Új privát üzeneted érkezett!

Zsunya!

Szívembõl szóltál! Teljesen egyetértek MINDEN szavaddal!

"Mostinkábbnévtelenül"! Melyik mûsorra gondoltál? Ha a Kende-Lovas vitára (véletlen odakapcsoltunk mi is), akkor csak igazolni látom fenntebb említett soraimat, mely szerint már az emberek is egymásnak ugranak!

Persze én is azt mondom, el kell menni szavazni, bár a férjemmel éppen azt beszéltük, hogy nem a jobbat tudjuk választani, hanem a kisebbik rosszatKép

Évi

Kovács sándorné
Évi
Sopron
 
 


Evi, de arra. Az ember bekapcsolja az ATV-t, és emberek ugrálnak egymásnak minõsíthetetlen hangnemben (rendben utálják egymást, de azért kocsmát nem kéne csinálni a tv-bõl). És a naptv ezt direkt csinálja, nem ez az elsõ ilyen mûsoruk.
Zsunya igazad van. És ez nem csak a politikára igaz, hanem egy sor másra is. Az ember elindul ifjonci hévvel, hogy megváltja a világot, aztám mire esetleg odajut, hogy tehetne is valamit, addigra elfelejti, miért is indult el.

Az összevert csecsemõ kapcsán meg az jár az eszemben (nem elõször), a védõnõ, gyerekorvos ilyenkor miért nem avatkozik be? Mert hogy régebben is beküldte a gyereket a kórházba, mert ismeretlen eredetû sérüléseket talált a testén. A kórház meg miért engedte haza a gyereket annál az esetnél. Ki a felelõs?
El. Névt.
 


Nagyon felzaklatott ez a mai hír..engem is!

Elõször nem ide akartam írni, hisz' ez ugyebár OFF.., de látom mást is felkavart.
Én ezt rádióban hallottam, ott elmondták, hogy a babát már tavaly decemberben beutalta a doki, mert ismeretlen eredetû zúzódások voltak rajta és januárban eltört a kicsi keze, ami azóta is gyógyulóban van..KépKép
Mi a francból gondolta a doktor, hogy majd az a vadállat szülõ fogja bevinni a babát a kh.-ba, aki képes 3 hónaposan megverni, csak hogy lebukjon.. és miért nem kelt senkiben megdöbbenést (védõnõ, gyerekorvos, sebészet..), hogy eltört egy 4!!! hónapos gyerek kezecskéje?? Miért kell megvárni, míg kómába esik???
Tudom, most brutális amit írtam, de ez is megszûrt! Remegek a dühtõl minden egyes ilyen eset kapcsán! Hol van a gyermekvédelem? Mi a francnak van a védõnõi szolgálat? Csak azért, hogy elmondja nekem: "most már adhatna egy kis húst is a gyereknek", vagy "nem kellene má' ennyi idõsen is szoptatni"..??
Nemrég költöztünk vidékre és összeismerkedtem a helyi nagy családosokkal: sok család "csak" azért nagycsalád, mert nevelõotthonból van náluk kisgyerek. Az egyik kisfiút, aki a lányom oszt.társa, 6 éves koráig verték otthon, lopásra kényszerítették, kikötötték...és csak ezek után került állami gondozásba, majd így ide a faluba. Értitek, mindez 6 évig fel sem tûnt az illetékeseknek! Az pedig senkit nem érdekel, hogy a most 9 éves kisfiú örök életében lelkisérült lesz, nyomok vannak a testén a "boldog gyermekkorából", nehezséget okoz neki a beilleszkedés, le van maradva a kortársaihoz képest egy-két évvel..!!
Úgy szeretnék vmit csinálni, hogy ne történhessen meg ilyen, vagy ezekhez hasonló, hogy ne kelljen tönkre mennie egy kicsinek, ahhoz, hogy az õ érdekeit képviselõ szervek merjen elõbb cselekedni, hogy a védõ?néni se dugja a földbe a fejét!!
Ha nagyon Off voltam az OFFban, bocs érte!

Pocok, jó ötlet! Írd meg, mit mondott!

Verus

Kép
 
 

 
 

OFF!
Csatlakozom, tegnap délután olvastam a STOP-on a hírt elõször. hát azóta csak azért fohászkodom, hogy remélem sittre kerülnek a szülõk, egy életre gyerektõl eltiltva, kasztrálnám õket, és elmondanám a közös cellában lévõknek az esetet. Állítólag ezt nem igazán tolerálják, a leg vadabb bûnözõk sem..
Este RTL hiradó: két hete megérkeztek a baba papírjai a XIII. kerületi gyermekjóléti intézménybe. BIztos nem értek rá, vagy talán szabin voltak?!
Õk is felelõsek, úgy hogy jó lenne holnap azt hallani, hogy összekapják a szülõket és kivonják õket a forgalomból.
Egyébként az állatok nem tesznek ilyet, ösztön lény ilyet nem cselekszik. Csak az un. felsõbbrendû emberi faj.
Zsomimama
zsomimama (zsomimama)
 


Sajnos utóbbi mondat nem igaz, az állatok olykor megeszik utódaikat, nem lesz minden nõstény állatból anya. Viszont azok szelektálódnak talán...
Ez persze nem menti az emberiséget.

Ildi

Ildi
 
 


Bocs mindenkitol de friss hir hogy nem talaltak bantalmazasbol szarmazo kulserelmi nyomokat a gyerek testen, a szulok ellen nem indult nyomozas. Meg jo hogy nem kozoltek a csalad nevet. Kepzelhetitek nem eleg hogy baj van a babaval meg meg is lincselik oket.

En az ujsagironak latnam el a bajat meg annak a korhazi dolgozonak aki "hireket" szivarogtat ki.
idike
 


Idike!

Mennyire friss? És honnan való? Tudod, ahány tv, rádió, annyifélét mesél.. Ha igaz, amirõl tegnap írtam, (eltört kar, tavalyi zúzódások..) akkor szerintem nagyon nem OK minden! És még vmi amit nem értek: a nagyija találta meg eszméletlen állapotban...a szülõk hol voltak? Én soha sem hagytam magára az 5 hónapos csecsemõmet!! És úgy gondolom, aki magára hagyja és akkor történik vele vmi, az az ember gondatalan!

Verus

Kép
 
 


Sziasztok!

Most már igazán kíváncsi vagyok, hogy a sajtó csúsztat, vagy tényleg verték azt a szerencsétlen kisgyereket! És nagyon igaza van Verusnak, 5 hónapos gyereket magára hagyni!? Ez már magában bûn!!!!

El.Névt. Ebben mondjuk nem értünk egyet. Bár a Napkeltét nem igen szoktam nézni, mivel akkor éppen gyermekkörüli teendõk vannak, de az esti mûsorokat a férjem szinte mindig nézi, és én is elkapok belõle morzsákat. Az hogy az emberek egymásnak ugranak politikai vitában sajnos ma már megszokott. A TV annyit tehetne, hogy nem hívja meg õket. De akkor meg hol van a vélemény-nyilvánítás szabadsága?!
Én szeretem az ATV esti mûsorait, kivéve a pénteki "jobbos" sajtóklubbot. Azt csak pár percig bírom, mert nem tudom elviselni a résztvevõk pökhendiségét, rosszindulatát, felsõbbrendû, lekezelõ szövegét!
Viszont kétszer láttam már a keddi mûsort, ahol civileket hívnak meg. Az tetszik.
Persze mindenkinek más az érdeklõdési köre. Néha ebben a rengeteg TV-ben az ember egy normális mûsort nem talál!

Sziasztok Évi

Kovács sándorné
Évi
Sopron
 
 


[url=http://www.origo.hu/bunugyek/20020219kisbaba.html" TARGET="_top]http://www.origo.hu/bunugyek/20020219kisbaba.html[/url]

Hami
Hami
 


Szia Évi!

Készítenek normális riportokat is, de azért erõsen a nézettség alapján szelektálnak, a fontos, de nem sok embert vonzó ügyek, ha be is kerülnek, csak nyolc után.

És egyre több köztük az ilyen un. direkt nézõcsalógató cirkusz. Danika sztori, vafg Jimy összes rokona, barátja, annyi bõrt húztak le róluk, amennyit lehetett. Egyszer megérjük, hogy egy kivégzést is élõben fognak közvetíteni. Emlékszem volt az a sztori, amikor egy nõt a háztól pár méterre kutyák marcangoltak szét, és valamelyik ujság hozta le címlapon a képet a talajról. Most ahogy írom is hányingerem van.
Tudom, ez van. Kép Ott a távkapcsoló. Ha megtalálom, hogy a trónörökös hova dugta el.
/Azért névtelenkedek, mert van itt néhány nagy Lovas rajongó, és nem szeretnék vitát ebbõl, meg a Kende oldallal sem, számomra mindkettõ minõsíthetetlen volt./
A szombati mûsort néha szoktam nézni, mert ott inkább szinészekrõl, események, könyvek-rõl is van szó.
El. Névt.
 


Félreérthetõ lehetett, de a naptévét próbáltam kritizálni,nem magát az Atv-t. Az esti mûsorokat én elég ritkán nézem, inkább a Bárdost néha a Sateliten (vagy Viasat ?).
El. Névt.
 


Láttátok a barátnõt, aki az anya ellen vallott?!Két nappal a kórház elõtt volt náluk, sírt a kisgyerek, az anya bement hozzá, és akkor mégjobban sírt. Erre a barátnõ is bement, megnézni mi történt, és látta, hogy az anya, önkívületben rázza a gyereket, hogy hagyja abba a sírást. Rászólt, hogy hagyja abba.
Nem ártana néha az a bizonyos fent említett lincs.
Zsomimama
zsomimama (zsomimama)
 


Az a szomorú, hogy ehhez a kisbabás esethez hasonlóak sajnos elõfordulnak, csak ritkán kerülnek napvilágra. Lányok, nagyon durva dolgok vannak ám. Én legszívesebben magunkhoz vennék minden ilyen pici babát, ha lehetne. De a szülõknek ilyenkor bezzeg jogaik vannak. Csak sírni tudok, ha belegondolok, hogy mit élhet át egy ilyen picike , kiszolgáltatott, mindössze biztonságra, szeretetre vágyó gyerek. Meg persze a nagyobbak is. A védõnõ a mi falunkban sem csinál sok hasznosat. Zaklatja a szpotatókat, terjeszti a tápszert, úgy öltözik mint egy plaza cica, a megvert, rongyokban járatott, enni nem kapó gyerekekre meg közölte, hogy nem tudnak mit tenni. A gyerekjólétissel együtt... No comment.
Liesel
Liesel
 


Ha bántalmaznak egy gyereket, akkor egy védõnõnek, orvosnak kutyakötelessége lenne intézkedni, ha egyértelmû jeleket lát.
De a többi esetben, amikor csak szegények, akkor nem tudnak sok mindent csinálni. LEhet szidni õket, de ezen a szinten van ma a szociálpolitika. Az anya el se tud hova menekülni, ha a férj iszik, vagy veri õket.
Az egyházat eléggé elnyomták a szocializmusban, ezért megszüntek a hagyományok, helyek, ahol foglalkoztak az elesetekkel. Ma hülyének nézik az embert, ha apácának, vagy önkéntesnek áll, mert idegen a mai világtól. Csak a pénz számít.
Beáta
 


Sziasztok,

Egyetertek azzal, hogy szornyu amit az anyja tett az 5 honapos csoppseggel. Erre tenyleg nincs mentseg. De mi van akkor ha "beteg". Sokszor beszelnek a szules utani depressziorol, de ugy latszik megis keveset. Szerintem a fenti esetben az apa, a nagymama es a "baratno" ugyanolyan hibas.
Ezen az allitolagos baratnon nagyon felhuztam magam. Allitasa szerint 4 eve ismerik egymast es o is eszrevette, hogy a szules utan agressziv lett az anya. Valamint elmeseli, hogy 2 nappal korabban latta, amint az anya bantja a kicsit, de ugy latta ekkor nem volt maganal. Azt nem ertem, hogy ezek utan miert nem tett valamit?! Probalt segiteni vagy most az a segitseg hogy elmegy vallomast tenni a rendorsegen?
Egyebkent en is tartok a depressziotol, mert kiszamithatatlan, hogy kit kap el. De mindig mondom a paromnak es anyukamnak is hogy figyeljenek ram.Kép Bar azt hiszem nem tudnam bantani a kislanyom. Amikor neha vigasztalhatatlanul sir akkor is csak magamra vagyok merges hogy miert nem tudok rajta segiteni.
Azert remenykedjunk, hogy felepul az a kisfiu, bar nem tudum mi lesz vele utana ...
 
 


Ma délután, mikor vittem a gyerekeim kocsival tornára, a belváros szíve mellett elvezetõ utcán,(ez most a leg forgalmasabb), állt egy nõ, kb. 7 hónapos terhes, és félreérthetetlen mozdulatokat tett, szóval utcalány volt. Látta hogy 3 gyerek és én(azért még nõnek látszom), ülünk a kocsiban, de vadul integette a nemzetközi jeleket. A levegõ is megállt bennem. Mi lesz ezzel a babával, aki a hasában van. Mi lesz, ha megszületik. Beszóltam telefonon a rendõrségre.Sajnálkoztak, de mire visszafelé mentem már nem volt ott. NEm tudom, hogy fuvarja volt-e, vagy elfuvarozták..
Zsomimama
zsomimama (zsomimama)
 


Sziasztok!

Bianka! Erre a gyermekágyi depresszióra én is gondoltam. Szerintem nagyon sok anya ismeri, de szerencsére kevés esetben fordul elõ ilyen kirívó aggresszivitás.
De azt még nem hallottam, hogy az apa is gyermekágyi depresszióban szenvedneKép
Ráz a hideg, ha arra gondolok, hogy eltörte a kis pöttöm kezét! És senkinek nem tûnt fel 5 hónapig az egész????

Off az offban! Mondja már meg nekem valaki, hány forintért kínálták Budaörsön a TV-t és a porszívót, hogy 10.000 ember örjöngött érte?
Tegnap elõször azt hittem a rádióban viccelnek! De aztán minden hírek tele volt vele! Nem semmi!

Évi

Kovács sándorné
Évi
Sopron
 
 


Évi, úgy tudom, hogy 14000-ért lehetett videót venni, 25000-ért TV-t, DVD-t 39000-ért...És ezért képesek voltak egymást ölni is az emberek! Sõt olyan is hallottam, hogy vki elõzõ este lesátorozott a bolt elé!!KépKép Állítólag csak azért, hogy 2000 Ft-tal olcsóbban vehessen meg vmi nagyon fontosatKép Kiváncsi vagyok, hogy forralt borra mennyit költöttKépKép

Más, azt hallottátok (most olyan vagyok, mint a Vukban az a pletykálkodó kutyaKép), hogy -talán Szeged környékén- "szövetkezett" egy temetkezési Bt. a helyi halottszemlézõ nyomozókkal, hogy ha vmi jó kis hulla van, akkor õket ajánlják a családnak...Brr! Ez pedig szó szerint hullarablás magyar módra, nem?

Verus

Kép
 
 


A samsung porszivó 5000, a sony super(240000 Ft) Tv, 99000, cd író 15000, morzsaporszivó 3000, stb.egy ismerõsöm az elsõ körben bejutott. De igazán nem hoz lázba, hogy agyontapostassam magam. Most érdemes körülnézni, akinek a fentiekre van ingerenciáj, a környékbeli konkurenciánál.
Zsomimama
zsomimama (zsomimama)
 


Jó reggelt!
Én csak a 25 000-es gáztûzhelyre kaptam fel a fejem. De gyorsan elmúlt ahogy lapoztam..hehe. Se kocsim sese. Majd veszek a Keravilban onnan házhoz is hozzák ingyé. Kép

ez a depi szerintem csak azokat ragadja el, akik nem voltak még egyedül. Hm. Arra gondolok hogy akik eddig mindig valami vagy valaki másra forditották teljes figyelmüket. Mittomén karier vagy a célpasi megszerzése vagy a saját külsejük ápolgatása, megfelelés a barátnõk/fõnök elvárársának, suli...ilyenek. Most meg otthon vannak és még sosem maradtak magukkal kettesben. Ez az anyaság dolog nem az amiért a külvilág elismeréseket osztogat. Pláne ha olyan a férje, aki természetesnek venné hogy minden marad a régiben, csak néha egy kis csomag elõkerül a kisszobából.

(Zsunya elgondolkodott azon hogy ha egy kisgyereket sétáltató nõhöz odatipeg valaki, dicséret gyanánt a kisgyerek szépségét hozza fel. Pedig szegény anyunak ahoz van a legkevesebb tudatos köze. Sikerélmény kilõve. Apa sem azt dicséri meg hogy mennyi mindennel sikerült végezni e anyának, ok ok vacsora nincs, dehát. Márpedig egy ilyen látványosan a sikerességre épitõ társadalomban évekig külsõ elismerés nélkül élni nagggyon nehéz. Erre is fel kel készülni lelkileg. Már arra hogy ne érdekeljen a külvilág reakciója.)

Persze lehet hogy ez hülyeség. Csak eszembe jutott.

Zsunya
zsunya (zsunya)
 


Zsunya, elgondolkodtató amit írsz.., tulajdonképpen tény, hogy egyre többen csak a társadalmi elvárások miatt vállalnak gyereket és ez szörnyû! Egyszer a pudli a divat, máskor meg a gyerek..Brr!!

Én annyira iszonyodok attól, hogy ha egy anya vadbarom, akkor ráfogják, hogy biztosan a szülés utáni depresszióban szenved. Aki pedig tényleg beleesik, arra úgy néznek, mint egy leendõ gyerekgyilkosra..És így, gondolom elég nehéz lehet meggyógyulni.

Verus
ve
 


Olaszorszag egyik leggazdagabb reszen eltem es megtortent hogy valami supermarket oriasi leszallitasokat hirdetett meg. Na ott lattam nercbundas noket ket karton UHT tejen hasalni es aranyoraval sorban allni a felaru grillcsirkeert kb 50 percet, verekedni pampers-csomaggal. Akkor lattam eloszor egy egeszen ures 30 meteres pultot. SEMMI nem maradt rajta! En is felirtam a listamat hogy mit veszek meg felaron, aztan hazamentem ures kezzel es a sarki kisboltban megvettem a vacsoranak valot :-)
idike
 


En meg Angliaban lattam a karacsony utani nagy kiarusitason egy butorbolt elott halozsakokban alvo embereket, mert az uzlet 70%-os leertekelest hirdetett masnapra... a hulyeseg nemcsak a balkanra jellemzo: kozmopolita jelenseg.
Eva
eva
 
 


Nyilvános bocsánatkérés....
Korábban egy hozzászólásomban morogtam, hogy a Nemzeti március 15-i elõadása zártkörû, állami rendezvény.
Bocsánatot kérek azoktól, akirõl rosszat gondoltam.
Ma hallottam a TV-ben, hogy (mint elképzeltem én is korábban) jegyeket sorsolnak ki, azok között aki támogatták a színház felépülését. Téglajegyet vettek, adományoztak stb...
Nekem ez így már OK.
Üdv.
Malacka
 
 


Na igen, csakhogy hol vannak már azok a jegyek! Legalábbis az enyémek már régen nincsenek meg, pedig anno gimis koromban szinte kötelezõ volt vennünk, volt is belõle egy csomó.
Üdv. Norcsi.
norcsi
Lenti
 
 


Üdv.

Mivel mi budaörsiek vagyunk elgurultunk az elektro world elé. Hát még mindig vagy 150-200-an álltak sorba fél hatkor. Az origón olvastam, hogy a legdurvább az volt, hogy a vevõk egymás elõl lopkodták a kocsit, meg valaki telerakta x termékkel a kocsiját, és pénzért árulta a vevõknek. Elképesztõ milyen állatok tudnak lenni az emberek. Média Markt próbál felzárkózni, de szánalmas a noname akciója- bár eredményes- a sok hülye azért is tolong. Mikor megnyitották az Ikeát itt Börsön, az egyik ismerõsöm elment. Ott is káosz volt, lopkodták egymás kocsiját a vevõk, és mikor az Ikea képtelen volt úrrá lenni a pánikhangulaton, akkor odaálltak a raktár elé, a tömeg örjöngött, az alkalmazott meg kiüvöltött: ágynemÛ!! és elkezdte kidobálni kartonokkal, az emberek meg mint a Dévényi 3 kivánság mûsorában a gyerekek- ugrálva kapkodták el a repkedõ szajrét...
Zorkanya
 


Emlékeztek még az elsõ METRO áruház nyitására? Az olcsó mosógépre?Angliában és Németországban egy-egy karácsony utáni általános árleszállításnál szintén tömegek vannak. Ha hideg marketing szempontból nézzük, jól sikerült a kampány. Ingyen TV, rádió reklám, napokonkersztül, megtanulunk egy új áruháznevet,és a másik: mivel tartós fogyasztási cikkeket nem naponta vesznek az emberek, amit itt megvettek, azt sem másutt fogják késõbb keresni. Ez egy kicsit zavaros. Úgy értem, hogy aki csak késõbb akart volna új tv-t az megvette most, és kb. 5 évig tuti nem vesz másikat.Sokba nem kerülhetett, ha veszem az áruháznyitásra, sõt "keleti" piacnyitásra szánt marketingpénz, amivel lehet árakat támogatni, a beszállítóktól levett áruháznyitási bónusz, a nyitási akcióra kért akciós árak, és nem mennek csõdbe...Még akkor sem, ha kifizetik a rendõrségi számlát.
Konkurencia ide, vagy oda, szeretek ilyenkor árharc "áldozat" lenni.
Bár továbbra is fenntartom, nem verekednék egy gépért sem.
Zsomimama
zsomimama (zsomimama)
 


Iszonyu, komolyan ha kenyeret osztanak egy menekulttaborban azt megertem ha ilyen a reakcio de tuzhelyert!!! Mar akkor hazamegyek pl Ikeabol ha a kassza elott 10 percnel hosszabb ideig kell varni. Siman otthagytam Karacsony elott egy tele kocsit. Bocs az alkalmazottol akinek helyre kell majd pakolnia de ha nem nyitjak ki csak a kasszak 30%-at akkor sajnos nem vagyok hajlando ott acsorogni amugy sem letszukseglet holmikert.

idike
idike
 


Pocok, én még sirdogáltam is egy kicsit, és én meg azon gondolkodtam el a szakdolgozatom irása közben hogy micsoda világban élünk, otthonszülésért támadjuk az anyákat, de ilyen esetek meg megtörténhetnek, és ezen senki nem háborodik fel, gyerekorvos, védõnõ, családsegitõ tétlenül végignézi hogy egy gyereket agyonvernek. Ez a szörnyû, a magzati élet joga rohadt elõrébbvaló egy otthonszülési kritikánál, de hova tûnik ilyenkor ezeknek a szegény pockoknak a joga? És vajh hány ilyen kisbaba van még az országban? A nagymamának sem tûnt fel semmi? És az apa is csak nézte hogy agyonveri az anya a gyereket? Engem teljesen megrázott ez a dolog, és egész délután ölelgettem én is agyerekeimet, olyan szörnyû érzésem volt.
ZA
Zorkanya
 


Szia Pocok!
Nem találok szavakat. Szegény baba, és a nõnek van ám ügyvédje, aki azt magyarázta, hogy csak légzési zavarok miatt vitték kórházba a kicsit!Õt is le kéne csukni. Ugyan a szakmája, de gyomorforgató, hogy képes pénzért hazugságokkal védeni ezt a gyilkos nõt.
Szegény babócának jobb az angyalok között, nem érdemelték meg a szülei, kis élete csak szenvedés volt, és az ilyenek mindig vissza is kapják a gyereküket, mert jogaik vannak.
A babóca feladta, ha van isten, megbünteti õket.
ZSomimama
zsomimama (zsomimama)
 


Én is annyira elszomorodtam... Szegény kicsi, ártatlan kis baba... Érdekes módon most az iügyi szakértõ talált rajta bántalmazásból erdõ nyomokat, az indexen pedig a rendõrség talán két hete azt nyilatkozta, hogy az õ orvosuk nem talált rajta... Szomorú világ ez nagyon.

És ha vki ezek után szülés utáni depresszióval mer védekezni, azt lehányom.

És igenis ott van az apa, a nagymama és az állítólagos barátnõ is, aki látta, hogy rázza az anya (???? megérdemli ezt a nevet?) a kicsit.

Zsóka

Zsóka
 
 


KépKépKép
Kriszta anya
 


Sziasztok!

Én is nagyon szomorú vagyok.

Láttam pár napja futólag egy riportot az anyával. Azt állította, hogy biztos a kiságyba akadt be a baba, vagy a kenguruba, attól törhetett el a keze!
És a barátnõ hazudik, õ nem rázta a gyereket!

És igen is felelõs az apa, a nagymama, a doktor, a védõnõ! Nem igaz, hogy 5 hónap alatt senki semmit nem vett észre.

Gondolom olyan védõnõje lehet, mint az enyém. Belép az ajtón, de abban a pillanatban mondja, hogy: Minden rendben? Akkor nem megyek be! 1 év alatt nem látta meztelen a gyereket! Ennyire érdekelte!

Szegény kis kölyök, ha belegondolok, hogy rövidke élete alatt mennyit szenvedhetett!
Nyugodjék békében!

Évi

Kovács sándorné
Évi
Sopron
 
 


Persze, beakadt a keze a kenguruba! Veletek történt már ilyen? Ha történne... tudjátok hogy üvöltene a kicsi?
És azt meri állítani, hogy ezt egy orvos mondta neki...
2 éves kor alatt egész ritkán törik el a gyerekek keze-lába. Még annyira hajlékony, porcos, hogy nagy dolog kell ahoz, hogy eltörjön.
Ott potyogtak a könnyeim, amikor mondták, hogy meghalt. Pedig lehetett sejteni, hogy nem sok esélye van, felépülni a komából. Szegény kicsi...
Üdv.
Malacka
 
 


Ma meg megint találtak egy babát egy kukában. Szegény!Kép Nem tudom megérteni, ha már nem veteti el idejében, megszüli, akkor miért nem adja be valamelyik kórházba, vagy legalábbis szól a számtalan erre létrejött szervezet egyikének, miért gondolja, hogy simán megúszhatja, ha egyszerûen elpusztítja a kis magatehetetlen babát?!
Nagyon lehangoló hírek ezek sajnos!KépKépKép

Norcsi.
norcsi
Lenti
 
 


KépKépKépKép

Zsóka
 
 


En ezen is bogtem.Kép [url=http://index.hu/politika/bulvar/patkany0305/" TARGET="_top]http://index.hu/politika/bulvar/patkany0305/[/url]

Bianka
 
 


Elolvastam. Egyszerûen borzasztó!KépKépKép

Norcsi.
norcsi
Lenti
 
 


Ma reggel is találtak egy pár napos halott babát a kukában a metrónál.KépKép Kell nekem reggel híreket hallgatni! Olyan rosszul érzem magam amikor ilyeneket hallok.
Norcsi, nem akarlak ismételni, ugyanígy gondolom! Kép
Andi

Andi
 
 


És ráadásul itt Kispesten találták!KépKépKép
Norcsi.
norcsi
Lenti
 
 


És ráadásul állítólag nem is újszülött volt már, és rendesen fel volt öltöztetve. Akkor meg miért!KépKépKép
norcsi
Lenti
 
 


Ez itt nem a reklám helye, tudom.
Sok ilyen szívbemarkoló szomorú történet van.Kép
A legutóbbi , amit én hallottam, vidéken történt, és a szülõ nõ is elvérzett.
Elképzelhetetlen, miket élnek át ezek az "anyák", mért titkolóznak ennyire, mért nem fordolnak valahová TERHESSÉG ALATT!
Mert szülés után senki se fog buszra szállni és berakni egy inkubátorba a bõgõ csecsemõjét.... Ti fel bírtatok volna kelni és ilyen útra indulni? Ez álmegoldás.
Terhesség alatt kell kapaszkodó ezeknek a nõknek.
Ilyen esetek miatti megdöbbenésbõl és tenniakarásból jött létre annak idején a Gólyahír Egyesület.
Épp most hétvégén tartunk országos találkozót.
Akit érdekel és megteheti, jöjjön el!
Kis segítség is segítség lehet!
Közelebbi információ:

[url=http://www.geocities.com/golyahirhu/meghivo.htm" TARGET="_top]http://www.geocities.com/golyahirhu/meghivo.htm[/url]

Edóka (Edit)
Edóka
 


Sziasztok,
[url=http://forum.index.hu/forum.cgi?a=t&t=9028932&uq=32" TARGET="_top]http://forum.index.hu/forum.cgi?a=t&t=9028932&uq=32[/url]

Eldobott csecsemõk - mit tehetünk? (index)
Névtelen
 


Pocok!
Sajna attól, hogy homokba dugjuk a fejünket, még ugyanúgy megtörténnek a dolgok.
Nem úgy ismerlek innen, aki elhiszi, hogy minden rendben, és rózsaszín a világ. A Fókuszt egyébként én sem nézem, meg a hasonlókat sem.De híreket hallok a rádiókban, olvasok a neten.
Zsomimama
zsomimama (zsomimama)
 


Sziasztok!

En sem nagyon szeretem a kereskedelni csatornakat, foleg azota utalom pl. az RTL klub reggelijat miota az Abel Anita es a Csonka Andras is vezeti a musorokat. Legangyobb banatomra az Abel A. nagyon gyakran szerepel, angem mar az irrital ahogy nevet es ahogy gesztikulal.
Viszont megszerettem az M1-en a reggeli naprakesz musort szerintem jo erdekes, nemcsak villam riportok vannak, hogy az ember csak kapkodja a fejet, es a musorvezetoi is szimpatikusak voltak.
szerettem meg a zajlik az elet-et a Sateliten, de az eltunt mostanaban.
neketek mi a velemenyetek ezekrol a delelotti musorokrol?

Maya
Maya
 


Lanyok!
Nemsokara haza telepulunk,megmondana nekem valaki,hogy mennyi GYES jar majd nekem,es csaladi potlek?
GYED-et gondolom nem fogok kapni,mivel szules elott nem volt x ido amit dolgoztam volna Mo.-on,igy van?
Elore is koszike
Kriszta anya
(kislanyom most lesz 1 eves)
Kriszta anya
 


Szia Kriszta anya!

CKatalin nagyon klasszul összefoglalta a szociális juttatások (azt hiszem ez a címe) topicban. Javaslom hogy látogass oda és nézd meg!

Üdv itthon nemsokára: NOrcsi.
norcsi
Lenti
 
 


Sziasztok!

ki olvasta az apa és fia c. könyvét? ajánlom mindenkine, bár én még csak félig vagyok vele.
félelmetesnek tartom, hogy hogyan gondolkodnak a férfiak ha tényleg így van.

szerintetek? MMOm
Momo
 


Szia Momo!
Én, olvastam.
Nem túl rossz, olyan Kramer kontra Kramer, persze modern szereplõk, mai környezet, és problémák,de minden más ugyan az. Sajna én angliában egyetlen szép (a könyvszerint pedig az: magas, nádszálkarcsú, szõke, barbie a mama)nem láttam, de a többi az stimmel.Egyébként tényleg hasonlóa ngondolkodik néhány férfi, de azért óvatos vagyok minden általánosítás elõtt.
Zsomimama
zsomimama (zsomimama)
 


Sziasztok!

Érkelne a véleményetek.

Belenéztem a Nemzeti-bõl közvetített Ember tragédiájába.
Rég nem voltam színházba, világosítsatok már fel, tényleg ilyenek máshol is a színházi elõadások?

Mert én úgy éreztem magam, mintha valami mûvészmoziban ülnék. Annyira elvont volt. Én másra számítottam.

Évi

Kovács sándorné
Évi
Sopron
 
 

Vissza: Errõl - arról

Jegyzetfüzet:

 

cron