A baba portál - Babanet.hu

Új privát üzeneted érkezett!

Társalgó főoldal » Szülészetek, kórházak » "Budai Meddõségi Centrumba járunk"


Rebe!!!

Köszike,már joban vagyok!!! :)

Bonya Drága!!!

Én inszemes vagyok!!13 napja döföm magam!!!Sajnálom,hogy nem tok minden kérdésedre válaszolni!!!!És reggel adom be a szurit!!Tegnap óta 2 kell adnom!!!1x-re!!!!!!!!!!!!!Remélem valaki tud majd segíteni!!!!! :wink:

Kép
nyunyi82
Békéscsaba
 
 


SZiasztok Lányok!

Mostantól a munkahelyemen számomra az eddigi legnagyobb pörgés indul. Ritkábban jövök majd, de az eredmények miatt majd benézek, csak nem fogok tudni mindent nyomon követni. Előre is elnézést kérek.

Estike
Egyik kolléganőm tavaly decemberben szülte első gyermekét 39 évesen! Nem volt tartós kapcsolata régebben, aztán a párja hülyéskedett, hogy nem akar még gyereket! Anyósom 42 évesen szült másodszor, és nem volt ebből sose gond. Másik kollégám két gyerek után elvált, 50 körüli, és második feleségével akartak közös gyereket, csak a lombikkal se jött össze, de nagyon akarták. Válás után gyakran lesz a 16 éves gyereknek kistesója, ez is sokszor előfordul.
Nem akarom befolyásolni a döntésed, mert ezt tényleg nektek kell tudni, csak példákat írtam a késői gyermekvállalásra. Azt mindenképp tisztázd pároddal, hogy ő akarja-e, de nem vagy túl öreg.

Vic
Hát magam se tudom, mi lesz még. Talán most szeptemberben, de nem biztos, hogy itthon lesz majd férjem a megadott időpontban. Attól is függ, mikor jön meg. Meglátjuk!

Bonya
Nekem csak napi egy volt és inszemhez, én este adta be. Lehet, hogy lombiknál máshogy van, de nem csípett.

Gabi
Jobban vagy?

És Nyunyi te?

És Zsebi, Nikó, Lexi, Zozó???

Lilypie Pregnancy tickers


Lilypie Fourth Birthday tickers
Lilypie Second Birthday tickers
gil
 
 


Krisztike!!!

Nagyon örülök,neki ,hogy jól vagy és igy állsz a dolgokhoz!!!Ha a munkádban leled örömöd az is tuti!!Majd jövörre lesz baba,érzem!!!!!Kis Kriszti!!!!!!!!!!!!!!!!!! :wink:

Kép
nyunyi82
Békéscsaba
 
 

 
 

Estike,
Én is a többiekkel értek egyet. Miért ne vállalhatnád ezt a babát, ha szeretnéd? Én a helyedben nem foglalkoznék azzal ki mit mond. Ha te szeretnéd, akkor vágj bele! Egészséges vagy, ez a lényeg. A fiad meg majd megbarátkozik a tesó érkezésével. Szerintem a pároddal mindenképpen beszéld át!

Kép
rebe
Dunaharaszti
 
 


Gil Drágaságom!!!

Ne tünny el nagyon,híányoznál tudod!!!! :( Köszönöm én jól vagyok,szédülésnek nyoma sincs!!!Csak nagyon fáj a pocóm,de szerintem ez jóóóó!!!Na meg a derekam!!!De nem baj!!!!!Pénteken majd minden kiderül!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! :wink:Már nagyon várom a pénteket!!!Volt már olyan hogy ment a stimú és abba kellett hagyni,nem volt inszem??????? :roll:

Kép
nyunyi82
Békéscsaba
 
 


Lányok ide mindig öröm benézni:)
Még mindig ugyanúgy vagyok, de apa hoz haza krumpit, remélem a sós krumpli jó lesz:)

Drukkolok mindenkinek!

Kell a jó példa:)

Törpe

Kép
törpehzs
 
 


Szegény Törpe!!

Mitől vagy ilyen beteg!!!!Doki??????? :wink:

Kép
nyunyi82
Békéscsaba
 
 


Sztem az a cucc amit be kellett venni a hsg után;)
Gabicsibe is megerősített!
A gyomrom sosem volt a legjobb ponom, minden hülye vírus ott talál meg:?
ráadásul én ne szoktam délig enni, így tegnap sem, amikor hazajöttem akkor ettem (2 körül) és utána rögtön be is vettem a gyógyszert
lehet várni kellett volna vele
orvos max holnap, bár csak gyenge vagyok.
se láz, se egyéb
megvárom az esti krumplit, hátha az rendbe tesz:)
Növeszgesd a petéket:)
Tuti történik ott bent nálad valami, ha szurkál!:)

Törpe

Kép
törpehzs
 
 


Sziasztok!

Kriszti
Jó olvasni soraidat. Ne dolgozz azért annyit 8)
Remélem nem vársz még egy évet a babóval.
Próbálj kezdeni hamarabb, főleg, hogy volt valami ott benn!

Lexi
Végre te is jelentkeztél! Gyere máskor is!

Estike

Én csak a mi példánkat hozom fel. A férjem anyukája
45 éves volt mikor a párom született, igaz Ő már 5-dik gyerekként. A többiek már kirepültek, vagy 1,2 éven belül már nem voltak otthon. Sőt a nagyobbik lánya is 6 hónapra szült. A gyerekek egyszerre jártak iskolába.
Lényeg az anyosom mindig mondta, hogy egy percig nem bánta meg, hogy ilyen későn jött a párom. Legalább ujra "fiatalnak" érezték magukat.
Sajnos már a szülők nem élnek, de az élő testvérek féiig meddig anyaként követik nyomon a kistesó tetteit.
Ezt nektek kell eldönteni, de 40 felett nem áll meg az idő.
Ha egészséges vagy akkor miért nem lehetnél ujra anyuka!

Törpehzs
Sajnálom, hogy igy megviselt a vizsgálat, utána meg a gyógyszer. Jobbulást neked.

Nyunyi

Hajrá szuri. 2 alszol és Szücs doki Hétfőre visszarendel inszemre
:D Beindulnak azok a petikék!

Jerika

Képzeld magad elé, amit szeretnél, és meglátod, meg fog történni.
Kép
jezsoerika
 
 


Gabi!

Ha kijöttök a pincefesztre, ami most Kezes-Lábas lesz, mindenképpen szóljál. Szept 29-30.-a a dátum.

Pu környékén? Én majdnem minden héten, ha a párom nem vár meg az Etele téren szállok fel a buszra. Ha van kedved valamikor összefuthatunk, ha úgyis ott laksz, és nincs messze. Majd szólj h ráérs, megihatunk egy kávét/teát valahol :-))))

Sajnálom, hogy még senkivel nem taliztam, de én ritkén járok még a Bmc.be, és akkor is nagyon korán, mire ti jöttök, én már a munkahelyemre tartok.

Rebe!

Tényleg nagyon rossz mostmár, mert nincs semmi motívációm, az összes nap egy kinlódás. Úgy de úgy irigylem Krisztikét!!!! Pozitív értelemben. Bárcsak én is így élvezném a munkám. Sokkal boldogabb a magánélet is, ha napközben kiegyensúlyozott vagy és élvezed amit csinálsz.
Sajnos én néha úgy érzem, hogy megfulladok itt.

Úgyhogy ha valaki tud valami jó munkát,jó helyet, az szóljon!!!!! léci léci léci

:D
vic12
 
 


Hmm.... most hívott az anyukám, és elmesélte, hogy egy gyerekkori ismerőse tavaly szült hármas-ikreket, 43 évesen, első terhességként! És nem lombik volt, vagy inszem, csak sima stimuláció, mert peteérési gondjai voltak.

Na ilyenkor vagyok feldobva, van remény! :))
elan
 
 


Törpe!!Azt teszem!!!!Jobbulást neked drága!!! :wink:

Erika!!Remélem igy lesz!!!! :wink:

Kép
nyunyi82
Békéscsaba
 
 


Elan!!!

Hűha!!!!!!!!!Lehet igy jársz te is!!!!!!!!!!!!!!!! :wink:

Kép
nyunyi82
Békéscsaba
 
 


Hehh, Nyunyi, nagyon remélem, hogy nem kell annyit várnom :D

De amúgy más szempontból nem lenne rossz, bár én két poronttyal is beérném ;)
elan
 
 


Estike
Az én unokatestvérem 40 évesen válalkozott a 3.gyerekre.Az első 19 a második 17 éves volt ekkor.Hozzá kell tennem,hogy a férje már 54 éves.Szóval már annyi példát mondtunk neked,ha párod is szeretné akkor ne habozzatok!Anyukádék meg természetesen aggódnak és biztosan örülni fognak egy pici unokának!!És egyáltalán nem vagy öreg!!!!

Kriszti
Remélem ez minél elöbb megtörténik!!Hiányzik ám a pozitivitásod!!!

Gil
Köszi ma már lényegesebbn jobban,mert esik az eső.Nem gondoltam,hogy valaha én ennek is fogok tudni örülni :?
Igaz a herpeszem tovább terjedt,ronda mint a bűn,de ez van!Kenegetem!

Lányok én most elpályázok haza,este lehet még benézek!

Puszi mindenkinek
gabicsibe
 
 


VIc

Renben megbeszéljük a talit,mert jövőhétől otthon leszek betegácsiba !És a kezes -lábasra is van esélyem vagy kettesben vagy már hármasban :D
gabicsibe
 
 


Elan!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Nem korra értettem hanem ikrekre!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! :D

Elköszönök mára Drágák,mert apának kell a modem!!!!Jóccakát!!!!!!!!!!!Holnap fel kell hívnom a bmc-t hogy nem tok pénteken bejutni,vagy holnap vagy hétfő csak nehogy késő legyen!!!Szerintetek!!!Nem tom megoldani a pénteket!!!!Tanuskodnom kell bíróságon,csak kiment a fejemből,most néztem nagy bammbán!!!Jaj mit csináljak!! :roll:

Kép
nyunyi82
Békéscsaba
 
 


Sziasztok!

Kriszti!

Annyira irigyellek jó neked, hogy így szereted a munkádat én sajnos ezt nem mondhatom el és ez nagyon nem jó. Szeretnék úgy dolgozni járni mint te és szeretnék olyan pozitívan gondolkodni de nem megy. Főleg most mert azon aggódom, hogy mi bajom lehet híznom kéne nem fogynom de így?????? Mindig megtámadnak a bacik és legtöbb esetben a hasamat bántják. Na mindegy ez van nem panaszkodom tovább.
nikó
 
 


Rebe köszönöm az ölelést!

Csajok nem szabad feladnunk,fiatalok vagyunk,egészségesek!

Amíg egy nőnek méhe van NEM adhatja fel,mert bárkivel bármikor megtörténhet a CSODA!

Ma már az orvostudomány napról-napra fejlődik!

Ugyhogy sorstáraim Kitartás, és tudjátok a türelem gyereket teremt!:-))))
zsebibaba74
 
 


Gabicsibe!
nagyon tetszik a boszi!
:lol:
A csokicsiszta, ha jól tudom azt jelenti, hogy "tömlő" szerü valami amiben csokoládé szinü folyadék van, de ez lehet hülyeség. Nem tudom, hogy nem ugyanaz-e mint az endometriózis?
Nefke
nefke
 
 


Vic,
Kár, hogy ilyen munkahelyed van. Lényeg, hogy nem érzel semmi rendellenességet. Akkor csak hajrá!!

Gabi,
Akkor helyet cseréltünk. A régi barátom Albertfalván lakott, így én is hat évig. A férjemmel meg tavaly költözünk Dunakeszire.
Jól megszenvedsz ezzel a herpesszel.

Kriszti,
Kívánom, hogy minél hamarabb megnyugodjon a lelked! És mielőbb bele tudj vágni a következőbe.

Törpehzs,
Sültkrumpli? Az különösen jót tesz a beteg gyomornak. :wink:

Kép
mofly
 
 


Mofly :lol:
Nem sült,csak főtt sós krumpli:)
Már bent i van a pociban:)
Nagyon jól esett, remélem bent is marad:)

Törpe

Kép
törpehzs
 
 


Törpe,
Ja, úgy igen. :) Egészségedre!

Kép
mofly
 
 


Niko!

Az Elevittől megjön majd az étvágyad,legalábbis Krisztikével kívánósak voltunk tőle!Ugye?


Írtam neked privit!

Zsebi
zsebibaba74
 
 


Zsebi:
Az Elevittől nekem szorulásom van. :?
Kriszti:
Örülök, hogy jelentkeztél. Gondoltam rád kedd este, láttam megy egy szirénázó mentő, jön 2 rendőrautó...zajlott az élet arrafelé.
Jó hallani, hogy szereted a munkádat, így ha bárki odakerül (bár ne kerüljön) de tuti jó kezekben lesz. :)
Nikó:
Jobbulást neked! Gyógyulj meg hamar!
Rebe:
Honnan lehet letölteni ilyen figurákat? Olyan aranyosak.
Vendég
 


Estrella!

A szorulás az jó,mert a Nikó azt írta,hogy hízni szeretne.Ha viszont nem jön ki az jó,mert akkor rakódik!

Tényleg hogy sikerült az AFP-d nem is írtad!Minden rendben?
zsebibaba74
 
 


Sziasztok!

Én még teljesen új vagyok. Információkat szeretnék Tőletek kérni.
Szeptember közepén megyük először a BMC-be konzultációra. Milyenek az orvosok? Kell- e fizetni nekik? Mennyibe kerül egy lombikbébi program? Kb. 2 éve próbálkozunk, de eddig nem sikerült a babócát összehozni. Már műtöttek cisztával, de sajnos újra kijött. Egyik hónapban van, másikban nincs. Igaz szedem rá az Aloe Verát és bízom benne, hogy ez is segít. HSG vizsgálaton még nem voltam, nagyon jó lenne, ha leírnátok részletessen mi is történik ott. Az is érdekelne, hogy ki végzi a vizsgálatot és hol?

Előre is köszönöm a segítégeteket!!!!

natü
natü
 
 


Zsebi:
Ma vették le a vért, hétfőn lesz eredmény.
Vendég
 


Sziasztok!

Jelentem jól vagyok!

A hasfájásomat és a feszülést mintha elvágták volna.
Pedig már napok óta szarul voltam. Ez talán vmi jel. :)

A pihenés nem bírom olyan jól, de a cél érdekében mindent megteszek.

A Szűcs azt mondta, hogy a hiperstimu miatt óriásiak a petefészkeim, és kerüljem a hirtelen mozdulatokat nehogy átforduljanak :?

6-án kell visszamennem.........remélem jó hírrel jövök majd


:)
nika28
 
 


Sziasztok!

Én még új vagyok ezen a fórumon, de régóta BMC-s vagyok, és azóta olvaslak is Titeket. Többetekkel személyesen is talákoztam már, és a "rövid" várakozási időben beszélgettünk is néhány fórumossal.

Olvasás közben (sajnos függő lettem), mindenkinek nagyon szorítottam, úgyhogy a kismamáknak ezúton gratulálnék, a várakozóknak pedig sok türelmet, kitartást, és mielőbbi sikereket kívánok!

Bonya!
Elsősorban Miattad regisztráltam, én is hasonló eset voltam, mint TE (depot injekció), ha gondolod priviben szívesen leírom Neked, hogy történtek ezután a dolgok.
Vendég
 


Nika :lol:
Pihenj! Pihenj!
Vigyázz magatokra nagyon!
Már csak 7 kell aludnod!:))

Törpe

Kép
törpehzs
 
 


Sziasztok,

Estike,
Elhiszem, hogy el vagy keseredve, de nézz előre, és higgy abban, hogy sikerülhet! Bár már többen írtak hasonlót, de azért én is megteszem. Anyukám engem 41 évesen szült, ráadásul úgy, hogy első (és egyke) gyereke vagyok. Nagyon fitt még mindig, márciusban ment nyugdíjba, de pörög ezerrel, és kinézetre is letagadhatna 10 évet. Nem hiszem, hogy ha fiatalabb korában szült volna, jobb anyum lehetne. Nagyon szeretem, és tegnap volt a 71. születésnapja. Szóval szerintem hajrá! :D

Gil,
Nagyon kedves vagy, köszi, Zozó már jobban kezd lenni. Már nincs hőemelkedése, és már a közérzete is jobb. :D

Zsebike,
Annyira jó volt olvasni amit írtál! És igazad van, bárhogy is alakul az életünk, SOHA nem adjuk fel! Maximum türelmetlenek vagyunk kicsit, igaz? :wink: De nem ússzuk meg, leszünk mi még itt mindannyian anyucik!!! :D:D

Törpe,
Örülök, hogy jól esett a krumpli! Egészségedre! Remélem, most már tényleg jobban leszel! Puszi!

Natü,
Üdv itt! :D
Szerintem bármelyik orvoshoz is kerülsz, jó kezekben leszel! Ajánlani azért nem ajánlok, mert nyilván, mindenki a sajátját ajánlja :wink: A lombikbébi program gyógyszerköltsége függ az, hogy milyen eljárást (protokollt) kapsz, ha jól tudom 150-250 ezer Ft körül mozog. Az, hogy milyen protokollod lesz, azt a vizsgálati eredményeidtől függően dönti el az orvosod.
A vizsgálatokért, beavatkozásokért nem kell fizetned.
A HSG úgy történik, hogy befecskendeznek kontrasztanyagot röntgen vizsgálat közben, és figyelik a monitoron, hogy áthalad-e a folyadék szabadon. Akinek nem átjárható, azt mondják fáj, akinek pedig átjárható – hát, ennél megoszlanak az élmények. Nekem pl. átjárható volt, így nem a kontrasztanyagos rész fájt, de maga a méhszájon való bevezetés, és ott lét elég erős görcsöket okozott. Szóval tényleg egyénileg változó, de kibírható, az tuti :D Nekem nem a BMC-ben csinálták, így a ki végzi és hol kérdésedre nem tudok válaszolni.
Mielőbbi babásodást kívánok, gyere gyakran közénk! :D

Nika,
Örülök, hogy már jól vagy!!! Igen, a hiperstimu nagyon veszélyes is lehet, úgyhogy jó, hogy túl vagy rajta :wink:

Jázmin,
Neked is üdv itt! :D
Mióta jársz a BMC-be? Neked is mielőbbi pocakosodást kívánok! :D

Szép estét mindenkinek! Puszi!

Kép

Kép
zsókuci
 
 


Nyunyi

Irány holnap a BMC!Ne várj hétfőig!!!

Nika
Pihenj sokat!!!Millió Kép

Törpi
Egészségédre :D

Natü
Üdv minálunk!!Mielöbbi pocakosodást kívánok neked és gyere máskor is!
Itt csak a szurikért kell fizetni!A lombikos szurik ára függ attól,hogy milyen kezelést írnak elö,de kb 150 -200 ezer vagy ennél kicsivel több.
Bárkihez is kerülsz mindenki profi szakember!Azért,mert szokott cisztád lenni az nem azt jelenti,hogy endod van!Itt minden problémára úgy is fényderül,úgyhogy nyugi!!És még az sem biztos,hogy a lombikkal kezdtek lehet,hogy elég lesz az inszem.
A hsg-t majd leírják a lányok akik most voltak a héten,meghagyom nekik :D !!
Úgyi Törpi :D
Ha van még kérdésed nyugodtan tedd fel szívesen válaszolunk rá :D és gyere bátran!
gabicsibe
 
 


Jó estét!
Gabicsibe lehet, hogy nem én vagyok a legjobb hsgs mesélő:)
Nati nekem nem volt túl jó, mert nekem a jobb oldal nem átjárható, de tényleg túl lehet élni! pár perc, és ha minden ok, akkor állítólag nem is fáj:)

Most már rendben vagyok!:)
Eszek is:)
Holnap már dolgozni is megyek!

Törpe

Kép
törpehzs
 
 


Estike!
Szerintem teljesen normális, hogy aggódnak a szülők. Én (csak) 32 leszek, de értem is aggódik az anyukám és nem szeretné, hogy elkezdjük most a lombikot. Félt, egyrészt engem, másrészt, meg azért, mert, hogy ez az év eddig csak rosszat hozott. De amúgy a lombikról mindenütt csak azt hallja (pl. tv-ben volt valami riport mostanában), hogy mennyire megterhelő a női szervezetnek és neki én vagyok az egyetlen leánykája és természetes, hogy félt. Ezt meg is értem, de azt mondtam neki, hogy ha neki annak idején azt mondják, hogy csak igy lehet gyereke, akkor biztos ő is megpróbálta volna a lombikot. Örüljön neki, hogy ezt nem kellett végig csinálnia és most szoritson nekünk, hogy sikerüljön.
Amúgy támogatnak minden téren, de nagyon félt, hogy nekem valami bajom lesz.
Nefke
nefke
 
 


Natü és Jázmin000!
Üdv itt köztünk és mielőbbi babásodást!
Nefke
nefke
 
 


Jó reggelt Lányok!!!!!

Jázmin,Natü!!!Üdv köztünk!!!!!!!!!!!!!! :)

Nika DRága!!!!

Drukk ezerrel!!!!!!!!!!!!!! :)

Mandácska Merre vagy?????????????????? :(

Gabicsibe!!!

Olyan 10 fele felhívom öket,és beszélek velük!!!Vagy Szűcs dokival!!!!!!!!!!!!!!! :wink:
Szerintem is behívnak mára!!!!Meddig vannak egyépként bent???????? :roll:

Kép
nyunyi82
Békéscsaba
 
 


Drága bonya, nyunyi, Kriszti, Erika, Zsókuci, gil, rebe, Gabicsibe és remélem nem hagytam ki senkit!


Köszönöm nektek a bíztatást, nagyon-nagyon!

Tegnap már elviselhetetlenül nagy volt bennem a feszültség, és elviselhetetlen voltam én is.Apával rendesen összekaptunk. Igen, ezt nekünk kell tudnunk eldönteni. Még egyszer köszi!


Kriszti! Megértelek, hogy most egy kis pihire vágysz, biztosan nagyon jó lesz a lelkednek és a testednek egyaránt.

Nefke! Köszönöm, hogy elmondtad. Én is megértem az aggodalmukat, szeretnek engem, minket, egészségesnek akarnak tudni.


Szép napot lányok!
estike66
 
 


Nyunyi!


Elindultál, úgy-e?
estike66
 
 


Nyunyi!
Vigyázz magadra!

Nefke!
Olvasd el a Mennyei Próféciát az a megérzésekről és a véletlenekről szól!Segít fejleszteni benned ezt az érzést!

Nikó,Törpe!
jobbulást nektek!

Zsebi!
Azérr még mindig szurkolok!

Újak!
Üdv nektek és mihamarabbi pocakosodást!

Manda!
Te hogy vagy?
Vendég
 


Benszi!
Köszi az ajánlást! Utána fogok nézni, bár az az igazság, hogy boldogabb lennék e "csodálatos" képesség (ha annak lehet nevezni) nélkül is.
Nefke
nefke
 
 


Nefke!
hidd el jó dolog!És nézz utána qrva jó a könyv!
Vendég
 


Jó reggelt mindenkinek!

Legyen szebb napotok , mint jelenleg az időjárás.

Nálunk szomorkás esős az idő alig tudok neki indulni , pedig lenne bőven dolgom.

Méregteleníteni járok az ismerőseimet, vettünk SPA gépet.

Pakoltam a hűtőben és ellanőriztem az injekciók szavatosságát.
Van 1 db Decapeptyl előre töltöt ami 2007.09.-ig jó.

Nem szertném, hogy lejárjon, ha kell valakinek nagyon szívesen oda adom.
Szerintem az én depom bőven kitart még addig és nem hiszem, hogy kell most használnom.

Pénteken megyek vérvételre ha kell valakinek fel is tudom vinni.

Pusszantás!

bonya


Kép


Kép
bonya
 
 


Jázmin,
írtam pü.-t!

bonya


Kép


Kép
bonya
 
 


Sziasztok!

Kész feladom meg fogok őrülni asszem tegnap lementem a körzeti dokihoz nem adott semmit de még mindig kijön a diétás kajci is. A doki szerint lehet vírus de nem kaptam rá semmit mert arra csak antibiotikum van azt nem akart adni. Ami gáz lehet, hogy szedem a marvelont viszont nem tudom mennyire tud felszívodni így. Mert barnázok!!!!Nem tudom mit csináljak telizzek a Kaáliba? A marvelon okozhat hasmenést ha a második levéllel szedem és a 6. szemnél tartok? Lehet hülyeséget kérdeztem most de már nem tudom mi lehet a bajom.
nikó
 
 


Lányok!!!

Még nem mentem el!!!Majd hívom öket 9-30 körül!!!!!Ugyis csak késöbb tok bemenni mertapának 10 kor közjegyzőhöz kell mennie!!Csak utána tok bemenni!!! :wink:

Beadtam a szurim ugy szurkálok ,mint állat!!!!!!!!!!!!! :wink:

Nikó!!!Szerintem telefonálj be a dokidnak!!!Nem lehet ,hogy nem bírod a gyógyit!!!!!Mellék hatás!!!!!!!!

Kép
nyunyi82
Békéscsaba
 
 


MIndenkinek Kép

NIkó

A Marvelon-tabletta bevétele után 3-4 óra múlva jelentkező hányás esetén nem biztosított a készítmény hatóanyaginak teljes felszívódása.Bár a következőkben felsorolt mellékhatásokat fogamzásgátlókat szedő nőkön észlelték, azok jelentkezése nem feltétlenül áll összefüggésben a tabletta alkalmazásával. Elsősorban a tabletta szedésének első hónapjaiban jelentkezhetnek, ezt követően rendszerint ritkulnak a mellékhatások.
- emlőfeszülés, -fájdalom, -váladékozás;
- fejfájás;
- a nemi vágy erősségének változásai, nyomott kedélyállapot;
- émelygés, hányás, általános rossz közérzet;
- a hüvelyváladék jellegének és mennyiségének megváltozása;
- különböző bőrreakciók;
- folyadék-visszatartás;
- testsúlyváltozások;
- túlérzékenységi reakciók.

Nyunyi
2-ig azért érj oda!!Lehet,hogy jobb is hogy elmész ha ennyire szúrkálgatsz!!

Jázmin
Bocsánat!Tegnap elfelejtettelek üdvözölni! :oops:
Mileöbbi pocakosodást kívánok!gyere gyakrabban!!
gabicsibe
 
 


Gabicsibe!
Igen ezeket én is olastam eszélem a dokimmal de azt mondta nem a marvelon okozza. mert akkor az eleje óta jelentkeztek volna a tünetek. Valószínű az antibotikom az oka vasárnapig kell várnom ha nem múlik akkor doki ujra. Marad a diáta a joghurt a normaflora. Köszönöm nagyon a segítságet mindenkinek!
nikó
 
 


Bocsánat de bénázok a gombok nem valami jók a billentyűzeten kicsit már régi és ha nem püfölöm nem azt írja amit én akarok.
nikó
 
 


Sziasztok!

Látom Nikó még mindig nem jöttél rendbe.
Állítólag van vmi vírus....hányással, hasmenéssel, és lázzal jár.

Nem lehet, hogy azt kaptad el?

Törpe!

Te hogy vagy?
Nálad javult már a helyzet?
nika28
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?