tagoknak, képesek együtt dolgozni, megbeszélni dolgaikat, feladataikat, felosztani a feladatokat a szerepeknek és a normáknak megfelelően. Ilyenkor már igen erős lehet az elköteleződés e csoport iránt.

5. (ha kell) a csoport felbomlása, búcsú

Amikor új tag érkezik, vagy másképpen megváltoznak a körülmények, a csoport egésze visszacsúszhat egy korábbi fázisba, mivel újra definiálni kell olyan tényezőket, amiket már egyszer sikerült kialakítani.

Bóbita,
látod, nem izélted el Kép Ez is része a folyamatnak.

Üdv
Kriszi
 
 


Sziasztok


Előre elnézést mindenkitől, kicsit kötekedni fogok, de senkit nem akarok megbántani!!!!
Egy ideje már szinte csak a babakocsis demonstrációról szól a topik, és nem egészen ezzel a céllal indult. Ezen kívül tényleg kellenének már konkrétumok is, hogy akkor ki mit vállalna. Amúgy azt gondolom, hogy a közlekedés megkönnyítése tényleg fontos, de azért volt itt még számos más probléma is felvetve, első körben mindjárt az, hogy egy szervezetet kell összehozni.
(Virág,
mi újság ez ügyben?)
Írtatok itt különböző már létező szervezetekről, és hogy azokat is meg lehet nézni, hogy fölöslegesen ne menjen az idő/pénz/energia, egyet-egyet esetleg el lehet vállalni és megnézni, megérdeklődni, hogy élnek-e még, mivel foglalkoznak, hogy állnak, stb.
Változatlanul azt gondolom, hogy sorrendet kéne felállítani, feladatokat kiosztani, stb., de jó lenne tudni, hogy kire lehet számítani, és miben. Ne haragudjatok most nem nézem vissza, hogy ki mit írt, de aki a kiindulóötlethez is csatlakozna, az iratkozzon fel a primlistára, vagy írjon ide, de attól hogy elmondjuk hogy kéne szervezni egy akármit, még nem történik semmi!

Tehát találkozó. Bármit szeretnénk, le kell ülni megbeszélni. Ez ügyben két javaslat került elő, vagy szervezünk egy gyerekes találkozót napközben, vagy egy gyerekmenteset este. Ez utóbbi hatékonyabb lenne, de nem tudom, hogy ki hogy tudja megoldani a gyerekfelügyeletet/utazást. A napközbeni találkozó lehet nálunk, de mi Pestimrén lakunk, vagy mehetünk este egy teázóba, és azt lehet szervezni a város központjába is. Pl. Oktogon. Időpont tervezet: jövő hét!!!
Szóljatok hozzá, kinek mi lenne jó??

Annag
 
 


Sziasztok!

Nagyon örülök Anna hozzászólásának, napok óta ez jár a fejemben. Jó, hogy itt beszélgettek, hogy hol kéne javítani a közlekedési feltételeken, konstruktív is, de az eredeti cél elhalni látszik.

Én nagyon is támogatom a jövőheti találkozót.

Cory,
tudom, hogy neked az nem jó, azért gondoltam, hogy mégis meg kéne ejteni, mert ha kell, hetente-kéthetente úgyis találkozunk. (És így nyár folyamán sajnos bejátszik, hogy nyaralás miatt nem mindig jók az időpontok.) De ha Recs baris, akkor rá fogsz érni. KépKépKép (KépKépKépKép)

Szóval visszakanyarodva: Ha nap közben találkozunk, az elég zűrös lesz a gyerekek utáni rohangálás miatt. Ezért sztem egy esti tali jobb lenne. Viszonylag hamar el kéne döntenünk, mikor legyen, ha este megyünk, mert az Oktogonnál van egy nagyon jó teaház, ahol ha a szeparéban akarunk beszélgetni, le kell azt foglalnom előre.

Kriszi, és szinte mindenki más!

Múlt pénteken 5 hosszú választ írtam, és szinte senki sem reagált. Páran írtak mélt, hogy jönnének talizni, a kérdéseimre peig egy választ sem láttam. Kép

Nagyon fontos a babakocsis közlekedés, de sztem azért nem ez az egyetlen probléma. Kíváncsian várom a válaszokat. Kép A péntekire is.

A többit a listára válaszolom Annának. KépKépKép Akit érdekel, iratkozzon fel. Kép fogjunkossze-feliratkozas@primlista.hu )

Virág
 


Sziasztok!

Tök jókat írtatok, élvezettel olvastam. Hozzáteszem a magam kis véleményét is:

Sajnos az a párt, amelynek a törekvéseivel maradéktalanul egyet tudnék érteni, az az egyszemélyes Bóbita-párt lenne, ahova senkit nem hagynék belépniKép.

Virág! Ha csak nem te vagy a második Mécs Imre, Katona Tamás, vagy Tölgyessy Péter vagy (ezek azok a politikusok, akik szerintem még a leginkább megúszták), akkor vagy kikopsz a saját pártodból egy idő után, vagy pedig rajtad is elvégzi a politika a maga kis "személyiségformáló"(torzító) munkáját, ezt pedig nem kívánom neked.
Egy pártnak az élet, a társadalom, az ország egészére kell programot adnia. Egy csomó kérdésben viszont a nők nem mint nők foglalnak állást, hanem mint vidékiek, mint romák, mint liberálisok, mint idősek, mint értelmiségiek, mint zajos-diszkó-mellett-lakók, stb. Ha a nőpártnak ezekben a kérdésekben is egységes véleményt kell kiizzadnia magából, az rossz lesz, abból lesz az a bizonyos torz személyiségű politikusok gyülekezete, amit már írtam. Volt már a "nagypolitikában"is olyan, hogy egy párt testületileg meg kellett, hogy erőszakolja a lelkivilágát: amikor a fidesz egy emberként úgy döntött, hogy mégsem baloldali radikális réteg-, hanem jobboldali nép-, vagy, amikor az szdsz-nél az mszp mégis szalonképes párt lett. Voltak, akik emiatt elhagyták ezeket a pártokat, de a többség 4-5 reinkarnációra jóelőre elcsellózta a karmáját - mondanám én, ha buddhista lennékKép. A napi politika meg másról sem szól - persze a saját pecsenye sütögetése mellett - mint arról, hogy politikusoknak véleményeket kell magukévá tenniük, majd azt szíves-örömest képviselniük.
Ezen okok miatt én magam semmilyen pártot nem vagyok hajlandó manapság már szavazatommal sem támogatni, pláne, hogy azonosuljak a programjukkal.
Az én véleményem, hogy az emberiség (ha megéri) ki fog találni valami jobbat a politika helyett, mert ami ezen a címen most folyik a világban, az egy nagy nulla átlőve. Van is egy utópiám erre nézve, de legalább ettől megkímélek most mindenkitKép.
Egy szónak is száz a vége: a civil szervezet logikusabbnak tűnik nekem is. Az aluljárós demonstrációhoz pedig szívesen csatlakozom, úgy is mint érintett.

Kriszi!
Én egy olyan kis negatív vagyok csoport-ügyben, így azt hittem (sőt: hiszem), hogy a csoport-alakulás fontos fázisa, amikor valaki jön és nem illik bele a csoportba. És hopp, már meg is van, hogy miért csoport a csoport: azért, mert ő kívülálló maradt (különbözik), a bennmaradók pedig ezáltal még összetartozóbbak (egyformák).
Azt hittem, hogy a csoportalakulás eme, kissé negatív fázisára gondolsz. Azért mondtam, hogy elizéltem, mert nem akartam én lenni ez a nem éppen felemelő fázisKép.

Bóbita
 
 


Kriszi,
Nagyon köszi Kép!

Virág,
Abban igazad van, hogy az eredeti cél kicsit elhalni látszik, de szerintem azt csak személyesen lehet igazán életben tartani. Ezt többször le is írtam itt. Visszaolvastam a pénteki hozzászólásaidat és nem találtam benne igazán sok kérdést. Hozzám szólót biztosan nem. (A feminizmussal kapcsolatban pedig kimondottan vissza kellett fogni magam, hogy ne válaszoljak, mert az csak még inkább félre vinné a topikot Kép.)
Szerintem most ott tartunk, hogy van egy csomó jó ötlet - elvileg én is egyetértek a legtöbbel, ami elhangzott - de ebből itt a neten keresztül soha nem lesz se párt, se civil szervezet. Szerintem az egyetlen konstruktív dolog a személyes találkozót erőltetni. (Nekem egyébként a jövő hét végig jó, mert a nagy gyerekeim nyaralni lesznek. A kicsit pedig du. tudom magammal vinni, este pedig itt tudom hagyni apával. De akkor a fürdés, szopi miatt csak fél 9 körül tudok odaérni.)
Az aluljárót pedig én személy szerint azért támogatom, mert első lépésnek tökéletes. (De teljesen egyetértek a druszámmal abban, hogy a mozgáskorlátozottakkal össze kellene fogni.)Gondolom senki nem érez magában elég erőt ahhoz, hogy az oktatási reformmal kezdje Kép. De az is igaz, hogy nem mindegy, hogy egy törvény létrehozásáért küzdünk vagy a betartatásáért. Én úgy érzem, az aluljáró téma az utóbbi, de ennek persze pontosan utána kellene nézni.
Egyébként én is várom a további hozzászólásaidat a primlistára, mert nemcsak Anna van rajta, hanem Annák Kép.

Bóbita,
Én meg a Te hozzászólásodat olvastam élvezettel Kép! Sok mindenben egyetértek Veled, de azért én még annyira szeretnék hinni a polgári demokráciában! Vagy legalábbis szerintem sem találtak ki még ennél jobbat. Bár, ha a magyarországi állapotokat elnézem, nehéz elhinni, hogy nincs ennél jobb Kép. De nagyon érdekelne az utópiád!

Anna
 


Anna!

A modern kori demokráciákról én is a legmesszebbmenőkig azt gondolom, hogy nem találtak még ki náluk jobbat.
Az utópiám nem is egészen erre vonatkozik, hanem arra, hogy a demokráciában milyen eszközökkel gyakrolja a hatalmat a nép. Jelenleg választott politikusok által, de szerintem ez az, ami meg fog változni. Az én utópiámban nagy szerepet kap az informatikai társadalom és az interaktív médiák. Sok olyan kérdést, amit most a politikusok a parlamentben döntenek el, közvetlen népszavazás útján lehet majd eldönteni (így sokkal több lesz a népszavazás, persze elektronikus formában). A különböző nézeteket pedig a politikusoknál sokkal szakmaibb civil szervezet-féleségek fogják képviselni, az emberek az ő irányelveik alapján döntik el, hogy mire szavaznak.
A részleteket még nem dolgoztam ki, de azért fentiekből is látszik, hogy túl sok időm van gondolkodniKép.

Bóbita
 
 


Bóbita,
nagyon tetszik az ötleted! Kép Bárcsak megvalósulna. (Sokkal kevésbé otópisztikus, mint a matriarchatus. KépKépKép)

Virág
 

Vissza: Mi, nõk!

Jegyzetfüzet: