sziasztok,
HOGYAN UTÁLTASSUK MEG A GYEREKKEL A MÚZEUMOT??? ma L és B elmentek a természettudományi múzeumba. Szinte minden megfogható már, ami ugye nagyon jó egy 3 éves gyereknek. Elérkeztek egy (L szerint nem különösebben régi) vas kúthoz, amit B elkezdett "megdolgozni". Erre odament egy vén banya, és szólt B-nek, h nem szabad ahhoz a szarhoz hozzányúlnia. L mondta, h sehova nem volt kiirva, h tilos hozzányúlni, igy elég furi volt, h odajött a banya, és egy olyan vaskutat védett, amit minden út mellett lehet látni.
B annyira megijedt ettől a banyától, h már ott kijelentette a L-nek, h SOHA többé nem akar abba a múzeumba menni. Mikor pár órával később hazajöttek, első mondata az volt, h megijesztette egy néni, és SOHA többé be nem lép abba a múzeumba.
Aztán meg nyavajognak az ilyen tipusú öregasszonyok, h a fiatalokat SEMMI nem érdekli.
Hát kérem, nem is csoda...
Nekünk is volt már egy ilyesfajta "élményünk" a nemzeti múzeumban, amikor B még csak 1 éves volt, és 5 ponton volt rögzitve a kocsijához, miközben mi a képeket nézegettük. Mivel kicsit elunta, adtunk neki egy banánt. Akkor is egy öregasszony jött oda, és közölte, h nem lehet itt enni, mert az én öt ponton rögzitett 1 éves kisfiam ÖSSZEMOCSKOLHATJA a kiállitott tárgyakat. Hát, mondanom sem kell, el is jöttünk onnan, mert valószinűleg az is zavarta volna a nőt, ha az én unatkozó 1 évesem elkezd visitani.
Szóval, ennyire emberbarátak még manapság is a múzeumok...Én legközelebb 2x is meggondolom, h belépjek akármelyikbe is!!
Biztos vannak jó tapasztalatok is, de nekem a rossz az még mindig több...pedig a szépművészetibe szerettem volna elvinni B-t, de a gyerek még manapság is persona non grata az ilyen helyeken.
Juc, Barbi,
egy rádióhoz megyek holnap.

sok sok nagyon vagány, jópofa, uptodate fiatal közé.