Bocsi, ez muszáj betennem

Másik fórumon volt. Állítólag Kismama legutóbbi száma.
A cikk:
Csak lányokat ne!!!
Már évi három százalékkal több lány
születik, mint fiú. 2004-ben, amikor én
szültem, már 1581-eí több lány született,
mint fiú. A tudósok megállapították, hogy
most egy férfira három nő jut, de 2010-re
már négy (og. EZ azért van, mert a nők
kitolták a szülési kort 35-42 év közé, amikor
már amúgy is nehezebben fogamzanak, így
természetes, hogy az erősebb X kromoszómát
hordozó hímivarsejt a nyerő. A férfiaknál a
tesztoszterontermelés az idő előrehaladásával
csökken, ami szintén az X-nek kedvez.
A levél írójának üzenem: ha a férjed a
húszas éveiben sem tudott fiút nemiem,
ne próbálkozz' Várd meg, 2009-re tervezi
a kormány azt a törvényt, amelyben két
azonos nemű gyerek után engedélyezi a nem
megválasztását! Nem akarlak megbántani,
de aki két lány után megkockáztatja
és megszüli a harmadik, negyedik lányt,
azt én kicsit a nőtársadalom árulójának
érzem, mert miatta is felbomlik a biológiai
egyensúly. Nagyon haragudtam a négyes
ikerlányokat szülő nőre is, mert azorvos a
terhesség elején még ki tudott volna venni
két lányt, de nem engedte. Pedig akkor nem
lettek volna koraszülöttek. Kérdem én, sze-
rinfetek dicsőség négy lányt szülni egy olyan
világba, ahol amúgy is nőuralom van? Húsz
év múlva ez a korosztály nem fog találni
magának férfit, és kénytelen lesz elvenni
az idősebb nők férjeit, az enyém például
akkor ötvenöt éves lesz, és majd lecserél
egy húszéves nőre. Nézzetek magatokba,
ezt mind olyan nőknek köszönhetjük, akik
ilyen rossz statisztika mellett négy lányt
szülnek. Amikor az első lányomat szültem,
21 és fél éve, 100 lányra 106 fiú jutott, de
tegyük hozzá, hogy a legidősebb szülő nő
is 27 éves volt, a férjeik is mind a húszas
éveikben. A második láncomat 36 és fél
évesen s^üitem, már csak egy kismama
volt 25 éves, a többi mind 30-40 közötti.
Mieíőtt megvetnétek, hogy én is későn szültem,
eímondom, hogy az első férjem korai
halála után 34 éves koromban találtam
újra párt. A lényeg, hogy öten voltunk egy
kórteremben, és hat lánycsecsemő született.
Hallottam olyan vidéki kórházról, ahol
2006 áprilisában ke't he'í alatt egy fiú sem
született. EZ szörnyű, nem?!
Elkeseredésemet már régóta ki szerettem
volna írni magamból, kíváncsi vagyok,
hogy mások is így éreznek-e, és hozzám
hasonlóan félnek-e a jövőtől Sajnos a férfiak
már semmibe se vesznek, nem becsülnek
minket, nem udvariasak, nem hűségesek,
túl sokan vagyunk, tudnak miből válogatni.
A nők meg harcolnak a kegyeikért. Bármit
megtettem volna, hogy fiút szülhessek, de
nekem egyik módszer sem vált be (peteérés,
holdnaptár, önmegtartóztatás), ezért nem
szültem harmadik gyereket, nem akartam
több lányt.