Új privát üzeneted érkezett!

Szia Lamme!

Hát ez nem jó hír, hogy Vivien beteg lett, gyógyuljatok meg minél hamarabb.
Én szerencsére, gyorsan le is kopogom, nem kaptam el semmit, pedig féltem, mert múlthét csütörtökön mind a két unokaöcsém úgy jött haza az oviból, hogy nagyon betegek voltak, pénteken már itthon is maradtak. Köhögtek, fújták az orrukat, gondoltam is magamba ha most nem akkor soha nem kapom el, de aztán megusztam. Lehet, hogy használ a rengeteg gyümölcs amit mostanában eszek, rengeteg almát, narancsot, mandarint, és greaprutot eszek, pedig az utóbbit nem is szerettem a terhesség előtt.
Nem is zavarlak most, majd jelentkezel ha jobban lesztek. Jobbulást Viviennek. Pusza Kriszta

Kép
[url=http://www.noivonal.hu/][img]
toldikrisztina
 
 


sziasztok!
Tudnátok segteni, holnap megyek én is a Spánik dr-hoz. Nem ismerem még őt személyesen és az ambulanciára hivott a MÁVba. Egyértelmű ott, hogy ezen belül hol keressem? Megtalálom simán vagy van nővér aki segit? Van magánrendelője amúgy? Mondja a végén, hogy mivel tartozom? Vagy kérdezzek rá? Bocs, ha hülyeségeket kérdezek, de sose voltam még kórházban rendelésen.
Amúgy az első babákat várom (ikrek)
Ma 15+6 naposak

Előre is köszönöm a segitséget.
cosmopolita
 
 


Szia Cosmopolita!

Nem kérdezel hülyeségeket, én is tanácstalan voltam először.
Először is gratulálok az ikrekhez.
Az ambulancia a Rippl Rónai utca félemeletén van, ez a mentő bejárat után található meg. Ha az ambulancián szólsz az irodán ott megmondják hol található. Magánrendelője nincsen, a kórházba kell menni mindig, nincs tarifája, nem is kér pénzt. Sőt mi január elején akartunk neki adni, és nem fogadta el. Nagyon rendes, szimpatikus fiatal orvos.
Remélem tudtam segíteni egy kicsit, ha van kérdésed megpróbálok segíteni.

Kép
[url=http://www.noivonal.hu/][img]
toldikrisztina
 
 

 
 

Krisztina!
Nagyon szépen köszönöm, rengeteget segtettél! :D
A gratulációt is köszi. Most találkozom a dokival először, remélem, nekem is ilyen jó tapasztalataim lesznek vele mint nektek. A mostani dokim ajánlotta, mert Ő olyan korházban dolgozik, ahol nincs koraszülött osztály és ikrekkel valószinű, hogy előbb be kell majd feküdnöm. Én is feküdtem idén 4 napot a MÁVban sajnos és bár tényleg tumultus volt minden osztályon, nagyon elégedett voltam, metr tiszta volt (napi 2 takaritás) és minden nővér nagyon kedves volt.
Mégegyszer köszönöm
szia
cosmo
cosmopolita
 
 


Sziasztok,

Még egy pozitív vélemény: nála szültem még a Szabolcs u.-ban, nagyon jó orvos!

Engem a 36. héten vett át tavaly április elején, mert megszűnt a Margit Kh, ahova addig jártam.
Nagyon szimpatikus, kedves, mindenkinek ajánlom.

Egyébként az egész MÁV-miskulancia át fog költözni ebbe az ÁEK-csodába előbb utóbb (mármint a szülészeti részleg). Csak még nem tudni, hogy mikor.

KépKép
KépKép
pannaanya
 
 


Szia Pannaanya!

Köszi a pozitív véleményedet, én még sokat végül is nem találkoztam vele, mert a 12. hétig másik orvoshoz jártunk, de nekem is nagyon szimpatikus, ráadásul olyan ismerős ajánlotta aki dolgozott vele együtt, így rosszat tuti nem javasolt volna.
Gratulálok Pannához, és ahogy jó látom a kistesóhoz is.
Gyere Te is sürűbben ha van kedved.

Kép
[url=http://www.noivonal.hu/][img]
toldikrisztina
 
 


Cosmopolita - ha megjöttél a kórházból kérnénk beszámolót, ha lehetséges.

Kép
[url=http://www.noivonal.hu/][img]
toldikrisztina
 
 


Szia Kriszta,

igyekszem majd, de azért egy csúszómászó mellett nem mindig megy... :)

Ági

KépKép
KépKép
pannaanya
 
 


Cosmopolita: a kórházas tapasztalat engem is érdekel, ide most megyek majd először...

KépKép
KépKép
pannaanya
 
 


sziasztok!
Én is letettem a voksom a Spánik Dr mellett. Nagyon kedves volt, megkérdezte mennyit tudok az ikres szülésről, elmondott ezzel kapcsolatban is mindent, az összes kérdésemre válaszolt, megnyugtatott a problémámmal kapcsolatban is (vérzés). Mondta, ha gond van és nem érem el, akkor hivjam a kórházat és ők mindig tudják, hogy hol. Megkérdeztem mivel tartozom, de azt mondta semmivel. Nem mertem "erőszakoskodni"..., de furcsán éreztem magam, manapság ez ritka. Később azért elfogad vmit?
Elég sokáig voltam bent nála és többször is kérdezte, hogy van e esetleg még valami, amit szeretnék megkérdezni. Ja és emlékezett rám, pedig csak 1x beszéltünk telefonon.

Kórházi rendelés: az irodában megkérdeztem, hogy hol találom... pár perc után kideritették, hogy egy kismamát császároz, igy elég sokat kellett várni, de szerintem ez bármelyik dokival előfordul. Én ma úgy tapasztaltam, hogy ez úgy működik, hogy elkapod a folyosón...
cosmopolita
 
 


Szia Cosmopolita!

Örülök, hogy szimpatikus volt. Mint írtam már korábban mi is akartunk neki adni és nem fogadta el, de eddig akivel beszéltem azt mondták, hogy nem pénzéhes. Nem attól teszi függővé, hogy viselkedik egy kismamával, hogy mennyi pénzt adott neki, ami szerintem manapság tényleg nagyon ritka. Reméljük ő ilyen is marad, becsületes, jó orvos.
Sajnos ez minden kórházban így van, hogy az orvosokat vadászni kell a folyóson, múltkor mi több mint 1 órát keresgéltük, akkor még az ambulancián se tudták hol van, igaz ez a költözés időszakában volt.
Engem is mindig megkérdez, hogy biztos nincs e valami kérdésem, legutobb például úgy mentem, végül is ezt ő javasolta, hogy egy papirra felírtam a kérdéseimet, és végigbeszéltük az összeset.

Mindenkinek jó hétvégét kívánok, én már csak vasárnap este leszek gép közelben.

Lamme, remélem már jobban vagytok.

Kép
[url=http://www.noivonal.hu/][img]
toldikrisztina
 
 


Anno a Szabolcsban úgy működött, hogy szólni kellett az ambulancián adminisztráló nővéreknek és rácsipogtak. Mindig előkerült elég gyorsan.
Persze ez arendszer most borult, de gondolom előbb-utóbb helyrerázódnak a dolgok. Remélem.
Én a jövő héten hívom időpontért, de nekem most a labor a cél...

Örülök, hogy nálatok is pozitív a vélemény. :)

Köszönöm az infót.
Jó hétvégét Nektek! :D

KépKép
KépKép
pannaanya
 
 


Krisztina
Akkor ez azt jelenti, hogy sose fogad el pénzt a rendelésen? Mikor és hogyan kérdezzem meg, hogy a szülés "mennyibe kerül"?

Jó hétvégét!
cosmo

<a href="http://lilypie.com"><img src="http://bd.lilypie.com/1oclp1.png" alt="Lilypie Expecting a baby Ticker" border="0" /></a>
cosmopolita
 
 


Laboros infót irtak valamelyik fórumban. Kiirtam maganak, hátha kell majd. Ez az: Podmaniczky u-i épület. A Fsz-en beadod a papirt, ezútán fel a II. emeletre, ott a labor - sorszámot kell húzni (lehet, kismamáknak külön van?). Ha szólitanak, újra ablakon papir be (kismamakönyvet mutatni, hátha előbb bemehetsz), majd szólitanak, ha Te következel. Tapasztalaton nincs, csak a fórumból irtam ki.

Genetikai UH-n volt már itt valaki? Az hogy működik? Időre lehet menni, vagy sorban állás van? II. emelet? Azt tudom, hogy kedden és csütörtökön van. Keddenként Hajdú doktornő, csütörtökön Bátorfi. Legalábbis a doki ma ezt mondta. Én februárban megyek.

<a href="http://lilypie.com"><img src="http://bd.lilypie.com/1oclp1.png" alt="Lilypie Expecting a baby Ticker" border="0" /></a>[/url]
cosmopolita
 
 


csak nem sikerül a vonalzót feltenni... :?

[url]<a href="http://lilypie.com"><img src="http://bd.lilypie.com/1oclp1.png" alt="Lilypie Expecting a baby Ticker" border="0" /></a>[/url]
cosmopolita
 
 


cosmopolista:

szülésért (császár) 50e-t adtam neki anno.

A vonalzóhoz meg használd a második kódot, ami az url-es, de ne keverd őket. :)
És egyszerűbb úgy teszteni, hogy az előnézetet kéred, mert ott rögtön látod, hogy mi a pálya, és csak akkor küldöd el a hozzászólást, ha kész. :D

KépKép
KépKép
pannaanya
 
 


pannaanya!
Köszi az infót :) Ez 8-9 hónapja volt? Nagyon édes Panna lányod!
Vonalzós tippet is köszi.
cosmopolita
 
 


igen. :)

KépKép
KépKép
pannaanya
 
 


Sziasztok!

Cosmopolita, Pannaanya: Üdvözöllek titeket én is itt a topikban :wink:

Cosmopolita: Nem fontos rákérdezned a pénzre szerintem. Én legalábbis egyik lányomnál sem kérdeztem. Adtunk annyit, amennyit tudtunk, és amennyit jónak láttunk. Én a terhesgondozás alatt (második terhességnél) kétszer adtam borítékot neki, egyszer 4e-t, egyszer meg 3e-t. Szóval nem pénzeltem halálra, mégis nagyon tutin rendes volt a szülésnél, és utána is :wink:

Pannaanya: Nagyon szép a kislányod :wink: Ti aztán nagyon bátrak vagytok, hogy ilyen kis korkülönbséggel bevállaltátok a második bébit :wink: Mondjuk nekünk sincs túl sok idő a lányok között :D

Kriszta: Köszi, hogy gondoltál ránk. Vivi szerencsére már jól van, a lázas állapot csak egy napig tartott. Most köhög sajnos egy kicsit, de a dokinő mondta is, hogy ez várható majd, úgyhogy remélem egy-két nap alatt lemegy ez is. Végül nem hívtam tegnap a dokit időpontért, majd hétfőn, mert a jövőhéten nem tudtam volna menni, annyira előre meg nem biztos, hogy meg tudtunk volna beszélni konkrét időpontot. Kicsit tartok a felhelyezéstől :oops: , de bíztatnak, hogy két gyerkőc szülése után nem lesz vészes. Nagyon remélemm :D
lamme
 
 


lamme!
Köszönöm szépen az infót!!! :)
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára cosmopolita 2008.11.27 18:12-kor.
cosmopolita
 
 


Cosmopolita: Mind a Hajdu dr.nő, mind a Bátorfi doki nagyon profi és rendes :wink: Akármelyikhez mész, az jó lesz :wink: Sokan nem csípik a dr-nőt, mert kicsit mogorva arcot vág, mindig morcosnak tűnik, és gyorsan csinálja a vizsgálatot, de nekem semmi bajom nem volt vele, sőt, minden uh után volt valami barátságos megnyilvánulása. Pl. megpaskolta a lábam és rám mosolygott, vagy mondta, hogy tökéletes a baba. A Bátorfi is nagyon aranyos szerintem, ő is mindig mondta, hogy minden okés. Mindkettőnek nagy neve van az uh-zó orvosok között. :wink:
lamme
 
 


Nagyon köszi az infókat :D , a Bátorfi doktor csinálta nekem a 12 hetes tarkóredő mérést, nagyon szimpatikus és kedves volt, igy hozzá szeretnék menni.

Napok óta néha pizsergést érzek a hasam alján. Ezek lehetnek már a babák szerinted?

Kép
Kép
cosmopolita
 
 


Cosmopolita: Állítólag már a 16. hét tájékán lehet érezni a babát, bár inkább a 18-20. hét között szokták. De mivel neked két pocaklakód van, így szerintem simán lehet, hogy már az ő virgonckodásukat érzed :wink: De irigyellek :D Bocsi, ha indiszkrét vagyok, de ha minden jól megy (és miért ne menne), akkor megszülheted őket természetes úton, vagy inkább a biztonság kedvéért mindenképpen császár lesz? Természetesen ne válaszolj rá, ha nem tartozik rám!! :wink:

Kérdés: Az uh-n itt is olyan sokan vannak, mint régen a Szabolcsban? Kicsit gondban vagyok, mert valamikor jövőhét után felrakatom a dokival a spirált, és úgy hallottam, hogy utána szoktak egy uh-t csinálni, hogy megnézzék, jó helyre került-e. De ha várnom kell vagy két órát, akkor nagy gondban leszek, mert Nikit vinnem kell magammal :? Hogy fogom ott megetetni várakozás közben? :o
lamme
 
 


Nem vagy indiszkrét :)

Spánik általánosságban beszélt pénteken a szülésről. Azt mondta ikreknél 50%-50% az esély, ha nincs semmi probléma, de mivel ikreseknél gyakoribb pl. a magas vérnyomás meg az ilyenek, igy kicsit csökken a választás lehetősége. Természetes szülésről , akkor is csak abban az esetben beszélhetünk, ha mindkét baba fejvégű.

Engem ez a része a dolognak nem foglalkoztat, majd lesz ahogy lennie kell, sajnos nem választás kérdése.

UH - ha az ambulancián csinálják, akkor (azt hiszem) érkezési sorrend van, de ahogy néztem elég gyorsan jönnek mennek a kismamák. Meg a kórházi osztályokról is küldenek le embereket - engem is oda küldtek amikor bent feküdtem pár napot. Szerintem nem kell sokat várni.

A genetikai UHra én is kiváncsi vagyok, mert az a II. emeleten van, de nem tudom, hogy bejelentkezés van e vagy sor. Jövő héten kiderül.

Kép
Kép
cosmopolita
 
 


Cosmopolita: Köszi a választ és az infókat. Szeretnétek majd tudni a babák nemét? Választottatok már neveket? Olyan érdekes lehet két pocaklakóval. Meg főleg akkor, amikor már totál egyértelmű lesz a mozgásuk, meg ők is már nagyobbacskák, úgy a 6-7. hónap táján :D Nekem az anyai nagymamám volt egypetéjű iker, de azt mondják, hogy csak a többpetéjű ikrekre van hajlam. Tényleg, azt lehet tudni, hogy ők egy- vagy kétpetéjűek? Nem tudom, hogyan, de egy barátnőmnek még azt is megmondták az első uh-n, hogy melyik petefészekből jött a pete, ami megtermékenyült :o

Ez a szél nagyon betett ma a lányoknak. Tiszta nyügi volt ma mind a kettő :? Persze párom szolgálatban van, egyedül kellett állnom a sarat, de szegény meg beteg, úgyhogy ha itthon lett volna, akkor valószínűleg még nehezebb dolgom lett volna, mert őt is ápolhattam volna :? :D Fú, mennyi "volna", de nem tudom másképp megfogalmazni ilyen fáradt aggyal :D
lamme
 
 


Cosmopolita: Te jutottál eszembe tegnap délután, a National Geographic-on az "Élet az anyaméhben - ikrek" volt műsoron. :)
Köszi a kórházas infókat, a héten kell majd mennem. Még egy kérdés: mennyien vannak? Azaz a 9hósomnak keressek megőrzőt vagy elvihetem? Ha pörög, akkor nincs nagy gond, de a Szabolban anno volt 6-7 órás sor is, amikor már minden kórházat kinyírtak és mindenki odajárt. :(

Tegnap nekünk szerencsénk volt, egész délután irdatlan szél volt itt is, de Panna (és az apja is :)) átaludta az egész délutánt, majd felkelt, fürdött és aludt is tovább. Mindkettő... :) Álomszuszék egy banda vagyunk...

KépKép
KépKép
pannaanya
 
 


Sziasztok Csajok!

Most olvastam vissza, én hétvégén anyósnál voltam, és csak tegnap este jöttünk haza, ott meg nincs internet.

Lamme - örülök, hogy jobban vagytok, sokat gondoltam rátok. Sajnos ez az idő mindenkit megviselt, nem csoda hogy a picurok nyügösek voltak. Hétvégén velünk volt a 4 éves unokaöcsém is, és ilyen még nem fordult elő, hogy magától délután lefeküdjön, tegnap ebéd után iszonyatos csönd volt a szobába, férjem bement megnézni, biztos valami rosszat csinál, hát édesdeden aludt.

Kismamik - az ultrahangot szintén a félemeleten csinálják ahol az ambulancia van, legalább is én 2 hete ott voltam. Mondták, hogy kérjek időpontot, bár akkor se garantálják, hogy akkor behívnak. Hát végül kiderült hiába van időpontom sorbaállás van, és érkezés szerint kell bemenni, legalább is aznap így volt. Mi csütörtöki nap voltunk genetikai ultrahangon, akkor szerencsére nem voltak olyan sokan, bár így is több mint 1 órát várakoztunk.

Kép
[url=http://www.noivonal.hu/][img]
toldikrisztina
 
 


Jajjj , mennyi kérdés :) Remélem, nem hagyok ki semmit.

Szeretnénk tudni a nemüket, úgyhogy a genetikai UH-n mindenképpen rákérdezek. 1 babánál még úgy gondoltam legyen meglepi (persze nem biztos, hogy kibirtam volna), de most még több lehetőség van, igy még kiváncsibbak vagyunk.

Amúgy, nekünk is furi még egy kicsit a dolog, sokszor rácsodálkozunk még ma is, hogy 2 baba van :D Nálunk volt kétpetéjű iker a családban. Egyelőre nem tudjuk, hogy milyenek, 2 doki sem tudta megmondani. Bátorfi mondta, hogy lehet hogy a 18 hét környékén megtudja mondani. Csak az biztos, hogy van közöttük burok. Én is láttam tegnap az ikres műsort... már másodszor néztem végig

Neveken már gondolkodtunk, bár ha fiúk akkor gondban vagyunk, ott nehezebben egyeztetünk a férjemmel.

Én múlt pénteken negyed 11től 1ig voltam az UH szoba környékén és akkor azt tapasztaltam, hogy később kevesebben vannak..., de lehet, hogy ez minden nap változik.

A genetikai UH mennyi ideig tartott (a vizsgálat)? Mondott valamit a doki? Mikor adnak leletet? Fotót/DVDt nem adnak, ugye?

Én ma voltam AFP vérvételen, de nem a MÁVban.

A tegnapi szél engem is kiütött, jót aludtam délután :lol:

Kép
Kép
cosmopolita
 
 


Cosmopolita - Lány nevünk nekünk is már 2 éve meg van, a fiú neveket nézegettünk már az utónév könyvben, nekem nagyon tetszik a Mátyás. Ráaduásul a jelentése is isten ajándéka, és mivel mi 12 évig vártunk a babára, így pont illik is hozzá.
Nekünk nem mutatta meg magát a genetikai ultrahangon, így a neme még titok, férjem elnevezte még az elején Bélának, így most így hívjuk, mig nem tudjuk a nemét.
Nem kaptunk képet az ultrahangon, az orvos végig mondta hogy mit lát, az jó, vagy nem. Szerencsére minden rendben volt. Körülbelül 5 percig tartott szerintem az egész ultrahang. A leletet rögtön odaadják, sőt alá is kell írnod, hogy átvetted.
Engem is megviselt egy kicsit a tegnapi idő, már 9 órakor mentem aludni, és ilyen még nem volt, mióta itthon vagyok, 8 óráig aludtam reggel, és még is úgy keltem mint akit agyonütöttek.

Kép
[url=http://www.noivonal.hu/][img]
toldikrisztina
 
 


Kiváncsi vagyok, hogy a mi lurkóink mennyire szégyellősek. A Bátyáméknál 3 lányzó van, a férjem testvérénél pedig 2 fiú. Bármilyen nemüek, az egyik családban újdonság lesz :D
Nekünk mindegy.

Érdekes, hogy mindig ugyanolyan nemüeknek gondolom őket és az álmokban is vagy fiúk vagy lányok. Majd meglátjuk.... Te szoktál vele álmodni?

Azt hiszem, hogy 2-3 hét múlva elmegyek a régi dokimhoz, Ő minden UH-t felvett lemezre, jó eltenni emlékbe. Megbeszéltem már vele, hogy néha visszanézek mozizni és a Spániknak is mondtam. Amúgy barátok.

Kép
Kép
cosmopolita
 
 


Még egy kérdés.. a genetikai UHra kell vmit vinni a beutalón kivül? Az irodában vagy máshol be kell jeletkezni? vagy csak beállok a sorba? Na jó, ez több volt mint 1 kérdés :)

Kép
Kép
cosmopolita
 
 


Nem kell bejelentkezni, csak kérdezd meg hogy ki az utolsó, mert nem mindenki áll az ajtóhoz, van aki kint leül, van aki bent.
Az AFP eredményedet kell csak magaddal vinni.

Álmodni én is szoktam vele, de úgy mint Te, hol lányként, hol fiúként.
Nálunk is van már mindegyik nemű, úgy mint a Ti családotokban, férjem testvérénél 3 lány, az én testvéremnél 2 fiú. Így szerencsére nekünk bármelyik lesz, ruhákkal mind a két nem részéről el vagyunk rendesen látva.
Mi nekünk is mindegy hogy milyen nemü lesz, a lényeg hogy végre sikerült, és lesz. :D

Dolgozól még, vagy már otthon vagy?

Kép
[url=http://www.noivonal.hu/][img]
toldikrisztina
 
 


Nálunk csak fiús babaruha lesz kölcsön, mert a Tesóm lányai már nagyok, a legidősebb idén lesz 18. Hihetetlen mennyire rohan az idő.

Sajnos, veszélyeztetett terhes vagyok (nem csak az ikrek miatt), igy jan4. óta nem dolgozom, sőt még legalább 2 hétig szobafogságban is vagyok. De nem baj, a babákért bármit :D

Te dolgozol? Genetikai UH után mi lesz a köv. vizsgálat? Havonta kell menni a dokihoz?

Kép
Kép
cosmopolita
 
 


Sziasztok!

Én egy bő hónap múlva fogok szülni az Uzsokiban, vagyis nem a Spánik dokinál, de ő az unokatesóm, és nagyon jó érzés ilyeneket olvasni róla!!! :D
remélem, senkinek nem változik meg a véleménye továbbra sem.
Üdv mindenkinek és boldog babavárást és jó babázást!
makkmarci
 
 


makkmarci!
:D Más fórumon is csak pozitivat olvastam Róla :D

Neked is boldog babavárást és könnyű szülést!

Kép
Kép
cosmopolita
 
 


Makkmarci - tényleg csak jókat hallottam én is az unokatesódról, és nekem is eddig pozítivak a tapasztalataim. Tudja Spánik doki, hogy van ilyen fórum, esetleg már ő is betekintett ide?
Én is boldog babavárást kívánok Neked.

Cosmopolita - én az elejétől fogva itthon vagyok, vagy is szeptember végén volt a beültetés, és azóta nem engednek dolgozni. Akkor nekem is 2 hét szobafogság volt, majd közölték, hogy rengeteg pihenés, semmi stressz. Nagyon sokat megszenvedtünk, sajnos mint lelkileg mint én fizikailag is, hogy sikerüljön a baba, így nem szeretnénk, hogy egy apróság miatt vége legyen ennek a csodának. Így a szülésig már biztos, hogy itthon maradok, a meddőségi központba se javasolták a munkát, sőt rá volt írva mindig a papíromra hogy betegállomány javasolt, aztán amikor 12. hetesen átkerültem Spánik dokihoz, ő is azt mondta hogy maradjak otthon, jobban örülne annak, és rá is írta minden papíromra hogy veszélyeztett terhes. De azért én már legalább nem vagyok szobafogságba, sokat sétálgatok, néha elmegyek vásárolgatni.
Nekem legközelebb jövőhéten kell hívni a doki "bácsit" :D , és azt mondta hogy a 22. hétre beszélünk meg időpontot.

Kép
[url=http://www.noivonal.hu/][img]
toldikrisztina
 
 


Persze, szerintem is jobb, ha otthon vagy, nem ér semmi annyit, hogy baj legyen. Fontos a nyugalom és a pihenés. Már én sem megyek, de megmondom őszintén nem is fog hiányozni az az idegeskedés.

Ha ennyi idő lesz 2 vizsgálat között, akkor valamikorra a közepére szervezem a bababmozit :) Nem akarom annyit zavarni őket, de igy akkor kényelmesen belefér.

Kép
Kép
cosmopolita
 
 


Krisztina!
A genetikai UH 2D-s?
cosmopolita
 
 


Tudatlan vagyok ebben egy kicsit, nem tudom hogy az 2D-os e, a normál ultrahanggal csinálják.Ráadásul pont azt beszéltük a férjemmel, hogy amikor az Istenhegyi úton voltunk 4D-os ultrahangon, először ott is normálisan nézték csak, ott sokkal jobban ki lehetett látni a monitoron, itt úgy kellett nézni. Nem beszélve arról, hogy itt csak a monitor van, és én azt alig láttam, a férjem viszont szemből látta ahogy a doki, ő sokkal több mint látott mint én.

Kép
[url=http://www.noivonal.hu/][img]
toldikrisztina
 
 


köszi, igen a 2D a normál uh. Én is az Istenhegyin voltam a 12.héten.Nekem ott is pont a Bátorfi csinálta a vizsgálatot. Most is majd hozzá szeretnék menni.

Csak délelőtt van UH? A férjem csak délután tudna jönni. :(

Kép
Kép
cosmopolita
 
 


Én úgy tudom, hogy délután 1/2 4 vagy 4 óráig, de a biztonság kedvéért hívd fel szerintem az ambulanciát, de tuti nem délelőtt van csak.

Nekünk az Istenhegyin a Lintner Balázs csinálta az ultrahangot, és érdekes az volt, hogy a János kórházba pedig apukájánál voltam a nőgyógyászaton, ő találta meg a hibát, hogy miért nem estem 12 évig teherbe, és is hozta helyre a hibát.

Kép
[url=http://www.noivonal.hu/][img]
toldikrisztina
 
 


köszi, ez jó hir, van remény.

Tényleg érdekes, hogy a fia vizsgált az istenhegyin :)

Kép
Kép
cosmopolita
 
 


Sziasztok!

Tök jó, hogy így felpörgött a topik :wink: :lol:

Makkmarci: Gratulálok a babádhoz! Tényleg érdekes lehet egy közeli rokonról olvasni, főleg csupa jó dolgokat :wink:

Nekem ma is pozitív élményem volt vele kapcsolatban :D Hívtam, hogy mikor kereshetném őt a spirál ügyében, és mondta, hogy pont az a nap nem jó neki, amire én gondoltam, és behívott vasárnapra, merthogy úgy is ügyel :) Fú, nagyon izgulok, félek, hogy fájni fog :oops:

Hogy én mennyire irigyellek titeket a babavárás miatt :oops: :) Tényleg nagyon remélem, hogy 4-5 év múlva újra babás lehetek :) Mindenesetre most kiélvezem egy csacsogó, huncutkodó kétéves, és egy vigyorgó, sikkantós kéthós társaságát :D
lamme
 
 


Lamme - beszéltem tegnap este az egyik barátnőmmel és azt mondta, hogy nem fáj amikor felhelyezik a spirált, van egy kis kellemetlen érzés, de nem fájdalom volt. Tudom könnyű ezt mondani, én is ilyen izgulos vagyok, ha valami történik velem.

Mindig mondták ismerősök, hogy milyen jó dolog várandósnak lenni, de tényleg nagyon jó. Annak ellenére, hogy itthon kell lennem, bár szerencsére bajom nincsen, csak a korom, így élvezem is minden percét. Tegnap este olyan hancurozást lerendezett a hasamba, teljesen meglepödtem, mert eddig érezgettem, de ennyire még nem. Érdekes viszont, ahogy férjem rátette a kezemet a hasamra rögtön abbahagyta.
Viszont a babázás is nagyon jó dolog, de azért szívből kívánom hogy még legyen az életetbe babavárás.

Kép
[url=http://www.noivonal.hu/][img]
toldikrisztina
 
 


Majd gondolunk Rád vasárnap!

Nekem a vérzések kicsit beárnyékolják a babavárást, igy inkább siettetném az időt, mert aggódós tipus vagyok. De azért remélem, már nem lesz baj és én is felhőtlenül örülhetek.

A babagügyögés is fantasztikus érzés lehet !

Nekem is már állandósult a pizsergés a pocimban, igy már egyre biztosabb, hogy a gyerekeket érzem :lol:

Kép
Kép
cosmopolita
 
 


Cosmopolita - vérzés miatt kell nyomnod az ágyat? Én nekem egy kicsit volt csak barnázásom még az elején, rendesen paráztam én is, bár szerencsére nem tartott sokáig. Kitartást neked, sokat pihenjél, ne emelges nehezeket, és miért ne örülhetnél a babáidnak. A mai napig nem engednek cipekedni, nehezet emelni, még porszivozni se, ne hogy valami bajom legyen.
Amikor beültetésre mentünk mi is nagyon reménykettünk hogy ikrek lesznek, de végül is sikerült, de ennek is nagyon örülünk, sőt néha hihetetlen hogy megtörtént velünk ez a csoda. Nekünk az hogy babánk lesz csodának számít ennyi év után.
Úgye milyen jó érzés amikor már érzi az ember a pizsergést a hasába, tegnap óta meg rendsen éreztem este, hogy ficánkol bent.
Nagyon vigyázz magatokra.

Kép
[url=http://www.noivonal.hu/][img]
toldikrisztina
 
 


Sziasztok!

Kriszta, Cosmopolita: Köszi a bíztatást spirál ügyben :)

Cosmopolita: Amikor Vivit vártam, akkor nekem is volt egy picike vérzésem, akkor 6 napot kórházban is voltam emiatt (akkor még nem a Spánik volt a dokim, ennek a kórházi élménynek a hatására váltottam dokit és kórázat). Ezután burkoltan, de a tudomásomra hozta a terhesgondozást végző orvos, hogy félrenézte a másik doki a vérzés okát :? De a biztonság kedvéért még egy hónapig feküdnöm kellett otthon. Nagyon rossz volt. Anyósomékhoz "költöztem" addig, utáltam egyedül lenni, amikor mindenki dolgozott, utáltam az összes sorozatot, tv-műsort, sokat pityeregtem. Aztán egy hónap után elegem lett és elkezdtem sétálni, úgyis jött a nyár, jobb lett a kedvem is :)
lamme
 
 


Köszönöm szépen a biztatást, bevallom szükségem is van rá.

Nálam nem tudják mitől volt a vérzés, én is bent feküdtem az első alkalommal 4 napot. Nem csinálhatok semmit, csak fekvés, pihenés, meg üldögélés. Mivel lusta tipus vagyok ez a része annyira nem vészes, viszont a negativ gondolatokat nehéz elhesegetni.
Lamme - köszi, hogy leirtad az tapasztalataidat, én is ebben a szakaszban vagyok, nehezen viselem, amikor egyedül vagyok, illetve az éjszakákat. Remélem, nálam is elmúlik pár hét múlva.

Krisztina - jó érzés olvasni, hogy mennyire várjátok a babát, nagyon megérdemeltétek ezt a boldogságot!!!

Kép
Kép
cosmopolita
 
 


Lamme, Cosmopolita - Ezt el kell újságolnom, úgy ficánkolt 13 óra körül és most este is, eddig is mozgott, de ez most teljesen más mint eddig. Olyan klassz. :D

Kép
[url=http://www.noivonal.hu/][img]
toldikrisztina
 
 


Kriszta: De jó!!! Kis mocorgós babóca :D Tök jó lehetett :D Most látom, hogy pont félidős vagy :D

Cosmopolita: Hamarosan elmúlik ez a bezártság miatti hülye érzés :wink: Nálam ami még nagyon rossz volt, hogy nem tudom miért, de néhány hétig csak háton tudtam aludni. Akármelyik oldalra fordultam, megfájdult a hasam :o Az ágy ráadásul egy öreg, hepehupás ágy volt, szóval úúúúúúúúúggggggggyyyyyyyyy utáltam ott a fekvést :P :D De hát az ember mindent megtesz a babócáért :) Babócákért :D Kitartás :wink:
lamme
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet: