Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok,

lenne egy kérdésem. Gondolom nagyon korai szülés esetén nem születhet a baba az Uzsokiban, hanem egyből valami koraszülöttek fogadására alkalmas kórházba viszik az embert. A kérdés, hogy ha így van, akkor hány hetes terhesség az, amivel szülésinduláskor már az Uzsokiba lehet menni? Korábban mintha írtatok volna erről, én betöltött 35 hétre emlékeztem, de elég halovány ez az emlékem.

Előre is köszi a segítséget.
ullakalle
 
 


Sziasztok!

Ullakalle: Leírom a tapasztalataim, hátha tudok segíteni vele. Én betöltött 36. héten (36+3) szültem kis súlyú babát (2150gr). Elfolyt magzatvízzel mentem be, és nagyon paráztam, hogy mi lesz. Mondták még a vajúdás alatt, hogy ne aggódjak, bár koraszülöttnek számít (még egy héttel később is annak számított volna), ha a születés után jól van, mindegy, hogy korábban jött, és kis súlyú, nem viszik el. Délután negyed 2-kor született (9/10-es Apgar-ral, tehát jól volt), másnap reggelig volt inkubátorban melegedni, és mivel tartotta a hőjét, és a cukrát, ezért reggel már ki is adták, és velem lehetett a szobában. Mondták, hogy valószínűleg be fog sárgulni, így is lett, ezért még összesen másfél napot az inkubátorban volt a fényben. Összesen egy hét után már haza is engedtek, mert a sárgaság rendbejött, és gyarapodásnak indult. (azóta két és fél hónaposan már 4,5 kg)
Azt mondta a nőgyógyászom, hogy a Neubauer dr-nő, aki a gyerekorvos, nagyon biztonsági játékos, úgyhogy ha úgy látja, hogy a baba intenzív ellátásra szorul, (és mivel az Uzsokiban nincs intenzív koraszülött osztály), akkor elszállítják. De ez nem törvényszerű, csak azért mert korábban jön.
Remélem tudtam segíteni.

Sziasztok.

Éva

Kép

Kép
teva
 
 


Köszi, akkor abbahagyom a parázást, ami tegnap tört rám, mikor eszembe jutott, hogy gőzöm nincs merre kell indulni, ha a 37. betöltött hét előtt indul meg a szülés.
Igaz, én még csak 35+2 vagyok, de a baba már most 3500g körül van, vsz. teljesen felesleges aggódnom, hogy vészhelyzetben esetleg másik kórházban kellene szülnöm.
ullakalle
 
 

 
 

Szia Ullakelle!

Kivánom minden rendben legyen nálad. Gondolom van orvosod az U-ban. Ők meg fogják mondani, bármi is legyen. Egyébként az I. klinikán állandóan 3 orvos ügyel és problémás eseteket vesznek fel. Ha oda is kell menned véletlenül jó kezekbe fogsz kerülni. Nézd meg az ügyeletben szült nevú topicot, most irt ott egy kismami, aki ott szült az ügyeletes orvosnál és egy fillért se adott senkinek.

Megjegyzem az U-ban is volt már ilyen, tehát nem tövényszerú a nagy hálapénz

üdv és minden jót (ne parázz,annál rosszabb)

kispatak
Vendég
 


Köszi, hogy írtál te is.

Tkp. nem is értem, miért tört rám ez a félelem, hisz ez már a harmadik babám lesz, minden nőgyógyászati dolgom az Uzsokiban történt az elmúlt 10 évben, a dokim is ugyanaz volt végig, csak valahogy hirtelen tök rosszul lettem tegnap, és akkor rájöttem, hogy erről a koraszülés témáról gyakorlatilag semmit nem tudok.

Az I. Női Klinikával kapcsolatban meg egy korábbi terhesség kapcsán rossz emlékeim vannak, és emiatt nemigen tudok bízni bennük, pedig nyilván van ott egy rakás nagyon jó orvos is.

Mindenesetre ma már semmi bajom, ti is megnyugtattatok, úgyhogy előre nézek, és bízom benne, hogy legfeljebb azon kell majd paráznom a végén, hogy hogyan szülöm meg az újabb 4,5 kilós gyereket :)

ullakalle
ullakalle
 
 


ulakalle
Ne aggód, minden rendben lesz. Rendben kell lennie.
Minden jót és könnyű szülést kívánok!

Dorinának 3 napja minden alvás után (függetlenül azok hosszúságától) mikor felébred a jobb szeme be van pükkedve és pirosodva. Jobban mondva nem a szeme, hanem annak a környéke.
Először apával arra gondoltunk megütötte a rácsba, vagy játék közben valami odacsapódott neki, de ébredés után 1-2 órával valamelyest visszahúzódik, majd következő alvás után ismét bepükked neki és piros lesz.
Kérdeztem a védőnőt, hogy mi lehet, de nem tudott mondani semmit, most jön majd fél óra múlva Dorina épp alszik szóval látni fogja majd hogyan fest. De mondta, hogy mutassam majd meg a dokinőnek délután, hátha tud valami okosságot mondani.
Nem tudom mi lehet ez. Mindig csak a jobb szeme.
Tény, hogy mindig hason alszik és a kicsi arcának a jobb oldalán, mivel a bal ujját szopizza, gondoltam elnyomja, de eddig is így aludt és semmi baja nem volt. Mosóport sem változtattam.
Nem tudom mi lehet, de kezd idegesíteni a dolog. Kíváncsi vagyok mit mond most a védőnő és délután a dokinő.
Remélem nem allergia.

Kép

Kép
buba*
 
 


ullakalle, szerintem a telihold miatt parázol. :D Ez tök normális, mindeki érzékeny rá :D Én legalábbis mindig erre fogom (vagy éppen az újholdra :lol: ). De komolyan: Remélem, minden rendben lesz!

evaczak, ez a barna büfi tényleg ijesztő! Bocs, nem rá akarok tenni egy lapáttal, de én biztos szétestem volna! Remélem, már minden a régi
Én is begyűjtöttem közben még egy szoptatós "nyavaját": augusztus 19-én (thát a 3 napos hétvége előtt, amikor még a dokik is szabira menne :? ) egyszercsak éreztem, hogy csomó van a mellemben a bimbó alatt+ fehér és kemény lett a bimbó közepe. Hidegrázás után felhívtam az LLL csajszim, aki közölte, hogy két eset van: 1. tejkő :shock: , 2. vízhólyag :shock: . Szúrjam meg egy steril tűvel :shock: :shock:
Ha kipukkad, kijön belőle egy zsíros tejdarab, akkor tejkő, úgyhogy húzópakolás ell rá :shock: , ha csak kipukkad, mint egy vízhólyag, akkor csak az volt, és megúszom.
El tudjátok, gondolom, képzelni, milyen nyugodtan szúrtam magamba a tűt...

Szerencsére csak vízhólyag volt, és ahogy kipukkadt, újra jött rendesen a tej, és Máté ki is szopizta.

Máté közben kezd kisfiúvá lenni babából :D
Ráadásul próbálja négykézlábból ülésbe fordítani magát, sőt ahogy engem megmászik, időnként megpróbál felállni. Tök ijesztő, amikor hátrabillen...

hiszti: Máté most nem hisztis, csak ordít, amikor nem lát engem...
Mondjuk, elég fárasztóak a délutánok, mert egy kedves barátnak gyűjtjük a kopogtató cédulákat. Így későn érünk haza, későn fexik, ráadásul beszigorítottam, és nem veszem fel minden alkalommal éjjel, amikor "csak felébred". Már tudom, mkor éhes tényleg (mert eddig csak olyankor ébredt), így a köztes ébredésekkor, csak cumi és simi van. Remélem, néhány nap alatt visszaáll a ritmus, mert kezdek kimerülni (értsd: zombi vagyok :shock: :lol: ).

Közben a botmixerem is tönkrement, így most csak banán-almával a hozzátáplálás, mert ahhoz nem kell. Ma azért megint megpróbálom a krumplit, teszek hozzá répát: jól szétnyomkodom, hátha elég az is.

Alexandra egyre szebb! Sajnálom, Orsi, hogy mostanában nem jelentkeztem! Pedig nagyon kíváncsi vagyok a pici lányra.
Hááát, a suli biztos nem lesz egyszerű, de milyen jó, hogy van a nagymama!

kis.csillag
Kép
kis.csillag
 
 


Evaczak, ezt még olvasni is ijesztő volt! Remélem most már minden oké!

Kiscsillag, hogy miket nem írsz! Tejkő? Vízhólyag? Mellbimbó alatt? Ilyen van??? Hát ez kész... :roll: :roll:

Buba, nem lehet, hogy a könnycsatornájával van valami? Csak találgatok, remélem nem allergia.

Ági

Kép
Kép
ági_zsófi
 
 


evaczak:
remélem minden rendben van veletek és az ijedségen kívül semmi komolyabb gond nincs. Azért majd írj, hogy mi van veletek! Amúgy tündéri a babód a képen!!!

kis.csillag:
döbbenet, amit írsz. Nem is tudtam, hogy ilyen is van. Örülök, hogy ennyivel megúsztad.

Ági:
védőnő ma volt kint nálunk, nézte a kicsi szeme alatt és ő is arra kérdezett, hogy nem volt-e gond a könnycsatornánkkal, de eddig semmi probléma nem volt. Gondolt még allergiára (most van a parlagfű szezonja) meg hogy esetleg megcsípte valami.
Mindenesetre ma 4-től rendel a dokinő, majd leviszem megmutatom.
Most a szeme és a kicsi arc csontja között látszik ez a pirosság és ott a bőre is olyan más, mintha ki lenne száradva.
Azt miből lehet észrevenni, hogy ha a könnycsatornával valami nincs rendben? Annak mik a jelei?
Majd megírom, hogy mit mondott a dokinő.

Kép

Kép
buba*
 
 


Sziasztok!

Nem szoktam mostanában írni, mert ... na jó, lusta vagyok :)

De a könnycsatornával mi anno megszenvedtünk.
Buba! Az a jele, hogy könnyezik, vagy akár váladékozik a kicsi szeme. Illetve reggelre nagy csipa lehet a belső szemzugban. A könnyezést úgy kell elképzelni, hogy (szintén a belső szemzugban) megáll a könny, sokszor olyan a baba szeme, mintha épp sírt volna. De szerintem észrevetted volna, ha gond van vele, főleg, ha ilyen látványos tüneteket okoz. Azt nem tudom, létezhet-e enyhébb változat, ahol nincsenek ilyen erős tünetek... Kristófnak már a születése utáni napon, a kórházban kijött a probléma.

Majd írj, hogy mit mondott a doktornő!

Egyébként jól vagyunk, Kristóf forog, kúszik körbe-körbe, néha már előre is (1 cm/perc sebességgel :D ), és már több. mint 9 kg :shock: .

Melinda

Kép
urbanmelinda
 
 


Hoztam egy képet is, épp valami fontosat próbál közölni velünk. :D

Kép

Kép
urbanmelinda
 
 


Melinda, hogy milyen igaz a mondás a vonalzódon! Olyan hihetetlenül hosszúnak tűnik néha a nap, viszont hihetetlen az is, hogy Máté holnap tölti a 7. hónapot. De hogy 9 kiló! :shock: Volt egy Up&go pelus kuponunk, így vettem egy 4-es csomagot (7-11 kilóig), hogy majdcsak belenő....

Tegnap is jó hosszú napunk volt, és este tízkor még azt magyarázta az apjának (próbálom szószerint idézni :lol: ), hogy "hőő, höh, hőő".
Legalább olyan cuki komoly képet vágott hozzá, mint Kristóf :D
Imádnivalók!

Én is hoztam egy képet: kipróbáltam a "gyere el onnan" felszólítást, amire így reagált. :D Puhít a gyerek...
Kép

kis.csillag
Kép
kis.csillag
 
 


Melinda:
Rég jártál már erre. Nagyon édes a kis Kristóf!!!
És nem semmi méretekkel rendelkezik:) 9 kiló az szép súly.
Mi "még csak" 8 kilósak vagyunk és 71 cm a leányzóm.
Napra pontosan egyidős Dorinával és ahogy olvastam Dorina is ugyan ezeket produkálja, mint a te kis fiad.
Szerencsére ilyen tüneteink nem voltak eddig Dorina szemével.
Hívtam tegnap a dokinőt mondta, hogy ma menjünk le hozzá, megnézi, de mára már nagyon haloványan látszódott ez a pirosság és nem volt megpükkedve, így szóltam neki, hogy mivel úgy sem lát semmit, így nem viszem le.
Remélem nem is fog előjönni megint.
Gyere gyakrabban és hozz képet Kristófról! Nagyon édes kis pasi!

kis.csillag:
mekkor már Máté! Hány cm? Ezen a képen nagyon hosszúnak tűnik.
De nagyon kis édes, mint aki tudja, hogy nem szabad, de azért bepróbálkozik:)

Kép

Kép
buba*
 
 


Tyűh, Lányok, én nagyok fáradt vagyok. :roll:
Nem tudom, hogyan szoktassam le Mátét arról, hogy 1. csak az én ölemben érzi jól magát, 2. csak mellettem tud hosszan aludni. Imádom :D , de úgy aludnék nélküle mondjuk 5 órát egyfolytában, mielőtt éjjel megébred :? ! Viszont akkor is nekem kell felkelnem hozzá (egyedülálló anya megosztaná :? ), amikor csak két korty tápszert kell neki adni ahhoz, hogy visszaaludjon. Hajajaj...

De, amit meg akartam osztani veletek is (bár biztos Ti is tapasztaljátok :? ): mióta tejen és tápszeren (vagy annak pépes változatán) kívül mást is kap, olyan büdöset kakil, hogy még a legelszántabb anya is megemlegeti :shock:
Minden aranysárga kakinak még jobban örülök mostanában! :lol:

És azt is csak most tudtam meg, hogy pont az alma, a krumpli és a sárgarépa fogja a széletet. :? Pedig a kedvence a banán almával!
Eddig még (lekopogom) nem volt gond, remélem, így is marad!

Ti tapasztaltatok valamit?

kis.csillag
Kép
kis.csillag
 
 


Én úgy tudom, hogy a banán foghat is, meg hajthat is, egyén függő.

Zsuzsi

Kép
zsukka75
 
 


Köszi, Zsuzsi, a banánnal kapcsolatban nem is annyira aggódom: engm hajt :oops:
Inkább az lepett meg, hogy az alma is foghat. Erről még nem hallottam.

Ti hogy vagytok?
Ez egy keresztelős kép?

kis.csillag
Kép
kis.csillag
 
 


Igen túl vagyunk a keresztelőn, nagyon jól viselkedett Zsoca. :)
Köszönöm jól vagyunk szépen nő a gyerek, és hétfőn már kapja is a 3hónapos oltását. Nagyon rohan az idő! :)

Zsuzsi

Kép
zsukka75
 
 


Hát a keresztelő nálunk azt hiszem már véglegesen kimarad. Nem tudom emlékeztek-e rá, még tavaly a babvárás közepén vetettem fel ezt a témát, amikor előkerült a családi körben és óriási megbotránkozást váltott ki, amikor közöltük, hogy mi nem akarjuk. :D Azóta beletörődtek, bár voltak még próbálkozások. Viszont anyu ehelyett akar valamilyen babaünnepet tartani. Az milyen? Tud valaki valamit ilyen témában?

Bea: Máté is nagyon ari. Tényleg már olyan nagynak látszik a képen!

Alexandra tegnap kapott először tököt. Kicsit féltem, hogy nem fog neki ízleni és készítettem B-menüt is, de végül nagyon jól ette. Igazából úgy csináltam meg, mintha mi ennénk, csak kevesebb fűszerrel és kihagytam az ecetet. Helyette a sűrítésbe kis joghurtot tettem és kicsi tejet. Tudom, hogy ilyen korban még nem javasolt, de tényleg csak nagyon kevés volt. Szani úgy befalta, hogy csak néztem. :lol:

May the Force be with you!

Kép
ahsoka
 
 


Sziasztok!

Látom, sok tapasztalatotok van hozzátáplálás ügyében.
Kristóffal még mindig csak a gyümölcsök kóstolgatásánál tartunk, bár a körtét és a sárgadinnyét tényleg szereti. És ezzel ki is merült a repertoár. :?

A ti babáitok hogy fogadták a kanalat? Meg a más állagú ételt? Borzasztóan meglepett, hogy Babámat abszolut nem érdekli az egész téma, a kanállal jól eljátszik, de semmi több. A fenti két gyümölcsön túl nem kell neki semmi, vagy maximum 2-3 kanálnyi főzelék. Répát, krumpli+répát, krumpli+almát meg még el sem tudom mondani, miket próbáltam. De csak a cici. :?

Melinda

Kép
urbanmelinda
 
 


Melinda
Dorina 4 hónapos volt mikor megkezdtük a hozzátáplálást, eleinte csak sütőtök, répa meg a társai plusz gyümölcsök. Nekem marha nagy szerencsém van, mert imád első perctől kezdve kanállal enni.
Nem tudom, hogy ez annak köszönhető-e, hogy már 4 hónapos korában elkezdtük a hozzátápit vagy ez csak így alakult, mindenesetre már eszi ezeken kívül a cukkinit, a vegyes zöldségfőzeléket. De ami nagyon nagy kedvenc az a zöldségfélék husival és a gyümifélék husival összeturmixolva. Ha husi van benne nagyon ízlik neki.
Nekem amúgy is szerencsém van, mert Dorina nem csak az evésben ilyen jó baba, de 1,5 hónapos kora óta átalussza az éjszakát, napközben csak akkor nyűgösködik picit mikor már kezd éhes lenni és háromszor alszik egy nap. Igazi kis tündéri csajszi.
Visszatérve a hozzátápláláshoz, ne hagyd abba a próbálkozást, mert minél később szokja meg az ízeket annál nehezebben fogadja el, mondják ezt a nálam okosabb emberek.
Mikor adsz neki kanalas ételt? Mert az sem mindegy a babáknál.

Nálunk a napirend étkezésben a következőképpen alakul:

Regeli: tápszer (sajnos 4,5 hós korában teljesen elapadt a tejem)

tízórai: gyümi leturmixolva kanállalebéd: zöldésgfélé + husi vagy gyümi + husi kicsivel később egy kis tejcsi

uzsonna: tejpép mindenféle ízesítésben

vacsi: megint csak tejcsi
Ezt sikerült így kialakítani és már várja mikor ehet kanállal.

ahsoka:
nekem ez a babaünnep valami olyasmire hasonlíthat, mint mondjuk egy szülinap ahol azért a család együtt van. Örülök, hogy sikerült döntenetek és ha jól gondolom nem hagytátok befolyásolni magatokat?!

Na rohanok is, mert Dorinának ma van a névnapja és szeretnénk neki valami szépet venni apával.

Szép napot!

Kép

Kép
buba*
 
 


Sziasztok!

Boldog névnapot Dorinának!
kis.csillag: tegnap el is felejtettem megdicsérni Mátét, hogy milyen nagy, nagyon magasnak tűnik így.
Nálunk a napi kajálás hasonlóan alakul mint Bubáéknál.
Reggeli táp, a következő vagy gyümölcs, vagy főzelék, és utána újra táp a további időpontokban.
Kép Csibész fiam

Zsuzsi

Kép
zsukka75
 
 


Buba: Boldog névnapot Dorinának! Mit kapott? :)
Igen, végül nem adtuk be a derekunkat, de ez a férjem érdeme, mert nekem már annyira elegem volt a vitákból, hogy majdnem megtörtem, de ő nem hagyta magát. :lol:

Melinda: Bubának igaza van, próbálkozz az etetéssel, mert már Kristóf is abban a korban van. Ha nem adod fel, előbb-utóbb meg fogja szokni. A mikor mi elkezdtük a hozzátáplálást, akkor vettünk műanyag babakanalat (én szinte mindenből tommee tippee-t használok, de van más fajta is), mert féltem, hogy a fém kiskanál esetleg felhasítja az ínyét, mert olyan erősen harapott rá. Talán egy hétig szenvedtünk, amíg rájött, hogyan is kell enni a kanállal, mert folyton szopni próbálta, de amikor belejött, akkor már nagyon ügyes volt. Most már teljesen jól nyomja. A védőnő nekünk azt mondta, hogy a napi második etetéssel kezdjük és ha akkor már fixen megeszi a szokásos adagját több napon át, akkor folytathatjuk az átszoktatást a negyedik evéssel. Én igazából egyszerre kezdtem a 2. és a 4. etetést és mostanra értük el kb, hogy mindkettő teljesen ki van váltva.
Napirendünk:
reggeli: 7.00: tápszer
2.: 11.00: zöldség vagy gyümi, vagy ezek keveréke turmixolva
3.: 15.00: tápszer
4.: 19.00: zöldség vagy gyümi, vagy ezek keveréke turmixolva. van, hogy ugyanazt kapja, mint délelőtt, van hogy mást, illetve beiktattunk a héten egy édes napot, amikor rizspépet vagy tejpépet kap. A doki azt mondta ne adjunk neki túl sokszor édeset, mert aztán nem fogja megenni a rendes kaját.
5.: 23.00: tápszer.

Na, ahogy nézem, mehetek is etetni. :D

May the Force be with you!

Kép
ahsoka
 
 


Köszönöm lányok Dorina nevében is a köszöntést!
Zsuzsi, nagyon aranyos a kisfiatok! Milyen kis huncut nézése van neki :) Tök édes!

Dorina névnapjára kapott anyuméktól egy mászó micimackót, másik mamától meg egy szép átmeneti kis kabátot, egyik rokontól egy fürdő játékot és tőlünk kapott még habtapit, mert már ami volt kicsi volt neki, ja és egy baba könyvet is.
Illetve mivel már hónapok óta készülünk, hogy fülébe tetetjük a fülbevalóját, jövő héten sort is kerítünk majd rá.

Hoztam képeket is:

Kép Kép Kép

na megyek is, mert ébredezik Dorina.
Szép napot mindenkinek. Kép

Kép

Kép
buba*
 
 


hozzátáplálás: nos, én 6 hónapos korban kezdtem, mert szerencsére szopis baba. Szinte csak szopis, mert hiába próbálok tápszert adni, nem kell neki, inkább nem eszik... 4 hónapos korától kap milupa pépet - az enyhén vaniliás, szerintem annak az íze hasonlít legjobban az anyatejre (megkóstoltam mindkettőt :D ), így az tetszik neki, de azt sem viszi túlzásba. Csak cici kell. Szerencsére a vizet elfogadja, így kiszáradni nem fog...
Szóval, a krumplis pép kibukott. Most krumplit kap répával két napja, eddig bejött neki. Szereti az almát a banánt, az almát banánnal, az őszibarackot, a meggybefőtt levét... na jó, abból csak nagyon keveset adtam....

Viszont irigykedve olvasom, hogy reggeli, ebéd, vacsora...
A fiatalúr még mindig igény szerint szopik, amiben többnyire van rendszer, de leginkább felborul. Próbálom mindig ugyanabban az iőben adni a pépet délelőtt és délután, hogy megtanulja, h olyankor eszünk. És olyankor én is eszem, hogy tudja, ez egy családi együttlét. Nálunk azért is fontos a pép, mert abban kapja a vasat és a folsavat Máté :(
De ezen kívül csak az ébredés utáni és a lefekvés előtti szopi a biztos, meg nagyjából az éjszakai kettő. A többi igazodik a napi hangulatához, de kb. 2 óránként cicire kérecckedik, ez alól csak az kivétel, ha véletlenül alszik 3 órát egyfolytában...

Máté nagyon keveset eszik egyszerre.
Míg a kórházban azon aggódtam, hogy benyomott 80 ml tápszert, nekem meg alig volt tejem, itthon már az elején kevesebbet kért. Nálunk nem jött be, hogy "a cumiból könnyebb, ezért nem tér vissza a cicihez", az anyatejet is nehezen fogadta el üvegből.

kanál: már 3 hónapos korában el kellett kezdeni asat és folsavat adni neki, és már akkor nagyon ügyes volt. Amikor pedig bekerült az étrendbe a pép, az nagyon tetszett neki. Édesen tátogat, tudja, hogy jön a kanál :D

Hogy hosszú baba lenne? Nem igazán. Bár a képen tényleg nagynak tűnik, és babából már inkább kisfiúvá lett, utoljára (6 hónaposan) 69 centit mértünk, és szerintem még mndig nincs 7 iló. Nálunk ez a súly dolog még mindig probléma, hétfőn megyünk is újra mérecckedni. Mondjuk, kicsit korán kezdte a mocorgást is, hisz 5 hónaposan már mindét irányba forgott, egy hónapja pedig már kúszik, meg sem áll, bejárja az egész lakást. Ledolgozza, ami eszik :shock:

Azért, köszönjük a dícséreteket!

Keresztelő: én 3 hónapos korára kitaláltam, hogy reformátusnak kereszteljük Mátét. Én katolikus vagyok, de Nagyikám családja még református volt, van lelkész is a csaádban, így jött az ötlet. Azonban a keresztanya jelölt (számomra is érthető okokból) visszalépett, az új jelölttel pedig még nem tudtam beszélni. Úgyhogy, ez még tolódik (a ruhát már ki is nőtte a fiam :shock: :lol: ). Viszont egyetértek veltek, Orsi, ha Ti nem akarjátok, azt fogadja el a család. A babaünnep pedig jópofa dolog. Amikr mi kicsik voltunk, azok, akik nem kereszteltették meg a gyereküket, névadót tartottak. A kersztszülőt pedig névadó szülőnek nevezték.

kis.csillag
Kép
kis.csillag
 
 


Hát lányok életem legrosszabb napján vagyok túl. Megjártuk ma a Heim Pál kórházat.
Dorina délelőtt még tök jól volt, vigyorgott evett, aludt, majd mentünk férjem szüleihez és mire odaértünk (fél óra autóút) belázasodott. 39,4 volt a láza. Elvittük a kórházba, mert inni sem ivott majd mondták, hogy nagyon piros a torka. Kapott gyógyszert, hazajöttünk majd este 6 körül a lázcsillapító ellenére megint felszökött a láza. Már 40,5 fokos volt. Majd frászt kaptam. Hűtőfürdőt csináltunk, szerencsére az levitte neki. Most alszik, 37 fokot mértünk neki.
Olyan ügyesen tűrte az egész napot. Kétszer sírt kb 5 percig, még magas lázzal is jó kedvű volt miközben engem a frász kerülgetett mikor megláttam a 40,5 fokot.
Azt hiszem ma éjjel nem alszok semmit. Félek nehogy megint belázasodjon.
Elképesztő hogy egy piros torok mit tud művelni.

Kép

Kép
buba*
 
 


Hú, basszus! Jobbulást Dorinának! Ezek gondolom olyan vírusos nyavaják, ami nagy lázat okoz 1-2 napig és utána szinte semmi. Csak hát babáknál még ez is veszélyes...

Ági

Kép
Kép
ági_zsófi
 
 


Jobbulást Dorinának!

Zsuzsi

Kép
zsukka75
 
 


Szegény Dorina, jobban van már? (Utólag is boldog névnapot neki!)

Ági! Boldog születésnapot Zsófinak!

Hozzátáplálás terén a helyzet leginkább kis.csillagéhoz hasonlít, Kristóf is szopis, így 6 hónapos korban kezdtük (volna) a hozzátáplálást. Annyi a különbség, hogy Kristóf rengeteget eszik, bár már közel sem annyit, mint régen. Rendszert néha én is vélek felfedezni benne, de mire megtalálom, addigra borul is. :?
Persze, kitartok, nem szoptathatom halálom napjáig :D , csak már kezdtem elkeseredni a sok hiábavaló próbálkozástól. De úgy látom, szép lassan Kristóf is megérik a férfias táplálkozásra, tegnap kapott egy kis csirkét az őszibarackpüréhez, és 5 perc alatt benyomta az adagot! Hú, így még sosem tátogott a kanálnak! :D Viszont azt látom, hogy védőnő ide, WHO oda, van olyan gyümölcs, amit picit meg kell cukrozni, hogy megegye. Ilyen például az őszibarack is, simán nem kell neki, pici cukorral már okés.
Mostanában délután adok neki pépet, mert ilyenkor fogadja el leginkább. Eddig első körben délelőtt, majd ebédidő tájban próbálkoztam, de azok nem igazán jöttek be. Szóval most naponta 1x kap valamit, a többi tejcsi. De most olyan jól haladunk, hogy lehet, hogy a héten újra bepróbálkozok a főzelék-ebéddel.

Tényleg, nektek mit mondott a gyerekorvos, mirok lehet adni gluténtartalmú ételt a babának? Az enyém már 6-7 hónapos kort javasolt, szemben a korábbi egy éves kor utáni ajánlással.

Mi augusztusban megkereszteltük Kristófot. A férjem nem igazán akarta, ő nincs is megkeresztelve, de én akartam, így belement a dologba. Teszek is fel képet róla, a keresztszüleivel.
Kép

Még egyszer jobbulást Dorinának!

Kép
urbanmelinda
 
 


Köszönöm szépen Dorina nevében is.
Azt hiszem a lányunk egy igazi kis hős. Még 40,5 fokos lázzal sem volt nyűgös és mikor a hűtőfürdőt csináltuk neki amíg nekem sírhatnékom volt a félelemtől addig Dorina vígan mosolygott ránk.
Szerencsére az este lázmentes volt. Este 7 körül elaludt na én innentől kezdve hajnali 4-ig egy szemhunyásnyit sem aludtam fél óránként mentem lázat mérni miközben ő békésen aludt.
Egyszer ébredt fel de akkor is csak annyira, hogy megitta a kanalas gyógyszerét és már aludt is tovább reggel 8-ig.
Ma azért a dokinője is megnézi alakul-e ettől a gyogyitól a torka majd fél 5-re kell vinnem. Remélem ma már nem lázasodik be.
Szerencsére étvágya is van már és a teát is megitta.
Életemben semmitől nem féltem így, mint tegnap mikor 40,5 fokot mutatott a lázmérő.

Kép

Kép
buba*
 
 


Sziasztok!

hú, de rég nem írtam :?
elmentünk nyaralni, és bár igérték, de a hotelben nem volt internet, igazából nem is hiányzott :)
nagyon jól sikerült a nyaralásunk, tudtunk a rokonokkal is találkozni, jó volt a strand is, Bálint 1x fürdött és élvezte, persze, csak pár percet volt benn a vízben
mi 1 hétre terveztük a nyaralást, de az üdülési jog 2 hétre szólt, így Lili életében először ottmaradt a nagyszülőkkel
nagyon furcsa volt, hogy nincs itthon, aztán Bálinton észrevettük szombaton (28-án), hogy dugul az orra :(, vasárnap konzultáltam a dokinővel, fenistil+cebion cseppet javasolt, szívni is kellet az orrát, meg orrspayozni is
kedden du. már nagyon nem volt jól és az éjszaka az elég durva volt, mert szegénykém nem kapott levegőt, fél óránként lehetett volna szívni az orrát, másnap kihívtam a doktornőt, azt mondta, hogy ez tuti valami vírus és már közelít a tüdőgyulladáshoz, annyira zörög a gyerek és tele van huruttal, így kaptunk gyógyszert, köptető, kúpot és a hab a tortán, hogy egyszer sem volt lázas :cry:
úgy látszik az én gyerekeim nem lázasodós fajták :twisted:
már sokkal jobban van, de még nem tökéletes

persze enni semmit nem evett, pedig a gyümik már nagyon mentek és szombaton megpróbáltuk a répát is, hátha azt megeszi és nagy sikere volt

Buba: utólag is boldg névnapot és jobbulást Dorinának, teljes mértékben meg tudlak érteni, mert hiába volt már Lili többször beteg, vagy 3 éjjel semmit sem aludtam én sem, dehát ez a természetes

az a legrosszabb, ha betegek :roll:

nagyon édesek a képek, azért majd igyekszem visszaolvasni is

szép, betegségmentes napokat kívánok mindenkinek!
Kép Bálint strandol Kép Lili csúszik

Erika

Kép

Kép
lilijudit
 
 


Melinda, köszönjük szépen a gratulációt! :) A buli jó volt, Zsófi azt se tudta hirtelen, hova kapjon. Tetszett neki a torta is, egyből befalta a Barbie marcipán figurát. :P :D

Még nem tudom, mikor kezdem a hozzátáplálást, elég cicifüggő a kölyök. :wink: :D Azért jövő hónapban már megpróbálok adni neki egy kanál friss, szűrt gyümilét.

Erika, nagyon cuki Bálint a képen! Elvan, mint hal a vízben... :D :D

Ági

Kép
Kép
ági_zsófi
 
 


A barbie-s tortán az egy marcipánfigura? Mindig azt hittem, igazi Barbie baba. :oops: Mentségemre legyen mondva, csak képen láttam ilyet. :)

Buba! Hogy van Dorina? Sokszor eszembe jut mostanában.

Kép
urbanmelinda
 
 


urbanmelinda írta:A barbie-s tortán az egy marcipánfigura? Mindig azt hittem, igazi Barbie baba. :oops:

Jaj, ezt most nem értem... nekem szólt ez?
Kapott a lány egy sima fekete erdő tortát, lányos díszítéssel és egy Barbie figurát marcipánból.

Ági

Kép
Kép
ági_zsófi
 
 


kis.csillag
köszönöm kérdésed Dorina jól van már szerencsére. Túl vagyunk a nehezén. Szerencsére van étvágya, eszi a főztömet is, issza a tejcsit is és átalussza az éjszakát is. Egy nyűgös napunk sem volt vasűrnap óta olyan türelmesen tűrte a lázat.
Még 40,5 fokos lázzal hűtőfürdő közben is folyamatosan mosolygott rám. Szóval igazi kis hős a lányom:)
De képzeljétek lehet, hogy ez a 40,5 fokos láz nem a piros torok következménye ugyanis jön a pici fogacskája. Ma vettem észre, hogy már áttörte a kicsi ínyét és már látszik is neki a fogacskájának egy pici része:)

Kép

Kép
buba*
 
 


ági_zsófi írta:
urbanmelinda írta:A barbie-s tortán az egy marcipánfigura? Mindig azt hittem, igazi Barbie baba. :oops:

Jaj, ezt most nem értem... nekem szólt ez?
Kapott a lány egy sima fekete erdő tortát, lányos díszítéssel és egy Barbie figurát marcipánból.


Igen, neked szólt a kérdés. Azt hittem, olyan tortáról van szó, mint ez itt:
Kép

De akkor már mindent értek. :P

Kép
urbanmelinda
 
 


hozzátáplálunk.
én délelőtt (11 örül) próbálkozom a zöldségekkel. ez a része nem nagyon tetszik a fiúnak. délután kapja a gyümölcsöt, az bejön neki.
ha pépet kap, azt is szívesen megeszi.

én abban vagyok bizonytalan, elég-e az, amennyit adok neki. mert annyit adok, amennyit megeszik. a zöldségből ez elég kevésnek tűnik :(
és nem tudok kiváltani egy étkezést, mert neki ez inkább nasi, mint rendes evés, a szopizást semmiért nem hagyná ki. mondjuk, ennek örülök :D

a jó hír, hogy már második napja hajlandó tápszert is enni. estefelé. hogy mi vette rá erre, nem tudom, de napközben szóba sem jöhet. kíváncsi vagyok, ma este is lecsúszik-e a tápi!

ja! két napja alszunk is. együtt... :shock: de így legalább alszunk! tudom, hogy meglesz a böjtje, de már annyira kimerültem, hogy inkább magam mellé vettem. :shock:

más
nálatok vannak elöl tltott dolgok? úgy értem, olyan, amihez a babának nem szabad nyúlnia. nálunk ez a kutya helye, a szőnyege. meg persze nem engedem az előszobába "cipőzni". hogyan éritek el, hogy ne menjen oda, ahova nem szabad? én próbálom magyarázni neki, hogy "nem szabad" + elhozom onnan, de vissza-visszamegy. olyankor próbálkozom azzal, hogy szigorúan nézek és előveszem az "irgum-burgum lesz" szólamot, de csak kiröhög... :shock: :lol: én meg próbálok nem röhögni, hogy komolyan vegyen :lol: amior komolyan vesz, akkor meg elkezdi legörbíteni a száját...
nem egyszerű...

kis.csillag
Kép
kis.csillag
 
 


Melinda! Akkor ezt tisztáztuk. :wink: :D Amit te mutattál, az szerintem igazi baba, ehető "körítéssel", jól néz ki, de szerintem megfizethetetlen... :? A lányom tuti elájult volna tőle!

Képzeljétek el, nem hajlandó normálisan felöltözni, királylány ruha mániája van (értsd:egybe lánykaruha), pedig már elég hűvös van hozzá. Bevallom, néha már üvöltözök vele, amikor huszadjára öltözik át valami "csiniruhába". :oops:
Ha meg elpakolom az összeset, azért ő fog bömbölni... kénytelen leszek néhány melegebb kötényruhát beszerezni, amit talán harisnyával hajlandó lesz felvenni és talán nem fagy be a hátsója itthon. :roll:

Ági

Kép
Kép
ági_zsófi
 
 


Ági, én megértem a lányod, én is a ruhát szeretem :roll:
Tudom, hogy nem lehet mindig mendenből újat és sokat venni, de pl a H&M-ben láttam most nagyon édes ruhákat, amihez lábfej nélküli harisnya is járt ugyanabból az anyagból, és nem voltak drágák! (Ezek azok a pillanatok, amikor szeretnék egy kislányt is! :D, aztán meglátok egy dizni hercegnőt, és még boldogabb vagyok (ha ez lehetséges), hogy fiam van :wink: ).
Én még itthonra is vettem magamnak egyben ruhát és tunikát is. Ha vendég jön, rajtam ezek vannak...

kis.csillag
Kép
kis.csillag
 
 


Engem jól beparáztattak! :cry:
ÚÚÚÚÚtálom a dokikat, akik mindenfélét mondanak, de nem úgy, hogy én is értsem. Pedig nem vagyok hülye!
És úúúúúúúúúúúútálom, hogy mindig várni kell arra, hogy megvizsgálják a fiamat, és elmondják, hogy semmi baja. Mert azért azt hiszem ám, hogy semmi baja. Csak ilyen.
Mert az egy dolog, hogy nem eszik sokat + sokat mozog + nem hízik. De attól még nem beteg! Ugye!!!
Lányok, én teljesen kivagyok! olyan so rosszat lehet olvasni a felszívódási zavarról, és nekem hétfőig kell várnom még arra, hogy szakember megvizsgálja, és elmondja, hogy ez nem az. Mert ugye nem az!

kééééész vagyok!!!!! :cry: :cry: :cry: :cry:

kis.csillag
Kép
kis.csillag
 
 


Jó reggelt, lányok, engem ma kidobott az ágy. (Ez nem is igaz, csak elegem van az allergiából, hogy folyton dugul az orrom, és nem tudok tőle aludni!)

kis.csillag, persze, hogy nem beteg Máté. Aki keveset eszik, ráadásul egész nap mozog, az hogy is hízna? (Nekem is az ő módszerét kellene használnom... :o ) De, sajnos, tudom, mit érzel. Nem tudom, emlékszel-e, mi pár napot kórházban töltöttünk Kristóffal, amíg vizsgálgatták. És mindenre csak várni kell. Jaj, ez tényleg rossz. Kitartás.

Úgy néz ki, megtört a jég az úrfimnál, mióta megjelent a csirkehús a főzelékben, úgy eszi, mint aki mindig is ezt csinálta. :D (Köszi a tippet!) Viszont, én nem is értem, hogy csinálja, de egy jó adag főzelék után még simán benyomja a tejadagját is. Most teával próbálom kihúzni legalább 2 órát, mert az az igazság, hogy én napi 2 szopit szeretnék szép lassan kiváltani. BendőBandi ezzel persze nem ért egyet.

Tiltott helyek: nálunk nem sok ilyen van egyelőre (kicsi a lakás :? ), de például nagyon szeretné megrágcsálni a szőnyeg szélét. Akkor mindig mondom neki, hogy nem szabad, és elhozom onnan. Előfordult már az is, hogy abbahagyta, mikor szóltam. Valószínűleg véletlen volt. :D Remélem, hogy ha komoly és következetes leszek, akkor előbb-utóbb megtanulja, hogy mit jelent a nem szabad... Ami pont jó lesz arra, hogy később tudja, hogy amit épp csinál, azt nem lenne szabad. :D

Melinda

Kép
urbanmelinda
 
 


Melinda:
nem lehet könnyű az allergiával. Kitartás hozzá.
Kristóf jól van?
Hogy haladtok a kúszással?

kis.csillag
Nem beteg a kisfiad!!! Csupán nem minden gyerek fejlődik a nagykönyv szerint és ilyenkor szeretik ijesztgetni az anyukákat.
Csak egy példa:
babáink szinte egykorúak, mégis a te kisfiad már javában kúszik bejárja a lakást, de nem szeret annyit enni, amennyit "előírnak" ezáltal nem is úgy hízik.
Az én lányom ezzel szemben:
alig kúszik, még csak körbe körbe tud kúszni, meg hátrafelé tud tolatni, ezzel szemben 4 hós kora óta imád kanállal enni.
Nincs olyan étel, amit ne enne szívesen és 7 hósan volt 8 kiló.
Ezzel csak azt akartam bizonyítani, hogy nem kell aggódnod. Egyik gyerek így fejlődik a másik pedig úgy.
Minden rendben a kisfiaddal!!!

Tiltott dolgok:
Én a biztonság híve vagyok, de nem szabad mindent elpakolni a baba elől és teljesen bababiztossá tenni a lakást, mert akkor soha nem tanulja meg mit szabad és mit nem, ha nincsenek szem előtt a tiltott dolgok. Persze ez idő és türelem játék, de csak így tanulja meg mi az ami neki való és mi az, amitől távol kell tartania magát.
A lényeg, hogy nagyon kell figyelni rájuk.

Dorinának kibújt a 2. fogacskája is:)
Olyan édes, már többször is rá harapott az ujjára és olyankor csodálkozva néz, hogy ez most mi:)
Már a felső ínye is meg van duzzadva, ott is várható a köv. két fog:)

Kép

Kép
buba*
 
 


Sziasztok
Képzeljétek az ismerősi körben most született egymás után két baba. Olyan jó! Sajna még nem láttam egyiket sem, de biztos nagyon cukik. :D

Szani is össze-vissza eszik. A "nagy könyv" szerint elvileg ilyen korban már a napi 1 litert tejet/tápszert illetve annak megfelelő kaját kellene megennie, de ő még soha nem evett meg ennyit egy nap. Az átlagunk 700-850 között van, talán egyszer vagy kétszer volt meg a 900. Aranyos, mert most, hogy kap igazi kaját is, a társzert egyre kevésbé akarja megenni, a főzelékeket viszont úgy falja, mintha egyébként éheztetve lenne. :lol: A jó kajákból van hogy megeszik 250 grammot is egyszerre. Eddig minden bejött neki, amit adtam (most már megbarátkozott a brokkolival is). Úgy néz ki, hogy az apja evőkéjét örökölte. A múlt héten már került a leveszöldség mellé máj, a spenótba meg tojássárga. Húst én még nem adok neki.

Kúszás-mászás terén ott tartunk, mint Dorina, viszont a foga még mindig nem jött ki, pedig már lehet látni, hogy van egy kis dudorja.

Bea: Ha Máté amúgy vidám, akkor csak nincs semmi baja. Most hány kiló és hány centi? Annak idején én sem voltam nagy evő, anyu szokta mesélni, hogy úgy kellett belém könyörögni egy kanál kaját. Mégis megmaradtam. :)

Nálunk most a tabu, ami pedig nagyon kellene Szaninak, a légzésfigyelő angyalka. Tegnapelőtt arra ébredtem, hogy a lányom a kiságy végében gebeszkedik és próbálja lerántani azt a kis izét. Mondtam neki, hogy nem szabad, de ő is csak vigyorgott és birizgálta tovább. :roll:

May the Force be with you!

Kép
ahsoka
 
 


Nem tud valaki közületek otthon végezhető munkát, amit baba mellett is napi pár órával el lehet végezni?
Jól jönne egy kis plusz pénz. Ezek, amiket neten hirdetnek....hát nem vagyok velük kibékülve.

Kép

Kép
buba*
 
 


Hááát... Közölték velem, hogy Máté sovány. :(
Most 3 napig mérnem kellene, hogy mennyit eszik, ami anyatejből eredeti csomagolásban nem lesz egyszerű. Főleg, hogy éjjel is eszik.
Kértem a védőnőnktől mérleget, de nála most nincs szabad, így megkérdezi a kollégáit a környéken. Mert 3 napért nem szívesen fizetnék ki 2500 Ft havidíjat...
Azt is megkaptam, hogy azért ébred fel éjjel, mert éhes. Frászt! 1. nem is akar enni sem fürdés előtt (ki is bukná :shock: ), sem fürdés után, csak cicizne. 2. Amikor felébred 11 körül, akkor is alig lehet bele tápszert nyomni (2 napja megy, lekopogom... kop-kop-kop), csak cicizne, ill. inkább cumizna rajtam. Ha éhes lenne, enne. 3. Amikor mellettem alszik, nem ébred olyan gyakran :?

Azt is megkaptam, hogy miért adok olyan kevés (70-90 grammot eszik meg) főzeléket és gyümölcsöt, 200-at is ehetne. De nem eszik! Azért, mert nem kéri! Ha beletömöm, kihányja! Akkor minek adjam?!

Most is: 2-kor megszoptattam doki után a kocsiban. Negyed 6-ra értünk haza, ordított, erre cicizett, nagy nehezen elfogadott egy kis tápszert (50 g), és adtam gyümölcsöt, amiből 70 grammot evett meg. Többet nem volt hajlandó (összeszorított száj, elfordított fej). Most meg itt ácsorog (igen, ácsorog :shock: ) mellettem.
Ezt tegnap mutatta:
Kép
É senki nem bíztatja!
Most kötözzem le, hogy nehogy ledolgozza, amit megevett?!

áááááááááááááááááááááááááááá

kis.csillag
Kép
kis.csillag
 
 


Hú, nem semmi, amit Máté csinál! És ő húzta így fel magát állásba? Hihetetlen! :shock:
Szerintem ne aggódj túl sokat a kaja miatt. Hiába ehetne 200g-ot, ha a 120-szal is beéri. Most hányjon egész nap, mert megtömöd? Ugye ezt a doki sem gondolhatja komolyan? Lefogni nem tudod. Mozogjon. Majd rájön, ha több kajára van szüksége, akkor be fogja nyomni a nagyobb mennyiséget.

Buba, én már nem is próbálkozom ezekkel a netes munka hirdetésekkel. Idegesítő. Sajna nincs más lehetőség. Magyarország... :evil:

Ági

Kép
Kép
ági_zsófi
 
 


ksi.csillag.
nagyon kis ügyes Mátéka! Nem is lehet lefogni egy izgő mozgó babát.
Úgy is ő érzi mit bír és mit nem.
Evés terén ugyan azt tudom mondani, mint Ági. Nem lehet megtömni.
Ennek semmi értelme. Ráadásul rengeteget mozog, nem is értem miért várják el, hogy úgy hízzon, ahogy az a nagy könyvben meg van írva. Egyébként, ha nagyon aggódsz, akkor meg el lehet vinni kivizsgáltatni, hogy minden rendben van-e az anyagcserével és a felszívódással, de szerintem nem kell ezen aggódni. Szépen fejlődik a kis fiad.

Ági:
igen, mára én is erre jutottam. Csak a gyed mellé jól jönne valami kis plusz pénz, csak nem tudom mit kellene csinálni.
Most nézelődök.

Képzeljétek Dorinának annyira beindult a fogzás, hogy már a 4. fogacskája bújik ki:)

Kép

Kép
buba*
 
 


Igen, Ági, én nem bátorítom, ő állt fel. akkor is, tegnap is, ma csak azért nem, mert egész nap úton voltunk.
És ez a felállás nem kis feladat: oda kell kúszni elég közel a kanapéhoz, fel kell kapaszkodni, megragadni a nadrágom vagy a kanapét, popsit lábakkal közelebb kormányozni, karból felhúzni magát és lábon megtartani... elismerés érte!
Mára a terpesz ülés maradt... + abból hanyadt dőlés... Most minden koppanásnál vigyem az ügyeletre? Ez őrület! Inkább hízna kicsit! :shock: :lol:

buba, Dorina jól belehúzott! Legalább hamar-gyorsan túllesztek a fogzás legnehezebb részén! Én még várom, bár a szopinál talán nem hiányzik :shock:

kis.csillag
Kép
kis.csillag
 
 


Sziasztok!

Igaz én 2011.februárjára vagyok kiírva az Uszokiba, de egyenlőre abba a topickba nem találtam választ a kérdésemre.
Valaki szült Lukács György doktor úrnál?? Milyen tapasztalatok vannak vele??
Idáig teljesen meg vagyok vele elégedve :)
Illetve ha valaki tudja, hogy mennyi nála a szülés??, azt is nagyon megköszöném.

Szép napot:
nzsuzsi02
nzsuzsi02
 
 


Ha egy üzlet beindul....
Lányok, ez őrület! Máté úgy belejött a felállásba, hogy mást sem csinál. Megvolt az első hanyadt dőlés is belőle :( ... koppanással :shock: ... sírással :cry: ... Szerencsére hamar megnyugodott. :)
Most minden koppanásnál ügyelet? :o Vagy elég naponta egyszer? :wink:

De a nap sztorija! Mászik. Négykézláb. Tök ügyes. :)

És eszik! :D
Ugyan főzelékből keveset, de gyümölcsből töbet + a sinlac péppel még kalóriadúsat is, úgyhogy kicsit megnyugodtam. És az új tápszer is bejön neki, és éjjel elfogadta. És aludtunk is - abban is a sinlacot vélem felfedezni, mert jól bevacsizott belőle gyümölccsel. :D

És olyan erős! Gondoljatok bele: felhúzza magát a kanapéra!

És nevet egész nap! :lol:

kis.csillag
Kép
kis.csillag
 
 


Hú, hova rohan Máté? Valamiről nagyon nem szeretne lemaradni... :P :D

Nekem kicsit zűrösebb napjaim-éjszakáim vannak. Zsolti éjjel kettőtől kb. óránként ébred. Rendszeresen. Már magam mellé rakom, hogy aludni is tudjak valamit. Szóval most kivagyok... így nappal sem vagyok használható. Ma kifejezetten lusta vagyok. Se mosás, se mosogatás, se főzés... szegény férjem... :P

Nzsuzsi02, szia, visszanéztem a táblázatunkat, úgy láttam tőlünk egyik anyuka se szült a Lukács dokinál.

Láttátok? Megnyílt az Uzsoki szülés 2011-ben fórum... hja, a régi szép idők, amikor még mi szültünk. :D
Pedig még nincs vége 2010-nek és mégse jönnek új várandós mamik!
Halmainé már biztos babázik azóta, remélem minden rendben van velük!

Ági

Kép
Kép
ági_zsófi
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet: