Új privát üzeneted érkezett!

Lamme Igen, szedem a Magne B6-ot, biztosan segít, bár még konkrétan nem tapasztaltam meg, mert rendszeresen szedem. Anyu megkérdezte a kolléganőjét, akinek kettes és hármas ikerei is vannak :) -szóval elég tapasztalt (sőt még van 2 plusz gyereke :D ) . Ő is azt mondta, hoyg ez normális, nyúlnak a méhszalagok. Még ha nem is akkora a hasam, de annyira nyúlnak, mint egy gyerekkel 8 hónaposan.
Ez most picit megnyugtatott. Azért holnap a dokinál is rákérdezek és majd próbálok mozogni is.

Köszi a melszívós tanácsokat. :D

Kép
Kép
cosmopolita
 
 


sziasztok!
Megjöttünk a genetikai UHról. Egészségesek a babák! :D Mindkét doki ott volt, engem végül a Hajdú Drnő vizsgált, de ott állt mellette a Bátorfi is. Nem 100%, de most úgy tünt 2 lányunk lesz :lol:

Csak 4 ember volt előttünk, így végeztünk szűk 1 óra alatt, de repült az idő, így kevesebbnek tünt.

Annak aki először jár a kórházban a betegfelvételen be kell jelentkezni (na az több, mint 1 óra - legalábbis egy kismama ezt tapasztalta). De ellentmondás van fent a genetikai UH-n a betegfelvételen, mert mindenki mást mond. Fent kérik, hogy jelentkezz be, lent meg volt akit elküldtek...
Mindegy, nekem nem kellett.

Annyira kalimpáltak a babák, hogy felbosszantották a dokinőt, mindig belógott egy nem odaillő kéz vagy láb :D Alig tudták lemérni őket.

Kép
Kép
cosmopolita
 
 


Sziasztok!

Cosmopolita: De örülök, hogy minden rendben van a babákkal!!! :D És gratula a két kislányhoz :wink: Aranyosak lehettek, ahogy mocorogtak és "zavarták" a doktornőt :D Végülis milyen volt a doktornő?

Nem irigyellek most titeket kismamákat, hogy még ilyen kialakulatlan a rendszer (lásd nemrég a vérvétel, most a bejelentkezés). Igazából nem értem, hogy miért van ez? Eddig is működött valahogy a régi MÁV-ban, és eddig is működött valahogy a régi Szabolcsban, akkor miért nem lehetett valamelyiket továbbvinni?


Mi ma voltunk méretni a lányokat, Vivi 700 g-ot hízott, és 3,5 cm-t nőtt három hónap alatt, ami ebben a korban tök jó, Niki pedig egy hónap alatt hízott 850 g-ot és nőtt 3,5 cm-t, vele is totál meg volt elégedve a dokinő és a védőnő is. Mondták, hogy ma ő vitte a pálmát hízás kategóriában :D Niki oltást is kapott, szerencsére megint csak egy kis sírás volt. Annál inkább sírt még előtte, mert nagyon nem tetszett neki a hideg "hallgató bigyó", nem tudom a nevét :D :oops: Jövőhónapban Nikinek megint oltás, Vivinek pedig kettő (nem kötelező oltások).
lamme
 
 

 
 

Lamme - gratulálok, hogy ilyen szépen fejlődnek a csajok. Szegény Nikit nem irigylem mondjuk a szuri miatt, ilyen kicsiként én is sírtam, sőt még 8 évesen is.

Cosmopolita - de jó két csajszi, gratulálok, és örülök hogy minden rendben van a babákkal. :D
Én is voltam reggel bent, a dokit elég hamar megtaláltam, levett baktérium tenyészetet, megvizsgált, hogy nincs e nyitva a méhszáj, majd megkérdezte, hogy ettem e esetleg mert akkor átküld vérvételre. Hát ott most se jártam valami szerencsével, több mint 1 óráig vártam, úgy hogy a kismamákat külön behívják, bár a végén már szóltam, hogy már mindenkint behívtak aki utánnam jött, és mivel 5 órakor keltem és nem ettem, nem ittam, lassan elájulok. Na akkor végre levették a vért, bár így is volt egy "kedves" fiatal csaj, aki beszólt (nem várt babát) hogy nagyon sajnálja de ő is éhgyomorra van. Persze ülőhelyet senki nem adott át, minden széken ültek, csak bámultak rám mint valami ürből érkezőre.
Megkérdeztem a dokit mikor veszik le a cukorterhelést, de most pár napja szita az agyam, vagy 26 vagy 28 hetet mondott, de csütörtökön hívnom kell, és akkor megbeszéljük mikor kell mennem megint úgy is. Azt mondta, hogy cukros lögyit kell inni.

Holnap majd jövők, most mindenkinek jó éjszakát kívánok, de elfáradtam ma, mert utána kimentem Budafokra a munkahelyemre is, és nem rég hozott haza az egyik ismerősünk. Hosszú volt ez a mai nap. Pusza Mindenkinek

Kép
[url=http://www.noivonal.hu/][img]
toldikrisztina
 
 


Lamme - örülök én is, hogy szépen gyarapodnak a lányaid :)
Vivi nem féltékeny a picire?

Dokinő - hát az első 1-2 percben a frászt hozta ránk, mert a stílusa és a kérdései miatt azt hittük baj van. Mikor mondtam neki, hogy ha látja a nemüket, akkor szívesen vennénk, ha elárulná, akkor rám se nézett, csak közölte, hogy Őt most speciel jobban érdekli, hogy egészségesek e. Válaszoltam, hogy nekünk is az a fontos (de miért ne lehetnék pozitív?!)..., aztán végülis a végén megmondta.

Az előttem lévő kismamát a Bátorfi vizsgálta, Ő kapott fotót is. Én el is felejtettem kérni nagy izgalmamban.

