Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!
Köszönöm a jókívánságokat! Megpróbálom leírni Petra születését.
30-án hajnal 4-kor kezdődtek a fájások 6-8 percenként, elviselhetően. 6-kor felkeltem, rendezkedtem, ebédet készítettem, de éreztem, hogy ez már a szülés lesz, nem csak jóslófájások megint. A fiammal 29 órát vajúdtam, túl korán mentünk be a kórházba. Most megfogadtam, hogy várok, és tényleg csak akkor megyek be, ha már kitartóan jönnek az 5 perces fájások. De fél 8 előtt hirtelen elkezdett folyni a magzatvíz, és a folyamat hihetetlenül felgyorsult, 2-3 percenként jöttek a fájások. Hívtam a szülésznőt és megbeszéltük, hogy mindketten elindulunk a kórházba. Elmentem lezuhanyozni, még fel bírtam menni az emeletre, hogy felöltözzek, de csak a melltartóig jutottam, onnantól rámtört a hasmenés, elkezdem vérezni és úgy éreztem, nem bírok megmoccanni. Hívtam a szülésznőt, aki felajánlotta, hogy eljön hozzánk, úgyis útba esünk a kórház felé. 8 előtt meg is érkezett, megállapította, hogy eltűnt a méhszáj. Ekkor már tolófájásaim voltak. Eléggé megijedtem, hogy mi lesz, de a szülésznő a végtelen nyugalmával sokat segített. És akkor egy óra alatt megszületett Petra. A szülésznő igyekezett védeni a gátat, amikor kint volt a fej félig, mondta, mikor nyomjak, mikor próbáljak meg nem nyomni. Jó volt megtapasztalni, hogy mire képes a testem, hogy a tolófájásoknál sokszor nyomni se kellett és jött a baba. A fiamnál ezt nem tapasztalhattam meg, mert a kitolásnál romlott a szívhang, sietni kellett, az orvos nyomta ki a hasamból Bercit, a fiamat. Szóval 9 óra 6 perckor megszületett a lányunk. A férjem, aki úgy, mint a fiam születésénél most is rosszul lett, hívta a mentősöket, akik elég hamar meg is érkeztek. A méhlepény kb. fél óra múlva született meg, miután Petra kortyolt párat a mellemből. Nem igazán volt túl lelkes a szopizásban, aztán meg jöttek is a mentősök, meg a Csernisek (ez állítólag előírás), bebugyolálták a babát hőtartó fóliába –csinosan nézett ki a kis ajándék- így már alkalmam sem volt őt szoptatni. Lezuhanyoztam és lementem a mentőhöz. Petra inkubátorban melegedett, így érkeztünk egyszerre a kórházba. Az ügyeletes orvos megvizsgált, megállapította, hogy egy belső varrat kell a méhszájra és 5 kívülre a gátra. A régi gátmetszés mentén repedtem végig, de egyáltalán nem éreztem vészesnek és utána se volt sok gondom vele. A 36 cm-es fejhez képest jól megúsztam. A varrás után a szülésznő„megszerezte” Petrát, odahozta nekem a szülőszobára, és közben megérkezett a férjem is. Az ismerkedés alatt a baba sajnos végig aludt, nem tudtam mellre tenni, de jó volt gyönyörködni benne.
A csecsemőosztályon buzdítottak cukros víz adásásra, tápszerezésre, de én csak lelkesen bólogattam, mint egy szófogadó kislány. Petra már a kórházban is ügyesen szopott. 4000 g-mal született, a kórházból 4050 g-mal jöttünk el, és ma már itthon 4260 g-ot mértünk.
Szóval a nem tervezett otthonszülés ellenére, hála Istennek happy end-del zárult a történet.

Ha bármi kérdésetek van a csecsemőosztállyal kapcsolatban, kérdezzetek bátran. (Az ágyak rettenetesen nyekeregtek, én a 3 nap alatt pár órát aludtam.)


Eszter!
Minden nap elolvasom Benedek blogját, annyira szeretem nézegetni a képeket róla, annyira gyönyörű baba. És hogy megfordult a hasáról a hátára, nem semmi!!! Sok erőt a sírós, fordított napokhoz!

Üdv. Évi
:D
 
 


Húú Évi!
Gratulálok, de le is esett az állam! Nagyon izgalmas lehetett és biztos szuperek voltatok családostul! :) :)
És Eszter, én is olvasom, Benedek nagyon cuki, Te meg tényleg jól írsz! Mi is irogatunk Zenináról, ha van kedvetek, nézzetek be hozzánk is!
http://zenina.freeblog.hu/

Üdv, gartula a babákhoz:
Lili+Zen
 
 


Sziasztok!

3 hete a Margitban született a kislányom egy nagyon profi csapat segítségével. Dr. Ruzsvánszky István doktor Úr és Takács Betti szülésznő közreműködésével. Mindenkinek csak ajánlani tudom Őket!

Egyébként az olvasott hírekkel ellentétben nekem a csecsemősökkel is nagyon pozitív tapasztalatom volt. Tényleg segítettek, ha szükségem volt rá. Bár lehet, hogy pont jókor voltam, jó helyen... :D

Tunde
 
 

 
 

Szia Lillle!
Bocs, hogy eltűntem, de elutaztunk egy olyan táborba, ahova azt hittük, hogy egy 2 hetes babával nagy bátorság (de végül nagyon jó volt) és ma érkeztünk haza.
Belenéztem a blogotokba és nagyon tetszett! Még mindig gyönyörű Zenina és nem győzök ámulni a haján...
Üdv. Évi
 
 


Sziasztok!
1-jén született a Margitban a kisfiam. Kora terhességtől kezdve Pálffy doktor úrhoz jártunk, nála is szültem, Anikó nevű szülésznő segítségével és nagyon jó élményeim vannak. Pálffy doktor úrnál emberségesebb, nagyobb szaktudású orvost nem ismerek, ajánlom őt mindenkinek, az egész babavárás során, a szülés közben és a kórházi napokon is mindig teljesen jelen volt és segített!
 


Sziasztok!

Köszi a drukkolást, hatott! Lassan összeszdjük magunkat, végülis Benedek mostanra, korrigált 3 hetes korára egészen újszülöttforma majdnem mindenben.

Az izmaira is azt mondják, kb korrigált 3 hónapos korára emelni fogja már a fejét, és onnantól, bár a nagymozgásoknál várhatóan mindig eggyel le lesz maradva, de szépen behozza majd a rendesenszületett gyerekeket 2 éves korára.

A többi babához is nagyon gratulálok, szépségesek! :)
 


Szisztok!
Közben Én is megszültem 25.-én!
Nem kellett indítani végül 40,3-ra megindult!!!
Belcsi 4050gramm és 56cm-el született....számomra nehezebb volt,mint Nati szülése....de nagyon fáradt voltam...napok óta nem aludtam előtte....de így is 2:15-re értünk be a kórházba és 8:40kor Belcsi már a kezemben volt!
A legjobb szülésznőt választottuk Sámson Kati személyében,akinek ezúton is nagyon szépen köszönünk mindent!!!-és persze Burik Zoltán doktornak is,aki nagyon lelkiismeretes orvos!!!
Nekem jó emlékeim vannak az ott eltöltött 3napról!
Na és egy kép!

Minden jót Nektek!
Eszter!Benedeknek még sok sok pozitív energiát küldök!Ügyes baba!!!
Kép(7.napon)

kandi72
Budapest III. kerület
 
 


Kedves Andi!
Gratulálok Beliánhoz! Nagyon édesen mosolyog a képen!
Jó babázást!
Üdv. Évi
 
 


Szija Évi!
Köszike....
Mesélj,milyen táborban voltatok???-2hetes baba is jól elvan egy ,olyan helyen???Nekünk ill. ránk is ránk férne egy kis környezet változás...mert Belcsi az egy pozitív és mellé sok-sok rossz társult mostanság az életünkbe!
pusza

kandi72
Budapest III. kerület
 
 


Szia Andi!

