Új privát üzeneted érkezett!

paradicsomcsatni

Hozzávalók:
8 érett paradicsom
4 evőkanál víz
2 evőkanál növényi olaj
2 kávéskanál fekete mustármag
2-3 finomra vágott erős zöldpaprika (ha nem akarod csípősre, akkor ne erőset...a csatnik nagyon csípősek)
5 szegfűszeg
2 babérlevél
1 5 cm hosszú fahéjrúd
1 kávéskanál római kömény
2 kávéskanál őrölt koriander
1 evőkanál finomra reszelt friss gyömbér
fél fej hagyma reszelve
1 kávéskanál só
4 evőkanál cukor

A paradicsom héját lehúzzuk, 4 evőkanál vízzel elturmixoljuk őket, és félretesszük. A fekete mustármagot kipattogtatjuk az olajban, majd a következő fűszereket is hozzáadjuk, és 1 percig pirítjuk. Beleöntjük a paradicsomot, belekeverjük a reszelt hagymát és a sót, megkeverjük, majd fedő nélkül kis lángon 20-30 percig főzzük. Ekkor beletesszük a cukrot, és további 5 percig nagy lángon főzzük, míg egy sűrű paradicsomszószt nem kapunk. Eltávolítjuk belőle a szegfűszeget, a babérlevelet és a fahéjrudat.

(kiegészítés: én így még nem csináltam meg, de ettem már ez alapján...)


ételjavaslatokat én is szívesen olvasok (bármilyet), ha van alapötlet, akár módosítani is lehet, ki-ki mivel, hogy csinálja....

Reni
Kép
Kép
Kép
 
 


ja, cukor... brutál mennyiség most nézem. :oops:
nem tennék bele ennyit, tuti....vagy valami mást helyette...

Reni
Kép
Kép
Kép
 
 


hű, de jók vagytok, mennyit írtatok! megyek olvasni, míg alszik a lányom! :wink: :D

Livi, Nóri (3), Sári (1.5), Peti (2008.10.23.)
 
 

 
 

Reni,
köszi a receptet, pláne, hogy ilyen gyors voltál! Az én receptem is hasonló, lehet, hogy egy kis reszelt hagymával felfőzöm és dunsztolom.
A kedvenc vegán: vöröslencse-ragu, hamis tojás sali... (Emese lökdösi el a kezem, majd még írok...)

Kép

Kép
 
 


sziasztok!

hordozós Ági! hát, le a kalappal! nem semmi ez az egészséges életmód! a sok gabona mindenképp jó, ezekre ráadásul én nem is gondoltam, mert...ehh, mert béna vagyok! :oops: pedig jó ötlet! várom a zöldséges-gabonás recepteket!

Szilvi: köszi a leveskocka ötletet, tényleg láttam már a bioboltban, csak még nem vettem! de ki fogom próbálni. a puliszka szuperül hangzik.

zsuzsi: hehe...azt gondoltam, hogy legalább Kanandában olcsó a juharszirup!

reni: tényleg jónak tűnik ez a csatni, én is kipróbálom.
a zakuszkát megveszem a bioboltban, olyan szemtelenül olcsó, hogy nem fáradok vele asszem... :oops:

biobaba: köszi a receptet, fogok én is venni édesburgonyát, tényleg kíváncsi vagyok az ízére!

rizsmalátát hol lehet kapni?

csatlakozom Renihez, krumplit nem jó fagyasztani!! rémes, mikor felenged.

Livi, Nóri (3), Sári (1.5), Peti (2008.10.23.)
 
 


Reni!

Kürtőskalács: van egy kalács tésztám, amit mindenfélének meg tudok csinálni, isteni: tölthetem dióval, mákkal, túróval, kakaóval, lekvárral, tekerhetem, batyuzhatom, töltés nélkül, mazsolával fonhatom - vagy csinálhatok kürtőskalácsot belőle. Mindennek isteni. (Ugyanilyen a kenyérreceptem, csak sósban. Azt is lehet tölteni, formázni, lángost, vagy kis rudacskákat sütni... Mindennek isteni. :)) ) Melegebb időben parázson sül a kürtőskalács a kertben, nagy fán.Ilyenkor gázon, kis fán, olajban. Ehhez most kaptam fákat megy egy kis tálcát Erdélyből. Négyszögletes, kétujjnyi magas tálca. Olajat töltök bele, felrakom a gázra. A kürtőskalácsok picikék lesznek, nagyon aranyosak és az olajban sülnek ki. Ha parázson sül, rákaramellizálom a cukrot, tehát előbb hempergetem cukorba, aztán sütöm. Itt meg sülés után hempergetem, tehát nem lesz ropogós máz a cukor (kevés cukrot rakok rá mindkét esetben).
A kalács recept:
2,5dl víz
0,5 kk. só
4kk. cukor
0,5 élesztő
0,5kg szitált tönkölybúzaliszt (sajnos egész másképp viselkedik ez a liszt, mint a gyári - sokkal jobb a tészta állaga, íze, össze se lehet hasonlítani, de azért van értelme próbálkozni más liszttel is!)
Ezeket összegyúrom.
1,5ek. olaj (kürtőskalácshoz elég 1ek. is)
Ezt még belegyúrom, és kész. Kígyót sodrok, felrakom a fára. :) Ha parázson sül, akkor bekenem vizes cukorral, az ráolvad. Persze a cukrot lehet variálni fahéjjal, kókuszreszelékkel, dióval...

A pelyhesítő nagyon megéri, ha használjátok a pelyhet! Anyagilag is, meg sokkal jobb is a friss pehely.
Mi nagyon törjük a fejünket kemencén, már gyűjtjük hozzá az infót, de még csak ennyi.
Egyébként mi is úgy vagyunk, hogy a lányok (Eszter 15 hónapos + én) nem esznek húst, a fiúk (Bence 3éves múlt + férjem) esznek, úgyhogy általában ennek megfelelően főzök.

Sedith!

Nem tudom, más hogy csinálja, én így szeretem, ez vált be. Elég jól szervezem a háztartást, folyamatosan dolgozom, és elég gyorsan jár a kezem. :wink: Például szerintem fontos, hogy NAGYON ritkán vásárolunk, ezzel sok időt nyerünk. És nagyban csinálom a dolgokat, pl. ha müzlit csinálok, 2kg-nak állok neki, az elég egy ideig. De nem tudom megmondani igazán.

Helga is!
Ketchup:
3kg paradicsom megmosom, áttöröm (robotgéppel miszlikbe vágom)
3fej hagyma kockára vágom, a paradicsommal együtt egy fazékba rakom

2dl ecet
1ek. mustár
1ek. őrölt fekete bors
1kk. őrölt szegfűbors
1kk. őrölt fahéj
10db őrölt szegfűszeg ezt mind hozzáadom, lekvár sűrűségűre főzöm
cukor a végén belefőzöm, szárazdunsztolom

 
 


Liv,
akkor itt van pár kedvenc recept (nálunk a fiúk és férj is vega).

* * *
Karfiolos, vagy brokkolis köles

1 ½ bögre köles
2 ½ bögre víz
1 ek vaj vagy olaj
2 nagy hagyma, apróra vágva
½ kg gomba, szeletelve
1 ½ tk só
bors
1 tk bazsalikom
1 nagy karfiol, kb. kétcentis rózsákra szedve (vagy kb. ½ kg brokkoli)
3 gerezd zúzott fokhagyma
2-3 ek citromlé
1-2 bögre reszelt sajt (elhagyható)
piros paprika a tetejére

Egy kisebb lábasba tedd fel a megmosott kölest a vízben főni. Forrald fel és fedő alatt kis lángon főzd 15-20 percig. Ha kész, tedd át egy nagyobb tálba és egy villával lazítsd föl.
A vajon, vagy olajon pirítsd a hagymát és a gombát, sóval, borssal és bazsalikommal, kb. 5 percig, amíg a hagyma megpuhul. Add hozzá a karfiolt és a fokhagymát és pirítsd további 10 percig, vagy tovább, amíg a karfiol megpuhul. Keverd hozzá a citromlevet.
Keverd össze a zöldségeket és a sajtot a kölessel, tedd kivajazott hőálló tálba szórd meg a tetejét piros paprikával és süsd előmelegített sütőben fél órát.

* * *
Kölesfelfújt borsóval, paradicsommal

1 nagy hagyma
1 ek vaj vagy margarin
200 g köles
600 ml zöldgésleves
3 nagy paradicsom
1 csomó petrezselyem
300 g fagyasztott borsó
só, frissen őrölt bors
60 g közepesen szikkadt gouda sajt
1 ek (barna) zsemlemorzsa

Az apróra vágott hagymát a vajon üvegesre pároljuk, beleteszzük a kölest, pár percig pirítjuk, majd felöntjük a forró levessel. Lefedve főzzük 8-10 percig, majd a tűzről levéve hagyjuk a kölest legalább 20 percig dagadni.
A paradicsomokat kockázzuk fel (ki lehet előtte magozni). Keverjük össze a kölest a paradicsommal, a fagyos borsóval, a felaprított petrezselyemmel (egy ek-t hagyjunk meg tálaláshoz), majd ízesítsük.
Kivajazott tűzálló tálba simítjuk, szórjuk meg a sajttal és zsemlemorzsával, majd előmelegített sütőben süssük a masszát kb. egy órát. Tálaláskor szórjuk meg a petrezselyemmel.
Joghurtszószt kínáljunk hozzá.

* * *

Paradicsomos padlizsános bulgur

Hozzávalók 4 személyre:
250 g bulgur (ha nincs, 150 g búzadara, de SOKKAL jobb bulgurból!)
4 dkg vaj (vagy ghi)
kb. 7 dl víz
500 g padlizsán
250 g paradicsom
1 közepes fej hagyma
1 gerezd fokhagyma
1 csokor petrezselyem aprítva
5 evõkanál olivaolaj
1 dl tejszín
50 g darabolt dióbél
100 g reszelt Gouda sajt
só, (cayenne bors)
Öntet:
néhány ágacska friss (v. szárított) bazsalikom
2,5 dl joghurt
bors

A bulgurt a vajon megpirítjuk, felöntjük vízzel, majd 5-10 perc kevergetve fõzés után levesszük a tûzrõl és fedõ alatt tovább puhítjuk és hûlni hagyjuk. (Ezt a mûveletet akár órákkal a többi elõtt elvégezhetjük, csak a javára válik.)
A bazsalikom leveleit apróra vágjuk, a joghurttal összekeverjük, kissé sózzuk, borsozzuk és behûtjük.
Az apróra vágott hagymát, fokhagymát és a kb. 1-1,5 cm-es kockákra vágott padlizsánt az olajon, kis lángon kevergetve kb. 20 percig pároljuk. A puha bulgurt kissé elmorzsoljuk, majd a párolt padlizsánnal, a kockákra vágott paradicsommal, a petrezselyemmel, a sajttal, a tejszínnel meg a dióval összekeverjük és megsózzuk, fûszerezzük. A masszát vékonyan kivajazott magas falú tûzálló tálba töltjük és hideg sütõbe toljuk. Közepes lánggal (180 fok) kb. 30 percig sütjük.
A bazsalikomos joghurtot külön kínáljuk hozzá.

* * *

Vannak még, de hív a család...
 


Sziasztok!

Hú de beindult itt az élet!

Szilvi:
Köszönjük a recepteket! :P Nem tudod, hogy a köles hogy van angolul? :oops: Mi is nagyon szeretjük a hústalan ételeket, kipróbálom!

Datolya: ígérem, írok egy étlapot, már ki is kerestem, de a lányom épp felébredt, rohanok hozzá!
 


Étlap:
1. miso leves - hal vadrizzsel
2. gyümölcsleves - paprikás csirke vajbabbal, nokedlivel
3. piros lencse leves - paprikás csirke
4. piros lencse leves - spenót tükörtojással
5. gombaleves - fürj velesült krumplival (itt lehet kapni fagyasztott fürjet, csak kicsit megf?szerezve megsütjük)
6. gyöngytyúkleves - rizskoch
7. gyöngytyúkleves - zöldborsófôzelék

vagy:
1. paradicsomleves - rakott krumpli
2. paradicsomleves - dióstészta
3. spárgaleves - rakottkrumpli
4. spárgaleves - sárgaborsó fôzelék marhapörkölttel
5. kertleves (ami a kertünkben épp megérett) - kelttészta (gyümölccsel a tetején)
6. zöldborsóleves - padlizsánkrémmel, humusszal töltött tortillatekercsek

Ági: le a kalappal elôtted, hogy mindent magad csinálsz! Én biztos nem lennék rá képes, igyekszem a háztartási teendôket minél gyorsabban elvégezni, hogy aztán még mást is csinálhassak...
 


Kimaradt a multkor:
A tönkölyt legolcsóbban a MOM piacon vesszük a rábcakapiaknál 180Ftért/kg.

 
 


Szilvi: köszi a recpeteket! eddig a bulgurból csak taboulleh-t csináltam, végre valami új! :wink:

Livi, Nóri (3), Sári (1.5), Peti (2008.10.23.)
 
 


zsuzsi 81 írta:Sziasztok!

Nem tudod, hogy a köles hogy van angolul?


Millet.
 


Sziasztok,

Szilvi,
köszi a recepteket, kipróbálom!

Zsuzsi,
képzeld, egész éjszaka Veled álmodtam..vagy inkább Kanadáról :) A nagybátyám ott él, már több, mint 20 éve, és 10 éve nem tudunk róla semmit. Tudom, hogy rettenetes nagy ország, de valahogy mindig Ő jutott eszembe, hátha pont ismered :)

Kép

Kép
 
 


Kobudo :)
Hol él a nagybátyád? Mi Saskatoonban, a préri közepén! Gyönyör? hely, tiszta levegô, rengeteg tó és állat, napsütés majdnem egész évben. Igaz, hogy a tél 5 hónapig tart és két hónapig -20-30 fok van!

Szilvi:
Köszi szépen, beazonosítottam! :)
 


Sziasztok!

Hú, milyen sok recept! A ketchupokat biztos, hogy ki fogom próbálni minél hamarabb, lehet, először csak fél adagot. Elég jó sok paradicsomot fagyasztottam le, de akár vehetek is frisset! :)

A többi recept is nagyon jó. Egy valamit viszont nem értek, de szerintem én nem tudom jól. :oops: Javítsatok ki, ha tévedek. Én úgy tudtam, hogy a "vegások" azok a vegetáriánusok, akik nemhogy húst, de tojást és tejet sem esznek, tehát csak tiszta zöldséget, gyümölcsöt, gabonát. De itt mintha a vegetáriánus rövidítéseként használtátok. Így van? Mondom, javítsatok ki, ha nem.

A másik "probléma", hogy írtatok olyan ételeket, amiknek a hozzávalóiról vagy nem ismerem, vagy nem tudom, hogy hol tudnám beszerezni. Biztos bioboltban, csak azt nem tudom, hogy az itteni 2-3 biobolt, ami van a városban, fel van-e ilyesmikkel szerelve! ( :roll: :oops: :roll: :oops: ) Pl. a bulgurról hallottam, de fogalmam sincs, hogy mi az! :oops: Csak kíváncsiságból is meg fogom nézni ezeket! :)

Az az igazság, hogy én sokszor "szemeződtem" a vegetáriánus étrenddel, de valahoyg sosem mertem rászánni magam. Én sem, István sem vagyunk valami nagy húsevők, nincs is minden nap, de elbátortalanít az, hogy olyan dolgokat is kellene beiktatni az étrendbe, mint pl. ezek a gabonafélék, amikről nem is tudom, hoyg milyenek, és hogy szeretnénk-e, illetve az, hoyg nem vagyok biztos benne, hogy eléggé változatosan tudnék főzni így.
Meg aztán azt is elismerem, hogy hússal is lehet egészségesen táplálkozni, ha a megfelelő húsokat megfelelőképpen készítjük el:kevesebb disznó, sok majorság, hal. De az is igaz, hogy van alkalom, amikor egyszerűen megkívánjuk a szalonnát. És úgy gondolom, hogy nem világ vége bűn, ha néha eszik az ember szalonnát vagy zsíros kenyeret.

Én éppen úgy tartom az egyensúlyt a dolgok között, hogy iktatok be csak vegetáriánus napokat. Mostanában legtöbbször csak vasárnap, illetve még egy napon ettünk húst . De nekem sokkal nehezebb főzni anélkül, úgy vettem észre! Sokkal többet töröm az agyam, hogy mi legyen, a nincs hús.

Na, bocs', a témától jól elkanyarodtam de mivel látom, itt többen hústalanul táplálkoztok, jól jönne néhány ötlet kajákra azok mellé, amiket én is tudok.

Edith, Kriszta és Boróka
Kép
Kép
 
 


Persze, az előzőeket is tárolom, mert ezt-azt kipróbálok. Remélem, hoyg ízleni is fognak.

Edith, Kriszta és Boróka
Kép
Kép
 
 


Edith:
nálunk a nagyobb élelmiszerboltokban is kapni sokféle gabonát. Az nekem is új, hogy pl rakott ételeket készíthetôk gabonával, én eddig csak köretként és kásának használtam ill. férjem egyszer csinált árpás avokádókrémet (saját kreálmány). Otthon lehet kapni quinoját?
 


Szia, ZSuzsi!

Egyszer én is vettem hántolt áárpát, és gondoltam, ugyanúgy kell készíteni, mint a rizset. VAgy nem gondoltam jól, vagy valamit nem csináltam jól, de ehetetlen lett. Lehet, hoyg több vizben kellett volna főznöm. De nem baj, a többiek majd felvilágosítanak, remélem!
Hát igen, lehet itt kisebb csomagolású gabonákat kapni, de csak olyasmit, ami itt honos (árpa, búza, zab, esetleg rozs). A köles pl. fogalmam sincs, hoyg néz ki. VAgy várj, az vajon egy apró sárga szemű gabona? Mert akkor én is be tudom azonosítani, de sehol nem láttam.
A quinojáról hallottam olvasmányaim során, de hogy eszik-e vagy isszák, nem tudom.
Szóval, ilyen gyerekcipőben járunk még ezen a téren! :roll:

Avokádót meg nemsokára veszek! Azt a mártást nem tudnád elküldeni mailben még egyszer, hogy ne keressem vissza? De csak akkor, ha neked sem kell keresned, hanem el van mentve valahová. Az este le akartam írni két jó vegetáriánus receptet, amit Enikőtől kaptam még az ősszel, de nem találom a mailjeim között. Pedig az egyiket meg is csináltam, és igazán fincsi lett. :)

Edith, Kriszta és Boróka
Kép
Kép
 
 


Edit,
az, hogy "vega", sztem szleng. A "vegán"-ok tutira nem esznek semmi állatit, sokan még mézet(!) sem. A "vegetáriánusnak" meg van több fajtája: lakto- veg.: esznek tejterméket, de tojást nem, ovo-veg.: esznek tojást, de más tejterméket nem, és oko-lakto-veg.: akik mindkettőt eszik, csak "halott állatot" és a halott állati terméket nem (pl. zsíros kenyér, még bio-zsírból sem). (Mi ilyenek vagyunk). Akik esznek halat vagy csirkét, azok nem vegetáriánusok, bár gyakran hallania fél-vegetáriánus kifejezést...
Egyik sem jobb, vagy rosszabb, ahogy a húsevés sem, minden döntés kérdése. :) Nekem nem volt nehéz elhagyni a húst, mert a csirkemellen (és a bélszínen) kívül nem szerettem soha. Úgyhogy nem is kellett "átállnom". A gyerekek meg már így nőttek fel. A kisebbik fiam eszik évente 1-2-3-szor a nagyinál valami húsfélét, és azzal elvan. Abigél sajnálja az állatokat.

Árpát csak sima bio-vegetás vízben szoktam főzni, egy babérlevéllel, ha magában főzöm. Inkább több vízben, és leöntöm, mintsem hogy odaégjen, stb. Úgyis paradicsomosan szoktam, azaz a kész árpát összekeverem egy jó kis fűszeres paradicsomszósszal (amibe mehet nyugodtan lecsószerűség is). Ezt a fiúk szeretik, mert keddenként ez volt az oviban... :P
(Amúgy meg belefőzöm pl. levesbe.) Nemrég hallottam, hogy az árpa nagyon fontos "női"-gabona: naponta kéne belőle ennünk 1-2 evőkanálnyit... (Nem tartom be, sőt....)

Zsuzsi,
Quinoa van (nem olcsó), a férjemmel imádjuk, a gyerekek kevésbé, úgyhogy kölessel szoktam keverni kb. 2:1 arányban (több a köles).

A bulgur búzatöret. A közelkeleten eszik előszeretettel. Nagyon finom íze van... Érdemes vajon megpirítani és utána felönteni vízzel...
 


Szilvi, ez az árpás leves az árpagyöngyleves, vagy mi? állítólag van valami ilyen (nem magyar) nemzeti eledel, nemrég kaptam egy ilyen receptet. gondolom, az árpa és az árpagyöngyy ugyanaz, de nem vagyok biztos benne.

Livi, Nóri (3), Sári (1.5), Peti (2008.10.23.)
 
 


a bulgur tényleg finom. nekem csak azért van itthon mentám egy csuporban, mert van egy bulguros receptem. most már van kettő! :D

Livi, Nóri (3), Sári (1.5), Peti (2008.10.23.)
 
 


Szilvi, köszi a felvilágosítást! Ezt az ovo-, meg lakto- és az ovo-lakto vegetáriánizmust nagyjából tudtam, de pl. azt nem, hogy a zsírt sem eszik, bár én azt azért direkt terméknek tekintem, aminek köze van a húshoz, és nem is feltételeztem, hogy eszik. És ezt azért is, mert nekünk a faluban voltak adventista szomszédaink, akik húst ugyan esznek, de disznóhúst nem, és emlékszem, ünnepekkor sosem zsírral kentük ki a sütik sütésekor a tepsit, hanem olajjal, hogy a szomszédokat is nyugodtan megkínálhassuk.

Az árpát kb. mennyi ideig kell főzni és a víz és az árpa arányát nem tudod-e véletlenül? Kipróbálnám ezt a paradicsomosat! :)

Liv, nem írnád le te is a bulguros receptedet?
És nem szeretnél te is vonalzót készíteni magatoknak? Ha gondolod, nagyon szívesen segítek! :)

Edith, Kriszta és Boróka
Kép
Kép
 
 


Sedith!
írtad még régebben, hogy írsz recepteket. hova?
nálunk itt a faluban van egy kis helyi lap, oda szoktam írni rövid kis bemutatókat, most fejeztem be a gyógynövényekről, most jönnek a gabonák.


Szilvi nagyon jól leírta a vega irányzatokat. nem is tudok ehhez mást mondani... talán még azt, hogy sokszor szokták felhozni érvként, hogy a vegák hiánybetegségekben szenvedhetnek. szerintem bárki táplálkozhat nem kielégítően (vitamin és ásványi anyag szempontjából) akár a húsevő, akár a vega, ha nem figyel oda az étkezésére.

Zsuzsi!
néztem az édesburgit, de 1000 ft volt kilója :roll: kicsit várok vele :)

írtad a vadrizst ebéd-ötletnek. vmelyik nap majd én is csinálok, már rég volt.

Ági!
köszi az infókat! a pelyhesítő nagyon felkeltette az érdeklődésemet, úgyhogy lépünk ezirányban :lol:

tényleg ügyes vagy, jó dolgokat csinálsz!
a kürtőskalácsot úgy leírtad, hogy teljesen ráéheztem :)
néztem tegnap a karácsonyi vásárban (Szegeden), de nem árultak :cry:
csak a bódé volt ott, bezárva...

kemence-ügyben láttam valahol a Neten, hogy miként kell építeni, de nem tudom, hogy biztonságos-e ez házilag :roll:

gondolom kertes házban laktok Pesten, ugye?
mi Szeged mellett egy kis faluban, 4 év óta

nálunk ma ez volt: zelleres-burgonyás krémleves, paradicsomos-padlizsán megsütve egytál ételnek, hozzá főtt bulgur köretnek, céklasaláta.

ma kivétel, mert Apa itthon volt... általában hétvégén szokott ez a padlizsános étel lenni.
megyek mert sül a következő adag mézeskalács..

Reni
Kép
Kép
Kép
 
 


Kemence:
Kenderkocban van egy kis fuzetecske kemence epitesrol, Skanzenben van tanfolyam (ha jol emlekszem 4 hetvege es 16 ezer Ft), illetve a Cser Kiadonak is van vmi konyve a kemenceepitesrol. Rokonaink epitettek sajat maguknak. Es nagyon finom aranygaluskat sutottek benne:) Mi is epitunk majd, ahogy lesz hova.

Kurtoskalacs:
nekem van egy fem talam, amin vannak kis bevagasok a hengereknek, a tuzhelyre lehet tenni. Tok jol lehet igy forgatni oket, de nagyon gyorsan sulnek, es en egyedul nem gyoztem csinalni. Ugyh nalunk csak akkor van, ha valaki segit:)

Biobaba
 
 


Sziasztok!

Reni, Mivel én Erdélyben élek, nem hinném, hoyg ismered az itteni lapokat, bár nem tudom, hoyg a Corvin Kiadó nem forgalmaz-e Magyarországon, főleg, hoyg Déva a székhelye. És ti is közel laktok a határhoz!
Nos, az említett kiadónak vannak negyedéves kiadványai, a Kötényke, ami évszakonként jelenik meg, ebben vannak szerkesztőségi és olvasói receptek is, és van egy másik gyűjteménye, az Olvasói recepttár, amiben csakis olvasói receptek vannak összegyűjtva. Már jónéhány éve megjelenik, és van már belőle néhány füzetem!
Nem dicsekvésből írom le, inkább érdekesség, hogy eddig többször nyertem is: késkészleteket, összeszerelhető, emeletes tálcakészletet - ebből vagy 3-at is , sőt, egy kétszemélyes kotyogó kávéfőzőt is! :) :oops:
Ezenkívül szoktam írni egy bukaresti románul megjelenő receptes lapba is, ott is 3x nyertem már. Itt mindig pénzt kaptam.

Írtad, hoyg a szegedi karácsonyi vásárban jártatok. AAzt egy "ismerősöm" szervezi a férjével együtt. Azért tettem idézőjelbe, mert csak neten ismerjük egymást, ugyanis ő is ír abba a topikba, ahová a Zsuzsival írunk. Látod, milyen kicsi a világ? Mégha csak netes ismerősök is!

Kemence: Falun mindkét mamámnál van, és őszintén, bármit sütünk benne, ezerszer finomabb, mint ami a sütőben készül! :) Biztos, hogy mint mindennek, a kemenceépítésnek is vannak fortélyai, mert emlékszem, mama mindig mondta, hogy a szomszédasszonyé közel sem süt olyan jól, mint az övé. Mindig szerettem, amikor kiszedtük a friss házi kenyeret vagy a diós kalácsot! Hmmm..., már érzem is az illatát! :)

Ma répás-hagymás krumplilevest főztem, a második meg borsófőzelék volt. Istvánnak egy tükörtojást is készítettem mellé, de csak az az egy tojásom volt! :oops: Én paradicsomos árpát :D is ettem. Nekem nagyon ízlett, IStván nem szerette. Pedigszerintem szinte olyan volt, mint a bolognai mártás. Mindenesetre, még fogok készíteni! :) Szilvi, nagyon köszönöm az ötletet.

(Elárulom, hogy írtam egy ideiglenes heti főzőlistát, amit nem fogok tudni betartani, mert csütörtökön és pénteken disznóvágáson leszünk anyósoméknál, de azért elég jól működik. Szerintem ezt is fogom folytatni! :) )

Edith, Kriszta és Boróka
Kép
Kép
 
 


Sziasztok!

Több családot is ismerek, akik építettek kemencét, hát biztos meg lehet csinálni. Igen, kertes házban lakunk, Pesten.
Nekem is az a kürőskalácssütőm van beltérre, mint Biobabának. A legjobb szervezés mellett sem lehet bírni egyedül az ütemét. Én pont ma csináltam vacsorára. Az a módszerem, hogy feltekerek négyet, meg csinálok még kígyót készenlétbe, kisütök, amennyit győzök, aztán elzárom a gázt és újra betárazok. Így jól megy. Ma még a nagyfiam (3 éves múlt) is forgatta!
A búzatöret nagyon finom, de ez a többi gabona töretére is igaz. Egész más az ízük töretnek vagy pehelynek pl. A kis kiszerelésű gabonák nagyon drágák. A legolcsóbb, közben nagyon jó minőségű gabona a Nap-Rában van (a tönköly és a zab a MOM-piacon olcsóbb). Ha rendszeresen használja az ember, nagy a különbség árban.
Az árpa meg az árpagyöngy ugyanaz.
Szilvi! Az árpáról jutott eszembe, hogy minden gabonát ugyanígy rendszeresen kellene ennünk, mint az árpát. Akkor már sok hiány- és más betegség nem is jöhetne szóba! (Úgy tűnök, mintha aszerint főznék, hogy mi az egészséges, pedig azért kaptunk rá erre az étrendre, mert nagyon finom!)

 
 


Most jutott eszembe! Nagyon szeretném magam csinálni a kefirt és a joghurtot. Tudja valaki, honnan tudok kultúrát szerezni hozzá? Nem találok.

 
 


Ági,
egy görög ismerősöm csinál mindig maga joghurtot. A tejhez egy evőkanál bolti élőflórásat kevert anno, egyszer, és azóta meg mindig a saját joghurtjából tesz a következő adagba.
A kefirt nem tudom...

EDit,
ügyes vagy a recept-"versenyekkel"! :)
Nagyon szívesen a paradicsomos árpa receptet, "köszönd" a waldorf-óvodának! :D

A kemencének biztonságosnak is kell ám lennie, nem csak "jól sütnie". Úgyhogy valamilyen szinten biztos kéne szakember, szvsz... (Ha más nem, felügyelni...)

Reni,
jaja, egyetértek az odafigyeléssel kapcsolatban. :) De pl. tudom magamról, hogy ahhoz, hogy vegánok legyünk, nem tudnék eléggé "odafigyelni". Mármint hogy mindnyájan minden szükséges tápanyagot megkapjunk... Ehhez még "fel kell nőnöm", (ha egyáltalán...)
 


kemence: nem úgy értettem... én a biztonságtechnikai szempontra gondoltam: füstelvezetés stb..
ide évente jár kéményseprű -minden házhoz kötelező jelleggel- a fűtés miatt. kér mindig hivatalos papírt a meglévő dolgokról... erre gondoltam.

Reni
Kép
Kép
Kép
 
 


kemence: nem úgy értettem... én a biztonságtechnikai szempontra gondoltam: füstelvezetés stb..
ide évente jár kéményseprű -minden házhoz kötelező jelleggel- a fűtés miatt. kér mindig hivatalos papírt a meglévő dolgokról... erre gondoltam.

Reni
Kép
Kép
Kép
 
 


Ági! Terhességem alatt mindvégig magam készítettem a kefírt, és már annyira elszaporodott a gombám, hogy nem tudtam mit tenni vele. Ha közelebb laktál volna, és ismertelek volna, szívesen megosztottam volna! :) Én aztán kidobtam :oops: , mert szülés után abszolút nem kívántam a tejtermékeket, és sokszor 3-4 napi kefír is meggyűlt anélkül, hoyg elfogyasztottuk volna. Itt meg nem kellett senkinek! De hogy honnan tudnál szerezni, fogalmam sincs. Én is úgy kaptam anyósomtól, és ő is valakitől.

Aludjatok jól!

Edith, Kriszta és Boróka
Kép
Kép
 
 


Ja, Ági, most olvasom, amit Szilvi írt. Hát nem is muszáj semmi gomba, ha meleg helyen hagyod a friss tejet megsavanyodni (mi úgy mondjuk, leteszem aludni :) ) akkor kb. egy nap alatt kész is a "joghurt". Tulajdonképpen aludttej, de nagyon finom. Én ebből csinálom aztán a túrót, anyósnak egy finom krésmsajtot is tanítottam ebből, de ugyanúgy lehet belőle hamis túrós gombócot csinálni, és meginni pedig kész egészség! :)

Edith, Kriszta és Boróka
Kép
Kép
 
 


Sziasztok!

Annyi a recept,hogy csak kapkodom a fejem!

Zsuzsi, köszi az étlapokat! Bár a gyöngytyúkot és a fürjet mással fogom helyettesíteni.

Dati
 
 


Sziasztok!

SEdith: leírom a receptet, ha lesz egy kis időm.
Vonalzót tudok csinálni, van is a blogomon, :wink: , de ide nem akarok. túl nagy helyet foglal.

Livi, Nóri (3), Sári (1.5), Peti (2008.10.23.)
 
 


Sedith!
gratula a nyerésekhez!
karácsonyi vásár: kettő is van. az egyik a Széchenyi-téren, az inkább ruha jellegű és van egy kézműves jellegű a Dugonics téren.
névről lehet, hogy ismerem, aki szervezi.


Szilvi!
látom egyszerre jártunk itt :lol:
akkor azért nem tudta elküldeni a hozzászólásomat, visszejelzett: hogy egyszerre nem bír két hozzászólást továbbítani :D


vonalzó: épp akartam kérdezni, hogy nagyon zavaró-e.
nem tudom meg lehet-e csinálni azt, hogy egyik topikban odategye, a másikban meg ne.
pl. a gyerekes topikban erről tudjuk beazonosítania gyerkőcöket, ott mindenkinek van.


kaja: tegnap: gyümölcsleves, kelkáposzta főzelék, kölesfasírt
ma: leves uaz, második meg milánói (szójával) és most sütök kiflit

üdv.:

Reni
Kép
Kép
Kép
 
 


Szilvi!

Kösz a tippet, lehet, hogy kipróbálom.

Sedith!

Igen, aludtejet így szoktam, csakhát én kefirt vagy joghurtot is szeretnék. Az annyira más, férjem pl. az aludtejet nem szereti, kefirt igen, joghurtot nagyon. Én is szoktam néha túrót aludt tejből, ha úgy jön ki. A krémsajtot nekem is megtaníthatnád!

 
 


Zsuzsi,
amikor utoljára hallottam róla, akkor Calgaryban laktak. Szép hely lehet, ahol laktok, élvezed, szereted? Mióta éltek ott?

Sedith,
a krémsajt recept engem is érdekel, megírod?

Helga
 
 


Tabbuleh

hozzávalók:
12 deka bulgur
3 paradicsom
4 szál zöldhagyma
2 csokor petrezselyem
1 jó marék friss mentalevél
1 citrom (jobb a lime) leve
4-5 ek olívaolaj
só, bors, aki szereti, koriander

a bulgurt fél liter forrásban lévő vízzel leöntjük, 5-6- perc múlva leszűrjük. nagy salátástálba tesszük, hozzáadunk mindent apróra vágva, az olaj-citrom-só-bors dresszinggel leöntjük. kis chilit is lehet bele tenni, aki szereti.
magában is király, de husi mellé vagy sajttal is nagyon jó. hamar elfogy! :D

ma gombalevest főztem, valamit sütök mellé majd. (nálunk nagy kedvenc a Stahl Judit citromos görög sütije, gyors és sokáig eláll!)

Szilvi: megcsináltam a puliszkát...nos, az 5 személyes adag bizony hamar elfogyott!!! :D :D szuperfinom és nagyon hamar össze lehet dobni!

Livi, Nóri (3), Sári (1.5), Peti (2008.10.23.)
 
 


Sziasztok:)!

De jó kis oldal!!!Nagyon örülök neki,én is csatlakoznék hozzátok ,csak már fáj a szemem a sok gépezéstől,ugyhogy inkább majd holnap.Nagyon rám fér,hogy ezt az oldalt böngésszem:)

Sajnos az a baj velem ,hogy utálok főzni,na de itt majd lehet kedvet is kapok hozzá,meg ötleteket is.Holnap tutira jövök!:)
Jó éjszakát!

Julcsi
 


Sziasztok,

nálunk ma tegnapról maradt rakott kel, holnap tárkonyos pulykaragu-leves lesz, hozzá rizsfelfújt.

Julcsi,
szia :)

Helga
 
 


Szia Ági,

Rizsmalátát hol lehet kapni, anyukám volt ma a MOM-i biopiacon ott nem volt, vett viszont juharszirupot és mondták hogy az nem allergizáló hatású ugyhogy kipróbálom most azt. a rizsmalátánál minidg azt kérdezik mi a magyar neve? vicces nem?

laura
 
 


Szaisztok,

Utánanéztem a juarszirupnak és kipróbálom, az alábbilinkeken olvashatok róla.

http://www.terebess.hu/tiszaorveny/fuszer/usa.html

http://www.patikamagazin.hu/index.php?cikk=4538

Laura
 
 


Laura, tenyleg, mi a magyar neve?:) Piacon olyan szokott lenni, h rizsszirup. En a rizsmalata nevbol arra kovetkeztetnek, h az rizsszirup es malata kevereke, mint pl a kukorica malata szirup. A piacon mindketto szokott lenni, sotetbarna uvegben, arra, ahol a Piszkei Oko, meg a Let Reform, meg Balogh Ferenc vannak. A veluk szemben levo soron.

Biobaba
 
 


Biobaba,

én nem tudom mert Ági írta a rizsmalátát és hogy cukor helyett ezt használja, ha 1* én is kijutok a piacra akkor megnézem, de a rizsszirup ugyanolyan jó cukor helyett akkor?

Laura
 
 


Hat a rizsszirup is edes. Persze jo kis ara van.

Biobaba
 
 


Biobaba,

te mivel édesítesz akkor?

Laura
 
 


Mezzel, agaveval, kukorica malata sziruppal es nagyon ritkan mascobadoval (ez cukornadbol van). Sutiket mazsolaval is szoktam edesiteni. Meg van itthon juharszirup is. Nagyon sok dolgot nem edesitek semmivel. Mar megszoktuk. Eleinte kicsit fura volt. Gyereknek, gondolom, nem, mert o nem is volt raszokva a finomitott cukorra.
Makosbejglit pl almaval v szilvalekvarral. (Marmint a tolteleket.)

Biobaba
 
 


Biobaba,

Bocsi, de mi az az agave és a kukorica maláta szirup olcsóbb mint a rizsszirup?

Laura
 
 


Agave:)
http://href.hu/x/22h6

Igen, kukorica malata olcsobb, persze mas az ize. Van, aki nem annyira szereti. Gondolom, a malata tartalma miatt.
 
 


Sziasztok!

Rizsszirup=rizsmaláta. :)
Van a Nap-rában is meg egy jópár egyéb bioboltban. Nem tudom, miért írják valamelyikre a malátát, valamelyikre a szirupot.

 
 

Vissza: Életmód

Jegyzetfüzet: