Új privát üzeneted érkezett!

Na azért hogy azért! Adrienn, már kezdtem a fejemhez kapkodni, hogy akkor mi van Stinggel, a Dire Straits-el és igenis én szerettem a Depeche Mode-ot is, bármennyire megköveztek érte! Csak egészen más már egy dolgot utólag nézni és akkor benne lenni! Csak hogy példálózzak, ha egymás mellé teszitek a régi és az új Madonnát, hát van némi különbség! Pedig Madonna is a 80-as évek elején kezdte a pályáját és azóta iszonyú nagy változáson ment keresztül és itt most nem külsőleg értem!
Szó mi szó én sem értem a dalválasztásokat, egyedül Evelyne tetszett igazán...bár hogy őszinte legyek a többieket csak fél füllel hallgattam!
 
 


Na gyorsan csak pár gondolat.
Igazából engem is az zavart, hogy most meg a zsűri nem hallott a fülétől. A Barbara és az Edmond, sőt a Leslie is hamisan énekelt. Igaz a Leslie legalább csak az elején a mély hangoknál.
Nekem nagyon bántotta a fülemet.
A G.Laciról és a T.Veronikáról lemaradtam sajnos. Az Oláh Ibinél kezdtem el nézni. Nagyon alul teljesített. Látszott, hogy nem készült rá rendesen.
Egyébként nekem tetszett S.Vera haja és sminkje is.
Ha már itt tartok, a K.Evelinnek is sokkal jobban állt ez a haj.
 
 


Sziasztok!

Ebbe a dalválasztás dologba, meg hogy milyen zenék voltak a 80-as években, nem mennék bele, mert már nagyjából mindent elmondtatok.

A műsort illetően nagyon sajnáltam Ibolyát, hogy többek között a Pély Barna ennyire nekiesett, bár azért annyi nekem is feltűnt, hogy elég kurta szövege van a számnak. De végülis megoldotta. A Somának teljesen igazat adtam, hogy profi módon meg tudta oldani. Ettől persze dühitő, hogy nem volt képes annyira felkészülni, hogy normálisan előadja, de ettől még kiesnie nem kell. Gondoljunk csak Király Linda magyar himnusz előadására, amikor az egész "szakma" védte őt. Hát az ő megoldásához képest (valaki segítsen már nekem) Ibolya százszor jobban megoldott a hibát.

Schmidt Barabara rettenet hamis volt, annyira, hogy az már fájt!!! Csodálkoztam, hogy miért nem mondja neki a zsűri az értékelésnél, már kezdtem megijedni, hogy én hallottam rosszul.
De szerintem nem kell ekkora fifikát mögé képzelni. Szerintem inkább azért nem mondták, mert megfigyelték, ha valaki negatív kritikákat kap, vadul elkezdenek rájuk szavazni, mert bajban van az illető, segíteni kell neki, hogy bennmaradjon. Valószínűleg Ibolya ezért kapott megint ilyen sokat, mert féltek a rajongói, hogy most kiesik.

Edmond is hamis volt, én már nagyon örülnék, ha ő kisene, mert annyira egyformán énekel, hogy már unom.

SVera szerintem most volt a legjobb, már összességében nézve. Szerintem a U2 közel áll az ő stílusához és most teljesen összhangban volt minden, a dal, a mozgása és hát az éneklése, ami eddig is nagyon jó volt.

Legjobban persze Evelyne tetszett, nagyon elkapta ezt a számot és jól is állt neki.

Zafi
 
 

 
 

Nekem sem tetszett SVera kijelentése. Mást jelent számomra az, hogy "mosolyogtató" és a "vicces", mint az, hogy "nevetséges".
Főleg akkor tartom nem helyénvalónak, ha nem is ismerte a kor divatját.
Akkor volt nagy divat a magasderekú női nadrág, a karcsú derék kiemelése, a szinte már fűzőszerű szabásvonal is, és a keskeny orrú magassarkú. Divat volt akkor a női vonal kiemelése - ez miért is nevetséges? Az akkori divatot sztem nem szabad egy ma megnézett Kajagoogoo videóklip után nevetségesnek jellemezni.
Ha viszont szabad, akkor az ő megjelnésük jelenti a mai divatot. Hm.
Mára visszajött a vastag bőröv, a hegyesorrú cipő, jó, most nem divat a magasított karcsú derékvonal.
A neonszínek itt vannak megint, ez a műsorban is feltűnik sokszor. Megint divat a nagy bizsu, és pont a minap láttam WCláncot ezüstből(!).
Én is úgy gondolom, mint Rjuli, hogy ezt fel lehet fogni, és nem szabad nevetségesnem jellemezni egy régi divatot.

Nekem az volt a furcsa, hogy a választott számokat, ha rádióban hallom, nem ugrott be volna a nyolcvanas évek "íze", emléke. Voltak ebben az időben is jó zenék, nem volt kevesebb, mint ma. Csak éppúgy nem az volt felszínen. Ma éppoly nehéz lenne választani jó számot, ha valaki a kereskedelmi rádiók toplistáját hallgatná csak végig. És ha valaki kiválaszt egy rossz számot, akkor azt is illik elénekelnie tisztán.
Nekem ez hiányzott nagyon.
 
 


"ahogy itt olvasom, a hozzászólók 95 %-a ki van akadva az ibolytól. akkor honnan a huszonezer szavazó? Már bocsánat, de felmegy a vérnyomásom az Ibolya lelki terheitől, az Ibolya lelkivilágától, másnak nem lehetnek gondjai? aztán mégis tudnak viselkedni. Először is ha nem tud angolul, az nem baj. de ha egy angol dallal áll ki, azt a kurva szöveget legalább vegye a fáradságot és magolja be. és ne pofázzon közbe ha hozzá beszélnek, azt illik megvárni mig a másik végigmondja.rég láttam televizióban ilyen primitiv, ostoba libát, mint ez. intézetis mult? na és? akkor most el kell tőle ájulni bármit csinál? mert küzdött? hány ember küszködik az országban? amugy meg nem is lehet elvárni tőle hogy megtanuljon egy angol szöveget, hisz még magyarul se tud rendesen. ez a nő nem szinpadra való. majd a jövő héten a zsüri is jó lesz ha vigyáz a kritikákkal mert az iboly a barnát vágja pofán? már kifejtettem régebben, hogy az ember attól különbözik az állatól hogy tud uralkodni az indulatain. én legszivesebben valagbarugnám, mégse teszem. ha mindenki odacsapna, akkor ma magyarországon csupa begipszelt karu ember szaladgálna. minden diákkal előfordult hogy a tanár valamiért lehuzta. mindenkivel megesik hogy a főnöke letolja, beszólhatnak buszon, villamoson, és ha valaki jogtalannak, sérelmesnek érzi és odavág, akkor itt már épkaru ember nem lenne.. de nem is kell ilyen messzire menni, ott a többi versenyző. mindegyik kapott már negativ kritikát és azért mégse igy reagálták le. remélem nem nyer ez a tapló. odavaló, ahonnan jött, az az ő világa, nem a szinpad. az arra érdemesek meg remélem, befutnak. mint pl. a g.laci. nagyon tehetséges a srác."
olvaso
 


Hát, akármilyen indulatosan is fogalmaztál, és számíthatsz majd sok támadásra, nekem lényegében hasonló a véleményem.
sztem is
 


Olvaso, szerintem Ibolya tényleg elég szörnyen viselkedett, és ráadásul felkészületlen is volt, ami nem szép tőle, de ettől még tehetséges, ettől még jó hallgatni azt, ahogy énekel. Gáspár L. meg tud viselkedni, talán túlságosan is, és fel is készül, de bizony nem túl eredeti fickó. Nekem mondjuk az se tetszik, ahogy énekel, de ez ízlés dolga. Emellett viszont "tizenkettő a tucat" ember. Tökéletes kereskedő lenne, mert oda ilyennek kell lenni. Ibolya viszont az indulataival együtt még lehet nagyon jó a szórakoztatóiparban, még csak igénytelennek sem mondhatnám. A viselkedés nem minden. Van, ahol elsődleges, van ahol másodlagos és van, ahol huszadrangú. Ha Ibolya tehetséges, és jó hallgatni meg nézni, akkor oly mindegy, hogy bevágott-e az ajtóba. Nem kell vele összebarátkozni. Sőt, nem kell rá szavazni se, senki nem várja el tőled. Én se rá szavaznék, ha szavaznék.
Gondolj csak arra, hogy hány és hány énekes követett el hasonlókat, de azért a számait szívesen hallgatjuk. Ugyanakkor például Korda György nyilván mindig kifogástalan úriember volt, de hát...

Szabó istvánné
adrienn
9100 Tèt Hunyadi ut
 
 
 


Hogy is mondta Tilla? Ez is rákenroll! Kép
Adrienn, egyetértünk. Kép

 
 


Adrienn! Jó példa a Korda Gyuri...Kép
Egyébként én is egyetértek, de bennem van némi elfogultság is, nemtom miért.
És ismétlem magam, ha a Király Lindát megvétték, őt miért kellene leírni?!
Persze a zsűri értékelés alatti viselkedése tényleg minősíthetetlen volt, de vannak még nagy bunkók a zeneiparban, akik bizony igen jó rokkerek!Kép

Zafi
 
 


Kislanyok sorry, de nem vettetek eszre a "..." jelet? Kép Ez nem az en velemenyem, hozzaszolasom volt, hanem atmasoltam Nektek a Megasztar hivatalos oldalarol. A Forumon vannak nagy vitak, erdekes hozzaszolasok, es gondoltam erdekel Titeket hogy ilyen velemeny (is) van Ibolykarol. Kép

En szerintem most szombaton Schmidt Vera volt a legjobb. Nagyon telibetalalt a U2 szammal, nagyon fekudt neki. Azt hittem o kapja a legtobb szavazatot!
olvaso
 


Olvaso, akkor bocsi a félreértésért. Schmidt Verának szerintem is jó volt a választása ezúttal, de ami igazán telitalálat tőle, az a saját száma. Egyébként én őt leginkább folk-rock énekesnőnek tudnám elképzelni. És többek között azért tetszik a hangja, az énektudása és énekstílusa, mert imádom a folk-rockot, főleg a brit változatát a hetvenes évekből. De a magyart is.

Szabó istvánné
adrienn
9100 Tèt Hunyadi ut
 
 
 


OlahIbolya 2004-02-15 16:41:04 #20

Kedves Barátaim!
Döntő után vagyunk. Megnyugodtam valamelyest, de még nem tudtam feldolgozni a tegnapot. A műsor előtt nem sokkal olyan idegállapotba kerűltem, hogy a szöveget is elfelejtettem. Én magam sem értettem a történteket, valaki más voltam. Az egész este arról szólt, hogy küzdöttem önmagammal szemben. Nagyon nagy a teher, többen is írtátok és teljesen igazatok van. Még soha, semikor nem figyeltek ennyien rám. Nem tudom, meddig bírom még.
Egyre többet írtok a naplómba, és töbnyire ugyanazok. Sok kedves hozzászólásban úgy írtok rólam, mintha ismernétek, tudnátok, milyen vagyok. Köszönöm Nektek, hogy megvédtek azokkal szemben, akik nem szeretnek, és keményen leszólnak. De nem a pocskondiázásuk miatt voltam ilyen, hiszen sokkal több a kedves, aggódó, szívhezszólo írás.
Szombaton cserben hagytam a közönséget, de a közönség nem hagyott cserben engem. Nagyon szépen köszönöm.
Nem tudom még hogyan lesz...
Sziasztok

Irta Ibolya a megasztár blogban.
Névtelen
 


SchmidtVera 2004-02-17 14:37:07 #21
Jaj,ha tudnátok!Ha tudnátok,milyen boldog voagyok!!!!!!Nem csak a szombat miatt!
Kedves ,őszinte Szívemberkek és Mindenki,aki olvassa ezt a naplót!
Én úgy,de úgy örültem...hatalmas harc volt..s hogy ezen végigmentem,az Istennek , a barátoknak,a kitartó,és hű,minden-bajban-kezetnyújtó igazi barátoknak köszönhető és a ti bíztatásotoknak.....miközben a főpróbára villamosoztam ,akkor a ti írásaitokat olvasgattam...
Egyrészt annak örülök,hogy örömet szerezhettem nektek,mert a múltkori szereplés után -főleg,amikor visszanéztem,annyira fájt,hogy még hamis is volt,ahogyan énekeltem-..azon gondolkoztam,miért is tartotok még ki?!Igyekeztem úgy kiállni,hogy az énekem erőt adhasson azoknak,akik szurkoltak és megszerettek!Én olyan boldog voltam...emiatt!!!...Nem azért,mert a zsűri most pozitív véleményt mondott..persze örülök,hogy pozitívabbak voltak,de az ő véleményüket még vissza kell hallgatnom,meg kell néznem az eddigi adásokat ,s utána levonni a konzekvenciákat...
Tulajdonképpen nem is tudom elmondani,hogy mennyire kijózanító volt a szombat...azzal együtt,hogy borzasztóan örültem,de arra gondoltam,ha csak az az egy este mozgatna,ha azért küzdöttem volna,hogy a zsűri szívét megnyerjem,ha csak az lebegne előttem,hogy megmutassam,mire vagyok képes,akkor az örömöm a következő percekben,a színpad lebontásakor szertefoszlott volna...nagy harc és nagy győzelem volt ez,de nem a "siker" miatt...amit talán csak azok látnak ,akik kinyitják a szívüket...ez valahogy nem kavar nagy port,nem a kamerák előtt zajlik...de nem is baj..csak egyszerűen megdöbbentő volt átélni,ha az ember ezekben keresi a megbecsülést,az örömöket,csak egy üres és hideg fekete lyukat fog találni a szeretet,az őszinteség helyett.
Most azt gondolom,még fontosabb tudnom,mit is szeretnék,mennyire is szeretnék énekelni...mit,miért teszek?....
Muszáj megköszönnöm a sok-sok személyes élményt,amit megosztanak/-tok velem.Ki hinné,hogy még egy hamiskás,bizonytalanul előadott dal (a Tarzan filmzenéje)is jelenthet új kezdetet valakinek.Erről álmodtam pár évvel ezelőtt!...Hogy az énekem ilyen hatással lesz emberek életére.
Valahol az is olyan csodálatos,hogy a gyengeségeim ,ami nem megy olyan jól,az is hozzátartozik ehhez...
Bárcsak arra is ösztönözhetnék embereket,hogy útra keljenek vágyaik megvalósításában...Kép
Na jó...Most már nekiállok olvasni és elhallgatok....Kép)))))))))
Szeretettel és nagy-nagy izgalommal:
Schmidt Vera

Irta Schmidt Vera ugyanott.
Névtelen
 


Szerintem Schmidt Vera rendkivul INTELLIGENS lany!
Lasd pld. fenti "levelet".
Egyebkent kar hogy nem masoltad be Ibolya elozo uzeneteit is a "rajongoknak", ugyanis hemzseg a helyesirasi hibaktol. Biztos nem tehet rola, de azok alapjan elkepzelheto, hogy meg az altalanos iskolat sem jarta ki! Kép
Sajnalom hogy nincs egy olyan baratnoje, vagy barki, aki megtanitana hogy kell viselkedni, hogy kell tarsasagban megszolalni, hogy "kell" feloltozni pld. egy Jakupcsek musorba.
Es azok a borzalmas tetovalasok!!!!Kép Kép Kép
ancsurka
 


http://www.blikk.hu/cikk.php?cikk=7591

Az a kep..Kép Cigi, pia, tetkok...Kép
Olvassatok el a hozzaszolasokat is!
olvaso
 


Én elhiszem neki, hogy neki ez sok.
Irtam már korábban is, hogy a tehetség önmagában nem elég a megasztársághoz. Biztos vagyok benne, hogy a jelentkezők zöme nem tudta, hogy milyen nagy ára van a sztárságnak.
A másik, hogy normális esetben egy zenész vagy együttes lassan fut be. De mindenképpen fokozatokban, nem pedig pár hét alatt tesz szert több tizenezer rajongóra.

Szóval nekem ebből a cikkből az jön le, hogy ő elérte a tűrőképessége határát. Ennek belátása az én szememben nem gyengeség. És az ettől kiborult ember igenis rágyújt, ha eddog dohányzott és lazit egy sört. Jobb, mintha nyugtatózna, nem?

 
 


Zsunya, neked nem furcsa kicsit, hogy a megasztaros tarsasagbol SENKI nem kereste, senki nem erdeklodik a hogylete felol?
Szerintem teljesen elhatarolodnak a szornyuseges szombati viselkedese miatt. Nincs igazuk? Kép
TV
 


Nehezen hiszem, hogy ennyire egyszerű lenne ez a képlet. Én azt láttam, hogy ki van borulva. Hogy nem neki való ez már. Ez egy versenyistáló, nem pedig az élet maga. Szerintem bűnrossz szeméyliséggel, de valódi érzelmekkel és tehetséggel is messzire juthat valaki. E kettő nem függ össze, mert a zenéjét hallgatod, ami nagyon jó.
Ha végignézed a naaaagy sztárokat, mind beteg, szinte mind. Az, hogy alkoholisták az a minimum. Abba érdemes szerintem belegondolni, hogy miért alakul ez igy. Nem vagányságbó, meg jópofaságból.

Az meg, hogy SVera jobban birta. Nem is cigányozták, meg suttyózták életében eddig sem, valószinűleg ezután sem fogják. Teljesen más egyéniség, más közegből, más élményekkel, más jellegű világszemlélettel. Más. Szerintem nem összevethető. Az egyik igy reagál, a másik úgy.

Nemtom elég érthető e amit próbálok irni. Kép

 
 


Ja, hogy miért nem érdeklődtek. Lehet, hogy szólt nekik, hogy kicsit hagyják. Konkurencia, akkoris ha szeretik egymást, akkor is ha nem. Ez egy verseny. Aztán lehet, hogy most mindenki hazament kicsit. Hogy most magukkal vannak elfoglalva. Persze az is lehet, hogy ilyen szépen elhatárolódnak tőle. De ezt nem nagyon hiszem. Az, hogy ő elhatárolódik nemverbális komunikációval, azt el tudom képzelni, még azt is, hogy ez neki magának nem tűnik föl.

Bonyolultabb szerintenm egy ember, annál, hogy lebunkócigányozzuk és hazaküldjük egy ilyen eset után.

 
 


Na mijaz? Senkisemmit? Utálok utolsó hozzászóló lenni. Kép

A boxmeccsen is felléptek? Volt valami ilyen, nem?

 
 


Lehet, hogy nem nézte senki a boxmeccset. Én pl. nem néztem, azért nem tudok róla, hogy ott is felléptek-e.

Szabó istvánné
adrienn
9100 Tèt Hunyadi ut
 
 
 


Sziasztok!Kép

Én sem néztem, de állítólag ők énekelték a himnuszt...
meg tudnátok mondani, hova lehet üzenni a Megasztároknak?

üdv,

Sheila

Kép
Kép
Kép




Sheila
 
 


http://blog.korridor.hu/megasztar/
Itt rá kell kattintani arra akinek üzenni akarsz. Feljön az ő blogja, aminek a bal felső részében egy piros szöveg van: üzenet a weblog tulajdonosának
Erre kattintva tudsz üzenni.

 
 


Zsunya!Kép

Nagyon szépen köszönöm!

Üdv,

Sheila

Kép
Kép
Kép




Sheila
 
 


Nagyon szivesen!

Zsuny

 
 


Láttátok a tegnap esti műsort? Szerintem elég felejthető volt. Mi a fenéért nyomatja a szerk, hogy gagyi zenét kelljen énekelniük? Mikor jön már a magyar est? És mér nem Edmond esett ki? Olyan uncsi.

Szabó istvánné
adrienn
9100 Tèt Hunyadi ut
 
 
 


Adrienn! Egy műsort néztünk? A végén bemondták, hogy jövő szombaton Máté Péter és Demjén számokat fognak énekelni.Kép
Egyébként szerintem egész jó volt a tegnapi. Evelyne most kivételesen nem tetszett, a Leslie sem, de a többiek igen. Végre Edmond is tetszett, bár attól még én is azt szerettem volna, ha ő esik ki. Legjobban SVera és Ibolya tetszett, náluk még libabőrős is lettem, de valszeg ez a dalválasztásukon is múlott.

Zafi
 
 


Máté Péter...? Kép Kép Kép
Na, jó, enyhítésként ott a Demjén. Kép Akkor mégis megnézem.
Ja, én sose látom a műsor végét. Most Ibolya utolsó értékelése lement, és én egy perc múlva már ágyban voltam. Kép

Szabó istvánné
adrienn
9100 Tèt Hunyadi ut
 
 
 


Máté Péterrel szerintem semmi baj, ha nem ő maga énekli a saját számait. Mondjuk ez szvsz Demjénre is igaz.

Evelyne valóban mellényúlt. De az eddigi produkciói elbirják ezt a kis melléfogást.
Nekem sem fájt most Edmond annyira, Gáspár Laci is emészthetőbb volt. Leslie nekem nem jött be és TVera sem, de ő a dal miatt. SVera szerintem rosszabb volt, mint az eredeti, viszont szebb is volt mint Dido. Kép

Amin felháborodtam, az a ruhák. Az a póló amiben aSettenkedő feszitett a verkfilmen a sztájliszton volt, egyszer meg Edmondra húzta éppen rá a sztájliszt. Olyan, mintha lenne húsz ruha, és azok hol a versenyzőkön jelennek meg, hol a személyzeten mint munkaruha, hol meg a zsűrin, mint kisestéyli.
Marha gáz szerintem.

Pierót egyre jobban kedvelem. Péli Bucit meg egyre kevésbe. Megnéztem Soma weboldalát, elolvastam az életét. És megállapitottam, hogy hiteles. Még akkor is, ha fura, ha néha nem odaillő, akkor is. Magához hű, azt amit csinál az igazi, belőle jön. És ez engem most kicsit megnyugtatott, hogy ha bár úgy néz ki, mintha ki lenne találva. Nem. Ő ilyen. Kép

Ez micsoda katyvasz. Kép Elnézést. de igy hagyom.

 
 


Én a hajakon akadtam ki még a ruhák mellett. Miért kell komplett idiótát csinálni valakiből?

Nekem Gáspár Laci kimondottan tetszett, val.szeg azért, mert eddig nem kedveltem a sítlusát. Leslie is énekeltKép
Ibolya jó volt, a többiek felejtősek (Egmondtól ráz a hideg).

Viszont Péli Barnát lassat hátba tudnám csapni egy szeneslapáttal (finom voltam).
Milyen dolog az, hogy amikor a két utolsó ember ott álldogáll, és kimondják a nyertes nevét, akkor benyögi, hogy "NAGYON HELYES".

Mééér???
 
 


Csi, ezúttal egyetértünk. Péli Barnát én is hátba csapnám egy szeneslapáttal. Sok az ízléstelen megnyilvánulása.

Zsunya, nálam is egyre jobb a Pierrot. Főleg, hogy már tudom, hogy ő énekli a "Ha sírni látod a bohócot" szövegű dalt. Mit énekel még?
Amúgy szerintem ő nagyon szép pasi, úgyhogy mindig örülök, ha egyszersmind egyre szimpatikusabbá is válik. Olyan rossz, mikor valakit szépnek találok, de amúgy ellenszenves. Amíg csak azt tudtam róla, hogy kik a felfedezettjei, addig elég rossz véleménnyel voltam róla.
Soma tényleg hiteles. Kép Pont olyan, amilyennek látszik. Elég durva szerintem, hogy negyven napra elutazott New Yorkba, mert már nagyon uncsi volt a GYES. Ha egy hétre elmegy síelni a gyerekek nélkül - üsse kő, bár én nem tenném (ma még úgy érzem). De ennyi időre, és ilyen messze...

Szabó istvánné
adrienn
9100 Tèt Hunyadi ut
 
 
 


Sziasztok! Pély Barna tényleg nagyon ciki. Ez a "nagyon helyes"?! És ahogy leplezetlenül utálja SVerát! Soma haja Kép Kép
Én sajnáltam, hogy Leslie esett ki, és nem Edmond. Már kezdtem örülni, hogy megszabadulunk tőle, én annyira unom!
Ezek a mai slágerek számomra nagyon sennilyenek többnyire. Adrienn, Te a 80-as éveket mondtad igénytelennek. Hát akkor ez? Ibolya dala viszont telitalálat volt. Neki a ruha is jól állt. Evelyne szerintem nem volt olyan rossz, mint mondták. (Nem azt kell értékelni, hogy jó vagy rossz számot ad elő, hanem hogy hogyan, nem?) Szegény, nem volt épp boldog ez a szülinap. Kép
TVera, Gáspár Laci felejthetőt alakított. K.
 
 


Adrienn, Pierrotnak nagyon jó számai vannak, pl. Babaházak, Első hó stb. És csinált egy albumot, amin a kedvenc nótáinak feldolgozása van. Az sem rossz!

Somához, nade neki van egy olyan férje, aki remekül jól el tudja látni a gyerekeket!Kép Így könnyű lelépni!

Pély Barni, hát ő baromira elfelejtette, hogy tul.képpen egy hasonló showban futott be, és annak köszönheti a "sztárságát"! És hát azért a United eléggé felejthető zenét játszik!

És Edmond már tényleg kieshetne!
 
 


Két kérdés: ki volt az, akivel a végén Leslie párban állt a kiesésre várva?
Másik: ki volt az első a szavazatok alapján?

Szabó istvánné
adrienn
9100 Tèt Hunyadi ut
 
 
 


Klára, helyesbítek: a nyolcvanas és a kilencvenes évek egyaránt igénytelen. A kétezres évekről még nem tudni, mit hoz, de borítékolni merném, hogy nem jelentős színvonalemelkedést.
Habár volt egy mélypont valahol a kilencvenes években, ahonnan azért fölfelé indult el néhány irányzat. Vannak kicsit dallamosabb slágerek. Néhány.
Pár éve összeválogattam magamnak egy cédét, az a címe, hogy "Guberálás a 90-es évek könnyűzenei terméséből". Hát, nagyon nehezen tudtam összeszedni egy cédére való jó számot. A végére kénytelen voltam néhány kicsit alternatívabb zenét is odatenni, mert másképp nem telt volna meg a lemez.
A kétezer óta megjelent számokból talán már mos könnyebben meg tudnék tölteni egy cédét, csak most nem érek már rá ilyenekre, még a számok címeit és előadóit se tudom. De azt tudom, hogy van egy pár egész jó sláger.

Szabó istvánné
adrienn
9100 Tèt Hunyadi ut
 
 
 


Emonddal állt a végén. és nem mondták meg, kié volt a legtöbb szavazat.

 
 


Szerintem megint Ibolya kapta a legtöbb szavazatot (34%). A következő kieső Edmond lesz. Nekem valahogy Ibolya már nem tűnik hitelesnek, de SVera annál inkább. Most Leslie is tetszett, Evelyn nagyon lehangolt volt (látszott, hogy nincs ott teljes szívvel).

Betti
 
 


Ma először gondoltam úgy, hogy most már mehetne SVera. Eddig Edmond elég uncsi volt, most mégis több volt benne, mint az SVerában. Kissé unalmas már ez a "bölcsész" szenvedés folyton. A többiek sokkal színesebbek. Ha ő nem lépne fel, fel sem tűnne nekem.
Evelyne tényleg elég gyengus volt ma, ezzel együtt sajnáltam volna, ha kiesik.
Ma G.L. is meglepően jól énekelt.
Hogy miért pont Máté Péter dalait kellett énekelniük, nem értem. Nemhogy az énekeseknek nem korosztálya, de még a célközönségnek sem.
 
 


Én is csodálkoztam a Máté Péter számok választásán, de aztán ahogy végignéztem a műsort, arra jöttem rá, hogy Máté Péterrel kellőképpen alacsonyra tették nekik a mércét, és teljesítettek is. A Gáspár L. ebben volt jó például. Aztán jött a Demjén blokk, és Ibolya kivételével mindannyian leégtek. Egyszerűen ahhoz még fiatalok, hogy egy Demjént akár csak reprodukálni is képesek legyenek. Meg hát Demjén utolérni szerintem később sem lesznek képesek. És a magyarok között sok a hasonlóan nagy egyéniség, kevés az igazán egyszerű, mégis valamelyest közkedvelt énekes. Talán ezért választották Máté Pétert. Én inkább azt mondtam volna nekik, hogy válasszanak az egyik blokkban egy adott előadótól mindannyian, a másikban szabadon. Az adott előadó meg lehetett volna a Hungária, mert náluk is azért elég széles a paletta, és tkp. egyszerű, de mégse olyan egyszínű, mint Máté Péter a maga depressziójával. Amúgy nagyon fura volt a sok egészséges és vidám fiataltól ennek a melankólikus embernek a lelki nyavalyáját hallgatni.

Viszont ami érdekes: Ibolya ezt is megoldotta! Van benne valami tűz. Olyasmi volt most az egyik előadása, mintha Varga Miklós stílusban adná elő, csak épp sokkal jobban, mint Varga Miklós.

Szabó istvánné
adrienn
9100 Tèt Hunyadi ut
 
 
 


Én azon nevettem, hogy a Barnát már nem is mutatták eredményhirdetéskor, vaj'h miért?Kép
Érdekes, hogy nekem Máté Péter, mint feladat azért tetszett, mert ő tiszta hangú énekes volt abból a korból, amikor a hangszer és az énekhang volt maga a produkció, mindenféle csillogás-villogás nélkül. És lehet, hogy melankólikusak így utólag a számai, de nála nagyobb életművész, abban a korban nem nagyon volt. Ezt nem tudták visszaadni.

Nekem a Tóth Veronika hat egyre üresebbnek, nemtom miért. És tegnap egy csomószor hamisanak hallottam, nem először.
 
 


Csatlakozom. Nekem tetszett a tegnapi műsor, a Máté Péter és a Demjén számok is. Máté Péter számai a gyerekkorom nyarait idézték, egy kedves nagynéném hallgatta sokat a számait. Oláh Ibolya szerintem egyszerűen fantasztikus volt. A többieket olyan felejthetőnek találtam, valahogy egyik sem fogott meg igazán, talán még G Laci. S Vera az egyik kedvencem egyébként és sokat gondolkodtam rajta. Szerintem a vallásosság, ami egész életét átitatja, az az, ami gátolja Őt, mintha visszafogottá válna. Ami persze nem baj (sőt szimpatikussá, érzékennyé válik általa), csak nem bontakoznak ki az érzései olyan intenzíven. Nagyon szép a hangja, de valahol tényleg hiányzik belőle a lendület. Azonosul a nótával, de nem érzem, hogy a lelke is a dallal szárnyallna. Biztos, hogy nem a klasszikus sztár típus.

Ezzel együtt szerintem mindannyian megérdemelnének egy-egy esélyt, mindenki megtalálná a maga célközönségét, mert tehetségük az bizony van, és nem is baj, hogy nem lehet őket beskatulyázni.
 


Én meg kiszaladtam volna a világból Gáspár Lacit hallgatva, nem igaz, hogy senki nem szólt neki, hogy ne azt énekelje: "zene nélkül mit ére KÉN"!!! Ezért kiejtettem volna. Én is Tóth Veronikát untam, nem is emlékeztem, mit énekelt. Kép Oláh Ibolya klassz volt. SVeranagyon bénán mozgott az elsőnél. Evelyne: Azt nem értem, hogy ha Pierrot is hallja, hogy túl mély a hangenem, ugyan miért nem teszik feljebb. Nekem Máté Péterrel semmi bajom, gyerekkoromban nagyon szerettük, Demjént meg pláne.
Nagyon várom a jövő hetet, izgi lesz a duettezés a sztárokkal. Kép
Klára
 
 


Mindkét pasi (Gáspár L. és Edmond)borzasztóan artikulál. Borzasztó rosszul.

Szabó istvánné
adrienn
9100 Tèt Hunyadi ut
 
 
 


Evelyn javára szól, hogy a Demjén szám végén odatette a saját hangját. Láttátok hányszor nyúlt a füléhez - érezte ő is, hogy valami gáz van. De a végén megmutatta. Szerintem a közönség ezt nem fogta - ezért volt az egyik kieső-jelölt. Szegény Edmondnak ezek az énekek nem álltak jól, de a színpadi mozgáza jeles. A közös Máté-dalnál Tóth Vera nagyon rosszul énekelt. Sajna Ibolya fog nyerni (nekem nem ő a kedvencem).

Betti
 
 


Edmond...
Nekem azóta van tőle hideglelésem, amióta olvastam (mert észre ugyan nem vettem), hogy ő a FÉRFI. Nekem ez a szó, és az ő lénye valahogy nem ennyire egybevágó.
Nem vagyunk egyformák.
Talán ez lehet...
 
 


Szerintem nem kár, hogy Ibolya fog nyerni.
Tóth Veronika meg nem először volt hamis. Evelin meg túl fiatal és túl nőies ahhoz, hogy jól tudjon Máté Pétert és Demjént előadni.
SVera meg tényleg üres volt, túl finomra vette a figurát, mint mindig. Az a baj, hogy tűz nélkül hiába a szép énekhang és a jó hallás, meg a zenei képzettség. Az érzelem kell, rendben van, de a tűz is egyfajta érzelem. És SVerában nincs meg. Ellenben Ibolyában igen! Van még mit tanulnia, az lehet, de az adottságai jók. SVera viszont tökéletesen énekel, de ami hiányzik belőle, az annyira mélyen hiányzik, hogy nem fogja tudni egy kis tanulással pótolni.
Ja, Tóth Veronika szerintem általában nagyon jó, de asszem most alulbecsülte a feladatot, mondván, hogy neki ez úgyis megy. Ilyet ugye láttunk már Leslie-től egyszer, mikor ő a Beatles témában égette le magát a készületlenséggel.

Szabó istvánné
adrienn
9100 Tèt Hunyadi ut
 
 
 


Nekem Evelyne a kedvencem. A most szombatin nekem úgy tűnt, hogy fizikailag fáradt el. Egyszerűen nem lehet minden hétre valami nagyon mást de nagyon profit csinálni. Meg ugye van ami ihleti az embert meg van ami nem.
Én a Hungáriától kiszaladnék a világból. Az a jampecos rock ma nagyon nem divat szvsz. Mig a retro igen (Máté Péter) Demjén meg retró is meg mai is. Szerintem nem volt rossz ez a párositás. Én már csak attól rettegek, hogy nehogy Evelynnek keljen a Szikorával énekelnie. Brrrrr. Egyáltalán, hogy kerül ide a Szikora? Jó dalszerző, na de mint énekes...

Edmondnak én is örültem. SVera meg továbbra sem sztár. Ibolya pedig nagyon feltette a mércét a többieknek. Nekem nagyon tetszett. Kép

 
 


Szerintem Svera fog a Szikorával énekelni, mert mindketten híresen vallásosak. Én amúgy nagyon szeretem Robit (is) Kép K.
 
 


A mai újságban benne van a párosítás:
Tóth Veronika-Auth Csilla
Kandech Evelin-Ganxsta Zolee
Schmidt Vera-Szikora Robi
Gáspár Laci-Király Linda
Oláh Ibolya-Novák Péter

Megint angolul fognak énekelni.
 
 


Júj. Ez durva. Hogy kerülnek ide ezek a sztárok? Ezek közül néhánytól engem a hideg ráz: Szikora, Auth Csilla, Ganxta Zolee, Király Linda. Na, szóval marad Novák Péter, viszont fogalmam sincs, ő hogy énekel. Kép Még csak műsorvezetni láttam. Kép
Persze nyilván a Demjén nagyságú énekesek nem vállalták a megasztáros fellépést, csak a sóbiznisz által magasra emelt sztárocskák.

Szabó istvánné
adrienn
9100 Tèt Hunyadi ut
 
 
 

Vissza: Errõl - arról

Jegyzetfüzet:

 

cron