Egy keresztény családos táborban voltunk egy hétig B.lellén. Eszem ágában sem volt elmenni egy tíz napos babával, de végül úgy örülök, hogy így döntöttem. A tábor kedden indult, hétfőn volt itt nálunk a védőnő. A férjem kérdezett rá, hogy mi lenne, ha Petrával mi is elutaznánk. A védőnő pedig maximálisan rábeszélt. Azt mondta, hogy mivel a baba jól szopik, szépen gyarapszik, menjünk. (Azt mondta, olyan, mint egy hat hetes baba. Egyébként, csütörtökön lesz 6 hetes igaziból és már 5550g, szóval tényleg tud enni a "kicsike":-))
Az is az elutazás mellett szólt, hogy tudtuk, hogy jó idő lesz, így zárt helyiségben nem is igazán kellett találkoznia a babának senkivel!
Szóval bátran utazzatok el szerintem, a babának tényleg a cici a lényeg.
Üdv. Évi
És egy kép PetrárólKép
 
 


Szia Évi!

Nagyon édes Petra baba,kis csodálkozós!!!
Nagyon jó lehetett ez a kis kiruccanásotok!
Bocsika,hogy csak most reagálok....de tejlázas lettem,3 napig 39 alá nem igen akart menni a lázam...39,3 körül mozgott...homeos bogyót szedek még most is...nem is hittem volna,hogy Én kapok ilyet...na de ez nem jutalom osztás....ez van!
:wink:
Nekem is haspók Belcsi,mindegy hol vagyunk....kocsiban-útközben-séta közben-vásárlás alkalmával....Ő mindig megkívánja a cicit,még ha előtte direkt megetettem is...nem baj,így imádom!!!

Jó hétvégét Nektek!
:lol:

kandi72
Budapest III. kerület
 
 


Szia Andi!

Szegény!!! Nem lehetett semmi ez a magas láz! Remélem, hamar rendbe jössz! Biztos nehéz volt a két gyerekkel...Belián elfogadta így a tejet? Állítólag nem szeretik a babák, ha túl meleg a tejcsi.

Petra ugyanezt csinálja a szopizással, elég nehéz tervezni vele. Ha ő a fejébe veszi, hogy szopizni akar, nem nézi, hol vagyunk és főleg mikor szopott utoljára. A lényeg, hogy tud mit enni, van tej bőven!

Nektek is jó pihenést!
 
 


Szia Évi!
Nem volt gondja a hőfokkal.....csak ciciből jöjjön....
-nem akartam antibiotikumot....mert akkor tuti nem szoptathattam volna,ezért ittam vagy 3-4 liter folyadékot folyamatosan és fél algopyrint vettem be csak 3-4óránként!Így utólag belátom ,jól csináltam...mert 3 nap és huss elmúlt! Na meg jól meg kellett dolgozni a cicijeimet...mert lett benne egy két csomó!
Na megyek is....jelenésem van...
:wink:

kandi72
Budapest III. kerület
 
 


Szia!
Örülök, hogy minden OK!
Ismerős ez a csomós cici dolog. Nálunk ilyenkor jön a "fejenállva", "kézenállva" szoptatás :-) Komolyra fordítva a szót, elvileg akkor múlik a csomó, ugye, ha a baba az alsó ajkával masszírozza azt a területet. Ilyenkor a férjem elkezd elméleteket gyártani, hogy hogy is kell szoptatnom, hogy ez sikerüljön. Ekkor jön a hónaljtartás, ágyon föléhajolva szoptatás, matracon ellentétesen melléfekvés és válogatott nyaktörő mutatványok. Múltkor alig tudtam feltápászkodni a gyerek mellől. Na de az a lényeg, hogy nálunk működik. Elmúlt a lázam és piros csomó is.

További jó babázást!
 
 


Szia Évi!
Szerencsére Belcsi rendesen lerendezi a cicijeimet...nem lett komolyabb gondunk!
Jó.hogy Te is rendbe jöttél!
Neked is jó babázást....néha azért vissza nézek....gondolom Te is!
:lol:

kandi72
Budapest III. kerület
 
 


Sziasztok!

Szeretnék érdeklődni Tőletek...
Most keresek a Margit kórházban orvost, 5. hetes kismama vagyok. Szigethy Adriennben gondolkodom. Sajnos nincs írva semmi sem, vki tud valamit mondani. Választ előre is köszönöm!
 


Szia Carolina!

Én csak annyit tudok,hogy egy ismerősőm a napokban nála szűlt,de neki évfolyam társa volt.
Terhesség alatt jó véleménnyel volt róla,gondolom most is.
Én ott szültem a kisfiamat , jó véleményeket hallottam a Magyar dr-ről is,ill. barinőm a Sárvári dr.-nél szült most és nagyon meg volt elégedve.

Gratula a babához és sok szerencsét!

Kép


Kép
ibm
 
 


Sziasztok!
Carolina!
Én váltottam anno,mert az Ő betege voltam!Burik dokiról viszont csak jókat tudok mondani...ha újra szülnék ma...csakis Őt választanám ismét!
De tudod ez,olyan dolog....van akinek ez-van akinek az jön be!
Magyar doki is jó nagyon,szobatársaim a kórházban csak jókat meséltek róla!
:wink:

kandi72
Budapest III. kerület
 
 



Sziasztok!

Érdeklődni szeretnék a mostanában szült kismamáktól, hogy jelenleg a Margitba mit kell vinni a babának? Mi az amit adnak,mi az amit nem?
Amikor ott szültem még a babák angol pólyában voltak, de hallottam, hogy most már nekünk kell vinni rugit stb?
Köszönöm szépen előre is a segitséget :D

Kép
 
 


Szia Dorcacs!
A babák benti ruhában vannak,angol pólyában (nem rugdalozóban voltak augusztusban)....de ha akarsz vihetsz be neki ruhát....Én kesztyűt és zoknit vittem,meg badykat...amikor meg este fürdetik....oda teheted a tisztát és a "koszos"a kocsi végében lesz!Lehet vékonyka sapi is kell már most...elég hűvös lesz mikor Te szülsz !
Van kis takarójuk...fejük alatt is huzat...de Én vittem saját textil pelust,azzal takargattam is....de nagyon meleg volt amikor mi bent voltunk!Büfizéshez is szükség van rongyira-pelusra!
Pelenkát és törlőkendőt sajátot kell bevinni!
Adnak alkoholt és vattát,hexaclorophenes hintőport a köldök ellátásához!
Kérdezz nyugodtan...mert lehet kihagytam valamit-valamiket!
Boldog babavárást!!!
Mellszívó és hozzá cumis üveg esetleg!Jaaa és ha nagy a szopó reflexe....akkor cumi!

kandi72
Budapest III. kerület
 
 


Sziasztok!

Nagyon régóta olvasom ezt a topikot és figyelemmel kísértem a babák at és mamákat! Mostanában van kevesebb idő olvasni és le is maradtam egy kicsit! Nagyon nőnek ezek a topikbabák! Na és persze jók a képek!

Én 2008.09.18-án szültem a Margitban a Ruzsvánszky dokinál,hozzá is jártam terhesgondozásra is. Nekem nagyon bevált! Tudom ajánlani őt is.

Alexandra nagyon nyugodt baba most volt a szülinapja szept közepén. Olyan gyorsan nő! Már 7 fogunk van. 2-szer tápszert eszünk a többi pedig gyümölcs,tejpép,főzelék stb.
Felállni még nem tud,de négykézláb mint a villám,úgy halad,pakol stb.
Amit már mondogat:anya,apa,vau-vau,mami,kettő,le,el,go/gomb/.

Ennyit hirtelen magunkról.

Puszi minden babának és mamának!

Jutka
Vendég
 


Szia Jutka!
Gratulálok Alexandrához,nagyon ügyes és nagy baba már!A 7fogacska meg nem semmi...."nagy"fiamnak 11hónaposan jött az első ki anno....kíváncsi leszek Belcsi mikor növeszt majd!
Szép napokat!
pusza

kandi72
Budapest III. kerület
 
 


Kedves Fórumozók!

A Margitban fogok szülni januárban, kérlek, ajánljatok szülésznőt! Orvosom már van. Köszönöm!
 
 


SÁMSON KATI!!!!!!!!!
Imádom ezt a nőt!Nála nem hinném,hogy lenne jobb!
Ki amúgy a dokid?Ő kit ajánlott?

kandi72
Budapest III. kerület
 
 


Dr. Pálffy az orvosom :D
Köszönöm a tippet kandi72!
 
 


A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára kbernadett 2009.11.21 16:49-kor.

Kép
 


Sziasztok!

Nagyka! Tódor Évi
Jakab Ági

További boldog babavárást mindenkinek.

Kép


Kép
ibm
 
 


Kedves Ági!

Nagyon köszönöm, ezzel együtt már 2 nevem van :)

Szép napot!
 
 


Nagyka!
Én is Pálffynál szültem, és Takács Bettivel!!!
Bírják egymást. :D

Kép
Kép
Kép
 
 


Kedves parapet!

Nagyon köszönöm; kedden megyek a doktorhoz, és megkérdezem, a 3 névből van e favoritja. :D
 
 


Nagyka, lécci írd meg nekem pü-ben, hogy milyen telefonszámon lehet tőle időpontot kérni a magánrendelésére. köszi!

Kép
Kép
Kép
 
 


Kedves Kandi72!
Már régóta olvasom a fórumot de most írok is.Ruzsványszky dr. az orvosom.
Én is Sámson Katit válaszotttam szülésznőmnek.
Részben a te ajánlásodra.
Ha lehet leírnád priviben hogy kb.mennyi pénzt illik adni?
Október 25.ére vagyok kiírva.
Köszönöm előre is.
 



Sziasztok!

Érdeklődnék 3 orvossal kapcsolatban.
Sztanyik,Ruzsvánszky,Pálffy dokik érdekelnének. Elvileg 6 hetes terhes vagyok és szeretnék a Margitban egy nagyon jó orvost találni.
Elsősorban az elérhetőségük érdekelne,hol van magánrendelésük,mennyit kérnek...ja és a legfontosabb,hogy a Margitban vannak-e még.

Először a Magyar dokinál voltam de vannak kételyeim vele kapcsolatban. Először is nagyon fiatalnak találom és hát 3 elég durva véleményt olvastam róla. :(
 
 


Szia hiszen!

Mindhárom doki nagyon jó :)
2004-ben a Sztanyiknál szültem.Nagyon kedves, emberséges doki.
Én a kórházba jártam hozzá terhesgondozásra.
Szülés után kapott pénzt, és valószinüleg kevésnek tartotta, mert utána nem köszönt :(
Most a Pálffyhoz járok...
Első alkalommal a magánba hiv.Én ott 10.000 ft-ot fizettem.
Utána 3 hetente hiv a kórházba ultrahangra, vizsgálatra.
Csak jót tudok mondani róla. Minden uh-t ő csinál, mindent meg tudsz vele beszélni.Olyan mintha a magánba lennél.Profi orvos.
A két doki közül én őt ajánlanám nyugodt szivvel :)
A Ruzsvánszkyt annyira nem ismerem, nővéremet ő császározta.Jó fej,rendes..de róla talán a lányok tudnak több infót.
A Pálffynak a Bécsi úton van a magánrendelője..
Remélem segitettem valamicskét :D
Boldog babavárást! :D

Kép
 
 


Hiszen!

én szatnyikot ajánlom. azt hiszem nálam kevesebbet nagyon keveset adtak, és nekem köszön. :wink: sőt. már persze, mikor megismer. annyi páciense van, hogy szerintem még szuper arcmemóriával rendelkező ember is csak alig győzné. és mivel annyi páciense van, ezért sanszos, hogy nem vállal. de ezt pállfy doktorról is elmondhatjuk, aki pácienseinek java részét "leosztotta" burik és magyar dokinak, mert egyszerűen fizikailag nem bírta.

mindhárom orvosról jókat hallok általában, de tudod mindenkinek más jön be. (ruzsi szeret kézzel tágítani pl. nekem ez nem jön be. meg a stílusa sem annyira, de igen nagy rajongó tábora van neki is.)

és gratulálok a babához! :wink:

 
 


Köszönöm lányok a válaszokat!

Szóval Sztanyik és Pálffy! Mind a kettő a Margitban van még?
Tudtok esetleg pontos címet telefonszámot adni? (magánrendelésükét)

A Sztanyikot megtaláltam az iwiwen,de ő volt munkahelynek írta a Margitot! :roll:
 
 


Sztanyik a Margitban van még. Magánorvos, azt jelenti externista, de a Margit a munkahelye.

Kiskorona utca 20. a magánrendelője, telefon: 06-1-387-1508 (azt hiszem Dunamedical)

 
 


Hiszen, én 3 gyereket szültem Ruzsynál és egyszer sem tágított kézzel, és még senkitől sem hallottam ezt...olvass vissza, már írtam róla, mindenkinek más stílus jön be, nekem pl. Sztanyik kicsit furcsa, de szakmailag, gondolom, okés.
Ruzsy magánrendelője: Tímár utca 109., tel.:387-2993(hétfő, szerda 15-19)
üdv
Joha
 
 


Sziasztok!

3. babámat várom, a 34. hétben vagyok. Juca ajánlására mentem Sztanyik dokihoz, és már most bánom, hogy a 2 fiamat nem nála szültem..
Jó ember, jó doki, és remélem, jó szülész is lesz, de erős a gyanúm, hogy nem fogok benne csalódni.

A nagyfiamat 2006-ban az Istvánban szültem, a picit 2008-ban az AEK-ban, és úgy hozta az élet, hogy most a kislányomat a Margitban fogom világra hozni.

(nem vagyok válogatós dokiügyben, de az első dokimnál a magánrendelésen a várakozási idő elérte az 5 órát, mert Telkiből nem ért be a rendelőjébe, akkkor a 24. hétben léptem.
Az AEk-kel meg az a baj, hogy engem is behívtak a Katonai ügyészségre vallomást tenni -tudjátok, volt az a fizetős EDA-ügy, ahol ugyan én nem fizettem, de meg kellett adni a dokim nevét, stb..szóval kínos lett volna visszamennem.)

Nagyon hasznos ez a topik, kb. 2 órája olvasgatok vissza, hogy mit kell vinni/tudni/tenni. Hiába 3. szülés, az istván tök más, mint az AEk, a Margitot is meg kell "tanulnom". :D

valószínüleg nem lesz szülésznőm, elvagyok magamban, amúgy is állandóan fájásgyengeséggel szenvedek, és 20 órákat vajúdok.. :twisted: :D
Első babánál nem volt eda, másodiknál volt, most még nem találtam, ki akarok-e...de jó volt, az tény.

Gratulálok az eddig megszületett babáknak és szüleiknek! :D

Juca, ha erre jársz: tszkriszta vagyok amúgy :D

Puszi, Kriszti

Kép
Kép
Kép


és még egy apróság, de sztem fontos: nagyon óvatosan vizsgál.

első dokim nő volt, hosszú, csontos ujjakkal: fájt. pedig van gyereke. ráadásul kézzel tágított, inkább nem ecsetelném az érzést. :evil:

második dokim pasi, próbált óvatos lenni, de durva keze van. fájt, de ő nem tágított.

Sztanyik: nem fáj a vizsgálat. a rákszűrést meg sem éreztem, pedig eddig meg voltam győződve, hogy ez csakis fájdalmas legyen. A szülésről még nem tudok nyilatkozni :D , de majd referálok. :D

Puszi, Kriszti

Kép
Kép
Kép


joha írta:Hiszen, én 3 gyereket szültem Ruzsynál és egyszer sem tágított kézzel, és még senkitől sem hallottam ezt...olvass vissza, már írtam róla, mindenkinek más stílus jön be, nekem pl. Sztanyik kicsit furcsa, de szakmailag, gondolom, okés.
Ruzsy magánrendelője: Tímár utca 109., tel.:387-2993(hétfő, szerda 15-19)
üdv
Joha


egymástól függetlenül több lánytól hallottam, az egyik a margitban volt nagyon régen szülésznő. ha gondolod megírom a nevét privátban.

 
 


Mások vagyunk, mindenbkinek más jön be. Sztanyik doki meg sokat van szabadságon, és sokan panaszkodnak arra, hogy szeret szülést indítani.

Sok a pro és kontra, döntsön mindenki maga, azért van a topik, hogy lehet információt szerezni bőven.

Szia Kriszta!

Nyugtával dícsérd a napot, ahogyan mondani szokás.

(Megjegyzem az első szülésznőm annyira nem volt jó választás így utólag, mint akkor gondoltam. Másodjára Tódor Évi volt, és noha róla is vegyesek a vélemények, nekem spéci nagyon bejött)

Hiszen!

Ha van egy fél napod, akár bekószálhatsz a Margitba, és megkukkolhatod őket in motion. Lehet egy teljesen másik embert fogsz választani a látottak alapján. :wink:

 
 


Hát az biztos,hogy mindenkinek más jön be,ezt tudom az első gyerekem óta.
Azt a dokit is nagyon sokan dícsérték,hogy nála jobb kezekben nem is lehetnék,úgy beszéltek róla mint az Istenről....hát szakmailag biztos nagyon jó de emberileg... :x

Nagyon nehéz a döntés,bajban is vagyok rendesen. Mondjuk nekem valószínüleg a második is császár lesz,szóval nekem olyan kell aki abban jó. Ezeknél a dokiknál szült valaki császárral?

Tegnap voltam itt a mi rendelőnkben,már 7 hetes a drágánk,volt már szívhangja is. [/img]
 
 


Juca, nekem az első szülésznőm (aki a kezdetektől a bezárásig ott dolgozott) mondta, hogy három dokira bízná rá magát gondolkodás nélkül, az egyik Ruzsvánszky volt. Nyilván mindenki a saját dokijától van oda, és én nem vitatkozni szeretnék veled, de nekem más a tapasztaltom, mint amit te hallottál, csak ezért írtam le. :wink:
üdv
j.
 
 


Hiszen,
én is csak ajánlani tudom Ruzsvánszky doktort. Engem nem tágított kézzel, rokonomat sem és másik két velem szült anyukát sem, nem is hallottam még erről.
Sztanyik nekem nem jött be stílusra, de itt a lányok kedvelik, szakmailag csak jót hallottam róla is.
Pálffyra többen panaszkodtak a kórházban, hogy nagyon morci és utálatos, de szakmailag biztos ő is jó!

Én R.-nál szeretném szülni a következő babát/babákat is. Nagyon alapos, nem bagatelizál el semmit, odafigyel, rádszánja az időt. Szerintem ez a legfontosabb.
 



Sziasztok!

Csatlakoznék hozzátok, ha nem bánjátok...

Én Pálffy doktornál szülök, remélem 1-2 héten belül! :D
Nagyon szeretem, 100%-ig megbízom benne, szerintem ez a lényeg. Én megkérdeztem tőle, melyik szülésznőt ajánlja, és a Nagy Tündi neve hangzott el, úgyhogy rávetettem magam. Nagyon aranyos.
Ahogy hallottam, egyébként mindegyik szülésznő remek, nem lehet melléfogni.
A csecsemősökről viszont nem hallottam, olvastam semmi jót... :?

Igyekeztem visszaolvasni, gratulálok minden kis jövevényhez!

Szép napot mindenkinek:
Dorka

Kép
 


Ne haragudjatok, tényleg nem akartam felborzolni a kedélyeket, azt írtam, amit hallottam. Mivel nem velem történt meg, ezért ugye nincs hitele, az más kérdés, hogy akiktől hallottam, azokban megbízom.

Rákerestem azonban a neten, és találtam nem egy bejegyzést. Más is tud googleban keresni. Semmi közöm a bejegyzés írójához. http://szules.8m.com/elmeny/szomi_szomi.htm

Ismét csak azt tudom írni, hogy el kell olvasni minden információt, meg kell kérdezni személyesen olyat, aki a kiszemelt orvosnál szült, és az alapján mérlegelni és dönteni.

Mindenkiről lehet találni jót rosszat, és lehet mondani, hogy ami nekem jó, másnak nem föltétlenül.

Nekem pl. pozitívum volt a szülésindítás, más meg csak néz, hogy meghülyültem-e :shock: . Nekem a második gyereket saját kérésemre indította az orvos útjára.

És amúgy első szülésznőm nekem is három orvost említett, ugyanazokat. Gyanítom ugyanaz volt.

És ugyanaz volt a szülésznőm az első lányom születésekor, mint a blogolóé, és én kicsit más hangulatát fogtam ki. Mondjuk azt, hogy hajtott volna, mint a tatár, ha nincs ott a dokim, pedig 4 órás első szülés szerintem nem valami hosszú. Az is számít, hogy aki keres, annak milyen a személyisége. Pannival én sosem találtam meg azt a közös hangot, amit az a lány említett, aki ajánlotta őt. Tódor Évi sokkal inkább passzolt hozzám.

 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet: