Új privát üzeneted érkezett!

Én 1996-ban szültem álldatlan körülménzek között. Akik szültek ott kiváncsi vagyok nektek mi a véleményetek róla és mennyire változott ott a helyzet. Bár a szülőszoba című tv műsorban nem láttam változást. Ha valakit érdekel leírom az álldatlan körülményeket.

harivera
Budapest XXI. kerület
 
 


Szia Harivera!

Én ugyan nem szültem a fennt említett kórházban,de szívesen venném,ha írnál róla,kiváncsivá tettél!
Minden dolog ami téged ott negatív hatásként ért(persze azért érdekel a pozítiv is)írd le légyszíves!
Szió,Rita.
 
 


Helloka. Szívesen megírom, de lehet hogy hosszú lessz.
1:Abban az évben próba jellegből felkőltőztették az osztályt(azt hiszem a 6-kon volt a szülőszoba, és a 4-en volt a gyermek ágy ) a 7-ikre ha jól emlékszem. A szül. szobák felett egy emelettel.Ez a lényeg. A volt gyerek osztály helyére. Középen volt a lépcsőház, és az egyik oldalon volt a gyermek ágy a másikon a terhesosztály. Nekem be kellett toxikózis gyanú miatt feküdnöm a ki írt időpont előtt 2 héttel. Szerencsémre egy ismerősöm is bent feküdt, és úgy intéztük, hogy egy szobába kerüljünk. A szobákban 3 ágy volt és semmi hely. Mi szóltunk a nővérkéknek hogy vérnyomást kell mérni vagy ultrahangra kell mennünk stb. El kezdtem vérezni egy kicsit, mert kaptam a "kiválló higiéniai helyzet miatt" egy hüvely fertőzést. A megszült nők a másik oldalról kellett át csoszogniuk a terhes oldalra, mert csak itt volt 2 wc. és 2 zuhany. Míg az ő oldalukon 3 v.4 wc is volt, csak azt bezárták a nővérkék maguknak.
2:A szülőszobán nem volt apelláta, be kötötték az infúziót ha kellett ha nem. Egész végig feküdnöm kellett, nem ülhettem vagy állhattam fel. Még szerencse hogy csak egy órát vajjúdtam. Na de utána másfél órát nyomtam, mert fel kötötték a lábamat,( ami úgy el zsibbadt hogy csak na)és úgy kellett nyomnom ahogy ők mondták. De mivel akkor még nem volt e téren tapasztalatom, csináltam ahogy ők akarták. A rudat sem ott foghattam ahogy nekem jó volt, hanem ahol ők mondták. Egyedül voltam a szül.szobán, de a férjemet haza küldték. Amikor megszültem katétert vezettek fel mert nem pisiltem ott rögtön. Borotváltak, vágtak, beöntést csináltak. Mikor fel vittek az osztályra akkor én az egyetlen egyágyasba kerültem, mert szülés előtt szóltam hogy hasmenésem van, és elkülönítettek,mert másnap jött a köjál. Ez a szoba a terhes osztályon volt. A baba e miatt kezdetektől velem volt. Akkor még elvitték az első éjszaka de utána teljes rooming volt éjjel nappal. A szoba éjszaka nagyon le hült mindig. kb 18 fok körül volt. Orvos hozzám be se jött mikor vizit volt. Valahogy az a szoba kimaradt. Az én dokim rendes volt velem és szerencsémre pont az utolsó napján szültem, mert utána elment vadászni. Na de ugyanakkor a barátnőmnek is ő volt a fogadott dokia, de mikor kiderült hogy meghaltak a babák benne nem vállalta. letagadta magát.

harivera
Budapest XXI. kerület
 
 

 
 

Szia Vera!

Nagyon durva amiket leírtál.Nem is tudom mit lehet erre mondani.Egyértelmű kórházváltás.Nem tudom,hogy milyen terveid vannak a jövőre nézve babaügyileg,de az biztos,hogy én nem mennék vissza egy ilyen helyre.Már másoktól is hallottál ilyen rossz tapasztalatokat?
Én szerencsére most hallok tőled először ilyen áldatlan állapotokat.
Nem mondom,hogy még soha nem hallottam(és nem tapasztaltam)rossz dolgokat,kórházzal kapcsolatban,de a tied ezeket jóval felülmúlja.
Azért remélem,hogy idővel elhalványodnak ezek a negatív érzéseid és ha vállalni akarsz még babát nem ez a rossz élmény fog befolyásolni az döntésedben!
Szia,Rita
 
 


Hát tudod mint írtam ez 1996-ban történt. Azóta született még 3 fiam, akiket a Bp. Szent Istvánba szültem, pont e miatt. Nagyon figyeltem, hogy olyan kórházat válasszak, ami nekem megfelelt. Az első gyereknél az ember még nem tudja hogy mire számítson, de csak így leszünk okosabbak. Tapasztalattal. Annyira nem befolyásolt, hogy kb. 2 év múlva szeretnék még egyett. Hát ha kislány lessz. A mostani legkissebb most volt 2-án egy éves. Szia

harivera
Budapest XXI. kerület
 
 


Szia!
Huha!Gratulálok a gyerekekhez!Kép
Te aztán jól belehúztál!KépKép
Igen a tapasztalatokkal tudunk okosodni.
Hát én szurkolok neked,hogy a következő kislány legyen.
Nekem is van két fiam a harmadikra csak összejött a kislányom.Ő most már 15 hónapos és sokkal elevenebb mint a két fiú valaha is voltKép
Nagyon odakell rá figyelnünk,állandóan összetörné magát ha nem figyeljük minden lépését.
A fiúk már nagyobbak,sokat betudnak segíteni.
Na most megyek,készíteni kell az ebédetKép
Szió!
 
 


Sziasztok!

Csináltam egy kismamáknak szóló honlapot. Ha van kedvetek nézzetek be hozzám. www.kismamalap.gportal.hu Köszi!
 


Sziasztok!
Egyik jó ismerősömnek nemrég született babája Vácon. Amiket mesélt: Bementek vizsgálatra, mire az orvosa -aki épp ügyelt- kijelentette, hogy ma szülni fog, mert megindítja a szülést. Persze, hiszen aznap ő ügyel és punktum. Aztán jött a többi. Semmi járkálás, felállás. Helyette: rutinszerű beöntés, borotválás, vágás, pedig a mamának ez már a 2. babája volt. A következmény: hatalmas, lassan gyógyuló gátseb, aranyér stb. A kitolásnál bejött egy másik orvos is, aki szó szerint a könyökével nyomta ki a babát a hasából. Amikor a bent lévő apuka ezért verést Kép helyezett kilátásba, kicsit enyhült a helyzet, de a könyökével igencsak megsürgette a dolgot, holott minden a legnagyobb rendben ment! Hozzá kell még tennem, hogy az apukát be sem akarták engedni a szülőszobára, átépítésre hivatkozva. Aztán mégis bemehetett. Bababarát kórház, de éjszaka elviszik a picit (ez mondjuk oké, pihenje ki magát az anyuka), de ha éjjel sír, telenyomják tápszerrel, ahelyett, hogy bevinnék Neked szopira.

Kép
 
 


A Dátum nem pontos bocs
 
 


Üdv mindenkinek

Párom Sango megszült már 2,5 hónapja, és együtt örülünk a babának. Lelkemre kötötte hogy felteszem a fotót. Mi nagyon megvagyunk elégedve a váci kórházzal (bár nem tejeltünk mint oly sokan) nem volt választott orvos és mindenki kedves előzékeny volt. Császáros szülés miatt nem lehettem jelen de a lányunk mindenben kárpótol.

a kokosys@citromail.hu címre írjatok mert ritkán látogatom a fórumotKép
 
 


Sziasztok!
Én 2003 őszén szültem a váci kórházban. Az én tapasztalataim a szülészettel jók. Igaz, hogy 5 héttel a kiírt időpont előtt szültem, mert erős vérzésem volt és az éjszaka közepén a fogadott orvosom nem volt hajlandó befáradni a kórházba, de jobban is jártam. Az ügyeletes doki nagyon kedves és segítőkész volt. Második gyermekemet is nála szeretném szülni. Járkálhattam, labdán rugózhattam, a férjem velem lehetett....Tehát a szülés rendeben lezajlott. A kisfiam mivel nagyon pici volt( koraszülőtt volt )a 7.-re, a gyerek intenzívre került. Hát ez már kiván némi kommentárt....... Rengeteget sírtam a 11 nap alatt, amíg ott voltunk. A csecsemősök 80%-a rettenetesen érzéketlen és bunkó volt.Azoknak a gyerekeknek, akik az anyukájukkal lehettek a 3.-on arany életük volt. Aranyos és odaadó csecsemősök.Sajnos nekünk nem ez jutott, de túléltük. Így 2 év távlatából a sebek begyógyultak és talán nem is volt annyira rossz.
 
 


„Muzsikával az újszülöttekért!”


Különleges eseménynek, a Gólyahír Egyesület javára szervezett gálakoncertnek ad helyszínt hamarosan a Magyar Állami Operaház Jókai utcai különterme!
Valóban különleges koncert ígérkezik ez estére, ami így is van rendjén: a segítendő cél sem hétköznapi!

A Magyar Állami Operaház művészei - jelenlegi és volt énekkari művészek, korrepetitorok - a Gólyahír Egyesület nemes és önzetlen tevékenységének segítésére muzsikálnak majd ez alkalommal!
A koncert fővédnöke Medveczky Ádám, a Magyar Állami Operaház karmestere.

A Gólyahír Egyesület a nem kívántként születendő újszülöttek életben maradásához és családba kerüléséhez nyújt segítséget.
Válsághelyzetbe került várandós anyák fordulnak hozzájuk, ezért egy ingyen hívható krízisvonalat működtetnek, mely Magyarország területéről az év minden napján reggel 6-tól este 22 óráig ingyen hívható.
Megyénként egy mobiltelefonos karitatív munkatárs végez szolgálatot, mely önfeláldozó munka nélkül megannyi sorsára hagyott várandós anya és születendő gyermek sorsa maradna továbbra is kilátástalan.
Fennállásuk óta végzet munkájuk eredményességéről legékesebben a tények beszélnek…

Az elmúlt öt év alatt:
- 234 anyát sikerült elhelyezniük anyaotthonban, hogy fedél legyen a fejük felett
- 311 esetben gondoskodtak kelengyéről a rászoruló újszülöttek számára

A Gólyahír Egyesület által gondoskodásba vett terhességek közül:

- 112 gyermeket előzetes örökbeadási szándékának megváltoztatásával végül
saját családja vállalt
- 220 újszülött alig egy hetesen örökbefogadó családokhoz kerülhetett
- 620 házaspárt világosítottak fel az örökbefogadással kapcsolatban.
- 39 családi találkozót szerveztek örökbefogadó családoknak Budapesten, Tatabányán, Veszprémben, Százhalombattán és Székesfehérváron
- 3 konferenciát is tartottak a nyílt örökbefogadásról szakemberek számára
- folyamatosan biztosítanak ellátást és szállást a krízishelyzetbe került várandósoknak
- 2004-ben könyvük jelent meg GÓLYAMESÉK címmel
- Az újságokban, rádiókban, televíziókban, 5 év alatt 145-ször esett szó munkájukról
Sajnos azonban az állami támogatás megvonása miatt mostanában igen nehéz anyagi körülmények között kénytelenek küzdeni pártfogásukba vett várandósaik és aprócska újszülöttjeik sorsáért…
A 2006. február 6-án, 17 órától tartandó jótékonysági operagála teljes bevétele ezen nemes tevékenység támogatására kerül majd felajánlásra!
Az este műsoráról Töreky Katalin, a koncert szervezője mesélt nekünk:

„A gálakoncert műsorának összeállításakor fontosnak tartottuk, hogy minden kedves megjelent számára emlékezetes pillanatokat jelentsen majd ez a korafebruári hétfő este!
Választásunk végül az operairodalom négy remekművére:
- Mozart: A varázsfuvola,
- Rossini: A sevillai borbély,
- Bizet: Carmen és
- J. Strauss: A denevér című művére esett.

Az opera műfaját jól ismerők bizonyára örömmel hallgatják majd e méltán népszerű művek felejthetetlen pillanatait, az operai dallamokkal ismerkedők pedig olyan ízelítőt kaphatnak, mely reményeink szerint kedvcsináló lehet az opera műfajának mélyebb megismeréséhez!
A koncert sikere a népszerű dallamokon túl természetesen az előadóművészeken is múlik.
Személyes érintettségem okán külön figyelemmel igyekeztem az operakórus olyan tehetséges művészeit - énekeseket, korrepetitorokat - megnyerni ez estére, akik személye már önmagában is garancia, hogy színvonalas és szórakoztató koncertnek lehessünk majd részesei!”


A Jótékonysági operagála időpontja tehát: 2006. február 6. (hétfő) - 17 óra.
Helyszíne a Magyar Állami Operaház Jókai utcai különterme - Bp. VI. ker., Jókai u. 4. (az Oktogontól 1 percre!)
Jegyek 2006. január 9-től kezdve válthatók a Magyar Állami Operaház jegypénztáraiban és szervezési osztályán (Bp. VI. ker., Andrássy út 22.), valamint beszerezhetők a Gólyahír Egyesület segítségével (tel. 06-30-529-8329, bankszámlaszám: 64800073-10705005).

Szívből reméljük, e nemes cél érdekében sokak döntenek majd úgy, hogy részesei kívánnak lenni a remek szórakozást ígérő koncertnek, és adomány-tartalmú jegyeik megvásárlásával - melyek ára 1400 Ft - segítik a Gólyahír Egyesület munkáját!

KépKép
KépKép
 


Nemzetközi Bábanap Magyarországon - 2006. május 5. Margitsziget

A nemzetközi bábanapokhoz kapcsolódva Szövetségünk a Margitszigeten Bábanapot szervez, amelyre ezúton is szeretettel meghívunk minden kismamát, bábát, szülésznőt, és érdeklődőt.

Célunk a bábák ismertségének és elismertségének növelése, és a kismamákkal való közvetlen kapcsolat-felvételi lehetőség kiépítése. A szülés-születés téma holisztikus megközelítésének szellemében, minden kapcsolódó és peremterület ill. szakma képviselőit várjuk a téma - családok, érdeklődők és kismamák felé történő - komplex bemutatásának céljából. Bábás, szoptatási tanácsadós, védőnői, doula, kismama, homeopátiás, aromaterápiás, őssejt kutató… sátrak állítását tervezzük. Az Országos Bábaszövetség a szakmánk társadalmi értékét hangsúlyozandó Bábadíjat alapít, amelyet első ízben ezen a napon ad majd át annak a bábának, akit a kismamák és a kollégák ajánlása alapján a Bábaszövetség elnöksége kiválaszt.

Várjuk a gyakorló bábák megjelenését, és a Bábadíjhoz történő ajánlásokat címeinkre: (Rákóczi Ágnes: endomed@t-online.hu, ; 1038 Bp, Ráby Mátyás utca 28/b.)


Kedves Mamák,

Bocsánat, hogy ismeretlenül zavarlak titeket, de mivel régi „topicoló „ vagyok, kislányommal való terhességem óta, ezért merem veletek bátran és örömmel megosztani, hogy megnyitottuk a www.biofalva.hu webáruházunkat. Csupa csupa egészséges étel, naturkozmetikum, babaápolás, kényeztetés a babának és mamának. Kislányunk inspirált az egész létrehozásához, mivel neki nagyon nehezen vadásztam le ezeket az egészséges dolgokat.
Ha van kedvetek nézzetek be hozzánk. További szép napot kívánok mindenkinek.
Johanna


Úgy veszem észre, hogy itt sem jobb a helyzet.A hatvani kórházban ugyan ez van

ppetike
Vendég
 


Sziasztok!

Nem tudna valaki friss infókat a váci szülészetről? Nagyon úgy tűnik, hogy itt fogok szülni, de semmit nem hallottam az osztályról azon kívül, hogy szépen fel van újítva. Bár a kórház más osztályaival kapcsolatban a családnak eddig jók a tapasztalatai.
Köszi Zita
 
 


Szia Zita!

Én januárban szültem Vácon másodszorra (először 2002-ben), és mind a kétszer elégedett voltam. Most a szülőszobák már újak és szépek, a szülészet (osztály) is egész jó, én 2 ágyas szobában feküdtem egyedül. A fürdő még csak elmegy, de a wc gyalázatos, nem tudtam magamra csukni az ajtót, olyan pici a hely. De hamar eltelt az idő, és a nővérek meg az orvosok nagyon rendesek, ez kárpótolt!!! Az én kisfiam inkubátorban volt a gyerekosztályon, de az már egy szinten van a szülészettel, és így ki lehetett bírni. Ott is rendes volt mindenki, bár látszott, hogy a nővérek ott inkább nagyüzemben dolgoznak.
Kinél fogsz szülni?
Szia: Judit
 
 


Szia Judit!

A Bényi Béla doktorhoz járok. Az ügyeleten ismertem meg mert az első hetekben véreztem. Rendes volt. Lehet szülésznőt választani, vannak babás szobák esetleg alternatív vajúdási lehetőségek? Az elsőt a Kútvölgyiben szültem tavaly, nagyon jók az élményeim, de sajnos bezárták.
Gátmetszést csináltak?
Zita
 
 


Szia Zita!
A Bényi nagyon rendes doki!!! Biztosan jól jársz vele! Én nem választottam szülésznőt, bár mindkétszer a Jutasiné Zsuzsával szerettem volna szülni, egyszer sem jött össze. Ő elvileg már nem is vezet szülést, csak "kivételt" tett volna. Most, ha jól emlékszem, a Kati nevű szülésznővel szültem, fiatal, barna rövid hajú, magas és teltkarcsú, nagyon-nagyon elégedett voltam vele!!!
Vannak alternatív módok, bordásfal, labda, zuhanyozhatsz, sétálhatsz, talán kád is van. Nem tudtam kipróbálni, mert repülőrajttal jött a fiam, 1,5 óra alatt. Gátmetszést nekem a Fekete doktor mind a kétszer csinált, szerintem a Bényivel lehet erről beszélni.
Egyébként a szülőszobák újak, egyágyasak, apa bent lehet. A szülészeten pedig kérheted, hogy Veled legyen a baba, vagy a "depóban". Ha nem Veled van, akkor azért nem annyira igény szerinti a szoptatás, bár azt már öt éve is kérhettem, hogy éjjel keltsenek fel, ha sír az enyém. Most pedig inkubátorban volt a fiam, három napig nem is vehettem ki. De így is örültem, hogy nem lett baja, vigyáztak rá nagyon rendesen, és időben haza is hozhattuk.
Te mikor szülsz? Kislány, vagy fiú? Szia: Judit

ui: ha a nemere.judit@k2haz.hu címre írsz, hamarabb látom.
 
 


Sziasztok!
Ezzel a hozzászólásommal kezdem a pályafutásomat itt a Babaneten. A babám 5 hetes, és egy 17 mm-es petezsák formájában látható. :) Úgy néz ki, hogy én is Vácott szülök majd, ezért iszom minden szavatokat. Bár nekem egy nőgyógyász barátom ajánlotta az orvosomat - ha már nem vagyok hajlandó egy nagyon jó baráthoz járni, mint nőgyógyászhoz -, azért kicsit izgatott vagyok, ez az első babánk.
Szép napot lányok, vigyázzatok magatokra. :)
sue
 
 


Szia Judit!

Köszi amit írtál megnyugtató, annyira nem tudtam semmit, hogy hogy vannak itt a dolgok. Január 22-re várható a pici, még nem tudni mi lesz. A kisfiam 2006 január 22-én született. Ő lombik baba, a 4. beültetésre sikerült, de most teljesen spontán, váratlanul lettem terhes. Nagyon örültünk, álmomban sem gondoltam erre. Miért kellet a picidet inkubátorba tenni?

Szia Sue!

Gratulálok a babához. A váci fórumok nagyon kihaltak, de most talán fellendíthetjük.

Zita
 
 


Szia Zita!
Lendítsük hát fel! :)
Szép napot, lányok.
zs
 
 


Csak azért írok megint, mert megpróbáltam én is szerkeszteni egy vonalzót, kíváncsi vagyok, megjelenik-e.
Úgy érzem nem élhetek tovább anélkül, hogy ki lenne jelezve egy pöpec kis vonalzón az időnek az ő múlása. Úgy izgulok... :)

Kép
 
 


:(

Kép
 
 


Sziasztok Lányok!!!

Én 2002 decemberben szültem vácon!Mikulás hozta a babám!Akkor nekem sem volt választott dokim,de mindenki nagyon kedves és segítőkész volt!!!Csak ajánlani tudoma váci korházat!!!!Most szült ott 3 bariném!!És 2 nek nem volt saját dokia,és mind a 3 an nagyon jó véleménnyel vannak a váci korházról!!!! :) Mi is szeretnénk még egy babát és azt is vácon szülném!Én Kondér Bélához járok!!Őt is csak ajánlani tudom!!!Nagyon kedves és lelki ismeretes orvos! :wink:

Njudit!

Most néztem ,hogy te is 2002 ben szültél vácon!!Amikor én bent voltam volt egy lány ő is Judit volt,és gödöllön lakott!Nem te vagy az véletlenűl!!!!??? :roll: Amikor én bekerültem szegény már bent volt egy pár napja ,távozott a nyák dugó nála,és szegény még akkor sem szült meg amikor engem 10 én engem haza engedtek!Nekem kisfiam született Lacika Olivér! 12.06-án,volt még egy lány Mária ő meg 12.07 én szült egy kislányt Martinának hívták a kislányát!!! :wink:

Kép
nyunyi82
Békéscsaba
 
 


Sziasztok Lányok, csatlakozhatok?
Most áprilisban költöztünk Vácra, a babám 9 hónapos. A kistesót valószínűleg (majd ha egyszer jön) itt hozom a világra, mert a pesti István kórház már messze van, és a khbezárások miatt ott már túl nagy a zsufi... Csak az orvosomat sajnálom nagyon!!! :?
Szóval mesélnétek az itteni dolgokról? A terhesgondozás-vizsgálatok-kh érdekelnének (vélemények)... és leginkább az orvosok...kiről hallani jót illetve rosszat?
Most egyelőre orvost keresek, hogy amikor "éles" lesz a helyzet, már tudjam, kihez forduljak... :)
Köszi minden infót!
sz

 


Szilvás!!!

Ez a topik,ritkán üzemel,nem írnak rá folyamatosan!!!Én egyépként Kondér Bélát csak ajánlani tudom!!!Nagyon kedves rendes orvos!!!Most még nálunk sem jön a baba mert nem akar 2 éve össze jönni!!!Kondér Doktor elküldött a Budai meddőségi centrumba minket!!De tersuk a kapcsolatot!!!!!És ha sikerül a baba akkor tuti hozzá megyek majd vissz!!!!Imádom!!!Nekünk most lesz a 2 inszeminációnk a budaiba jövö héten,remélem sikerülni fog és mehetek vissza Kondérkához!!!!Nekem is van már egy kisfiam ő 5 éves lesz decemberben!!!Öt nem Kondérnál szültem!!Utána kezdtem el járni hozzá!Azóta 5 bari ném is szült nála és csak pózitív dolgokat mesélt rólla!!!!Meg amikor én szültem volt a szobámban betege,járt be hozzá minden nap ,megnézte ,kérdezte hogy érzi magát ,szóval foglalkozik a betegeivel!!!Nekem mindig azt mondta imádja a munkáját,ahogy a világra segítheti azokat a csöpségeket!!!!Olyan 40 év körüli ,doki ránézel és már látszik rajta a kedvesség!!!!Na nem fényezem továb!!!de én tényleg nagyon tudom ajánlani!!!! :wink:

Kép
nyunyi82
Békéscsaba
 
 


Szia nyunyi82!

Arról nem tudsz valamit, hogy pl. kötelezően van-e gátmetszés, beöntés, a szülés után veled maradhat -e a baba abban a két órában? Az érdekelne, hogy mennyire konzervatív a hozzáállás a szüléshez.
Zita

Kép
Kép
 
 


próba

Kép
Kép
 
 


próba

Kép
Kép
 
 


próba

Kép
Kép
 
 


Szai Zita!!!

Második babánál nem mindig van gátmetszés én ugy tudom!!!!Beöntés nincs!!!És ha mind a ketten jól vagytok akkor együtt maradhattok !! :) Nagyon rendesek a szülöszobán dolgozók!!!Idáig még rosszat nem hallottam!!!Van vajudó kád,alternatív szülöszoba!!Tavaly újították fel a szülészetet!!!Ha még érdekel valami akkor kérdezz nyugodtan!!! :wink:

Kép
nyunyi82
Békéscsaba
 
 


Sziasztok lányok, jaj de jó, hogy beindult az oldal!!!
Én márc. 9-re vagyok kiírva és dr. Findt Mónikához járok, nagyon aranyos fiatal doktornő, csak ajánlani tudom.
Aki mostanában szült Vácon, biztosan tud segíteni, annyi kérdésem van!!
A borotválás és a beöntés kötelező?
Hogyan lehet szülésznőt választani?
A babák végig velünk lehetnek a szobában, ha akarjuk?
Kötelezően megfürdetik őket a szülés után, és mennyit maradhat az anyukával? Vagy egyből elviszik és vissza se adják?
Én nagyon sok negatív véleményt hallottam a nővérekről, hogy nagyon bunkók tudnak lenni, semmit sem segítenek, még kérésre sem. Jó hallani, hogy ez nem általános!

Előre is köszönöm a válaszokat: Böbi

Böbi

Kép

Kép
 
 


Zita!
Te magánrendelésre jársz, vagy az SZTK-sra? Úgy tudom a Bényinek a magánrendelése is az SZTK-ban van. Én a rendes rendelésre járok, mindig csütörtökön, mert akkor rendel a doktornő délután és előtte megyek az ultrahanga a Ferenczyhez. Különben azért nem járok magánrendelésre, mert a doktornőnek nincs és nem is ultrahangoz, de így sokkal egyszerűbb és ingyen is van.
Tudod már, hogy fiú lesz vagy lány? Én már nagyon szeretném tudni, remélem a legközelebbi uh-n már látszani fog, de lehet, hogy ha nem, akkor beiktatunk egy 4D-set. Most hallottam, hogy már Vácon is van, de Dunakeszin kettőt is tudok!
Jó pocakosodást!
Böbi

Böbi

Kép

Kép
 
 


Bosek!!

Nincs beöntés,utána kérdeztem,borotválás van!!!!!!És rooming van!!A babák éjjel nappal veled lehetnek,szerintem a fürdetést ha van saját szülésznőd meg lehet beszélni!!Ha jól vagy szülés után akkor veled maradhat abban a 2 órában utána levisznek titeket,és pihizel aztán vissza kapod!!!Akkor van veled amikor akaród!nöérke némelyik kicsit flegma,de hozzá állás kérdése! :wink: Remélem tudtam segíteni!!! :) Ja és szülésznőt lehet választani,beszéld meg a doki néniddel!!!!!!! :wink:

Kép
nyunyi82
Békéscsaba
 
 


Szia Nyunyi!
Köszönöm szépen az infókat, sokat segítettél!!!!
Még egy kérdés: bent lehet veled valaki, a normál szülésnél? Apuka már előre mondta, hogy nem akar bejönni, mert tuti rosszul lesz, de van helyette más jelentkező is. Gondolom ezt is a dokinénivel kell megbeszélni nem? Te jártál előtte tanfolyamra?
Köszi, Böbi

Böbi

Kép

Kép
 
 


Bosek Drága!


Bent lehet valaki veled,és szólni kell a dokinéninek!Én nem jártam tanfolyamra!!!Elvileg nem kötelezhetnek rá,és azt sem tehetik meg ,hogy nem engednek be hozzád senkit!!! :wink: Mikorra vagy kíírva???Párod butus ha nem megy be!!!!Én párom is azt mondta nem megy be,mert elájul,de bejött!!!!Olyat ugysem lát!!!!A fejednél fog állni!!!Szerintem vedd rá valahogy hogy bemenjen,csodálatos dologról maradna le!!!!!!!!!!!!! :wink:

Kép
nyunyi82
Békéscsaba
 
 


Szia Nyunyi!
Én az igazat megvallva szeretnék járni tanfolyamra, mert eléggé parázok, első gyerek lesz. Bár szerintem azért annyira ott sem tudnak kiokosítani :(
Szerintem jobb, ha tényleg nem jön be, mert még idegesebb lennék tőle, mert tuti, hogy jobban be lenne szarva, mint én, a TV-ben ha van valami műtét vagy egyéb csúnya, azt sem bírja nézni. Gyagyás kicsit :wink:
De azért ha esetleg meggondolja magát, nem fogok ellenkezni!!

Még azt akartam kérdezni, hogy a cicin kívül adnak kötelezően mindenféle pótlást a babának, vagy csak ha szükséges. Tesóm váltig állítja, hogy ők úgy tanulták, először teát adnak, de én hiába mondom neki, hogy ez hülyeség szerintem.
Amíg a baba ott van addig kórházi cucc van rajta, meg kórházi pelus meg pólya? Vagy azt vinni kell? A szüléshez lehet kérni kórházi hálóinget, hogy a saját ne legyen csupa vér?

Szia

Böbi

Kép

Kép
 
 


Bosek!!

Próbáld meg rávenni! :wink: Nem teát kapnak elsőre,ha van tejed akkor már a szülöszobán mellre lehet tenni!És sajnos adnak nekik pótlást,teát,de én már hallottam cukros vízről is! :evil: A szüléshez ök adnak hálóinget,meg papucsot is! :wink: Amig a babuci bent van addig ök adnak pólyát ,pelust meg mindent,neked csak akkora kell vinni ruhácskát amikor haza engednek titeket!Ha gondolod menny el arra a tanfolyamra bajod nem lesz tölle!! :lol: Majd kapsz szülés után egy ajándék csomagot is ,abban lesznek külömbözö minták,pelus ,popsitörlö stb.. :wink: És segítenek a csecsemösök a pelenkázásban ,meg megmutatják a fürdetést is ha kéred! :)

Kép
nyunyi82
Békéscsaba
 
 


Sziasztok!
Most voltam a munkatársamnál babanézőbe, három hete szült Vácon, kikérdeztem!
Neki meg kellett indítani a szülést, nagyon rossz volt, de viszonylag hamar meglett a baba. Utána mindjárt cicire tette és vele lehetett, majd felvitték a másik emeletre, ahol kétágyas szobában egyedül volt, aztán a végén kapott szobatársat, de a szomszéd szobában is ismerőse volt, és a szobatársa is az volt. Jól járt.
A babának adtak cukros vizet az elején is és ahányor elvitték valahová, akkor is. Hiába volt teje a második naptól!! A nővérek viszonylag kedvesek voltak, de nem mindegyik és azt mondta, hogy akinek első baba, annak segítenek, mindent megmutatnak, de neki a második, ezért nem nagyon akartak vele foglalkozni.
De összességében jók voltak a tapasztalatai.
Ja és vajúdáskor szabad járkálni, meg amit akarsz, de kádat nem látott csak bordásfalat meg labdát, neki arra kellett ülnie. De amikor már jön a baba, akkor fel kell feküdni szigorúan.

Ha még eszembe jut valami, akkor leírom majd!
sziasztok, Böbi

Böbi

Kép

Kép
 
 


Bosek!

Na ez jó,hogy van ismerös aki most szült!!!! :wink:

Kép
nyunyi82
Békéscsaba
 
 


Itt vagyok én is, figyelek azért. Ha már hozzászólni nem tudok...
Tegnap láttuk először a babánkat, hanyattfekve úszkál a kis buborékjával, mint egy vizipók. hihi Nagy élmény volt.
Szép napot lányok. :)
 
 


Suella!

Gratulálok!!!!Hány hetes vagy??Vácra Jársz??És kihez??Én is imádtam amikor uh-ra mentem és láthattam az én kis életem!!!!!!!!!ez egy olyan élmény!!!!!!!Meg amikor mocorog,és hallom a szívecskéjét ahogy dobog!!!!valami csoda!!!!!!!!!!! :D

Kép
nyunyi82
Békéscsaba
 
 


Sziasztok!

Bosek, én magánrendelésre járok, péntek esténként, mert mindíg oda hív. Mindíg csinál ultrahangot is, de még nem láttuk mi lesz, mert a lába között volt a köldökzsinór. Én az első babámmal elmentem tanfolymra, pedig valamikor szülésznő voltam, de jó volt mert elmondták a helyi szokásokat. Azért a tanfolyam után is ugyanúgy féltem és most is félek, pedig nem volt rossz élmény az első. Csak az a gátmetszés ne lett volna! Jó pár hetemet megkeserítette utána! Én január 22-re vagyok kiírva. A kisfiammal végig labdán ültem, nekem sokkal jobb volt mint feküdni vagy állni.
Az én férjem is azt mondat, hogy a vajúdás alatt marad csak bennt és a szülésnél kimegy, de aztán nem tudott otthagyni és azóta is azt mondja, hogy életet legszebb élménye volt.
Nyunyi! Köszönöm az információkat, drukkolok neked, hogy sikerüljön a baba. Az én kisfiam a 4. lombikra sikerült és most teljesen váratlanul spontán terhes lettem.
Zita

Kép
Kép
 
 


Zita!!!

Köszönöm,aranyos vagy! :) Szerdán lesz a második inszeminációm!!!!!!!!Remélem sikerül! :roll: Neked gratulálok a spontán babóhoz!!!!És mit érzel???fiú vagy kislány???Ki a dokid??? 8)

De jó hogy ,írogatunk ide is,nem áll a topik!!!

Kép
nyunyi82
Békéscsaba
 
 


Nyunyi!

A Dr. Bényi Bélához járok. Az ügyleten ismertem meg. Szimpatikus volt, így elkezdtem hozzá járni. Az elsőt a Kútvölgyiben szültem. amit azórta bezártak. Illetve azóta kiderült. hogy szülni lehet, e ha bármi gond van a terhesség alatt oda nem lehet befeküdni, hanem valamelyik klinikára kell menni.
Nagyon szeretnénk egy kislányt a kisfiú mellé, de egyenlőre nagyon titkolózik ez a baba. A kisfiamnál annyira úgy éreztem, hogy kislány lesz, hogy most inkább nem tippelek semmit. Ő már a 14. héten megmutatta magát.
Nekem inszemináció nem volt csak lombik. Az is olyan sok szurival jár? Nagyon rossz, én azt hallottam eléggé kellemetlen, fáj.
Zita

Kép
Kép
 
 


Zita!!!

Bocsika hogy csak most írok!!!Bényi Doki tündér pofa!!!!!!!!Most szült nála agusztus 31 én az egyik baráném 3 as ikreket!!!!!Csak sajnos az egyik kicsi nem maradt meg,de nem az ö hibájából,rendellenessége volt!!!!De nagyon kedves,és jó orvos!!!!!!!!Én is kislányt szeretnék !!!!!!!!!!!!Majd csak megmutatja magát a babó!!!!!!!Én amikor kiderült hogy baba van én már akkor éreztem hogy fiam lesz!!!!!!!!!És azt is tudom hogy lesz egy lányom is!!!!!!!!!!!Az inszem nem olyan gáz!!!10 szuri van összesen,merional,meg pregnyl!!!Most ez a második inszemem,csak most nem akartak nöni a tüszöim igy 36 szurinál tartok 50 ezer kb,de a lombik az sokkal drágább 250-körül van most a budaiba!!!!!!!!remélem nem lesz rá szügségem!!!! :roll: És nem fáj az inszem,felfekszem a mütöasztalra,és berakja a doki azt a kacsát vagy mit,amivel a rászürést is csinálják,aztán egy katétert vezet fel a méh szájon át a méh üregbe és fellövik a spermákat!! :wink: Ennyi az egész,nem éreztem semmit!!!Aztán 15 percig megdöntve alátámasztott derékkal fekszem,és kész is!!!!17 nap és megvan az eredmény!!!!!!!!remélem most pózitív lesz!!!!!! :cry: Már nagyon ki vagyok!!Pedig ez csak a 2 inszemem!!!Gondolom tudod miröl beszélek!!4 lombikra sikerült neked,???Hol csinálták? :roll:

Kép
nyunyi82
Békéscsaba
 
 


Szia Nyunyi!
Vácra járok a Ferenczi doktorhoz. Hogy járok az mondjuk túlzás, kétszer voltam ott. A babanetes kalkulátor szerint (vagy babafalvás?) ez a 11. hét 2. nap. A doktor szerint meg két hét múlva lesz a 12. hét. Valaki rosszul tud valamit. :)
Mindegy, én rábíztam a gyerekre a szülést. Akkor szülünk, amikor ő úgy akarja. ;)
 
 


Suella!

gratula!Mért nem csinálsz egy vonalzót!Azon nyomon lehet követni hol tartasz!!! :wink: Ferenci Dokinál szültem a kisfiam!!!!!!! :) Nagyon jó orvos!!!!!Jó kezekben vagy!!!! :wink: Hát egyépként jó lenne pontosan tudni hányadik hét!Az afp-nél ha elöbb csinálják akkor nem jók az értékek álltalában!!!De szerintem az a jó dátum amit Ferencike mond!!!! :wink:


Nekem 28 -án derül ki sikeres volt e az inszeminációm!!!!Most egy kicsit izgulok!!!!Remélem ez most sikerül!! :oops: :roll:

Kép
nyunyi82
Békéscsaba
 
 


Nyunyi!

Hát nagyon drukkolok! Tapasztalat, hogy rettenetes azt várni sikerült-e a bevatakozás. Életem legrosszab két hetei voltak a beültetés utániak. És ahogy egymás után nem sikerültek egyre rémesebb volt. Azt mondták mindíg milyen fontos a pozitív hozzáállás, de a negyedik után két hétig csak bőgtem, hogy most sem fog sikerülni és mégis az sikerült. Az első kettőt a Nyirőben csinálták a többi kettőt meg a Kaáliban. Most a nyáron terveztük visszaültetni a fagyasztott embriókat, és pont abban a ciklusban lettem terhes ami után lett volna a beültetés.
Örülök, hogy jókat írtál a Bényiről.
Zita

Kép
Kép
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet:

 

cron