A baba portál - Babanet.hu

Új privát üzeneted érkezett!

Társalgó főoldal » Szülészetek, kórházak » "Budai Meddõségi Centrumba járunk"


Eszter - példaképem! A lapalja/laptetű hozzon Neked szerencsét!

Csak gondolom, hogy mekkora a fájdalmad, és mennyire hiányoznak!? De bizz benne, hogy hamarosan új év, és uj remények, most már sikerülnie kell! Nagyon szorítok/szorítunk itt neked!
És még te biztatsz minket! Most Annt, hogy ne adja fel - ne is tegye!

Engem?! Mondjuk van miért. Tudom milyen az üres szoba, a reménytelenség, de mégis példát veszek tőled! Majd csak lesz valahogy.
Istennek legyen hála felhívott, ezt még soha sem mulasztotta el. Én is sirtam tegnap, de ma sokkal jobban elkeseredtem, mikor elmondta az anyukám, hogy kvázi mennyire is utál a gyerekem - mert amit neki mondott, abból ezt veszem ki.
Tehát most nem irok neki semmit, lehet, hogy hónapok telnek majd el. Egy viszont nem baj: hamarosan jön a születésnapom és az apjáé is. Addigra csak meg kell hogy szólaljon - mert hát jan-ban annyi lesz a dolga, hogy semmire se fog ráérni, se irni, se telfonálni - higgyük el neki? (Szóval nem akarás, nyögés)

Én is bizakodom, de abban már nem, hogy valaha lesz is másik, talán ez az egy valahogy jobbra változik, és lesz még olyan Karácsony, ami nem nélküle telik, amugy ez a 4. ilyen.

Orchideák? Az élet van amit elvesz, és ad helyette valamit. Most az ő birodalmukban vigasztalódunk egy kicsit, és várjuk minden nap hogy egy ujabb csoda előbújjon. Most 3 cserép még bimbókat hoz a meglévők mellé, 3 pedig most készül virágzásnak. Az egyik olyan, amelyik teljes meglepetés, még soha se nyilt nálunk - kicsit megkésett karácsonyi ajándék. Pár nap és dobok még fotókat.


üdv kispatak
Vendég
 


kukk,
léleksimiket utalok ki magamnak a mai nap után, megjöttünk sznobériából, borzalmas volt, nem hazudok 1 pohár víz volt a karácsonyi menünk, hát b+ (bocsánat)
de nem is ez a lényeg hanem hogy van még esélyem hogy mostantól és tőlünk boldog és kiegyensúlyozott legyen minden és mindenki és 1x az unokáim is imádhassanak engem.....

de a legfontosabb

Ann,
juj annyira drukkolok, hátha korai volt.

Eszter,
példaképem, rengeteg léleksimi Nektek, és milliónyi drukkom a sikerhez !

Kispatak,
csudiszépek a virágok !

Lilypie Kids Birthday tickers

Lilypie Fifth Birthday tickers
kubuspace
 
 


Sziasztok!!

Sajnos nincs jó hírem... :cry: :cry: Ma a 27.napomon vagyok,és elkezdtem vérezni.Szóval nem kell tesztelnem..Nagyon szomorú vagyok,annyira bíztam benne,fos a kedvem,nem így akartam karácsonyozni,meg amúgy is. :cry: :oops: Jól kisírtam Magam már.
Apa vigasztal,már várja,hogy mehessünk a következőre.

Lányok!
Ugye Sz azt mondta,hogy teszteljek 30-án és csak akkor mennjünk be,ha pozitív a teszt,na most akkor neki nem is kell szólnom,hogy nem sikerűlt???Lehet hétfőn felhívom,remélem bent lesz.

Ünnepeke után jövök és írok is bővebben.

Pusza mindenkinek!!
csucsu99
Budapest
 
 

 
 

Csucsu, Kubu!

Léleksimi!

Csucsu: remélem, a jövő év meghozza a sikert és a babaesőt!

Kubukám: meríts erőt a gyermekeidből! Mondtam én,hogy ne csinálj másik tortát!
Hm de örülnék én, ha az enyémből más is enne. Apa szerint nagyon jó, pedig lehetne jobb is. Na talán legközelebb minden jobb lesz!?

Merits erőt a drága csemetéidből, csodapofák! Nekem pedig itt a virágoskert, bár minden csak pótcselekvés.

üdv kispatak
Vendég
 


Sziasztok!

Anyós tegnap meglepett, nem csak sógornő gyerekének vett ajándékot, hanem az én kis picimnek is, nagyon jól esett… Igaz, 56-os plüss, hosszú ujjú, szóval júniusban/júliusban nem a legideálisabb, de akkor is nagyon örültem neki.
Unokahugit le sem lehetett lőni, 3 hónaposan még éjjel fél12-kor is pörgött, de legalább jó sokat babáztam.
A kaja viszont most valahogy nem sikerült nekik, alig ettem, de legalább az átkomponált IR-es sütim finom volt :)
Meg ma is apu ebédje, délután jöttek unokatesómék….
Unokatesóm kislánya férjnek azt mondta, hogy ő a pótapja, most férj persze marhára türelmetlen, hogy még fél évet kell várni sajátra… Pedig az már semmi :)
Kislány szerint nekünk is lányunk lesz, állítólag ő elég jól ráérez ezekre, remélem igaza lesz! Azért is, mert megkaptuk az összes ruhát, amit sógornő gyereke kinőtt, persze jó sok a rózsaszín benne :) Úgyhogy már nekünk is vannak ruháink :)

Kispatak
Örülök, hogy felhívott a fiad, még ha rosszabb is volt utána…
Gyönyörűek az orchideáid, tudom, ez nem kárpótol…
Én is hálás voltam tegnap, hogy nem nekem kellett éjjel vezetni, amúgy is szarul látok a sötétben, de Pesten zuhogott végig, utána meg hatalmas köd volt…

Sajti
Nem, nem estem el…
Én nem mernék otthon szülni, sehogysem, amúgy sem vagyok egy ősanya, nekem segítsenek EDA-val meg ahogy lehet…
Ma már az egész családnak megmutogattam a babakocsit, mindenkinek tetszett…
Az uborka jó ötlet, inni iszom rendesen, de állandóan szomjas vagyok.
Az álheredi porcelán lámpát jövőre elajándékozod a céges karácsonyi húzáson :) Teszel fel róla képet?

Judit
Te kislányt szeretnél?
Én rá sem kérdeztem a genetikain, hogy látszik-e már valami…
Nálunk is tetőtéri gyerekszoba…
Férjed ilyen ügyes, hogy megcsinálja a szekrényt?

Ann
Ne add még fel!!!! Drukkolok nagyon!
Hogy sikerült a leves?

Eszter
Szerintem teljesen természetes, amit érzel, karácsonykor mindenki arra gondol, akit(et) elvesztett, aki(k) nem lehet(nek) vele.
Ez az utolsó karácsony, amit kettesben töltötök!!!

Kubu
Megy a léleksimi…
Sajnálom, hogy elmentetek… Ez volt az utolsó alkalom?
Egy pohár víz, döbbenet… :(

Csucsu
Nagyon vérzel? Nincs már remény…?

Kép Kép
estrella22
 
 


Hahó!

Hihetetlen ez a Titok! Mindig az jelenik meg, akire gondolok! Igen ez most Te vagy Estrella. Legalább 1 órája rád gondolok! Hm nem tudjátok miért van ez? A héten már nagyon bejöttek nekem ezek a megérzések pl. Vasikáé, tegnap a fiam?

Estrella: nagyon jó, hogy nem vezettél. Vigyázz magadra. Hm kaja, hát nem mindig sikerülhet egyformán! Örülök, hogy sütidnek és kocsinak nagy sikere volt, meg még ajándék is. Na lehet még rá szükség, hiszen nyáron is vannak hüvösebb idők, ki tudja még!? Hajrá kinőtt ruhák!

Igen a virág nem pótol, de akkor is valamicske örömöt ad, nem is keveset.

Azt hiszem én is befejeztem tegnap vezetést, most már hóvihar van. Ahogy kulcs ki, telefon csörren.

No mára jó éjt és további szép ünnepet

üdv kispatak
Vendég
 


Ügyes vagy :)

A kaja szerintem azért nem sikerült, mert após túl sok "folyadékot" gördített le főzés közben a torkán, hát ez van...

Amilyen hülye idő van mostanában, simán lehet hideg júniusban...

Fiad is jókor hívott akkor!


Képzeljétek, tegnap elkezdett buborékolni a gyerek, ez az első jel tőle! :)

Kép Kép
estrella22
 
 


Sziasztok!

Képzeljétek csoda történt nálunk,a férjem Jézuskája nagyon ügyes volt és meghozta a várva várt képet bekeretezve!!!!
Most már azt mondom,hogy megérte rávárni közel 4 évet,a lehetö legszebb keretet választotta.Legszebb ajándék amit kaptam a 10 év alatt.
Békú,a próféta szólt belőled!!!!!

Kispatak:
Nagyon örülök,hogy legalább telefonált a báránykád.Tudom,hogy ez nem sok,de jó jel,hogy gondol azért rátok is.
Az orchideák gyönyörüek!!!!

Eszter:
Szerintem természetes amit érzel,de nézz elöre,új év,új remény és gondolj arra,hogy már 2011 Karácsonyát nem csak ketten fogjátok ünnepelni.
Karácsonyfa diszités után én is pityeregtem egy kicsit,mert eszembe jutott,hogyha tavasszal nem méhenkivüli terhességben lett volna részünk akkor már mi is hárman ünnepelnénk.Teljesen megértelek.A 2011-es év a mi évünk lesz.

Csucsu:
Ó Te drága,nagyon sajnálom!Biztos,hogy már nincs remény?

Ann:
Sajnálom a negativ tesztet,de ne add fel,még hétfön lehet ebböl szép HCG.Szorítok nagyon!!!

Estrella:
Örülök,hogy nagy sikert aratott a sütid,a baba ruciknak meg különösen!

Kubu:
Úgy sajnálom,hogy mindig csalódnod kell!Ölelésem!!!!

Üdv.
Zsuzska!!!

Kép

Kép
zsuzska2007
 
 


Estrella:
Még csak most olvasom,hogy milyen szék ajándékot kaptál az élettöl,a gyerek nagyon jól idözitette a buborékolást!!!!

Üdv.
Zsuzska!!!

Kép

Kép
zsuzska2007
 
 


Zsuzska: én megmondtam! ;)
de örülök,hogy ez ilyen szép ajándék lett!!!!! :)


Lányok,én csoda klassz ajándékokat kaptam ma a családtól!
Húgoméktól színházjegyet,állítólag nagyon jó,mindannyian együtt megyünk :D
Nővéremtől ezüst angyalkás fülbevalót,meg egy kismama nacit (!) :)
Unokatesóméktól -mivel nem sokat tudunk egymásról,hogy ki mire vágyna- utalványt,ami elég sok üzletben felhasználható;
apumtól zenét,amit a babával hallgattathatok már most (nem nagyon mert babás ajándékot adni a babona miatt),no meg egy klassz farsangi maszkot (amolyan velencés-jellegű)
anyucimtól kaptam egy nagyon jó kis nyakpárnát,meg a Suttogót!!!! :D

jujj,még mindig vannak ajándékok,sorolni is nehéz... :roll: :roll: :roll: :oops: :oops: :oops:
Vendég
 


Estrella: szóval buborék, az bizony már ő lesz! Aztán majd már jönnek a kaparászások és rugdosások, mikorra vagy kiirva?Május vége/júni?

Zsuzska! Szóval meglett a képkeret, nohát ilyent! Ez aztán ajándék! Én a zsalugáternak örülnék ennyire. Félik már el van kezdve, folytatni kellene - ja és még vagy másik 2 ablakra kellene, be jó lenne!
Telefon: tudtam, hogy lesz, mert ez még soha sem maradt el. Tényleg jó volt az időzítés, mert nem biztos, hogy utána lett volna erőm elmenni. Itthon (apjával még beszélt mire felértem) már elfogott a sírás, alig tudtam megnyugodni. Aztán meg főleg tegnap keseredtem el, hogy nagyanjának mit mondott. Szóval én mostanában nem fogok irni, nehogy zavargásba essek, mert nem akarás, nyögés - most tuti meg fogom állni - jelentkezzem ő, na arra várhatok min. 2 hónapot, ha nem többet.

Breki: örölük, hogy sok szép dolgot kaptál, annak meg főleg, hogy azt veszel amit akarsz. Nálam is ilyen dolog divik. Menjenek és vegyék meg, aztán büszkén mutatják, mit vettek az IKEA-ban, legalább hasznát veszik.

Remélem olvashattok itt majd egy örömhirt, mert megkértem - hogy ő irja le személyesen mert ez mégis másképp hangzik, mint tőlem.

Szóval kismami jelöltek nem feladni, mert csodák igen is vannak

üdv kispatak
Vendég
 


Zsuzska
Nagyon örülök, hogy végre megkaptad a képkeretedet!!!
Igazad van, a 2011-es év a ti évetek lesz!
Nagy franc a gyerek, az biztos, vagy nagyon tud időzíteni…
A pozitív teszttel anyu 60. szülinapján, férjem 30. szülinapja előtt 2 nappal lepett meg, buborékolás szentestére, majd megnézem, van-e ünnep júniusban, mert akkor tuti akkor bújik elő :)



Béku
Nagyon jókat kaptál!
Nálunk már nincs ajándékozás, de a babaruhának azért borzasztóan örültem!
Milyen előadásra kaptátok a jegyet?
És milyen a kismamanaci??? Képet kérünk! :)

Kispatak
Júni végére vagyok kiírva, alig várom már, hogy rugdosson!
Bárányka mit mondott a nagyanyjának?
Jaj, ne csigázz, milyen örömhír van?????
Na én lassan készülődök, anyunál ebédelünk, az elvált szülőkben ez a jó, sokáig tart a karácsony :)

Kép Kép
estrella22
 
 


Sziasztok!

Végül fehér karácsonyunk (is) lett..... :)

Csucsukám és Ann: Sokat gondoltam Rátok, hátha nem úgy lesz, ahogy írjátok, reménykedem és bízom.... drukkolok Nektek!

Ahogy nagyon sokat gondoltam ezen a karácsonyon azokra is, akikkel sajnos nem lehettek ott a kisbabáik.:-(...... szomorú és szívfacsaró gondolatok ezek, de erőt kell merítenünk egymásból és bizakodva nézni a jövő felé.... Csakhát karácsonykor még érzékenyebb az ember...... Léleksimi és ölelés Nektek Lányok....
((((((((((((((( o )))))))))))))))

Estrella: Szuper ajándék volt a Picikétől, hogy köszönt... és hogy pont karácsonykor.... (a mienk mikuláskor csinálta pont ugyanezt, a villamoson.... míg élek nem felejtem el! :) .....)

Béku: Nálatok is jól sikerült remélem a családi karácsonyozás... :wink: Klassz, hogy szép ajándékokat kaptál! :)

Kubukám: Sajnálom anyád újabb felvonását.... tudod a minimum, hogy megérdemelne egy sérvkötőt.... azért az 1 pohár vízért.. hogy nem szakadt bele???? .... Ne vedd bántásnak kérlek, de én ezek után nem keresném a társaságát, mert több keserűségetek van benne, mint ami örömöt egy nagymama a legkisebb erőbedobással is adni tudna.... :twisted:
Azért remélem a gyerekek a történtekből minél kevesebbet éreztek meg és Ti, ill. a család többi tagja szuper karácsonyt és szülinapozást rittyentettetek Nekik!!! :) Kárpótoljon a mosolyuk, a szeretetük.... anyád miatt..!!!

Zsuzska: Meglepett az ezermestered végre!!!!!!????? Szuper!!! Lehet zugban olvas Ő is minket???? :lol: :lol: :lol: :lol: Olyan jó, mikor így összekapják a pasik magukat és felnőnek a feladatokhoz!!! :)

Kispatak: Nagyon szépek az orchideák.... enyémek is hoznak új ágacskákat amikből szerintem kb. a szülinapomra lesznek új virágok.

Nálunk azt mondhatom, tényleg nagyon jól sikerült a karácsony. Szentestére majd mindennel kész lettünk a lakásban, kettecskén (hármacskán) töltöttük.... Úgy volt hogy elmegyünk egy közeli templomba is (na nem miattam..... Rajó kapacitált rá)....de nagyon fáradt voltam, úgyhogy nem mentünk és be is aludtam már akkorra.... :shock:

Aztán tegnap jött az egész család... anyu, tesóm, anyósék, sógorék.... 9-en voltunk. Rengeteg kaja meg süti lett, hoztak is egy csomót... hát még tanulniuk kell, hogy nekem más alapanyagokból van a táplálkozás...de az igyekezet, hogy a kedvenceimmel próbáltak meglepni mindenképp értékelendő.... :)
Mindenki tök normális volt, a mi vircsaftos, egymás szavába vágós, olaszos-ordibálós családunk nagyon figyelt arra, hogy miattam ne legyen üvöltözés, ész osztás, vircsaft ... jelesre vizsgáztak!!!!!!!!!! :)...
A végén após kicsit hangosabb lett mondjuk az elfogyasztott vörösbor mennyiségtől, de olyankor, amikor ráeszmélt, mindig rászólt anyósra, hogy "Ica, mondom, hogy ne hangoskodj annyira..... tudod, hogy a kis királylányka nem szereti!!!" :)..... (Ő kis királylánykának hívja a babánkat).... hát én majd beszartam a röhögéstől, mert anyós meg az elején nem tudta mire vélni, mért szól az öreg mindig rá....és csak értetlenül nézett.... :) :) :)
Mi is klassz ajándékokat kaptunk, anyukám még a babának is hozott külön kis kötött cipőcskéket, meg egy kis játékot... majd elolvadtunk.... :)
Persze volt 4d mozi is, meg a képeknek is nagyon örült a család... :lol:
Mondjuk jól elfáradtam, pedig Rajó pattogott, mindenben segített.... de ma meg holnap majd kipihenem.... nem csinálok nagyon semmit :wink:

Lilypie - Personal pictureLilypie Second Birthday tickers
Daisypath - Personal pictureDaisypath Anniversary tickers
andrea-1
 
 


Sziasztok!

Én is gyorsan bekukk, aztán megyünk sógornőékhez, párom családja idén náluk gyűlik össze.

Csucsu drága,
ha már biztos hogy folytatnotok kell, én bemennék Sz-hez személyesen, megbeszélni a hogyantovább-ot. Anno én S-nél is ezt csináltam (pedig nekem is mindig megjött inszem után) és jól tettem, mert nagyon segítőkész volt mind a kétszer, és így tök hamar kezdhettük a lombikot.

Eszterkém,
átgondolva a soraidat bizony én is megkönnyeztem a babácskákat :oops:
De biztos vagyok benne, hogy szilveszterkor-újév napján már csak bizakodás és remény lesz a szívetekben, hiszen a jövő év eleje elhozza végre a várt csodát, és a következő karácsony már nem kettesben köszönt rátok!!!

Kubu,
szegénykém, ilyen anyu mellett...de te egészséges lelkületű maradtál legalább, így a gyermekeid, leendő unokáid szép családban cseperedhetnek, és ez a lényeg :)

Estrella,
nahát, ezt az ajándékot a babától :D Nagyon jó lehetett, én is alig várom már, de az enyém még nem jelzett.
Viszont tegnap voltunk anyuméknál, nagymamiknál, és mindenki csodálkozott hogy már mennyire látszik a pocak...hát bizony már letagadhatatlan :)

Breki,
ennyi ajándékot :shock: Jövőre ezt már a babácska kapja majd! Legalábbis nálunk így van a megállapodás a testvérekkel, hogy csak a gyerkőcöknek veszünk...de ők aztán kapnak rendesen :D

Kispatak,
próbálj arra gondolni amit ti beszélgettetek, és ne arra amit visszahallottál!
Gyerekeink sokszor ok nélkül dühösek, ingerültek, és ilyenkor mindig a szülő a hibás, mert azt a legkönnyebb bántani, mert ő tiszta szívből szeret...de persze legtöbbször a dühkitöréseik hip-hop eltűnnek, csak éppen helyesbíteni, bocsánatot kérni kellemetlen lenne....
Tudom milyen ez, néha az én fiacskám is minősíthetetlenül viselkedik, olyankor én is bőgök, hogy mivel érdemeltem meg.
Aztán meg karácsonyra olyan ajándékot kaptam tőlük, hogy még a könnyem is kicsordult. Lelki köldökzsinór a címe a könyvnek, és a magzati és csecsemőkori kapcsolattartás rejtelmeiről szól, elég spirituálisnak tűnik.
Szóval ne add fel a reményt soha!!! Még akkor se, ha ezerszer kell neked adnod, mire ő egy aprócska jelet küld!!!

Zsuzska,
hát mégiscsak a képkeret volt a meglepi! De jó kis ajándék!!

Andikám,
megértelek hogy ma csak pihizel a tegnapi banzáj után! Nekem nem kellett sütni-főzni, csak utaztunk és mindent elénk tettek, de így is jól elfáradtam...a mai délutánt testem-lelkem nem kívánja, de igyekszem összeszedni romjaimat.

Kép
judit0713
 
 


Sziasztok,nagy nehezen magamhoz térte,hát mint láttátok,későn jöttem beszámolni,addig itt voltak a vendégek :)

Imádom őket,olyan jó,hogy senki nem sietett!!! Minden eddigi évben azt hallgattuk már 7-8 óra felé,hogy már menni kéne :)
Most meg Apum ment leghamarabb (21h-kor),a többiek 10 után,ill. 11-kor. Ez utóbbi indulás az előzőhöz volt kötve,mert anyum elvitte nagynénéméket haza,utána jött a húgomékért,őket is hazavitte, aztán ment ő is haza húgoméktól :)

Fantasztikus volt az este,nagynénémék és anyumék is nagyon örültek az ajándékaik csomagolásába rejtett képecskéknek a babóról :)
egy kis zsebet csináltam a csomagolásra kívül,és abba bújtattam bele a bébi első fotóit :D


Andikám: családom ezek szerint épp mint a Tied,amolyan olaszos,hangos,kacagós :D :D :D
hihetetlenül jó volt az este!

Végül 10-en voltunk,2,5 kuktányi töltött káposztát készítettem, és fogyott is rendesen!! :)
párszor utána töltött párom a tálnak :D :D :D

sütit nem csináltam meg,mert húgomék egyenesen az anyósától jöttek Egerből,és jó sok sütit hoztak,aztán nagynéném is beállított vagy 12 rúd beiglivel :)
Vendég
 


Aztán kiderült tegnap az is,mi az oka,hogy ennyire kába vagyok állandóan...
Elővetettem a vérnyomásmérőt reggel,és 88/59 volt a vérnyomásom...

Egyszerűen nem tudtam magam rávenni,hogy kikeljek az ágyból,ami eddig is így volt,mármint az elmúlt hetekben,de mivel tegnap sok feladat volt,nem ártott volna...

aztán anyós-engedéllyel bekóláztam,és vagy az segített,vagy csak placebo volt,de bírtam nagyjából a napot!
Késő estig fent voltam,alvás addig nem volt.

Páromék már most káposztáznak nővéremmel,ők most kihagyják a reggelit is :D
Vendég
 


Olyan jó olvani,hogy mindenkinél a lehetö legjobban telt a Karácsony.Mi a férjemmel ketten Karácsonyoztunk, ez most igy volt jó,de azért a család minden tagjával mi is tudtunk beszélni.Ilyen ez ha 750 km választ el a családtol.

Andi:
Én is pontosan arra gondoltam,hogy biztos,hogy olvasta a férjem zúgolvasóként,de azt mondta,hogy nem és biztos,hogy igazat mondott,mert egy hete,hogy nem járt a számitógép közelébe,mindig késön ért haza.De azért nekem is gyanus...

Üdv.
Zsuzska!!!

Kép

Kép
zsuzska2007
 
 


Csucsu: Neked is csak azt tudom mondani,hogy várj még picit!
Mint tudjuk,terhesség alatt is előfordul vérzés,a mindjárt megjön állapot pedig nálam is itt van,pedig a babácska rendesen nő.

tehát szerintem azért nem biztos,hogy Mary volt...
Vendég
 


Zsuzska: én nem gondolnám,hogy olvasta volna,ez vagy a Titok,vagy egyszerűen csak most gondolta úgy,hogy elkészítse :D

De jól csinálta,hisz pár napja még a szekrényben láttad a képet,ez volt a félrevezetés,hogy ne sejts semmit :D Jó a taktikája,nem mondom!!! :lol: :lol: :lol: :lol:
Vendég
 


Lányok, az előbb leírtam mindent és elszállt..
Nincs energiám mindent újra írni.
A lényeg, hogy ma is teszteltem, 2-őt is, és csont 1 csíkos. Ráadául kijött reggeli wc-n ülésnél egy adag crinone, majd elkezdtem vérezni.
EZ ma a punckió utáni 16. napom. Ma is sírdogáltam, de elfogytak a könnyeim, csak baromi nagy ürességet érzek és azt hogy nem bírok semminek örülni. Egy ajándéknak sem tudok igazán, ha a nap sütne, annak sem tudnék. Olyan semmilyen most minden. Miért pont én, miért mér ránk ennyi szenvedést a Jóisten? Az utcasarki 13 éves cigánykölyöknek meg miért igen??
Már gyűjtöm kérdéseim Sz-nek, főleg a műtéttel kapcsolatban szeretnék vele beszélni, hogy kit tudna ajánlani, aki hamar és jól meg tudna műteni.
Eszter, Litnerhez hogy lehet bejutni? Vajon nagyon elfoglalt lehet? Úgy szeretném magam valaki profira bízni. Mégiscsak a méhemről van szó. Vagy ismertek valakit ott a JÁnosban akit tudtok ajánlani? Vagy a Sotés Szendi orvost ismeri valamelyikötök?

Egyelőre most képtelen vagyok bárki írására reagálni... :((
ann74
 
 


Eszter, csak annyit akartam neked még írni, hogy az nagyon jó, hogy tudtok tervezgetni mindketten. Szerintem az nagyon jó, ha tudtok előre nézni. (Lintner nevét előbb rosszul írtam)

Sajnos én már rendesen vérzek, ez nem kis vérezgetés. :( Gondolom ma este már felesleges is a crinone...
ann74
 
 


Ann!!
Annyira sajnálom,léleksimi..Ölellek!!!Tudom mit érzel,kb Én is ugyanezt.Annyira akartam,hogy sikerüljön,megtettem mindent,ennél többet Én sem tudok.. :cry: Barátnőm járt a Szendeihez,azt mondja van egy fajta stílusa,de nagyon jó doki álltólag nagyon nehéz hozzá bejutni.

Andikám!!
Köszi,aranyos vagy,de ennxi volt,nem is kell tesztelnem,,ma már rendesen vérzek. :cry:

Judit!!
Köszi Neked is,holnap mindenképpen felhívom Sz-t,és megbeszélem Vele,hogy bemennjek-e a héten??Illetve ráakarok kérdezni,hogy nem-e fognak lejárni a vérvételek,nehogy a februári inszem ezen bukjon el,mert Apa csütörtökön már nem dolgozik és eltudnánk menni vv-elre.Gondolom neki is ismételni kell az összeset nem???Mert akkor mindent egy füstel megkéne csináltatni,és nyugodtan mehetnénk tovább.

Zsuzska!!
Előttem van az arcod,hgy mennyire pozitvan állsz/álltál a dolgokhoz,klassz csaj vagy,ugye tudod?? :D Merítek belőled egy kicsit oké??

Kubukám!!
Marcinak utólag is nagyon boldog szülinapot!!!!Anyudat nem kommentálom,mert nem szalonképes. :shock: :evil: :twisted: :roll: Nem hívtál a vonat ügyében. :roll: azt hittem nem kell,pedig otthon van. :cry:
csucsu99
Budapest
 
 


Ann: sajnálom,hogy így alakult,amit most érzel,az teljesen normális....
fontos,hogy jó orvosra bízd magad,a crinone-ról nem tudok nyilatkozni,én nem merném abbahagyni,csak ha hozzáértő mondja...

(((((((((((((((()))))))))))))))
Vendég
 


Csucsu, köszi nagyon, most nagyon rámfér. Én azért nagyon bízom benne, hogy neked még sikerül most. Persze, hogy én is mindent megtettem, ez a legszörnyűbb, hogy mindent megtesz az ember, és mégsem... Annyira optimista voltam, hogy még betétet sem vettem , és most össz. 1 db betétem van. Nemsoká kimegyek sétálok egyet hátha nyitva van a kisbolt a közelben, ha nem, benzinkútra kell mennünk betétért.
ann74
 
 


Most olvasom Csucsu, hogy te is rendesen vérzel. Affene... nem tudok mit írni, asszem az én érzeseim a te érzéseid is most, és fordítva...
ann74
 
 


Ann,
nagyon sajnálom. :-( sírd ki magad, de aztán hajrá 2011 év, hinned kell a sikeres folytatásban. én nem tudok sajna dokit ajánlani. léleksimiket küldöm.

Csucsu,
még ne add fel, vérezgetés a beágyazódás miatt is lehet. drukkolok, próbálj te is hinni.

Estrella,
panadolt az én házidokim szerint lehet szedni. babakocsihoz
gratulálok.
azoknál a kajáknál, amikor éhes vagy, nézd hogy mennyi a gyors felszívódású, lehet hogy az arányokon tudsz változtatni + egyél utóvacsit. az éhségérzet lehet rejtett szomjúság vagy lehet hogy felszökik a cukrod. mennyit eszel? nekem most babával 170-et kell.

Vicky, Vikus
boldog névnapot.

Kubu,
Marcus torta csodálatos, isten éltesse a kis kukta-hurrikánt.
Anyukádat próbáld elengedni, te már mindent megtették ezért a kapcsolatért, amit lehetett...

Woody,
nagyon helyes képek. :-) ünneplős is lesz majd?

Judit,
asszem lemaradtam. :oops: nálatok kissrác van? még elég korai, élesszemű dokitok van. :wink:

Andi, Breki,
jó nagycsaládos karácsonyozásotok volt, remélem jövőre végre nálunk is ilyen szép lesz az ünnep!

Sajti, Eszter, Zsuzska,
hajrá 2011!!!!

üdv.,
ZsuzsÓ


Kép

Kép
zsuzsi.bmc
 
 


Zsuzsó, köszi a szavaidat, nagyon aranyos vagy. Nem tudom miért, de bíztató szavakat csak tőletek tudok elviselni, mindenki más aki nem tudja mi zajlik bennem végbe, aki nem tudja milyen is ez valójában, annak egyszerűen számomra nem érnek semmit a szavai, ez tudom, hogy nem jó,de egyszerűen ez van...
ann74
 
 


Hahó!

Ann és Csucsu: ha már biztos amit gondoltok,nagyon sok léleksimi megy nektek. De kéretik nem feladni, mert van még idő, legalább is az óra szerint biztos. Csak türelem, türelem.
Remélem hamarosan olvashatottok itt örömhirt is!

Breki: szóval volt főzőcske és jól sikerült minden, hála az égnek. Most pedig pihenj amennyit csak lehet!

Kedves Judit: hát te igazán értheted az én problémám. Bizony-bizony én "kicsi" fiacskám is tudott/tud most is elég "szépen" viselkedni. Azzal is tisztában vagyok, hogy nekem 100x többet kell adni. Azt viszont nem tudom, mikor fog észhez térni és felfogni, hogy mit is tesz valójában, és ezzel kinek mi szenvedést okoz. Próbálok arra koncentrálni, hogy beszéltünk, aztán majd jelentkezik ha akar, mert én bizony mostanában nem fogok. Legyen már tényleg ő kiváncsi ránk, de hogy ez mikor lesz? Hát majd lesz egy szül. nap - én vagyok az első az évben, remélem addig csak lesz valami.
Hamarosan ujabb orchi nyilik, az igazi meglepi, fotó majd menni fog.

Zsuzska: merre a család,ha ilyen messze?

Nekem bácsikám külföldön - régen láttam, lehet már nem is fogom. De olyan jó a telefon, hogy lehet beszélni egymással - hm ha a gyerekem is igy gondolná legalább, pedig az nem 1000 km, de valóságban mégis sokkal messzebb van.

üdv kispatak
Vendég
 


Ó Csucsu,
most olvasom, nagyon sajnálom. :-( :-(
Sz-t felhívni jó ötlet, nekem is azt mondta ha nem sikerült volna, akkor menjek be és mindent átbeszélünk, hogy mi kellennek a folytatáshoz.


oltás téma látom megint felmerült. két dolog mindenképp az oltás mellett szerintem:
1) ha valaki elkapná a veszélyes szövődményt, akkor csak imádkozni lehet, hogy túlélje, gyógyszer sajnos (még) nincs rá.
2) elvileg fél évig a baba is védett lesz.

aki nem mer oltatni, kérje meg a családtagokat, hogy oltassanak, ez is csökkenti a kockázatot. a mi körzetünkben nem volt gond egy kismamával és babával sem a tavaly oltottak közól, de ez nyilván csak néhány eset.

üdv.,
ZsuzsÓ


Kép

Kép
zsuzsi.bmc
 
 


Ann,
szerintem ez tök természetes reakciód.
amikor nekem is "osztották az észt" a barátok a cukrom miatt, én olyan ideges lettem tőlük... :evil: pedig tudom hogy szeretetből próbáltak nyugtatni, de fogalmuk sincs róla miről is van szó...

Kispatak,
gyönyörűek a virágok és örülök hogy jelentkezett a fiad legalább egy picit.

üdv.,
ZsuzsÓ


Kép

Kép
zsuzsi.bmc
 
 


Ó Ann, úgy sajnálom..... pontosan tudom milyen érzéseid vannak most.... Istenem, sajnos hányszor, de hányszor megéltük itt ezt jópáran.... :cry:
Sírd ki Magad, mert el kell engedni ez a próbálkozást, hogy megkönnyebbülhess... és ahhoz a sírás "segítség" lehet..... de aztán úgyis felvértezed magad annyi erővel - akár a mi segítségünkkel is - hogy a műtét után a lehető leghamrabb felépülj és folytathassátok. Addig minden nap alkalmazd a Titkot, segíteni fog!!! És gyere és akár minden bánatod oszd meg velünk, nem csak a jó dolgokért vagyunk egymásnak!!!!!!!!!!
Ezek a kényszerpihenők a legszarabbak, tudom, de mint szükségest éljük meg.... és hiszem... tudom, hogy a következő karácsonyra már ott fog Neked is mocorogni a baba a hasadban!!!!! Ami azt jelenti, hogy a félidőn már túl leszel!!!! :wink: Meglátod így lesz!!!!

Nekünk tavaly decemberben volt a 2. inszem - ami ugye nem sikerült... akkor én is gyászosnak láttam mindent - főleg hogy utána még az IR is kiderült, várni kellett... és utána is voltak próbálkozások.... egyet tudok, feladni soha nem szabad, ahogy lehet csak előre nézni.... és minél kevesebbet gondolni a "mi lett volna ha....." kezdetű mondatokra.

Csucsukám: Úgy látom, Te talán egy kicsit "jobban" viseled, mint Ann.... Nagyon okosan gondolod, hogy telefonálszt...feltétlen konzultálj hétfőn Sz-szel, hogy minden leletetek rendben legyen a kezdéshez! :wink: Vigyázz Magadra.... nemsokára találkozunk!!! :wink:

Zsuzsókám: Szia, hogy sikerült az utazás? Nem volt nagyon megterhelő remélem...... :wink: Kiscipőknek volt sikere?
Karácsonyi kajákkal hogy voltál....?
Én vegyesen, mert mikor jobb a helyzet és bírok enni, akkor van egy kis kilógás a mit szabad és mit nem szabadna enni terén.... :shock:

Lilypie - Personal pictureLilypie Second Birthday tickers
Daisypath - Personal pictureDaisypath Anniversary tickers
andrea-1
 
 


Csajok, egy kép a rózsaszín égős karácsonyfánkról.... hátha egy picit jobb kedvre deríthet bárkit is..... :wink:

Kép

Lilypie - Personal pictureLilypie Second Birthday tickers
Daisypath - Personal pictureDaisypath Anniversary tickers
andrea-1
 
 


Andi: klassz lett a fátok!! :)

A miénk abszolút hagyományos lett :D azért volt sikere!

Zsuzsó: igen,klassz volt a Karácsonyozásunk!!
Jujj,azt nem is írtam,hogy nagynéném és unokatesóm természetesen még az ünnep előtt kibékültek,és első nap együtt töltötték a Karácsonyt!!!!! :)
Sajnos unokatesóm bkv-s,így nem tudott jönni hozzánk,mert dolgoznia kellett...


Szóval kívánom Neked is ezt a szép nagycsaládos ünneplést!

Én sajna csak eddig pihenhettem,anyósom jön 4-re ünnepelni velünk hármasban...
Vendég
 


A vérnyomásom most is csak 87/56.....

a kólánk meg este elfogyott,megitta a nép :?
Vendég
 


Béku... köszi :)

Igyál egy pohár rendes teát, hátha az is segít..... :shock:

Lilypie - Personal pictureLilypie Second Birthday tickers
Daisypath - Personal pictureDaisypath Anniversary tickers
andrea-1
 
 


Sziasztok!

Gyors bekukk:

Lányok!
Köszönöm az együttérző szép szavaitokat! :)

Ann!
Lintnerhez ha ad egy beutalót a BMC, akkor egyenes az út :)
tuti elvállal :)

Csucsu és Ann!
Nagyon sajnálom, hogy véreztek mindketten és az űrt is, ami most a szívetekben van :cry:
Lányok!
Ne más babáját "irígyeljétek"! Attól nem lesz sajátotok! az élet kiszámíthatatlan, de eljön a Ti időtök is!!! :)
Csak ki kell várjuk...bár ez sokszor nagyon nehéz, tudom, de biztos, hogy a mi babáink is eljönnek hozzánk, és akkor már mindannyian nagy baba társaságban ünnepelhetünk :)
puszillak Benneteket is!

Most rohanok csomagolni, mert anyu indul haza hamarosan!

puszi

eszter82
Budapest
 
 
 
 


Olyan aranyosak vagytok mindannyian!!! Olyan nagy segítség vagytok nekem.
Most értem vissza, kisétáltam betétért, nyitva is volt itt a kisbolt. Egyedül most jó volt kimenni, nem volt senkisem, úgyhogy sírhattam rendesen. Viszont nem tudom mi ez, egészen lent a szeméremcsontomnál, bal oldalon ahogy lépek, bele belenyilalgat amikor lépek. Nagyon rossz. Pedig sztem nem erőltettem meg magam. Az igaz, hogy tettem vettem tegnap, tegnapelőtt, meg kicsit éreztem is legalul a méhem, olyan fura nyomásokat éreztem, dehát semmi extrát nem csináltam. Mindenesetre most lepihentem.
Eszter, megkérdem akkor majd Szűcsöt, hogy tudna-e hozzá beutalót adni. Van amúgy neki magánrendelése?

Andi, nagyon csodaszép lett a fátok!!!!!
ann74
 
 


Breki: milyen jó, hogy valahol békülnek is az emberek. A mi családunk fekete báránya már 4. napja nem hagy nekem békén, de túl fogok járni az eszén, az tuti, kerülök minden találkozást vele, amugy a folytonos téma miért nem vitte senki autóval éjféli misére, miért nem megyek esőben, hóban, fagyban és sötétben - remegek az idegességtől - minek adtak nekem jogosítványt, ja és a férjem miért nem ment vele ittasan.

Na most lefekszem, hátha megnyugszom. Kar. este is kb csak 1 órámba tartott - hm nincs nekem elég bajom, még csinálni kell.

üdv kispatak
Vendég
 


lányok, nem tudom crinone-nal mit csináljak. Rendesen vérzek, mint menstruáció első napján, sőt jobban is.Nem tudom van-e még értelme feltenni. Ügyeleten fogalmuk sincs a Jánosban.

Csak azért lenne jó, ha nem tenném be, mert akkor megmaradna egy komplett doboz legközelebbre.
ann74
 
 


Sziasztok

Egy kérdésem lenne:

Egy teszt mutathat-e fals pozitívat? Mert egy bnőm tegnap tesztelt egy nagyon-nagyon halvány pozit, de a mai napon ugyanazzal a teszttel már csont nega! Szerintetek mi lehet?
Vendég
 


Zsuzsi: nem tudom,én vennék egy másikfajta,megbízható tesztet,hogy az eldöntse,melyik volt igaz.

persze,mutathatott a teszt pozitívat tévesen,és akkor sajnos a negatív lenne a "jó",de az is lehet,ami szintén sokszor fordul elő,hogy az egyik teszt kimutatja a babát,a másik meg nem! :roll: :roll: :roll: :roll:

szerintem holnap irány a Rossmann,és a nálunk bevált 499 Ft-os kazettás teszttel ismétlés...
ha ott a baba,ez kimutatja :)
Vendég
 


Ann, Csucs
Vígaszölelések mennek :(

Andi
Nagyon jól tudnak időzíteni ezek a kis gyerkőcök :)
Semmit nem is ettél, amit nem szabad? Nekem lecsúszott egy kis rántott mangalica…
Nagyon figyelmes a családról, hogy visszafogták magukat…
Apósod is aranyos lehetett :)

Judit
Sógornő babája a 19. héten, az esküvőjükön buborékolt először, lehet, csak a miénk sietett…
Van pocakfotó?

Béku
Jó kis ajándék lehetett a babafénykép…
Hú, jó alacsony a vérnyomásod! Nem csoda, hogy szédülsz…
Örülök, hogy megoldódott a családi viszály!

Zsuzsó
Köszi a Panadol infót!
Utóvacsit eszem, a felszívódásra majd figyelek, köszi a tippet!
160 gr CH-t kell ennem.
Most jó a cukrod?

kispatak
Tudom, mit érzel, én is hányszor hallgattam a családtól, hogy miért nem én vezetek haza, hogy férjem tudjon inni, milyen rémes felesé vagyok, de ha bizonytalan vagyok és fáradt, nem fogok éjjel vezetni!

Kép Kép
estrella22
 
 


És kispataknak pocak- és babakocsi fotók: Kép Kép Kép

Kép Kép
estrella22
 
 


Szia Estrella!

Nagyon köszönök mindent!

Pocakfotó nagyon helyes, eddig hogy tudtad titkolni????

Babakocsiban biztos jól fogja érezni magát a kis lakó. HM még csak 14 hetes lenne? Nem fog előbb érkezni? Pocak is jó nagy ám, meg a 14 héthez képest azért korán "bugyborékol"!

Jaj igazad van, nem én vagyok akkor ügyetlen, de még nincs annyi gyakorlatom, honnan is lenne? Az idén alig tudtam menni. Tavaly valamicskét, előző nyáron kaptam a jogsit. Akkor nyáron a férjemmel gyakorolgattunk kinn, tavaly télen itthon. És itt télen mentem hétvégenként (már ha lehetett) valami keveset, azt sem este. De büszke voltam magamra, mikor a párom operálták egyedül mentem érte a kh-ba és hoztam haza szombat délelőtt.
Nem keresem magamnak a bajt, hanem lássam be, hogy mik a képességeim/lehetőségeim. 2évig kezdőnek számít egy jogosítvány. Remélem jövőre már többet mehetek, addig is ha lesz normális utviszony itt is fogok menni- hm ahogy látom, ez nem lesz igaz a mostani szabadságra, és akkor már csak a hétvégék maradnak, amikor a férjem alig van itthon, azaz kocsi sincs.

Jó éjt kispatak
Vendég
 


sziasztok
ann és csucsu
nagyon sajnálom hogy ez történt veletek, én remélem h a következő sikerülni fog mind a kettőtöknek.

örülök h azért nagyjából mindenkinél jól telt a karácsony kivéve akinél nem.
nálunk is jó volt, csütörtök este jöttek anyósomék meg sógoromék, minden jó volt kaja is elég lett és elkészült kicsi lány ügyesen aludt délután.
ma voltak tesómék meg anyukám 9-en voltunk együtt.

kis ízelítő a szépségemből, majd kicsinyitek még és küldök.


Kép
Hanna karácsonyi képe

Kép


Kép

Kép
lukacsne
Fót
 
 
 
 
 


Estrella: jujj de gyönyörűséges a pocakod!!!!! :D :D :D :D :D

Tényleg nem értem,ezt hogyan takargattad eddig :)
Nem lehet,hogy "titokban" rájöttek már a többiek? :D Nem is gondoltam,hogy 13 hetesen már ilyen szép kismama pocakom lehet :)

Én is nagyon örültem,mikor a vacsinál elmondták nagynénémék,hogy unokatesóm is szeretett volna jönni,csak épp dolgozik,ebből tudtam,hogy minden okés! :)

Igen,iszonyúan leesett a vérnyomásom,ezért nem tudok állni... Ülve és fekve jól elvagyok,de amint felkelek,pár lépés után vissza kell ülnöm valahova..

Család örült a babafotóknak,mindenki elrakta,miután megnézegette :D
Vendég
 


Béku, köszi a válszat, most beszéltem vele, reggel elmegy inkább egy vérvételre, az a biztos! Drukkolok neki nagyon, már ők is régóta várnak a babára!
Vendég
 


Lukácsné: Hanna gyönyörű!!!! :)
Egyre szebb ez a kicsilány! Mikor megnéztem a fotót,amit adtál,az jutott eszembe,és mondtam is páromnak,hogy sajnálhatják,hogy "csak" azt az egy fotót látják róla,mert amiket ide még felraktál, díjnyertesek!!! :D
Vendég
 


Zsuzsi: no,nekem ilyen értelmes megoldás eszembe se jutott.... :oops: :oops: :oops: :oops: :oops:
Vendég
 


Ez a laptető most csakis Kittikéé!!!
:arrow: :arrow: :arrow: :arrow: :arrow: :arrow: :arrow: :arrow: :arrow: :arrow: :arrow: :arrow: :arrow: :arrow: :arrow:
Vendég
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?