Zsebi
tulajdonképpen nem fura, pedig arról is azt gondoltam, szörnyű igazságtalanság, hogy alig látom a gyerekeimet. Meg kezdetben az is elkeserített, hogy kiadom a kezeim közül a neveltjeimet. Aztán most már ebből semmit nem érzek, mert látom, hogy milyen jól érzik magukat, délutánonként itthon is úgy fel vannak dobva, mintha teljesen kicserélték volna őket, pörögnek ezerrel. Rengetegszer szóba kerül a bölcsi, életük szerves része lett. Kicsit olyan, mintha ők is dolgozni járnának. Hétvégén meg szintén olyan hőfokon égnek, hogy többszörösen is megkapom, amit a hétköznapokban hiányolhatnék, mármint hogy nem láthatom őket egész nap. Egyszóval, nagyon megváltoztak. Hirtelen mintha kitágult volna nekik a világ. Közben olyan hisztiket levágnak, főleg Alizka, hogy nagyon nehéz elviselni, üti a homlokát a falba, földbe. Végletesek lettek, mint ahogy én is, hol kiabálás, nyafi, hiszti, hol összeborulás, puszihegyek, ölelések, simizések, ők is, teljesen maguktól, ami eddig szintén nem volt jellemző. Anyukám, mikor átjön, csak annyit érzékel az egészből, hogy milyen aranyosak ezek a gyerekek, elolvad tőlük. És a bölcsiben is, a gondozónők mondják, hogy semmi gond velük, aranyosak, szófogadóak. De hát ez klasszikus, így szokott lenni, ez a normális.
Hunci
nálunk is péntekenként én megyek értük, kettőig vagyok
Andi
érdekes ez a dadogás
Mi holnap megyünk először kettesben valahova, a nővéremtől kaptunk két mozijegyet ajándékba.
Nyaralás csak a vidéki nagyiéknál lesz.