Új privát üzeneted érkezett!

(c: én is pont bébiételes üvegcsékre szeretnék festeni, csak gondoltam a fémtetőt is befesetgetem, mert olyan hüén néz ki, hogy rá van írva hogy "HIPP"
A tippekért nagyon hálás vagyok, mindent szorgosan lejegyzeteltem, hétvégén megyek vásárolni (c:
Kontúrt használok, bár mindig azt a fajtát, amilyen a festék. (Pirulva, de bevallom, aszittem ez valami kötelező jellegű dolog, hogy egyforma legyen a márka)
Nagggyon jó ötlet ahogy te csinálod a fűszertartókat, én csak simán ráírom kontúrral, aztán kifestem.
Amint megvagyok, fényképezem is (c:

Szeréna (c:
 


Szeréna!

Sima beltéri falfesték (pl. Héra) 2 rétegben klasszul fedi a fémet. Bármilyen színezőpasztával színezheted, bár nem tudom, mennyire mosogatásálló. Azért a nedves szivaccsal való törölgetést biztos állja.
Én is festettem bébiételes üvegeket fűszertartónak, de én kiégethető fekete filccel írtam rá a feliratokat, lényegesen egyszerűbb vele írni, mint a konrúrral, igaz, nem emelkedik ki a síkból, de szépen mutat. Van fekete, arany és ezüst színben, én feketével írtam.


Panda

panda
Halásztelek
 
 


Sziasztok!

Nos, a bébiételes üvegeknek a tetejét én eldobtam. Vettem parafadugót és azt tettem bele. Kb. 20 darabot kellett festeni anyukámnak. Kép A végén már mindenhol piros csíkokat láttam... Majd kerítek egy digi fényképezőt és ha odahaza leszünk, lefényképezem.

Panda!
Neked nincs fényképed az üvegekről? Érdekes ez a kiégethető filctoll. Még nem is hallottam róla. Szívesen megnézném! Kép

Üdv: Juca

[color=#476969:dc42bdeafd] Üdv: Juca
[/color:dc42bdeafd]
juca
Budapest XI. kerület
 
 

 
 

Sziasztok!

Engem is érdeklen a kiégethető filctoll. Sosem hallottam még róla. Mondjuk én egy pici városban lakom, ahova az újdonságok késnek pár hónapot...évet! Kép
Így én csak a hagyományos lehúzható festéket használtam eddig. Ezt is élvezem, de jó lenne egy kis újítás! Kép
Azért tehetek fel pár képet? Ezeket egy konyhába készítettem! Kép

Anyko
Kép

Kép

KépKép
 
 


Sziasztok!
Én is üvegfestegetek, már voltam is itt, bár akkor még nagyon kezdőként Kép Viszont most már sokmindent csináltam és nagyon tetszik a dolog. Lehúzhatós festékkel dolgozom és sok jó mintát találtam pl:Anyko honlapján illetve a kedvenceiben.
Teszek fel 1-2-képet én is a gyártmányaimból.
Kép
Kép
Kép

És erre a kiégethető filcre én is kiváncsi lennék. Ja és nagyon tetszik a fentebbi kép.
Ha lehet tegyetek még fel ötleteket, és holnap a gyerkőc felkel majd megmutatom milyen forgót készítettem neki Micimackóékkal. Nagyon szereti!

Jó éjt, Zita
 
 


Felteszem ide is, hátha valaki kedvet kap hozzá!

Ilyeneket kapnak az óvónénik/tanítónénik idén karácsonyra:

Kép
Kép
Kép
Kép


Zitus!
Nagyon örülök, hogy sok mintát találtál a honlapomon, ami tetszik is! Kép
És nagyon jókat alkottál! Kép Nekem is van pár bébisüvegem....lehet dekorálni fogom! Kép

Cili!
Ezek a karácsonyi ajándékok....le a kalappal előtted!! Biztos nagyon fognak örüli az óvónénik!!! Tükör az alapja? És a hátoldalára karton van ragasztva?

Ti készültök már a karácsonyra? Én a héten elkezdem készíteni az ablakra való díszeket. Teszek fel pár sablont ide. Ezeket is az oldalamon is magtelálható kölföldi portálokról szedtem le!
Kép
KépKép

Na jó..be is fejezem, pedig rengeteget lementettem már! Kép
Ha készül el belőle, akkor jövök megmutatni!
Anyko

Kép

KépKép
 
 


Dehogy tükör!

Üveg képkeret! Hótt egyszerű, és a közepére egy 10x15-ös fotó fér bele.


Szijjasztok (c:

Cili, ezek a képkeretek nagggyon jól néznek ki, és az ötlet zseniális ((c: Zitus munkái is teccetnek.

Égethető filcet én a praktikerben láttam, orr lényegében egy márkát adnak: Pebeo Vitrea. Nekem ez azért jó, mert lehet venni kiégethető orcelán festéket, ami jó üvegre és fémre is (c: tehát a problémámat megoldottam. A Praktikerben egy üveg festék, ill egy filc 999,- ft (nem túl olcsó)

Remélem hamarosan én is kész leszek, és meg tudom majd mutatni nektek (c:
 


Sziasztok!

Én a Kreatív Hobby-ban vettem a kiégethető filcet. Én sem tudtam, hogy létezik ilyesmi, az eladónő ajánlotta Kép. Nekem is ugyanez a márkájú van, de én akciósan valami hatszázvalahány forintért vettem.

Cili!
A keretek meseszépek!!!

Az üvegeimről sajnos nincs kép, mert ajándékba készültek.

Panda

panda
Halásztelek
 
 


Sziasztok!

Csatlakozhatok én is?

Anyko!
Megnéztem a honlapodatKép Nagyon jó. Kerestem a hét törpéhez Hófehérkét, ha kell szóljKép

Cili!
Nagyon jó ötlet és gyönyörűen megcsináltad. Már csak annyit kérdeznék, hogy a külső részére festettél, vagy belülre? Ha kintre, akkor később nem fog ragadni?

Marika

 
 


Jó reggelt (c:

Örülök, hogy egyre többen vagyunk, nem is reméltem, hogy feléled a topic ismét.
Újabb kérdésem van: kipróbáltam amit Juca mondott, hogy az üvegre nem csak egyszerűen felírja a fűszer nevét, hanem egy csíkot fest, és abba írja bele. Nyah, a probléma a csíkkal van. Van egy-két nagyobb üvegem, amire nagyobb betűvel akartam írni. Ugyebár először megfestem a csíkot, és utána szépen megvárom míg megszárad, majd ráfestek. Hja - a terv szép, ám a csík nem akart ebbe belemenni, mert állandóan elfolyt, vagy nemtom mibaja, de nem lett olyan szép egyenletes. Próbáltam jobban higítani (akkor folyt meg), próbáltam abszolút nem higítani, akkor meg nem terül szét szépen. Próbáltam két réteggel, de nem használt. Szóval hogyan lehet szép egyenletes, viszonylag nagy felületet elérni?
Egyébként elkészültem négy üveggel, úgy döntöttem messziről nem láccik annyira, hogy az alap nem olyan, meg egyébként is én csináltam, és közelről meg ne nézegessék.

További szép napot: Szeréna
 


Sziasztok!

Én is vagyok, most kezdek majd neki a téli ablakdíszítésnek. Meg a karácsonyi ajándékokon gondolkodom, a nagyobbik fiammal fogunk a nagyszülőknek valamit üvegfesteni.
Azt hiszem a nyári ablakdekorációt végül nem mutattam meg, ilyen lett:
Kép
Ez fogom most levenni.
Tényleg, ha már üvegfestés, próbálkozott már maratással? Egy kicsit más technika, de érdekelne, hogy nehéz-e?

Szeréna!

A nagyobb felületek nekem sem egyenletesek, megtörnek, de ez engem eddig nem zavart, mert az ablakon nem feltűnő. Már gondoltam rá, hogy a festékkel van baj, de nem tudom. Én matricafestékkel csinálom, a sima üvegfestékkel ilyen godunk nem volt, de lehet, hogy csak azért, mert kis felületeket festettünk. Most akarok képeket is csinálni, azt hiszem, ehhez valami jóminőségű festéket veszek (Marabu?). Igaz, a matricafestékem is jóminőségű, de mégse lesznek olyan szépek a dolgok.

Beszti

KépKép
KépKépKép
 
 


Szeréna!

Ez nagyon nehéz művelet. Nézzetek hülyének, de én azt csináltam, hogy ráfestettem, majd szépen körbe-körbe forgattam az üveget mindaddig, amíg meg nem száradt annyira, hogy letehessem. Persze vízszintesen, tehát nem állítva. Készítettem egy kis "bakot" papírból, mint a borosüvegtartó és arra tettem rá. Néha még ott is fordítottam rajta. A 20. üvegnél már baromira untam az egészet, de bevállaltam, hát megcsináltam. Kép
Azt lehet még csinálni, hogy az alap csíkot matricafestékkel síkban megcsinálni és amikor rátekered az üvegre, méretre is szabod.

Most órákat festek. Az egyik készen van már, a másiknak még csak a kontúrja (ezeket be tudom tenni a szkennerbe):
Kép Kép

Üdv: Juca

[color=#476969:dc42bdeafd] Üdv: Juca
[/color:dc42bdeafd]
juca
Budapest XI. kerület
 
 


Marika!

Simán kívülre festettem, először kontúr (a trükk az, hogy jó vastag csíkot kontúrozok),és utána jöhet a színes - persze ha a kontúr megszáradt. Nem félek, hogy ragad, mert amíg tárolom, karácsonyig, minden egyes keretet külön-külön beletettem egy bugyiba, és arra nem ragad rá. Ha képkeretnek használják, akkor meg nem is lesz mihez hozzáragadnia.
Juca! Olyan óralap-mintád, ami 11-12 éves fiúknak való, van??? Mert ami a Kreatív hobbyban kapható, az szerintem "bébis" nekik. Mindjárt lefotózom a 8 évesem óráját, és felteszem ide nektek!

Nagyon nagy dícséret, hogy a férjem is megjegyezte, hogy nagyon jól rakom egymás mellé a színeket, ez tőle (MINT A PASIKTÓL ÁLTALÁBAN) tényleg nagy szó!
Egyébként azt a keretet, ami felülről a harmadik, ami aranykontúrral mindenféle színű, a 8 éves fiam festette ki! (a kontúrt én). Nagyon ügyes, a szobájába már tök egyedül kontúrozott és festett képeket!


Itt van Barna órája, szintén matricafestékkel
Kép


Jó reggelt (c:
Annyi szép dolog került ide fel, hogy nem is tudom hirtelenjében melyiket akarjam jobban megcsinálni. ((c:

Olllyan ügyesek vagytok, én meg tegnap este kb. 7szer próbáltam megfesteni egy K betűt (c: kifogott rajtam rendesen. Viszont gyűjtöm a tapasztalatokat a Vitrea Pebea festékekről (c:

Még több képet (hadd irigykedjek) (c:
Szeréna
 


Cili!

Ezek sem óralap minták, hanem mandalák eredendően. Kép Szerintem bármilyen minta mehet óralapra is, a lényeg, hogy a fiad örüljön neki! (Még nem vagyok járatos 11-12 éves fiúk ízlésében, az enyém még csak 4 éves és a rokonságunkban is mindenki lány. Kép
(Frissítettem már a profilban levő képet.)

Üdv: Juca

[color=#476969:dc42bdeafd] Üdv: Juca
[/color:dc42bdeafd]
juca
Budapest XI. kerület
 
 


Juca!

A számokat az órákon szabadkézzel rajzolod meg? Vagy valami mintád. Min említettem, képtelen vagyok szép egyfomra betűket írni (még ha előrajzolom akkor sem)

Köszi, és mindenkinek szép hétévégét!

Szer (c:
 


Szeréna!

Bár én még nem csináltam ilyen órát, de ha csak üveg a lapja, akkor alá tudod tenni a sablonodat. Ha pedig tükör, akkor indigós papírral rá tudod rajzolni.

Nekem is nagyon tetszenek az órák, csak nem törékeny egy kicsit? Vagy milyen vastag az üveg?

Marika!
Nagyon aranyos vagy, hogy Hóferke ügyben gondoltál rám. De én is találtam egyet. Biztos van még sokkal több is, csak időm nem sok van keresgélni! Sokat dekupálok és ugye karácsonyra veszik a képeket! Kép
Azért készülnek az ablakmatricáim. Kép

Anyko

Kép

KépKép
 
 


Sziasztok,
ha gondoljátok, gyertek ide is. Kép

http://www.babanet.hu/ujgep/discus4/messages/118983/129801.html?1100953634

Virág
 


Sziasztok!

Anyko!
Sima 3 mm vastag üvegből készült az óra. Egyátalán nem törékeny, a falon legalábbis nem. Kép A tartó az óraszerkezeten van.

Szeréna!
Ezt kivételesen szabad kézzel rajzoltam, de először mindig egy papírra és ahogy Anyko írta: aláteszem kontúrozáskor. A neten vannak betűkészletek, amihez tartoznak számok is, különféle stílusban. Onnan is szoktam nyomtatni megfelelő nagyságban papírra és onnan az üvegre.

Üdv: Juca

[color=#476969:dc42bdeafd] Üdv: Juca
[/color:dc42bdeafd]
juca
Budapest XI. kerület
 
 


Juca!
Egyáltalán nem tűnik bonyolultnak az óra elkészítése. Viszont az üveget így veszed, vagy levágatod? Szerintem nagyon szép karácsonyi ajándék lehet egy ilyen egyedi óra! És minden lakásba lehet odaillőt készíteni!

Apropó karácsony!
Tavaly elindítottam egy topikot a babaszoba oldalán. Nagyon sok hasznos dolog van ott...csupa klassz ötletek lakásdíszítéshez, sütéshez, főzéshez, ajándékokhoz!
Ha van kedvetek, gyertek és kukkantsatok be. Remélem hamarosan újra beindul! Kép
Linket mindjárt felteszem ide!

Közben készülök az ablakok dekorálásához. Csak mindig elfelejtek hóspray-t venni. Az ablakmatricák pedig készülnek! Kép

Beszti!
El is felejtettem az ablakodat megdícsérni! Kép Nagyon tetszik! Nekem nem is lenne szívem evenni, bár tudom, hogy a téli ablak is fantasztikusan fog sikerülni! majd megmutatod, ugye? Amúgy sablonjaid voltak ehez a gyönyörű kompozícióhoz, vagy saját rajz? Csuda szép! Kép

Anyko

Kép

KépKép
 
 


Akkor belinkelem a karácsonyi topikot! Ugye nem baj, hogy itt is felhozom szóba?

http://www.babaszoba.hu/forums/messages?tid=40525

Üdv.: Anyko Kép

Kép

KépKép
 
 


Jó reggelt, és szép hetet mindenkinek (c:
Ez az óra dolog tényleg izgi, hol lehet ien óraszerkezetet venni? és mivel lehet felszerelni?

Juca! Honnan tudom letölteni a betűkészleteket? Bár a hétvégén megírtam pár üveget, valahogy nem lettek egyformák (c:

Meg jól ki is babráltam magammal - lévén nincsen családom, a lakásom is új, meg persze a sütőm is, foggggalmam nem volt róla, hogy amikor azt írják a kiégethető festékre, hogy 30 percig 150 fokon, az mit is jelent (a sütőn nincs ien funkció, ami kijelzi), ezért a szép fehér helyett csúnya barnára sikeráltak a festések )c: dobhattam ki négy üveget. Még szerencse, hogy nem az egész készeltet tettem be (c:

Szeréna (c:
 


Sziasztok lányok!

Egy kis segítséget kérnék tőletek puffadó festék ügybenKép Hűtőmágnest akartam gyártani, de valami nem jött össze, mert a festék nem akart puffadni. Így csináltam: Karton papírból kivágtam a mintát, felvittem rá vékonyan a festéket és hagytam száradni kb. 1 órát. Utána hajszárítóval melegítettem 2-3 percig, de semmi nem történt. Csak puha lett a festék, bőr tapintású. Mit csinálhattam rosszul? A festék volt kevés vagy a száradási idő? Az idővel az volt a gondom, hogy már 1 óra száradás után már totál száraz volt az egész. Valószínűleg azért, mert kevés festéket raktam rá.
Szóval, csalódtam, de nem adom fel!Kép

Légyszi segítsetek, hogy hogyan kell ezzel a pufifestékkel dolgozni! Előre is köszi mindenkinek!

Kép
Kép
 


Tacsifül!

Több festék kell, nem nagyon vékonyan. Aztán kell hagyni szárítani (teljesen megszáradhat, nem kell nedvesen maradni), majd vagy vasalóval vagy hajszárítóval (nekem a vasaló jobban bejött, de nem mindent lehet vasalni) pufiztatni.

Beszti

KépKép
KépKépKép
 
 


Anyko!

Köszi!KépKép
Nekem sincs szívem, de egyrészt megpróbálom megőrizni jövőre (tasakba tárolva), másrészt azzal vigasztalom magamat, hogy a téli is szép lesz, ill. ha mégsem sikerül megőrizni, akkor jövőre megint csinálok valami szépet.KépKép
Sablonok alapján csináltam. Összegyűjtök egy csomó mindenféle sablont a netről (meg most vettem két karácsonyi üvegfestéses könyvet is sablonokkal) és összeállítom a képet (kicsinyítve-nagyítva).
Sajnos én nem tudok ilyen jól rajzolni...

Tényleg: ha valakinek valamilyen téli sablon kell, szóljon, hátha van!Kép

Beszti

KépKép
KépKépKép
 
 


Csajok,
nektek is faj a kezetek egy oranyi konturozas utan vagy en csinalok rosszul valamit?! Gepelni alig birok epp.

-Afonya
 
 


Szijjasztok

Tegnap írtam ide valamit, ám a gép ördögének úgy tűnik megteccett, mert lenyúlta (c:
Nyah mindegy. Szal én még sohasenem hallottam erről a pufi festékről, tudnátok esetleg képet mutatni?

Afonya: lehet túl erősen fogod a kontúrt? mármint hogy túlságosan szorítod? Nekem attól szokott fájni a kezem (c:

üdv: Szeréna
 


Szerena,
tuti, hogy erosen fogomKép Probaltam nem gorcsosen, de akkor nem jon belole a festek. Az meg eleg nagy szepseghibaKép

Pufi festek: amik a gyerekzoknik talpan vannak pottyok, na azok is azok. Egyebkent meg altalaban tubusban aruljak, ugyanugy csőrös vege van, mint pl. matricafestekek.

-Afonya
 
 


Áfonya!
LazítsKép
Nekem is a merev tartástól fájt régenKép

Tudnátok nekem keresni rollert és fagyit, mint kifesthető mintát?
Ovijelnek kellene, de ezt nem találtam.
RáérKép

Köszi
Csi
 
 


Áfonya: ha nem tartod túl erősen, akkor nem tudom mi lehet a hézag (c: Bár megértem a dolgot, mert nekem még írás közben is szokott fájni a kezem (műtötték). Azóta amikor üvegfestek, elég sokat pihenek közben, és addig lerakom a kontúrt. Na nem sok időre, csak 1-2 percre. Tovább tart, de már nem fáj a kezem, és még van benne örömöm. (c:

Van valakinek tipphje, hogy betűmintákat honnan tudok letölteni?

Szer (c:
 


off:
Cili,
azokat a szemeket a falvedomre mivel tudom felragasztani, milyen ragaszto kell hozza, ami a mosast is birja majd?

Csi,
ket turheto rollert talaltam, de ezek sem igazan aszok. De a tehen joKép

Kép

Kép

Szerena,
milyen betukre gondolsz? MErt ha a "free font"-+ra rakeresel, talalni fogsz ezret. Ha valami kepekkel kombinaltakat akarsz, akkor erdemes a keresztszemes betuk kozt szetnezni pl.

-Afonya
 
 


Kép
 
 


Áfonya!
Köszönöm, a fagyis elmentve!
A tehenes roppant bájosKép

Csi

ui.: a TESCOban most van üvegfesték-készlet akcióban, azt hiszem, Vitrea?
 
 


Sziasztok! Készítettem pár képet az ablakba! Majd ha fent lesznek, azt is mutatom! Kép
Kép
Kép
Anyko

Kép

KépKép
 
 


Jajjjj...még lenne egy kérdésem! Remélem tudtok segíteni nekem!
Ma a kisfiam kezébe került a lila pufifestékem. Levette a kupakot és a fenti képen látható világos háttér a szőnyegünk. Na most az csupa lila. De mindenhol. Egy tubussal kinyomott rá. Valamivel ki tudom venni? Először azt hittem, hogy az ablakmatrica festék. Gondoltammegszárad és valahogy lehúzom..de megtaláltam az üres pufis tubust! Gáz ugye????
De hátha van valami tippetek! Kép
Köszi!
Anyko

Kép

KépKép
 
 


Áfonya!

Vannak kifejezetten varrható gombszemek is, én azokat jobban szeretem. Olyan, mint a fülesgomb. De ha nincs, akkor a legjobb a forró ragasztópisztoly, csak egy pici csöpp. Nem ázik le, csak vigyázz a kezedre!
A szemekkel vigyázni kell, amikor (majd) vasalod a falvédőt, mert elolvaszthatja a vasaló. és ha varrós szemeket teszel, akkor az a legjobb, hogy ha a legvégén varrod fel, az is összefogja a 3 réteget!


Áfonya, köszi a tippet, meg is nézem nem sokára mik vannak (c:

Ha valaki vesz Vitrea Pebea festéket, akár porcelán, akár üveg, és égethető, monstanra már elég sok tapasztalattal rendelkezem (c:
 


Még egy kép az ablakba! Ez nem lett jó, mert Gergő ellopta, amikor megfestettem és a piros festék megfolyt. De azért feltettem az ablakba! Kép
Kép
És még pár karácsonyi sablon! Kép
KépKép

A tippeket a pufi festék ügyében még mindig várom, mert a folteltávolító cserbenhagyott! Kép

Anyko

Kép

KépKép
 
 


Anyko (c: nagyon teccik ez amit kitettél az ablakba!

Sajnos nem tudok segíteni a pufi festékkel kapcsolatban - lévén idáig azt se tudtam hogy létezik ien (c: Azért sok sikert!
 


Anyko!

És ha felpufiztatnád és utána próbálnád lehúzni? Amikor én rucira csináltam nagyobb felületet,azt vettemészre, hogy felpufiztatva, ha nehezen is, de lehúzható...

Beszti

KépKép
KépKépKép
 
 


Sziasztok!

Lenne egy kérdésem: olyan egyenletesnek tűnik a kontúrotok ahhoz képest, ahogyan nekem sikerül. Ez még ablakképnél nem is gond, de másnál az lehet.
Hogyan csinálok egyenes vonalat vagy akár görbét is úgy, hogy ne legyen se göcsörtös, se a festék egyenetlen?

Beszti

KépKép
KépKépKép
 
 


Sziasztok!! Tudnátok segiteni abban hogy honnét tudnék sablont letölteni a netről?? Köszike Ildikó
 
 


Cili,
koszi. Alakul amKép Csak idohiany...

Beszti,
gocsortosen kell nyomniKép Nadekomolyan: szerintem nagyon sok fugg a kontur minosegetol. Nekem most nemtalalom markaju /nem deka, nem pebeo, valami feher alapon kek betus, francia/ van, az jo suru, jo a tubusa, csak nagyon kell nyomniKép Es en nem erintem hozza az alaphoz, hanem hanem "raengedem", hagyom "leesni", igy nem torlódik fel. Nem tudom, ertheto igy?
Nekem nemelyik festekkel van bajom, hogy foltosan tudom csak felvinni, nem szep egyenletes a kitoltesKép De ez is festekfuggo lehet...
 
 


Evetke,
milyet? Mert millio van...
 
 


Ildikó!
Az én honlapomon is rengeteg sablont találsz kigyűjtve is és a window top 10 alatt is! Csak győzz belőle válogatni!
www.gportal.hu/anyko

Anyko

Kép

KépKép
 
 


Szeréna!

(Bocsi, kórházban voltunk. Kép)
www.betu.lap.hu
Szemezgess!

Üdv: Juca

[color=#476969:dc42bdeafd] Üdv: Juca
[/color:dc42bdeafd]
juca
Budapest XI. kerület
 
 


Juca (c:

Köszönöm, nekilátok bogarászni...
Remélem nem volt nagy a baj!
 

Vissza: Ötletek, tippek

Jegyzetfüzet: