Köszönöm az eddigi segítséget.
Szonce82: a 20/alk. és ingyen szülés elég korrekt. Csak annyi a gondom ezzel, hogy eleinte hetente jártam most 2hetente orvoshoz, ha normál terhesség esetén 20e.kér akkor az teljesen jó ár lenne. De mindegy.
A lányom 29hétre született, terhestoxémia miatt. Ami 5nap alatt zajlott le. Jött a víz, vérnyomás, fehérje, vese, májfunkciók leállása és a császár miután nem tudták levinni a vérnyomásom. A szt.imrében kezdték infúziókkal, 15:55kor hívtak mentőt, hogy vigyenek a schöpf-méreibe, 16:25kor pedig már megvolt a lányom. Akkor mondta az orvos, hogy aki egyszer toxémiás az tuti máskor is, csak az nem mindegy, hogy mikor 20héten, 38héten...bármikor lehet. Eleinte nem mertünk vállalni, pedig kicsi korkülönbséget szerettünk volna, de nem védekeztünk. Most pont 4év telt el mire terhes lettem, de nem baj, mert így jobban felkészülhettem lelkileg is az előző élmények miatt. Bár amióta terhes vagyok frissen élnek bennem újra. Szóval eleinte két baba volt, jan. 7én voltam dokinál, elvileg 7-8hetesnek kellett volna lennem a mensi alapján. innentől hetente hívott vissza, majd csak egy baba maradt, mert a másik állítólag felszívódott. Illetve 2héttel kisebb mint a menszesz alapján. 13héten vettek fel terhesgondozásba, azóta kéthetente járok, a háziorvoshoz hetente, mert sajnos már most vérnyomáscsökkentőt kell szedjek, naponta 3szor és mérnem is kell. Az orvos mondta, hogy császár lesz tuti a vérnyomás miatt, meg hogy az előző is az volt.
A többi tünet egyenlőre nem jelentkezik, de remélem a 32.hétig nem is. Legalább csak addig bírjuk ki. Az még 12hét. A vérnyomásom pedig sajnos alattomosan kúszik felfelé. Folyamatosan emelgetik az orvosok az adagot. Továbbá probléma, hogy az első lányom születésekor visszament a súlyom, majd két hónap alatt megduplázodótt. 65kg voltam 3hós terhesen tavaly nyáron tetőzőtt 127kg-val, de 115ig még 2005ben felszedtem, innentől nagyon brutál diétába kezdtem, mármint normális diétába, és 100kg lement. Most olyan 106 vagyok, tehát 40kilóval több mint az elsőnél, ami szintén nem jó a terhességnek, meg a vérnyomásomnak. Illetve a héten voltam genetikai uh-on, ahol azt mondták, hogy a lepény nagyon hátul, fent tapadt, nem éri el a belső méhszájat és a hüvelyt sem, tehát kizárt a sima szülés, nem emelhetek, sokat kell feküdni, ill.vérzés esetén vetélés van, mert hogy leszakad a lepény...be akartak fektetni, de végülis nem tették. Aminek örülök, és itthon nagyon kímélnek, hogy semmi gond ne legyen. Továbbá a nyári meleg sem tesz jót, de tényleg remélem nem lesz gond, bár ahogy ez a terhesség indul...
Szegény anyukám azt mondta többet ne merjek gyereket vállalni, mert idegileg kikészül.
Úgy hogy nagyjából ennyi. Egyik orvos sem kecsegtet semmi jóval, de hiába találtam jó dokit, a margitba nem vállal csak 36.héttől, amit nagy valszínűséggel nem fogok kihúzni. Ezért vagyok kénytelen kórházat, s majd orvost keresni.
Gondolom kicsit jövőbelátónak hangzik amiket leírtam, de ezért próbálok megfelelő helyet találni a szüléshez, szeretnék szakmailag biztonságban lenni én is meg a baba is és közel egymáshoz, tehát ha nem egy épület, de egy udvar az sem baj, csak ne több kerülettel odébb. És ilyen már csak a János maradt.
A Jánosba simán mehetek terhesgondozásra? Akkor is ha elvileg ugye nem oda tartozom? Én a 22.kerületben lakom.
Nagyjából ennyi a történetem, és igyekszem előrelátó lenni mostmár. Nem úgy mint az első babánál, hogy minden szép és jó lesz, mert sajnos nem csak ilyen szülés létezik, sőt ma már inkább több a problémás szülés.
És ne haragudjatok, hogy csak úgy betolakodtam, meg hogy kisregényt írok.








































