kezdek együttérezni az émelygőkkel. OK. rókakoma még (!) nem járt itt, de lassan minden nap úgy ébredek, hogy xar a gyomrom. A két kispasival összesen ennyit nem voltam rosszul, mint ezzel az eggyel kb. az elmúlt 5 nap alatt.
Kispasikkal reggeliztem, és akkor jól voltam, most reggeliztem és nem változott semmi
Melcsi
örülök, hogy jelentkeztél már aggódtunk itt nagyon érted.
A heamatoma kialakulására nincs magyarázat. Az egy bevérzés, amit akármi okozhat. Tényleg nem függ semmitől (a császármetszéstől sem függhet, hiszen nagyn sok első babás kismamánál is van). Valami miatt a felszín alatt megpattan egy ér, és bevérzés okoz. MInt amikor beütöd a kezed és bekékül. Csak a méhnek "kicsit" bővebb az érhálózata, ezért valósulhat meg tényleges vérzésben ill. amivel gondot okozhat, hogy ha eléri a méhlepényt, akkor le tudja választani és így vetélést ill. későbbi stádiumban koraszülést okozhat.
De tényleg nincs oka!!!!
Pompi
attól nem félek, hogy akármilyen nemű is lesz
szóval én bízom benne, hogy jó testvérek lesznek, ahogy a fiúk is azok
tényleg annyira jó testvérek, persze ölik gymást ha másik játék kell, de ha valami fáj amásikank, akkor azonnal hozzák az állatát, simizik és puszit adnak neki, vagy pl. tegnap kézen fogva aludtak a kocsiban































