Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!
Ahogy közeledik a Karácsony, nekem mindig nagy fejtörést okoz, hogy milyen ajándékokat adjak/vegyek/csináljak (felnõtt) családtagjaimnak. Azért nyitottam ezt a topicot, mert hátha ti is így vagytok ezzel. Mióta például nem lakom együtt szüleimmel, testvéreimmel, nem vagyok velük napi kapcsolatban, elég nehéz kitalálnom, mit adjak nekik. Aztán néha jön a nagy Ötlet, és olyankor már örömmel megyek vásárolni, de nem mindig jön. Meg aztán mióta megvan a manócska, nem is igen indulhatok el a karácsonyi bevásárlásra azzal, hogy "hátha majd meglátok valamit, de ha nem, majd megyek máskor", mert szegénykének kicsit uncsi lenne a boltokba mászkálás, így jobb már elõre tudni, hogy mit is akarok. Na, ennyi volt a magyarázkodás.
Arra gondoltam tehát, hogy megoszthatnánk egymással, kinek mi jött be régebbi ajándékozásokkor, vagy például rábukkantunk valami újonnan (vagy akár régebben) megjelent könyvre, CD-re, bármire, ami nagyon tetszett.
Akkor én el is kezdem:
A Podmaniczky u. 14-ben ill. a Fény u. 1-ben jó kis teaboltok vannak, különleges teákat, szép teásdobozokat és egyéb tea-felszereléseket lehet venni tea-kedvelõknek.
Játszani szeretõ felnõtteknek meg nem unható társasjáték a Scrabble. A szüleimnek vettem valamelyik Karácsonyra, azóta folyton azzal játszanak.
Szintén a szüleimnek vettem Vámos Miklós: Apák könyve c. regényét. Én még nem olvastam, de nekik nagyon tetszett.
Mese felnõtteknek, de nagyon szép és igaz, Erdélyben játszódik Wass Albert: Funtinelli boszorkány c. könyve (3 kötet).
Na, most hirtelen ennyi jutott eszembe.
Írjatok, remélem nem volt hülyeség felvetni ezt a témátKép!
Ági
Ági
 


Kedves Agi

[url=http://www.babanet.hu/ujgep/discus4/messages/39/380.html?1004509611" TARGET="_top]http://www.babanet.hu/ujgep/discus4/messages/39/380.html?1004509611[/url] ennek a topicnak az archivuma tele van ilyenekkel. Igaz foleg otthon keszitett ajandekokkal . Ha megkered Jaminat elkuldi az osszegyujtott beszelgetes mentes verziot. Erdemes beleolvasgatnod.

Kiscica
Kiscica
 


Sziasztok!

Eddigi legnagyobb sikerélményeim közé tartozik, hogy anyámnak az elmúlt két karácsonyon olyan ajándékot sikerült találnom, aminek életében elõször látványosan örült is. A dolgot bonyolítja, hogy 23-án van a névnapja, 24-én tartjuk a karácsonyt, 25-én van a szülinapja. Mi pedig minden napon az aznapi ünnepet tartjuk, nem vonjuk össze.
Szóval, két éve felvásároltam neki mindenféle virághagymát és magot, mert akkor kezdett rajta kitörni a virágkertészmániája. Három csoportra osztottam õket, tavaszi, nyári és õszi virágokra, mindegyiknek készítettem egy külön dobozt, és minden nap átadtam neki egyet. Azt az örömöt...Kép
Tavaly pedig elloptam a gyerekkori kislámpáját, amirõl hiányzott a bura, de régebbi elmeséléseibõl tudtam, milyen volt. Elvittem egy búrakészítõhöz, és csináltattam egyet rá, olyan mintával, amilyen gyerekkorában volt rajta. Ma ez van az éjjeliszekrényén, minden este ennek a fényénél olvassa álomba magát.

Idén a páromnak Activity-t veszek, mert imádja, és mert ezt a barátokkal is órákon át lehet játszani, és talán így jobban feloldódik majd benne minden gondja és baja...
Sok rokonnak üveget fogok festeni, mécsestartót, vázát, konyhai edényeket, pl. só, liszt, cukortartót... Ehhez akár egy tök egyszerû befõttesüveget is fel lehet használni. Ja és gyertyákat is készítek majd, régi gyertyákból úgy, hogy összetört jégre öntöm, és amíg a viasz megszilárdul, addig a jég megolvad, így a gyertya lyukacsos marad... Ma láttam a Praktikában...Kép

Most hirtelen ennyi jut eszembe, de ha még lesz ötletem, írok.

Puszi:

Dia
Dia
 

 
 

Sziasztok!
Én a lakásban olyan illatot varázsolok ami mindenkit jókedvre és szeretetre derít!
Lábosban felteszek vizet és lassan forralom-amibe beleteszek:-szegfüszeget-szegfüborst-egész fahéjakat !Isteni jó és olyan mint a mézeskalács illata!-édeskés és amikor hideg van nagyon kint -nagyon jó bejönni egy kellemes illatú meleg lakásba!Ja és ha nagyon forr lezárom-vizet pótolni kell néha és ha kihült és nem lehet érezni-újra alágyujtani!
-majd még írok!
Jamina remélem megkaptad az emilt!
Kandi72
Kandi72
 


Ez mind szép és jó, de miért kellett ehhez egy másik topicot nyitni amikor egy már van ebben a témában?
Névtelen
 


Sziasztok!

Ági! A "tea ötlet" nekem is eszembe jutott, bár én a védõnõnek illetve a drnéninek gondoltam. Szeretnék nekik is egy kis karácsonyi ajándékot adni.
Egyébként a Jókai u-ban (a térnél) is van egy nagyon jó tea bolt.

Családon belül én az apukámmal vagyok "bajban", neki mindig olyan nehéz jó ajándékot kitalálni.

Sziasztok, Phaedra

Névtelen! ha ennyire zavar ez az ujabb topic ne gyere ide, ilyen egyszerû!!!
Phaedra
 


Kedves Kiscica, kedves Névtelen!
Igen, én is láttam azt a topicot, csak még nem jutottam el odáig, hogy átnézzem, vagy elkérjem Jaminától. Azért mertem mégis megnyitni ezt a topicot, mert az a másik a címe és az utóbbi hozzászólások alapján inkább arról szól szerintem, hogy hogyan varázsoljuk el kicsinyeinket, hogyan csináljunk nekik csodát. Ez viszont arról, hogy ha már benne vagyunk ebben az ajándékozás-õrületben, próbáljunk meg segíteni egymásnak abban, hogy kötelesség és nyûg helyett öröm legyen.
De ha tévedtem, akkor bocs, ha nagyon nem lesz forgalom itt, majd megkérem Gabit, hogy szüntesse meg.
Üdv és jó készülõdést mindenkinek!
Ági
Ági
 


Ági!
Szerintem jó ötlet ez a topik. Én is a nagypapákkal vagyok gondban mindig. Ötleteket kérek. 63 évesek, parasztemberek mindkét oldalon a szó igazi, jó értelmében.
Dia! Te már a novemberi Praktikában láttad a gyertyát? Vagy valamelyik elõzõ számban, csak elkerülte a figyelmemet? Már kapható az új?
Edóka
Edóka
 


Edóka!

Nem, a novemberiben. Most jelent meg. Egyszerû, de nagyon mutatós... Amúgy ki lehet próbálni azt is, (én már csináltam ilyet), hogy üdítõ flakonjába öntöd a viaszt. A Sprite-osból pl. tök jó kis dudoros gyertya kerül ki.

Puszi:

Dia
Dia
 


Sziasztok!
Mi tavaly az apukámnak átjátszattunk egy pár órás anyagot videóra a régi mozgófilmrõl. Azóta is nagyon sokszor nézik. Sajna a mozgófilm-vetítõjük elromlott, és nem lehetett javíttatni, így pedig a már feledésbe merült filmek új életre keltek.
A nagyszülõknek pedig fehér bögrére másoltattuk a gyerkõcök képét. Kicsit uncsinak tûnhet ez, de õk nagyon-nagyon örültek neki, mert sajna ritkán látják õket személyesen
Bobo
Bobo
 


Szia Bobo!

Ezt a bögrés másolást hol és mennyiért csinálták?

Köszi
Andi2
andrea (andrea)
 


Bobo!
Ez tényleg jó ötlet, engem is érdekel!
Dia! Kösz.
Edóka
Edóka
 


Én egy ilyen bögrés másolást Újpest központban az aluljáróban levõ virágboltban tudok.
Kell vinni egy fényképetképet és kb. 3 nap alatt megcsinálják. Az árra pontosan nem emlékszem, de kb. 1000 és 2000 között mozog.

bigacsiga Kata

Ui.: Én még akkor kaptam egy ilyen bögrét a páromtól amikor ez nem volt olyan felkapott. Az újszülött kisfiunk képe ragyog rajta. Persze használni nem használom, mert félek, hogy baja esik, de olyan jó nézegetni.
bigacsiga
 


Mi a Blahánál csináltattuk. A körúton, de lehet, hogy most már teljesen átköltöztek a Corvin oldalába (Somogyi B. utca felõl). Szerintem már ott vannak. Másolda, vagy valami ilyesmi a neve.
Az ár attól függ, hogy Te viszel-e bögrét, vagy õk adják. Azt hiszem bögre nélkül olyan 700 vagy 1000 Ft volt. De egyébként bármi másra is rámásolják (pl. óra, stb), és nagyon jó minõségben. NEkünk az egyik buborékos lett, és mikor átadták volna, õk vették észre. Másnapra újra megcsinálták hibátlanul.
Remélem nálatok is olyan nagy örömet fog szerezni, mint nálunk!
Ja és még valami, azok a képek mutatnak a legjobban, amelyek egy kicsit sötétebb tónusúak (merthogy fehér bögrére másolják rá). A ragasztás tartós, kivéve, ha áztatod, súrolod, stb. De ezt majd ott elmondják.
Bobo
 


Névtelen! ha ennyire zavar ez az ujabb topic ne gyere ide, ilyen egyszerû!!!

Phaedra!
Nem a zavarásról van szó, hanem arról, hogy ugyan az a téma. Meg azért cseszi a csörömet, mert ha már valaki kitalált valamit nagy disznóság alátenni csak azért, hogy az én topicom fusson.
Névtelen
 


Bobo!

Ami nekem van bögre arra nem ragasztva van a kép hanem rá van "égetve", éppen ezért akármilyenre nem teszik rá csak speciális anyagu bögrére.

bigacsiga Kata
bigacsiga
 


Kedves Névtelen!
Ugye neked nem fizetnek azért, hogy csináltál egy topikot? És kitüntetés se jár érte?
Akkor meg nem mindegy, hogy hol társalgunk?!?!

Edóka (ez egy név, nem névtelenség)
Edóka
 


Bigacsiga KAta!
Ez is valahogy rá van dolgozva. Nem tudom az eljárást, csak azért írtam, hogy "ráragasztva". Valami speciális fóliát csináltak, és azt varázsolták rá. Nincs széle, stb., mint egy matricának, szóval lehet, hogy ezt is égették. Nem tudom. Azt itt is kikötötték, hogy egyenes falú legyen a bögre, és lehetõleg fehér. Õk is szívesen adnak, de ha megveszed a bögrét egy boltban, olcsóbban jársz.
Legalábbis ez volt régen. hogy most mi van, nem tudom.
Bobo
Bobo
 


Kandi!

Isteni az illat a lakásban az ötletedtõl! Köszi!!!

Geri
Gerianikó
 


Névtelen!
Ha a régebbit te nyitottad, járj oda és dédelgesd!!! Én is nyitottam már topic-ot, és? Szeretik és ez a lényeg.
Mellesleg több helyen nyilik ugyanaz a téma. Kit zavar? Ha mégis tégy ellene. (ne fáraszd magad válasszal, ezután én sem fogom).

Sziasztok Többiek!
Ajándék ötletre lenne szükségem 17 éves leányzónak (az unokahugom), ruhát, kazettát nem akarok venni neki.

Köszi Phaedra
Phaedra
 


Szerintem minden kamasznak (persze, ha van kártyás mobilja) jól jöhet egy feltöltõkártya.
Névtelen
 


Fényképpel ellátott bögrét lehet még csinálni a Kálvin térnél lévõ Városkapuban. A bögrén kívül bármilyen textilre is nyomnak, így polót, falinaptárt stb. is lehet csináltatni.

ZSófi
szzsofia (szzsofia)
 


Szia Phaedra!

Nekem ezek jutottak eszembe: szolárium vagy fittnes bérlet, parfüm esetleg fürdõolaj kapszula (ezzel kellõ képpen értékeled a nõiességét), határidõnapló, gömbakvárium akár hal nélkül vagy üveghallal, örökmozgó, esetleg törölközõ vagy fürdõköntös amibe bele van hímezve a saját neve. Én ajándékoztam már újságelõfizetést is. Így egy egész évre szóló ajándékot adhatsz és az érdeklõdésének megfelelõ újságot tudsz választani. A nagyapáknak is jó lehet, feltéve ha szívesen olvasgatnak.

Prü
prü (prü)
 


Sziasztok!

Mi tavalyelõtt több családtagnak olyan ajándékot csináltunk, hogy pólóra-bögrére rámásoltuk a fiam rajzait (emberke, napocska, autó, katica, házikó, ilyesmik). Pauszpapírral átmásoltuk, aztán lehet kapni tubusos kontúrrajzoló festéket textilre és kerámiára is, azzal kihúztuk. A pólót a végén vasalni, a bögrét a sütõben égetni kell. Nagyon klassz, egyedi darabok születtek!

Pele
Pele
 


Sziasztok!
Mi a tágabb családnak már évek óta sáfrányos kalácsot sütünk karácsonyra. Karácsonyi szalvétával, gyertyával, fenyõággal adjuk át karácsony délelõtt. Mindig örülnek neki és már nagyon várják. Idén lesz hozzá mandulás cseresznyelekvár is.
A szûkebb családnak ezen kívül fõleg könyvet veszünk.
Jó ötlet a fényképes, rajzos bögre. Az egyik ismerõs család üvegpohárra festett, azt is sütötték.
Klári
Rumol
 


gyertyaöntés
[url=http://www.szeplak.hu/1999/11/index.html" TARGET="_top]http://www.szeplak.hu/1999/11/index.html[/url]


Kreatív anyukák
[url=http://forum.index.hu/forum.cgi?a=t&t=9047860&uq=93" TARGET="_top]http://forum.index.hu/forum.cgi?a=t&t=9047860&uq=93[/url]
bigacsiga
 


Sziasztok!

Most találtam erre a topikra, és nagyon tetszik! Szerintem ez egy más téma, mint a karácsonyi hangulat megteremtése, bár tényleg lehetnek átfedések, de alapjában nem ugyanaz.

Egy 17 éves lánynak én valami nagyon nöi dolgot vennék, és lehetöleg olyasmit, amit az Anyukája tutira nem venne meg neki. Pl. smink cuccot, szexi fehérnemüt, feltünö divatékszert, vagy ilyesmit. Egy gondolatnyi felnöttpukkasztással füszerezve sokkal izgibb lesz az ajándék... Kép Vagy csak én voltam ilyen tini koromban? Kép

Egy nekem nagyon bejött (saját készítésü) ajándék: évekkel ezelött egyszer nekihasaltam a több fiókot megtöltö, dobozokba hajigált, rég elfelejtett családi fotóknak. Kiválogattam a legjobbakat és legérdekesebbeket, volt abban minden, a szüleim gyerekkorától kezdve egy teljes családregény. Aztán vettem egy nagyon nagy, fehér lapú albumot, és csináltam egy nagyjából idörendi, de inkább különbözö témák köré csoportosított gyüjteményt. Azért volt fontos, hogy fehér legyen az album lapja, mert fel is íratoztam az oldalakat, pl. "Neveltjeitek" címszó alá kerültek Apám büszkeségei, néhai remek vadászkutyái, amint éppen ügyes kunsztokat csináltak. Aztán "Neveletlenjeitek" címszó alá a saját gyerekkori képeink közül azokat, amiken éppen jó nagy disznóságokat csinálunk. Persze rengeteg idö kellett hozzá (akkor éppen volt, mütét után lábadoztam), de fantasztikusan sikerült! Azóta évek teltek el, de még most is mindenkinek azt mutogatják a Szüleim, ha a család szóba kerül. Gondolkozom is a folytatáson! Kép

A nagypapák - apák tényleg a legnehezebb esetek, nagyon várom én is a rájuk vonatkozó jó 5leteket. Tök uncsi mindig a hobby-jukkal kapcsolatos ajándékot venni nekik, pl. szegény vadászgató Apukámnak már talán csak éjjeli-edénye nincs vadászati témájú mintával, mióta a zizzent növérem zöld alapon makokkal díszített alsónacit vett a szülinapjára. Kép

BMárti
BMárti
 


Sziasztok
Nekem is gondot okoz az ajándékozás karácsonykor. Most azt találtam ki a nagyszülõknek,hogy klöckner-fóliára fénymásoltatom az összes unoka fényképét és abból lámpabúrát készítek.Tavaly a nagypapa az unokák fényképével ellátott pólót kapott.2 éve minden családnak(sógor és nagyszülõk) csináltam sógyurmából kopogtatót az ajtóra ,tavaly mézeskalácsból tálat, a gyerekeknek mézeskalácsházat.
hil
Névtelen
 


Sziasztok
Prü, BMárti!
Köszi az ötleteket, tetszenek.

Sziasztok, Phaedra
Phaedra
 


Sziasztok!
Tetszik a topic.
Én is nyitottam már topicot,olyan témában, amivel kapcsolatban már volt hasonló. De nem szurt le érte senki, hanem válaszoltak a kérdéseimre és én nagyon hálás voltam ezért. No, mindegy.

Ajándékok: a teenagerek-nek lehet venni mozi-utalványt, így arra a filmre megy el és akkor amikor õ akar. Vagy esetleg mobiltelefonra elo-hátlapot, feltöltokártyát (ezt már irta valaki).
Szerintem egy jo könyvnek minden tizenéves örul.
(Kotelezo olvasmanyok roviden -ez nagy sikernek orvend a hugomnál)
Gondoltam, hogy Anyukámnak budmil utalványt veszek. Tudom, hogy szereti ezt a márkát, de vásárolni o szeret. A Polus centerben nem lehet kimondottan Budmil utalványt venni, de van egy un. Polus utalvány, ami a Budmil boltban is levásárolható.
Nekem ez lesz az elso Karácsonyom, amit az uj családommal toltok. Furcsa lesz,hogy a szuleim és a hugom nélkul leszek Szenteste, de a férjem és a pici kislányom majd kárpotol. Eddig édesanyám volt a foszervezo a lakásdiszitésben, karácsonyfadiszitésben, és a vacsora elkészitésében. Ezután már mind-mind az én feladatom lesz. Majd alakul valahogy.

Szilvi
Szilvi (szilvii)
 


Halihó,

van egy édes kis drága 3 éves kisfiú, aki sajnos távol él tõlem, de természetesen meg szeretném lepni valamivel. Minek örül egy 3 éves kissrác?

Köszönettel,
edusmamee
edusmamee
 


pohárra, polóra, naptárra, saját fotó stb.
fotobolt
[url=http://www.babapont.hu/bolt/fotobolt.html" TARGET="_top]http://www.babapont.hu/bolt/fotobolt.html[/url]

bigacsiga
Budapest IV. kerület
 
 


Sziasztok!
Két vagy három éve láttam a Westendben egy klassz dolgot, de sajnos akkor nem vettem meg, és most nem találom a boltot. Egy tálca volt, két végén egy-egy fogóval, és valahogy az aljára volt rögzítve egy puha párna. Így kényelmesen az ölébe veheti az, akinek olyan jó dolga van, hogy egyszer-egyszer ágyban reggelizhet (vacsorázhat). Aki látott már ilyet, kérem, írja meg, hol.
Köszi: Anna
Névtelen
 


nagyszülõknek talán tetszhet, amit ajánlok:gipszbe belenyomni a gyerkõcök kezét, lábát.nekem a lábnyomat lett jobb, mert a kisebbik még csak 4 hónapos...(utána könnyen le tudtam törölni a lábukról a maradványt)a gipszet egy fémtálcába öntöttem,így kerete is rögtön lett a képnek. ki is lehet festeni temperával vagy akrillfestékkel.apai segítség is elkél hozzá,mert ha ki van fúrva a keret akkor fel is lehet akasztani a falra.
ezen az elven lehet textilfestékkel is nyomatokat készíteni pl.terítõre.kicsit macerásabb,de a 2 évessel meg tudtam csinálni.én elõször egy fehér anyagot befestettem bordóra, aztán (száradás után) fekete meg fehér festékkel kentem be a gyerkõc kezét.(a bordó "kifõzõs" festék volt, a fekete+fehér pedig olyan, amit ha megszáradt ki kell vasalni a hátoldalról.)
a saját nagyimnak vastag zoknit kötöttem, mert fázós a lába és a boltban kapható zoknikkal az a baja, hogy túl szûk a száruk.
fényképeket eddig is adtunk az unokákról, most képkeretet is csináltam nekik úgy, hogy hullámpapírt bevontam anyaggal.
most ennyi jutott eszembe...
Névtelen
 


Nálunk az oviban volt anyáknapi ajándék a gipszbe nyomott kéz temperával kifestve egyszer, máskor meg egy szép anyag kirojtozva szalvétána összehajtva és arra rányomva a festékes pracli.

Nagyon kedves emlékek!
Bátran tegyétek Ti is.

bigacsiga Kata

bigacsiga
Budapest IV. kerület
 
 


Mi az óvónéniknek (is) sólisztgyurmából készítünk téli apróságokat, hóembert, fenyõfát, autót, gombát (Anna jele). Lehet apró csavart kapni, aminek a vége kör alakban meg van hajlítva, azt belecsavarjuk a tetejébe, így fel lehet akasztan ia fára, nem kell kerülgetni...
RebekAnna
 


Izgalmas júniusban karácsonyról olvasni. Betettem egy cd-t is. Remek ajándék ötleteket találtam egy lapon. Egy on-line boltban, a hozzávalókat is meg lehet rendelni. Biztos lesz karácsonykor külön ilyen témájú ajándékozási ötletük. a cím: www.hobbybolt.hu

horimarika
Névtelen
 


karácsonyi mindenféle, színezõ, játék, kreatív ajándékötletek,
[url=http://www.dltk-holidays.com/xmas/index.html" TARGET="_top]http://www.dltk-holidays.com/xmas/index.html[/url]

tél, hóember stb.
[url=http://www.dltk-holidays.com/winter/index.html" TARGET="_top]http://www.dltk-holidays.com/winter/index.html[/url]


Télapó szabásminták 2+
[url=http://www.dltk-holidays.com/xmas/santa.html" TARGET="_top]http://www.dltk-holidays.com/xmas/santa.html[/url]

angyal
[url=http://www.dltk-bible.com/angels/winter_angel_paper_craft.htm" TARGET="_top]http://www.dltk-bible.com/angels/winter_angel_paper_craft.htm[/url]

ajándék kisérõ kártya
[url=http://www.dltk-cards.com/tags/" TARGET="_top]http://www.dltk-cards.com/tags/[/url]

bigacsiga
Budapest IV. kerület
 
 


[url=http://www.dltk-bible.com/" TARGET="_top]http://www.dltk-bible.com/[/url]

[url=http://www.dltk-holidays.com/" TARGET="_top]http://www.dltk-holidays.com/[/url]

[url=http://www.dltk-cards.com/" TARGET="_top]http://www.dltk-cards.com/[/url]

[url=http://www.dltk-teach.com/" TARGET="_top]http://www.dltk-teach.com/[/url]

[url=http://www.kidzone.ws/" TARGET="_top]http://www.kidzone.ws/[/url]

[url=http://www.kidsrcrafty.com/christmas.htm" TARGET="_top]http://www.kidsrcrafty.com/christmas.htm[/url]

[url=http://teachers.teach-nology.com/index.html" TARGET="_top]http://teachers.teach-nology.com/index.html[/url]

bigacsiga
Budapest IV. kerület
 
 


Az ötlettár erre az oldalra költözött:

[url=http://www.otlettar.try.hu" TARGET="_top]http://www.otlettar.try.hu[/url]

bigacsiga
Budapest IV. kerület
 
 


Kata,
de jó, hogy megírtad, mert kerestem és szomorúan vettem tudomásul, hogy az elõzõ oldal megszûnt. Juj, de jó! talán most több idõm lesz mint tavaly a kéthetes babával.Kép
Ágci

Kép
 
 


valahol olvastam, hogy van az Unicefnek boltja, ahol sok képességfejlesztõ játékot lehet kapni kortõl függõen, meg sok más egyebet.

Merre van pontosan? Mert a hidegben nem akarok potyára menni, vagy kóvályogni.


Köszi: Adrienn
Ad.
 


Adrienn!

Itt a babaneten én csak ezt találtam:

Enikõ 2002 Octóber 11 péntek - 12h 24: Edit


voltam az Unicef boltjában, nagyon jó képességfejlesztõ játékaik vannak, szerintem érdemes megnézni.
Meg az a rengeteg szép képeslap és dobozok meg egy csomó minden és egyebek ... karácsonyi ajándékötleteket gyûjtöttem be.

Enikõ

A bolt a belvárosban az oktogon mögött van, valami piac is a bolt mellett.

bigacsiga
Budapest IV. kerület
 
 


Adrienn!

[url=http://www.unicef.hu/bolt.htm" TARGET="_top]http://www.unicef.hu/bolt.htm[/url]

UNICEF Bolt
1067 Budapest
Csengery u. 33.
Tel.: 322-1272

Budapest:
Pont Könyvesbolt
1051 Budapest, Nádor u. 8.
Tel.: 266-8722
Nyitvatartási idõ:
hétfõ - péntek: 9.00-18.00
szombat: 10.00-13.00

Poszterház Kft.
1054 Budapest, Bajcsy Zs. út 62.
Tel: 269-0999
Nyitvatartási idõ: hétfõ - péntek: 10.00-18.00

bigacsiga
Budapest IV. kerület
 
 


szaloncukor
[url=http://www.geocities.com/szaloncukor/f_linkek.html" TARGET="_top]http://www.geocities.com/szaloncukor/f_linkek.html[/url]


cica karácsonyi ötletei
[url=http://www.netweb.hu/flash/torzsvendeg/cikkek/cica/karacsony/karacsony.html" TARGET="_top]http://www.netweb.hu/flash/torzsvendeg/cikkek/cica/karacsony/karacsony.html[/url]

bigacsiga
Budapest IV. kerület
 
 


Bailey's

3,3 dl kommersz whisky
3,2 dl habtejszín
2 tubus sûrített tej
1,5 dl finom feketekávé
1 evõkanál instant kakaó
1 csomag vaníliás cukor vagy 1/2 ampulla vaníliaaroma.
A kakaót a feketekávéval csomómentesre keverjük és hidegen a többi hozzávalóval jól összekeverjük. Kb. 1 l lesz belõle. Próbáld ki tejszínes mogyoró-aromával, illetve kávé, kakaó és vanília nélkül is! A tejszínt fel is lehet forralni, majd lehûteni, édesszájúak részére megcukrozni (vagy több sûrített tejet használni), whisky helyett pedig vodkával vagy gyógyszertári tiszta szesszel készíteni.


Tojáslikõr

5 tojás sárgáját jó alaposan kikeverünk egy kikapart vanília belével és 1 csésze porcukorral. Apránként hozzáadunk 6 dl forralt és lehûtött tejet, 2 dl 90 fokos alkoholt és 1/2 dl konyakot. Lehet konyak nélkül is csinálni 6dl tejjel és 2 és 1/2 dl alkohollal, vagy vodkával, utóbbi esetben 3 dl tejet és 1/2 l vodkát adunk hozzá. Hûvös helyen 3-4 hétig pihentetjük, néha összerázzuk.


Fûszerolaj, füszerecet

Nagyon látványos ajándék lehet a fûszerolaj, illetve fûszerecet is. Ezt mindenképpen jó pár héttel karácsony elõtt elkészíteni, hogy összeérjen. (Az ecetnek savasságánál fogva kevesebb idõre van szüksége.)
Ha túl drága a boltban kapható szép díszüveg, bármilyen szebb kiürült borospalack, italosüveg is megteszi. Vásárolj ágas-bogas fûszereket, akár szárított, akár friss formában. Ecetbõl a bor- és almaecet, olajból az olívaolaj a legjobb. (Utóbbi nagyon drága, ezért inkább kis üvegekbe palackozzuk.) Próbálkozhatunk kukoricaolajjal is, de ebben az esetben csak szárított fûszereket rakhatunk az üvegbe, mert 2-3 hét alatt a friss ágacskák megpenészednek.
A kimosott, száraz üvegekbe ízlés szerint dobáljunk fokhagymagerezdet, feketeborsot, mustármagot, csilipaprikát (utóbbit csak mértékkel) és óvatosan csúsztassuk beléjük a fûszerágacskákat. A legjobb a friss vagy szárított kapor, tárkony, kakukkfû, bazsalikom, oregano. Más fûszereket is használhatsz, de ezek azok, amik minden mennyiségben és minden arányban keverve, vagy külön-külön is finom, aromás olajat és ecetet adnak. A kapor íze a legerõsebb, ezért abból kevesebbet használj, mint a többibõl. Töltsd fel az üvegeket olajjal vagy ecettel, állítsd õket napos ablakba, vagy a fûtõtest fölé az ablakpárkányba. (Semmiképpen se legyenek se túl forró, se túl hideg helyen.) Ha úgy érzed, kevés már az idõd, és nem érik össze a finomság karácsonyig, akkor nagy edénybe áztasd a fûszereket az olajba/ecetbe és minden nap keverd meg és nyomkodd ki õket fakanállal, hogy az ízük kioldódjon. Ezt 4-5 nap múlva már leszûrheted és ugyanúgy palackozhatod, mint a fentebb leírtakban. Az üvegeket parafadugóval zárd le, rakj rájuk díszsapkát a mézes csemegénél leírtak szerint, vagy mártsd a dugót viaszba, mint az elegáns boroknál szokás. Kép Salátarajongóknak és háziasszonyoknak ideális, dekoratív ajándék.

bigacsiga
Budapest IV. kerület
 
 


naptárkészítés
[url=http://www.webalbum.hu/naptar.htm" TARGET="_top]http://www.webalbum.hu/naptar.htm[/url]


gravírozás
[url=http://www.webalbum.hu/naptar.htm" TARGET="_top]http://www.webalbum.hu/naptar.htm[/url]

Pénzérme-sorozatok díszdobozban
[url=http://www.teledata.hu/td_08.htm" TARGET="_top]http://www.teledata.hu/td_08.htm[/url]

katalogus ajándékok
[url=http://aruhaz.gift.hu/" TARGET="_top]http://aruhaz.gift.hu/[/url]

Ajándéktárgyak
[url=http://www.dome.hu/" TARGET="_top]http://www.dome.hu/[/url]

kristály
[url=http://www.kristall.hu/" TARGET="_top]http://www.kristall.hu/[/url]

poszterek
[url=http://www.allposters.com/gallery.asp?aid=712922&c=c&search=6075&b=cat" TARGET="_top]http://www.allposters.com/gallery.asp?aid=712922&c=c&search=6075&b=cat[/url]

Kézi készítésû kozmetikumok
[url=http://www.lush.hu/" TARGET="_top]http://www.lush.hu/[/url]

bigacsiga
Budapest IV. kerület
 
 


"Még egy ötletet szeretnék közreadni kisgyerekeseknek. Szoktunk az ablakra késziteni koszorut a köv. módon. A/4-es zöld szinü fénymásoló papirra kirajzoljuk a 6 éves kiskezét, legalább 6-7-szer egymásután, s õ nagy igyekezettel kivágja õket. A kiskezeket szépen egymáshoz ragasztjuk koszoru formára kifelé vannak az ujjak. Lehet disziteni piros papir masnival, vagy kicsi csillagokkal, fényes diszekkel. A mama ablakán nagyon kedves disz volt, eltette emlékbe, s 10 év mulva is emlék a kicsilány kezenyoma. "
Névtelen
 


Kedves Névtelen, ez olyan aranyos ötlet, amit szerintem névvel is felvállalhattál volna. Kép

szóval ezt én is meg fogom csinálni, bár a lányom még csak 1 éves múlt, és én vágom helyette a kezecske nyomokat de a sikere biztosan garantált!!!!

Jó készülõdést: Ágota
Ágota
 


Agota,
en csak bemasoltam ide egy masik, hasonlo temaju forumrol, mert a sok otlet kozul ezt olyan "egyedinek" talaltam. Hat ezert nem irtam ala, mert nem az en erdememKép
-Afonya
 
 

Vissza: Errõl - arról

Jegyzetfüzet:

 

cron