Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!

A rizstejet én is bioboltban veszem, de régebben a patikából is meg tudtam rendelni, csak most már nem járok arra. És igen, van belőle többféle, van ami édesebb és van kevésbé édes verzió. Az édesbe rizscukrot, vagy nádcukrot szoktak keverni.

A készitését 1-szer próbáltam, de túl macerásnak tartottam.
Az én receptem: a rizsszemeket jó alaposan megmossuk, majd összetörjük. De darálni is lehet. Ezután leforrázzuk és hagyjuk 1 éjszakát állni. Másnap leszürjük és ha kell felforraljuk.

Edith!
Majd írd meg nekem légyszi hogy, hogy izlett az avokádó.
Gratula a víznaphoz!

 


Sziasztok!

Már írtam, hogy ma megint protein napom volt. nagyon finom ebédet ettem, csirkemellszeleteket sütöttem vajon, kevés fűszerrel, hozzá tzatziki salátát készítettem. És nem készült ki a gyomrom a fokhagymától! azért lehet legközelebb lightosabb salátával eszem az ebédet. szóval jól telt ez a mai nap. kicsit bűntudatom is van, mert nem is éheztem.:)
Holnap jön a keményítő-nap, amit nem nagyon kedvelek, de majd kipróbálok valami újat. hátha megszeretem.

üdv

Kép
Kép
 
 


Hetti
Nem is kell éhezni! :)
Ez a legjobb benne! :wink:
Örülök, hogy így belelkesültél! :wink:

Mi ma egész nap úton voltunk... így sajna én pár órát éheztem mert keményítőnapon nehezebb az útközbeni kaja beszerzés...
Gyermekem egész nap aludt... :shock: egy kicsit meg is ijedtünk nincs-e valami baja...
Reggel tízkor indultunk este hatra értünk haza... közben csak annyit ébredt fel amennyit kiszáltunk a kocsiból de az kb össz-vissz másfél óra... normálisan szinte annyit szokott aludni nappal mint amennyit ma ébren volt... nemtudom így hogy alakul az éjjel... :(


Én is vettem ma avokádót :wink:

Kép
Kép
Kép
 
 

 
 

Mamacka, tudom, hogy csak víz meg vízalapú italokat lehetne inni, de a 0,5l paradicsomlé és a csésze leves ellenére is nagyon büszke vagyok magamra. Very Happy Kivitelezhetetlennek tartottam (magamnál), hogy gyüminap után csakis folyadékot igyak, és mégis megcsináltam.

Már bánom,hogy írtam mert nem akartam a kedvedet venni... és úgy gondolom, hogy azért az embernek kell magával szemben engedményeket tennie, hogy ne menjen el a kedve!
egyszóval jól van az úgy is ahogy csináltad és büszke lehetsz magadra csak azért írtam, hogy azért világos legyen, hogy mire is van kitalálva ez a nap...

Hetti
Szegény gyerkők... :( jobbulást nekik...

Kép
Kép
Kép
 
 


Sziasztok!

Hetti, tipp a keményítőnaphoz: én legutóbb borsópörköltet csináltam répával és gombával (olajon hagymát párolni, rá egy kis pirospaprika, só, majd a gomba, majoránna, répa, borsó - nekem nagyon bejött).
Gyerekeidnek én is mielőbbi jobbulást kívánok! Rosszul hangzik ez a láz! Hogy viselik? És mitől van?
Köszi az infót az Emánuel táborról. Most már legalább tudom, h mi az. Viszont biztosan nem ott találkoztunk...

Mamacka, remélem, h Áron alszik éjjel. Samu is szeret autóban aludni - függetlenül attól, h mennyit aludt előtte.
A súlygörbék vezetése jó ötlet, ha lesz egy kis időm, kreálok valamit excelben - grafikusan is!

Rizstej - ki fogom próbálni, aztán majd meglátom!

Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
 
 


Képzeljétek!
Ruhapróbát tartottam és beleférek minden régi ruhámba! :)
Azokba is amelyekbe nem is reméltem! :) :) :)

Úgy örülök... még az a gatyó is feljött rám amit az esküvő előtt hordtam és 36-os :shock:

Kép
Kép
Kép
 
 


Sziasztok!Mamacka!Gratulálok!!
Valaki kérdezte,hogy hány cm vagyok.165cm vagyok 68kg most.75-öl indultam.55kg szeretnék lenni de 60kg-al is megelégednék.
Ma nekemm is keményítő napom van.Párolt zöldséget eszek ,salátával. :P
Én már tartottam egy víznapot de én se vizet ittam :oops:

KépKép
 
 


Sziasztok!

Régen jelentkeztem.
Most is csak azért mert szeretném veletek megosztani azt, hogy -6 kg-nál tartok.
Csak a rend kedvéért 158 cm/ 65 kg, álomsúly: 54 kg ( terhesség előtti) de első körben jó lesz a 60 kg is.
Mostmár áttértem egy másik fajta fogyókúrára ami egy kicsit hatékonyabb mint a 90 napos.
Megtehetem mert már nem szopizok a kisbabám.

Mindenkinek kiartást a fogyihoz!!!

Kép

Kép
 
 


Sziasztok!

Nagyon jó neked Mamacka, hogy már ilyen jól lefogytál, szeretnék a helyedben lenni. nekem még nem ment le egy gramm sem, pedig, tényleg betartom a kúrát, remélem egy hét múlva legalább egy kg-val kevesebb leszek!:)

Erpé! köszönöm a keményítő tippet, nagyon finomnak hangzik, biztosan nagyon finom. következőre megcsinálom.

Kola2! te mióta csinálod a diétát, mert ez a -kg is nagyon jól hangzik. irigyellek téged is, meg mindenkit, aki már fogyott valamennyit. kicsit el vagyok keseredve, de majd jobban leszek.

A gyerkeknek nem mondták mi a bajuk, de nagyon köhögnek. Kincső annyira, hogy elég ijesztő. csak az nyugtat, hogy a doktornő azt mondta tiszta a tüdejük. azért ha nem javulnak látványosan, elviszem őket vissza. azt hiszem légcsőhurut lehet nekik is, mint apának.

üdv

Kép
Kép
 
 


Sziasztok!

Mamacka gratulálok. Főleg ahhoz a 36-os ruhadarabhoz - az nem semmi. Én most 40-42-es dolgokat hordok, de igazándiból nem is nagyon szeretnék 40-es méret alá menni, mert akkor teljes ruhatárcsere várna rám :) A 36-os méret az én magasságomhoz a csontkollekció alkatot jelentené - ami sohasem voltam... Mondjuk nekem is van egy etalon farmerem (38-as) - de az egyelőre az esélytelen kategória.

Hetti, ne légy türelmetlen, még csak most kezdted! Néhány hét múlva már biztos lesz eredmény kilókban is!

Kola, Katus, gratula nektek a leadott kilókhoz! És Katus, milyen az az új diéta?
Évi

Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
 
 


Bocs', hogy csak ilyen kurta s furcsa vagyok: szeritnetek holnap szénhidrátnapra készítheek spenótos-hagymás lepényt, a spenót miatt kérdem...?

remélem, holnap tudok jönni....

Jó éjt!

Edith, Kriszta és Boróka
Kép
Kép
 
 


edit
Szerintem készíthetsz...


erpé
Persze...én kis töpszli vagyok! :) :wink:
Ilyen magasságokkal amiket itt írtok már ronda a 36-os méret!

Hetti nem elkeseredni és nem sűrűn méreckedni! Vagy hetente vagy négynaponta szabad csak!
Egy hét alatt egy kiló a jó... ebben a kúrában hullámzik a fogyás... van, hogy stagnál, aztán beindul...nézd meg az én adataimat!
Már a harmadik kör óta stagnál de pl én magamon észrevettem a változást centikben... a ruhák jobban lötyögnek... kíváncsi leszek a holnapi mérickére...

A tegnapi szénhidrátnapom elég vicces lett babatalin voltam... gondoltam az Ikeában jól megebédelek, eszem valami finom tésztát vagy pizzát... hááát nem volt egyik sem... tortát kellett ennem... aztán később átmentem az Árkádba elintézni ezt-azt ott megejtettem a vacsorát... :) ettem egy pizzát... persze egy ici-pici hús-sajt volt mindegyiken... (megjegyzem amit én csinálok ezerszer finomabb) Áronnal még befaltunk egy zacskó kölesgolyót... és amikor este hazaértünk olyan fél kilenc fele még megettem egy kis maradék jégkrémet! :) :lol:
Az a gyanúm megint stagnálni fogok ezek után... :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol:
Vettem magamnak két felsőt a hétfői díjátadóra... meg megünnepelni a fogyást! :)

Kép
Kép
Kép
 
 


Katus
Én már hiányoltalak! :)
Milyen diétát csinálsz?
Gratulálok! De azért remélem nem valami egészségromboló koplalós...
Ehhez a kilencvennaposhoz kell türelem de az eredménye tartós...

Kép
Kép
Kép
 
 


Sziasztok!

Mamacka, ne izélj már! Hisz nem haragudtam meg! Tudom, hoyg igazad volt a víznappal kapcsolatban, nehogy már bocsánatot kérnél! :) Különben is nem vagyok haragvós típus! :P :P :P
Gratulálok a leadott kilókhoz! És a centikhez, meg az új ruhákhoz! :)
Áron babának meg boldog hófordulót, mindjárt egyévesek leszünk! :)

Milyen díjátadásra készülsz?

Hetti, csak kitartás, valóban. Beletelik néhány napba, míg a szervezet átáll a diétára, nekem a 8. nap után volt kb. 2 kiló mínuszom, azóta viszont csak kb. 1 kiló ment le rólam.

Szerintem is türelem kell, hoyg kibírjuk, de én is a tartós eredmény miatt szeretném végigcsinálni.

Katus, sok sikert a másik diétához. :)

Többiek, most bocs, hoyg nem írok nektek, de ismét mennem kell. :(
Aztán leírom a tegnapi keményítős receptet is, nekem nagyon ízlett. További kellemes hétvégét mindenkinek! :)

Edith, Kriszta és Boróka
Kép
Kép
 
 


Indultam egy író társammal egy meseíró illusztráló pályázaton hétfőn lesz az átadás... azt hittem már írtam...
Itt lehetett a képekre szavazni:
http://www.minimax.hu/vackor.php
és ez a miénk:
http://www.minimax.hu/vackor.php?view=57
Úgy várom...
Nagyon szeretném ha már megjelenhetne valami általam illusztrált mese...

Akkor jó ha nem haragszol.... nehéz ügy ez a netkapcsolat én már sajnos bántottam meg valakit akaratom ellenére... annyira különbözőek vagyunk... :(

Kép
Kép
Kép
 
 


Sziasztok Eltökélt Állhatatos Sors- és Anyatársak!!! :mrgreen:
Nagyon nem jutok el ide, pedig már mióta szeretnék... És van egy csomó új lelkes kúrázó is, sziasztok, sok sikert Nektek is!
én most vagyok a 27. napomon, tegnap, a húsnap utáni reggel már csak 64 voltam! Jesssz! (igaz előtte nap, meg utána, azaz ma 65-öt mutatott a mérleg, de nem érdekel :D )
Mamacka, én gyümölcsnap után vagyok mindíg nehezebb, és hús után könnyebb... :roll: fura...

Edith, bocs, hogy elfelejtettem tegyél fel nyugodtan képet rólunk, örülnék neki! Majd én is, ha eljutok odáig!

Ma pizzát ettem, (3 szeletet :roll: )fűszeres parpürével, fok és vöröshagymafeltéttel :P ez nem is rosz! hozzá, telítőnek káposztasalátát.

Én amúgy szinte minden nap ugyanazt, v hasonló salátát eszem mindenhez:
Kínai kel, póréhagyma, reszelt répa, és az öntet csak só, citromlé, olaj! (néha fokhagyma is van a levében)
Isteni, és egyáltalán nem puffaszt, mint amitől a kínai kellel kapcsolatban tartottam...és most kaptam szép sötétzöldben is a piacon :P
(azt vettem észre, h ezektől a nyersektől szebb a bőröm is 8) ráadásul többször lebetegedőben voltam, és mégse robbantam le... )
néha fejessalátával ugyanezt, vagy ritkán uborkával... meg reszelt zellerrel.....

Én csak így tudok nem éhezni, mert ezzel lakom jól, és csak egy kicsi húst vagy krumplit, stb eszem hozzá...na ezt persze ma nem így csináltam, de majd este a sütiből visszaveszek.

Írtam már a zöldségnapos receptemet? vagy csak akartam? na, mindegy, leírom:
Krumplit karikákra vágok, és fele annyi vöröshagymát is. Teszek rá kis paradicsompürét, sót, borsot, oragánót, kis olajat, jól összekeverem, kikent tepsibe teszem, lezárom (fedővel vagy alufóliával, és jó ropőogósra megsütöm sütőben... aaanyira fincsi!!!

Fehérjenapra: tojást ütök a serpenyöbe, rá vastag szelet sajt, rá még egy tojás, mindkéát oldalon megsütöm, belül meg folyik a sajt.... nyes salival.

Én nem annyira főzök külön, inkább a sajátomat kivariálom a családéból, egyik v másik részét...
 
 


jja és ha azt veszem, hogy 67, de inkább 68-ról indultam, akkor az már 3-4 kiló! (és még nem vagyok az egyharmadánál se a diétának.
bezonyám :P
 
 


Mamacka, nem lehet tudni, hogy kaptatok-e díjat, vagy valamit a pályázaton?
 
 


Zsanya!
Nagyon ügyi vagy!
Látod Hetti!
Pedig neki is kudarcos volt az elején...nem szabad feladni! :)

Én pl három kör óta 63 kiló vagyok mégis érzem, hogy fogytam mert a gatyák bővebbek... van egy gatyóm amit a fogyi valahanyadik felénél olyan boldogan be bírtam kapcsolni... most meg már olyan hülyén áll! :) :(


Tegnap hívtak, hogy mindenképpen menjünk mert valamit valószínű át kell vennünk! :) :wink:
Írt az Emese, hogy egyáltalán nem késő sőt! Már akart írni, hogy küldjek anyagot!



No majd én keresek képet....
Én sem mertem fel tenni hátha nem akarod...

Kép
Kép
Kép
 
 


Zsanya
Mindegy végülis mikor méred csak ne túl sűrűn szerintem... akkor mérd húsnapok után! :wink:

Kép
Kép
Kép
 
 


ja mégsem tudom feltenni mert azóta lezabálta a könyvtáramat a gépről az a hülye vírus... :(

Kép
Kép
Kép
 
 


valahanyadik heténél-t akartam írni... :lol: :lol: :lol: :lol: :lol:

Kép
Kép
Kép
 
 


Én amúgy azt vettem észre, hogy egyre egyhangúbban eszem... már nincs kedvem variálni salátakölteményeket kitalálni....
De lehet azt a tojásos sajtos dolgot kipróbálom, hátha attól nem lesz hányingerem...

Zsanya
Nővéred, hogy halad a fogyival?

Kép
Kép
Kép
 
 


Sziasztok!

HÚÚ! jó kis recepteket írtatok! Én is kiprobálom őket! Cserébe nekem is van egy tojásos receptem, ha némi egzotikusra vágynátok:

Pici olajon hagymát és egy kis paprikát üvegesre piritunk. Teszünk hozzá pici mézet (kihagyható), fokhagymát, pici citromlevet. Majd felöntjük kókusztejjel ( a pici áras üzletben lehet kapni). Összeforraljuk és ha nem elég sürű teszünk bele pici lisztet, majd beleforgatjuk a fött tojásokat.
Ízesiteni sóval borssal lehet.
Szerintem nagyon finom, én legalábbis szeretem.

Ja még mindig 67 kiló vagyok, de 76-ról indultam.:lol:

 


Sziasztok!

Szirwen, én már nagyon elégedett lennék, ha ilyen súlyt mondhatnék magaménak! Én is kb onnan indulok, ahonnan te kezdted!

Mamacka, megnéztem a meseillusztrációidat! Nagyon-nagyon tetszenek! Ezek szerint valami ilyesmi a foglalkozásod? Vagy ezt "csak" hobbi szinten űzöd? Nagyon profinak tünik. A múltkor valami kerámiákat is emlegettél! Szurkolok, hogy holnap kapjatok valami elismerést! Ja, a mese is tök jó (nagyon ötletes)!!!

Most már elkezdett érdekelni, hogy van-e valami hatása ennek a fogyinak, muszáj hamarosan beszereznem egy mérleget! :) A mai a 10. napunk. A párom pedig kijelentette, hogy szerinte hízott :D
É

Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
 
 


Edith, akartam írni még, (asszem Te írtad, hogy a férjed úgy szeret ahogy vagy, és ez nem motivál a fogyózásban ???) hogy az én Férjem pont ugyanilyen. A minap megjegyezte, hogy az arcom nagyon lefogyott (sztem nem) és hogy most már ne fogyjak többet... :? Pedig még nem akarom abbahagyni, menjen csak le még 2-3 kiló...
Bár azt se bánnám, ha a jövő héten végre az derülne ki, hogy végre áldott állapotban vagyok, és a rókázástól nem tudnám folytatni :P no de meglátjuk!

Lányok! Nem lakik valaki Közületek Gyöngyös környékén?
Nyílik egy mézeskalács-kiállításom Mátrafüreden szerdán du. négykor az Idősek Otthonában!
Most is ezen gürizek, általában éjszaka, és esek össze...ezért aztán a gyümölcsnapomat ma egy nagy bögre tejeskávéval kezdtem 8) laza mi? :D De csak így élem túl, ilyen kimerülten, hogy még alkossak is valamit... aztán délben gyümölcs, és majd délután megint tejeskávé... Csak nem omlik össze teljesen a kezdődő "metabolizmusizé" bennem :roll:
 
 


Beszúrok ide egy mézeskalácsot (haha, kis szénhidrát :mrgreen: )
Kép
 
 


uppsz, bocs hogy EKKORA bazinagy lett!
 
 


Zsanya!
Gyönyörű a mézeskalács, ha nem írod még véletlenül se jut eszembe, hogy ezt meg kéne (lehetne) enni, metrhogy szénhidrát! Nagyon-nagyon szép!

Kép Kép Kép
 
 


[color=green]Sziasztok!

Azóta, mióta nem voltam fent köztetek, megméreckedtem. ez tegnap reggel volt,
bár nem gyümölcs-nap után (az ma van). Képzeljétek 1kg-val kevesebbet mutatott, azóta nem mertem ráállni, mert inkább úgy érzem híztam. lehet a sok folyadék maradt meg bennem, mert rengeteget iszom, amit eddig nem szoktam. ma kezdtem el egy hete a diétát. lehet vezetnem kéne egy fogyi naplót. kajákkal, kilókkal, aznapi éhezésgondolatokkal, vagy éppen éhezés nélküli gondolatokkal. nálunk a férjem csapkodja a hátamat. biztosan szeretné azt a lányt látni, akit annó megismert, elvett. minden pénzt feláldoz a zöldségekre, amik most valljuk be őszintén, ebben az évszakban elég drágák. keményítő napon karfiolra vágytam. vettem három kisebb fejet és 1100ft-ot fizettem érte. persze maradt még a következő keményítő napra is.:)

Szirwen! Hát nagyon irigykedem rád is, nagyon jól haladsz a diétában. ilyen sokat fogyni!:) mióta csinálod? mert már biztosan írtad, csak lusta vagyok utána keresni.

a mézeskalács még nekem sem jutott eszembe, lehet készítek majd a közeljövőben.

ma volt gyümölcsnapom, most, mivel vasárnap van, nehezen ment nagyon.

És most meg én lettem beteg. Bár nem annyira mint a család többi tagja, legalábbis eddig. remélem a sok gyümölcs és zöldség hatására hamar kilábalok.

Mamacka! mindjárt megnézem én is a képeket, remélem ti nyertek.

üdv
[/color]

Kép
Kép
 
 


mamacka!

Hát nagyon jók a képeid! a mese is nagyon tetszik, illenek nagyon hozzá a rajzok. remélem ti nyertetek, majd írd ám meg.:)

üdv

Kép
Kép
 
 


Sziasztok!
Megvan az engedély, akkor itt vannak a képek! :) (Később jövök bővebben is! remélem! :oops: )

Zsanya és én:

Kép .

És a kedvencem: Mindhárman (a kamera a kezemben, és úgy lett készítve a felvétel! :wink: )
Kép .

Edith, Kriszta és Boróka
Kép
Kép
 
 


Sziasztok!

Mamac!

Remélem kaptál díjat! Tényleg megérdemelnéd!



Erhetti, Erpé!

Köszönöm szépen mindkettőtöknek, január 2.-a óta fogyizom, már a vége felé járok.

Zsanya!

A mézeskalács gyönyörü, hogyan kell csinálni?

 


Szirven, köszi! Mire vagy kíváncsi? A tésztareceptre? Szívesen leírom, ez egy finn recept, a neve "Piparkakku" , azt hiszem.
A többi meg... :roll:
 
 


Piparkakku?????



Örülök, hogy tetszenek a munkáim! :)

Erpé
Mi Zsanyával a Képző és Iparművészeti Szakközépbe jártunk, majd az Iparművészeti Egyetem kerámia szakára... végül hozzámentünk egy testvérpárhoz így sógornők lettünk :roll: hi-hi
Tehát alapvetően keramikus vagyok, de abból nem igazán lehet megélni, így belevágtam a grafikába (no az se sokkal jobb :) )
Bélyegekkel és illusztrációkkal foglalkozom... A Babamagazin-Anyáklapjában jelentek meg egy-két éve rajzaim... de nagy álmom egy mesekönyv illusztrálása... :)

Nos megvolt a díjátadó!
Tulajdonképpen egy fő díj volt (ez pénzjutalommal járt) és négy dícséretes munka... ezek mellet a kiadók osztottak ki különdíjakat...
Mi a szerzőtársammal dícséretes munkák közé tartozunk... három mesét olvastak fel, az egyik az övé volt! Amúgy az ő fiacskája is Samu! :)

Ha jut rá egy kis idő teszek fel képeket! :)

Edit
Tök vékony vagy a képen!
:shock:


no megyek mert jön sógor... férjem meg kurjongat...

Kép
Kép
Kép
 
 


Nna visszajöttem...


Kicsinyítem a képeket,bár lehet aludni kellene... :roll:

Amúgy ma délbe (pontosabban délután kettőkor) már nagyon ki voltam éhezve így mikor hazaértünk betermeltem egy kukorica meg egy bab konzervet :shock: :lol: azt hittem elég lesz estére is... de nem... :) Este megettem egy avokádót, salival meg egy kis párolt padlizsánnal..

csak hogy ne mindig krumplit egyek! :)

Kép
Kép
Kép
 
 


Sziasztok!

Túl vagyunk a harmadik gyümölcsnapon... Nekem ezek a legnehezebbek. Meg a páromnak is! Már alig várom, h holnap legyen!

Mamacka, Zsanya: jól csináltátok! Barátnőkből rokonok! :)
Ilyet én is majdnem elkövettem: az egyik legjobb barátnőmmel az egyetem alatt egy testvérpárral jártunk, de végül egyikünk sem az akkori párjával alapított családot. De a barátnőm lett végül Samu keresztanyja! Szóval dolgozunk a rokonságon mi is ...
Harmadéves gimis koromig én is az iparművészetire készültem (rajzoltam éjjel-nappal és különórákra jártam :) ) aztán egy hirtelen sugallattól vezérelve a közgázon kötöttem ki :wink: :lol:
De most már értem, hogy miért olyan nagyon jók az illusztrációk és az a mézeskalács! (Zsanya, sajnos ritkán járok Gyöngyös közelében)
Mamac, és a dícséretes munka az nem jelenti azt, hogy meg is jelenik majd a mű? És nem keresitek meg közvetlenül a kiadókat? Szerintem érdemes lenne... (hát igen, a szerzőtársadhoz hasonlóan én is beleszerettem a Samu névbe!) Képek jöhetnek!

Szirwen, hu, de jó neked, h mindjárt készen vagy a fogyival!


Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
 
 


Sziasztok mamik!
Bekukk aztán megyek aludni, mert holnap korán indul a nap!
JÖN A VÍZSZERELŐ!!!! legalábbis ajánlom neki! :lol:

Nos megvolt a díjátadó!
Tulajdonképpen egy fő díj volt (ez pénzjutalommal járt 100000) és négy dícséretes munka... ezek mellet a könyvkiadók osztottak ki különdíjakat...
Mi a szerzőtársammal dícséretes munkák közé tartozunk... három mesét olvastak fel, az egyik a miénk volt!
Azért remélem még lesz folytatása a dolognak és megjelenhet egy mesénk... már elküldtem neki újabb rajzokat hátha kitalál hozzájuk valami jó kis történetet! :)

Képek

Indulásra várva
Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép

Áron a díjjal
Kép Kép Kép

A győztes mű...
Bevallom nekem ennél a kiállított anyag 70%-a jobban tetszett...
Kép

A mi győztes művünk :) :wink:
Kép

Kép
Kép
Kép
 
 


...mivel a korosztályos topikbólmásoltam át, az eleje bennt maradt bocsi! :oops: :oops: :oops: :oops: :oops: :oops: :oops: :oops: :oops: :oops: :oops: :oops: :oops: :oops: :oops: :oops: :oops: :oops: :oops: :oops: :oops: :oops: :oops: :oops:

Kép
Kép
Kép
 
 


Sziasztok!!

Gratulálok Mamacka a dicséretes munkádhoz! azért az sem semmi ám!:) szerintem biztosan lesz a közeljövőben olyan mesekönyv, amit majd úgy vehetek le a polcról, hogy illusztrálta: Lipovszky-Drescher Mária!:)
Nagyon örülök, hogy tettél fel a díjátadóról képeket, így olyan, mintha én is ott lettem volna. Bírom az ilyen összejöveteleket.
Nagyon jól nézel ki a képen! Mondjuk élőben is láttam a múltkor a diéta hatását. tulajdonképpen én még így nem is láttalak, akkor ismertelek meg, amikor már Áron a pocakodban lakott.

Zsanya és Edith! ti miért diétáztok? nagyon jó a formátok. bár gondolom, most már végig szeretnétek csinálni a kúrát.

hát én tegnap a gyümölcsnapon azon gondolkodtam, feladom. nekem ezek a napok nagyon. de nagyon nehezek. állandóan éhesnek érzem magam. ráadásul most sokkal puffadtabbnak nézek ki mint eddig. pedig a mérleg kevesebbet mutat egy kg-val, de tényleg nem úgy nézek ki. a nővérem is mondta. gondolom, hogy lehet a víz mutatkozik rajtam, mert nagyon sokat iszom mióta elkezdtem, vagy a premenstruációt jelzi. vagy hát nem tudom. mától keveset ittam, hátha változik a helyzet.
ma nagyon jó napom volt,. alapvetően a protein napot kedvelem a legjobban. nagyon szeretek húst enni sajtot ráolvasztva a tetejére. mellé paradicsomos, uborkás, retkes szép, és ízletes salátát fogyasztok. meg a tojást is szeretem, meg a joghurtot. és ezeket csak ilyenkor lehet. szóval ez a legjobb nap szerintem. azért a holnapit is megkedveltem már.
megpróbáltam elkészíteni a borsópököltet, de valamit elszúrtam a fűszerezéssel, úgyhogy azt hiszem, kidobásra kerül. helyette csak sima sós gombát csináltam, kevés olajon megpirítva. nagyon finom lesz az is holnapra. azért legközelebb megpróbálom megint.

üdv,

Kép
Kép
 
 


Hetti
Gyümölcs napon szerintem próbálj csak háromszor enni, ha túl sűrűn eszel éhesebbnek érzed magad!
Én délben és este sült gyümölcsöt ettem... és nyugodtan egyél banánt is az olyan kaja formályú! :)

Köszönöm a gratulát!
nem is panaszkodok!
nagyon örülök a lehetőségnek és az eredménynek... már csak várom,hogy kiadók kopogtassanak az ajtónkon! :wink: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol:

Kép
Kép
Kép
 
 


Egy nőtől - miközben jogosítványát újította meg egy önkormányzati hivatalban - egy adatfelvevő hölgy megkérdezte, hogy mi a jelenlegi foglalkozása. A megkérdezett egy ideig tétovázott. Bizonytalan volt, hová is sorolja magát.
"Arra gondolok,” magyarázta az adategyeztető, „hogy van-e munkája, vagy csak..?”
"Természetesen van munkám!" csattant fel a nő. "Anya vagyok."
"Nincs ’anya’ kategóriánk foglalkozásként. A ’háztartásbeli’ fedi le ezt." mondta az adatfelvevő segítőkészen.

Már el is felejtettem ezt a történetet, mígnem egyik nap ugyanilyen helyzetben találtam magam a városházán. A hivatalnok nyilvánvalóan egy karrierista nő volt. Magabiztosan, hatékonyan dolgozott, olyan jól csengő címet viselt, mint például "Hivatali kikérdező" vagy "Városi adatfelvevő".

"Mi a foglalkozása?" kérdezte.

"Gyermekfejlődési és emberi kapcsolatok területén dolgozom társkutatóként.”
A hivatalnok abbahagyta pillanatnyi munkáját, golyóstolla megállt a levegőben. Felnézett, mint, aki rosszul hallott. Megismételtem a titulust lassan, kihangsúlyozva a leglényegesebb szavakat. Aztán csodálkozva láttam, hogy ezt mind leírta nagy fekete betűkkel a hivatalos kérdőívre.
"Megkérdezhetem," mondta a nő érdeklődve, "egész pontosan mit csinál ezen a területen?" Hűvösen, az izgalom legkisebb jele nélkül a hangomban, szinte kívülről hallottam, amint így válaszolok:

"Folyamatos kutatási programban veszek részt
(melyik anya nem)
laboratóriumban és terepen is.
(normálisan azt mondtam volna kint és bent).
Dolgozom a Felettesemnek
(elsőként az Úrnak, aztán egész családomnak),
és van már négy kreditem is.
(mindegyik lány).

Természetesen a munkámhoz tartozó tevékenység igényli a legtöbb figyelmet az ember-szakmákban
(melyik anya tagadja?)
és gyakran dolgozom 14 órát 1 nap
(inkább 24-et).
Ebben a munkában jóval több a kihívás, mint más, „átlagos” foglalkozásoknál. A jutalom inkább a megelégedettség, mint pusztán a pénz”.

Érzékelhetően folyamatosan nőtt az elismerés a hivatalnok hangjában,
amint kitöltötte a nyomtatványt. Felállt és személyesen kísért az ajtóig.

Miközben hazafelé vezettem, fényes új karrierem lebegett a szemem előtt. Otthon 13, 7 és 3 éves labor-asszisztenseim üdvözöltek. Az emeletről hallottam új (6 hónapos) kísérleti modellünket gyermekfejlesztési programunkból, amint új hangmintáit próbálgatja.

Úgy éreztem, ütést mértem a bürokráciára. Hivatalos feljegyzés készült rólam egy, az emberek számára elfogadhatóbb foglalkozásról. „Egy újabb anya", vagy ’Anyaság” már nem hangzik elég jól. Micsoda pompás pálya! Különösen, ha van egy titulus is az ajtón.

Netán ez teszi a nagymamákat „haladó” kutatási munkatárssá a gyermekfejlesztési és emberi kapcsolatok területén, a dédnagymamákat pedig a haladó kutatási munkatársak ellenőreivé? Szerintem igen! Még azt is gondolom, hogy a nagynénik kutatási munkatárs asszisztenssé léphetnének elő!

Kérlek, tudasd ezt a jó hírt a többi
anyával,
nagymamával,
nagynénivel vagy
más barátoddal, akiket csak ismersz.
Legyen kevesebb gond és több áldás házadon, és
kizárólag a b o l d o g s á g lépjen be ajtódon!
AMEN

Kép
Kép
Kép
 
 


Sziasztok!

Zsanya!

A recept érdekelne, ha lehet!


Ma szénhidrát napom volt! Ez a csúcs számomra! Piritott tésztát ettem, de kár hogy vége a napnak.

 


Szirven, itt van a titkos receptem, csak Neked! :mrgreen:

Finn mézskalács (piparkakku)

30 dkg margarin
30 dkg PORcukor
3 tojás
25 dkg méz
2-2 kávéskanál őrölt gyömbér, szegfűszeg, fahéj, narancshéj
1 kg liszt
3 kávésk. Szódabikarbóna

-összefőzzük a mézet a margarinnal és a fűszerekkel, belekeverjük a margarint, és kihűlésig néhányszor még megkeverjük
-felverjük a tojást és a porcukrot
-összekeverjük a lisz felét a szódával, majd a mézes keverékhez adjuk
-hozzáadjuk a felvert tojást, és a többi lisztet
-légmenteen letakarva (zacskóba, vagy folpackba csavarva) a hűtőbe tesszük 1 éjszakára
-másnap kinyújtjuk 3-5 mm vastagra, kiszaggatjuk, olajozott tepsire tesszük, és közepes tüzön kb 10 pec alatt megsütjük.
-(a tetejét sütés előtt meg lehet kenni tojássárgájával, lehet díszíteni magokkal, sütés után pedig tojáshabbal. Ezt 1 tojásfehérjéből és kb 10-15 dkg átszitált porcukorból keverjük robotgéppel 10-15 percig, majd kis zacskókba töltjük, aminek a csücskére pici lukat vágunk)
 
 


helló, de nagy a csönd!!!
mindenki abbahagyta? :D
 
 


Sziasztok!

Zsanya!

Köszönöm szépen! Majd leírom, hogy hogy sikerült.


Ma víznapot tartok, egész jól megy. Csak mostanában kezdtem éhes lenni, de ezt a kis időt már féllábbal is kibírom.:lol:

 


Miért, ZSanya, te abbahagytad? :wink: :wink: :wink: :wink: :wink: :wink: :wink: :wink: :wink: :wink:

Nekem ma gyüminapom volt, és szokástól eltérően szörnyen éhes voltam. :( Pedig úgy ettem, egyszerre többet, nem állandóan, mert nálam is ennek jobb eredménye van.

Szirwen, akkor holnap egyszerre leszünk a húsnappal. :) :) :)

Nem tudom, hogy néhány napja miféle receptet ígértem, de már két szénhidrát-napon egymás után spenótos pizzát evett az egész család. Még Kriszta is, és imádja!!!!
Meggyúrni a pizza-tésztát (nem írom a saját receptemet, mert gondolom, mindenkinek van már bevált receptje, Zsanyának, Mamacnak, biztos :)) kinyújtani és betenni a tepsibe. Én félig megsütöm. Mialatt kel a tészta, tetszés szerint hagymát párolok nagyon nagyon kevés olajon, rádobom a jól megmosott spenótot és hagyon megpuhulni. Kb. 10-15 perc. Pici vizet is öntök alá, ami aztán elpárolog. Mikor készen van, 2-3 kanál (de ez is ízlés szerinti inkább) paradicsompürét keverek bele és nagyon enyhén sózom, ha még kell. Más fűszert Kriszta miatt semmit sem tettem, de így is nagyon finom. Istvánnak is kedvence. :)

Mamacka, gratulálok a dícséretes munkához! Hátha zörgetnek ezután a kiadók az ajtótokon! :) Látom, Áronnak ízlett a vackor, nem húzta csókra a száját! :) :wink: :wink: :wink: :wink:

Hetti, merre vagy? Hogy megy? A nővéred hogy bírja ezt a diétát terhesen? nekem is nemrég ez volt a kérdésen, hogy vajon, ha ismét teherbeesek, vajon csinálhatnám-e? Nos, még nem aktuális, de sosem lehet tudni, mikor lesz az! :wink: :wink: :wink: :wink:

Évi, Samunak a szülinapja csábításra bírt és lemondtatok a diétáról? :wink: :wink: :wink: :wink: :wink: :wink: Remélem, nem! :)

psuzi mindenkinek. Krisztának dél óta 37,5-ön felüli a hője, és nem tudom, hoyg mitől. A fogára gyanakszom, és valószínű, az is, mert már egyszer felvisított, mióta elaludt.

Jó éjt mindenkinek!

Edith, Kriszta és Boróka
Kép
Kép
 
 


Jaj, Szirwen, a legfontosabbatelfelejtem: GRATULA A VÍZNAPHOZ!!!!!!!!!!!!!! Telhjesen vizesen csináltad vagy volt valami más folyadék is? Neked ez már a 3. vagy a 2. víznap volt? Le a kalappal előtted! :) :) :)

Edith, Kriszta és Boróka
Kép
Kép
 
 


Sziasztok!

Edith!

Köszi szépen! A 2. víznapom volt, gyümőlcslevet ittam, és ebédre ettem, 1 kis üres levest. Tényleg csak nagyon picit, inkább csak a tudat miatt, mintha ettem is volna v.mit.

Holnap a párom temetésre megy, a világ másik végére. Sík ideg leszek egész nap, ugyhogy bisztos leugrik pár kiló .

 


Sziasztok!
Három napja anyuméknál dekkolunk... öcsém meg sajnos nem enged a géphez... lopva be-be kukkantottam :)


Amúgy...

A kiállítás, a nagyközönség figyelmére is számot tartva, március 9-től 19-ig az Uránia Nemzeti Filmszínház Kávézójába költözik át.

Aranyvackor kiállítás az Urániában március 9-19-ig. Szeretettel várjuk a gyerekeket március 18-án, vasárnap délelőtt 11-kor az Uránia Nemzeti Filmszínház Kávézójában egy interaktív tárlatvezetésre! Micsa Mónika bábművész vezetésével a gyerekek együtt nézik meg az Aranyvackor kiállítást, játékos feladatokat kapnak, báboznak, rajzolnak, és a kiállítás képeinek és figuráinak segítségével elmesélnek egy történetet...
És persze lesz egy kis vasárnap délelőtti kakaózás, sőt, tombola is...

Mindenkit szeretettel várunk!
Kép

Kép
Kép
Kép
 
 

Vissza: Életmód

Jegyzetfüzet:

 

cron