Sok boldogságot! Neked akkor nem is kell házassági anyakönyvi kivonat másolatot beszerezned!
Félelem: Én az 1-t kőkemény 14 óra alatt csináltam végig, fejem felett lebegett a császár esetleges téraránytalanság miatt, ráadásul olyat produkáltam,ami a dokimnak is fejtörést okozott, miszerint 3 ujjnyi méhszájnál erős tolófájásaim voltak, amiket aztán 4 órán keresztül kellett "kisóhajtoznom"(aki szült már, az tudja, hogy mennyire lehet egy elemi erővel feltörő tolófájást kilélegezni)! A dokim nem EDA-párti, én sem kértem, fel sem merült a fájdalomcsillapítás, próbálkoztunk mindenféle alternatív megoldással, hogy eltűnjön a méhszáj, de nagyon lassan haladtunk és egész sokáig nem derült ki, hogy meg tud-e születni a kisfiam spontán módon. A dokim bevallotta, hogy Ő már beledöglött volna, ha ezt végig kellett volna csinálnia! Az utolsó 2 órában már nekem is elegem volt az egyhelyben toprgásból és a szünet nélküli fájásokból, gyakorlatilag félálomban, némileg öntudatlan állapotban "pihente ki" a testem 5-10mp alatt a percnyi hosszúságú fájásokat, mégsem féltem egyetlen percig sem! És ettől nem érzem hősnek magam, egyszerűen arról volt szó, hogy tudtam, minden fájással közelebb kerülök a nagy találkozáshoz és már nagyon-nagyon vágytam rá! A másik, hogy olyan emberek vettek körül a szülőszobán, akikben 100%-osan megbíztam és tudtam, hogy rájuk bízhatom magam, mert a legjobbat akarják nekünk!Az is sokat számított, hogy hihetetlen empátiával rendelkezik a dokim, mindig tudta, mire van szükségem: Bíztatásra vagy határozottságra, beszélgetésre vagy csak arra, hogy csendben üljön mellettem! Nem beszélve az ügyeletes szülésznőről, aki a legnagyobb sajnálatomra már nem dolgozik a kórházban! A férjem pedig, aki egyébként tartott a dologtól, de velem akart lenni, lelkileg nyújtott nagyon komoly támaszt! Úgyhogy, amikor a megfigyelés után kitoltak a szülőszobáról-állítólag rém elcsigázott arccal- az 1. mondatom az volt a szülőszoba előtt toporgó Anyukámnak, hogy most azonnal megszülném a következőt, annyira nagy élmény volt! Azt a csodás pillanatot, amikor a baba pici teste kicsusszan a pocakból semmivel nem lehet leírni és kár, hogy túl kevésszer élhetjük át!
Márti













[/ur]l] 

























