Új privát üzeneted érkezett!

Úgyvélem rajtam kívül még sokakat foglalkoztat a mai politikai helyzet... és annak ellehetetlenedése.
Gyermekünk jövője miatti aggodalom...
 
 


Ezt most kaptam...

"Egy testvérpár elképeszto története
>
> Békés szándékkal testvéremmel és több barátommal
szeptember 20-án részt
vettünk a kormány elleni Kossuth téri demonstráción. Jó
hangulatban és
szelíden figyeltük az eseményeket, amelyek kimerültek a szónokok
meghallgatásában és helyeslésében.
> Késo este fáradtan, de reménykedve a változásban
elindultunk hazafelé. A
hazafelé vezeto úton összetalálkoztunk az AP két
újságírójával, akikkel
hahar összebarátkoztunk, és véleményt cseréltünk az
eseményekrol.
> Kiérve egy forgalmas sugárútra elbúcsúztunk egymástól,
majd szinte
ugyanabban a pillanatban 20 rohamosztagos rendor brutálisan
megverte az
Öcsémet és engem.
> A fogdán elképeszto állapotok uralkodtak, szembesültem
milyen is a
halálfélelem. Bent összebilincselt ártatlanokat
ütöttek-vertek. A 10 másik
cellatársunk egytol egyig békés, utcai járókeloként kerültek
be. Utcán
bámészkodó, munkából hazafelé tartó, a demonstráción részt
sem vevo
embereket, gyerekeket, lányokat vertek meg és vittek be. A
rendororsön
arra sem kaptunk lehetoséget, hogy családunkat és
ügyvédünket értesítsük.
Másnap az ügyész ismertette a vádat, miszerint csoportosan
felfegyverkezve
támadtuk meg a rendori eroket. A szankció mértéke 5-8 év
letöltendo
börtönbuntetés.
> Elképeszto szerencsénkre az AP két újságírója tanúként
bizonyítja, hogy
ártatlanul akarják leültetni az Öcsémet és engem.
Háziorizetben várjuk
további sorsunkat, és bízunk a demokrácia értékeiben.
>
> Kruchina Károly és Vince Budapest, 2006 szeptember 24"

Kép
Kép
Kép
 
 


"A Bűn zsoldja a halál olvashatjuk az Evangéliumban Pál apostol szavait. És ez így van.

Demagógia lenne azt állítani, hogy a Balatönöszödön lebukott miniszterelnöki hazugságok közvetlen okozói az Olaszliszkai kegyetlen és szörnyű tragédiának.

De egy biztos, ahol hazugság van ott a gátlástalanság, zsarnokság erősödik. Ahol egy kormány csalással, a nép teljes félrevezetésével, hazugsággal szerzi meg a hatalmat, ott az írni olvasni nem tudó az elmúlt fél évszázadban erkölcsi nevelést nem kapó ember végső kilengései ilyen borzasztóak. Kiderült, hogy a Balatonöszödi beszéd óta az elmúlt négy hétben, több hasonló eset is történt ahol a fékevesztett gonoszság emberéletet oltott ki. A "fehérgallérosok" bűnei kifinomultabbak, nem ilyen durván tetten érhetőek. Értelmetlenül meghalt emberek, akiknek még feladatuk, küldetésük lett volna az életben.

A balliberális média is megdöbbenten tájékoztatott a nemrégiben makói szörnyű esetről ahol egy 17 éves lányt gyújtott fel egy fiú, most meg a földrajztanárról akit saját gyermekei előtt vertek halálra. Ezek a szörnyű bűntettek nyílegyenes következménye a társadalmunk Istentől való elfordulásának. Sajnos komoly szerepe van a balliberális médiának mindebben. Az hogy valódi szabadság helyett a korlátlan szabadosságot hirdeti, gátlástalanná teszi az embereket.. Ez aztán kulturális és civilizációs szinttől függetlenül teszi tönkre az erkölcsöt. Ahol a miniszterelnök a SzűzAnyával gúnyolódik ott minden előfordulhat. A megnyilvánulások különbözőek. A miniszterelnök hazugságai, és az agyonverések annyiban közösek, hogy ugyanarról a tőről erednek, az Istentől való elfordulástól. A liberális értelmiség nem akar börtönbe kerülni ezért Istennek hátat fordító "szabadságát"életét cselvetésekkel, a hazugságokkal családi élet tönkretételével éli meg. Ahogy megyünk egyre lejjebb a civil! izáció létráján az eszközök úgy durvulnak el, mind ahogy azt látjuk. Ha a miniszterelnök és a kormány hazudhat, akkor kulturáltsági szint alján álló írni, olvasni nem tudó, primitív emberek indulatukban ütnek vagy felgyújtják a másikat. Kontroll nélküli élet, ami az igazság relativizálásának a következménye.

A balliberális média rossz értelembe vett szabadelvűsége így járul nap mint nap hozzá ezekhez a szörnyű eseményekhez. Igen ők és kormányuk sodorták, mert 2002 tavaszán még rendben mentek a dolgok. Volt probléma, de a Magyarország nevű beteg elkerült az Intenzív osztályról és gyógyulófélben volt. Az elmúlt négy év balliberális kurzus óta újra az Intenzíven vagyunk és állapot rohamosan romlik. A súlyos életveszélyes betegeknél a tendencia mindig ijesztőbb mint az aktuális állapot. Ezt tükrözi Balatonöszöd és Olaszliszka. Hol van Isten ilyenkor? kérdezik sokan. Krisztus, Isten fia ott van a szenvedőkben. Ott volt a makói lányban , ott volt Olaszliszkán a földrajztanárban, ott volt Roger testvérben amikor leszúrták, ott van a hazugságok miatt szenvedő magyar emberek lelkében. Ott van Afrikában, Európában minden földrészen minden szenvedőben. A megvertekkel, megalázottakkal együtt szenved és átviszi őket a poklokon amit az embertársaik okoznak nekik. Se nyugatról se keletről n! em várhatunk csodát, forduljunk az ég felé, Krisztus felé és egymás felé, akkor kilábal országunk szörnyű erkölcsi helyzetéből, melybe a balliberális kormány és médiája sodorta."

Csókay András
 
 

 
 

Mamacka

Te ezt elhiszed? :shock:

Ilyet én is gyártok bmikor neked :D!
 
 


Egyik ismerősömet megverték a rendőrök, amikor egyedül ment hazafelé, egy másikat, orvost, aki épp segíteni akart egy sérültön, szintén...Persze lehet, hogy kamuztak ők is. Úgy látszik, ez manapság fertőző betegség.

Tájékozódni azért nem árt:
http://index.hu/politika/belfold/kruchina9027/
http://index.hu/politika/belfold/1013bvvb/

KépKép
KépKép
 
 


Anyapoc és te mi alapján nem hiszed el?
Tán megtudod cáfolni netán ott voltál?



Tegnapi nap is rengeteg volt a rendőri túlkapás, nem hangzott el figyelmeztetés egyből könygázzal majd gumilövedékkel lőtték az embereket. Nyolcvanév körüli nénikét, anyákat ,fiatal családapákat vertek...(a szomszéd férfit előbb fejbe lőtték majd összevissza rugdosták, hogy több csontja is eltörött... azóta sem tért teljesen magához...két kisgyermek apukája, a légynek sem tudna ártani) ez nem tömegoszlatás.
 
 


safrany

Köszönöm, hogy utánna néztél!
Inkább be is másolom... hátha így nagyobb kedvel klikkelnek a linkre.

"Csoportosan, felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntettének alapos gyanúja miatt nyomoz az ügyészség Kruchina Károly és Kruchina Vince ellen, akiket szeptember 21-én kora hajnalban vett őrizetbe a REBISZ bevetési csoportja a Rákóczi út - Nyár utca sarkán. Az összevert és megfélemlített Kruchina fivérek állítják, hogy ártatlanok, és erre van két független tanújuk is. De nem mindenkinek volt ekkora szerencséje, a fiúk védője szerint a zavargások után "a közvélemény nyomására" futószalagon ítéltek előzetesre ártatlanokat is."
 
 


Nagy visszhangot váltott ki a magyar nyelvű sajtóban a hír, hogy az október huszonharmadikai megemlékezések során rendőri bántalmazás érte
Vértesaljai László atyát is, aki 1996 és 2002 között a Vatikáni Rádió magyar szekciójának felelős szerkesztője volt. Megkértük Vértesaljai atyát, hogy a Vatikáni Rádió hallgatói számára foglalja össze a történteket.

"Szeretettel köszöntöm a Vatikáni Rádió hallgatóit! Két nappal az október huszonharmadikai nagygyűlés után még mindig óriási megdöbbenés tölt el engem. Tudniillik azon a napon, amikor Budapesten, az Astoriánál délután négy órakor sorra került a körülbelül százezres Fidesz-nagygyűlésre, én is jelen voltam.

A nagygyűlés közepén, amikor a két himnuszt, a magyar himnuszt és a székely himnuszt elénekeltük, akkor én arra indultam, amerre lehetett: a Deák tér felé. Találkoztam Semjén Zsolttal, majd tőle elköszönve kiléptem a Károly körútra, amikor rendőrök szaladtak el mellettem. Arra még volt figyelmük, hogy mindegyike rám üssön, de nemcsak rám, hanem bárki járókelőre. Papi ruhában voltam öltözve, kezemben zászló, de őket abszolút nem zavarta. Egyik rendőr a földre lökött, és így elestemben további ütéseket sújtottak rám.

Amikor a rendőrök elrohantak, akkor kezdtem ocsúdni: te jó ég, mi van itt? Akkor láttam, hogy lőnek a rendőrök, könnygázgránátokkal, méghozzá az Astoriánál, a Károly körút, a Múzeum körút és a Kossuth Lajos utca és a Rákóczi útnak a kereszteződésénél — ahol ünneplő tömeg éppen hazaindulni készült. Nem akartam hinni a szememnek, hogy ilyen durva agresszió a rendőrség részéről egy védtelen tömeggel szemben megtörténhet. A tüntetők közé mentem, hogy lássam, hogy mi okozza a rendőrségnek ezt az agresszivitását. És ott, az egész utca szélességét bejárva azt tapasztaltam, hogy nincs senki olyan tüntető, aki bármiféle agresszív cselekedetet végrehajtott volna. Az emberek szemében csak egyet láttam: hogy dehát miért, dehát hogyan lehet ez?"

Folytatás: http://david.biacsi.net/b2/2006/10/26/16/
 
 


Volt válogatott öttusázót is megvertek a rendőrök az október 23-ai tömegoszlatásnál. A Balczó-féle válogatott tartalék versenyzőjének egy bordája eltört, kettő pedig megrepedt.


Kép




"Mint a kombájn a gabonatáblában, ledarálták az embereket. És abban az ütemben elindultak az úton a rohamrendőrök. És én meg figyelmetlen voltam, nem figyeltem, hogy hátulról a Madách téren is jönnek. Levertek a földre, megbilincseltek, szétrugdostak, gumibottal elvertek" - fogalmazott a volt válogatott öttusázó.

A Balczó-féle öttusaválogatott tartalék versenyzőjét nem a fájdalom érdekli - bár egy bordája eltört, kettő pedig megrepedt -, hanem a megaláztatást viseli nehezen:

"Kinyitották a rabszállító ajtaját, hogy majd belöknek, és amikor már lendületben voltam, akkor meg nyitotta rá az arcomra az ajtót, hogy na, hazafi, akarsz még valamit?"
 
 


Sajtószabadság!?




Vértesaljai László jezsuita szerzetes, akit a rendőrök az október 23-ai Fidesz nagygyűlést követően kétszer is tettlegesen bántalmaztak, a közterület-felügyelet és a rendőri erők részéről történt törvényellenes cselekedetekről teszek jelentést.

Előzetes egyeztetés alapján 2006. október 26-án, csütörtök reggel fél kilenckor a lengyel TVP és a Hír TV egy-egy stábja akart riportot készíteni velem a Budapest, VIII. kerületi Mária utca 25. szám alatti „Jézus Szíve” katolikus templom előtt, a Lőrinc pap téren (tehát nem az úton, s nem a járdán). Miközben a Hír TV kamerája előtt nyilatkoztam az október 23-án engem ért erőszakos rendőri bántalmazásokról, a VIII. kerületi közterület-felügyelet két munkatársa felszólította a stábokat, hogy igazolják magukat, és mutassák a filmforgatási és területfoglalási engedélyt.

A lengyel stáb tolmácsa, dr. Kovács Orsolya, a Lengyel Intézet sajtóreferense és Turba Tímea, a Hír TV riportere közölte velük, hogy érvényes jogszabály szerint közterületen engedély nélkül forgathatnak. A közterület-felügyelők rendőrséggel fenyegetőztek, és lehetetlenné tették a felvétel folytatását, mígnem pár perc elteltével megérkezett egy rendőrjárőr autó két rendőrrel - egyikük egyenruhában, a másik civilben. Az egyenruhás rendőr azonnal a Hír TV kamerájához ment, kezével megragadta és eltakarta annak lencséjét, mondván nincs joga a tévéseknek szolgálatát teljesítő rendőrről felvételt készíteniük. Követelte a forgatási engedélyt, mire mindkét stábtól elutasító választ kapott, mondván, nem kell engedély, és ennélfogva mind a közterület-felügyelet munkatársai, mind a rendőrség jogtalanul követelnek szabályszerűen eljáró újságíróktól dokumentumokat.

Közben a közterület-felügyelet egyik munkatársa felismerni vélte a lengyel tolmácsot, dr. Kovács Orsolyát, majd megfenyegette, hogy ne merjen a VIII. kerületben tartózkodni, mert „megkapja a magáét”. A megfélemlített tolmácshölgy sírógörcsöt kapott, miközben immár a rendőrök akadályozták a filmforgatást.

Ekkor jött a tévés kollégák segítségére Bátonyi Csaba, az RTL Klub operatőre, aki autóval arra haladtában látta és megfigyelte az eseményeket. Sajtóigazolványát átadva kérte az egyenruhás rendőrt, hogy ő is igazolja magát. A rendőr - miközben hol a TVP, hol a Hír TV kameráját takarta el kezével - megtagadta a többszöri és kifejezett kérést, utalva arra: „Maga nem hallott Gergényi rendelkezéséről?”. Értetlenkedésünkre nem adott felvilágosítást. Közben civil ruhás kollégája felettesével beszélt és eligazítást kért. Minthogy közvetlenül mellettem állt, hallottam a mellmagasságban tartott mobil telefonjából a választ: „Hülyék vagytok! Forgathatnak! Húzzatok el gyorsan!”. Erre az egyenruhás visszaadta Bátonyi Csaba operatőr sajtóigazolványát, majd anélkül, hogy bármelyikük igazolta volna magát, autóversenyzős startsebességgel „elhúztak”.

Az egész eseményt mindkét tévé kamerája rögzítette, kivéve a rendőrkéz takarta jeleneteket. Bátonyi Csaba az eset után a 112-es telefonszámon feljelentést tett „önmagukat rendőrnek álcázó, ismeretlen személyek ellen, akik akadályozták a két tévéstáb forgatását”.

A TVP az esti varsói híradóban számol be a stábot ért bántalmazásokról, melyről jelentést tettek a budapesti lengyel nagykövetségnek. (A velem készített interjú során, amikor filmre vették a zászlómon látható rendőrbakancs nyomait, megdöbbenésükben elsírták magukat a lengyel stáb tagjai).

Vértesaljai László
jezsuita pap
 
 


Eliezer

Nem,nem voltam ott.Mint ahogy sokan mások sem,akik megkapták ezt az e-mailt.
De ismerem az internetet és tudom,hogyan lehet manipulálni így embereket.
Mint ahogy keringett már évek óta olyan körlevél is,hogy egy kislányt elraboltak egy nagy bevásárló központban, a wc-ben találtak rá,le volt vágva a haja és fiú ruhába volt öltöztetve... Másfél év alatt többször is szegénykém... :roll:

És igen,én csak annak hiszek,amit saját szememmel látok :wink:.Én már csak ilyen vagyok :).

Másrészt azt viszont baromira nem értem,hogy a tv székház előtti események után miért nem keringtek hasonló e-mailek és fényképek az összevert lábú rendőrökről :roll:?Ja,vagy az normális volt? :roll:

Az eseményekhez meg csak annyi a hozzáfűzni valóm,hogy aki korpa közé keveredik...

És hogy nem hangzott el figyelmeztetés...érdekes,elég sokáig néztem a közvetítéseket és nem egyszer hallottam,amint kiabálnak a rendőrök,hogy a "békés" tüntetők menjenek haza.Vagy ez egy másik tüntetés volt? :roll:

 
 


Anyapoc,
ugyan nem voltál ott, márpedig te csak annak hiszel, amit látsz, mint írrtad, mégis véleményt formálsz egy olyan dologról, amiről csak annyit tudsz, amennyire manipulálnak.
Vagy a média már nem is manipulál, csak az internet??? ;)
 


Akkor talán véleményt formálnod is csak azután kellene amit látsz.... remélem nemgondolod komolyan, hogy mindez mind színjáték... tudod néha nemárt a dolgok mögé nézni mielőt rögtön megeszed amit elédtesznek...

A TV székház előtt miért nem vetettek be nagyobb erőket... mert akkor más volt az érdek... amibe még az is belefért volna, hogy a vízágyúban magára hagyott szerencsétlent meglincseljék... akkor miért nem siettek a segítségére?


korpa közé....
Ilyet csak az mond akinek '56 nem jelent semmit.... sajnálom... :(
...ünneplő emberekről beszélünk akikre rátoltak egy felcukkolt tömeget majd ezzel indokolttá téve a támadást szétvertek... köztük idős néniket, bácsikat, fiatal anyukákat, kisgyermekeket, papokat...
 
 


Anyapoc,
bocs, hogy megint zavarlak :wink: , csak még annyit, hogy engem elég régóta ismersz, szerintem beszélgettünk már politikai fórumokon is, gondolhatod, hogy nem írok csak úgy vaktában. Ráaduásul említett p. Vértesaljai a mi papunk, igazolhatom neked, hogy létező személy és a történtek sem légbőlkapottak.
Csak ennyi...
 


Kíváncsi

Nyilván így van,ahogy írod :).
Én ezt viszont arra írtam,amilyen levelek keringenek a neten.És ezt szt mindeki tudja,hogy azoknak-bmiről is íródtak-nem mindig van valóságalapjuk.Hiszen ki tudja,hogy aki azt írta,tényleg valós személy-e.
Valóban manipulál a média,de speciel azt tényleg láttam,ahogy a rendőrök lábát ütlegelték. :?
Egyébként mivel formáltam véleményt? :roll: Azzal,hogy aki korpa közé kevereik?Hát ez asszem az élet minden terültén igaz... :roll:, ezt tartom is...

Eliezer

Hogy mit jelent nekem 56,azt hadd tudjam én.Tudod,az én anyukám is átélte(mint gondolom a Te rokonaid,vagy éppen Te,nem tudom,nem simerlek...).
Nem mondanám,hogy nem jelent semmit,de nem biztos,hogy uazt,mint amit neked.És ezzel nem csak én vagyok így.
Egy másik fórumon valaki feltette a kérdést,hogy ezek szt két 56 volt?A válaszom:igen,úgy néz ki.Biztos voltak tiszta és szép részei a forradalomnak,de nem mindenhol.A lincselésekről és más brutális dolgokról senki nem beszél.Vagy arról a Wittner Máriáról,akit égig kellene magasztalni,mert halálra ítélték.Arról a W M,aki leköpködte azt a halott kiskatonát,aki nem tehett arról,hogy odavezényelték....
Vagy azokat az embereket ünnepeljük,akik felakasztották a nekik nem tetszőt és úgy vágták ki a szívét,hogy még élt? :roll:

Hát hagyjuk ezt szt.És hagyjuk meg midnenkinek azt a lehetőséget,hogy annyira tegye ünneppé maga számára ezt,amennyire akarja.Mert különben ez is erőszakká válik....

És ezért akár sajnálhatsz is :).

Egyébként pontosan a dolgok mögé nézve látom azt,hogy itt sokminden színjáték.A potikiai elit csatározásában mi,kismeberek vagyunk az eszköz.A cirkuszt nekünk csinálják,mert amíg közönség van,addig lesz műsor is :).Itt kellene a dolgok mögé látni,nem csak nekem,neked is....

A TV székházas dolgot nem értem,mire írtad.Én nem a betevett erő mennyiségéről írtam,hanem arról,hogy a védtelen rendőröket bánatni uolyan brutalitás volt,mint az itt felsorakoztatott esetek.Csak az nem kapott sajtóvisszhangot,ezek nem keltettek szánalmat senkiben.vagy ha keltett is,nem ilyen hangosat.


Az meg,hogy a Fidesz által szervezett "ünnep" mennyire volt valóban az,vagy inkább egy újabb nagygyűlés....hát hallgassuk meg OV beszédét.Hányszor szerepel benne a kormány szó és hányszor 56... :? És vajon miért várt rá beindított motorral az "ünnepség" alatt egy BMW?Talán mert úgy gondolta,hogy biztonságos odavinni a híveit? :roll:

 
 



Ez is '56 volt...


A támadók bezúdultak az épületbe; aki a tisztek közül nem tudott elmenekülni, a tömegharag áldozata lett. Az utcára vonszolták, és csáklyával, bányászlámpával, dorongokkal agyonverték, agyonrugdosták őket.

A felháborodott, megrészegült tömeg egy zsidónak vélt járókelőt is megtámadott: ütlegelték, majd a megrongált szovjet emlékműhöz hurcolták, és egy ávéhás alezredes mellé akasztották.1


Az október 26-i sortűz és lincselés után a haldokló Gáti alezredest 30-40 ember vette körül: „Nézelődésük közben köpdösték a földön fekvő férfit büdös zsidózás közepette” – vallotta az egyik szemtanú. Egy másik szerint sokkal többen voltak: „A lovat és az ott fekvő személyt körülvevő tömeg közül többen ordították, hogy ez nem magyar ember, zsidó, hazaáruló, tömeggyilkos, népgyilkos, majd köpködték.” Az egyik rendőr-tanú szerint a Gátit a megrongált szovjet emlékműhöz hurcolók ezt kiabálták: „Itt hozzuk a magyarok gyilkosát!”

Ezt ünnepeljük? :?:

 
 


1956-ban a munkástanács egyik képviselője hiába próbálta a rendőrkapitányság pincéjében elrejteni az ugyancsak zsidó származású Gáti Gyula alezredest, a megyei főkapitányság bűnügyi helyettes vezetőjét: a tömeg előráncigálta, és brutális módon meggyilkolta. „Gáti Gyula testét az agyonlőtt ló teteme mellé húzták, és a ló vérébe beleforgatták. Gáti még ezen cselekmények alatt is élt, és arccal a ló vérébe fordulva fújta ki és szívta be a vért.”

 
 


Ezeket honnan másoltad ki?
 



Pokorni Zoltán, a Fidesz alelnöke a hírTV-ben kedden este és az Infó Rádióban elhangzott interjújában egy mentős ismerősére hivatkozva azt mondta, hogy a mentők éppen egy sérült embert láttak el, amikor a rendőrök őket is végigverték gumibottal. Az interjú állítására szerdán más sajtóorgánumok is reagáltak.

Ilyen esetről az Országos Mentőszolgálat helyszíni munkáját irányító mentésvezetőknek nem volt tudomása, így az összes mentőegységtől információt kértek az október 23-i eseményeken történtekről. Ennek alapján megállapítható, hogy az Országos Mentőszolgálat október 23-án szolgálatot teljesítő dolgozóit a rendőrök részéről semmiféle atrocitás, bántalmazás nem érte.

 
 


Standeisky Éva történészként igen régóta foglalkozik a Rákosi és a Kádári diktatúra éveivel. Annyira régóta, hogy még az MSZMP központ könyvtárának volt az alkalmazottja, de nem biztos, hogy jól írom a szervezet nevét. Mindenesetre erősen pártfoglalkoztatott volt, úgyhogy elismerve bár, hogy nagyon nagy tudású ember, azt kell feltételezzem, hogy nem mindent úgy tárt fel és írt le, hogy abból széles körűen tájékozódni tudjunk.

Mellesleg Gátit nem azért lincselték meg, mert zsidó volt, hanem azért, mert nem mellékesen a lincselést megelőzően volt egy finom kis sortűz Miskolcon. És mivel a rendőrkapitányság élén ő állt... Noha nem ő adta ki a tűzparancsot, rajta csattant az ostor.
Sajnos a többéves terror és elnyomatás nagy dühöt és agressziót ébreszt.
 


anyapoc írta:És igen,én csak annak hiszek,amit saját szememmel látok :wink:.Én már csak ilyen vagyok :).



Anyapoc
és a fenti idézet 56-ról? ott voltál? mitől hihető neked ez az olvasat? kétlem, hogy leellenőrizted volna a valóságtartalmát...
és ugyanígy, a kétféle híradások, a történések két olvasata...
egyiket elhiszed, másikat nem, pedig a saját szemeddel nem láttál tűl sokat, se pro, se kontra. mégis.
Nagyon bölcs dolog szerintem is kritikus távolságtartással hallgatni az egymásnak teljesen ellentmondó szövegeket a médiában, de tegyük ezt meg mindkét/három oldali médiumokkal.
Magam is ezt teszem.
Lehetséges, hogy van annak is némi esélye, hogy a "ballib" sajtó sem mindíg a színtiszta igazat, és a "jobbos" sem mindíg a színtiszta hazugságot mondja?elvégre a baloldal sajtójának a baloldali, hatalmon lévő kormány dicsfénybevonása/mosása/mentése/propagálása az érdeke, nem az eszményi nagybetűs Igazság kiderítése...
 
 


anyapoc írta:Egyébként mivel formáltam véleményt? :roll:

Nem formáltál volna...? Pedig innen egészen úgy látszik :wink:
 


Anyapoc,
keresem ezt a hírt, de az általam látogatott lapokon nem találtam. Megtennéd, hogy jelölöd a forrást is mindig, ha beírsz valamit?
Különben teli van a sajtó állításokkal és cáfolatokkal. Ember legyen a talpán, aki kiigazodik. Egyébként is részletkérdés, hogy pont a mentősök kaptak-e vagy sem - ezzel még nem cáfolhatod meg azokat az eseteket, amelyekről videók és fényképek százai keringenek a neten.
Tudom, tudom, azokat is lehet manipulálni! :lol:
 


Nekem sok barátom kint volt ÜNNEPELNI, akartak volna hazajönni, de amikor elkezdték rájuk lőni a könnygázt meg a lovasrendőrök kardlapozták a tömegben akit értek, időseket, védtelen, békés embereket, már nem tudtak hazamenni. Ekkora igazságtalanságot nem lehet csak úgy eltűrni. Innentől kezdve a sérülteket szedték össze, volt akit ezért cserébe összevertek ("Ugye most már félsz?"-idézte a rendőrt) és fogdába hurcoltak.
Mindenki tudja, hogy a sarokba szorított állat, ember, tömeg támadni fog. Vegyétek észre, a tömeget csapdába csalták, provokálták. Terelték, mint a barmokat, hazafele is hajtóvadászat volt. Egy ekkora tömeg nem tud azonnal eltűnni, még ha fel is szólítják. Nekem egyre inkább az az érzésem, hogy ebben az országban csak az fejezheti ki a véleményét, az élhet demokratikus jogaival, aki nem szegül szembe a hatalommal.
Egyik legjobb barátom 16 éves gimnazista öccse azóta is nyugtatóval alszik, mert megkergették a zsaruk. Szelíd, szép arcú, szőke gyerek. Nem az az agresszor típus.
De örülhetsz, Anyapoc, jól megbosszulták a rendőrök a Szabadság teret! Gondolom, ezért verték kizárólag a kopasz brutál fradidrukker kinézetűeket.
56-ban pedig senki sem az erőszakot ünnepli. Én biztosan nem.

KépKép
KépKép
 
 


Kíváncsi

Írd be a keresőbe és kidobja :).Én is ezt tettem,amikor hallottam a tv-ben :wink:!
Szt az írásban nem formáltam véleményt. :wink: Ha sejtesz mögötte vmit,a Te dolgod :).A többi az enyém :).
Nem a a licselés miértje,hanem ténye miatt linkeltem be. :) Asszem ebben az esetben akkor ez lényegtelen megjegyzés volt részedről. :)
Ja, a mentős sztori nem cáfolat akart lenni,csupán rávilágítás arra,hogyan játszanak velünk a poltikusok :roll:.

Zsanya

Az olvasat attól hihető,mert megjelöli a forrásokat(tudom,Kíváncsi,amit én nem tettem meg :),de -ha bocsánatos bűn-elfelejtettem....,ja az tuti,hogy ne a Hírtv honlapján keresd :wink:).
Valóban nem láttam a saját szememmel,de saját fülemmel sokmindent hallottam olyanoktól,akik megélték ezt.
Valóban nem olvastam el egyik jegyzőkönyvet sem,de hiszek abban,ha valaki megír egy dokumentumot és annak forrásait megjelöli,akkor a tényeket nem ellenkezőleg írja le.Tényekről beszélek és nem értelmezésekről.

Sáfrány

Öülök :).Mert gondolom,ezt várod :).
Nem kétlem,hogy nem az erőszakot ünnepled :).Én viszont nem érzem magaménak '56-ot és ettől se jobb,se rosszabb állampolgára nem leszek az országnak...legalább is szt...sokak szt biztosan nem .
A tömegprovokáció is érdekes dolog...azért egy kicsit menj vissza korábbra,hogyan szegték meg ígéretüket a békés tüntetők...miszerint a rendőrök átvizsgálhatják a területet... :roll:
A kisfiút sajnálom.
A demokrácia pedig (szt) nem azt jelenti,hogy mindent lehet.Hogy egy kicsit hőzöngök és máris kifordul a sarkából a világ.De ezt a politikai pártoknak kellene felvállalni.Az ő szerepük a csatározás,ne a népé legyen.

Na,lányok,részemről ennyi volt,jó volt veletek dumcsizni :)!
 
 


Kíváncsi

Még valami...
Miért,azt,hogy vkit meglincseltek,hogyan lehet még értelmezni?Vagy leírni? :roll:
Nem várok ám választ,csak úgy megragadott a dolog.Szt a tények pártfüggetlenek.Az értelmezések már nyilván nem.

 
 


Persze, csak kérdés, hogy tények-e a tények és milyen fények amelyek megvilágítják őket...

Kép
Kép
Kép
 
 


anyapoc írta:1. Valóban nem láttam a saját szememmel,de saját fülemmel sokmindent hallottam olyanoktól,akik megélték ezt.
...Tényekről beszélek és nem értelmezésekről.

2.Én viszont nem érzem magaménak '56-ot és ettől se jobb,se rosszabb állampolgára nem leszek az országnak...

3. A demokrácia pedig (szt) nem azt jelenti,hogy mindent lehet.Hogy egy kicsit hőzöngök és máris kifordul a sarkából a világ.De ezt a politikai pártoknak kellene felvállalni.Az ő szerepük a csatározás,ne a népé legyen.



Anyapoc

1. Pont erről van szó, többnzire mi is tényekről beszéltünk. nem csupán értelmezésekről.

Viszont, ami a tényeket illeti, éppen az 56-os forradalom az, amivel kapcsolatban az azt vérbe fojtó szocialista diktatúra alatt szinte csak meghamisított tények, csak hazugság láthatott napvilágot "történelmi tények" címszó alatt.

2. Érdekelne (de komolyan!) hogy hogyan ítéled meg a "nagy" francia forradalmat? pl. vagy a 48-ast? ...

3. Ez igaz, addig, míg fair és átlátható csata folyik a parlamentben.
A demokrácia, szvsz adig az ami, amíg valóban szabad választásokról beszélhetünk. de szabad-e az a választás, amikor a válaszót átverik, és más van a csomagban, amint amit ő hite szerint megvásárolt?
Ha a kormány antidemokratikus ezközökkel élve, orbitális hazugsággal jutott hatalomra, akkor ezt nem köteles lenyelni a társadalom, és négy évig eltűrni. Ezt a sérelmet, jogsértést orvosolni kell. A nyugati demokráciákban sem csak a parlamentben folyik a csata, rendszeresen vannak tüntetések...
De ha a kormány egyrészt gúnyos cinizmussal rálegyint, másrészt meg túlreagálva és ártatlanok százait szétverve megtorolja ezt a széleskörű tiltakozást, tehát ha a korrmány egyre csak súlyosbítja a helyzetet a megoldás helyett, akkor ne csodálkozzon senki, ha elszabadulnak az indulatok, és a feszültség csak exponenciálisan nő. Óriási a kormány felelőssége.
És OV- aki az általános bűnbak minden "utcai politikáért" - ide vagy oda: az embereknek maguktól is volna annyi eszük, hogy kimenjenek tüntetni, ha ő nem is létezne.
 
 


Zsanya

Nem akarok belefolyni nagyon ebbe,mert van jobb dolgom is :).Amit akartam,már elmondtam.A többi dologról pedig olvass széleskörűen :).Akkor talán végre belátod,hogy OV mennyit árt az országnak. A gyerekeit pedig egyenesen sajnálom,hmert soha nem fognak normális életet élni ennek az árnyékában.Felelőtlen dolog ilyen embrnek családot alapítani :?

Ha a kormány antidemokratikus ezközökkel élve, orbitális hazugsággal jutott hatalomra, akkor ezt nem köteles lenyelni a társadalom, és négy évig eltűrni. Ezt a sérelmet, jogsértést orvosolni kell. A nyugati demokráciákban sem csak a parlamentben folyik a csata, rendszeresen vannak tüntetések


Hi-hi én uezt gondolnám(om) a fideszről :D!
A ny-i demokráciákban nem viszik a tüntetésre a nemzeti színű lobogót,kirekesztve így azokat a nemzetből,akik nem értenek velük egyet!!
Hogyan akar OV egységet teremteni,ha közben kirekeszt?Hogy mnondhat valaki olyat,hogy csak az az igaz magyar,aki vele van?????Vagy hazaáruló az,aki a másik oldalon áll?Azért,mert nem az ő eszméit szajkózza?
És valóban,lehet elégedetlenkedni,de megvan mindennek a határa!
Kérdezd meg a várban lakókat,mennyire bírják még a sorozatos felvonulásokat,tüntetéseket?Vagy ha a Te pár hónapos gyereked nem tudna aludni éjjel-nappal,mert valaki mindig az ablakod alatt hőzöng?Lehet,hogy neked is eleged lenne belőle.Vagy ha traktorok ezrei zúrnának el az ablakod alatt.Mint írtam, a dmokrácia (és eszközei) nem azt jelentik,hogy mindent szabad!



Fideszes politikus monda vala 2002-ben,amikor hatalmora jutottak és vki számonkérte a kampányt:
más a kampány,más a kormányzás.... Kell ennél nagyobb hazugság?
De gondolom,ezt is lehet magyarázni.
Ők ígértek 400 %-os béremelést az eü dolgozóknak.
Megkapták?
Olvass kicsit utána Machiavelli műveinek.Ott egyértelműen látod,mi köze a hazugságnak a politikához.Semmi!És ezt OV is tudja!



OV a mártír... :?

Az,aki a saját hazája ellen dolgozik az Únióban,milyen jelzővel illethető? :roll: Mondjuk,hogy aljas...mert fáj,hogy nem ő oszthatja szét az eu-s pénzeket.

De nyilván ez is magyarázható másképp.

Ja,és 48...hát ezt az ünnepet sem érzem magaménak.De hozzáteszem,80 évvel ezelőtt még vitatott is volt az ünnepelhetősége...de nyilván ez is komcsi vélemény :wink:!

Na,csak belefolytam,de ígérem ez volt az utolsó :).
 
 


Régen írtam már ide. De most meg vagyok döbbenve.

Anyapoc, és melyik történelmi jellegű ünnepet érzed magadénak?
 
 


uff. Hát van ilyen. van amikor tényleg semmi értelme párbeszédet folytatni... :?
 
 


Régen jártam már errefelé....
Anyapoc a véleményed elképesztő. Nem tudom, a Holdon élsz?
 


Még annyit szeretnék közölni mindenkivel, aki eddig nem vette volna észre, hogy hideg polgárháborús helyzet alakult ki.

Lehet szépítgetni, meg jól nem tudomásul venni, akkor is ez van.

Tetszik, hogy van végre valaki, aki aggódik a gyermekeink miatt. Én is aggódom, és sajnos van miért.
 


Bár szinte semmi sincs e témában, amivel egyetértenék Anyapoccal, de egy dolog mégis pozitív számomra a hozzászólásaiban:
Ő legalább kimondja, hogy neki ezek a nemzeti ünnepek nem mondanak semmit, vagy egyenesen negatív tartalmúak, és nem ünnepli őket. Ez sokkal tisztességesebb, mint pártunk és kormányunk képmutató hozzáállása, hogy a forradalom leverői és vérbefojtói, vagy azok jogutódjai, vagyoni és főleg szellemi örökösei, akik pár éve még ellenforradalmat és dicsőséges szovjet hadsereget emlegettek, és munkájukkal fenntartották és szolgálták a diktatúrát, hasznot húztak belőle, most arcátlanul koszorúznak, és patetikus közhelyeket puffogtatnak a szabadságról. mert aaaa múúúltat végképp eltörőőőlni...
Szóval Anyapoc, te legalább konzekvens vagy a magad világnézetén belül, és ez sokkal szimpatikusabb.
 
 


Anyapoc

Annyira durva dolgokat írtál, hogy egy ideig csak pislogtam, hogy egyáltalán erre lehet-e valamit reagálni vagy egyáltalán érdemes-e......
Megdöbbentő, hogy még ma is vannak emberek akik így gondolkoznak... nem tudom mi lehet a hátterében... lehet személyes érintettség, vagy egyszerűen a médiaterror hatalma vagy bármi... azt hiszem jobb ha nem is tudom... de a helyedben keresnék különb információforást mint a fennebb említett hölgy...



Tények... mik számodra a tények? Számodra Standeisky Éva a leg objektívebb információ forrás?
Nem voltál ott, de csak annak hiszel amit látsz... nem gondolod, hogy ez a két kijelentésed pár soron belül némi ellentmondást hordoz magában?
Ha két '56 van akkor mégis melyiket vallod magadénak vagy egyiket sem?
Van egyáltalán valami amit magadénak érzel?...
Ha számodra nemzeti ünnepeink nem jelentenek semmit akkor egyáltalán a nemzethez tartozónak érzed magad?
Úgy látom nem igazán... így talán érthető a felháborodásod is mindazokkal szemben akik még menteni akarja azt ami Magyar.




Ostobaság, hogy a jobboldal kisajátította magának a lobogót... egyszerűen csak elkezdte lengetni és ez sokaknak bántja a szemét.
(Ha már a lobogó kisajátításáról beszélünk... miért is voltak lukasak a zászlók '56-ban???? na az látod kisajátítás volt!)


Tömeggyilkosok meglincselésével kapcsolatban csak annyit, hogy mindazzal együtt, hogy elítélem ha valaki más élete felett öntörvényeskedik (nem vallom a szemet szemért fogat fogért elvet), egyszerre meg is értem mindazoknak a dühét akik idáig jutottak fájdalmukban... van fogalmad róla, hogy mit tettek fiatal nőkkel (Polc Alaine-t ajánlom figyelmedbe), gyermekekkel, családapákkal és még sorolhatnám mennyi emberrel... ha a te rokonaid lettek volna akkor te , hogy reagáltál volna?
Végtelenül cinikusnak tartom, hogy ezekkel a példákkal hozakodsz elő...
Ajánlom figyelmedbe egy esős délután ellátogatni a Terror házába hátha segít az objektív tájékozódásban...(élve elrohadni, lassan kivérezni, centiről centire fölnyársalódni, székletet saját levágott szőrzetedet enni és még sorolhatnám a különös kegyetlenségeket amelyekkel ÁRTATLAN embereket öltek meg, szerinted kegyes módja a halálnak?)


"A demokrácia pedig (szt) nem azt jelenti,hogy mindent lehet. Hogy egy kicsit hőzöngök és máris kifordul a sarkából a világ.De ezt a politikai pártoknak kellene felvállalni.Az ő szerepük a csatározás,ne a népé legyen."

Ezzel kapcsolatban megjegyezném, hogy demokráciában a népnek lehetősége és feladata, hogy beleszóljon a politikába többek között azzal, hogy az utcára vonul.
Képviseleti demokráciában meg az a minimum, hogy az a képviselő akit megbízok, hogy az érdekeimet képviselje nem hazudik... az pedig a cinizmus csúcsa, hogy amikor lebukik szarból glóriát fényezve még meg is tapsoltatja magát...







Orbánról meg annyit, hogy nem hiszem, hogy sajnálni kellene a gyerekeit... a gyermeknemzéssel kapcsolatos felelősségét megvitatni pedig kétlem, hogy szereped...
Ez alapján én is megtehetném, hogy zűrös-zavaros elméleteid lezárásaként egyszerűen megkérdőjelezem anyai és tanári felelőséged milyenségét...
 
 



"A bűn nem akkor a legveszedelmesebb, mikor nyíltan és
bátran szembeszegül az erénnyel, hanem mikor erénynek
álcázza magát. A szeretet fő-ellensége nem a gyűlölet,
hanem az érzelgős jóságoskodás; a hazafiságé nem a haza
megtagadása, hanem a méltóságteljes piócaság és
handabandázó honmentés"


Weöres Sándor: A teljesség felé
 
 


...és még annyit, hogy...
"..A demokrácia és a diktatúra között nem az a különbség, hogy az egyikben szabadok, a másikban pedig rabok vagyunk, hanem az, hogy az egyikben van mindennapos lehetőség a szabadságokért való harcra, a másikban pedig nincsen." Lengyel László
 
 


Fábry Sándor szerint a forradalmat nem lehet megúszni, a volt MSZMP-seket pedig ki kell rakni a közéletből.

A forradalom úgy születik meg, mint egy csoda – mondta Fábry, hozzátéve: neki szerencséje volt, mert otthon el lett neki mondva, hogy mi történt. Szerinte az értelmiség volt a legmélyebben meglepve attól, ami október 23-án történt. „Félelmetes gyanú kínoz engem, hogy a forradalom nem értelmiségi műfaj” – jelentette ki, majd felhívta a figyelmet: a jelek arra mutatnak, hogy - Antall József mondását idézve, miszerint tetszettünk volna forradalmat csinálni –, most tetszünk. Fábry szerint ezt nem lehet megúszni, és ami az utcákon fog történni, ez már rajtunk kívül áll, ezt már nem tudjuk befolyásolni. A forradalmat nem az értelmiségiek csinálják, hanem a melósok, mint ahogy ötvenhatban is így történt. Fábry megismételte: a gyanú az, hogy ezt a forradalmat nem lehet megúszni. Azt lehet kívánni, hogy ez minél békésebb legyen, de hogy itt gazdák lesznek, tüntetések és sztrájkok lesznek, a polgári engedetlenségnek minden formája lesz, az valószínű.

A humorista Márait idézte, aki azt írta, hogy az igazság az, amit az emberek a legkevésbé, az igazságtalanság pedig amit az emberek képtelenek elviselni.

Fábry szerint ez hajtotta az embereket az utcára.

A humorista kifejtette: az egyik legnagyobb baj az, hogy – mint ahogy a zsidóinkat meg a doniakat sem tudtuk elsiratni –, az a fajta katarzis, amit apáink várhattak az általa „módszerváltásnak” nevezett rendszerváltástól, nem történt meg. Részben egymás torkának estünk abban a pillanatban – mondta –, részben bekövetkezett az a történelmi csoda, hogy „ugyanazok, akik ezt az országot negyven év alatt ellopták, ellopták még egyszer”. Fábry szerint most az utcán ennek a 16 évnek az elvarratlansága jelenik meg, amihez hozzájön még az elmúlt negyven év feldolgozatlansága is.

Fábryt leginkább az értelmiségnek a hihetetlen viselkedése szomorítja el, mert ugyanazt halljuk mai is az értelmiségiektől, mint amit Rákosi tett hallhatatlanná, hogy tudniillik aki nincs velünk, az kollaboráns fasiszta disznó. Fodor „Gáborkát” hozta fel példaképpen, aki „most már semmi mást nem tud előszedni, mint az Árpád-sávos zászlóval kapcsolatos vízióit tudja mondani”.

A baloldal egyébként nem is baloldal Fábry szerint, hanem „túlélési milliárdos juppikból álló, egyébként ne féljünk a szótól, köztörvényes társaság”.

A Kádár-korszak egy „hínáros, ingoványos takony volt” – jelentette ki, de ennek ellenére sem kell azon csodálkozni, hogy vannak iránta nosztalgiák a „mondott okokból”, de azért is, mert az a több millió leszakadó akkor jobban élt.

Fábry szerint közkeletű tévedés, hogy ez a párt, az MSZP, már „nem az a párt”. De az - mondta., majd kijelentette: a baloldalnak abba kell hagyni az antiszemitázást és a fasisztázás, főleg egy olyan kormánnyal szemben, amelyik a holokauszt-emléknapot beiktatta. „Mit tegyünk még? Minden megteszünk. És éjjel-nappal antiszemita szarháziak vagyunk” Fábry szavai szerint.

Fábry szerint mindenképpen meg kellene egyeznünk a földkérdésben, felül kellene vizsgálnunk a privatizációt, és a „multiknak a tökére egy kicsit rá kellene lépnünk”, ugyanis „azt a pénzt, amit ezek az urak felvettek és elbokáztak, azt valakinek ki kell fizetni, de az lehetetlen dolog, hogy csak a proletáriátust borotválják, a multikat meg nem”. A multik Magyarországról 9-10 ezer milliárd forintnyi nyereséget visznek ki -–idézte Járai Zsigmondot a humorista, és szerinte a közteherviselés azt jelenti, hogy abban a bankok meg a multik is kiveszik a részüket, „illetve próbálkozzanak lassan nemi adófizetéssel”.
Fábry szerint, ha a hiányzó pénzeket ki kell fizetni, ami valószínű, annak az első lépése az kell legyen, hogy „ezek többé nem tudjanak felvenni”. Mint mondta, sokszor gondolkodott azon, hogy ezeknek a „kőgazdak embereknek miért fontos a politika”. Valószínűleg azért – adta meg a választ is -, mert maguk is tudják, hogy vagyonuk nem legitim eredetű, tehát „mocskos, szőrös kezüket rajta kell tartani a törvény reteszein, nehogy jöjjön valaki és megkérdezze: hogyan, miből, kivel”?

Október 23. óta intenzív támadás folyik a magyar demokratikus intézmények, a jogállamiság és az alapvető erkölcsi normák ellen, erre 17 éve nem volt példa.
 


Teljes anyag...
Fábry: A forradalmat nem lehet megúszni

http://www.mno.hu/index.mno?cikk=380743 ... 565&pass=2
 
 


"Akaratlanul is belekeveredtem a tegnap este (okt. 23.) történtekbe. Amit ekkor láttam, azt soha életemben nem felejtem el. Ajánlom ezt a beszámolót azoknak az okostojásoknak, akik a TV előtt ülve osztanak "szakértői véleményt" az ügyben a kocsmákban és különböző fórumokon.

Barátnőm anyukája félt egyedül munkába indulni, mikor meghallotta mi megy odakint. Ezért elkísértük (barátnőm, a bátyja és én). A kisebb mellékutcákon sikerült eljutnunk a villamosig, ahol elbúcsúztunk és hazafelé vettük az irányt. Mire megérkeztünk már az utcánkban is hatalmas tömeg állt. Kicsit szemlélődtünk és észrevettük, hogy a rendőrség tőlünk alig száz méternyire farkasszemet néz velünk. A tüntetők közt voltak fiatalok, öregek, lányok és háziasszonyok is (még egy mozgássérültet is láttam, zászlóval a kerekesszékén).

Itt jegyzem meg, hogy aki még egyszer csőcselékről beszél és focihuligánnak titulál minden tüntetőt a fülem hallatára, az számítson egy visszakézből kapott pofonra.

Hirtelen egy emberként megindult a tömeg felénk, mivel rohanni kezdtek a rendőrségi tűz elől. Könnygázgránátokat lőttek közénk és a menekülőkre gumilövedékkel lőttek. Nem csak a Rákóczi úton állókat támadták, még a kis utcákon sétáló emberek is kaptak a gázból. Mi is az utcánkban álltunk mikor megjelent a fejünk felett egy gránát. Mondanom sem kell, nekiiramodtunk. Észrevettem, hogy barátnőm lemaradt, mivel egy teljes sebességgel araszoló öragasszony feltartotta. Megfordultam érte, fellökve egy velem szemben rohanó öltönyös alakot és miután megragadtam a kezét együtt futottunk a kapuig. Egy cammogó, furcsa alak jött oda és az orra alatt motyogott valamit (egy cingár, hétköznapi ipse volt). Először azt hittem csak részeg, de megláttam egy szakadást a dzsekijén. Egy nő megkérdezte mit akar, erre felhúzta a hátán a lyukas dzsekit. Olyan látvány tárult elénk, amit ha nem a saját két szememmel látok, lehet nehezen hiszek el bárkinek is. Szó szerint kilyuggatták a szerencsétlent. Egy hatalmas seb tátongott a háta közepén épp egy gerinccsigolyája helyén, egy kisebb húscafat még mindig ott lógott miközben ömlött belőle a vér. Azt nyögdécselte, hogy a rendőrök hátbalőtték amikor elfutott. Az emberek körécsődültek, valaki mentőt hívott. Páran felvetettük, hogy inkább a közeli Rókus kórházba kéne vinni, de az utcát ellepték a sajtósok. Körülállták és több kamerával is felvették azt az undorító sebet ami még akkor is csúnyán vérzett (érdekes módon egy TV hírműsorában sem láttam az erről készült felvételeket, pedig még akkor is kameráztak mikor a mentőhöz kísértük). Míg a mentőkocsira vártunk valaki elsősegélyt nyújtott neki és bekötözte a sebét. Ezalatt az embereket kiszorították a környékről és az utcánk kijáratát elállták a pajzsos rohamrendőrök és lóháton ülő kollégáik sorfalával. Elvileg nincs kijárási tilalom, mégsem engedték haza az itt lakókat."

-Houruck-
 
 


Fábry :D:D:D

Hi-hi ,ez vicces:D:D:D.

A következő hozzászólás majd Kató nénitől lesz? :lol:
Esetleg Balázs...vagy Mónika.... :roll: De már várom Anettka megnyilvánulását is :D!Sőt,kifejezetten kíváncsi lennék Győzike építő kritikájára :D!



[quote]szabadságokért való harcra[/quote]

Nem szó szerint kéne érteni :wink:!Mert a demokrácia erről is szól :wink:!

 
 


Anyapoc
:(

Nem gondolom, hogy Fábry-t egy lapon lehetne emlegetni az általad említett népbutítókkal...(akiket a ballib média állít csatasorba megelőzendő, hogy az emberek gondolkodni kezdjenek)

Nemtudom feltűnt-e de a humor remek eszköz (bizonyos rendszerekben szinte az egyetlen), hogy az ember kemény dolgokat fogalmazhasson meg...
A humorista nem egyenlő a hülyével... sőt!!!

Sándor György neve pl. mond valamit?





Szerinted a demokrácia arról szól, hogy nem kell szó szerint érteni dolgokat... dumáljunk aztán tegyük ami jól esik???
Ez az általad megrajzolt demokrácia kép engem inkább a Kádár rendszerre emlékeztet...
 
 


Persze fellengzősen hi-hi-t bepötyögni egyszerűbb mint elgondolkodni és véleményt megfogalmazni...
 
 


eliezer

Én ott voltam személyesen október 23-án az Astoriánál, mert a saját szememmel akartam látni mindent.

Tanusíthatom, hogy minden igaz, amit leírtál az előzőekben.
 


Eliezer

Elgondolkozom és véleményt is formálok,de nem feltétlenül neked.És talán tudod is,hogy miért :).
Mert ezekre itt bizony csak azt lehet írni,hogy hi-hi.És ez még véletlenül sem fellengzősség,inkább vedd úgy,hogy én is a humort használom,mint eszközt :wink:!

Fábry nekem túl nárcisztikus ahhoz,hogy bmit is elhigyjek,amit mond :D!Vagy egyáltalán érdekeljen a hi-hinél jobban a véleménye :D!
Annyira biztosan tudok gondolkodni,mint ő. :) Emelett engem érdekel az általam megkérdezett véleménye,nem csak a saját hangomat szeretem hallgatni és nem törne ki a frász,ha nem rólam szólna egy műsor :wink:!

akiket a ballib média állít csatasorba

Hát mi más is lenne... :?



baloldalnak abba kell hagyni az antiszemitázást és a fasisztázás

Fasimzus :
kulcsszavai:állandó ellenségkeresés,valamint tömegek folyamatos mozgósítása....

Engem meg ez a Fideszre emlékeztet.Ettől függetlenül nem gondolnám fasisztának a jobb oldal képviselőit,de az eszközöket és az együttműködőket is jobban kéne megválogatni! :)

Demokrácia:ha esetleg tudnád értelmezni,amit írtam,végtelenül boldog volnék! :) Olvass vissza,látod,hogy a harcra szó nyomatélkosítva van.Erre írtam,hogy nem kell szó szt érteni.A harcot nem kell szó szt érteni.Így már érted? :) Ha nem,akkor jobban körülírom :wink:....

Annak meg kifejezetten örülök,hogy a Kádár rendszerre emlékszel :)!De mi is azzal a baj? :roll:

És ha végre sikerülne megszabadulni a múlt árnyaitól és végre a jövőbe tekinteni,akkor talán egy kicsivel előrébb lennénk,nem?

De sajnos a magyar politikai kultúra erre talán soha nem érik meg.Ilyen is volt és ilyen is lesz.És ez a szomorú. :(
Mert addig megosztott lesz a társadalom és összefogás nélkül nincs jövő.

 
 



...merthogy szerinted a Kádár rendszerrel nem volt semmi baj????

Kislány melyik meccset nézed?

1962-ben még végeztek ki embereket...
 
 


A múlt árnyaival kapcsolatban meg egyetértek... ezért vannak ma is az emberek az utcán, ugyanis '56 a mai napig lezáratlan maradt... a rendszerváltás mulasztásai köszönnek ma is vissza... mellesleg amit itt előadtál erőst a múlt árnyait idézi...
 
 

Vissza: Életmód

Jegyzetfüzet:

 

cron