Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok! Szeretném tudni, kinek mi a véleménye a mostani oktatási törvénymódosításról. Magam nem sokat hallottam róla eddig, abban reménykedem, hogy majd felvilágosítotok. Első hallásra furcsállom, hogy három évig nem lesz osztályzat, és gondolom, ez csak az egyik része a módosításcsomagnak. Különösen örülnék, ha pedagógusok fejtenék ki véleményüket, bár a tapasztalt anyukák is nagyon jókat tudnak e témában mondani.
 


Sziasztok lányok!
Hát senkinek sincs iskolás gyereke? Vagy az egész kérdés nem is érdekes, csak én gondoltam azt? Legalább egy biztató szót...Kép!
 


Szia!

Jelenleg nem vagoyk tisztában vele, hogy mi az ami még csak rémhir, és mi az, amit tényleg elfogadtak-el fognak fogadni. Össze tudnád gyűjteni ezeket? Nagyon nem értek egyet vele, hogy ne lehessen buktatni, az osztályzás nem jeggyel cimű dolog már elsőben is marhaság, mert a gyereknek is egyszerűbb a számokkal, és egyébként is a legtöbb pedagógus azt csinálja, hgoy van egy pontrendszer a jegyek helyett (csillag, piros pont, piros pont üres középpel, fekete pont stb ), csak a szülő győzze átváltani. A hatosztályig alsó jellegű dolog is elég zűrös, a jelenleg dolgozó pedagógusok a 4+4+4 rendszerhez tanultak, és aszerint van végzettségük, és sokuk nem alkalmas a más korosztályú gyerek tanitására. NÁlunk pl egy felsős tesitanár tanitott most 3-ban, és teljesen kiakadtam a követelményein, szidtam őt egész évben, csak év végén tudtam meg, hogy felsőből hozták le... Ugyanakkor alsós tanárok -tisztelet a kivételnek- sok közülük tudásilag maradjon csak a 6-10 között, mert utána fejére nő a gyermek, és az elég szar, amikro a gyerek többet tud atanárnál.

Ildi

Ildi
 
 

 
 

Ezt találtam eddig, az általam ismert oldalakon nem sok minden van. Segítsetek, hol van több infó!

"A közoktatási törvény hétfőn elfogadott módosításával az általános iskola első három évében buktatni csak a szülők beleegyezésével lehet majd, a középiskolák nulladik évfolyamán nyelvi előkészítő osztályok indulhatnak jövő szeptembertől, bevezetik a pedagógusok titoktartási kötelezettségét és lehetőség nyílik a szakiskolákban is érettségit adó tanulmányokra.

A készségek és képességek fejlesztése az alsó tagozat után az ötödik és a hatodik évfolyamon a mostaninál nagyobb hangsúllyal folytatódik azzal, hogy e két osztályban 2008-tól kezdve a tanulói heti kötelező óraszám 25-40 százalékában csak olyan pedagógus taníthat, aki rendelkezik tanítói végzettséggel; az első 3 évben ez az alsó határ 20 százalékra is levihető.

A törvény módosulása értelmében az általános iskola első-negyedik évfolyamán nem végezhetnek oktató és nevelő munkát tanárok, kivételt ez alól az emelt szintű tárgyak, az idegen nyelv, a művészetek, a testnevelés és a nemzetiségi és etnikai kisebbségi nyelv és irodalom jelent.

A változás részeként 2004-től minden gimnáziumban és szakközépiskolában indulhat nyelvi előkészítő osztály nulladik évfolyamon, amelyben az ilyen képzési formát igénylő diákok az időkeret legalább 40 százalékában idegen nyelvet tanulnának. Később az intenzív nyelvtanulást lehetővé tevő évfolyam minden évben újabb osztállyal bővülne.

A törvény minden évfolyamon lehetővé teszi, hogy meghatározott körben, a helyi tanterv alapján, a tanuló évközi érdemjeggyel történő értékelésétől, illetve félévi, év végi osztályzattal való minősítésétől eltekintsen az iskola, vagy más értékelési módot alkalmazzon. Az első három évben félévkor és tanév végén, valamint negyedik félévkor a jogszabály kötelező szöveges értékelést ír elő. A törvény értelmében a házi feladatot az iskolák szabályozzák saját pedagógiai programjukban.

A módosítás megerősíti, hogy a Nemzeti alaptanterv tartalmazza azokat az ismereteket és követelményeket, amelyekre az iskolai nevelő és oktató munka épül. A jogszabály az iskolában történő nevelő-oktató folyamatot 12 éves egységként kezeli, melyből 8 év az alapfokú oktatás, azaz az általános iskola, és ehhez kapcsolódik 4 év középiskola, illetve 2 év szakiskola. A tanulói heti kötelező óraszámon belül az egyéni foglalkoztatás aránya 10-ről 12 százalékra nő.

Számos olyan kérdésben, amelyben idáig az iskola egyedül dönthetett, a jövőben ki kell kérnie az iskolaszék vagy a szülők közössége, illetve a diákönkormányzat véleményét. Az iskolák döntése elsősorban azokban a kérdésekben korlátozódik, amelyeknél a szülők számára pénzügyi kihatású rendelkezést kívánnak hozni. Ezek közé tartozik a tankönyvek kiválasztása, a különböző felszerelések megválasztása.

A jövőben az iskolának nagyobb figyelmet kell fordítania a családok anyagi helyzetére, és az iskola nem hozhat olyan döntést, amely figyelmen kívül hagyja az oda járó tanulók, illetve szüleik anyagi helyzetét. A módosítás értelmében az iskolákban pártok vagy politikai szervezetek nem működhetnek. A javaslat előírja a hátrányos megkülönböztetés tilalmát a közoktatásban.

A törvény értelmében semmissé lehet nyilvánítani minden olyan döntést, intézkedést, amely a gyermekek, tanulók csoportját, vagy akár egyetlen egy diákot neme, kora, származása, családi helyzete vagy bármely más oknál fogva hátrányosan megkülönböztet. A kormány szándéka szerint a diákok és pedagógusok közötti bizalmat állítja helyre a módosítás azon pontja, amely alapján a pedagógusoknak titoktartási kötelezettségük lesz a diákok személyes adatait illetően.

A törvény lehetővé teszi, hogy az intézményvezető és a pedagógus megállapodása alapján az előírt kötelező óraszámon felül több kötelező órát teljesítsen a pedagógus. Az így elvégzett munkáért külön díjazást kell megállapítani a munkaszerződésben, illetve a közalkalmazotti kinevezésnél. A díjazás megállapítása az úgynevezett teljesítményszorzó alkalmazásával történik.

A jogszabály rögzíti: 2005-től az egyetemi, főiskolai felvételi alapja a középiskolai kétszintű érettségi lesz, nem kell tehát a diákoknak egy tárgyból két vizsgát tenniük. Az egyetemek és főiskolák az érettségin elért eredmények alapján választják ki azt a jelentkezőt, aki felvételt nyerhet. Az idegen nyelvből tett emelt szintű vizsga - az eredménytől függően - egyben alap-, közép-, vagy speciális esetben felsőfokú nyelvvizsgát is jelent egyben. Aki informatikából jelesre érettségizik, egyúttal ECDL vizsgáról szóló tanúsítványt is kap.

A módosítás értelmében lehetőség nyílik majd a szakiskolában tanuló diákok számára is érettségi vizsga letételére. A szaktárca korábbi tájékoztatása szerint a szakiskolákból kikerülő fiatalok 33 százaléka a végzést követő tíz éven belül érettségit adó tanulmányokba kezd. Az oktatási tárca vezetője szerint a közoktatási törvény módosítására azért van szükség, hogy a gyerekek használható, korszerű tudást kapjanak.

A változtatás célja, hogy megszűnjön a tanulók sok esetben jelentkező felesleges túlterhelése, és növekedjen a társadalmi egyenlőség. A kormány a tervezethez benyújtott több mint 500 módosító javaslat közül 91-et támogatott, ezek közül 27-et ellenzéki képviselő terjesztett elő." (ma.hu)
 


Sziasztok!

A törvényről konkrétumot nem tudok, de szerintem tényleg lenne értelme az osztályzás mellőzésének, de CSAK akkor, ha szöveges értékelést adnának a gyerekről legalább havonta szülőknek. És nem olyat, hogy jól megfelelt stb, hanem komolyabbat. Aki meg a pontozást, csillagozást stb csinálja, az szerintem törvényt szeg!
A tanárok képzéséről. A tanítóképzőn (Budapesten tuti) az alsós 4 éven kivül még egy tárgyat hatodikig taníthatnak majd az ott végzettek, az egyetemeken végzett tanárok pedig ötödiktől tizenkettedikig taníthatják a tárgyukat.

cory

cory + Liza 2006.03.11. + Zsoma 2003.08.31. + Balu 2001.09.12.
cory
Budapest
 
 


Sziasztok!

A törvény itt olvasható:
http://www.om.hu/cikk.ivy?artid=3ddfd326-3075-4f81-a054-155328da17e0&colid=3d76c 01c-2083-417a-ba49-f9e57e4bddcf
vagyis itt vannak a linkek Kép

Már elég régen jártam általános iskolába, de nálunk az első két évben nem volt jegy... év közben. Kép A szöveges értékelést én is jó ötletnek tartom... akár tovább is... Később meg a jegy mellett, párhuzamosan. Mert pl. nem mindegy (szerintem a szülőnek sem), hogy a jó képességű, de lusta gyereke érte el esetleg uazt az eredményt, vagy a gyengébb képességű, de sok-sok szorgalommal Kép

... ja .. a törvényt nem olvastam ám el... csak kerestem vmi mást, és akkor akadt az utamba .. Kép

Rebi

Csenge (2001.11.07.), Levente (2004.02.13.), Emese (2006.11.08.), Réka Zselyke (2009.03.11.)
 
 


Nekem épp az a gondom a szöveges értékeléssel, hogy - Coryhoz hasonlóan - azt látom, hogy a tanárok többsége nem tud élni ezzel a lehetőséggel. Valóban osztályzathelyettesítő jeleket alkalmaznak, ami egyrészt nem változtat a lényegen, másrészt a gyereket is sérti, mivel arra vágyna-várna, hogy őt is iskolás nagyfiúként-nagylányként értékeljék, ne mindenféle boszikkal, rókákkal meg bohócokkal. Ha most ez kötelezően kitolódik három évre, hát nem tudom... Nagyon jónak tartom a Waldorf okatatási módszert, ahol a szöveges értékelés az oktatási program szerves része, de ott minden más is eltér a hagyományos oktatás módszereitől és elvárásaitól. Nem vagyok biztos abban, hogy egy elemet ki lehet ragadni egy - egyébként szerintem kiváló - okatási programból. Akik a mai általános iskolákban tanulnak, illetve ezeknek a gyerekeknek a szülei tiszta, egyértelmű képet akarnak kapni a gyerekeikről. A jó szöveges értékelésre egyébként külön ki kell képezni a pedagógusokat, nem utolsó sorban sok időt vesz igénybe, így sokan, akik meglehetősen alacsony jövedelemért végzik a dolgukat, esetleg nem érzik annyira szívből jövő kötelességüknek a szakmailag igényes értékelést. Mivel azt szeretném, hogy a gyerekeim a lehető legkedvezőbb körülmények között kezdjék, illetve folytassák az iskolaéveiket, legyek inkább huhogó vészmadár! Szóval cáfoljatok meg mindenben, amivel nem értetek egyet, amiről többet tudtok, mint én!
 


Kíváncsi: szerintem a szöveges értékelés sokkal tisztább képet ad a gyerekről, mint az osztályzat. Mert mit jelent egy 4-es?? Egy bizonyos pontrendszer szerint 4-est ért el pl. És? Ettől még nem tudod meg, hogy pl az olvasásánál mivel van gondja, mire figyeljen oda a szülő, mennyire érdekli a tanulás. Mennyire tesz meg mindent azért, hgoy előrehaladjon... Szerintem az osztályzás csak a szülők mániája, mert így lehet összehasonlítani a gyerekeket. Én szívem szerint teljesen eltörölném az osztályzást a hagyományos iskolarendszerben, viszont a buktatást úgy meghagynám, hogy minden tárgyból meghúznám a minimumot. Aki nem éri el, az nem mehet tovább. Összehasonlításra meg, ha valaki ragaszkodik hozzá, ott vannak a különböző versenyek. Menjenek oda a gyerekek, de szerintem nem a tanterembe való az állandó versenyeztetés. Ráadásul az 5 fokú skála szerintem kevés is. Elhiszem, hogy kevés a tanárok ideje, és kevés a fizetés stb, de ha folyamatosan ír néhány sort a gyerekekről a füzetébe, akkor az időnkénti írásos értékelés nem lehet olyan vészes.
cory

cory + Liza 2006.03.11. + Zsoma 2003.08.31. + Balu 2001.09.12.
cory
Budapest
 
 


Szia Cory! Te ismersz olyan tanárt, aki - sima általános iskoláról beszélek - jó szöveges értékelést készít? Őszintén szólva én még nem találkoztam ilyennel. Amikor az öcsém, majd nagyfiam volt elsős (nem sok eltérés volt a két bizonyítvány között), akkor csak annyi volt a szöveges bejegyzés: megfelelt, vagy jól megfelelt. Ez ugye, nem több, mint az érdemjegy, szavakban megjelenítve. Most itt, Ausztriában volt elsős a második fiam, szintén szöveges értékelést ír elő a törvény elsőben (kivéve hittanból, mert azt már elsőben is osztályozzák, bár szerintem mindenki 1-est kap rá, itt az a legjobb jegy), nos, itt valóban hosszabb az értékelés két szónál, de az sem valami hű de kielégítő, meg aztán tele van sztereotípiákkal. Ettől még kiváló lehet a tanítónéni, nem panaszkodni akarok rá. Másrészt szerintem a gyerekek pillanatok alatt megtanulják, hogy melyik szám milyen teljesítményt jelent, így nem fogadom azt el, hogy csak egy szám, amiről azt sem tudják, mit ér. De persze ha bővebb értékelést kapnak, biztosan többet tudnak meg magukról.
Egyszóval: én nem vagyok a szöveges értékelés ellen, ne gondold azt, csak nem látom biztosítva, hogy adottak rá a feltételek. A mai pedagógusok jelentős részét nem az elmúlt tíz évben képezték ki, ráadásul minél idősebb valaki, annál nehezebben nyit az újra, nem tudom, hogy mennyire fog sikerülni nekik jó értékeléseket készíteni.
A másik gondom az, hogy a kormányzat nem szervezett a téma köré erőteljes népszerűsítő kampányt. Emiatt olyan iszonyatos ellenállásban kell majd megkezdeni a törvény bevezetését, hogy tanár legyen a talpán, akit nem fúj el ennek a szele. Mit gondolsz erről?
Kíváncsi
 


Szia Kíváncsi!

Nem tudom, milyenek az általánosban tanítók, mert régen találkoztam velük. De azt gondolom, hogy ez megtanulható (pl ha már itt a törvény, csinálhatnának rá tanfolyamot). De a másik, hogy minden tanárnak minden gyerekről kéne, hogy legyen véleménye, amit pl elmond a szülőnek egy fogadó órán. Azt is leírhatná, és mindjárt többet tudnánk a gyerekről. Szerintem az osztályzat nagyon nem fed semmit. 5 fokozat van, egy osztályban meg vagy 30 gyerek. Mint ahogy a dolgozatnál is mindig vannak olyanok, akiknek csak egy pont kell a jobb jegyért, és azt megpróbálják "összekaparni", és akkor ő már nem 4-es? Mert 1 ponttal többje van? Vagy ugyanolyan négyes, mint az, aki a 3-asból kapart össze még egy pontot? Szóval szerintem ez nagyon gázos.

cory

cory + Liza 2006.03.11. + Zsoma 2003.08.31. + Balu 2001.09.12.
cory
Budapest
 
 


Halihó!

Kíváncsi, nálunk a fiam most volt első osztályos. Ők negyedévenként kaptak részletes szöveges értékelést. Minden tantárgyból külön értékelték őket. Úgy gondolom, ezt a többi iskolában is el lehet érni, bár ez valszeg függ a tanítóktól is. Nekünk sikerült két remek tanítót kifognunk - igaz jártunk is utána eleget. Ja, és kíváncsiak voltak a szülők véleményére is, kaptunk kérdőívet, amelyben leírhattuk, mi a véleményünk a szöveges értékelésről, és arról a lehetőségről, hogy ez így maradjon továbbra is.
Én üdvözlöm a módosításnak ezt a részét, nálunk abszolút bevált, sokkal többet tudtam meg, mint egy esetleges négyesből vagy ötösből.

Judit
 
 


Judit,
klassz, hogy ilyen iskolát találtál! Hol van?
Nekem sincs bajom a szöveges értékeléssel, csak tudni szeretnék róla többet, illetve arról, hogy vajon kellően elő van-e készítve a dolog.
Valamint a többi módosításról is érdekelne a véleményetek.
Érdekes, más fórumon, ahol olvastam róla, ott is dícsérték, pedig ez nem jellemző a mai közhangulatra. Lehet, hogy nem jó fórumot olvastam? Kép
Félre ne érts: csak szeretném ismerni az ellenérveket is ahhoz, hogy lehetőleg teljes képet kapjak.
 


kiváncsi: a szöveges értékelés előkészítését nem értem. Évek óta elvileg az elsősöknek (már nálam is, pedig 25 vagyok) azt kellett adni. Szóval aki akarta, már rég megtanulhatta.
A többi résznek még utána nézek Kép

cory + Liza 2006.03.11. + Zsoma 2003.08.31. + Balu 2001.09.12.
cory
Budapest
 
 


Cory, erről már írtam korábban (június 30. 9h 12).
 


Elnézést, hogy megint belenyomulok valamibe, ami nem érint. csak annyit, hogy a szöveges értékelés hátránya, hogy nagyobb a tanár jelenléte. Tehát, ha nem szereti azt a gyereket itt még ki is fejtheti, hogy milyen ilyenolyan. Mig egy jegy személytelen, valahol védi a gyereket. Pontokat lehet átlagolni, mérni, lehet vele "számolni". Mig a szorgalmas de butával nem sokat. Ez támadhatóbb is: nem is buta, maga a hülye. Kép

Zsunya akinek ma sok ideje van....

 
 


Zsunya: azért, a reál tárgyakon kivül máshol is nagyon könnyen előjöhet, hogy kit szeret és kit nem a tanár. Pl egy fogalmazás mitől 4-es? Mert egy összeadásnál a végeredmény egyértelmű, de máshol...
cory

cory + Liza 2006.03.11. + Zsoma 2003.08.31. + Balu 2001.09.12.
cory
Budapest
 
 


Sziasztok!

Nálunk most az elsőben ez a szöveges értékelés úgy ment, hgoy időnként (tán 3 szor összesen) kaptunk egy lapot, ahol kb 12-15 dolgot 3-4 lehetséges szóval lehetett értékelni, szépen aláhuzigálva a megfelelő. Viszont irtak egy csomó tudáspróbát, felmérőt (dogát...), amiket mindig kiosztott a tanitónő itthonra. És lehet, én vagyok extra eset, de nekem a szöveges értékelések nem sok új infót hoztak. A gyerek házijaiból, füzeteiből, felmérőiből eléggé látszott, mi megy, mi nem megy. A szorgalom is látszott, látványos volt pl tél elején, amikor a fiam naponta jött, hogy diktáljak neki a gyakorlójába, mert majd hogy fog neki örülni a tan.néni. Ugyanakkor a tavaszi szünet felé haladva láttam, hogy ha még egyáltalán be vannak jelölve a szorgalmik, nincs kész közülük egy se. Illetve szelektiven, pl. a matekból a gondolkodást igénylők megvannak, a manuális kézimunka feladatok (tucatnyi összeadás, vagy irásból a másolgatós feladatok) nincsenek meg. Lehet, hogy nagyobbaknál már ez kevésbé van igy, hogy átlátja a szülő, de ekkor talán kevesebbet is kezd már a szöveges dologgal is. (itt van a nagyfiam, tudom, hogy pocsék a külalakja, látom én is, nyaggatom is, de nem tudok változtatni rajta, jobb lenne, ha én is, tanár is, elfogadnánk ilyennek) Talán ha tényleg 30 féle szöveges értékelést adnának a tanerők. De képesek rá? Van rá energiájuk, idejük? A jó gyereknek sem csak azt irják, hogy oké, nincs vele gond????

Ildi

Ildi
 
 


Na,akkor kicsit fellendítem a topikot.vagyis próbálom.

Nem tartom ésszerűnek az osztályzásokmellőzését.Nem általánosságban,hanem Mo-on.Ott,ahol ez van,működik,mert az emberek tudnak vele ésszerűen élni.

De teszem azt nálunk,ha bejön Kispista apukája és Te közlöd,hogy a gyereknek ismételni kéne,de ugye nem buktathatod meg,mert ilyen már nincs,nem biztos,hogy be fogja látni,hogy ez a jó a gyermekének.Mert nálunk az osztályismétlés nagyon negatív dolog,szégyellni kell.Ez van a köztudatban és ezt egyik napról a másikra nem lehet kitörölni.

Egy normál oktatási rendszerben a képességek elsajátítása az elsődleges cél,majd utána a lexikális tudás.Meg van határozva,hogyadott év végén mit kell tudni a gyereknek.Elméletileg,ha ezek közül vmelyik nem tudja,akkor megy vissza az elejére,a bemenethez.Egészen addig csinálja az adott szakaszt,amíg a megfelelő szintet el nem éri.Mert ha úgy megy tovább,hogy fontos képességeket nem sajátított el,akkor az egymásra épülő tananyagokat nem tudja megtanulni.

Teszem azt,közlöm Pistikeanyukájával és anyukájával,hogy a gyerek nem igazán tud olvasni.Nem baj,azért csak tud,ne ismételjen már,mert az milyen ciki.És amikor 5.-ben bejön egy csomó nehezebb tantárgy,azért nem fog tudni haladni,mert olvasni sem fog rendesen tudni.És nem lustaságból.
De ezt nem biztos,hogy minde szülőbelátja,ezért kellenek a jegyek feketén fehéren,mert az ellen nem lehet kifogás vagy kibúvó.

Én eddig 1 olyan esettel találkoztam,amikor a gyerek maga döntöttúgy,hogy osztályt ismétel,mert belátta,hogy különben nem fog tudni érettségizni.

Anyapoc

 
 


Sziasztok!

Erről az osztályzásról. MInt megtudtam, idén még kell osztályozni másodikban. Pedig tannénink nem szivesen teszi. (Jövőre már más lesz a tannénink (kisfelmenő van).) Viszont jövőre bejön az, hogy még harmadikban sem osztályoznak. Igy gyermekeim: tavaly nem kaptak jegyet (1.), idén (2.) kapnak, jövőre (3.)megint nem. Kétlem, hogy ez igy értelmes dolog. Azaz legalább valami kifutó rendszerben kéne bevezetni ezt a dolgot is, mert igy a gyerekek is totál meg lesznek zavarodva. (amúgy élvezik, hogy kapnak jegyet)
Ildi

Ildi
 
 


Az a baj a szöveges értékeléssel, hogy vagy nem érti a gyerek, hogy akkor ő most milyen teljesítményt nyújtott, vagy érti, de akkor meg u.az, mint a jegy, csak csomagolva. Én úgy emlékszem, hogy jó jegyet kapni jó dolog, azért jó volt megdolgozni, a rossz jegyet pedig igyekeztük kerülni. Egyedül annakl látnám értelmét, ha a havi-félévi osztályzatok MELLÉ oda kéne írni, hogy miért annyi, amennyi. A buktatásmentesség pedig viccnek is rossz. Aki nem sajátítja el az alapokat, az csak görgeti a hiányosságokat maga előtt, mint a sz.rgalacsint az a bizonyos bogár. Annál rosszabbat nem tehetnek egy gyerek lelkivilágával, mint 4.-ben megbuktatni, amikor az összes többi már nagy felsős lesz, ő meg visszamarad. Ráadásul hová bukik vissza? Ha 2.-ban maradt le és a 4.-et járja újra, akkor megint bajban lesz. Én ezt úgy nem értem, ahogy van.
 
 


Teljesen egyetértek Julival. Meg Ildivel is. Szerintem sem okoz semmiféle lelki törést a gyereknek, ha jegyeket kap, még a boszizás-rókázás-tündérezés-bohócozás is csak bohóckodás, mert mindnek megvan a pontos értelme. Így tehát tökmindegy, hogy egy számmal vagy egy jellel honoráljuk a teljesítményt. Talán csak annyi, hogy a szám absztrakció, és amíg a gyerekek nem ismerik a tizes alapú jelrendszert, addig jó, legyen tündér. Habár ötig tudnak számolni az ovisok is. Emellett természtesen nagyon jól jön időnként egy összegző szöveges értékelés is, mondjuk negyedévenként, de ha emellett nem szerepel valamiféle minősítés is, akkor nem tudom, hova tegyem a gyereket, ő maga meg még kevésbé tudja. Viszont ha a szövegesbe írja be a tanerő, hogy blablabla..ésígytovább..izéecet, ennek alapján közepes, akkor miért nem lehet leírni azt a számjegyet is? Miért kevesebb attól az értékelés, hogy kap egy arabus számot is?
És, hát igen, a gyerekek alig várják, hogy osztályzatokat vihessenek haza. (Egy darabig. Aztán, ha már inkább titkolnák...Kép)
Kíváncsi
 


Kíváncsi!
A tündér-akármi típusú osztályzás csak ott sántít, hogy van oylan gyerek, akinek a boszorkány, róka, akármi a kedvence, akkor hiába jelent az 1-est, 2-est, mert vayg nem fogja érteni, hogy mi köze a rossz teljesítménynek az ő kedvenc figurájához, vagy direkt gyűjteni fogja, hogy jó sok legyen belőle. Kép
 
 


Szöveges értékelés-->a szülő megkaphatja minden szülői értekezleten és foagdóórán,ha igényt tart ráKépKép

De azért hadd ne kelljen már minden gyerekről minden tárgyból szöveges értékelés adniKépKép

Nem?

Anyapoc

 
 


Anyapoc,
lehet, hogy nem is olyan nagy baj, hogy negyedévente-félévente át kell gondolnia minden tanárnak minden diákról, hogy mi történt az elmúlt időszakban. Lehet, hogy az ilyen elmélázás - ha nem gépies, kötelességszerű - még a tanári teljesítményt is növelheti. Nem beszélve a diákról, aki nagyra becsülheti, ha jó jellemzést adnak róla. Csak gondolkodom.
Kíváncsi
 


Én nem értek veletek egyet, de ezt már fentebb kifejtettem. Szerintem teljesen felesleges a gyerekeket már kicsiként versenyhelyzetbe hozni társaikkal. Az meg, hogy valamelyik tanár 5 fokú jelrendszert alkalmaz az 5 jegy helyett szerintem törvénysértés lényegében.

cory + Liza 2006.03.11. + Zsoma 2003.08.31. + Balu 2001.09.12.
cory
Budapest
 
 


Cory,
általában szűkszavú vagy, most is. Egy csomó felvetésre nem kapunk igazából választ tőled, ezért nem értem pontosan, mi is az ellenvetésed pontosan (ez utóbbit vastagon írnám, ha én volnék Anyapoc, de így nem tudom) a számszerű értékeléssel kapcsolatban. Hogy nem pontos? Igaz, de valami kell! Különben honnét tudja az a gyerek, meg az a szülő, hogy éppen milyen szinten áll(anak)? Mondjuk leírja a tanár, hogy a gyerek szorgalma megfelelő, precíz, a tanszereivel figyelmesen bán, órákon figyel, füzetei rendesek, a betűket felismeri, a szótagolásban lassabban halad, az összeolvasással nehezen boldogul. Igaz, akkor a szülő tudja, miben kell erősíteni. De honnét tudja azt, hogy a kiváló szinthez képest mind egyénileg, mind pedig a többiekhez képest hol tart a gyerek? Honnét tudja, hogy a nehezen boldogul az azt jelenti-e, hogy nagyon kemény lemaradása van, aminek a vége ismétlés javaslata is lehet, vagy csak azt jelenti, hogy egy-két hétig nem árt gyakorolni? Szerintem ha hozzáteszi, hogy a gyerek előmenetele olvasásból közepes, vagy jó, miközben részletezi is, hogy mitől közepes vagy jó, sokkal könnyebb az eligazodás.
Cory, kicsit több időt szánj ránk, ha teheted! Mi csak aggódó szülők és begyepesedett agyú tanár-ősleletek vagyunk KépKépKép, de te most tanulod, milyen az új kor ideális tanára, te biztos jobban érted ezt az egészet! Hát akkor segíts nekünk! Kép
Kíváncsi
 


kiváncsi: azért vagyok szűkszavú, mert a gép előtt az esetek többségében egy kezes vagyok.
Az igaz, hogy én most tanulom, de pont ezért csak elképzeléseim vannak a dolgokról, mert ezeket a dolgokat nem tanítják Kép
Szerintem a jegy nem ad semmilyen információt semmiről. Főleg mert egy-egy pillanatot mér. Amikor felel, vagy amikor a dolgozatot írta... A szöveges értékelésből kiderülhetne általánosabban a tudás. Azt látom, hogy már a negyedikesek (általános) is sokszor külön készülnek egy-egy dolgozatra, és szerintem ez nagyon nem jó. Mert az, amit egy-két nap alatt bebifláz, az kb a dolgozat után még 2-3 óráig van a fejében, és utána huss, elszáll, de ezt asszem senkinek sem kell ecsetelnem, aki járt felsőoktatásba. Pont ezért nem kéne jegyekkel értékelni. Másrészt én utálom, hogy állandóan versenyeztetjük a gyerekeket. Pl. anyukám egy barátnőjének van egy velem egyidős fia, aki mindig a bezzegfrici volt. Mert neki 4,8 volt az átlaga a gimiben, nekem meg csak 3,9. Igaz, hogy ő egy kültelki gimi általános osztályába járt, én pedig egy jó nevű gimi spec. matjára, de ez nem számított, csak a jegyek, mert az mérhető. De miért számít, hogy ki a jobb?? Azokra ott vannak a tanulmányi versenyek ezerszámra. Ha a szülő kiváncsi rá, mit tud a többiekhez képest a gyereke, küldje el egy versenyre, de ne legyen rájuk kényszerítve kapásból ez a verseny.
Szerintem egyébként is gáz ez az egész szintmérés. Mert mondjuk matekból egyértelmű mi a helyes megoldás, de a humán tárgyaknál messze nem. Például egy adott fogalmazásra (alsós tantárgy) miért kap Pistike 5-öst, Katika meg csak 3-ast? Leginkább a tanár szubjektív véleményén múlik. Ez alapján akarjuk őket egymáshoz viszonyítani? Szerintem ez nem jó. Főleg, mert ti is biztosan átéltetek olyat, hogy egy tanárnál akármennyire megfeszültetek egy bizonyos jegynél jobbat nem tudtatok kapni.
Jelenleg 4. osztály végéről van szó, amíg nem lesznek jegyek. Lesz még így is 8 évük a jegyekre.
cory

cory + Liza 2006.03.11. + Zsoma 2003.08.31. + Balu 2001.09.12.
cory
Budapest
 
 


Kicsit off.Cory, én is jónevű gimi spec matjára jártam. Eszembe jutott erről egy sztori, ottani régebbi diákról. Ment a szegény a versenyekre, de mivel spec matos volt, a spec matosok között kellett versenyeznie, lecsúszott az egyetemi felvételit is jelentő első 10 ből rendre. Gondolt egyet, átment egy normál suliba, elindulhatott a normál versenyen, meg is nyerte, és meg volt a felvételije....
Ildi
ON

Ildi
 
 


Versenyeztetés.
Ha matekdogát irnak, azt pontozzák, százalékolják. Ha nem adnak rá jegyet, akkor is látja a gyerkőc, nekem 5 hibám van, Pistikének 2. Hogyan lehet ezt elkerülni???
Egyébként alsóban szerintem dominál az ilyesmi. Helyesirás. Vagy irtam rosszul, csináltam hibát, vagy nem.
Olvasás: időre adott hibaszámmal, ez is számszerűsitve van.
Környezet:felmérők egyértelmű válaszokkal.

Alig van szubjektiv dolog. Elhiszem, hogy lehet másképp csinálni, de ma nem elég azt mondani, hogy ne adjunk számszerű jegyet, ha közben ilyenek a kötelező felmérők!!! Akkor a felmérők rendszerét is módositani kéne valahogy, nem??? De hogyan???

Ildi

Ildi
 
 


Ildi: én nem vagyok meggyőződve arról, hogy kellenek a felmérők, kell az időre olvastatás... Ha rajtam múlna azt hiszem alapjaiban reformálnám meg az oktatást, de nem rajtam múlik.
Az a legfőbb bajom,h ogy hiába vagyunk büszkék a jó oktatási rendszerünkre, ha pl érettségi után 1-2 évvel már a kutya sem tud százalékot számolni, aki nem ilyen irányba ment tovább.
cory

cory + Liza 2006.03.11. + Zsoma 2003.08.31. + Balu 2001.09.12.
cory
Budapest
 
 


Nálunk szöveges értékelést hoz a gyerek az iskolából. Szerintem bitang nagy munka a tanítóknak, le a kalappal előttük. Nekem viszont rengeteg információ. Nem azt tudom meg, hogy olvasásból: jó. Hanem azt, hogy néha a végződéseket téveszti (nem olvassa végig a szót, következtet), hogy ismeri és használja a mértékegységeket, hogy tisztán ad vissza dallamot (lehet, hogy mégis elcserélték a kórházban). Szóval ha nagyon akarnám, ezek szerint a szempontok szerint fejleszthetném őt. DE ő is tudja, hogy hol tart. Ettől függetlenül át tudnám konvertálni az öt fokú skálára, de ugyan minek?
Viszont ha a szöveges értékelés kidolgozatlan rendszerű, művi és muszáj, jobban jár a gyerek az osztályzattal.
Még valami: MAgatartás mellett beszámolnak a gyerek társas kapcsolatairól is. Nekem ez is fontos információ. Akkor is, ha sokat elmesél. De valahogy megnyugtat az, amit a tanító lát és leír.
sofka
s.
 
 


Cory!
Miért, hogy kell %-kot számolni? KépKépKép Nehogy leírd, tudom, pedig idestova 15 éve érettségiztem.KépKépKép Mellesleg nem dicsérendő módon, épphogy csak leérettségiztem matekból, de azért az alapműveleteket még mindig tudom.KépKépKép

Kiváncsi, PIldi!
Én is egy "begyepesedett agyú" szülő vagyok, mert én is jobban szeretem jegy alapján nézni, hogy a gyerek, hogy teljesített. Bár corynak is igazat kell, hogy adjak, hogy egyes tantárgyaknak tényleg nagyon szubjektív az értékelése.

Ja, cory!
Épp azért, mint írtad, hogy az egyik iskolában az egyik jegy nem ugyanannyit ér, mint egy másik suliban, ezért amikor most a Pityu hazahozta matekból a 4-es osztályzatát, nagyon megdicsértem. És tudod miért? Azért, mert tudom, hogy nem gyerekjáték a matek tagozat, és ott igenis rengeteget fognak tőlük megkövetelni, és egy matektagozatos erős 4-es nekem többet ér,KépKép mint egy gyengébb követelményrendszerben az 5-ös.

Sziasztok!
Zsuzsa

 
 


SZiaztok!
Cory egyik megjegyzésére reagálnék, arra, hoyg érettségi után sok ismeret kihullik. Szerintem ez nem baj, a tudással velejár a felejtés is. Szerintem nem is az a cél, hogy minden ismeret felszínen maradjon. A tantárgyak hordoznak egyfajta gondolkodásmódot, világlátást, logikai vagy intuitív rendszert, stb. Ezek viszont csak a tantárgyak által sajátíthatóak el, tehát úgy látom, hogy a tárgyak csak hordozói gondolkodástípusoknak stb. Gondolkodni viszont csak valamiről lehet. Pl. Én világ életemben hadilábon álltam a matekkal, fizikával (szegény fizikus nagyapám pedig hogy örült, mikor felfedeztema felhajtóerőt 4 évesen a kádbanKép), ma mégis azt mondom, hoyg logikusan gondolkodni, bizonyos szempontokra figyelni e tárgyak által tanultam meg. Pedig ma 5 szám összeadásához is minimum papír kell nekemKép
Ezért nem tetszik az angolszász iskolarendszer, ahol ált. tudás nélkül mélyítenek egyes szeleteket.
Alsóban egyébként nem értek egyet a nagyon erős mérésekkel, tesztekkel, felmérőkkel, szerintem az alsótagozatot játékosabbá kéne tenni, és fokozatosan kéne közeledni az általam jónak tartott középiskolai oktatási modell felé. (hangsúlyozom, hogy haza beszélek, mert gimiben tanítok, nem értek az általános iskolai oktatáshoz, meg az utódaim is kisebbek még)
Amúgy lenne mit változtatni bőségesen!
ZSuzsa
 
 


Zsuzsa: pont ezért hoztam fel a százalékszámtást példának, mert annak lenne értelme a valóéletben is, és mégis a többség elfelejti. Tény, hogy egy bizonyos szintű felejtés normális velejárója a dolognak, de szerintem a magyarországi helyzet ezügyben elég siralmas. Tényleg nincs szükség arra, hogy a logaritmust tökéletesen tudd, ha pl irodalmár vagy, de az nem ártana, ha bárki is ki tudná számolni, hogyha van egy hitele adott feltételekkel, akkor mire számíthat ha előtörleszt egy bizonyos összeget.
Én is eltévelyedett vagyok, nekem mindkét szülőm jogot végzett Kép
cory

cory + Liza 2006.03.11. + Zsoma 2003.08.31. + Balu 2001.09.12.
cory
Budapest
 
 


,Értem mire gondolsz. Tehát arra gondolsz, hogy a tananyag mennyiségén kéne változtatni ill. a mindennapokhoz kéne közelíteni a példákat.
Egyetértek, irodalomból sem ártana a korosztályoknak megfelelő műveket olvastatni, irodalomtörténet helyett esztétikai szempontúan tanítani.
Régi veszzőparipám: mi a baj a matekkal? mindeniskolatípusban gondot okoz, nagyon kevesen értik-szeretik, és valóban a többség nem tudja gyagorlatra átváltani a tudását. Mi a gond?
ZSuzsa
 
 


Hát ezt én sem értem. Én mindig szerettem a matekot, pedig már én is szinte mindent elfelejtettem. Nem is fontos, hogy a nem használt ismeretek mindig a fejedben legyenek, arra van inkább szükség, hogy tudd, hol nézhetsz utána, ha kell, és fel tudd frissíteni a tudásodat. Talán az a baj a matektanítással, hogy nem eléggé világít rá a dolog szórakoztatóságára, rejtvényszerűségére. Valójában a legtöbb példa jó kis logikai feladvány, amivel érdekes elbabrálni, és ezt, tudom jól a saját kortársaimon is, őrült kevesen veszik észre. Pedig a legtöbb középiskolai matekfeladat olyan pofonegyszerű!
Kíváncsi
 


SZerintem az a baj a matektanítással, hogy túl sok mindent akarnak megtanítani ehhez képest kevés órában. A mateknak az lenne az értelme, hogy logikus gondolkozásra tanítson. De ahhoz az kellene hogy legyen idő összefüggéseket is átlátni stb, de jelenleg csak a rohanás van, mert még ez is kell meg ez is kell, és alig van idő annak a gyakorlására is, nemhogy még mélyebb dolgok átlátására!

cory + Liza 2006.03.11. + Zsoma 2003.08.31. + Balu 2001.09.12.
cory
Budapest
 
 


Sziasztok!

Én is csak "felülről" látom az általános iskolai matektanítást. Talán épp az a baj a matekkal, hogy elvont egy idő után. (A pálcikával, koronggal kirakható természetes számokkal általában még nincs gond, na de a negatív számok igencsak bekavarhatnak, aztán a törtek...) Ami a másik, hogy itt gondolkodni kell! Tényleg. Nincs olyan, hogy megtanulom, elmondom és kit érdekel? Nagy bánatom, hogy középiskolában (én egy szakmunkás -ilyen hivatalosan már nem létezik-, szakközép, gimnázium, dolgozók levelezője "elegyben" tanítottam gyes előtt) már nem sokat lehet "javítani", maximum a hozzáálláson, hogy ez nem "boszorkányság". Sokszor ez is nagy eredmény.

Cory!
Lehet, hogy ez a cél? Márminthogy a hiteltörlesztést ne is tudják kiszámolni? (Ide egy ironikus mosoly kellene, de olyat nem tudok...) Mi, a dolgozó levelezősökkel kiszámoltuk egyszer, hogy akkor adott -életbeli- feltételekkel mennyit kell x összeg után visszafizetni és emlékszem milyen döbbent csend volt...

A szöveges értékeléshez nem tudok hozzászólni, gondolom ez csak alsóban lenne. 5*30 ember szöveges értékeléséhez külön embert kellene alkalmaznom. Kép

Nem voltam túl összeszedett, nézzétek el nekem!
Üdv: Juca

[color=#476969:dc42bdeafd] Üdv: Juca
[/color:dc42bdeafd]
juca
Budapest XI. kerület
 
 


Juca: szerintem felsőtől tényleg nem kivitelezhető a szöveges értékelés, de alsóban, ahol egy tanár max 2 osztályt tanít, és őket nagy óraszámban, simán lehetne, csak foglalkozni kéne vele.

cory + Liza 2006.03.11. + Zsoma 2003.08.31. + Balu 2001.09.12.
cory
Budapest
 
 


Azt ismeritek, hogy a rendőrők a negatív számokat tanulják, és nem értik? Kép
 


Sziasztok!

Most talaltam erre a topicra!

En is szoveges ertekeles parti vagyok. Most csinalom a kozoktatasvezeto kepzot, es ott van egy csop. tarsam, akiknel a suliban 1-4-ig szoveges ertekeles van. (Kivancsi!(jun.30.) Bar Corytol kerdezted, de en ot ismerem, aki mar evek ota jo szoveges ertekelest ad, ez van a pedagogia progrmjukban)Meg a bizonyitvany is szoveges! nem is bizonyitvanynak, hanem tanulmanyi ertesitonek nevezik. Negyedikben mar van jegy is, de meg szovegesen is ertekelnek. Vele beszelgettunk errol, es megmondta oszinten, hogy eleinte nagyon nehez volt, mert ok nem ket szoban ertekelnek, hanem leirjak mi ment jol, mi kevesbe, mi pedig alig(Sofka okt. 1.). Szoval reszletesen! Es a gyereknek is tobbet jelent ez, mint az 1-5. En nem tudok rola sokat irni, de amiket elmondott nagyon jo, es mondtam neki, ha nem 80 km-rel arrebb lakna a sulijukba irttam volna a fiam! Mert o most elsos, es naluk is a csillag, piros pont, karika es fekete pont a "divat", ami megmondom oszinten nekem nem sokat mond. Mert sokszor nem tudom miert is kapta. pl. kepet kellett kiszinezni, es ket pont van mellette. nem ertettem miert, es ekkor mondta, hogy egyiket a szinezesert, a masikat a meseert kapta, amit elmondott a keprol... Kép Szoval igy nem tudom, hogy mi megy, mi nem, es miben kell segitenem. Es az elso szuloin kerte a tan. neni, hogy fogadoorara csak akkor menjunk ha baj van. Kerdem en miert? Miert nehez neki elmondania hogyan halad a gyerekem, akkor is, ha en ugy gondolom nincs problema. Persze ha "mar eg a haz", akkor ugyis hivat... Kép Szoval lehet, hogy nem fogok bevagodni nala, de en midnen honapban meg fogok jelenni, mertha mar nem hajlando irasban szovegesen ertekelni, akkor igenis mondja el szoban szemelyesen miylennek latja a ygermekem fejlodeset.
Sofka! Amit leirtal teljesen egyetertek veled es irigyellek!

En is matektanar vagyok, kzepisk.-ban, es az a baj a matekkal, hogy eszmeletlen sok az anyag, es keves az oraszam. Es az anyag nagy resze nem gyakorlati jellegu. A peldatarak feladatai is nevetsegsen elavultak... Kép Szoval hatalmas szemleletvaltasra lenne szukseg!

Bocs, hogy hosszura nyultam.
Moni

 
 


SZia Moni! hOlvégzed a közoktatási vezetőit? én is elvégeztem a BME-n.
Örülök, hoyg egy matektanár ezt mondja, nekem eddig majdnem csak rossz tapasztalataim voltak, akitől csak megkérdeztem a kollégák közül, rögtön bevédtek, alkazdtek mellébeszélni, stb. Igaz nema Te korosztályodból valók voltakKép, és rájuk is férne némi szemléletváltás.
Amúgy szerintem az is baj, hoyg rengeteg matektanár el sem megy tanítani, mert elmegyx informatikai vonalon pénzt keresni. Szerinte a legnagyobb baj a matek és számítástechnika tantárgyakkal van. Pl. a mi sulinkban volt hogy szakképzetlen 20 éves fiú tanította a szám.teket, vagy olyan elagott mérnök, aki úgy zárta be a futó programot, hoyg kikapcsolta a gépetKép
Olyan jó látni, hoyg van még fiatal matektanár a pályán!
AZ anyagmennyiség kontra óraszám majdnem minden tárgyra igaz. 21 éve érettségiztem és akkor már tanultunk olyant matekből (talán integrálszámítást) amit anyukám, aki földmérő mérnök volt, csak a szakmérnöki vizsgájára tanult.
És mintha azóta csak nőtt volna az anyagmennyiség!
Én amúgy a hagyományos "tanuljon a gyerek adatokat, elméletet is" típusú oktatás pártján állok (korábban már írtam , hoyg miért), de nem mindenáron. józan és valódi tananyagcsökkentés ráférne a legtöbb tantárgyra. (hogy nehogy a matekellenesség vádja illessenKép a saját -magyar-töri-szakjaimat sem tekinteném kivételnek, rendesen átalakítanám azt is!)
Zsuzsa
 
 


Zsuzsa!
Szombathelyen csinalom a Holland-Magyar vezetokepzot. A Szegedi es a Pecsi egyetem egyutt csinalja, majd Pecsen fogunk allamvizsgazni azt hiszem. Most tartok a 2. felevnel, meg 2 van hatra! Jovo iylenkor mar az allamvizsgara keszulodom... ugyanis dec.-ben lesz.
nekem is az a velemenyem, hogy kellenek az adtok is, de inkabb csak olyan szinten, hogy hol tud utana nezni. Mert en rengeteg evszamot anno megtanultam, de 10-edet sem tudom! igaz nincs is ra szuksegem, de szerintem tok folosleges. Eleg ha csak a szazadban el tud helyezni valaki egy esemenyt. Magyarbol meg minek kell egy hetedikesnek a Koszivut olvasni nem tudom! szerintem nem nekik valo! Anno en sem ertettem, de meg most sem nagyon. szerintem a magyar irodlomban van olvasmanyosabb, es ugyanolyan ertekes mas mu is, aminek talan szivesebben nekiulnek az oylan fiatalok is, akik nem real bealitottsaguak, mint pl. en.
Matekbol mar valoszinusegszamitast, sot sttisztikat is kell tanitani 10.-ben, es nem is akarmiylen szinten! En anno fakultacion tanultam, sot az integralszamitast is! Ezt tettek be, es alig vettek ki valamit, es heti eggyel csokkentettek a matek oraszamot! Kép

Moni

 
 


A Holland-MAgyarról jókat hallottam. A mienk elég gyatra voltKép
Amúgy teljesen egyetértek, bár a Kőszívűt nehezen áldoznám be, mert én nagyon szerettem, de az már rég volt, és való igaz , hoyg a mai diákok már nem tudnak mit kezdeni vele. Ennyire vén lennék?KépKép
mondjuk Zrínyi Szigeti veszedelmét azonnal kihúznám, én még az egyetemen sem bírtam végigolvasni. Viszont rengeteg 20. századit olvastatnék, mert már a 9.-ben is azt várják, de 12-re már elunjáka várakozást. Egyszer egyébként néhányan fel is vetettük ezt egy szakmai fórumon, lett is nagy felzúdulás, hoyg a műveltség, a hagyományok stb. Szóval szemléletváltás kellene.
nálatok Szombathelyen is hiány vn mat.-számtech. tanárokból? vAgy ez csak budapesti jelenség?
ZSuzsa
 
 


Budapesten hiány van mat.-számtech. tanárokból??? Én itt (Db.) alig tudtam elhelyezkedni! Kép

Üdv: Juca

[color=#476969:dc42bdeafd] Üdv: Juca
[/color:dc42bdeafd]
juca
Budapest XI. kerület
 
 


Sziasztok!
Igaz, senki nem mondta, hogy nem ismeri, de azért leírom a vicc végét is: A tanár már nem tudja, hogy magyarázza el nekik, végül kifakad: értsék meg, emberek, a mínusz egy azt jelenti, hogy utaznak hatan a villamoson, heten leszállnak, akkor egynek vissza kell szállnia ahhoz, hogy üres legyen!

Moni, és Cory is,
azt hiszem, kiderült az eddigiekből, hogy én sem vagyok ellene a szöveges értékelésnek, sőt, üdvösnek találom. De nem látom be, miért ne lehetne a szöveges értékelés mellett - ami jól tájékoztatja a szülőt arról, hogy miben kell beerősíteni - a számszerű is!
Valahogy az egészet fából vaskarikának érzem, hiszen, mint ahogy Ildi is írta, a szövegesnél is valamihez mérik a teljesítményt, van egy norma, aminek meg kell felelni, ahhoz képest írják meg, hogy miben és hogyan gyengébb vagy erősebb a gyerek. Szóval még egszer: jó a szöveges értékelés, támaszt nyújt szülőnek-gyereknek egyaránt, de nem vagyok meggyőzve arról, hogy önmagában elegendő. Hogy miért van versenyeztetés? Először is, szerintem az osztályzás még nem versenyeztetés, csak értékelés. Másodszor pedig - ha már igaz, hogy nem az iskolának, hanem az életnek tanulunk -az életben is folyton megmérettetik az ember, nem baj hát, ha erre felkészítjük a gyereket. Azt viszont elismerem, hogy vannak olyan gyerekek, akiket ez az iskolarendszer feszélyez, nem tudják kiadni azt, ami bennük van ilyen körülmények között. Nekik tehát támogatnék a hagyományostól eltérő sulikat. Ilyenek vannak most is, de még idejében észre kellene venni, kik ők, és még azelőtt váltaniuk kellene, mielőtt félresiklanának, és problémás kamaszként kerülnének ezekbe az intézményekbe, némileg megbélyegezetten.
Juca,
a matekkal nem az a baj, hogy elvont, hiszen ez sajátja, nem baja. Mondhatnánk akkor azt is, hogy a biológiával az a baj, hogy elvont. Hiszen mitől érdekes a fajok osztályba sorolása, és mi ez, ha nem elvont ismeret? Mennyivel könnyebb az idegrendszer szimpatikus és paraszimpatikus részeinek működését megérteni, mint a másodfokú egyenleteket? Vagy nem kevésbé elvont ismeret-e a hőtan fizikából? Hát a veselemzés? Akinek fekszik, jó, de sokan bizony úgy vannak vele, hogy a hátuk közepét inkább megnéznék, mint hogy elemezzenek egy Balassi verset.
Nekem inkább az a bajom az egésszel, és minden tantárggyal, hogy túl kevés a gyakorlati foglalkozás, szinte nincs is olyan óra, amikor az ismeretek közel kerülhetnének a gyerekekhez. Valaki írta, hogy minek kellenek az évszámok. Hát én igazán nehezen boldogultam velük, most mégis azt mondom, hogy kellenek. Nem lehet történelmi összefüggéseket úgy megérteni, hogy csak a századot tudom belőni.
Számomra az ideális oktatás olyan lenne, hogy nem lenne felbontva tantárgyakra, hanem inkább korszakokat tanulnának a gyerekek, az adott kor összes tudományos és művészeti ismeretével, földrajzilag pontosan elhelyezve, minden érdeket és érdekellentétet felcsillantva, megértetve. Hiába tudja egy gyerek, hogy Nagy Sándor birodalma mettől meddig terjedt térben és időben, ha nem tudja, mitől tudta a pasas ezt az óriási birodalmat létrehozni és fenntartani, ha nem tudja, milyen elméleti kutatások tették ezt lehetővé (hajók fegyverek, stb.), milyen vallási mozgalmak támogatták illetve hátráltatták őt, és így tovább.
Irodalom. Na, a kőszívű tényleg nem könnyű kiskorban, és egyre később lesz érthető a maiaknak, annyira másként nevelődnek. Hol vannak azok az elvek, az a hazafiság, az a meg nem hajlás ma, a mai tizenévesek nevelésében??? De ha nem "huhogunk", akkor lássuk be egyszerűen azt, hogy Jókai se tizenéveseknek írta annak idején a regényt, hanem felnőtteknek, illetve érett vagy érőben lévő embereknek. Nem gyerekkönyv. Azt hiszem, én Jókait nem is olvastatnék, csak középiskolásokkal.
Deriválás, integrál, valószínűségszámítás - talán legfeljebb ez utóbbiról ejtenék néhány szót a gyerekeknek, mert érdekes. (Nem mintha a többi nem lenne az, de tényleg felső szintű ismeretnek tartom.) A képleteket megtanítani középiskolásoknak általában nem érdemes szerintem, úgyse értik igazán az egészet, hát még hogy meg is jegyezzék a különbséget a variáció, a permutáció és a rák tudja még, mi között.
Zsuzsa,
őrület, hogy szakmai körökben elzárkóznak a maiak tanításától! Hát mitől élő az irodalomtanítás, és mi értelme van egyáltalán, ha nem éppen az, hogy a leendő felnőttek tudják értelmezni a mai irodalmat? Ez megint visszavezet engem arra, hogy korszakokat kellene tanítani, és mindent, az irodalmat is a maga helyén kellene értelmezni.
Hát ennyi, ez is sok egyszerre.
Kíváncsi
 


Juca! Néha figyelem a pedagógus álláshirdetéseket, és rengeteg mat-számtech. szakos hirdetést lehet olvasni, ill. pontosítok, egy éve még így volt, mostanában újságolvasás helyett netezekKép
A gimiben (ahonnan gyedre jöttem) alig kaptak normális számt. szakost, matekkal valamivel jobb a helyzet, legalábbis darabra.
Kíváncsi! Neked az oktatásügyben lenne a helyed, olyan pontosan látod a problémát, és azt is hogy mit kéne csinálni! Ez a korszakos ötleted jó, a sulinkban mi próbáltunk ilyat csinálni a humán tárgyakkal, de a mai struktúrában nem volt könnyű dolgunk.
A mai irodalom tanításával az a gond, hogy annyi a tantervi anyag, hogy egyszerűen nem jut rá idő. Az a baj ugyanis, hogy az irodalomtörténet nem fejeződött be, de senkinek nem jutott még eszébe a régi anyagot csökkenteni az újak javára.:
( Pedig ez elég tragikus.
És akkor még nem beszéltünk pl. a hiányzó képzőművészeti oktatásról, vagy hogy hazabeszéljek a pszichológiáról.
MOst megyek oviba.
ZSuzsa
 
 


Kíváncsi!
A Waldorf iskolákban elvileg pont így folyik az oktatás. Korszakonként, megelevenítve a történelmet! Sőt, pl. ilyenkor technika(?) órán ruhákat készítenek, úgy mint egykor, stb. Tehát az egész osztály mindennapjai egy irányba mutatnak. Jó. Szerintem is. Sőt, azt hallottam, hogy a kb. két éve érettségizett első osztályból mindenkit oda vettek fel, ahova jelentkezett. Mégsem vittem oda a kiscsajt, pedig közel van. Mert félek, hogy a mai magyar valósággal ez az iskola nem kompatibilis.
sofka
 
 


Na ja, Waldorf iskola! Van belőle egy (talán mostmár kettő?) a fővárosban, országszerte szinte semmi, az az egy-kettő is egy vagyonba kerül - hát nem éppen szerves része a közoktatásnak. Kép Pedig valami ilyesféle utat kellene bejáratni a gyerekekkel! Nekem nagyon tetszik az is, hogy maguk készítik a tankönyveiket - számomra ez szinte garancia arra, hogy több marad a buksiban!
Kíváncsi
 


Ez a Waldof iskola jól hangzik.
Hát a holnapjuk nem valami beszédes, mert csak a főlap van kész egy szimbólummal és semmi írás... Pedig olvasgattam volna róla. Ahogy repül az idő, lassan nekem is döntenem kell majdKép
www.waldorf.hu
Na ezt még majd meglátjuk. Említettétek viszont a tandíjat, mennyire magas?

Sofka!
Nem tudom pontosan mitől tartottál és hogy érted, hogy nem kompatibilis a mai valósággal... Részleteznéd kérlek?
Sajnos nem tudtam beleolvasni a tantervbe, meg egyéb dolgokba, de szerintem nagyon fontos, hogy játszva tanuljanak a kisebbek.

sasha

Kép
 
 

Vissza: Errõl - arról

Jegyzetfüzet:

 

cron