Új privát üzeneted érkezett!

Most hallottam, hogy elvették Annus Adrián aranyérmét is. Kép Kép

Igazából nem tudom mi történt, de nagyon ellentmondásosak az információk.

Nem értem hogy ha egyszer mindennek megfelelt valaki akkor miért kell utólag ismét elővenni egy névetelen levél és a társa esetleges vétsége miatt.
Azon is gondoltam hogyha most újból kiderülne hogy Annus ártatlan milyen nagy kártérítési perek indulhatnának el, tehát érdeke-e valakinek hogy most már pozitív legyen a vizsgálat eredménye.


Ezt nyilatkozta Annus, és lássuk be, lehet hogy igaza van:


"Annus ezek után felteszi a kérdést: hogy bízhatna bármilyen vizsgálatban? Állítása szerint a diszkoszvető Fazekas Róbertet negatív eredménnyel tiltották el. "Mi a garancia arra, hogy az én vizsgálatom olyan eredményt hoz, amely a valóságnak megfelel? Nem fogom megengedni, hogy manipulálják a leadott vizelet eredményét. Csakis erre megy ki a játék, más indokot nem látok, és nem találok. (...) A nevemet nem fogják meghurcolni, azt nem engedem. Egy héttel a verseny után fájjon az ő fejük, hogy milyen indokkal veszik el az eredményemet. Biztos találnak indokot. Mindenkinek magának kell elszámolnia a lelkiismeretével, azoknak is, akik ezt a hadjáratot elindították ellenünk. Én nyugodtan nézek tükörbe. Tisztán versenyeztem és lettem olimpiai bajnok" - szögezi le Annus, aki arra kéri a szurkolókat, gondolkozzanak el azon, mi lehet az oka, hogy mégis hajtóvadászat folyik ellene.
 


naneee, még nem is hallottam. Megyek is olvasgatni, hogy mi történt
http://www.origo.hu/athen2004/rovidhirek/20040829anob.html

Kép

KépKép
 


Ez elég felháborító, nem is értem, hogy történhet meg ilyen.
Na megyek drukkolni a vizilabdásainknak. Bár ezek után tök mindegy, mert az olimpia is csak egy piszkos üzlet.

Kép

KépKép
 

 
 

Hat, lehet, hogy egyedul leszek a velemenyemmel de /a szoveg egy masik forumrol valo, de maximalisan fedi az en velemenyemet/:
Akármilyen megalázó és hajtóvadászatszerű ellenőrzésről van is szó, mindenki aki elindul az olimpián és nemzetközi atlátikában szerepel tisztában van ezzel az eljárással. Biztos ők sem ott szembesültek először vele, hogy ha törik ha szakad vizeletmintát kell adni és ezt még a verseny után a játékok végéig bármikor kérhetik tőlük. Vállalták a versenyzést annak minden nyűgjével. Na most ők voltak azok, akik ezt a "szerződést" megszegték és nem a WADA, tehát sajnos bármennyire fáj is ez nekünk, azért jogosan vették el az aranyat. "

Innentol mar sajat szavakKép
Nem ertem Annust. Ha a doppinggyanu arnyeka vetulne ram, en lennek az elso, aki jelentkezik a mintaadasra /ami egyebkent is kotelezo, aug 28-ig talan?, nem tudom pontosan/, hogy tisztara mossam magam. Vagy lehet, hogy megis ertem, csak nem akarom tudomasulvenni?

Szerintem naivsag azt hinni, hogy tisztak. Csak az egyik ugyesebb, a masik kevesbe. Es miutan Fazekas elbenazta es gyanut fogtak /erre utal a felemeltetett kez, amikor erdekes modon mar nem tudott tovabbi mintat adni/, mar Annus is gyanus lett nekik, ezert ujra kertek tole mintat. Azaz kertek volna.

Erdemes megnezni:
http://www.alon.hu/index.php/article/articleview/1336/1/13/
http://forum.index.hu/Article/showArticle?na_start=0&na_step=30&t=9113505&na_ord er=

-Afonya

ui: es gratula a vizipolos fiuknak, megkuzdottek az aranyert rendesen. Csak az a gaz, hogy most az egesz vilag majd gyanakszikKép
 
 


Afonya
Fazekas ügyében egyetértünk, de Annus állítólag hivatalosan kijelentkezett. Vagy ezután is kérhetik, hogy álljon rendelkezésre? Mert akkor igazad van.
jujj mennem kell

Kép

KépKép
 


Igen, allitolag igen.

Ujabb hir: AA ket vizeletmintaja ket kulonbozo embertol szarmazik. Hm...

Igazabol azt nem ertem, Schmidt Palival az elen /bar o ovatos volt az elejen, ez teny/ miert csinalunk ugy, mintha nem tudnank, hogy manapsag mar az elsport /az "igazi"/ nem megy koksz nelkul. Kizart, hogy ne tudnanak rola.

nekem is mennem kell, azt mondja a kicsi, doppingolni akarKép

-Afonya
 
 


Az tény és való hogy az atléták 80-90%-a doppingol valamilyen formában. Főleg ugye a nehéz atléták. Kinek mennyi a pénze (legújabb, ki nem mutatható szerek) és kinek milyen jó az orvosa .. lehet hogy tényleg erről szól ....

viszont ezt a vizelet különbséget végképp nem értem. Ha volt névtelen levél ami miatt duplán ellenőrizték a magyarokat, aztán mindenki tudja hogy a nehézatlétáknál hamarabb előfordul a dopping, ezek után hogy hogy nem tünt fel hogy valakinek más a vizelete mint korábban????

Most már csak 2 vizsgálatról beszélnek, korábban 4 vizsgálatról volt szó. Állítólag az egyik kombinált vérvizsgálat volt. A vérből ugyanúgy minden kimutatható. Ha az a sajátja volt (és ezt ugye könnyű ellenőrizni ..) és negatív ...

Abban igaza van Áfonyának, hogy Annus végül is szabályt sértett. De az is igaz, ha valakit ki akarnak zárni azt ki fogják. megtalálják a módját.
Szerintem ott is ők is (bizottság) ugyanúgy manipulálhatják a dolgokat.
A független bécsi mintavétel milyen eredményt hozott? Tudja valaki?

Schmidt Pál hozzáállása meg egyáltalán nem tetszett. Szegyellhetné magát.
 


csak 2 wada vizsgalat, 2 pedig itthoni /mindenki azt hisz, amit akarKép/, igy jon ki a 4

ver: azert az nem ugy van... en nem ertek hozza, de olvastam az indexes forumon errol hozza/bb/ertoket, en most vissza nem keresemKép Valami olyasmi volt benne, hogy miutan a vese kivalasztotta a "koszos" dolgokat -mert ugye a kivalasztas tk. kivonas a verbol- mar csaka vizeletbol kimutathato.

Na oszinten: melyik a valoszinubb? Hogy egy nemzetkozi szervezet ki akarja csinalni a magyarokat vagy hogy nem tisztak az emlitett sportoloink?
 
 


Nem tokeletes, de azert erdekes hasonlat: az en cegem evente kotelez nogyogyaszati szurovizsgalatra, citologiara, a ferfi dolgozoit pedig 35 ev felett prosztatavizsgalatra. Nem kevesbe "megalazo" egyik sem, mint egy vizeletminta adas. Ha en nem vagyok hajlando elmenni dokihoz, azt mondjak, semmi gond, nem muszaj itt dolgozni. Es ez sok cegnel igy van, egyre gyakoribb manapsag.
Olimpikonnak sem kotelezo lenni, valaszthatoKép
 
 


Jó, hogy Áfonya leírtad, amiket én is gondolok erről.
Még egy dolog jár a fejemben: ha ez a két atléta doppingolt, de, ha nem is, csak épp nem tartják be a szabályt, hogy ti. muszáj produkálni, akkor és annyit, ahogy azt mondják, különben elvehetik az aranyat, akkor túl azon, hogy minket lejáratnak, a szimpatizánsokat hülyére veszik, van itt még egy "aprócska" dolog: van egyszer egy ezüstérmes, akinek járt volna a himnusza, és van egyszer egy 4. helyezet, akinek járt volna a dobogón állás. Mert ez nem csak arról szól, hogy, "na küldd vissza az érmet, oszt újraosztás".
 
 


Na igen. Ráadásul valaki egész évben ezért az aranyért küzd és egy nyanvadt vizeletminta miatt visszaadja, csak mert megmakacsolja magát. Hány évesek ezek a sportolók, mert ha a 2 éves fiam teszi azt aláírom. És még valami szemetszúrt nekem. Miért nincs senki mellette aki ráparancsol, hiszen ez már nem csak az Ő gondja, az ország pénzén utaztatták ki, én végleg eltíltanám a sporttól, sportszerűtlenségért. Ha tényleg doppingolt az egy sajnálatos hiba, de ha nem, akkor ne játsza a sértődött kisasszonyt, főleg ne hivatkozzon az idegállapotára.
Zavaros ez az egész ügy. Kiváncsi vagyok mi lesz a vége.
De engem más is felháborított, amiről senki nem beszél, méghozzá az, hogy Reményi Diannát kivitték az olimpiára és végül nem állt rajtkőre. Talán más szívesen indult volna helyette. Szerintem eleve csak bulizni ment ki, ugyan úgy mint az EB-re, ahol szintén a törött bordájára hivatkozva nem indult. Akkor minek ment ki. Miért akar valaki törött bordával olimpiára menni? Illetve miért viszik ki? És amikor nem állt a rajtkőre még senki nem tudta miért, csak másnap mondták be, hogy bemelegítésnél megrúgták. Hmm, ezt egy napig nyomozták? Sok a ????? ezen az olimpián. Ez már rég nem a sportról szól.

Kép

KépKép
 


Kiváncsi vagyok Fazekas mit nyilatkozik ma este a Friderikusz műsorában

Kép

KépKép
 


Afonya véleményével értek egyet én is.
Bár nem bizonyított, hogy valóban doppingoltak-e, vétettek a szabályok ellen azzal, hogy nem működtek közre a doppingvizsgálat során. Nyilván tisztában voltak vele, hogy ez mivel jár, mégis ezt tették. Ha nem volt takargatni valójuk, az utolsó percig bizonygatniuk kellett volna a saját igazukat (nem csak szavakkal). Akkor legalább elmondhatnák, hogy ők mindent megtettek.
Kicsit több felelősségérzetet vár az ember azoktól a sportolóktól, akik egy országot képviselnek. Annusnak egy szava nem lehet, mert nem visszarendelték, hanem eljöttek hozzá, majd várták a határon, és kapott egy harmadik lehetőséget, a mai tárgyaláson tisztázhatta volna magát.
Ezek után azt nyilatkozta, hogy a WADA azért csinálta ezt, mert kis ország vagyunk, mégis jók az eredményeink. Az nem tűnik fel neki, hogy a többi jól szereplő sportolónk körül nincs ez a botrány?

Sajnos nem csak magukat járatták le, de az országra sem vet túl jó fényt ez az egész. És most még azt várják, hogy sajnálják őket az emberek!
 
 


Jó reggelt!
Már csütörtök óta ezzel van tele az összes újság meg a internet. Kép Kép

bigacsiga
Budapest IV. kerület
 
 


Azért van itt még olyan, amire kiváncsi lennék. A többi atlétát is megvizsgálják 3-4-5 nappal az éremosztás után??? És ha nyakában az arannyal elment pezsgőzni, utána megpisiltetik és közlik, hogy doppingolt és elveszik az aranyát?
Érdekelne, hgoy a 6 aranyérmet nyert amerikai úszót hányszor ellenőrizték. Mondjuk még akár ma is.
Emlékszem, korábbi olimpiákon is úgy volt, hogy a magyar kontingens első fele korábban megjött, minthogy vége lett volna a játékoknak. Ő utánuk is jöttek doppingvizsgálódni?

Nagyon egyértelmű számomra, hogy itt az ominózus névtelen levél kulcsfontos lehetett, tényleg rájuk szálltak. Lehet, hogy jogosan. Ugyanakkor mindjárt elsőnap Gyulai azt nyilatkozta: nem foglalkoznak (nem nyögöm ki a nevét, az atlétikai fő szövetség, aminek ő (fő?)titkára) névtelen levelekkel. De úgy tűnik itt mégis foglalkoznak vele.

Másik. Ha tényleg doppingoltak, ami a súlyemelőknél elég tutinak tűnik:
Miért nincs itt meghurcolva annak, azoknak az embereknek a neve is, akik ezeket a szereket adták nekik? Nem hinném, hogy saját kútfőből, összes edző és doki előtt titkolva szedték be. Ez egy óriási üzlet mindenhol, mindenhol dopppingolnak, vegyigyárak élnek a dologból -olvastam valamerre, elhiszem. Mindenki adja az ártatlant és elvárnák, hogy a sportolóink vigyék el a balhét. Igenis vigye el a balhét a teljes főnökségük is, álljanak ki értük!

Tényleg, valahol meg lehet nézni a teljes listát, melyik sportolót mikor ellenőrizték??? (nem mintha győzném kibogarászni)

Az egész doppingtéma arról szól, ki csinálja profibban. Sajnos.

Az olimpia meg a rakás bürokráciáról. Pláne ha nehézatlétáink ártatlanok. HOgy hány óráig mennyit pisil valaki Meg akármikor éjjel-nappal.

És akkor még ott van egy csomó gyenge emberi teljesitmény, lásd pl női kézi Ukrajna ellen. Félelmetesen gyenge, végeredményt befolyásoló bírói ténykedéssel.

Sajnos az olimpia már rég nem arról szól, amiről kéne.

Kár. Mert amúgy Ancsi (16 hó) olyan élvezettel nézte, utánozta a sportolókat. Ő még nem érti fentieket. A 9 és 11 éves gyerekeim már részben igen....

Ildi

Ildi
 
 


Furcsa gondolatok kavarognak bennem is. Ráadásul rendesen ellentmondásosak isKép Naív dolog lenne azt gondolni, hogy tiszták voltak a versenyzők...

DE:
Nem tetszett a reagálás, az "ügy" kezelése.

Ha van egy csapat, akivel kimegyek az Olimpiára, akkor feszítek, mikor a csapat sikeres - nyilván. Ha a MOB vállal egy csapatot, akkor abban az esetben is vállalnia kell, ha a csapat itt-ott defektes lesz. Nekem egy percig sem tűnt úgy, hogy a vezetők-szakvezetők-kiküldött "nem sportolók" olyan nagyon verték volna az asztalt a magyarok mellett. Egy ember volt csak, aki sztem igazán hangot adott a felháborodásának a vádak ellen, az a Gyulai volt, aki -javítsatok ki, ha nem- , mint IAAF főtitkár volt kint, és nem mint MOB delegáció-tag. Ne felejtsük el, hogy NEM doppigvétséggel, hanem a doppingvizsgálat szabályainak megszegésének indokával vették el az aranyakat (jelenleg is csak ez a bizonyított). Ha a "vezetők" határozottabban lépnek fel, akkor talán a külföldi sajtó sem tényként közli a dolgokat, de minimum a többiek megítélése (értem ezalatt a többi sportolót) mindenképpen jobb lett volna. Természetesen, úgy is dönthettek volna, hogy elhatárolódnak és hangot adnak a dopping elítélésének, de ez sem történt meg, valahogy tezsetosza volt a vezetőség, és ez a lehető legrosszabb volt a részükről, mert így maguk alá mosták a többi sportolót is. Vagy védjék - vagy vessék ki maguk közül.

--A versenyzők val.szeg nem voltak tisztában azzal, hogy bármikor kérhetnek az Olimpia végéig mintát, mert a Gyulai elmondása szerint ez egy egészen új rendelkezés, ő is csak ennek az esetnek a kapcsán értesült róla. Mondjuk, lehet, hogy ez a tudatlanság is benne volt abban, hogy a diszkoszvetés napján a dobóatléták a balhé kirobbanása előtt már szóltak arról, hogy ők biza' hazajönnek...

--Tény, hogy jogosan vették el az aranyat szabálymegszegés miatt, és abban is egyetértek, hogy ha valaki aláírja az olimpiai részvételhez szükséges papírokat, akkor ugyan adjon már vizeletmintát! Abban is egyetértek Áfonyával, hogy nem kötelező olimpikonnak lenni, és másokon is elvégeznek mindenféle cseppet sem kellemes vizsgálatot. Ugyanakkor az is eszembejut ilyenkor, hogy páromnak a lábműtétekor nem az arasznyi fém és a kilenc csavar okozott félelmet, hanem a katéter, majd amikor annak szükségéről ledumálta az orvosokat, rettegett a kacsával közeledő nővértőlKép Bennem pedig nem hagyott nyomot a szülés környékén nem túl kellemes kitárt pozíció és társai...
Ezért elfogadom, hogy nem tudott produkálni, annyira balek pedig nem lehetett, hogy ha sikerült 25ml nem sajátot leadnia, akkor ne tudott volna többet is leadni.

--Ha nem sajátot adtak le (lehetséges simán), akkor miért kell mindenféle hormonszintre(?) hivatkozni, mert állítólag az nem egyezik... Ha van vér, és van vizeletminta mindkettőtől, akkor miért nincs DNS vizsgálat? Nem készült még el?
(emlékeztek, mikor egy férfi sportoló anno olyan vizeletmintát adott le, ami egy terhes nőtől származott?KépKép)

--Mindkét versenyző pisilt azóta egy hiteleset is. De itt az az ugrott be, hogy a játékok elején pont az athéni versenyzők balhéja kapcsán nyilatkozta több orvos is, hogy 24 óra alatt sok nyomot ki lehet "mosni" a versenyzőből. Hmm.

--Mindkét versenyző többször volt ellenőrizve idén. Mi a fenének költ(ünk) ennyit a doppingellenőrző csapatra, ha azokat a vizsgálatokat is lehetett manipulálni? Nekem az is nonszensz, hogy "nem tiszta" versenyző kijut a versenyekre. Arról nem is beszélve, hogy ezekben a számokban köztudott a teljesítménynövelő szerek használata, tán jobban kéne figyelni/szűrni őket. És biztosan nem rendelkeznek otthon vegyészeti laborral, így nekem nem elég, ha az ő fejük a porbahull. Sőt! talán egyedül leszek ezzel a gondolatommal, de sajnálom őket, hogy vérpadra küldik őket, bár az is igaz, hogy az arannyal járó dicsőségben is többnyire csak ők fürdőztek volna (no meg a szakosztály, klub, edzők, orvosok, gyúrók........)

--Szintén orvosok nyilatkozták, hogy egyes szerek a teljesítménynövelők közül a verseny után közvetlen nem mutathatóak ki, pont azért, mert elvésznek a teljesítmény növelése közben. Azt is mondogatták, hogy a vérből sem mutatható ki minden, mert más a szerek lebomlása(?).

--Nálam más megítélés alá esik, ha pl egy kajakos, vagy egy dobó doppingol. Utóbbi max. a többi szintjére hozza magátKép Fura, de nem ítélem el a testépítőket sem. De mivel ez is egy ilyen sportág és volt már nekünk Gécsek-balhénk is megint csak azt tudom mondani: figyelni kéne.

--Kicsit kellemetlen dolog, hogy a vegyi-meghajtású sportolók azon buknak el, hogy milyen háttérvegyészettel bírnak otthon. És mivel nagyobb pénzű országok előrébb járnak jóval, a WADA kihasznál minden alkalmat, hiszen produkálnia kell az eredményt. Hogyan is számolna el azzal a rengetek bombabiztos vizsgálati módszerre behajtott pénzzel, ha nem lenne kapás? Kicsit játékszerré is váltunk - nagyokat nem lehet megfogni, balekoknak ott a kisország. Nem éreztem egy percig sem, hogy ez a hajsza a tiszta sport érdekét képviseli.

Nagyon szomorú voltam, olyan érzésem volt, mintha elették volna a kedvenc játékszeremet. Érdekes, hogy az egyértelmű doppingügyek nem ráztak meg, de ez a huzavona, kósza hírek igen. Vicc, hogy az amerikai és a japán sajtó előbb lehozza közleményében a NOB döntését, mint azt a magyarok megkapják hivatalosan... Ez ám a tekintély!

Végül a vizipólósok aranyával olyan érzésem volt, mintha az egész olimpiát mi nyertük volna megKép
Apropó: mi lett volna, ha anno nem áll ki senki a Benedek mellett?Kép
 
 


Na, és mit mondott Fazekas a Friderikusznak?
 


Szilvi!
Semmit!
21'35"kor megismétlikKép
 
 


Egyik ismerősöm ott volt Szombathelyen,amikor Fazekas beszélt a népnek...Azt mondta,nagyon nem volt rendben,összevissza beszélt és egyik mondatával agyonütötte a másikat.

Hát,ki tudja.Azt biztos,hogy azért ezek tuán én sem bíznék meg semmiféle vizsgálatban,mert egy dolog,hogy mit adok le és egy dolog,hogymit mutatnak ki belőle és egy másik dolog,hogy mit akarnak kimutatni belőle.

Ennél már csak az volt jobb,amit egy külföldi újság hozott le.Rajzot készítettek,hogy egy férfi sportoló hogyan tudja a végbelébe feldugni a vizeletmintát,majd a húgycsövén keresztül kipisilni.Még le is volt rajzolva!!!!!
Hát,betegre röhögtem magam!Sajna nem tudom,melyik újság,mert szintén biológia szakos kollégám mesélte.

Ez ám a hír!

 
 


Csii

"Kicsit játékszerré is váltunk - nagyokat nem lehet megfogni, balekoknak ott a kisország."
"És mivel nagyobb pénzű országok előrébb járnak jóval..."

Nem tudom az olimpia előtt is figyelted-e sport híreket, de tele volt pl. a lebukott amerikai atlétákkal. Nem azért nem buktak le az olimpián, mert kivételezettek, vagy a fejlettebb technológiájuk miatt mindig egy lépéssel az elfogadott vizsgálati módszerek előtt járnak, hanem azért, mert már otthon a nyilvánosság előtt nagyívben kihajították a doppingolókat a csapatból. Nem számított mekkora név az illető. Még olyan is volt, akit kábszerezésen kaptak, és annak ellenére visszaléptették, hogy már kint volt az olimpián. Szval a különbség abból adódik, hogy ők megelőzték a bajt. Itt a magyar sportvezetők és orvosok felelőssége legalább annyira felvethető, mint a sportolóké.

Másik dolog, hogy a mintákat - ha jól emléxem - 8 évre el kell tenni, hogy az esetleges fáziskéséssel megjelenő doppingteszteteket is el lehessen rajtuk végezni. Így még évekkel a verseny után is elvehetik az érmet. Persze az már a tesztelők módszerességén múlik, hogy végigküzdik-e magukat még időnként újra a rengeteg mintán. Ha csak a döntősöknél megteszik, az már nagyon megnöveli a lebukás esélyét.

Ma már a doppingvizsgálat szabályai ugyanúgy részét képezik minden sportág "szabálykönyvének", mint pl az, hogy nem érvényes a dobás, ha kilép valaki a dobókörből. És ezzel, minden sportoló teljesen tisztában is van. A dopping szabályok a tisztességes versenyzőket védik. Ha valaki tiszta, az még örül is a vizsgálatok szigorának, mert így nem fog olyan helyzetbe kerülni, hogy ellopják előle a doppingolók a sikert, vagy őt magát igaztalanul hírbe hozzák. (Bár maga a vizsgálat kétségkívül eléggé megalázó. De még így is vitathatatlanul megéri mindenkinek, hogy a csalók ne tegyék semmivé sok év kőkemény munkáját.)

Ha megnézem a mérleg két serpenyőjét:

A). Ha Annusék betartják a játékszabályokat: mivel tiszták, ez kiderül.
1.
 
 


Anyapoc

Ha bármi kétség felmerül a vizsgálatok korrektségével kapcsolatban, azt nagyon egyszerűen tisztázni lehet. Léteznek más, nemzetközileg elfogadott laboratóriumok is. Csak annyit kellene tenniük, hogy az egyidőben levett hitelesített mintákat több egymástól szervezetileg független laborba is elküldik. Ha bármi szándékos manipulácó történik Athénban, legalább kiderül. Bár szerintem ez az egész paranoiás félelem az eredmények hamisításától,igazából a lebukástól való félelemből táplálkozik. Jó kis álkifogás. Nyafogás a köbön. Kép
 
 


Milyen furcsa a média. Most azt olvastam főcímben, (index) Annus csalt ... stb. De ez ugye nem igaz, mert nem csalt, (pontosabban nem bizonyított), hanem megszegte a szabályokat.
A kettő nem ugyanaz.

Laci, szerintem ha bebizonyítódna hogy nem csaltak, akkor is úgy kerülnek be a sporttörtélemebe, hogy ők akiknek dopping ügyük volt. Szerintem a nevük már meg van hurcolva, függetlenül attől hogy mi történt.

"kalapácsvető által leadott mintákból a genetikai tesztet el lehet végezni, ezért a vizsgálathoz Annusnak nem kell újabb mintát produkálnia. Amennyiben a tesztelést megkezdték, annak eredménye néhány napon belül várható."(Bakanek György)

Erre nagyon kíváncsi vagyok ...

Anyapóc, szerintem ha valaki nem képes értelmesen összefüggően beszélni, még nem feltétlen vétség. Ha megnézzük Egerszegi Krisztina IQ-ját amikor olimpiai bajnok volt ... nos hagy némi kívánni valót maga után, de kit érdekel, neki nem az volt a dolga hogy okos legyen, hanem hogy jól ússzon.

Én is láttam azt a rajzot az interneten amit írtál. Ha megtalálom bemásolom. Szerintem ha valakit alaposabban megvizsgálnak tuti kibukik hogy csövezve van a fickó, és állítólag ott alaposan megvizsgáltak mindenkit. De nem vagyok szakértője a témának, állítólag valamelyik lebukott korábbi versenyzőnk még könyvet is írt arról hogy hogyan lehet csalni. Kép
 


Georgina

" ... hanem megszegte a szabályokat. A kettő nem ugyanaz. "

Ez így van. De ha figyelembe veszed azokat körülményeket, amiket leírtam, akkor azok elég erős közvetett bizonyítékok. Miért csinál valaki olyat, amiből csupa kára származik, ha nagyon egyszerűen, pár párc alatt teljesen tisztára moshatná magát. És minő véletlen, közben sorozatban pontosan azokat a dolgokat csinálja, amikkel megakadályozza a helyzet tisztázását.
Te tényleg elhiszed, hogy valaki, aki óriási áldozatokat hozva, évek nagyon kemény munkájával végre eléri a célját, hagyja azt kifolyni a kezei közül, azért mert nem hajlandó még rászánni egy pár percet, esetleg órát?
Elég sokat sportoltam - szerintem ilyen nincs. Ha igen, az illető mentálisan tényleg orvosi eset. Az egyik ismerősöm versenyzett Athénban, van némi képem arról, hogy milyen árat fizetnek, azok akik kijutnak az olimpiára.
---
A külföldi sajtó elképesztő felelőtlensége sokkal nagyobb téma kellene legyen, mint maga a dopping. Alig akartam elhinni, hogy komoly médiumok minden forráskritika és utánajárás nélkül egy-két tollvonással a falhoz állítanak valakit. Az ilyen média-emberek kioperáltatták magukból az alapvető újságírói felelősségérzetet. Kép Kép Kép

De ilyen körülmények között még-sokkal-inkább rohanniuk kellene mielőbb tisztázni a helyzetet Annuséknak. Ők viszont pont az ellenkezőjét teszik. Miért????????
 
 



"... szerintem ha bebizonyítódna hogy nem csaltak, akkor is úgy kerülnek be a sporttörtélemebe, hogy ők akiknek dopping ügyük volt. Szerintem a nevük már meg van hurcolva, függetlenül attől hogy mi történt. "

Gondolod, hogy, ha mindezek után a legalaposabb orvosi vizsgálatok benizonyítják, hogy tiszták, mint a hó, akkor nem válnak még nagyobb hősökké, akik, még a hamis vádakat is túlélték? Számukra az egyetlen nyerő stratégia az lenne, ha önként és dalolva minél több és alaposabb vizsgálatnak alávetik magukat. Ezzel szemben mit csinálnak? Menekülnek a vizsgálatoktól? És ez még a jóhiszemű emberek számára is felteszi a kérdőjeleket, hogy MIÉRT???
 
 



Bigacsiga!
Roppan kíváncsi vagyok, hogy mit írtál be a keresőbeKépKép

Laci!
Kb. tizenhárom éve figyelem a sporthíreketKép
---
Nem látok nagy különbséget a véleményeink között, de térjünk vissza a "kicsi ország" dilemmára (nem Magyarország, hanem kicsi-ország kontra USA).
Doppingszert üldözni, és árulni is nagy üzlet (újat mondtam, ugye?Kép). Nem a nagy massza, az USA, hanem az ottani üldözőszerv, (akinek szintén nagy üzlet ez az egész) hajigálta ki a sportolókat. Akik nem akadtak fent a szűrőn, valszeg a másik nagy nyereséget hozó iparág, a doppingelőállító-laborok sikerének köszönhetik ezt, és nem az Amerikai Olimpiai Szövetség határozott fellépésének és előrelátó mivoltának. Ha az ottani "csapat" olyan nagyon "tiszta" lenne, akkor nem fedezték volna fel az állítólag onnan származó THG-t (amit nem is "felfedeztek", hanem valaki "beárulta"). A WADA ezt írja arról a szerről, amit becslések szerint tíz éve használhattak a sportolók: "Már születtek javaslatok arra, hogy a THG kerüljön be a rutin doppingtesztek körébe..." nekem ez azt jelenti, hogy nem szűrnek rá úgy, mint a többi listás szerre, de ezt persze nem tudhatomKép Hónapokig tart a hatása, de csak három-hét napig mutatható ki...
Ez a szer nekem azt bizonyítja, hogy VAN olyan anyag, amit nem tudnak még azonosítani, de már használják. Én ennek tudom be azt, hogy az Olimpián nagypénzű országok sportolói nem buktak meg, és nem csak annak, hogy a kinti vezetők jobban szelektálnak, vagy a kinti sportolók tisztábbak az itthoniaknál.
S ha az értékesítők-előállítók már beelőztek a WADA kénytelen olyan helyen keresgélni, hol még van esélye a fogásra is. Valamit fel kell mutatnia, ha egy vizsgálatért ezer dollárt számolnak el...
Szintén a doppigellenes oldalról: "Évente a világon kb. 100 -120 000 doppingminta-analízis történik, s ez azt jelenti, hogy közel 1 milliárd dollárnyi pénz fordul meg ebben az üzletben."
Azért ez nem kevés.

--Azt nem tudom, hogy hány évig őrzik meg a mintákat, de ennél az anyagnál pl. egy hét után már mindegy isKép

--doppingszabályokról annyit, hogy a magyar doppingtörvény nem szól a verseny utáni ellenőrzésről ugyan ezt leírja:
"(6) A tiltott módszerekre vonatkozó ellenőrzés versenyen, mérkőzésen, továbbá versenyen kívüli és felkészülési időszakban egyaránt elvégezhető."

de a versenyeken történt ellenőrzésről így ír:

"3.4. A versenyen történő ellenőrzésre vonatkozó szabályok:

3.4.1. A doppingellenőrzésre történő kijelölést közvetlenül a verseny befejezése után kell megtenni."
És ahogy írod, ezzel teljesen tisztában vannak a a dobók. Azt viszont lehet, hogy nem tudták, a WADA kiterjesztette a verseny utáni vizsgálatot az Olimpia teljes időtartamára.

Hogy miért nem éltek a tisztára-mosás lehetőségével? Mert biztosan van mit takargatniuk sztem is. De most nagyon fontos, hogy mentsék ami menthető. Így marad a szabályszegés, kis szerencsével (ezt ők tudhatják) nem tudnak majd tiltott szert, vagy csalást rájukverni. Így legalább a pénzbüntetést megússzák, és nem csak ők, hanem a szakosztály vagy klub, az ottan orvossal szakvezetővel együtt, aki szintén büntethető.
"1.§ A rendelet hatálya kiterjed a versenyszerű sportban részt vevő természetes és jogi személyekre, ideértve a sportoló felkészítésében, illetve irányításában résztvevőket is."

Nekem továbbra sem tetszik a nem egyértelmű állásfoglalás. Talán akkor is kisebb lett volna a balhé, ha nem a WADA, hanem a sportszövetség (vagy MOB) tiltja le a sportolót. Ők is kérhettek volna bármikor mintát Annustól (is) és ha azt is megtagadta volna, akkor nekik is joguk lett volna a kizárásra szabályszegés miatt. Nem könyörögni, hogy ugyan Annus, adjál már mintát a WADA-nak!!!
Ha ezt megtették volna, nem csámcsogott volna rajtunk a fél világ, nem tanácskoztak volna ennyit, hiszen akkor ez a MOB által kizárt versenyzők egyike lett volna csupán.(volna, volna, volnaKép)
Talán mérlegelni lehetet volna azt is, hogy mi a jobb: feláldozni(?) egy (talán nem is jogosan) nyert aranyat, vagy kivárni, míg azt más veszi el tőlünk, nagyon-nagyon megalázó, lejárató felhajtás keretében...
Sehogy sem jó ez ígyKép
 
 


Idéznék egy nagy sortolót.Az doppingol akit elkapnak ( Ben Johnson )
 
 


Laci

Szerintem az éeltben két dolog biztos: a halál és a rendőr.Erről ennyit.

Georgina

Nem az összefüggő beszédről írtam,hanem arról,hogy egyik mondatban ezt mondta,a másikban már mást.A kettő nem ugyanaz.

Anyapoc

 
 


Georgina

Rajz:naná,hogy fel lehet dugni,csak a húgycsövön keresztül kipisilni nemKép!Az biológiailag lehetetlen!De másold be a rajzot,mert nagyon kíváncsi vagyok rá!!!!!

Anyapoc

 
 


DE ha előtte felküldik a hugycsövön keresztül a vizeletmintát akkor ki lehet ám pisilni más pisijét
 
 


Csii

Szerintem sincs drámai különbség a véleményünkben. Kép

Amiben teljesen egyetértünk:
-
 
 


Bim_bam

"Idéznék egy nagy sortolót.Az doppingol akit elkapnak ( Ben Johnson )"

Akkor - ezzel a logikával - azok a náci hóhérok sem voltak tömeggyilkosok, akik meghúzták magukat valahol Argentinában. Bin Laden is egy makulátlan igazhitű férfiú ... Kép
 
 


Anyapoc

Nem igazán értem mire, reagáltál ...

Gondolom ismered a viccet:

- Doktor úr, én olyan bizonytalan vagyok . . .vagy mégse? Kép Kép
 
 


Laci,
én máshogy értelmezem Ben Johnson-t:
"mindenki" doppingol, de csak, akit elkapnak, azt nyilvánítják annak.
Nem igazhitű az a palesztín "turista", akinek bomba van a hasára kötve, de ezt csak UTÓLAG tudjuk meg. Ha már kiderült.
A megbújt nácikat nem értem, szerintem más logika.
 


Laci


Elküldve 2004 Augusztus 30 hétfő - 21h 18:
Ezen hozzászólásodra.KépMert akárhogy is,de ki tudhatja,mit hogy manipulálnak.Na,erre írtam én,hogy csak két dolog biztos az életben...Kép
ViccKép

 
 


Bim-Bam

Jesszusom!Ezt komolyan gondoltad?!!!Hogy azon a pár mm átmérőjű csövön te akármit is feldugsz,amiben elfér legalább 75 ml vizelet?Hát már a katéterezés is fáj a férfiaknak,pedig az egy vékony cső!KépKép
Na meg azért megnézném a kivitelezést is....

Anyapoc

 
 


Anyapóc

Végülis Bigacsiga feltette a képet láttad?
Mit szólsz hozzá?

korábban ezt írtad: "Azt mondta,nagyon nem volt rendben,összevissza beszélt és egyik mondatával agyonütötte a másikat.." Kép félreértettük egymást. SorryKép Én mást értettem ki belőle, de most már oké.

Laci
Végül is adtak mintát vagy nem azt vizsgálják Bécsben?
 


Szilvi

Kétféle képpen lehet érteni: az egyik, hogy akiről kiderül, a másik, hogy akit felelősségre is vonnak. Én a másodikra gondoltam.

De a lényeg nem is az, hanem, hogy az idézet szerint úgy tűnik, hogy az, amit nem sikerül szankcionálni, már nem is gázos. Én erre hoztam két sarkos példát, hogy ez a mentalítás hova vezet.

Bár jobban belegondolva lehet úgy is értelmezni, ahogy te írtad. És könnyen lehet, hogy te jársz közelebb ahhoz, amire Ben Johnson gondolt! De ez ebben az esetben is elég szánalmas védekezés. Tuti, hogy nem mindenki doppingol. Ha nem a levegőbe beszélt és tényleg tud konkrét doppingolókról, akkor tehetett volna ellene, ahelyett, hogy beáll ő is a sorba. Bár én nem tudom elképzelni, hogy honnan tudhatna ilyen nagyon is titkolt információt sok száz, vagy akár ezer sportolóról. Ez csak egy feltételezés lehet a részéről, amivel felmenti önmagát. Meggyőzte magát, hogy amit csinál, az adott helyzetben elfogadható . . .
 
 


Georgina

Annus adott mintát, de nem olyan körülmények között, ami az olimpia szempontjából szabályosnak, elfogadhatónak számít. Nem azok felügyelték a mintavitel tisztaságát, akinek hivatalosan kellett volna. Így az egész csak egy egy magánakciónak számít.

Csupán annyit kellett volna másképpen csinálni, hogy elhívják a hivatalos ellenőröket is, ha már úgyis leadják a mintát. És az ellenőrök által hitelesített mintát elküldik a bécsi laborba is. Így függetelen bécsi vizsgálat már adott volna biztosítékot arra, hogy nem babrálnak az eredménnyel Athénban. De Annus a kézenfekvő megoldás helyett megint megakadályozta a helyzet tisztázását.

Azt mindenki tudta előre, hogy ez így szabálytalan, még a legjóindulatúbb döntéshozók sem fogadhatják el. Max a közvéleményt lehet manipulálni vele.
 
 


Anyapoc

Pedig már azt gondoltam értem: "Biztosan nem arra válaszoltál, amit neked címeztem, hanem pl erre" Az egész történetben pont az lehetne végre a biztos pont, amit neked írtam: hogyha több független laborban is bevizsgálnák ugyanazt a mintát. Így ki lehetne zárni bárminemű szándékos manipulációt és a hibásan elvégzett vizsgálatok gyanúját is.

Remélem nem érted félre, nem kötözködni akarok, csak tényleg nem értem a kapcsolatot a két hozzászólás között ... bár, ha gondolod, hagyhatjuk is ennyiben, annyira nem lényeges . . . Kép
 
 


Laci!
Rendben, akkor tovább a részletekbeKép
Bár kissé vicceesnek tartom lassan ezt az értekezést tőlem olyan dolgokról, mint sportpolitika, dopping és annak vizsgálata és társai...így marad továbra is a személyes véleményKép

--Annusék esetében személyes motívumnak bőven elég volt az az állítólagos levél.
--Ezt írod: " a vizsgálatokat nem azok rendelik meg és fizetik ki, akiknek az üzletet jelent!" Én úgy értem, hogy üzlet, hogy az a "vállalkozás", ahol a doppingellenőrzés folyik (pl.WADA) olyan mennyiségű pénzt forgat meg (használ fel), ami önmagában sem kevés. Így igenis üzlet WADAnak lenniKép Kötve hiszem, hogy önköltségi áron, vagy barátilag hajtanák fel(be) a pénzt a sportszövetségtől. Két oldala van: vagy a szövetség/szervezet/ rendeli meg a vizsgálatot (miért tenné, hisz mindnek van saját ellenőrzése, max. nem kompatibilis), vagy a WADA dönt úgy, hogy vizsgál, azért hogy a létrehozásának a célját elérje. Így a WADA dönt, hogy mikor vizsgál és neki üzlet is a vizsgálat. Szükségességének fontosságát az eredményben mérik, ez esetben a megbuktatott sportolók számában.
--Hülye hasonlat, de a dohányzás, és annak káros hatásának vizsgálata-kutatása-gyógyítása is üzlet, valami hasonló lehet sztem a dopping esetében is. Nem hiszem, hogy érdekeltté lehet tenni egy csoportot (versenyző+felkészítők) abban, hogy mindenképpen tisztán versenyezzenek, főleg, ha arra az anyagi háttér is rendelkezésre áll. Nyilván olyan országokban, ahol többet lehet nyerni a dobogós helyezésekkel, ott jobban megéri a "mellékes" elköltése. És ahogy gazdagabb országban többet tudnak a dohányzás elleni kampányra költeni, ott van több pénz is a dopping ellen.
Csakhogy, olyan országban, ahol sok pénz van, ott nagyobb (azaz van) felvevőpiac a tuti doppingszerekre, míg a WADA ott is "csak" ugyanaz a cég, mint nálunk. Ugyanazokat a vizsgálatokat fogja elvégezni, talán ugyanannyit is/sportoló, míg külföldön több a doppingszerre költött pénz/sportoló.
Egyébként nálunk is buktak meg sportolók itthon, saját ellenőrzés után, csak arról nem tudunk annyira, hiszen sajna nem sztársportolók voltak, így nem lett ügy.
--Azt én sem tudom, hogy miért nem azokat a szereket használták az amerikai sportolók, bár azt sem értem, hogy nagyon könnyen buktatható doppingszerrel a mieink miért utaztak kiKép
Valahol azt is olvastam (talán a WADA kapcsán?), hogy sok amerikai sportolóról csak feltételezik, hogy doppingszert használt, mert az egyik kotyvaszcégnek pénzt utalt át.
--Doppingszerek vizsgálata: ez nekem roppant magas, sőt, hihetetlen, hogy pl egy orrcsepp is gondot okozhat, ha nincsen bejelentveKép Könnyű Anyapocnak, ő legalább érti a lényegétKép)O
--Ezt írod: "Szerinted az a normális, elfogadható, támogatandó . . . magatartás, hogy "Ha már nem sikerült a csalás, akkor legalább ússzák meg minél kisebb büntetéssel?""
Nem mondom, hogy normális...., de nagyon logikus. Most perpill szabályt szegtek csak, így bár doppingvétség, mégsem tiltott szer, és -gondolom- más a büntetése is. Nem csak nekik, a sportolóknak, hanem az orvosnak (ugye nem egyedül lőtte be a szert), az edzőnek, és mindenkinek, aki részt vesz a felkészítésükben, hiszen ők is bűntethetők. Éppúgy felelősségre vonhatóak, mint ahogy az arany jutalmából is kaptak volna, azaz az edző is kap pénzt, meg a szövettség is, ha eredményes a sportoló.

Tényleg, mennyit kap egy edző, ha a tanítvány aranyat ért?

Mondjuk, sztem is elfogadott(és tagadott) dolog a doppingolás sok sportban, a mostanában nyilatkozó orvosok vagy kitértek a válasz elől, vagy arra utaltak, hogy az említett sportokban valamilyen szinten - valahol a felkészülés során találkoznak a sportolók listás szerekkel.
Jó, Fazekas olimpiai csúcsot dobott, de lehetséges az, hogy doppingolók és nem doppingolók között a verseny igencsak kiegyenlített?

Mindamellett, ha a sportolóink helyében lennék, és VALÓBAN nem doppingoltam volna, ki lennék akadva, mint ők, és én is a visszavonulást választottam volna. És ha tudnám, hogy tiszta vagyok, talán akkor sem adtam volna újabb mintát, mint ahogy Annus sem adott.

Kétélű ez nagyon.
 
 


Georgina

Igen,közben mgtaláltam és meg vagyok döbbenve.Azon meg főleg,hogy biztosan milliószámra léteznek emberek,akik ezt el ishiszikKépKépKépDe gy pozitívuma van nekem,hogy tudok mivel példálózni a suliban,hogy miért is fontos biológiát tanulniKép!
Ja,ja ,félreértettük egymást ,meg én sem voltam pontos.Majd kérdezek részleteket,aztán megírom,hogy mit is takar ez.

 
 


Mostnéztem meg a rajzot csak renesen és ez nem is arról szól,hogy a végbélből megy a húgycsőbe a pisi,hanem van egy extra vezeték,alul lehetlátni.Barátnőm most jött és mesélte,hogy ezt vagy operációval csinálják,vagy egyszerűen a csövet csak elrejtik a fanszőrzetben.Erről beszélt a görög atléta is,amikor azt mondta,hogy Fazekas elmesélte neki,hogy hogyan csinálják.

 
 


Laci

jaj,dehogy gondolom,hogy kötekedszKép!
Persze,hogy biztos pont lenne,ha több független labor is megnézné,de még így sem tudja szt senki garantálni,hogy abba nem piszkálnak bele,nem kennek meg senkit stb...És én most nem csak erre a konkrétesetre gondolok.Magyarul Tenagyon optimista,én nagyon pesszimista vagyok ebben a dologban(pedig nem szokásom)Kép.
Na,erre mondtam én,hogy még ez sem lenne biztos,csak a halál meg a rendőr(mert erre ugye ezt szokták mondani)Kép.

A legújabb pletyka szt a városvezetőség is benne van a buliban...

 
 


Csi!

kérdésedre a válasz:
Ha azt írom, hogy index.hu, akkor az hiszed viccelődök veled, Képpedig, dehogy csak ott már egy hete erről írogatnak.

bigacsiga
Budapest IV. kerület
 
 


Az érmétől megfosztott diszkoszvető szobra

Kép

bigacsiga
Budapest IV. kerület
 
 


Anyapooc!
NEm úgy gondoltam hogy egy zacsiban, hanem katéteren keresztül fel a hugyhólyagba.
LAci!
Ezt akkor mondta az említett sporotló amikor elvették tőle az aranyérmet.(Egyébként tök jó hogy az elütést nem hagytad ki, ehhez annyit, nem vagyok hülye csak figyelmetlen.)
Azért írtam be az idézetet mert szerintem is nagyon sokan doppingolnak csak talán ügyesebben vagy szerencséjük van. Azt mondja meg valaki, hogyan nyerhet több testhosszal egy ismeretlenekből álló( nem tini!)Dél Afrikai váltó úszásban az összes világ és európabajnokot lealázva.Aki elhiszi hogy tisztán az ne járjon piacra.
A másik, ha valakinek nincs vaj a füle mögött az kiáll és teljesíti a kötelességét és nem hivatkozik egészségügyi okokra egy olyan ember aki pár nappal azelőtt csúcsformában legyőzte a világ lebjobbjait.
A nácikat én sem értem. Szilvi kösz hogy leírtad a gondolataimat.
 
 


Bigacsiga!
KépKép
Azt hittem, direkt erre a képre kerestél ráKép
 
 


Az esti híradóban azt mondták, hogy az Eva Maria Barki védi majd az atlétákat.
Nem gondoltam volna, hogy egy rossz helyzetet tovább lehet rontani.Kép
 
 

Vissza: Errõl - arról

Jegyzetfüzet: