Új privát üzeneted érkezett!

@kate77:


utána olvastam, a két ünnep közt nyitva lesznek 29-én, majd 4.én nyitnak.
Szerintem a két ünnep közt nem tudjátok a tenyésztést elindítani, célozzátok be a 4-ét (de készüljetek fel, hogy tízmillióan lesznek...).
 
 


@mido44:


köszönöm minket is megmentetté!. Már unom hogy csak úgy felmegyünk a semmiért miért nem lehet ezeket elmondani. Mi is rohangálhatunk a férjem eredményéért. Kellemes ünnepeket!
 
 


@kate77:


4-én nyitnak. Tuti mert én aznapra várom és mondta hogy akkor már telefonálhatok. A férjem tenyésztését a kecskeméti kórházban csináltatjuk szerencsére Dévai elfogadja azt is
 
 

 
 

Sziasztok!

Effie80, mido40, köszönet mindkettőtöknek a hasznos infókért! Azért nagy mázli, hogy van ez a fórum, és segítőkész emberek járnak ide . Mi tudjuk, hogy 1 hónap csúszás is sokat számít. 

Közben levetettem a 3. napi hormonsort, nagyon rossz lett, az fsh 23 , hát, ezek után nem tudom, mire számítsak, mit kezd velem Dévai, lehet-e stimulálni, őszintén szólva sok jóra nem számítok.
Viszont ebben a magánlaborban (5 percre van tőlünk) el tudjuk intézni páromnak a tenyésztést, ami tök jó, január elejére tettük, hogy minél tovább érvényes legyen . Még jó, hogy elfogadja a máshol készítettet, hát azért csak ki tudják mutatni máshol is, ha gond van... Amúgy nekem sem minden tetszik, pl. ez, hogy néha már kétségbeesve bújjuk a fórumot, logisztikázunk, hogy hosszuk össze a dolgokat, ahelyett, hogy pihennénk, készülnénk az ünnpekre stb., pedig nem hiszem, hogy megvalósíthítatlan egy ilyen papír elkészítése, hogy mely lelet meddig jó... De hát ez van, nem ugrálhatunk...

Kívánok Nektek nagyon boldog ünnepeket, pihenjetek rá a januári kezdésre, aztán mindannyiunknak hajrá . Remélem, fogunk írni ide a továbbiakban is a tapasztlatainkról. Szerettem volna csatlakozni a zárt fórumhoz, de egyelőre nem vettek be 

Sziasztok!!
 
 


Sziasztok! Vannak megmaradt gyógyszereim, szívesen átadnám, hogy ne vesszen kárba. Crinone, Utrogestan, Prolutex injekció. Pénzt nem kérek értük, írjon akit érdekel.

 
 


@cicóka: engem érdekel, írtam neked privát.

 
 


Sziasztok! Én régebbi dévais vagyok ;)
Ismertek olyat akinek fagyasztott embrióból lett babája?
Van 5 háromnapos csemeténk az intézetben és kíváncsi vagyok az esélyeikre.;)
Válaszotokat előre is köszönöm!
ansz
Gyomaendrőd
 
 


Ansz: Sajnos nem tudok neked segíteni a fagyibabákkal kapcsolatban. De az mindenképpen jó, hogy vannak babák, akiket visszaültethetnek. Biztosan sok sikersztori van. :)


Sziasztok! Én is régi olvasója vagyok az oldalnak; nagyon sok segítséget kaptam itt
Most mi is eljutottunk végre a kezdéshez, tegnap indult a szuri+gyógyszer kúra...kicsit félek, izgulok.
Tegnap csatlakoztam a zárt fórumhoz is; gyorsan bevettek; köszönöm!
detti0417
Budapest XI. kerület
 
 


Detti: Nagyon szurkolok, hogy sikeres legyen ez a program. Nekünk is az első lesz, bennem is vannak félelmek, de az él bennem, hogy sikerülni fog és nagyon boldogok leszünk! :) Ezt kívánom mindenkinek és magamnak!:)


Sziasztok! Én egészen szűz vagyok ezen az oldalon, de ahogyan olvasom sorról-sorra a mondataitokat, egyre erősebbnek és lelkesebbnek érzem magam. Nagyon izgulok, mert ma voltam az első beállításon+ szonda. Hát a méhűrvizsgálatról inkább hallottam rosszat, mint jót. De én azt mondom, kibírható. Sőt! Nagyon pozitívan csalódtam:-) Megkaptam a sok gyógyszer+injekciórecepthalmazt és irány a patika. Előre izgulok az injekcióbeadástól. Férjemre nen bízhatom, mert amint meglátja a fecskendőt + főleg a tűt azonnal beájul. Így rám marad. De megcsinálom! Jövőheti menetrendem:hétfő, szerda, péntek UH. 
Detti: Ti hogy álltok? Hogy viselted a kúrát? Nagyon drukkolok hogy sikerüljön a leszívás!
Főleg milyen gyümölcsöket esztek ilyenkor, ajánlott esetleg valamelyik jobban? A vitamint mi is nyomjuk 1000-el. Főleg halat és csirkemell húsokat részesítem most előnyben. Ti hogy álltok az étkezéssel?
Nagyon gratulálok a babásoknak! Kitartást kívánok mindenkinek!
renocs
Kecskemét
 
 


@mido44:
Megkaptad?

 
 


Sziasztok!

Tudnátok arról valami infót mondani, hogy mennyi idő az mikor a beállításnál az első UH-ra megy az ember? Nem tudom, lehet hogy mindenkinél más-más.
Köszönöm ha válaszol valaki!
renocs
Kecskemét
 
 


Szia Renocs, üdv a csapatban! :) Szerintem mi ismerjük egymást, mert együtt voltunk beállításon és gyógyszertárban is, ha minden igaz. :) Van egy zárt fórum is, ha gondolod, ott most jobban pörög az élet, csak jelentkezni kell. :) 
Fehérje dús étrend  és folyadékbevitel főleg, amit a Dévai is mondott.  Minden vitamin jó, és minden gyümölcs. Egyébként én is halazom és csirkézem inkább. Meg persze a rendszeres mozgás!! Remélem sikerültek a szurik, én ma estem át rajtuk, nem volt rossz. :)


@semmigondja:


Szia!
De örülök, hogy itt is egymásra találtunk! Még nem volt szuri. De holnap reggel kezdem. Eléggé parázok tőle. (meddig szúrod be meg hasonlók) Örülök hogy "ilyen jól" sikerült neked!!! Megpróbálok jelentkezni a zárt csoportba. Hogyan kell?

renocs
Kecskemét
 
 


Sziasztok!
Bocsánat, h így eltűntem, de minden olyan bizonytalan volt az elmúlt napokban..
Most viszont már boldogságosan írom le, h.a 3 tüszőből szerdán leszívott 2 petesejtből ma egy gyönyörű embriót kaptunk vissza. :-) :-D
Pont 2 hete volt a beállítás; hihetetlen!!!
Sok fehérje, vitamin, gyümölcs, kevés cukor, só és szénhidrát; 2-3 l folyadék.
Így nem lesz gond a szurikkal sem.
Mindenkinek nagy Hajrá Lányok!! :-D
detti0417
Budapest XI. kerület
 
 


@detti0417:


Szia Detti!
Nagyon örülök nektek és szurkolok, hogy a kis tökmag jól érezze magát ott bent a jó helyen
Köszi a bíztatást, és nektek is hajrá!!!!

renocs
Kecskemét
 
 


Detti: Nagyon örülök, hogy sikerült visszaültetni, kívánom a legjobbakat! :)


Renocs: Ugyanitt a szülészetek, kórházak részen van egy Dévai zárt csoport, oda van írva, hogy "jelentkezem", vagy valami hasonló, és arra kattints. 
Nem teljesen szúrom be, de a nagy rásze bent van a tűnek.... Azt a nagyon jó tanácsot kaptam, hogyha fáj, vagy nagyon nem megy be a tű, akkor picit irányítsam alrébb, mert akkor valószínűleg érnek ütköztem. Nekem ez egy nagyon bevállt és gyakorlati tanács, így is csináltam. 
Én összecsíptem a bőrt, így éreztem biztonságosnak, de ahogyan az asszisztens is mondta, ez szabadon választható dolog. Teljesen kibírható, pedig én elájulós, hisztis fajta vagyok, ha tűről van szó. A vérvétel nekem 10x jobban fáj!!
Úgyhogy hajrá, csak bátran! :)


@semmigondja:


Ok. Sikerült megtalálni. Ma reggel sikerült nekem is túlesni az elsőn. Szinte nem is éreztem,hogy beszúrtam. A Gonalt jobban. Jelentkeztem, és majd meglátjuk.:-)
renocs
Kecskemét
 
 


Renocs: Remek! :) Ügyes vagy, örülök, hogy nem jelent nagy megterhelést.


ansz:spurigambrigi ! neki fagyiból lett baba. ha itt a forumon nem éred el adok más elérhtőséget.
mindenki másnak kitartás mert megéri!!!nekem van egy 7 hónapos dévais babám és ha kéne már holnap ujra kezdeném a lombikot!!
és bíztassátok egymást mert rengeteget számít főleg a nehéz részeknél..puszi mindenkinek

ppkrisz
Budapest IX. kerület
 
 


abrakadabraka Mi újság van veletek? Rég hallottam felőled!
 
 


Szia yorki!

Hát, a mi történetünk elég nagy fordulatot vett.
Egyrészt a férjemet nagyon meviselte lelkileg az, hogy kiderült, nála van a gond. Ő már 44 éves, és úgy érzi, hogy lassan kicsúszik az időből, ráadásul ő összekötötte a két dolgot, hogy mivel nem képes természetes úton a gyermeknemzésre, ezért ő nem is férfi... Őrlődik, őrlődik, és nem tudok rajta segíteni.
Én megcsináltattam minden vizsgálatot, mindegyik nagyon jó lett. Ő pedig elkezdte intézni a végleges andrológusi vélemény beszerzését. Mivel már két urológus is azt mondta, hogy ennyi, ők ezen már nem tudnak segíteni, Dévai is mondta, hogy ennyi lelet láttán az andrológus nem fog sokat teketóriázni, és kiállítja a papírt, hogy csak lombik ajánlott.
Hát ehhez képest annyira jó lett a férjem spermaképe, amit Pesten csináltak, mint még soha :) Azóta elküldték még több vizsgálatra is, a jelenlegi eredményei alapján súroljuk a spontán terhesség lehetőségének határát :) Most antibiotikumot kap, aztán ha annak a kúrának vége, 6 hét múlva ismét csinálnak egy spermavizsgálatot, és utána még kap valami kezelést.
Mi most úgy döntöttünk, hogy a természetre bízzuk. Ha nem jön össze így, akkor sem megyünk lombikra.

Veletek mi újság? Hol tartotok?


Sziasztok!
Olyan kérdésem lenne, hogy milyen tapasztalatotok van a menses első napi méhűr vizsgálattal, szondázással kapcsolatban? Nekem a héten megcsinálta a doktor úr, de sajnos nem a megfelelő szögben állt a méhem, ezért kicsit "igazított rajta" Azóta alig vérzek, de görcsölök. Nem tudom mi történhetett. Volt valakinek hasonló?
Előre is köszi a válaszokat!
 
 


Szia abrakadabraka!  Ez nagyon jó hír, nincs még veszve semmi! Kívánom, hogy összejöjjön a baba :)
Mi most úgy állunk, hogy nekem minden eredményem megvan, kivéve a vércsoport+ ellenanyag. A párom volt andrológusnál, és ott vitamint kapott, 3 hónapig kell szednie. A doki mondta neki, hogy a vitt spermavizsgálat eredméyne javítható, lehet már nem is kell visszamenni hozzá! Dévai is ezt mondta, de sajnos nem akar összejönni. Úgyhogy nemsokára megyünk vissza az andrológushoz a véglegesért. Dévai azt megvárja, azt mondta addig ne is menjünk, úgyhogy az én eredményeimről nem tudok semmit. Lassan lejárnak a vizsgálataim eredményei is    Nem tudom mi lesz velünk, nálunk a párom jobban bírja lelkileg. Én már párszor kiakadtam, néha teljesen kétségbe vagyok esve, és zokogok. Sajnos már azt sem tudom elviselni, ha valaki gügyög a gyerekének vagy egyfolytában róluk beszélnek a munkatársaim. Ilyenkor a mosdóba megyek és pityegek. Tudom ez a lelkiállapot nem jó, de nem tudok rajta változtatni, mert folyamatosan azt látom és hallom mindenki gyereket szül vagy terhes. Igyekszem máshogy felfogni (hogy nem vagyok selejt, stb) de nem mindig megy...
 
 


Sziasztok!

Olvasgattam a fórumot, és hát mindenek előtt mindenkinek gratulálok aki már kismama vagy édesanya, akik meg haladnak az úton nagyon szorítok.
Mi 2 kűzdelmes év után mostanra jutottunk el odáig, hogy lombikosok leszünk. Alapvetően a párom miatt adták ezt a szakvéleményt, de mint kiderült miattam is indokolt. Ráadásul endometriózis műtét után azt mondták olyan helyre kell menni, ahol a lehető legrövideb a várólista.
Ebben szeretném a véleményeteket kérni. Március 29-re van időpontunk a Dévai Intézetbe, telefonon azt mondták, 2-3 hónap, mire elkezdődhet a lombik procedúra... 
Viszont kis fenntartásom van, mert általánosságban nagyon megoszló véleményeket olvasok Dévai Intézetről, sok pozitív, de jópár negatív is. Ti hogy látjátok? Gondolom aki nála van elégedett, de meg szabad kérdezni, hogy ki miért választotta ezt az intézetet?

Előre is köszönöm a válaszokat :)
babatakarunk
Budapest XIX. kerület
 
 


Sziasztok!
Én már túlvagyok az első punkción! Sajnos csak 1 sejtet tudtak leszívni sikerült a megtermékenyítés de a biologus szerint nem osztódott szabályosan így nem lett beültetés:(
Beszéltem a Dévaival azt mondta hívjam ha megjön!Akkor majd umegbeszéljük a továbiakat... Remélem ez nem számít bele az 5-be mert ugye nem volt beültetés:)
 
 


@babatakarunk:


Szia, szerintem az összes intézményről megoszlóak a vélemények. Aki ahol sikerült neki teherbe esni azt fogja ajánlani. Én is ajánlás alapján kaptam a Dévai Intézetet. Egy ismerős lány ajánlotta, aki azt mondta hogy ez volt az egyetlen egy hely (járt 2-3 helyen összesen), ahol figyeltek úgy rá, hogy folyamatosan állítogatták a gyógyszereket, és nézték mi a legjobb neki, mire hogyan reagál stb. És ennek köszönhetően sikerült is itt neki a megtermékenyülés. Kisebb, családiasabb intézmény szerintem, mint ahogy hallottam a többi intézményről. 
Dévai doktor úr nagyon türelmes amúgy amilyen hajtás van ott, ahhoz képest nem is értem, hogy bírja. Szerintem jó szakember, a stílusát sokak szerint szokni kell, mert kicsit cinikus-vicces, de nekem ezzel nincsen bajom. Persze mindig izgulva megyek, mert tuti kérdez olyat amire nem tudok válaszolni. :) A biológusok/embriológusok nagyon aranyosak, mikor beültetés van, mindig bíztatnak, kedvesek ezek nagyon jól tudnak abban a helyzetben esni. 
Az asszisztensekről is jót tudok mondani velem eddig kedvesek voltak, és segítőkészek. 
Azt hiszem ma voltál. Remélem jól sikerült a mai találkozó. :)


@mazsola23:


Nagyon sajnálom. :( Kitartást, legközelebb biztosan jobban megy, változtatják majd a gyógyszereket és biztos kapsz olyat amitől jobb lesz az arány. Az viszont jó kérdés bele számít e az 5-be...ezt nem tudom sajnos, de én is kíváncsi vok.



@mazsola23:


Szió, biztos, hogy nem számít bele az 5 támogatottba, csak és kizárólag abban az esetben, amikor történik beültetés is.
 
 


Sziasztok! Remélem nézi még valaki ezt a topikot! :) Kérdésem lenne: a petevezeték átjárhatósági lelet is egy évig érvényes? Remélem nem..
 
 


@yorki84:
Szia Yorki84.
Nem tudom hogy van, mert nekem mind a kettő teljesen el van záródva, csak műtéttel javítható, így nekem nem kellett újjat csináltatnom (tavalyi az erdményem).
afi1978
Budapest XVII. kerület
 
 


@yorki84:


Nekem ugy rémlik hogy az 5 évig érvényes

....
mokucica
Budapest XIII. kerület
 
 


Sziasztok!
Köszönöm szépen a válaszokat (megnyugodtam)!  És mi a helyzet veletek? Hogy álltok a projecttel? Mástól is szívesen olvasnám a tapasztalatokat, véleményeket :)
 
 


Sziasztok,

Én még teljesen új vagyok ebben a témában. Kistesó projektünk nem jön össze és a János kórházon keresztül kerültünk kapcsolatba a Dévai Intézettel.
Első alkalommal Dévai doktornál voltunk, aki elmondta milyen vizsgálatok kellenek. Megcsináltatnunk mindent, majd a héten hétfőn voltunk az eredménnyel Hunka doktornál. Leegyeztettük, hogy minden papírunk megvan-e, de semmi más nem történt, mert kiderült, hogy első alkalommal nem kerültünk fel a várólistára. Teljesen paff lettem. :-(
Ma volt először a héten Dévai doki, reggel kellett hívnom, hogy legyen olyan kedves és írjon fel Bennünket is arra a bizonyos listára. Novembert mondta. Valamint azt, hogy minden menszesz első napján reggel fél 8-kor hívjuk fel, hátha szabadult fel hely és előbb bekerülünk.
Az lenne a kérdésem, hogy ezek után mi fog történi? Felhívom és azt mondják, hogy pl. 2 nap múlva menjünk, akkor mi lesz a köv lépésük? UH? Még a papírjaimat se nézték át, hogy esetleg melyik értékem nem jó...
Tudnátok ebben segíteni?
Köaszönöm! :-)
nikol81
Budapest III. kerület
 
 


Sziasztok lányok!

Frissen regisztrált tag vagyok itt és egy pici segítséget szeretnék kérni.

Ma este kell beadnom magamnak az első Cetrotide injekciót, de (szánom-bánom), nem emlékszem, hogy hány órát mondott az asszisztens hölgy, pedig kisdobos becsszóra, igyekeztem figyelni. (amióta ezek a hormonok mennek, teljesen szórakozott lettem). Nektek hány órakor kell(ett) beadni? Eéőre is köszi a választ!

Magamról: 39 éves vagyok (a párom is), sok éve próbálkozunk, idén februárban voltunk az első konzultáción Dévai dokinál. Mire minden leletünk meglett és kiürültek a szervezetből a korábbi gyógyszerek, már május vége volt és június végére kaptunk időpontot a következő konzultációra. Ott megbeszéltünk mindent, Dévai sajnálozva mondta, hogy csak novemberre tud időpontot adni, de a következő héten menjünk el a tájékoztatóra, illetve mikor megjön, telefonálaj azonnal reggel, hátha éppen mégis lenne szabad hely. Szóval elmentünk, mindent megtudtunk, kitöltöttünk, aláírtunk és szomorkodtunk, hogy nevemberig várnunk kell. Aztán július 11-én (hétfőn) hívtam, hogy van-e időpont és volt! fél 8-kor telefonáltam és mondta, hogy indujunk azonnal. Így már ott tartunk, hogy ma jön az első Cetrotide, el sem hiszem, hogy 3 hete beszéltünk vele és már lassan itt a leszívás! 

Örülök, hogy rátok találtam, mert így van kivel megbeszélni azt, ami történik és nem mellesleg megértitek/átérzitek! :)
nyuladek
Budapest X. kerület
 
 


Sziasztok! Sajnos én nem tudok nektek segíteni, mert még csak a kivizsgálási folyamatban vagyunk. Viszont nekem lenne egy kérdésem: nektek minden vizsgálat tökéletes? Nálam a vizeletben hol van baktérium és vörösvértest hol nincs.. Dévai még nem értem utol hogy ez további vizsgálatokat követ ( urológia)? Szerintetek?
 
 


@yorki84:


Szia! Nekem szinte minden eredményem jó lett, kivéve az inzulinos adatokat, mert azok az IR miatt kilógnak a határértékekből. A vizelet- és vérvizsgálattal nem volt gond, így sajnos nem tudok érdemben segíteni ezügyben. Remélhetőleg nem lesz semmi komoly akadálya annak, hogy belekezdhessetek a gyógyszerezésbe!
nyuladek
Budapest X. kerület
 
 


@yorki84:
Szia, nekem is volt baktérium a vizeletben, a nőgyógyászommal irattam fel gyógyszert. 5 napig kell szednem. Dévai azt mondta tegyek fel egy tampont, mosakodjak meg, teljesen szárazva törölközve, tampon ki, majd középsugaras mintát
afi1978
Budapest XVII. kerület
 
 


adjak le.
De azért a gyógyszer tuti.
afi1978
Budapest XVII. kerület
 
 


Szia! Köszi a választ! Sikerült beszélnem is vele és ezt mondta nekem is. Sajnos még trombofília vizsgálat eredményét meg kell várnom, az pedig szeptember. Nagyon nem örültem neki, mert ő mondta hogy mivel alacsony az amh, az inhibin b meg már ki sem mutatható, júliusban menjek vissza. De így nem tudok. Ráadásul tavaly óta csökkent az amh, már 1 alatt van. Lassan kimerül a petefészkem. 32 évesen. És Dévainál még nem történt semmi, nem mondott semmit :( :(
 
 


Sziasztok! Én is Dévai-s vagyok. 2015. októberében ajánásra kerestük fel ezt az intézetet 2 év sikertelen próbálozás után. Mint kiderült mindkét petevezetékem teljesen zárt, így nálunk csak a lombik jöhet szóba. Ezen kívül inzulinrezisztens vagyok és magas vérnyomásos... Júliusban volt az első lombikom (áprilisban kerültem fel a várólistára), sajnos nem sikerült. 7-t szívtak le, 2 kezdett osztódni, így őket a 3. napon visszakaptam. Megtakapadtak, de nem kezdtek osztódni. Tb-s-re kötelező várni 90 napot..
Szerdán voltam a dokinál. Már januárra osztja az időpontokat! :( Az oep most szűkítette le a keretet 10%-al. Mi úgy döntöttünk szeptemberben nekifutunk fizetősen, mert októberben jár le szinte az összes laborunk....
 
 


Valakinek esetleg Utrogestan? 2 csomag megmaradt 3000 Ft.
 
 


Sziasztok! Képzeljétek, meg lett minden lelet, így mondta a doki, hogy elkezdhetjük!!! :) Ovulációs indukció lesz, ha megjön aznap telefonáljak és fel kell mennem Pestre, ott kapok gyógyszert, megnéznek UH-val és utána rögtön haza és házasélet :) Van valakinek tapasztalata ezzel a gyógyszeres kezeléssel? A konzultáción úgy meglepődtem, hogy minden ok, hogy sok mindent elfelejtettem megkérdezni :)
 
 


Olyan kérdéseim lennének, hogy:
1. az első alkalolm után mikor kell legközelebb menni? Következő menszeszkor?
2. kb. mennyibe kerül?
3. kinek sikerült így teherbe esni?
 
 


Van itt még valaki???
 
 

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet:

 

cron