A baba portál - Babanet.hu

Új privát üzeneted érkezett!

Társalgó főoldal » Szülészetek, kórházak » "DÉVAI INTÉZET, DÉVAI DOKI"


Egyszer sikerült egy választ kicsikarni belőle. Március elején elmondta, hogy mivel nem sikerült méhtükrözést (ha jól emlékszem)fel kell ajánlania, addig csűrtük csavartuk a kérdéseket, míg csak kiszedtük belőle, (a párom volt ügyes) hogy nem szükséges.

A kajapartyra pedig majd később visszatérünk :D

manoka
manoka71
 
 


Hú manóka ez most nem tiszta nekem! :oops:
Ági28
 
 


Lehet, hogy gyorsabban járnak a fejemben a gondolatok, mint ahogy azt leírom, egyértelmű választ egyetlen egyszer sikerült belőle kiszedni (3 év alatt) múlt hónap elején, mikor kiderült, hogy nem sikerült ezért egy vizsgálatot ajánlott fel, ekkor a frász jöttr ám és a férjemre, de mikor kiderült, hogy nálam nem indokolt ugyanis az UH, és a korábbi laparoszkópia is negatív volt.

Na jó a fogalmazást csak befejezem már :D

manoka
manoka71
 
 

 
 

NA JÓ A LEGUTÓBBI MÉG ÉRTELMETLENEBB MINT AZ ELŐBBI

PUSZ NEKTEK

manoka
manoka71
 
 


Manóka ezt már jobban értettem! :-)
Ági28
 
 


Én is megyek. Sziasztok!
február
 
 


Sziasztok, én még 5.-ig húzom az igát!
Ági28
 
 


Sziasztok!

Megvan a TP-s papírom:-) Nem volt egyszerű megszerezni, de megvan. Kezdődött úgy, hogy mivel a nődokim rendes rendelője túl az Óperencián van,úgy döntöttünk, kocsival megyünk, mégis kényelmesebb, mint a villamos. naná, hogy dugót fogtunk ki, s lévén nem túl gyakorlott sofőr, idegen helyen vezetve (most voltam ott kocsival először)kicsit izgultam...na össze is kapunk kicsit apával a vezető stílusomon, de ez már nem lényeges. bementük a eüg. központba, két ablaknál kilométeres sorok...még jó, hogy ketten voltunk, beálltunk mind a kettőbe. Naná, hogy apa sora ment gyorsabban. Még hárman voltak előttünk, mikor kiszólt az asszisztens, hogy a dokimnál már elfogyott a hely, na azt hittem ott leszek rosszul rögtön. Az nem lehet, hogy megint "lyukra fussak"... Gyorsan felhívtam a dokit, Ő meg nagyon rendes volt, mondta, hogy szóljak az ablaknál, hogy csak TPs papír miatt megyek és meg van beszélve.
Kedves Február, ahogy látom, nem csak Terád tört rá a grafománia:-))))
modrooka
 
 


Modrooka de jó, hogy sikerült elintézned, nagyon ügyesek vagytok!
Ági28
 
 


Modrooka, biztos ez is a hormonoktól van! :)
február
 
 


Sziasztok!

Február, biztosan....:-))))
modrooka
 
 


Halika! Na milyen érzés otthon, hogy most már mindent elrendeztél?
Ági28
 
 


Sziasztok!

Nekem a jövő hét szombat teljesen jó.

Tegnap három embrió lett a hatból, egy 5, egy 3 és egy 2 sejtes. Pont a nagyobbak nem élték túl a fagyasztást, de remélem "nem a méret számít". A legnagyobb már tegnap beültetés előtt osztódott. Az árak pont április 1-től emelkedtek ezért tegnap 20 ezerrel többet fizettem. Bejöttem dolgozni, bár Dévai mondta, hogy maradjak otthon, mert a buszozás nem tesz jót. Viszont én otthon egyedül csak gondolkodnék és az szerintem ezerszer rosszabb, mint a buszozás.
kispinty
 
 


Sziasztok!

Még új vagyok itt. Nemsokára megyek a Dévai Intézetbe és az lenne a kérdésem, hogy hogyan zajlik az első konzultáció Dévai doktorral.

Köszönöm szépen a segítségeteket.

Mindenkinek mihamarabbi babásodást kívánok!

Bébé
bébé2007
 
 


Hát aludtam volna, de édes kishúgomnak 9-kor már nagyon hiányoztam, úgyhogy felcsörgetett:-) Viszont legalább láttama keresztlányomat is a Skypon:-)))

Azért még nem végeztem a dokikkal, mert vérvételre kell mennem a pajzsmirigyem miatt, de azt majd csak holnap...mert fél kilencig van csak vérvétel nálunk:-/ Hát most kicsit sűrűbb az életem, mint az előző lombiknál.

Azt tegnap elfelejtettem megírni, hogy a nődokim mondta, hogy a beültetés után ő is fel tudott volna venni TPre, nem kellett volna fölösleges köröket futnom...

Kispinyt, ne légy ennyire szomorú!

Tessék magadra vigyázni és minnél előbb hazamenni pihenni!!!!!
Legalább felébredtek valakik...és meg is tapadnak, mert ők az erősebbek!
modrooka
 
 


Kispinty és így mennyit kellett fizetni, ha megkérdezhetem?
És szorítok nagyon!

Bébé üdv köztünk, hát az első konzultációnál megnéz UH-n, elmondja, hogy milyen leleteket kell beszerezned ( készülj fel jó sok minden kell)
És kellemesen elbeszélgettek, meg elmondja a lehetőségeket!
Mikor mész hozzá?
Ági28
 
 


Szia Bébé!

Mivel nekem Vass doki a doki bácsim:-)) ezért erről nem tudok nyilatkozni, de a többiek biztosan segítenek.
modrooka
 
 


Hát modrooka ez nagyon sanyarú, hogy 9-kor már fel kellett kelni! :-)


Tényleg BÉBÉ mesélj magadról nekünk, hogy megismerhessünk!
Ági28
 
 


Ági, ugye! :lol:

Bocsi minden koránkelőtől....
modrooka
 
 


Szia, Bébé!

Kispinty, szerintem az nagyon jó, hogy a legnagyobbnak még egy osztódásra is volt ereje :) reméljük, kis vasgyúró lesz! nagyon drukkolunk!
február
 
 


Na azért, én mikor otthon voltam, akkor is 6-kor ébresztő volt! Bár később azért bepótoltam ám! :-)
Ági28
 
 


Ági,
köszi szépen a választ. 2 hét múlva megyek hozzá.

Gyakorlatilag kisebb megszakításokkal 2,5 éve próbálkozunk, de sajnos egyre csak késik a baba. Most "fogyasztom" a második dokimat, aki viszont még korainak találja (hozzá kb fél éve járok) a továbblépést (mármint az inszem felé), mert azon túl, hogy alacsony a progeszteron szintem (amire clostylbegitet kapok három hónapja 3x1 öt napon át), mindent rendben találtak mindkettőnknél. Viszont úgy 2 éve egyszer már eljátszottam ezt a clostys próbálkozást az első dokimnál kb 9 hónapig eredmény nélkül, így úgy döntöttünk, nem halogatjuk tovább a dolgot és belevágunk az inszembe.

A Dévai Intézetről csupa jót hallottam, ezért választottuk ezt. Ha nem lennék annyi idős amennyi (32) akkor talán még várnék is tovább, mert előbb-utóbb biztosan megtalálná a címünket a mi babánk is, de sajnos a türelemből van ilyenkor a legkevesebb. de ezt gondolom Ti is jól ismeritek..

Röviden ennyi.

Az első konzultáció után kb mennyi idő múlva kerülhet sor az első inszemre?

Bébé
bébé2007
 
 


Hétkor nekem is ébresztő van a fini golyócskák miatt, de olyan gyorsan visszaalszom, hogy csak na:-))) Meg éjjel is fent vagyok vagy kétszer. Kishúgom bíztatott, hogy mostantól biztosan nem alszom majd végig az éjszakákat...mert egyre kisebb hely marad bennem....:-)
modrooka
 
 


Modrooka, úgy legyen! :)
február
 
 


Modrooka nem 6-kor kell golyózni? Vagy a Vass egy órával tovább hagy aludni?

Bébé, kb egy hónap, míg mindent leletet beszerzel, és akkor mikor megjön, már jöhet is az inszem. Nyugi hamar el fog jönni ez az idő.
Ami leleted van, azt meg érdemes elvinni neki, vérvételek, stb..
Egyébként ha előrre akartok dolgozni, akkor tüdőszűrőt, EKG-t, teljes vérkép, vizelet, AIDS, Hepatitis, Szifilisz tesztet szokt kérni. A párodtól csak a teljes vérkép, vizelet, és a nemi betegségekről kér leletet.
Azt hiszem mindent leírtam. JA meg kell egy belgyógyászati szakvélemény, a körzeti szokta adni, amin annyi űáll, hogy belgyógyászati kezelés alatt nem áll, ezért alkalmas vagy a beavatkozásokra!
Ági28
 
 


Mivel 8 óránként kell rakosgatni a gyogyókat, én úgy döntöttem, hogy jó lesz nekem a 7 - 15 - 23-as verzió:-)
modrooka
 
 


Végül is igazad van. Én is sokszor tologattam az időpontokat.
Ági28
 
 


Ági, azt hiszem, te írtad, hogy a Doktorbácsink valószínűleg szabadságra megy a nyáron, pontosabbat tudsz ezzel kapcsolatban?
február
 
 


Sziasztok!

Kispinty
Gondolok rátok! Te tudod, hogy Mi jó neked. Én is agyalós vagyok sajnos, de azért inkább maradtam a seggemen, de csak azért, mert bent tuti, hogy ideges lettem volna.

Ági
Akkor hívj!!!!

A gyógyókat én se 6-kor kezdtem, hanem 4-kor. Ez állt közelebb hozzánk. Apát mindig 4-kor keltettem, ment dolgozni, így ez sokkal egyszerűbb volt, mint este várni a 10 órát. (Akkor már aludtunk abban az időben, ha csak nem dolgoztam :? ).

Bébé
Üdv köztünk, mindenben segítünk, amiben csak tudunk.

Mindenkinek pusza, ma is határidő!!!

Kép
übi
 
 


Übi szombat vagy vasárnap hívlak mindenképpen.

Február igen én írtam. Julius vége felé mennek szabira, és agusztus 20-ig kb ott vannak. De pontos időt még nem tudok.
Ági28
 
 


Kösz, nekem ez elég, a lényeg, hogy júniusban még végig lesznek. Félelmetes, amit művelnek, Dévai különösen, de az egész stábja. Gyakorlatilag ott élnek... Rájuk fér néhány hét szabadság.
február
 
 


Sziasztok Lányok!!!!

Jó sokat írtatok az elmúlt közel egy héten...sokáig tartott, míg visszaolvastam!

Február, nagyon sajnálom és további sok kitartást!

Kispinty! De jó!!! ozt most mán kapaszkodás!

Ági! én is lelkiismeretfurdalok a kitartásod miatt!!! :evil:

Gizmixx, vagyok mán!

Bébé! Üdv itt! No para! doki aggódós, lebaszós, de egy tündér!!!

Pénteken megyek vissza apánkhoz az első lombikos vizsgálatra, remélem a péntek 13 csakis jót jelent. Este hatot mondott...

A gyógyszerárak...nagyon jó hír!Így, ha ugyan azt kapom mint az elsőnél, akkor kb 100 000Ft-tal fogok kevesebbet fizetni, mint amire számítottam.

Apa nálunk is kivan kicsit. Azt mondta most még végigcsináljuk, de többet nem szeretne...nagyon félti az egészségemet...reméljük lesz fagyi is, mert akkor nem úgy érzem, hogy ez az uccsó lehetőség:))) A fagyi ellen nincs kifogása...

A tali nekem is jó, persze attól függ mikor kell majd jövő héted Déviszhez mennem, illetve bevesztek-e a buliba :roll: . Ha Nyugati, akkor Nyugati, én Zuglóban dolgozom és Pestszentlőrincen lakom...de van kocsim, megoldom bármit is mondtok!
szpandi
 
 


Andi szombaton lenne a tali, úgyhogy Dévisz nem zavar be neked sem! :-)

Na azért ez most nem olyan komoly diéta ám, mint novemberben! :-)
Ági28
 
 


Nem, Szpandi, tégedet direkte ki akartunk hagyni... :roll: :lol:
Nektek ez lesz a második, ugye?

Bébé, amúgy Szpandi jellemezte a legtömörebben a Doktorbácsit. Hétfőn derült ki, hogy az első beültetés után megtapadt az embriónk, de valamikor a múlt héten feladta. A hétvége szörnyű volt, hétfőn tudtuk meg konkrétan, hogy mi történt, és mégis, valahogy lenyugodva jöttünk el. Kedden este megpróbáltuk kielemezni (két bölcsész...), hogy mit is mondott pontosan, amitől ennyire megkönnyebbültünk, és egyszerűen nem tudtunk rájönni. A kisugárzása, vagy mi... Hát egy tündér, na, tényleg. Már ha el tudsz képzelni egy pocakos tündért, virsliszerű ujjakkal, lapáttenyérrel :)
február
 
 


Igen ilyen ami dokibánk, de az én előző nődokim is ilyen, mikor két hete szombaton mentem hozzá, hogy megbeszéljük a műtétet,és mikor eljöttem től, akkor olyan nyugodt lettem, hogy csak na.
Ági28
 
 


Én nekem úgy tűnik, amíg rajtunk múlik a dolog addig jól beparáztat, ha viszont már mi nem tehetünk semmit, jól megnyugtat....remélem érthető amit próbáltam leírni...

Február! jól meg is sértődtem, hmmmm :evil: :wink:

szombaton akkor lehet én is bejövök dolgozni...akkor nekem is jó akármikor is délután...Ha ilyen szép idő lesz jó lenne valami kinti ücsörgés, mit gondoltok?
szpandi
 
 


igen , valami kávé vagy koktél mellet, már aki ihat koktélt! :-)
Ági28
 
 


En szavaznék egy Virgin Mojitora!!! nyami...
szpandi
 
 


Az Oktogonnál a Liszt Ferkó téren van egy csomó kiülős hely koktélokkal...bár mostanság nem voltam sehol, így ott sem...
szpandi
 
 


:-) Na látom emberemre akadtam! :-)
Ági28
 
 


Persze a sima Mojito jobb, csak hát Lőrinc nagyon messze van BKV-val...így marad a Virgin változat
Egyébként 4 hely még van a kocsimban, ha valaki talaj részegre inná magát és valahol a Nyugati és Lőrinc között lakik...pl. Kőbánya...
szpandi
 
 


Andi akkor én vevő vagyok egy helyre! :-) Én lakni Kőbánya City! :-)
Ági28
 
 


Én is így emlékeződtem:)) Tiéd az anyósülés...hihi.
szpandi
 
 


Kiülős hely rendben, bár én koktélok tekintetében lemaradtam a Cuba Librénél és a VBK-nál :) Továbbá hallottam már a Bloody Maryről. Ja, és műtétek előtt is adnak koktélt, csak farba. Na, az mondjuk jó anyag :lol:
február
 
 


:-) Február van Orgazmus is, meg Sex on the bich. :-) Bocsika, de kicsit ki vagyok éhezve!! :-)
Ági28
 
 


aha. látjuk :lol:
február
 
 


Andi köszi, akkor foglaljak helyjegyet?
Ági28
 
 


Nem kell megy az bemondásra is!

Ha úgy írtad volna: Sex on the bitch - Szex a kurván:))
Sex on the beach - szex a parton...

Én maradok az utóbbinál... :oops: és persze a az orgazmumus elmaradhatatlan ...

A blody Maryből is van Virgin Mary csak annak alőtte nem volt Sex on the beach... :lol: :wink:
szpandi
 
 


Bocsika Andi úgy akartam írni, csak sietek mindíg, mert a főnök pont az én monitoromat látja! :-)
Ági28
 
 


Tudom, tudom, csak olyan jó kis szójáték ez:)) kimondva is szinte ugyan úgy van... Ráadásul a szexelvonás is elveszi az ember eszét!! most, hogy nagylány vagyok, ráadásul herpeszem is van, csak kézimunkára szorítkozunk...hjajjjj bár régen szerettem hímezni... :lol:
szpandi
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?