Új privát üzeneted érkezett!

AnnaKép

Doki bácsi szerencsére csak kívülről vizsgált meg. Megnézte, hogy lent van e már a buksija. És szerencsére már igenKép
Dévai jó alaposan beragasztotta ezt a gyerkőcöt!KépKép

Lelked??

Puszi, Gigi

KépKép
gigi28
 
 


Sziasztok csajszikKép!!

Na itt vagyok. Most már jobban vagyok, össze kellett szednem magam, nem akartam itt nektek nyafogni. Elmondom mi volt/van, kíváncsi vagyok a véleményetekre:
Elmentem szerdán, mondta, hogy ez elég gyors voltKép. UH és kérdés: - nem akarom-e megműttetni a méhem? Mondtam, hogy a múltkor azt beszéltük, hogy egyelőre hagyjuk a dolgot (Sőt a múltkor egész konkrétan azt mondta, hogy a saját feleségének sem csinálná meg. Akkor ez elég meggyőzőnek tűnt, de akkor meg most miért kérdezi???????). Szóval erre nem mondott semmit, de szerintem elég necces lehet, ezért mondja ezt mindig. Emiatt most elég tanácstalan vagyok. Az utolsó dolog amit el tudnék viselni az egy vetélés lenne, meg hát ez a megtapadást is nehezíti...

A bal oldalon persze csak megint 1 tüsző van, amott jóval több. De hát persze azon az oldalon alig alig átjárható a pvezeték. Rákérdeztem a méhen kívülire, mondta, hogy igen, nagy eséllyel lehet ilyenkor. Tehát szerintem most tök feleslegesen növesztjük egy erősebb stimuval a tüszőket, ha úgysem tudnak találkozni, vagy bent rekednek egy esetlegesen mégis sikerült randevú utánKép. Hát nem tudom. Persze lehet abban is bízni, hogy minden klasszul sül el a végén, de hát a másik verzióra nagyobb az esély. És ez a véleménye a Dévainak is, de nem tudja leigazolni az inszemeket, SŐT valami miatt nekem úgy tűnt, hogy még szívesebben próbálkozna, mert mintha féltene engem a lombiktól. Azt mondta:"A lombik nagyon kockázatos." Vagy ezt mindenkinek mondja aki még nincs túl az inszemeken, mert persze az mégis csak egy humánusabb beavatkozást??? Gondolom ez lehet. Érthető.
Már kitaláltam, hogy ha nagyon kell, igazolást szerzünk az andrológustól, de azért elültette a bogarat a fülembe ezzel a várjunk még a lombikkal.
Néha már ott tartok, hogy azt mondom: OK, műtsön. Plasztikázza meg a méhem, egyúttal nézze meg az elzáródásaimat is. Csak nehéz mert 1) már megint műtét; 2) ő sem mondja egyértelműen, hogy meg kell csinálni. Találgatunk, latolgatunk.... Ti mit gondoltok? Hajrá inszem, irány lombik, ill. műteni v. nem műteni. Ezek itt a nagy kérdések.
Illetve még azon is filózok, hogy szerintetek milyen sikerrel lehet lombikozni 1 működő petefészekkel. Lehet onnan elég tüszőt nyerni, anélkül persze hogy brutálisra hiperstimulálnánk?

Szerdán kell megint mennem. Vas-tól 1-1 closti és Puregon, aztán UH, csak aznap már tuti akarok vele erről beszélni. Úúúúú, az életem milyen unalmas is volna ezek nélkülKép.

GigikémKép! Látom a kis fickó jól érzi magát odabent. Mikorra saccolod? A barátnőmnél a nyákdugó után 1 napra jött a baba, de azóta tudom, hogy ez még 1-2 hét is lehet. Majd a magzatvíz... Mindennap gondolok rátok, hogy talán ma.

AnnusKép! Már alig várom, hogy január legyen, mert akkor többet leszel itt. Úgy hiányzolKép. Milyen a suli és hogy van a pici lelked?

DiusKép! Neked mikor lesz a nagy nap? Hogy telnek a napjaid?

Jók legyetek, szép hétvégét mindenkinek!
Puszi
Enigma
enigma
 
 


Enigma!Kép
Hát most jól feldobtad a labdát!KépMit is mondjak ha még Dévai se tudja igazán,hogy mi legyen.KépTalán a műtét lenne a megoldás.Nem értem miért kell fölöslegesen kidobni a sok pénzt,ha úgy se lát esélyt az inszemmel?KépPersze,tudom,hogy kötelező a 6 inszem,de ilyen leleteknél már a lombik is jöhetne.KépKérdezted miért kockázatos a lombik??Szerintem is szerdán üljetek le,és mindent kérdezz meg!Minek mi a következménye?Mivel lenne nagyobb esély a babucira stb?KépHa azt mondja,hogy műtét után jobban lesz esélyed,akkor szerintem ne gondolkozz rajta.KépNagyon szorítok neked!KépBár csak jobban megtudnálak nyugtatni!Kérlek ne keseredj el,minden jóra fordul meglátod!KépAztán gyere nyafogni is nyugottan,hisz azért vagyunk,hogy meghallgassunk!Kép

Rólunk röviden:Már az egész éjszakát végig alussza picur,mert már nem sok helye van.KépNappal még szokott aktív lenni,amikor fordul igen fájdalmas tud lenni.KépMost már a dokibácsi szerint is előbb fog jönni.Lehet,hogy nov.vége dec.eleje?Kép"Dec.15-re vagyok kiírva."Kedden uh,majd megírom mennyit nőt.KépPuszi,Dia

Anna!
Nekem is hiányzol ám!KépKépGyere gyakrabban!KépPuszi.Dia

Kép
Kép
lldicsi
 
 

 
 

EnigmaKép

Hát nem vagy egy egyszerű eset!Kép
Megmondom őszintén, hogy nem tudom elképzelni, hogy ilyen eredményekkel mint ami neked van, hogy nem tudja igazolni a lombik kizárólagosságát??
Szerintem is le kéne tisztázni, hogy akkor merre menjetek tovább. A lombik mindenkinál kockázatos, de ha nincs más esély akkor nem szabad halogatni. Meg hát azt is le kéne tisztáni, hogy műtét nélkül van e bármilyen esélye a terhességnek. Mert ha minimális akkor tényleg el kéne gondolkozni az újabb műtéten. Mert itt vagyok én példának, hogy úgy ,hogy nekem semmi bajom sincs, csak a negyedik lombikra sikerült! És ha még kétségeid vannak, akkor esetleg menj el egy másik specialistához és kérd ki az ő véleményét is. Most ezzel nem a Dévai ellen akarok beszélni, de több szem többet lát.
Aztán fel a fejjel, ne búslakodj. És szerdán meg úgy menj hozzá, hogy írd fel egy darab papírra, hogy mit akarsz megkérdezni és addig ne tágíts míg nem válaszol mindenre!Kép

Puszi, Gigi

KépKép
gigi28
 
 


Sziasztok Lányok Kép!

Ez most már tényleg én vagyok. Mától újra a munkahelyemen ülök, vagyis újra csatlakozni tudok hozzátok. Sajnos nem sikerült a dolog. Tegnap voltam a Dévainál, nem jött meg (még ma sem), de nincs petezsák, így hát megy tovább az élet.
Tartozom nektek egy kis magyarázattal. A punkció előtti este 10 órakor még itt ültem a munkahelyemen a gép előtt, dolgoztam, rengeteg munka volt, mielőtt itthagyom a céget 3 hétre. Itt is aludtam a cégnél, a főnököm rendes volt, adott ágyneműt. Nem akartam Szentendréről hajnalok hajnalán indulni, mikor a munkahelyemről 20 perc. Elalvás előtt írtam még nektek egy búcsúzó levelet, hogy akkor most eltűnök 3 hétre, de a rendszer nem engedte feltenni a levelet. Egyszerűen azt írta ki, hogy nem lehet. Ilyet soha nem tapasztaltam, és nagyon bosszús voltam, hogy szó nélkül kellett elmennem. Nem akartalak megbántani benneteket. Láttam most, ahogy gyorsan átfutottam a történéseket, hogy kerestetek, köszönöm, hogy gondoltatok rám.
Miközben otthon feküdtem, sokat gondoltam Rátok, Annára, akinek nagyon drukkoltam. Kínomban felhívtam egy kollégámat, hogy nézzen már szét a Babaneten, és olvasson bele a levelezésbe. Így tudtam meg, hogy Anna neked sem sikerült. Nagyon sajnálom! Megkértem a kollégámat (aki egyébként egy nagyon nagy bunkó, de sajnos csak ő van még a főnökökön kívül az irodában), hogy írjon rólam pár szót nektek, de azt is írja oda, hogy nem én írom a levelet (mert már ismerem a hülye stílusát). Írt valamit, megkértem, hogy olvassa vissza, aztán megmondom a jelszavam, de nem volt hajlandó visszaolvasni. Azt mondta, nem és kész, mondom a jelszót vagy nem, ha nem, akkor kilép és nem megy el a levelem. Mindig ezt csinálja, cinikus dög, megaláz. Utálom!!! Így született a legutolsó pár soros üzenetem, melyet nem is én írtam, s mely egyáltalán nem tükrözte sem a stílusomat sem az érzéseimet. Bocsánat érte, bár nem tehetek róla.
Rengeteget feküdtem, szinte alig keltem fel, imádkoztam, meditáltam, olvastam, aludtam. A 28. cn. körül elkezdett fájni a hasam, de nem jött meg. 1 hétig fájdogált. A mellem feszült, minden ahogy kell. Túl korán csináltam a tesztet, a Choragon után 2 nappal, a 28. napon. Így persze halvány vonalat adott, ami nagy reményeket ébresztett bennem. Később is csináltam teszteket, de egyre rosszabb volt, a végén már semmit nem mutatott, akkor meg dühömben felhívtam a tesztleíráson lévő telefonszámot és veszekedtem velük. A férjemmel is veszekedtem. Teljesen hülye voltam, és őszintén szólva még ma is az vagyok. Kicsit kívülről nézem magam, a belső normális énem figyel, mint egy kísérletet. Szerencsére a főnökeim elutaztak, így csütörtökig van időm regenerálódni. A hülye kollégám sincs itt, egyedül vagyok. Tegnap itt mentünk el a munkahely előtt a férjemmel, de nem bírtam bejönni dolgozni, azt a napot még megszavaztam magamnak. Fodrász, könyvtár, séta Szentendrén.., jó volt. Este már nevetgéltünk a férjemmel. December végén-január elején lesz egy családi nyaralásunk az egyenlítő környékén (apósom fizeti, nekünk nincs egy fityingünk sem, a férjem hitelbe vásárolt a zöldségesnél, hogy vitaminhoz jussak..), ettől a pihenéstől + sós tenger sokat várok. Mi is januárban kezdjük újra. Dec. 7-én megyek Dévaihoz kenetvételre.
Furcsa ez az egész. Bemész nagy reményekkel, vizsgál a doki, figyeled az arcát, majd jön az ítélet. Szomorú voltam, de 1 perc múlva már jött a regeneráló gondolat: tudom, TUDOM, hogy lesz gyerekem, hát "csak" ki kell várni, meg kell szenvedni. Persze, hogy jövünk legközelebb Kép!!

Látom, hogy Gigi és Dia rendben vagytok, nagyon örülök KépKép!! Meglátjátok mi is (Anna, Enigma, Szani + sokan mások)követni fogjuk a példátokat Kép.

Enigma Kép, nehéz dolgok történtek veled az eltelt időben, de azt is látom, hogy egyre erősebb vagy. Sok sikert a szerdai konzultációhoz!

Anna Kép, mi meg lehet hogy még találkozunk is januárban. Jó lenne!

Bocs, ha kicsit rezignáltra sikerültem, ez egy folyamat, hiszen sajnos már mindannyian ismeritek..

Sok pusziKépKép!

Szani
szani
 
 


SzaniKép

Örülök, hogy újra itt vagy. Az eredménynek már nem annyira, de látom, hogy nem adtad fel és ennek nagyon örülök!Kép
A harmadik lombik után nekem is volt pozitív tesztem, de elhamarkodtam. Akkor megfogadtam, hogy nem csinálok idő elött többet.
Az biztos, hogy lesz babátok, csak hát sajnos senki sincs aki meg tudná mondani, hogy mikor. Párszor mostanában belegondoltam,hogy még hány lombikra mentem volna el, ha ez sem sikerül. És nem tudtam választ adni magamnak, mert szerintem az ember addig megy, míg van egy kis esélye. És valahonnan mindig jön újabb és újabb erő ami segít átvészelni a dolgokat. Az meg szuper, hogy mentek nyaralni (telelni), nagggggyon jó lesz. A sós víz csodákat tesz, a napsütésről már ne is beszéljünk!Kép
Borzasztó kollégád van! Nehogy azt hidd, hogy személyes sértésnek vettük, hogy nem írsz, csak hát ugye nem tudtuk, hogy miért nem jössz. Azt hittük, hogy valami baj van.

Sok puszi nekedKép (én is párszor kiosztottam a férjem a sok beavatkozás alattKép)

Gigi

KépKép
gigi28
 
 


Szani!Kép
Nagyon sajnálom,hogy nem sikerült,nagyon aggódtunk érted!KépDe örülök,hogy újból itt vagy köztünk.KépBiztos jót fog tenni egy kis kikapcsolódás,nyaralás.KépRendes ez az após!KépAztán feltöltődve,frissen,üdén meglátod sikerülni fog!KépÉn nagyon drukkolok neked/nektek/!KépSok-sok puszi!KépDia

Enigma,Anna!
Titeket is puszillak!Merre vagytok?Ma voltam uh-on,picur már 2200g.KépNe,hogy eltünjetek ti is!!KépDia 32+6

Kép
Kép
lldicsi
 
 


Sziasztok lánykákKép!

Bocsi, hogy így eltűntem, de nem jutottam gép közelbe mostanság.
Ma voltam nála, az UH-al együtt kábé 2 perc 10 mp-et töltöttem bent nála, úgyhogy minden megint olyan gyors volt és persze össze-vissza kérdezgettem. Különben jókedvű volt, pedig nagyüzem volt megint. A múltkor iszonyú sokat gondolkodtam és arra jutottam, hogy 1000%-ig megbízom benne és abban amit mond. Közben én mindent megteszek amit tudok és aztán a sorsra bízzuk.
Különben már rájöttem, hogy ő eléggé a végletekben gondolkodik, nem bíztat és inkább óvatos. Úgyhogy most ő teszi a dolgát én meg hihetetlenül reménykedek, gondolatban növesztem a tüszőimet és hiszek abban hogy minden jó lesz.
A helyzet különben kábé a múltkorihoz hasonló: 1db 9mm a bal oldalon, 1 db 12mm-es a jobb oldalon meg ott még egy csomó kisebb is, bár sajna ott van a necces pvezeték. 8. cn. Legközelebb pénteken látogatom meg.

SzaniKép! Úgy sajnálom!Kép Annyira hittem benned. Annában is annyira hittem.... Belőletek merítek erőt, olyan klassz csajok vagytok. Biztos hogy lesz nekünk is babánk. Csak valami olyan csoda készülődik amire sokat kell várniKép!! A nyaralás nagyon jót fog tenni, feltöltődsz majd a napsütéssel és kipihenten kezdesz megint bele! Ez klassz!!Kép Jó, hogy megint hallunk rólad.

GigiKép! Látom még tegnap is írtál!!! Mi lesz már, hol az a baba?? Úúúúú, már nagyon izgulok!!!

Diám!Kép Már jó nagyok vagytok, ez már szupi. A legszebb karácsonyi ajándékotok lesz ő!!!

AnnusKép! Hol vagy????

Sok-sok puszi nektek:
Enigma

Ja! Elolvastam a Várva várt babákat. Az is nagyon sokat segített.
enigma
 
 


Szani Kép Megríkattál!!! Nagyon hasonlóak az érzéseim....Kép
Szóval, lehet, hogy együtt ugrunk neki a következőnek??


tartom magam, mintha erős lennék, de néha olyan üres vagyok, hogy magam is megijedek...


Nagyon hiányoztok, igyekszem gyakrabban jönni, de rámszakadt a suli minden terhe. két érettségiző csoportom is van, velük vesződöm nap mint nap.

EnigmaKép Azt hiszem Giginek igaza van: mérlegelni kell, hogy a műtét mennyiben jelent előrelépést. Lehet, hogy lombikolni kellene...?

GigikémKép Nagyon kiváncsi voltam, mi van Veled!! SZóval még mindig egyben vagy!! Nagyon szorítok, mégha ritkábban vagyok is itt...Kép

DiaKépKép Örülök, hogy minden rendben van!! Fogy az időőőtök, jujjj!!!Kép

Puszi, a

Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Fourth Birthday tickers
Lilypie Second Birthday tickers

Lilypie Pregnancy tickers
madaran
 
 


Lányok!Kép
Gigi kedden bevonult a kórházba.KépMég nem szül,de már nem engedték haza.Szombatra van kiírva,de lehet,hogy még jövő héten is egyben lesz.KépMajd szólok ha van fejlemény.Puszi,Dia

Kép
Kép
lldicsi
 
 


Sziasztok LányokKép!

Köszönöm Kép, köszönöm Kép, köszönöm Kép, olyan drágák vagytok, hogy ennyi kihagyás után is úgy fogadtok, ahogy sehol máshol! Jó érzés közétek tartozni, az ember sorstársak között érzi magát a legnagyobb biztonságban. Drukkolunk egymásnak, ismerjük egymás érzéseit, hiszen a magunké is ugyanolyan.
Leírom szomorú példaként, hogy az a barátnőm, aki mindenhol úgy mutat be, mint az ő legjobb barátnőjét, hogyan fogadott:
Valahogy őriztem magamban a bánatomat, pedig tudtam, mennyien várják a telefonom, sms-em. Anyukámat hívtam csak fel, senki mást. Apósom aznap 10-szer rámcsörgött, de nem bírtam felvenni a telefont, végül már kikapcsoltam. És tudom, hogy miért. Mert nem akartam hallani a vígasztaló, üres szavakat, ezt az érzést senki nem ismeri, csak aki átéli, úgysem tudnak segíteni, csak udvariaskodunk, én meg szinte szégyellem magam, hogy nem tudtam a kívánt eredményt produkálni. És talán még azért nem beszélsz róla, mert nem tudsz szembesülni vele, ha nem beszélsz róla, akkor az nincs. Okultam, többé nem lesz ilyen publikus a dolog.
Szóval a barátnőm.. A főnökasszonyomnak megírtam sms-ben, hogy nem sikerült, ezért kedden megyek dolgozni. A főnöknek tudnia kell, hogy újra beállok. A főnök elmondta a barátnőmnek (kolléganők is vagyunk), tehát ő így tudta meg és nem tőlem. Na, felhívott és azt mondta, nagyot csalódott bennem, azt hitte, vagyunk olyan jó barátnők, hogy tőlem tudja meg a szomorú hírt, nem mástól. Szóval én nem fogadom őt a bizalmamba..., stb. Leállítottam mondat közben, hogy ezt most azonnal hagyja abba, a főnökömön és anyukámon kívül senki sem tudja, nem bírok róla még beszélni, és különben sem értem, hogy miért szenveleg itt, gőze sincs róla mit érezhetek, ő most itt magát sajnálja, a saját buta kis problémájával törődik? Azt már nem tettem hozzá, hogy hogyan is érthetne meg, 2 abortusza volt már.

Ó, látjátok, hát még mindig keserű vagyok kicsit.

De máris mosolyognom kell, ha arra gondolok, hogy Gigi pár napon belül világra hozza a csodálatos szeme fényét KépKép, és nemsokára Dia is. Dia, a babácskád már szép nagy, fantasztikus, csodálatos KépKép!

Enigma Kép, holnapra drukkolok neked, hogy szépek és egyenletesek legyenek a tüszőidKép. Olyan jó volt olvasni a soraidat, most Te vagy a mi példaképünk, hogyan kell a rossz hírek után talpra állni és haladni a cél felé!

Annácska Kép, dolgozzál csak, jót tesz! Tudom, milyen az érettségi előkészítő munka, - a férjem is ezt csinálja, csak latinból - van most rengeteg elfoglaltságod. Ha jólesik, írd ki Te is az érzéseidet magadból, nekem segít.
Tudod, lesz babánk, egyszer csak leszKépKépKép!!!

Lányok, bocs, ha nem minden nap jelentkezem, tudjátok, lát a főnökség..

Sok puszi Nektek KépKép!

Szani
szani
 
 


Szani!Kép
Na,sikerült nekem is elbőgnöm magam a leveleden!Hát persze,hogy úgy fogadunk,ahogy sehol máshol!KépHisz te közénk tartozol!Mi itt mind egyformák vagyunk,hisz ugyan abban a cipőben járunk,jártunk mind.És egy kivülálló soha nem tud úgy érezni mint ahogy mi érzünk egymás iránt.KépÉs IGEN LESZ BABÁTOK!KépKép

Sajnálom,hogy ilyen kollégáid vannak!KépAz a fickó a múltkor most meg ez a csaj!?KépAzért írom,hogy csaj,mert ezt barátnőnek nem lehet nevezni.Kép
Na de fel a fejjel!Mi itt vagyunk neked!Kép

Enigma,Anna ti merre vagytok??Kép

Gigi írt reggel,hogy már sok méhösszehúzódásai vannak,és unja a kórházi életet.Kép
Méhösszehúzódás azzal jár,hogy bekeményedik a hsunk mint a kő kis görcsök kiséretében,elég kellemetlen tud lenni.KépNekem is van részem belőle esténként.KépCsak a sok pihenés segít rajta és állítólag a Magne B6.Bár én már napi 3x2 szedek belőle de annyi mint halottnak a csók.Kép
Na,szófosi elindult,úgyhogy be is fejezem!KépSok puszi,Dia

Kép
Kép
lldicsi
 
 


Szóval Giginek tényleg itt az ideje!!!KépKépKépIgyekszem minél többet jönni, nem akarom elszalasztani a nagy hírtKép
GigiKépOlyan szar ez az egész. Az ember próbálja beleásni magát valamibe, hogy ne gondoljon RÁ, aztán az üres pillanatokban azon veszi észre magát, hogy semmi derű nincs benne, és bőgni v. ordítani tudna---Valahogy kerülöm az embereket, a családtagjaimat, mert nincs kedvem hozzájuk. Nem tudom, meddig tart ez...
a következő lombikkal kapcsolatban pedig olyan hitetlen vagyok!
Ma meg -ilyen még sosem volt- valami rózsaszínes, véres (bocs!) folyásom volt, nem tudom, mi lehet...??
DiaKép Olyan jó olvasni a soraidat, mert sugárzik belőle a boldogság. KösziKép
a

Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Fourth Birthday tickers
Lilypie Second Birthday tickers

Lilypie Pregnancy tickers
madaran
 
 


Anna!Kép
Na,a te leveledet is megkönnyeztem.KépNem tudom mi van velem,valószínű az,hogy szeretném ha már ti is ilyen boldogok lennétek mint én.KépKivánom,hogy minél előbb teljesüljön!KépSajnálom,hogy ilyen rossz a hangulatod.KépMutatni akartam valamit,de azt hiszem ez most nem lenne jó alkalom.KépKépSok-sok puszi!Küldök néhány napocskát,hátha segít.Dia
KépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKép

Kép
Kép
lldicsi
 
 


Csajok!!!
Most kaptam az sms-t,
16.45.-kor megszületett Gigi kisfia Olivér!
3700 gramm 59cm.KépKépKép
Nagy nagy gratula Nekik!!!!
Dia

Kép
Kép
lldicsi
 
 


Tudtam, hogy még most be kell néznem (az én kis családomhozKép)!!!!
GigiKép! Óriási nagy baba (kukába az 56-os tipegőkkelKép). Gratula, gratula! Ez gyors volt!!! Legyetek nagyon-nagyon boldogok, szívből kívánomKépKép. Puszi Olinak és várjuk a képeket!!!

SzaniKép! Az én egyik legjobb barátnőm mikor egyszer tényleg kiakadtam (általában azért itthon egyedül szoktam magam jól kisírni, vagy a páromnak - a nagyon nagy fájdalmamat ritkán osztom meg másokkal, kivéve persze titeket és pont azért mert ti tudjátok miről van szó) szóval egyszer annyira kivoltam, hogy sírtam neki és elpanaszoltam neki minden gondomat. Szóval erre megkérdezte, hogy "akkor most öngyilkos akarsz lenni?" Na! Hát ennyit erről. Neki a nászúton összejött (2 abortusz után) így fogalma sincs milyen is az 2 naponta dokihoz járni, a saját hasadat szúrkálni és ismét összeomolni mikor megjön, hogy aztán kezdhess megint mindent elölről... Ezt senki nem értheti. Nagyon nagyon szurkolok neked!!!KépKépKép

AnnácskaKép! Kérlek higgy a sikerben!!! Én annyira de annyira szurkolok nektek a Szanival!! Eddig olyan jól bírtad, de az utóbbi 2 leveledből árad a szomorúságKép. Nem szabad, nem szabad!!! Most úgy megsimogatnám a kis buksitokat! Boldog anyuka kell annak a babánakKépKép

DiámKép! Én is örülök, hogy ilyen boldog vagy! Mi is követünk nemsokára. Köszönjük a híreket Gigiről és ha beszélsz vele, kérlek add át, hogy pusziljuk őket!

Mindenkinek nagyon szép álmokatKép
(Én hajnalban kelek, hogy elsők között érkezzem a helyszínreKép)
Puszi
Enigma
enigma
 
 


Ja! AnnaKép. Nem lehet, hogy a lombikos gyógyszerek miatt van? Ne ijedj meg! De ha nem múlik, kérdezz rá nála, bár gondolom ehhez van most legkevésbé kedved.
puszi neked
enigma
 
 


Lányok!Kép
Most írt Gigi,hogy rossz volt az első éjszaka,mert nagyon fáj a gátsebe.KépAzt írja,hogy rosszabb mint a szülés.KépNa most kellően betojtam.KépHétvégén megyek hozzá,majd hozok Oliról képet.KépPuszi nektek.Dia

Kép
Kép
lldicsi
 
 


GIGIKÉMKépKépKépKépKépHATALMAS BÉBI EZ AZ OLIVÉR, NEM CSODA, HOGY FÁJ A GÁTSEBED!!!! NAGYON -NAGYON SZÉP NAPOKAT KÍVÁNOK NEKTEK!! ÉS SOK-SOK TEJCIT!!!KépKépKépKép
DiaKépEnigmaKép Annyira aranyosak vagytok. Ha Titeket olvaslak, mindig megnyugszom.... Az első dolgom, ha számítógép-közelbe kerülök, hogy elolvassam, mit írtok....Nagyon fontos nekem.

Juj, de jó Giginek!! Hiszen család lettek!!!KépKép hát, asszem ez a nap híreKépKépKépAkkor ezek szerint spontán beindult Neki, igaz? Ez a legjobb. Most akart megszületni. még októberben. éppen elcsípte.
Még itt dekkolok a mhelyemen, sietek is, mert épp lukas órám van, aztán hamarosan jönnek a kíváncsi kollégák, azt már nem nagyon csípem.(még egy érettségi előkészítő, aztán jövő héten szünetke!!!) Úgyhogy gyakrabban jövök majd!Kép

pusza, anna

Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Fourth Birthday tickers
Lilypie Second Birthday tickers

Lilypie Pregnancy tickers
madaran
 
 


Anna!Kép
Igen,spontán szült Gigi!KépÉs azt szokták mondani,hogy az első szülés 8-10 óra vajudással.Ehez képest 1 órakor még azt írta,hogy sokat keményedik de semmi különös,aztán háromnegyed 5-kor pedig meg volt Olivér.KépSzóval nagyon ügyes volt a mi Gigink!KépSOK-SOK PUSZI NEKI!KépMára volt kiírva.KépPuszi,Dia

Kép
Kép
lldicsi
 
 


EnigmaKép Hol vagy?? Mesélj, mekkorát nőttek a tüszőcskék??Mit mondott a dokikánk??Kép

DiaKép Te is ilyen ügyi leszel!!! Biztos vagyok benne!!!KépKép
anna

Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Fourth Birthday tickers
Lilypie Second Birthday tickers

Lilypie Pregnancy tickers
madaran
 
 


GIGI KépKépKép!!! Gratulálok!! És gratulálok Neked is Olivér baba, szép nagy babuci vagy, és könnyen születtél!
Nagyon-nagyon sok boldogságot kívánok Nektek, éljetek boldogságban, egészségben, bőségben!!!!KépKépKép

Puszi mindenkinek, mennem kell KépKép.

Enigma Kép, tüszők?????

Szani
szani
 
 


Sziasztok Csajok!Kép
Voltam Giginél a kórházban,jól vannak gyönyörű Olivér.KépTeszek fel kettő képet róluk.Mindenkinek puszi.DiaKép
Kép

Kép
Kép
lldicsi
 
 


GYÖNYÖRŰEK VAGYTOK!!!!!KépKépKépKépKépKépKépKépKép
ÉN IS ILYET SZERETNÉK!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
egy kis macival.......
a

ui.: Várjuk a szüléstörténetet!!!

Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Fourth Birthday tickers
Lilypie Second Birthday tickers

Lilypie Pregnancy tickers
madaran
 
 


DiaKépKép Köszi a képeket!! Mit mesélt GIgiKép?
a

Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Fourth Birthday tickers
Lilypie Second Birthday tickers

Lilypie Pregnancy tickers
madaran
 
 


Sziasztok lányokKép!

Ezt nem hiszitek el! Egy iszonyú hosszú levelem szállt most elKép. Most nem tudom újra írni, nem otthon vagyok. (Úúúúú, most picit ideges lettemKép)
A lényeg, holnap inszem. Részleteket majd írok holnap, v. holnap után.
Puszillak benneteket:
Enigma
enigma
 
 


Enigma!Kép
Nagyon szorítok!KépMeglátod ez már sikerülni fog!KépVárom a leveled.Kép

Anna!Kép
Azt mesélte Gigi,hogy pikk-pakk meglett Olivér.KépA 36.héttől itta a málnalevél teát és attól olyan szépen tágult,hogy peregtek az események.KépMég a férje is majdnem lemaradt a szülésről.KépAzt hiszem ma mentek haza,úgyhogy biztos pár nap múlva jelentkezik és majd mesél.KépMost rohanok.Sok-sok puszi,Dia 33+5

Kép
Kép
lldicsi
 
 


Sziasztok csajszikKép!

Hát elszállt tegnap a levelemKép.

Először is!! Gyönyörű a bébi, nagyon nagy gratula Giginek még egyszer. Sok-sok boldogságot!!!

Szóval pénteken voltam, lett 4-5 db 14-15 mm-es tüszőm, úgyhogy mondta, hogy most már ne is szedjek semmit, hagyjuk maguktól nőni és akkor hétfőn inszem. Szólni sem volt időm, mondtam OK. Ez most jóval hamarabb volt mint a múltkor, repesztő most sem volt, de bízom benne. Aztán utána egyből elmentem egy barátnőmhöz és csak nagyon későn értem haza. Szombaton meg egy kedves ismerősömnél töltöttem az egész napomat Szentendrén. SzaniKép, gondoltam ám rád!!!

Ma meg! (Egy élmény volt az odaút, ünnep lévén 0 db autó volt az utakon, bezzeg a váróban!!! Már gyanús volt, hogy parkoló sem volt. Szegények, ünnepekkor is nagyüzem volt.)
Az inszem végül is délben volt és hát nem ment olyan klasszul mint a múltkor (akkor 2 perc volt, meg sem kottyant), azt mondta annyira összeszorítom magam hogy nem tud hozzáférni, a katétert nem tudja felnyomni. Semmivel sem éreztem magam feszültebbnek mint a múltkor és mégis. Akárhogy helyezkedtem, lazultam, nem ment. Mondta, hogy akkor most kicsit kellemetlen lesz. Mindenféle segédeszközöket vetettek be (rossz volt nézni: hatalmas csipeszek meg minden, ja és időközben a nővérke is bejött segíteni), nyomkodták a hasamat is egyidejűleg és aztán nagy nehezen sikerült, pedig már javeszékeltem, hogy akkor én most elájulok, meg ilyenek. Különben borzasztó így leírva de annyira nem volt vészes, általában csak röhögtem az egészen, már vártam mikor fog rámszólni, hogy hagyjam abba, mármint a kuncogástKép! Nem fájt annyira, csak kellemetlen volt. Szegény megszenvedett velem. A végén már annyira le akartam szállni, hogy majdnem megrúgtam szegényt. Mondta, hogy jó, jó, megy már... Vicces volt.
Na, hát ilyen eseménydús volt a mai napom. 2 hét újbóli várakozás.

Az külön jó, hogy még a stimu elején megismerkedtem egy nagyon jó fej lánnyal. A hosszú 3 órás várakozásokat mindig dumcsizással töltöttük. Néha már olyan hangosan nevetgéltünk (ki-ki elmesélte saját nyomorát), hogy már mindenki minket nézett. Sajna neki csak péntek körül lesz az inszeme, de majd sms-ben értesítjük egymást.

DiámKép! Köszi a képeket! Látod megy ez pikk-pakk, remélem nem izgulszKép!!! Ti egyébként már régóta ismered a Gigit? Vagy csak a netről? Ha beszélsz vele, puszi nekik!

Annám!Kép Hogy vagy? Kirándulgattatok ezen a szép hétvégén? Spontán babód is lehet csak ne szomorkodjKép!!! Sokat gondolok rád!

SzaniKép! Neked is ugyanazt tudom csak írni. Szurkolok nektek, magunknak nagyon nagyon!!!!

Sok puszi:
Enigma
enigma
 
 


Enigma!Kép
Na meglátod ez az inszem fog sikerülni,mert nehezen indult!KépNagyon szorítok!KépTök jó,hogy ott is megismerkedtél egy sorstárssal.KépNekem sajnos nem volt ilyenben részem.Kép

De egy kicsit izgulok a szüléstől,de már nagyon várom!KépGigit itt a neten ismertem meg.KépDe nekem olyan mintha ezer éve ismerném.Kép

Anna,Szani!
Én is sokat gondolok ám rátok!Kép
Sok puszi nektek.Dia

Kép
Kép
lldicsi
 
 


Sziasztok!

A segítségeteket szeretném kérni. Egy év után eljutottunk oda, hogy elgondolkodjunk egy meddőségi központon. Valószínűleg a Dévai intézetet fogom választani, eddig csak jót hallottam róluk.
Ezzel kapcsoaltban lenne pár kérdésem. Ha jól tudom, két doki dolgozik ott. azt nem tudom, hogy közülük én választhatok-e, de ha igen, akkor melyiket ajánljátok?
Van esetleg valami, amire fel kéne készülnöm, mielőtt először megyek?
A honlapjukon az szerepelt, hogy az tekinthető meddőnek, aki másfél év alatt nem esik teherbe. Ezt mennyire veszik szigorúan? Kidobnak az egy évvel?

Előre is köszi a segítséget!

A baba gyönyörű a képeken Kép
png
 
 


Szia PngKép!

Szerintem jól választasz ha a Dévaihoz mész. Itt szerintem mindenkinek csak jó tapasztalatai vannak vele kapcsolatban. Ha bejelentkezel (a neten rajta van az elérhetőségük) akkor szerintem automatikusan a Dévaihoz kerülsz. Őszintén nem is tudom, hogy a Vass dokihoz mikor kerül az ember. Gondolom külön kérésre, ha kifejezetten hozzá akarsz kerülni, vagy ha a Dévai szabin van. Itt mindenkit a Dévai kezel.
Az egy éveddel nem fognak kidobni. Azt elárulod hány éves vagy? A Dévai nem szeret sz.rozni. Nem híve a hosszú kivizsgálásoknak, hanem babát akar csinálni mindenkinekKép. Talán annyi, hogy ha mégsincs semmi baj veletek és esetleg összejöhetne spontán is, akkor némi pénzetekben kerül a dolog. Mert, hogy ez egy magánklinika és minden pénzbe kerül, de hol nem fizet manapség az ember???
Tuti meghallgat, hogy mi a panasz, megnézi a leleteidet ha már van ilyen. Ha nincs akkor megcsinálnak minden szükséges vizsgálatot (ez azért eltarthat egy darabig) és utána eldönti, eldöntitek hogyan tovább. Ne izgulj! Most már jó úton haladtok!!Kép
Egyetlen rossz, hogy mindig nagyon sokan vannak és hát olykor órákat kell várni. Ez te döntöd el, hogy bevállalod, vagy sem. A hely klassz, az team szuper, a doki profi.

Hát ennyit így elsőre. Ha bármi kérdésed van írj és persze értesíts minket, hogy mizujs!!

Szia
Enigma
enigma
 
 


Sziasztok lányokKépKép
Mégsem tudok olyan gyakran jönni, mint hittem. Ui. itt vannak a nővérem gyerkőcei, és állandóan a gépen ülnek, úgy kell őket kizavarni az udvarra. Most épp szép fővárosunkban barangolnak, úgyhogy tudtam jönni.
Mi jól vagyogatunk, egészen jól viselem a napok múlását. AZ az egy aggaszt, hogy néha rózsaszínes folyásom van a lombik óta, együttlétek után pedig véres is... ilyen azelőtt soha nem volt...Kép Három hét múlva megyünk vissza. nem is hiszem el...
DiaKép Akkor: mikor kezded a málna teát?? Én rendületlenül iszom a cickafarkot, hátha történik valami.Kép
EnigmaKép Tutik vagytok, tetszik, hogy végignevetted az inszemet!!Kép Velem a múltkor a reggeliről kezdett beszélgetni, hogy ne figyeljek oda, és el tudjak lazulni. Szóval akkor most pihi van?? Ugye pihi van!!?Kép

PngKép A lehető legjobb helyre gondoltál. Néha kicsit sokat kell várni, de nézd meg az eredményt (Gigi és bébije a fotón), ez mindent megér!!!!! A Vas dokihoz akkor kerülsz, ha külön kéred Őt. Egyébként a Dévai foglalkozik minden beteggel!!! ÉS: tényleg írj, hogyan haladnak a dolgaid, és ahogy Enigma is írta: bátrank kérdezz, megpróbálunk segíteni...

puszi, anna

Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Fourth Birthday tickers
Lilypie Second Birthday tickers

Lilypie Pregnancy tickers
madaran
 
 


bátrank=bátranKépKép

Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Fourth Birthday tickers
Lilypie Second Birthday tickers

Lilypie Pregnancy tickers
madaran
 
 


Sziasztok Lányok!
Beszemtelenkedhetek közétek? Csak mert a másik topik, ahová innen is szoktak néhányanKép írogatni, mostanában kicsit zsúfolt, néha OFF is és teljesen el vagyok anyátlanodvaKép.
Szóval nem Dévais vagyok, hanem Schöpfis, de a 2 Schöfis topikban nem foglalkoznak asszisztáltal.
Ma megkaptam a lombikos ajándékcsomit, benne van a fél gyógyszertár, de kellemesen csalódtam, mert azt hittem nem lesz elég mindenre a pénzem és elég lett, sőt, maradt 20e Ft-om!!!Kép De nem is ez a lényeg.
Olvastam a neten, és EnigmaKép is írta már, hogy van ez az adagoló toll, valószínűleg a Puregonhoz (nem nevezik meg a gyógyszert, csak hogy jól ismert, régóta forgalomban lévő). A cikkben azt írják, hogy a kezelőorvos ingyen fogja rendelkezésemre bocsátani az adagolót! Hát nálunk erről még nem volt szó, de elviszem a dokimnak a cikket,hogy tud-e róla, legfeljebb nevet egy jót...
Közületek aki használja, hogy jutott hozzá?
Bocsi a regényért és köszi ha tudtok segíteni!Kép
Hajni
hajnesz
 
 


Zsuzsa!Kép
Csak a lányokat tudom ismételni,jó helyre jöttél!KépA Dévai doki tényleg jó szakember!Sok sikert!Aztán várjuk a beszámolót!Kép
Anna!Kép
Ismerős a téma.KépNekem a múlt héten volt itt a nővérem a 2 éves unokahugimmal.Kép3 nap alatt lestrapált.KépDe nagyon jó volt.Kép
Rózsaszines folyás?KépBrrr.Nem hangzik jól.KépSzerintem rákérdezhetnél telefonon,szerintem a nővér is segítene.
Tea:Hát még 2 hét és elkezdem inni.KépTegnap állítólag már jósló fájásaim voltak.KépMa már bepakoltam a kórházi motyónkat.Kép
Szegény Gigi ki van készülve.KépNappal órákig alszik Olivér ,éjjel pedig fel van.KépNem sokat pihen Gigi.De hát ezt várta 5 éve!KépKépSok puszi nektek!Dia 34+0

Kép
Kép
lldicsi
 
 


Szevasz Hajnesz!Kép

Hát látod, itt is csak belém botlaszKép! Ez a toll a Puregonhoz van (én úgy tudom csak ehhez). Neve: Puregon Pen. A "tollat" (az adagolót) a Dévai mindenkinek adja. Ehhez ír fel olyan Puregon szurit, amit kifejezetten ehhez az adagolóhoz lehet használni. Itt a lányok még nem használtak ilyet, asszem én vagyok az egyetlen.
Te egyébként kapsz a lombikhoz Puregont? Mert azt nem is mindig szoktak felírni. Ha igen akkor nyugodtan kérdezz rá a dokidnál.

Na, mikor kezdtek ponosan? Izgi.
Én most vagyok túl az inszemen, most várunk. Elég kalandos volt.

AnnusKép! Ezek szerint még nem múlt el a folyásod. Nem akarod felhívni, hogy mi lehet ez? Lehet, hogy sokaknak van ilyen és akkor megnyugodnál, hogy nincs baj. Gyere sűrűbben!!!KépKép Különben az első inszemnél velem is dumcsizott erről-arról, de most erre nem volt mód. El volt foglalva a problémával.
Ami engem illet, hát pihengetek. Hétfőn végig itthon punnyadtunk és dvd-t néztünk. Tegnap meg ma azért már el-el mentem dolgozgatni. De nem cipelek és próbálok odafigyelni. Lassú ez a várakozás. Ha tök jól átjárható lenne a jobb oldalon is a pvezetékem, azt mondanám tuti! Szerintem most jókor nyomta fel a fiúkat a doki (akármilyen keserves is volt), csak az a baj, hogy minden nagy tüszőm a jobb oldalon voltKép. És szerintem nem találkoznak, vagy ami rosszabb bent rekednek. Most ezen parázom, de joggal, ezt a Dévai is mondta, hogy simán benne van a pakliban. De nem tud mit csinálni, mert mégiscsak átjárható orvosilag. Pedig a papíron ez van:" A jobb oldali gracilis pvezető - nagy nyomással adva a kontrasztanyagot- csak nagyon halványan ábrázolódott, rajta keresztül a kontrasztanyag szabad hasüregben való megjelenése nem egyértelműen, csak jelentős késéssel következett be." Kép
Egy kontrasztanyag hogy jelenhet meg nem egyértelműen??? Na mindegy. Szerintem ez felejtős, de mégis küzdünk. A Dévai azt mondta, ez ugyan pech, de bízzunk benne, mert a kontrasztanyagnál kisebb mind a spermium, mind pedig a pete. Hát nem tudom, én elég szkeptikus vagyokKép.

Úgyhogy most várok, kétségeim közepette. Mi mást tehetnék?

GigiKép! Hogy telnek első napjaitok otthon? A Dévainak mondtátok már?? Van tejcsid?

DiámKép! Te hogy vagy?

SzaniKép! Mizu veled? Sok a meló?

Írjatok! Puszi:
Enigma
enigma
 
 


Sziasztok!

Köszönöm szépen a szíves fogadtatást, nagyon jól esik Kép Amúgy 26 éves vagyok. Sokat gondolkodtunk rajta, hogy egy év után felkeressünk-e egy ilyen központot, főleg, hogy ezek a beavatkozások télleg elég ijesztően hangzanak, de végül oda jutottunk, hogy ártani nem árt, ha nincs semmi bajunk, legalább emiatt nem fogunk görcsölni.
Ma még mindenképp kérek időpontot, a többiről pedig majd beszámolok!
Még egy gyors kérdés: az első alkalommal már egyből elkezdi a doki pl. a nőgyógyászati vizsgálatokat, vagy csak egy megbeszélés lesz?
png
 
 


EnigmaKép
Köszi szépen, amúgy szeretek "beléd botlani"Kép, de azért igyekszem nem túl zaklatósra venni a formát! Igen kaptam 5 ampulla Puregont is. Gondolom rendes szuri lesz belőle, ne ábrándozzak kímélős tollakról... azért rákérdezek, hátha.Kép
Ugye Te is tudod, nem kell külön mondani, hogy történtek már SPONTÁN fogantatások ELZÁRÓDOTT petevezetőkkel is, bízz Magadban és a nanométerekben!!!Kép Kép Kép
Ja, hogy mi mikor lesz? Az idő persze most cammog, nov. 10. Leállítás kezdődik, nov. vége stimu kezdés, dec. első fele talán pungi, transzfer, de várjuk ki a végét, remélem, először is jól fogok reagálni a stimura és kitartok a punkcióig!!!
Hajni
hajnesz
 
 


Sziasztok Kép!

Kicsit bentmaradtam, most tudok nyugodtan itt lenni. Lopva minden nap elolvaslak benneteket, de már egyre rosszabbak az idegeim, mert fél fülem mindig a közeledő léptekre figyel. Kicsit feltűnő az oldal, itt mosolyog ez az anyuka a bébijével a képernyő bal oldalán, és a főnököm hajlamos észrevenni, ha külkereskedelem helyett babákkal foglalkozom. Hm.., micsoda szemfülesség Kép !

Gigi és Oli babaKép, olyan gyönyörűek vagytok!! Mindig visszalapozok oda megcsodálni benneteket.
Ma éjjelre (és mindegyikre) jó pihenést kívánok NektekKép!

Enigma Kép,
hja, igen, sok a meló, még mindig vannak olyan tornyok, amikhez hozzá sem nyúltam, pedig már több mint 1 hete visszajöttem.
Nagyon örülök, hogy ilyen jól bírod a megpróbáltatásokat! Ha nem tudnám, min mentél keresztül az inszemen, vigyorognék, hogy megdolgoztattad a dokit, és még majdnem meg is rugdostad szegénykénketKép! Még szükségünk van rá, ne bántsad ám!!!!KépKép
Szorítok neked nagyon, hogy sikerüljön, szerintem komoly esélyeid vannak! Végülis van másfél petevezetéked! Ez hatalmas kincs!!!!Kép
Bátor vagy, máris dolgozol? Vagy a főnököd szigorkodik?
Köszi, hogy gondoltál rám, mikor Szentendrén jártál. Vicces, hogy akár el is mehetnénk egymás mellett..Kép

Anna Kép,

veled is összefuthatnánk véletlenül néha, mert a cég üzeme Tatabányán van.
Azért próbálkozzunk a spontánnal is, ugye te sem adod felKép? Van ovulációs teszted? (Páfrányminta..)
Írod, hogy rózsaszínes folyásod van, s hogy ilyet még sosem tapasztaltál. Nehéz lenne okosat mondani, mitől lehet. Ez az egész mesterséges hercehurca kicsit hülyét csinál a szervezetünkből. Azért szólj Dévainak, jobb ha tud róla. Én is felhívtam őt, miután egy székrekedéses toalettezés után múlt pénteken egy 5 x 2 cm-es "cucc" pottyant ki a hüvelyemböl. Nem vér volt, hanem "valami". Még 2 db vöröses pötty is volt rajta, amikre persze máig azt hiszem, hogy azok voltak az ikreim, csak éppen valamiért nem látszottak az ultrahangon. Kezem-lábam remegett. Le is fagyasztottam (bocs, el ne ájuljatok!!Kép), mert meg akarom vizsgáltatni szövettanon. Dévai azt mondta, csak nyálkahártyadarabka lehetett, de nekem sem volt még ilyenem soha, ezért az ember nyilván jobban figyel magára.
Jó szünetet, vidám családi napokat kívánok! Töltődj fel sok vidámsággalKép, mindjárt letelik az a 3 hét, aztán már vár is a dokink, ha csak Enigma addigra ki nem nyírja KépKépKépKép!!

DiaKép,

ugye jól vagy? Készen áll már a babaszobaKép? Ilyenkor az ember már elolvasott minden babaváró könyvetKép? Te is spontán szülést tervezel, mint Gigi? Olyan aranyos vagy, minket mindig vígasztalsz és biztatsz, magadról meg olyan szükszavú vagy. Mivel telnek a napjaid? ÍrjKép!

Png Kép,

a Dévai egy szuper okos és szimpatikus, általában jókedélyű ember. Jólelkű és megbízható! De az érzelmi kifejezőkészsége nem fejlődött túl KépKép, ezért meg kell tanulnod őt a sorok közül is kiolvasni Kép. Ha ez megy, imádni fogod!!
A Vass doki is nagyon szimpatikus, és biztos szakmailag is kiváló, különben a Dévai nem vette volna fel. Hozzá is lehet jelentkezni, s nála rövid időn belül sorra lehet kerülni. Jó választást!
Dévai gyors döntéseket hoz, így neked is nagyon gyorsnak kell lenned, mert pillanatok alatt kell dönteni olyan nagy kérdésekről, amikre nem is számítottál, amikor csak úgy elindultál hozzá egy kicsit beszélgetni, puhatolózni a jövő felől. Kenetvétel, aztán vizsgálatokra küld, s ha megvannak az eredmények, megmondja, mit javasol. Az ember szembetalálhatja magát olyan eredményekkel is, amire nem is számított, hisz csak egy kicsit kíváncsi volt, egy kicsit elébe akart menni a dolgoknak.. Persze nagy eséllyel minden rendben van, hiszen 1 év statisztikailag nem nagy időKép! Sok sikert, írd meg, hogy alakulnak a dolgaid!

Hajni Kép,

hol tartasz a nagy folyamatban?

Jajaj, lányok, lesz vagy 8 óra, mire hazabaktatokKép!
Bocs a szófosásért, ami általában jellemző rám itt a Babaneten (életben nem), de nem túl gyakran jutok közétek, s annyi minden történik közben mindannyiunkkalKép. (Nem enged a rendszer hoszzú ö-t és ü-t írni, helyette mindenféle krixkraxokat ír, rövid mgh-kal pótoltam, bocsi..)

Sok puszi! Írjatok!

Szani
szani
 
 


Sziasztok!
19-n 5 órára kaptunk időpontot Kép
Van esetleg valami javaslat, hogy milyen vizsgálatokat csináljak meg addig, felgyorsítva az egész folyamatot?
png
 
 


Szani!Kép
Örülök,hogy beugrottál,de gyakrabban is tehetnéd!Kép
Hát én mindig próbállak titeket vigasztalni több,kevesebb sikerrel.KépNa de ha érdekel elmondom,hogy ma összepakoltam a kórházi csomagot és tegnap már jósló fájásaim is voltak.KépIgaz,még van pár hetem hátra."Szerintem még kettő.Kép"Most még külö babaszoba nem lesz,még ott lesz velünk a hálóban.KépMajd teszek fel képet az ágyról.Kép
Igen én is spontán szülést tervezek,remélem sikerül.Picur már befordult fejjel lefelé úgyhogy eddig minden ok!Kép
Igazából már nem sok mindent csinálok egy nap mert hamar kifáradok.De természetesen főzök,mosok,takarítok,netezek,tv-zek és sokat alszok.Kép
Ti mikor mentek nyaralni?Hú de irigy vagyok,hogy mentek a melegbe.KépSokSokSokSok puszi!KépDia
Kép

Kép
Kép
lldicsi
 
 


DiaKép
Szuper ez a kép! Eszembe is juttatta a lököttKép barátnőmet, aki hónapokkal a kiírt nap előtt mutogatta sorra a cukibbnál cukibb ruhácskákat, takarókat, mindefélét, aztán jött a nagy nap, pár nap után hazamehettek és akkor jöttek csak rá, hogy NEM VETTEK PELENKÁT!!!Kép Drukk és kitartás!Kép

SzaniKép
A babás mamis képet el tudod tüntetni, ha a szürke vonalat megfogod és balra húzod.Nekem bevált!Kép
Kérdésedre: az első lombik lesz most decemberben, feltéve, hogy jól reagálok a stimura. Az időpontokat kb.-ra tudom még csak, lásd néhánnyal feljebb az Enigmának írottakban.Kép
Hajni
hajnesz
 
 


Sziasztok lányok!Kép

Gyors helyzetjelentés: hétfőn hazajöttünk, jól vagyunk. A szüléstől tényleg nem kell félni, elég nudli voltKép

Még jövök, csak most picurka nyüglődik.
Itt hat napos:Kép

Puszi, Gigi

KépKép
gigi28
 
 


Sziasztok Kép! Megint túlórázom, így bejöttem, de vigyázat, mert a főnök is túlórázik a másik szobában.. Kép! De Hajni segítségével eltüntettem a baba-mama képet, így már nem ordít a képernyőről, hogy éppen nem a munkával vagyok elkeveredveKép.

Png Kép,

ha fel akarod gyorsítani a folyamatot, akkor kell egy másik (pl. állami) nőgyógyász, aki elkezdi a vizsgálatokat. A párodat érdemes először megnézetni andrológussal, mert ha nem lenne jó a spermaképe, akkor téged már nem érdemes a petevezeték-átjárhatósággal "kínozni", mert akkor úgyis mindenképp lombik lesz. Ha jó a spermakép, akkor jöhet a petevezeték vizsgálat, ami csak akkor tud fájdalommentes lenni, ha átjárható. (Legalábbis én így tapasztaltam. Kifizettettek velem 30 000 Ft-ot, mondván, hogy ezt javasolják, mert ez fájdalommentes. Na ja, csak elfelejtették hozzátenni, hogy átjárhatóság esetén. Ezt nem a Dévai csinálta. De nem akarlak megijeszteni, nem egyforma a fájdalomküszöb.)
Rákszűrés és kenetvizsgálat is kell. Ezután nekem (lombikprogramhoz) kért EKG-t, tüdőszűrést, AIDS-vizsgálatot, többféle, a ciklus különböző napjain történő vérvizsgálatot.

Hopp, most mennem kell, a kollégám, aki pomázi, indul haza. Ezt ki kell használni, bekéredzkedem hozzá, hogy ne kelljen 1,5 órát tömegközlekednem Kép!

Gigi KépKépKép, jó újra hallani felőletek! Nagyon édes a kisbabádKép!!!!!!!!!!!! Fantasztikus lehet!! Szinte el sem hiszed???? Mint egy álom???

DiaKép, nagyon kedves a kép a babaágyról!! Annyira kézzelfoghatóvá teszi a mi célunkat is! Jó, hogy tesztek fel képeket, Lányok, így nincs olyan CSODA-jellege dolognak. A kiságy és a pelenka teljesen természetes dolog, elérhetőbbé varázsolja a célt. KösziKép!
Mióta vagy betegállományban? Rögtön az elejétől? December 27-én indulunk nyaralni a "Szesöl"-szigetekre. Nagyon várom már, mégis azt kell mondanom, bár ne mennénk, mert ha a babák sikerültek volna, nem mentünk volna el. Dévai nem javasolta a 12 órás repülést. Még soha nem voltam ilyen egzotikus helyen, apósom tényleg nagyon nagyvonalú, hogy befizette az egész családot: após, anyós, sógorom és barátnője, meg mi a férjemmel. Szilveszter 36 C fokon, érdekes leszKép! Majd utána mindent megírok nektek.

Hajni Kép, maradj velünk, számíthatsz ránk, hogy drukkolunk neked Kép!!

Puszi KépKépKép: Szani
szani
 
 


KépÉn is akarok egy ilyen kiságyat!!!!!! Komolyan lányok, én már gondolatban 100szor berendeztem a kis bébink szobáját. Tudom milyen színeket akarok, miket tennék a falra, hol lenne az ágy, stb... Úúúú! Ez mikor lesz? Jó lenne tudni. HajneszKép! A barátnőd története nagyon cuki. Hát igen, pelenka.
DiámKép! Látom te is óriás bébire készülsz. 3-6 kg LiberoKép! Nagyon cuki az ágy és hogy ezt megosztod velünk. És a szülés is nudli, ahogy Gigitől halljuk. A nehezén már túl is vagyKép. A mi esetünkben a összehozás fázisa a nehézKép. De miért is akarsz már 2 hét múlva szülni? Azért annál későbbre vagy kiírva, nem??? Azért tudsz még közlekedni a pocakodtól??Kép

SzaniKép! Hello, hello! Végre itt vagy! Sőt mi több 2x is jelentkeztél már! Jót nevettem, mert megint visszagondoltam erre a kalandos inszemre. És frankón, tényleg majdnem fejbe rúgtam. Jaj, most is röhögök itt magamban. Azt hiszem egyébként muszáj ezt így felfogni (mármint inkább nevetni mint sírni; bár az utóbbit néha azért szoktam itthonKép), ezt talán máshogy nem is lehetne végigcsinálni. De ahogy ti is írjátok, szerintem mindig jófej mindenkivel. Ezt is szeretem benne.
1,5 pvezető. Hmm. Szóval szerinted még érdemes hinnem a jobban is? Persze, valahol bízom abban, hogy át tudják verekedni magukat az akadályokon. Végül is csak 2x, esetleg 3x elég ez a bravúr az életben és akkor én már a legboldogabb ember vagyok a földönKép. Próbálok + lenni, de néha előjön újból ez a rohadt, tehetelen félelem-érzés. Bepánikolok és a legrosszabbakra gondolok. Hess, hess fránya gondolatok!!!!
Különben én is gondoltam arra, hogy akár el is mehettünk egymás mellett Szentendrén. Már arra is gondoltam, hogyha már mindenkinek lesz babája, akár találkozhatnánk isKép.
Különben csak light-osan dolgozom. A Dévai azt mondta csinálhatok bármit csak nyugodtan és nem megerőltetőt. Ezelőtt a taposómalom biznisz életben dolgoztam. Millió túlóra, sok stressz; viszont nagyon jó pénz, sikerek. Aztán márciusban úgy éreztem, elég volt. Bebizonyítottam, erre is képes vagyok, de nem bármi áron. Rájöttem mégsem nekem való, az én kis lelkemnek és hát otthagytam csapot papot. Visszatértem eredeti "szakmámhoz" és tanítok. Angolt. Egyelőre nagyon élvezem. Ennek látom értelmét és iszonyú nyugis. Nem dolgozom magam halálra, annyit vállalok, amennyihez kedvem van. Van időm rengeteg mást is intézni napközben, stb. Igazából a legjobb döntést hoztam, azt hiszem. Akkor még nem tudtam, de hát a régi tempóval a Dévaihoz 2 naponta való járkálást sem tudnám megoldani, vagy csak folyton idegeskednék, hogy mikor érek már be. Különben csodállak benneteket, hogy ezt meg tudjátok oldani!!
3 hét múlva már te is mész megint??? Úgy szurkolok neked!!! Ti egyébként miért lombikoltok? Van valami oka, vagy nálatok is ismeretlen, mint Annáéknál? Arra persze emlékszem, hogy a múltkori lombiknál nem volt petesejt, de ezt azért előre nem lehetett tudni, ugye??
Ja! És vigyázok, én sem akarom ám kinyírniKép, végtére is nekem is nagy szükségem van még rá!!!Kép Szesöl??? Szanikám! Az valami csodálatos lesz. Az maga a földi paradicsom! Ott aztán tényleg fehér a homok. Tuti jót fog tenni.

Hajnesz!Kép Szerintem is legyél velünk. Én is kíváncsi vagyok mi van veled. OK??? Megkérdezted a tolladat? Azt mondod bízzak a nanométerekben? OK. Ha te mondodKép!
Ja! És a stimura még jó, hogy jól fogsz reagálniKépKép

Gigi anyaKép! Szia! Jó, hogy benéztél és újabb képet láthattunk a kis bébidről. Nagyon cukiKép, mondhatni gyönyörűséges!!!! Mondanám, hogy irigy vagyok, de ez nem igaz. Te aztán igazán megérdemled ezt a kincset!!!!

AnnámKép! Nézz be hozzánk!! Mi van a folyással? Megkérdezted, vagy már el is múlt? Mindjárt itt a következő!!! Hallo, hallo, az már biztos sikerül, csak bíznod kell!!! És együtt mentek a Szanival! Az is biztos segít majd. Én a múltkor megismerkedtem egy lánnyal, olyan jókat dumáltunk amíg várakoztunk. Mindig egymás után jöttünk, azóta is beszámol, hogy neki mikor lesz az inszeme.

PngKép! Az andrológiai vizsgálat, jó ha van. Ha lehet csináltassátok a Szabolcs-ban a Kopánál, csak azért mert az uramat is oda küldte, őt ismeri és elfogadja a szakvéleményét. Én csináltattam HSG-t (mondván, hogy haladjunk), ezért lecseszett, hogy máskor egyeztessünk mielőtt ilyet akarok. Szerintem azt hagyd meg neki, mégis csak jobban tud abból dolgozni, amit ő csinál (az persze igaz, hogy nála komoly pénzbe kerül, amíg a kórházban ingyenes). Én már megbántam, legszívesebb megnézetném vele is, de képtelen vagyok rávenni magam újból erre a vizsgálatra. Nekem rohadtul fájt, ájulás határaKép. De annyiból jó, hogy azóta mindent ehhez viszonyítok és még közel sem volt semi olyan horrorisztikus. Remélem ez így is maradKép. A hormonjaimat elfogadta, azt is a kórházban csinálták.

Hát ennyi, lányok!
Bocsi a szófosásért.
Puszi nektek és szép álmokat!!!
Enigma
enigma
 
 


Sziasztok Csajok!Kép
Köszönöm az ágy dicséretet!Kép
Szani!Kép
Hát mondhatom,hogy az elejétől betegállományba vagyok.6 hetes voltam amikor elkeztem vérezni,nagyon megijedtem,hogy elveszítem picurt.Kép
Aztán kiderült,hogy kevés a sárgatest hormonom,amit gyógyszerrel pótoltak és minden rendbe jött.Azóta nagyon vigyázok magunkra és nem dolgozok.KépIgaz,így egy kicsit nehéz egy keresetből,de első a gyerek!Kép

Biztos szupi lesz 36 fokban szilveszterezni!KépNekem ilyenben még sose volt részem és azthiszem nem is lesz.KépRemélem én már akkorra babázni fogok!Kép
Az elérhetőbb cél érdekében szeretnél néha majd egy kis kakis pelus képet is??KépKép
Aztán cselezd ki a főnököt és gyere gyakrabban!Kép

Enigma!Kép
Közlekedni még tudok a pocakommal,de feküdni már nem annyira.KépKiírás szerint még 5 hetem van.KépDe én már szeretnék 2 hét múlva szülni,mert már szeretném puszilgatni,nyomorgatni picurt.KépKép
Van 2-4 kg-os pelusunk is.KépDe doki bácsi szerint 3 fölött lesz jóval.KépKét hete volt 2kiló 20 deka.KépTehát jól jön az a 3-6-ig pelus is.Kép

Anna!Kép
Mi ujság?Hiányzol ám!Kép
Puszi Mindenkinek!!Dia

Kép
Kép
lldicsi
 
 


Sziasztok csajok!
nem tűntem ám el, itt vagyokKép
EnigmaKépKépKépA folyás megoldódott: egyszerűen megjött 21.napra -ez is biztosan a lombik miatt van. Amennyit késett a progi-pótlások miatt, most annyival előbb jött meg. érdekes. én is tanítok....

GigiKép Kép Én bizony irigy vagyok!! Nagyon boldog lehetsz még így fáradtan is, hiszen van egy kis szuszmákoló bébid!!! Mesélj, mesélj, milyen anyának lenni???

DiaKépNem csodálkoznék, ha két héten belül megérkezne a babó, hiszen csodás helye lesz Nálatok!!!El kellene kezdeni a málna teát, ha két héten belül várod már!!?Nem decemberre vagy kiírva??

SzaniKép Hát, remélem is, hogy beszámolsz majd az utatokról!!!Anyukámék a nyáron tervezik, hogy megnézik, milyen arrafelé! Jó, ha tudsz jönni, hiszen nemsokára együtt fogunk visszaszámolni!!!! Dec. elején megyek a dokihoz!! Már nagyon várom, a következő sikerülni fog, érzem. Főleg így, hogy ilyen bőséges a mensim -máskor alig van, mióta progihalom volt, nem panaszkodom. bár lehet, hgoy a cickafark-tea is közrejátszott,mert nyomatom ám azt is!

HajneszKép Isten hozott nálunk, remélem szerencsét hozunk NekedKép Miért állítják le a petefészket?? A Kaáliban is ezt csinálják a lombik előtt. Akkor a spontán ki is van zárva, nem? Milyen gyogyikat fogsz kapni??

PngKép MÁr az első alkalommal meg fog vizsgálni, úgy számolj, hogy az uh+konultáció 10e Ft. A férjed eredményét is megnézik ott (hétfő, szerda 8h), az 5 e Ft. Szerintem várd meg, mit mond, és csak utána menj ide-oda. Nem mindegy, hogy hol csináltatsz bizonyos vizsgálatokat.
puszi, anna

Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Fourth Birthday tickers
Lilypie Second Birthday tickers

Lilypie Pregnancy tickers
madaran
 
 


Sziasztok Csajszik!
Annyira aranyosak vagytok, hogy így befogadtok és bíztatgattok, úgy vigyorogtam itt örömömben a monitoromnak, mint a pék kutyája, de szerencsére a fal felé nézek.Kép

OlivérKép tényleg gyönyörűséges baba, jó sokat gyönyörködök BenneKép!
Tényleg nagyon sokat számít, ha láthatjuk a FÉNYT az alagút /esetleg "dzsungel"/ végén és ehhez néha elég egy-két kép is!!!Kép

EnigmaKép
A tollra majd csak a köv. találkozásunkkor kérdezek rá, addig nem akarom szegény dokit fárasztani. Amúgy meg már úgyis belenyugodtam a hagyományos szurizás gondolatába, ezen ne múljonKép
Nem akarok senkit ijesztgetni, csak ez tökre tetszik, hogy írod, hogy a HSG-d után mindent ahhoz viszonyítasz...detto!Kép Meg is mondtam a dokinak, hogy ha nem zavarja, ezentúl mindig megkérdezem tőle, hogy HSG-hez viszonyítva mire számítsak...persze mindig az a válasz, hogy majd utána én megmondom, mennyire fájt...igaza van, tényleg nem lehet kiszámítani kinél mennyire kellemetlen egy vizsgálat, de tény, hogy én sem találkoztam még a HSG-hez fogható rettenettel.Kép és tisztára ki voltam akadva magamra, hogy ha ezt így viselem, ilyen nyomorultul, akkor mit fogok alakítani szülésnél?! De az biztos más, ugye mamik?Kép Előre a nudli szülésért!Kép

Puszi Nektek és további szép napsütést!
Hajni
hajnesz
 
 


AnnaKép
De jó, hogy Te is itt vagy!Kép
Rákérdeztem a dokinál, hogy muszáj-e leállítani, azt mondta, hogy tudja, hogy van, ahol nem szokás, nála ez vált be, ő így csinálja. Nem kötözködtem vele, biztos igaza van. Így persze jövő héttől tényleg nem lesz spontán esélyünk,(na nem mintha ez a veszély fennálna elzáródott petevezetőkkel, 30-as prolaktinszinttel) de legalább haladunk egy bizonyos cél felé.Kép
Gyógyik: Marvelon (viccesKép) - Closty - Choragon - Prednisolon - Puregon - Merional - + Betadine, Utrogestan kúpok. Ismerősek?
pussz
Hajni
hajnesz
 
 


Bizony ismerősek... bár én closy helyett Serophent kaptam. Inj.-nak meg Puregont és Menogont. Kálium-R-t nem kapsz?? Ha jól tudom, vízhajó, ami segít, hogy ne legyen felhalmozódva hormon a szervezetedben, azaz, ne legyél hiperstimus. Bár biztos tudja a dokid, hgoy mit ad. A Betadine pl. mire szolgál?
Mind a két petevezetőd el van záródva?? Akkor tök jó esélyetek van a lombikkal!!! Hajrá!!KépKépKép Tudod: Előre az ikrekért!!Kép

Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Fourth Birthday tickers
Lilypie Second Birthday tickers

Lilypie Pregnancy tickers
madaran
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet: