Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!

Zsoltinak boldog névnapot!
Tönkrement a gépem, úgyhogy egy hamar nem tudok jönni... :cry:

KépKép
 
 


Köszönöm az ünnepelt nevében a köszöntéseket :)

Kia...gyönyörű a házatok! A pocakod is nagyon szép :)

Judyt...remélem hamar megjavul a géped! Mi a baja?

Timi
Kép
 
 


Zsoltinak boldog névnapot utólag is! :-) (bocsánat, de későn jöttünk haza).

Kia, szép nagy pocid van :-) Nagyon szép lett a ház, aranyos a Manó szoba is.

Megvolt a hétvégi vidéki látogatás, tegnap este jöttünk haza Lilla nagyon jól vette az akadályt, kicsit féltem a kórház után, de szerencsére, nyugodt, mosolygós volt. Az alvás nem volt az igazi, valószínűleg az idegen hely miatt. Szerencsére jól el volt a 16 hós kisfiúval is. Simogatták egymást, olyan édik voltak. A kórházból azért annyi megmaradt, ha sír egy másik pici, Ő is rögtön rákezd nagyon keservesen sírni. Valószínű azt hitte, hogy megint bántják majd.Ezt csinálták bent 8 napon keresztül szegény babók.
Anyós teljesen oda-vissza volt, persze kézben volt 2 napig, most szoktathatom vissza, de olyan ritkán látja, agyon dajkálta, puszilgatta.

Megyek pakolászok egy kicsit, mert még nem pakoltam ki az utazásból, ma meg jön a védőnő.

Kép
 
 

 
 

Köszi!

Ripley :lol:

Judyt
Jobbulást a gépednek!

Judit
Örülök, hogy jó volt az út....
Nekünk is haza kellene már menni... de mikor.... :roll:

Apa holnap befekszik a kórházba... Levivel kettesben leszünk 2 hétig (kivéve a hétvégét)...

Húsvétkor keresztelő... a keresztlányunknak... /eddig református volt, de mivel elváltak - az apja volt ref., így katólikus lesz ő is, mint a sógornőm, anyósom... / :roll:

Holnap UH és két vérvétel vár rám, ha Manót elvittem a bölcsibe...

A hátam egyre jobban fáj... nem bírok sokáig állni, ülni... ez már tényleg terhesség.... Fura, hogy 2007-ben meg sem kottyant, most pedig... érzem...

Kép
Kép
Kia
fné kia
Nyíregyháza
 
 


Sziasztok!

Zsoltinak Nagyon Boldog 2. Névnapot kívánunk!!! Timi, akkor a tali átcsúszik jövő hétre. Nem gond, majd összeegyeztetjük!
Kia, tényleg minden egyben a boldogsághoz :D Szépek vagytok!!!
Judyt, ha megvan a pici neme, akkor legalább galambbal, vagy palackpostával, de mindenképpen üzenj! :D
Judit, örülök, hogy Lilla jól érzi magát! A kornak megfelelő zöldséget+gyümölcsöt eszünk, tejtermékből joghurtot-túrót-kemény sajtot, szárnyashusit+májat, rágcsinak bébikekszet-puffasztott tönkölybúzát+kukoricát+rizst.
Jucus, jobbulást Nektek! Jó hallani, hogy ilyen jól összeszokott lánycsapattá értetek :D
Sunflow, hogy vagytok?
Nálunk rendben vannak a dolgok, egyre baba biztosabb otthonunk van, mert kúszás-mászásilag nagyon felgyorsultak az események :lol: Vettünk habszivacsot a nagyobb bútorok elé+rácsot vadászok az előszobára és a konyhára. Ma voltunk Apa munkahelyén, hogy elbüszkélkedjen a kicsi lánnyal, jó sok bókot gyűjtöttünk :lol: Dokinál minden rendben volt, rákszűrés negatív.

KépKép
Kép
 
 


Sziasztok!

Látom elég gyéren látogatunk ide, mindenki kihasználja a jó időt, bár holnaptól megint 10 fokkal kevesebbet mondanak és fránya szelet.

Jucuss, én abban a nagy szélben nem mertem volna kivinni Lillát, de te már bátrabb, gyakorlottabb anyuka vagy. Tudod én paramami vagyok.

Kia, hááááááát úgy látszik a 4 évet megérzed te is, akkor jobban vetted az akadályt, de már nem sokáig kell a "terhet" cipelned, mindjárt június (eleje) van :lol:
Ne siess semmivel, pihengessél. Jó nagy a pocid, nem csodálom, ha elfáradsz, én is olyan voltam az utolsó 2 hónapban.

Szecs, nekünk tegnap a védőnő azt mondta, hogy a tejtermékekkel várjunk még, ehetné már, de miután olyan hasfájós volt, azt mondta, hogy ne siettessük. Ilyen rágcsikat én is vehetnék? Elolvad a szájában? Tudod nekünk még nincs fogacskánk.
Ti már kúsztok-másztok????? Egyik napról a másikra? Pont tegnap gondoltam rá, hogy mit fogok én is csinálni, ha beindul majd a leányzó. Pakolgat is?
A vaterán nem olyan régen elég jó árban láttam rácsokat.

Kép
 
 


Judit, tejterméket úgy tudom, hogy 8 hósan lehet elkezdeni bevezetni. Először kemény sajt, majd túró, natúr joghurt, kefir. A tejföllel+tejjel várni kell. A rágcsák nagyon jók, a puffasztott gabona szétolvad simán, nem kell hozzá fogacska :D Érdemes rizsgolyóval kezdeni, az gluténmentes, így szinte bármennyit/bármikor ehet. Olyan nagylányos, ahogy egyedül csipeget+ropogtat, majd meglátod :wink:
Köszi a rácsos infót! Sajnos elég széles átjáróba kell, így valószínűleg csináltatni fogunk :roll:

KépKép
Kép
 
 


Judit…köszi a köszöntést, utólag is átadtam az érintettnek!
Örülök, hogy jól sikerült a hétvégi utazás, ahogy idősödik Lilla úgy lesz ez is könnyebb. A többi dolog meg persze nehezebb :)
Mi is vártunk anno emlékszem a tejtermékekkel majdnem 10 hónapos korig…nálunk is a hasfájásra fogta a védőnő :) Nem vagytok lemaradva semmiről…ehet még eleget :)

Kia…Apa beteg? Jobbulást Neki! Nektek meg kitartást két hétig Levivel. Aztán egy darabig ritkán tudtok majd kettesben lenni.

Szecs…Nektek mikor jó a jövő héten? Nekünk hétfő, kedd, szerda és péntek délelőtt egyelőre szabad. Majd Ripley-éket is rávesszük és csoportos babakocsitologatás lesz a program :)
Élmény a kúszás-mászás :D csak győzd követni a kisasszonyt!

Mi ma csak játszótéren voltunk végül Zuglóban...de aztán bolt és haza. Zsolti kibírta ébren, de ebéd előtt aludt el...láttam rajta, hogy azt már nem bírná megenni nyugodtan :) Majd eszik alvás után :D

Timi
Kép
 
 


Sziasztok!

Szecs,
koszi kerdesed... nagyon faj a fejem ettol a hulye idovaltozastol. De gondolom nem ez erdekel :)

Dorka tegnap kapta a 2 hos oltast. Nagyon ugyes volt, csak akkor sirt amikor megszurta a doki. Utana ket perc mulva mar mosolygott es gogicselt. Bizony!! Mar probalgatja a hangjat. Szepen fejlodik, nyugodt mosolygos baba. Nincs vele kulonosebb problema. Pont annyira hasfajos hogy az szinte fel sem tunik. Viszont mar fogzik es folyik a nyala. Ha haton fekszik van hogy fullad ha nem tudja lenyelni a nyalat. Elsore nagyon ijeszto volt, de mar tudjuk kezelni.

Sokat vagyunk kint a szep idoben. De ahogy Judit is irta jon megint a szel es az eso. Nalunk mar esik is. A napi ket seta alatt nagyokat alszik Dodo. Anna is imadja es nincs igazan feltekenyseg. Megbeszeljuk a dolgokat es azzal rendben is van.

Kia,
szep pocak :) csinos lakas.

Judy,
a gepnek jobbulast.

Timi,
melyik jatszon? A szep templomnal? Az nekunk is elerheto, meg gondolom Jucusseknak is. Megbeszelhetunk egy delelotti talalkat vmikor jovo hetre :)

Megyek pihenek picinyket Dodo mellett. Epp alszik :)

Mindenkinek sok puszi

KépKép
 
 


Köszönöm!

Tejtermék
Mi nem nagyon ettünk... majdnem egy éves volt Levi, amikor először evett - igaz az anyatejen kívül... :roll:
Tényleg ráérnek tejet inni, sajtot enni... főleg ha van a családban egy-két allergiás...
Most pl. imádja a kakaót, sajtot, vajat... /bepótolja :wink: /

Babakeksz , kölesgolyó, ... ezeket szívesen rágta...

Timi
Apa nem beteg- szerencsére, csak kell a papír a nyugdíjhoz :oops: , vagyis, hogy ott tudja hagyni szeretett munkahelyünket... :roll:

Sun
Hamar fogzik.... :roll:

Ma megvolt a vérvétel... és a kötelező UH is.
Ott kitalálták, hogy a nagylány a korához képest kicsi :roll:
32 hetes és 1600-1700 g körül van /Levi 33 hetesen volt 1700 g./ :roll: és, hogy a veséi nagyobbak 4-5 cm-esek... (sajnos erre nem találtam semmi adatot - még a neten sem..)
Így két hét múlva ismét kórház és controll UH.
Megfordult (pár napja beszéltük meg, hogy legyen ügyes és forduljon vissza :lol: ), ismét fejvégű - remélem már így is marad :P
BPD:81mm, AC: 254mm.

Kép
Kép
Kia
fné kia
Nyíregyháza
 
 


Sun.... na végre, hogy előkerültél, már kezdtem aggódni, nem vagy te ilyen eltűnős típus.
Örülök, hogy Dodó ilyen kis aranyos baba és szerencsére nem is hasfájós, ez nagy szerencse!!
A 2 hós oltásnál Lilla sem sírt nagyon, érdekes a 3 hósnál már jobban, a 4 hósnál megint éppen csak amikor beszúrták, utána mosolygott apájára amikor kivitte a rendelőből, hogy öltözzünk.
Szerencsére mi egyiknél sem lázasodtunk be, reméljük ti sem.
Hogy megy az idő, már 2 hónapos. Sun, te hogy közlekedsz Dodóval? Hordozókendővel, vagy babakocsival?
Lilla is nyálzott 3 hós korától és még most is fogatlanok vagyunk, de nagyon nem bánom, ráérünk, majd jön :D

Szecs, köszi a rágcsis infót veszek én is. A sajtot, túrót hogy adod. Bár mi még 8 hósan sem fogjuk enni a védőnő tanácsára, arra is 10-12 hót mondott.

Timi, szerencsétek volt a sétával, utána jó szeles, esős idő lett. Mi is időben levegőztünk, csak úgy szaladtunk be, olyan hirtelen kezdett esni az eső.

Kép
 
 


Sun...de, az a játszó, ami ott van a templom mellett. A 32-essel nekünk az két megálló csak.
Szuper lenne egy nagy közös játszózás :D
Ügyes volt Dodó nagyon!
Jó pihit!

Timi
Kép
 
 


Kia, ügyes a nagylány, hogy megfordult. Lilla, ha felébred, előkeresem a papírjaimat megnézem, hogy mekkora volt Lilla ennyi idősen, mert Ő tényleg kisebb súllyal született. Bár, így ahogy írod a Levi akkori súlyát, tök normális. Ahány uh-s orvos, annyi félét mond!

Kép
 
 


A Kassai tér-i játszóteret mi is szeretjük! Összehozhatunk ott egy talit :) .

Szecs, egyszerűbb lenne Blankát bevonni habszivaccsal és akkor nem kell aggódni :lol: .

Zalánnak 1 éves kora után adtam tejterméket. Most kezdi igazán megszeretni. Már szépen mond néhány szót: autó, víz, a duck (a kacsára mutat) :o . A baby tv-nek jótékony hatása is van...

Sun, Dodo a kis ügyes :) .

Kia, nálam is láttak ilyet UH-n anno. Végül minden rendben volt. Nálad is így lesz.

Kép

Kép
 
 


Judit
Köszi!

Levi 3400 g volt a születésekor és ő is ekkora volt kb...
Két hét múlva megmondom a dokinak, ha akkor is azt mondja, hogy kicsi, hogy én nem is vágyok 4-5 kilós babára... :roll: :lol:

Köszi Ripley!

Baby - tv
Manó is nagyon szerette nézni :lol:
"..mennyit táncolt rá... :lol: "

Kép
Kép
Kia
fné kia
Nyíregyháza
 
 


Kia...tényleg nincs két egyforma uh-n megállapított súly :) A lényeg, hogy Manóci jól van odabent. Örülök, hogy már most ilyen szófogadó kislányod van :)

Ripley...Zalán szókincse nagyon gazdag már :) Zsolti még nem mond semmi érthetőt...vagyis egy csomót beszél, de a buta szülei nem értik :D

Most akkor melyik napot célozzuk meg a közös játszóterezésre? Mi csütörtök kivételével egyelőre minden nap ráérünk.

Timi
Kép
 
 


Timi, a jövő hetünk még alakulóban, de igyekszem visszajelezni mielőbb sétaügyben. Babaimado, Ti is csatlakoztok?

KépKép
Kép
 
 


Elnézést, minden téren lemaradtam. Hova és mikorra tervezitek a játszózást?

babaimádó
Kép
 


Sziasztok!

Tegnap voltunk mázsáláson+egészséges rendelésen kontrollon.
Lilla 8800 gr, 73 cm. Kórházi zárójelentés óta összeszedte magát :-)
Azt mondta a doki, hogy minden rendben, valószínű, hogy kifogja nőni, de azért adott a MÁV-ba pulmonológushoz beutalót, hogy addig is kell-e gyógyszeres kezelés, illetve, nem-e allergiás asztma gyanús-e, mert megnyúlt a kilégzése, de lehet, hogy még a hörghurut miatt, de inkább lássa szakorvos. Marha jó, hogy 3 hete amikor kijöttünk miért nem mondta, akkor ugyanezt hallotta, már rég túl lennénk a vizsgálaton.
Most nyomozom a telefonszámot, ill. hogy kell-e időpontot kérni.

Babaim puszilom a 8 hós Fannikát. :-) Hogy vagytok?

A játszóteres időpontot írjátok majd meg, ha tudunk mi is megyünk, bár ezzel a babakocsival nem tudom, hogy szállok fel a buszra, gyalog nekünk elég messze van.

Ötlet mára: Lecsós hússzelet.

Kép
 
 


Én is kicsit összekavarodtam, mert még az újpesti sétánál ragadtam le. A játszóterezés nálunk még nem túl jó program, mert Blankám már nagy hozzá, hogy a kocsiból szemlélődjön, viszont a játékok kipróbálásához még kicsi :?

KépKép
Kép
 
 


Szecs...szerintem a jövő hétbe akár a játszótér és az újpesti séta is belefér Babaimmal együtt :)

A csütörtök és a szerda délelőtt már foglalt :)

Timi
Kép
 
 


Judit...szép méretei vannak a kisasszonynak! Zsolti most 10 kg :)
Mikorra sikerült időpontot kapnod?

Timi
Kép
 
 


Sziasztok!

Időm most nincs visszaolvasni, talán holnapra meggyógyul a gép.
Hétfőn megyünk UH-ra, akkor tudjuk meg a baba nemét.

Teszek majd képeket Viv szülinapjáról, nagyon élvezte, hogy minden körülötte forog, és várta a sok-sok ajándékot.

Na puszi, majd jövök!

KépKép
 
 


Vivi nagylánynak Nagyon Boldog Szülinapot kívánunk!
Éppen benne vagyunk a 8 napban :oops:

KépKép
Kép
 
 


Timi, akkor befoglalhatom a keddet? Babaimado, Ripley?

KépKép
Kép
 
 


Szecs...próbáljuk meg a keddet :)
9 körül mi már tudunk indulni...szerintem akkor 1/2 10 felé ott lehetünk felétek. Akkor úgy egy órát tudunk sétálni szerintem...11 fele szeretnék itthon lenni, ebéd, alvás...délutánra már ismét van egy programunk :)
Ha jó így mindenkinek :)

Timi
Kép
 
 


Nekünk tökéletes a fél 10! :D

KépKép
Kép
 
 


Judyt
Vivi leányzónak nagyon boldog születésnapot kívánok én is!!!
Várjuk az uh-s beszámolót majd!!!

Timi, sajnos tegnap nem sikerült elérnem őket, úgy látszik náluk már nagyon péntek volt, hétfőn újra próbálkozom.
Igen, van súlya a kisasszonynak :-)
Majd ha elindul, csak lemozogja?! :wink:

Szecs, mesélj a kúszós, mászós hétköznapjaitokról, legalább addig tudok ötleteket meríteni.

Kép
 
 


Judit
Szép méretek!

Judyt
:oops: Vivinek BOLDOG SZÜLINAPOT!

Az uh-hoz pedig DRUKK!!!!
Gyere majd!

Kép
Kép
Kia
fné kia
Nyíregyháza
 
 


Judyt, Vivinek nagyon boldog 3. szülinapot kívánok :P ...utólag :oops: !

Babai, Fanninak is szép hófordulót kívánok :D !

Judit, szép súlyban van Lilla (is) :lol: , akárcsak Zalánom :) . Ezt a hörghurut, asztma, stb. gyanút mi is végigcsináltuk Győzővel. A városi gyerekeknél ez nem ritka :( . Ahogy nől, egyre ritkább azért a légúti nyavalya.

Timi, Szecs, mi is csatlakozunk a sétához kedden. Megpróbálom összekapni a "toalettemet" 1/2 10-re :) .

Kép

Kép
 
 


Ripley...1/4 10-re legyetek a buszmegállóban. Elfogadunk hiányos toalettet is :D

Judyt...mi is nagyon nagyon boldog szülinapot kívánunk utólag Vivinek!!!

Timi
Kép
 
 


Sziasztok!

Mindenkinek boldog születés és névnapot, nap-hét-hó és egyéb fordulót kívánok :) Osszátok be az évre előre :)

Judy,
Vivinek válaszd ki a fenti kínálatból amelyik neked szimpatikus :)
mi legyen a ruhákkal végül?

Timi, Ripley, Szecs
mi is szivesen megyünk/mennénk sétálni de sajnos nekünk a kedd nem jó mert Dodót akkor jön apukája látogatni. A péntekek meg azért mert olyankor anyu jön be hozzánk. De a többi nap jó lenne.

Nálunk egyébként semmi újság. Dorka szépen fejlődik. Minden napra van valami meglepetése számunkra. Van hogy kellemes van hogy kellemetlen. A kellemesek a gügyögések, hangocskák a kellemetlenek a váratlan és a fura pánikszerű sírás. Ez olyankor van amikor a hátán fekszik és hirtelen nem tudja lenyelni a nyálát és fulladni kezd. Elsőre nagyon ijesztő volt de már ügyesebb és sokszor le tudja nyelni. Doktor néni azt mondta majd belenő.... Kedden csípő UH-ra megyünk és húsvét hétvégén egy éjszakát anyuéknál leszünk. Az első otthontól távol töltött éjszaka.... kiváncsi leszek.
Anna most döbbent rá arra, hogy kistesója van és kevesebb figyelmet kap. Sajnos ez azzal jár, hogy kissé (kb 2 évet) visszafejlődött. Szerencsére nem állandó jelenség és beszélgetéssel lehet kezelni, de néha elszáll az agyam.

Szóval nagyjából ennyi. Holnap Gozsdu udvarozni megyünk délután. Kézműves vásár van vasárnaponként és holnap az unokatesóm is kint lesz.

Mindenkinek szép estét.

KépKép
 
 


Sun...ez most Angyalföld-Újpest séta lesz :)
Tervezünk egy Zugló-Angyalföld játszóterezést is a Kassai térre. Az még közelebb is lenne Neked, nem?

Timi
Kép
 
 


Timi,
nekem igazabol tok mindegy. Ma a Gozsdu udvarban voltunk egesz delutan a vasarba. Ugyhogy en barhova eljutok :)

KépKép
 
 


Sziasztok!

Nagyon szép idő lett - kellemes sétákat kívánok mindenkinek!

Holnap nem megyünk bölcsibe... az oviba lesz "ovicsalogató"..
Aztán 17 óra után nődoki...

"fulladások"
Levi még a kórházban csinált hasonlókat - ezért is vettünk rögtök légzésfigyelőt és itthon csak az oldalán aludt... mindig kitámasztottam egy összetekert kispléddel...
Nem is volt gond...
Remélem elmúlik Dodónál is....

Remélem jól vagytok!

Kép
Kép
Kia
fné kia
Nyíregyháza
 
 


Kaptam egy sms-t, de szét vok esve, eléggé elfoglalt is vagyok, de jól értem, hogy Újpesti piac előtti 30-*as buszmegálló?

babaimádó
Kép
 


Babaim....igen, ott.
9.30 körül vagyunk ott Ripley-vel :)

Timi
Kép
 
 


Egy kép a kórház utáni másfél hét után, amikor az első igazi Lilla visszatért és mosolygott. (eddig elfelejtettem felrakni)

Kép

Kép
 
 


Judit...nagyon tündéri! Örülök, hogy visszatért a vidámsága :)

Timi
Kép
 
 


Timi..köszi :-)
Gondoltam most délelőtt rátok. Hogy sikerült a séta?

Judyt... mi volt uh-n????????????????? Megmutatta magát a drága?

Kép
 
 


Judit, köszönjük, jól sikerült :D :
Kép közös séta

KépKép
Kép
 
 


Így képen is nagyon cukik :D , hát még élőben!

Kép

Kép
 
 


Figyelem Kedves Kia, Judyt, Jucus, Judit, Szecs, Timi, Sunflow, Kriszta, Babai!
Fórumtalálkozó babákkal, gyerkőcökkel, pocaklakókkal április 29-én a városligeti Nagy Réten a Petőfi Csarnok mögött.
Időpont de. 10 óra vagy du. 3 óra, amelyik a többségnek alkalmasabb. Lehet hozni enni-, innivalót, játékot, kutyát, stb.
:D :D :D !!!

Kép

Kép
 
 


Sziasztok!

Nagyon édesek! :D ...Lilla is!

A találkozó... jó lenne, de nekem már nagyon messze van :(

Levi nagyon jól érezte magát az oviban, nem akart hazajönni...
..még most is alszik...

Kép
Kép

Kép
Kép
Kia
fné kia
Nyíregyháza
 
 


Kia... megnéztem a 32.heti uh-t 1980 gr volt Lilla, bocsi, csak eddig elfelejtettem megírni.
Nem csodálom, hogy Levi kimerült :-)

Lányok! Valami csudapofik ezek a gyerkőcök így együtt! Biztos nagyon jó lehetett!!!!!!!!!! Gondolom ti kidumcsiztátok közben magatokat. :wink:
Na, meg látom a találkozó időpontját is kiötöltétek. Nagyszerű.

Kép
 
 


Judit...a kidumcsizás kicsit szakaszosra sikeredett, de azért tényleg nagyon szuper volt :)

Kia...Levi nagyon ügyes volt az oviban! Nem lesz semmi gondja a váltással :)

Sun, Jucuss...holnap délelőtt Ripleyvel megyünk 10 körül a Kassai téri játszóra...esetleg ha van kedvetek, örülnénk ha tudnátok jönni :)

Timi
Kép
 
 


Kép

Zsolti mint a nagy vadnyugati lovas :D

Timi
Kép
 
 


Sziasztok!!

Nagyon jók a képek csajok!! Gyönyörűek a gyerkőcök!! Remélem eljutunk mi is a talira.

Kicsit fáradt üzemmódban működöm.Hajnaltól a kicsivel vagyok ébren,aztán kezdődik Izával a napom :-))

Zsófika kicsit hasfájós ,de mindig hajnalban jön hogy csak nyöszörög ,és mozog mint egy kis kukac.
Nincs ébren,de engem ébren tart, megvárom míg berottyant csak akkor tudok elaludni, kicserélem
és nyugi van.
Nappal meg olyan mint aki nincs is,úgy kifárad.
Nem is tudom mit csináljak?? :-(((

Kia...Szépek vagytok!! A Pocid is Édi :D Név????? :wink:

Mindenkitől elnézést kérek akit nem köszöntöttem ,utólag is SOK SOK BOLDOG NÉVNAPOT,ÉS SZÜLETÉSNAPOT KÍVÁNOK AZ ÜNNEPELTEKNEK!!

Judit...Lillácska nagyon édes!!Ha így haladunk mi is ilyen gömbölyűek leszünk.
Ma voltunk a Dr.néninkhez 1hós.statuszon a súly 3830g a kisasszonynak :roll: :P :lol:

Jucus :-)

Kép

Kép
 
 


Timi..
Holnap lesz Iza nyuszi ünnepe az Oviban.Ott is marad,remélem könnyebb lesz a napom.
Ha sikerül összehozni elmegyünk a picurkával.
Remélem nem lesz bombariadó!! :wink: :roll: :lol: :D

Jucus :-)

Kép

Kép
 
 


Kép

Jucus :-)

Kép

Kép
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet: