Társalgó főoldal » Életmód » Segítség nélkül

Azért nyitom ezt a topikot, mert szeretném tudni, hogy én vagyok.. hmmm... túl kicsi teherbírású (finoman fogalmazva), vagy tényleg nem szokás ennyire egyedül maradni a gyerekkel.

Fiam hét hónapos, és elsõ napjától kezdve tipikus "kétemberes baba". Hasfájós volt, ezért sokat ringattam, következésképp nem sikerült rászoktatni arra, hogy ágyban maradjon az éjszakán kívül akár egy percet is. Aztán kiderült, hogy azért sem fekszik szívesen, mert nem tud ellazulni, ugyanis izomtónus fokozódása van, amivel azóta hetente háromszor viszem masszírozásra. Bajok voltak a szoptatással is (nem részletezem, sokat dolgoztam az ügyön, de öthónapos kora óta már nincs tejem). Nagyon rosszul alszik, egy éjszaka többször is felébred, habár már minden módszert kipróbáltunk. Nappal se alszik túl jól, még a gyufa sercenésére is felébred, úgyhogy míg alszik, csak csöndes tevékenységet folytathatok, takarítás olyankor is kizárva.
A mai napig karban szeret legjobban lenni, ennek is következménye (ugyanakkor oka is) az, hogy a mozgásfejlõdése egy-két hónappal elmaradt. Nem tud hason játszani például. Sokat sétálunk babakocsival, azt szereti õ is, én is, de panellakás kilencedik emeletén lakunk...
És mindezek mellett még van egy csomó apró probléma (nem szeret inni, bármit próbálok adni neki, ezért székrekedéses; a felöltözés miatt sír, ettõl megizzad, kinn megfázik, ettõl örökké náthás; stb, stb.)
Arra, hogy sírni hagyjam, képtelen vagyok, habár már többször megfogadtam, hogy néha hagyni fogom. Mindenki azt mondja, hogy túlszeretem, túlóvom. Ráadásul ha néha egy pár órát nélküle kell töltenem, azt alig bírom ki, szinte pánikban rohanok vissza hozzá. Úgy tud hiányozni, hogy elsírom magam, ha eszembe jut, hogy most épp mit csinálnánk, ha otthon lennék vele.

Mivel azonban ez az életforma számomra csaknem 24 órás elfoglaltságot jelent (éjszaka is készenlét van mindig), ezért sokszor kiborulok, elvesztem a türelmem, és olyankor pl. csapkodom a szekrényajtókat. Mivel ezt nem akarom, próbálnék néha segítséget hívni (pl játsszanak vele, míg én takarítok), de soha senki a családból nem ér rá. A nagyszülõk mind dolgoznak, ha mégis eljönnek, akkor anyósomnak például éjszakára marad az aznapi könyvelnivaló. Ráadásul nem is ebben a városban laknak. A barátnõimmel sokat vagyunk együtt, de mindegyiknek gyereke van, úgyhogy nincs arcom elfogadni a segítségüket (pedig õk felajnálják). A férjem munkája épp olyan idõszakban van, hogy - habár mostanában egyre jobban szeretne - nem tud túl sok idõt szakítani ránk. De azért még mindig õ segít a legtöbbet, kezd is kikészülni szegény. Bébiszittert egyrészt nem találunk (nincs!), másrészt most amúgy se nagyon van pénzünk ilyesmire. Takarítónõt hetente egyszer meg bírnánk fizetni, de az sincs! Egyszerûen mindenki teli van munkával. Nem tudom, ki tudna segíteni nekünk, és már nagyon kezdünk begolyózni a kialvatlanságtól és az örökös feszültségtõl, amit a folyamatos munka jelent.
Tudtok valamit tanácsolni? (Ja: és legalább három gyereket szeretnék, méghozzá egy vidám családban ...)

Nalunk ugy alakultak a dolgok mikor a kisfiam 8 honapos lett, hogy en felallasban itthonrol kezdtem el dolgozni. Akkoriban nekem is olyan stresszesnek tunt az eletem, hogy egyszeruen bogtem neha a faradtsagtol, mert ugy ereztem, hogy a kovetkezokbol all az eletem: minden ami a gyereknevelessel es ellatassal jar, takaritas, fozes, munka. Nem volt olyan perce a napomnak amikor nyugodtan leulhettem volna, mert megvolt a takaritas, keszen volt a kaja, a gyerek eppen pihent, es ne lett volna irodai munkam itthon. Na aztan egy nap azt mondtam, hogy eleg. Ha nem lesz fott vacsora egy nap azt is kibirjuk, ha nem lesz meg a mosas, takaritas abban a szurasban akkor meglesz holnap (vagy akar holnaputan) mert en nem vagyok hajlando megbolondulni, es hullafaradtnak lenni allandoan ilyesmik miatt. Es csodak csodaja, csak hozzaallas kerdese az egesz, mert vegsosoron ugyanugy rend van itthon, ugyanugy van kaja, csak lehet, hgoy ket napon at ugyanazt esszuk, vagy a vasalas 3 reszletben tortenik meg, de vegul megis meglesz. Es, ha faradt vagyok, hat lefekszem delutan a gyerekkel egyutt aludni. Aztan van energiam utana masra.
Szoval szerintem azon probalj valtoztatni, hogy lazabban kezeld ezeket a teendoidet. Tudom konnyu mondani, de nekem bevalt.

Udv,

Agi

Szia Adrienn!
Azt hiszem sokan járunk hasonló cipõben. Bár nekem kifejezetten jó gyerekem van, viszont kicsit sem vagyok alapból házias. Meg tudom csinálni csak nem akarom. Viszont kellene, tehát furdal a lelkiismeret, hogy vagy a fiammal játszom vagy sétálok, vagy a házimunka. Még emellé suliba járok, ahova késziteni kell rendszeresen munkákat (grafika) és ezt is a házimunka rovására csinálom. Ha a férjemet zavarja szól, és akkor kezébe nyomom a gyerkõcöt és villám sebességgel megcsinálok egy csomó mindent. Aztán megint napokig semmi.

Szóval igen, ha lazábban veszed a kötelezõ köröket akkor kevesebb a sirás. De picit ott fog dolgozni benned, hogy nem csinálod tökéletesen. Ha ezen túl tudod tenni magad, akkor nyertél. Én még dolgozom a lelkiismeretem megnyugtatásán, de már sokat javult a helyzet.

Puszi
Zsunya és a hét és fél hónapos Peti

A háztartási munka nekem sosem volt ellenfél, leszámítva a fõzést, amit most egyáltalán nem csinálok. Nekem a gondot az jelenti, hogy állandóan kell valami azonnal. A gyerekkel folyamatosan fizikailag foglalkozni kell, és eközben ki is kell szolgálni õt kajával, gyümölcslével (egyvalamit hajlandó nagy nehezen meginni: az általam készített gyümölcslét), tiszta ruhával, mert naponta háromszor-négyszer kell váltani (leizzad, bukik, nyálazik, stb), nekem is naponta többször kell emiatt átöltözni, és ha csak egy nap nem mosok, akkor megesik, hogy nincs mibe. Kakilni következetesen a pelenkázóasztalra szeret, vagy a fürdõvízbe, stb. Ezek csupa olyan dolgok, aminek elintézését nem lehet halogatni. Ráadásul amióta tél van, az élelmiszer áruházakba se tudok bemenni vele (nem ébresztem fel a babakocsiban, hogy levegyem az overallt meg a sapit), így aztán gyakorlatilag soha nincs itthon kaja, csak a garázsboltban megvehetõ tej és zsemle. Szóval sokszor egész nap tejen élek, vagy mcdonalds-es rubbishfoodon; a férjem meg hazajön szeglny kopogó szemekkel, és nem csak fõtt kaja nem várja, de még a hûtõ is üres.
Tehát halogatok, bliccelek én, de egyrészt még akkor is marad elég feladat, másrészt túl sok az a dolog, amit nem halogatni több bajt okoz, mint inkább megcsinálni.

Egyébként elõnye is van mindennek: mivel az alvásai közben (akár az utcán alszik a babakocsiban, akár itthon) nem takaríthatok, ezért a gyes eddigi ideje alatt már annyit olvastam, mint az elmúlt négy-öt évben összesen. És imádok olvasni, diákkoromban egész vakációkat töltöttem végig olvasással. Ebbõl a szempontból meg mintha visszatért volna a gyerekkorom.

De ettõl sajna a fiamnak nem lesz jobb, ettõl õ még idegesnek lát néha.
Ma éjjel megkértem a férjemet, hogy segítsen. Hát: mintha kicseréltek volna, teljesen másképp ébredtem, mint mondjuk tegnap. De ezt januártól újra nem lehet megtenni. A baba meg nem lesz egyszer csak egyemberes (kétemberes helyett), ilyen illúzióim már nincsenek.

helyesbítés: "...amit halogatni több bajt okoz, mint..."

Adrienn, en borzasztoan sajnalom, hogy ilyen nehezen "birsz" a kisfiaddal!
Egyreszt nem ertem, ha csak 7 honapos a baba,akkor o meg nagyon sokat alszik (napkozben is), tehat olyankor lenne idod erre-arra.
Masreszt azt sem ertem, hogy tudsz ilyen sokat a szamitogep alott ulni, ha minden percedet lefoglalja a baba? En a Te helyedben inkabb meleg vacsorat tennek a csalad asztalara, mintsem ulnek a gep elott. Mi a fontosabb?
Most komolyan erdekel: ilyenkor amikor szamitogepezel, akkor a baba a kezedben van, o is ott ul, ugy sikerul a dolog? Mert ha igen, mondjuk az neki nem tesz tul jot.
Ha meg speciel olyankor alszik, akkor meg ezt az idot kellenne kihasznalnod a hazimunkara,stb.
Kepzeld el, ha egyedul nevelned a picit, iskolaba jarnal kozben, vagy mint fentebb irta valaki, otthon dolgoznal.Vagy esetleg harmas ikreid szulettek volna!
Kell lenni valami megoldasnak! Sok sikert!

Kedves Adrienn!

Az én kisfiam is tipikus többemberes baba volt, és soha semmi segítséget nem kaptam, a férjemtõl se, senkitõl. A legjobb megoldás többemberes babák "ellen": kell nekik egy kistesó. Nálunk bevált. Másfél éves volt Dani, mikor megszületett a kislányom, onnantól mintha kicserélték volna. Na nem mintha két picivel nekem könnyebb lenne, de most nagyon aranyosak, együtt játszanak, amíg én megcsinálom a dolgomat. Azért a házimunkát nem viszem túlzásba, csak annyit csinálok, hogy ne érezzem magam nagyon rosszul miatta..
A kisfiam most 2 és fél, a kislányom 1 éves, és négy hónap múlva megszületik a harmadik baba is. Ki lehet bírni, segítség nélkül is, csak hozzáállás kérdése. Lazán kell felfogni a dolgokat, nem kell mindig görcsölni valami miatt..
Én például nem csináltam ügyet a vásárlásból, ha aludt, hát aludt, max kilazítottam kicsit a ruháját, egy gyors bevásárlástól nem izzad be annyira, hogy baj legyen belõle, max utána ráteszel egy plusz takarót és kész. Szóval ne csinálj olyan nagy ügyet mindenbõl. És akkor se lesz semmi baja a kicsinek, ha olykor nem azonnal teljesülnek a kívánságai, és ne adj isten sír egy kicsit. Te nem vagy valamiféle gyerek-kiszolgáló robot, ha kevésbé vagy önfeláldozó és ugrásrakész, az mindkettõtöknek jót tesz. És tényleg nem kell agyonóvni a gyereket. HIHETETLEN mennyi mindent kibírnak...

Sok erõt, kitartást!

Anyakati

Névtelennel azért annyiban vitatkoznék, hogy egy héthónapos baba, fõleg, ha többemberes, NEM ALSZIK SOKAT NAPKÖZBEN. Az én második gyerekem speciel hat hónapos kora óta egyszer alszik, ebéd után, másfél órát.
Amúgy ha Adrienn végre kicsit egyedül maradhat, mert alszik a babája, ugyan miért ne számítógépezhetne? A gyerekkel való intenzív együttléttel töltött idõ igenis fárasztó, nem csupán fizikailag. Te biztosan valami csoda-anya vagy, aki csak a gyerekének meg a házimunkának és egyéb kötelességeknek él, de van, aki kikapcsolódásra is vágyik olykor, és szerintem ezért NEHOGYMÁR lelkiismeretfurdalást kelljen éreznie.
Viszont valahol abban igaza van névtelennek, hogy kicsit jobban szervezd meg a napjaidat, mert én mondom, "egy gyerek nem gyerek".... Mit csinálnál hárommal?
Sikerülni fog!

Már vártam a jó öreg névtelent, aki semmiféle segítséget nem ad, csak kioktatni szeretne, ráadásul nem is olvassa végig az eredeti írást... Elõre tudtam, hogy névtelen- ékezettelen hozzászólás valami ilyesmi lesz. És megint bejött! Így legyen ötösöm a lottón!

Kedves Anyakati!
A kistesóra már én is sokat gondolok! Már most hiányozni kezdett az elsõ idõk pehelysúlyú kisbabája, aki a karomban még olyan komolyan vette a cumizást. De ugyanakkor élvezem a mostani énjét is, imádom a folyamatos vigyorgását, az örök izgalmi állapotot, ahogy minden érdekli. Szóval egyszerre kettõ a legjobb. Vagy három. Én is ezt tervezem, de a férjem sajnos kissé elbizonytalanodott. Szóval ez szerintem is megoldás lenne, de most még ez várat magára sajnos.
(Ja, névtelennel kár vitatkozni; amennyire õt megismertem, nemhogy gyereke nincs, de mégcsak nem is nõ. Erre persze majd válaszol, hogy de igen, õ nõ, három gyereket nevel, stb... vagy kreál magának egy új nicket - esetleg elõvesz egy régit -, aki majd "megvédi" õt. Már ismerjük, ezért tudom elõre ilyen pontosan, hogy nagyjából mit szokott lépni. De lehet, hogy mivel most elõre megírtam, mire lehet számítani, megmozgatja a fantáziáját, és kitalál valami újat .)

Szia Adrienn!

Hasonló cipõben jártam anno, igaz, Bori azóta már két és fél éves, de ma se könnyû gyerek. A lakás nálunk is állandóan fut, de most már nem érdekel. Bori mellett ma sem lehet csak úgy mosogatni, fõzni, mert mostanában ha egyedül hagyom a szobában, fél a csúnya nénitõl (aki nem tudom, ki lehet, de állítólag az ablaknál van), vagy jön velem, de akkor abból nem lesz se fõzés, se mosogatás. Én éjjel tudok csak takarítani, mosogatni. Mellette itt a meló, napközben bemegyek a munkahelyemre, éjjel meg még a mellékes is vár. Szóval, fárasztó, de ami fura, hogy én élvezem. Néha ugyan úgy érzem, a hócipõm is tele van, de általában szeretem a pörgést.

Ha nem bánod, adnék pár tanácsot:
Vásárlás: nem tudom, hol laksz, de keres rá a neten, nem egy cég vállal házhozszállítást internetes rendeléssel, pl. G-Roby, vagy menj csak be abba az üzletbe, húzd le a cippzárt, kösd ki a sapit, ha melege lesz felébred, a hidegben úgyis újra elalszik, ez fix.
Hordozókendõ: lehet, hogy már mondtam neked is, nekünk nagyon bevált. Volt, hogy úgy fõztem, hogy magamra kötöttem, õ néha belenyúlkált a rakott krumpliba, ebbe, abba, de legalább elkészült. Most már nehézkes lenne, mert egy nagy lóóó. Más esetekben is roppant praktikus, nem utolsósorban, a mozgásfejlõdésre is jó hatással van.
Bébiszittert tudok ajánlani, attól függ, hol laksz... Megbízható, tündéri csaj.
Alvás: a lányom akkor szokta meg a zajt maga körül, amikor kórházban voltunk 10 napig, elõtte a parketta reccsenésére is fent volt. Ott meg, milyen érdekes, hatágyas kórteremben is, állandó zajban (volt, hogy éjjel is felsírt valamelyik gyerkõc) is tudott aludni, még nappal is, amikor sokkal nagyobb a mozgás. Utána itthon már direkt kreáltam neki a zajt, nehogy leszokjon errõl a jó szokásáról. Azóta alszik.
Különlét: bármilyen rossz is ez, egyelõre, igenis néha szükséged van egy kis egyedüllétre. Ez alkalom arra, hogy feltöltõdj, regenerálódj. Ez a rohannom-kell-haza érzés lassan el fog múlni, élvezni fogod a szabad órákat. Csak csináld, utána a fiad is egy kipihentebb, türelmesebb, nyugodtabb mamát kap, aki ezer százalékosan tud rá figyelni.

Puszi:

Dia

Szia Dia, mindenben igazad van, van is, amit kipróbáltunk vagy ki fogunk próbálni. Egy hordozókendõt akkor szereztem kölcsönbe, mikor javasoltátok, de minden ügyeskedés ellenére a gyerek üvöltött benne, jobban, mint bárhol, fogalmam sincs, miért. Ellenben a kenguru tetszett neki, azt végszükségben alkalmaztuk is. De most már nagy, és nem is ilyesmikre vágyik, most már bármi foglalkozás jó neki szerencsére. Én is élvezem, szeretek vele játszani, csak akkor honnan lesz neki tiszta ruhája, ha én mást se csinálok, csak játszom vele? Nos, ezért kezdtem volna takarítónõt keresni heti legalább egy alkalomra - de nincs. Ha ajánlasz, azt megköszönném. Kecskeméten lakunk.
A házhozszállító boltokról még nem hallottam, biztos jó lehet az ilyesmi, de tuti, hogy Kecskeméten ez még nem mûködik.
Bébiszitter nénit próbáltam alkalmazni, de egyrészt rosszul esett, hogy míg én takarítok, addig egy idegen játszik a fiammal, ráadásul nem is túl jól, mert Ádámhoz elég jó fizikum kell, ami a néninek nem volt. Szóval igazán jó bébiszitterre is szükségünk lenne, bár most már nem takarítás ideje alatt kéne játszanai vele, csak mondjuk míg hajat mosok. De bébiszittert sem találok. Semmilyet.
Alvás: néha nem ébred fel semmire, de mivel máskor meg arra is, ha mellette ülve lapozok egyet a könyvemben, ezért sose merek az alvása közben takarítani.
Egyébként nem fut a lakás, mert ebben a lakásban azt nem lehetne túlélni, hanem míg a férjem itthon van, hetente egyszer legalább egy órát kérek tõle, míg õ játszik a bébivel, és én kitakarítok. Most már kezd õ is belejönni De korábban nem nagyon tetszett neki ez a helyzet.
Én igazából azt szeretném, ha néha a nagyszülõkre lehetne számítani. De nem nagyon lehet. A férjem szülei nagyon sokat dolgoznak, mégis segítenek - ha bírnak. Az én szüleim is Pesten laknak, és õk is dolgoznak, de õk olyanok, hogy nem szeretek kérni tõlük, mert minden lelkifurdalás nélkül képesek nemet mondani. Néha persze anyukám eljön, ha hívom, de sokkal ritkábban, mint szeretném. Sose volt egy áldozatkész típus, de azt hittem, a várva várt unoka majd kicsit megváltoztatja. De a jelek szerint ez egy elég lassú változás.

Le lehet hurrogni Névtelent, csak azért, mert más a véleménye, ez így szokás a neten, csak minek. Amúgy ha valaki arról panaszkodik, hogy semmi ideje, energiája nincs, az némi ellentmondásban áll a sok olvasással, netezéssel. Rengeteg olyan házimunka van, amit nagyobb zaj nélkül el lehet végezni.
Szerintem egy héten egyszer el lehet menni nagybevásárlást csinálni, hogy legyen otthon kaja, és akkor tényleg csak kenyér kell a többi napon, hiszen egy férj sem csípi, ha üres a hûtõ, ráadásul elõbb-utóbb a gyereknek is kell a normál kaja. A babát pedig tetszik vagy sem, le kell választanod magadról. Neki sem válik hasznára ez a szimbiózis. Ha sír, hát sír, majd néhány nap vagy hét alatt leszokik róla, de gondold el, vajon hálás lesz- e neked nagy korában, ha nem tud kapcsolatot teremteni sem tárgyakkal, sem más emberekkel, ügyetlen, esetlen mozgású, magába forduló lesz. És a te lelkiismereted jó lesz, ha elnézed a gyereket, aki mindenkinél vesztesebb?
Meg kell tanítanod aludni, játszani, le kell szokatatni arról pl., hogy csak 1 féle dolgot iszik. Minden gyerek megissza a vizet, ha szomjas. Csak ki kell várni. Vagy legalább kész leveket. Próbáltál már kendõt kötni a nyakába vagy partedlit? Nem normális dolog, hogy többször kell átöltöztetni egy nap. Refluxos vagy miért bukik folyton?
A fokozott izomtónusára pedig lehet, hogy édes kevés a masszírozás, amit kap, lehet, hogy más terápiára (is ) szükség van, hogy beinduljona mozgásfejlõdése.
Ne haragudj meg érte, de én úgy látom, hogy nem a gyerek igényei a fõ probléma, hanem a te megoldási (ill. nem megoldási) módjaid.

...es e kedves ferjed meg "nem csapott az asztalra", amiert soha nem kap rendes vacsorat? Vagy o eszik a munkahelyen? Azert ezen is gondolkodj el Adrienn!
Minimum az, hogy keszitesz finom, fott vacsorakat (nem baj, ha csak ket naponta), de szerintem ennyi jar neki is (meg magadnak is).
Szerintem egy alapos, celiranyos vizsgalat KELL(ene) a kisfiadnak! Az is elkepzelheto, hogy idonkent fajdalmai vannak, es azert sir sokat (ki tudja)!?
Fel a fejjel!

Adrienn!

Amikor még pár hónapos volt a fiad, beszélgettünk mi már hasonló témában. Akkor még igen határozott elképzeléseid voltak napirendrõl, nevelésrõl. De úgy látom, nálatok sem fenékig tejfel az élet

Szóval, egy kicsit tényleg át kellene gondolnod a napjaidat, és máshogy állni a történésekhez. Bár az én fiam, korántsem volt karonülõ baba, ettõl független kezdetektõl "megkövetelte", hogy legyek a közelében, késõbb pedig, hogy foglalkozzak vele. Az, hogy megkövetelte (még most is 21 hónaposan)az azt jelenti, hogy általában elérte, sírással.
Nos én úgy oldottam meg, hogy mindenhová vittem magammal. Ha fõztem, akkor ült a hintaszékében, sõt, még ha takarítottam is úgy ültettem, hogy figyelemmel tudja kísérni a történéseket.
Õ gyorsan megfordult, így kb. 5 hónapos korától a földön tartózkodott, hogy le ne essen, ha ott kellett hagynom. Pléd, paplan, körbevéve játékokkal.
Egyébként a hónapok során sok mindenre rájön az ember, egy-két kiborulásom hetekig tartott, mire rájöttem, hogy teljesen másképp kell a fiammal csinálni, mint ahogy addig, és mûködik a dolog

Ja az jutott még az eszembe, hogy mivel én is általában egyedül voltam, mindig alvás, és evés után mentem boltba, vagy bárhová a gyerekkel. Ez elvem volt, hogy ne ott legyen nyûgös, álmos, éhes, ahová megyek, hanem én idõzítsek úgy, hogy jó legyen.
A boltban meg egy 7 hónapos gyerek biztos szeret már nézelõdni. Mellesleg úgy gondolom,hogy egy "sima" boltban is be lehet vásárolni, nem csak nagy bevásárlóközpontban. Annyit megér, hogyha fõtt kaja nincs otthon, akkor legalább szendvicsre való legyen.
Arról nem is beszélve, hogy lassan majd a gyereknek is venned kell...

Szóval gondold át jól, mit tudnál másképp csinálni, hogy mindenkinek jó legyen.
Van egy hasonló kislány a családban, inkább nem részletezem, de biztos, hogy csak azért sír a fiad, mert Te kellesz neki, nem lehet, hogy esetleg fáj neki valamilye? Talán egy részletesebb kivizsgálás segítene.

Évi

Névtelent nem azért hurrogtam le, mert más a véleménye. Õ tudja, miért, és talán számított is rá tõlem . Meg szerintem mások is tudják, akik tanácsot kérvén már belefutottak jellegzetesen hozzá-nem-értõ és szinte gunyoros kioktatásába. Õ mindig ugyanaz, jól felismerhetõen. Ha feltesz az ember egy kérdést, amire lehet normális válasz helyett kioktatással reagálni, elõre megjósolható, hogy õ megjelenik, és azt is lehet tudni, hogy mit fog írni. Meg azt is, hogy hogyan. És azt is, hogy vagy névtelenül, vagy jelszó nélküli nicken. Vele az eddigi megszólalásai miatt nem foglalkozom, pontosabban nem szeretnék.

Névtelen (14.30)!
Mondj légy szíves egy olyan házimunkát, amit zaj nélkül el lehet végezni (és tudod, hogy én nem végzem el). Az én legégetõbb problémáim a mosogatás, fõzés, teregetés. Fõzés ügyben megegyeztünk, hogy a férjem átteszi a fõétkezést napközbenre amíg a baba meg nem tanul fél órát önállóan ellenni. A mosogatást, takarítást, teregetést pedig olyankor csinálom, mikor a férjem itt van, és tud vele játszani. Alvás közben is megpróbáltam már sokszor, de fölébredt a gyerek. Vagy nagy gond még az, mikor a bébi ételét készítem, és közben haragszik, amiért nem játszom vele. Vagy mikor sétálni indulunk, összekészítem az úti holmit (ami pl. friss forralt vizet is tartalmaz), és õ azalatt óriásit bõg, amiért nem vele foglalkozom (én meg tudom, hogy a maga szempontjából igaza van, tehát együttérzek vele, és lelkifurdalásom van). Vagy például a fürdés: este azért nem tudok fürdeni (fektetés után), mert fel szokott ébredni a zuhany hangjára, reggel azért nem, mert amíg fürdök és befonom a hajam, õ méltatlankodik amiatt, hogy nem játszunk. Ki szoktam találni mindenféléket, hogy ne mérgelõdjön, de igazából ezek nem megoldások. És ettõl még a nagytakarítás (hipózással, wc-pucolással, stb) megoldatlan marad. Meg ettõl még a férjem is túlterhelt marad.
Az internetezésrõl (nem mintha mentegetõzni akarnék, csak tényleg fura lehet): ez és az olvasás kellõképpen csöndes tevékenységek, akkor szoktam rá, mikor az alvásideje alatt néma csöndes elfoglaltságot kellett magamnak találnom. (De nekem nickváltó pajtás ne dumáljon, õ valóban egész nap internetezik, és kizárólag csak azért, hogy másokat bosszantson, úgyhogy neki igazán nincs ezügyben alapja a kritizálásra.)
Olvasni pedig - mint már írtam - olyankor szoktam, mikor a babakocsis hosszú alvás van. Ha már tologattam kb húsz percet a babakocsiban, akkor stabilan alszik a friss levegõn akár órákat is. Olyankor én egy padon ülve a parkban olvasni szoktam. Eleinte próbáltunk feljönni, de már a liftnél érbren volt.

Ja, a gyerekem nem beteg, csak ún. "többemberes" (vizsgálat megvolt, én se vagyok azért olyan hülye, hogy ilyen alapvetõ dolgok ne jussanak eszembe. És olyan béna se vagyok, hogy ne bírjak különbséget tenni a fájdalmas sírás meg a "már megint egyedül hagytak" típusú zsémbelés között).

Ja, még valami: tanácsot kértem, nem kioktatást. Nagy különbség! Aki nem érzi ezt a különbséget, annak ajánlom figyelmébe - pl. ezen a topicon (és általában) - Zsunya, Anyakati, Dia, Ági hozzászólásait, lehet tõlük tanulni. Amit mondanak, az hasznos, ám nem sértõ. Ellenben amit névtelen mond, az sértõ, de csak kevéssé hasznos. Tessék szíves lenni a kedves kritizálós hozzászólóknak némi önkritikát is gyakorolni, ok?

Kedves Évi!
Vigasztalást jelent, hogy nem vagyok egyedül.
Valóban azt hittem, hogy majd olyan jó szabályosan mennek a dolgok, ahogy másoknak. De nem. Mindenesetre már sokmindent megoldottunk. Aminek külön örülök: a fiamnak olyannyira én kellek, hogy eddig még sosem fordult elõ, hogy ne tudtam volna mit kezdeni a sírásával. Õ tkp. sosem sír. Nem hagyom. Még ha éhes és fáradt, akkor is meg tudom nyugtatni. Mindezekbõl is látszik, hogy nem beteg. Csak megszokta, hogy nem kell egyedül maradnia.
Az én bajom az, hogy feszült és fáradt vagyok amiatt, hogy sokszor még alapvetõ dolgokról is lemondok (például az éhség eléggé ingerültté tud tenni egy határon túl). Például a fürdés-probléma megoldása nemegyszer az, hogy nem fürdök (fuj), míg a férjem haza nem ér. Vagy kitalálok valamit: kukucskálós játék, stb. Szóval megoldom, hisz másként vagy nem tudnánk létezni, vagy állandóan sírna - ezzel szemben sosem sír néhány kezdõ másodpercnél hosszabb ideig. A megoldás tehát megvan, csak - mivel ez a megoldás önmagunk majdnem teljes háttérbe szorítását jelenti - a legjobb szándék ellenére is nagy feszültséggel jár. Miközben valószínûleg életünk legszebb hónapjait éljük, legalábbis én úgy érzem, hogy sem ezelõtt, sem ezután nem lesz és nem volt még egy ilyen szép része az életünknek. Jó lenne, ha nem kéne közben kicsinységekkel - mint evés, takarítás, mosás és az emiatti "konfliktus" azzal, akit legjobban szeretünk - foglalkozni.

Szerintem ne akkor legyen lelkiismeret-furdalásod, amikor fürdesz, hanem amikor elhanyagolod magad, a férjed, és miközben NAGYON JÓ ANYA próbálsz lenni, totál életképtelenné teszed magatokat. Teljesen logikus, amit a babád csinál: ha sír, eldobsz mindent és fölveszed, tehát sírni fog. Ha azt látja, hogy nem ér célt, akkor egy idõ után leszokik róla. De ez csak következetesen, kitartással mûködik.
Ha utcán nem zavarják a zajok a gyereket,akkor próbálj otthon rádiót bekapcsolni(nem jár le) és hátha az alapzaj mellett legalább a könyvben lehet lapozni.
Amúgy nem kell lehurrogni azokat, akik a babád egészsége miatt aggódnak, miért logikus, hogy te mindent tudsz, és minden eszedbe jut? Amiket leírtál magatokról, pont nem azt bizonyítja, hogy talpraesetten, körültekintõen csinálod a dolgokat. Vagy, ha igen, akkor miért vagy ilyen tanácstalan?
Ha elindítasz egy topicot, belefér a kritika is, nem csak a mézes-mázas üres tanácsok.

Adrienn, olyan, hogy "ketemberes" baba NINCS! Plane nem egy 7 honapos! Mi lesz Veletek kesobb??? :-(
Egyebkent a gyerek(eke)t sajat magunknak szuljuk,nem a nagyszuloknek.Nalunk sem segitettek (mondjuk erre fel is voltam keszulve),nekem megis kinai ahogyan leirod a napjaidat.Igazan sajnallak.De tenyleg ne a nagyszuloket hibaztasd a dolgokert!
Szamomra ugy tunik,valahogy kicsuszott a talaj alolad!Arra kellene megoldast talalni.Probald meg!

Sziasztok Névtelenek!

Igenis, létezik olyan, hogy többemberes baba. Olyannyira, hogy még a gyermekpszichológia is foglalkozik vele. Elég komolyan. Az ilyen babák szülei enyhén szólva leharcoltak, fáradtak, frusztráltak egy idõ után, bármennyire is szeretik, vágytak arra a gyermekre. Nem az õ hibájuk, valószínû, hogy mint minden normális szülõ, õk is mindent megpróbáltak.
Sírás: Cerny feltételezése, miszerint a gyereknek nyugodt, ingermentes környezetet kell biztosítani az egészséges fejlõdéshez, valamint, hogy a sírásra nem kell reagálni, mára már többszörösen megdõlt. Nem egy, nem két vizsgálatban bebizonyosodott, hogy azok a gyerekek, akiknek szülei nem reagálták le jelzéseiket, jelen esetben a sírást, lévén más közlési módszerre még képtelenek, a késõbbiekben sérültek lesznek kapcsolatteremtési, alkalmazkodási, szociális képességeikben. Azok a babák, akik viszont mindig megfelelõ választ kapnak jelzéseikre, biztos lábakon fognak állni a világban, megfelelõ önbizalommal, és megfelelõ másokba vethetõ bizalommal fognak tudni rendelkezni, valamint szüleikkel is sokkal kiegyensúlyozottabb kapcsolatuk lesz, mint a másik csoportbeli babáknak. A sírásról persze le lehet szoktatni egy gyereket, csak miért akarnám én azt, hogy a gyerekem azt könyvelje el magában, hogy na, anyámnak bõghetek, rám se bagózik, akkor meg mi a fenének szült meg?

Adrienn! Ez a heti egy bevásárlás azért nem rossz ötlet, de ha van Kecskeméten G-Roby, érdemes megnézni, hátha onnan is lehet rendelni. Ha ez mégse megy, munkaebédet szállító cégek csak vannak, legalább a napi meleg kaja meg lenne oldva (és nem is olyan drágák, ráadásul elég jó kajákat adnak, nagy adagban).
Fürdés: nálunk ebben az idõszakban sokszor a gyerekkel együtt fürödtem. Remek móka. Imád valaki mással fürdeni, órákat el tudna lenni így a vízben. (És mielõtt valaki elkezdene azért írni, hogy juj, mennyi fertõzést kaphat el így a gyerek, elmondanám, hogy jó pár dokit megkérdeztem errõl, mindegyik azt mondta, hogy nyugodtan, legalább a gyerek elõbb hozzászokik a mi mikroflóránkhoz.) Ma már ugyan az apa-lánya kapcsolat építése érdekében én lemondtam az együttfürdésrõl, ez legyen az õ kis szertartásuk, de hátha ezzel is nyugisabb lenne egy kicsit az életetek.

Puszi:

Dia

Szia Dia
Köszi, jól esik az olyan válasz, ami nem arról szól, hogy nyilván hülye lehetek (ha itt kérdezem meg, ki mit tenne a helyemben. Érdekes, hogy az ilyen arrogáns reakciók mindig névtelenül jönnek, mintha a szerzõ maga is szégyellné, hogy nem tanácsot ad, hanem kioktat. De ha szégyelli, minek szól csinálja?)

G-Roby sajna még nincs, Tesco-ba járunk bevásárolni, épp nemrég beszéltük meg, hogy ezután körültekintõbben csináljuk.
Együtt fürdeni mi is szoktunk, imádja a gyerek is, és én is. Ha nagyobb lesz, majd gyakrabban is megtesszük, esetleg reggel is, mikor Apa nincs itthon.
Amit arról írtál, hogy sírásra reagálni kell, az szerintem is igaz. A mi kisbabánk mostanára már mosolygós, vidám, bízik bennünk, szemmel láthatóan imád élni. Tehát arról, hogy igénye van ránk, nem fogom direkt leszoktatni. Majd egyszer kinövi, addig meg élvezem, hogy ennyire együtt vagyunk.
Igazából egy takarítónõ megoldaná a problémánkat, meg a bavásárlás jobb megszervezése. Az ünnepek után majd kitalálom, mit kéne lépni.
A szüleimmel egy van: az elmúlt tíz(!) évben átlag hetente megkérdezték, mikor lesz már unokájuk. Most van, és pl mára el akartam hívni anyukámat, hogy csinálhassak valamit karácsonyra, de kerek perec megmondta, hogy lusta. E vallomás hallatán majdnem dobtam egy hátast.

Sziasztok!

Dia, a sírni hagyásról pont hasonlót akartam írni! Persze, lehet õket sírni hagyni, egy idõ után le is szoknak róla, de azért, mert valamilyen szinten csalódnak az anyjukban.

Csak azt nem tudom, hogy miért olyan kényes ez a téma, hogy a kedves névtelenek nem merik hozzá vállalni a nevüket!

Évi

Sziasztok!

A sírni hagyásról: Szerintem valahol a kettõ véglet között van a jó megoldás, legalábbis nálunk ez vált be. Ha sír a gyerek, és semmi baja, csak unatkozik, akkor nem hagyok ott csapot-papot, és rohanok felvenni, meg szórakoztatni. Ha dolgom van, mindig úgy csinálom, hogy a pici lásson. Ha türelmetlenkedik, és sír, akkor megsimogatom, kedves hangon beszélek hozzá, és elmondom, hogy most nem érek rá, ezt be kell fejeznem, és utána játszani fogunk. Ettõl ugyan nem fog kevésbé unatkozni, de nem érzi azt, hogy magára hagyták. És nagyon hamar megtanulja, hogy anya szereti, törõdik a problémájával, de kicsit VÁRNI KELL. Ettõl ugyan nem lesz fusztrált, az biztos.
Egy gyereket nem kell mindig szórakoztatni, állandóan foglakozni vele. Csomó dolgot csak úgy tanul meg, ha egyedül is megtanulja elfoglalni magát valamennyi idõre.

Anyakati

Már megint a régi nóta! Szerinteteke név nélkül nem lehet igaza az embernek? Nem a nick adja a tartalmat!
A sírásról pedig annyit: kizárt dolog, hogy talajvesztett lesz az a gyerek, aki rájön, hogy nem õ körülötte forog a világ, hogy vannak pillanatok, amikor nem vele van az anyja vagy akárki más. A legtöbb ember ismeri a gyerekét és azt is tudja, melyik az igazi sírás. Mivel egy baba még nem beszél, ezért a követelõztést is sírással adja elõ. Ezt nem kell mindig lereagálni.Ne mondja nekem senki, hogy a gyerek jogos igénye, hogy akkor is vele foglalkozzanak, mikor az anyja fürdik vagy vizet forral. Ennyire nem lehet "igényes" egy gyerek. És ha ezekrõl az "önzõségekrõl" leszoktatom, az neki is jobb, u.is õ sem fog szenvedni, amíg nem ér rá az anyja. Pszichológia: az életben kellenek korlátok, mert azokba lehet kapaszkodni, azok adják meg a határt. Ha egy gyereknek mindent szabad, az lesz csak igazán talajvesztett, ráadásul igen el fog csodálkozni az oviban, iskolában, a nagybetûs életben. Ha most mindenre ugrik egy anya, nem lesz az a pont, amikor elmúlik a követelés, hiszen hozzászokik, el fogja várni mindig a gyerek. Fél éves korától 3-4 éves koráig kialakul a gyerek személyisége, utána már alig-alig formálható. Amit most elrontunk, az egy életen át elkíséri õt is, a szülõt is.

Névtelen!

Én azt nem értem, hogy valahol lehet vállalni egy nevet, máshol nem?! És nem azt mondtam, hogy névtelenül nem lehet igazad, hanem azt, hogy nem értem, miért nem írod oda a nevedet?
Az ember személyisége egész életén át fejlõdik!!! Az viszont tény, hogy az elsõ életévek meghatározóak ebben. És minél inkább biztonságban érzi magát egy pici gyermek, annál jobban fog tudni helytállni az életben, kapcsolatokat kialakítani, és el jön majd az idõ, amikor egyedül is el fog játszani.
Nem azt mondom, hogy a gyereknek mindent szabad, de abszolúte nem értek egyet a hozzáállásoddal!

Anyakati azt hiszem leírtad a lényeget! Nem az a lényeg, hogy egybõl ugrassz, hosszú távon lehetetlen. De mivel figyeled a jelzéseit, és REAGÁLSZ rá, nem azzal, hogy felveszed, de odamész, megnyugtatod, és elmondod, hogy ha lesz idõd, akkor vele leszel!!! Igen, ez így van jól. A gyerek tudni fogja, hogy számíthat rád!

Évi

Kedves Névtelen!

Még ha elvben igazat adnék is neked (de nem adok), akkor se lennék képes reagálás nélkül hallgatni, ahogy sír.
Még valami: szokás mondani, hogy milyen jó, hogy Magyarországon kicsit "szigorúbban" nevelik a gyerekeket, mint nyugaton, mert mennyivel szófogadóbbak, kezelhetõbbek, stb.
Kérdezem: tényleg az a cél, hogy szófogadó, kezelhetõ embereket neveljünk? És még valami: vajon a magyar "racionalista" gyereknevelés nem függ-e össze azzal, hogy élen járunk öngyilkosságban, valamint kezeletlen lelki problémákban?

Én is Anyakati írását érzem a legtalpraesettebbnek, ugyanakkor a leginkább gyerekcentrikusnak és természetesnek.

már régen nem mi vagyunk a listavezetõk öngyilkosságban, ráadásul persze, hogy az a cél, hogy szófogadó, kezelhetõ embereket neveljünk. Máshogy nem megy. Nem lehet mindenki lázadó.Ez nem = a meghunyászkodással, a személyiségtelenítéssel, a konformizmussal, de attól nem lesz lelki problémája egy embernek sem, hogy megtanulta elfoglalni magát és megértette, hogy nem lehet mindig vele foglalkozni. Pont attól fog megzuhanni, hogy egyszer csak fizikailag lesz képtelenség, hogy mindig kézben legyen és csak õ legyen a középpont. Azt hogyan magyarázod el neki? Pont attól nem fogja majd biztonságban érezni magát, mert nem fogja megérteni, büntetésnek hisz majd, és erõ felett kiköveteli a jussát. Amit Anyakati írt, az teljesen OK., de Adrienn "módszerei" még köszönõviszonyban sincsenek azokkal. A gyereknek tényleg tudnia kell, hogy számíthat rám, de azt is, hogy nem vagyok partner, ha hisztirõl van szó.

Gondolom, egy bizonyos kor fölött már nem is igényli ugyanazt, mint csecsemõként. Egyébként te (ha te voltál - ezért ilyen használhatatlan a névtelen írás, pl mert nem tudom, ugyanaz vagy-e, aki néggyel elõbb írta a következõt): szerinted nem kell minden sírást lereagálni.
Az én véleményem: de le kell! Nem tart ez a dolog évekig, csak pár hónap az egész, annyit ki lehet bírni. A sírást hallgatni viszont nem. És nem véletlen csinálta meg úgy a természet, hogy az anya ösztönösen ugorjon a csecsemõje sírására. Azért van így, mert ez szolgálja a csecsemõ érdekét, sõt túlélését.
Érdekes, hogy te is Anyakatival értesz egyet, jóllehet, szerinted nem kell minden sírást lereagálni, meg én is, mikor szerintem meg le kell.

Még valami: már régen nem vagyunk listavezetõk öngyilkosságban - írod. De egyrészt még mindig elég elõkelõ helyen állunk, másrészt már nem is annyira divat a "kemény" nevelés, mint régen.
Mellesleg, ha te nem akarod lereagálni a gyereked minden sírását, ne tedd! Én továbbra is le fogom, nem ez az a része az életemnek, amin változtatni fogok.

Adrienn!
Hosszú idõ eltelt Karácsony óta! Hogy vagy? Sikerült valami ügyeset kitalálni?

Az én lányom is kétemberes baba volt. Nálunk kicsit lazák voltak az izmai, ezért tornáztatni kellett, este úsztatni a kádban. Azt hiszem, hozzászokott mindkét kölök, hogy sokat foglakozunk velük. Azt is megpróbáltam, hogy teljesen elkülönítettem az éjszakát-nappalt kisággyal és járókával. Sajnos ez csak addig vált be, míg nem tudott mászni ill. felállni. Nem ismerem a lakásotokat, de nálunk is sikeres próbálkozás volt, hogy mindenhová elkísért. Õ is a földön élt egy idõ után. Nekem szerencsém volt az alvással, mert ugyan nagyon keveset, max. 1x egy órát aludt már pár hónapos korában is, de sikerült elérnem, hogy ne a babakocsiban!
Én úgy gondolom, ott rontottam el, hogy megpróbáltam a napirendünket az õ igényeihez igazítani.
Sokszor nem volt kaja, mert a másodikra baromi nehezen tudtam felcipelni a dögnehéz zacskót, karomban egy tízkilóssal! Úgyhogy döntenem kellett: lent hagytam a folyosón a babakocsiban. Mindenki ellenezte, a lelkiismeretem is, de muszáj volt! Idõnként FÉRJESTÜL elmentünk nagybevásárolni, a napi kaja beszerzése maradt az én feladatom, (tej, kenyér, gyümölcs). Készíts gyorskajákat! Fagyasztott zöldségbõl fõzeléket, vagy csak párold. Nem kell órákat a konyhában tölteni. Nálunk a férjem ebédelt, így nem fõztem, csak magunknak. Általában két napra, volt hogy lefagyasztottam és késõbb ettük meg, hogy ne legyen unalmas.
Nyugodtan vidd be a boltba, ne okozzon gondot, gombold ki a ruháját. Persze ne csinálj akkor nagybevásárlást!
Reggeli fürdés: szerintem ne! Ha tényleg valamilyen szinten saját életet szeretnél élni, akkor maradj következetes. Egyrészt a babáknak nincs szükségük napi két fürdésre, másrészt ez elveszi az idõt mástól.
És nálunk is bevált a Tesó! 15 hónapos volt a lányom, mikor megszületett a trónbitorló. Féltem, hogy az egésznapos gyerekemmel mi lesz. Fõleg, ha még egyhez hozzásegít a sors! De minden máshogy lett. Máté tipikus második gyerek. Kevesebbet sír, mint Sára korábban. Nem mondom, hogy nem nehéz, sõt bizonyos tekintetben még nehezebb. De már kezdenek együtt játszani, a nagyobb tanítja a kisebbet, így nekem is több idõm van. A lakás állandóan szalad, én meg utána, de sosem sikerül igazán utolérni, mert a hétvége szent. Nem takrítok olyankor. Megpróbálok hét közben egyedül, de a férjem hagy pihenjen. Most is dolgozik. Nem tudom a te férjed milyen, az enyém megértõ. Nekem idõnkénti kiborulásaim vannak, nem ajtócspkodás formájában. Egyszerû világvége hangulat kerülget olyankor. Ez általában összefügg a lakás romokban heverésével. De sokat segít, hogy jó kismalac, és nem zavarja a disznóól!
Sajnos nem vagyok tökéletes ANYA, DE: a gyerkeim mosolygósak, kiegyensúlyozottak és okosak! Nekem ez mindennél többet ér!
És eljutottunk a dackorszakba, aminek külön topicot lenne érdemes nyitni, (ha még nincs) mert bámulatos, hogy milyen hamar fel tud húzni a hisztijével! De itt tényleg a NEMREAGÁLÁS az egyetlen megoldás! Csak a különbség, hogy itt nem az Anyától való elszakadás félelme ríkatja meg a gyereket, hanem az akaratosság! Úgyhogy próbáld mindig megnyugtatni a gyerkõt és csak utána felemelni! Legyetek sokat együtt, de egymás mellett. Add a kezébe a kedvenc játékát és dolgozz. És tényleg hallgass zenét, nagyon hamar megszokja az alapzajt és egyre többet tudsz majd dolgozni az alvása mellett!

Névtelen!
7 hónapos gyerek nem hisztizik! Jogos igénye, az anyja közelsége! Van, aki nem így gondolja, de meg lehet próbálni összeegyeztetni az anyaságot, a nõt és feleséget! Ha valaki azt mondja, minden az elsõ pillanattól kezdve tökéletes, az hazudik! A harmóniához vezetõ utat meg kell találni! És azért nem kell bántani valakit, mert máshonnan nem tud tanácsot kérni. A javaslat és a kiokítás között az a különbség, hogy az egyik segítõ szándékú!
A nick a tartalom minõségét adja! Névtelenül könnyû vagdalkozni, kéretlenül gonoszkodni! A nick a személyiségedrõl árulkodik. A nemléte nem pozitív gondolatokat ébreszt. Nehezen tud egy Névtelen szimpatikussá válni, akármilyen véleménye van. Ha nem vállalod fel amit mondasz, nem vállalod saját magad sem. Hogy higgyek valakinek, aki nincs olyan jóban magával és a környezetével, hogy "leleplezõdjön"?

Évi!
A személyiség kialakulása tényleg 2-4 éves korra tehetõ. (Ezért nem ajánlják az ekkorra tervezett tesõt. Inkább elõbb, vag ykésõbb.) Legfeljebb okosodsz, de az alapjegyeken már nagyon nehezen, szinte egyáltalán nem tudsz változtatni.

Anyakati!
Szívembõl szóltál!

Sziasztok!
Solya

A pszichológusok szerint nincs ideális korkülönbség! A legtöbb családban pont 2-4 év közé tehetõ a testvér érkezése. Ha ekkor alakul ki a személyiség, akkor pont ezzel együtt fog kialakulni, méghozzá úgy, hogy az 1. gyerekre bõven jutott idõ, figyelem, de mégsem lesznek idõben olyan távol, hogy csak felnõtt korukra nõnek össze.
Én prímán megvagyok magammal és a környezetemmel(lassan úgy érzem, egy pszichológus veszett el benned, mindent analizálsz), semmi köze nincs a névtelenségnek ehhez. Egyszerûen csak nincs kedvem ahhoz, hogy más topicokhoz való hozzászólásaimat ezekkel egybevessék.
A 7 hónapos gyerek pedig már tud hisztizni. Nem is nehéz kitalálni: ha kézbevételtõl csöndben marad, de, ha leteszed, akkor is sír, ha lát, akkor az mûsor. A szeparációs szorongás nem a testi közelség igényét jelenti, a lényeg, hogy látótéren belül legyen az anya, ráadásul csak 8 hónaposan kezdõdik.

Szia Solya!

Kedves tõled, és nagyon jól esik, hogy eszedbe jutottam. Ádám már elmúlt nyolc hónapos, és tombol a szeparációs félelem. Ha vécére megyek, ott ül az ajtó elõtt, és torkaszakadtából üvölt, fejével lökdösi az ajtót. Ezen már kétségbeesni se tudok, mert annyira mókás, ahogy csinálja, szinte gombnyomásra.
Szóval nem könnyebb a helyzet, de annyira édes, hogy azt el se hinnéd. Mindenki imádja, kiegyensúlyozott, vidám, kedves és pajkos. Egész addig, amíg egyedül nem marad. De akkor is: ha belegondolok, hogy honnan indultunk - hát örülök, hogy most ilyen kis boldog babánk van.
Én viszont hulla vagyok. El nem tudtam képzelni, mi bajom már két hete, végül dokihoz is elmentem, aki azt mondta, kimerültség. Hát, ezt se hittem volna magamról soha.
Most itt az anyukám, õ altatta el Ádámot, sõt délután játszott vele, és mi azalatt elmentünk az uszodába. Anyósomék is átjöttek pesztrálni már kétszer is délután, azalatt takarítottam. És talán lassan találok egy takarítónénit is, aki hetente egyszer-kétszer eljönne, hogy ne utáljam a lakást. Már ettõl sokkal jobb lesz a hangulatom.
Az is a baj (velem), hogy ha véletlen valaki el akarja vinni Ádámot néhány órára (férjem, nagyszülõk), teljes pánikba esek, és nem hagyom. Rémeket látok, stb. De ma reggel sikerült az apjával elengednem (aki egy nagy éjszakai veszekedés után kicsit segítõkész lett megint). Egész jól bírtam.

Egyre inkább azt gondolom, nálunk is a kistesó lesz a "megoldás". Már nem akarok köztük három évet, hanem amint sikerült elköltöznünk, jó lenne a kistesónak megfogannia.

Ja, még valami: Ádám nem marad meg a kiskádban, úgyhogy leszoktunk róla. Helyette az esti fürdés a nagykádban esik meg, de csak velem együtt hajlandó ott fürdeni. Nem is bánom, annyira aranyos. Így tehát a fürdés nekem is megvan este, szóval ha a reggeli fürdés kimarad, az nem akkora tragédia.
Szóval haladunk. Csak lassan. De végül is nem sürgõs.

Adrienn!

Örülök, hogy minden OK! Én az elmúlt három évben 2x költöztem, mindkétszer a költözés alatti idõszakban estem teherbe!


Kedves Névtelen!

Nincs kedvem meddõ vitát folytatni veled! Ha továbbra is élvezed skizofrén helyzeted, ám legyen.

"Egyszerûen csak nincs kedvem ahhoz, hogy más topicokhoz való hozzászólásaimat ezekkel egybevessék."

Ha rájönnek, hogy igazából milyen vagy, gondolod elfordulnak tõled az emberek? Mondd, félsz az elutasítástól? Kíváncsi lennék, miket írsz, amiket nem lehet ezekkel a megszólalásaiddal együtt felvállalni?!

"ha sír, csak a hozzátartozók tudják megnyugtatni
idegenek láttán sírva fakadhat: azt hiszi eltûnt, elveszett a szülõ " [url=http://krea.bke.hu/~gabo/hethonapos.html" TARGET="_top]http://krea.bke.hu/~gabo/hethonapos.html[/url]

Ha érdekel a gyerek fejlõdése, itt is utánaolvashatsz és máshol is, nem muszáj csak a pszichológia tankönyvre hagyatkozni. Különben is minden gyerek más! És tartom a véleményem, miszerint 7 hónapos gyerek nem hisztizik, ugyanis nem hiszem, hogy akarattal dührohamot képes elõidézni! Én még nem láttam földön fetrengõ, toporzékoló 7 hónapost. Hisztit viszont annál inkább a dackorszakban lévõ lányomtól.

Ha jól emlékszem, nem is írtam, hogy a szeparációs szorongás a testi közelséget jelentené. De ha nincs testi közelség, milyen emberré válik?
Gondolom ismered a következõ kísérletet, valószínûleg ki is tudod majd javítani. Én csak hallomásból ismerem.
Egy kismajmot elválasztottak az anyjától. Szeparálták, de mindent megkapott, teljes "jólétben" élt, látta, hallotta és szagolta az anyját. De nem érinthette meg! A kismajom hamarosan elpusztult.

Solya

ui: javaslom, csinálj egy felmérést a nickes és névtelen hozzászólásaidra adott reagálásokból. Érdekelne a végeredmény. Hátha azt is tudnám analizálni!

Valamiért egy csomó embert kiborítanak a név nélküli hozzászólások, de ebbõl én pont az ellenkezõjét szûröm le annak, mint pl. te. Én ugyanolyan stílusban írok névvel is, de érdekes módon a névtelen hozzászólásokra kapom az ilyen teljesen kirohanós válaszokat, anélkül, hogy maga a hozzászólás ezt indokolná. Többnyire nem a névtelen hozzászólások a szalonképtelenek, hanem az arra adott válaszok. Javaslom, nézd meg inkább a saját stílusodat, amit egy ilyen hozzászólásra adsz, és azt,hogyan írnál, ha nick-es lenne. Pont a te stílusod (és még sok más emberé) durvul el, mert elveszted a kontrollt, mivel nem tudod, hogy kibe rúgsz bele.
Semmi skizofrén nincs a névtelenségben, ez egy internet- adta lehetõség, és én élek vele. Te pedig ne ezen rágódj, hanem próbáld meg azt olvasni, amit írtam. Azt pl. honnan a bánatból veszed, hogy szerintem nem kell a testi közelség? Melyik soromban írtam ezt??!! Azt írtam, hogy nem lehet folyton kézben a gyerek, meg kell tanulnia elfoglalnia magát, nézelõdni, játszani. Ez nem jelenti azt, hogy csak a fizikai szükségleteket nyújtom neki, de azt sem, hogy ne lehessen wc-re elmenni mûsor nélkül. Ne mondd nekem se te, sem más, hogy ez egészséges. Ráadásul Adrienn ezt hónapok óta írja, nem újkeletû jelenség ez a fiánál, nem a szep. félelmével , hanem kb. a gyerekkel egyidõs ez a dolog.
Magyarul egy kis zsarnok nevelõdik, aki egy testvér érkezésére valószínûleg romjaira esei, mivel nem egy kicsivel fog kevesebb jutni rá, hanem a töredéke sem az eddigieknek. Kutyaharapást szõrével? Sosem érti majd meg, hogy nem saját maga miatt kellleszoknia az állandó csimpaszkodásról, hanem egy jövevény miatt. Szerintetek ez lelkileg feldolgozható, amikor még azok a gyerekek is kiborulnak a testvér érkezésétõl, akik amúgy kiegyensúlyozottak és önállóan is képesek némi idõt ellenni?
Azt honnan veszed, hogy csak a földön fetrengés,
toporzékolás a hiszti? Amikor egy gyerek rájön, hogy a viselkedésével hogyan irányíthatja a környezetét és ezzel vissza is él, és ha akar valamit, akkor úgymond sír, pedig semmi baja nincs, akkor azt hisztinek hívják. Fél éves kor után már simán tudják csinálni. Ebben a korban már amúgy is bõven elvárható, hogy 10-20-30 perceket elfoglalja magát, ha anyával egy helységben van. Ez nem a testi kontaktus megszûnése, csak a szülõ és a gyerek számára is szükséges lélegzetvétel.

Kedves Névtelen!

"Többnyire nem a névtelen hozzászólások a szalonképtelenek, hanem az arra adott válaszok. Javaslom, nézd meg inkább a saját stílusodat, amit egy ilyen hozzászólásra adsz..."


Hol voltam szalonképtelen? Kérlek idézd, mert lehet, hogy mást értünk a fogalmon. Ha megbántottalak, bocsi!

"Pont a te stílusod (és még sok más emberé) durvul el, mert elveszted a kontrollt, mivel nem tudod, hogy kibe rúgsz bele."

Nem érzem úgy, hogy beléd rúgtam volna, de ha fáj... Arról nem is beszélve, ha így gondolod, tudatos provokációról beszélhetünk?


Idézek:
TE: "A szeparációs szorongás nem a testi közelség igényét jelenti, a lényeg, hogy látótéren belül legyen az anya, ráadásul csak 8 hónaposan kezdõdik."

ÉN: "Ha jól emlékszem, nem is írtam, hogy a szeparációs szorongás a testi közelséget jelentené. De ha nincs testi közelség, milyen emberré válik?"

Hol van ebben, hogy te azt mondtad, nem kell a testi közelség?!

Szerintem minden, ami a harmóniára törekvést segíti elõ és mindkét oldalnak (anya-gyerek) megfelel, az egészséges. Ha ez alatt a közös wc-zést értjük, akkor az is.

A mi kis zsarnokunk sem esett a romjaiba, imádja a testvérét. Persze ehhez kellett, hogy tudjuk kezelni a testvér érkezését, a hozzá fûzõdõ problémákat. Akinek nem volt "egész napos" gyermeke, akinél sokmindent kipróbál, hogy megváltozzon a helyzet, az nem értheti meg Adrienn problémáját. Én sem mondtam, hogy nem volt olyan pillanat az életünkben, amikor ne hoztunk volna esetleg hibás döntést. De az a baba, aki korán hozzászokik a vele való rendszeres és hosszú ideig tartó foglalkozáshoz, nagyon könnyen esik a ló túloldalára. A fiam az elsõ pillanattól kezdve tud egyedül létezni. A lányomat hosszú ideig tartott rávezetni arra, hogy tudjon egyedül is játszani. De hét hónaposan még nagyon messze voltunk ettõl. Egyszerûen megszokta az állandó együttlétet. Ezen nem azt kell érteni, hogy csimpaszkodott volna, csak egy légtérben voltunk.
Attól, hogy két gyereke van az embernek, nem jut a nagyobbra az addigi törõdésnek a töredéke. Persze kevesebbet tudsz csak vele foglalkozni, de a gyerek életkorának megfelelõen bevonhatod a napi teendõkbe: tesó pelenkázása, cumiztatása, tanítgatása, lehet vele "nagylányos" dolgokat csinálni EGYÜTT: takarítani, mosogatni, teríteni. Számtalan dologgal lehet észrevétlenül, boldogan együtt lenni a gyerekekkel.
Nem hiszem, hogy kutyaharapás lenne szõrével. (Érdekes, pont a minap használtam uezt a közmondást itt a Babaneten.)Az embernek minél több dolga van, annál több ideje van azokra. És egy idõ után belerázódik a napi feladatokba. Persze csak akkor szabad vállalni a következõ babát, ha lelkileg felkészült rá a család.

Amit írsz, az szerintem a tanult negatív viselkedés ráhúzása a gyerekre. A baja pedig csak annyi, hogy nincs ott az anyja! Hogyan élhetne vissza bármivel is egy hét hónapos?! A hiszti sem visszaélés, hanem a saját akarat kifejezésének egyik formája és a határ megkeresése. Vagyis arra irányuló folyamat, hogy megtudja gyerek, mit lehet és mit nem. Amikor már képes tudatosan az ÉN tudat birtokában a saját lehetõségeit mérlegelni. Valószínûleg megint máshogy használunk egy fogalmat. A lelki terror is a környezet irányítására irányuló cselekvés, mégsem mondjuk rá, hogy hiszti. (Sokszor sírással, pityergéssel is jár.)

Solya

Névtelen, tök mindegy már ezek után, hogy névvel vagy anélkül írsz, a stílusod egyszerûen goromba. Nem csoda, hogy nem vállalod az ilyen irományokat. És az se csoda, hogy mindenki megsértõdik rád, mikor így névtelenül kioktatod a másikat. Tudod, mi a fura? Hogy regisztrált (profilos) névvel soha senki nem ír ilyen kioktató stílusban. Mindig csak névtelenül. Én még soha nem írtam olyat, amihez ne akarnámm a nevem adni.

Olyan NINCS, hogy valaki meg a WC-re sem tud elmenni a babaja miatt! Ott valami nagy baj lehet.

Ancsa,
ne hidd, hogy nagy baj lehet. Vannak, akik nem bírják elviselni, ha üvölt a babájuk. Van ilyen. Szerintem nem is kevés. Persze, hogy elmegy wc-re, de meg kell próbálni megtalálni az arany közepet. Ha ezt azzal tudod csak megtenni, hogy ott van veled, és ez nem zavar, miért ne? Ha téged zavar, akkor nem teszed. De attól még nincs nagy baj. Én legalábbis nem érzem, hogy az lenne.


Solya

No comment.

Nem az a baj, ha a szülõ nem bírja elviselni a gyerek üvöltését, hanem az, ha a gyerek ilyen minimális idõre sincs el egyedül. Emellett vannak az életnek olyan területei, ahova nem való a kisbaba, kisgyermek és senki más sem. Ilyen pl. a wc-zés. Egy mezei pucérkodás öltözködéskor ok., de a wc-zés és az utána következõk nem publikusak. Ha meg nem látja rendesen, az sem jobb, mert akkor egy idõ után azon fog töprengeni, hogy mi lehet ott, mire való, miért takargatják.

Adrienn!

Olvastam a szerkesztõnek írt leveledet. Mit ne mondjak elég furcsa elképzeléseid vannak az internetrõl. Egyrészt bármilyen új nevet lehet regisztrálni, másrészt nem kell témát felvetni, ha nem bírod elviselni a más típusú, de normál hangvételben írt véleményeket. Amíg a nyomdafestéket tûri egy hozzászólás és semmilyen jogi kategóriát nem sért, addig mit akarsz itt cenzúrázni? Ez nem egy szûk baráti kör, ahol az azonos gondolkodásúak cseverésznek. Bárki bármit leírhat, neked pedig el kell tudnod viselni.

Szia Solya!
Elnezest, ha tul rovid es felreertheto voltam.Nem azon van a hangsuly, hogy Anyuka "nem tudja elviselni" az uvoltest,amig a WC-n vegzi a dolgat! Dehogy.
Itt egeszen masrol van szo.Ha jol ertem 8 honapos babarol van szo. Nehez elhinni, hogy egy ilyenkoru baba NEM TUD 20-30-40 percet eljatszani magaban/magaval,nem koti le az erdeklodeset semmi, kizarolag a Mamaval tud el lenni.Ezt tartom abnormalisnak.
Nem akartam senkit bantani,de aki errol irt, tudnia kell,hogy ez igy abszolut nem termeszetes.
En itt a fo kerdesnek (es problemanak) azt tartom, hogy MIERT uvolt az a gyerek??? Mi erre a magyarazat?

Névtelen, nem tûröm, hogy a gyerekemet bárki sértegesse!Soha nem használom vele kapcsolatban azt a szót, hogy "üvölt", az "abnormális" kifejezést pedig kikérem magamnak, bárki vagy is, még ha nincs is saját gyereked, sõt alighanem magad is gyerek vagy. Tanuld meg, hogy az ilyesmiért minden szülõ "harap". Ha lesz saját gyermeked egyszer, akkor majd megérted, hogy milyen ostoba tréfa így játszadozni. Értelmesebb elfoglaltságod nincs?

A nyomdafestéket tûrõ hozzászólás is lehet sértõ vagy goromba. Nem kell ahhoz anyázni, hogy a témát jóhiszemûen felvetõ személy megbántva érezze magát. Ha azt írod, "abnormális", vagy hogy "nagy baj lehet", az is épp elég. Nem tudom, ha a te - nyilván szintén normális - gyerekedet illetné valaki hasonló jelzõvel (persze nevét nem vállalva fel, hisz nyilvánvaló, hogy ilyet nem illik írni), akkor te mit szólnál. Ha rád mondom, hogy "abnormális", még azon is kiakadnál - joggal -, hát még ha a gyermekedre. Kipróbáljuk? Nem fogjuk, mert a jóízlésem úgysem engedné.

Vannak dolgok, amit tiszteletben kell tartani. Ezt csak egy idétlen kamasz nem tudja, akinek - természetesen - még gyermeke sincs. Gyakorló anya ilyeneket nem ír, mert tudja, hogy neki sem esne jól, ha a gyermekét hasonló jelzõkkel illetnék. Ezért amit a szerkesztõnek írtam fenntartom.
Aki pedig goromba névtelen védelmében írogat, az tudjon róla, hogy éretlen kamaszcsínyt vesz védelmébe, amely legközelebb esetleg õt és az õ gyermekét célozza majd. Akkor is ilyen megértõ leszel majd?

Egyébként az ilyen hozzászólásokkal már rég nem szoktam vitatkozni, de most Solya egymaga maradt a rosszindulat ellen, és nem akartam hagyni. Csak ezért szóltam hozzá. De szép lassan megtanulja majd minden jóhiszemû hozzászóló, hogy a kötekedõkre nem kell pazarolni az idõt.

Sziasztok!

Most már én sem bírom ki hozzászólás nélkül! Szerintem, meg abszolút természetes, ha egy gyerek állandóan az anyjával akar lenni! Én meg egyszerûen nem vagyok híve annak, hogy berakják a gyereket a kiságyba, mert a mama nem ér rá! Aztán elõször fél órát sír, aztán csak 20 percet, majd a végén belefárad, feladja, és tényleg el van magában, mert nincs mit tennie.
Az én kisfiam lassan 2 éves. Mondhatnám a földön nõtt fel, mivel 4,5 hónaposan megfordult, onnantól kezdve a földön játszott, majd mikor megtanult mászni 7 hónaposan, mint a kiskutya jött utána mindenhová! A WC-re is! Na és mi baja lett tõle? Tudja, hogy mit csinálunk ott, tök természetes neki! Ma már nem jön utánam minden pisilésnél, de elõfordult sokszor ilyen!
A gyerek tõlünk veszi át a példákat, azt utánozza amit lát! Persze sokkal kényelmesebb lenne, ha fél-1 órákat is eljátszana magában, de nálunk ez nincs így. Ha el is kezd játszani, mindig szalad hozzám valamit mutatni, vagy hogy menjek segíteni. És nem mondom, hogy dobok el mindent, de igenis "válaszolok" a kérésére!
Azt meg már írtam egyszer, hogy minden gyerek más. Amíg van egy nyugodt, leteszed-ottmarad gyereked, addig nem tudhatod, hogy egy örökmozgó, mindent megismerni akaró, és még mellette, lehet, hogy kis akarnok gyerek!

Névtelen! Én csak azt nem értem, hogy ha máshol fel mered vállalni a neved, akkor itt pl. miért nem?! Ront az imageden? Miért olyan téma az amirõl nem lehet névvel írni? Mit szégyellsz?

Solya! Nagyon jókat írtál! Tetszik A dackorszakról értekezhetnénk, van egy ilyen topic! Kisfiam pár napja "lépett" bele úgy rendesen, és nagyon ki tud akasztani. Annyira új még a dolog, hogy nem tudom egyelõre hogyan is kezeljem!
Ja, és egyetértek, a 7 hónapos gyerek sírását nem nevezném hisztinek!
Személyiségfejlõdés? Lehet a szocializációval kevertem, bocs!

Évi

Ismeretségi körben azt tapasztaltam, hogy az ilyen "elkényeztetett" gyerekek szoktak nagyobb gyerekként nagyon kiegyensúlyozottak és nyitottak lenni. Én már a fiam születése elõtt elhatároztam, hogy nem fogok "keménykedni".
Egyébként a topikot nem is azért nyitottam, mert bizonytalan lettem volna abban, hogy a gyerekemhez helyesen állok hozzá..., a dolog egész másról szólt, és például Solya hozzászólásán érzõdött, hogy õ tényleg elolvasta, nem csak vaktában írogatott, mint kioktatós kollégáink.

Adienn, megint felreertettel.En nem Rad vagy a gyerekedre irtam,hogy (valaki) abnormalis. En a szituaciora irtam.
Sajnalom, hogy ennyire "tuskes" vagy. Hiszen tanacsot kertel itt, de ugy tunik, nem tudod elviselni, ha valaki nem azt irja, ami neked tetszik (hanem a valosagot).
Tobb topicban is olvastalak mar, hogy fizikailag kivagy, hogy pszichologushoz jarsz, hogy nem tudod ellatni a haztartast, hogy egesz nap nincs egy oracskad, amit magadra fordithatnal, stb.
En oszinten sajnallak, es meg is ertem, hogy kiborulsz..es nagyon szivesen segitenek Neked (vigyaznek a babadra, megfoznek a csaladnak, bevasarolnek) de en jelenleg nem Magyarorszagon elek.
Valahogy muszaj lenne osszeszedned magad, mert ennek meg nagyobb kiborulas lesz a vege!
Nem tudom ram ertetted-e, hogy van-e gyereke? Igen, nekem is vannak gyerekeim (nyilvan azert nezek be a babanetre).
Szeretettel udvozollek:
A.

Sziasztok!

Ancsa!
Adrienn nem rád, hanem "morgós" névtelenre gondolt.

"Tobb topicban is olvastalak mar, hogy fizikailag kivagy, hogy pszichologushoz jarsz, hogy nem tudod ellatni a haztartast, hogy egesz nap nincs egy oracskad, amit magadra fordithatnal, stb."

Ezekre névyelenünk is tett már utalásokat, pont ezért nem értem, hozzászólásait. Nem a tartalomról beszélek. És, sajnos higyjétek már el végre - hiszen többen is állítjuk! - van olyan gyerek, akit nem lehet hét hónaposan és késõbb is ritkán, egyedül hagyni! Nem a fellegekbõl hztam a példát, hanem a saját életembõl.

Adrienn!
Valószínûleg azért, mert ezek a gyerekek kiegyensúlyozottabbak, mint azok a társaik, akik hasonlóképp igényelté kvolna egész Abyjukat a csecsemõkorban. És ezzel most nem azt mondtam, hogy minfen gyerek ilyen, hanem azt, hogy vannak ilyen gyerekek is, akiknek viszont az anyjuk másképp gondolkodik, és "megtanítja" õket arra, ki az Úr a háznál.
Azt érezhetted a soraimban, hogy amit leírtál, szóról-szóra megtörtént velem is. Ugyanezekkel a problémákkal küzdöttem, ezért próbáltam meg a saját, korábban bevált ötleteimet átadni, hátha neked is bejönnek.
Az üvölt- jelzõt én használtam elõször, bocs, ha ezzel bántottalak, de nálunk bizony néha csinos kis üvöltözések is vannak/voltak.

Évi,
hol az a topic? Megkeresem. A múltkor egy egész áruház minket bámult, mert Sára a földön fetrengett, közben toporzékolt. Mindezt azért, mert eljöttünk a játékosztályról!

Solya

Sziasztok!
Olvasom a topikot, és a következõ tapasztalataim vannak:
- mindig kupi van nálunk. Kivéve azokon a napokon, amikor a fiam el van reggel egy órát a kiságyban. Ez akkor van, ha nem éhesen ébred. Ilyenkor (pl ma) iszonyatos gyors tepóban kitakaritok és rendet rakok. ma még a tûzhelyet is lesikáltam.
- FiamPéter nagyon jól eljátszik magában, tõlem 1-1,5 méterre kb 15-20 percig. Aztán kb ugyanennyi ideig szereti ha játszom vele. És igen jelzi ha köszöni elég. Egyszerûen otthagy. Kaja és/vagy alvás alvás után megint remekül eljátszik igy. DE! Ha fogfájós napja van, akkor szinte egy percet sem. Türelem és nyugalom, szeretet kell ilyenkor. Ezek azok a napok amikor fõzni sem és pakolni, takaritani sem jut idõ. De hát istenem. Ha valakit zavar, csinálja meg helyettem.

- nagyon érdekesek azok a tárgyak, amik nem játékok. Természetesen veszélytelenek, de mégsem játékok. Akármilyen kicsi, pontosan tudja, hogy mi az ami nem játék. Ezért ha mégis kicsit ott kell hagyjam ilyesmit nyomok a kezébe. Kanapat, mézcsorgatót, szemüvegtokot vagy egy nagy tobozt, ilyesmiket.

Zsunya

Solya: Gyermekek: Gyermeknevelés: Dackorszak

Várlak!

Évi

Sziasztok Zsunya és Solya!

A kanalakat és egyebeket én is próbálom újabban, egy darabig (négy-öt percig) mûködik is a dolog. Az etetõszékben.
Ugyanis az én legfõbb gondom az, hogy semmit nem csinálhatok állva. Õ ugyanis velem egy szintben akar lenni. Tehát például mosogatás kizárt. Ha alszik, akkor azért, mert az elsõ edénycsörrenésre felébred (tudom, van aki ezt nem hiszi...), ha ébren van akkor meg azért, mert nem bírja elviselni, ha állok. A másik a reggeli fürdés, amirõl nem szívesen mondok le. Az szinte megoldhatatlan. Ma az autósülésben ült a mosógépen - és nyüszögött. Nekem meg lelkifurdalásom volt.

Viszont a vasalásra van egy ötletem, és ma ki is próbálom majd: fél kézzel a hintát lökdösöm, másik kezemmel meg vasalok. Majd megírom, bejött-e a dolog.

Egyébként most volt itt egy ismerõs anyuka, aki hajszálpontosan ugyanazokkal a gondokkal küzd, amikkel én. Neki a nagyobbik gyereke már ovis, és beszélgettünk a dologról: azt mondta, érdemes "kényeztetni", mert nagyon kiegyensúlyozott, kezdeményezõ, kedves gyerek lett náluk a fiú, és most a kislányt ugyanígy neveli. Igaz, fõzni meg mosogatni se ér rá, de már megszokta (öt éve csinálja így). Meg nyilván az elsõ gyereken már látszik, hogy ez a helyes út az igényes baba esetén, és ez erõt ad ahhoz, hogy a másodiknál már problémázás nélkül csinálja így az ember.

Solya, nem rád haragudtam az "üvölt" kifejezés miatt. Ha "sorstárssal" vagy bárki jóindulatú valakivel beszélek, nem húzom fel magam az ilyeneken, csak az elõtt állok értetlenül, ha valaki kioktat.
Sajnos biztosan tudom azt, hogy vannak, akik a fórumokat gyermekded játékokra használják. A politikai fórumokon - talán már írtam - azzal szórakoznak néhányan, hogy hogyan lehet úgy elejteni fasiszta célzásokat, hogy ugyanakkor a moderátornak ne legyen ürügye a törlésre.Tehát "szalonképes zsidózás" verseny van jópár helyen . Ha ilyen elõfordul máshol, akkor simán el tudom képzelni, hogy itt is vannak, akik csak hergelni akarják a népeket.
De akinek nem inge, ne vegye magára, azoktól elnézést kérek fenti kirohanásom miatt, ha õk nem szóltak rosszindulattal, akkor igazán sajnálom, hogy a névtelenség miatt egy kalap alá kerültek...

Ancsa, el tudom látni a háztartást, általában rend van nálunk, mert megoldom valahogy (éjjel, vagy gyerekkel a kezemben). Pszichológushoz egyszer két hónapig jártam, a terhesség ideje alatt, mert féltem a szüléstõl. Van egy órácskám, míg a gyerek alszik, azt internetezésre vagy olvasásra fordítom, mert az csöndes. Fürdésre nincs idõm, valamint arra hogy kényelmesen rakjak rendet (pl mindkét kezemet használva és nappal). Szóval lehet, hogy sok hozzászólásomat olvastad már, de hát a te emlékezeted se lehet tökéletes.
Nem tüskés vagyok, hanem gyanakvó. Oly szívesen látnék rólatok egy fényképet. Vagy legalább a korodat és a nemedet tudnám... És akkor még a nem túl megértõ hozzászólásod ellenére sem gondolnék olyan csúnyákat, hogy nincs is gyereked. Valahogy szívesebben beszélgetek olyanokkal, akik egyrészt vállalják magukat, másrészt nem írnak bántó dolgokat. És tudod, mi a fura: hogy ez a két dolog általában együtt jár. Akik vállalják magukat (fényképpel, e-mail címmel, stb), azok többnyire kedvesen is meg bírják fogalmazni a véleményüket. Még azt is, ami esetleg nem egyezik a másikéval. Ez neked nem tûnt még fel?

Adrienn!
Az autósülés nálunk is mûködött!
Én egy ideje nem vasalok, csak ha muszáj. Apa is tud vasalni.

Ne aggódj, nem vettem magamra a "kirohanásodat", de nem éri meg felhúzni magunkat egy ilyen apróság miatt. Az ilyen emberekkel csak úgy tudsz szót érteni, ha nem ereszkedsz le az õ szintjükre és nem vagdalkozol. Aztán van a másik megoldás is: egyszerûen nem veszel róluk tudomást, hiszen semmi jogalapjuk nincs mások ócsárolására és kioktatására.
Solya

ui.: Kecskeméten belül szeretnétek költözni?