Új privát üzeneted érkezett!

tulli: huh, remélem nem lesz komolyabb baj! szorítok

ahsoka: én már nagyon régóta csak oldalt tudok aludni, körbe vagyok párnázva. :) az Ikeában van az a hosszúkásabb fekete, színes virágos párna, az király, mert a lábam közé is be tudom tenni, de a hasam is ráfér, így kényelmes aludni.
háton már nem is tudok aludni, mert fulladok nagyon, sőt, ha rossz pozitúrában ülök, már akkor is.

a járásom már tisztára pingvines. :) emelkedőn meg az idős nénik/bácsik is megelőznek már.

a név (nevek) nálunk már akkor ki volt választva, amikor még a gyerkőctéma nem jött szóba. a fiú nevet ő választotta, a lányt én. úgyhogy szerencsére nem volt később névvita. amíg nem tudtuk, hogy milyen nemű, addig a két nevet összevonta és úgy szólította. :]
amúgy Ábel lesz.
plömi
 
 


Sziasztok!
Hát tegnap voltunk dokinál. Nagyon kedvesen és komolyan foglalkozott velem. Lényegében (nem szó szerint) azt mondta, hogy amit lát az nem 7 hetes, hanem kisebb. Vagy később fogant és a kis vérzés ellenére semmi baj, vagy már megállt a növekedés és a vérzés már a vetélés jele. Két hét múlva megnéz, hogy hogyan alakult.
Azóta rosszabbodott a helyzet, nagyon görcsölök és nagyon vérzek, de nem akarok senkit ezen a boldog oldalon szomorítani. Szóval úgy tűnik, hogy Angyalka elmegy/elment tőlünk. :cry:

Legyetek jók, vigyázzatok magatokra és a babócákra! Még visszanézek hozzátok, és remélem, hogy visszatérek a 2010es kismamák közé, úgy hogy az év 2. felében szülhetek.

Puszi!

Anna

Kép
tulli
 
 


tulli: nagyon sajnálom. Nem lehet könnyű, :cry: de tarts ki az utolsókig! Veled vagyunk!
varva
 
 

 
 

tulli: Nagyon sajnálom, tényleg nem túl jó, amiket írsz, de ne keseredj el, ha ez most nem is, de legközelebb biztosan össze fog jönni, csak vigyázz magadra. Azért talán még most sincs veszve minden. Két hét múlva kiderül. :oops:

May the Force be with you!

Kép
ahsoka
 
 


Tulli! Nagyon sajnálom! :( Azért még ez a 2010-es topic vár Téged!

Kép
Kép
tekiroll
 
 


Sziasztok!

Szeretnék csatlakozni :)
van egy 5 éves nagylányom, a kistesót május 4-re várjuk

nekem Dr. Lajis Tímea az orvosom, jár még valaki hozzá?

szép napot: Erika

Kép

Kép

Erika

Kép

Kép
lilijudit
 
 


Sziasztok!

tulli: remélem, azért még nincs minden veszve és jól alakul, szorítunk!!!!

Erika: üdv itt, ahogy látom, szinte egyidős a kislányod a fiammal és a második is nagyon hasonló korú lesz. :) Ti merre laktok, hol ovis a lányod?
A doktornődet én nem ismerem, sztem még a nevét sem hallottam.

Ki hogy van amúgy?

Nekem is megvolt az afp, kicsit eltoltuk, hgy biztos legyen, jövő héten meg jön a várva várt ultrahang.

Üdv mindenkinek: Kriszta

Kép

Kép
tkrisz
 
 


Sziasztok!
Ma délelőtt estem át a terheléses vércukor vizsgálaton. Tényleg ki lehet bírni, de nekem másfél óráig émelygésem és hányingerem volt a cukros löttytől. Mindegy, reméljük az eredmény jó lesz.

Erika, örülök neked. Végre már ketten vagyunk a fórumon Lajis doktornőnél. Ma vele is találkoztam. Nekem nagyon szimpatikus, és eddig maximálisan meg vagyok elégedve vele.
Te régebbről ismered? Milyennek tartod?

Üdv:

Ildikó
[url=http://picibaba.hu]Kép
limi
 
 


Sziasztok!

Erika és Ildikó,

10hetes kismama vagyok első babával.
Nekem is Lajis doktornő lesz az orvosom.
Pont ma voltam nála először . Nem ismertem korábban az egyik barátnőmnek ajánlották bent az Uzsokiban.
Csupa jókat mondtak róla.
Nekem is szimpatikus volt és kedves.
Hüvelyi ultrahangot csinált és nagyon normálisan vizsgált.
Szóval eddig nekem nagyon szimpi.

Üdv.: Barbi
barbizugló
Budapest XIV. kerület
 
 


Sziasztok!

tulli, sok erôt kívánok neked, remélem még jóra fordulnak a dolgok!

Barbi, Erika: Üdv nektek!

Akik már túl vannak az AFP-n: a dokim külföldön van, és nem akarom zargatni! Mi a szokás az uzsokiban? Elküldik az eredményt a védônônek is, vagy csak a dokinak? 18 hetes uh-hoz ugye kell az eredmény, megnézik a rendszerben, vagy az orruk alá kell dugnom a papírt? És h bemegyek a laborba kiadják esetleg nekem is?

Hogy vagytok egyébként? Holnap akartam beadatni az oltást, erre ma begyulladt a torkom, szerintem így nem adják be...!

Szép estét mindenkinek!

Anita

„Grammban és centiben mérik, mégis az életben Ő a legnagyobb dolog!"

KépKép
fuoco
 
 


Sziasztok!

Kriszta: igen, már én is néztem, hogy egyidősek a gyerkőcök :)
mi a XV. ker-ben lakunk, ide jár oviba, oda, ahol én is dolgozom, de táppénzen vagyok, mert az ovi veszélyes "üzem" kismamaként
Ti merre laktok?

Ildikó: köszönöm :), véletlenül kerültem a doktornőhöz, de nagyon örülök, mert szimpatikusnak, kedvesnek, alaposnak tartom

Barbi: jó, hogy Te is írtál, nekem is ugyanezek a tapasztalataim a doktornővel, csütörtökön megyek hozzá az AFP és a down vérvétel után

van aki megcsináltatja/tatta a kombinált tesztet?

Erika

Kép

Kép
lilijudit
 
 


Sziasztok!

Barbi, szerintem mi ma találkoztunk, míg a Lajis doktornőre vártunk. Vizit után vizsgált egy bent fekvő hölgyet, utána Te jöttél, igaz? Szerintem egy darabig ketten ültünk a folyosón. Én a cukros lötyi miatt elég rosszul éreztem magam és néhányszor kinyitottam az ablakot.

Erika, én nem akartam megcsináltatni a kombinált tesztet, mert alsó hangon 25 ezer forint Budapesten, de pont a 16. héten vidéken voltam, és egy ismerős védőnő felajánlotta, mert Debrecenben ingyen csinálják, így túlestem ezen is.

Anita, nem tudom hogyan működik az Uzsokiban az AFP eredmény kiadása, mert én még az Örsön csináltattam, és oda be kellett menni érte. Szerintem a védőnők nem férnek hozzá az eredményhez, de ez csak az én véleményem. Hátha valaki többet tud tőlem.

Ildikó
[url=http://picibaba.hu]Kép
limi
 
 


Sziasztok,

Anita, jobbulást! Majd azért számolj be, ha beadták az oltást!

Erika: azért ez ritkaság, hogy ennyire közel esünk egymáshoz, legalábbis h a második gyerek is, és mondhatni, ez már nem is az átlagos korkülönbség a gyerekek közt, a legtöbben azért 3-4 éven belül megoldják ezt. :lol: Ti így terveztétek v így sikerült? :wink: Mi egy darabig nem akartunk még tesót, aztán utána meg nem akart jó sokáig összejönni, hát, szóval így alakult. De nem panaszkodom, a legjobbkor jött a munkahelyi káosz, leépítés, átszervezés miatt. Különben lehet, h már munkám sem lenne... Most meg még kihúzom egy ideig.
Mi amúgy az Örs közelében lakunk, lakótelepen, oda jár Máté oviba.
A kislányodat is az Uzsokiban szülted v máshol?
Hogy bírod a hosszú táppénzt?

AFP: igaz, nekem az Örsön az sztk-ban intézik, de nekem pl vissza kell csak telefonálnom jövő héten a terhesrendelésre, ott megmondják az eredményt és azzal mehetek ultrahangra a kh-ba, aztán utána az sztk-ba a dokihoz kiértékelni mindent.

Barbi: üdv itt és gratula a kis 10 heteshez. :)

Kriszta

Kép

Kép
tkrisz
 
 


Sziasztok!

Anita: nekem az uzsokiban csinálták a labort és be kellett mennem a leletért, hogy el tudjam vinni a védőnőnek, ha a kórházban csinálták az Afp-t, akkor szerintem odaadják, hívd fel őket

Ildikó: igen, 29 a kórházban, de mi megcsináltatjuk, mert a magzatvíz vizsgálatot szeretnénk elkerülni a kockázata miatt, viszont én már 40 éves vagyok :oops:

Kriszta: Lili nagyon nehezen lett nekünk, Ő lombik baba, a születése után sokáig reménykedtünk, hogy lesz még egy gyerekünk, lombikon is voltunk 2x kistesóért, de nem sikerült :cry: , most viszont spontán esetm teherbe, így nagyon nagy a boldogság :)

Lili is izgatottan várja és mindenkinek újságolja és azért is boldog, mert így tudok menni érte ebéd után az oviba, mert nem szeret ott aludni, elég hamar eltelik a nap, mert csak délelőtt vagyok egyedül

Máté mit szólt a Tesóhoz?

Lilit a Szabolcsban szültem, amit bezártak, a dokim meg magánklinikára ment

Neked Máté is az uzsokiban született? van tapasztalatod? :wink:

szép napot mindenkinek!

mit csináljak, hogy a vonalzó ott maradjon?

Kép

Kép

Erika

Kép

Kép
lilijudit
 
 


Sziasztok!

Üdv az újonnan csatlakozóknak.
Tulli. :( Várunk vissza.

Anita! Nagyon édes a lány, én mennyire jól látni!
Torkod jobban van már? nekem állandóan visszatér a torokgyulladásom, kezdem unni...

Hodo! Az Espiro Vector nálam is nagy kedvenc, csak nem vagyok benne teljesen biztos, hogy kell-e nekünk a külön mózes. Voltunk a párommal a babaszafariban, meg akartam nézni azt, amit korábban linkeltem, de azt nem lehet most kapni. Viszont megnéztem a vectort. Élőben szerintem még jobb, mint képeken, viszont három problémám van vele: kicsi a bevásárlóháló, nem átfordítható a tolókar, és nagyon szokatlan számomra, hogy a sportrész háttámlája nem dönthető, hanem, ha fektetni akarom benne a babát, akkor az egész szerkezet kagylószerűen dől, és csak a lábtartót lehet hozzáállítani. Ez utóbbi nem biztos, hogy gond, mert elég sok újabb kocsi így készül, csak nekem szokatlan.
Minden esetre, szívesen veszem olyan anyukák véleményét, akiknek már van gyerekük, ti mit találtok fontosnak?
Én is egyre kényelmetlenebbül alszom, és van egy nagyon furcsa tünetem: az ülepem bárhol és bármikor képes begörcsölni. Ez a vádligörcs továbbfejlesztett változata lenne? Az eddig még csak egyszer volt igazán durván. De ez... :(

Melinda

Kép
urbanmelinda
 
 


Sziasztok!

Erika! Üdv a csapatban! :D Még én sem hallottam a doktornőről, de ahogy látom, ez csak az én „tudatlanságom”, mert vannak bőven kismamái! :wink:
Óvónéni vagy? :D

Ildikó! Én is cukroztam múlt héten, és én is émelygős voltam tőle, de nem volt vészes. És jó lett az eredmény! :D

Barbi! Üdv Neked is köztünk! :) Első baba?

Fuoco, sajna nincs tippem az AFP-re, mert én az újpesti rendelőben voltam. De már csak kiadják a saját eredményed. Nem? :roll:
Ha még nem említettem volna, édi a babátok! :D

Hodo! Előző babánál volt nekem is ez az orrdugulás, emeld meg egy kicsit a párnádat, nekem az segített!

Varva! Téged is üdvözöllek! :D Már tudjátok is, hogy lányzó lesz? :roll:

Ahsoka! Ez olyan ijesztően hangzik, hogy nem kapsz levegőt! :roll: Az éjjeli nemalvás nálam is sokszor működik, egy héten kb 1 éjjelem tökély, a többin ébredek: fáj a derekam, nehéz a fordulás, pisilni kell és hülye álmok jönnek. Ebben az időszakban sajna tényleg ez gyakori panasz.

Nálunk: Vérképem romlott, ezért a vasat megemeltük, múlt héten elég durván vizesedett a lábam is, hétfő este meg begörcsöltem. :? Pihire elmúlt, de tegnap sem volt az igazi, úgyhogy vezetés helyett a dokimnál kötöttem ki. Magnéziumot írt, Semicillint, meg fekvést. A Méhnyak/száj 2000-es, Réka jól van, és ez a fő! :wink:
Úgyhogy most pihi van, de már most nem bírom a fekvést. :?

Megyek dőlni…

Dolli

Kép
Kép
tekiroll
 
 


Sziasztok!

Ildikó,
Lehet tényleg együtt vártunk, de pontosítsunk és akkor mindjárt kiderül.
Az I. emeleten a szülészeten vártama a folyosón a doktornőt. Ott ült egy hölgy amikor én odaértem az lehet akkor te voltál?
Jött később egy kismama egy 3év kürüli kislánnyal és ők is ott vártak.

Vicces így találgatni hogy ki kit látott vagy ki lehet az!:D

A kombinált tesztel kapcsolatban nekem nem javasolta a Lajis doktornő, mert hogy még csak 24 éves vagyok.

Mit gondoltok ezt mindenkinél érdemes megcsináltatni?

Barbi
barbizugló
Budapest XIV. kerület
 
 


Kedves Dolli,

Nekem már volt egy sontán vetélésem a nyár elején, 6hetes voltam.
Úgyhogy én azt szoktam mondani hogy a második első!

Nehéz volt de most már csak előre nézünk és reméljük minden rendben lesz. Eddig szépen alakulunk. 10 hetesen a CRL: 37,2mm
és láttam mozogni is fantasztikus élmény volt.

További szép napot mindenkinek

Barbi
barbizugló
Budapest XIV. kerület
 
 


tekiroll Üdv. neked is!
Bizony kiscsaj lesz! :D

Kép

Kép
varva
 
 


Sziasztok!

Erika, én is betöltöttem már a 35-öt, és nekem is ajánlották a tesztet, de mégsem akartam, ugyanis csak 87%-ban biztos az eredmény. Mi van ha rossz? Mit csináljak? Végül mégis megcsinálták és jó lett az eredmény, úgyhogy nem kellett gondolkozni.

Barbi, igen, én is az első emeleten vártam a doktornőre egyedül.
Szerintem sem érdemes megcsináltatnod a kombinált tesztet, ha az ultrahangon minden rendben van.

Dolli, lehet, hogy együtt szülünk.... :)

Ildikó
[url=http://picibaba.hu]Kép
limi
 
 


Lányok! Úgy irígykedem, hogy ti már tudjátok, hogy mire készüljetek, látom sokatoknál már a név is megvan, mi meg 27 hetesen még mindig nem tudjuk, hogy kék vagy rózsaszín babát várjunk. :D A párom meg addig nem akar a neveken agyalni, amíg két fajtából kelle válogatni. Férfiak... :?
Viszont most múlt két hete a védőoltásaimnak, úgyhogy elvileg már megvan az ellenanygom. Ezalatt nem volt semmi probléma, még enyhe lefolyású betegség sem, babó is mozgolódik rendszeresen, úgyhogy remélem most már minden oké lesz. Mostanában elmúlt a fuldokás is, bár ha néha valamiért le kell hajolnom, vagy csak összegömbölyödök (pl cipőt fűzni) akkor azért bejátszik egy kis légszomj. Éjszaka viszont tényleg nagyon ébren alszom, mert minden fordulás egy fél-egy perces kis tornázással jár együtt. :lol:
Hétfőn bejelentkeztem az Uzsokiba 4D-s uh-ra, úgyhogy remélem lassan már mi is elkezdhetünk neveket vadászni!

Ui: hogy a pikulába lehet vonalzót feltenni? tegnap próbáltam egyszer, de nem rakta ki, csak simán kiírta a kódot, ami alapján elvileg be kellene raknia a képet. :x

May the Force be with you!

Kép
ahsoka
 
 


SIKERÜLT!!! :lol:

May the Force be with you!

Kép
ahsoka
 
 


Ó, és most látom, hogy majdnem ugyanakkorra vagyunk kiírva. :)

Kép
urbanmelinda
 
 


Sziasztok!

Akkor várható, hogy többen közülünk összefutnak egymással szüléskor! :)

Ahsoka: drukkolok, hogy mihamarabb megmutassa magát a babóca! Mi sem állunk amúgy sehogy sem a névválasztással, bár a jövő heti uh-ig nem is nagyon gondolkozunk ezen, remélem, akkor megint mutatja magát és megerősítik, hogy tényleg fiú -e vagy esetleg mégsem. :lol:
Én anno elég rosszul aludtam már az elején is, de most alszok, mint a bunda, hacsak nincs éppen valami dolog, ami nagyon nyomaszt. Jó lenne, ha ez minél tovább így is maradna. Mondjuk persze más azért a 2. terhesség, én legalábbis sokkal fáradtabb vagyok nap végén, munka, háztartás, gyermek, stb. után, mint anno, ez nagyban elősegíti a jó alvásomat. :lol:

Dolli: pihenj sokat, az a biztos!

Melinda: ez érdekes tünet, még nem is hallottam róla. Nekem a vádligörcs a rémálmom, iszonyúan utálom és félek tőle, h begörcsöl. Eddig még csak 1x görcsölt be durván, szerencsére.

Erika: akkor nagyon szerencsések vagytok, hogy így sikerült spontán teherbe esni, és még azelőtt h úgymond kifutottál volna az időből, bár manapság tényleg sok példa van 40 feletti gond nélküli szülésre, akár első gyerekkel is.
Igen, én Mátét is az Uzsokiban szültem, én nagyon megszerettem a kórházat (máskor is voltam már bent más apróság miatt), nem nagyüzem, családias, rendes mindenki és persze jó helyen is van. Eddig sem volt gondom a szülőszobával, gondolom, a felújítás után meg pláne nem lesz.
Máté először nem nagyon érdeklődött, de aztán most már aranyosan nyilvánul meg ezzel kapcsolatban, akár magától is. Bár a szobájába egyelőre nem akarja beengedni. :lol:
Te amúgy óvodai dolgozóként be lettél oltva és a kislányod?
Gondolom, ő sem megy még jövőre suliba, ha nyári születésű, ugye? Nálatok hogy oldják meg az évismétlést? Nálunk az oviban, képzeld, visszakerült megint középsőbe, és majd a nagycsoportot járja a végén egyszer. Elég ritka megoldás.

Na megyek most már dolgozni... :oops:

Jók legyetek! Kriszta

Kép

Kép
tkrisz
 
 


Sziasztok!

Köszönöm már jobb a torkom, viszont a hasam görcsölt 2 napja este, elmentem dokihoz, azt mondta semmi komoly, de táppénz, pihenés, meg macskagyökér kivonat! A keményedés már meg se kottyan, remélem sikerül a görcsöket elmulasztani, mert ha nem, be kell mennünk infúzióra! Nagyon nem szeretném!

ahsoka, remélem mihamarabb megtudjátok, kit rejt a pocak!

Dolli, Melinda Köszönjük szépen, nagyon jó ez a kárpát utca, jó minôségû felvételek készültek!

AFP Úgy néz ki, hogy holnap felhívom ôket az eredmény miatt! Az uh-hoz kell papír formában is, vagy elég bemondani, vagy megnézik a gépben?

Mi ma itthon pihizünk, ti se hajtsatok nagyon!

Sziasztok!

Anita

„Grammban és centiben mérik, mégis az életben Ő a legnagyobb dolog!"

KépKép
fuoco
 
 


Sziasztok lánykák!

Kicsit eltűntem,de örülök ha élek...Sajnos a Csapó doki pont június végén szabin lesz,így nem tud vállalni,de nagyon korrekt volt és elmondta.Így most úgy néz ki,hogy a Dr.Gál András lesz a dokim.Kis fiatal,türelmes alapos.Holnap délelőtt megyek hozzá a kórházba.
Ja visszafiatalítottak minket egy héttel,mert törpébb a bébi.
Így most a 9.hétben vagyunk.

Mindenkinek üdv!Vigyázzatok magatokra!
hodo
 
 


Sziasztok!

Ezen a fórumon még új vagyok. Február 13-ra vagyok kiírva a kislányommal. Érdeklődnék, hogy az Uzsokiban fog valaki közületek Gyramati Bélánál szülni?
Nekem évek óta ő az orvosom. Nagyon meg vagyok vele elégedve, ő lett a választott dokim is a szülésre.
A kórházról van valakinek tapasztalata? Mert én eddig csak a vérvételek alkalmával jártam a kórházban.
Ha esetleg valaki tud infókkal szolgálni, azt előre megköszönöm!
buba*
 
 


Melinda, buba*: igen, úgy látom leszünk páran februárban (főleg ha időben jönnek a babók) :)
Gyarmati Béláról nincs tapasztalatom, iagzából sokunknak a kórházzal sem, annyi, hogy legnagyobb százalékban jókat olvasok róla, és jók az ismerősök visszajelzései is, úgyhogy nem nagyon izgulok. Ráadásul ha minden igaz, januárban készül el azúj szülészet, úgyhogy elvileg a mostaninál sokkal jobbak lesznek az egyéb körülmények is.
Hétfőn megyünk apával a babaszafariba lecsekkolni a babaágyat. Ha minden oké, még a héten be is ruházunk rá. :)

Kézeljétek, új tünet jött elő rajtam pár napja: ha sokat ülök (mondjuk a gép előtt) még akkor is ha gyakran felállok közben, estére teljesen megfájdul a farcsontom. Aztán reggelr elmúlik...

Ja és most már Babó olyan nagy, hogy ha mozog, már lehet szabad szemmel is látni, ahogy hullámzik a pocim. Bár apa erről is mindig lemarad. Tegnap is amikor szóltam neki, hogy tök jó, odajött és meredten elkezdtük nézni. Hát persze hogy nem törént semmi. Aztán megunta... :P

May the Force be with you!

Kép
ahsoka
 
 


Igen,leszünk páran akik februárban szülnek ha időben jönnek a babók.
Kíváncsi leszek az új szülészetre. Én is csak jót hallottam a kórházról, bár egy hátránya számomra az elejétől fogva van. Ez pedig a nagy távolság. De a dokihoz ragaszkodom, emiatt szülök majd itt és nem a Szent Imrébe, ahová egyébként helyileg tartoznék.
Babamozgás:
Férjem már egy-két hete látja is ahogy mozog a picúr, de amin mi olyan jót nevettünk az az volt, mikor hülyeségből rátette a pocakomra a távirányítót és a babó azonnal próálta lerugdosni. Olyan édes volt:) Meg pár napja már csuklik is rendszeresen, ma reggel annyira csuklott, hogy szemmel látható volt férjemnek is. Tökre tetszett neki:)
buba*
 
 


Nagyon örülök, hogy többen is vagyunk februárra kiírva.
A kórházzal kapcsolatban elég pesszimista vagyok, szerintem nem lesz kész. De ez csak az én véleményem. Az a baj, hogy januárra-februárra ígérik, ami annyira határeset, hogy pár nap csúszáson is sok múlhat, és olyan még nem volt Magyarországon, hogy egy építkezés ne csússzon :( vagy ha volt, nem sokszor. :wink:
Viszont nemrég kiderült, hogy férjem jó barátjának az anyja ápolónő az Uzsoki szülészeten, valamiért örültem ennek a hírnek...

Nagyon jót nevettem a sztorikon, mintha magamról olvastam volna. Nekem is látszik a hasamon, amikor mozog, de valahányszor szólok a férjemnek, rögtön leáll a lurkó. És ugyanez van akkor is, ha a hasamra teszi a kezét, ezért ő még nagyon kevésszer érezte a mozgását. Viszont a gyereknek ez a tulajdonsága jól jön éjszaka: mikor felébreszt, és nem tudok visszaaludni, alvó férjem kezét a hasamra teszem, és rögtön nyugi lesz. :D Az enyémre is így reagált régebben, de mostmár le se sz.rja. :D
A csuklás milyen? Azt még nem tapasztaltam.

Kép
urbanmelinda
 
 


Szerdán megyek ultrahangra a dokimhoz, majd rákérdezek tud-e esetleg új infókat a felújításról. Azért ő mégis csak közel van a tűzhöz. Jó lenne ha mire szülünk készen lenne. MAjd megírom mit mondott.
Eleinte a mi babónk is abbahagyta a mocorgást, ha apája kezét érezte az enyém helyett, de minden nap beszél hozzá, simogatja sőt néha még énekel is neki:) így most már akkor is ficánkol, ha apa simizi.
Csuklás:
Apróbb ritmusos (2 másodpercenként) rebbenések. Többségében csak én érzem és ő hiába teszi oda a kezét férjem nem érzi, ma viszont annyira mohón ivott a magzatvízből, hogy rettenetesen csuklott, a pocakomon lehetett látni a csuklásának mozgását is.
Fura egy érzés. Főleg ha hajnalban kezd rá és amiatt nem tudok visszaaludni.
Azért jót mosolyogtam azon, amit írtál:) Nem is rossz ötlet, ha nem tudsz visszaaludni, mert annyira mocorog akkor apa keze segít neked:) ez tetszett:)
buba*
 
 


Melinda Te kinél fogsz szülni?
buba*
 
 


Sziasztok lányok!


Ma voltam a kórházban,kontroll uh-on.Azon a folyosón üldögéltem kb.másfél órát ahol minden fontos dolog történik.

Láttam egy csomó újszülött kisbabát ahogy anyukák tolták őket be a szobájukba.:) Olyan kis csöppök voltak,és olyan édesek!
A szülőszoba előtt ültem,(épp császározott a dokim és ott vártam)és kihozták nagyinak megmutatni a kis apróságot!Apa bent volt a császárnál!/Pedig ez nem szokás itt!/

Mindenki nagyon kedves volt velem,több nővér megkérdezte,hogy vagyok és tud-e segíteni.Minden tapasztalatom csak pozitív!Jó helyre fogunk kerülni!Főleg ha még szép is lesz minden és új!

Kép
hodo
 
 


Halász Domonkos az orvosom, úgy néz ki, nála is fogok szülni. Egész sokan vagyunk nála is. :)
urbanmelinda
 
 


Sziasztok Mamik! Üdv az újaknak is! :)
Jól eltűntem, de azért próbáltalak olvasni titeket.
A konyha kész, még hiányzik egy-két polc meg egyebek, de lényegében kész van, nagyon szeretem. :)
Még mindig (és szerintem még jó sokáig) a port takarítom a felújítás után... :roll:

Zsófiám olyan kis okos már, csak figyelek, hogy milyen gyorsan tanul! :o Kicsit gondban is vagyok, mit kapjon karácsonyra, akkora a választék, meg annyi minden érdekli.

Szerintem a szülészet biztosan elkészül februárra, de ha nem, akkor is elviselhető körülmények lesznek. Még mindig jobb lesz, mint amikor Zsófit szültem két éve. Az a wc és zuhanyzó a folyosón elég "kellemetlen" volt... :(

Nekem még nem görcsölt be a vádlim, de elég gyakran készül rá...
:? Olyankor mindig visszafeszítem a lábfejem, nehogy beleálljon a görcs. Nagyon tudok fetrengeni, amikor megtörténik... régebben elég gyakran előfordult. :(
A vérképem még jó, de már szedem a vasat (amikor eszembe jut) megelőzésképpen és még az Elevitet is.
Én már érzem a kisfütyist mocorogni, de a párom még nem, pedig sokszor próbálkozik. :D Ami késik, az nem múlik... :wink:

Csináltam gyorsan egy táblázatot, ki-mikor-kinél fog szülni, mert már fejben nem bírom követni a dolgot :D, ha valamit nem jól írtam, vagy hiányzik, vagy csak nem szeretne valaki szerepelni a listán, szóljon és javítok! Tullit is beírtam, remélem mégsincs akkora baj, nagyon kíváncsi vagyok a következő vizsgálat eredményére. Szorítok!
uzsoki 2010 forum

Ági

Kép
Kép
ági_zsófi
 
 


Sziasztok! Örülök, hogy találtam ezt a fórumot, mert eddig nem sok mindent találtam az Uzsokiról (már ami engem érdekelt volna).

Viszont most így 30 hetesen (jan. 29-re a szülinapomra vagyok kiírva), már tutira tudom, hogy a Halász dokinál szeretnék szülni és ő pedig ott vezet szülést, tehát marad az Uzsoki. Róla én is csak superlativusban tudok nyilatkozni, eddig az SZTK-ba jártam hozzá, most megyek majd először a magánrendelőbe, hogy felfogadjam. Fiatal, képben van (konferenciákra jár, tehát képzi magát, ami abszolúte plusz pont nálam), nem vizsgál durván, és nem paráztat feleslegesen (mint pl. dr. Tridenczel a MÁV-ban-szubjektív, de ez van).

Nagyon remélem, hogy nem fog konkrét összeg elhangzani, mert nem érezném helyénvalónak a parasolventiát összegesíteni. Másrészt nyilván nem írunk erről szerződést sem, tehát furcsa is lenne. Viszont teljesen tanácstalan vagyok, hogy mennyi is kerüljön majd a borítékba, gondolva arra, hogy ne a kicsi kárára kelljen lemondanom, vagy kompromisszumot kötnöm, ha babacucc vásárlásról van szó.

Aki tehát tudna ebben segíteni, nagyon megköszönném. Ahogy végigolvastam a fórumot...hát a 70 volt a legkisebb összeg...khmm...

A másik kérdésem az volna, hogy tudjátok-e mikor, hogyan lehet bemenni a kórházba körülnézni, felmérni a terepet, egyáltalán lehet-e, és van-e ott szülésfelkészítés vagy mi? Én még nem jártam sehová semmilyen "különórára", vagy tornára. Hol lehet ezt megnézni?

Nagyon köszi és mindenkinek jó babavárást!
celluxmag
 
 


celluxmag
Én most kezdtem el érdeklődni az árak iránt, amit majd a borítékban adunk a dokinak és nagyon sok helyen olvastam és írták, hogy amennyi az egyszeri terhesgondozási díja az orvosnak annak a tízszeresét szokás adni.
Mondjuk én kicsit sokallom és sokan azt írták egy másik fórumon is, hogy 50-60 ezret adnak majd függetlenül attól, hogy mennyibe kerül a terhesgondozás. Aki magándokihoz jár, az úgyis kifizeti minden alkalommal a nem kevés pénzt,amiből nem adózik, meg ugyebár a szülésért is kap nem keveset egyösszegbe plusz a fizetése...szóval ha nincs fix tarifája, akkor szerintem ennyi bőven elég. De ez csak az én véleményem. Meg hát a válság rányomta a bélyegét a pénztárcákra is, azért ezt is tudják a dokik most szerintem.
buba*
 
 


Sziasztok,

Ági,
Szerintem nagyon jó hogy csináltál egy ilyen táblázatot!
A szülésem várható időpontja június 11. (ez még hiányzott).

Ildikó és Erika,
Azt szeretném kérdezni, hogy ti hogy redezitek az anyagiakat Lajis doktornővel?

Mert ugye bejárunk hozzá a kórházba ott vizsgál meg, ti adtok neki vmennyi pénzt vizsgálatok után? (tök rossz hogy ilyen anyagiasnak kell lenni!)

A szülés után én úgy gondolom hogy csak akkor fogok pénzt adni ha elégedett leszek mindennel.
Szóval ha nem leszek megelégedve a doki hozzáállásával (szerintem megleszek elégedve) akkor nem fogok több tízezret kifizetni.

ÜDv.: Barbi
barbizugló
Budapest XIV. kerület
 
 


Sziasztok!

Ági, tök jó ötlet volt a táblázat, tényleg! :) Én Bp-en belül XIV.ker-i vagyok és ápr. 28. körülre vagyok kiírva. Köszi. :) Lehet egyébként vmi olyan beillesztést csinálni, hogy itt a fórumon egyből látható is legyen a táblázat?

Én kicsit aggódom időnként, mert még mindig nem vagyok biztos abban, h a babóca mozgását érzem néha, peidg a 2. gyereknél ezt már ált. érezni lehet a 16. hét körül. Ti mikor éreztétek először a mozgást (2. gyermeküket várók ;-))?

Buba és Celluxmag: üdv itt köztünk!

A pénzzel kapcs. én is azon a véleményen vagyok, hogy előre nem igazán lehet ezt eldönteni és nem tetszik, ha le akarják fixálni. Tényleg csak utólag tudja az ember, hogy mennyire elégedett a szüléslevezetéssel, sztem az alapján érdemes dönteni (plusz persze a terhesség alatti törődés alapján). Valóban mondják a 10x-es összeget, de ez azért elég túlzás tud lenni, mivel a magánrendelések ára igencsak magas már mindenkinél manapság... Szerintem érdemes ezt a döntést mindenkinek a pénztárcája és a teljes tetszési indexe alapján meghozni... :wink:

Jó hétvégét mindenkinek!

Kriszta

Kép

Kép
tkrisz
 
 


Ti mikor éreztétek először a mozgást (2. gyermeküket várók Wink)?

Én is azt hittem előbb fogom érezni a babucit, de még azt is mondhatnám, hogy inkább később kezdtem érezni, mint Zsófit. Na persze azt is hozzá kell tennem, hogy most igencsak túlsúlyos vagyok... :oops: még most sem érzem őt túl gyakran...

Próbáltam a táblázatot képként beilleszteni, de nem az igazi, próbálkozom tovább... 8)

Pénz ügy: utálom ezt az egészet, de én inkább megkérdeztem, mennyi a szokásos tarifája, kaptam egy tól-ig összeget, aztán majd eldöntöm szülés után, hogy mennyit kapjon.

Ági

Kép
Kép
ági_zsófi
 
 


Na, megpróbálom képként a táblázatot:
(Ha meglesznek a szülési dátumok, aszerint lesz sorba rakva, jó?)

Kép uzsoki 2010 forum

Ági

Kép
Kép
ági_zsófi
 
 


Nekem is nagyon tetszik a táblázat. :D
A hiányzó adataim: Orsi vagyok, zuglói és én bizony nem választottam dokit, tehát marad az ügyeletes. De bízom benne, hogy bárki lesz, nem lesz vele probléma. :wink:

May the Force be with you!

Kép
ahsoka
 
 


Celluxmag: sajnos igazi szülésfelkészítő nincs, legalábbis a kórházban, helyette egy előadássorozat volt, illetve az utolsó alkalom a jövő héten szerdán lesz. Itt tudod megnézni:
http://www.uzsoki.hu/node/76
Az osztályt pedig egyrészt a felújítás, másrészt a járványveszély miatt nem lehet most látogatni, legalábbis csoportosan, de a múltkor azt tanácsolták, hogyha van saját orvosod, azzal kell megbeszélni, és lehet, hogy körbevezet.
torna is van, de az fizetős és az sem a kórházban.

May the Force be with you!

Kép
ahsoka
 
 


Sziasztok! Mindenkinek köszönöm a véleményt és segítséget. Nagyon sajnálom, hogy lecsúsztam a szülésfelkészítőről...nyilván pszichológia...de azt gondolom ha tudom mire számíthatok, nem olyan "félelmetes" az egész. Na, most nem tudom meg...csak akkor! Addig is élvezem a pocakosságot, mert az bizony nagyon jó! :) PS.: beírnátok engem is a táblázatba? (újpesti vagyok, 1. babával és - elvben - a Halász lesz a dokim, ha minden igaz jan. 29-én lesz a nagy nap) :) Jó HVG-t mindenkinek!
celluxmag
 
 


sziasztok

na, jól eltűntem, felém időközben semmi extra nem történt, vagyis a héttől már nem dolgozom. (34.) nagyon jó a pihi, bár eddig túl sokat nem tudtam pihizni.
felénk is lakásfelújítás, és gyerekszoba rendezés (az elvileg ma), meg mindenféle van, ami kell.

volt egy dokilátogatásunk azóta, a párom konkrétan rákérdezett a "tarifára". hát...nekünk is 80-at mondott. mi meg utána megbeszéltük, hogy annyit nem tudunk, úgyhogy sajnáljuk, de valszeg 50 körül lesz.
meg így is nagyon mondogatta a doki, hogy pl. tényleg szilveszter lenne, akkor max. este 7-8-ig szóljak. úgy emlékszem a karácsonnyal nem volt gondja.

és valószínű, hogy 1 héttel előbb érkezik a kis kukis, de ugye nem gond, hogy ideírkálok? : )) mindenesetre remek karácsonyi elfoglaltságom lesz. most dec. 25-re vagyok belőve.
:shock:

én eddig sajna 1 szülésfelkészítőre jutottam el, az is a konkrét szülésről szólt. de a szülésznő nekem nagyon szimpi volt. terheléses cukorvérvételnél (2. volt nekem) egy kiképzőtiszt-szerű nő volt ott, utólag tudtam meg, hogy ő is szülésznő.....ööö...bár a másik fórumban nagyon dícsérik.
plömi
 
 


ági_zsófi: szuper a táblázat. AZóta megtudtuk, hogy a második is kislány lesz. Neve Dóri.

Kép

Kép
varva
 
 


Sziasztok!

újra kellett telepíteni a gépünket :evil:

Dolli: köszönöm, igen óvónéni vagyok, most pihenőben :)

Ildikó: mi már 6 évvel ezelőtt is inkább megcsináltattuk, mint a szúrás, pedig már időpontom is volt a magzatvíz vételre, ráadásul akkor a dokik még nem is nagyon foglalkoztak a szűrős vérvizsgálattal, meg az eredménnyel :(

Kriszta: igen, tényleg nagy szerencse, én is úgy gondolom, hogy ez az utolsó pillanatok egyike :)
örülök, hogy ilyen jókat írsz a kórházról, azért biztos jobb úgy menni szülni, hogy már van tapasztalatod
az oviban nem oltanak minket és én nem is engedném, a lányomnak sem kértem, azt gondolom, hogy ezt is felfújták (nagy üzlet)
akkor Nálatok is egy szobában lesznek a gyerkőcök :), akkor szerencsés, hogy egyneműek lesznek, kicsit reménykedem, hogy nálunk is :)
igen Lili is 7 évesen megy suliba, én nagyon örülök neki, nem marad le semmiről
az tényleg ritka, hogy a középsőt járják kétszer, Lili vegyesbe jár, amit én nem szeretek, de így nem kell ismételnie

Anita: remélem azóta jobban vagy

buba: üdv Neked is!

Ági: nagyon jó a táblázat, köszi, hogy megcsináltad, én amúgy Bp. XV. ker

Barbi: én még nem adtam pénzt a doktornőnek, szülés után gondoltam és nem fogom megkérdezni, hogy mennyi az annyi :D
bár most vacillálok, mert Mikulás után megyek uh-ra, akkor találkozunk, gondoltam viszek vmi ajlt, de lehet, hogy teszek mellé egy borítékot is
mondjuk még csak utalni sem utalt rá soha, szerencsére és mindig nagyon kedves :)

elég borzasztó ez a tarifa kérdés, én is hallotam ezt a 10x-es összeget, nagyon soknak tarom, főleg, ha valaki végig magánrendelőbe jár és mindig fizet, annak már a szülésnél nem kéne külön, nem? :roll:

szép estét mindenkinek!

Kép

Kép

Erika

Kép

Kép
lilijudit
 
 


Sziasztok!


Nagyon jó lett a táblázat!

Dorka vagyok és Zuglóban lakunk. 2010.06.27-re várható a nagy dátum! :) Kép
hodo
 
 


Én is kiváncsi lennék a Lajis doktornő tarifájára,mert gondolom az én dokimnál is hasonló lehet.Még nem tudtam beszélni vele erről.

Van köztetek valaki, akinek a kórházba kellett menni vérvételre?
Be kellene jelentkeznem de egyszerűen nem érem el őket..

Így,hogy módosította a doki a szülés időpontját nekem is szülinapi ajándék lesz a baba.Júl 4-én születtem,csak egy hét a különbség :)

Most mondtuk el a hírt a család egy részének.:) Olyan jó érzés,de nem ismerek magamra néha bőgök mint egy kisgyerek,már csak attól is ha mondom,hogy babát várok. Hormonok.

Ez nálatok is így volt?
hodo
 
 


Olyan jó érzés,de nem ismerek magamra néha bőgök mint egy kisgyerek,már csak attól is ha mondom,hogy babát várok. Hormonok.

Ez nálatok is így volt?

:D :D :D Én Zsófival még a babás reklámokon is bőgtem, most már azért próbálom tartani magam... :wink:

Ági

Kép
Kép
ági_zsófi
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet: