Új privát üzeneted érkezett!

Szia Virág!

Ez lenne az! Ide csak az írhat aki regisztrált, így legalább a névtelen beírásokat mellõzhetjük. Szóval most még annyira nem érek rá belevetni magát a vitába, mert még kicsit döglõdünk, de azt azért tudod hogy milyen párt mellett voksolok. Az az igazság, hogy bennük bízom, a másik oldalban nem. Nekem meg az egész családomnak nagyon rossz idõszaka volt az 1994 és 1998 közötti idõszak, és alig vártuk hogy végre leváltsák õket.

Szia: Norcsi.
norcsi
Lenti
 
 


Szia, Norcsi,
válasz jön, amint lesz egy kis idõm. Kép A szombat-vasárnap 4 gyerekkel nem a legnyugisabb idõszak. De jövök, ne félj!

Puszi:
Virág
Virág (fiore)
 


Szia, várlak majd, ma mi is rohanunk, de majd jelentkezem. (Talán már túl vagyunk a nyavalyánkon is, úgyhogy kicsit nyugisabb idõszakunk jön.)
(Kipróbáltam, és névtelenül nem lehet ide írogatni valóban!Kép)

Puszi: Norcsi.
norcsi
Lenti
 
 

 
 

Szia Virág!

Kint voltunk a férjemmel a Kossuth téren és mondhatom hogy fantasztikus élmény volt. Aki nem volt ott az nem tudja ezt átélni. Azt hogy kétmillió ember (köztük Erdélybõl, a Felvidékrõl meg az ország különbözõ szegleteibõl jöttek)egyemberként, fegyelmezetten, kulturáltan,egy provokáló bekiabálás vagy tett nélkül tudta ezt végig-ünnepelni, hát le a kalappal mindenki elõtt! És nemcsak fiatalok voltak, hanem idõsek is méghozzá nagyon sokan, és mindenki segítette a másikat, volt aki rosszul lett, sorfalat nyitott a tömeg hogy ki tudjon menni a szélére, szóval nagyon szép és megható élmény volt. Én egy ilyen jövõre voksolok, ahol az emberek emberségesek, kedvesek és segítõkészek egymással szemben.
szia:Norcsi.
(Persze már hallottam az ellenzék megjegyzéseit, lekicsinylõ megjegyzéseit a fanatizált tömegrõl, de ilyen nem volt, hisz én valóban ott voltam, nem csak tévén keresztül láttam, vagy hallottam róla a tévében egy néhány perces összefoglalót.)
norcsi
Lenti
 
 


Sziasztok!

Norcsi, nagyon örülök ennek a topicnak. A Dühöngõben írogatók egy részének stílusa egyszerûen zokognivaló.

A Kossuth téren mi is kint voltunk, valóban fantasztikus élmény volt! Annak ellenére, hogy engem zavart a Viktor, Viktor és a Ria, Ria, Hungária skandálás, elvégre ez nem egy focimeccs volt. De azért az is elgondolkodtató, hogy vajon, melyik országban érzik ilyen közel magukhoz az emberek a miniszterelnököt? Olyan, mintha közeli ismerõsünk lenne.

Ti itt biztosan értékelni fogjátok, amit most elmesélek: Egyik barátunknál volt egy összejövetel tegnap délután, a nagygyûlést követõen. Kb. 20 fõ, általában többdiplomások, fele-fele arányban bal- és jobboldallal szimpatizálók. Mégsem tört ki tömegverekedés, nem volt anyázás, csak kultúrált eszmecsere, vita. Valahogy így képzelem a vélemények ütköztetését.

Iboly
 
 


Szia Iboly!

De jó hogy írtál ide!Kép Olvastam a dühöngõt egy ideig, és amiket írtál meg a többi kormánypárti mind egyetértettem, de olyan közegben ami ott kialakult nem akartam írni.Megtehettem volna hogy álnéven vagy névtelenül írogatok, de nem stílusom.

Az utóbbi néhány héten sok ismerõsünkrõl barátunkról derült ki, hogy baloldaliak. Megérteni õket nem tudom,(fõleg ahol gyerekek is vannak) de el tudom fogadni ezt a döntésüket, és nem szoktunk mocskolódni, meg foggal-körömmel védeni az igazunkat ráerõltetve ezt a másik félre.Ezért is lehet jó az a csapat akikrõl az elõbb írtál!

Tegnap engem a kokárda viselése miatt "hülye buziztak" le a metróban, és nem a jobboldaliak voltak az biztos. Ennyit a baloldal pozitívumairól. Ellenkezõ elõjellel ez nem történt meg, kokárdás kokárdát nem viselõt nem illetett ilyen szavakkal amennyire én tudom. Pedig voltunk jópáran, ezt Te is tudod!

A választási csalásokról pedig a baloldal részérõl most már egyre inkább meg vagyok gyõzõdve, ismerõsöm is mesélt néhány dolgot, aki szavazatszámláló volt. Ennek tükrében már nagyon várom a jövõ vasárnapot és azt is, hogy megforduljon a múlt vasárnapi eredmény és megkapja a választók bizalmát a kormány még 4 évre!Kép

Sziasztok: Norcsi.
norcsi
Lenti
 
 


Sziasztok, a barátaimmal beszélgettem a politikáról. és amikor én azt mondtam, hogy majd akkor nyilatkozom az OViktor által elsorolt sok mit csinált az MSZP dologról ha valóban utánajártam és meghallgattam a másik oldalt is mert szerintem így igazságos, tudjátok mit kaptam a fejemhez?
Õk nem néznek utána semminek sem, mert elhiszik amit mond hisz csak az lehet az igazság és hogy õk magyarok.
Akkor visszakérdeztem, hogy pusztán azért mert mind a 2 oldal érdekel én már nem vagyok magyar?
na mindegy.
 
 


Szia Tomka!

És utánanéztél? Mire jutottál?

Norcsi.
norcsi
Lenti
 
 


Szia, Norcsi,
Számomra épp az a furcsa, hogy családosok a FIDESZre szavaznak... Kép Én négygyerekesként tagja vagyok az MSZP-nek, és mindamellett, hogy elismerem, hogy Orbánék bevezettek olyan intézkedéseket, amelyek könnyítettek az életünkön, egyértelmû számomra, hogy:
- ezt nem tudták volna megtenni az oly sokat szídott és népszerûtlen Bokros-csomag nélkül
- nem a mi érdekeinket képviselik elsõsorban.
Minél több pénzt keresel, annál több adókedvezményt tudsz igénybe venni. Ez abszolut igazságtalan. Akkor vehetsz fel kölcsönt lakásra, ha min. a 30%-val rendelkezel a lakás értékének (a mi esetünkben ez 4,5-5 M) - HONNAN????? - és persze a hitelelbíráló szerv igen magas havi jövedelem mellett hagyja ezt csak jóvá. Ha volna ekkora jövedelmünk és tõkénk, akkor sem támogatnám ezt, mert igencsak szociális beállítottságú vagyok, és nem csupán a saját sorsom érdekel. Persze a kormány gondolt ránk is: a bérlakás programmal. Ezzel semmi baj nincs azon kívül, hogy aki a kölcsön törlesztését nem tudja fizetni, az a bért sem... És még sorolhatnám azokat a dolgokat, amelyek azt bizonyítják, hogy a remélem leváltásra kerülõ kormány a felsõ igen vékony réteget támogatja érdemben. Most elküldöm, nehogy elszálljon, aztán folytatom.
Virág (fiore)
 


Szóval.
2 millió... Hiszi a piszi... Ezt mondták nektek ott, akkor, tudom. A rendõrség szerint a Kossuth tér és a környezõ utcák összesen maximum 80-100 ezer fõt képesek befogadni... Még ha többet is, a különbség akkor is óriási.
Én is voltam már baloldali gyûlésen. Gondolod, ott nem támogatják egymást az emberek? Dehogynem. Eszmei közösség esetén - fõleg ilyen drukkban - ez a legtermészetesebb.
És hogy le "hülye buzi"-ztak: ez egy rendkívül kultúrálatlan és bunkó megnyilvánulás volt. "...a baloldal pozitívuma..." Ez nem volt tisztességes, Norcsi! Ez nem jellemzi a baloldalt általában - sõt, sokkal inkább a jobboldal szokása. Hidd el, legalább annyi kultúrálatlan jobboldali van, mint bal.
A kokárdáról: fel vagyok háborodva amiatt, hogy a FIDESZ kisajátította magának ezt a nemzeti jelképet! És ezt igazából most fogtam föl. Ma délelõtt mentünk istentiszteletre, és jónéhány ember mellén ott volt a gyülekezetben. Nem zavar egyáltalán, hogy nem gondolkodik mindenki úgy, mint én. Viszont ezentúl még március 15-én sem leszek képes feltenni a kokárdát. Nekem igen szent érzések fûzõdnek hozzá: 48 eszmeisége, szabadságvágya, fiatalos lendülete, és az azt követõ két év minden áldozata. Számomra ez a jelkép szent volt. Ja, és ez megosztotta a gyülekezetünket, bár szó sem esett politikáról, ez nálunk még a gyülekezeti házon belül is tilos. És ha a FIDESZ nem csupán fel- és kihasználná ezeket az értékeket, ha nem csupán hangoztatná, annyira nem zavarna talán.
Kicsit el vagyok keseredve. Magam elõtt látom, ahogy Ti, jobboldali barátaim, olvassátok e sorokat, és el is vetitek õket, szóval falra hányt borsó az egész. Én meg vagyok róla gyõzõdve, hogy jól át vagytok ejtve. Nincs bennetek rosszindulat, egy szemfényvesztés áldozatai vagytok. Nem látjátok, mennyit hazudik imádott Viktorotok. Pl. ha megnéznétek a keddi beszédét, utánajárnátok, rájönnétek, mennyi csúsztatás és féligazság - vagy inkább félhazugság volt benne. Áder: börtönszavazatok... NINCS IS AZ MSZP-NEK SEMMIFÉLE ÍGÉRETE, AMI AMNESZTIÁVAL KAPCSOLATOS!!! Össze-vissza kiabálnak kígyót-békát kínjukban, hogy valahogy összekaparjanak még néhány százalékot! Mindegy az nekik, hogy azokból szinte semmi sem igaz, hogy teljesen alaptalan! Bocsánat, ha bárkit is sértenének a szavaim. Higgyétek el, nem akarom. Bárcsak tudnátok, mit érzek. Az elmúlt héten (és persze elõtte is, de most koncentráltan)annyi hamis vád ért minket, annyit hazudott a FIDESZ, és én nem értem, hogy hogy dõlhetnek be nekik annyian. Sírni tudnék.

Na, mára ennyi, már így is sok voltam talán.

Nyugodalmas jó éjszakát:

Virág
Virág (fiore)
 


Sziasztok.
Vettem a fáradságot és elolvastam az MSZP programját a honlapukon.

1.
Ami oda le van írva azt még a világon SEHOL nem sikerült elérni. Nincs, nem létezik. Ha mégis megcsinálják (úgy látom, ha kevéssel is de az MSZP fog gyõzni) akkor legközelebb tiszta szívvel rájuk fogok szavazni.
De szerintem nem lehet létrehozni azt a Paradicsomot amit ígérnek.

2. Több programpontnál leírták azt hogy bizonyos költségeket "átvállalnak" azoktól akik azt nem tudják kifizetni. Én nem értem. Az MSZP-nek nincs pénze, milyen alapon tesznek ilyen ígéreteket?
Pláne, hogy az adókat (ami az állam egyik legfõbb pénzforrása) csökkentik.

3. Mi a fene az a "szolidáris háló"???
Csak nem az amikor mindenki az adómentes minimálbérbõl él? Kép))


Amire még rájöttem az útóbbi idõk izgalmai közepette:
képzeljétek el, hogy amerikában mindig ilyen szoros a kûzdelem és végül akárki gyõz mégsem érzi senki, hogy a léte veszélyben forog.
A kampány viszont még ennél is sokkal gusztustalanabb, nem csak azUSA-ban.
Mi még nem szoktunk hozzá.

Hozzátenném még, hogy senkit sem akarok semmirõl meggyõzni! Csak beszélgetni, viccelõdni szeretnék ezekrõl a dolgokról sértések, megbántódások nélkul.

Üdv.
Malacka
 
 


Sziasztok!

Ez csak egy véletlen, hogy ide írok, mert végképp nem szoktam politizálni.
Csak egy-egy hozzáfûzni valóm lenne.
Iboly írja, hogy milyen sokan érzitek magatokhoz közel Orbán Viktort. Hát tudom, hogy ez, amit írni fogok egy egyedi, és nem biztos, hogy rendszeres eset. Férjem már személyesen találkozott egyszer vele, egy teremben csak páran voltak, 10 fõ alatt. És nem hogy kézfogásra nem méltatta õket, de zsebredugott kézzel még csak nem is köszönt.
Másik. Mi az, hogy erre a Fideszes bulira ingyenes vonat ment az ország több részérõl. Nekem ne mondja senki, hogy ez valahol nem az adózók pénzébõl volt.
Három. A kokárdával kapcsolatban teljes mértékig osztom Virág véleményét.

BGabi
 
 


Sziasztok!
Én már alig várom, hogy vége legyen ennek az egésznek.
Egyébként Virág nagyon jól foglalta össze a dolgokat.
üdvözlettel
bogancsi

bogancsi
Zsófi-Juli-Dani-Tomi :-)
 


Sziasztok!

Nem tudom hogy hol kezdjem, nem akarok hosszú lenni mert nincs sok idõm.
Azzal tisztában vagyok, hogy egyenlõre még nem mindent úgy oldott meg a Fidesz ahogy az mindenkinek kedvezett volna. De ilyen megoldás nincs. Viszont vannak nagyon jó elképzeléseik, terveik a következõ négy évre, és akkor már valóban sok probléma megoldódhatna (akár a lakásépítést, akár a családtámogatást vesszük figyelembe). Szerintem a megoldás nem abban van, hogy most mindenben a Fidesz fölé ígérünk: adókat csökkentjük, különbözõ jellegû juttatásokat, nyugdíjakat növeljük. Mibõl akarják mindezt megcsinálni? Mert az nagyon jó nyitóbeszéd lesz, hogy hát sajnos rosszabbul állunk mint gondoltuk, persze a Fidesz miatt (ki másra lehetne rákenni mindent?!)és sajnos emiatt sem ezt, sem azt nem tudjuk megcsinálni, sõt megszorító intézkedésekre is szükség lesz. Hát én ettõl félek. Ezt már egyszer eljátszották. Most a gazdasági mutatók szerint (a másik topicban azt hiszem Gabi tényszerûen felvázolta) Magyarország jól áll, de én félek tõle hogy a baloldal gyõzelme esetén ezt is másképpen fogják magyarázni. A neten fent van 1996-ból a M.P. akkori pénzügyminiszterhez íródott levél mely a korábbi ígéreteket kérte rajta számon. Mi volt a válasz? Õ ebben a kérdésben nem kompetens. Hát most mégjobban bebiztosította magát etéren, mivel most már nem is tagja az Mszp-nek, szerintem ebben is van egy kis csel, egy kiskapu, hogy majd mentesülni tudjon a számonkérések alól. Én ettõl félek.
Az szerintem elég taszító (most nem akartam keményebben fogalmazni), hogy azt számolják hogy hány m2-re hány ember juthatott, egyáltalán nem ez a lényeg, hanem hogy botrány nélkül, keményebb hangvétel nélkül lezajlott ez a nagygyûlés. Aki nem látta volna, M.P. tegnap elmondta a Naplóban hogy lesz kampányzáró nagygyûlésük, akkor most tulajdonképpen ki is viszi ki a népet az utcára? (Ne gyertek azzal hogy nem õ kezdte!)
Nekem igazából Virág az is furcsa hogy gyülekezetbe is jársz meg Mszp tag is vagy. Valahogy a kettõ nem tudom hogy összeegyeztethetõ. Számomra nem az.
A kokárdát meg szerintem nem sajátította ki a Fidesz, bárki felveheti ha egyáltalán fel meri venni. Mert sajnos már itt tartunk, hogy minõsíthetetlen szavakat kell az embernek ilyenkor eltûrnie, nem beszélve a tettlegességrõl, ilyenre is van példa. Szerintem ugyanez lenne a reakció ha mondjuk nem kokárdát hanem narancssárga szalagot viselnének a szimpatizánsok. Nem ezen múlik, hogy kokárdáról vagy másról van-e szó, hanem arról hogy a másik fél ilyenkor hogy reagál.
Én is el vagyok keseredve, de én meg amiatt ami a múlt vasárnap volt. Nagyon valószínû hogy nem voltak tiszta a szavazás, és nem a jobboldal miatt.(Pl. ahhoz mit szóltok hogy több olyan személy volt aki mikor ment szavazni, hogyhogynem már alá vort írva a neve. Meg hogy egy borítékban nyolc Mszp-s szavazat volt, meg még különbözõ dolgok történtek.)
Igazából a másis befeketítését az Mszp kezdte. O.V. az elsõ fordulóig egy szót sem szólt a baloldal ellen, csak a saját munkájukat hangsúlyozva kérte a választókat hogy rájuk voksoljanak. Aztán mivel a másik félnek számos övön aluli ütése volt, naná hogy õ is taktikát váltott, és nagyon jól tette. Nem õ osztja meg az embereket, hanem ahol szavazás van, ott ilyen megosztások vannak, ehhez még hozzá kell szoknunk. Tudom hogy ez nem Amerika, vagy Németország, de ott ugyanez van a választások elõtt, csak sokkal durvábban.
Remélem összefoglaltam mindent amit akartam, de nagyjából ezek voltak a gondolataim ezzel kapcsolatban. (Látom hogy jó hosszú lettem, bocs.)

Sziasztok, és szép napot, jó babázást mindenkinek, mert nem a politika az elsõdlegesen fontos az ember életében.

Norcsi.
norcsi
Lenti
 
 


Hajrá magyarok...ennél durvábban? mi lehet ennél durvább? Talán hogy anyukák a buszmegállóban csütörtökön azon tanakodtak, hogy milyen igazolást irjanak az általános iskolás gyerekeiknek. Mert a szombati gyûlésre suliból kötelezõ csapatosan menni. Valamint azon tûnõdtek, hogy kirugják e a gyereket ha nem megy el rá... Ennél durvábbra gondolsz? Mi az?

Zsunya
zsunya (zsunya)
 


Sziasztok!
Én nem fûznék sokat a választásokhoz, csak ezt a képet.Kép
Tikk
Kép
 
 


Pocok, ne haragudj, de tényleg kiakasztónak érzem ezt. A buszmegállós eset valós. Bár valóban elõfordulhat hogy Fidesz ellenes propaganda suttogó beszélgetés volt. Egymást gyõzködték nyilván... Nehezen hiszem, dehát.. Viszont arra valóban nagyon kiváncsi vagyok, hogy mi lehet ennél durvább. Mármint a -aki magyar velünk van- propagandánál. El tudom képzelni, hogy nyugaton egymás fejéhez vágnak biliket, de pláne nem hiszem hogy pont az uszitást kellene legitimizálni a nyugati dolgokból.

Zsunya
zsunya (zsunya)
 


Norcsi,
mi abban a taszító, hogy tudni szeretnénk, hányan voltatok? Egyébként nem azt szeretnénk tudni, hanem bálványozott vezetõitek szavahihetõségére vagyunk kíváncsiak. (Nem mintha nem játszották volna már el ezerszer a bizalmunkat ezen a téren is...) És hogy kétszázezer vagy 2 millió, ezt már tévedésnek sem tudható be, kedves Norcsi, nevezzük nevén a gyereket: H A Z U G S Á G. Ez a gyerek neve. És ha már itt tartunk: ahhoz, hogy 2 millió ember ott lehessen, ha minden négyzetméteren 5 ember áll, ami enyhénszólva szardíniásdoboz, a Dunától a Bajcsy-Zsilinszky útig, a Markó utcától a Szabadság térig minden épületet le kell rombolni. Ez nem szõrszálhasogatás. Akkor IS hazudtak nektek, Norcsi és minden FIDESZ-re szavazó.

De menjünk tovább! Kampányzáró nagygyûlésünk mindig is volt. Ezen nincs semmi érdekes.

Miért furcsa számodra, hogy az MSZP-nek is a tagja vagyok, és hogy istentiszteletre is járok??????? Ti hol éltek? Értsétek már meg, hogy az MSZP alapeszméje nem az istentagadás, vagy a vallás tiltása! Hanem az, hogy az egész ország érdekeit képviseljük, és ne hagyjuk, hogy ilyen nagy szakadék legyen vagyoni szempontból (sem). Jézus sokkal inkább az elesetteket támogatta. És még valami: az MSZP nyilvánvalóan nem fog nyalni az egyházak vezetõinek (bocsi, ez erõs volt), de mi köze ehhez a vallásnak? Épp az a baj, hogy a történelmi egyházak elkezdtek politizálni. Annyian vannak ezekben az egyházakban, miért szorulnak rá az állam, vagyis a mi pénzünkre? Példaképp: az egyház, ahová tartozom, mindössze 11 millió taggal bír, nem kérünk és nem fogadunk el állami segítséget sehol a világon, és mégis a világ leggazdagabb egyháza vagyunk. Becsületes tizedfizetõk vagyunk, de ha bármikor segítségre szorulunk, ott az egyház, ha kell, segít kifizetni a számláinkat, ha kell, élelmet ad, ruhát, és még sorolhatnám. Mellesleg a FIDESZ, ami szóban(!) olyan jól hangzóan a keresztény értékekkel operál, tettben elfelejti követni saját hangzatos szólamait. "A tett az elsõ, a szó a második" Jól idéztem? Eszembe jutott az Illés egyik dala: "Láss, ne csak nézz!" Hát igen.
A választási csalásokról: ha tényleg voltak, miért nem jelentették azonnal az OVB-nek??? Csak napokkal késõbb, mikor már ellenõrizhetelen? Ugyanmár! Ez a baloldal lejáratásának kísérlete, és megint hazudnak. Hiszen, ha csalt volna az MSZP, azonnal jelentették volna, nemdebár?

A kokárda többé nem nemzeti jelkép. Inkább tûztetek volna ki narancssárga szalagot.

OV nem szólt egy szót sem a baloldal ellen??? Miután az õ kezében van az egész FIDESZ-MDF, plusz a Magyar Televízió, a Kossuth Rádió, a szócsövei helyette megtették. Az Orbán-Medgyessy vitában nagyon rokonszenves volt, a humora legalább olyan tökéletes, mint ellenfeléé, azonban ez a stílus mennyire megváltozott az elsõ fordulós kudarca után... Elkeseredett vagdalkozássá.

Eszembe jutott egy Demjén nóta is:
"Ma a holnap a cél,
ami volt azt fújja el a szél!
Ma a holnap a cél,
Legyen boldog mind, aki remél!"
(Bocsi, ma ilyen dalolós napom van.)

Végül hadd idézzek a Magyar Hírlap egyik tegnapi cikkébõl:

"Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke megjegyezte: "

Továbbá:

"Orbán azt mondta: egy vasárnap délelõtt megér négy nyugodt évet. Biztosítsuk neki, ha már ennyire akarja." KépKépKépKép

Zsunya,
én nem éreztem túl durvának a hozzászólásodat.

Virág
Virág (fiore)
 


Elszállt Kuncze elsõ megjegyzése, nem baj, újra:

"A rendõrségtõl kapott jelzések szerint a téren álló hárommillió ember mellett a Gerbeaud termében további háromszázezren tartózkodnak." KépKépKép
Virág (fiore)
 


Sziasztok!

Pocok. Nekem is ez jött ki, és hasonlóan hozzád sajnos én is úgy gondolom hogy ebben az országban ilyen lehetõség nincs, ezértis tartok ki a Fidesz mellett.

Hát most mit is írhatnék újat? Én fenntartom amiket eddig írtam, hisz ezt gondolom, és szerintem nem az a lényeges hogy most TÉNYLEG volt-e ott kétmillió ember, vagy másfél, esetleg kevesebb, hanem hogy ott voltak, és egyemberként, rendbontások nélkül zajlott le ez az esemény. És nem hangzott el olyan hogy aki magyar velünk van, nem volt egyáltalán semmi olyan ami miatt valaki is kirekesztve érezheti magát a magyarságból amiatt hogy nem a Fidesszel szimpatizál. Ez a szerintetek a kormány kezében levõ televízióban hangzott el, az RTL Clubon vagy a csigatévén, ahol aztán többnyire nem éppen kormányt támogató riportok meg kimutatások látnak napvilágot.
Virág, melyik ez az egyház, elárulod? Te magad mondtad hogy az egyházatokon belül is vannak akik kokárdát viselnek. És a többiek erre mit reagálnak?
És az nem a jobboldal lejáratásának a kísérlete volt, mikor a baloldal már ELÕRE mondogatta, hogy biztos hogy a jobb oldal csalni fog? És amikor ez nem így volt akkor meg csak úgy elsiklott eme jóindulatú korábbi jóslata felett.
Hát én kitûztem volna a narancssárga szalagot, csak azt hiszem minden ugyanúgy lenne mint most, ehhez is nagy bátorságra lenne szükség.

Zsunya. Szerintem ilyen mindkét oldalon van. Mármint valamelyik oldalon nagyon elkötelezett pedagógusok akik belekeverik a nézeteiket a munkájukba. Ez szerintem sem helyes,ezellen lehet is tenni.Ezt egyébként saját füleddel hallottad? Mert a pécsi gimnáziumban is állítólagosan a kokárda nélküliekkel történt dolgozatírás is csak kacsa volt, emlékszel? Ez megint kinek az ellenpropagandája? Hát nem a jobboldalé, az nagyon valószínû!!!

Sziasztok: Norcsi.
norcsi
Lenti
 
 


Norcsi!
Mért nem tûztétek ki akkor a narancssárga szalagot?? Az ellen senkinek nem lenne kifogása, azt leszámítva, hogy biztos lett volna akkor is olyan, aki úgy is kötekedett volna.
De hogy ehelyett a kokárdát tûztétek ki, függetlenül attól, amit mondtok, a jelentése teljesen egyértelmû.

BGabi
 
 


No én is itt volnék. Bár már megfogadtam, hogy nem avatkozom bele mert koraszülött lesz a negyedik gyerekem... A topicban fõként a kulturált szó vonzott, de ahogy olvasom ez egyesekrõl nem mondható el.

Szerintem Norcsi, ne vedd fel a kesztyût, mert egyébként is a Tv-ben csak téged láttalak a Kossuth térén, több szemszögbõl fotózva, senki nem is volt ott és aki ott volt az egy nagy bunkó... Nemde lányok.

Kovács László is egy tuskó, mert õ is kitûzte a nemzeti színû szalagot. Sokkal jobb, ha a bugyinkon is az amerikai lobogót viseljük, mert az olyan menõ és demokratikus. A himnuszból is töröljük ki Isten nevét, mert sértheti egyesek vallási meggyõzõdését no és persze a másságot.
Azon nem gondolkodtatok hogy esetleg nem kéne másoknak megszabni, hogy mikor mit vegyenek fel és mit tûzzenek ki? Az szadesz miért használ nemzeti színeket például az emblémájában? Senki nem kifogásolta eddig a piros fehér zöld szín használatát náluk, vagy az nem kisajátítás?

Olyan szép ez a megosztó duma, amit a Fideszrõl terjesztetek. Javaslom azért, hogy nézzétek meg az ország térképét, hogy milyen a pártok támogatottsága megyénként (12-7, a Fidesz javára).
Tudom.... de ezek a tuskók, mármint akik a Fideszt támogatják. Egyébként a matematikai érzékrõl csak annyit, hogy naponta hallom, hogy a Fidesz kettészakítja az országot, az Mszp viszont egyesíti és mindenkit képvisel. Lehet hogy az ország 150%-ból áll.

Nem tudom, hogy kinek mi az elõélete ebben a topicban, de történetesen én Kisz-titkár a voltam középiskolában. Fényes politikai jövõ állt elõttem és volt szerencsém az Mszp vezetõ politikusainak elõadásait hallgatni és beszélgetni velük a rendszerváltás elõtt (igaz, akkor még Mszmp volt és nagyon jól tudom, hogy ez a párt nem az, de mit csináljak, ha ugyanõk voltak...)
Több kérdésben beszoptam az abszolute tudományos és tényekkel alátámasztott szöveget a pártgyûléseken. Összevesztem az egész oszállyal pl. 56 ügyében (kb. olyan lelkes voltam mint most a Virág)Aztán egy pár év múlva mit hallok, ugyanazoktól az emberektõl: hogy én vagyok a hülye, mert nem jól hallottam amit mondtak, és õk akkor is a jó oldalon álltak...
Egy pár évre elegem volt a politikából, mert csúnyán megszégyenítettek és lehetetlenné tettek.
De ezt az arcátlan, elõre megírt hazugságokat az MSZP részérõl nem tudom nézni és hallgatni tétlenül.
Tudjátok kedves Mszp-pártolók, az újságírók , akik informálnak benneteket a hátatok mögött nagyon jókat röhögnek rajtatatok (csak azért írom ezt, mert köztük élek)

Folytathatnám és ha valakit érdekelnek a tények, akkor itt vagyok... Üdv: Szofi
 
 


Sziasztok!

Én nagy lelkesen úgy döntöttem, rám senki ne mondja, hogy nem olvastam el a pártok programját. Elmentem a pártok saját oldalaira. Elolvastam az mszp rövid összesített szövegét (a jóléti rendszerváltás címût). Sõt, letöltöttem egy rakás vitairatos szöveget(mszp kabinetjeinek vitairatai). Viszont azokat, amik a miniszter-jelöltek programjaként szerepelnek, ppt formátumban, azokat nem tudtam letölteni (explorer hiányolt egy filét a gépemrõl, a netscape meg lényegében meg se mukkant tõle). Így ezeket nem ismerem, ha valaki felajánlja, hogy valami bárki számára egyszerûbb számgépes programokkal elolvasható formátumban eljuttatná...
Elmentem a fideszhez is. Itt sokkal egyszerûbben, kapásból a netscape-el találtam program nevû oldalt (valahogy az mszp-nél ez nekem kevésbé volt egyértelmû), és kapásból egy tisztességesen egyben leírt programot. (nem kétoldalasat) Ja, meg egy pdf-eset is, mellette rögtön a link, hogy innen lehet acrobat readert szerezni.
Na, amit akarok mondani. Szóval mszp hivatalos programjaként amit sikerült találni ("Jóléti rendszerváltást, a Magyar Szocialista Párt választási programja") ezt kimentettem txt filének, csak a szöveget, ez 18 kB. A fidesznél a szöveget szintén kimentettem txt-nek, 116 kB. (...)
Az mszp vitairat megjelölésû valamilyei szép hosszúak, de mégse hivatalos választási program, nem tudom, mi konkrét belõle. A ppt filék tartalmát nem ismerem.
Aki tud olvasható, konkrét választási programot (a már említett 18 kB-nél részletesebbet, többet), az legyen szíves segítsen ki ezügyben!

Ildi

Ildi
 
 


Kedves Ildi! Nagyon örülök, hogy nem csak én voltam így vele, bár én nem a netrõl próbáltam, hanem a hagyományos módszereket részesítettem elõnyben. (A választások elsõ fordulója elõtt)
Hasonló eredményre jutottam. A Fidesz programjában rövid, közép és hosszútávú célok és megoldások vannak leírva. Koncepció van a programjaik mögött.
Az Mszp-nél csak azt mondták, hogy a "magyar gazdaság teljesítõképességébõl és az eu-s támogatásokból" fogják fedezni azt az irdatlan mennyiségû segélyt és támogatást, amit beígértek (telefonon érdeklõdtem a helyi pártirodán)

Aztán a dodonai válasz mögöttesére az elmúlt napokban látott dokumentum kicsit rávilágított, azaz:

Surján képviselõ interpellálására, mi szerint a 93-as ígéretekbõl, mikor lesz már valami, 95-ben Horn Gyula és Medgyesi Péter (külön-külön) írásban a következõt válaszolta. "Egy kormány döntéseiért csak a kormány vonható felelõsségre egy párt ígéretei nem kérhetõk számon rajta"
Akkor most mirõl hozunk döntést a választásokon, hogy kinek van szebb nyakkendõje?


(A válsztás 2002 topicban is leírtam, úgyhogy bocs attól, aki kétszer olvassa)
 
 


Sziasztok, mostanában sokat olvastam és sokat néztema tv-t. Elképesztõ hogy egyes újságok és tv cstornák mennyire elfogultak tudnak lenni.

Amit megállapítottam, hogy mindegyik párt programjában találtam nekem tetszõt. találtam rengeteg felróható hibát a Fidesz munkájában, és sok olyan dolgot olvastam aminek nagyon lehet örülni (szinten a Fidesz munkájában)amiket most nem részlezek, mert szerintem teljesen felesleges.

Ami a lényeg:

1. Most az elmúlt 4 évet kell bírálnunk és nem az elmúlt 40 évet!

2. Aki A Fidesszel szimpatizál nem tudja meggyõzni egy MszP szimpatizáns, és ez fordítva is igaz.

3. nem tetszik ez az eldurvult helyzet, a váratlan kampányfogások/beszédek ... stb.
Nem tetszik hogy naponta 5 kilonyi kampanyanyagot kell a postaladambol kiszednem. Azt hiszem nem ez a modja a meggyozesnek. Bar ketsegkivul hatasos, mert sokan nem neznek utana mi is van leirva.

Szerintem mindenki akinek kedve van menjen el szavazni es dontson belatasa szerint.
 
 


Szia Tomka!
Egyet értek, minden szavaddal.
+ még annyi, a meggyõzésre volt 4 év, és inkább azt kellene elõvenni, hogy a lehetõségeihez képest ki mit csinált, és ki mit hagyott ki, De ezt sem most kell , az utolsó 5 napban. A idõ múlásával minden változik. A kínai közmondás szerint: Sosem léphetsz bele kétszer ugyanabba a folyóba.A sok papír automatikusan a kukában végzi, elég sok kidobott pénz.
Zsomimama
zsomimama (zsomimama)
 


Tomka, 2. es 3.pont igaz, az 1. csak reszben: szerencsere ott van osszehasonlitasnak az azt megelozo negy. Nem ertem, hogy lehet meg barmit is elhinni az mszp-nek- akkor bizonyitott mar...

Virag, Norcsival en is egyet ertek abban, hogy szamomra az mszp es az Istenben valo hit ket egymast kizaro dolog, a legnagyobb vicc pedig az mszp vallasos tagozata...Hiaba tiltakozol ez ellen a jogelod partja csunyan uldozte a vallasat gyakorlokat es a hitet terjesztoket, tarkon lott papok a Tiszaparton - hogy csak a szulohelyemen megesett dolgok kozul emeljek ki nehanyat. Sokan nem tudjak ezek a dolgokat kulon valasztani az mszp-tol, meg ha ez neked sikerult is!
A hazugsagokrol pedig szerintem az mszp szembeallitasakent nics ertelme beszelni - ok mar mindent lehazudtak az egrol...Tea
tea
 
 


Lányok-fiúk!
Le ne harapjátok a fejemet, amiért itt kérdezek. Én ugyan a partvonalon túlról nézem a dolgokat, hiszen külföldön élek, igy csak a neten letölthetõ anyagok jutnak el hozzám. Egy ideig azt hittem,hogy késöbb leadott anyagokat nézek, még márciusból itt maradt valami, de mostanra már rá kellett jönnöm, hogy DIREKT van mindenkin kokárda.
Magyarázzátok már el nekem, mi ebben a pláne, hogy most mindenki kokárdát hord??Most ez jelenti azt,hogy valaki nagyon-nagyon magyar??
Barbi

Kép
Kép
 
 


Sziasztok!

Amit P.I:di írt az nagyon érdekes, és elég jól fedi a lényeget, hogy melyik pártnak is van valóban programja és melyiknek csak ígéretei. Az is igaz amit Pokorni mondott nemrégiben, hogy az Mszp már fideszebb a Fidesznél, hiszen mostanra már nem azt hangsúlyozza hogy mennyi hibát vétett a Fidesz hanem hogy mennyi jó dolgot csinált, amit persze õk mindenképpen megtartanak, sõt... Hát ehhez képest azért elég árulkodó jel már most pót-költségvetésrõl beszélni, meg térítésköteles egészségügyrõl, amit M.P. még pénzügyminiszterként akart korábban keresztülvinni. A másik ami aggasztó, hogy miközben tegnap az ATV-n két riporter is O.V.-t faggatta, akkor valamelyik rákérdezett hogy mit szól M.P. betegségéhez. Eddig még úgy voltam vele, hogy az a hír miszerint M.P.-nek prosztata-rákja van csak pletyka, most már félek tõle hogy nem. És hogy Kovács bizony a háttérben azért munkálkodik hogy majd M.P.helyébe léphessen. Ne így legyen!

Sziasztok: Norcsi.
norcsi
Lenti
 
 


Szerintem ahhoz, hogy kinek milyen gészésgügyi problémája van, nem igazán van közünk, pláne nem kéne rögtön temetni.Bárkivel elõfordulhat hirtelen betegség, baleset is.
Antall József is komoly beteg volt, nem hiszem, hogy akkor voltak ilyen találgatások.
Ez nagyon bulvárlap téma."És mondja, mit érzett akkor mikor megtudta, hogy beteg?" szerû idióta kérdések.
Ez amúgyis olyan "káposztáskõ mese" szerû gondolkodás.
Zsomimama
zsomimama (zsomimama)
 


Én meg azt hiszem, hogy ez egy komoly, direkt bevetett kampányfogás, amivel az Mszp eddig is élt. Lásd Orbán Viktor, Medgyesi vita, ahol M.P úgy állította be magát, hogy ô csak egy egyszer?, vitatkozni nem tudó (beszélni se), ôszinte ember. Az emberek szánalmára való apellálás egy igen komoly kampányfogás. (amerikában rendszeresen megjátszák).
A másik szempont viszont az, amit fentebb is leírtam, a kampányban tett ígéretek alól való kibújásnak az egyik módja, hogy valamilyen okból visszalépnek az ígérgetôk a közéletbôl (a legegyszer?bb a betegségre való hivatkozás)
 
 


Lányok, nem arról volt szó, hogy kulturáltan???

Ildi

Ildi
 
 


Sziasztok!

Tegnap eszembe jutott valami. MI a Bokros-csomag idején igen csórók voltunk, amit mi sem bizonyít jobban, mint, hogy kaptunk családi pótlékot, meg gyest. Párom ezidõtájt doktori ösztöndíjas volt, én otthon a 3 gyerekkel. Összjövedelmünk egy fõre esõen alatta volt a minimálnyugdíjnak.
Történt pedig ekkor a tandíj. Mint tudjuk, ez azért van, hogy a gazdagok fizessenek, a szegények meg kaphatnak szoc. alapon, meg ösztöndíj stb alapon mentességet. Nos, beadtuk, ki kapjon, ha mi se alapon. És igen, a felére megadták a mentességet! De a másik felére nem!!
Én ilyenektõl félek. Hogy a csóróság határa a béke feneke alatt lesz, és aki egy picit is feljebb van, az bizony már gazdag. (azt nem kell támogatni, hanem le kell bunkózni, arányos közteherviselés mottójával)
Tegnap bekukkantottam Vészhelyzet elõtt a Duna TV mûsorába, ahol kulturáltan vitázott 4 emberke, (mdf, fidesz, szdsz és mszp, legelsõ egy féfri, másik három nõ). Itt megtudhattam az szdsz-es hölgytõl, hogy a Bokros rsz idején a leggazadagabb 10% volt az, aki nem kapott cs.p.-t és a legfelsõ 5 % volt az, aki nem részesült gyes-ben. Hááát nekem úgy tûnt, ennél többen voltak! Avagy 90%-os sáv még a béka feneke alatt volt... Avagy akik nem kaptak, örvendjenek, hiszen õk gazdagok voltak akkortájt!
Ja, ugye tudjátok, hogy a minimálbér adómentessége miképp fog mûködni? Mert nem ám sávokkal, hanem alkalmazotti adókedvezménnyel, melynek összege 5000 Ft/hó lenne (most 3000). A megszûnési sávokat sajna nem tudom. Namármost akkor ez mért is lesz jó a minimálbéres kényszervállalkozóknak? (azt már csak zárójelben jegyzem meg, hogy aki kicsit is jobban keres, azt ezek nem fogják érinteni, legfeljebb arányos közteherviselésként nekik kell kikompenzálniuk a kiesõ adóbevételeket)
Azt viszont értem, hogy ezekután nem csak a munkáltatónak lesz jó, hogy minimálbéren jelenti be a dolgozóját, hanem a dolgozó is érdekelt lesz ebben, hiszen akkor egy fitying adót sem fizet, a gyerekei után megkapja azt az összeget, amit kapna akkor, ha többel lenne bejelentve, és akkor még jön feketén a munkáltatótól a többi pénz.(meg a kiegészítõ cs.p, aminek valami más neve lesz, nem ugrik be. Ja, egyébként ezt is még a Horn-kormány találta ki, gyermeknevelési támogatás címén, és mint tegnap este megtudtam, azóta 360 Ft-t emelkedett. Aha. Emlékszem, mikor bevezették. Addig kaptam havi 6000Ft az Önkormányzattól, nevelési segély címén. Akkor novemberben újra be kellett adni a papírokat, elmúlt 6 havi jövedelem igazolással, ami összegeket a januárban meghatározott minimálnyugdíjjal vetettek össze. (az infláció ezidõtájt 20% fölött volt) És kiderült, hogy bizony 200 Ft-tal (fejenként 40 Ft -val) túlléptük a határt, ezért egy fitying sem járt. Roppantul örültem neki Karácsony elõtt. (januárban újra beadtam, és a friss januári minimálnyugdíjjal meg is kaptam)) Tiszta sor. És hogy ilyenek mennyien vannak, csak olvassuk el, csak itt a babaneten a friss kismamákat, akik között rendre elhangzik a sajna a munkáltatóm minimálbéren jelent be jellegû duma. Hát ezután a szerencsére minimálbéren jelent be hangzana el.
Azt most nem tudom, hogy a bölcsödei ingyenes étkezést mindenkinek adnák, vagy csak a legrászorulóbbaknak? Mert utóbbi eset ugye azokat jelenti, akiknél vagy egyik szülõ sem, vagy csak egyik szülõ (az is minimálbéren) dolgozik. Na de kérem, akkor a gyerek mért nincs otthon a nem dolgozó szülõvel?
Azt tudjátok, hogy a gyerekekre járó szocpollal mi a terv? Egyik helyen így szólt: 800 ezer gyerekenként, max. 4 millió. Másik helyen meg 800ezer, 2 millió, 3,2 millió az 1,2 ill 3 gyerekre. Most akkor melyiket vegyem komolyan?
(egyébként meg minden gyerek egyenlõ lesz, tudjuk)
A gyes értékét pedig közelíteni kell a gyedhez, ezért a gyest 2003-ban 5000, majd 2006-ban újabb 5000 Ft-val kívánják emelni. Nem tudom, ez miképp van összefüggésben azzal, hogy jelenleg a minimálnyugdíjhoz van kötve a gyes. De a 2006-os 30 ezres gyes nem tûnik túl soknak, viszont közelíteni fogja a gyedet, akkor mennyi lesz a gyed határa??
Ildi

Ildi
 
 


Kedves Szofi! Irtal negativ tapasztalataidrol az Mszp-vel kapcsolatban. Errol en is tudnek irni, csakhogy a masik oldalrol. En tagja voltam a Fidesznek. Egyik videki varosunk minden Fideszes megnyilvanulasaban reszt vettem, meg a foiskolas evek alatt. Rajongtam Orban Viktorert. Tiszteltem az eszeert, azert mert kutya kemeny karakan embernek tartottam, es annyira emberi volt a hadarasaval es a hosszu hajaval-szakallaval egyutt, hogy csuda. Akkoriban mar ereztem, hogy sokra hivatott. Ebben megerositett egy-ket szemelyes talalkozas, ugynevezett teahazi beszelgetes.
Aztan elment egy evre azt hiszem az Egyesult Allamokba tanulni. Amikor hazajott, nem lehetett raismerni. Es azzal nincs bajom, hogy a kinezete mas lett. Mint ember lett teljesen mas. Lenezett a kornyezeteben mindenkit. Kezdett az egesznek kicsit kozpontositott hatalom ize lenni. Elkezdte felvenni azokat a meglehetosen pokhendi alluroket, amik ma is jellemzik.
En az elozo szavazasnal a Fideszre szavaztam, most az elso forduloban nem. Mar-mar kezdtem meggyozni magam, hogy jo lenne, ha kapnanak meg negy evet. Aztan lattam a Tf-es beszedet. Nagyon nem tetszett. Egy hatalmahoz vegletekig ragaszkodo kisse ideges ember latszatat keltette szamomra. Es lattam a nagygyulest, ami kifejezetten duhitett. Es mara mar biztos, hogy pont az ellenekzojet ertek el nalam, marmint hogy nem fogok rajuk szavazni. Szerintem nem vagyok vele egyedul...
Eva
eva
 
 


Sziasztok!
Én csak arra szeretném felhívni a figyelmeteket, hogy a választásokra ne tûzzétek ki a kokárdát, nehogy emiatt kapjatok lepecsételetlen szavazólapot és így érvénytelen legyen a szavazatotok.

Éva! Sokszor nekem sem tetszik OV stílusa, meg a többieké sem, de ne stílust válassz, hanem "jövõt". Abban igaza van OV-nak, hogy most már, mivel csak két párt maradt talpon, igazából nem pártot kell válsztanunk. Hallgassuk végig ki mit kínál, szerintem azt sem árt végiggondolni ki mit nyújtott eddig és aztán józan paraszti ésszel döntsük el, mit szeretnénk! Ennyi! Kép
Menta
 
 


Kedves Éva! Én mondjuk nem dicsekedhetek azzal, hogy beszéltem volna Orbán Viktorral, viszont 1990 óta különbözõ helyeken és helyzetekben találkoztunk személyesen.
(Mint magánember távol állok a "rajongói" státusztól, fõleg ha politikáról van szó és mondjuk nem javaslom, hogy ilyen kategóriák mentén döntsünk.)
Szóval nekem viszont pontosan az a szimpatikus amilyen jellemfejlõdésen ment át. Szerintem érettebb, és letisztultabb ember lett, aki nem vagdalkozik, hanem felelõsséggel vállalja a döntéseit.
Te allûrökrõl beszél, frizuráról és kinézetrõl.
Ezek nem politikai kategóriák.
Én 94 ben is rájuk szavaztam, holott nem hittem el, hogy ez a párt és személyesen O.V képes lesz felnõni a feladathoz, az ország felemeléséhez.
Szerencsére tévedtem. Én tisztelem azokat az embereket, akik képesek felülemelkedni önmagukon és változni. (Én sem akarom megtagadni a múltamat, mint írtam lelkes KISZes voltam, politikai karierrel elõttem..) Én azt hiszem mindenkinek szabad gondolkodni és a döntéseinek a felelõsségét vállalni kell. Az emberek megítélésérõl meg csek annyit, hogy ízlések és pofonok különbözõek. Nekem pl. az a sunyi, falmelletti magatartás undorító, amit a Meggyesi csinál.(Bemutatható, dokumentálható szerzõdései, kötelezettségvállalásai sk-s aláírással és a csillagokat is letagadja az égrõl) Szerintem õk a semmitmondás nagymesterei.
Ha már jellemekrõl beszélgetünk: igenis a baloldalon is vannak (voltak)olyan emberek, akiknek van önbecsülésük és értékrendjük. Mindig is tiszteltem Pozsgay Imrét, vagy Szûrös Mátyást, hogy csak az ismertebbekrõl beszéljek. Valahogy õk hirtelen szemetek lettek a fél ország szemében. Hogy is mûködik ez?
 
 


Sziasztok. Biztos, hogy ismétem kissé magam, de hátha itt kevesebben vagyunk és jobban figyelünk egymásra.
PIldi,akkor biztosan arra is emlékszel, hogy a Bokros csomag idején lényegesen megemelték a gyest (ettõl nõtt meg sokak járandósága, miután megszüntették a gyedet). A gyes növekmény nagyobb volt, mint a tandíj fele. (bár nem tudom, hogy a doktori tandíjjal mi a helyzet).
Kokárdához, nagygyûléshez annyit, hogy az etológusok szerint az ember olyan állatfaj, hogy csoporton belül nagyon nagy az összetartás, a csoportok között pedig az agresszió. Bizonyára ezt a nagy összetartást éreztétek szombaton a Kossuth téren. A csoporthoz kötõdést megerõsítik a tömegdemonstrációk, a jelképek (pl egy nemzet tagjai számára a Himnusz), és nyilván ezért vetették be a kokárdát. Nem véletlen, hogy éppen a legszentebbnek tartott csoporthoz tartozás miatt szoktak konfliktusok emberek között kirobbanni (vallás és etnikai).Ugyancsak fontos a Vezér, gondolom, nem kell magyarázni kire gondolok. Én 98-ban a Horn - Orbán vita után O.V-rõl azt gondoltam, hogy zseniális politikus , most azt, hogy zseniális manipulátor. A csoportkötõdést erõsíti, hogy "õk gyûlölknek bennünket, de mi nem gyûlöljük õket, mi szeretjük õket" és ezzel az agresszív késztetést is, legfeljebb eltolja, de bármikor mozgósíthatóvá teszi.
A Fidesz elõszeretettel, sõt kizárólagosan alkalmazza vita helyett a jelszavakban való politizálást. (az Mszp pedig a sajnos az igérgetést és licitálást)A politika klasszikus értelemben a közügyeket jelentette: milyen a közélet, mi a közjó stb. A Fidesz 4 éve alatt nem folyt jó értelemben vett politizálás, hanem a kormáynzati propaganda mindet a sokgyerekes, jómódú értelmiségi (fiatal) családok szempontjából értelmezett. A kislányom mondott egy nagyot bölcset, amikor éppen kényszerû hallgatója volt egy (választási) vitának, és ajánlom valamennyiõtök figyelmébe: ami az egyiknek jó, az a másiknak rossz. A tandíj, gázáremelés, egészségüygi térítés nem sátántól való, hanem eszköze lehet (lehet!) egy igazságosabb társadalom megvalósításának is.
Zsgabi
 
 


Megint nem értek valamit....

Ma reggel a TV1-en beszélgetett egy músorvezetõ Orbán Viktorral. Én ezt hallottam:

M: Nem tartanak attól, hogy akiken kokárda lesz azok valami megkülönböztetésben részesülnek? Mondjuk lepecsételetlen szavazólapot kapnak vagy hasonló?
O.V.: Komolyan kérek mindenkit, hogy vasárnap ne tûzzék fel a kokárdát. Majd hétfõn feltûzzük, ha lesz rá okunk...(majd itt jött egy kis viccelõdés, hogy róla úgy is tudják, hogy kikre szavaz, ennek ellenére nem hiszi, hogy érvénytelen szavazólapot kapna)

Fél órával késõbb a mosópor TV híreiben a következõt hallottam:
O. V. felszólította a lakosságot, hogy ne tûzzék ki a kokárdát a választáson mert elõfordulhat, hogy lepecsételetlen szavazólapot kapnak.

Az én értékrendem szerint ezt sz*rkeverésnek hívják. Ki csinálja akkor itt a balhét valójában?
Csak nem a "független" kereskedelmi TV-k?

Üdv.
Malacka
 
 


Sziasztok!

ZsGabi!

Ha nethez jutok holnap, felteszem a gyesem összegét 93-tól 98-ig. Amire fejbõl emlékszem, hogy pont azzal az általad emlegetett idõvel szûnt meg az, hogy a több gyerekkel otthon levõk magasabb gyest kapnak. És az én gyesem az új rendszerben lényegében megegyezett a régivel.

Más. Érdekelne, hogy az szdsz és a mszp közötti megállapodás miképp ment végbe, értem ezalatt, hogy a programok eltérõ részeinél kinek a terveibõl mi lesz. Az szdsz-ét még saját lapon nem olvastam, mert õk becsülettel válaszoltak az origónak. Ez utóbbiból viszont kiderül, hogy szinte minden adókedvezményt megszüntetnének, a gyerek utáni adókedvezményre fordított keretbõl 50%-al növelnék a cs.p.t. Nem derül ki viszont, hogy hány százalékot kapna a GDP-bõl a kutatás+ fejlesztés (két bekezdés kamu, semmi konkrét szám). Viszont kiderül, hogy lenne tandíj, és ott van feketén fehéren a könnyû drogokra és az abortuszra az enyhítés. Vajon ezekkel mi a helyzet az mszp-s alku után???

Ildi

Ildi
 
 


Egy tök jó poén.
Olvasom az origót. Ennek a tetején mindig vannak reklámok, amik tudomisén milyen rendszer szerint jönnek föl, de nem attól függnek, melyik oldalt nyitom meg.
Kinyitottam az oldalt, hogy Kovács: Az MTV lejárató filmet készít Medgyessyrõl.
Fölötte a reklám: Indulj ki magadból! (vivendi)
Kép

Ildi

Ildi
 
 


Ez tetszett, ezért fel is teszem ide!Kép

Kicsit hasonlít az MSZP kampány a Brian élete c. film egy részletére:

Az egyik helybéli lakos lázítani próbálja a zsidókat a rómaiak ellen.
Imigyen szól:
-- Mert mit adtak nekünk a rómaiak? Semmit!
(Erre a hallgatóságból valaki beszól)
-- Csatornahálózatot!
-- Na jó, persze. Csatornát, igen. De a csatornát leszámítva mit adtak
nekünk a rómaiak, semmit!
(Egy másik hang is megszólal)
-- Utakat.
-- Na jó, na jó. A csatornán meg az utakon kívµl mit adtak nekünk a
rómaiak, semmit! Semmit nem adtak nekünk a rómaiak!
(Megint egy másik hang)
-- Közoktatást.
(Egy másik hang)
-- Közbiztonság.
(Még egy hang)
-- Vízvezetéket is.
(négyen öten sorolják innen is onnan is)
-- Munkát, fürdõket, stb stb.
(a kitartó lázító egy kicsit zavarba jön, de azért nem adja fel.
Vörösödñ fejjel ordibál tovább)
-- Na jó, na jó. De a csatornán, az utakon a közoktatáson, a
közbiztonságon, a vízvezetékeken, a munkahelyeken, a fürdõkön kívül mit
adtak nekünk a rómaiak, semmit!

Norcsi
norcsi
Lenti
 
 


Norcsi!
Ez nagyon jó! Ezt a részt mi is szoktuk emlegetni.
Kép Kép
Üdv.
Malacka
 
 


Sziasztok!

A narancssárga szalagot illetõen nem értek egyet veletek (egyik oldallal sem.) Azzal, amit egy narancssárga szalag jelentene, képtelen lennék azonosulni. Nem vagyok Fidesz-tag, ellenben magyar vagyok, a nemzeti szalag, a kokárda pedig nemzeti jelkép. Igazából politikai hovatartozásra való tekintet nélkül viselhetné bárki a választások idején, mint ahogy a közintézmények is fel vannak lobogózva.

Nem a Fidesz találta ki, hogy viseljünk kokárdát, hanem a Magyar Polgári Együttmûködés Egyesület, 1848 szellemiségét idézve. A felhívás szövegét korábban már felraktam a Dühöngõbe.

<FONT COLOR="0000ff">Magyarország polgárai 1848. március 15-én a jövõt választották

Az 1848. április 11-én kihirdetett törvények a polgárosodás, a nemzet összefogásának programjává váltak.
A márciusi ifjak, Széchenyi, Deák és Kossuth nemzedékeinek emléke arra ösztönöz bennünket, hogy ma is összefogásra hívjuk fel a nemzetet:
A XXI. század elsõ választása meghatározza Magyarország, fiatal polgári demokráciánk jövõjét.
Ezért a Magyar ppolgári Együttmûködés Egyesület azzal fordul hazánk polgáraihoz és közösségeihez, hogy az új évezred küszöbén most is a jövõ mellett döntsenek.
Az idei áprilisi döntésünk legyen méltó az egykori "áprilisi törvényekhez"! Erre kötelez bennünket történelmünk, erre ösztönöznek hagyományaink, s erre sarkall bennünket a Kossuth emlékév is.
Legyen most is a nemzetiszalag összefogásunk jelképe!
Március elejétõl tegyük ki ablakainkba, autóinkra a nemzetiszalagot, és március 15-én hagyományaink szerint tûzzük szívünk fölé mindannyian a kokárdát!
Arra kérünk mindenkit, aki csatlakozik a NEMZETISZALAG MOZGALOMhoz, hogy nemzeti trikolórjainkat tartsák ablakaikban, autóikon, és kokárdájukat viseljék a szívük fölött eészen az országgyûlési választások végéig!
Fejezzük ki ezzel is összetartozásunkat!
Hirdesse minden kis nemzetiszalag és kokárda, hogy a nemzeti összefogás programja ma is a polgárosodás programja!

Magyar Polgári Együttmûködés Egyesület</FONT>

(Mindentõl függetlenül azt gondolom, hogy jókora baklövésnek a kokárdaviselés: jobban már nem is jelölhettük volna meg magunkat... Lásd provokációk, visszaélések a szavazóhelységekben, stb.)

Ezt a kérdést, hogy mit szól Orbán Medgyessy betegségéhez, nem értem: mit kellene szólnia hozzá? Egyébként ez a nyilvánosságra hozott állítólagos prosztata rák kísértetiesen hasonlít a 8 évvel ezelõtti Horn Gyula-féle szimpátia balesetre...

Pártprogramok: nekem nagyon úgy tûnik, hogy az MSZP mindent megígér, amit hallani szeretnénk, aztán majd az SZDSZ-re hivatkozva nem tartják be. Hiszen, mint Medgyessytõl megtudtuk, nem a pártprogramot kell betartaniuk, hanem a kormányprogramot. Én még reménykedem, hogy jó pár évig nem kell kormányprogramot írniuk!

Iboly
 
 


Sziasztok!

Adós vagyok a gyes-em összegeivel. Sajnos a 93, 94-es évre vonatkozót már nem õrzöm, nem találtam meg, ha valakinek megvan, örömmel veszem, ha megírja.
95 jan 1-jén az alábbi állapot volt: gyes alapja 6700 ft, amihez jött még a gyerekek számától függõ rész: elsõ gyerek után 800 ft, második után 900 ft, harmadik után 1000ft, ha több 3 éven aluli gyereked volt éppen, akkor összeadódva. 95 jan én így 7500 ft-t kaptam, majd az ikrek születése után 9400 ft. Ez így maradt 96 nyaráig, amikor a nagy betölötte a 3-at, és így a gyesem 8600-ra csökkent. Emelés 96 jan nem volt. 96 szeptemberében kaptam elõször az új gyest. Ez bruttó 9600 ft volt, amibõl 6% nyugdíjjárulék. Azaz nettó 9024 ft. Akárhogy is nézem a 8600 ft-mhoz képest komoly 4,9%-os emelés két évre!!! Ebbõl ki lehetett fizetni ugyanezen két évre huszonakárhány százalékos inflációt, plusz a tandíjat!! Abból a 424 ft emelésbõl! (a doktori tandíj akkor havi 2000ft volt, a fele 1000ft) És örüljek, hogy a nagy nem 3 hónappal késõbb született, akkor a 9400-ról változott volna az új, emelt összegû gyes 9024 ft-re.
Ja, ha meglenne valakinek a 93-as gyes (félek, hogy ugyanannyi, mint a 95 januári), illetve ugyanezen idõszak minimál bére, akkor lehetne talán látni, miképp maradt le a gyes a minimálbérrõl.

Szándékozom az szdsz programja általi adó és gyerekek utáni jövedelemhelyzetet néhány példára kiszámolni, ha kijön valami belõle megírom.

Sajnálom, hogy senki mszp-s nem vállalja itt névvel, regisztráltan, hogy segítsen nekem az mszp hivatalos, de részletes programjának megismerésében.

Ildi

Ildi
 
 


Ildi ezen ne múljon. Megpróbálom megkeresni. Bár nem vagyok MSZPs, csak egy szemét ballib... hehe. Valamelyik nap ezt vágták a fejemhez, kb olyan hangsúllyal, mintha úgy folytatná, hogy le kell lõni mind az ilyet.
Kénytelen voltam elnevetni magam.

na mindjárt jövök, és mondom, hogy mire jutottam.

Zsunya
zsunya (zsunya)
 


Íme a számolgatásaim, ha elírtam valamit, javítsatok:
Tegyük fel, hogy jól értem az szdsz verzióját. Azaz 4*minimálbérig 18%, fölötte 36% adó. Adókedvezmények megszûnnének, nem világos, hogy az elõtakarékosság (ami marad) kritériumnak megfelel-e a nyugdíjjárulék miatti jelenleg meglevõ kedvezmény, ezért tegyük fel, hogy marad, ha netán nem, akkor az az szdsz felé rontja a dolgokat. A családi pótlék 50%-al nõne.
Mivel a kieg cs.p.t mindenki emelné, de ez amúgy is áttekinthetetlen, mennyi lenne, annak összegét nem tekintem.
Nézem viszont minuszként a befizetett adót, pluszként a csp--bõl származó jövedelmet

1 gyerekes
1 szülõ gyesen, 1 szülõ minimálbéren alkalmazott

adó 2002 mostani szerint: -10000, amire a kedvezmények: alkalmazotti 3000, nyugdíj 1000 és 1 gyerek után 3000, azaz a befizetendõ adó: -3000 ft
csp egy gyerek után 3800
A csp minusz az adó: +800ft (kap a család)

szdsz-el: adó -9000, nyugdíj kedvezmény 1000 azaz adó: -8000
csp. egy gyerek után 5700
Csp- minusz adó: -2300 (ennyit elvesz a családtól)

2 szülõ dolgozik minimálbéren
Ma: adó, lásd fentebb -10000*2, 3000*2 alkalmazotti, 1000*2 nyugdíj, 3000 gyerek után
összesen adó:-9000
csp.: 3800
csp. minusz adó: -5200 (fizet a család)

szdsz: adó -9000*2, nyugdíj 1000*2 összesen:-16000
csp: 5700
csp minusz adó:-10300 (többet fizet a család)

1 szülõ gyesen, 1 szülõ keres 100000-t alkalmazottként
ma: adó -25000, alkalmazotti 3000, nyugdíj 2000, gyerek 3000
adó összesen:-17000
csp: 3800
csp minusz adó: -13200

szdsz: dettó mint elõbb, adó -18000, nyugdíj 2000, adó összesen -16000
csp 5700
csp minusz adó: -10300 na õk jól járnának az szdsz-el

(és innen fölfele a 4*minimálbérig az ilyen család jobban jár az szdsz-el)


2 gyerek

1 szülõ minimálbér, 1 szülõ gyesen
ma: adó -10000, alkalmazotti 3000, nyugdíj 1000, gyerekek után 6000, mert többet nem tud igénybe venni
adó összesen 0
csp. 4700*2=9400
csp minusz adó: 9400

szdsz: adó -9000 nyugdíj 1000 adó összesen :-8000
csp: 7050*2= 14100
csp minusz adó: 6100 (rosszabbul jár az szdsz-el)

2 szülõ minimálbéren dolgozik
ma: adó -10000*2 alkalmazotti 3000*2 nyugdíj 1000*2, gyerekek után 4000*2
adó összesen: -4000
csp 4700*2=9400
csp minusz adó: 5400

szdsz: adó -9000*2 nyugdíj 1000*2 összesen:-16000
csp 14100
csp minusz adó:-1900 (fizet, az elõbbi kappal szemben)

1 szülõ 100000 keres, 1 szülõ gyesen
ma: adó -25000 +3000+1000+8000= -13000
csp: 9400
csp-adó:-2600

szdsz: adó: -18000+2000=-16000
csp: 14100
csp-adó:-1900 nekik jobb


3 gyerek:

1 szülõ minimálbéren, 1 gyesen
ma adó: 0 lásd fentebb
csp: 17700
csp-adó:17700

szdsz .adó: -9000+1000=-8000
csp: 8850*3=26550
csp - adó: 18550 (végre valahol nyert a csoró is!)
persze mindkettõnél jön még a kieg csp és társai

2 szülõ minimálbéren:
ma: adó 0 (kedvezmény 30000, nyers adó kevesebb ennél)
csp. 17700
csp-adó:17700

szdsz: adó -18000+2000=-16000
csp:26550
csp-adó:10550 (õk megszívnák)

1 szülõ 100000, 1 gyesen
ma: adó 0
csp 17700
csp-adó:17700

szdsz: adó: -16000
csp:26550
csp-adó:10550, mint fentebb, ugyanúgy megszívják

2 szülõ 100000 keres
adó ma: -25000*2 + 3000*2 + 2000*2 +30000=-12000
csp:17700
csp-adó: 5700

szdsz: adó -16000*2=-32000
csp:26550
csp-adó:-5450 (nesze nektek, két diplomás minimálbéres keresõ családok)

2 szülõ keres 150000-et per koponya
ma: adó -45000*2 +3000*2(nyugdíj, alkalmazotti itt már nincs) +30000=-54000
csp: 17700
csp-adó:-36300

szdsz: adó (hajaj, hol van még a 4*minimálbér) -27000*2 +3000*2= -48000
csp:26550
csp-adó:-21450

Na kit támogat az szdsz???

Ildi

Ildi
 
 


Ildi!

Az MSZP legrészletesebb programját az MSZP honlapján találtam. A program címszó alatt (ha jól emlékszem) Olyan programot ami elmondja, hogy mit mibõl kívánnak finanszírozni... olyat egyik párt sem ír. Sajnos.
Az MSZP programja sokkal részletesebb mint a FIDESZ-é. Ezzel sokkal többféle embert lehet megfogni. Mindenkit aki a saját érdekét megtalálva már nem foglalkozik vele, hogy az egész ajánlat együtt megvalósíthatatlan.
Persze, ha belegondolok, megtehetik, hogy rögtön az elsõ 100 napban szétosztják ami van, majd a következõ idõkben koplalunk, és fogjuk be, hiszen megkaptuk amit ígértek, viszont bocs, most üres a kassza.

Üdv.
Malacka
 
 


[url=http://www.mszp.hu/newscikk.php?ner=n&ni=6736" TARGET="_top]http://www.mszp.hu/newscikk.php?ner=n&ni=6736[/url]
ez az amit malacka is mond, valamint:
[url=http://www.mszp.hu/part.php" TARGET="_top]http://www.mszp.hu/part.php[/url] ezen az oldalon van egy olyan link hogy az esélyegyenlõség programja. Kicsit idealista, de a fideszé sem jobb. Ilyenek ezek. Politikusok és pártok.

khm. Bocsánat.

Nah igy.
Zsunya aki egyik oldal szavának sem hisz...
zsunya (zsunya)
 


Sziasztok!
Ildi, belátom tévedtem, a te példád nem volt jó, elkerülte a figyelmem, hogy több gyerek után kaptál gyest. A lényeg azonban nem változik, arra tettem bátortalan és persze reménytelen kísérletet, hogy a választást és a politikát "magasabb szemponból" is értelmezzem, nem csak abból, hogy az illetõ kormány szociális juttatásként mennyit ad. Ez szerintem inkább alattvalói, mint állampolgári magatartás. Elég furán hatott rám, hogy valaki a Dühöngõben megköszönte a gyest és a gyedet. Én nem rágtam magam át a programokon, sõt kifejezetten dühít az egymásra licitálás, és mellé az Mszp mindenkinek kivétel nélkül rengeteget ígér. Nem ezért akarok kormányváltást. A ki mikor mit mondott jó játék,és remek dolgokat lehet idézni a mostani jobboldaltól is.
Pocok, szomorúan olvastam a hozzászólásod. És a többiek, akik biztosan nagyon érdemesnek találjátok magatokat : évekkel ezelõtt találkoztam egy rokonszenves cigányfiúval. Elmesélte, hogy hogyan szerzett emberfeletti erõfeszítéssel családjából elsõként szakmunkásbizonyítványt. Meg kellett küzdenie társai és tanárai elõítéleteivel, kulturális hátrányával (bizony, még egy szakmunkásképzõben is megbukott!), hogyan sírta végig a délutánokat a kollégiumban, hogyan fogadta be végül egy egyházi (nem történelmi egyházhoz tartozó) közösség. Amikor találkoztunk, éppen kudarcot vallott: egy kis falu nem eltartani egy cipészt, segítséget nem kapott, hogy hogy kell kitölteni a papírokat, mikor mit kell fizetni stb. Éppen egy tanfolyamra járt, hogy hátha azzal majd jut valamire (én úgy éreztem, erre elég kevés esélye van). Az õ gyermeke (ha van neki) kevesebbet ér, mint a tiétek?
Zsgabi
 
 


Volt még egy gondolat az MSZP programjában amire felkaptam a fejemet...
(nem szószerint idézve)
Magasabb támogatást kapnak a gyermeküket egyedül nevelõ szülõk...
Értem én, hogy egyedül nehezebb megélni, de nem félõ, hogy ennek hatására sokkal több lesz az apa nélkül felnövõ gyerek? Vagy a nem keresõk körében a válás lévén, hogy az adókedvezményt nincs mibõl igénybevenni, a segély meg jár.
?
Üdv.
Malacka
 
 

Vissza: Errõl - arról

Jegyzetfüzet: