Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok,

Olyan szülõkkel szereténk beszélgetni akik találkoztak már a korai pubertás jelenséggel, betegséggel. Az én 6 éves iker kislányaim közül az egyiknél megállapították ezt a betegséget. Hormon kezelést kellett kezdeni nála (Diferelin injekció). Mivel a betegség elég ritka, nagyon kevés "szakirodalmat", cikket találtam róla. Ha van valakinek tapasztalata az injekcióról vagy a betegségrõl hálás lennék, ha megosztaná velem.
Eszter
 


Szia Eszter!

Én ugyan még nem találkoztam ezzel a betegséggel, de nézz körbe itt a neten, hátha van valami róla. Én is megnézem, majd írok, ha van valami! Nem egypetéjûek a kislányok?? Hogy csak az egyik beteg??( nekem is ikreim vannak)

Zsuzsi
Névtelen
 


Szia Zsuzsi!

Köszönöm,hogy válaszoltál. Próbáltam szétnézni, de sajnos nem sok sikerrel. Nagyon kevés amit találtam, szinte semmi.Sok ismerõs orvossal beszéltem, akik szinte mind azt mondták, hogy utoljára a tankönyvben találkoztak ezzel a betegséggel. Igazából azért keresnék szülõket, mert egyáltalán nem tudom , hogy a kezelésnek milyen mellékhatásai lehetnek. Az orvos szerint persze semmi, vagy esetleg az, hogy felvesz néhány kilót. Mivel ezt, 4-5-6 éven keresztül kell kapnia, érdekelne, hogy mégis mire számíthatok.

Egyébként egypetéjûek, de szerencsére a testvérénél nem találtak a betegségre utaló jeleket, de azért õt is folyamatosan ellenõrzik.

eszter
Eszter
 

 
 

Szia Zsuzsi!

en igy irva talaltam par oldalt: PUBERTAS PRAECOX. Hatha talalsz uj dolgokat igy. Ha veletlenul csak elirtad a cimet, bocsi.

-Afonya
Névtelen
 


bocs, Eszternek akartam irni
Névtelen
 


Szia Áfonya,

Köszönöm. Elírás volt a címben, de ma végigfutottam mégegyszer rajtuk. Angolt kerestem, mert azt nagyjából megértem, de amiket találtam sajnos nem segítettek elõbbre jutnom. Mégegyszer köszönöm.

Eszter
Eszter
 


Én ennyit találtam a neten angolul, ill. magyarul. Tényleg nem sok. (németül rengeteg minden van)

[url=http://www.marylandgeneralhospital.com/ency/article/001168.htm" TARGET="_top]http://www.marylandgeneralhospital.com/ency/article/001168.htm[/url]
[url=http://www.babanet.hu/faq/gybeteg33.htm" TARGET="_top]http://www.babanet.hu/faq/gybeteg33.htm[/url]
[url=http://www.s-books.com/wbmedical/32447/32712/2.htm" TARGET="_top]http://www.s-books.com/wbmedical/32447/32712/2.htm[/url]
[url=http://www.s-books.com/wbmedical/32447/32792/2.htm" TARGET="_top]http://www.s-books.com/wbmedical/32447/32792/2.htm[/url]
Névtelen
 


plusz az msd orvosi kézikönyv a családban a 1257-58. oldal
Névtelen
 


köszönöm.
eszter
 


Eszter!
Pont a minap volt egy film errõl a témáról a Spektrumon, vagy a N.G.-n, vagy a Discoveryn, nem tudom, pontosan melyiken!!! Ha a Spektrumon volt, akkor meg tudod nézni a képújságban, hogy mikor ismétlik, de mindegyik adó többször adja le a mûsorokat.
Nagyon teljes volt a dok.film, ha nem találod meg, akkor hívd fel õket. Szerintem a múltheti mûsorújságban még megtalálod, de lehet, hogy a nemi fejlõdés címû sorozatban volt, vagy valami hasonlóban.
Csi
 
 


Eszter!

Hát én se találtam!
Majd még megnézem a könyvekeben!
Az jó, ha csak annyi mellékhatása lesz a dolognak! Az én lányaim is egypetéjûek, már nagyok, és köztük is van egy kevés súly különbség, és náluk is volt olyan, hogy csak az egyiknek volt valami, de az jó, hogyha a másik kislányt is ellenõrzik!Kép

Zsuzsi
Névtelen
 


Az origo keresõjében 16 weblapot találtam( magyart). Üsd be azt a szót, hogy PUBERTAS PRAECOX és akkor kiadja õket.

Zsuzsi
Névtelen
 


Köszönöm Csí, Megpróbálom, bár ma egyenlõre nem sikerült csak a vasárnapi meg a hétfõi mûsorokhoz jutottam hozzá, de abban nem találtam. Azt hiszem egy elmúlt heti TV mûsort kell szereznem. erre még van esélyem.

eszter
eszter
 


Eszter?

Nincs teletexetek? Azon az egész havi mûsor rajta van!

Kép Zsuzsi
Névtelen
 


Hát sajnos nincs...
Újra néztem (azért újra, mert amikor tavaly októberben ez az egész elkezdõdött minden létezõ szóra rákerestem) azt a 16 weblapot ami szóbajöhetett,de sajnos továbbra sem talátltam olyan információt amit igazán keresnék. Ebben az egészben a bizonytalanság a legrosszabb. Ez nem olyan mint egy nátha, vagy egy influenza amikrõl tudom, hogy 1 hét múlva elmúlik. 5-6-7-8 vagy még több év mire kiderül, hogy ez a hormon kezelés mit eredményezett a szervezetében.

Megpróbálom ezt a teletexet a testvéreméknél... mintha náluk lenne.
köszi.

eszter
eszter
 


[url=http://www.spektrumtv.hu/" TARGET="_top]http://www.spektrumtv.hu/[/url]
[url=http://dsc.discovery.com/" TARGET="_top]http://dsc.discovery.com/[/url]
[url=http://www.ngsociety.com/channel/" TARGET="_top]http://www.ngsociety.com/channel/[/url]

a www.google.com - on a nyelvi eszkozoknel beallitod az angol keresest, akkor 230-at hoz fel kapasbol.
Afonya
 


Eszter!
Végignéztem a teletexet, mármint a Spektrumét, és nem találtam meg én sem. Kép
Viszont azt hiszem, hogy nem a N.G.-n volt, hanem a másik kettõ valamelyikén, és az esti órákban - hátha ez segít.
Csi
 
 


Én is megnéztem az egész márciusi mûsort de nem találtam meg. Áfonyának ezúton is köszönet a tvmûsorokért. Lehet, hogy valamilyen sorozatban volt, és emiatt nem vettem észre. Megnéztem a Discovery-t is de egyenlõre semmi.Remélem, fogják ismételni. azért mostantól jobban nyitva tartom a szemem.

köszi.

eszter
eszter
 


Eszter!
Szerintem hívd fel õket, biztos tudnak segíteni!
Csi
 
 


Eszter!

Elnézést, ha késõn szólok, de most jutott eszembe, hogy a Patika Magazin hátuljában, napra pontosan le van írva, mindhárom csatorna egész havi mûsora, cím, idõpont, stb..
Ez minden hónapban benne van, ha márciusról már le is csúsztál, bár ki tudja lehet, hogy még ismétlik, de az áprilisit érdemes megnézni. Ingyenes lap, kérd a gyógyszertárban! Lehet, hogy még márciusi is van!Kép

Zsuzsi
Névtelen
 


[url=http://www.patikamagazin.hu" TARGET="_top]http://www.patikamagazin.hu[/url]
Névtelen
 

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Vissza: Errõl - arról

Jegyzetfüzet:

 

XGyerünk, anyukám! - Teakiadó