Az egyik baba egy kicsit kisebb, úgyhogy majd beszélnem kell velük, hogy tessék igazságosan és egyformán enni :)

Kép
Kép
cosmopolita
 
 


Fordítva sikerült a kiemelés :oops:

Kriszta - sajnálom, hogy ennyit kellett várnod :( Nekem szerencsém van, mert Anyum olyan helyen dolgozik, ahol leveszik nekem a vért, úgyhogy kivételesen jó helyzetben vagyok. Mondjuk a terheléses cukorra nekem is a MÁVba kell menni.

Kép
Kép
cosmopolita
 
 


Cosmopolita: Szerintem abszolút nem hülyeség, ha "beszélsz" a babákkal. Hogy is mondjam. Én nem voltam az a babával beszélgetős fajta, egyik terhességben sem, viszont néha-néha mindkettőnek mondtam, hogy a szülésnél neki is ügyesnek kell lennie, mind a kettőnknek az lesz a legjobb. Hogy aztán ennek volt-e haszna vagy sem, nem tudom, mindenesetre könnyen szültem őket :D Remélem nem lesz túl nagy méretbeli különbség köztük :wink: Én egy uh-n sem kaptam képet a lányokról :( Ami képünk van, az a 4D-s uh-n készült.
Képzeld, tegnap a GABA előtt jöttünk el, és már nem bababolt :o :( GABA Medical Center lett belőle :o Nagyon kár :(
lamme
 
 


Sziasztok! :)

Úgy elfáradtam tegnap, hogy 9 óra körül már aludtam, és egész éjjel nem keltem fel. Ma is útnak kellene indulnom, mert unokaöcsémnek holnap lesz a névnapja, és még semmit nem vettünk neki, de valahogy nincs kedvem.

Lamme - az jó hogy anyukáddal el tudod intéztetni a vérvételt, mert itt a MÁV-ba tényleg katasztrófa, igaz csak kétszer voltam itt. Mondjuk mi se kaptunk képet az ultrahangon a Bátorfi dokitól.
Beszélgetni én is szoktam "Bélával", például ma is, mert még szinte ma alig éreztem, hogy mozog, és kértem, hogy jelezzen hogy ott van, akkor egy kicsit mocorgott, de nem sokat. Lehet, hogy ő is kitikkat tegnap?

Kép
[url=http://www.noivonal.hu/][img]
toldikrisztina
 
 


Lamme neked írtam, de Cosmopolitának szántam, látszik nem vagyok még ma se teljesen magamnál. :D Elnézést kérek.

Kép
[url=http://www.noivonal.hu/][img]
toldikrisztina
 
 


sziasztok!
Most 2 napig ki sem akarok mozdulni, az elmúlt 3 napban mindig volt valami intéznivaló. Ma éppen a háziorvosnál voltam, mert a könyvelőm szerint nem jó az egyik igazolásom, a háziorvos szerint igen... most összeeresztettem őket, hogy beszéljék meg, mert én nem értek hozzá :)

Lamme: kár, hogy megszünt a bababolt :(
Minket nagyon elkényeztettek, mert a régi dokim mindig adott DVD-t és képet is a babákról, úgyhogy már hiányolom, ha nincs. Mivel a MÁVban amúgy is sokat kell várni az UH-n is, így Spánik doktorral megbeszéltük, hogy visszajárok az előző dokihoz és majd viszem hozzá az adatokat. Minden vizsgálatra máshova megyek :)
Én minden nap beszélek hozzájuk -leginkább magamban. Én is hiszek benne, hogy használ.

Kriszta: igen, lehet, hogy "Béla" is elfáradt tegnap. Ma már hallgatott Rád? Mocorgott picit? :)
Az én porontyaim tegnap este lehet, hogy képzeletben teniszeztek, mert hol az egyik oldalon volt fincánkolás, hol a másikon :)

Apukád jól van?

Kép
Kép
cosmopolita
 
 


Sziasztok Csajok!

Látom tegnap senki nem írt. Tegnap a gépemet se kapcsoltam be, délelőtt felmentünk anyukámmal Vácra mert unokaöcsémnek névnapja volt, és ott van egy nagyon játékbolt. Mire hazaértünk gyors ebéd készítés, mire megebédeltünk, éppen hogy kifujtuk magunkat már mehettünk is az unokaöcsémékért az oviba. Mindig mi hozzuk haza őket, és mig nem jönnek a szülők haza a munkából mi vigyázunk rájuk.
Ma hívtam a dokit, és szerencsére a baktérium tenyészet, a vizelet és a vérvizsgálatom is nagyon jó lett, legközelebb 26. héten kell mennem hozzá.
Ma bejelentkeztem 4D-os ultrahangra, kedden 1/2 6-ra megyünk, hát nagyon kiváncsi leszek, hogy Bélánk mekkora már, és vajon milyen nemű.
Holnap elkezdjük a lakásfelújítást, így ma már elkezdtem főzni a holnapi ebédet, mert holnap lesz akkora por (ablak, ajtó csere). Most egyenlőre a gyerekszoba, és utána megyünk sorba, fürdő, wc, konyha, remélem júniusig készek leszünk.
Remélem jól vagytok, és nem azért nem írt senki tegnap mert valami baj van. Pusza Mindenkinek

Kép
[url=http://www.noivonal.hu/][img]
toldikrisztina
 
 


Sziasztok!
Kriszta! szuper, hogy minden eredményed jó lett! :) Ha mész a 26.héten, akkor már cukorterheléses izé is lesz?
Kitartás a felújításhoz! Majd mesélj, hogy mi volt a 4D-n, drukkolok, hogy ne legyen szégyellős a "Béla".

Nálunk minden Ok, csak azért nem írtam, mert nem nagyon volt mit.
Ma hihetetlenül aktívak a babák, egész nap mocorog valamelyik, hol az egyik oldalon rugdalózik valaki , hol a másikon :) Nagyon élvezem (kivéve amikor valaki hirtelen belerúg a hólyagomba, mert akkor azt hiszem mindig, hogy azonnal bepisilek :lol: )

Ma amikor az Apjuk beszélt velük az egyik olyan nagyot rúgott, hogy szemmel is látható volt. :D

Ja, és elkezdtem hízni, minden nap :!: többet mutat a mérleg. Biztos azért mert már megnyugodtam, meg persze remélem, hogy a babák is szépen nőnek, fejlődnek.

Kép
Kép
cosmopolita
 
 


Cosmopolita - tegnap biztos volt valami a levegőben, mert Béla is egész nap ficánkolt. Igaz én már 6 órakor keltem, mert 1/2 8-ra jöttek a barátok segíteni, és még boltba kellett menni, meg reggelit csináltam. Utána meg egész nap szinte talpon voltam, nem sokat ültem, szinte csak amikor ettünk. Igaz nem csináltam nagy dolgokat, csak a háromszori étkeztetés, utána mosógatás, majd délután feltettem a vasárnapi ebéd felét, a másik felét meg előkészítettem, mert ma meg pakoltuk a szekrényeket. Szóval este 9 óráig talpon voltam, így Béla is egész nap aktív volt a pocakomban. Persze ma meg lustálkódik, reggel jelezte hogy felkelt, és most délután ficánkolgatot egy kicsit.
Örülök, hogy minden rendben van veletek is. :D
Hát igen azért csak két baba nővekszik benned, és mivel napról-napra fejlődnek, így a mérleg is többet mutat.
Amikor legközelebb megyek, már cukorterhelés is lesz, valahogy csak kibirom majd.
Most egy kicsit izgulok a keddi nap miatt, annyira kiváncsi vagyok mekkora már, mennyit fejlődött, és persze arra is hogy milyen szinűre fessük a szobáját.
Nagyon vigyázz magatokra, további szép napot.

Kép
[url=http://www.noivonal.hu/][img]
toldikrisztina
 
 


Sziasztok!

Bocsi a zavarásért,még vmikor dec.elején írtam véleményt a doktor úrról,nála szültem aug.-ban.
Tudnátok nekem segíteni,hogy hová került most a doktor úr?Mert igazolást kellenne kérnem tőle az adóbevalláshoz,és ez ügyben meg kellenne keresnem.A Máv-ba került?

Köszi a segítséget!
Üdv nektek.

Kép
Kép
menyhartandi
 
 


Sziasztok!

Menyhartandi: Igen, a régi MÁV-ban van a doki :wink: A nőgyógyászati ambulancián tudod megtalálni, ami a félemeleten van, és a legjobb, ha a Rippl Rónai u-i bejáraton mész be, gyakorlatilag afölött van az ambulancia. Érdemes felhívni előtte, hogy bent lesz-e akkor, amikor tervezed, hogy mész hozzá.

Cosmopolita: Tök jó, hogy ilyen aktívak a babák :wink: A hízás nálad biztos több lesz egy kicsit, mint az egybabás kismamáknak, de szülés után majd lemegy :wink: Ti terveztek 4D-s uh-t?

Kriszta: Nem irigyellek a felújítással járó munka miatt, de ha már kész lesz, az nagyon jó lesz :wink: Azért ne fáraszd le magad túlságosan, vigyázz magatokra :wink: Kedden lesz a 4D-s uh? Remélem tudsz majd feltenni képet Béláról :)

Mi jól vagyunk, Niki nagyon szépen fejlődik :) Vivikémmel sajnos van egy kis gond, kb. két hete nehezen kakil, általában a 4. napon. :( Nagyon remélem, hogy hamar megoldódik, mert akár testi, akár pszichés oka van, nagyon súlyossá is fajulhat :( Sajnos a gy.dokink és a védőnőnk nem veszi elég komolyan. Jó, lehet, hogy én vagyok túl aggódós, de ki ne lenne ideges a helyemben? Soha nem volt eddig se szorulása, se hasmenése, és most itt van két ilyen nehéz hét :( És a fene se tudja, hogy meddig fog tartani...
lamme
 
 


Köszi a segítséget,Máv-ban szültem volna a Kelemen Csabánál,csak szabin volt.és így őt ajánlotta.Ismerem a járástt a Mávba.De a Kelemen Csaba úgy hallottam már nincvs ott.
Köszi mégegyszer,és minden jót neketek!

Kép
Kép
menyhartandi
 
 


sziasztok! Ma éjjel 3kor keltem, egyszerüen nem voltam álmos. 1 órát forgolódtam, aztán kimentem reggelizni :D Fél7kor pedig visszafeküdtem aludni.

Kriszta - hogy haladtok a lakással?

Lamme - Vivinek jobbulást! Remélem, hamar rendbe jön. Mamákkal beszélgettél a fórumon, hátha másnak is volt már ilyen problémája és van valami szuper ötlete? Én is ideges lennék és aggódnék a helyedben!

Majd tervezünk 4D-s UH-t, szerintem a 24-25.héten megyünk majd, ikreknél azt mondják az a legjobb időpont.

Ma lehet, hogy elnézünk egy bababoltba, szeretnék már élőben is látni pár babakocsit. Neten már kinéztem néhány lehetséges modellt, de azért élőben is meg kell nézni.

Én úgy örülök, hogy ilyen gyorsan telnek a hetek, lassan már a mi számunk is kettessel kezdődik. :) Persze, élvezem ahogy mocorognak bennem a babák, de azért nagyon várom már a találkozást is.

Kép
Kép
cosmopolita
 
 


Lamme - szegény Vivien, nagyon sajnálom. Van valami por, amit teába, üditőbe lehet beletenni, és gyerekek is ihatják. Tesóm hazajön este majd megkérdezem a nevét, ő is adta anno a kisfiának amikor ilyen próblémája volt. Sőt néha ha nekünk felnötteknek is előjön, akkor mi is szoktuk inni, kismamák is ihatják. Gyógynövényes boltban lehet kapni, de majd megírom a nevét.

Cosmopolita - ismerős ez az ébredés. Mostanság szerencsére ritkán jelentkezik, de volt idő amikor éjjel 3 órakor olvastam, vagy TV-t néztem, esetleg interneteztem, mert nem tudtam én se aludni.
Szombaton kicserélték fiúk az ablakot, és a szoba ajtót, szegények az utóbbival jó megszenvettek. Vasárnap egész délelőtt pakolásztunk, mert a szobából teljesen ki kellett hordozni a bútort, mert jön a gázos, majd a férjem fog vésni, egy kicsit átrendezi a világitást is, majd festés, és laminált lap lerakás. Bútorok nagyrészét felvittük a tesóméknak, mivel ők nyár végén költöztek fel az emeletre, és kitalálták, hogy még is kellene a gardróbba bútor, mivel nincsen pénzük most csináltatni, így oda pakoláztak, ami meg nekünk kell kivitték a lépcsőházba. Ma meg a ruháknál selejteztem, amit már évek óta nem használok, azt inkább betettem egy zsákba, és levisszük majd az auchanhoz, ott van ruha gyüjtő konténer, valakinek csak jó lesz még.
Szombaton nagyon kész voltam estére, éjjel amikor ki kellett mennem pisilni, alig birtam a lábamra állni, többet ilyet nem csinálok, hogy reggeltől estig jóformán álltam. Igazából most jön csak a java, a fürdőszobát teljesen szétbombázzuk, sőt meg is lesz nagyobbitva, a konyha szintén, vezeték cserék mindenben. Talán szombaton döbbentem rá, hogy jézusom mibe is vágtuk a fejszénket, de utána olyan szépek leszünk.

Most nézem a vonalzódat, mindjárt kettesével kezdődik, úgye hogy mennek a hetek. Én is már úgy várom a találkozást Bélával, bár ez a várandóság is olyan jó érzés, főleg amikor ficánkól. Ilyenkor mindig úgy felvidulok. Múltkor is egy kicsit rossz kedvem volt, apja odahajolt a hasamhoz, aztán közölte, hogy egy kicsit kapálozzon már, mert ilyenkor nagyon jó kedve lesz anyunak. Hát nem hallgatott a férjemre, rögtön elkezdett ficánkólni, úgy elkezdtünk nevetni.
Na most jó sokat írtam, elnézést, hogy lefárasztalak benneteket.
Jó babakocsi nézelődést.

Kép
[url=http://www.noivonal.hu/][img]
toldikrisztina
 
 


Sziasztok!

Kriszta: Köszi, hogy megkérdezed a tesódat erről a porról. Ma voltunk egy gyógynövényboltban, kérdeztem, hogy tudna ajánlani olyan székletlágyítót, amit a kétéves kisgyerek használhat? Hát, mintha minimum kvantumfizikai kérdést tettem volna fel :o
Ti aztán tényleg tetőtől talpig felújítjátok a lakást :wink: Niki is hasonló volt, mint Béla. Amikor kicsit aggódtam, hogy már régen nem mozdult meg, akkor hol magamban, hol hangosan mondtam neki, hogy légyszi, csak egy picit mocorogjál, hogy megnyugodjak, és szinte mindig hallgatott rám :)

Cosmo: Köszi, remélem alakul már Vivi helyzete. Igen, kértem már tanácsot mamás topikokon, kaptam is több ötletet, de sajnos vagy nem használ vagy Vivi nem eszi, issza meg :? Igen, neked a két bébi miatt nem lehet várni nagyon a 4d-s uh-val. Szerintem tök jó lesz az 24-25. hét, amit tervezel. Mi Vivivel a 16. és a 26. héten voltunk (a 16. heti az azért volt, mert volt egy kis gubanc, és meg akartunk nyugodni, hogy minden rendben van), Nikivel pedig a 25. héten. Ekkor már nagyon szépen látszik az arcuk is, Nikinél még a haját is megmutatta a szonográfus, pedig neki alig van :D Vivinek meg hatalmas sérója volt :D Igazad van abban is, hogy meg kell nézni személyesen is a kocsikat, mert pl. olyat nem látsz a fényképen, hogy milyen magas a tolókarja (ha nem állítható), vagy hogy mennyire széles, beleférnek-e a babák még téli szerelésben is, stb. Mesélj majd, hogy milyeneket láttatok ma :wink: Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de nekem voltak lelki határidőim. Pl. 20. hét, félidő, 28. hét - azt mondják, hogy innen már jó eséllyel megmenthető egy baba, 32. hét - még nagyobb esély, 34. hét - ez már szinte biztos, 36-37. innentől már jöhet is :)

Párom megcsinálta a gépet, úgyhogy ha priviben küldtök e-mail címet, át tudom küldeni a listát, amiről már írtam.

Pannaanya: Veletek mi újság?
lamme
 
 


sziasztok!
Végre átaludtam az éjszakát, egyszer sem keltem fel :D

Tegnap csak 1 boltban voltunk, nem akartam nagyon bóklászni most és az ott volt ahova amúgy is mentünk. Sajnos, csak 1 ikerkocsi volt kiállítva :( a többit csak rendelésre hozzák. Ez viszont tetszett, csak nem annyira olcsó. Már összegyűjtöttem netről a lehetséges modelleket, írtam is a boltoknak, ha nem volt elég infó... eddig egész gyorsan válaszolgattak. Még átgondoljuk melyik a legmegfelelőbb és mi fér bele anyagilag. Elég sok dolgot meg kell nézni, a legfontosabb, hogy a lifte és a kocsiba beférjen. Szerintem majd elnézünk a Brendonba is, ott talán lesz 2-3 kocsi is amit megtudunk nézni.

Lamme - igen nálam is vannak ilyen lelki határok, az első a 12.hét volt, /nekem pont utána lett 4-5 nappal probléma/.

Küldöm priviben az e-mail címet és előre is köszönöm a listát :D

Kriszta! Majd írj, hogy mi volt ma az UH-n! Drukkolok :!:

Kép
Kép
cosmopolita
 
 


Lamme - a por neve Nature Care (Isagbol a Nature Care hashajtó - az indiai Ajurveda ösi gyógyászati anyaga - könnyen ürithető, rendszeres székletet eredményez). Ez van a címke elején, gyógynövényesbe szoktuk venni, és már 1 éves kórtol adható, igazából szerintem gyümölcslével a legihatobb, teába annyira nem jó, viszont tényleg hatásos, és annyira nem vészes az ára. Bár mi már egy ideje nem vettünk, de utoljára 1240.-Ft volt, sokkal többe szerintem most se kerül, remélem használni fog Viviennek.

Cosmopolita - hát nem egyszerü a baba holmik beszerzése az tuti, főleg ha dupla kell, és persze még azt is nézni, hogy tudjon az ember közlekedni velük egyedül is. Szerencsére nekünk a nagy dolgok közül babahordozót kell csak vennünk, én is nézegettem már interneten használtat, de sajnos a kép nem adja vissza hogy valóban hogy néz ki. Hétvégén lehet, hogy elmegyünk mi is egy kicsit körbenézni, itt ahol lakunk van KenguruGold először ide. Talán tavasszal lesz bababörze akkor majd oda szeretnék kinézni majd.

Már úgy izgulok az este miatt :D , délután még beszélek hozzá, hogy mutassa meg magát. Tegnap apuka rátette a kezét a hasamra, hogy érezze a mocorgást, erre akkorát rugott, hogy apuka is meglepödött, de közben meg majd kiugrott a bőréből hogy megint érezte.
Elköszönök, mert ha minden igaz mindjárt jön a gázos, megnézni a lakást, hogy tudja megcsinálni, lehet, hogy még este bejelentkezek. Addig is mindenkinek szép napot. :lol:

Kép
[url=http://www.noivonal.hu/][img]
toldikrisztina
 
 


Sziasztok,

megvagyunk, köszönjük, kicsit paráztam, mert elmúltak a durva rosszullétek, és ez az első két terhességnél a vetélést jelentette, de ma reggel megnézték UH-n és minden rendben, 25mm-es a kicsike és szépen dobog az a kicsi szív is. :D :D
Számolt érték szerint 9+5, UH szerint 9+3, ez elég jól hangzik. :)
Úgyhogy most az anyja is megnyugszik kissé.

cosmopolita: a Brendonban mindössze két vagy három ikerkocsi van kiállítva, hát nem egy élmény. Szerintem egyébként ha még nincs nagyon késő, érdemes használtakat is nézni, mert lehet jó állapotút szerezni olcsóbban, csak ki kell várni. És persze az ikerkocsi-kínálat sokkal kisebb, mint a szólókocsié... :(

Igyekszem majd gyakrabban jönni, de a kicsi miatti fáradtság és rosszullétek és Panna leánykám az egész napomat lefoglalják így ketten... Szegény férjemre alig marad idő. De azért igyekszem. Az ő türelmének is van határa... :)

Ügyesek legyetek, növesszétek a babákat, majd még jövök.
Puszi :D

KépKép
KépKép
pannaanya
 
 


Sziasztok

Megjöttünk az ultrahangról, hát képzeljétek el, olyan szégyenlős Béla, hogy szinte végig a keze az arca előtt volt, a lábai teljesen felhúzva. Hiába beszéltem meg vele délután az ultrahangot, hát még mindig nem tudjuk a nemét. Azt mondta az ultrahangos csaj, hogy lehet meglepetés baba szeretne lenni :) . Na mindegy végül is az a lényeg, hogy minden rendben van vele, a korának megfelelőek a méretei. Így marad nekünk még mindig Béla.

Pannaanya - örülök, hogy minden rendben van veled és a babával, drukkolunk továbbra is.

Mindenkinek szép álmokat kívánok. :D

Kép
[url=http://www.noivonal.hu/][img]
toldikrisztina
 
 


Kriszta, gratula a szégyenlős bébihez. Anno azt mondták a dokik, hogy a szégyenlős babák lányok. Nekünk bejött. Panna sem akarta megmutatni, de aztán egyszer egy 4D-n az első kép, amit meglátott a doki, néhány csinos szeméremajak volt... :)
Hehe, akkor majd lesz belőle Béláné? :D :D ;)

KépKép
KépKép
pannaanya
 
 


sziasztok!
Kriszta - sajnálom, hogy nem mutatta meg magát a Baba, de így legalább izgalmasabb a várakozás :)

Pannaanya - nézegetem a használtakat is, de nem találtam eddig megfelelőt, vagy amiről kértem még infót az már el is kelt :(
Csak a jóra koncentrálj! Rendben lesz MINDEN! :)

Nekem most olyan diszkó van a hasamban... ennyire eddig még nem éreztem őket. Most kicsit elkezdtem aggódni, hogy mi lesz itt később :shock: :lol:

Kép
Kép
cosmopolita
 
 


Sziasztok!

Pannaanya: Két nap eltérés a mért és a számított kor között az nudli, vagyis a bébikéd tökéletes :wink: Mondd meg a párodnak, hogy itt fontos infókat tudsz beszerezni, úgyhogy ne "korlátozzon" :wink: :D :D

Kriszta: Ezt kis szégyenlős Béla gyereket :D Nekünk Vivi volt hasonló, bár azért tippelni tudtak háromszor is, be is jöttek, de nem volt egyértelmű. Mondjuk mi ennek ellenére már az első tipp után Vivikének hívtuk őt. :) Niki bébi meg premier plánban megmutatta, hogy milye van :D Két és háromdimenzióban is egyértelmű volt, még nekünk laikusoknak is :D De a lényeg, hogy minden rendben van!!! Csak így tovább!! :wink: Köszi a por nevét. Tényleg nem húzós az ára, és ha egy éves kortól használható, akkor Vivikém már bőven használhatja. Ma voltunk gyógynövényesnél, de elfelejtettem a nevét :oops: De most már itt van előttem egy cetli és felírtam :wink:

Cosmo: Olyan jó lehet két babával pocakosodni :) Bár őszintén szólva az első hónapok dupla melójáért nem irigyellek :oops: De azt leszámítva szerntem tök jó lesz. :lol: Annyira édesek lesznek, ahogy duplán mosolyognak rád, duplán vigyorognak, puszilnak, ahogy majd huncutkodnak egymással :D Lesz segítséged az első időkben? A www.babakocsi.lap.hu oldalt nézted már? Ott esetleg lehet, hogy találsz valami érdekeset. És milyen kocsira gondoltatok? Ahol egymás mellett vagy egymás mögött vannak a babák?
lamme
 
 


Sziasztok!
Új vagyok a fórumon, mert ma kaptam meg a közös dokink elérhetőségét és kerestem rá a neten. Az első benyomás - ahogy tőletek is olvasom - nagyon szimpatikus telefonban. Keddre már meg is beszéltük az első "randit"! Bár, egy, az oldalán dolgozó asszisztenstől kaptam meg a számát, aki elfogult is lehet. De nagyon örülök, hogy rátok találtam :lol: Megnyugtat.
Dióhéjban áldott állapotom története: már a 18. héten járok és orvosváltásra szántam rá magam. Tájékozatlanul csöppentem egy magánorvosi rendelőbe, szimpatikus volt, de baromi drága. A 12. héten kérdeztem csak rá a szülés menetére, helyére...árára...
Kiderült, hogy ő csak a Nyirő Gyula szülészetén vezényel le szülést, ami mint kiderült - számomra talán nem későn - az már magán kórház. Szülés ára: 3OOezer forint. A hir hallattán döntöttünk, ezt nem tudjuk/akarjuk vállalni. Közben megérkezett az afp eredményem, ami nagyon alacsony (O.56) Ezt is nagyon megnyugtatóan, ismeretlenül meg tudtam beszélni telefonon a "dokinkkal", mint azt is, hogy miért csak most kerestem fel. Szóval az eddigi erdményekkel kedd reggel vár, miután megjártam a második emeleten a genetikai uh-t. Előző üzeneteitekből kiolvastam a járást... :)
Csak egy kérdés, mivel sehol nincs az ismerettségi körömben kismama: nektek mikor jelent meg az első folt a pólótokon? Nem korai, hogy én már a18. héten érzem, tapasztalom a cicimben a "működést"? Bocsi, ha butuska a kérdés... :oops:
Üdv Mindenkinek: Anna
pepitanna
 
 


Cosmo: Itt egy link, a 89-es sz. ikerkocsi egész ígéretes lehet:

http://www.babaholmiolcson.hu/shop.php?kat=babakocsi

vagy ezek:

http://www.bergon.hu/main.php?oldal=ter ... =8&level=3
lamme
 
 


Pepitanna - én nem vagyok még nagyon jártas a témában, de a terhes könyvben az van, hogy valamikor a 20.hét környékén már előfordulhat előtej. Szerintem az a pár hét nem számít. Amúgy a múlt héten én is láttam a cicimen egy egy pöttyöt, de a polóm nem lett olyan. Én úgy gondolom ez normális.
Az én dokim is Nyírős volt :)

Kép
Kép
cosmopolita
 
 


Lamme - köszi a babakocsi ajánlásokat, ellenőrzöm mindet :D Irogatom a kérdéseimet. Amúgy nézek ilyet is-olyat is, bár az egymás mögöttiből eddig csak 1 olyat találtam, ami befér a liftbe (persze, hogy a legdrágább).
Ami fontos: ne legyen szélesebb, mint 80cm, menetirány változtatható legyen, ne kis kerekes legyen, jó lenne az elválasztó közöttük, újszülött is használhassa - mózessel, legyen szervize Magyarországon, beférjen a kocsiba és ha mindemellett nem 20 kiló az már tényleg csúcs lenne... szerintem ilyen nincs :(

Ikrek: lesz segítségem, vagyis ígéretet kaptam rá. Anyum délutánonként tud majd jönni, nem messze dolgozik. Anyós pedig áprilistól nem dolgozik. Mivel mi nem tudjuk milyen 1 babával,így nem tudunk megijedni a dupla munkától, még nem tudjuk mi vár ránk :) Picit reménykedem, hogy ha már nagyobbak, akkor ketten majd könnyebben eljátszanak egymással. Azt mondják csak az első 2 év nehéz :lol:

Neked sincs nagy különbség a gyerekek között, gondolom Neked sem volt könnyű nappal talpon lenni és foglalkozni Vivivel, amikor a pici még éjszaka felkelt (vagy még felkel). Vagy tévedek? Vivi nem féltékeny?

Kép
Kép
cosmopolita
 
 


Sziasztok!

Pepitanna: Üdv. itt köztünk! :wink: Gratula a babához!!! Szerintem, szerintünk nagyon jó dokit választottál :wink: Én is kórház és orvosváltás útján kerültem hozzá, nekem egy másik orvos ajánlotta őt, és áldom az eszemet azóta is, hogy megmertem tenni ezt a lépést :wink: Nem butus a kérdésed, és kérdezz nyugodtan, ha tudunk, akkor segítünk :wink: Semmi gond, hogy már van előtejed :wink: Van egy másik topikos ismerősöm, neki a második fiával (2007. októberi a baba) már a 16. héten volt előteje!! Nekem Vivinél valahol félidősen volt néhány csepp, Nikivel meg semmi.

Cosmo: Az tök jó, hogy lesz segítséged. :wink: Tényleg, tök igaz, amit írsz, hogy mivel nem tudod milyen egy gyerekkel, így neked a kettő baba lesz természetes :D Elhiszem, hogy vannak igényeid a babakocsival szemben. Nem néhány hétre veszi az ember és szeretné a lehető legjobbat megtalálni. Fura, hogy az ikek babakocsikból nem sok választás van, hiszen azért nem olyan ritkaság ikreket szülni. A Spektrumon vagy hol láttam egy műsort, ahol négyes ikreket szült egy nő (USA), és olyan ikerkocsijuk volt, hogy 2*2-es, tehát két sorban ültek a babák. Meg volt egy olyan is, az nagyon "durva" volt, hogy egymás mögött. Volt egy pár méteres az a kocsi :D
Hát igen, nálunk sincs sok különbség a lányok között. Igazából az első két hónap volt húzós, főleg, hogy NIki hasfájós volt, Vivi meg hisztis, utóbbi még mindig tart :? De már egész jól belerázódtunk. :) Vivi nem mutat féltékenységet, bár a kakiproblémának ez is lehet az oka, lehet, hogy így jön ki rajta. De amúgy szereti, puszilgatja, ölelgeti, simogatja, nagyon aranyos vele. Ma reggel pl. jött és mutatott a sztg-re, hogy Kiki (Niki), Kiki. Róla akart képeket nézegetni :D
lamme
 
 


Lamme - aranyos lehet Vivi, amikor szeretgeti Nikit. :D Nálatok, majd könnyebb lesz Nikivel, mert egy csomó mindent majd eltanul a nagyobb tesótól.
Vicces volt, amikor mesélte az egyik ismerősünk, hogy a nagyobbik gyerek pár hét után közölte, hogy jó-jó aranyos az Öcsi, de mikor megy már el? :D

Azt a 89-es babakocsit, már én is néztem, de majd fel kell hívjam őket, mert nincs nagyon infó a neten. Az előbb hívtam egy másik boltot, de jelenleg nem kapható, amit kinéztem - jó lenne, ha levennék ilyenkor a honlapról :?

Durva, amikor 3-4-es ikrek vannak. Tegnap amikor annyira mocorogtak a babák én is elgondolkodtam, ugye már látták volna, ha mégis többen vannak :!: :lol: :oops: :shock:

Kép
Kép
cosmopolita
 
 


Lamme - aranyos lehet Vivi, amikor szeretgeti Nikit. :D Nálatok, majd könnyebb lesz Nikivel, mert egy csomó mindent majd eltanul a nagyobb tesótól.
Vicces volt, amikor mesélte az egyik ismerősünk, hogy a nagyobbik gyerek pár hét után közölte, hogy jó-jó aranyos az Öcsi, de mikor megy már el? :D

Azt a 89-es babakocsit, már én is néztem, de majd fel kell hívjam őket, mert nincs nagyon infó a neten. Az előbb hívtam egy másik boltot, de jelenleg nem kapható, amit kinéztem - jó lenne, ha levennék ilyenkor a honlapról :?

Durva, amikor 3-4-es ikrek vannak. Tegnap amikor annyira mocorogtak a babák én is elgondolkodtam, ugye már látták volna, ha mégis többen vannak :!: :lol: :oops: :shock:

Kép
Kép
cosmopolita
 
 


Bocsi :oops: véletlenül kétszer sikerült.
cosmopolita
 
 


Sziasztok Csajok!

Cosmopolita - hát nem irigyellek a babakocsi választás miatt, tény és való hogy ikres babakocsik alig vannak a boltokba. Van egy ismerősöm ő is ikreket vár, és ők se találnak babakocsit, szintén ezeket a problémákat mondta mint Te.
Múltkor elmentünk az Ikeába, és ott hármas ikreket toltak, úgy hogy egymás után voltak az ülések, hát eltelt egy kis idő mire elvonultak :D . Férjem meg is jegyezte, hogy erre már busz jogosítvány kell.

Pannaanya - hát már nekünk is mindenki azt mondja, hogy tuti lány azért ilyen szégyenlős. Ha lány lesz akkor Eszternek fogják hívni az már biztos, a Béla az meg most csak egy babaváró név, különben ha fiú lesz akkor 99 %, hogy Mátyás lesz a neve.
Még mindig vannak rosszuléteid?

Lamme - megpróbálok feltenni majd képet, de ebben a segítségedet kérem, hogy-hogy kell feltenni? Itt is valami kódot kell beírni majd? Ne haragudj, de ehhez béna vagyok. :oops:

Pepitanna - üdvözlünk közöttünk, és én is gratulálok a babához. :D Nem semmi a szülési összeg amit mondtak. Anno én is a Nyirőbe jártam, mondjuk az én orvosom kiment Ausztráliába, már nincs itthon.
Nekem még nem volt folyás a cicimből, de én is úgy olvastam, hogy ilyenkor már szokott lenni. És szerintem nem buta kérdést tettél fel, vagyunk itt kezdő várandós mamák, én is itt szoktam megkérdezni ha valami "bajom" van. Gyere máskor is ide fel, legalább többen osztjuk meg tapasztalatainkat.

Kép
[url=http://www.noivonal.hu/][img]
toldikrisztina
 
 


Kép

Kép
[url=http://www.noivonal.hu/][img]
toldikrisztina
 
 


Kriszta! - De tüneményes a kis arca!!!!Nagyon édes Baba!!! :D
cosmopolita
 
 


Cosmopolita - köszi a dicséretet Béla nevében is. Mióta kedden hazajöttünk a 4D-os ultrahangról állandóan a képet nézegetem, meg a DVD-t és állandóan elérzékenyülök, olyan klassz érzés. :)
Képzeld el most 1 órája 10 percenként járok pisilni, mert mindig érzem, hogy lefelé nyom a lábával szerintem, és azonnal rohannom kell pisilni. Úgy látszik ma este ez a szórakozása :D, mondjuk nekem annyira nem tetszik.

Kép
[url=http://www.noivonal.hu/][img]
toldikrisztina
 
 


Én is már annyira kíváncsi vagyok az arcocskájukra.

Beszélj Bélával, hátha hallgat Rád és odébb mászik :D Ma én sem tudtam hasonló gond miatt bemenni egy bababoltba fogdoki után, pedig 10 perccel előtte pisiltem. Ezek után Apjuk nagyon megdícsérte azt a babát, mert neki nem volt kedve bemenni :D Ellenem szövetkeztek :D

Kép
Kép
cosmopolita
 
 


Most talán abbahagyta, különben nálunk is apjával jobban megértik már most egymást. :D Ha apja kéri, hogy adjon jelet, tuti elkezd ficánkolni, ha én kérem, nem mindig. Már az is jó, ha legalább egyikünkre hallgat. Jó éjszakát kívánok, holnap szerintem csak este fele tudok jönni, mert délelőtt itt lesz férjem egyik barátja, mert dél körül a baráti társaságból a fiúk indulnak Szlovákiába sörözni 2 napra.

Kép
[url=http://www.noivonal.hu/][img]
toldikrisztina
 
 


Kriszta: Nagyon édi a kép :wink: Ha már most az apjára hallgat, akkor tényleg lány :D :D :D
lamme
 
 


Sziasztok,

képzeljétek, megvilágosodtam. Tudom, hogy mitől vannak rókák, amikor rám abszolut nem jellemző. Ezzel a gyerekkel már többet hánytam (4x), mint előtte egész életemben összesen (3x). Szóval nekem nem jött be a Béres Materna. Kb. egy hétig elfelejtettem szedni, és nem is voltam rosszul, annyira nem, hogy még egy UH-ra is elmentem, hogy él-e még a bébi. Hát köszöni szépen, él és jól van. Itt volt az a bizonyos 2 napos smafu eltérés. Viszont tegnap, mikor mondtam a védőnőnek, hgoy ezt eszem, eszembejutott, hogy talán tényleg kéne, és hazajöttem, bevettem. Ez délután 2-kor volt. Nem viccelek, a reggelit 3 perc múlva újra köszönthettem a wc-ben... Akkor és ott rájöttem, hogy ez a dög vitamin a ludas. Lehet, hogy az előző terhességeknél sem lettem volna rosszul, ha nem szedem az Elevitet? (Költői kérdés.) Mondjuk attól legalább nem hánytam.

Nektek mi a tapasztalatotok?

Ági

KépKép
KépKép
pannaanya
 
 


Ja, úgyhogy ha valaki ezt szedi, van egy doboz átadó Materna. Mert hogy én nem szedem már be, az tuti. :D

KépKép
KépKép
pannaanya
 
 


Ági - én alapból elevitet szedek, de amikor elfogyott az első doboz nem lehetett csak maternát kapni, így azt is szedtem egy darabig. Nem volt vele gondom. Nekem most mindegyiktől hasmarsom van :( De azért szedem, csak néha kihagyok 1-1 napot.

Kép
Kép
cosmopolita
 
 


Ja, és klassz, hogy elmúlt a rosszullét!!!! :D
cosmopolita
 
 


Pannaanya- én is elevitet szedek, igaz most már csak 4 naponta 1 szemet, de nekem semmi bajom nem volt, maternát nem is szedtem. De legalább rájöttél mitől vagy rosszul, és így megtudod előzni.

Lamme - már mindenki azt mondja, hogy lány lesz, szegény férjem, már kezd beletörödni, mert titkon azért ő fiút szeretet volna.

Dél óta szalma vagyok, férjem elment a haverjaival Szlovákiába, majd csak holnap este jönnek haza. Délután telefonált, hogy megérkeztek, "Béla" nem tudom megérezte, hogy az apjával beszélgetek, de hirtelen elkezdett úgy mocorogni, persze a férjem nagyon örült neki, amikor mondtam neki.
Holnap délután elmegyünk a tesómmal a Kengurugoldba egy kicsit körbenézni, délbe meg két barátnőmmel ebédelni, így valahogy csak eltelik a holnapi napom.
Mig eszembe van csajok április 19-én lesz bababörze ha valakit érdekel a vásárközpont "A" pavilonjába, reggel 8-15 óráig. A belépés 900.-Ft lesz.
Mindenkinek szép hétvégét kívánok, jó babázást Lamme, a várandós mamiknak pedig jó babamocorgást. :D

Kép
[url=http://www.noivonal.hu/][img]
toldikrisztina
 
 


szeretett volna

Kép
[url=http://www.noivonal.hu/][img]
toldikrisztina
 
 


Sziasztok!

Pannaanya: Tök jó, hogy rájöttél, mi okozza a rosszulléteidet :wink: Nálam is szó volt, hogy esetleg amiatt hányok hetek óta, de hiába hagytam abba, úgyhogy nem az volt a ludas. Nálam szerintem a hormonok :P :D De már olyan szinten, hogy két napra be kellett feküdnöm egy "fincsi" infúziós kezelésre :?

Kriszta: Mondok én valamit :D A férjed a világ legboldogabb embere lesz, ha lányotok lesz :D Ha valaki, akkor én konkrét elképzeléssel rendelkeztem a gyerekeimet illetően :D Két fiú, és max. harmadiknak egy lány. De elsőre nekem csakis kizárólag fiú kellett, ráadásul kis kopaszka (tudod, csak néhány szőke hajszálacska) :D Aztán amikor tippelték Vivinél, hogy lány, mégsem volt egy pillanatra sem rossz érzésem, egyszerűen csak fura volt, hogy nekem mégsem fiam lesz? :o :D És a csattanó az volt, hogy nem szőke, "kopasz" lett, hanem nagy, fekete séróval született :D És a világ minden kincséért sem adnám oda!!!! Egyik csajszit sem!!! :D :wink: Merthogy másodjára sem lett fiam, amit egyébként már nem is akartam :D Sőt, én már úgy vagyok, hogyha lesz harmadik, akkor az is simán lehet kislány, sőt, egy icipicit arra is hajlok :D
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára lamme 2010.05.27 12:02-kor.
lamme
 
 


lamme, gyönyörű...

KépKép
KépKép
pannaanya
 
 


Pannáról van egy webalbum, ott ott van fent a nullkoros képe...
http://members.chello.hu/janosy.agnes/index.html
Csak most le vagyok maradva az utolsó hónappal, mert a rosszullétek miatt egyszerűen erre már nem marad energiám.[/url]

KépKép
KépKép
pannaanya
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet: